A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2009. szeptember 27., vasárnap

La Puch Party előkészületek 2. rész




Ahogy hátrafelé mentem ki ajtón a gyógyszertárból megbotlottam a küszöbben, majdnem elvágódtam. Szerencsére sikerült az egyensúlyomat megtartani. Kár lett volna az üvegekért! Gondolom Marissa valami topa fickónak tart, hát ilyen az én formám, most már mindegy. Sietősre vettem a lépteimet, a fiúk is gondolom vártak már. Marissán gondolkodtam és a puszin, amit kaptam tőle. Gyerekkoromban sok puszit kaptam a csajoktól játék közben, mindig nyálas volt és győztem a kezemmel letörölni. De ez teljesen más volt, ilyen jellegű élményben nem volt még részem. Jóleső, bizsergő érzés fogott el és ez gyakorlatilag az egész testemen végigszaladt. Egyfolytában szidtam magamat, hogy miért nem tettem le az üvegeket és kezdtem el a csajjal beszélgetni. Vagy akár meg is kérdezhettem volna, hogy miért kaptam. Nem, mint a mérgezett egér kihátrálni, ráadásul bénán. Még saját magam számára is elképesztő vagyok! Odaértem Embryékhez, így a gondolataimat abba kellett hagynom.

- Helló fiúk megjöttem! – köszöntem be hozzájuk.

- Gyere Jacob, nézd már egy csomó viccet kiválogattunk az internetről, válogassál velünk. – invitáltak.

Miközben olvasgattuk a vicceket, jókat nevettünk. Megpróbáltuk beosztani egymás között, hogy ki milyen típusút mond. Később kimentük az udvarra és almára meg tökökre, mint rögtönzött céltáblára lőttünk nyilakkal. Már vagy egy hónapja nem lövöldöztünk, először meglehetősen félre ment a vessző, de pár lövés után olyanok voltunk, mint amilyen Robin Hood lehetett. A lovaglást pár napja gyakoroltuk utoljára. Mindegyikünk úgy ül a lovon, mint aki nyereggel született volna. Bár ez elég rossz hasonlat, mert a lovakat szőrén, illetve pokrócon üljük meg. Miközben lövöldöztünk, gondoltam rákérdezek ismerik-e Marissát, hogy mit tudnak róla.

- Srácok, mit tudtok Marissáról a gyógyszerész lányáról? – kérdeztem remélhetőleg könnyedén és nem túl feltűnően.

- Nem túl sokat, miért? – válaszolta Quil.

- Jó tanuló, olyan stéber típus! Állandóan csak tanul. Kémiából, bioszból ő az ász. Az osztálytársai csak méregkeverőnek hívják. Múltkor Karl, a szomszéd településről képzeld úgy szólította meg, hogy „méregkeverőcském, ha ma felelek, remélem kisegítesz.”- mesélte vihogva Embry.

Mellesleg ezen mind a hárman jót nevettünk.

- Mit szólt mindehhez a csaj? – kérdeztem.

- Szerinted? Lekicsinylőn Karlra nézett, igencsak mérges volt. Egyébként eléggé felvágósnak tűnik. Állítólag Paul próbálta már randira hívni, de még nem járt eredménnyel. A szüleinél próbálkozott először. De mivel mondták, hogy sok leckéje van, nem tud kimenni. Paul pedig mit tehetett mást, haza cammogott. – folytatta Embry.

- Régen történt ez? – érdeklődtem.

- Kb. másfél hete. – válaszolta Embry.

- Miért kérdezed? – kérdezett ismét Quil.

- Csak úgy, mert ma ő szolgált ki. Elnéztem, egész helyes csaj. Ami feltűnt, hogy amikor csak megyek ő szolgál ki, nem az apja vagy az anyja.

- Hát ez érdekes, velünk még ilyen soha sem fordult elő. – mondták fiúk.

- Biztos kiles téged! Mikor jársz arra, bezavarja az anyját, apját a ház másik részébe, mert jön Jacob. – mondta Quil viccelődve.

- Hát, igazad van! Csak képzelődöm. – mondtam szinte szégyenkezve. A pusziról hallgattam. Gondoltam mit kell olyanról beszélni nekik, ami még nem igazán világos, hogy miért is volt. Lehet, hogy csak jókedvű volt valami miatt és így vezette le. Nem könnyű a csajokon kiigazodni.

- Miért te tényleg azt hitted, hogy esetleg tetszel neki? – kérdezte hitetlenkedve Embry.

- Á, nem, csak …- Nem érdekes! Fiúk akkor kik mennek a lovakért reggel Johnhoz? Tudtok erről valamit? – igyekeztem témát váltani.

- Sam már mindent lebeszélt, majd téged is fog telefonon hívni. Velünk addig hívott amíg te a gyógyszertárba voltál. – a gyógyszertáros résznél jelentőségteljesen rám néztek miközben válaszoltak.

- Mit kell ezzel kapcsolatban tudnom, hogy felkészült lehessek, már jó előre. – kérdeztem.

- Milyen kis kíváncsi vagy te ma Jacob! – vigyorgott rám Embry.

- 7 órára kell menni a lovakért. Sam hajtja majd az ötös fogatot és hátra kötve kap még ö is 2 lovat. Te is kocsit fogsz hajtani és még 2 – 3 lovat a kocsihoz kötsz, egyébként több lóval megyünk mindannyian. Valószínűleg te meg Sam lesztek a legtöbb „lóerősek”. – mikor ezt elmondta Quil, mindannyian jót nevettünk a lóerőkön.

- Köszi, az infot! – akkor én megyek is haza csomagolni, üvegcséimet címkézni. Összekészülni holnapra.

- Szevasz Jacob, jó munkát! – köszöntek el tőlem.

- Jó ragasztgatást srácok! Sziasztok! – mondtam, majd igyekeztem haza. Nem örültem volna, ha a Marissa üggyel elkezdtek volna ugratni. Tudtam, hogy még jó sok idejükbe kerül, míg a céltáblákat megragasztják. Falapokra fognak medve, szarvas, farkas, vaddisznó képeket ragasztani illetve szögelni.

Mikor hazaértem apám, valami gyors kaját már összeütött számomra. Aminek nagyon örültem, mert már nagyon éhes voltam. Örült, amikor beléptem, gondolom már várt rám, mert segíteni kellett összekészülődni a holnapi napra.

- Szevasz fiam, Sam keresett éppen az imént és üzeni, hogy reggel 7 előtt találkoztok John udvarában és hajtani fogsz. Továbbá, hogy vigyél magaddal kantárokat is és köteleket, ha nincs kérjél kölcsön. – már tudta apám, hogy mit akarok mondani. Gondolatolvasónak is mondhattam volna. Nem csak az én gondolataimmal volt így. Sokszor gondolkodtam azon, hogy ez ember ismeret-e vagy tényleg belelát az emberek fejébe. Néha én is szeretném, ha lenne ilyen képességem, de egyenlőre még nem véltem felfedezni magamban.

- Helló, apa! – köszöntem végre.

- Köszi az üzenetet, akkor miután letettem az üvegeket, el is megyek, kunyerálok kantárt, kötőféket, addigra megmelegíted a kaját? Már nagyon éhes vagyok! – közöltem és már indultam is.

- Oké! – vidd a kézi kocsit magaddal, mert így hátha nehéz lesz.

- Rendben! – egyeztem bele. Bár nem igazán szerettem ezt a kocsis megoldást, mert igen csak megalázónak éreztem. Mivel autónk nincs, így tényleg nem igazán volt más megoldás, ha csak nem akartam többször fordulni.

A viszonylag csöndes házak kéményeiből sűrű füstöt engedtek ki a kémények. A résnyire nyitott ablakokból finomabbnál, finomabb illatok terjengtek ki az utcákra. Ahogy mentem a házak között, összefutott a nyál a számban. Részben az éhség, részben a Pavlovi reflex miatt. Bekopogtam azokhoz az ismerőseinkhez, akiknek tudtam, hogy van, illetve volt lova. Elmondtam, hogy mi a kérésem, aki tudott természetesen segített, adta amit csak tudott. Amíg a férfiak keresgéltek a főzőcskéző asszonyok megkínáltak valamivel. Sütit, husit, fánkot, pogácsát, hamburgert kaptam. Éppen ki mit készített. Innivalóval is megkínáltak. Tele pocakkal tartottam hazafelé. A kézi kocsit nem kellett haza tolnom az öszzegyűjtött szerszámokkal, hanem John lakásához közeli ház garázsába betolhattam. Azt mondták, hogy már reggel fél héttől mehetek hozzájuk nyugodtan, mert ők is pakolnak. A lelkemre kötötték, hogy 7-ig érjek oda, mert utána csak a nagymama lesz majd otthon, de ő úgysem fog kijönni, mert fél a kutyától.

Viszonylag hamar végeztem, bár sötét volt már mire hazaértem. Még Voltige „nyerget” is szereztem. Aminek szerintem örülni fognak, mert akkor lehet futószáron majd lovagoltatni a városi népséget. Apa mérges neheztelő arccal fogadott, egy szót sem szólt hozzám. Gondolom azért, mert ilyen sokáig elmaradtam. Reméltem csak, hogy amit most mondani fogok neki, annak hallatán megenyhül majd.

Rendes volt apa, az üvegeim felét már meg is töltötte. Nagyon megköszöntem neki. Tényleg hálás voltam, mert még iszonyú sok pakolgatni való van vissza. Gyorsan befejeztük együtt az üvegcsékbe az adagolást, közben noszogatott apám, hogy bár ő már evett, de ott az étel, egyek én is. Elmeséltem neki, hogy igazából nem vagyok már éhes, mert amerre csak jártam, mindenhol megkínáltak valami finomsággal. Hol sütit, hol husit kaptam. Nyugtázta a hallottakat, csak annyit mondott, hogy gondoltam.

Összepakoltunk mindent holnapra, hogy hamar menjen majd a kipakolás. Mindent kivittem a garázsba, amit csak lehetett. Egy helyre készítettem össze a sátrat, az asztalokat, apának pótszéket a beszélgető társaknak. Párnát, pokrócot az értékesítésre szánt csecsebecséket, apa faragásait és természetesen az üvegcséket. Közben elmeséltem a már idegesítően szótlan és morcos apámnak aki címkézett a jó hírt.

- Képzeld apa, szereztem helyet és fuvart a portékáinknak egy utánfutón. Reggel 6 –ra jönnek érted. William, tudod Paul apja és a felesége segít neked kipakolni és elrendezni mindent. Ennek azért örülök, mert el sem tudtam képzelni, hogy hogyan fogok lovakért is menni és veled kipakolni egyszerre. Megdicsérsz?

- Hát bizony meg, kölyök! Ez tényleg jó húzás volt! - mondta megkönnyebbülve.

- Tényleg el sem tudtam képzelni, hogy hogyan fogjuk reggel a dolgokat intézni. Iszonyú mérges vagyok Samre és a barátaidra, hogy mindig, mindent az utolsó pillantra hagytok. Állandóan megy a kapkodás, a keverés. Meg kell tanulni az életeteket jobban szervezni és az idővel megfelelően gazdálkodni. – papolt nekem.

- Igazad van, apa! Majd ha ennek az egész 2 napos őrületnek vége lesz, szólok nekik. – válaszoltam a megenyhült apámnak. Most kimegyek a garázsba és az összekészített dolgokat, kihordom.

- Amíg pakolgattam apám lefürdött, borotválkozott, gondolom lélekben is felkészült a másnap őrületre.

- Már alig vártam, hogy kihordjak mindent, olyan álmosság jött rám pakolászás közben, hogy azt hittem mentemben elalszom. Mikor kint volt már minden, becsukódtam, zuhanyoztam, felhúztam az órát 5-re és beleájultam az ágyba. Ringatni nem kellet, szerintem lefekvés közben már aludhattam.



2009. szeptember 17., csütörtök

2. La Puch Party előkészületek (1. rész)




Péntek reggel a fiúkkal a suliba menet a hétvégén esedékes La Puch partyról pontosabban a Puchi napokról beszélgettünk. A tegnap elkezdett beszélgetést elevenítettük fel, egyrészt hangosan, nem suttogva mint a suliban, másrészt most nem csak ketten voltunk. Egy évben egyszer van ilyen városi nap, amikor a környék apraja – nagyja összegyűlik, kikapcsolódik, szórakozik. Más városokból, településekről jönnek elsősorban ismerősök, családtagok, visszajáró vendégek, de előfordult már, hogy több száz km-ről is jöttek.

Elsősorban a hagyományainkra kíváncsiak az emberek, no meg a vízpart legendás szépségére. Ezekben, a napokban de elsősorban a két hétvégei napon már az összes szállásadással, idegenforgalommal foglakozó család rendkívül elfoglalt. Több család az éves bevételének akár öt - tíz százalékát is ez alatt a pár nap alatt keresi meg. Az Ő számukra készülnek műsorral, hajókázással, bálna lessel az emberek. Sokan értéktárgyakat, faragásokat, kagylókat és egyéb tengeri csecsebecséket árulnak. Idősebb asszonyok szőtteseket készítenek és árulnak. Az árusok legtöbbje ősi viseletet hord, ezzel is jelezve, hogy a mi népünk hűen őrzi a hagyományokat.

Fiúk a már használt, régi játékokat újították fel mintának. Így készítettünk „ősi” játékokat értékesítés céljából. Árusok is megjelennek jó - rossz minőségű ruhaneműkkel, cipővel, régiségekkel. Tavaly a nagyszínpadon a gyerekeknek bábszínházaztunk, akkor nagy sikert arattunk. Felnőttek, gyerekek jól szórakoztak a műsorunkon.

- Képzeljétek én lettem az egyik fő szervező a hétvégén. Szeretném, ha segítenétek benne. Az idén is bábszínházas műsort fogunk adni, mint tavaly. – közölte Sam a fiúkkal.

- Ugyan azt adjuk elő, mint tavaly? – kérdezte Embry.

- Úgy gondolom igen, a „Bálnavadászat” bábozás nagyon jó lesz. Nincs már idő új szöveget írni, megtanulni és jelmezt készíteni. Megvan a bálnánk, vadászaink, kapitányunk, hajónk, szigonyunk, kötelünk. Beszéltem minden szereplővel, emlékeznek még a tavalyi szerepre és boldogan vállalják. Gondolom, aki közületek szerepelt, az most is vállalja. Tegnap már meg is tisztítottam a „szereplőket és a háttereket”, miután a padlásról levettem. – mesélte Sam.

- Vállaljuk, természetesen, hiszen tavaly is jó buli volt, igaz fiúk? – kérdeztem rájuk nézve. Bólogatás volt a válasz mindenhonnan.

- Ügyes vagy Sam! Mást is csináltál esetleg? – kérdezte Paul.

- Igen, megcsókoltam Emilyt. Miért te mit csináltál, ha már ilyen érdeklődő vagy? – kérdezte Sam. Mellesleg vagy négy órát vett igénybe a tisztogatás úgy, hogy Emily is segített. – közölte.

- Igazad van, gyakorlatilag semmi említésre méltót. – válaszolta Paul.

- Na, akkor én adok feladatot! Felmész az internetre vagy elmész a könyvtárba és sok viccet gyűjtesz. Ugyan ez a feladat Jarednek és Embrynek is! – utasított minket Sam.

- Engem kihagytál, szóltam bele a beszélgetésbe. Egyébként milyen jogon utasítgatsz minket? – fordultam Sam felé.

- Igazad van, ha nagyon utasításnak hangzott, akkor elnézést mindenkitől, de holnap szórakoztatnunk kell a látogatókat, mi vagyunk a legidősebb korosztály, aki valami értelmeset elő tud adni. – mondta Sam.

- Nem gond, igazad van! – mondtuk többen is.

- Jacob, arra gondoltam, hogy meg Quil beöltöznétek. Interneten láttam, hogy tetszik az embereknek az állatbőrbe öltözött emberekkel történő fényképezkedés. Van medve bőrünk, nem is egy, továbbá tavaly kapott a múzeum egy kitömött szép nagy farkast. Rátok és a fantáziátokra bízom, hogy mit kezdetek az információval. Jó lenne egy kis bevétel belőle, kellene a klub fenntartására és a költségeinkre. A plakátokat is készítsétek el. Na, szevasztok fiúk! Csak ügyesen!– ezeket az utóbbi mondatokat már egyre távolodva mondta Sam, mert sietett dolgozni.

- Szia! Jó munkát! – kiabáltuk vissza.

Mivel odaértünk a sulihoz, így abbahagytuk a csevelyt. Elváltunk egymástól mondván, hogy szünetekben és suli után megbeszéljük a részleteket. Az órák közötti szünetekben Charliról beszélgettünk, hogy milyen jó kedvű volt, még soha nem láttuk ilyennek. Azon morfondíroztam, hogy elhozza- e majd a lányát.

Suli után nem találkoztunk, mert előbb el tudtam jönni, a mi csoportunknak elmaradt egy órája. Ami abszolút kapóra jött nekem, mert még volt sok dolgom. Ahogy ballagtam hazafelé egyszer csak Quil jött velem szembe.

- Hát te, már mára végeztél is? – kérdeztem tőle.

- Az utolsó két óra elmaradt a holnapi készülődés miatt. A fiúk pakolnak, mert rögtönzött kiállítás lesz a suliba és 3 termet kell üressé tenni. Bár a mi osztályunk nem pakol, de úgy gondoltam segítek. Tulajdonképpen így akartalak megvárni titeket. – mondta mosolyogva.

- Na, akkor gyere velem haza. Ettél már? – kérdeztem tőle.

- Igen ettem, már volt kaja, anya ma ügyes volt! Még sütit is kaptam! – újságolta.

- Nem ettem még, és éhes vagyok már nagyon! – közöltem.

- Gyere el hozzánk, van otthon kaja rengeteg! Anya már 2 napja főz, süt. – invitált.

- Tudod mit, elfogadom! – a korgó gyomrom szinte követelőzött.

Mivel egy sarokra laktak csak, így a ház felé tartottunk. Anyukája örült nekem. Kaptam finom levest, húst, rizst, krumplit. Udvariasan megköszöntem az ebédet. Quil sürgetett, így sietve távoztunk Embryékhez.

- Mivel készültél a napokra? – érdeklődött.

- Faragtam még láncra, karkötőre, fülbevalóra valókat. – válaszoltam.

- De hiszen már egy egész nagy doboznyi csecsebecséd van, különféle méretben. – mondta csodálkozva Quil.

- Az autó miatt készítettem ilyen sokat. Kell a pénz. Apám is sokat faragott, ő igaz, elsősorban díszeket. Megbeszéltük, hogy kora reggel kiül és ott árul majd. Nagyon lelkes, alig várja, hogy emberek között lehessen. Régebben ki nem állhatta a Puchi napokat, de amióta tolókocsiba kényszerült megváltozott a véleménye. – meséltem.

- A köhögés elleni csoda folyadékodat is áruljad ám! – szólalt meg egy akadozós hang.

Hátra néztünk és Embry sietett utánunk. Lihegett és úgy csinált mint egy kutyus. Még a nyelvét is lógatta hozzá.

- Képzeld Embry, igen megfőztem a „gyógyszert” és anyám fejfájás elleni receptjét is elkészítettem, az idén azt is bevetem. Ki kell csak adagolnom üvegcsékbe, meg címkét kell rájuk még nyomtatnom. Egyébként jó, hogy mondod, megyek is a gyógyszerészhez a kisüvegekért. – közöltem.

- Visszatérve a műsorhoz elmélkedett Embry, arra gondoltam, hogy egy-két viccet hazafelé, gyakorlás képen mesélek nektek.

- De ugye nem azokat a fárasztó viccet, fogod nekünk előadni? – kérdeztem.

- Melyikre gondolsz? – kérdezte vihogva.

- Hát ezt például, idéztem a tőle utoljára hallottat

Jack kérdezi apukáját: „Apu, tudod, mennyi fogkrém van egy tubusban?

Nem tudom kisfiam.

Én igen, majdnem 3 méter.”

- Ja, ez tényleg fárasztó! – mondta Embry.

- De ez is jó! – mondta vihogva Quil!

„Két bagoly ül a fán, megszólal az egyik: Huuuuuuuuuuuuuuuu!!

Mire a másik: A Jó Édes Anyádat ijesztgesd!!”

- Na ne már! Én sem akartam lemaradni, így gondoltam egy - két gyors viccet elmondok nekik én is.

- „Egy rendező elmegy az indiánokhoz filmet rendezni. Egyik nap megkérdezi az indián varázslót, hogy milyen idő várható mára.
Az indián így felel: Ma meleg lesz!
Másnap ismét megkérdezi a rendező, hogy milyen idő lesz.
Az indián azt mondja: - Esős idő várható!
Másnap már a sajtóval jön, hogy az egész világ hadd lássa, létezik egy indián aki meg tudja mondani az időjárást!
Na és ma milyen idő várható? - Azt sajnos nem tudom megmondani!
És miért nem, talán, mert nem egyedül jöttem?
Á, dehogy, csak elromlott a tévém, és nem láttam az időjárás jelentést!”

- Na, ez végre tényleg jó! – mondta vigyorogva Embry.

Tudok ám még indiánosat! Hallgassátok csak!

„Az indián fiú kérdezi az anyját:
A bátyámat miért hívják Felkelő Nap-nak?
Az indián asszony: - Mert felkelt a nap mikor megfogant.
Újra kérdez a fiú: - És a nővéremet miért hívják Szökkenő Szarvasnak-nak?
Az anya: - Mert akkor szökkent a szarvas mikor megfogant. De miért akarsz mindent tudni Lyukas Gumi?”

- Tudod mit, Jacob, te indián vicceket fogsz mondani. Szellemesek is, jók is. Gondolom tudsz még nem? – kérdezte Embry, majd válaszomat meg sem várva rázendített egy viccre ő is.

„Egy szállodában panaszkodik a vendég: A szobámban két egér kergetőzik!

Mit akar ennyi pénzért? Bikaviadalt? Válaszolt az üzletvezető.”

- Na, de ez is fárasztó! Még az én baglyosom is jobb volt! – mondta szemrehányóan Quil.

- Na, ez tetszeni fog! – közölte Embry.

- „Jonas egyik nap matek egyessel megy haza az iskolából. Az anyukája kérdőre vonja: Hogy lehet, hogy ilyen rossz jegyet kaptál?

Jaj, anya ez egy sajnálatos hiányzás következménye!

De hát te nem is hiányoztál a suliból!

Én nem, de a padtársam igen!

Ezen mindannyian jót nevettünk. Nem bírtam megállni, megkérdeztem Embryt, hogy igazából magadra gondoltál, amikor a viccet kitaláltad, mi? Nincs Jared, akkor néha megáll a tudomány!

- Hát ezt kár volt mondanod! Csak ennyit morgott és a vörösben égő arc, meg a kezek már veszélyesen közel kerültek hozzám .

- Jaj, nekem! Fusson ki merre lát! – kiáltottam és igencsak megszaporáztam a lépteimet.

- Szerencséd, hogy ma lusta vagyok! – mondta nevetve Embry.

A viccdobálózást mellőztük. Hiába kell keresni valamilyen nem elcsépelt és jó kis vicceket.

Mondtam a fiúknak, hogy most szétválnánk, mert akkor nem kell visszajönnöm a gyógyszertárba. Elköszöntem a fiúktól, mert nemsokára úgy is találkozunk Embryéknél a plakátkészítés és egyéb teendők miatt.

A gyógyszertárban a gyógyszerész lánya volt a kiszolgáló. Most tűnt fel először, hogy ahányszor csak jövök, sem az apuka, sem az anyuka nem látható. Amikor beléptem, a lány széles, fülig érő mosollyal fogadott. Úgy tűnt, mintha csak engem várt volna. Egész helyes lány volt. Hosszú barna haj, viszonylag magas, törékeny testalkat, szép barna meleg szemek.

- Szia Marissa! – köszöntöttem kevésbé vigyorogva, mint ő.

- Szervusz, Jacob! Mit szeretnél? – lelkendezett.

- Apám itt volt a múlt héten és a megrendelt üvegcséket a hozzá való dugóval. Azokért az üvegekért jöttem. – közöltem.

- Hozom máris! – majd elviharzott.

- De jó kedved van! – mondtam neki, amikor megláttam a dobozzal.

- Mindig örülök, ha láthatlak! – mondta átszellemülten.

- Én is neked! Várj segítek! – mondtam gépiesen, amikor megláttam a nagy dobozzal a kezében.

- Mész a Puchi napokra? – kérdezte miközben átvettem tőle a dobozt.

- Igen, szerepelni is fogunk a fiúkkal. Gondolom, te is ott leszel majd nem? - kérdeztem?

- Természetesen megyek! Ott leszek! Majd tapsolok, amikor szerepelsz jó? – válaszolta boldogan.

- Köszi! Mennyit fizetek az üvegekért? – érdeklődtem.

- 50$ lesz válaszolta. – lelkesen.

Fizettem és menni készültem, de egyszer csak mellettem teremve elállta az utamat. Ami ez után történt az egyrészt rendkívül gyorsan zajlott, másrészt szokatlan volt. Ugyanis kaptam egy puszit. Nagyra nyitott csodálkozó szemekkel távolodtam el tőle és indultam az ajtó felé. Nem volt egy picit sem zavarban. Szinte elégedett volt az arca.

- Jó készülődést Jacob! – búcsúzott tőlem.

- Köszönöm, viszlát holnap Marissa! – köszöntem én is el tőle.


2009. szeptember 10., csütörtök

Előzmények 2. rész


1. Előzmények 2. rész


- Melyik a legutolsó képed Belláról? – érdeklődtem.

- Nézd csak, ez itt! – mutatott egy viszonylag kisebb képre.

A képről egy fehér bőrű, sötétbarna szemű, gesztenyebarna hajú lány nézett rám, akinek nem csak az arca volt vékony hosszúkás, hanem az egész lány olyan törékenynek tűnt. Szinte betegesen fehér volt a bőre, az enyémhez képest, aztán pláne. Érdekes, hogy az emlékezetemben egy normál testalkatú, sőt inkább egy kicsit duci lány volt. Az arca is sokat változott. Ha szemben jönne velem az utcán, lehet, hogy simán elmennék mellette.

- Szép! Sokat változott! – mindössze ennyit mondtam.

- Hát igen mióta, is nem találkoztatok? – érdeklődött.

- Öt éve! – válaszoltam, miközben az ajtó felé indultam.

- Megkínálhatlak valamivel? – kérdezte.

- Nem köszönöm, nem kérek semmit! – hárítottam el udvariasan. Tudtam, hogy már várnak asrácok.

- Akkor indulhatunk is! – közölte, majd bezárkózott és már ültünk is be az autóba.

- Köszönöm, hogy megengedted ezt a kis szabálytalanságot! Tudod a jogsi nélküli vezetés!-emlékeztettem.

- Nincs mit köszönnöd kölyök! Holnap már itt is lesz Bella, kevés az időm, még készülnöm is kell a meglepetéssel. Különben sem lett volna senki akit megkérhettem volna, hogy hozza ide a furgont. Tudod Jacob örülök, hogy hazaköltözik a lányom! Tulajdonképpen el sem hiszem, hogy így döntött! Minden évben csak 2 hetet volt velem, csak úgymond „táv apuka” voltam eddig. Az pedig teljesen más, mint egy serdülő lányt nevelni. Elnézem néhány ismerősöm, munkatársam mit aggódik a lánya miatt, kivel jár, mit csinál, hova megy. Ezen túl lehet, hogy rám is ez vár! Szerinted mi érdekli a mai lányokat, mit kellene tennem, hogy jól érezze magát itt Forksban? – a viszonylag szokatlanul hosszú monológ után várta a válaszomat.

- A városi lányokkal kapcsolatban nem nagyon tudok tanácsot adni, nem szoktam őket különösebben figyelni. Bellát szerintem nem kellene, az átlagos városi lányokhoz hasonlítanod, hiszen múltkor te mesélted, hogy milyen érett a gondolkodása. Volt úgy, hogy az anyjának is ő adott tanácsot. Apám mesélte múltkor. Szerintem tegyél úgy, ahogy eddig is, abban a két hétben, amikor együtt voltatok, mindig nagyon jól éreztétek magatokat egymás társaságában, nem?

- Ja! – közben láttam elgondolkodott. - Egyébként beírattam a suliba is. Remélem, be tud illeszkedni és jól fogja érezni itt magát, lesznek barátai. Kár, hogy te nem oda jársz, hanem a rezervátumba, biztos segítenél neki beilleszkedni. Csak ezt az egyensúly problémát, ne örökölte volna tőlem!

- Ne izgulj, minden rendben lesz! Szerintem könnyen be fog illeszkedni és jól érezi majd magát. Idővel barátnői is lesznek. Már biztos sokat ügyesedett, így ez sem lesz probléma - bár ezt nem mondtam egészen őszintén. - Egyébként, elhozhatod magaddal hozzánk, szívesen találkoznék vele! Biztosan jól elbeszélgetnénk! La Puch-ba mindig szeretett jönni, hiszen emlékszel biztos, hogy milyen jókat játszottunk! Mindig is kedveltem Bellát! - közben azon gondolkodtam, hogy ilyen sokat és hosszan talán még sohasem beszéltem Charlievel, mint a mai nap során.

- Köszi! Van egy ötletem! - Vicces mosollyal említette, hogy ha szeretném, úgy visz majd haza, mint egy bűnözőt, bilincsben. Felajánlotta, hogy La Push-nál még a villogót és a szirénát is bekapcsolja, ha akarom.

Jót nevettem az ötleten, majd azt válaszoltam, hogy miért is ne! Úgy láttam a hamiskás nevetéséből, hogy neki is tetszik a válaszom.

Mielőtt beértünk volna a rezervátum területére, kacsintott és rám tette a bilincset, bekapcsolta a szirénát, és a villogót, így aztán nem csak az összes haver tudta, hogy jövök, hanem a rezervátum összes minden fülelni fog. Szinte láttam magam előtt a házaikból kilépő ismerőseimet, hogy vajon mi történhetett. Nem volt egy megszokott esemény a szirénázó rendőrautó a rezervátum területén. Folksra azért inkább volt jellemző.

Mikor a házunk elé érkeztünk mindenki nevetett, amikor Charlie apám elé vitt, mint egy bűnözőt és sorolta a jogszabályokat, hogy jogom van hallgatni és ügyvédet fogadni meg minden…

Billy csodálkozva, mosolyogva megkérdezte, hogy miért is van a fiam bilincsbe verve? Simán belement a játékba ő is. Egyébként mindig oldott volt apám hangulata Charlie társaságában.

Charlie elkezdte sorolni a hibáimat, nem tanulok eleget, csak az autószerelésen meg a barátokon jár az eszem és nem készítettem el még a mai házit. Ez mind igaz volt!

Megfogadtam, hogy tanulni fogok, így elengedett.

Miközben apámmal beszélgetett az odasereglett gyerekhadnak megengedte, hogy beüljenek a rendőrautóba, sőt aki akarta, azt megbilincselte. Természetesen Embry és Quil volt az első, aki kérte a bilincset.

- De aztán tisztán és sértetlenül kérem vissza a járőrautómat! – vetette oda a csemetéknek.

- Persze, Charlie bácsi! – kiabálta a kórus.

- Köszi Billy az autót, Bella örülni fog. Szépen ki is tisztítottátok, megmostátok, azt főleg nagyon köszönöm!

- Jacobnak és a fiúknak köszönjed! Nekik kell köszönni! Jacob intézett mindent, még át is nézte az autót! – mondta apa.

- Nagyon ügyes és rendes fiad van, büszke lehetsz rá! – dicsért Charlie.

- Na csak óvatosan azzal a dicsérettel, még elbízza magát a gyerek! – apám baráti hátbavágása térített magamhoz. Pedig szeretem, ha dicsérnek! Mellesleg, ki nem?

- Meglátogatnálak a jövő hét folyamán, elmehetnénk pecázni! Már úgy is régen beszélgettünk egy jót. Most, hogy megvettem az autót és jármű nélkül maradtatok, ha valamiben tudok segíteni, szólhatsz ám! Tervezel autót vásárolni? – érdeklődött.

- Egyenlőre gyűjteni kell még az új autóra. Még nem tudom, hogyan lesz. – közölte.

- Mit mondanak az orvosok, mikor fogsz tudni majd újból volánhoz ülni? - kérdezte Charlie.

- Előbb lesz Jacobnak jogsija, minthogy én vezethessek! – válaszolta lemondóan apám és legyintett egyet.

- Jó, majd elmondod a részleteket, horgászat közben! – vette a lapot Charlie.

- Oké, majd hívjál, már alig várom! Végre kimozdulhatok egy kicsit itthonról. – lelkesedett apám.

- Na, megyek, még sok tennivalóm van! Szevasztok! Billy vigyázz magadra! Gyerekek vége a gyereknapnak! – kiabálta Charlie és kihessegette a lurkókat a járőr kocsiból. Kézfogással elköszönt apámtól, jelenlévő egy-két ismerőstől, majd intett és elhajtott.

Elbúcsúztam a barátoktól én is. Mondtam a fiúknak, hogy sajna igaza van Charlienak, még sok a lecke. A fiúk szomorúan helyeseltek és bólogattak nagyokat, hogy hát bizony kellene tanulni már. Apát a tolószékkel betoltam a házba. Tud gurulni egyedül is tudom, de néha jól esett a gondját viselni. Ma őt sem idegesítette, láthatóan jól esett neki. Pár szót még beszéltünk, örültünk, hogy Charlie ilyen boldog. Tényleg jó lenne a horgászat a kimozdulás itthonról. Megállapítottuk, hogy már ezer éve nem láttuk ilyen felszabadultnak Charliet. Elmentem tanulni a szobába, mert Charlie játéka eszembe juttatta, hogy két dogát is írunk holnap.

Az egyik géptanból, a másik angolból. A géptantól nem féltem, én voltam a legjobb a műszaki tantárgyakból. Imádtam előadásokkal készülni, így egy csomó ötöst szerezhettem. Azért átnéztem a szakkifejezéseket, hátha lesz ábra is, biztos – ami biztos. Az angollal egy kicsit többet kellett foglalkoznom, csak gyenge négyes voltam. Igyekeznem kell, hisz van egy egyezségem apuval, ha nem lesz hármasom év végén és jobb lesz az átlagom, mint félévkor akkor ad pénz alkatrészekre és össze tudom rakni a garázsban lévő autót. Nekem csak a műszaki vizsgára és a forgalomba helyezésre kell összekaparnom egy kis pénzmagot. Amikor csak időm engedi, folyamatosan dolgozok ismerőseim autóin, motorjain. Már lassan műhelyt is nyithatok, annyian járnak ide javíttatni. Jó érzés, hogy az emberek elismerik a munkámat, szakértelmemet. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akiknek a hobbija a későbbiek során akár, majd a munkája is lehet.

A rezervátumbeli suli szerintem egy kicsit jobban az életre tanít, mint a Forksi, mert nálunk volt műszaki, informatikai, technikai, kereskedelmi, kertészeti, iparművészeti, vendéglátói, közgazdasági fakultáció. A legtöbbünk nem is csak egy faktra járt, így én sem. Én a műszaki, informatikai, technikai faktokat választottam. Egy vagy két év továbbtanulással, a választott fakultációtól függően, több szakmát kaphatunk. Tulajdonképpen szerettünk iskolába járni. A probléma a tanulással volt.

A rezervátumban pedig az idősebb korosztályoktól úgymond kötelező foglalkozásokon halászatot, vadászatot, szerszámkészítést és egyéb ősi foglalkozásokat, a lányok szövést tanulnak.

Tartottunk még úgynevezett hagyományőrző törzsi gyűlést. Egyébként az volt mindenki kedvence, még betegen is elmentünk rá mindig. Alapvetően rendszertelenül, de az esti órákban szokott lenni egy előre megbeszélt napon. A gyűléseken jelen szokott lenni a rezervátum apraja-nagyja, a tűz köré gyűlve meghitten hallgattuk az ősi indián legendákat, a sápadt arcúak megjelenését, mészárlásaikat, „gaztetteiket”, a békekötéseket. Általában a felsőbb évesek mindig egy kis műsorral készültek, vagy ők mondták el a legendákat. A rezervátum „nagy vénei” természetesen soha sem hiányozhattak. Néha a méltóságteljes bevonulásuk egy kis mosolyra késztet minket. Természetesen igyekszem mindig nagyon komoly képet vágni, úgy mint a barátaim is. - Kiskoromban mindig félelmetesnek, rejtélyesnek találtam ezt az egész törzsi gyűlés dolgot.

Billy mindig az első sorban kapott helyett, mint indián törzsfőnök leszármazott, ez a jog megjárt neki. Ezeken a sokszor hajnalig tartó összejöveteleken mindig az aktuális témákat is átbeszélte, megvitatta a közösség. Kortól és nemtől függetlenül sűrű csend volt mindenütt, szinte megállt erre az időre az óramutató.

Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes