A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2010. november 7., vasárnap

Vámpírnaplók 3. Tombolás

Tizennegyedik fejezet
Bagoly... ragadozó madár... vadász... tigris. Játszott veled, mint macska az egérrel. Mint egy macska... egy hatalmas macska... egy kiscica. Egy fehér cica. A Halál itt van a házban.
És a kiscica, a fehér cica elszaladt Damon elől. Nem azért, mert félt tőle, hanem mert attól félt, hogy felismerik. Mint amikor Margaret mellkasán állt, és Elena látványára felnyávogott.
Elena felnyögött, és majdnem magához tért, de a fehér köd visszarángatta, mielőtt még ki tudta volna nyitni a szemét. A gondolatai megint kavarogni kezdtek körülötte.
Megkeseredett szerelem... Stefan, már Elena előtt is gyűlölt téged... Fehér és arany... valami fehér... valami fehér a fa alatt...
Ezúttal sikerült kinyitnia a szemét, amikor megpróbálta. És még mielőtt összpontosítani bírt volna a homályos, villódzó fényben, rájött. Végre rájött.
Az uszályos, fehér ruhát viselő alak visszafordult a gyertyától, amit meggyújtott, és Elena meglátta, ami az ő arca is lehetett volna. De ez az arc egy kicsit torz volt, éppen olyan halvány és gyönyörű, mint egy jégszobor, de hibás. Olyan volt, mint azok a végtelen tükörképek, amiket Elena álmában látott a tükörrel borított folyosón. Torz, éhes és gúnyos. - Szervusz, Katherine - suttogta Elena.
Katherine alattomosan, ragadozó módra elmosolyodott. - Nem is vagy olyan ostoba, mint hittem - mondta.
A hangja könnyed volt és édes - ezüstös, gondolta Elena. Mint a szempillája. A ruháján is ezüstös fények csillantak, amikor megmozdult. De a haja aranyszínű volt, majdnem olyan világos aranyszínű, mint Elenáé. A szeme olyan, mint a kiscicáé , kerek és zafírkék. A nyakán pedig egy ugyanolyan élénk színű kővel díszített láncot viselt.
Elena torka fájt, mintha sikoltozott volna. És ki is volt száradva. Amikor lassan oldalra fordította a fejét, még az a kis mozdulat is sajgott.
Stefan mellette volt, előredőlve, a karjánál fogva a kapu kovácsoltvas rúdjaihoz kötve. A feje a mellkasára bukott, de amit Elena az arcából látott, az holtsápadt volt. A torka fel volt tépve, és vér száradt a gallérjára.
Elena olyan gyorsan fordult vissza Katherine felé, hogy beleszédült. - Miért? Miért tetted ezt?
Katherine elmosolyodott, kivillantva hegyes, fehér fogait. - Mert szeretem - mondta gyerekes hangsúlyozással. - Te is szereted, nem?
Elena csak ekkor döbbent rá, hogy miért nem tud mozdulni, és miért fáj a karja. Őt is kikötözték, mint Stefant, szorosan a csukott kapuhoz erősítették. Amikor a fájdalommal küszködve a másik oldalra fordította a fejét, Damont pillantotta meg.
Ő még rosszabb állapotban volt, mint az öccse. A kabátját és a karját feltépték, és a sebe látványától Elena rosszul lett. Az inge cafatokban lógott, és Elena látta, hogy mozdulnak meg a bordái, ahogy levegőt vesz. Ha ez nem lett volna, azt hitte volna, Damon meghalt. Vér tapasztotta össze a haját és csorgott lehunyt szemébe.
- Neked melyik tetszik jobban? - kérdezte Katherine bensőséges, bizalmaskodó hangnemben. - Nekem elmondhatod. Szerinted melyikük jobb?
Elena undorodva pillantott rá. - Katherine - suttogta. - Kérlek. Kérlek, hallgass meg...
- Mondd meg! Rajta! - Az ékkő kék szemek betöltötték Elena látóterét, miközben Katherine olyan közel hajolt hozzá, hogy az ajkai szinte Elenáéhoz értek. - Szerintem mindketten szórakoztatóak. Szeretsz szórakozni, Elena?
Elena felháborodva hunyta le a szemét, és elfordította az arcát. Ha legalább a szédülés abbamaradna.
Katherine tiszta nevetéssel lépett hátra. - Tudom, annyira nehéz választani. - Piruettezett egyet, és Elena észrevette, hogy amit Katherine uszályának vélt, az igazából a haja. Olvadt aranyként omlott a hátáról a földre, és úszott utána.
- Attól függ, milyen az ízlésed - folytatta Katherine pár kecses tánclépés után Damon előtt megállapodva. Huncutul pillantott Elenára. - De én annyira édesszájú vagyok. - Megragadta Damont a hajánál fogva, és felrántva a fejét, a nyakába mélyesztette a fogait.
- Ne! Ne csináld , ne bántsd tovább... - Elena megpróbálta előrevetni magát, de túl szorosan oda volt kötve. A kapu vasból készült, amit a kőbe erősítettek, a kötél pedig vaskos volt. Katherine állatias hangokat adott, harapta és rágta a húst, Damon pedig még eszméletlenül is jajongott. Elena észrevette, hogy a teste reflexből összerándul a fájdalomtól.
- Kérlek, hagyd abba, kérlek, hagyd abba...
Katherine felemelte a fejét. Vér csorgott végig az állán. - De éhes vagyok, és ő annyira finom - mondta. Majd hátrahőkölt, és ismét lecsapott, Damon teste pedig görcsbe rándult. Elena felsikoltott.
Én is ilyen voltam, gondolta. Az elején, első este az erdőben, én is ilyen voltam. Így bántottam Stefant. Meg akartam ölni...
Sötétség ölelte körbe, és Elena hálásan megadta magát neki.
Alaric autója megcsúszott egy jégfolton, amikor odaért az iskolához, és Meredith majdnem beleszaladt. Mattel kiugrottak a kocsiból, nyitva hagyva az ajtaját. Előttük Alaric és Bonnié ugyanígy tettek.
- Mi lesz a város többi részével? - kiáltotta Meredith, miközben feléjük szaladt. A szél egyre erősebb lett, és az arca égni kezdett a hidegtől.
- Csak Elena családja... Judith néni és Margaret - kiabálta vissza Bonnié. A hangja éles volt és rémült, de a szemében összpontosítás csillogott. Hátrahajtotta a fejét, mintha megpróbálna visszaemlékezni valamire, majd azt mondta: - Igen, ez az. Ők azok, akiket még meg fognak támadni a kutyák. Bírd rá őket, hogy menjenek valahova... például a pincébe. Tartsd ott őket!
- Megteszem. Ti hárman menjetek be a bálra! - Bonnié megfordult, hogy Alaric után fusson. Meredith visszasprintelt az autójához.
A bál éppen a végéhez közeledett. Éppen annyi pár volt odakint, mint odabent, a parkoló felé indultak. Alaric odakiáltott nekik, miközben rohamléptekkel száguldott feléjük Mattel és Bonnie-val.
- Menjetek vissza! Mindenki menjen be, és zárjátok magatokra az ajtókat! - üvöltötte a rendőröknek.
De már nem volt rá idő. Éppen akkor ért oda az ebédlőhöz, amikor az első árnyékban settenkedő alak. Az egyik rendőr egy hang nélkül esett el, anélkül, hogy fegyvert tudott volna rántani.
Egy másik gyorsabb volt, és lövés dördült, amit a betonudvar csak felerősített. Diákok kezdtek sikoltozni és elszaladni a parkoló felé. Alaric kiabálva utánuk vetette magát, és megpróbálta visszaterelni őket.
Még több alak bújt elő az árnyékból, a parkoló kocsik közül, mindenfelől. Pánik tört ki. Alaric folyamatosan kiabált, és megpróbálta a rémült diákokat az épület felé terelni. Odakint könnyű préda lett volna akárki.
Az udvarban Bonnié Matthez fordult. - Tűzre van szükségünk! Matt az ebédlőbe vetette magát, és egy dobozzal tért vissza, ami félig volt rakva a bál szórólapjaival. A földre dobta, és a zsebébe nyúlt a gyufáért, amivel korábban a gyertyát gyújtották meg.
A papír tüzet fogott, és nagy lánggal égett. Biztonságos szigetet képzett. Matt folytatta az emberek beterelését a mögötte lévő ebédlőajtón. Bonnié beugrott, és odabent éppen olyan zűrzavart talált, mint kint.
Körbenézett a szervezőket keresve, de nem látott felnőttet, csak rettegő diákokat. És akkor a tekintete a vörös-zöld kreppdekorációra vándorolt.
A zaj mennydörgésszerű volt , idebent még a kiabálást sem lehetett meghallani. Bonnié átverekedte magát a kifelé igyekvőkön, és eljutott a terem túloldalára. Ott találta Caroline-t, aki sápadtnak tűnt a nyári barnasága nélkül, és a hókirálynő tiaráját viselte. Bonnié a mikrofonhoz lökdöste.
- Te jól tudsz beszélni. Mondd meg nekik, hogy jöjjenek be, és maradjanak is itt! Mondd meg nekik, hogy kezdjék el leszedni a dekorációt. Minden éghetőre szükségünk lesz - a fa székekre, a szemétre, mindenre. Mondd meg nekik, hogy ez az egyetlen esélyünk! - Amikor Caroline ijedten és értetlenül rámeredt, hozzátette: - Most rajtad van a korona... úgyhogy tegyél is valamit!
Nem várta meg, hogy Caroline engedelmeskedik-e. Ismét a szoba zűrzavarába vetette magát. Egy pillanattal később meghallotta Caroline először habozó, majd sürgető hangját a hangszórókból.
Amikor Elena ismét kinyitotta a szemét, néma csend volt.
- Elena?
Az érdes suttogásra megpróbált odanézni, és egy fájdalmas, zöld tekintetet látott maga előtt.
- Stefan - mondta. Vágyakozva hajolt a fiú felé, azt kívánta, bár tudna mozogni. Ennek semmi értelme nem volt, de úgy érezte, hogyha meg tudnák ölelni egymást, az egész nem lenne annyira rossz.
Gyerekes nevetés hangzott fel. Elena nem fordult arra, de Stefan igen. Elena látta a reakcióját, látta, ahogy érzelmek sora fut végig az arcán, szinte túl gyorsan ahhoz, hogy fel lehessen őket ismerni. Üres döbbenet, hitetlenkedés, ébredő öröm - majd borzadály. Olyan borzadály, amitől végül vakká és homályossá vált a tekintete.
- Katherine - szólalt meg. - Ez lehetetlen. Nem létezik. Te meghaltál...
- Stefan... - kezdte Elena, de a fiú nem reagált. Katherine a szája elé tette a kezét, és elkuncogta magát.
- Te is ébredj fel! - mondta Elena másik oldalára pillantva. Elena megérezte az Erő szelét. Egy pillanattal később Damon feje lassan felemelkedett, és a férfi pislogni kezdett.
Az ő arcán nem volt döbbenet. Hátrahajtotta a fejét, a tekintete fáradtan elkeskenyedett, és egy-két másodpercig a fogvatartóját fürkészte. Majd elmosolyodott, halványan és fájdalmasan, de felismerhetően.
- A mi édes fehér kiscicánk - suttogta. - Tudhattam volna.
- De nem tudtad, igaz? - kérdezte Katherine éppen olyan lelkesen, mint egy társasjátékozó gyermek. - Még te sem jöttél rá. Mindenkit becsaptam. - Ismét elnevette magát. - Olyan vicces volt figyelni téged, miközben te Stefant figyelted, és rólam egyikőtök sem tudott. Egyszer még meg is karmoltalak! - görbítette karommá az ujjait, és utánozta egy kiscica odakapását.
- Elenáéknál. Igen, emlékszem - felelte Damon lassan. Nem is annyira dühösnek tűnt, mint inkább enyhén, szeszélyesen vidámnak. - Nos, határozottan vadász vagy. A hölgy és a tigris, konkrétan.
- És én dobtam Stefant abba a kútba - dicsekedett Katherine. - Láttam, hogy összevesztetek , ez tetszett. Követtem Stefant az erdő szélére, és aztán... - Csapott egyet, mintha egy éjjeli lepkét kapna el. Lassan kinyitotta a kezét, mintha tényleg lenne benne valami, majd titokzatosan elnevette magát. - Meg akartam tartani játéknak - ismerte be. Majd lebiggyesztette az alsó ajkát, és szemrehányó pillantást vetett Elenára. - De te elvitted. Az csúnya dolog volt, Elena. Nem lett volna szabad ezt tenned.
A rémisztő gyerekes gonoszság eltűnt az arcáról, és Elena egy villanásra egy felnőtt nő izzó dühét pillantotta meg rajta.
- Az irigy lányokat megbüntetik - mondta Katherine, miközben felé indult - És te egy irigy lány vagy.
- Katherine - ébredt fel Stefan a kábulatból, és hadarni kezdett.
- Nem akarod elmondani, mit csináltál még?
Katherine figyelme elterelődött, és hátralépett. Meglepődés, majd önelégültség ült az arcára.
- Nos... ha tényleg szeretnéd - mondta. Megfogta a két könyökét, és ismét piruettezett egyet, miközben az aranyhaja a földön táncolt. - Nem - jelentette végül ki vidáman, miközben visszafordult, és rájuk mutatott. - Találjátok ki. Találgassatok, én meg megmondom, hogy „igen" vagy „nem". Rajta!
Elena nyelt egyet, és titokban Stefanra pillantott. Nem látta értelmét az időhúzásnak, úgyis ugyanúgy fog végződni a dolog. De valami azt súgta, ragaszkodjon az életéhez, ameddig csak tud.
- Te támadtad meg Vickie-t - jelentette ki óvatosan. A hangja fulladozónak tűnt a saját fülében, de most már biztos volt benne.
- Azt a lányt a romtemplomban aznap éjjel.
- Jó! Igen! - kiáltott fel Katherine. Újabb cicamozdulatot tett a begörbített ujjaival. - Hát, végtére is az én templomomban volt - tette
hozzá logikusan. - ÉS amit azzal a fiúval műveltek... ajaj! Templomban nem szabad ilyesmit csinálni. Úgyhogy megkarmoltam! - húzta el Katherine a szót látványosan, mintha kisgyerekeknek mesélne. - És... felnyaltam a vért! - nyalta meg a halványrózsaszín ajkait. Majd Stefanra mutatott. - A következőt!
- Azóta is kísérted - találgatott Stefan. Nem a játékba szállt be, hanem csak egy undorodó megfigyelésének adott hangot.
- Igen, ezzel végeztünk! Folytassátok valami mással - vágta rá Katherine élesen. De utána játszadozni kezdett a ruhája nyakán lévő gombokkal, villogtak az ujjai. ÉS Elenának eszébe jutott Vickie a rémült őzike pillantásával, ahogy vetkőzni kezdett az ebédlőben
mindenki előtt. - Rávettem, hogy butuska dolgokat csináljon - nevetett Katherine. - Vicces volt játszadozni vele.
Elena karja érzéketlenné vált és görcsbe állt. Ráébredt, hogy automatikusan nekifeszült a kötélnek, annyira sértették Katherine szavai, hogy nem bírt nyugton maradni. Kényszerítette magát, hogy abbahagyja, megpróbált inkább hátradőlni és magához téríteni zsibbadt kezeit. Hogy mit tesz, ha kiszabadul, azt nem tudta, de meg kellett próbálnia.
- A következőt! - mondta Katherine fenyegetően.
- Miért mondod azt, hogy ez a te templomod? - kérdezte Damon. A hangja még mindig távolságtartóan vidám volt, mintha semmi köze nem lenne az egészhez. - És Honoria Feli?
- Ó, az a vén szatyor - vágta rá Katherine rosszindulatúan. Elena mögé pillantott összeszorított szájjal, dühös tekintettel. Elena most döbbent csak rá, hogy a kripta bejáratánál vannak, mögöttük a feldúlt sírhellyel. Talán Honoria majd segít nekik...
De akkor eszébe jutott az a csendes, halkuló hang. Csak ennyit tudtam segíteni. És ekkor rájött, hogy nem jön további megváltás.
Mintha olvasna Elena gondolataiban, Katherine megszólalt. -Ő semmit nem tud tenni. Ő csak egy halom öreg csont. - A kecses kéz olyan mozdulatot tett, mintha Katherine csontokat törne. - Ő csak beszélni tud, és rengetegszer megakadályoztam, hogy meghallgassátok. - Katherine arckifejezése ismét elsötétedett, és Elena megérezte a félelem savas ízét.
- Te ölted meg Bonnié kutyáját, Jangcét - állapította meg. Ez csak egy légből kapott tipp volt, hogy elterelje Katherine figyelmét, de működött.
- Igen! Az vicces volt. Kiszaladtatok a házból, és jajgatni meg sírni kezdtetek... - Katherine eljátszotta a jelenetet: a Bonnie-ék
háza előtt heverő kiskutyát és a kirohanó lányokat. - Rossz íze volt, de megérte. Követtem Damont, amikor varjú volt. Rengetegszer követtem mindenfelé. Ha akartam volna, elkaphattam volna azt a varjút, és... - Éles, csavaró mozdulatot tett.
Bonnié álma, gondolta Elena, miközben jeges rádöbbenés öntötte el. Nem is tudta, hogy hangosan beszél, amíg észre nem vette, hogy Stefan és Katherine őt nézik. - Bonnié rólad álmodott - suttogta. - De azt hitte, én vagyok az. Azt mondta, egy fa alatt álltam a szélben. És ő félt tőlem. Azt mondta, másképp néztem ki, sápadt voltam, de szinte ragyogtam. És amikor elrepült mellettem egy varjú, elkaptam, és kitekertem a nyakát. - Epe gyűlt Elena torkában, de a lány visszanyelte. - De te voltál az.
Katherine önelégült arcot vágott, mintha Elena valahogy az ő igazát bizonyította volna. - Az emberek gyakran álmodnak rólam - mondta hiú hangon. - A nagynénéd... ő is álmodott rólam. Azt szoktam neki mondani, hogy miatta haltál meg. Azt hiszi, te mondod ezt neki.
- Ó, istenem...
- Azt kívánom, bár tényleg meghaltál volna - folytatta Katherine bosszús arccal. - Meg kellett volna halnod. Elég sokáig tartottalak a folyóban. De akkora ribanc voltál, hogy mindkettejüktől vettél vért, és így visszatértél. Hát, jó - mosolyodott el lopva. - Legalább tovább játszhatok veled. Aznap elveszítettem az önuralmam, mert láttam, hogy Stefan egy gyűrűt ad neked. Az én gyűrűmet. - Hangosabban kezdett beszélni. - Az enyémet, amit azért hagytam ott, hogy ne felejtsenek el. Ő pedig neked adta. Akkor döbbentem rá, hogy nem csak játszani fogok vele. Hanem meg kell ölnöm.
Stefan tekintete fájdalmas volt és értetlen. - De azt hittem, halott vagy - mondta. - És halott is voltál ötszáz évvel ezelőtt. Katherine...
- Ugyan, akkor csaptalak be titeket először - mondta Katherine, de már nem volt káröröm a hangjában. Csak duzzogás. - Gudrennel, a komornámmal terveltük ki. Nem akartátok elfogadni a döntésemet - tört ki belőle, miközben dühösen nézett az egyik fiúról a másikra. - Azt akartam, hogy mindhárman boldogok legyünk , szerettelek titeket. Mindkettőtöket. De ez nem volt nektek elég.
Katherine arca ismét megváltozott, és Elena meglátta benne az ötszáz évvel azelőtti megbántott gyermeket. Biztosan így nézett ki Katherine akkor, gondolta csodálkozva. A nagy, kék szemek könnybe lábadtak.
- Azt akartam, hogy szeressétek egymást - folytatta Katherine értetlenül -, de nem voltatok erre hajlandóak. És tudtam, hogy amúgy is el kell mennem, mielőtt apa gyanítani kezdené, mi vagyok. Úgyhogy Gudrennel
kiterveltük - veszett bele az emlékeibe. - Csináltattam még egy talizmánt a nap ellen, és nekiadtam a gyűrűmet. Ő pedig fogta a fehér ruhámat... a legszebb fehér ruhámat... meg némi hamut a kandallóból. Zsírt is égettünk, hogy olyan szaga legyen. És Gudren kirakta a napra, hogy megtaláljátok, a levelemmel együtt. Nem voltam biztos benne, hogy elhiszitek, de mégis.
- De aztán - torzult el Katherine arca a gyásztól - mindent rosszul csináltatok. Megbánást kellett volna tanúsítanotok, és sírnotok, és vigasztalnotok egymást. Értetek tettem. Ehelyett elfutottatok a kardotokért. Miért tettétek? - Ez egy szívből jövő kiáltás volt. - Miért nem fogadtátok el az ajándékomat? Úgy bántatok vele, mint a szeméttel. Leírtam a levélben, hogy azt akarom, hogy kibéküljetek. De nem hallgattatok rám, hanem kardot rántottatok. Megöltétek egymást. Miért?
Könnyek csorogtak végig Katherine arcán, és Stefan arca is nedves lett. - Ostobák voltunk - felelte éppen annyira az emlékek
hatása alatt, mint a lány. - Egymást hibáztattuk a halálod miatt, és olyan ostobák voltunk... Katherine, ide figyelj! Az én hibám volt, én támadtam elsőként. És megbántam... nem is tudod, mennyire bánom azóta is. Nem tudod, hányszor gondoltam végig azt kívánva, bár lenne valami, amivel megváltoztathatnám. Mindent megadnék, hogy visszacsináljam... mindent. Megöltem a bátyámat... - A hangja elcsuklott, és könnyek ömlöttek a szeméből. Elena, akinek a szíve majd megszakadt a fájdalomtól, tehetetlenül Damon felé fordult, és észrevette, hogy még csak nincs is tudatában a jelenlétének. A vidámság eltűnt az arcáról, és intenzíven, áthatóan bámulta Stefant.
- Katherine, kérlek, hallgass meg! - mondta Stefan visszanyerve reszkető hangját. - Eleget bántottuk már egymást. Kérlek, hagyj minket elmenni! Vagy engem tarts meg, ha ezt akarod, de őket hagyd elmenni. Az én hibám volt. Tarts meg, és bármit megteszek, amit akarsz...
Katherine ékkő kék szeme elképesztően kékké vált, és végtelen bánat tükröződött benne. Elena levegőt sem mert venni, nehogy megtörje a varázst, miközben a vékony lány Stefan felé indult ellágyult, sóvárgó arccal.
De ekkor ismét előtérbe került Katherine jeges oldala, ami az arcára fagyasztotta a könnyeket. - Erre sokkal korábban kellett volna gondolnod - mondta. - Lehet, hogy akkor hallgattam volna rád. Először sajnáltam, hogy megöltétek egymást. Elmenekültem, még Gudrent is hátrahagyva, vissza haza. De nem volt semmim, még egy új ruhám sem, és éhes voltam, és fáztam. Lehet, hogy éhen haltam volna, ha Klaus nem talál rám.
Klaus. Elenának a rettegésén keresztül is eszébe jutott, mit mondott Stefan, Klaus volt az, aki vámpírt csinált Katherine-ből, aki a falusiak szerint gonosz volt.
- Klaus okosított ki - folytatta Katherine. - Ő mutatta meg, milyen a világ igazából. Az embernek erősnek kell lennie, és el kell vennie, amit akar. Csak magára szabad gondolnia. És most én vagyok a legerősebb. Én. Tudjátok, hogy lettem ilyen? - rögtön meg is válaszolta a kérdést, anélkül, hogy megvárta volna a reakciójukat. - Életek. Rengeteg élet. Embereké és vámpíroké, akik most már mind bennem vannak. Klaust száz-kétszáz évvel később öltem meg. Csodálkozott. Nem tudta, mennyit tanultam. Olyan boldog voltam, elvettem az életeket, és magamba töltöttem őket. De akkor ti is eszembe jutottatok, ti ketten, és az, amit tettetek. Hogy hogyan bántatok az ajándékommal. És tudtam, hogy meg kell, hogy büntesselek titeket. Végül rájöttem, hogy csináljam.
Idehoztalak titeket, mindkettőtöket. Én ültettem el a gondolatot a fejedben, Stefan, úgy, ahogy az emberek fejébe szoktam. Én vezettelek erre a helyre. Utána gondoskodtam arról, hogy Damon is kövessen. Elena itt volt. Szerintem valamilyen fokon a rokonom lehet , úgy néz ki, mint én. Tudtam, hogy ha meglátjátok, lelkifurdalásotok lesz. De nem lett volna szabad beleszeretnetek! - Katherine hangjában a neheztelést ismét düh váltotta fel. - Nem lett volna szabad elfelejtenetek! Nem lett volna szabad nekiadnod a gyűrűmet!
- Katherine...
Katherine szóáradata folytatódott. - Ó, annyira feldühítettetek. És most teszek róla, hogy megbánjátok, de nagyon. Tudom, melyikőtöket utálom a legjobban. Téged, Stefan. Mert téged szerettelek a legjobban. - Katherine láthatóan visszanyerte az önuralmát, a könnyek maradékát is letörölte az arcáról, és túljátszott méltósággal húzta ki a magát.
- Damont nem utálom annyira - folytatta. - Még az is lehet, hogy életben hagyom. - A szeme elkeskenyedett, majd tágra nyílt egy gondolattól. - Figyelj, Damon - mondta bizalmasan. - Te nem vagy olyan ostoba, mint Stefan. Te tudod, hogy mennek a dolgok igazából. Hallottam, hogy ezt mondtad. Láttam, hogy csinálod a dolgokat. - Előrehajolt. - Mióta Klaus meghalt, magányos vagyok. Te jó társaság lennél. Csak annyit kell mondanod, hogy engem szeretsz a legjobban. És akkor, ha megöltem őket, elmegyünk. Ha akarod, a lányt te ölheted meg. Megengedem. Mit gondolsz?
Ó, te jó ég, kavarodott fel ismét Elena gyomra. Damon tekintete Katherine sötétkék szemébe fúródott , mintha ki akarta volna fürkészni. És visszatért az arcára a könnyed derű. Ó, istenem, ne, gondolta Elena. Kérlek, ne...
Damon lassan elmosolyodott.
Tizenötödik fejezet
Elena néma rettegéssel figyelte Damont. Túlságosan jól ismerte ezt az ijesztő mosolyt. De miközben összeszorult a szíve, a fejében egy gúnyos kérdés fogalmazódott meg. És akkor mi van? Ő és Stefan mindenképpen meg fognak halni. Az a logikus, ha Damon menti a bőrét. És butaság lenne elvárni tőle, hogy szembemenjen a természetével.
Miközben azt a gyönyörű, önfejű mosolyt nézte, Elenát sajnálkozás öntötte el amiatt, ami Damonból válhatott volna.
Katherine elbűvölve mosolygott vissza a férfira. - Olyan boldogok leszünk együtt. Amint meghalnak, elengedlek. Téged nem akartalak bántani, igazából nem. Csak megharagudtam - nyújtotta ki karcsú kezét, hogy megsimogassa Damon arcát. - Sajnálom.
- Katherine - szólalt meg Damon. Még mindig mosolygott.
- Igen? - hajolt oda hozzá a lány.
- Katherine...
- Igen, Damon?
- Menj a pokolba!
Elena összerándult attól, ami ezután történt, még mielőtt bekövetkezett volna, mert megérezte az Erő vad feltornyosulását, egy rosszindulatú, zabolátlan erőét. Felsikoltott a Katherine-ben bekövetkező változások miatt. Az a szép kis arc eltorzult, olyasmivé változott, ami sem ember, sem állat nem volt. Katherine szemében vörös fény gyúlt, amikor Damonre vetette magát, és a fogai a férfi torkába mélyedtek.
Karmok ugrottak ki az ujjbegyeiből, amivel végigszántott Damon eleve vérző mellkasán, és feltépte a bőrét, amiből ömleni kezdett a vér. Elena folyamatosan sikoltozott, csak halványan érzékelte, hogy a kötelektől, amelyeknek nekifeszült, fáj a karja. Hallotta, hogy Stefan is kiabál, de Katherine mentális hangjának süketítő vijjogása mindent elnyomott.
Most megbánod! Teszek róla, hogy megbánd! Megöllek! Megöllek! Megöllek! Megöllek!
Maguk a szavak is fájtak, mintha tőrök vájtak volna Elena elméjébe. A nyers Erő megbénította, és hátralökte a vasrudakhoz. De nem tudott elmenekülni előle. Mintha mindenhonnan ez visszhangzott volna, úgy kalapált a koponyájában.
Megöllek! Megöllek! Megöllek!
Elena elájult.
Meredith, aki Judith néni mellett térdelt a kamrában, áthelyezte a súlyát, és megpróbálta kivenni az ajtó mögötti hangokat. A kutyák bejutottak a pincébe, nem tudta, hogyan, de a véres orrukból kiindulva úgy vélte, a szuterénablakokat törhették át. Most a kamra előtt álltak, de Meredith nem tudta, mit csinálnak ott. Túl nagy volt a csend.
Margaret, aki Robert ölébe bújt, felhüppögött.
- Cssss - súgta Robert gyorsan. - Semmi baj, édesem. Minden rendben lesz.
Meredith belenézett a férfi ijedt, eltökélt szemébe Margaret feje fölött. Majdnem téged vádoltunk azzal, hogy a Másik Erő vagy, gondolta. De ebben a pillanatban nem volt idő sajnálkozásra.
- Hol van Elena? Elena azt mondta, vigyázni fog rám - mondta Margaret tágra nyílt, komor pillantással. - Azt mondta, gondoskodik rólam. - Judith néni a szája elé kapta a kezét.
- Vigyáz rád - suttogta Meredith. - Csak most engem küldött maga helyett, ennyi. Ez az igazság- tette hozzá harciasan, és látta, ahogy Robert szemrehányása megrökönyödéssé olvad.
Odakint a csend kaparászásnak és rágásnak adta át a helyét. A kutyák nekiestek az ajtónak.
Robert a mellkasára húzta Margaret fejét.
Bonnié nem tudta, mióta dolgoznak. Minden bizonnyal órák óta. Úgy tűnt, egy örökkévalóság óta. A kutyák bejutottak a konyhán, és a régi, fa oldalajtókon keresztül. De eddig csak egy tucat tört át a tüzeken, amik barikádként égtek a nyílások előtt. És a fegyveres férfiak azokat is elintézték.
Ám Mr. Smallwood és a barátai puskái mostanra kiürültek. És kezdtek kifogyni az éghető dolgokból.
Vickie kicsivel korábban hisztériás rohamot kapott, sikoltozni kezdett, és úgy fogta a fejét, mintha fájna neki valami. Éppen lefogni próbálták, amikor végül elájult.
Bonnié odament Matthez, aki a tűz felett bámult kifelé a törött oldalajtón át. Tudta, hogy nem a kutyákat lesi, hanem valami sokkal távolabbi dolgot. Olyasmit, ami innen nem látszott.
- El kellett jönnöd, Matt - szólt oda neki. - Nem tehettél mást. - A fiú nem válaszolt, és nem fordult oda.
- Mindjárt itt a hajnal - folytatta Bonnié. - Lehet, hogy akkor elmennek a kutyák. - De már amikor kimondta, akkor is tudta, hogy ez nem igaz.
Matt nem válaszolt. Bonnié megfogta a vállát. - Stefan vele van. Stefan is ott van.
Matt végre válaszolt. Bólintott. - Stefan is ott van - mondta.
Egy újabb barna, vicsorgó alak vetette ki magát a sötétből.
Elena sokkal később tért magához. Onnan tudta, hogy látott, és nem csak a maréknyi gyertya fénye miatt, amiket Katherine gyújtott meg, hanem a hideg, szürke félhomálytól is, ami a kripta bejáratából szűrődött le.
Damont is látta. A férfi a padlón feküdt, a kötelékei a ruhájával együtt szakadtak le róla. Most már elég fény volt ahhoz, hogy jól látsszanak a sebei, és Elena nem volt biztos benne, hogy él-e. Elég mozdulatlan volt ahhoz, hogy halott legyen.
Damon? - gondolta. Csak miután megtette, akkor döbbent rá, hogy nem mondta ki hangosan. Katherine visítása valahogy lecsapott egy áramkört az agyában, vagy talán felébresztett valamit, ami aludt benne. És Matt vére is kétségkívül segített, attól kapott elég erőt, hogy végre megtalálja a belső hangját.
A másik irányba fordította a fejét. Stefan?
A fiú arcára árkokat vájt a fájdalom, de magánál volt. Túlságosan is. Elena szinte azt kívánta, bárcsak ő se érzékelné, ami velük történik, mint Damon.
Elena, válaszolt Stefan.
Hol van? - kérdezte Elena, miközben lassan körbejárt a szeme a helyiségen.
Stefan a kripta bejárata felé nézett. Nemrég felment. Talán a kutyákat ellenőrzi.
Elena azt hitte, elérte a félelem és rettegés végső határát, de nem így volt. Akkor még nem gondolt a többiekre.
Elena, sajnálom. Stefan arca olyasmivel volt tele, amit szavakkal nem lehetett kifejezni.
Nem a te hibád, Stefan. Nem te tetted ezt vele. Ő tette magával. Vagy... csak megtörtént vele, amiatt, amivé vált. Amivé váltunk. Elena gondolatai mögött végigfutott az emlék, ahogy megtámadta Stefant az erdőben, és ahogy akkor érezte magát, amikor Mr. Smallwood felé száguldott bosszúszomjasan. Én is lehettem volna, mondta.
Nemi Te soha nem válnál ilyenné.
Elena nem válaszolt. Ha most lenne Ereje, mit tenne Katherine-nel? Mit nem tenne meg vele? De tudta, hogy ha tovább beszélnének erről, azzal csak felizgatná Stefant.
Azt hittem, Damon el fog árulni minket, mondta.
Én is, válaszolta Stefan zavartan. Furcsa pillantással méregette a bátyját.
Még mindig gyűlölöd?
Stefan tekintete elsötétült. Nem, mondta csendesen. Nem, már nem gyűlölöm.
Elena bólintott. Ez valamiért fontos volt. Majd a rojtos idegei miatt összerándult, amikor valami beárnyékolta a kripta bejáratát. Stefan is megfeszült.
Jön. Elena...
Szeretlek, Stefan, mondta Elena reményét vesztve, miközben a ködös, fehér alak lezúdult.
Katherine előttük öltött alakot.
- Nem tudom, mi történik - szólalt meg ingerülten. - Elálljátok az alagutam útját. - Ismét Elena mögé pillantott, a törött sírfedél és a falban lévő lyuk felé. - Arrafelé szoktam közlekedni - folytatta, láthatóan észre sem véve Damon testét a lába előtt. - Átmegy a folyó alatt. Úgyhogy nem kell átkelnem a folyón. Inkább alatta kelek át. - Úgy nézett rájuk, mintha azt várta volna, hogy értékeljék a humorát.
Hát persze, gondolta Elena. Hogy lehettem ilyen ostoba? Damon velünk kelt át Alaric autójában a folyó felett. Ő akkor is átkelt a vízen, és valószínűleg még sokszor. Ő nem lehetett a Másik Erő.
Furcsa, hogy még ilyen ijedten is képes gondolkozni. Olyan volt, mintha az elméjének egy része valahonnan távolabbról figyelné.
- Most megöllek titeket - tudatta őket Katherine csevegő hangnemben. - Utána átmegyek a folyó alatt, hogy a barátaitokat is megöljem. Nem hinném, hogy a kutyák már megtették volna. De én gondoskodom róluk.
- Elenát engedd el - kérte Stefan. A hangja fojtott volt, de ettől nem lett kevésbé parancsoló.
- Még nem döntöttem el, hogy csináljam - folytatta Katherine oda sem figyelve. - Lehet, hogy megsütlek titeket. Ahhoz már majdnem elég a fény. És ezek nálam vannak. - Lenyúlt a ruhája elejébe, majd ökölbe szorítva húzta ki a kezét. - Egy... kettő... három! - mondta, miközben két ezüstgyűrűt, és egy aranyat dobott a földre. A bennük lévő kő éppen olyan kéken szikrázott, mint Katherine szeme, mint a nyakán lévő láncon függő kő.
Elena keze vadul megcsavarodott, és érezte a gyűrűsujján a sima űrt. Igaz volt. El sem tudta hinni, mennyire meztelenül érzi magát a nélkül a fémkarika nélkül. Elengedhetetlen volt az élethez, a túléléshez. Anélkül...
- Ezek nélkül meghaltok - mondta Katherine, gondtalanul végigsimítva a gyűrűkön a nagylábujjával. - De nem vagyok biztos benne, hogy elég lassan. - Majdnem a kripta túlsó faláig masírozott, ezüstszínű ruhája csillogott a félhomályban.
Ekkor támadt Elenának az ötlete.
A kezét tudta mozgatni. Ahhoz eléggé, hogy megfogja az egyiket a másikkal, és tudja, hogy már nem zsibbadnak. A kötelei meglazultak.
De Katherine erős volt. Hihetetlenül erős. És gyorsabb is Elenánál. Még ha Elena ki is szabadul, csak egy gyors mozdulatra lesz ideje. Megforgatta az egyik csuklóját, és érezte, hogy enged a kötél.
- Vannak más módszerek is - folytatta Katherine. - Megvághatlak titeket, és végignézhetem, ahogy elvéreztek. Szeretem nézni.
Elena a fogát összeszorítva erősebben kezdte feszegetni a kötelet. A keze fájdalmas szögben hajlott meg, de nem adta fel. Érezte, ahogy a lecsúszó kötél felhorzsolja a bőrét.
- Vagy patkányokkal - tépelődött Katherine. - Patkányozni is vicces lenne. Megmondhatnám nekik, mikor kezdjék, és mikor hagyják abba!
A másik kezét sokkal könnyebb volt kiszabadítani. Elena megpróbálta eltitkolni, ami a háta mögött folyt. Szeretett volna Stefannak szólni az elméjével, de nem mert. Nem akarta megkockáztatni, hogy Katherine meghallja.
Katherine egyenesen Stefan elé masírozott. - Szerintem veled fogom kezdeni - tolta oda az arcát. - Megint éhes lettem. És te olyan édes vagy, Stefan. Már el is felejtettem, mennyire édes.
A padlón egy fényes, szürke négyszög volt. A hajnal fénye. A kripta bejáratán szűrődött be. Katherine már járt kint abban a fényben. De...
Katherine hirtelen elmosolyodott, és csillogni kezdett a kék szeme. - Tudom! Majdnem teljesen kiiszlak, utána végig kell nézned, ahogy őt is megölöm! Csak annyi erőt hagyok benned, hogy láthasd, ahogy az orrod előtt meghal. Hát nem hangzik jól? - Vidáman összecsapta a tenyerét, és ismét piruettezett egyet, majd odébb táncolt.
Csak még egy lépést, gondolta Elena. Látta, ahogy Katherine megközelíti a fényes négyszöget. Csak még egy lépést...
Katherine megtette azt a lépést. - Akkor hát így lesz! - Elkezdett megfordulni. - Milyen jó...
Most!
Elena kirántotta görcsölő karját a kötél utolsó hurkaiból, és Katherine-re vetette magát. Mint egy támadó nagymacska. Egyetlen elszánt roham a zsákmány felé. Egyetlen esély. Egyetlen remény.
Teljes súlyával zuhant Katherine-re. A becsapódástól mindketten beestek a fényes négyszögbe. Elena érezte, hogy Katherine feje a kőpadlón csattan.
És az izzó fájdalmat is érezte, mintha az ő testét is méregbe mártották volna. Olyan volt, mint a vérszomj égető szárazsága, csak erősebb. Ezerszer erősebb. Kibírhatatlan volt.
- Elena! - kiáltott fel Stefan az elméjével és a hangjával. Stefan, gondolta Elena. Alatta gyűlni kezdett az Erő, ahogy Katherine döbbent tekintete összpontosítani kezdett. A szája dühösen megvonaglott, kimeredtek a szemfogai. Olyan hosszúak voltak, hogy belevágtak az alsó ajkába. Az eltorzult száj üvöltésre nyílt.
Elena ügyetlen keze Katherine torkán matatott. Az ujjai összezárultak Katherine kék nyakláncának hűvös fémjén. Minden erejével megrántotta, és érezte, hogy a lánc enged. Megpróbálta megmarkolni, de az ujjai dagadtnak és irányíthatatlannak tűntek, Katherine karomszerű keze pedig vadul markolászott. Végül a kő elgurult az árnyékba.
- Elena! - kiáltotta Stefan ismét azon a rettenetes hangon.
A lány úgy érezte, mintha fénnyel telne meg a teste. Mintha átlátszóvá változna. De ez a fény fájdalmas volt. Alatta Katherine eltorzult arca a téli égboltra meredt. Üvöltés helyett sikoltott, és a hangja egyre magasabbá vált.
Elena megpróbálta megemelni magát, de nem volt hozzá ereje. Katherine arca repedezni kezdett, széthasadt. Tűzvonalak nyíltak benne. A sikoltozás elért a csúcspontjára. Katherine haja meggyulladt, a bőre elfeketedett. Elena felülről és alulról is érezte a tüzet.
Majd azt érezte, hogy valami megragadja, a vállába markol, és elrántja. Az árnyék hűvöse olyan volt, mint a jeges víz. Valaki megfordította és magához ölelte Elenát.
A lány meglátta Stefan karját, ami vörös volt ott, ahol nap érte, és vérzett, ahol kiszakította magát a kötelékei közül. Meglátta az arcát, és azon az elborzadást és a szomorúságot. Aztán a tekintete elhomályosult.
Meredith és Robert, akik a kutyák véres orrát csapkodták az ajtóba mart lyukakon át, zavartan megálltak. A kutyák nem csattogtatták tovább a fogukat, nem kapdostak az ajtó felé. Az egyik orr megrándult, és visszacsusszant. Oldalra húzódott, hogy megnézze a társát. Meredith
észrevette, hogy a kutyák tekintete kába és homályos. Nem mozdultak. Robertre pillantott, aki lihegve állt.
A pincéből nem jött egyetlen hang sem. Mindent némaság öntött el.
De nem mertek reménykedni.
Vickie eszelős sikoltozása abbamaradt, mintha késsel vágták volna el. A kutya, amelyik Matt combjába mélyesztette a fogait, megmerevedett és megrándult, majd az állkapcsai ellazultak. Bonnié levegő után kapkodva lendült a kihunyó tűz mögé, hogy körülnézzen. Éppen elég volt a fény, hogy lássa a többi kutya odakint heverő testét.
Mattel egymásra támaszkodtak, és értetlenül néztek körbe.
Végre elállt a hó.
Elena lassan kinyitotta a szemét. Minden nagyon tiszta és nyugodt volt.
Örült, hogy a sikoltozás abbamaradt. Az rossz volt, fájt. Most már semmi nem fájt. Úgy érezte magát, mintha a teste ismét megtelt volna fénnyel, csak ezúttal fájdalom nélkül. Olyan volt, mintha nagyon magasan és könnyedén légpárnákon lebegne. Majdnem úgy érezte magát, mintha nem is lenne teste.
Elmosolyodott.
Nem fájt, ha elfordította a fejét, bár ettől felerősödött a laza, lebegő érzés. A földön húzódó halvány fény négyszögében meglátta egy ezüstszín ruha parázsló maradványait. Katherine ötszáz éves hazugsága igazsággá változott.
Akkor ennyi. Elena elfordította a szemét. Most már senkit nem akart bántani, és nem akart időt vesztegetni Katherine-re. Annyi fontosabb dolga volt.
- Stefan - mondta, majd meglátta, és elmosolyodott. Ó, ez csodálatos, így érezheti magát egy madár.
- Nem akartam, hogy ez legyen a vége - mondta enyhe bűntudattal. A fiú zöld szeme nedves volt. Ismét könnybe lábadt, de viszonozta Elena mosolyát.
- Tudom - válaszolta. - Tudom, Elena.
Megértette. Ez jó , ez fontos. Most könnyű volt látni, mi az, ami igazán fontos. És Stefan megértése többet jelentett Elena számára minden másnál a világon.
Úgy tűnt, mintha nagyon régen nem nézte volna meg magának igazán Stefant. Nem szánt rá időt, hogy elgyönyörködjön a szépségében, a sötét hajában és a tölgyfalevél-zöld szemeiben. De most meglátta, és meglátta a
szemén átsütő lelkét. Ezért megérte, gondolta. Nem akartam meghalni , most sem akarok. De újra megtenném, ha muszáj lenne.
- Szeretlek - suttogta.
- Én is szeretlek - szorította meg Stefan a kezét.
A furcsa, bágyadt könnyedség gyengéden elringatta. Elena alig érezte Stefan ölelését.
Azt gondolta volna, hogy rémült lesz. De nem volt az, mert Stefan mellette volt.
- Az emberek a bálon... most már nem lesz bajuk, igaz? - kérdezte.
- Most már nem lesz bajuk - suttogta Stefan. - Megmentetted őket.
- Nem tudtam elbúcsúzni Bonnie-tól és Meredithtől. Sem Judith nénitől. Meg kell mondanod nekik, hogy szeretem őket.
- Megmondom - felelte Stefan.
- Magad is megmondhatod nekik - lihegte egy másik hang, egy rekedtes, szokatlan csengésű. Damon odavonszolta magát a padlón Stefan mögött. Az arca szét volt marcangolva, vér csíkozta, de sötét tekintete égetett. - Használd az akaraterődet, Elena! Tarts ki! Megvan benned az erő...
Elena erőtlenül rámosolygott. Tisztában volt a helyzettel. Ami most történik, az csak bevégzi, ami két héttel azelőtt elkezdődött. Kapott tizenhárom napot, hogy elrendezze a dolgokat, hogy tisztázza a helyzetet Mattel, és elbúcsúzhasson Margarettől. Hogy megmondja Stefannak, hogy szereti. De ennek a kegyelmi időszaknak vége.
Viszont nem volt értelme megbántani Damont. Őt is szerette. - Megpróbálom - ígérte.
- Hazaviszünk - mondta a férfi.
- Még ne - ellenkezett Elena gyengéden. - Csak egy kicsit várjunk még.
Valami történt a feneketlenül sötét szempárral, és kialudt benne a szikra. Elena meglátta, hogy Damon is rájött.
- Nem félek - mondta Elena. - Vagyis hát... csak egy kicsit. - Szédülni kezdett, és nagyon kellemesen érezte magát, de úgy, mintha mindjárt elaludna. A dolgok távolodni kezdtek tőle.
Fájdalom ébredt a mellkasában. Nem félt túlzottan, de volt, amit sajnált. Annyi minden fog hiányozni, annyi mindent szeretett volna még kipróbálni.
- Ó - szólalt meg halkan. - Milyen furcsa.
A kripta falai mintha elolvadtak volna. Szürkévé és ködszerűvé váltak, és egy ajtószerű valami volt közöttük, mint az az ajtó, ami a föld alatti helyiségbe vezetett. Csak ez egy másfajta fénybe vitt.
- Milyen gyönyörű! - dünnyögte Elena. - Stefan Annyira fáradt vagyok.
- Most már pihenhetsz - suttogta a fiú.
- Nem fogsz elengedni? - Nem.
- Akkor nem fogok félni.
Valami felfénylett Damon arcán. Elena felé nyúlt, megérintette, majd csodálkozva húzta vissza a kezét.
- Ne legyél szomorú - mondta neki, amikor megérezte a hűvös nedvességet az ujjbegyén. De aggodalom sajdult benne. És ki marad itt, hogy megfejtse Damont? Ki fogja hajtani, ki fogja megérteni, mi rejlik benne igazából? - Vigyáznotok kell egymásra - szólalt meg. Az ereje egy része visszatért, mint amikor egy gyertya fellángol a szélben. - Stefan, megígéred? Megígéred, hogy vigyáztok egymásra?
- Megígérem - válaszolta a fiú. - Ó, Elena...
A lányt hullámokban árasztotta el az álmosság. - Az jó - felelte. - Az jó, Stefan.
Az ajtó közelebb került, olyan közel, hogy meg tudta volna érinteni. Kíváncsi volt, ott vannak-e mögötte valahol a szülei.
- Ideje hazamennem - suttogta.
És akkor a sötétség és az árnyékok eltűntek, és nem maradt semmi, csak a fény.
Stefan a karjában tartotta, amíg le nem csukódott a szeme. Aztán csak szorította, és visszatartott könnyei immár fék nélkül törtek elő. Ez másfajta fájdalom volt, mint amikor kihúzta a folyóból. Ebben nem volt harag, nem volt gyűlölet, csak az örökkévalónak tűnő szerelem.
Amitől csak még jobban fájt.
Stefan belenézett az egy-két lépésre lévő fényes négyszögbe. Elena elment a fénybe. Magára hagyta őt. De nem sokáig, gondolta.
A gyűrűje ott hevert a padlón. Még csak rá sem pillantott, miközben felállt, a szemét a fénysugáron tartva. Egy kéz ragadta meg és húzta vissza. Stefan a bátyja arcába nézett.
Damon arca olyan sötét volt, mint az éjfél, és Stefan gyűrűjét tartotta a kezében. Damon ráerőltette a gyűrűt az ujjára, majd elengedte.
- És most - szólalt meg, miközben fájdalmasan visszaereszkedett - oda mész, ahova akarsz. - Felvette a gyűrűt, amit Stefan Elenának adott, és
odanyújtotta. - Ez is a tiéd. Vedd el! Vedd el, és menj! - Elfordította az arcát.
Stefan sokáig bámulta az aranykarikát a bátyja tenyerében. Majd megmarkolta, és visszanézett Damonre. A bátyja szeme csukva volt, a légzése akadozott. Kimerültnek tűnt, és betegnek. Stefan pedig ígéretet tett Elenának.
- Gyere - mondta halkan, miközben a zsebébe csúsztatta a gyűrűt. - Menjünk el valahova, ahol ki tudod pihenni magad.
Átkarolta a bátyját, hogy felsegítse. Egy pillanatig csak tartotta a karjában.
Tizenhatodik fejezet
December 16., hétfő
Ezt Stefantól kaptam. A szobájában lévő dolgok nagy részét elajándékozta. Először azt mondtam, nem kell, mert nem tudtam, mit csináljak vele. De azt hiszem, most már van ötletem.
Az emberek máris felejteni kezdtek. Rosszul emlékeznek a részletekre, és olyan dolgokat tesznek hozzá, amiket csak képzeltek. A legrosszabb pedig az, hogy elméleteket gyártanak. Arra, hogy miért nem volt természetfeletti az egész, milyen racionális magyarázatok léteznek rá. Ez ostobaság, de nem lehet őket leállítani, különösen a felnőtteket.
Ők a legrosszabbak. Azt mondják, a kutyáknak víziszonyuk volt, vagy ilyesmi. Az állatorvos kitalált rá egy új nevet, valami veszettséget, amit denevérek terjesztenek. Meredith szerint ez vicces. Szerintem csak ostoba.
A gyerekek valamivel jobbak, különösen azok, akik ott voltak a bálon. Vannak páran, akikre szerintem támaszkodhatunk, például Sue Carsonra vagy Vickie-re. Vickie olyan sokat változott az elmúlt két napban, mintha csoda történt volna vele.
Nem olyan, amilyen az elmúlt két és fél hónapban volt, de nem is olyan, mint régen. Azelőtt elég libás volt, a keményfiúkkal lógott. De most szerintem nincs vele semmi baj.
Még Caroline sem volt ma olyan szörnyű. A másik szertartáson nem beszélt, de ezen igen. Azt mondta, Elena volt az igazi hókirálynő, amivel egy kicsit Sue korábbi beszédét utánozta, de valószínűleg ez a legtöbb, amit elvárhatunk tőle. Szép gesztus volt.
Elena olyan békésnek tűnt. Nem olyannak, mint egy viaszbábu, hanem mintha aludna. Tudom, hogy mindig ezt szokták mondani, de igaz. Ezúttal tényleg igaz.
Viszont utána arról beszéltek az emberek, hogy „csodával határos módon menekült meg a fulladástól, meg ilyenek. És hogy embóliában halt meg. Ami totál röhejes. De ettől támadt az az ötletem, hogy előszedem a másik naplóját a szekrényből. És utána megkérem Mrs. Grimesbyt, hogy rakja ki a könyvtárban, de ne az üveg mögé, mint Honoria Fell-ét, hanem oda, ahol az emberek megfoghatják és elolvashatják. Mert benne van az igazság. A valódi történet. És nem akarom, hogy bárki elfelejtse.
Szerintem a gyerekek emlékezni fognak rá.
Gondolom, meg kellene írnom, mi történt itt a többiekkel , Elena így akarná. Judith néni jól van, bár ő is azok közé tartozik, akik nem bírják feldolgozni az igazságot. Racionális magyarázatra van szüksége. Roberttel karácsonykor összeházasodnak. Az jót tesz majd Margaretnek.
Margaret fejében a helyén vannak a dolgok. Elmondta a szertartáson, hogy egy szép napon találkozik majd Elenával és a szüleivel, de nem most, mert még sok dolga van itt. Nem tudom, ki ültethette el ezt a gondolatot a fejében. Nagyon okos, négyéves létére.
Persze Alaric és Meredith is jól vannak. Amikor meglátták egymást azon a szörnyű reggelen, miután minden elcsendesedett, és a romokat kezdtük eltakarítani, gyakorlatilag egymás karjába vetették magukat. Szerintem valami elindult közöttük. Meredith azt mondta, majd akkor beszél róla, ha betöltötte a tizennyolcat, és leérettségizett.
Ez jellemző, totál jellemző. Mindig mások szerzik meg a pasikat. Azon gondolkozom, kipróbálom a nagyanyám egyik módszerét, hogy kiderüljön, férjhez megyek-e egyáltalán. Errefelé nincs senki, akihez hozzá akarnék menni.
Vagyis hát, ott van például Matt. Matt jó fej. De most csak egyetlenegy lány jár a fejében. Nem tudom, megváltozik-e ez valaha.
Tegnap a szertartás után orrba vágta Tylert, mert Tyler valami csúnyát mondott Elenáról. Tyler soha nem fog megváltozni, történjék bármi. Mindig az a gonosz, felfújt hólyag marad, mint most.
De Matt - nos, Matt szeme őrülten kék. És elképesztő jobbhorga van.
Stefan nem tudta megütni Tylert, mert nem volt ott. Még mindig rengetegen vannak a városban, akik azt hiszik, hogy ő ölte meg Elenát. Csak ő lehetett, mondják, mert más nem volt ott. Katherine hamvai szétszóródtak, mire a mentőosztag a kriptába ért. Stefan azt mondta, a kora miatt lobbant úgy lángra. Először is, amikor Katherine eljátszotta, hogy elégett, tudnia kellett volna, hogy egy fiatal vámpír nem válik olyan könnyen hamuvá. Hanem meghal, mint Elena. Csak az öregek hullanak porrá.
Néhányan - különösen Mr. Smallwood és a barátai - valószínűleg Damont hibáztatnák, ha elérnék. De nem tudják.
Ő nem volt ott, amikor bejutottak a kriptába, mert Stefan segített neki megszökni. Stefan nem mondta, hova, de szerintem valahova az erdőbe. A vámpírok biztosan gyorsan gyógyulnak, mert ma, amikor a szertartás után beszéltem vele, Stefan azt mondta, hogy Damon elment Fell’s Church-ből. Ettől nem volt túl boldog , szerintem Damon nem szólt neki. Úgy tűnik, most az a kérdés: mit csinál Damon? Ártatlan lányokat harapdál? Vagy megjavult? Egyikre sem vennék mérget. Damon fura figura volt. De jóképű. Átkozottul jóképű.
Stefan sem mondja meg, hová készül. De van egy sanda gyanúm, hogy Damon még meglepődhet, ha maga mögé néz. Mint kiderült, Elena megígértette Stefannak, hogy vigyáz rá, vagy mi. És Stefan nagyon, nagyon komolyan veszi az ígéreteit.
Sok szerencsét kívánok neki. És azt fogja csinálni, amire Elena utasította, és ez szerintem boldoggá teszi majd. Amennyire csak boldog lehet nélküle. Most a nyakán viseli a gyűrűt egy láncon.
Ha bárki szerint ez érzéketlenül hangzik, vagy úgy, mintha nem érdekelne Elena, az téved. Merje csak bárki ezt mondani. Meredithszel végigsírtuk a szombatot és a vasárnap nagy részét. És olyan dühös lettem, hogy szét akartam tépni és össze akartam törni mindent. Arra gondoltam, hogy miért pont Elena? Miért? Amikor annyi más ember meghalhatott volna azon az éjszakán. De az egész városból ő volt az egyetlen.
Persze megmentette a többieket, de miért kellett ezért az életét adnia? Ez nem igazság.
Á, megint sírni kezdtem. Ez történik, amikor az ember az élet igazságtalanságáról kezd gondolkozni. És nem tudom megmagyarázni, ez miért nem az. Szeretnék bedörömbölni Honoria
Feli kriptájába, és megkérni, hogy magyarázza el, de nem beszélne velem. Szerintem ezt senki nem tudja.
Szerettem Elenát. És nagyon fog hiányozni. Az egész iskolának. Olyan, mintha kialudt volna egy fény. Robert azt mondja, a neve latinul azt jelenti, hogy „fény".
Most már mindig lesz egy zug bennem, ahol nem ragyog a fény
Azt kívánom, bár el tudtam volna köszönni tőle, de Stefan azt mondja, azt üzente, szeret. Megpróbálok erre úgy gondolni, mint egy kis fényre, amit magammal vihetek.
Jobb, ha most abbahagyom az írást. Stefan menni készül, Matt, Meredith, Alaric és én pedig elbúcsúztatjuk. Nem akartam ennyire belemerülni ebbe , én soha nem írtam naplót. De szeretném, ha az emberek megtudnák az igazat Elenáról. Ő nem volt szent. Nem volt mindig kedves, jó, őszinte és udvarias. De erős volt, szeretett, és hűséges volt a barátaihoz, és a végén a legönzetlenebb dolgot tette, amit bárki tehet. Meredith azt mondta, a fényt választotta a sötétséggel szemben. Szeretném, ha az emberek tudnák ezt, hogy mindig emlékezzenek rá.
Én emlékezni fogok.

Vámpírnaplók 3. Tombolás 12. fej.

Tizenkettedik fejezet
Stefan Elenához fordult, a hajában hópelyhek csillogtak. - Mi van Mattel?
- Emlékszem... valamire. Nem túl világosan. De az első este, amikor nem voltam önmagam... nem találkoztam Mattel? Nem...?
Rosszul lett a félelemtől és az aggodalomtól, amitől összeszorult a torka, és elakadt a szava. De nem kellett befejeznie, és Stefannak nem kellett válaszolnia. Látta a fiú szemében.
- Nem volt más választás, Elena - mondta a fiú. - Meghaltál volna emberi vér nélkül. Jobb lett volna, ha egy tudatlan áldozatra támadsz, és őt sebesíted, esetleg ölöd meg? A vérszomj ilyen következményekkel is járhat. Ezt szeretted volna?
- Nem - vágta rá Elena vadul. - De muszáj volt Mattét választani? Jaj, ne is válaszolj, nekem sem jut eszembe más. - Szaggatottan vette a levegőt. - De most aggódom érte, Stefan. Azóta nem láttam. Jól van? Mit mondott neked?
- Nem sokat - kapta el a pillantását Stefan. - Úgy lehetne összefoglalni, hogy „hagyjál békén". Tagadta, hogy bármi történt volna aznap este, és azt mondta, meghaltál.
- Úgy hangzik, mint akinek nem túl strapabíró az elméje - jegyezte meg Damon.
- Jaj, fogd már be! - szólt rá Elena. - Te maradj ki ebből, és ha már itt tartunk, szegény Vickie Bennettre is gondolhatnál. Szerinted ő hogy érezheti magát mostanában?
- Talán segítene, ha tudnám, ki az a Vickie Bennett. Folyamatosan őt emlegetitek, de én soha nem találkoztam vele.
- Dehogynem. Ne szórakozz velem, Damon... a temetőben, emlékszel? A romtemplomnál? A lány, akit egy szál kombinéban hagytál ott?
- Bocs, de nem emlékszem. Pedig általában emlékezni szoktam azokra, akiket kombinéban hagyok ott.
- Akkor, feltételezem, Stefan lehetett a tettes - vágta rá Elena gúnyosan.
Damon szemében harag csillant, amit rögtön egy veszélyes mosoly mögé rejtett.
- Lehet, hogy ő. Lehet, hogy te. Nekem mindegy, csak a vádaskodásból kezd már kicsit elegem lenni. És most...
- Várj - vágott a szavába Stefan meglepő visszafogottsággal. - Még ne menj. Beszéljük meg...
- Attól tartok, korábbi kötelezettségeimnek kell eleget tennem.
- Szárnyak lebbentek, és Stefan magára maradt Elenával.
Elena a szájához emelte az öklét. - A fenébe. Nem akartam feldühíteni. Különösen, miután egész este olyan civilizáltan viselkedett.
- Ne edd magad! - nyugtatta meg Stefan. - Szeret dühöngeni. Mit is mondtál Mattról?
Elena észrevette a kimerültséget Stefan arcán, és átkarolta a fiút.
- Ezt nem most fogjuk megbeszélni, de szerintem holnap elmehetnénk meglátogatni. Megmondani neki, hogy... - Elena tehetetlenül felemelte a kezét. Nem tudta, mit akar elmondani Mattnek, csak azt tudta, hogy muszáj tennie valamit.
- Azt hiszem - szólalt meg Stefan lassan -, hogy jobb lenne, ha te látogatnád meg. Én megpróbáltam beszélni vele, de nem volt hajlandó meghallgatni. Ezt megértem, de neked talán nagyobb szerencséd lesz. És úgy gondolom - hallgatott el, majd elszántan folytatta -, hogy egyedül jobban boldogulsz vele. Most is mehetsz.
Elena határozott pillantást vetett rá. - Biztos vagy benne?
- Igen.
- De... te jól leszel? Veled kellene maradnom...
- Jól leszek, Elena - felelte Stefan gyengéden. - Menj.
Elena habozott, majd bólintott. - Nem fog sokáig tartani - ígérte.
Elena észrevétlenül megkerülte a málló vakolatú favázas házat, és a ferde, „Honeycutt" feliratú postaládát. Matt ablaka nem volt bezárva. Gondatlan fiú, korholta magában Elena. Hát nem tudod, hogy így bármi beszökhet? Belökte az ablakot, de persze ennél tovább nem jutott. Egy láthatatlan akadály állt az útjában, ami sűrű légfalra emlékeztette.
- Matt - suttogta Elena. A szoba sötét volt, de az ágyon látott egy határozatlan alakot. Egy digitális óra sápadt zölden mutatta az időt: 12:15. - Matt - suttogta ismét Elena.
Az alak forgolódni kezdett. - Hmm?
- Matt, nem akarlak megijeszteni. - Elena megnyugtató hangon próbált beszélni, hogy inkább gyengéden ébressze a fiút, mint hogy halálra ijessze. - Én vagyok az, Elena, és beszélni szeretnék veled. Viszont először be kellene hívnod. Behívnál?
- Ööö. Gyere be!
Elenát elképesztette, mennyire hiányzik Matt hangjából bármiféle döbbenet. Csak akkor jött rá, hogy a fiú még mindig alszik, amikor bemászott az ablakon.
- Matt. Matt - suttogta, de nem mert túl közel menni hozzá. A szoba fülledt volt és meleg, a radiátor teljesen fel volt csavarva. Egy csupasz láb lógott ki az ágyon tornyosuló takarók közül, a másik végén pedig egy szőke fej.
- Matt? - Elena óvatosan odahajolt, és megérintette a fiút.
Na ezzel már sikerült reakciót kiváltania belőle. Matt egy mennydörgő nyögés kíséretében felpattant, és csapkodni kezdett maga körül. Amikor megpillantotta Elenát, tágra nyílt a szeme.
Elena azon kapta magát, hogy megpróbál kicsinek és ártalmatlannak tűnni, a legkevésbé sem fenyegetőnek. Visszahátrált a falhoz. - Nem akartalak megrémíteni. Tudom, hogy ez sokkol. De hajlandó vagy beszélgetni velem?
Matt egyszerűen csak bámulta tovább. Szőke haja verejtékes volt, és úgy az égnek meredt, mint egy csirke tollai. Elena látta, hogy lüktet a verőere a csupasz nyakán. Attól tartott, hogy Matt felpattan, és kiveti magát a szobából.
De ekkor a fiú válla leereszkedett, előreesett, és Matt lassan lehunyta a szemét. Mélyeket lélegzett, de szaggatottan.
- Elena.
- Igen - suttogta Elena.
- Te meghaltál.
- Nem. Itt vagyok.
- A halottak nem jönnek vissza. Az apám sem jött vissza.
- Tényleg nem haltam meg. Csak megváltoztam. - Matt szeme még mindig tiltakozóan be volt csukva, és Elena érezte, hogy elönti
a kétségbeesés hideg hulláma. - De azt kívánod, bár meghaltam volna, ugye? Most elmegyek - suttogta. Matt arca szétesett, és a fiú sírni kezdett.
- Ne! Jaj, ne! Jaj, ne! Matt, kérlek! - Elena azon kapta magát, hogy Mattet ölelgeti, és próbálja tartani magát, nehogy ő is sírva fakadjon. - Matt, ne haragudj , nem lett volna szabad idejönnöm.
- Ne menj el! - zokogta Matt. - Ne hagyj itt!
- Nem foglak. - Elena elveszítette a harcot, és a könnyei Matt nyirkos hajára hullottak. - Soha nem akartalak bántani - mondta. - Soha, Matt. Az a rengeteg helyzet, a rengeteg dolog, amit tettem... soha nem akartalak bántani. Tényleg... - Ezzel elhallgatott, és csak ölelte a fiút.
Kis idő múlva Matt zihálása lecsillapodott, és a fiú hátradőlt, majd a lepedővel letörölte az arcát. A tekintete kerülte Elenáét. Az arcán nemcsak
szégyen, de valami bizalmatlanság is tükröződött, mintha felvértezné magát valamire, amitől retteg.
- Oké, szóval itt vagy. Szóval élsz - mondta érdesen. - És mit akarsz?
Elena elképedt.
- Ne már, biztosan van valami. Mi az?
Elena szeme megint könnybe lábadt, de visszanyelte őket. - Azt hiszem, ezt megérdemlem. Sőt, tudom. Matt, most az egyszer nem akarok az égvilágon semmit. Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért kihasználtalak... nemcsak aznap este, hanem mindig. Én szeretlek, és zavar, ha fáj neked valami. Arra gondoltam, esetleg jóvátehetném a dolgokat. - Némi súlyos csend után hozzátette: - Azt hiszem, most tényleg megyek.
- Ne, várj! Várj egy kicsit. - Matt ismét megdörgölte az arcát a lepedővel. - Figyelj. Ez hülyeség volt, és egy bunkó voltam...
- Az az igazság volt, te pedig úriember vagy. Különben már rég elküldtél volna a fenébe.
- Nem, egy ostoba bunkó vagyok. A földhöz kellene vernem a seggem az örömtől, hogy nem haltál meg. Mindjárt meg is teszem. Figyelj. - Elkapta a lány csuklóját, mire Elena meglepve pillantott rá. - Nem érdekel, ha te vagy a Fekete Lagúna, a Godzilla és a Frankenstein főszereplője egy személyben. Én csak...
- Matt. - Elena pánikszerűen befogta a fiú száját.
- Tudom. Annak a fekete köpenyes fickónak a menyasszonya vagy. Ne aggódj, emlékszem rá. Még kedvelem is, bár isten tudja, miért. - Matt nagy levegőt vett, és láthatóan lecsillapodott. - Nézd, nem tudom, Stefan elmesélte-e. Mondott nekem pár dolgot... hogy ő gonosz, hogy nem sajnálja, amit Tylerrel tett... érted, mire gondolok?
Elena lehunyta a szemét. - Azóta alig evett. Szerintem egyszer, ha elment vadászni. Ma majdnem sikerült megölniük, annyira legyengült.
Matt bólintott. - Szóval csak blöffölt. Tudhattam volna.
- Hát, igen, és nem. A vérszomj erős, erősebb, mint azt el tudnád képzelni. - Elena kezdett ráébredni, hogy aznap még nem evett, és már akkor éhes volt, mielőtt elindultak volna Alarichez. - Ami azt illeti... Matt, jobb, ha most megyek. Csak még egy dolog... ha megtartják holnap a bált, ne menj oda. Történni fog valami, valami rossz. Mi őrt állunk majd, de nem tudom, mit tehetünk.
- Ki az a „mi"? - kérdezte Matt élesen.
- Stefan, valószínűleg Damon és én. És Meredith és Bonnié... továbbá Alaric Saltzman. Ne is kérdezd. Hosszú történet.
- De mi ellen őrködtök?!
- Elfelejtettem, hogy te nem tudod. Ez is hosszú történet, de... nos, a rövid válasz az, hogy az ellen, ami engem megölt. Ami támadásra sarkallta a kutyákat a búcsúztatómon. Valami gonosz ellen, Matt, ami egy ideje Fell’s Church-ben tartózkodik. És holnap este megpróbáljuk megakadályozni, hogy bármit is tegyen. - Elena megpróbált nem izegni-mozogni. - Nézd, ne haragudj, de muszáj mennem. - A tekintete minden szándéka ellenére Matt széles, kék nyaki erére vándorolt.
Amikor sikerült leszakítani róla a pillantását, és a fiú arcába nézni, látta, hogy a döbbenet helyét megértés veszi át. Majd valami elképesztő dolog: elfogadás. - Csak nyugodtan - válaszolta Matt.
Elena azt hitte, rosszul hallotta. - Matt?
- Azt mondtam, csak nyugodtan. A múltkor sem fájt.
- Nem. Matt, tényleg nem. Nem azért jöttem...
- Tudom. De én így akarom. Olyasmit akarok adni, amit nem kértél. - Egy másodperc szünet után hozzátette: - A régi szép idők emlékére.
Stefan, gondolta Elena. De hisz Stefan mondta, hogy jöjjön el, és jöjjön egyedül. Stefan tudta, döbbent rá. És nem zavarta. Ez volt az ajándéka Mattnek... és neki.
De hozzád megyek vissza, Stefan, gondolta.
Miközben Matt felé hajolt, a fiú azt mondta: - Holnap én is odamegyek segíteni. Még akkor is, ha nem vagyok meghívva.
Majd Elena ajka a torkához ért.
December 13., péntek
Kedves Naplóm! Eljött a nagy nap.
Tudom, hogy ezt már írtam, vagy legalábbis gondoltam. De ma van a nagy nap, amikor minden eldől. Ez az.
Stefan is érzi. Ma azzal a hírrel jött vissza az iskolából, hogy a bál még áll - Mr. Newcastle nem akart pánikot kelteni azzal, hogy lefújja. Az a terv, hogy „biztonsági őrök" lesznek odakint, vagyis, gondolom, rendőrök. És talán Mr. Smallwood és a barátai, puskával.
Bármi is történjék, szerintem nem tudják megakadályozni.
Abban sem vagyok biztos, hogy mi igen.
Ma egész nap havazott. Az utakat is befújta, ami azt jelenti, hogy a városból se ki, se be kerekes járművön. Amíg oda nem jutnak a hókotrók, vagyis reggelig, amikor már késő lesz.
És a levegőben is van valami furcsa. Nem csak a hó. Mintha valami még annál is hidegebb állna lesben. Hátrahúzódva, ahogy az óceán visszahúzódik szökőár előtt. És amikor megindul. ..
Ma eszembe jutott a másik naplóm, ami a szekrény aljában, a deszkák alatt van a hálószobámban. Ha van még bármim is, akkor az a naplóm. Gondoltam arra, hogy előszedem, de nem akarok megint hazamenni. Nem hiszem, hogy sikerülne feldolgoznom, és tudom, hogy Judith néninek sem, ha meglátna.
Meglep, hogy bárkinek is sikerül. Meredithnek, Bonnie-nak. különösen Bonnie-nak. Vagyis hát Meredithnek is, ha arra gondolunk, min ment keresztül a családja. Mattnek.
Ők jó és hü barátok. Furcsa, régen azt hittem, hogy nem élném túl egy galaxisnyi barát és rajongó nélkül. Most tökéletesen elég három is, köszönöm. Mert ők igaz barátok.
Nem tudom, mennyire voltak fontosak régebben. Vagy Margaret, vagy akár Judith néni. És a többiek az iskolában... Tudom, hogy pár hete azt mondtam, az sem érdekel, ha a Robert E. Lee teljes népessége holtan esik össze, de ez nem igaz. Ma mindent meg fogok tenni, hogy megvédjem őket.
Tudom, hogy egyik témáról a másikra ugrálok, de csak olyasmikről beszélek, ami fontos nekem. Összeszedem ezeket a dolgokat a fejemben. A biztonság kedvéért.
Hát, itt az idő. Stefan már vár. Befejezem ezt az utolsó sort, és indulok.
Szerintem győzni fogunk. Remélem.
Mindenesetre megpróbáljuk.
A történelem terem meleg volt, és ragyogó világos. Az iskolaépület túlsó végén az ebédlő még fényesebb volt, karácsonyi égők és dekorációk díszítették. Amikor odaért, Elena biztos távolból végigvizslatta, és figyelte, ahogy a párok megérkeznek a bálra, és elhaladnak az ajtóban álló rendőrök előtt. Maga mögött érezve Damon jelenlétét, rámutatott egy hosszú, világosbarna hajú lányra.
- Vickie Bennett - mondta.
- Elhiszem - válaszolta Damon.
Elena végignézett rögtönzött főhadiszállásukon. Alaric asztalát lepakolták, és a férfi az iskola nagyléptékű térképe fölé hajolt. Meredith mellette görnyedt, sötét haja a férfi ingujjára hullott. Matt és Bonnié odakint vegyültek a bálozok közé a parkolóban,
Stefan és Damon pedig az iskola körül őrjáratoztak. Ezt váltásokban szándékoztak tenni.
- Jobb lenne, ha te bent maradnál - javasolta Alaric Elenának. - Másra sincs szükségünk, mint hogy valaki meglásson, és üldözni kezdjen egy karóval.
- Egész héten a városban mászkáltam - mosolygott Elena. - Ha nem akarom, hogy meglássanak, nem fognak meglátni. - De azért beleegyezett, hogy a történelemteremből koordinálja a dolgokat.
Ez olyan, mint egy kastély, gondolta, miközben azt figyelte, ahogy Alaric bejelöli a rendőrök és a többi férfi helyzetét a térképen. És mi vagyunk az őrei. Én és hű lovagjaim.
A falon lévő kerek, lapos óra egyre ütötte a másodperceket. Elena figyelte, miközben be- és kiengedte az embereket az ajtón. Forró kávét öntött egy termoszból azoknak, akik igényelték. Végighallgatta a bejövő jelentéseket.
- Az iskola északi végében minden csendes.
- Most koronázták Caroline-t hókirálynővé. Mily meglepő.
- Páran balhéztak a parkolóban... most gyűjtötte be őket a seriff. Eljött, majd elmúlt az éjfél.
- Lehet, hogy valahol máshol történik valami - vetette fel Bonnié, miközben kilépett a csizmájából, majd belekukucskált.
- Nem lehet tudni, hol fog történni - jelentette ki Elena határozottan. - De abban nem tévedtünk, hogy bekövetkezik.
- Lehet - szólalt meg Alaric elgondolkozva -, hogy mégis van módja. Mármint annak, hogy megtudjuk, hol következik be. - Amikor kérdőn felemelkedtek a fejek, hozzátette: - Egy jóslatra lenne szükségünk.
Minden szem Bonnié felé fordult.
- Jaj, ne - vágta rá Bonnié. - Azzal már végeztem. Utálom.
- Ez egy nagyszerű adottság... - kezdte Alaric.
- Ez egy nagy púp a hátamon. Nézze, maga nem érti. A szokásos jóslások is elég rosszak. Az idő nagy részében olyan dolgokra kell rájönnöm, amiket nem akarok tudni. De amikor megszállnak... az rettenetes. És utána még csak nem is emlékszem, miket mondtam. Borzalmas.
- Amikor megszállnak? - visszhangozta Alaric. - Az micsoda?
Bonnié felsóhajtott. - Ami a templomban történt velem - magyarázta türelmesen. - Másfajta jóslásokra is képes vagyok, például vízzel, vagy tenyérből - pillantott Elenára, majd elkapta a tekintetét -, meg ilyesmi. De van, amikor... valaki... megszáll, és csak felhasznál, hogy rajtam keresztül beszélhessen. Olyan, mintha valaki más lenne a testemben.
- Mint a temetőben, amikor azt mondtad, hogy vár rám valami - jegyezte meg Elena. - Vagy amikor figyelmeztettél, hogy ne menjek a híd közelébe. Vagy amikor eljöttél vacsorázni, és azt mondtad, hogy a Halál, az én halálom ott van a házban. - Automatikusan Damonra pillantott, aki közömbösen viszonozta a tekintetét. De persze az tévedés volt, gondolta Elena. Nem Damon volt a halálom. Akkor mit jelenthetett ez a jóslat? Egy
szempillantásra valami megcsillant az elméjében, de még mielőtt elkaphatta volna, Meredith vágott a szavába.
- Olyan, mintha egy másik hang beszélne Bonnie-n keresztül - magyarázta Alaricnek. - Még a külseje is megváltozik. Lehet, hogy a templomban nem volt elég közel hozzá ahhoz, hogy lássa.
- De erről miért nem szóltatok? - lett Alaric izgatott. - Ez fontos lehet. Ez az... entitás... legyen bármi, létfontosságú információkkal láthat el minket. Segíthet tisztázni a Másik Erő rejtélyét, vagy legalábbis tippeket adhat, hogyan győzhetjük le.
Bonnié a fejét rázta. - Nem. Ez nem olyasmi, ami füttyszóra ugrik, és nem válaszol kérdésekre. Csak megtörténik velem. És én utálom.
- Úgy érted, nem jut eszedbe semmi, amivel előidézheted? Bármi, amitől előjött korábban?
Elena és Meredith, akik nagyon is jól tudták, mivel lehet előidézni, egymásra néztek. Elena beharapta az arcát. Ez Bonnié döntése. Erről Bonnie-nak kell döntenie.
Bonnié, aki a tenyerébe temette az arcát, vetett egy oldalpillantást Elenára a vörös fürtjei közül. Majd lehunyta a szemét, és felnyögött.
- Gyertyák - jelentette ki. - Mi?
- Gyertyák. Lehet, hogy a gyertyaláng. Értse meg, nem lehetek biztos benne, nem ígérhetek semmit...
- Valaki menjen, és túrja fel a kémialabort - adta ki az utasítást Alaric.
Ahhoz hasonló jelenet következett, mint amikor Alaric megérkezett az iskolába, és arra kérte őket, hogy állítsák körbe a székeiket. Elena körbenézett a gyertyafénnyel kísértetiesen megvilágított arcokon. Ott volt a feszes állkapcsú Matt. Mellette Meredith, akinek a sötét szempillái hosszú árnyékokat vetettek felfelé. És Alaric, aki türelmetlenül előrehajolt. Majd Damon, az arcán táncoló fényekkel és árnyékokkal. Stefan, akinek Elena szerint túlságosan kiállt az arccsontja. És végül Bonnié, aki még a gyertya aranyfényében is törékenynek és sápadtnak tűnt.
Össze vagyunk kapcsolva, gondolta Elena, akire ugyanaz az érzés tört rá, mint a templomban, amikor megfogta Stefan és
Damon kezét. Eszébe jutott az a vékony, fehér viaszkarika, ami a vizes edényben úszott. Ha összefogunk, meg tudjuk csinálni.
- Egyszerűen csak belenézek a gyertyába - jelentette ki Bonnié enyhén remegő hangon. - És nem gondolok semmire. Megpróbálom... megnyitni magamat előtte. - Nagyokat kezdett lélegezni, miközben a gyertya lángjába meredt.
És akkor megtörtént, éppen úgy, mint azelőtt. Bonnié arca kisimult, minden kifejezés eltűnt róla. A szeme éppen olyan kifejezéstelenné vált, mint a kőangyalkáé a temetőben.
Egy szót sem szólt.
Elena ekkor döbbent rá, hogy nem állapodtak meg abban, mit kérdezzenek. Végigtúrta az elméjét, hogy találjon egy kérdést, még mielőtt megszakad a kapcsolat. - Hol találhatjuk meg ezt a Másik Erőt? - kérdezte közvetlenül azelőtt, hogy Alaric kinyögte volna:
- Ki vagy te?
A hangjuk összekeveredett, a kérdéseik egyszerre hangzottak fel. Bonnié kifejezéstelen arca odafordult, és vak tekintete végigfutott a körön. Majd egy hang, ami nem Bonnie-é volt, azt mondta:
- Gyertek, nézzétek meg.
- Várjunk csak egy percet - szólalt meg Matt, amikor Bonnié továbbra is transzban felállt, és az ajtó felé indult. - Hová megy?
Meredith felkapta a kabátját. - Vele tartunk?
- Hozzá ne nyúljatok - figyelmeztette őket Alaric talpra szökkenve, miközben Bonnié kisétált az ajtón.
Elena Stefanra, majd Damonre pillantott. Egyszerre követték Bonnie-t végig az üres, visszhangos folyosón.
- Hova megyünk? Melyik kérdésre válaszolt? - követelt magyarázatot Matt. Elena csak a fejét rázta. Alaric ügetni kezdett, hogy lépést tudjon tartani Bonnié sikló tempójával.
Amikor kiértek a hóba, Bonnié lelassított, és Elena meglepetésére odasétált Alaric autójához a tanári parkolóban, és megállt mellette.
- Nem férünk be mindannyian , én majd Mattel utánatok megyek - szólalt meg gyorsan Meredith. Elena, aki éppen annyira borzongott a rossz előérzettől, mint a hidegtől, beült Alaric kocsijának hátuljába, amikor kinyitották neki az ajtót, Damonnel és Stefannal a két oldalán. Bonnié elöl foglalt helyet. Egyenesen maga elé nézett, és nem szólalt meg. De miközben Alaric kifordult a parkolóból, felemelte az egyik fehér kezét, és mutogatni kezdett. Jobbra a Lee Streeten, és balra az Arbor Greenen. Egyenesen Elena háza felé, majd jobbra a Thunderbirdön. Az Old Creek Road felé.
Elena ekkor döbbent rá, hová mennek.
A másik hídon keresztül hajtottak a temetőbe, azon, amit mindenki új hídnak hívott, hogy megkülönböztessék a Wickery hídtól, ami immár nem
létezett. A kapu felőli oldalról közeledtek, onnét, ahol Tyler hajtott fel, amikor elvitte Elenát a romtemplomhoz.
Alaric éppen ott állította le az autóját, ahol korábban Tyler. Meredith mögöttük parkolt le.
Elena rettenetes déjà vu közepette túrázott fel a dombtetőre, majd át a kapun, Bonnie-t követve oda, ahol a romtemplom állt az ujjként a viharos ég felé meredező tornyával. Az üres lyuknál, ami egykor a bejárat volt, Elena megtorpant.
- Hová viszel minket? - kérdezte. - Idefigyelj. Elárulnád, melyik kérdésre válaszoltál?
- Gyere, és meglátod.
Elena tehetetlenül pillantott a többiekre, majd átlépett a küszöbön. Bonnié lassan odasétált a fehér márvány sírhoz, majd megállt.
Elena ránézett, majd Bonnié kísérteties arcára. Minden szőrszál az égnek meredt a karján és a tarkóján. - Jaj, ne... - suttogta. - Csak ezt ne.
- Elena, miről beszélsz? - kérdezte Meredith. Elena szédelegve meredt Thomas és Honoria Feli fekvő márványszobrára a sírláda tetején. - Ezt ki lehet nyitni - suttogta.
Tizenharmadik fejezet
Gondolod, hogy nekünk... be kell most néznünk? - kérdezte Matt.
- Nem tudom - válaszolta Elena elkeseredetten. Most sem kívánta jobban látni, mi van a kripta belsejében, mint amikor Tyler javasolta, hogy nyissák ki és gyalázzák meg. - Lehet, hogy nem bírjuk majd felnyitni - tette hozzá. - Tylernek és Dicknek sem ment. Csak akkor kezdett félrecsúszni, amikor én is nekidőltem.
- Hát dőlj neki most is, lehet, hogy van benne valami rejtett zár - javasolta Alaric, és amikor Elena engedelmes mozdulata nem járt eredménnyel, hozzátette: - Rendben, akkor fogjuk meg, és lássunk neki... így. Na, gyerünk...
Guggolva felnézett Damonre, aki mozdulatlanul állt a sír mellett, és láthatóan jól szórakozott. - Elnézést - mondta Damon, Alaric pedig a homlokát ráncolva hátralépett. Damon és Stefan megfogták a fedél két végét, és megemelték.
A fedél le is jött, és Damon Stefannal csikorogva lecsúsztatta a láda egyik oldala mellett.
Elena nem tudta rávenni magát, hogy közelebb menjen.
Ehelyett hányingerrel küszködve koncentrált Stefan arckifejezésére. Abból majd kiderül, mi vár rájuk odabent. Képek villantak át az agyán pergamenszínű, mumifikálódott holttestekről, rothadó hullákról, vigyorgó koponyákról. Ha Stefan elborzad, elszörnyed, rosszul lesz...
De amikor Stefan bepillantott a kriptába, az arcán csak zavart meglepetés tükröződött.
Elena nem bírta tovább. - Mi az?
Stefan egy félmosolyt vetett rá, majd Bonnie-ra pillantva azt mondta: - Gyere, és nézd meg!
Elena a kripta mellé óvakodott, és lenézett. Majd felkapta a fejét, és elképedten pillantott Stefanra.
- Mi ez?
- Nem tudom - válaszolta a fiú. Meredithhez és Alarichez fordult. - Van valakinél elemlámpa? Vagy kötél?
Miután belenéztek a ládába, mindketten a kocsijuk felé indultak. Elena maradt, ahol volt, lefelé bámult, erőltette a sötétben látó képességét. Még mindig nem tudta elhinni.
A sír nem sír volt, hanem egy ajtó.
Értette már, miért csapta meg belőle hideg szél, amikor megmozdult a keze alatt aznap éjjel. Valami üregbe vagy pincébe bámult. Csak az egyik falát látta, azt, ami közvetlenül alatta zuhant a mélybe, és vashurkok voltak beleágyazva létraként.
- Tessék - mondta Stefannak a visszatérő Meredith. - Alaricnek van egy elemlámpája, és itt az enyém is. És itt a kötél, amit Elena rakott a kocsimba, amikor érted mentünk.
Meredith elemlámpájának vékony sugara végigszaladt az alattuk lévő sötét helyen. - Nem látok nagyon be, de üresnek tűnik - mondta Stefan. - Lemegyek előre.
- Lemész?- kérdezte Matt. - Figyelj, biztos vagy benne, hogy le kell mennünk? Bonnié, mit szólsz?
Bonnié meg sem mozdult. Ugyanott állt az arcán azzal a végtelenül elvont kifejezéssel, mintha semmit nem látna. Egy szó nélkül átdobta a lábát a sírláda peremén, megfordult, és elkezdett leereszkedni.
- Hűha - szólalt meg Stefan. Visszadugta az elemlámpát a kabátja zsebébe, megtámaszkodott a sírláda szélén, és leugrott.
Elenának nem volt ideje kiélvezni Alaric arckifejezését , lehajolt, és lekiabált. - Jól vagy?
- Jól. - Alulról felpislogott rá a zseblámpa. - Bonnié is boldogulni fog. A kampók végig lejönnek. De azért hozzátok a kötelet.
Elena Mattre pillantott. A fiú tehetetlenül és valamiféle megadással nézett rá, majd bólintott. Elena vett egy mély levegőt, és ugyanúgy a láda szélére támaszkodott, mint Stefan. Hirtelen valaki elkapta a csuklóját.
- Most jutott eszembe valami - mondta Meredith komoran. - Mi van, ha Bonnié entitása a Másik Erő?
- Nekem ez már rég eszembe jutott - válaszolta Elena. Megveregette Meredith kezét, lefeszegette a sajátjáról, és leugrott.
Stefan ölelésében állt fel, és körülnézett. - Te jó ég...
Furcsa egy hely volt. A falakat kő borította. Simák voltak, szinte mintha lecsiszolták volna. Helyenként vas gyertyatartók voltak felerősítve, néhányban gyertyamaradványt láttak. Elena nem látta a helyiség túlsó végét, de az elemlámpa egy kovácsoltvas kaput világított meg a közelükben, olyat, amilyen az oltárt védi némely templomokban.
Bonnié még csak most ért a fémlétra aljára. Némán várakozott, miközben a többiek is leereszkedtek, először Matt, utána Meredith, végül Alaric a másik elemlámpával.
Elena felnézett. - Damon?
Látta a férfi alakját a világosabb fekete négyszög keretében, ahol a sírbolt az égbe nyílt. - Nos?
- Velünk vagy? - kérdezte. Nem azt, hogy „velünk jössz-e". Tudta, hogy Damon érteni fogja a különbséget.
Öt szívdobbanásnyit várt a kérdését követő csendben. Hat, hét, nyolc...
Levegő lebbent, és Damon kecsesen földet ért. De nem nézett Elenára. A tekintete furcsán távoli volt, és a lány nem tudott olvasni az arcában.
- Ez egy kripta - szólalt meg Alaric csodálkozva, miközben a lámpája bevilágította a sötétséget. - Egy föld alatti kamra a templom alatt, amit temetkezésre használtak. Ilyeneket általában nagyobb templomok alá építenek.
Bonnié egyenesen odasétált a cirádás kapuhoz, és rátette az egyik kis, fehér kezét, majd kinyitotta. Az ajtó kilendült.
Elenának most már túl gyorsan vert a szíve ahhoz, hogy a dobbanásokat számolja. Valahogy kényszerítette a lábait, hogy lépjenek előre, és kövessék Bonnie-t. A kiélezett érzékszervei szinte fájdalmasan pontosak voltak, de semmit nem árultak el arról, hova megy. Stefan zseblámpájának a fénye olyan vékony volt, hogy csak a kőpadlót világította meg, és Bonnié rejtélyes alakját.
Bonnié megállt.
Ez az, gondolta Elena, a torkában akadó lélegzettel. Ó, te jó ég, ez az , most tényleg ez az. Hirtelen olyan érzése támadt, mintha egy élénk álom kellős közepén lenne, egy olyanban, amiben tudja, hogy álmodik, de semmit nem képes megváltoztatni, sem felébredni. Az izmai megbénultak.
Érezte a többiek rémületének illatát, és a mellette haladó Stefan félelmének csípős aromáját. A fiú lámpájának fénye végigsepert a Bonnié mögötti tárgyakon, de Elena szeme először nem tudta azonosítani őket. Szögeket látott, síkokat, kontúrokat, majd valami fókuszba ugrott. Egy holtsápadt arc, ami groteszkül oldalra billen...
A sikolynak végül nem sikerült feltörnie a torkából. Csak egy szobor volt az, ismerős vonásokkal. Ugyanolyanokkal, mint a felette lévő sírkövön. Ez a sírkő annak az ikerpárja volt, amin átjöttek. De ezt megrongálták, a kőfedelét kettétörték, és a kripta falának dobták. Valami szét volt szórva a padlón, ami törékeny elefántcsont-pálcikákra emlékeztetett. Márványdarabok, próbálta Elena elkeseredetten meggyőzni magát , csak márvány, márványdarabok.
Szétszórt, összetaposott emberi csontok voltak. Bonnié megfordult.
Szív alakú arca úgy mozgott, mintha a merev, üres tekintete a csoportot fürkészné. Közvetlenül Elenával szemben állt meg.
Majd összerezzenve megbotlott, és hirtelen előrelendült, mint egy marionett bábu, aminek elvágták a zsinórjait.
Elena alig tudta elkapni, félig maga is elesett. - Bonnié? Bonnié? - A barna szempár, ami tágra nyílt és zavarttá vált, Bonnié sajátja volt. - De mi történt? - kérdezte Elena. - Hova ment?
- Itt vagyok.
A feldúlt sírbolt felett homályos fény gyúlt. Nem, nem fény, gondolta Elena. A szemével érzékelte, de nem normál spektrumú világosság volt. Hanem valami különösebb az infravörösnél vagy az ultraibolyánál, olyasmi, amit az emberi szem képtelen felfogni. Valami külső Erő mutatta meg neki, kényszerítette az agyába.
- A Másik Erő - suttogta, miközben megfagyott benne a vér.
- Nem, Elena.
- Ez a hang nem hang volt, éppen úgy, ahogy a látomás nem fény. Olyan halkan szólt, mint a csillagfény, és éppen olyan szomorúan. Elenát emlékeztette valamire.
Anya? - gondolta riadtan. De nem az édesanyja hangja volt. A sír feletti ragyogás mintha örvényleni és forogni kezdett volna, és Elena egy másodpercre egy arcot pillantott meg, egy gyengéd, szomorú arcot. És akkor rádöbbent.
- Már vártalak - mondta halkan Honoria Feli hangja. - Itt végre a saját alakomban tudok veled beszélni, nem Bonnié ajkain keresztül. Hallgass meg! Kevés az időd, és hatalmas a veszély.
Elena megtalálta a hangját. - De mi ez a terem? Miért hozott minket ide?
- Te kértél rá! Nem mutatkozhattam, amíg meg nem kértél. Ez a te csatameződ.
- Nem értem.
- Ezt a kriptát Fell’s Church népe építette számomra. Nyughelyként a testemnek. Titkos helyként annak, akinek titkos képességei voltak életében. Bonnie-hoz hasonlóan én is tudtam olyan dolgokat, amiket senki más. Láttam olyat, amit senki más.
- Jósnő volt - suttogta Bonnié mély hangon.
- Akkoriban ezt boszorkányságnak hívták. De én soha nem használtam a képességeimet rosszra, és amikor meghaltam, felépítették nekem ezt az
emlékművet, hogy a férjemmel békében nyugodhassunk. De utána, sok évvel később megzavarták a nyugalmunkat.
A túlvilági fény felkavarodott és szétfolyt, Honoria alakja megremegett. - Egy másik Erő érkezett Fell’s Church-be, telve gyűlölettel és pusztításvággyal. Meggyalázta a nyughelyemet, és szétszórta a csontjaimat Ideköltözött. Innen járt gonoszkodni a városommal. Felébresztett.
Már az elejétől fogva próbáltalak figyelmeztetni, Elena. Itt él a temető alatt. Rád várt, téged figyelt. Néha egy bagoly képében...
Egy bagoly. Elena gondolatai száguldani kezdtek. Egy bagoly, mint amit a templom tornyában látott. Mint ami a pajtában volt, mint ami a fekete akácon ült az otthona mellett.
Bagoly... ragadozó madár... húsevő, gondolta. Majd eszébe jutottak a hatalmas, fehér szárnyak, amik mintha a látóhatárig értek volna mindkét oldalon. Egy óriási, ködből vagy hóból álló madár, ami őt üldözi, rá összpontosít, telve vérszomjjal és állatias gyűlölettel...
- Ne! - kiáltott fel, miközben maguk alá temették az emlékek. Megérezte Stefan szinte fájdalmasan a húsába vájó ujjait. Visszatért a jelenbe. Honoria Feli még mindig beszélt.
- És téged, Stefan, téged is figyelt. Már Elena előtt is gyűlölt téged. Megkínzott, és úgy játszott veled, mint macska az egérrel. Utálja azokat, akiket te szeretsz. Maga is telve van megkeseredett szerelemmel.
Elena önkéntelenül is maga mögé pillantott. Meredith, Alaric és Matt szinte kővé dermedtek. Bonnié és Stefan mellette állt. És Damon... hol lehet Damon?
-A gyűlölete olyan erős, hogy bárkinek a halála megteszi, bárkinek a kiontott vére örömmel tölti el. Ebben a pillanatban az általa uralt állatok éppen kiszöknek az erdőből. A város felé mennek, a fények felé.
- A Hóbál! - mondta Meredith élesen.
- Igen, és ezúttal ölni fognak, amíg az utolsókat is meg nem ölték.
- Figyelmeztetnünk kell őket - szólalt meg Matt. - Mindenkit, aki ott van a bálon...
- Addig nem lesztek biztonságban, amíg el nem pusztul az elme, amelyik uralja őket. Folytatódni fog a gyilkolás. Azt az Erőt kell elpusztítanotok, amit utál, ezért hoztalak ide titeket.
Ismét felkavarodott a fény, úgy tűnt, mintha halványulni kezdene. - Meglesz bennetek hozzá a bátorság, ha meglelitek. Legyetek erősek. Csak ennyit tudtam segíteni.
- Várjon... kérem... - kezdte Elena.
A hang zavartalanul folytatta, ügyet sem vetve rá. - Bonnié, neked van választásod. A titkos hatalmad nagy felelősség. Ugyanakkor ajándék, amit vissza is lehet venni. Le akarsz róla mondani?
- Én... - Bonnié rémülten rázta a fejét. - Nem tudom. Időre van szükségem...
- Nincs idő. Válassz. - A fény enyészni kezdett, önmagába zárult.
Bonnié tekintete rémülten, bizonytalanul kutatta Elena arcát segítségért. - Ez a te döntésed - suttogta Elena. - Neked kell meghoznod.
A bizonytalanság lassan eltűnt Bonnié arcáról, és a lány bólintott. Ellépett Elena mellől, és támogatás nélkül megállt a fénnyel szemben. - Megtartom - válaszolta rekedten. - Majd valahogy túlteszem magam rajta. A nagymamámnak is sikerült.
A fény megvillant, mintha mosolyogna. - Bölcsen döntöttél. Úgy is használd. Most szólok hozzád utoljára.
- De...
- Megszolgáltam a pihenést. Ez a ti harcotok. - És a ragyogás elhalványult, mint egy kihaló tűz utolsó parazsai.
Amikor eltűnt, Elena megérezte maga körül a nyomást. Valami történni fog. Egy letaglózó erő közeledett feléjük, vagy nehezedett rájuk. - Stefan...
Stefan is érezte, ez nyilvánvaló volt. - Gyerünk! - mondta Bonnié rémült hangon. - Ki kell jutnunk innen!
- El kell mennünk a bálra - kapkodott levegő után Matt. Fehér volt az arca. - Segítenünk kell nekik...
- Tűz! - kiáltott fel Bonnié meglepetten, mintha akkor jutott volna eszébe. - A tűz nem öli meg őket, de távol tartja...
- Nem figyeltél? A Másik Erővel kell szembeszállnunk. Az pedig itt van, itt és most. Nem mehetünk el! - kiáltotta Elena. Az elméjében zűrzavar támadt. Képek, emlékek, és egy szörnyű előérzet. Vérszomj... érezte...
- Alaric - szólalt meg Stefan parancsoló hangon. - Te visszamész. Vidd a többieket is, tegyétek meg, amit tudtok. Én maradok...
- Szerintem mindannyiunknak el kellene mennünk! - kiabálta Alaric. Muszáj volt kiabálnia, hogy túlüvöltse az őket körülvevő fülsiketítő zajt.
A lámpa fényénél Elena meglátott valamit, amit addig nem vett észre. A mellette lévő falban egy lyuk tátongott, mintha valaki letépte volna róla a kőburkolatot. Mögötte pedig egy földbe vájt alagút, fekete és végtelen.
Hova vezethet? - töprengett el Elena, de a gondolat beleveszett a rettegésébe. Bagoly... ragadozó madár... húsevő... varjú, gondolta, és hirtelen vakító élességgel látta, mitől tart.
- Hol van Damon? - sikoltotta, és Stefant is magával rántva megfordult, hogy körülnézzen. - Hol van Damon?
- Meneküljetek! - kiabálta Bonnié félelemtől éles hangon. A bejárat felé vetette magát, amikor egy hang törte meg a sötétséget.
Acsargás volt, de nem egy kutya acsargása. Nem lehetett volna összetéveszteni vele. Sokkal mélyebb volt, súlyosabb, zengőbb.
Hatalmas hang volt, és a dzsungel, a vadász vérszomja áradt belőle. Elena mellkasában visszhangzott, megrezgette a csontjait. Megbénította.
A hang ismét megszólalt, éhesen és kegyetlenül, ugyanakkor szinte lustán. Magabiztosan. És ezzel egy időben nehéz lépések hangzottak fel az alagútban.
Bonnié sikítani próbált, de csak sípolásszerű hang jött a torkából. Valami közeledett az alagút sötétségéből. Egy laza, macskajárással lépkedő alak. Elena most már felismerte az acsargást. A legnagyobb macskaféle hangja volt, az oroszlánnál is nagyobbé. A tigris szeme sárgán felvillant, amikor az alagút végére ért.
És akkor minden egyszerre lendült mozgásba.
Elena érezte, hogy Stefan hátrarántja, megpróbálja elhúzni az útból. De a saját kővé dermedt izmaival is meg kellett küzdenie, és Elena tudta, hogy túl késő.
A tigris ugrása maga volt a kecsesség, ahogy erőteljes izmai a levegőbe lendítették. Elena abban a pillanatban úgy látta, mintha reflektor világítaná meg, és az agyába belevésődött a szikár, csillogó horpasz és a rugalmas gerinc. De a hangja magától sikoltott fel.
- Damon, ne!
Csak akkor döbbent rá, hogy a tigris fehér, amikor a fekete farkas kiugrott a sötétből, hogy fogadja.
A hatalmas macska lendületét megtörte a másik állat, és Elena érezte, hogy Stefan elrántja az útból, oldalra húzza, a biztonságba. Az izmai hópelyhekként olvadtak semmivé, és Elena bénán engedte, hogy Stefan a falnak támassza. A kripta teteje most már közé és a vicsorgó, fehér alak közé került, de a kapu a csatatér túloldalán volt.
Elena gyengesége részben a rettegésből, részben a döbbenetből eredt. Nem értett semmit , zavartan zúgott a füle. Egy pillanattal korábban még biztosra vette, hogy Damon végig a bolondját járatta velük, hogy ő volt a
Másik Erő. De a tigrisből sugárzó rosszindulat és vérszomj összetéveszthetetlen volt. Ez kergette őt végig a temetőn, és a vendégháztól a folyóig, hogy megölje. Ez a fehér Erő, amivel a farkas életre-halálra szembeszállt.
Kiegyenlítetlenek voltak az erőviszonyok. Bármilyen kegyetlen és agresszív is legyen a farkas, esélye sincsen. A tigris karmainak egyetlen csapása csontig lemarta a válláról a húst. Az állkapcsa vicsorogva kitárult, miközben megpróbálta kitörni a fekete állat nyakát.
De ekkor Stefan is ott termett, az elemlámpával a macska szemébe világított, és félrelökte a sebesült farkast az útból. Elena azt kívánta, bár képes lenne sikoltani, bár tudna tenni valamit, amitől eltűnik belőle ez a nyomasztó sajgás. Nem értette, semmit nem értett. Stefan veszélyben volt. De Elena mozdulni sem bírt.
- Tűnjetek el! - üvöltötte Stefan a többieknek. - Most! Tűnjetek el!
Gyorsabban kitért a fehér mancs elől, mint arra egy ember képes lett volna, és továbbra is a tigris szemén tartotta a fényt. Meredith már a kapu túloldalára került. Matt félig cipelte, félig rángatta Bonnie-t. Alaric átjutott.
A tigris ugrott egyet, és a kapu bezárult. Stefan az oldalára esett, és megcsúszott, miközben próbált feltápászkodni.
- Nem hagyunk itt... - kiáltotta Alaric.
- Menjetek! - üvöltötte Stefan. - Menjetek el a bálra , tegyétek meg, amit tudtok! Menjetek!
A farkas ismét támadásba lendült a fején lévő vérző sebek és a válla ellenére, ahol ott csillogtak szabadon az izmok és az inak.
A tigris felvette vele a harcot. Az állatok hangja olyan erőssé vált, hogy Elena nem bírta. Meredith és a többiek kijutottak , Alaric lámpájának a fénye eltűnt.
- Stefan! - sikoltotta Elena, látván, hogy a fiú ismét kész beleugrani a csatába.
Ha meghal, én is meghalok. És ha meg kell halnia, akkor Elena vele akart meghalni.
Megszűnt a bénultsága, és Stefan felé botorkált hüppögve, próbálta elérni. Megérezte a fiú karját maga körül, Stefan testével takarta el a csatát. De Elena is éppen olyan makacs tudott lenni, mint ő. Megpördült, és együtt néztek szembe, amivel kellett.
A farkas földre került. A hátán feküdt, és sötét szőrén ugyan nem látszott a vér, vörös tócsa kezdett gyűlni alatta. A fehér macska felette állt, az agyarai csupán centikre voltak a védtelen, fekete toroktól.
De nem következett be a halálos nyakharapás. Ehelyett a tigris felemelte a fejét, hogy Stefanra és Elenára pillantson.
Elena különös higgadtsággal kezdte észrevenni a külsejének apró részleteit.
A bajusza egyenes volt és nyúlánk, mint az ezüstdrót. A szőre hófehér, halvány, óarany csíkokkal. Fehér és arany, jutott Elena eszébe a bagoly a pajtában. És ettől egy újabb emlék kavarodott fel benne... valamiről, amit látott... vagy amit hallott...
A macska egy lendületes csapással kiütötte Stefan kezéből a zseblámpát. Elena hallotta, hogy fájdalmában felszisszen, de már nem látott semmit a sötétben. Ahol nem volt fény, még egy vadász is megvakult. Elena Stefanba kapaszkodva várta a halálos csapást.
De hirtelen szédülni kezdett , a feje megtelt szürkeséggel és kavargó köddel, és egyszeriben nem tudott tovább Stefanba kapaszkodni. Nem tudott gondolkozni , nem tudott megszólalni. Mintha távolodni kezdett volna tőle a padló. Ködösen tudta, hogy Erőt alkalmaznak ellene, az borítja el az elméjét.
Érezte, ahogy Stefan teste elernyed, összerogy, elcsúszik mellőle, és nem bírt tovább ellenállni a ködnek. Egy örökkévalóságon keresztül zuhant, és nem is tudta, mikor ért földet.

Vámpírnaplók 3. Tombolás 11. fej.

Tizenegyedik fejezet
Elena nézte, ahogy Mr. Smallwood puskája végiggurul a füvön. Élvezettel bámulta a férfi arckifejezését, amikor megpördült, hogy kiderítse, ki kapta el. És érezte Damon csodálatát a fénykörön túlról, ami olyan harcias és forró volt, mint egy farkas büszkesége a kölyke első zsákmánya felett. De amikor megpillantotta a földön heverő Stefant, minden egyébről megfeledkezett. A fehéren izzó dühtől levegőt sem kapott, és elindult a fiú felé.
- Mindenki állj! Álljatok meg, ott, ahol vagytok!
A kiáltás csikorgó kerekek hangjával együtt ért el hozzájuk. Alaric Saltzman autója majdnem kifarolt, miközben befordult a tanári parkolóba és csikorogva megállt. Alaric kiugrott belőle, szinte még mielőtt a motor elcsendesedett volna.
- Mi folyik itt? - követelt magyarázatot a férfiak felé masírozva.
A kiáltásra Elena automatikusan visszahúzódott az árnyékok közé. Most végignézett a felé forduló férfiakon. Mr. Smallwoodon kívül még felismerte Mr. Forbes-ot és Mr. Bennettet, Vickie Bennett apját. A többiek valószínűleg azoknak a srácoknak a szülei, akik Tylerrel voltak a hombárban, gondolta.
Az egyik idegen válaszolt a kérdésre, elnyújtottan, de ezzel sem tudta palástolni az idegességét. - Hát, szóval, ráuntunk a várakozásra. Úgy döntöttük, felgyorsítjuk egy kicsit a dolgokat.
A farkas felmordult, mély hangon, ami aztán láncfűrész-csikorgás magasságba emelkedett. Mindenki hátrahőkölt, és Alaricnek, aki csak most vette észre az állatot, tágra nyílt a szeme.
Egy másik, lágyabb és folyamatos hang ütötte meg a fülüket, az egyik autónak dőlő alak felől. Caroline Forbes ismételgette nyafogva: - Azt mondták, csak beszélni akarnak vele. Nem árulták el, mi a szándékuk.
Alaric fél szemét a farkason tartva felé intett. - És hagyták volna, hogy végignézze ezt? Ez a fiatal lány? Nem tudják, mennyit árthatnak ezzel a lelkének?
- És az mennyit ártana a lelkének, ha feltépnék a torkát? - vágta rá Mr. Forbes, a többiek pedig egyetértően tették hozzá: - Minket inkább az aggasztott.
- Akkor jobb lenne, ha a tettest próbálnák megtalálni - felelte Alaric. - Caroline - tette hozzá a lány felé fordulva -, szeretném, ha elgondolkoznál, Caroline. Nem fejeztük be az ülést. Tudom, hogy amikor abbahagytuk, úgy
gondoltad, hogy Stefant ismerted fel. De teljesen biztos vagy benne, hogy ő volt az? Nem lehetett valaki más, olyasvalaki, aki hasonlít rá?
Caroline kiegyenesedett, az autónak támaszkodott, és felemelte könnyáztatta arcát. Stefanra nézett, aki közben felült, majd vissza Alaricre. - Én...
- Gondolkozz, Caroline! Teljesen biztosnak kell benne lenned. Van más gyanúsítottad, például...
- Például az a fickó, aki Damon Smithnek nevezi magát - hangzott fel Meredith hangja. A lány keskeny árnyékként állt Alaric
autója mellett. - Emlékszel rá, Caroline? Eljött Alaric első bulijára. Bizonyos szempontból hasonlít Stefanra.
A feszültségtől Elena tökéletesen mozdulatlan maradt, miközben Caroline értetlenül bámult maga elé. Majd a vörösesbarna hajú lány hirtelen bólogatni kezdett.
- Igen... akár ő is lehetett. Minden olyan gyorsan történt... de elképzelhető, hogy ő volt.
- És nem vagy benne biztos, melyikük volt? - kérdezte Alaric.
- Nem... nem vagyok teljesen biztos.
- Tessék - jelentette ki Alaric. - Mondtam, hogy további ülésekre is szükség van, hogy még semmit nem vehetünk biztosra. Caroline még mindig össze van zavarodva. - Óvatosan elindult Stefan felé. Elena észrevette, hogy a farkas visszabújt az árnyékok közé. Ő látta, de a férfiak valószínűleg nem.
Az állat eltűnésétől még agresszívebbek lettek. - Miről beszél? Ki ez a Smith? Még soha nem láttam.
- De a lánya, Vickie valószínűleg igen, Mr. Bennett - jelentette ki Alaric. - Lehet, hogy ez ki is derül majd a következő ülésünkön. Majd holnap megbeszéljük, addig várhat. Most szerintem jobb lenne elvinni Stefant a kórházba. - A férfiak közül páran zavartan toporogni kezdtek.
- Ó, persze, és amíg várakozunk, akármi megtörténhet - kezdte Mr. Smallwood. - Bármikor, bárhol...
- Szóval akkor inkább a saját kezébe veszi a dolgokat? - kérdezte Alaric. Élessé vált a hangja. - Akár a tettesről van szó, akár nem. Mi utal arra, hogy ennek a fiúnak természetfeletti ereje van? Mi a bizonyíték? Mennyire volt nehéz legyőzni egyáltalán?
- Van itt valahol egy farkas, akit elég nehéz lenne legyőzni - mondta Mr. Smallwood kivörösödött arccal. - Lehet, hogy egy oldalon állnak.
- Nem látok itt farkast. Egy kutyát láttam. Lehet, hogy az egyik kutyát, amelyik megszökött a karanténból. De ennek mi köze hozzá? Szakértőként mondom, hogy nem a tettest kapták el.
A férfiak meginogtak, de még mindig maradt némi kétkedés az arcukon. Meredith szólalt meg.
- Szerintem jobb, ha tudják, hogy már korábban is voltak vámpírtámadások ezen a vidéken - mondta. - Jóval azelőtt, hogy Stefan idejött. A nagyapám is az áldozatok közé tartozott. Lehet, hogy erről hallottak is páran - nézett Caroline-ra.
És ezzel vége is lett. Elena látta, hogy a férfiak restelkedő pillantásokat váltanak egymással, és visszavonulnak az autóikhoz. Hirtelen mindenkinek máshol akadt valami fontos dolga.
Mr. Smallwood még odavetette: - Azt mondta, holnap még beszélünk erről, Saltzman. Hallani akarom, mit mond a fiam, amikor legközelebb őt hipnotizálják.
Caroline apja összeszedte a lányát, és gyorsan beült vele a kocsiba, miközben arról motyogott, hogy az egész csak tévedés volt, és senki ne vegye komolyan.
Amikor az utolsó autó is elhúzott, Elena Stefanhoz rohant.
- Jól vagy? Nem bántottak?
Stefan elhúzódott Alaric segítő karja elől. - Valaki leütött hátulról, miközben Caroline-nal beszélgettem. Mindjárt rendbejövök... most már. - Alaricre pillantott. - Kösz. Miért?
- Ő a mi oldalunkon áll - csatlakozott hozzájuk Bonnié. - Mondtam neked. Ó, Stefan, tényleg jól vagy? Egy pillanatra azt
hittem, mindjárt elájulok. Ezt nem gondolták komolyan. Úgy értem, ezt nem gondolhatták komolyan...
- Akár igen, akár nem, szerintem nem kéne itt maradnunk - jegyezte meg Meredith. - Stefannak tényleg kórházba kell mennie?
- Nem - válaszolta Stefan, miközben Elena megvizsgálta a sebét. - Csak pihenésre van szükségem. Arra, hogy leülhessek valahol.
- Nálam vannak a kulcsaim. Menjünk a történelemterembe - javasolta Alaric.
Bonnié gyanakodva fürkészte az árnyékokat. - A farkas is? - kérdezte, majd ugrott egyet, amikor egy árnyék kiemelkedett és Damonná változott.
- Milyen farkas? - kérdezte a férfi. Stefan fintorogva fordult oda.
- Neked is köszönöm - mondta érzelemmentes hangon. De a szeme mintha csodálkozva fürkészte volna a bátyját, miközben az iskolaépülethez sétáltak.
A folyosón Elena félrevonta. - Stefan, miért nem vetted észre, hogy hátulról közelednek? Miért voltál olyan gyenge?
Stefan kitérően megrázta a fejét, mire Elena hozzátette: - Mikor ettél utoljára? Stefan, mikor? Nekem mindig valami kifogással jöttél. Mit akarsz tenni magaddal?
- Jól vagyok - válaszolta a fiú. - Tényleg, Elena. Majd később vadászom.
- Megígéred?
- Megígérem.
Elenában akkor fel sem merült, hogy abban nem állapodtak meg, mit értenek a „később" alatt. Hagyta, hogy Stefan végigvezesse a folyosón.
A történelemterem éjjel másnak tűnt Elena szemében. Volt valami fura hangulata, mintha túl erős lenne a fény. A padokat félretolták, és öt széket húztak Alaric asztala köré. Alaric, aki éppen befejezte a bútortologatást, a saját, párnázott székén kínálta hellyel Stefant.
- Rendben, és most mindenki foglaljon helyet. Rámeredtek. Pár másodperc múlva Bonnié lerogyott egy székre,
de Elena Stefan mellett maradt, Damon egyre rótta a köröket az ajtó és a csoport között, Meredith pedig Alaric asztala közepére tolta a rajta lévő papírokat, és felült a sarkára.
A tanáros tekintet eltűnt Alaric arcáról. - Hát jó - mondta, és maga is leült az egyik fa székre. - Nos.
- Nos - visszhangozta Elena.
Mindenki egymásra nézett. Elena kivett egy darab vattát az elsősegélydobozból, amit az ajtó mellől kapott fel, és nyomkodni kezdte vele Stefan fejét.
- Szerintem itt az ideje valami magyarázatnak - jelentette ki.
- Csakugyan. Igen. Nos, úgy tűnik, mind kitaláltátok, hogy nem vagyok történelemtanár...
- Az első öt percben - tette hozzá Stefan. A hangja halk volt és veszedelmes, és Elena riadtan döbbent rá, hogy Damonéra emlékezteti. - Akkor hát mi maga?
Alaric tett egy bocsánatkérő mozdulatot, és szinte bátortalanul azt felelte: - Pszichológus. Nem az a kanapés fajta - tette hozzá gyorsan, miközben a többiek egymásra pillantottak. - Kutató vagyok, kísérleti
pszichológus. A Duke Egyetemről. Tudjátok, ahol a parapszichológiai kísérletek elkezdődtek.
- Azok, amikor ki kell találni, mi van a kártyán, anélkül, hogy ránéznénk? - kérdezte Bonnié.
- Hát, igen, de persze most már kicsit messzebb tartunk. Nem mintha nem lenne nagy kedvem kipróbálni a képességeidet a kártyákkal, különösen, amikor transzba kerülsz - ragyogott fel Alaric arcán a tudományos kíváncsiság. Majd megköszörülte a torkát, és folytatta. - De... hol is tartottam? Pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor írtam egy parapszichológiai tárgyú cikket. Nem azt szerettem volna bizonyítani, hogy léteznek természetfeletti erők, csak az ilyen emberekre gyakorolt hatásukra voltam kíváncsi. Bonnié ennek egy példája - vált Alaric hangja tanárossá. - Hogy hogyan küzd meg mentálisan és érzelmileg a képességeivel.
- Rettenetes - vágott közbe Bonnié vehemensen. - Meg akarok szabadulni tőlük. Utálom.
- Hát, látod - mondta Alaric -, te remek esettanulmány lennél. Az én bajom az volt, hogy senkit nem találtam, akinek tényleg lettek volna természetfeletti képességei. Persze rengeteg csalóval összeakadtam... kristálygyógyítókkal, médiumokkal, amit csak akartok. De igazit nem találtam, amíg nem kaptam egy tippet egy rendőr barátomtól.
Élt egy nő Dél-Karolinában, aki azt állította, hogy megharapta egy vámpír, és azóta természetfeletti rémálmai vannak. Addigra úgy megszoktam a csalókat, hogy azt hittem, ő is az lesz. De nem az volt, legalábbis megharapni tényleg megharapták. A képességeire viszont nem találtam bizonyítékot.
- Hogy lehetett biztos benne, hogy tényleg megharapták? - kérdezte Elena.
- Orvosi leletek bizonyították. A sebeiben emberi nyálhoz hasonló nyálat találtak... de nem teljesen ugyanolyat. Volt benne egy véralvadásgátló összetevő, amitől a piócák nyálára emlékeztetett... - Alaric visszatért a jelenbe, és folytatta. - Lényeg, hogy biztos voltam benne. És így kezdődött. Amint meggyőződtem arról, hogy tényleg történt valami azzal a nővel, elkezdtem hozzá hasonló eseteket keresni. Nincs sok, de léteznek. Emberek, akik vámpírokkal találkoztak.
A többi kutatási témámat leadtam, és a vámpíráldozatok megkeresésére és kihallgatására koncentráltam. És állíthatom, én lettem a terület legnagyobb szakértője - foglalta össze Alaric szerényen. - Rengeteget írtam róla...
- De soha nem találkozott vámpírral - szakította félbe Elena. - Úgy értem, mostanáig. így van?
- Hát... nem. Mármint élőben nem. De írtam monográfiákat... meg ilyenek. - Alaric szava elakadt.
Elena beharapta az ajkát. - Mit csinált a kutyákkal? - kérdezte. - A templomnál, amikor hadonászott nekik.
- Ó... - Alaric restelkedve nézett. - Tudod, felszedtem egyet s mást itt-ott. Van egy régi varázsige a gonosz elhárítására, amit egy hegyi ember mutatott. Úgy gondoltam, hátha beválik.
- Még rengeteget kell tanulnia - jegyezte meg Damon.
- Ez nyilvánvaló - válaszolta Alaric mereven. Majd elfintorodott. - Erre rögtön az után rájöttem, hogy idekerültem. Az igazgatótok, Brian Newcastle hallott rólam. Ismerte a tanulmányaimat. Amikor Tanner meghalt, és dr. Feinberg nem talált vért a testében, csak harapott sebeket a nyakán... Nos, akkor felhívtak. Úgy gondoltam, ez lehet az áttörésem - egy olyan eset, amikor a vámpír még a környéken van. Csak az volt a gond, hogy amint ideértem, rádöbbentem, hogy azt várják tőlem, hogy végezzek a vámpírral. Nem tudták, hogy azelőtt csak áldozatokkal volt dolgom. És... nos, lehet, hogy egy kicsit eltúloztam a dolgokat. De mindent megtettem, hogy rászolgáljak a bizalmukra...
- Megjátszotta magát - vádolta meg Elena. - Ezt tette, amikor hallottam, hogy arról beszél, hogy megtalálja a feltételezett fészkünket, meg minden. Csak blöffölt.
- Hát, nem egészen - válaszolta Alaric. - Elméletben tényleg szakértő vagyok. - Ekkor leesett neki. - Hogy érted, hogy amikor hallottad, hogy velük beszélek?
- Amíg maga a fészkünket kereste, ő a padlásán aludt - világosította fel Damon. Alaric kinyitotta a száját, majd vissza is csukta.
- Én arra lennék kíváncsi, hogy hogy kerül ebbe az egészbe Meredith - mondta Stefan. Ő nem mosolygott.
Meredith, aki egész idő alatt az Alaric asztalán lévő papírokat bámulta elgondolkozva, felnézett. Nyugodt hangon beszélt, érzelemmentesen.
- Tudod, felismertem. Először nem jutott eszembe, hol láttam már, mert az majdnem három évvel ezelőtt volt. Utána rájöttem, hogy nagyapánál a kórházban. Az igazat mondtam, Stefan. A nagyapámat megharapta egy vámpír.
Kis csend következett, majd Meredith folytatta. - Nagyon régen történt, még mielőtt megszülettem. Nem sebesült meg komolyabban, de
soha nem gyógyult ki belőle teljesen. Olyan lett... hát, kicsit olyan, mint Vickie, csak erőszakosabb. Attól tartottak, hogy kárt tesz magában, vagy valaki másban. Úgyhogy kórházba vitték, hogy biztonságban legyen.
- Őrültekházába - szólalt meg Elena. Elöntötte az együttérzés a sötét hajú lány iránt. - Jaj, Meredith! De miért nem mondtál semmit? Elárulhattad volna.
- Tudom. Megtehettem volna... de nem bírtam. A család olyan sokáig titokban tartotta... vagy legalábbis megpróbálta. Abból, amit Caroline a naplójába írt, kiderült, hogy ő tudta. Az a helyzet,
hogy senki nem hitt a nagyapám vámpírtörténeteiben. Azt hitték, hogy csak hallucináció volt, mert abból akadt elég. Még én sem hittem neki... amíg ide nem jött Stefan. És akkor... nem is tudom, az agyam elkezdte összerakni a dolgokat. De nem igazán hittem el, amire gyanakodtam, amíg te vissza nem jöttél, Elena.
- Kész csoda, hogy nem utáltál meg - jegyezte meg Elena halkan.
- Hogy utálhattalak volna meg? Ismerlek, és Stefant is. Tudom, hogy nem vagytok gonoszak. - Meredith Damonre rá se pillantott, ügyet sem vetett rá, mintha ott sem lett volna. - De amikor eszembe jutott, ahogy Alaric a nagyapámmal beszélt a kórházban, rájöttem, hogy ő sem az. Csak azt nem tudtam, hogyan hozhatnálak össze titeket, hogy bebizonyítsam.
- Én sem ismertelek fel - szólalt meg Alaric. - Az öregembernek más volt a vezetékneve... az anyukád apukája volt, igaz? És lehet, hogy láttalak a váróteremben, de akkor még csak egy kölyök voltál, vékony lábakkal. Azóta megváltoztál - tette hozzá bókolva.
Bonnié jelentőségteljesen elköhintette magát.
Elena megpróbálta helyretenni magában a dolgokat. - Szóval akkor mit csináltak azok a férfiak ott karóval, ha nem maga utasította őket?
- Természetesen muszáj volt engedélyt kérnem Caroline szüleitől ahhoz, hogy hipnotizálhassam a lányukat. És elmondtam nekik, amit megtudtam. De ha azt hiszed, hogy bármi közöm volt ahhoz, ami ma történt, akkor tévedsz. Még csak nem is tudtam róla.
- Elmeséltem neki, mit csinálunk, hogy a Másik Erőt keressük - tette hozzá Meredith. - És segíteni akar.
- Azt mondtam, lehet, hogy segítek - javította ki Alaric óvatosan.
- Téved - szólalt meg Stefan. - Vagy velünk van, vagy ellenünk. Hálás vagyok azért, hogy lebeszélte azokat odakint, de tény, hogy maga volt egy csomó baj eredője. Most el kell döntenie, hogy a mi oldalunkon áll, vagy az övéken.
Alaric egyesével végignézett rajtuk, Meredith állhatatos pillantásán, Bonnié felhúzott szemöldökén, a padlón térdelő Elenán és Stefan máris gyógyulásnak indult fején. Majd Damonre pillantott, aki sötéten, baljósan dőlt a falnak. - Segítek - mondta végül. -A fenébe is, ez a lehető legjobb esettanulmány.
- Akkor hát jó - foglalta össze Elena. - Benne van. Szóval, mi legyen akkor holnap Mr. Smallwooddal? Mi van, ha ismét hipnotizáltatni akarja Tylert?
- Majd megakadályozom - válaszolta Alaric. - Végleg nem fog sikerülni, de nyerünk egy kis időt. Megmondom neki, hogy a bált kell szerveznem...
- Várjunk csak - szólalt meg Stefan. - Nem szabad megtartani a bált, ha van rá egy mód, hogy megakadályozzuk. Maga jóban van az igazgatóval, beszélhetne az iskolaszékkel. Fújássá le!
Alaric láthatóan megdöbbent. - Azt hiszed, történni fog valami?
- Igen - válaszolta Stefan. Nem csak azért, ami a többi rendezvényen történt, hanem mert valami készül. Egész héten egyre erősebb lett, érzem.
- És én is - tette hozzá Elena. Eddig nem jött rá, de az a feszültség, ami megszállta, a sürgető erő nem csak belülről jött. Odakint volt, mindenütt körülötte. Sűrűvé vált tőle a levegő. - Valami történni fog, Alaric.
Alaric halk szisszenéssel kiengedte a levegőt. - Nos, megpróbálhatom meggyőzni őket, de... nem is tudom. Az igazgató eldöntötte,
hogy úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Én pedig semmi racionális magyarázatot nem tudok adni arra, miért akarom lefújni a bált.
- De próbálkozzon - utasította Elena.
- Az lesz. Mindeközben te gondolkozz azon, hogyan véded meg magadat. Ha Meredithnek igaza van, akkor a legtöbb támadás téged és a hozzád közeli embereket érte. A te barátodat dobták kútba , a te autódat lökték a folyóba , a te búcsúztatásodat fullasztották botrányba. Meredith szerint még a kishúgodat is megfenyegették. Ha holnap is történik valami, lehet, hogy el kellene hagynod a várost.
Ezúttal Elena döbbent meg. Eddig nem gondolt a támadásokra ebből a szempontból, de így volt. Hallotta, hogy Stefan beszívja a levegőt, és érezte, hogy az ujjai szorosabban fogják a kezét.
- Igaza van - szólalt meg a fiú. - Elena, el kellene menned. Én itt maradhatok, amíg...
- Nem. Nélküled nem megyek. És - folytatta Elena lassan, elgondolkozva - nem megyek sehova, amíg meg nem találjuk, és el nem pusztítjuk ezt a Másik Erőt. - Őszintén pillantott fel Stefanra, és már
gyorsabban folytatta. - Ó, Stefan, hát nem veszed észre, hogy senkinek nincs esélye ellene. Mr. Smallwoodnak és a barátainak fogalmuk sincsen róla. Alaric azt hiszi, hadonászással is legyőzheti. Egyikük sem tudja, mivel áll szemben. Csak mi segíthetünk.
Észrevette Stefan szemében az ellenállást, és érezte izmaiban a feszültséget. De miközben nézte, látta, hogy egyesével cáfolódnak meg a fiú fenntartásai. Pusztán azért, mert ez volt az igazság, és Stefan ki nem állhatta a hazugságot.
- Rendben - nyögte ki végül Stefan. - De amint ennek vége, elmegyünk. Nem hagyom, hogy egy ilyen városban maradj, ahol önjelölt polgárőrök rohangásznak karókkal.
- Igen - viszonozta Elena a szorítását. - Amint ennek vége, elmegyünk.
Stefan Alarichez fordult. - És ha nem lehet őket lebeszélni a bál megtartásáról, szerintem rajta kellene tartanunk a szemünket a rendezvényen. Ha tényleg történik valami, lehet, hogy meg tudjuk állítani, még mielőtt elfajulna.
- Ez jó ötlet - jelentette ki Alaric felállva. - Találkozhatnánk itt, a történelemteremben holnap, sötétedés után. Ide nem jár fel senki. Egész éjjel őrködhetnénk.
Elena kétkedve pillantott Bonnie-ra. - Nos... ez azt jelentheti, hogy lemaradunk a bálról... mármint azok, akik egyébként ott lehetnének.
Bonnié kihúzta magát. - És kit érdekel, ha lemarad egy bálról?- kérdezte sértetten. - Ki a fenét érdekelnek a bálok?
- Aha - vágta rá Stefan komoran. - Akkor ez rendben. - Látszott, hogy belenyilall a fájdalom, és elfintorodott, miközben lesütötte a szemét. Elena azonnal aggódni kezdett.
- Haza kell menned, és ki kell pihenned magad - jelentette ki. - Alaric, elvinnél minket kocsival? Nincs olyan messze.
Stefan ellenkezni kezdett, mondván, hogy képes sétálni, de végül megadta magát. A vendégházban, miután Stefan és Damon kiszálltak az autóból, Elena egy utolsó kérdés erejéig még behajolt az ablakon. Ez azóta rágta, amióta Alaric elmesélte a történetét.
- Ami azokat illeti, akik találkoztak vámpírokkal - kérdezte -, milyen hatással volt rájuk? Úgy értem, mind megőrültek vagy rémálmaik lettek? Volt, aki ép elmével megúszta?
- Ez személyenként változó - válaszolta Alaric. - És attól függ, mennyi kapcsolatuk volt velük, és milyen. De leginkább az áldozat személyiségétől függ, hogy mennyire strapabíró az elméje.
Elena bólintott, és semmit nem mondott, amíg Alaric autójának fényeit el nem nyelte a havas levegő. Akkor Stefan felé fordult.
- Matt.

Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes