Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 7. fejezet

7. fejezet

- Következő alkalommal – mondta Stefan – nem fogok elmenni.
Elena, tudta, hogy érti és ettől megborzongott. De jelen pillanatban, semmi sem érdekelte, és
nem is ellenkezett.
– Ott volt bent. Egy teljesen hétköznapi házban, hétköznapi emberek közt, mintha minden
joga meg lenne rá. Nem gondoltam volna, hogy meg meri csinálni.
– Miért ne? - kérdezte Stefan, rövid szünet után. Én is bent voltam abban a hétköznapi
házban, azokkal a hétköznapi emberekkel, mintha minden jogom meg lenne rá.
– Nem úgy értettem, ahogy hangzott. Csak az egyetlen alkalom, amikor láttam a Kísértet
Házban volt és ott maszkot viselt, és sötét volt. Ezelőtt mindig csak elhagyatott helyeken
láttam, mint a suliban mikor egyedül voltam, vagy a temetőben…
Ahogy kimondta, már tudta, hogy hibát követett el. Még mindig nem mondta el Stefannak,
hogy aznap elment megkeresni őt a temetőbe.
– A temetőben?
- Igen, akarom mondani azon a napon mikor valami megkergetett minket a temetőben, mikor
Bonnieval és Meredith-el ott voltam. Vagyis, gondolom, hogy ő volt, és a hely elhagyatott
volt, mármint rajtunk kivéve.
Miért hazudik neki? Azért – válaszolta egy kis hang a fejében – mert máskülönben kiakadna.
Ha tudta volna, miket mondott neki Damon, hogy mit ígért neki, túlfeszítette volna a húrt
Stefannal.
„Sose mondhatom el neki.” – gondolta hirtelen. – „Sem a mostanit, sem a későbbieket, bármit
is tesz majd Damon. Ha harcra kerül sor, ha harcolni fog Damonnal, meghal.”
Tehát, soha nem fogja megtudni, ígérte meg magának. Nem számít, mit kell tennem. Minden
áron megakadályozom, hogy harcoljanak egymással értem. Minden áron.
Egy pillanatra meghűlt a felismeréstől.
Ötszáz évvel ezelőtt Katherine, megpróbálta megakadályozni őket, hogy harcoljanak
egymással, és csak egy halálos küzdelembe hajtotta őket. De én nem fogom elkövetni ugyan
azokat a hibákat. Ígérte meg magának Elena. Katherine módszerei ostobák és gyerekesek
voltak. Ki más, mint egy buta gyerek öli meg magát abban a reményben, hogy a két, érte
harcoló rivális kezet rázva, baráttá válik? Ez volt legnagyobb hiba volt az egész sajnálatos,
szomorú kapcsolatban. Emiatt, a rivalizálás Damon és Stefan között engesztelhetetlen
gyűlöleté vált. És mi több, Stefan azóta is önmagát hibáztatta Katherine ostobasága és
gyengesége miatt.
Próbálta másfelé terelni a beszélgetést – Gondolod, hogy valaki meghívta őt?
46
- Nyilvánvaló, hisz ott volt.
– Tehát igaz, amit rólatok mondanak. Hogy be kell invitálni titeket. De Damon ott volt a
tornateremben, és én nem hívtam meg.
– Ez azért van, mert a tornaterem nem lakóhely. Ez az egyetlen kritérium. Nem számit, hogy
egy ház, vagy egy szoba a raktár fölött. Ha élő emberek ott esznek és alszanak, akkor be kell
minket hívni, ahhoz be bemehessünk.
– De én nem is hívtalak be téged, a házamba.
- De igen, megtetted. Az első este, amikor hazakísértelek, félre toltad az ajtót és intettél, hogy
menjek be. Nem kell verbálisnak lenni a meghívásnak. Ha a szándék meg van, akkor az már
elég. És nem is muszáj ott laknia. Bárki megteheti.
Elena elgondolkodott. - És mi a helyzet a lakóhajóval?
– Ugyan az a helyzet. Habár a folyó víz elég nagy akadály lehet. Egyeseknek szinte lehetetlen
átkelni rajta.
Elenának hirtelen eszébe jutott egy kép mikor Meredith, Bonni és ö menekültek a temetőből.
Valami azt súgta neki, ha elérik a folyó túlsó partját biztonságban lesznek.
- Tehát ezért… - suttogta. De ez még mindig nem magyarázza meg, hogy ö honnan tudta.
Olyan volt, minta valaki szuggerálta volna neki, valaki kívülről. Aztán másvalamire is
rájött…
- Te átvittél a hídon. Te át tudsz kelni a vízen.
– Ez azért van, mert én gyenge vagyok. - Halkan, semmi érzelem nélkül mondta. - Ironikus,
de minél nagyobb az erőd, annál inkább korlátozva vagy bizonyos dolgoktól. Minél sötétebb
vagy, annál jobban megkötöz a sötétség szabálya
– Milyen szabályok vannak még? - kérdezte Elena. Fejében kezdet körvonalazódni egy terv,
vagy legalábbis egy terv része.
Stefan ránézett majd így szolt – Igen, azt hiszem ideje mindent megtudnod. Minél többet
tudsz Damonról, annál nagyobb az esélye, hogy megvédd magad tőle.
- Megvédeni magamat? - Lehet, hogy Stefan, mégis többet tudott, mint amennyit elmondott.
De nem mondott semmit csak leparkolt egy félre eső utcába, és megkérdezte – Szóval, fel
kéne szerelkeznem fokhagymával?
Elnevette magát – Csak abban az estben, ha le akarod rombolni a népszerűségedet. De van pár
növény, ami megvédhet. Mint például a verbéna. Ez egy olyan növény, ami megvéd a
varázslattól és attól, hogy valaki elmekontrolt használ rajtad. Régebben az emberek a
nyakukban hordták. Bonnie imádná, a druidáknak szent kelléke volt.
–Verbéna – mondta Elena, ízlelgetve az idegen szót. - Más valami?
47
- Erős fény, vagy a direkt napfény, elégé fájdalmas lehet. Rögtön észreveheted az időjárás
változásról is.
- Észrevettem – válaszolt Elena egy pillanattal később. - Azt mondod az Damon műve?
– Ő kell, hogy legyen. Nagy erőre van szükséged ahhoz, hogy kontrolálni tudd az elemeket,
de ha sikerül az megkönnyíti a napfényben való járkálást. Amennyiben borúsan tartja az eget,
még a szemeit sem kell megvédenie.
– És neked sem. - mondta Elena. - Mi van a – nos, a vízen való átkeléssel, meg ilyesmi?
- Nem igazán van hatása. - válaszolta Stefan. - Csak abban az esetben, ha erősen hiszel benne,
megerősítheti az ellenálló képes éged.
- Oh… ezüst golyók?
Stefan megint elnevette magát. – Azok a vérfarkasoknak való. Amint hallottam, semmi féle
formában nem szeretik az ezüstöt. Egy fa karó a szívben – na, az még mindig hatásos az én
fajtámra. Persze vannak más módszerek is, amik többé kevésé hatékonyak: elégetés, lefejezés.
De a legjobb…
- Stefan! - A magányos keserű mosoly az arcán, megijesztette őt. – És mi a helyzet az
állatokká változással? Az előbb azt mondta, hogy ha van elég hatalma, megteheti. Ha Damon
bármilyen állat fajtává át tud alakulni, hogyan fogjuk felismerni?
– Nem lehet bármilyen állat. Csak egy vagy legfeljebb kettő. Bármekkora ereje is legyen, nem
hiszem, hogy meg tudja azt tenni.
- Tehát továbbá is vigyázunk a varjúra.
- Igen. De abból is észreveheted, ha más állatok furcsán kezdenek viselkedni. Nem igazán
szeretnek minket, érzik, hogy vadászok vagyunk.
– Jangce folyton megugatta a varjút. Olyan volt, mintha tudta volna, hogy valami nincs
rendben. - emlékezett vissza Elena. Oh. Stefan – hangja megváltozott, ahogy eszébe jutott
valami. - Mi a helyzet a tükrökkel. Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna a
tükörképed.
Egy pillanatig nem válaszolt. Aztán azt mondta. - Egy legenda szerint a tükör tükrözi annak a
személynek a lelkét, aki belenéz. Ezért a primitív emberek féltek a tükröktől, féltek attól,
hogy ha belenéznek, akkor a lelkük a tükörben marad és ellopja tőlük. Az én fajtámnak
állítólag azért nincs tükörképe – mert nincs lelkünk. - Lassan a visszapillantó tükör felé nyúlt
és úgy fordította, hogy Elena belenézhessen. Az ezüstözött üvegben, Elena láthatta, elveszett,
kísérteties és végtelenül szomorú szemeit.
Nem tehetett semmi mást csak szorosan magához ölelte. – Szeretlek. - suttogta halkan. Ez volt
az egyetlen vigasz, amit nyújthatott neki. Csak ez volt nekik.
Karjait szorosan Elena köré fonta, és fejét a hajába temette. – Nekem te vagy a tükröm –
suttogta vissza.
48
Olyan jó érzés volt, érezni, hogy nyugodt, hogy minden feszültség feloldódott benne. Olyan jó
volt, hogy el is felejtette megkérdezni, hogy hogy értette, amíg oda nem értek a ház hóz, és
Stefan búcsúzkodni nem kezdett.
- Én vagyok a tükröd? Ezt hogy érted? – Nézett fel rá.
– Te loptad el az én lelkem – válaszolta – Zárd be az ajtót magad után, és ma este ne is nyisd
ki többé. Aztán már ott sem volt.
- Elena, hála Istennek! - fogadta Judith néni. Amikor Elena rámeredt, hozzátette: - Bonnie
felhívott. Azt mondta, váratlanul eljöttél, és amikor nem jöttél haza, aggódtam.
- Stefannal elmentünk egy körre. - Elenának nem tetszett a kifejezés nagynénje arcán, amikor
azt mondta. – Talán van ezzel valami probléma?
- Nem, nem. Ez csak... - Judit néni úgy látszott, nem tudja, hogyan is kellene befejeznie a
mondatot. - Elena, Kíváncsi vagyok, ha lenne e jó ötlet... ha nem lennél túl sokat Stefannal.
Elena még mindig ment. - Te is?
- Nem hiszek a pletykáknak. - biztosította őt Judith néni. - De, a saját érdekében, talán az
lenne a legjobb, ha egy kicsit távol tartanád magad tőle, hogy…
- Szakítsak vele? Elhagyjam őt, csak mert az emberek pletykákat terjesztenek róla? Annak
érdekében, hogy távol tartsam magamtól a bosszúhadjáratot, arra az esetre, ha meg akarnának
bélyegezni engem? – Jól esett kiengednie a haragját, amely már oly rég óta nyomta Elena
lelkét, minden egyszerre próbált kijutni. - Nem, nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, Judit
néni. És ha ezt Roberttel együtt beszéljük meg, akkor sem. Vagy akárki mással!
- Elena, nem beszélhetsz velem ilyen hangnemben…
- Nekem nincs több mondani valóm! - kiáltotta Elena, és vakon felfutott a lépcsőn. Sikerült
visszatartania könnyeit, amíg a szobájába nem ért, és bezárta az ajtót. Aztán rávetette magát
az ágyra, és zokogott.
Egy idő múlva feltápászkodott, hogy felhívja Bonniet. Bonnie izgatott volt és bőbeszédű.
Miről maradhatott le Elena, történt valami szokatlan az után, hogy ő és Stefan eljött? A
szokatlan dolog az ő távozásuk volt! Nem, az az új srác, Damon nem mondott semmit arról,
vagy Stefanról, utána, egy ideig még ott lebzselt, majd eltűnt. Nem, Bonnie nem látta,
valakivel együtt távozott e. Miért? Elena talán féltékeny? Igen, de ez kész vicc lenne. De
tényleg, nagyszerű volt, ugye? Majdnem csodálatosabb, mint Stefan, azaz feltéve, hogy ha
valaki szereti a sötét hajat és a sötét szemeket. Természetesen, ha te a világosabb hajat és a
mogyoróbarna szemek kedveled...
Elena rögtön arra következtetett, hogy Alaric Saltzmannak mogyoróbarna szemei vannak.
Végül letette a telefont, és csak aztán jutott eszébe a cetli, amit a táskájában talált. Azt kellett
volna megkérdeznie Bonnietól, hogy nem e valaki ment a táskája közelébe, miközben ő az
49
ebédlőben volt. De akkor, Bonnie és Meredith is az ebédlőben volt egy ideig. Valaki akkor
tehette.
Maga a lila papír látványa rossz ízt hagyott a szájában. Alig tudta elviselni, hogy ránézzen. De
most, hogy egyedül is megnézhette, újra és újra elolvasta, minden alkalommal abban a
reményben, hogy valahogy ebben a szavakat értelme más lehet, hogy lehet, korábban tévedett.
De nem volt más. Az éles, tiszta betűkkel állt ellen a halvány háttér, mintha tíz láb magas.
„Meg akarom érinteni őt. Jobban, mint bármelyik fiút, akit valaha ismertem. És tudom, hogy
ő is akarja, de visszafogja magát.”
Az ő szavai. A naplójából. Egy valami, amit ellophattak belőle.
A következő nap Meredith és Bonnie csengettek az ajtónál.
- Stefan felhívott tegnap este. - mondta Meredith. - Azt mondta, biztos akart lenni benne, hogy
nem mész egyedül az iskolába. Ő nem lesz ma iskolában, ezért megkérdezte, Bonnie és én át
tudnánk e jönni és elsétálni veled.
- Elkísérünk téged. - mondta Bonnie, aki egyértelműen jó hangulatban volt. – Kíséret, neked.
Azt hiszem, ez borzasztó édes volt tőle, hogy ennyire oltalmaz.
- Valószínűleg ö is egy Vízöntő. - mondta Meredith. "Gyerünk, Elena, mielőtt megölöm,
amiért állandóan Alaric-ról locsog.
Elena némán sétált, vajon mit csinál Stefan, amíg ő az iskolában lesz. Sebezhetőnek és
elveszettnek érezte ma magát, mintha a bőre fedetlen lenne. Egy olyan nap, amikor bármikor
elsírhatja magát, ha egy utolsó csepp kerül a pohárba.
Az irodai faliújságra volt egy darab lila papír volt feltűzve.
Tudhatta volna. Valahol mélyen belül tudta is. A tolvaj nem elégedett meg annyival, hogy
elolvassa Elena privát gondolatait. Megmutatta neki, hogy képes nyilvánosságra hozni.
Leszakította a cetlit a tábláról, és összegyűrte, de még előtte megpillantotta a szavakat. Egy
pillantást volt csak, de az emlékezetébe vésődött.
„Úgy érzem, valaki rettenetes fájdalmat okozott neki a múltban, és még nem lépett túl rajta.
De azt is gondolom, van valami, amitől fél, valami titok, és attól fél, hogy kitalálom.”
- Elena, mi az? Mi a baj? Elena, gyere vissza!
Bonnie és Meredith követte őt a legközelebbi lányvécébe, ahol a szemétkosár mellett állt,
mikroszkopikus darabokra felaprítva a feljegyzést, a légzése olyan volt, mintha a lány
versenyt futott volna. Egymásra néztek, majd megfordultak, hogy a felmérjék a terepet.
- Oké! - mondta Meredith hangosan. - Senior kiváltság. Te! - Egy lány kopogott az egyetlen
csukott ajtó mögött. - Gyere ki.
50
Kis zörgés, majd egy riadt újonc lépett elő. - De én nem is…
- Nyomás. Kifelé. - parancsolta Bonnie. - És te, - mondta a lánynak, miközben az kezet
mosott. - áll odakint, és győződjön meg róla, hogy senki nem jön be!
- De miért? Mi vagy te…
- Mozdulj, kis csibe. Ha valaki bejön azon az ajtón, téged fogunk érte felelősségre vonni.
Amikor az ajtó bezárult, akkor Elenán volt a sor.
- Oké, ez egy feljegyzés. - mondta Meredith. - Gyerünk, Elena mutasd.
Elena az utolsó pici darabka a papírt hasogatta, nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen. El
akart mondani nekik mindent, de nem tudott. Elhatározta, hogy elmond nekik mindent a
naplóról.
A lányok dühösek és felháborodottak voltak.
- Valakinek a partiról közben kellett lennie. - mondta végül Meredith, miután kifejtette
véleményét a tolvaj jelleméről, erkölcséről, és hogy valószínűleg hova fog kerülni a
túlvilágban. - De ott bárki megtehette. Nem emlékszem arra, hogy bárki különösebben közel
ment volna a pénztárcádhoz, de a szoba faltól falig tele volt emberekkel, és én nem vettem
észre, mikor történt.
- De mit akarhat bárki is ezzel? – állt elő Bonnie - Hacsak ... Elena, azon az éjszakán, amikor
megtaláltuk Stefant, utaltál néhány dologra. Azt mondtad, ha jól emlékszem, hogy tudod, ki a
gyilkos. Nem hiszem, tudom, hogy nincs. De kíváncsi, lennék, hogy összefüggésbe hozható e,
nem vagyok benne biztos. Gondolom, lehetne. Ugyanaz a személy is tehette volna.
Bonnie elszörnyedt. - De ez azt jelenti, a gyilkos az egyik diák az iskolából! - Amikor Elena
megrázta a fejét, ő folytatta. - Az egyetlen embert, aki ott volt, és nem voltak diák, az az új
srác és Alaric. Megváltozott az arckifejezése. - Alaric nem ölhette meg Mr. Tannert! Akkor
még nem volt a Fell’s Church-ben.
- Tudom. Nem Alaric tette. - A lány túl messzire ment, hogy most abba hagyja, Bonnie és
Meredith már túl sokat tudott. - Damon volt.
- Ez a fickó volt a gyilkos? A fickó, aki megcsókolt?"
- Bonnie, nyugodj meg. - Mint mindig, ha valaki más hisztiéről volt szó, Elena jobban érezte
magát, ha ő irányít. - Igen, ő a gyilkos, és mi mindhármunknak résen kell lennie ellene. Azért
mondom el. Soha, soha ne hívjátok őt be a házatokba.
Elena leállt, barátai arcát figyelte. Ők csak bámultak rá, és egy pillanatra az az émelyítő
érzése támadt, hogy nem hisznek neki. Hogy épp megkérdőjelezik a józan eszét.
De mikor Meredith fektette kérdését, hangja egyenletes volt: - Biztos vagy benne?
- Igen. Biztos vagyok benne. Ő a gyilkos, és zárta be a kútba Stefant, és lehet, hogy a
következő áldozata valaki közülünk lesz. És nem tudom, van-e rá mód, hogy megállítsuk.
51
- Nos, akkor, - mondta Meredith, miközben felhúzta szemöldökét. - Nem csoda, Stefan ilyen
sietősen hagyta el a partit.
Caroline egy ördögi vigyort küldött Elena felé, amint Elena besétált a kávézóba. De Elena
szinte észre se vette.
Egy valamit azonban rögtön észrevett. Vickie Bennett volt az.
Vickie azóta nem volt iskolában, mióta az éjszaka Matt, Bonnie és Meredith rátaláltak, ahogy
az úttesten sétált, menekülve valami dühöngő szörny elől a temetőben. Megvizsgálták az
orvosok, akik ezután azt mondták neki, hogy fizikailag baj sincs vele, de még mindig nem
térhet vissza a Robert E. Lee-be. Az emberek arról suttogtak, pszichológusokkal és
gyógyszerekkel akarták kezelni.
Bár nem nézett ki őrültnek. - gondolta Elena. Sápadtnak tűnt, és visszafogottnak, ruhája kicsit
gyűrött volt. És amikor Elena elhaladt mellette, felnézett, a szeme olyan volt, mint egy riadt
őzgidának.
Különös volt, hogy egy félig üres asztalnál ült, csak Bonnie és Meredith társaságában.
Általában az emberek tolongtak, hogy helyet kaphassanak hármuk körül.
- Még nem fejeztük be a ma reggeli beszélgetést. - mondta Meredith. – Menjünk, együnk
valamit, és aztán kitaláljuk, mit tegyünk az említett feljegyzéssel.
- Nem vagyok éhes. - mondta Elena határozottan. - És mit tehetünk? Ha Damon tette, nincs
mód arra, hogy megállítsuk. Hidd el, ez nem tartozik a rendőrség hatáskörébe. Azért nem
mondtam nekik, ő a gyilkos. Nincsen bizonyíték ellene, és akkor soha ... Bonnie, te nem
figyelsz rám.
- Sajnálom. - mondta Bonnie, aki elbámult Elena bal oldala mellett. - De valami fura folyik
ott.
Elena megfordult. Vickie Bennett az asztal elején állt a kávézóban, de már nem tűnt
nyúzottnak és visszafogottnak. Ravasz, érdeklődő arccal nézett körül a teremben,
mosolyogva.
- Nos, ő nem normálisnak néz ki, de nem mondanám, hogy furán, pontosan. - mondta
Meredith. Aztán hozzátette: - Várj egy percet.
Vickie kigombolta a kardigánját. De az a mód, ahogy ezt tette—an egyenként gombolta ki az
ujjaival miközben egész idő alatt azzal a titokzatos mosollyal nézett körbe,— az furcsa volt.
Amikor az utolsó gombot is kibontották, kecsesen levette mutatóujj és hüvelykujj között a
pulóvert és finoman lecsúsztatta először az egyik, majd a másik karján. Majd ledobta a
pulóvert a padlóra.
- Mégis a furcsa a jó szó. –erősített meg Meredith.
A diákok, akik megrakott tálcákkal mentek el Vickie előtt, különösképpen megnézték, azután
visszanéztek vállaik fölött, amikor elmentek. Ténylegesen nem álltak meg, amíg le nem vette
a cipőit.
52
Bájosan tette, miközben megfogta az egy sarkát és a másik lábujjával ellökte azt. Azután
elkezdte a második párat is.
- Nem fogja folytatni. - mormolta Bonnie, ahogy Vickie ujjaival megérintette a gyöngyszínű
gombokat fehér selyemblúzán.
A fejek felé fordultak, az emberek böködték és intettek egymásnak. Vickie körül egy kis
csoport gyűlt össze, elég messzire, hogy nem zavarja meg a többiek rálátását.
A fehér selyem blúz fodrozódott, mint egy sebzett kísértet, és a padlóra hullt. Vickie alatta
csipkés tört fehér melltartót viselt.
A teremben a sziszegő suttogáson kívül semmilyen más hang nem volt. És senki nem evett. A
csoport Vickie körül viszont egyre nagyobb lett.
Vickie illedelmesen mosolygott és elkezdte kioldani a kapcsokat derekánál. A rakott
szoknyája a padlóra esett. Kilépett belőle és a lábával oldalra tolta.
Valaki az étterem hátsó részén felállt és kántálni kezdte: - Vedd le! Vedd le! - másik hangok
is bekapcsolódtak.
- Senki sem állítja le? – füstölgött Bonnie.
Elena felállt. A legutóbbi alkalommal, amikor Vickie közelébe ment, a lány felsikoltott, és
elhúzódott tőle. De most, ahogy közelebb ment, Vickie összeesküvően mosolygott rá. Ajkai
mozogtak, de Elena nem tudta kivenni, mit mondott a kántálás miatt.
- Gyerünk, Vickie. Menjünk! – mondta.
Vickie fénybarna-haja hánykódott és ő leszedett a cédulája szíjánál.
Elena lehajolt, hogy felvegye a kardigánt és azt tekerje a lány karcsú vállai köré. Ahogy
megérintette Vickie-t, félig csukott szemei kitágultak, mint egy megdöbbentett őzborjúé.
Vickie vadul bámult, mintha őt éppen egy álomból ébresztették volna fel. Lenézett magára és
a kifejezése hitetlenségbe fordult. Miközben szűkebbre húzta a kardigánt maga körül, hátrált
miközben remegett.
A szoba megint elcsendesedett.
- Semmi baj. - mondta Elena megnyugtatóan. - Gyerünk.
A hangjára Vickie megrázkódott, mintha hozzáért volna egy feszültség alatt lévő vezetékhez.
Elenára bámult, aztán mozgásba lendült.
- Te vagy az egyik! Láttalak! Te gonosz vagy!
Megfordult, és mezítláb kirohant a kávézóból, Elena pedig csak döbbenten állt.

Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 6. fejezet

6. fejezet

Stefan a Gilbert nappaliban ült, udvariasan egyetértve azzal, ahogy Judit néni kérte. Az
idősebb nő kényelmetlenül érezte magát, hogy ő itt van, ehhez nem kellett gondolatolvasónak
lenni. De ő próbálkozott, így Stefan is próbálkozott. Azt akarta, hogy Elena boldog legyen.
Elena. Még nem is látta meg őt, de érezte, ő több volt, mint bármi más a szobában. Jelenléte
zárt szemhéján keresztül is olyan volt, mint a napfény. Amikor végre tényleg megengedte
magának, hogy szembe forduljon vele, az édes sokk volt, minden érzékének.
Annyira nagyon szerette őt. Soha többé nem látta már olyannak, mint Katherine, már
majdnem elfelejtette, hogy olyan volt, mint a halott lány. Minden szempontból annyira
különbözőek. Elena ugyanolyan sápadt volt, aranyhajú és bőre krémes, ugyanolyan finom
vonalak, mint Katherinenek, de a hasonlóságok itt véget érnek. A szeme lila volt a tűz
fényében, de általában olyan sötétkék, mint a lapis lazuli kő, és nem volt félénk sem, sem
gyerekes, mint Katherine volt. Éppen ellenkezőleg, a lelkét tükrözték, ragyogott, mint egy
mohó láng. Elena, Elena volt, és az ő képe váltotta fel Katherine szelíd kísértetét a szívében.
De az igazi ereje veszélyessé tette a szerelmüket. Nem volt képes ellenállni neki múlt héten,
amikor a lány felajánlotta neki a vérét. Elfogadja, hogy így nem halt meg, de ez már túl
messzire ment, Elena biztonságát veszélyeztette. A századik alkalommal, tanulmányozta
Elena arcát, változásra utaló árulkodó jeleket keresve. Krémes bőre egy kicsit sápadtabb
lenne? Tekintete kissé beesett?
Mostantól óvatosabbnak kell lennie. Sokkal óvatosabbnak. Gondoskodnia kell megfelelő
mennyiségű táplálékról, jól kell laknia állatokkal, így nem lenne olyan nagy a kísértés. Soha
nem hagyhatja, hogy a szükség túl erős legyen. Most, hogy rá gondolt, éhes lett. A száraz, égő
fájdalom végig futott a felső állkapcsán, suttogva a vénái és hajszálerei. Neki kint kellene
lennie az erdőben — érzékei feléledtek, ahogy érzékeli a száraz gallyak legcsekélyebb
reccsenését, az izmai készek a hajszára — nem itt, ahol a tűz fényében láthatja a halványkék
ereket Elena torkánál.
Elfordult karcsú torkától, amint Elena ránézett. - Akarsz menni a partira ma este? Elvihetjük
Judit néni autóját. - mondta. - De először maradnotok kellene vacsorára. - mondta Judith néni
gyorsan. - Majd veszünk valamit útközben. – ez azt jelentette, hogy vesznek valamit
Elenának, gondolta Stefan. Ő maga képes volt megrágni és lenyelni normál élelmiszereket, ha
kellett, de ez neki nem jó, és már régen elvesztette minden íz érzékét. Nem, az ő... ízlése
különleges volt, gondolta. És ha elmegy erre a partira, az azt jelenti, hogy még több órán át
nem tud táplálkozni. De bólintott, egyetértve Elenával.
- Ha akarod. - mondta. A lány akarta, rá volt kényszerülve. Látta rajta az elejétől kezdve. -
Rendben akkor meg kellene változnom. - Követte őt a lépcső aljához. – Viselj inkább valami
magas nyakú pulóvert. - mondta neki túl alacsony hangon ahhoz, hogy más is hallja. Kinézett
az ajtón, az üres nappaliba, és azt mondta: - Rendben lesz. Már majdnem meggyógyult.
Látod? Lehúzta csipkés gallérját, és az egyik oldalra elhajtotta a fejét.
Stefan megbabonázva nézte a két kerek nyomot a finom szemcséjű bőrén. Könnyű, áttetsző
bordó színe volt, mint a vizezett bornak. A fogait visszahúzta, és kényszeríttette magát, hogy
elforduljon. Hosszú ideig nézte, ami az őrültbe kergette.
39
- Nem így értettem. - mondta nyersen. Csillogó fátyol haja visszahullott a nyomokra, megint
elrejtve őket. - Oh.
- Gyertek csak be! - Amint besétáltak a szobába, leállt a beszélgetés. Elena az arcokat nézte,
amik feléjük fordultak, furcsa, alattomos szemek, és gyanakvó arckifejezés. Nem pont olyan
pillantások, amikhez hozzászokott, mikor megérkezett.
Egy másik diák volt, aki ajtót nyitott nekik; Alaric Saltzmant nem látta sehol. De Caroline ott
volt, egy bárszéken ült, ami előnyösen emelte ki a lábait. Egy gúnyolódó pillantást vetett
Elenára, azután valamilyen megjegyzést tett egy jobb oldalán levő fiúnak. Nevetett.
Elena érezte, hogy mosolya kezd fájdalmassá válni, újabb hullám kúszott fel az arcán. Aztán
egy ismerős hang jött felé. - Elena, Stefan! Ide. - Hálásan, észrevette Bonniet, aki Meredithel
és Ed Goffal egy fotelon ült a sarokban. Ő és Stefan letelepedett egy nagy kerevetre, velük
szemben, és hallotta, hogy a beszélgetés kezd ismét felélénkülni a teremben. Hallgatólagos
megállapodás szerint, senki nem említette a kellemetlenséget, amit Elena és Stefan érkezése
okozott. Elena úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. És Bonnie és Meredith is
segített neki. - Jól nézel ki. - mondta Bonnie melegen. - Imádom azt a piros pulóvert. Jól néz
ki. Igaz, Ed? - kérdezte Meredith, és Ed, aki kissé megdöbbent, egyetértett. - Szóval a te
osztályod is meg lett hívva? - kérdezte Elena Meredithet. - Azt hittem, hogy csak
hetedikeseket hívta.
- Én nem hiszem, hogy a meghívott a megfelelő szó. - válaszolta Meredith szárazon. -
Tekintettel arra, hogy a részvétel a fele az osztályzatunknak.
- Azt hiszed, hogy komolyan gondolta? E nem lehet komoly. - szólt közbe Ed.
Elena vállat vont. - A hangja komolynak tűnt. Hol van Ray? - kérdezte Bonniet.
- Ray? Ó, Ray. Nem tudom, valahol, azt hiszem. Itt van egy csomó ember.
Ez igaz volt. A Ramsey nappali tele volt, és ahogy Elena látta, a tömeg beözönlött az
ebédlőbe, az elülső társalgóba, és valószínűleg a konyhába szintén. Állandóan könyökök
súrolták Elena haját, ahogy mögötte járkáltak.
- Saltzman mit akart tőled óra után? - kérdezte Stefan.
- Alaric. - javította ki Bonnie kimérten. Azt kérte tőlünk, hogy hívjuk őt Alaricnek. Oh, ő csak
kedves volt. Rettenetesen érezte magát, mert arra késztetett engem, hogy felelevenítsek egy
olyan kínzó emléket. Nem tudta pontosan, hogy Mr. Tanner hogyan halt meg, és nem gondolt
rá, hogy én annyira érzékeny vagyok. Természetesen ő maga is hihetetlenül érzékeny, tehát
megérti, hogy ez milyen. Ő egy Vízöntő.
- Egy holddal, ami beúszik a horizontra. - mondta egy szuszra Meredith. - Bonnie nem hiszel
ebben a szemétben, ugye? Ő tanár; neki nem szabadna diákokkal kikezdenie.
- Nem próbálkozott semmivel! Pontosan ugyanezt mondta Tylernek és Sue Carsonnek is. Azt
mondta, hogy alakítanunk kellene egymásnak egy támogatócsoportot, vagy kellene írnunk
arról az éjszakáról egy esszét, hogy kifejezzük az érzéseinket. Azt mondta, hogy a tizenévesek
40
mind nagyon befolyásolhatóak, és nem akarja, hogy ez a tragédia tartós hatással legyen az
életünkre.
- Ó, testvér! - mondta Ed, Stefan elfordult köhögésnek álcázva nevetését. Bár nem
szórakozott, és Bonniet sem pusztán kíváncsiságból kérdezgette. Elena tudta, ő érezte, hogy
sugárzott belőle. Stefan úgy érzett Alaric Saltzman iránt, mint a legtöbb ember ebben a
szobában iránta érzett. Óvatosság és bizalmatlanság.
- Furcsa volt, úgy adta elő az egészet az osztályunkban, mintha a parti egy spontán ötlet lett
volna. - mondta miközben öntudatlanul válaszolt, Stefannak ki nem mondott szavaira. -
Amikor nyilvánvalóan ezt előre eltervezte.
- Az még furcsább, hogy az iskola felvett egy új tanárt, anélkül, hogy elmondta volna neki,
hogy halt meg az előző tanár. - mondta Stefan. – Mindenki erről beszél, és biztos az
újságokban is benn volt.
- De nem minden részlet. - mondta Bonnie határozottan. - Tény, hogy vannak dolgok, amiket
a rendőrség még mindig nem mondott el, mert gondolom, talán segít elkapni a gyilkost.
Például, lehalkította a hangját: - Tudod, mit mondott Mary? Beszélt Dr. Feinberggel, aki a
férfit boncolta, a halottkém. És ő azt mondta, hogy egyáltalán nem maradt vér a testében. Egy
csepp sem.
Elena úgy érezte, jeges szél fúj át rajta, mintha ismét ott állna a temetőben. A lány nem tudott
beszélni. Ed azt kérdezte: - Hova tűnt?
- Nos, gondolom a padlóra. - mondta Bonnie nyugodtan. - Lefolyt az oltáron, meg minden. Ez
az, amit a rendőrség most vizsgál. De szokatlan, hogy egy holttestet teljesen kivérezzen,
általában valamennyi lesüllyed a szervezetben. Ezt hívják hiposztázis. Úgy néz ki, mint a
nagy lila véraláfutások. Mi a baj?
- A hihetetlen érzékenységedtől nekem hányingerem lesz. - mondta Meredith fojtott hangon. –
Nem beszélgethetnénk esetleg valami másról?
- Nem te voltál az, aki csupa véres lett… - kezdte Bonnie, de Stefan félbeszakította.
- A nyomozóknak sikerült valamit kideríteniük, hogy ki tehette? Közelebb kerültek hozzá,
hogy megtalálják a gyilkost?
- Nem tudom. - mondta Bonnie, aztán felderült. – Igaz is. Elena, te azt mondtad, hogy
tudod…
- Hallgass, Bonnie! - mondta Elena kétségbeesetten. Ha van olyan hely, ahol ezt nem
tárgyalhatják ki, akkor az ez a zsúfolt terem körülvéve azokkal, akik gyűlölték Stefant.
Bonnie szeme tágra nyílt, aztán lecsillapodva bólintott.
Elena nem tudott megnyugodni. Bár nem Stefan ölte meg Mr. Tannert, mégis ugyanazok a
bizonyítékok, amelyek Damon ellen szólnak, könnyen Stefan ellen is fordíthatók. És a
nyomok elvezethetnek hozzá, mert Damon létezéséről csak ő és Stefan tudott. Odakint van,
valahol az árnyékban. A következő áldozatára várva. Vagy talán Stefanra vagy rá vár.
41
- Melegem van. - mondta hirtelen. - Azt hiszem, megyek megnézni, hogy milyen frissítőt
kínál Alaric.
Stefan felemelkedet, hogy vele megy, de Elena leintette. Úgy sem menne semmire a chipssel
és a punccsal. És pár percig egyedül akart maradni, hogy az ücsörgés helyett mozogjon egyet,
és megnyugtassa magát.
Meredith és Bonnie jelenléte hamis biztonságérzetet adott neki. Most, hogy ott hagyta őket,
megint ferde pillantásokkal és a hirtelen elfordulók hátával találta szembe magát. Ez
alkalommal dühössé tette. Szándékos pimaszsággal haladt át a tömegen, nem vetve egyetlen
pillantást sem azokra, akik mellett elhaladt. Én már hírhedt vagyok. - gondolta. - Ezért akár
arcátlan is lehetek.
Éhes volt. A Ramsey étkező valaki tele volt mindenféle étellel, és meglepően jó nézett ki.
Elena vett egy papírtányért és szedett rá néhány sárgarépa darabot, figyelmen kívül hagyva az
embereket körbe a fehér tölgy asztalnál. Nem akart beszélni velük, hacsak nem ők szólnak
hozzá először. Teljes figyelmével a frissítőkre koncentrált, feledve az embereket, hogy
válasszon a sajt szeletek és Ritz keksz között, elérve az előtte lévő szőlőt, tüntetően fel és
lenézett, mintha valamit hiányolna.
Sikerült felhívnia magára mindenki figyelmét, tudta anélkül, hogy oda nézett volna. Finoman
beleharapott egy grissinibe, és a fogai között tartva, mint egy ceruzát, elfordult az asztaltól.
- Én is haraphatok egyet?
Mintha arcon csapták volna, szeme tágra nyílt és elakadt a lélegzete. Elméje leállt, nem volt
hajlandó elhinni, hogy mi történt, és így ő tehetetlen és kiszolgáltatott volt. Bár az ésszerű
gondolatai eltűntek, az érzelmei továbbra is könyörtelenül működtek: a sötét szemek, amik
fogva tartották őt, valamilyen kölni illatát érzékelte az orrával, és két hosszú ujjat, amely
enyhén hátradönti a fejét. Damon fölé hajolt, és szépen, pontosan leharapta a grissini másik
véget.
Abban a pillanatban, hogy szájuk csak néhány centire volt egymástól. Mielőtt odahajolt volna
a második falatért, Elena hirtelen felocsúdott, hátrébb lökte, a kezével megragadta a grissinit
és elhajította. Damon elkapta a levegőben, bemutatva virtuóz reflexét.
Szemével még mindig fogva tartotta az övét. Elena újra levegőhöz jutott, és végre kinyitotta a
száját. Nem tudta, miért. Sikoltani, talán. Hogy figyelmeztesse ezeket, az embereket, hogy
meneküljenek ki az éjszakába. Szíve erősen lüktetett, mint egy emelős gőzkalapács, látása
elhomályosult.
- Nyugi, nyugi. - Elvette tőle a tányérját, majd valahogy elkapta a csuklóját. Könnyedén
tartotta, ahogy Mary érezte Stefan pulzusát. Miközben továbbra is csak bámult, és elakadt a
lélegzete, megcirógatta a hüvelykujjával, mintha megnyugtatná őt. - Nyugi. Minden rendben
van.
Mit csinálsz itt? - gondolta. A megjelenése, mintha körülötte minden hátborzongatóan fényes
és természetellenes lenne. Olyan volt, mint egyike azoknak a rémálmok, amikor minden
rendes, mint éber állapotában, majd hirtelen valami furcsa történik. Meg fog ölni mindenkit.
42
- Elena? Jól vagy? - Sue Carson beszélt hozzá, megragadta a vállát.
- Azt hiszem, félrenyelt valamit. - mondta Damon, elengedve Elena csuklóját. - De, minden
rendben van. Miért nem mutatsz be minket?
Mindenkit meg fog ölni...
- Elena, ez itt Damon, um ... - Sue bocsánatkérően intett kezével, és Damon fejezte be
helyette.
- Smith. - Elena felé emelve papírpoharát. - La vita.
- Mit keresel itt? - suttogta.
- Ő egy főiskolai hallgató. – mondta magától Sue, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Damon
nem akar válaszolni. - A Virginiai Egyetemről, ugye? William & Mary Főiskola?
- Több különböző helyen. - mondta Damon, még mindig Elenát nézte. Nem is nézett Suera
egyszer se. - Szeretek utazni.
A világ ismét a helyére állt Elena körül, de ez a világ hűvös volt. Minden oldalon emberek
vették körül, és csodálattal nézték, tartva attól, hogy szabadon beszéljenek vele. Tartották vele
a biztonságos távolságot. Bármilyen okból, Damon azt játszotta, mintha az egy lenne közülük.
És amíg a színjáték tart, nem tehetett semmit vele a tömeg előtt... remélte.
A játék. De ő alkotta a szabályokat. Itt állt a Ramsey-k ebédlőjében és játszott vele.
- Csak egy pár napra érkezett. - folytatta Sue segítőkészen. – Azt mondtad, barátokat
látogatsz? Vagy rokonokat?
- Igen. - mondta Damon.
- Szerencsés vagy, hogy mehetsz, amikor csak akarsz. - mondta Elena. Nem tudta, miért, de
megpróbálta leleplezni őt.
- A szerencsének igen kevés köze van hozzá. - mondta Damon. - Szeretsz táncolni?
- Miért akarod tudni?
Ő rámosolygott. - Amerikai folklór. Tudtad például, hogy egy anyajegy a nyakon azt jelenti,
hogy gazdag lesz? Nem bánod, ha megnézem?
- Én igen. - A hang Elena háta mögül érkezett. Világos volt, hideg és csendes. Elena csak
egyszer hallotta Stefant ilyen hangon beszélni: amikor rájött, hogy Tyler megpróbálta
megtámadni őt a temetőben. Damon elvette ujjait a torkáról, megszabadulva a varázslattól,
hátralépett.
- De mit számít? - mondta.
Farkasszemet néztek egymással a sárgaréz csillár halványan pislákoló fényében.
43
Elena gondolatai összefolytak, mint egy parfé. Mindenki bámult, jobban volt, mint a
filmekben... Nem vettem észre, hogy Stefan magasabb... Hol van Bonnie és Meredith, vajon
mi történt... Stefan mérges, de még mindig gyenge, még mindig fájdalmai vannak... Ha most
rátámad Damonra, veszíteni fog...
És ezek előtt, az emberek előtt. Gondolatai csapongása leállt, minden a helyére került. Ezért
volt itt Damon, hogy megtámadja Stefan, miközben látszólag nem is provokálta. Nem számít,
mi történik aztán, hogy nyer. Amennyiben Stefan elkergeti, akkor azzal csak még jobban azt
bizonyítja, hogy Stefan „hajlamos az erőszakra”. További bizonyíték Stefan vádlóinak. És ha
Stefan elveszíti a harcot...
Az az életébe kerülne. - gondolta Elena. - Oh, Stefan, ő most sokkal erősebb, kérlek, ne
csináld. Ne játssz a kezére.
Meg akar ölni, csak a megfelelő alkalmat keresi.
Megfogta a karját, ami olyan merev és kemény volt, mint a Pinokkióé. – Stefan - mondta,
fogta a hideg kezét. – Menjünk haza.
Érezte a feszültséget a testében, mintha elektromos áram futott volna a bőre alatt. Ebben a
pillanatban teljesen Damonra összpontosított, és a fény a szemében olyan volt, mint a tűz,
mint egy tőr pengéje. Nem látta még azelőtt ilyennek, nem ismert rá. Megijesztette.
- Stefan. - mondta, szólítva őt, mintha elveszett volna a ködben, és nem találna rá. - Stefan,
kérlek.
És lassan, lassan, a lány érezte, hogy válaszol. Hallotta, és érezte, lélegezni, a teste felébredt,
csökkent a benne lévő feszültség. A halálos koncentrációt visszafogta, és úgy nézett rá, hogy
látta is őt.
- Rendben van. - mondta halkan, a szemébe nézve. – Menjünk.
Rajta tartotta a kezeit, ahogy elfordultak, egyikkel a kezét szorította, a másikkal a karjában
kapaszkodott. Puszta erővel, sikerült neki nem visszanézni a válla fölött, ahogy elsétáltak, de
a bőre bizsergett a hátán, mintha azt várná, hogy leszúrják egy késsel.
Helyette hallotta Damon alacsony gúnyos hangját: És hallottad, hogy ha megcsókolsz egy
vörös hajú lányt, akkor begyógyul az ajak herpeszed? - Azután Bonnie felháborító, hízelgő
nevetését.
A kivezető úton végül összefutottak a házigazdájukkal.
- Elmentek ilyen hamar? - mondta Alarik. - De én még nem is volt alkalmam, hogy beszéljek
veletek.
Mohón és szemrehányóan nézett, mint egy kis kutya, amelyik tudja jól, hogy nem fog sétálni,
menni, de csóválja a farkát. Elena aggodalmat érzett a gyomrában, tőle és mindenki mástól a
házban. Ő és Stefan elhagyta őket és Damont.
44
Csak azt remélte, hogy jól ítélte meg, és folytatja a színészkedést. Most ez elég volt ahhoz,
hogy elmenjen innen Stefannal, mielőtt meggondolja magát.
- Nem érzem túl jól magam. - mondta, miközben felemelte a táskáját, ami ott feküdt az
ottomán. - Sajnálom. - Jobban nyomta Stefan karját. Nem kellett neki sok hozzá, hogy
megforduljon, vissza az ebédlő irányába.
- Sajnálom. - mondta Alaric. - Viszlát!
A küszöb előtt álltak, amikor meglátott egy kis lila papír, ami majdnem kicsúszott a retikülje
oldalzsebéből. Kihúzta, és majdnem reflexszerűen kibontotta, de meggondolta magát.
Rajta az írás világos, merész és ismeretlen volt. Csak három sor. Elolvasta őket, és érezte,
rászakad az ég. Ez túl sok volt; nem tudott semmi mással foglalkozni többé.
- Mi az? - kérdezte Stefan.
- Semmi. - Visszalökte a papírt az oldalzsebébe, miközben Stefant tolta az ujjaival. - Ez
semmi, Stefan. Menjünk végre!
Kiléptek az esőbe.

Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 5. fejezet

5. fejezet

5. fejezet

November 2. szombat
Kedves Naplóm,
Reggel mikor felébredtem, furcsa érzésem támadt. Nem tudom jól leírni. Egyfelől, annyira
gyenge voltam, hogy mikor megpróbáltam felállni, az izmaim nem engedelmeskedtek. De
másrészt… kellemesen éreztem magam. Annyira békésnek, és annyira nyugodtnak. Mintha
aranyló fényben lebegnék. Az sem érdekelne, ha soha többé nem tudnék mozogni.
Aztán eszembe jutott Stefan, és megpróbáltam felkelni, de Judith néni visszazavart az
ágyamba. Azt mondta, Bonnie és Meredith már régen elment, és hogy olyan mélyen aludtam,
hogy nem ébresztettek fel. Azt mondta, pihenésre van szükségem.
Tehát itt vagyok. Judit néni felhozta a TV-t, de nem néztem. Inkább itt fekszem és írok, vagy
csak fekszem itt.
Várom, hogy Stefan hívjon. Azt mondta, hogy felhív. Vagy talán nem. Nem emlékszem. Ha
nem hív, akkor én…
November 3. vasárnap (22: 30)
Épp most olvastam el a tegnapi bejegyzésemet, és meg vagyok döbbenve. Mi volt velem? És
most ráadásul elakadtam a mondat közepén, nem is tudom, hogy mit akartam írni. Az új
naplómról sem írtam még, és semmi ilyesmiről. Ki kell töltenem ezt az űrt.
Tehát, most kezdődik el hivatalosan az új naplóm. Megvettem ezt az üres könyvet a boltban.
Nem olyan szép, mint a másik, de ez van. Feladtam a reményt, hogy valaha is viszontlátom a
régit. Aki ellopta, nem fogja visszahozni. De ha arra gondolok, hogy elolvassa, az én
legbelsőbb gondolataimat és érzéseimet, és mindent, amit Stefanról írtam, meg tudnám ölni.
Miközben belehalok a megaláztatásba.
Nem szégyellem, ahogyan Stefan iránt érzek. De ez magánügy. És vannak olyan dolgok a
naplóban a kapcsolatunkról, mint amikor megcsókolt, és amikor átölelt, nem akarom, hogy
ezt mások is elolvassák.
Persze, Stefan titkáról semmi nem volt benne. Akkor még nem tudtam róla. Hallowen után
történt, mikor igazán megismertem őt, és összejöttünk, végre tényleg együtt vagyunk. Most
már egymás részei vagyunk. Úgy érzem, mintha rá vártam volna egész életemben.
Talán azt hiszed, hogy rettenetes vagyok, mert szeretem őt, figyelembe véve, hogy micsoda.
Veszélyes tud lenni, és tudom, hogy vannak dolgok a múltjában, amit szégyell. De engem soha
nem bántana, és a múltnak vége van. Annyi fájdalom és bűntudat van benne. Meg akarom őt
gyógyítani.
Nem tudom, mi fog most történni, most csak annak örülök, hogy ő biztonságban van. Ma
elmentem a panzióba, és kiderült, hogy a rendőrség tegnap ott járt nála. Stefan még mindig
gyenge, ezért nem használja a hatalmát, hogy megszabaduljon tőlük, de nem vádolták meg
32
semmivel. Csak kérdéseket tettek fel neki. Stefan szerint barátságosan jártak el, ami nekem
gyanús. A kérdés leszűkítve a következők voltak: hol volt azon nap éjszaka, amikor az öreget
megtámadták a híd alatt, és akkor éjszaka, amikor Vickie Bennettet megtámadták a romos
templomnál, és azon az éjszakám, amikor Mr. Tannert megölték az iskolában?
A rendőröknek semmilyen bizonyítéka nincs ellene. Az után kezdődtek a támadások, hogy
megérkezett Fell Church-be, és akkor mi van? Ez semmit nem bizonyít. És, ha azon az
éjszakán veszekedett Mr. Tannerel. Megint, mi van? Mindenki vitatkozott Mr. Tannerel. És ha
eltűnt, miután megtalálták Mr. Tanner holttestét. Most visszajött, és elég egyértelmű, hogy ő
is ugyanaz a személy támadta meg, aki a többi bűncselekményt is elkövette. Mary ezt mondta
a rendőrségnek Stefan állapotáról. És ha megkérdezik tőlünk, Matt-től, Bonnietól, Meredithtől
és tőlem, mi mind bizonyíthatjuk, hogyan találtuk meg. Egyáltalán nincs ellene bizonyíték.
Stefan és én erről, és más dolgokról beszélgettünk. Annyira jó volt megint vele lenni, még így
is, hogy nagyon sápadt és fáradt volt. Nem emlékezik semmire, ami csütörtök éjszak óta
történt, azt hittem, többre fog emlékezni. Stefan csütörtök éjszaka elment megkeresni Damont,
miután hazavitt engem. Vitatkoztak. Ezután Stefan félholtan a folyóba végezte. Nem kell hozzá
zseninek lenni, hogy kitaláljuk, mi történt közben.
Még mindig nem mondtam el neki, hogy péntek reggel elmentem a temetőben megkeresni
Damont. Azt hiszem, jobb lenne majd csak holnap. Csak felizgatnám vele, főleg ha azt is
elmondom, mit mondott Damon.
Nos, ez minden. Fáradt vagyok. Ez a napló jól el lesz rejtve, nyilvánvaló okból.
Elena megállt, megnézte az utolsó sort. Aztán hozzátette:
Ui.: Kíváncsi vagyok, ki lesz az új európai történelem tanár?
A naplót a matrac alá dugta, és lekapcsolta a lámpát.
Elena végigment a folyosón, furcsa űr vette körül. Az iskolában általában mindenki üdvözölni
szokta, minden oldalról, ezt hallotta: "Szia, Elena!" ; "Szia, Elena!" Bárhová is ment. De ma
mindenki lopva lesütötte a szemét, ahogy közeledett, vagy hirtelen valami fontos
elfoglaltságuk támadt, ami miatt hátat fordítottak neki. Így volt ez egész nap.
A lány megállt az ajtóban az európai történelem terem előtt. Néhány diák már bent ült, és a
tábla előtt egy idegen állt.
Úgy nézett ki, mintha ő is egy diák lenne. Homok színű haja volt, kissé kopott és egy kicsit
hosszú, és sportoló testalkatú. A táblára nagy betűkkel azt írta: "Alaric K. Saltzman." Amikor
megfordult, Elena látta, hogy kisfiús mosolya van.
Folytatta mosolyogva Elena leült, és a többi diák iktatott be Stefan is köztük volt, és szeme
találkozott Elena, ahogy leült mellé, de nem. Senki nem beszél. A szoba halott hallgat.
Továbbra is mosolygott, ahogy Elena leült és a többi diák is bement. Stefan is közöttük volt,
és tekintete találkozott Elenáéval, leült mellé, de nem szólalt meg. Senki nem beszélt. A
teremben síri csönd volt.
33
Bonnie leült Elena a másik oldalára. Matt csak néhány paddal előrébb ült, de egyenesen előre
nézett.
Az utolsó két embert, hogy jöjjön voltak Caroline Forbes és Tyler Smallwood. Mentek együtt,
és Elena nem tetszik a Caroline arcát. Tudta, hogy a macskaszerű mosoly és a szűkült zöld
szemek túl jól. Tyler jóképű, inkább húsos funkciók csillogott elégedetten. Amit Stefan ökle
okozott, szinte eltűnt.
Az utolsó két ember, aki bejött Caroline Forbes és Tyler Smallwood volt. Együtt sétáltak be,
és Elenának nem tetszett a kifejezés Caroline arcán. Túl jól ismerte ezt a macskaszerű mosolyt
és azokat az összeszűkült zöld szemeket. Tyler jóképű, meglehetősen húsos arcvonásai
elégedetten fénylettek. Az elszíneződés a szeme alatt, amit Stefan ökle okozott, már majdnem
eltűnt.
- Oké, akkor kezdhetünk is. Miért nem rakjuk a padokat körbe?
Elena figyelme visszatért az idegenhez a terem elejében. Még mindig mosolygott.
- Gyerünk, csináljuk meg. Így mindannyian látjuk egymás arcát, amikor beszélünk. - mondta.
A diákok csendben engedelmeskedtek. Az idegen nem ült Mr. Tanner asztalához, helyette,
odahúzott egy széket a körbe, és megfordítva lovagló ülésben ráült.
- Most, - mondta. - tudom, hogy mindenki arra kíváncsi, hogy ki is vagyok én. A nevem a
táblán: K. Alaric Saltzman. De azt akarom, hogy hívjatok csak Alaricnak. Egy kicsit később
mesélek magamról, de először szeretném megadni az alkalmat, hogy beszéljetek magatokról.
A mai nap valószínűleg nagyon nehéz nektek. Valaki, akivel törődtél, eltűnik, és ez fáj. Ezért
szeretnék nektek lehetőséget adni, hogy megosszátok az érzéseiteket velem és az
osztálytársaitokkal. Szeretném, ha túl tudnátok lépni ezen a fájdalmon. Azután el tudjuk
kezdeni felépíteni a saját bizalmi kapcsolatunkat. Nos, ki szeretne első lenni?
Mindenki bámulta őt. Épp csak néha pislantottak.
- Nos, lássuk csak… mondjuk te? - Még mindig mosolyogva biztatóan intett egy csinos, szőke
lánynak. - Mondd meg a neved, és hogy, hogy érzed magad a történtek után.
A lány idegesen felállt. - A nevem Sue Carson, és ... - Vett egy mély levegőt, majd makacsul
folytatta tovább. - És úgy érzem, félek. Mert akárki is ez a mániákus, még mindig szabad. És
akár én is lehetek a következő áldozat. - A lány leült.
- Köszönöm, Sue. Biztos vagyok benne, egy csomó osztálytársad osztozik a félelmedben.
Megértem, hisz néhányan valóban ott voltatok, amikor ez a tragédia bekövetkezett, nem igaz?
Az íróasztalok nyikorogtak, ahogy a diákok nyugtalanul mocorogtak.
Tyler Smallwood felállt, ajkai hátrahúzódtak erős, fehér fogairól egy mosolyban.
- A legtöbb ember ott volt. - mondta, és szeme Stefan felé villant. Elena látta, hogy mások is
követték a tekintetét. - Mi után Bonnie felfedezte a testet. Éreztem, hogy aggodalom tölti el a
34
közösséget. Egy veszélyes gyilkos van az utcán, és eddig senki sem tett semmit, megállítsa. -
elhallgatott. Elena nem volt biztos benne, de úgy érezte, Caroline már mondta neki, hogy
szólaljon fel. Caroline hátra dobta csillogó, aranybarna haját és keresztbe tette hosszú lábait,
amint Tyler újra elfoglalta a helyét.
- Rendben, köszönöm. Tehát a legtöbben ott voltatok. Ezt kétszeresen nehézzé teszi.
Hallhatnánk azt a személyt, aki megtalálta a holttestet? Bonnie itt van? - Körülnézett.
Bonnie lassan felemelte a kezét, majd felállt. - Azt hiszem, én fedeztem fel a test. - mondta. -
Úgy értem, én voltam az első ember, aki tudta, hogy valóban meghalt, és nem csak szimulál.
Alarik Saltzman kissé meghökkenve nézett. - Nem csak szimulál? Gyakori volt, hogy
hamisan meghalt? – többen kuncogtak, és ő elővillantotta megint a kisfiús mosolyát. Elena
megfordult és ránézett Stefanra, aki a homlokát ráncolta.
- Nem-nem! - mondta Bonnie. - Figyelj, ő volt az áldozat. A Kísértet Házban. Szóval amúgy
is vér borította, csak eredetileg hamis volt a vér. És ez részben az én hibám, mert nem akarta
elvállalni, és én mondtam neki, meg kell tennie. Azt hittem jó áldozat lesz. De azt
mondogatta, hogy túl koszos, és jött Stefan és meggyőzte. – Elhallgatott - Úgy értem,
beszéltünk vele, és végül beleegyezett, aztán elkezdődött a Kísértet Ház. És egy kicsivel
később észrevettem, hogy nem ül fel és ijeszt rá a gyerekekre, mint kellett volna, és
bementem megkérdezni tőle, hogy mi a baj. De ő nem válaszolt. Csak a plafont bámulta. És
aztán megérintettem és borzasztó volt. A feje csak lebukott… - Bonnie hangja megremegett
és elhallgatott. Nyelt egyet.
Elena felállt, ahogy Stefan, Matt és néhány más diák is. Elena odament Bonniehoz.
- Bonnie, semmi baj. Bonnie, nem a te hibád, semmi baj.
- Csupa vér volt az egész kezem. Vér volt mindenütt, olyan sok vér... - szipogta hisztérikusan.
- Oké, az idő lejárt. - mondta Alaric Saltzman. Sajnálom, nem akartam plusz stresszt okozni
nektek. Azt hiszem, át kell tenni ezt a beszélgetést, valamikor a jövőbe. Egyértelmű, hogy ez
egy elég lesújtó élmény.
Felállt, és besétált a kör közepére, kezével idegesen legyezett. Bonnie még mindig halkan
szipogott.
- Tudom, - mondta, kisfiús mosolya teljes erővel visszatért. - Szeretném, ha a tanár-diák
kapcsolatunk lendületesen kezdődne, távol ettől az egész hangulattól. Mi lenne, ha az egész
osztály eljönne hozzám ma este, és mindannyian beszélnénk nem hivatalosan?
Megismerkedhetnénk, és talán megbeszélhetnénk a történteket. Hozhattok egy barátot is, ha
akartok. Mit szóltok hozzá?
Harminc másodpercig meredt csend volt. Aztán valaki azt kérdezte: - A házába?
- Igen... jaj, elfelejtettem. Hülye vagyok. A Ramsey-házban lakom, a Magnolia Avenue-n.
Felírta a címet a táblára. - A Ramsey-k a barátaim, és kölcsönadták nekem a házat, amíg ők a
nyaralnak. Charlottesville-ből jöttem, és pénteken hívtak, hogy megkérdezzék, el tudok e
jönni ide. És elfogadtam a lehetőséget. Ez az én első, igazi tanári állásom.
35
- Ó, ez mindent megmagyaráz. - mondta Elena egy lélegzet alatt.
- Valóban? - kérdezte Stefan.
- Különben, mit gondoltok? Jó ötlet? - nézett körül Alarik Saltzman.
Senkinek sem volt szíve visszautasítani. Záporoztak az "igenek" és, hogy "rendben".
- Nagyszerű, akkor ez el van intézve. Ital az lesz bőven, és mi mind megismerhetjük egymást.
Oh, apropó... - Kinyitotta a naplót, és átfutotta. – Ebben az osztályban, a részvétel a felét teszi
ki a végső jegynek. – Körbe nézett, és elmosolyodott. - Most mehettek.
- Az idegeimre megy. - morgott valaki, amint Elena kiment az ajtón. Bonnie volt a háta
mögött, de Alaric Saltzman hangja visszahívta.
- Azok, akik ma megosztották velünk a gondolataikat, visszajönnének egy percre?
Stefan is ott hagyta. - Jobb, ha megnézem a futballedzést. - mondta. - Valószínűleg elmarad,
de azért biztos, ami biztos.
Most Elenán volt a sor. - Ha nem is marad el, gondolod, elég jól vagy hozzá?
- Nem lesz semmi baj. - mondta kitérően. De a lány észrevette, hogy arca még mindig nyúzott
volt, és úgy mozgott, mintha fájdalmat okozna neki. - Találkozunk a szekrényednél. - mondta.
A lány bólintott. Mikor elindult a szekrényéhez, meglátta Carolinet, aki a közelben beszélt két
másik lánnyal. A három szempár követte Elena minden mozdulatát, ahogy eltette a könyveit,
de amikor felnézett, kettő közülük hirtelen elfordult. Csak Caroline bámult rá továbbra is,
fejét kissé felhúzta, ahogy súgott valamit a többi lánynak.
Elenának elege lett. Becsapta a szekrényét, s egyenesen a csoporthoz fordult. - Hello, Becky!
Hello, Sheila! - mondta. Aztán, nagy hangsúllyal: - Hello, Caroline!
Becky és Sheila motyogott egy "Hello!"-t, és valamit arról, hogy most menniük kell. Elena
még csak nem is fordult feléjük, amint elmentek. Szemét Caroline-on tartotta.
- Mi folyik itt? - követelte.
- Történik valami? - Caroline nyilvánvalóan élvezte ezt, miközben megpróbálta elhúzni, amíg
csak lehetséges. - Történik kivel?
- Veled, Caroline. Mindenkivel. Ne tégy úgy, mintha nem mesterkednél valamiben, mert
ismerlek téged. Az emberek egész nap kerültek engem, mintha pestises lennék, és olyan a
kedved, mintha éppen nyertél volna a lottón. Mit tettél?
Caroline ártatlan kifejezést öltött, és elővillantotta macskaszerű mosolyát. - Mondtam neked,
amikor az iskola elkezdődött, hogy a dolgok ebben az évben meg fognak változni, Elena. -
mondta. - Figyelmeztettelek téged, hogy az időd a trónon lejárt. De erről nem én tehetek. Ami
most történik, az egyszerűen csak természetes kiválasztás. A dzsungel törvénye.
36
- Ez minden, ami történik?
- Nos, ha valaki egy gyilkossal jár együtt, az nem tesz túl jót a társadalmi életének.
Elena melle megfeszült, mintha Caroline megütötte volna. Egy pillanatra, a vágy, hogy
megüsse Carolinet szinte ellenállhatatlan volt. A vér lüktetett a fülében, azt szűrte
összeszorított fogain keresztül: - Ez nem igaz. Stefan nem tett semmit. A rendőrség
kikérdezte, és tisztázták.
Caroline vállat vont. Mosolya most leereszkedő volt. - Elena, már óvoda óta ismertelek, -
mondta - ezért adok neked néhány tanácsot, a régi idők kedvéért: rúgd ki Stefant. Most csak
így kerülheted el a teljes társadalmi leprát. Ellenkező esetben akár vehetsz is magadra egy kis
csengős övet az utcán.
Düh kerítette hatalmába Elenát, amint Caroline megfordult, és elment, vörösesbarna haja,
mint mozgó folyékony fény. Aztán Elena rátalált a nyelvére.
- Caroline. - A másik lány visszafordult. - Elmész ma este a partira a Ramsey házba?
- Azt hiszem, igen. Miért?
- Mert én ott leszek. Stefannal. Találkozunk a dzsungelben. - Ezúttal Elena volt az, aki
elfordult.
Méltóságának kissé gátat szabva elindult kifelé, amikor meglátta a karcsú alakot az árnyékban
a folyosón, túlsó végén. Léptei elakadtak egy pillanatra, de ahogy közelebb ért, ráismert
Stefanra.
Tudta, hogy a mosolya kényszeredetten, és visszanézett a szekrény felé, ahogy egymás mellett
sétáltak ki az iskolából.
- Tehát a fociedzést törölték? - kérdezte.
Bólintott. - Mi volt ez az egész? - kérdezte csendesen.
- Semmi. Megkérdeztem Carolinet, hogy ott lesz-e a partin ma este. - Elena felnézett a szürke
és komor égre.
- És erről beszélgettetek?
Eszébe jutott, mit mondott neki a szobájában. Jobb a látása, mint az embereknek, és hallása is.
Elég jól hallhatta a beszélgetést negyven lábról a folyosón?
- Igen, - mondta dacosan, még mindig a felhőket vizsgálva.
- És ettől vagy ilyen dühös?
- Igen, - mondta újra, ugyanazon a hangon.
Magán érezte a tekintetét. - Elena, ez nem igaz.
37
- Nos, ha tudsz olvasni a gondolataimban, akkor nem kell feltenned nekem kérdéseket, ugye?
Most már egymással szemben voltak. Stefan feszült volt, a szája egy komor vonalban. -
Tudod, hogy nem tennék ilyet. De azt hiszem, te voltál az, akinek annyira fontos volt az
őszinteség a kapcsolatunkban.
Rendben. Caroline a szokásos rosszindulatú megjegyzéseivel bombázott a gyilkosságról. És
akkor mi van? Téged miért érdekel?
- Mert, - mondta Stefan egyszerűen, brutálisan, - talán igaza van. Nem a gyilkosság, hanem
rólad. Rólad és rólam. Én kellett volna hagynom, hogy ez történjen. Ezt nem csak ő véli úgy,
ugye? Egész nap ellenségeskedést és félelmet érzékeltem, de túl fáradt volt ahhoz, hogy
megpróbálja elemezni. Azt hiszik, én vagyok a gyilkos, és rád is kivetítik.
- Nem számít, mit gondolnak! Tévednek, és végül majd rájönnek. Majd minden megint úgy
lesz, mint volt.
A szomorkás mosolyra rándult a Stefan szája. - Tényleg azt hiszed, hogy ez igaz? -
elfordította fejét, és arca megkeményedett. - És mi van, ha mégsem? Mi van, ha ez csak
rosszabb lesz?
- Mit beszélsz?
- Talán jobb lenne... - Stefan vett egy mély lélegzetet, és óvatosan folytatta. - Talán jobb
lenne, ha nem látnánk egymást egy darabig. Ha úgy gondolják, nem vagyunk együtt, akkor
nem hagynak téged egyedül.
A lány rámeredt. – Te meg tudnád tenni? Távol lenni tőlem, nem beszélni velem, ki tudja
milyen sokáig?
- Ha ez szükséges, igen. Úgy kell tennünk, mintha mi már szakítottunk volna. – Állkapcsa
megfeszült. Elena egy pillanatra maga elé bámult. Aztán közelebb lépett hozzá, olyan közel,
hogy szinte hozzá ért. Le kellett néznie rá, szemük csak néhány centiméterre volt egymástól.
- Csak – mondta - egy módon megyek bele, hogy az egész iskola azt higgye, hogy mi már
szakítottunk. Ha most azt mondod nekem, hogy te nem szeretsz engem, és nem akarsz látni.
Mondd ki Stefan, most. Mondd, hogy nem akarsz többé velem lenni.
Elakadt a lélegzete. Csak bámult le rá, zöld szemei összeszűkültek, mint egy macskáé,
smaragd, malachit és magyal zöld árnyalatban.
- Mondd ki! - mondta neki. - Mondd el nekem, hogy hogyan tudsz boldogulni nélkülem,
Stefan. Mondd…
Soha nem sikerült befejeznie a mondatot. Megszakadt, ahogy ajka hozzáért az övéhez.

Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 4. fejezet

4. fejezet

- De meg kellene néznie egy orvosnak. Úgy néz ki, haldoklik! - mondta Bonnie.
- Nem lehet. Most nem tudom meg magyarázni. Nézd, csak vigyük haza, rendben? Teljesen át
van fagyva. Később megbeszéljünk.
Eltartott egy darabig, amíg Stefan-t kihozták erdőn át, elég volt ahhoz, hogy mindenkit
lefoglaljon. Nem tért magához, miközben elérték Matt autóját, és berakták a hátsó ülésre.
Mindnyájan kimerültek, azon kívül átázott a ruhájuk. Elena a fejét az ölébe hajtva tartott a
panzióig. Meredith és Bonnie követte.
- Látok fényeket. - mondta Matt a nagy rozsda-vörös épület előtt. - Ébren kell lennie. De az
ajtó valószínűleg zárva van.
Elena óvatosan elengedte Stefan fejét, és kicsúszott a kocsiból. Látta a ház egyik ablakából
kiszűrődő fényt, az egyik függönyt elhúzták. Aztán látta, hogy egy fej és egy váll jelenik meg
az ablakban, és kinéz.
- Mrs. Flowers! - kiáltotta, és integetett. - Elena Gilbert vagyok, Mrs. Flowers. Megtaláltuk
Stefan-t, és ki kellene jönnie!
Az alak az ablakban nem mozdult, vagy reagált más módon, hogy hallaná szavait. Csak a
testtartásából tudta Elena, hogy még mindig figyeli őket.
- Mrs. Flowers, Stefan itt van velünk. - kiáltotta újra, és az autó felé intett. - Kérem!
- Elena! Már nyitva van! - Bonnie hangja a tornácról érkezett, Elena megzavarodott az alaktól
az ablakban. Amikor felnézett, látta, hogy a függöny a helyén van, majd a fényt lekapcsolták.
Különös volt, de nem volt ideje ezen rágódni. Ő és Meredith segített Matt-nak felemelni és
felvinni Stefan-t.
Belül, a ház sötét volt és csendes. Elena irányította a többieket fel a lépcsőn, az ajtó felé, és fel
a második emeleti leszállására. Onnan bementek a hálószobába, Elena és Bonnie kinyitotta az
ajtót, úgy nézett ki, mint egy szekrénybe. Ebből nyílt egy másik lépcsőház, nagyon halvány és
keskeny.
- Ki az, aki ezek után, ami mostanában történt, hagyná ezt? - Matt felnyögött, ahogy húzták az
élettelen terhet. - Őröltnek kell lennie.
- Ez a nő őrült. - mondta Bonnie felülről lenyomva az ajtókilincset a lépcsőház tetején. -
Amikor utolsó alkalommal voltunk itt, a legfurcsább dolgokról beszélt - hangját megtörte a
zihálás.
- Mi az? - mondta Elena. De ahogy elérték Stefan szobájának a küszöbét, maga is látta.
Elfelejtette, hogy hogy is nézett ki Stefan szobája, mikor utoljára itt járt. Az utazóládák
fejtetőn az oldalukra dőlve, mintha egy óriási kéz faltól falig dobálta volna. Tartalmuk
24
szétszórva a padlón, valamint tárgyakat a tálalóról és az asztalról szintén. A bútorok
felborulva, az egyik ablak kitörve, így a hideg szél befújt. Csak egy lámpa volt az egyik
sarokban, és groteszk árnyékként magasodott a plafonra. - Mi történt? - kérdezte Matt.
Elena nem válaszolt, amíg le nem fektették Stefan-t az ágyra. - Nem tudom biztosan, -
mondta, és félig igaz volt. - De ez már így volt tegnap este is. Matt segíts nekem? Ki fog
száradni.
- Van itt másik lámpa? - kérdezte Meredith, de Elena gyorsan válaszolt.
- Jobban kellene látnunk. Miért nem próbálod meg a tüzet?
A felborult utazóládák között talált egy sötét színű ruhadarabot. Elena felvette azt, és Matt-tal
elkezdték levetni Stefan nedves és ragadó ruháit. Épp a pulóverét akarta lehúzni róla, de a
nyaka egy látványára megdermedt.
- Matt, ide adnád… ide adnád a törölközőt?
Amint megfordult, lerántotta a pulcsit Stefan feje fölött, és a köntöst gyorsan köré csavarta.
Amikor Matt visszafordult, és átadta neki a törülközőt, seb köré rakta Stefan torkára, mint egy
sálat. Pulzusa száguldott, mint egy lóverseny, agya vadul dolgozott.
Nem csoda hát, hogy annyira gyenge volt, élettelen. Ó, Istenem. Azt kellene vizsgálnia, hogy
lássa, mennyire rossz. De hogyan, amíg Matt és a többiek itt vannak?
- Én elmegyek orvosért. - mondta Matt feszes hangon, Stefan arcát figyelve. - Segítségre van
szüksége, Elena.
Elena pánikba esett. - Matt, ne… kérlek. Ő… Ő félek az orvosoktól. Nem tudom, mi történne,
ha ide hoznál egyet. - Újra, ez volt az igazság, de nem a teljes igazság. Volt egy ötlete, ami
segítene Stefanon, de nem tudja megcsinálni a többiek előtt. A lány Stefan fölé hajolt, kezével
az övét dörzsölgetve, és megpróbált gondolkodni.
Mi tegyen? Védje Stefan titkát az élete árán is? Vagy el árulja, annak érdekében, hogy
megmentse? Jó ötlet lenne elmondani Mattnak és Bonnienak és Meredithnek? Barátait nézte,
próbálta elképzelni, hogy mit tennének, ha kiderülne az igazság Stefan Salvatoreról.
Ez így nem jó. Túl nagy a kockázat. A sokktól, a félelemtől és a felfedezéstől Elena majdnem
megbolondult. Ha ő, aki szerette Stefant, sikítva akart elfutni előle, mi tenne a másik három?
És ott volt Mr. Tanner meggyilkolása. Ha tudnák, hogy Stefan mi is valójában, elhinnék neki,
hogy ártatlan? Vagy, a szívük mélyén még mindig gyanús nekik?
Elena becsukta a szemét. Ez túl veszélyes. Meredith, Bonnie és Matt a barátai, de ezt nem
oszthatta meg velük. Senki a világon, nem tudhatott a titkos, bizalmas kapcsolatukról. Ezt a
terhet egyedül kellett viselnie.
Fölegyenesedett, és felnézett Mattre. – Attól, hogy fél az orvosoktól, a nővérekkel nem lehet
baj. – Arra fordult, ahol Bonnie és Meredith térdelt a kandalló előtt. - Bonnie, mi van a
nővéreddel?
25
- Mary? Bonnie az órájára pillantott. - A műszakjának a klinikán már vége, valószínűleg
otthon van. – Csak…
- Akkor ennyi. - Matt menj el Bonnieval és kérjétek meg Maryt, hogy jöjjön ide és nézze meg
Stefant. Ha ő is úgy gondolja, hogy orvos kell, én nem vitatkozom tovább.
Matt habozott, majd élesen kifújta a levegőt. - Rendben. Én azért nem értek egyet veled, de
menjünk Bonnie. Áthágunk néhány közlekedési szabályt.
Ahogy az ajtóhoz mentek, Meredith a kandallónál maradt, és azt nézte, Elena sötét szemekkel
nézett rá.
Tekintetük találkozott: - Meredith… Jobb lenne, ha te is mennél.
- És te? - sötét szemeivel mintha megpróbált volna olvasni a gondolataiban. Nem kérdezett
semmi mást. Egy pillanat múlva bólintott, és követte Mattet és Bonniet egy szó nélkül.
Elena, amikor meghallotta az ajtócsukódást, sietve fogta a lámpát, ami felborult az ágy
mellett, és felkapcsolta. Végre megnézhette Stefan sérüléseit.
Rosszabbul nézett ki, mint az előbb, szó szerint fehér volt, mint a fal. Az ajka is fehér volt, és
Elenanak hirtelen Thomas Fell jutott az eszébe, Fell’s Church alapítója. Vagyis inkább
Thomas Fell szobra, és a mellette fekvő felesége a sír fedelén. Stefan színe olyan volt, mint a
márvány.
A sebek a kezén lilák voltak, de már nem véreztek. A lány óvatosan elfordította a fejét, hogy
megnézhesse a nyakát.
A látványtól automatikusan megérintette a saját nyakát, mintha ellenőrizni a hasonlóság. De
Stefannak nem kis lyukak voltak a nyakán. Mély, vad szakadások voltak a húsban. Úgy nézett
ki, mintha vadállatok megpróbálták volna széttépni a torkát.
Újra felizzott Elenában a harag. És azzal együtt a gyűlölet is. Rájött, hogy az undor és düh
ellenére ezelőtt nem gyűlölte Damont. Nem igazán. De most… most gyűlölte. Olyan hevesen
gyűlölte, mint még senki mást eddigi életében. Azt akarta, hogy fájjon neki, hogy fizessen
ezért. Ha abban a pillanatban lett volna nála karó, sajnálat nélkül szíven döfte volna vele
Damont.
De csak most Stefanra szabad gondolnia. Annyira ijesztően csendes. Ezt volt a legnehezebb
elviselni, teste teljesen tehetetlen volt, és üres. Olyan volt, mintha elhagyták volna és most
csak egy otthagyott, üres edény lenne.
- Stefan! – Megrázta, de nem reagált. Egyik kezével hideg mellkasa közepén próbálta
érzékelni a szívverését. Ha volt is neki, túl halk volt ahhoz, hogy érezze.
Nyugodtnak kell maradnom, mondta Elena magának, elnyomva magában a pánikot. A másik
része, azt mondta: - Mi van, ha meghalt? Mi van, ha tényleg halott, és semmit nem tehetsz,
amivel mentheted?
Körülpillantva a szobában, meglátta a törött ablakot. Az üvegszilánkok a padlón hevertek.
26
Odament, és felemelte az egyiket, megjegyezve, hogy hogy csillog a tűz fényében. Szép, és az
éle, mint a borotva, gondolta. Aztán szándékosan, összeszorított fogakkal, belevágott az
ujjába.
Zihált a fájdalomtól. Egy pillanat múlva elkezdett a vér kiserkenni a sebből, folyt az ujján,
mint a viasz egy gyertyán. Gyorsan, letérdelt Stefanhoz, és az ujját az ajkára tette.
Másik kezével megfogta az övét, érezte a kemény ezüst gyűrűt, amit viselt. Mozdulatlanul,
mint egy szobor, letérdelt mellé, és ott várt.
Majdnem lemaradt az első reakciójáról. A szemét az arcán tartotta, és csak az utolsó
pillanatban a perifériás látásával vette észre. De aztán az ajka az ujja alatt kissé megremegett,
s reflexszerűen nyelt.
- Ez az. - suttogta Elena. - Gyerünk, Stefan.
A szempillák megremegtek, az ujjaiban újabb nyomást érzett. újra nagyot nyelt.
- Igen. - megvárta, amíg pislog, és szemét lassan kinyitja, majd visszaült. Aztán egy kézzel
lehúzta a pulóver nyakát, elhajtva az útból.
A zöld szeme kábult és nehéz volt, de makacsabb, mint amilyennek valaha is látta őket. –
Nem. - mondta Stefan, hangja rekedt volt.
- Szükséged van rá Stefan. A többiek visszajönnek, és hoznak magukkal egy nővért. Bele
kellett egyeznem. És ha nem vagy elég jól ahhoz, hogy meggyőzzük róla, hogy nem kell
kórházba vinni, akkor… - nem fejezete be a mondatot. Maga se tudta, hogy mi történne, ha az
orvosok elkezdenék vizsgálgatni Stefant. De tudta, hogy tudja, és féltette.
Stefan csak nézett, és makacsul elfordult tőle. - Nem, - suttogta. - Túl veszélyes. Már túl…
sok volt… tegnap este.
Lehet, hogy csak tegnap este történt? Úgy tűnt, több év eltelt azóta. – Meg akarsz ölni? -
kérdezte. - Stefan, válaszolj nekem! Meg akarsz ölni?
- Nem… - A hangja komor volt. – De…
- Akkor meg kell tenned. Ne vitatkozz velem! - Fölé hajolt, és megfogta a kezét, Elena érezte,
mennyire szüksége van rá. Csodálkozott, hogy ő mégis megpróbál ellenállni. Olyan volt, mint
egy éhező ember ott áll egy banketten, képtelen levenni a szemét a gőzölgő edényekről, de
nem hajlandó enni.
- Nem. - mondta Stefan újra, és Elenát ez frusztrálta. Ő volt az egyetlen személy, akivel lány
valaha is találkozott, aki olyan makacs volt, mint ő maga.
- De igen. És ha nem teszed, el fogok vágni valami mást, mondjuk a csuklómat. – Sürgetően
megnyomta az ujját, és a vére ismét kiserkent, odanyújtotta neki.
Pupillái kitágultak, ajkai szétváltak. - Túl sok… már, - mormolta, de a tekintete az ujján
maradt, a fényes csepp vér az ujjhegyén. - És nem tudom… kontrollálni…
27
- Semmi baj, - suttogta a lány. Ismét a szájához emelte az ujját, érezte, hogy nyitva van, aztán
a lány odahajolt hozzá, és becsukta a szemét.
A szája hűvös és száraz volt, mikor megérintette a torkát. Kezével a tarkóját fogta, mint az
ajkával kereste a két kis lyukak, ami már ott volt. Elena kényszeríttette magát, hogy ne
húzódjon vissza a szúró fájdalomtól. Aztán elmosolyodott.
Ezelőtt is érezte gyötrelmes vágyat, hogy csökkentse éhségét. De most, hogy megosztották,
csak vad örömöt és elégedettséget érzett. Mély elégedettséget, amint az éhség fokozatosan
csökkent.
Örült a tudatnak, hogy ő adhat erőt Stefannak az élethez. Érezte, hogy az ereje átáramlik belé.
Idővel, úgy érezte, a szükség intenzitása csökken. De még egyáltalán nem volt elég neki, nem
értette, Stefan miért próbálja meg eltolni őt.
- Ennyi elég. - s eltolta magától. Elena kinyitotta a szemét, az ábrándos öröm megtörött. A
szeme zöld volt, mint a mandragóra levelek, és az arcán látta, hogy a vad, éhes ragadozót.
- Ez nem volt elég. Még mindig gyenge vagy.
- Elég volt neked. - eltolta a lányt, valami kétségbeesett szikrát látott zöld szemeiben. - Elena,
ha sokkal többet veszek le, akkor elkezdesz átváltozni. És ha nem mész el, ha nem mész el
tőlem most…
Elena visszavonult az ágy lábához. A sötét köntöst figyelte. A lámpafényben látta, hogy a
bőre visszanyerte egy kissé a színét, egy kicsit kipirult, ami elnyomta a sápadtságát. A haja
sötét hullámokba száradt meg.
- Hiányoztál nekem. - mondta lágyan. A megkönnyebbülés hirtelen szétáradt benne, olyan
fájdalom volt, majdnem olyan rossz volt, mint a félelem és a feszültség. Stefan élt és beszélt
hozzá. Végül minden rendben lesz.
- Elena… - Szemük találkozott, és a zöld tűzben tartotta. Öntudatlanul közeledett felé, majd
megállt, miközben a fiú hangosan nevetett.
- Még sosem láttak korábban így kinézni. - mondta, lenézett magára. Cipőjére és farmerjére
vörös sár tapadt, melyből kijutott a többi lánynak is. Kabátja pedig elszakadt. Nem volt
kétséges, hogy az arca is maszatos és piszkos, és tudta, hogy a haja kócos és rendetlen. Elena
Gilbert, a Robert E. Lee makulátlan dívája most rendetlen volt.
- Ez tetszik. - mondta Stefan, és most már vele nevetett.
Még mindig nevettek, amikor kinyílt az ajtó. Elena megmerevedett, miközben felhúzta magas
nyakú pulóverét, a bizonyíték helyére pillantott, mely elárulhatja őket. Stefan egyenesebben
felült, és megnyalta az ajkait.
- Már jobban van! - kiáltotta Bonnie, ahogy belépett a szobába, és meglátta Stefant. Matt és
Meredith ott voltak mögötte, arcukon látszott a meglepettség és az öröm. A negyedik, aki
28
bejött, csak egy kicsit volt idősebb, mint Bonnie, de fürgesége meghazudtolta korát. Mary
McCullough egyenesen a beteghez ment kitapintani a pulzusát.
- Szóval félsz az orvosoktól? – kérdezte.
Stefan zavartan nézett egy pillanatra, aztán magához tért. - Ez egyfajta gyermekkori fóbia, -
mondta, zavarba jött. Elenára pillantott, aki idegesen elmosolyodott és enyhén biccentett. -
Mindegy, mint látod nincs rá szükség.
- Azt majd én döntöm el. A pulzus rendben. Sőt, meglepően lassú, mint egy sportolónak. Nem
hiszem, hogy hypotermikus vagy, de még mindig nem melegedtél fel. Nézzük a
hőmérsékleted.
- Nem, én tényleg nem hiszem, hogy ez szükséges. - Stefan hangja alacsony volt, nyugtató.
Elena hallotta már tőle, azelőtt ezt a hang, és ő tudta, mit akar csinálni. De Maryre nem hatott.
- Nyisd ki, kérlek.
- Majd én megcsinálom. - mondta Elena, gyorsan elvette a hőmérőt Marytől. Valahogy, úgy
tette, hogy a kis üvegcső kicsúszott a kezéből. A keményfa padlóra esett és darabokra tört. -
Uh, sajnálom!
- Nem számít. - mondta Stefan. - Én sokkal jobban érzem magam, mint voltam, és én egész
idő alatt melegedtem.
Mary észrevette a rendetlenséget a padlón, majd körülnézett a szobában. - Rendben," kezdte
követelően, megfordult csípőre tett kézzel. - Mi folyik itt?
Stefan még csak nem is pislogott. - Nem nagy ügy. Csak Mrs. Flowers szörnyű gazdasszony -
mondta, egyenesen a szemébe nézett.
Elena nevetni akart, és látta, hogy Mary is. Az idősebb lány grimaszolt, és keresztbe fonta
karját a mellkasán. - Azt hiszem, nincs értelme reménykednem egy egyenes válaszra. -
mondta. - És ez egyértelműen nem halálos betegség. Nem mondom, hogy menj a klinikára.
De azért javaslom, menj el egy szűrővizsgálatra holnap.
- Köszönöm. - mondta Stefan, ahogy Elena észrevette, nem úgy hangzott, mintha
beleegyezne.
- Elena, úgy néz ki, neked kell majd egy orvos - mondta Bonnie. - Olyan fehér vagy, mint egy
kísértet.
- Csak fáradt vagyok. - mondta Elena. - Hosszú volt ez a nap.
- Azt tanácsolom, menjen haza és feküdjön, és maradj ott. - mondta Mary. - Nem vagy
vérszegény, ugye?
Elena ellenállt a kísértésnek, hogy kezével megfogja az arcát. Olyan sápadt lenne? - Nem,
csak fáradt vagyok. - ismételte meg. – Haza is mehetünk, ha Stefannal minden rendben.
29
Megnyugtatóan bólintott, és a szeme békét sugárzott. - Adj egy percet, jó? - mondta Marynak
és a többieknek, ők pedig hátraléptek a lépcsőházba.
- Viszlát! Vigyázz magadra! - mondta Elena hangosan, ahogy megölelte. Majd suttogva hozzá
tette: "Miért nem használtad a hatalmad Maryn?
- Én megtettem, - mondta komoran a fülébe. - Vagy legalábbis megpróbáltam. Még gyenge
vagyok. Ne aggódj, majd elmúlik.
Hát persze, - mondta Elena, de a gyomra megrándult. "Biztos benne, hogy meg leszel
egyedül, igaz? Mi van, ha…
- Nem lesz semmi baj. Te vagy az egyetlen, akinek nem kéne egyedül lennie. - Stefan hangja
puha volt, de sürgető. - Elena, most itt az alkalom, hogy figyelmeztesselek. Igazad volt,
Damon itt van Fell Churchben.
- Tudom. Ő tette ezt veled, ugye? - Elena nem említette, hogy elment megkeresni őt.
- Nem emlékszem. De veszélyes. Bonnie és Meredith maradjon veled ma este, Elena. Nem
szeretném, ha egyedül lennél. És senki idegent ne engedj a házadba.
- Elmegyünk egyenesen az ágyamba, - megígérte Elena mosolyogva. – És nem fogok
beengedni idegeneket!
- Győződjön meg róla. - Egyáltalán nem volt komolytalanság a hangjában, lassan bólintott.
- Értem, Stefan. Majd óvatosnak kell lennem.
- Jó. – megcsókolózták egymást, de összefonódott kezüket csak vonakodva engedték el. -
Mondd meg a többieknek, hogy köszönöm. - mondta.
- Rendben.
Mind az öten a panzió előtt álltak, Matt felajánlotta, hogy elviszi haza Maryt, így Bonnie és
Meredith visszamehetett Elenához. Marynek még mindig egyértelműen gyanúsak voltak az
éjszakai események, és Elena nem hibáztatom ezért. Nem tudott gondolkodni. Túl fáradt volt.
- Azt kérte, mondjam meg mindegyikőtöknek, hogy köszöni. - jutott eszébe, miután Matt
elhajtott.
- Ő… szívesen, - mondta Bonnie, miközben egy hatalmasat ásított, amint Meredith kinyitotta
az ajtót nekik.
Meredith nem mondott semmit. A lány nagyon csendes volt, mióta egyedül hagyta Elenát és
Stefant.
Bonnie hirtelen felnevetett. - Van egy dolog, amit majdnem elfelejtettem, - mondta. - A jóslat.
"Milyen jóslat? - kérdezte Elena.
30
- A hídról. Az, amit mondtál, hogy mondtam. - Nos, elmentél a hídhoz, de a halál végül nem
várt ott. Talán félreértetted a szavakat.
- Nem. - mondta Meredith. – mi helyesen hallottuk a szavakat, rendben.
- Nos, akkor talán egy másik hídnál. Vagy… öhm… - Bonnie bebújt a kabátjába, becsukta a
szemét, és nem vesződött azzal, hogy befejezze.
De Elena gondolatban befejezte a mondatot. Vagy egy másik alkalommal.
Kinn egy bagoly huhogott, ahogy Meredith elindította az autót.

Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 3. fejezet

3. fejezet

- Nem emlékszem semmilyen hídra, nem éreztem vizet – kezdte Bonnie.
- De hát te magad mondtad a végén. Azt hittem emlékszel rá – Elena hangja elhalkult – Nem
emlékszel arra a részre. - Nem kérdés volt.
- Emlékszem, egyedül vagyok valahol. Hideg van és sötét. Gyenge vagyok… és szomjas.
Vagy, éhes inkább? Nem tudom, de szükségem van valamire. És meg akarok halni. Akkor
felébresztettél.
Elena és Meredith egymásra néztek. - És rögtön az után, még mondtál valamit, nagyon fura
hangon – mondta Elena Bonnira nézve – Azt mondtad, ne menjek a híd közelébe.
- Te, ne menj a híd közelébe. – javított ki Meredith – A HALÁL VÁR OTT RÁD.
- Nem érdekel mi vár rám – csattant fel Elena – Ha Stefan ott van, akkor oda kell, menjek.
- Mindnyájan oda megyünk – javított ki megint Meredith.
Elena habozott – Nem kérhetem tőletek, hogy velem gyertek. Veszélyes lehet, olyan
veszélyes, amire még csak nem is gondoltok. Jobb, ha egyedül megyek.
- Viccelsz? – kapta fel Bonnie a fejét – Mi imádjuk a veszélyt. - Tudod, hogy fiatal és szép
akarok lenni a síromban.
- Ne – szakította félbe Elena – Te magad mondtad, hogy nem vicces.
- És Stefannak sem vicces – emlékeztetett Meredith – Nem segítünk neki, ha itt álldogálunk.
Elena már bujt is ki a kimonójából a szekrény felé menet - Jobb, ha beöltözünk. Vegyetek
kölcsön bármit, ami melegen tart.
Mikor már többé-kevésbé fel voltak öltözve az ajtó felé fordultak. Majd megálltak.
- Robert – suttogta – semmiképp sem surranhatunk ki, még akkor, sem ha alszik.
Egyszerre fordultak az ablak felé.
- Oh, remek! – mondta Bonnie
Ahogy másztak lefelé a birsalmafán, Elena észrevette, hogy elállt a havazás. De a csípős
hideg, ami marta az arcát, eszébe jutatta Dámon szavait – A tél egy meg nem bocsátó évszak
– gondolta remegve.
A házban nem égtek már a fények. Robert biztos elment aludni. Még így is Elena
visszatartotta a lélegzetét, ahogy a lesötétített ablak előtt csúsztak lefelé. Meredith autója, pár
házzal lentebb állt. Az utolsó pillanatban Elena úgy döntött, hogy magához vesz egy kötelet.
Halkan kinyitotta a garázsba vezető ajtót. Gyors volt az ár a Drowning patakba és talán még
jól jöhet.
16
Az út a város végéig feszült és csendes volt. Ahogy elhagyták a fák peremterületeit, Elenának
eszébe jutott, hogy amíg a temetőben volt, végig hullottak a tölgyfa levelek. Kimondottan
tölgyfa.
- Bonnie, a tölgyfáknak van valami különleges jelentőségük? Mondott valaha a nagymamád
róluk valamit?
- Nos, a druidák számára szentek voltak. Minden fa az, de a tölgy különösen. Úgy gondolták,
hogy a fa szelleme hatalmat ad nekik.
Elena, csöndben emésztette, a hallottakat. Mikor megérkeztek és kiszálltak, nyugtalanul
pillantott a jobb oldalon álló tölgyfára. De az éjszaka tiszta és nyugtalanítóan csendes volt.
- Figyeljetek oda, ha varjút láttok. – mondta Merdithnek és Bonnienak.
- Varjút? Mind azon az éjjelen mikor Jangcét megölték – kérdezte Merdith.
- Igen, azt a varjút. - Elena, dobogó szívvel közelítette meg a Drowning patak vizét. A neve
ellenére, ez nem patak volt, hanem sebes vizű folyó. Fölötte a Wickery fahíd állt, amit egy
századdal ezelőtt építettek. Régen, egy sornyi autót is megbírt, de mostanra, már csak egy
gyalog híd volt, amit szinte soha senki nem használt, mert annyira gyenge volt. - Egy hideg,
barátságtalan hely - gondolta Elena.
Korábbi, bátor szavai ellenére, Bonnie most huzakodva közelítette meg. – Emlékeztek, mikor
utoljára itt voltunk?
- Túlságosan is – gondolta Elena – Mikor utoljára itt voltak, valami üldözte őket a temetőbe.
Vagy valaki.
- Nem megyünk még át rajta. – mondta – Előbb nézzük meg alatta, erről az oldalról.
- Ahol az öregembert találták meg, elvágott nyakkal – motyogta Meredith, de azért követte
őket.
Az autó fénye csak egy kis helyet világított meg a sötét híd aljából. Ahogy Elena a keskeny
fény széleihez ért, rossz előérzete támadt. „A halál vár ott rád” - mondta a hang. Vajon,
tényleg a halál várja őt odalent?
A lábai megcsúsztak a nyirkos, hideg köveken. Minden, amit hallott, a száguldó víz és az üres
visszhang volta a feje fölötti hídról. És bár megfeszítette a szemét, csak a sötét, nyers
folyópartot és a híd fából készült állványát látta.
- Stefan –suttogta, és majdnem boldog volt, hogy a víz hangja elnyomta az övét. Úgy érezte
magát, mint mikor egy elhagyatott házban valaki azt kérdi, ki van ott, és közben fél a
választól.
- Ez nagyon nem jó. – mondta Bonnie a háta mögül.
- Mit akarsz mondani ezzel?
17
Bonnie, körül nézett a fejét rázva – Csak olyan rossz érzésem van. És, nos… először is, nem
hallottam a vizet. Nem hallottam semmit sem, csak a halotti csendet.
Elena szíve rémülten dobbant egyet. Egy része tudta, hogy Bonninak igaza van. Stefan nem
volt itt ezen a vad és magányos helyen. De a másik része túlijedt volt ahhoz, hogy hallgasson
rá.
- Muszáj meggyőződnünk – mondta, miközben érezte, hogy a szíve összeszorul, ahogy
beljebb merészkedett a sötétségbe. De, végül be kellet látnia, hogy senki sem volt mostanában
azon a helyen. Sehol egy fekete hajú fej. Hideg, sáros kezeit a farmeréba törölte.
- Megnézhetjük a híd másik felét is - mondta Meredith, és Elena automatikusan bólintott. De
nem kellet látni Bonnie arcát, hogy tudja, mit találtak. Nem ez volt az a hely.
- Csak menjünk innen. – mondta miközben kifelé mászott a híd alól. Mikor már épp elérte,
hirtelen lefagyott.
- Oh, Istenem… – suttogta Bonnie.
- Gyerünk vissza – sziszegte Meredith.
Az autó fényszórói előtt egy fekete ruhás alak körvonalazódott ki. Torkukban dobogó szívvel
csak annyit láttak, hogy egy férfi alakja. Az arcát sötétség takarta, de volt egy rettenetes
gyanúja, hogy ki lehet.
Az alak elindult feléjük.
Miközben megpróbáltak még jobban a hideg falhoz lapulni, Elena érezte Bonnie remegését,
és Meredith körmeit a karjába vájódni.
Nem láttak semmit sem, de hirtelen lépések zaja hallatszott a fejük felett. Alig mertek
lélegezni, egymásba kapaszkodva, rettegve néztek felfelé. A nehéz lépések csengtek a
fahídon, távolodva tőlük.
„Kérlek, csak menjen tovább.” - imádkozott magában Elena – „oh, kérlek”.
Alsó ajkába mélyesztette fogait, és Bonni jéghideg kézzel hirtelen belekapaszkodott. A léptek
visszafordultak.
„Ki kéne mennem.” - gondolta Elena. „Én, kellek neki, nem ők. Megmondta. Ki kéne
mennem, szembenézni vele, és akkor, talán elengedi Bonniét és Mereditht.” - De a tüzes
harag, ami mostanáig emésztette őt, most hamuban hevert. Nem tudta rávenni magát, hogy
elengedje Bonniet és kilépjen, nem tudott elszakadni tőle.
A lépések, pont a fejük fölött hallatszottak. Aztán csönd.
Ne – gondolta Elena, és teste megfeszült. Lejön. Bonnie felnyögött és arcát Elena vállába
temette, ő meg kétségbeesetten kapaszkodott bele, mikor a lábak megjelentek előtte. NE…
- Mit csináltok ott lent?
18
Elena elméje megtagadta, hogy feldolgozza az információt, még mindig pánikba esve,
majdnem felsikoltott mikor meglátta Mattet megjelenni a híd alatt.
- Elena, mit csináltok ti itt lent?
Bonnie felkapta a fejét. Meredith lélegzete megkönnyebbülve szakadt ki. Elena érezte, hogy
térdei, mindjárt feladják.
- Matt – mondta. Ez volt minden, amit ki tudott nyögni.
Bonnie harciasabb volt – Mi a fenét keresel itt? – már-már visított – Ki akarsz nyírni minket?
Azt akarod, szívinfarktust kapjunk? Mit keresel kint ebben az órában?
Matt zsebre dugta a kezét, kulcsait zörögtetve. - Követtelek titeket.
- Hogy mit csináltál? – kérdezte Elena.
Matt vonakodott a szemeibe nézni. – Követtelek téged. Tudtam, hogy kitalálsz majd valamit,
hogy elszökj, és az autómba vártam, hogy lássam mi lesz. Persze nem sokára megláttalak
kisurranni az ablakon, ezért követtelek titeket idáig.
Elena hirtelen nem is tudta, mit mondjon. Dühös volt rá, mert tudta, hogy csak a Stefannak
tett ígéretét próbálta megtartani. De a gondolat, hogy Matt az öreg viharvert hideg Fordjában
üldögél, halálra fagyva, különös érzéssel töltötte el, amin nem akart most elgondolkodni. A
folyót nézték csendben, majd oda lépett mellé.
- Matt, sajnálom – mondta halkan – ahogy korábban a házban viselkedtem, és… - egy
pillanatig csendben maradt, aztán feladta. Mindenért, gondolta reménytelenül.
- Nos, én is sajnálom, hogy rátok ijesztettem – fordult meg hirtelen, hogy szembe nézzen vele
– de elmondanád nekem, hogy mi a fenét csináltok ti itt kint ebben az órában?
- Bonnie úgy gondolta, Stefan itt lehet.
- Bonnie semmi ilyet nem gondolt – mondta Bonnie – Bonnie, rögtön megmondta, hogy nem
jó helyen járunk. Egy csendes és zárt helyet kell keresnünk, nem egy ilyen zajosat. Olyan, ami
körül zárt. – mondta Mattnek.
Matt úgy nézett rá, mint aki elvesztette az eszét – Persze, hogy úgy gondoltad.
- Kövek voltak körülöttem, de nem ilyenek.
- Nem, persze, nem ilyen kövek. - Meredithre nézet sajnálkozva.
- Bonnienak látomása volt. – magyarázta Elena.
Matt tett egy pár lépést hátra fele, és Elena láthatta az arcát a gyenge fényben. Lerítt róla,
hogy nem tudja eldönteni, megrázza őket, vagy felkapja, és a legközelebbi bolondokházába
dugja be őket.
19
- Ez nem vicc – mondta - Bonnie olyan látnokféle. Matt, tudom, hogy mindig azt mondtam,
nem hiszek az ilyesmiben, de tévedtem. Nem is tudod mekkorát. Ma valahogy sikerült bejutni
Stefan fejébe, és még azt is elárulta, hogy hol van.
Matt vett egy mély lélegzetet vett. – Oh! Oké, értem.
- Ne bánj velem ilyen lekezelően – csattant fel – Matt nem vagyok bolond. Tudom, mit
láttam. És hidd el nekem valódi volt. Ott volt Stefannal, olyan dolgokat mondott, amit csak ő
tud. És látta a helyet is ahová be van zárva.
- Bezárva. Ez az - Kiáltott fel Bonnie. Határozottan egy zárt helyiség és nem ilyen nyílt, mint
a folyó. De víz van benne. Egész a nyakamig ért. Az ő nyakáig. És mohás kövek. És a víz
hideg meg büdös volt.
- De mit láttál? - kérdezte Elena.
- Semmit, olyan volt mintha vak lennék. Tudtam, ha a legkisebb fény is behatolna, én
megtalálnám, de nem láttam semmit sem. Olyan volt, mint egy kriptában.
- Egy kripta…A hideg végig futott Elenán. A romos templomra gondolt fent a hegyen, a
temetőben. Ott volt egy kripta. Egy kripta, amit egyszer már kinyitott.
- De egy kripta nem volna olyan nedves.
- Nem… de nem is igazán volt értelme annak, amit láttam – mondta Bonnie. – Stefan nem
igazán volt magánál, nagyon gyenge és megsebzett volt. És nagyon éhes.
Elena már nyitotta a száját, hogy megakadályozza, nehogy többet mondjon, de akkor Matt
félbeszakította.
- Majd én megmondom, minek hangzik ez.
A három lány meglepetten nézet rá. Kicsit távolabb állt tőlük, és így úgy nézett ki mintha
hallgatózna. Már el is feledkeztek róla.
- Nos? – kérdezte Elena.
- Pontosan. Úgy értem, ez úgy hangzott mintha kútban lenne.
Elena izgatottan pislogott Bonniera. – Bonnie?
- Az is lehet – mondta Bonnie halkan – A méret és a fal megegyezik, de a kút nyitott. Látnom
kellett volna a csillagokat.
- Nem, hogyha befedték – vágott közbe Matt – Az öreg tanyaházak körül sok olyan kút van,
amit nem használnak, és a gazdák befedik őket, nehogy egy kicsi gyerek beleessen. A
nagyszüleim is ezt teszik.
Elena nem tudta visszafogni magát. - Ez lesz az. Ez kell, hogy legyen. Bonnie emlékszel, azt
mondtad, hogy mindig sötétség van.
20
- Igen, és volt is egy olyan földalatti érzésem. - Bonni is izgatott lett, de Meredith megállította
őket egy száraz kérdéssel.
- Mit gondolsz, hány ilyen kút van Fell’s Churchben, Matt?
- Rengeteg, gondolom. - mondta – De fedett? Nem sok. És ha azt mondod, hogy valaki egy
ilyenbe dobta Stefant, akkor olyan helyen van, ahol nem sok ember jár. Elhagyatott…
- És az autóját, ezen az úton találták meg.
- Az Öreg Francher tanya – kiáltott fel Matt.
Mind egymásra néztek. Az öreg Francher tanyaházat tönkretették, és amióta az eszüket tudják
elhagyatott. Az erdő közepén állt és az erdő majdnem befedte az egész helyiséget.
- Gyerünk – mondta Matt egyszerűen.
Elena a vállára rakta a kezét. - Hiszel nekünk?
Egy pillanatra félre nézett. – Nem tudom, mit higgyek. – szólalt meg végül. - De veletek
megyek.
Szétváltak, mindkét kocsival mentek. Elöl ment Matt és Bonnie, hátul meg Elena és Meredith.
Matt befordult egy nem használt útra és mikor a végére ért, így szólt Bonniehoz: - Innen
gyalog megyünk.
Elena örült, hogy elhozta a kötelet. Ha Stefan a kútban van, még jól jön.
És ha nincs… de, nem engedte meg magának, hogy erre gondoljon.
Nehéz volt az erdőben bóklászni, főleg sötétben. Az aljnövényzet vastag és nedves volt, és
mintha utánunk nyúlt volna. Molyok repkedtek körülöttük, és csapkodták az arcukat
láthatatlan szárnyaikkal.
Végül kiértek a tisztásra. Már látható volt a ház alapja, a köveket belepte a gyom és a
szederbokor. A kémény nagyrészt még mindig ép volt, ahol a beton összetartotta a
szétmálladó emlékművet.
- A kút valahol hátul kell, legyen – mondta Matt.
Meredith volt az, aki megtalálta és hívta a többieket. Mind odagyűltek és bámulták a
négyszögletű lapos kő blokkot, ami szinte a föld színével volt egyenlő.
Matt megvizsgált a gyomokat és a földet körülötte. - Ezt nemrégiben elmozdították, mondta.
Elena szíve ekkor kezdett el örülten össze-vissza verni. Érezte a bizsergést a nyakán és az ujj
begyeiben.
- Gyertek, vegyük le – suttogta alig hallható hangon.
21
A kő olyan nehéz volt, hogy Matt, meg sem tudta mozdítani. Végül mind a négyen
nekifeszültek a hátukkal, és a lábaikat a földnek feszítették, és sikerült egy pár centit
elmozdítani. Akkor Matt fogott egy ágat és a résbe dugta, és aztán megint nyomni kezdték
mind a négyen. Mikor már akkor lett a lyuk, hogy belefért a feje és a válla Elena behajolt. Félt
még reménykedni is.
- Stefan?
Azok a másodpercek, amiket a fekete lyuk fölé hajolva, töltött, belenézve a sötétségbe, és
csak a kövek zuhanását hallva, rettenetesek voltak. És akkor, hihetetlen, de volt még egy
másik zaj is.
- Ki…? Elena?
- Oh, Stefan – a megkönnyebbülés vaddá tette – Igen. Itt vagyok. Itt vagyunk, és ki fogunk
onnan hozni. Rendben vagy? Megsebesültél? Az egyetlen dolog, ami megakadályozta, hogy
beessen, Matt volt, aki elkapta hátulról. - Stefan, tarts ki. Van kötelünk, kiszedünk onnan.
Mond, hogy jól vagy.
Gyenge, alig hallható, felismerhetetlen hang hallatszott, de Elena, tudta mi az. Nevetés.
Stefan. Stefan, hangja halk volt, de érthető. - Voltam már jobban is. De legalább élek –
kuncogott. Ki van veled?
- Én vagyok az, Matt – mondta Matt, miközben elengedte Elenát, és ő maga is behajolt a
lyukon. Elena majdnem tomboló ujjongásba tört ki – És Meredith és Bonni is itt vannak –
folytatta - aki legközelebb majd kanalakat fog hajlítgatni. Ledobunk neked egy kötelet…
hacsak Bonni ki nem lebegtet onnan. Még mindig térdelve Bonnie felé fordult, kérdő
pillantást vetve rá.
Bonni lágyan a feje tetejére csapott. –Ne marháskodj, szedd már ki onnan.
- Igenis asszonyom – mondta Matt – Stefan, ezt tekerd majd magad köré.
- Oké. - válaszolta Stefan, nem nyafogva, hogy zsibbadtak az ujjai, vagy, hogy nem fogja
megtartani. Ez volt az egyetlen lehetőségük.
A következő 15 perc, rettenetes volt Elena számára. Mind a négyük erejére szükség volt
ahhoz, hogy felhúzzák Stefant, habár Bonni hozzájárulása annyiból állt, hogy mindannyiszor
mikor megálltak levegőt venni, elkiáltotta magát, hogy „gyerünk már, gyerünk már”. De
végül Stefan keze megragadta a kút szélét és Matt odaugrott, és megragadta a vállát.
Aztán, már Elena szorosan ölelte magához. Tudta mennyire súlyos a helyzet, a
természetellenes csend és teste puhasága miatt. Utolsó erejét arra használta fel, hogy kihúzza
magát, kezei véresek és sebzettek voltak. De ami a legjobban aggasztotta Elenát, az a tény
volt, hogy azok a kezek, nem viszonozták az ő kétségbeesett ölelését.
Mikor eltolta magától, annyira, hogy ránézzen, észrevette, hogy a bőre viaszos és szeme alatt
sötét karikák vannak.
Annyira hideg volt, hogy megijesztette öt. Aggodva nézett fel a többiekre.
22
Matt homlokát ráncolva mondta – Jobb lenne, gyorsan orvoshoz juttatni.
- Ne - Hangja gyenge volt és rekedt.
Elena érezte, hogy próbál erőt gyűjteni, és felemelte a fejét, zöld szemeiben látta a sürgetést.
– Semmi orvos. Ígérd meg Elena.
- Ígérem – suttogta a lány könnyes szemekkel. Majd érezte, hogy bármi is tartotta mostanáig,
összeomlik. Karjába zuhant eszméletlenül.

Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 2. fejezet

2. fejezet

Természetellenes szürkület lógott az elhagyott temetőben. A hó elhomályosította Elena
szemét, és a széltől zsibbadt a teste, mintha jeges vízbe esett volna bele. Ennek ellenére
makacsul nem fordult az új temető és a mögötte lévő út felé. Amennyire meg tudta ítélni,
Wickery híd egyenesen előtte volt. És ő arra indult.
A rendőrség, az Old Creek úton találta meg, Stefan elhagyatott autóját. Ami azt jelentette,
hogy valahol az erdő és Drowning patak között hagyta el. Elena rábukkant a temetőn
keresztül vezető, benőtt ösvényre elindult rajta, kezeivel körül ölelve magát. Egész életében
ismerte ezt a temetőt, és akár vakon is megtalálja az utat.
Mire átvágott a hídon, a remegés már fájdalommá alakult. Már nem havazott annyira, de a
szél, még rosszabb volt. Átvágott a ruháin, mintha papír zsebkendőből lenne, elállítva a
lélegzetét.
Stefan – suttogta – miközben ráfordult az Old Creek útra, észak felé tartva. Nem hitt neki. Ha
Stefan halott lenne, ő tudná, érezné. Életben van valahol, és neki muszáj megtalálnia. Bárhol
lehet odakint, ebben a vakító fehérségben, sebesülten, megfagyva. Homályosan, Elena,
érzékelte, hogy nem jó irányba halad, már nem racionális. Minden gondolata, egyetlen
dologra szűkült. Megtalálni, Stefant.
Egyre nehezebben tudta tartani az irányt. Jobb oldalán a tölgyek voltak a balon meg a patak.
Tántorgott, és lelassult. A szél már nem volt annyira erős, de, ö nagyon fáradt volt. Le kellet
ülnie és megpihenni, még ha csak egy pillanatra is.
Mikor leült, hirtelen rádöbbent, hogy, mennyire buta is volt, hogy egyedül indult el Stefant
megkeresni. Stefan majd megtalálja őt. Csak itt kell ülnie és várni rá. Biztos eljön majd érte.
Elena, lehunyta a szemét, és fejét a térdeire hajtotta. Sokkal melegebb volt így. Az elméje
elhomályosult, és látta Stefant mosolyogni rá. Átölelte, erős karjai közt ellazult, biztonságban
érezte magát, boldog volt. Otthona volt. Ott volt, ahová tartozott. Stefan soha nem engedné,
hogy bármi baja essen.
De akkor, ahelyett hogy ölelte volna őt, Stefan elkezdte rázni, tönkretéve a nyugalmát. Látta,
sápadt arcát, fájdalommal tel zöld szemeit. Próbálta megnyugtatni, elmondani neki hogy
minden rendben, de nem hallgatott rá.
- Elena, állj fel – kiáltotta, és látta a sürgetést a zöld szemiben – Elena, állj fel, azonnal. Elena,
kellj fel. A hang, magas vékony és ijedt volt. - Gyerünk, Elena, kellj fel, nem tudunk így vinni
téged.
Pislogva, próbált az előtte lévő arcra fókuszálni. Kicsi, szív alakú arc volt, majdnem áttetsző
bőr, pirosban fénylő göndör fürtökkel körülvéve. Barna szemeiben aggodalmat vélt
felfedezni.
- Bonnie, - mondta lassan. – Mit keresel te itt?
8
- Segített nekem megkeresni, téged - válaszolta egy hang a másik oldaláról. Lassan arra
fordult, egy elegánsan boltozott szemöldököt, és egy olíva színű arcot látott maga előtt.
Meredith általában gúnyos fekete szemeiben, most aggódást látott. - Állj fel Elena, ha nem
akarsz komolyan jéghercegnővé válni.
Egész testét, vastag hótakaró borította be. Elena mereven állt a két lányra támaszkodva,
miközben ők visszavezették Meredith autójáig.
Melegebb kellett volna, hogy legyen az autóba, de Elena idegvégződései kezdtek visszatérni
az életbe, és remegni kezdett, ráébresztve, hogy mennyire fázik. A tél egy meg nem bocsátó
évszak, gondolta miközben Meredith beindította az autót.
- Mi folyik itt, Elena? - mondta Bonnie a hátsó ülésről. - Mi a fenét gondoltál, hogy csak úgy
elrohantál az iskolából? És hogy jöhettél ki ide?
Elena habozott majd megrázta a fejét. Semmi mást nem akart, mint elmondani Bonnienak és
Meredithnek mindent. Elmondani azt a rémisztő igazat Démonról és Stefanról, és arról, hogy
mi is történt valójában Mr. Tannerel. De nem tehette.
Még ha hinnének is neki, ez nem az ő titka volt.
- Mindenki téged keres. – mondta Meredith – az egész iskola feldúlt, és a nagynénid majd
megörült.
- Sajnálom – suttogta Elena, megpróbálva leállítani az áradatot. Befordultak a Maple Streetre,
a házuk elé.
- Judit nénikéje, fűtött takarókkal várta odabent. Tudtam, ha megtalálnak, félig meg leszel
fagyva – mondta egy céltudatosan vidám hanggal, miközben Elena után nyúlt – Havazik
mindenszentek utáni napon. El sem tudom hinni. Hol találtátok meg, lányok?
- Az Old Creek Road-nál, túl a hídon. - mondta Meredith.
Judit néni arcából kifutott a szín. - A temető közelében? Ott ahol azok a támadások voltak?
Elena, hogy tehetted ezt? – elcsuklott a hangja, ahogy ránézett – Mindegy, majd máskor
beszéljük ezt meg. Most előbb vesd, le magadról ezekez a vizes ruhákat.
- Vissza kell mennem, amint megszáradtam – mondta Elena. Az agya megint rendesen
működött és rájött, hogy valójában nem is látta Stefan, az csak egy álom volt. Stefan, még
mindig nem került meg.
- Neked, semmi ilyet nem kell tenned – szólalt meg Robert, Judith néni vőlegénye. Elena
észre sem vette mostanáig – a rendőrség, már keresi Stefant, hagyd rájuk a dolgot. Ez a
munkájuk.
- A rendőrség azt hiszi, hogy ő ölte meg Mr. Tannert, de ez nem igaz. Nem ő tette. Tudod,
igaz? - Amíg Judit néni lehúzta róla a nedves ruhákat, segélykérően nézett egyik arcról a
másikra, de mind ugyanazt tükrözték. - Tudjátok, hogy nem ő tette, igaz!? – kiáltotta már-már
hisztérikusan.
9
Csend vette körül. - Elena – szólalt meg végül Meredith – Mind szeretnénk elhinni, hogy nem
ő tette, de… nos, azzal nem segít magán, hogy elfutott.
- De ő nem futott el. Nem futott el. Nem futott el.
- Jól van Elena, hallgass most már. Ne idegesítsd fel magad. Azt hiszem, beteg leszel. Olyan
hideg volt ott kint, és te csak egy pár órát aludtál tegnap éjjel. - Tétován, megsimogatta az
arcát.
Hirtelen, mindez túlságosan sok lett Elenának. Senki nem hitt neki. Sem a barátai, sem a
családja. Abban a pillanatban, úgy érezte, mintha ellenségek vennék körül.
- Nem vagyok beteg! – kiáltotta, és ellökte Judith néni kezét.
- És nem vagyok őrült sem, bármit is gondoljatok. Stefan nem futott el, és nem ő ölte meg Mr.
Tannert, és nem érdekel, hogy elhiszitek e vagy sem. - Judith néni forgolódott körülötte, és
próbálta siettetni felfelé a hálószobába, ő meg hagyta magát. De nem feküdt le, mikor Judit
néni azt javasolta, pihenjen le mivel biztos fáradt lehet. Ehelyett a kandalló előtti kanapéra ült,
hogy minél hamarabb megszáradjon. A telefon egész délután csengett, és hallotta, mikor
Judith néni mindenkinek azt mondja, hogy már jól van, csak a tegnapi tragédia kiakasztotta
egy kicsit, de miután pihen egy kicsit, olyan lesz, mint újkorában.
Meredith és Bonnie odaültek melléje. - Akarsz beszélni róla? – kérdezte Meredith halkan.
Csak megrázta a fejét és bámult tovább a lángokba. Ők mind ellene voltak. És Judith néninek,
nincs igaza. Nem volt jól. És nem is lesz jól, amíg Stefan elő nem kerül.
Matt lépett be. Szőke haja és kék csuklyás kabátját, hó lepte be. Elena bizakodóan felnézett rá.
Tegnap Matt segített megmenteni Stefant, mikor az iskola többi része meg akarta lincselni őt.
De ma, csak józan sajnálatot látott a szemében és aggódást, de csak iránta.
A csalódás kibírhatatlan volt. - Mit keresel itt? Megtartod az ígéreted, hogy vigyázol rám? -
kérdezte Elena gúnyosan.
Fájdalom csillant a szemeiben, de hangja nyugodt volt mikor megszólalt. - Lehet, részben, de
akkor is vigyáznék rád, ha nem ígértem volna meg. Aggódtam érted. Figyelj Elena…
Nem volt olyan hangulatban, hogy bárkit is meghallgasson. - Nos, én jól vagyok, köszönöm
kérdésed. Kérdezz csak meg bárkit. Most már nem kell aggódnod. Azon kívül, nem látom be,
miért kellene betartanod egy gyilkosnak tett ígéretedet.
Matt, döbbenten Bonnira és Meredithre nézett majd csalódottan megrázta a fejét. - Nem vagy
igazságos.
De Elena semmi kedvet nem érzett, ahhoz sem hogy igazságos legyen. - Mondtam már, abba
hagyhatod az aggódást, semmi közöd hozzám. Jól vagyok.
A célzás nyilván való volt. Matt megfordult és elindult kifelé, pont mikor Judith néni a
szendvicseket hozta be.
10
- Bocsánat, nekem mennem kell - motyogta miközben az ajtó felé sietett. Távozott anélkül,
hogy visszanézett volna.
Meredith, Bonnie, Judith néni, és még Robert is próbálták rá venni, hogy egyen és
beszélgessenek, de neki semmi kedve nem volt sem enni, sem beszélgetni. Az egyedüli, aki
nem érezte magát nyomorúságosan az Margaret volt, Elena kis húga. Egy négy éves
ártatlanságával, felmászott Elena ölébe és felajánlotta neki a Halloween-i cukorkája egy
részét.
Elena erősen magához szorította, arcát húga szőke hajába temette. Ha Stefan, fel tudta volna
hívni, vagy akár csak egy üzenetet hagyhatott volna, mostanra már megtette volna. Semmi,
abszolút semmi nem állíthatta volna meg öt, hacsak nem fekszik valahol sérülten, vagy
csapdába esett vagy…
Nem engedte meg magának, hogy az utolsó vagy -ra gondoljon. Stefan él. Neki élnie kell.
Damon hazudott.
De Stefan bajban volt, és neki meg kellet találnia öt. Egész este aggódott miatta és
kétségbeesetten próbált valami tervet kitalálni. Az biztos, hogy teljesen egyedül van. Nem
számíthat senki másra.
Kezdett besötétedni. Elena felállt a kanapéról és nagyot ásított.
- Fáradt vagyok – mondta csendesen – lehet, mégis beteg leszek. Azt hiszem, lefekszem.
Meredith élesen nézett rá. Majd Judith néni felé fordult. - Miss. Gilbert, ha nem bánná, Bonni
és én itt maradnánk ma éjszakára, tudja, szórakoztatni Elenát.
- Micsoda jó ötlet – mondta Judith néni – rendben, ha szüleitek nem bánják, akkor én sem.
- Hosszú az út vissza a városba. Azt hiszem, én is maradnék – szólalt meg Robert – alhatok a
kanapén. Judith néni ellenkezett, hogy van elég vendégszoba fent az emeleten, de Robert
ragaszkodott a kanapéhoz.
Miközben a kanapén ült Elena kipillantott a bejárati ajtóra. Tökéletesen rálátni. Szóval ezt
együtt főzték ki. Így akartak meg győződni arról, hogy nem fogja elhagyni a házat.
Mikor kicsivel később kijött a fürdőszobából, piros kimonójába burkolózva, Mereditht és
Bonnit az ágyán ülve találta.
- Nos, hello Rosencranzt és Guildenstern – mondta keserűen.
Bonnie, aki eddig lehangoltnak tűnt, most óvatosan nézett Meredithre.
- Tudja, hogy kik vagyunk. Úgy értem arra gondol, hogy a nagynénje kémjei vagyunk –
értelmezte Meredith. - Elena, igazán tudhatnád, hogy ez nem igaz. Nem tudnál egy kicsit
jobban bízni bennünk?
- Nem tudom? Bízhatok?
11
- Igen, mivel a barátaid vagyunk. - Mielőtt Elena megszólalhatott volna, Meredith leszökött az
ágyról, és becsukta az ajtót – és most, életedben először figyelj rám te kis idióta. Igaz, nem
tudjuk, mit gondoljunk Stefanról. De nem veszed észre, hogy ez egyedül a te hibád? Az első
pillanattól kezdve, ahogy összejöttetek, kizársz minket mindenből. Történtek dolgok, amiket
nem mondtál el nekünk, vagy legalább is nem a teljes igazságot. De mindezek ellenére,
mindazok ellenére, ahogy viselkedtél, mi még mindig a barátaid vagyunk, mi még mindig
aggódunk érted. Mi melletted állunk és segíteni akarunk. És ha te ezt nem látod, akkor tényleg
idióta vagy.
Elena, Meredithről, Bonnie sápadt arcára nézett. Bonnie bólintott.
- Igaza van – mondta, miközben sűrűn pislogott, hogy a könnyeit visszatartsa – még ha te nem
is szeretsz minket, mi szeretünk téged.
Elena, érezte, hogy a saját szemei is megtelnek könnyel, és mielőtt észbe kaphatott volna,
Bonnie máris a nyakába borult, és már nem tudták megállítani a könnyeket.
- Sajnálom, hogy nem beszéltem veletek. Sajnálom, hogy nem mondtam el dolgokat, és
tudom, hogy nem értitek meg, és még csak meg sem magyarázhatom, miért nem mondhatom
el. Én nem tehetem – hátra lépett, kitörölte a könnyeket s szeméből és rájuk nézett – Nem
számit hogy minden bizonyíték Stefan ellen szól, nem ő ölte meg Mr.Tannert. Tudom, hogy
nem ő tette, mert tudom, hogy ki a gyilkos. Ugyan az a személy, aki megtámadta Vickit, és
aki megölte azt az öregembert a híd alatt. És – egy pillanatig habozott – Bonnie, azt hiszem ő
ölte meg Jangcét is.
- Jangcét? - Bonnie szemei kitágultak – de miért akarna megölni valaki egy kutyát?
- Nem tudom, de ott volt azon az éjszakán a házadban, és dühös volt nagyon… Annyira
sajnálom Bonnie.
Bonnie meghökkenve rázta meg a fejét, Meredith megkérdezte – Miért nem mondtad el a
rendőrségnek?
Elena nevetése kissé hisztérikus volt – Ez nem olyasmi, amivel ők meg tudnának birkózni. És
ez egy másik dolog, amit nem tudok megmagyarázni. Azt mondtátok, hogy bíztok bennem,
nos, ebben megint bíznotok kell bennem.
Meredith és Bonnie egymásra néztek, majd az ágytakaróra, ahol Elena ujjai idegesen
játszódtak egy fonallal a hímzésből. - Rendben – szolalt meg Meredith – Miben segíthetünk?
- Nem tudom. Nem tehetünk semmit… ha csak – megállt és Bonnira nézett. - Ha csak nem –
szolalt meg, megváltozott hangon – segítenétek nekem megtalálni Stefant?
Bonnie barna szemei, hitetlenkedve néztek rá. - Én, de mit tehetnék én? - Aztán, leesett – Oh.
Oh!
- Tudtad hol voltam az nap, a temetőbe mentem – mondta Elena – és te még azt is
megjósoltad, hogy Stefan az iskolába jön.
- Azt hittem, nem hiszel ezekben, a pszichés dolgokban. – mondta Bonnie csendesen.
12
- Azóta, megtanultam egy - két dolgot. Hajlandó vagyok elhinni bármit ami, segít megtalálni
Stefant. Ha csak egy esély is van rá.
Bonnie összegörnyedt, hogy még kisebbnek látsszék, mint volt. - Elena, te ezt nem érted.
Nem vagyok edzett. Ez nem olyasmi, amit kontrolálni tudok. És ez nem játék – már nem.
Minél gyakrabban használod, azokat az erőket annál gyakrabban használnak azok téged. És
végül, aztán bármikor használhatnak téged, akár akarod akár nem. Ez nagyon veszélyes.
Elena felkelt, és odasétált a cseresznyefa fésülködő asztalhoz, lebámulva rá anélkül, hogy
tényleg látná. Végül megfordult.
- Igazad van, nem játék. És hiszek neked is abban, hogy ez milyen veszélyes lehet. De ez
Stefan számára sem játék. Bonnie, úgy hiszem, hogy valahol odakint van, megsérült. És senki
sincs, aki segítsen neki, ráadásul senki nem keresi őt csak az ellenségei. Lehet, hogy
haldoklik. Lehet – lehet, hogy már meg is… - Összeszorult a torka. Lehajtotta a fejét és
próbált mély lélegzetet venni, hogy megnyugodjon. Mikor felemelte a fejét, látta, hogy
Bonnie Meredithre néz.
Bonnie kihúzta a vállait, ahogy felült. Az állát felemelte, a száját legörbítette, rendszerint
puha szemeiben most zord elhatározás látszott, ahogy Elenára nézett.
- Kell egy gyertya – csak ennyit mondott.
A gyufa fellobbant és szikrák szöktek a sötétbe, majd a gyertyák erős és fényes lángja
világította meg a szobát. Ez egy arany izzást kölcsönzött Bonnie sápadt arcának.
- Szükségem lesz mindkettőtökre, hogy segítsetek koncentrálni – mondta – nézzetek a
lángokba és gondoljatok Stefanra. Képzeljétek el magatok elé. Bármi is történjen,
folyamatosan nézzetek a lángokba, és semmi szín alatt ne szólaljatok meg.
Elena bólintott, aztán az egyetlen zaj a szobában az egyenletes légzés volt. A láng pislákolt és
táncolt a három lány fölött miközben keresztbetett lábbal ültek a földön. Bonnie behunyt
szemmel, lassan és mélyeket lélegzet, mint mikor valaki mély álomba zuhan.
- Stefan – gondolta Elena a lángokba bámulva. Megpróbálta öt maga elé képzelni,
felhasználva minden emlékét róla, gyapjú pulóvere durvaságát, bőr dzsekije illatát, erős
karjait körülötte. Oh, Stefan…
Bonnie légzése felgyorsult, mint mikor valakinek rémálmai vannak. Elena elszántan a
lángokba bámult, de amikor Bonnie megtörte a csöndet, a hideg végig futott a gerincén.
Először csak egy nyögés volt, aztán olyan volt, mint mikor valakinek nagy fájdalmai vannak.
Akkor, ahogy Bonnie dobálta a fejét, és szaggatottan lélegzett, szavak törtek elő belőle.
- Egyedül… - mondta, és megállt. Elena körmei a tenyerébe mélyedtek. - Egyedül… a
sötétben – mondta Bonnie. A hangja távoli, és kínzott volt.
Újra csend volt, aztán Bonnie megint beszélni kezdett, gyorsan.
13
- Sötét van és hideg. És egyedül vagyok. Valami van mögöttem… Hideg és kemény. Kövek.
Fájt eddig, de most már nem. Már zsibbadt vagyok a hidegtől… olyan hideg van. Bonnie
hirtelen kicsavarodott, mintha próbálna valamitől megszabadulni, aztán elnevette magát.
Félelmetes nevetés volt, már-már mintha sírásba fulladna. - Ez vicces… soha nem gondoltam
volna, hogy ennyire vágyódom majd a nap után. De itt mindig sötét van. És hideg. A víz a
nyakamig ér, jeges. Ez is vicces. Mindenhol víz, és én szomjas vagyok… olyan szomjas.
Elena érezte összeszorulni a szívét. Bonni Stefan fejében volt, ki tudja, mit fedezhet fel. -
Stefan, mond el nekünk hol vagy - gondolta kétségbeesetten – nézz körül, mond, el mit látsz.
- Szomjas… Szükségem van. Életre. - Bonnie hangja tele volt kétséggel, mintha nem tudná
pontosan, hogyan értelmezze. - Gyenge vagyok. Megmondta, hogy mindig én leszek a
gyengébb. Ő erős… egy gyilkos. De én is ez vagyok. Megöltem Katherinet, talán
megérdemlem, hogy meghalljak. Miért is ne adnám fel?
- Ne – kiáltotta Elena, mielőtt leállíthatta volna saját magát. Abban a pillanatban elfelejtett
mindent Stefan fájdalmán kívül. - Stefan.
- Elena- sírt fel Meredith. De Bonnie feje előre hullót és a szavak áradata hirtelen elhalt.
Elborzadva, Elena rájött mit tett.
- Bonnie, rendben vagy? Meg tudod újból találni? Nem akartam…
Bonnie felkapta a fejét. Szemei nyitva voltak, de nem nézett sem Elenára sem a lángokra.
Csak bámultak előre, a semmibe. Mikor megszólalt, a hangja torz volt, és Elena szíve megállt.
Nem Bonnie hangja volt, de Elena megismerte a hangot. Hallotta már Bonnie szájából,
korábban a temetőben.
- Elena – mondta a hang – ne menj a hídhoz. A halál az Elena. A saját halálod vár ott rád.
Aztán Bonnie összeesett.
Elena elkapta, és rázni kezdte – Bonnie – sikította – Bonnie.
- Mi… ó, nem. Engedj el. - Bonnie hangja gyenge volt és megrendült, de az övé volt. Fölé
hajolt, és kezét a homlokára tette.
- Bonnie, jól vagy?
- Igen, azt hiszem, de olyan furcsa volt. - Pislogva fel nézett. - Mi volt ez, Elena, ez a gyilkos
vagyok cucc?
- Emlékszel?
- Mindenre emlékszem. Nem tudom leírni, ez borzasztó volt. Mit akart azzal mondani?
- Semmit, - mondta Elena. - Hallucinált, ennyi az egész.
- Ő? - Meredith félbe szakította - Azt hiszed Stefan fejében volt?
14
Elena bólintott szemei megteltek könnyel. – Ő kellet, legyen. Igen, biztos Stefan volt, és épp
most árulta el nekünk hol van. A Wickery híd alatt, a vízben.