A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2010. július 16., péntek

Demons feliratos sorozat

RÖVID LEÍRÁS:

Luke teljesen átlagos tizenévesként éli az életét, míg egy nap megjelenik keresztapja, aki azt állítja, hogy a fiú az utolsó Van Helsing, és a génjei miatt most célpont lett. Természetesen különleges, pl. gyorsak a reflexei. Az apja már nem él, és megtudja, valójában hogyan halt meg: harc közben, mikor egy szörnyet próbált elpusztítani. Látunk olyanokat, mint Abraham Van Helsing könyvtára, ami konkrétan a világ első nem emberi lényekről összegyűjtött tudástára, és adnak ízelítőt is abból, hogy milyenek ezek a szörnyek.

MŰFAJ: misztikus, dráma, thriller

SOROZAT INDULÁSA: 2009

AKTUALITÁS: befejezett

ALKOTÓK: Johnny Capps, Julian Murphy, Peter Tabern, Tom Harper

SZEREPLŐK:
Philip Glenister - Rupert Galvin
Zoe Tapper - Mina Harker
Christian Cooke - Luke Van Helsing
Holly Grainger - Ruby
Saskia Wickham - Jenny Rutherford
Paul Vigrass - Van Helsing
Mackenzie Crook - Gladiolus Thrip
Richard Wilson - Father Simeon


2010. július 14., szerda

The Gates vámpíros - vérfarkasos új sorozat feliratos




Bár én még nem láttam de a kedvenc és egyetlen letöltő oldalamra beírt kommentek alapján jelenleg töltöm.

Jó szórakozást!



RÖVID LEÍRÁS:

Sorozatunk azzal indul, hogy új család érkezik a The Gates (A Kapu) nevű közösségbe, amit fal és magas kerítés véd, saját iskolája és rendőrsége is van, mindenki milliomos, aki a falakon belül él. Aztán lassan kiderül, hogy a lakosokkal nem stimmel valami.
Az új család a rendőrfőnöké, két gyerek, szép feleség, zűrös múlt, menekülés, újrakezdés stb.
Vámpírokkal, farkasemberekkel, boszorkányokkal - menten az első harminc percben találkozhatunk.

MŰFAJ: Dráma/Horror/Thriller

SOROZAT INDULÁSA: 2010

AKTUALITÁS: Folyamatban

ALKOTÓK: David Barrett, Terry McDonough, Richard Hatem, Grant Scharbo

SZEREPLŐK:
Andrea Powell - Karen Crezski
Rhona Mitra - Claire Radcliff
Frank Grillo - Nick Monohan
Marisol Nichols - Sarah Monohan
Luke Mably - Dylan Radcliff
Travis Caldwell - Charlie Monohan

Angel sorozat

Gondolom már sokan ismeritek. Én még nem, ma töltöttem le, remélem olyan izgalmas és jó lesz, ahogy ismerőseim mesélték.


RÖVID LEÍRÁS:

A világszerte nagy sikerrel sugárzott Buffy, a vámpírok réme című sorozatból már jól ismert Angel karaktere köré összpontosul a cselekmény. Õ is vámpír, ám egy cigányasszony átka miatt emberi lélekkel rendelkezik, és mivel emberi lelke gyötri a múltban elkövettet bűneiért ezért arra teszi fel örök életét, hogy megvédjen minket haladókat. Los Angelesbe költözik azzal a céllal, hogy a várost megtisztítsa az ott garázdálkodó vámpírok tömegétől és még egyéb mástól is.
Aki még nem látott egy részt sem, és még csak azt sem tudja miről is van szó, annak talán megkönnyíteném a dolgát. Ez a sorozat a mai vámpírkultuszos őrület előtt született, és ha hasonlítani kellene valamihez az a Moonlight lenne, nyomozós, önmegtartóztatós, szerelemes szállal is megáldott (Buffy for ever). De most hogy így jobban belegondolok a mostani vámpírstorykból is felelhető benne pár momentum.

MŰFAJ: Vámpíros, Akció

SOROZAT INDULÁSA: 1999

AKTUALITÁS: befejezett

ALKOTÓK: Jane Espenson, Jim Kouf, Jeffrey Bell, James A. Contner, Tucker Gates, Roxann Dawson

SZEREPLŐK:
David Boreanaz - Angel
Alexis Denisof - Wesley Wyndam-Pryce
J. August Richards - Charles Gunn
Charisma Carpenter - Cordelia Chase

2010. július 12., hétfő

Regény fordítás: STEPHENIE MEYER Földi pokol

Gabe a szemöldökét ráncolva figyelt a táncparkett túloldala felé. Nem egészen értette, miért is hívta el Celeste-et a bálba, és továb¬bi rejtély volt, hogy a lány miért mondott igent. Ennél is nagyobb fejtörést okozott a látvány: a lány olyan szorosan fonódott Heath McKenzie-re, hogy a fiúnak gondjai lehettek a légzéssel. A testük egyetlen, vonagló tömeggé olvadt össze, ahogy a dübörgő zene ütemét figyelmen kívül hagyva ringatóztak. Heath keze bizalma¬san kalandozott Celeste csillogó, fehér ruháján.
- így jártál, cimbora!
Gabe elszakította a pillantását a pártól, és közeledő barátjára pillantott.
- Szevasz Bry! Szép estéd van?
- Jobb, mint neked, öregem, jobb mint neked! — felelte vigyo¬rogva Bryn. Fikazöld punccsal teli poharát koccintásra emelte. Gabe hozzákoccantotta a vizespalackot Brian poharához és felsó¬hajtott.
- Nem is tudtam, hogy Celeste rákattant Heathre. Ki a srác? Az exe, vagy mi?
Bryan kortyolt egyet a gyanús külsejű löttyből, majd fintorogva megrázta a fejét.
- Nem tudok róla. Ezelőtt még beszélgetni sem láttam őket. Mindketten Celeste-re néztek, aki kétségtelenül elveszíthetett
valami nagyon fontosat, amit most mélyen Heath szájában pró¬bált megtalálni.
- Huh! - nyögte Gabe.
- Biztosan a puncs az oka! - szólt Bryan bátorítóan. — Fogal¬mam sincs, hányan spékelték meg piával, de nagyon durva lett! Lehet, hogy azt sem vette még észre, hogy nem veled táncol.
Bryan fintorogva kortyolt egyet.
- Minek iszod egyáltalán? - tudakolta Gabe.
Bryan megvonta vállát. - Nem tudom. Lehet, hogy ha lenyo¬mok egy pohárral a torkomon ebből az izéből, akkor kevésbé tű¬nik majd szánalmasnak ez a zene.
Gabe bólintott. - A fülem talán sosem bocsátja meg nekem ezt az élményt! El kellett volna hoznom az iPodomat!
-Azon tűnődöm, hogy merre lehet Clara. Van arra valami lány-szabály, hogy a buli hány százalékát kell a többiekkel a mosdóban tölteni?
- Igen. És kemény büntetés vár arra, aki nem tartja a kvótát. Bryan felnevetett, majd elkomorult, és a csokornyakkendőjét
kezdte babrálni.
- Amúgy Clara meg én... - kezdte.
- Ne mondj semmit! - biztosította Gabe. - Csodás lány! És ti ketten tökéletesen összeilletek. Csak akkor nem tűnt volna fel, ha vak vagyok.
- Tényleg nem bánod?
- Nem én mondtam, hogy hívd el a bálba?
- Igen, valóban. Sir Galahad újabb párt hozott össze! Most ko¬molyan, öregem, magadra soha nem gondolsz?
- Dehogyisnem! Az óra minden percében! De ha már Claráról beszélünk... tegyél róla, hogy jól mulasson ma este, vagy beve¬rem az orrodat! — vigyorodott el szélesen Gabe. — Még mindig jó barátok vagyunk, úgyhogy ne hidd, hogy nem hívom fel, hogy kifaggassam.
Bryan a szemét forgatta, de hirtelen elszűkült a nyelőcsöve. Ha Gabe Christensen el akarja törni az orrát, nem sokat tö¬köl azon, hogy megtegye-e, Gabe nem bánta, ha lehorzsolja a bütykét, vagy ha folt esik az iskolai aktáján, ha jóvátehet valami igazságtalanságot.
- Gondom lesz rá! - ígérte Bryan, remélve, hogy a szavak nem hangzottak ünnepélyes fogadalomként. Volt valami Gabe átható pillantású kék szemében, amitől úgy érezte magát az ember, hogy bármilyen feladat teljesítésére képes. Néha elég idegesítő. Bryan grimaszolva öntötte ki a puncs maradékát a műfikusz tövében döglődő mohára. - Már ha még ebben az életben kijön a mos¬dóból! $
— Helyes! — mondta Gabe jóváhagyóan, de a mosolya nem volt felhőtlen. Celeste és Heath éppen eltűntek a tömegben.
Gabe nem volt biztos benne, mi a szokás, ha dobnak valakit a bálon. Hogy győződhetne meg róla, hogy épségben hazaért-e a lány? Vagy ez most már Heath dolga? Gabe újra eltöprengett, miért pont Celeste-et hívta el a buliba.
Nagyon csinos lány, amolyan reprezentatív szépség. Tökéletes sző¬ke haj - sűrű és selymes -, távol ülő, barna szemek és hívogatóan rózsaszínre festett, telt ajkak. Nem csak a szája volt telt. Gabe fantá-ziáját igencsak megmozgatta a vékony, testhez álló ruha, amit viselt.
Ugyanakkor nem csak a külsejével vonta magára Gabe figyel¬mét. Az ok valami egészen más volt.
Komolyan ostoba és kínos oka volt. Gabe soha nem ismerte
volna be, hogy néha az a furcsa érzése támadt, hogy valakinek
segítségre van szüksége. Az ő segítségére. Megmagyarázhatatlan vonzást érzett Celeste felől, mintha a formás, szőke lány gondosan elkészített sminkje egy meggyötört kislányt rejtene.
Mekkora baromság! Nyilvánvalóan téved. Celeste szemmel látha¬tólag semmilyen segítséget nem vár Gabe-től ebben a pillanatban.
Újra végigvizslatta a táncoló tömeget, de sehol sem tűnt fel az aranyszőke hajkorona. Felsóhajtott.
- Hé Bry! Hiányoztam? - Clara elszakadt a szétszóródó csaj¬csordától, és csatlakozott a falat támasztó fiúkhoz. Sötét, göndör haja ragyogott. - Szia Gabe! Hol van Celeste?
Bryan átölelte a lány vállát.
- Már azt hittem, hogy leléptél! Féltem, hogy törölhetem az összes mocskos tervemet...
Clara könyöke Bryan gyomorszájába mélyedt.
- ...Mrs. Finkle-lel - folytatta Bryan levegő után kapva, majd biccentett az igazgatóhelyettesnek, aki a terem túlsó feléből figyel¬te őket, távol a hangszórók zajától. - Pedig azt terveztük, hogy gyertyafénynél fogjuk kiosztani a bukásról értesítő leveleket.
- Igazán nem akarnám, hogy kimaradj belőle! Azt hiszem, Lauder edzőt láttam a sütis asztal körül ténferegni! Talán szólhat¬nék pár jó szót az érdekedben egy kis extra fekvőtámaszért.
- Vagy mondjuk, táncolhatnánk! - javasolta Bryan.
- Rendben, azzal is beérem!
Nevetve a táncparkettre sétáltak, Bryan Clara dereka köré fonta a karját.
Gabe nagyon hálás volt, amiért Clara nem várt választ. Kissé kínos volt, hogy egyedül van.
- Szia Gabe! Hol van Celeste? Gabe elhúzta a száját, és Logan felé fordult. Pillanatnyilag Logan is szólóban volt. A partnere valószínűleg
épp a szokásos csajszeánszon vett részt a mosdóban.
- Nem tudnám megmondani — ismerte be Gabe. — Nem láttad valahol?
Logan csücsörített, és mintha azt mérlegelte volna, hogy elmond¬jon-e valamit vagy sem. Idegesen simított végig ruganyos fekete haján.
- Hát, azt hiszem, láttam. De nem vagyok egész biztos benne... Fehér ruhában van, igaz?
- Ja, Hol van?
- Azt hiszem, az előcsarnokban láttam. Nem vagyok biztos benne. Az arcát alig tudtam kivenni... Dávid Alvaradóé szinte teljesen eltakarta!
- Dávid Alvarado? — ismételte meglepetten Gabe. — Nem Heath McKenzie?
- Heath? Áh! Tutira Dávid volt az!
A nagydarab Heath hátvéd, szőke és világos bőrű, Dávid pedig alig magasabb 150 centinél, a bőre pedig olajszínű, a haja fekete. Képtelenség összetéveszteni kettejüket.
Logan szomorúan csóválta a fejét.
- Sajnálom, öregem! Ez rohadt nagy szívás!
- Sose sajnáld!
- Legalább nem te vagy az egyetlen, aki ebben a cipőben jár — mondta elhagyottan Logan.
- Tényleg? Mi történt a partnereddel? Logan vállat vont.
- Itt durcáskodik valahol. Nem akar táncolni, nem akar beszél¬getni, nem akar puncsot inni, nem akar fényképezkedni, és nem akar velem lenni. — Minden egyes negatívumot leszámolt az ujja¬in. - Fogalmam sincs, miért hívott el. Lehet, hogy csak fel akart vágni a ruhájával, ami egyébként nagyon dögös, ezt beismerem. De nem úgy tűnik, mintha a dicsekvésen járna az esze... Bárcsak valaki mást hoztam volna magammal! — Logan pillantása sóvárog¬va időzött egy csapatnyi lányon, akik férfitársaság nélkül ropták a parkett közepén. Gabe-nek feltűnt, hogy Logan különösen az egyiküket figyeli.
- Miért nem Libbyt hívtad?
Logan sóhajtott. - Fogalmam sincs. Szerintem... szerintem sze¬rette volna, hogy meghívjam. Most már mindegy.
- Ki a párod?
- Sheba, az új lány. Kissé heves, de nagyon klasszul néz ki, eg¬zotikus. Túlságosan megdöbbentem, hogy egy igenen kívül bár¬mit is kibökjek, amikor elhívott. Azt hittem, hogy talán, hát... hogy talán... szórakoztató lesz... — fejezte be Logan ügyefogyot¬tan. Sheba kis híján megparancsolta, hogy vigye el a bálba. De ezt elmesélni Gabe-nek nem tűnt helyénvalónak. Elég sok min¬den tűnt helytelennek Gabe közelében. Shebával ellentétben. Amikor végignézett az észbontó, piros bőrruhán, tele lett a feje olyan ötletekkel, amelyek aztán valóban egy cseppet sem tűntek helytelennek. Amíg a lány sötét, mély pillantása a szemébe fú¬ródott.
- Nem hiszem, hogy találkoztam volna vele - mondta Gabe, félbeszakítva Logan rövid fantáziálását.
- Tutim emlékeznél rá! - Habár Sheba őt azon nyomban elfelej¬tette, amint beléptek a terembe, nem igaz? - Hé, gondolod, hogy Libby egyedül jött? Nem hallottam, hogy elhívta volna valaki...
- Ööö, Dyhnnel jött.
— Ó? - csüggedt el Logan. Majd megeresztett egy félmosolyt. — Ez az este már így is elég pocsék. Nem úgy volt, hogy élőzene
lesz? Ez a DJ...
— Ne is mondd! Most vezeklünk a bűneinkért — mondta Gabe nevetve.
— Bűnök? Mintha neked lenne akár egyetlen bűnöd is, szűzi Galahad!
— Most viccelsz? Epp időben lett vége a felfüggesztésemnek, kü¬lönben el sem jöhettem volna. — Gabe ezúttal azt kívánta, bárcsak ne lett volna ilyen szerencsés az időzítés. — Szerencsém van, hogy nem rúgtak ki.
— Mr. Reese miatt fajult el,
— Ja, tudom — mondta Gabe, hangjában hirtelen felbukkanó él¬lel. Az iskolában mindenki tartott Mr Reesentől, de nem sok min¬dent tehettek, amíg a matektanár nem ment túl a kritikus ponton. A felsősök is tudtak Mr. Reese dolgairól, de Gabe nem állhatta meg, hogy közbe ne lépjen, amikor a tanár zaklatni kezdte azt a gyanútlan elsőévest... Egy tanárt megütni meglehetősen extrém húzás. Bizonyára jobb módja is lett volna a helyzet kezelésének. A szülei ezúttal is támogatták, mint mindig.
Logan szakította félbe a gondolatmenetét. — Talán jobb lenne, ha lelépnénk! - mondta.
— Pocsékul érezném magam, ha kiderülne, hogy nincs, aki ha-zavigye...
- Nem hozzád való, Gabe! — Maga a megtestesült gonoszság, ráadásul irtó nagy ribanc, tette volna hozzá szívesen Logan, de ilyet nem mond az ember egy lányról, míg Gabe hallótávolságon belül van. — Hadd menjen csak haza azzal a sráccal, akinek a torkába dugta a nyelvét!
Gabe felsóhajtott, majd megrázta a fejét. — Megvárom, hogy lássam, rendben van.
Logan felnyögött. — Nem tudom elhinni, hogy elhívtad! Lelép¬hetnénk legalább annyi időre, míg beszerzünk pár tisztességes CD-t? Aztán elcsaklizhatnánk azt a halom szart, amit a OJ játszik...
— Tetszik az ötlet! Lehet, hogy a limo sofőr sem bánna egy kis kiruccanást...
Logan és Gabe végül egy kis árvitában próbálták eldönteni, hogy milyen CD-ket szerezzenek. A top öt nyilvánvaló volt, de onnantól lefelé már eltérő volt a véleményük. Sokkal jobban érez¬ték magukat ez idő alatt, mint egész este összesen.
Mókás volt, de ahogy viccelődtek, Gabe-nek az az érzése tá¬madt, hogy egyedülök szórakoznak ilyen jól. Úgy tűnt, mindenki¬nek van valami baja. Az állott sütiknél, a sarokban is sírdogált egy lány. Csak nem Evie Hess? Ursula Tatumnak is vörös volt a szeme, és elkenődött a sminkje. Lehet, hogy nem csak a zene és a puncs volt ócska a bálon. Clara és Bryan boldognak tűntek, de rajtuk kívül csak a nemrég faképnél hagyott Gabe és Logan érezték jól magukat a többiekhez képest.
Logan kevésbé volt fogékony a hangulatváltozásra, így addig nem is érzékelte a kellemeden légkört, amíg Libby és Dylan vesze¬kedni nem kezdtek, majd Libby méltóságteljesen le nem vonult a parkettről. Ez nyomban felkeltette a figyelmét.
Logan megmozdult, tekintete a távozó Libbyre tapadt.
— Hé, Gabe, nem bánod, ha most magadra hagylak?
— Egyáltalán nem. Menj utána!
Logan majdnem sprintelve követte a lányt. Gabe-nek fogalma sem volt, mihez kezdjen magával. Netán ke¬resse meg Celeste-et, és kérdezze meg tőle, hogy nem bánná-e, ha itt hagyná? Bár nem igazán volt ínyére az ötlet, hogy kétségbe vonja a lány erkölcseit azzal, hogy hagyja másnak hazakísérni.
Végül úgy elöntött, hogy szerez még egy üveg vizet, megkeresi a legcsendesebb sarkot, és ott kivárja az este végét.
Aztán, mikor a csendes sarok keresésére indult, újra megérezte azt a furcsa vonzást, ezúttal erősebben, mint addig. Olyan volt, mintha valaki mély vízben fuldokolva segítségért kiáltana. Magán kívül kereste a segélykiáltás forrását. Nem értette az éles, eleven gyötrelemhullámot. Addigi megérzéseinek egyikéhez sem volt fogható. Egy pillanatra megakadt a szeme egy tőle távolodó lá¬nyon. Tükörfényes fekete a haja, és tűzpiros, földig érő ruhát vi¬selt. Amíg Gabe figyelte, fülbevalója apró vörös szikraként villant meg egy pillanatra.
A fiú szinte öntudatlanul indult utána, elmerülve a szorító két-ségbeesésben, ami a lányt körülvette. Megfordult kissé, Gabe pe¬dig egy ismeretlen, sápadt arcot, sasorrot, telt, elefántcsontszín ajkakat és íves, fekete szemöldököt látott meg egy pillanatra, aztán a lány eltűnt a női mosdó ajtaja mögött.
Gabe-nek külön erőfeszítésébe került, hogy ne kövesse őt a férfimentes övezetbe. A lány olyan erősen szippantotta magához, akár a futóhomok. Nehezen lélegezve nekidőlt a mosdóval szem¬közti falnak, szorosan összefonta a karját a mellkasán, és próbálta lebeszélni magát arról, hogy megvárja a lányt. A holdkóros ösztön, ami idáig vezette, nagyon nem volt frankó. Nem Celeste erre a legmegfelelőbb bizonyíték? Csak képzelődik!
Talán mehetne is.
Gabe azonban képtelen volt egyetlen lépést is megtenni.
Bár a lány még tűsarkú cipőben is alig lehetett 160 centimé¬ter, nádszálkarcsú és szálegyenes alakja miatt magasabbnak tűnt. Nem csak a magassága miatt volt két lábon járó ellentmondás: kékesfekete haja és krétafehér bőre volt, a vonásai pedig egyszerre tűntek lágynak és markánsnak. Egyszerre volt erőteljes és nőies. Hipnotikusan hullámzó teste egyszerre hívogatott és taszított. Az arca barátságtalan volt.
Egyetlen dolog nem volt kétséges; hogy az estélyi ruhája mestermű. Fényes, bőrből készült lángnyelvek táncoltak csupasz, sá¬padt vállán és nyalogatták végig karcsú testét, egészen a padlóig. Miközben átvonult a táncparketten, irigy női szempárok és kéjvá¬gyó férfi tekintetek kísérték.
De más jelenség is követte. Amint tüzes ruhájában elhaladt a táncolók mellett, riadt fájdalomkiáltások és zavart sikkantások fa¬kadtak a nyomában. Csakis véletlen egybeesés lehetett. Kitört egy cipősarok, és kibicsaklott a viselője bokája. Egy szaténruha varrá¬sa combtól derékig felhasadt. Kiesett egy kontaktlencse, és nyo¬ma veszett a piszkos padlón. Egy melltartó pántja elpattant. Egy pénztárca kiesett egy zsebből. Egy váratlan görcs korai havi bajt jelzett. Egy kölcsönkapott nyaklánc gyöngyzuhatagként szóródott a padlóra.
És így tovább, apró gyötrelmek gyűrűztek a lány körül, amerre csak ment.
A sápadt-sötét jelenés úgy mosolygott magában, mintha kéjjel ízlelgetné a levegőben terjengő szenvedést. Megnyalta az ajkát.
Aztán összevonta a szemöldökét, homloka ráncba szaladt az erős összpontosítástól. Az egyetlen fiú, aki az arcát figyelte, különös ragyogást látott a fülcimpájánál, mintha valami vörös szikrákat lövellne. Mindenki más Brody Farrow felé fordult, aki a karjához kapott, és felkiáltott fajdalmában. A lassú tánc egy finom mozdu¬lata kificamította a vállát. A vörös ruhás lány elégedetten mosolygott. Cipősarkai keményen kopogtak a kőpadlón, ahogy a folyosón a női mosdó felé tartott. Útját halvány, fájdalmas sóhajok és apró bosszúságok szegélyezték.
Egy csapat lány álldogált a mosdó egész falát beborító tűkor előtt. Csak egy percük volt megcsodálni a lélegzetelállító ruhát, mielőtt észrevették, hogy a vékony lány a helyiség fülledt, forró levegőjében megborzong. Kitört a káosz. Emma Roland kezdte a sort, aki szemen szúrta magát saját szempillaspiráljával. Rémülten csapkodni kezdett, kiütve ezzel Bethany Crandall kezéből a pun¬csot, ami a leglehetetlenebb helyeken terítette be Bethany és még másik két lány ruháját. A mosdó hangulata hirtelen felforrósodott, miután az a lány, akinek mellkasán egy förtelmes zöld folt éktelen¬kedett, megvádolta Bethanyt, hogy szándékosan öntötte le.
A sápadt-sötét lány halványan elmosolyodott a készülő veszeke¬dés láttán, majd a hosszú terem legtávolabbi fülkéjéhez sétált, és magára zárta az ajtót.
Nem arra használta a fülkét, amire gondolnánk. Ehelyett, a nem igazán higiénikus körülményekre fittyet hányva, homlokát behunyt szemmel a falnak támasztotta. Ökölbe szorított kezét is a falnak feszítette, mintha támogatást várna tőle.
Ha a lányok bármelyike is odafigyelt volna, esetleg elcsodálkoz¬nak azon, hogy mi okozhatja a vöröses ragyogást, ami az ajtó és a fal közötti résen kiszűrődik. De senki sem figyelt.
A vörös ruhás lány összeszorította a fogát. Forró lángok csap¬tak ki az ajkai közül, és fekete perzselésnyomot hagytak a lemez¬fal bézs festésén. Valami láthatatlan súly nyomása alatt lihegni kezdett, a tűz pedig forróbbá vált, vastag, vörös ujjakkal mardosta a hideg acélt. A tűz elérte a haját, de nem égette meg a lágy, sötét fürtöket. Füstcsóvák szivárogtak az orrából és a föléből. Szikraeső zúdult a füléből, miközben azt suttogta; - Melissa!

A zsúfolt táncparketten Melissa Harris zavartan felkapta a fejét. Szólt valaki? Senki olyan nem volt a közelében, aki a halk hangot hallatta volna. Biztosan csak a képzelete játszott vele. Visszanézett a párjára, és próbált a fiú beszédére összpontosítani.
Melissa elcsodálkozott azon, miért is egyezett bele, hogy Coo¬per Silverdale-lel jöjjön el a bálba. Nem az ő esete a srác. Egy kis¬fiú, eltelve önnön fontosságával és bizonyítási kényszerrel. Egész este fel volt pörögve, megállás nélkül csak a családja pozíciójával és vagyonával kérkedett, Melissa már nagyon unta. Újabb halk suttogásra lett figyelmes, így megfordult. Távol, a tömeg túloldalán Tyson Bell bámulta őt táncpartnere válla fölött, de túl messze volt ahhoz, hogy ő legyen a hang for¬rása. Melissa elkapta a tekintetét, és megborzongott. Próbált nem törődni azzal, hogy kivel táncol a srác, feléjük se nézett.
Közelebb lépett Cooperhez. Lehet, hogy unalmas és felszínes alak, de még mindig jobb Tysonnál. Tysonnál bárki csak jobb lehet!
Valóban? Cooper tényleg jobb választás lenne? A kérdés úgy pat¬tant az agyába, mintha valaki egész máshoz tartozna. Akaratlanul is Tyson sötét, sűrű szempillával keretezett szemébe nézett. Még mindig őt bámulta.
Persze, hogy Cooper jobb, nem számít, Tyson mennyire sármos. Ez a sárm csak a csapda része.
Cooper tovább fecsegett, szavai akadozni kezdtek, ahogy Melissa figyelmét próbálta magára vonni.
Cooper nem ér fel hozzád, suttogta a képzelete. Melissa szégyen¬kezve rázta meg a fejét, amiért ilyen gondolatok járnak a fejében. Hiába. Cooper legalább olyan jó, mint ő, mint bármelyik másik srác.
De nem annyira, mint Tyson! Emlékezz!
Melissa próbálta elhessegetni a képeket: Tyson forró, vágyakozó pillantását. Ahogy a keze erőteljesen és mégis gyengéden siklik a bőrén... buja hangja, amitől még a leghétköznapibb szavak is köl-tészetté váltak... az érzés, ahogy az ujjait gyengéden érintő ajkak finom nyomásától felgyorsul a szívverése...
A szíve fájdalmasan megdobbant.
Melissa szándékosan kotort elő egy újabb emléket, hogy meg¬küzdjön a lázító képekkel: Tyson acélos ökle, amint figyelmeztetés nélkül az arcába vág, a fekete foltok, amik a szeme előtt táncoltak, a tulajdon keze, ahogy a földön támaszkodik, a hányás, ahogy fel¬tör a torkából, a nyers fájdalom, ami megfeszíti a testét.
Sajnálta. Annyira sajnálta. Megígérte. Soha többé. Akaratlanul is felmerült Tyson könnyektől fátyolos, kávébarna szemének képe.
A fiút kutatta pillantásával. Még mindig őt bámulta. Homlokát ráncolva, összevont szemöldöke alól, sebzett pillantással figyelte.
Melissa újra megremegett.
— Fázol? Nem kéred a...? - Cooper félig levette a zakóját, majd hirtelen megállította a mozdulatot, az arca elpirult. — Nem fáz¬hatsz, nagyon meleg van itt - mondta ügyefogyottan, ahogy visszaszívta ajánlatát, és visszagombolta a kabátot.
- Jól vagyok! — biztosította Melissa. Kényszerítette magát, hogy csakis az előtte álló sápadt, fiús arcot nézze.
— Ez a hely irtó ciki! — mondta Cooper, Melissa pedig bólintott. Örült, hogy egyetérthet vele. — Elmehetnénk apám country klub¬jába. Hihetetlen étterme van, ha van kedved egy desszerthez. Nem kéne várnunk az asztalra. Amint kimondom a nevem.. Melissa figyelme újra elkalandozott.
Miért vagyok én itt ezzel a kis sznobbal? - kérdezte a gondolat, ami annak ellenére idegenül csengett a fejében, hogy a saját hangján szólt hozzá. — Ez egy nyápic! Na és akkor mi van, ha képtelen bántani egy kiscicát is? A biztonságon kívül mást is lehet szeretni! Nem ugyan-azt a vágyat érzem, amikor Cooperre vagy bárki másra nézek, mint amit Tysonnál éreztem. Képtelen vagyok hazudni magamnak! Még mindig őt akarom !Nagyon. Nem ez a vágy a szerelem?
Melissa azt kívánta, bárcsak ne ivott volna annyit abból az össze-kotyvasztott, forró puncsból. Képtelen volt józanul gondolkodni.
Nézte, ahogy Tyson otthagyja a partnerét, és átvág a parketten. Egészen addig meg sem állt, míg oda nem ért hozzá, majd a töké¬letes, széles vállú focihős pózába vágta magát. Úgy tűnt, mintha Cooper ott sem lenne köztük.
- Melissa! - szólt meghatottan, bánatos arccal. - Melissa, kér¬lek! - Cooper szótlan hüledezését figyelmen kívül hagyva a lány felé nyújtotta a kezét. Igen, igen, igen, igen, igen!- kántálta a hang Melissa fejében. Ezer, vággyal teli emlék rohanta meg. Elködösült elméje végül behódolt.
Melissa tétován bólintott.
Tyson megkönnyebbülten és a boldogságtól mámorosan mo¬solyodott el, majd Coopert megkerülve a karjaiba vonta a lányt. Annyira könnyű volt elmenni vele! Melissa vére perzselő tűzként lüktetett az ereiben.
— Ez az! — sziszegte a sápadt-sötét lány a WC-fülkében, és egy villás tűznyelv világította meg vörösen az arcát. A tűz elég hango¬san ropogott ahhoz, hogy odakintről meghallják, de a mosdó még mindig tele volt ingerülten rikácsoló lányokkal. A lángok vissza¬húzódtak, a lány mély levegőt vett. Szemhéja megremegett, majd újra lezárult. Az ökleit annyira megfeszítette, hogy úgy tűnt, fakó bőre szétreped a bütykein. Karcsú teste remegni kezdett, mintha egy hegyet próbálna felemelni. Feszültség, elhatározás és várakozás aurája izzott körülötte, majdnem láthatóan.
Bármilyen nehéz feladatot is tűzött ki most maga elé célul, egy¬értelmű volt, hogy ennek teljesítése sokkal értékesebb számára, mint eddig bármi.
- Cooper! - sziszegte, majd tűz lobbant a szájából, orrából, fü¬léből. Az arca lángokban fürdött.

Mintha semmi volnál! Mintha láthatatlan lennél! Mintha nem is léteznél! Cooper reszketett a dühtől, a fejében zsolozsmázó han¬gok pedig csak táplálták tajtékzó haragját, ami lassan fortyogni kezdett.
Tehetsz róla, hogy észrevegyen! Megmutathatnád Tysonnak, ki az igazi férfi! A keze automatikusan tapogatta ki a súlyos dudort a derekán, a zakója takarásában. Eszébe jutott, hogy magával hozta a fegyvert. Szinte sokkot kapott. A meglepetés elfújta a dühét, és zavartan pislogni kezdett, mintha csak álmából ébredne. Libabőrös lett a nyaka. Mi a csudát csinál egy fegyverrel a bálon? Megőrült?
Hatalmas baromság volt, de mégis, mi mást tehetett volna, mikor Warren Beeds hencegő hólyagnak hívta? Persze, az is igaz, hogy az iskola biztonsági ellenőrzése kész vicc, és amit be akartak vinni, azt be is vitték. Bizonyított, nem igaz? De megéri a rizikót egy fegyver a derekánál, csak hogy Warren Beeds előtt felvágjon?
Figyelte Melissát, ahogy lehunyja a szemét, és az izomagy vál¬lára hajtja a fejét.
Őt már teljesen el is felejtette volna?
A düh újra felszínre tört, a keze a fegyver felé tapogatózott.
Cooper ezúttal még nyomatékosabban rázta meg a fejét. Őrült¬ség! Nem ezért hozta el a stukkert... Csak vicc volt, egy apró csíny.
De nézz csak Tysonra! Nézd azt az önelégült vigyort az arcán! Mit képzel, ki ó? Az apja nem több egy túlértékelt kertésznél. Nem tart tőle, hogy ártasz neki, amiért elcsábította a barátnődet. Valószínűleg még az sem rémlik neki, hogy Melissa veled jött a bálba. De akkor sem félne tőled, ha netán mégis emlékezne erre. Melissa pedig arra sem emlékszik, hogy létezel!
Cooper a fogát csikorgatta, egyre dühösebb lett. Elképzelte, ahogy Tyson arcán a gőg helyét elszörnyedés, majd félelem veszi át, amikor a pisztoly csövébe néz.
Jeges rémület rántotta vissza a valóságba.
Puncs. Még több puncs, erre van most szükségem! Olcsó, közönsé¬ges, de legalább ütős. Még néhány pohár abból a puncsból, és tudni fogom, mit tegyek!
Cooper mély levegőt vett, hogy erőt merítsen, majd a frissítők felé vette az irányt.

A lány a mosdóban összeráncolta a homlokát, és bosszúsan megcsóválta a fejét. Vett két mély lélegzetet, majd doromboló torokhangon nyugtató szavakat suttogott magának.
— Még rengeteg időd van! Még egy kis alkohol, elborul az agya, és meggondolja... türelem. Sok mindenről kell még gondoskodni, annyi tennivaló van még... — Összeszorította a fogát, a szemhéja megint reszketni kezdett, ezúttal hosszabb ideig.
— Először Matt és Louisa, majd Bryan és Clara — sorolta ma¬gában, mintha a teendőket olvasná egy listáról. — Bahh, és az az idegesítő Gabe. Miért nem érzi még nyomorultul magát? — újabb nyugtató lélegzetet vett. — Ideje, hogy a kisinasom újra bevesse magát.
Öklét a homlokához szorította, és behunyta a szemét.
— Celeste! — csattant a hangja.

A hang ismerős és szívesen látott vendég volt Celeste fejében. Minden jó ötletet így kapott mostanában. Hát nem megható? Matt és Louisa együtt?
Celeste a kérdéses pár felé vigyorgott.
Valaki még jól érzi magát? Elfogadható ez egyáltalán?
— Mennem kell... — Celeste a partnere neve után kutatva annak arcába nézett —, Derek.
A bordáin felfelé tartó ujjak riadtan megtorpantak.
— Jó móka volt! - biztosította Celeste, ahogy kezének hátsó fe¬lével ledörzsölte a száját, mintha még a srác emlékét is el akarná törölni. Kibontakozott az ölelésből.
— De Celeste... Azt hittem...
— Na, szia!
Celeste pengeéles mosollyal lépdelt Matt Franklin és párja — Miss Szürke Kisegér, vagy hogy is hívják — felé. Egy futó pillanatra felrémlett neki a hivatalos kísérője, a kis rendes Gabe Christensen, és nevetnie kellett. Milyen remek estéje lehet! Már a megaláztatás miatt is megérte eljönni vele, bár maga sem tudta, miért mondott igent. Kirázta a fejéből a zavaró emlékképet. Gabe ráemelte azokat az ártatlan kék szemeit, és egy fél pillanatig igent akart mondani. Közelebb akart kerülni hozzá. Egy röpke másodpercre megfordult a fejében, hogy feladja a finom kis tervet, és egyszerűen csak jól érzi magát a bálon egy helyes fiúval az oldalán.
Hű, de jó, hogy már nyoma sincs annak a szenteskedő ér¬zésnek! Celeste még soha életében nem érezte olyan jól magát, mint ma este. A lányok felének estéjét már tönkretette, a fiúk fele pedig érte viaskodott. A fiúk mind egyformák, és mind az övé lehetne, ha akarná. Itt az ideje, hogy a többi lány is lássa ezt. Micsoda csodálatos inspiráció ez a felismerés a báluralomra töréshez!
- Szia Matt! — veregette meg a fiú vállát.
- O, szia! — köszönt vissza Matt zavartan felnézve.
- Elrabolhatlak egy pillanatra? — kérdezte Celeste, a pilláit re¬begtetve. Hátrahúzta a vállát, hogy a dekoltázsa jobban érvénye¬süljön. - Ohm, szeretnék mutatni neked valamit. — Celeste meg¬nyalta az ajkát.
Matt hangosan nyelt egyet.
Celeste érezte, hogy előbbi partnerének pillantása szinte lyukat éget a tarkójába, eszébe juttatva ezzel, hogy Matt a fiú legjobb barátja. Elfojtotta a nevetést. Milyen tökéletes!
- Matt? - szólította meg a párja sértett hangon, ahogy a fiú karjai lecsúsztak a derekáról.
- Csak egy pillanat... Louisa.
Hah! Még ő maga is alig emlékszik a nevére! Celeste rávillantott egy elbűvölő mosolyt.
- Matt! - szóit utána a lány megbántottan. Döbbenten nézte, amint Matt megfogja Celeste kezét, és követi a táncparkettre.

A legtávolabbi fülke mostanra elsötétedett. Odabent a lány a falnak simulva várta, hogy a lélegzése csillapodjon. Annak elle¬nére, hogy a helyiség levegője kellemetlenül meleg volt, a lány didergett.
A mosdóban zajló veszekedés véget ért, mostanra újabb lány¬csapat ellenőrizte a sminkjét a tükör előtt.
A tűzokádó összeszedte magát, és újabb vörös szikrák jelentek meg a fülénél. A tükörnél állók mindegyike várakozóan fordult a mosdó ajtaja felé, míg a vörös ruhás lány kisurrant a fülkéből, és kinyitotta az alacsonyan elhelyezett ablakot. Senkinek sem tűnt fel a szokatlan távozás. Továbbra is az ajtót bámulták, keresve a zajt, mely felkeltette a figyelmüket.

A ragacsos, nyirkos miami este olyan kellemetlen volt, mintha magával a pokollal kívánt volna versenyezni. A bőrruhás lány fel-szabadultan mosolygott, a tenyerével megdörgölte csupasz karját.
Ellazultan nekidőlt egy közeli kuka mocskos oldalának, és a nyitott tető fölé hajolt. A szemetes fölött rothadó étel bűze lebe¬gett. Behunyta a szemét és mélyet szippantott a levegőből. Mo¬solygott.
Egy másik, sokkal rosszabb szag is terjengett a levegőben. Vala¬mi savas, égő hús szaga, vagy annál is gusztustalanabb sodródott a fülledt éjszakában. A lány erre még szélesebben mosolygott. Par-fümként szívta tüdejébe az émelyítő szagot.
Aztán a szeme hirtelen kipattant, teste kiegyenesedett és megfe¬szült. Mély kuncogás gördült elő a bársonyos sötétből.
- Honvágyad van, Sheeb? — dorombolta egy női hang.
A lány ajkai morogva húzódtak hátra, ahogy a hang testet öltött.
Ügy tűnt, hogy a lélegzetelállító, fekete hajú nő testét csak va¬lami lustán örvénylő fekete köd burkolja, semmi más. Lába és lábfeje láthatatlan volt. Ha volt egyáltalán. Magasan a homlokán két apró, fényesre polírozott ónix szarv ékeskedett.
- Chex Jezebel aut Baal-Malphus - morogta a vörös ruhás lány.
- Mit keresel itt?
- Miért ily hivatalosan, húgom?
- Törődöm is én a testvérekkel!
- Igaz. Felmenőink közt pedig ezer és ezer... De azt hosszú lenne elsorolni. Miért nem szólítasz egyszerűen Jez-nek, én pedig kihagyom a Chex Sheba aut Baal-Malphust és csak Sheebnek fog¬lak hívni.
Sheba gúnyosan felhorkant:
- Úgy tudtam, hogy New Yorkba helyeztek.
- Igen, csak tartok egy kis pihenőt, ahogy nyilvánvalóan te is.
- Jezebel végignézett Sheba pihenőhelyén. - New York nagyszerű város, majdnem olyan gonosz, mint a pokol, köszönöm kérdé¬sed, de még a gyilkosok is alszanak néha. Unatkoztam, így aztán eljöttem megnézni, hogy jól szórakozol-e a bálon — dorombolta Jezabel. A sötét köd táncolt körülötte.
Sheba haragosan figyelte, de nem felelt.
Zavaró jelek után kutatott, a gyanútlan tinédzserek közt, a hotel nagytermében. Vajon azért van itt Jezebel, hogy felborítsa a ter¬veit? Mi másért? A legtöbb középkategóriás démon képes mérföl¬dekre is kiruccanni, hogy megszívasson egy másikat hazai pályán, vagyis hogy jót tegyen. Balan Lilith Hadad aut Hámon egy évtizede még emberalakot is képes volt ölteni az egyik közép-iskolában, ahova Shebát helyezték. O meg nem értette, hogy miért végződik minden egyes cselszövése happy enddel! Amikor végre rájött, még mindig alig tudta felfogni Lilith pimaszságát. A rosszindulatú démon három különböző alkalommal is igaz sze¬reimet hozott össze, csak azért, hogy Shebát lefokozzák! Sheba szerencséjére az utolsó pillanatban sikerült egy remek árulást kreálnia, ami két szerelemnek is véget vetett. Sheba mély leve¬gőt vett. Az aztán meleg helyzet volt! Visszarepíthették volna a középiskolába.
Sheba a feléje lebegő démonra fintorgott. Bárcsak neki is olyan álommelója lenne, mint Jezebelnek: az emberölések démona! Ez volt a csúcs: elmerülni a pusztításban, és elfelejteni a szánalmas kis trükköket!
Sheba gondolatai láthatatlan füstfelhőként, árulást kutatva sod¬ródtak a háta mögötti épületben táncolók között. Minden úgy ment, ahogy kell. A teremben új hullámokat vetett a nyomorúság. Az emberi boldogtalanság mámorító ingere töltötte be agyának minden zegzugát. Mennyei!
Jezebel felkuncogott, pontosan tudván, hogy mit művel Sheba.
- Nyugi! — mondta Jezebel. — Nem azért vagyok itt, hogy bajba keverjelek.
Sheba felhorkantott. Hát persze, hogy Jezebel azért jött, hogy bajba keverje. Ez a démonok dolga.
— Jó a rucid! — jegyezte meg Jezebel. — Pokolkutya bőr. Tökéle¬tesen megfelel a kéjvágy és az irigység felszítására.
- El tudom végezni a munkámat!
Jezebel újra felnevetett, Sheba pedig ösztönösen közelebb hajolt, hogy érezze leheletének kénköves aromáját.
- Szegény Sheb! Még mindig félember-alakban rabosko¬dik! — cukkolta Jezebel. — Emlékszem még, milyen remekül il¬latozik itt minden. Es a hőmérséklet! Muszáj az embereknek megfagyasztaniuk mindent a légkondijukkal?
Sheba arca mostanra kisimult, visszanyerte az önuralmát.
- Elboldogulok. Egy rakás gyötrelem van, amit szétoszthatok.
- Van benned spiritusz! Még néhány évszázad itt, és az öröklét¬ben találod magad, együtt velem.
Sheba megengedett magának egy önelégült mosolyt, ajkai hát-rahúzódtak.
- Lehet, hogy nem is kell olyan sokat várnom!
Jezebel szemöldöke a fehér homlokán díszlő ébenfekete szar¬vacskájáig szökött fel.
- így állunk? Van valami különleges gonoszság a tarsolyodban, húgom?
A lány nem válaszolt. Teste újra megfeszült, amikor Jezebel lát-hatatlan gondolatai végigkúsztak a báltermen. Sheba összeszorí¬totta az állkapcsát, tettre készen figyelt, ha netán Jezebel vissza akarná fordítani valamelyik ármánykodását. De Jezebel csak néze¬lődött, nem avatkozott semmibe.

- Hmm - hümmögött magában Jezebel. — Hmm.
Sheba keze ökölbe szorult, amikor Jezebel kutató gondolata meg-érintette Cooper Silverdale-t, de Jezebel csupán tapogatózott.
- Nahát, nahát - motyogta a szarvas démon. - Nahát! Sheb, meg kell hagynom, le vagyok nyűgözve. Fegyver is van a játékban!
És rávetted, hogy bepiáljon, így gyengítve az akaratát! - Az idő¬sebb démon őszinte örömmel mosolyodott el. - Ez aztán igazán gonosz! Mondjuk, ezt egy középszintű, gyilkossággal, csonkítással vagy zendüléssel foglalkozó démon is össze tudja hozni egy iskola¬bálon, de hogy egy félember, akit nyomorúság keltésére osztottak be... Mennyi vagy? Kétszáz-háromszáz éves?
— Eredeztetésem óta csak száznyolcvanhat év telt el! - felelte Sheba nyersen, továbbra is óvatosan.
Jezebel egy tűznyelvet füttyentett elő ajkai közül.
— Nagyon meggyőző! Látom, a küldetésedet sem hanyagolod el. Ez aztán nyomorúságos egy banda odabent! - nevetett fel Jezebel. - Majdnem az összes ígéretes kapcsolatnak véget vetettél, feldúltál pár tucat életre szóló barátságot, cimborákból ellenségeket csinál¬tál... három, négy... nem is, öt verekedés van készülőben! — szá¬molt Jezebel, és elméje egyesült az emberekével. — Még a DJ-t is rávetted, hogy rád hallgasson! Milyen aprólékos kidolgozottság! Ha-ha! Egy kezemen meg tudom számolni, hányan nem omlottak össze!
Sheba kegyetlen mosolyra húzta a száját.
— Ok is meglesznek!
— Szörnyű, Sheeb. Nagyon komisz. Naggyá teszed a nevünket! Bárcsak minden végzős bálnak ilyen démona lenne! Mi uralhat¬nánk a világot!
— Jaj, Jez, elpirulok! — mondta Sheba erős szarkazmussal. Jezebel felnevetett.
— Persze azért van segítséged!
Jezebel gondolatai Celeste köré kanyarodtak, aki épp most szállt rá egy újabb fiúra. Elhagyott lányok sírtak, míg a fiúk, akiket Celeste érzéketlenül eltaszított magától, ökölbe szorított kézzel méregették a versenytársaikat. A vágy tüzében égve mindegyikük elhatározta, hogy Celeste vele fogja befejezni az estét. Celeste végezte a munka felét.
- Kihasználok minden lehetőséget — közölte Sheba.
- Mily gonosz elme! Ember?
- Elmentem mellette a folyosón, csak hogy ellenőrizzem -ismerte be Sheba. - Hamisítatlan, tiszta emberi szag. Visszata¬szító.
- Megesküdtem volna rá, hogy démon is akad a felmenői kö¬zött. Jó kis felfedezés! De Sheba, te randira hívtál valakit? Elég amatőr dolog fizikailag is bevonni magad.
Sheba védekezően felszegte az állát, de nem felelt. Jezebelnek igaza van, éretlen és időpocsékoló dolog volt, hogy emberi alakját vetette be, ahelyett, hogy démoni erejét használná. Akárhogy is, az eredmény a fontos. Jól időzített közbeavatkozása meggátolta Logant, hogy megtalálja élete szerelmét.
- Nos, ez egyáltalán nem kisebbíti a ma esti teljesítményedet — Jezebel hangja békítő volt. — Ezt az egyet még összehozod, és be is kerülsz a bébidémonok tankönyvébe.
- Kösz! — vágta oda Sheba. Jezebel tényleg ennyire naiv, hogy azt hiszi, hízelgéssel elaltathatja az éberségét?
Jezebel elmosolyodott. Ködruhája széle, a mosolyát utánozva, felkunkorodott.
- Egy jó tanács, Sheba. Maradjanak ilyen zaklatottak! Ha el¬éred, hogy Cooper meghúzza a ravaszt, akkor talán sikerülhet el¬hitetni azokkal az önjelölt kis gengszterekkel, hogy rájuk tüzelnek. - Jezebel ámulva rázta meg a fejét. - Mennyi csonkítás! Persze... iderendelnek majd egy zendülésdémont, ha felforrósodik a han¬gulat... de még így is megkapod a jó pontot a lázításért.
Sheba fintorgott, majd pislákoló fény lobbant fel a füleinél. Mégis mi a fenét művel Jezebel? Hol itt a trükk? Agya újra és újra leellenőrizte azokat az embereket, akiket kínszenvedésre ítélt, de a bálteremben nyomát sem találta Jezebel jellegzetes kénkőszagának. Semmi más nem volt ott, csak a maga okozta a nyomorúság, meg néhány apró örömfoszlány, amelyeket hamarosan eltávolít.
- Milyen segítőkész vagy ma este! — jelentette ki Sheba, szándé¬kosan támadó hangsúllyal.
Jezebel felsóhajtott. Volt valami a körülötte lévő ködben... va¬lami szégyenféle. Sheba most először látta kételkedni az idősebb démont. De Jezebel indítékai rosszindulatúak is lehetnek. Egy dé¬monnak elvégre nem lehetnek más indítékai.
Jezebel arcán bánatos kifejezés jelent meg, és halkan megkérdez¬te: - Olyan nehéz elhinni, hogy örülnék, ha téged előléptetnének?
— Igen!
Jezebel felsóhajtott. Majd újra. És ettől már a köd is bánatosan megvonaglott. Sheba elbizonytalanodott.
— Miért? - követelte Sheba a választ. - Miért jó ez neked?
— Tudom, hogy helytelen — illetve inkább helyes —, ha tanácsot adok. Nem valami gonosz dolog tőlem.
Sheba figyelmesen bólintott.
- A vérünkben van, hogy elgáncsoljuk a másikat. Démonokat, embereket, még angyalokat is, ha esélyt kapunk rá. Gonoszak va-gyunk. A természetünkből fakad, hogy hátba szúrjuk a másikat, még ha ez árt is a mi oldalunknak. Nem lehetnénk démonok, ha nem engednénk eluralkodni az irigységet, a mohóságot, a bujasá¬got és a haragot magunkon is - kuncogott Jezebel. — Emlékszem, amikor - hány éve is volt? — Lilith majdnem visszabuktatott téged pár osztállyal. így volt, nem igaz?
Vörös tűz izzott fel Sheba szemében.
— De csak majdnem!
- Jobban kezelted a dolgot, mint az átlag. Te vagy jelenleg a legeslegrosszabb szerencsétlenségdémon.
Megint a hízelgés. Sheba kihúzta magát.
Jezebel megkavarta a ködöt a mutatóujjával, „feltekerte", majd gömbbé formálva a sötét ég felé lökte.
— Más perspektíva is van, Sheba. Az olyan démonok, mint Lilith, képtelenek messzebbre látni a kézenfekvő megoldásoknál. Csakhogy egy egész, emberekkel teli világ vár odakint. Döntések millióit hozzák meg a napszakok minden egyes percében. Mi csu¬pán a döntéseik töredékét vagyunk képesek befolyásolni. Néha már úgy tűnik számomra - legalábbis onnan, ahonnan én figye¬lem az eseményeket —, hogy az angyalok leköröznek...
- Jezebel! - vágott közbe Sheba elakadó lélegzettel. A sokk vé¬gül áttörte a gyanakvás hálóját. — Mi győzünk! Nézd csak meg a híreket! Nyilvánvaló, hogy mi fogunk győzni!
— Tudom, tudom. De még a háborúk és a pusztítások ellenére is... egyszerűen furcsa ez, Sheba. Továbbra is bosszantóan sok a boldogság. Minden egyes utcai rablótámadásra, amiből a közre-működésemmel rablógyilkosság lesz, jut a város másik felén egy angyal, aki rávesz egy bámészkodót, hogy ugorjon neki az utcai rablónak, és ő lesz a nap hőse! Vagy ráveszi a rablót, hogy hagyjon fel bűnös életével. Pfuj! Elveszítjük a talajt a lábunk alól.
- Az angyalok gyengék, Jezebel. Ezt mindenki tudja. Annyira el vannak telve szeretettel, hogy koncentrálni sem bírnak. Azok az ostoba tyúkagyúak az idejük felében belezúgnak egy-egy em¬berbe, és feladják a szárnyukat egy halandó testért cserébe. Mégis milyen idióta angyal akarná ezt?! — nézett végig emberi testén, ami oly sok gátat szabott neki. — Sosem értettem, miért kell ezt
viselnünk félezer évig! Gondolom, az a lényeg, hogy kínozzanak bennünket, nem igaz? A sötét nagyurak bizonyára nagyon élvezik
a vergődésünket!
— Több annál! Azért van ez az egész, hogy igazán meggyűlöld őket! Mármint az embereket. — Sheba rámeredt. — Miért kéne eh¬hez ok? Az élet értelme maga a gyűlölet!
— Tudod, előfordul ilyesmi — mondta Jezebel lassan. — Nem csak az angyalok szokták feladni. Vannak démonok, akik a szarva¬kat emberi testre cserélték.
— Nem! — Sheba szeme kimeredt, majd összeszűkült a hitet-lenkedéstől. — Ez már túlzás! Néhanapján akad egy démon, aki összeszűri a levet egy emberrel, de csak azért, hogy meggyötörje. Csak egy kis kaján kikapcsolódás!
Jezebel arca megrándult. A ködből nyolcasokat formált, de nem ellenkezett. Pontosan ez volt az, amitől megértette Sheba, hogy komolyan gondolja.
Az ifjú féldémon nagyot nyelt. |~Hűha!
Képtelen volt elképzelni. Hogyan dobhatná el magától ezt a ren¬geteg fenséges gonoszságot?! Hogy feladja a nehezen megszerzett szarvakat - a szarvakat, amikért Sheba jelenleg bármit elpusztíta¬na —, és cserébe bezárja magát egy gyenge, halandó testbe? Sheba szemügyre vette Jezebel ragyogó ónix szarvait, és összeráncolta a szemöldökét.
— Nem értem, hogy tehet ilyet bárki is!
— Emlékszel, mit mondtál az angyalokról? Hogy a szeretet el¬tereli a figyelmüket? - kérdezte Jezebel. - Nos, a gyűlölet is figye¬lemelterelő lehet. Nézd csak meg Lilithet és a kellemetlenkedő jócselekedeteit. Talán csak a kisebb démonoknál kezdődik, de ki tudja, hova vezet ez? Erkölcsi romlás.
— Nem tudom elhinni, hogy pár trükk egy másik démon ellen olyan hülyévé tesz, mint azok a tyúkagyúak! — motyogta Sheba az orra alatt.
— Sheba, soha ne becsüld alá az angyalokat! — intette Jezebel. — Ne szórakozz velük, hallod? Még egy erős középosztálybeli démon is, mint én, bölcsebb annál, semmint hogy összeakassza a szarvát egy tollashátúval. Ok félreállnak az utunkból, mi pedig az övékből. Hagyjuk csak a démon nagyurakat az angyalokkal foglalkozni.
— Tisztában vagyok vele, Jezebel! Nem ebben az évtizedben let¬tem ivadék!
— Bocs. Megint csak segítőkész akartam lenni — vont vállat. — Annyira csalódott vagyok néha! Jóság és fény mindenütt!
Sheba megrázta a fejét.
— Én nem így látom. Mindenhol van nyomorúság.
— Boldogság is, hugi. Beborítja az egész világmindenséget — mondta Jezebel szomorúan.
Hosszú ideig hallgattak. Jezebel szavai a levegőben lebegtek. Ragacsos fuvallat simított végig Sheba bőrén. Miami nem a pokol, de legalább kényelmes.
— Az én bálomon ugyan nem! - vágott vissza Sheba hirtelen haraggal.
Jezebel szélesen elmosolyodott. Fogai feketék voltak, akár az éjszaka.
- Pontosan ez az! Ezért vagyok ennyire pokoliatlanul segítőkész. Mert olyan démonokra van szükségünk, mint te. A lehető legrosszabbakat kell az élvonalba állítani! Az alvilág Lilith-féléi játsza¬dozzanak csak a piti kis trükkjeikkel! Állítsatok Shebákat mellém! Adjatok ezer Shebát! Megnyerjük ezt a harcot egyszer és minden¬korra!
Sheba elgondolkodott egy pillanatra. Mérlegelte a Jezebel ter¬vében bujkáló tüzes szenvedélyt.
— Ez szokatlanul gonosznak tűnik. Már majdnem kitűnő!
— Nem könnyű követni, tudom! Először nevettek együtt.
— Most menj vissza, és csináld ki azt a bált!
— Rajta vagyok! A pokolba veled, Jezebel!
— Kösz Sheeb, hasonlókat neked is!
Jezebel kacsintott, majd addig szélesedett a mosolya, mígnem úgy tűnt, mintha fogai feketesége az egész arcát betakarná. Majd elillant az éjszakába.
Sheba addig időzött a koszos sikátorban, amíg a kénkőszag el nem párolgott, majd véget vetett a pihenőnek. Az élvonalhoz csat¬lakozás gondolatától felpezsdülve visszasietett a feladatát jelentő gyötrelmekhez.

Odabent javában állt a bál. Lassan minden a helyére került. Celeste toronymagasan vezetett a gonosz meccsen. Minden egyes, a sarokban síró lány után, egy ponttal jutalmazta magát. Két pon¬tot ért minden fiú, aki behúzott egyet a riválisának. A terem min¬den szegletében a Sheba által elhintett magok csíráztak. A kéjvágy, a harag és a kétségbeesés mellett dúsan burjánzott a gyűlölet. Egy kert egyenesen a pokolból. Sheba egy cserepes pálma árnyékából figyelte az eseményeket.
Nem, az embereket nem kényszerítheti semmire. Saját, szabad akaratuk van, így ő csak a mézesmadzagot húzhatja el az orruk
előtt, csak tippeket adhat. Apró dolgokat fizikailag is manipulál¬hat — cipősarkokat, ruhavarrásokat és főbb izomcsoportokat —, de nem irányíthatja az akaratukat. Az ő választásuk, hogy hallgat¬nak-e rá. Ma este pedig hallgattak rá.
Sheba nyerő szériában volt, és semmiben nem akart veszíteni, így aztán mielőtt legígéretesebb tervéhez, Cooperhez fordult vol¬na — aki mostanra már simulékonnyá vált a részegségtől, készen a sugallatok elfogadására —, végigpásztázta a teremben maradt apró boldogságbuborékokat.
Senki sem hagyja el sértetlenül a bált! Nem, amíg Sheba testé¬ben egyetlen szikra is van!
De mi folyik ott? Bryan Walker és Clara Hurst álmodozva néztek egymás szemébe, teljesen megfeledkezve az őket körülvevő haragról, kétségbeesésről és a pocsék zenéről. Csak egymás társaságát élvezték.
Sheba osztott, szorzott, majd úgy döntött, hogy Celeste-nek kell közbeavatkoznia. Celeste élvezni fogja. Nincs annál gono¬szabb móka, mint a saját hatalmadat a tiszta szerelem képébe vág¬ni! Mindezek mellett Celeste egyetértett Sheba minden démoni ármánykodásával, és elfogadta minden javaslatát.
Mielőtt lépésre szánta el magát, Sheba még egyszer felmérte a terepet.
Nem messze tőle olyasvalami történt, ami megbocsáthatatlan hibára utalt. Az ott nem épp a saját partnere, Logan, aki olyan jól érzi magát? Lehetetlen! Mégis rátalált Libbyre, és most mindket¬ten elfogadhatatlanul boldogok voltak. Nos, ezt legalább könnyű lesz helyrehozni. Odamegy és visszaszerzi a partnerét, Libby pedig majd szépen elrohan zokogva. A fizikai kontaktus igencsak amatőr és nyers módja a közbeavatkozásnak... Mégis jobb, mintha hagy¬ná, hogy a boldogság a legkisebb mértékben is csatát nyerjen.
Sheba már majdnem befejezte a felmérést. Már csak egy apró kis békesség volt, de ezúttal nem egy párocska formájában- Egy magányos fiú lépdelt az előcsarnok felől a terem hátsó része felé. Az az idegesítő Gabe Christensen!
Sheba haragos pillantásokat lövellt felé. Mégis mitől olyan boldog? Dobták és magára hagyták! Az ő partnere volt a bál legnagyobb veszedelme. Egy normális srác mostanra már tele lenne fájdalommal vagy haraggal. De ragaszkodik hozzá, hogy Shebának még több munkája legyen! Sheba közelebbről is meg¬figyelte Gabe gondolatait. Hmm. Gabe nem is igazán boldog. Valójában megállás nélkül aggodalmaskodik és keres valakit. A fiú láthatta, ahogyan Celeste Rob Carltonnal vonaglik egy las¬sú számra (Pamela Green dermedten nézte a szemérmetlen jele¬netet, és a kétségbeesésnek egy különösen pikáns felhője lengte körül), de nem Celeste volt az, aki miatt Gabe aggódott. Valaki mást akart megtalálni.
Nos, a fiú valóban nem volt boldog. Sheba valami egészen mást látott, amely durván belegázolt gondosan ápolt nyomorúságültet¬vényébe. A fiú minden porcikájából maga & jóságamat. Vagy még annál is rosszabb.
Sheba a pálma mögé húzódott, és szabadon engedte gondolata¬it. Füst tört elő az orrlyukából.
- Gabe!

Gabe szórakozottan csóválta meg a fejét, és folytatta a keresést.
Fél órán át figyelte, ahogy lányok tömege hagyja el a mosdót, fal¬ka falka után. Néhányszor érzett egy gyenge vonzást, de semmi sem volt annak a lánynak a dühéhez és elfojtott vágyához fogható.
Mire három különböző csoport is érkezett, majd távozott, Gabe megállította Jill Steint, hogy kérdezzen a lány felől.
— Fekete haj és vörös ruha? Nem, nem láttam senkit, aki így nézne ki. Szerintem senki sincs már bent. A lány valahogy elslisszolt mellette.
Gabe nemrég tért vissza a táncparkettre, és a rejtélyes lányon tűnődött. Legalább Bryan és Clara meg Logan és Libby jól érzik magukat. Ez jó! Az évfolyam többi részének láthatóan kivételesen rossz estéje van.
És most megint itt van! Gabe, megneszelve a kétségbeesést, amit eddig keresett, felkapta a fejét. Hol lehet az a lány?
Sheba csalódottan felszisszent. A srác agya teljesen józan és pá¬ratlanul zárt volt az ő alattomos hangja előtt. Nos, ez egyáltalán nem fogja megállítani őt. Más eszközök is vannak a tarsolyában.
- Celeste!
Ideje, hogy a gonosz lány a saját partnerét is meggyötörje.

Sheba enyhén Celestére támaszkodott, így jelölve ki neki az utat. Mindent egybevéve, Gabe emberi mértékkel mérve igen vonzó. Egyértelműen megfelel Celeste ízlésének, akinek pedig az elvárásai igencsak szigorúak. Gabe magas, izmai kidolgozot¬tak, a haja sötét, az arca szimmetrikus. Világoskék szeme, amelyet Sheba személy szerint visszataszítónak talált — határozottan nem „átoktalan" , majdhogynem mennyei, pfuj! —, a halandó lányok¬nak tetszett. Azok a tiszta szemek vették rá Celeste-t, hogy igent mondjon a pedánsan tiszta, jótevő alak meghívására.
Jótevő, hogyne! Sheba szeme összeszűkült. Gabe már azelőtt rajta volt a listáján, mielőtt még a fiú úgy döntött, hogy nem foglalkozik Celeste viselkedésével- Ez a fiú tett keresztbe a ter¬veinek. A buja matektanárral kapcsolatos ügyet csak egy kis bál előtti mókának szánta, miközben gondoskodott róla, hogy senki se a megfelelő partnerrel érkezzen a bálra. Ha Gabe nem avatko¬zott volna közbe a csábítás kritikus pillanatában... Sheba a fogát csikorgatta, és szikrák pattogtak a füléből. Tönkretette volna vele a férfit és azt az ártatlan kislányt is. Nem mintha Mr. Reese-nek sok lenne még hátra, de micsoda jó kis szaftos botrány kereked¬hetett volna! És tessék, a matektanár most már extra óvatos lett, és ugyanazok az égszínkék szemek tették ilyen körültekintővé. Még bűntudata is van! Azt fontolgatja, hogy szakemberhez for¬dul! Pfuj!
Gabe Christensen rengeteg szenvedéssel tartozik! Ö pedig be fogja hajtani az adósságot.
Sheba csodálkozva bámult Celestére. A lány vajon miért nem tett egyetlen lépést sem a partnere felé? Celeste, Pamela fájdalmát kiélvezve, még mindig Robbal foglalatoskodott. Elég a szórako¬zásból! Előbb a pusztítás, aztán a szórakozás! Sheba javaslatokat sugallt Celestének, Gabe irányába taszigálva őt.
A lány eltántorodott Robtól, és Gabe felé nézett, aki még min¬dig a tömeget pásztázta. A pillantása megpihent egy pillanatra a kék szemeken, majd alázatosan újra Rob karjaiba simult.
Furcsa. Gabe világos szeme legalább annyira taszító a gonosz kis szőke számára, mint Shebának.
A démon újra a lányhoz suttogott, de Celeste ezúttal lerázta magáról, és Rob mohó ajkaival próbálta meg elterelni figyelmét Gabe-ről.
Sheba zavartan kutatott más lehetőség után, hogy tönkretegye az irritáló fiút, de valami sokkal fontosabb szakította félbe, mint egy jó ember. Cooper Silverdale egyszerűen reszketett a haragtól ahogy a táncparkett mellől figyelte Melissát és Tysont, A lány feje Tyson vállán pihent, az pedig lezser, önelégült vigyort villantott Cooper irányába.
Ideje cselekedni! Cooper fontolóra vett még egy pohár pun¬csot, hogy enyhítsen a fájdalmán, de már kis híján kiütötte magát, Sheba pedig ezt nem hagyhatta. Összpontosított, füst szivárgott a füléből, Cooper pedig tompa aggyal rájött, hogy a puncs un¬dorító. Nem bírt többet inni. A félig kiürített poharat a padlóra dobta, majd visszafordult Tyson felé.
Melissa szerint szánalmas vagyok! — mondta a hang Cooper fe¬jében. — Nem! Egyáltalán nem is gondol rám! De teszek róla, hogy soha ne felejtsen el...
Cooper alkoholtól kábultan a derekához nyúlt, és a zakója alatt végigsimított a fegyver csövén.
Sheba visszatartotta a lélegzetét. Szikraeső tört elő a füléből.
És akkor, abban a sorsdöntő pillanatban, megzavarta a felisme¬rés, hogy valaki kitartóan bámulja.

Gabe a bálteremben újra megérezte azt a sürgető érzést, ami maga felé rángatta őt, ahogy az a valaki süllyedt és segítségért ki¬áltozott. Ugyanaz a lány volt. Még soha nem találkozott ilyen sür¬gető érzéssel.
Szeme kétségbeesetten fürkészte a táncoló párokat, de nem lát¬ta a lányt. Végigment a tánctér szélén álldogálók között, de ott sem látta őt.
Látta Celestét egy újabb fiúval, de a szeme meg sem akadt raj¬tuk. Gabe már azon tépelődött, hogy megőrült-e. Lehet, hogy csak beképzelte magának a tűzruhás lányt? Lehet, hogy ez az őrjítő hívás csak érzékcsalódás volt?
Abban a pillanatban Gabe kutató pillantása megtalálta, akit keresett. Kikerülte a duzzogó Heath McKenzie-t, és figyelmét egy apró, vörös villanás vonta magára. Es ott volt ő, lángvörös ruhában, félig egy műfa mögé bújva, fülbevalója csillagszóróként ragyogott. Sötét szeme mély volt, akár a medence vize, amelyben képzeletében a lány fuldoklott. Feléje nézett. A remegő vágyako¬zás szorosan körülvette. Nem kellett fontolgatnia, hogy közelebb menjen-e hozzá. Akkor sem tudott volna megálljt parancsolni magának, ha akar. Biztos volt benne, hogy még sosem látta ezt a lányt azelőtt, teljesen ismeretlen volt.
Sötét, mandulavágású szeme összpontosítást tükrözött, és fi¬gyelmes volt, ugyanakkor mintha érte kiáltott volna. A szeme volt az iránta érzett vágy középpontja. Ahogyan a saját szívverését nem tudta megállítani, úgy ennek a könyörgésnek sem volt képes el¬lenállni.
A lánynak szüksége volt rá.

Sheba hitetlenkedve nézte, hogy Gabe Christensen feléje igyek¬szik. Önnön arcát látta a fejében, és ráeszmélt, hogy akit a fiú keresett... az ő maga.
Engedélyezett magának egy rövid kitérőt — tudva, hogy Cooper úgyis az övé, ez a pár perces szünet már nem mentheti meg —, hogy megörvendeztesse magát ezzel a finom kis iróniával. Szóval Gabe személyesen Sheba segítségével kíván összeomlani? O persze szí-vességből megteszi! Még édesebb lesz a szenvedése, tudván, hogy ő maga választotta ki. Kihúzta magát a pokolkutya bőr ruhában, amely sokat sejtetően ölelte körül a testét. Tisztában volt vele, hogy mit érez egy férfiember a ruha láttán. Ez az idegesítő fiú azonban a szemét nézte. Veszélyes dolog egyenesen egy démon szemébe nézni. Azok az emberek, akik nem néznek félre elég gyorsan, csapdába eshetnek. Aztán már csak a démon után epekednek egész hátralévő életük¬ben, perzseli őket a vágy...
Sheba elfojtott egy mosolyt, és viszonozta a pillantást. Mélyen belenézett az égszínkék szemekbe. Butácska ember!

Gabe alig egy méterre állt meg a lánytól, elég közel ahhoz, hogy ne kelljen túlordítania a hangos zenét. Tudta, hogy tolakodóan bámul, a lány még azt gondolhatja, hogy faragatlan alak vagy va¬lami őrült. A lány ugyanolyan intenzíven nézett vissza, mélységes mély pillantása a ő szemét fürkészte.
Szólásra nyitotta a száját, hogy bemutatkozzon, amikor a lány óvatos arckifejezése hirtelen sokkot tükrözött. Sokkot? Rettegést! Sápadt ajkai szétváltak, és apró nyögés hagyta el őket. Feszes test¬tartása elernyedt, majd hirtelen zuhanni kezdett. Gabe odaugrott hozzá és elkapta, mielőtt összeesett volna.

Sheba térdei elgyengültek, amikor kialudt a tűz. Belső tüze el¬halt, kiapadt, befulladt, mint vákuumtól a gyertya.
A terem már nem volt olyan hűvös, és nem érzett mást a le¬vegőben, csak édes illatokat, parfümöt és áporodott, légkondi¬cionált levegőt. Már nem érezte azt a káprázatos nyomorúságot, amit teremtett. Semmi mást nem tudott érzékelni, csak a sajátkiszáradt száját. És Gabe Christensen erős karjait is, ahogy meg¬tartották őt.

A lány ruhája puha volt és meleg. Lehet, hogy ez a baj - gon¬dolta Gabe, miközben magához húzta. Lehet, hogy a teremben túl nagy a meleg ehhez a nehéz anyaghoz. Aggódva simította félre a selymes hajat a lány arcából. A homloka nem tűnt melegnek, lágy bőre nem volt nyirkos. Mind ez idő alatt a lány tekintete egy pillanatra sem eresztette az övét.
- Jól vagy? Fel tudsz állni? Sajnálom, de nem tudom a ne¬ved.
- Jól vagyok! — felelte a lány mély, doromboló hangon. A do¬rombolás ellenére hangja ugyanolyan döbbent volt, mint a tekin¬tete. - Fel... fel tudok állni.
Felegyenesedett, de Gabe nem engedte el. Nem akarta elenged¬ni. 0 pedig nem húzódott el. Apró kezei felkúsztak a fiú vállára, és ott megpihentek, mintha csak táncolnának.
- Ki vagy te? — kérdezte a lány torokhangon.
- Gabe. Gábriel Michael Christensen — egészítette ki egy vi¬gyorral. - Te pedig... ?
- Sheba - felelte, sötét szemei kitágultak. — Sheba... Smith.
- Nos Sheba Smith, van kedved táncolni? De csak ha elég erős¬nek érzed magad hozzá!
- Igen - suttogta félig magának. — Igen, miért is ne?
A lány tekintete egy pillanatra sem hagyta el a fiú szemét.
Egy tapodtat sem moccanva onnan, ahol álltak, Gabe és Sheba egy újabb borzasztó zeneszám ritmusára kezdtek ringatózni. A szörnyű zene ezúttal nem zavarta annyira a fiút.
Gabe-ben ekkor összeállt a kép. Új lány. Mesés ruha. Sheba. O volt Logan partnere, aki elhívta a hűt a bálba, aztán látni sem akarta többé. Egy pillanatig aggódott, hogy helyénvaló-e, amit tesz, hiszen a barátja randijáról van szó. Az aggodalom gyorsan tovaszállt.
Először is, Logan jól érzi magát Libbyvel. Nincs értelme félbe¬szakítani valamit, ami eleve elrendeltetett.
Másodszor pedig, egyértelmű, hogy Sheba és Logan nem egy¬másnak vannak teremtve.
Gabe-nek mindig is jó megérzései voltak ezen a téren, ügyesen kiválasztotta az összeillő személyiségeket, egymással harmonizáló természetű embereket. Sok tréfa céltáblája volt az adottsága, de ez nem zavarta. Gabe szerette, ha az emberek boldogok.
Ez a tengermély pillantású, heves lány nem Loganhez való. Amikor megérintette, lecsillapodott a kétségbeesett vágyódás. Gabe sokkal jobban érezte magát a lánnyal a karjaiban. Amíg ölelte, úgy tűnt, hogy lecsendesül a furcsa hívás. A lány biz¬tonságban volt, már nem fuldoklott, s megszűnt az elveszettség érzése is. Gabe félt elengedni, aggódott, hogy az égető vágy visszatér a lányba.
Páratlan pillanat volt. Gabe furcsa módon először érezte, hogy épp a megfelelő helyen van, és ő az egyetlen, aki idevaló. Nem mintha nem lett volna már barátnője, a lányok kedvelték Gabe-et, neki pedig sok alkalmi kapcsolata volt. De sosem bizonyultak tartósnak. Mindig akadt valaki más, akihez valójában tartoztak. Egyiküknek sem volt igazán szüksége Gabe-re, hacsak nem barát¬ként. És mindig jó barátok maradtak. Egyik eset sem volt ehhez fogható. Hát hozzá tartozik? Ez a dolga, hogy megóvja ezt a kar¬csú lányt, hogy a karjában tartsa?
Ostobaság ilyen fatalista módon gondolkodni. Gabe próbált hétköznapian viselkedni.
- Te ugye új vagy itt, a Reed Fivérben? - kérdezte a lánytól. 4 Csak pár hete járok ide - igazolta a feltevését a lány.
- Nem hiszem, hogy lennének közös óráink.
- Nem, emlékeznék rá, ha valaha is a közelembe jöttél volna. Furcsán fejezte ki magát. A lány belenézett a szemébe, kezei
gyengéden a vállába kapaszkodtak. Ösztönösen is közelebb húzta magához.
- Kellemesen telik az estéd? - kérdezte Gabe. Nagyot sóhajtott, egészen lényének mélyéről tört elő.
- Most már igen — felelte kissé bánatosan. — Nagyon jól érzem magam.

Besétált a csapdába! Mint egy idióta, egy ivadék, egy újonc, egy zöldfülű!
Sheba Gabe-hez hajolt, képtelen volt ellenállni. Képtelen volt akarni ellenállni. Belebámult az égszínkék szempárba, és erős kényszert érzett, hogy felsóhajtson.
Hogy nem vette észre a jeleket?
Hogy a jóság pajzsként öleli körül! Ahogy a suttogása érintet¬lenül hagyva a fiút, szinte lepattan a lelkéről. Hogy azok a ke¬zelhetetlen boldogságbuborékok, amik ellenálltak ma este az ő gonoszságának, mind azokhoz tartoztak, akikkel érintkezett, a barátaihoz!
A szeme már önmagában figyelmeztető jel volt! Celeste okosabb volt Shebánál. Legalább a megérzései távol tar¬tották őt ettől a veszélyes fiútól. Amint megszabadult az átható pillantástól, tartotta a két lépés távolságot. Miért nem értette meg Sheba az okát? És annak az okát, hogy Gabe épp Celeste-et hívta el a bálba. Persze, hogy vonzódott Celeste-hez! Most már minden világos!
Sheba a teremben morajló zene ritmusára ringatózott a fiú biz¬tonságot adó ölelésében. Védelmezte őt. Kicsi, addig ismeretlen boldogságindák kacskaringóztak üres lelkében.
Ne! Ezt ne! Csak boldogságot ne!
Ha már most boldognak érzi magát, a többi sem várat sokáig magára!
Nincs módja elkerülni a szerelem csodájának rettenetét? Nem sok esély van rá, ha egy angyal karjaiban találod magad.
Nem igazi angyal. Gabe-nek nincs szárnya, és nem is tartozik azok közé az ütődött tollashátúak közé, akik emberi szerelemre cserélték el a szárnyukat. De egyik szülője megtette.
Gabe valójában félvér angyal volt, bár neki fogalma sem volt erről. Ha tudott volna róla, Sheba hallotta volna a gondolataiban, és megmenekült volna ettől a szent rettenettől. Ez most már na¬gyon is nyilvánvaló volt a számára. Ilyen közelségben érezte a fiú bőréből áradó liliomillatot. Egyértelműen az angyalszülő szemét örökölte. Az égszínkék szempár láttán Sheba is azon nyomban rá¬jöhetett volna, ha nem foglalja le annyira a cselszövés.
Az angyaloktól okkal óvakodtak még az olyan tapasztalt dé¬monok is, mint Jezebel. Ha egy ember számára veszélyes volt egy démon szemébe nézni, akkor legalább annyira veszélyes volt egy démonnak egy angyal szemébe pillantani. Ha egy démon pillan¬tása túl sokáig időzik egy angyalon... Pfrrrrt! kihunynak a pokol tüzei, és a démon egészen addig csapdában vergődik, amíg az an¬gyal fel nem hagy a megmentésével.
Mert pontosan ezt teszik az angyalok. Mentenek.
Sheba örök életű, így egészen addig fogoly marad, amíg Gabe maga mellett akarja tartani.
Egy telivér angyal azonnal tudta volna, hogy kicsoda Sheba, és azonnal elkergette volna, ha elég erős hozzá, vagy nagy ívben el-kerülte volna, ha nem az. Sheba el tudta képzelni, milyen hatással lehetett Gabe oltalmazó ösztöneire az ő jelenléte. A fiú a tudatlan¬ság homályában élve válaszokat keresett. Sheba átkozott állapota szirénaként üvöltött felé. Tehetetlenül nézte Gabe gyönyörű arcát, teste boldogsággal telt meg, és azon tűnődött, vajon meddig tart majd ez a gyötrelem. Már így is túl soká tart ahhoz, hogy megmentse az ő tökéletes bálját.
A pokol tüze nélkül már nem volt befolyása a halandókra. De továbbra is teljesen tudatában volt mindennek, tehetetlenül és gusz-tustalanul boldogan nézte, ahogy minden munkája semmivé foszlik. Cooper Silverdale elszörnyedve kapkodott levegő után, mikor a re-megő kezében tartott fénylő pisztolyra nézett. Mégis mi ütött belé? Visszadugta a fegyvert a rejtekhelyére, és félig rohanva a mosdó felé szaladt, ahol aztán kihányta a bevedelt puncsot a mosdókagylóba.
Cooper gyomorproblémái félbeszakították Matt és Derek nem¬rég kezdődött ökölharcát a férfimosdóban. A két jó barát dagadt szemekkel bandzsított egymásra. Miért verekedtek? Egy olyan lány miatt, akit egyikük sem kedvelt? Mekkora baromság! Hir¬telen sürgős vágyat éreztek, hogy egymás szavába vágva kérjenek elnézést. Felrepedt szájjal vigyorogva, egymás vállát lapogatva in¬dultak vissza a bálterembe.
Dávid Alvarado feladta azon tervét, hogy nekiessen Heathnek a tánc után, hiszen Evie megbocsátotta neki, hogy úgy elvonult Celeste-tel. A lány arca lágyan és melegen simult az övéhez, ahogy a zene ritmusára lassan ringatóztak. Esze ágában sem volt újra magára hagyni.
Nem Dávid volt az egyetlen, aki így érzett. Ahogy a zene is varázslatosra váltott az unalmas helyett, a táncosok is ösztönösen azok felé indultak, akikkel eredetileg idejöttek volna, akik az este szörnyűségeit boldogsággá változtatják majd.
A magányos és lehangolt Lauder edző felpillantott az íztelen süte-ményekről, egyenesen Finkle igazgatóhelyettes szomorú szemébe. Az asszony magányosnak tűnt. Az edző tétova mosollyal elindult felé.
Fejét rázva és pislogva, mint aki épp egy rémálomból akar sza¬badulni, Melissa Harris elhúzódott Tysontól, és a kijárat felé ro¬hant. Megkeres egy ajtónállót és taxit hívat...
A Reed River gimi végzős báljának hangulata túlfeszített gumi-szalagként pattant vissza a helyére. Ha Sheba önmaga lett volna, addig feszíti a szalagot, amíg darabokra nem szakad az egész este. Mostanra azonban a nyomorúság, a harag és gyűlölet mind eltűn¬tek. Az emberek agyát túl sokáig szorították satuba. A bálozok megkönnyebbülten ernyedtek a boldogság karjaiba, és két kézzel kaptak a szeretet felé.
Még Celeste is belefáradt a rombolásba. Rob karjai közt maradt, és megremegett kissé, amikor azokra a tökéletesen kék szemekre gondolt, míg egyik lassú szám a másikba olvadt.
Sem Sheba, sem Gabe nem érzékelte a zene változását.
Az összes részegítő fájdalom és nyomorúság megsemmisült. Még ha Sheba fel is szabadulna, visszarendelnék a középiskolába. Hol marad az igazságtalanság?!
És Jezebel! Ő tervelte volna ki az egészet? Megpróbálta elterelni Sheba figyelmét a veszedelmes félvér angyalról? Vagy csalódik most vajon? Tényleg azért jött, hogy bátorítsa? Nem tudott rájönni.
Amikor Sheba tüze kialudt, Jezebel megszűnt létezni számára akár kinevette, akár bosszankodott, nem láthatta már. Sheba önmagától undorodva, boldogan felsóhajtott.
Gabe annyira jó. És a karjába simulni is nagyon jó érzés. Cso¬dásan érezte magát. Meg kell szabadulnia, mielőtt a boldogság és szeretet végképp tönkreteszi! Vajon örök foglya marad ennek az ismeretlennek, a tollas hátúak mennyei fajzatának? Gabe rámosolygott, ő pedig felsóhajtott. Sheba tudta, mit érez a fiú. Az angyalokat semmi sem teszi bol¬dogabbá, mint amikor másoknak szereznek örömet, és minél na¬gyobb a változás az illető lelkében, annál elragadtatottabbak lesz¬nek az angyalok. Amennyire tökéletesen nyomorult és átkozott volt Sheba, Gabe bizonyosan szárnyalt a boldogságtól - mintha
valódi szárnyai lennének. Sosem akarja majd elengedni. Shebának egyetlen esélye maradt. Egyetlen út vezethetett csak
vissza az ő korcs, nyomorult, lángoló, bűzös otthonába. Ha Gabe maga küldi oda. Ebbe az eshetőségbe belegondolva a korábbi nagyszerű pusz¬títás hullámai söpörtek át rajta, s végre sokkal rosszabbul érezte magát. Amint megérezte a visszacsúszását, Gabe még szorosabban ölelte magához. A szenvedést elnyelte az elégedettség, de Sheba még reménykedett. Felnézett a szeretettel teli angyalszemekbe, majd elandalodva elmosolyodott.
A megtestesült gonosz vagy, Sheba — mondta magának. Igazi te¬hetség vagy, ha szenvedésről van szó! Ismersz minden lelki és testi kínt. Kimászol a kelepcéjéből, és minden újra a régi lesz. Hiszen amennyi fájdalmat és pusztulást ő képes volt okozni, mi sem lesz könnyebb, mint rávenni az angyali fiút, hogy a pokolba küldje...

2010. július 11., vasárnap

regény fordítás: MICHELE J A F F E: Csók és ármány

ELSŐ FEJEZET

- Sajnálom, de ez nem több az előre megírt forgatókönyv végé¬nél - mondta a férfi mosolyogva, miközben a lány torkát szorítot¬ta. Egy pillanatra sem vette le szemét a szeméről, míg fojtogatta.
- Ha meg akarsz ölni, nem lehetne egyszerűen túlesni rajta? Ez elég kényelmetlen.
- Mi? A kezem? Vagy az érzés, hogy elbuktál...
- Nem buktam el! m ...újra?
A lány a férfi arcába köpött.
- Még mindig lobog benned a tűz. Ezt szeretem benned. Azt hiszem, te és én szép pár lettünk volna. Igazán sajnálatos, hogy nincs rá idő.
A lány még egyszer, utoljára próbált küzdeni, karmolászni kezd¬te a nyakát szorító kezeket, a karjait, bármit, de a férfi még csak fel sem szisszent.
Olyan közel hajolt a lányhoz, hogy érezte a leheletét.
- Utolsó szó?
- Kettő: Tic Tac! Igazán rád férne!
Felnevetett, és erősebben kezdte szorítani a nyakát, egészen addig, míg ujjai nem keresztezték egymást.
- Viszlát!
Pillantásuk egy másodperc erejéig egybefonódott. A következő pillanatban hangos reccsenés hallatszott, majd a lány a padlóra csúszott, és minden elsötétült körülötte.


MÁSODIK FEJEZET

Nyolc órával korábban...
- Az okos lányok tudják, hogy hallgatni arany, de csupán négy másodpercig. Ha tovább tart, akkor máris kínos pillanatok elé nézel
- olvasta Miranda a könyvre fintorgva —> ha úgy érzed, hogy kezd visszavonulni, tégy neki ajánlatot! Egy egyszerű, mosolyogva feltett „Kérsz mogyorót?" pillanatok alatt megtöri a stagnáló csendet. Ne feledd! Az okos lányok okos lányok módjára cselekednek!
Miranda kezdett erősen kételkedni a Hogyan szerezd meg és csókold a fiúdat című könyvben. Júniusi este volt, a Santa Barba¬ra Városi Repülőtér parkolójában álldogált, egy fekete Lincoln oldalának dőlve, és azon mélázott, mennyire megörült, mikor a könyvesboltban rátalált erre a könyvre. Akkor úgy tűnt, ez egy álom megvalósulása könyv formájában: boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ki ne akarná megismerni Az öt arckifejezést, ami megváltoztatja az életedet vagy A nyelvtanira titkos tudományát, amit csak a profik ismernek? De az összes gyakorlat elvégzése sem győzte meg az elbűvölő mosoly vagy a napi fél óra szőlőszopogatás eredményességéről. Nem ez volt az első alkalom, hogy egy önsegítő könyv csalódást okozott neki. A Nincs több halogatás! és a Szerezz barátokat! totál kiábrándítóak voltak, a mostani azonban ezeknél is nagyobb csalódás volt, mert ezúttal igen nagy reményekkel vágott bele. És mert - ahogy legjobb barátja, Kenzi is rámutatott legutóbb,
az olyan végzősök, akik úgy viselkednek, mint Miranda, és kerülik a kiszemeltjüket, azoknak igazán nagy segítségre van szükségük.
Megpróbálkozott egy másik résszel is.
- Tegyél rejtett célzást: a saját kérdésével kérdezz vissza, és vond fel az egyik szemöldöködet! Vagy kezdd a beszélgetést egy pasizás dumával! Te: A porcelánrészlegen vagyunk? Fiú: Nem, miért? Te: Mert olyan finom vagy! Ha a porcelán nem a te asztalod, a következő mindig be¬jön. Te: Űrnadrág van rajtad? Fiú: Nem, miért? Te: Mert a segged...
- Hello, Miss Kiss!
Ahogy Miranda felnézett, Caleb Reynolds őrmester gödrös álla és napbarnított bőre ötlött a szemébe. Nagyon elvonhatta a figyelmét a könyv, hogy nem hallotta a közeledő férfi szívdobogását. Másmi¬lyen volt, mint a többségé, minden dobbanás végén kis visszhang keletkezett, olyan volt, mint ha egy-két-há cha-cha ritmust hallana (a cha-cha ritmusról a Te is tudsz táncolni! című könyvben olva¬sott, ami egy újabb szerencsétlen önsegítő tapasztalat volt). Ez a szívritmusszavar valószínűséggel gondot okoz majd neki idős korá¬ra, de huszonkét évesen nem gátolja meg abban, hogy edzőterembe járjon, legalábbis ezt gondolta a mellizmáról, a bicepszéről, a vállá¬ról, az alkarjáról, a csuklójáról. - Ne bámuld már!
Amikor csak megpróbál egy helyes fiúval szóba állni, Lepcses Száj mindig beledumál, pláne ha Santa Barbara legfiatalabb rend¬őre az, aki alig négy évvel idősebb nála, munka előtt minden reg¬gel szörfözik, és elég menő ahhoz, hogy az este nyolc órás időpont ellenére is napszemüveget viseljen. Ennyit mondott:
- Hello, biztos úr! Gyakran jár ide?
Ez már elég volt ahhoz, hogy az őrmester összevonja a szemöldökét.
- Nem.
- Nem, miért is tenné?! Én sem. Vagyis nem túl gyakran. Ta¬lán egyszer egy héten. Nem elég gyakran ahhoz, hogy tudjam, merre van a mosdó. Ha-ha! — mondta már nem először gondolván, hogy az élet mellé igazán járhatna automatikusan egy süllyesztő is Csak egy kis menekülő nyílás, amin rögtön azután átzuhanhatna az ember, miután totálisan lejáratta magát. Vagy ha pattanások rügyeznek az arcán.
- Jó könyv? - kérdezte a férfi, majd elvette tőle és hangosan felolvasta a címét. — Jó tanácsok jó lányoknak, akik (néha) rosszal¬kodni akarnak.
De hát az életben nincs süllyesztő.
- Iskolai kutatómunkához kell. Házi. A... öhm... a párosodási rituálékhoz.
- Azt hittem, a krimi testhez állóbb. — Féloldalas mosolyt vil¬lantott a lányra. Túl menő ahhoz, hogy rendesen elmosolyodjon. - Nem tervezi mostanában újabb rablás meghiúsítását?
Az csak egy tévedés volt. Nem állította meg a fiúkat, akik kira¬bolták Ron 3-as számú éjjel-nappaliját, csak elég sokáig ténfergett ott ahhoz, hogy kiszúrják a rendőrök. Valamiért nehezen hitték el, hogy ő épp csak nekitámaszkodott a lámpaoszlopnak, ami a fiúk kocsijára zuhant, akik épp sietősen készültek távozni az út¬kereszteződésből. Szomorú, hogy az emberek mennyire gyanakvó¬ak, főleg a rendőrség kötelékében. És az iskolaigazgatói irodában. De rengeteget tanult azóta.
- Próbálom tartani a havi egy rablást. — Miranda remélte, hogy könnyed, „az-okos-lányok-okosan-cselekszenek"- stílusban mondta mindezt. - Ma csak a szokásos munkát végzem. VIP utasfelvétel a repülőtérről.
Miranda hallotta, ahogy a cha-cha dobbanás kissé erősödik. Ta¬lán csak arra gondol, hogy a VIP-ek igazán menők.
- A Chatsworth Akadémia internátusába jár, ugye? Bármikor elengedik, vagy csak bizonyos napokon?
- Végzősöket szerda és szombat délutánokon. Akkor nincsenek órá¬ink - mondta, és hallotta, ahogy az őrmester szívverése felgyorsul.
- A szerda és szombat délutánok szabadok. Hogy szokott ki-kapcsolódni?
Randira akar hívni? Nem. Lehetetlen. NEMLEHETNEM-LEHETNEMLEHET! Flörtölj! parancsolt magára. Megnyerő mo¬soly! Mondj valamit! Bármit! Légy okos! Most!
- És maga? Hogy szokott kikapcsolódni? - ismételte vissza a kérdést, egyik szemöldökét felemelve, rejtett értelmet adva ezzel.
A férfi egy pillanatra visszavonulót fújt, majd hivatalos hangon ezt mondta:
- Én dolgozom, Miss Kiss.
Kérem, fogadják szeretettel Miss Miranda Kisst, az év idiótáját! - gondolta. Majd így szólt:
- Hát persze! Akárcsak én! Úgy értem, vagy a klienseket fuva¬rozom vagy csapattréningen vagyok. Egyike vagyok Tony Bosun Méheinek. A görkori derbycsapat. Ezért csinálom ezt — mutatott a limóra, vagyis inkább belevágta a kezét — Tony cégénél, az 5L-nél kell sofőrködni ahhoz, hogy bekerülhessen valaki a csapatba. Álta¬lában csak hétvégén van versenyünk, de szerdánként edzünk, néha más napokon... - Lepcses Száj befogta.
- Láttam már a Méheket játszani. Az egy hivatásos csapat, ugye? Középiskolásokat is engednek játszani?
Miranda nyelt egyet. — O, persze! Természetesen. A férfi ránézett a napszemüvege fölött.
- Rendben! Hazudnom kellett, hogy bekerüljek. Tony azt hiszi, húszéves vagyok. De ugye nem mondja el neki?
- Elhitte, hogy húszéves?
- Nagy szüksége volt egy új pontszerzőre.
Reynolds rendőr felkuncogott.
- Szóval maga az? Jól csinálja! Már értem, miért tett kivételt Tony! - mérte végig Mirandát. — Nem ismertem volna fel.
- Hát ja, hisz paróka van rajtunk, meg az aranyozott maszk a szemünk előtt, így aztán tök egyformák vagyunk. — Ez volt az egyik dolog, amit annyira szeretett a görkori derbyben: az anonimitás. A tény, hogy senki sem tudta, ki is az ember valójában, hogy mik az adottságai. Ezáltal biztonságban volt, és kevésbé érezte töré¬kenynek magát. Senki sem tudta kiszúrni... semmilyen okból.
Reynolds rendőr levette a napszemüvegét, hogy jobban meg¬nézhesse magának.
- Szóval felveszi azt a piros-fehér-kék szaténszerelést? Azzal a rö¬vid szoknyával és a helyes kis köpennyel? Azt megnézném egyszer!
Mosolyogva nézett egyenesen a lány szemébe, amitől Miranda tér¬dei remegőre fogták, agya pedig egyből fantáziálni kezdett. Képzele¬tében nem volt a férfin ing, csak egy adag juharszirup és egy nagy...
- Hát itt az én hölgyem! — mondta. — Megvagy! — Majd elsétált. ...rakás palacsinta. Miranda végignézte, ahogy egy húszas évei
elején járó, sűrű szőke hajkoronájú, karcsú, izmos lányhoz lép, megölelte és a nyakába csókolt. Olyan típusú nő volt, aki 80C-S melltartót hord, és azt tutira nem az olcsóságáról híres Sanrioban vette. Hallotta, ahogy a férfi lelkesen azt mondja:
- Várj csak, amíg a házhoz érünk! Szereztem néhány új játék¬szert, valami igazán spécit, csak neked!
Hangja rekedt volt, szíve hevesen vert. Amint Miranda mellé értek, biccentett és annyit mondott:
- Ne keveredjen bajba!
- Ja, maga se! - felelte neki Lepcses Száj. Miranda legszíve¬sebben lefejelte volna a motorháztetőt. Micsoda idióta! Egy laza nevetést próbált kicsiholni (négyes számú kifejezés a könyvben), de csak csuklásra tellett tőle.
Mikor a parkoló túloldalára értek, hallotta, ahogy a nő megkér¬di, ki volt ő, majd azt is, ahogy Reynolds rendőr azt mondta: -A helyi limósofőr.
- O a sofőr? - kérdezte a nő. - Hasonlít arra a Hawaiian Airlines légi utaskísérőre, akivel régebben randiztál, csak fiatalabb. És csi¬nosabb. És ugye tudod, hogy a csinos nők közelében elég megbíz¬hatatlan vagy. Biztosan nem kell aggódnom?
Miranda hallotta, ahogy a férfi felnevet, majd őszinte hangon ezt mondja:
- Miatta? Bébi, ő csak egy középiskolás kiscsaj, akinek bejövök. Higgy nekem, nincs okod aggodalomra!
Csapóajtót! Most! Könyörgöm!
Van, hogy a szuperhallás szuperszívás.


HARMADIK FEJEZET

Miranda szerette a Santa Barbara Repülőteret. Vályogra emlé¬keztető falaival, hűvös terrakotta padlójával, bugyikékkel vegyes aranycsempéjével és a falon futó bougainvilleával inkább hason¬lított egy acapulcói strandbárra, mint egy hivatali épületre. Kicsi volt, ezért a repülők ott parkoltak le, ahol landoltak, saját lépcsőt engedtek le, és csak egy lánc választotta el a várakozókat az uta¬soktól.
Miranda kivette az autóból az üdvözlőtáblát, és ellenőrizte a rajta lévő nevet: CUMEAN, majd a kiszálló utasok irányába for¬dult vele. Amíg várakozott, egy négy kocsival mögötte parkoló, aranyszínű Lexus kombiban telefonáló nőt hallgatott.
- Ha leszáll a gépről, már tudni fogom. Jobban teszi, ha ké¬szenlétben tartja a csekkfüzetét! - Aztán fejét oldalra fordítva hall¬gatta a mély sluurp, sluurp, sluurp hangokat, amelyek kíséreté¬ben egy csiga tartott a langyos betonon át a borostyán felé. Még mindig emlékezett a pillanatra, amikor rádöbbent, nem mindenki hallja úgy a dolgokat, ahogy ő, és hogy ő nem átlagos. A Szent Bartolomeo Általános Iskola hetedik osztályának első félévét ta¬posta éppen, mikor lejátszották nekik a Változik a tested: A női lét című videót, és tanácstalanul állt azon dolgok előtt, amiket nem említettek a filmben. Úgyis mint az irányíthatatlan sebesség¬kitörések, vagy hogy összetöri a tárgyakat, amelyeket csak fel akar emelni, hogy magasugrás közben beveri a fejét a mennyezetbe, vagy az, hogy hirtelen meglátja az emberek ruháján a porszemet.
Miután azonban Anna nővér minden kérdésére csak egy „Ne bu-táskodj, gyermekem!"-mel válaszolt, Miranda úgy érezte, ezek a dolgok annyira maguktól értetődőek, hogy nem érezték szükségét megemlíteni a filmben. Csak akkor döbbent rá, mennyire más adottságokkal rendelkezik, mikor megpróbálta Johnnie Voight vonzalmát elnyerni azzal, hogy figyelmeztette, ne lessen többet Cynthia Riley-ról, mert a tőle öt székkel odébb ülő lány ceru¬zájának sercegéséből ítélve mindig rosszul válaszol a kérdésekre. A fiú ahelyett, hogy térdre borult volna előtte, és kinyilatkozta volna, hogy Miranda az ő sportmelltartós, skót kockás szoknyájú istennője, dilinyósnak bélyegezte, majd leribancozta, végül pedig megpróbálta megverni.
Akkor tanulta meg egy életre, hogy mennyire veszélyes, ha fel¬fedezik az adottságait, és ezáltal kiközösítik őt.
Erősebb is volt a korabéli fiúknál, akik egyáltalán nem tartották ezt menő vagy klassz dolognak. Az iskolában is osztották ezt a nézetet.
Mára már profi módon játszotta a normálist, és mindig óvatos volt. Megtanult uralkodni az erején. Legalábbis azt hitte, hogy képes rá, egészen hét hónappal ezelőttig, amikor...
Miranda elhessegette az emlékeket, és visszaterelte figyelmét a repülőtéren lévő emberek felé. A munkájára koncentrált. Egy sző' ke, göndör hajú kislányt figyelt, aki az út mellett álldogáló apu¬kája vállán ült, és egy a repülőtől feléjük tartó nőnek integetett, és ezt kiabálta:
- Anyuci, anyuci, úgy hiányoztál!
Elnézte a boldog családi ölelést, és úgy érezte, mintha gyomor¬szájon vágták volna. Az egyik előnye annak, ha valaki internátusba jár az, hogy nem hívnak meg más családok házába, és nem kell végignézni, hogy hogyan viselkednek reggelizés közben a normális családok.
Ráadásként azok, akiknek normális családjuk volt, nem a Chatsworth Akadémiára jártak.
„Elsőrangú internátusi élmények Dél-Kaliforniában!" Vagy, ahogy Miranda gondolta előszeretettel „Gyerekraktár", ahol addig tárolták a szülők (vagy az ő esetében gondviselők) a gyermekeiket, amíg valami oknál fogva szükségük nem volt rájuk.
Az egyeden lehetséges kivétel a szobatársa, Kenzi volt.
ő és Kenzi Chin már négy éve, elsőéves koruk óta laktak együtt, több ideje, mint amennyit Miranda bárki mással együtt töltött. Kenzi egy tökéletes együtt-reggeliző családból jött, tökéletes bőre volt, tökéletes osztályzatai voltak, és úgy egyáltalán mindene töké¬letes volt, amiért Miranda akár gyűlölhette is volna, ha Kenzi nem lett volna olyan kedves és hű barát. És egy egész icipicit hibbant.
Aznap délután, mikor a szobájukba lépett, Kenzit fejen állva találta, egy szál bugyiban, tetőtől talpig bekenve halványzöld, szá¬radó sárral.
- Életem hátralévő részében pszichiáterhez kell járnom, hogy kiheverjem ezt a látványt! — mondta neki Miranda.
- Amúgy is elég sokáig kell majd pszichiáterhez járnod az elcse¬szett családod miatt! Én csak némi LTK anyaggal szolgálok neked. - Kenzi többet tudott Miranda családjának történetéről, mint bárki más a Chatsworthben, a legnagyobb része persze ennek is kitaláció volt. A szerencsétlensége azonban valódi.
Kenzi nagyon szerette a rövidítéseket, és folyamatosan újakat talált ki. Miközben az ágyra hajított táskája után dőlt, Miranda megkérdezte:
- Mi az az LTK?
— Legeslegelőkelőbb Társadalmi Kör - majd így folytatta: -Nem hiszem el, hogy nem jössz el a bálra! Mindig úgy képzeltem, hogy együtt megyünk!
— Nem hiszem, hogy Beth repesne az örömtől! Tudod, én lennék a felesleges harmadik! - Beth Kenzi csaja volt.
— Ne is emlegesd azt a... létformát! - játszotta el az iszonyodást. - A Beth és Kenzi Showt hivatalosan is törölték.
— És mégis mikor?
— Mennyi az idő?
— Három óra harminckettő.
— Két órája és hat perce.
— Ó, tehát a bálra visszaáll a rend!
— Hogyisne!
Kenzi „törlései" egy héten egyszer ütötték fel fejüket, és sosem tartottak négy óránál tovább. Úgy gondolta, hogy a szakítás drá¬mája és a kibékülés izgalma tart frissen egy kapcsolatot. És bár¬mily beteges is volt, úgy tűnt, hogy működik, mert ő és Beth volt a legboldogabb pár, akit ismert. Még több tökéletesség!
— Ne próbálj meg témát váltani! Szerintem súlyos hibát követsz el, ha kihagyod a bált!
— Ja, az tuti! Sosem bocsátom meg magamnak!
— Komolyan gondoltam!
— Miért? Mi ebben a nagy szám? Nagy táncmulatság, hülye mottóval! Nagyon jól tudod, hogy két bal lábam van, és nem len¬ne szabad a többiek közelébe, a táncparkettre engedni!
— A „Tisztelgés a Piros, Fehér és Kék előtt" egyáltalán nem hü¬lye, hanem hazafias! Különben is, a Hustle-t elég jól táncolod!
- Szerintem Libby Geer nem értene veled egyet! Már ha persze a szája nem lenne még mindig összefércelve!
- Akárhogy is, a végzősbál nem csak egy tánc! Az átkelés rítusa, amikor hátrahagyjuk azt az énünket, akik voltunk, és belépünk a felnőttek mérhetetlenül nagy világába, ledobva magunkról fiatal-ságunk instabilitását azzal...
- ...hogy berúgunk, és talán szerencsénk lesz! Bár ez azon is múlik, ki mit nevez szerencsének.
- Megbánod, ha nem jössz el! Tényleg nyomorultul akarsz fel¬nőni, tele lemondással?
- Igen. Amúgy is dolgoznom kell.
-Na, helyben vagyunk! Már megint a munkáddal takarózol! Ki is vehetnél egy vasárnapot! Legalább mondd meg őszintén, hogy miért nem akarsz jönni!
Miranda, a csókos könyv kettes számú kifejezésével élve, ártat¬lan bociszemeket meresztett Kenzire.
- Nem értem, mire gondolsz!
- Ne nézz úgy rám, mint az én kicsi pónim! Négy betűt mon¬dok neked: W-I-L-L.
- Nekem is van számodra három betűm: N-E-M. Ó, van még négy: T-A-S-
Kenzi azonban, Mirandát figyelmen kívül hagyva, tovább foly¬tatta. Ezt már szinte hivatásszerűen űzte.
- Való igaz, hogy Willt nagy eséllyel be kell majd oltatni, de minimum szűrővizsgálatnak kell alávetni azok után, hogy Ariellel járt, de képtelen vagyok elhinni, hogy ilyen könnyen feladod!
Will Javelin töltötte ki Miranda álmainak 98 százalékát. Nagy erőfeszítéssel próbálta száműzni a fejéből, amióta megtudta, hogy azzal az Ariel Westtel megy a bálba, aki a „West-cukor-a-legjobb-cukor"-vagyon örököse: „A vidéki házaink után neveztem el az új melleimet, a te családodnak van vidéki háza, Miranda? Ó persze, el is felejtettem, hogy te fogadott gyerek vagy!" Hogy kerülje a rossz karmát, csak ennyit mondott:
- Ariellel semmi gond!
-Ja, semmi, amit ne lehetne egy kis ördögűzéssel orvosolni, — Kenzi letérdelt a fejenállásából, majd a törülközőjéért nyúlt. — Legalább azt ígérd meg, hogy az after partira eljössz! Sean szüleinek a házában tart-juk, lent a parton. Ugye eljössz? Mind odamegyünk lógni egy kicsit, és megnézzük a napfelkeltét. Lesz egy kis időd, hogy az iskolán kívül beszélhess Will-lel. Különben is, mikor leszel hajlandó végre elárulni, hogy mi történt köztetek azon az estén? Mi ez a LASZ?
Miranda ezt már ismerte.
- Nincs Lakat A Számon! — mondta, majd felkapott egy köteg papírt az ágyak között lévő könyvespolcról, és összerendezte őket.
- Már megint ezt csinálod! Megint játszod a Háztartásbeli Helént, csak hogy ne kelljen beszélgetned!
- Talán! - Miranda a papírokba merült, amelyek újságkivágá¬sok másolatai voltak.
„Zsebtolvajt fogott egy ismeretlen jótevő, majd a kerítéshez kötözte egy jojóval" - hirdette a legfelső és legfrissebb lap. Majd egy másik pár hónappal korábbról: — „Lenyugodtak a kedélyek: fegyveres rab¬lás hiúsult meg, amikor a rabló elvesztette uralmát a fegyver felett. Szemtanúk állítása szerint a Pez cukorkaadagoló, ami kiütötte a rabló kezéből a fegyvert, a semmiből került elő." — És végül hét hónappal korábbról: - ,Az éjjel-nappali üzlet rablásából menekülő tetteseket ál¬lította meg a kidőlő villanypózna, két embert letartóztattak."
A gyomra kezdett összeszűkülni. Végül is csak ez a három került napvilágra a tucatból — biztatta magát. De ez nem igazán nyugtat¬ta meg. Soha senki nem kapcsolhatja össze ezeket az eseményeket. Soha!
Az éjjel-nappali közért volt az első. Alkonyodott, köd szállt az óceán felől, a lámpák homályos glóriákként ragyogtak. Egy Santa Barbara-i mellékutcában hajtott végig, görkori derby edzésre igyekezett éppen, amikor meghallotta a fenyegetéseket Ron 3-as Számú Éjjel-Nappalijából és csak... cselekedett. Nem volt ura a tettének, olyan volt, mintha álmodna, a teste pontosan tudta, mit kell csinálnia, hogy merre mennek a rablók, és hogyan lehet meg¬állítani őket. Úgy talált vissza hozzá, mint ahogy egy rég nem hal¬lott kedves dallam. Csak neki fogalma sem volt róla, hogy honnan tért vissza.
A kisbolt kirablását követő három napot az ágyában töltötte, reszkető labdává gömbölyödve. Kenzinek azt mondta, hogy az influenza döntötte le a lábáról, csakhogy ami valójában ledöntöt¬te, az a rettegés volt. Megrémült az erőtől, amit nem bírt kordá¬ban tartani.
Megrémült, mert amíg használta, nagyon jó érzés volt. Olyan... helyénvaló. Mintha először érezte volna, hogy él.
Megrémült, mert pontosan tudta, mi történne, ha az emberek rájönnének. Hogy mi történne ővele. És...
Vádlón lobogtatta a cikkeket Kenzi előtt.
- Ezek meg minek?
- Húha, Kiss Kiképző Őrmester a körletben! — kiáltott Kenzi, majd tisztelgett. - Minden tiszteletem az öné, asszonyom, de ahogy a seregben mondják, MISZR. Nem úszód meg annyival, hogy ijesztő hangon témát váltasz!
A MÍSZR a Magas ívben Szarok Rá kifejezést takarta. Miranda képtelen volt nem nevetni.
- Ha témát akarnék váltani, közlegény, akkor rámutatnék arra, hogy a bőröd minden sejtjéről pereg ez az izé, pontosan arra a szőnyegre, amit három kontinensen át hajszolt anyád dekoratő¬re, csak azért, mert feltételezhetően egyszer Lucy Lawless nappali¬jában volt kiterítve. Komolyan tudni szeretném, mióta érdekelnek téged Santa Barbara utcai bűntényei. Kenzi a szőnyegről a padlóra lépett.
— Nem Santa Barbara utcai bűntényei, hanem azok meghiúsítá¬sai érdekelnek! A záró projektemhez kell újságírásból. Néhányan azt állítják, hogy misztikus erők működnek közre. Sőt, lehet, hogy maga Szent Barbara tért vissza!
— Nem lehet, hogy ezek pusztán véletlen egybeesések? A bűnö¬zők néha egyszerűen elszúrják.
— Az emberek nem szeretik a véletleneket. Ahogy az sem vé¬letlen, hogy megpróbálsz engem másik témáról beszéltetni, semmint hogy válaszolj a kérdésemre, hogy mi történt közted és Will között. Néha úgy tűnik, hogy ti ketten totálisan - és szerény véleményem szerint végre-valahára — összejöttetek, a kö¬vetkező pillanatban pedig már itt vagy megint a szobánkban. Totálisan elrontva ezzel az én — szerintem tökéletes — romantikus estémet!
— Már elmondtam! — nyögte Miranda. — Semmiség volt. Semmi sem történt!
Most, hogy a nap utolsó sugarai is eltűntek, Miranda a limónak dőlve azon elmélkedett, hogy a semmi enyhe kifejezés. Rosszabb volt, mint a semmi. Az a kifejezés Will arcán, ami a „van-valami-zöld-a-fogad-között és az „ó-hello-őrült-professzor" között, va¬gyis a horror és a... nos, a horror között ingadozott, mikor össze¬szedte minden bátorságát és végre...
Ekkor ugrott be neki. Kenzi összes újságkivágása csütörtöki megjelenésű volt, ami a szerdai cselekedeteit taglalta.
- A szerda és szombat délutánok szabadok - hallotta Caleb hangját, amint elismételte szavait.
Ez rossz hír. Ez nagyon rossz hír. Ezentúl meg kell húznia magát.
A mögötte álló aranyszínű Lexus kombi elhúzott a járdasze¬gélytől, de Miranda még a légkondicionáló hangján keresztül is hallotta a pár veszekedését. A kormánynál ülő nőt, aki a férje felé fordulva ordibált:
- Ne hazudj! Tudom, hogy vele voltál! — Majd pont akkor ta¬posott a gázra, amikor a göndör, szőke kislány családja a zebrára lépett a kocsi előtt...
Senki sem volt biztos benne, hogy mi is történt ezek után.
Az egyik pillanatban az autó épp elindult a család felé, a másik¬ban pedig megjelent egy homályos folt, és az egész család zavar¬tan, de épségben állt a járdán.
Míg Miranda a távolodó arany kombit nézte, elöntötte az ilyen¬kor szokásosan terjedő adrenalin, ami mindig azután jelentkezett, hogy gondolkodás nélkül megmentette egy ember életét. Függő¬séget okozott, akárcsak a drog.
És veszélyes is, akárcsak a drog, emlékeztette magát. Azt hiszem, keresned kéne egy értelmező szótárt. A „meghúzza magát" kifejezés nem éppen ezt jelenti — hallotta a fejében.
Pofa be! Csak egy kis kézrántás és lökés volt. Nem valami nagy taktikai manőver.
Nem lett volna szabad megtenned! Túl kockázatos! Nem vagy lát¬hatatlan, ha nem tudnád!
Semmi gond! Nem láttak meg!
Kivételesen.
Miranda azon gondolkodott, vajon másnak is van-e rádióhang a fejében, amin folyamatosan a Nagy Szívás Show megy?
Amúgy mi a szándékod? Gondolod, hogy mindenkit meg tudsz menteni? Amikor még a saját... — feleselt a hang. Fogd be!
- Tessék? - kérdezte egy kislányos hang, mire Miranda döb¬benten vette észre, hogy hangosan beszélt, míg valaki mellette áll.
Körülbelül egyforma magasak voltak, de a lány fiatalabb volt nála, úgy tizennégy éves lehetett. Úgy öltözködött, mintha korai Madonna videókat tanulmányozott volna, hogy ne érhesse meg¬lepetés, amikor a melltartó felett viselt hálószerű póló, az ujjatlan kesztyű, a tupírozott haj, a feketével vastagon kihúzott szem, a gumi karkötő, a kockás szoknya, a neccharisnya és a bokacsizma esetleg újra divatba jön.
- Elnézést! - mondta Miranda. — Magamban beszéltem. - Nem épp az a megfontolt személyiség, ahogy az egy sofőrtői elvárható.
- Ó! - A lány Miranda felé nyújtotta a CUMEAN jelzésű táb¬lát. - Ez a tiéd. Es ez is — mondta, majd átnyújtott neki egy kis szögletes dobozt.
Miranda átvette a táblát, de fejét csóválta a doboz felé.
- Ez nem az enyém.
- Másé nem lehet. Ahogy én sem. Úgy értem, én vagyok Sibby Cumean - mutatott a feliratra.
Miranda zsebre vágta a dobozt, hogy ki tudja nyitni a hátsó ajtót a lánynak, míg azon töprengett, hogy milyen szülő engedi a tizennégy éves gyerekét egy tök ismeretlen által felvenni este nyolc órakor.
- Ülhetek előre?
- Az ügyfelek jobb szeretik hátul — mondta Miranda hivatalos hangon.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy te szereted jobban, ha az uta¬sok hátul ülnek. De mi van, ha én elöl akarok utazni? Az ügyfelek nem tehetik azt, amit szeretnének?
Az 5L Luxus Transport az alapító, Tony Bosun öt alapelve után kapta a nevét. Ezek pedig a következők: Légy pontos! Légy udva¬rias! Légy előzékeny! Légy diszkrét! Legyél biztos benne, hogy fi¬zetnek! Mirandának gyanús volt, hogy ezeket egyik késő esti piálás közben találta ki, de követte a szabályokat, és elég biztos volt ben¬ne, hogy a jelen beszélgetés a Légy előzékeny! kategóriába tartozik. Az első ajtóhoz lépett, hogy kinyissa.
A lány megrázta a fejét.
- Nem fontos! Maradok hátul.
Miranda felragasztott magának egy mosolyt. Milyen frankó kis nap! A VIP utasa egy tinidémon, az álompasija mással megy a bál¬ba, rástartolt egy zsarura, aki nem csupán észrevette ezt, de még viccelődött is róla a barátnőjének! Fantasztikus!
Legalább ennél nem lehet már rosszabb, gondolta magában.
Most aztán megcsináltad! - így a kommentár.
Kuss legyen!


NEGYEDIK FEJEZET

Amint elhagyták a repülőteret, Sibby Cumean elkezdett beszélni.
- Mióta furikázod az embereket? - kérdezte Mirandától.
- Egy éve.
- Itt nőttél fel?
- Nem.
- Vannak fiútestvéreid?
- Nincsenek.
- És lányok?
- N-nincsenek.
- Szeretsz vezetni?
- Igen.
- Muszáj ezt az uncsi hacukát hordanod?
- Muszáj.
- Hány éves vagy?
- Húsz.
- Nem hiszem.
- Akkor tizennyolc.
- Szexeltél már?
Miranda megköszörülte a torkát.
- Nem hiszem, hogy ez a kérdés helyénvaló lenne!
Ez úgy hangzott, mint ha Dr. Trope, az igazgatóhelyettes mond¬ta volna. Akkor beszélt így, ha nem fogadott el semmilyen kifogást arra, hogy miért érkezett késve az iskolába.
A szabályokat okkal alkották - csengett a fülében az igazgatóhe¬lyettes hangja azokkal pedig nem lehet viccelni. Ha már a késés¬nél tartunk nem kellene eldöntenie, mit is akar csinálni a követke¬ző évben? Vagy inkább felelőtlenül eljátssza az esélyét a főiskolákon, ahol számítanak rá, és rossz színben tünteti fel a Chatswortht, nem beszélve saját magáról? Fogalma sem volt róla, mi ütött belé mosta¬nában. Hova tűnt az a Miranda Kiss, aki orvos akart lenni, és meg akarta váltani a világot? Mi lett azzal a Mirandával, akire az iskola és saját maga is büszke lehetett? Most pedig kis híján kirúgják?
Tényleg ezt akarja, ifjú hölgy?
Kívülről fújta ezt a lemezt, hiszen november óta legalább heti egyszer végig kellett hallgatnia.
- Tehát még szűz vagy — jelentette ki Sibby, mintha régi gyanú¬ja igazolódott volna be.
- Ez nem...
- Legalább van barátod?
- Nem monda...
- Csajod?
- Nincs.
- Vannak egyáltalán barátaid? Nem vagy valami jó társalkodó partner.
Miranda kezdte kapizsgálni, miért nem a lány rokonai jöttek érte.
- Sok barátom van.
- Persze. Hiszek neked. Mit csinálsz kikapcsolódásképpen?
- Kérdésekre válaszolok.
- Kérlek, ne erőltesd a viccelődést! — hajolt Sibby előre. — Sosem gondoltál még arra, hogy kihúzd a szemed? Szerintem az eredmé-nyezne némi javulást.
Légy udvarias!
- Kösz!
- Előrébb gurulnál egy kicsit?
- Ohm. Piros a lámpa.
- Csak egy picit. Az oldaltükörbe nézve Miranda azt látta, hogy Sibby letekeri az
ablakát és kihajol, hogy átszóljon a melléjük álló kocsiba.
- Hova mentek, fiúk? A srácok válaszoltak.
- Egy kis holdfényes szörfözésre. Akarsz jönni, istennőm?
- Nem vagyok istennő. Úgy nézek ki?
- Nem is tudom. Talán, ha levennéd a pólódat.
- Talán, ha megcsókolnál!
Miranda lenyomta az ablakemelő gombot.
- Mit művelsz? - méltatlankodott Sibby. — Majdnem eltörted a kezemet!
- Kösd be magad, légy szíves!
- Kösd be magad, légy szíves! — utánozta Sibby, miközben visz-szahuppant az ülésre. — Istenkéim, én csak barátkozni próbáltam!
- Amíg az úti célhoz nem érünk, nincs több barátkozás!
- Hallottad magad mostanában? Úgy beszélsz, mint aki nyolc¬vanéves, nem pedig tizennyolc.
Haragosan nézett Mirandára a tükörben.
- Azt hittem, sofőr vagy, nem börtönőr.
- Az a dolgom, hogy épségben és időben oda juss, ahova kell. Egyébként ezt nyomtatott formában is megtalálod az ülésen lévő zsebben elhelyezett kártyán.
- Mióta veszélyes megcsókolni egy srácot?
- Régóta. Mi van, ha gombás fertőzés van a szájukban? És ha halálcsókjuk van?
- A halálcsók nem létezik!
- Biztos vagy benne?
- Csak féltékeny vagy, mert én tudom, hogy kell szórakozni, te pedig nem. Szüzike.
Miranda némán forgatta a szemét. A mögöttük haladó autók¬ból hallatszó telefonbeszélgetéseket figyelte. Egy nő azt mondta valakinek, hogy a kertész már úton van, egy férfi pedig misztikus hangon közölte: „Egy különös idegent látok érted jönni, nem va¬gyok benne biztos, hogy nő vagy férfi az illető." Egy másik férfi pedig épp azt ecsetelte, hogy mennyire ki akarja vetetni azt a szu¬kát a végrendeletéből, még ha az édesanyja kedvenc kutyája is...
Sibby kiabálása zavarta meg.
- Inn-Out Burger! Meg kell állnunk! Légy előzékeny!
Miranda engedte, hogy a lány maga rendeljen a drive-inben, de rögtön meg is bánta, amikor odaszólt a rendelést felvevő srácnak:
- Kapok kedvezményt, ha megcsókollak?
- Oké, most komolyan! Téged istállóban neveltek? Miért aka¬rod megcsókolni az összes vadidegen pasit? — kérdezte Miranda.
- Ahonnan én jövök, nincs túl sok fiú. Nem számít, hogy isme¬rem-e őket. A csókolózás klassz! Négy fiút csókoltam meg a repülőn. Remélem, hogy ez a szám a nap végére huszonötre emelkedik!
Adott egyet-egyet a drive-inben dolgozó srácoknak, mikor megkapta a hamburgerét.
- Minden hamburger ennyire finom? - kérdezte, mikor vissza¬tértek az útra. Miranda ránézett a visszapillantóban.
- Még sosem ettél hamburgert? Hol élsz te?
-A hegyekben - felelte Sibby gyorsan, Miranda pedig meghal¬lotta, hogy kissé felgyorsult a szívverése. Feltételezte, hogy a lány nincs hozzászokva, hogy hazudjon. Na jó, ez a „nincs hozzászok¬va" azért eléggé valószínűtlen valakitől, aki heveny csókőrületben szenved, mint ez a lány is. A szülei valószínűleg nem engedték...
„Jaj, Miranda, ez nem tartozik rád!" - Emlékeztette saját ma¬gát. — »Légy diszkrét!"
Útközben Sibby még négy fiúból próbált meg csókot kicsikarni. Egy mérföldnyire voltak még a célponttól, Miranda pedig úgy érez¬te, ennek az útnak nem lehet elég hamar vége. Sibby felsikkantott.
— Istenkéim, egy fánkos! A fánkot mindig is ki akartam próbál¬ni! Megállhatunk? Légyszilégyszilégyszilégyszilégyszi!
Már majd' egyórás késésben voltak, de képtelen volt megtagadni tőle a fánkot. Még olyantól sem, aki azt mondja, istenkéim. Amikor félreállt, egy csapat srácot pillantott meg az egyik benti asztalnál ül¬dögélni. Űgy gondolta, hogy ha negyven percen belül akar kijutni az üzletből, nem kockáztathatja meg, hogy Sibby a közelükbe menjen.
— Bemegyek és hozok fánkot. Itt maradsz! Sibby is kiszúrta a fiúkat.
— Szó sem lehet róla! Bemegyek!
— Vagy te maradsz itt a seggeden, vagy a fánk marad az üzlet¬ben, Csókbandita!
— Nem hinném, hogy szép dolog így beszélni az ügyfelekkel!
— Bátran tegyél panaszt, amíg odabent vagyok. Használhatod a mobilomat. Megegyeztünk?
— Rendben! De legalább az ablakot húzd le! - Miranda hezitált.
— Figyelj, nagyi, ígérem, hogy a seggem a kocsiban marad, csak nem akarok megfulladni. Istenkéim!
Mire Miranda kijött, Sibby vadul smárolt egy szőke fiúval. Az ablakkeretbe szorulva. A felsőteste és a lába odakint volt, a hátsója viszont belül.
- Elnézést! - ütögette meg Miranda a fiú vállát. A fiú párás tekintettel fordult meg, és végigmérte őt.
- Hello, álomlány! Te is akarsz egy csókot? Egy olyan szájjal, mint a tiéd, igazán spéci dolgokat tudnék művelni! És még egy dollárt sem kéne fizetned érte.
- Kösz, de nem - majd Sibby felé fordult. — Azt hittem megál-lapodtunk abban, hogy...
- ...a seggem a kocsiban marad. Ha vennéd a fáradságot és megnéznéd, akkor láthatnád, hogy ott is van.
Miranda elfordult, hogy Sibby ne láthassa, amint szép csend¬ben összeomlik.
Átadta Sibbynek a fánkokat, és becsúszott a vezetőülésre. Sibby visszamászott az ablakból. Miranda elkapta a tekintetét a vissza-pillantó tükörben.
- Fizetsz a fiúknak, hogy megcsókoljanak?
- Es akkor mi van? - meresztette rá a szemét Sibby. — Nem mindenkit csókolnak meg ingyen! — Újabb szemmeresztés. — Alig van cicid. Az én cicim nagyobb. Nem értem!
Sibby elhallgatott. Még a fánkját sem ette meg. Időről időre drámaian felsóhajtott.
Miranda kezdte megsajnálni. Lehet, hogy tényleg nagymama¬ként viselkedett. Ránézett a mellette lévő ülésen heverő Hogyan szerezd meg és csókold a fiúdat című könyvre.
Lehet, hogy csak féltékeny vagy rá, mert négy évvel fiatalabb ná¬lad, és máris több fiút csókolt meg egyetlen nap alatt, mint ahány randid lesz egész életedben, még ha megcsináltatod a cickód és elélsz kétmilliárd évig is.
Kussolj!
Kedvesnek kéne lennie, és beszélgetést kezdeményeznie.
- Hány smacinál tartasz? Sibby pillantását az ölén pihentette.
- Tíz. - Majd felpillantva hozzátette. — De csak hatért fizettem. Egyiküknek pedig csak negyed dollárt adtam.
- Szép munka!
Mi randa látta, hogy Sibby kétkedően pillant rá, mintha azt gondolná, hogy kinevetik, majd megértette, hogy nem, és falatoz¬ni kezdett a fánkból. Egy idő után azt mondta:
- Kérdezhetek valamit?
- Hogyhogy most engedélyt kérsz rá?
- Komolyan! Kérlek, hogy ne erőltesd a viccelődést, mert fáj!
- Kösz a tippet! Kérdezni is akartál valamit, vagy csak...
- Miért nem akartad azt a fiút megcsókolni? Azt, aki álomlány¬nak nevezett.
- Mert nem az esetem.
- Mi az eseted?
Miranda Reynolds rendőrre gondolt: kék szem, gödröcskés áll és bozontos szőke haj, na és a hajnali szörfözés. Egy olyan srácra gondolt, aki mindig napszemüveget visel, és félig lehunyt szem¬mel néz az emberre. Aki túl menő ahhoz, hogy egy félmosolynál többet adjon. Majd maga elé képzelte Will sötét, juharszirup szí¬nű bőrét, rövid, göndör haját, széles, kisfiús mosolyát. Látta maga előtt félmeztelenül a többi lacrosse-játékossal edzés után. Amikor beszél, megfeszül a hasizma... A bőre csillog a napfényben... Fel¬idézte a gyöngyöző nevetést, amitől úgy érezte magát, mint a bel¬ga palacsintán olvadozó vaj.
Persze azért nem mászik fel rendszeresen a tengerbiológia labor tetejére, hogy mindezt láthassa. (Csak hetente.)
- Nem is tudom, ez inkább érzelem, mint ízlés kérdése - mond¬ta végül Miranda.
- Hány fiút csókoltál meg? Százat?
- Dehogyis!
- Kétszázat?
Miranda érezte, hogy elpirul, és remélte, hogy Sibby nem veszi észre.
- Találgass csak!
Egy órával és tizenöt perccel a megadott idő után érkeztek a meg¬adott címre. Ez volt az első alkalom, hogy késve tett ki egy ügyfelet. Mikor Miranda kinyitotta neki az ajtót, Sibby megkérdezte:
- Tényleg másmilyen, ha olyan fiút csókolsz meg, aki tetszik, mint bármelyik másikat?
- Ez bonyolult. - Miranda meglepődött, mennyire megkönnyebbült, hogy nem kell jobban belemerülni a témába, és beis¬mernie, hogy valójában fogalma sincs róla.
Míg Sibbyt az ajtóhoz kísérte, arra gondolt, hogy a ház inkább hasonlít a tanúvédelmi programban résztvevők lakóhelyére, mint egy otthonra. A szótárban található nehezen körülírható szócikk megtestesülése volt. Az egyik szomszéd gyepén Hófehérke és a hét törpe díszelgett a jászolban pihenő Jézuska körül. A másik szom¬széd kertjében rózsaszín-narancs színű hinta állt. A legszembeöt¬lőbb vonás a vastag függöny, amelyen lehetetlen volt átlátni, és a két méter magas, erős fakerítés volt, ami elzárta a hátsó kertbe vezető utat. Az utca tele volt hangokkal — kerti grillsütők sercegé¬sével, beszédhangokkal, valaki spanyolul nézte a Szépség és a Ször¬nyeteget ez a ház azonban csendes volt, mintha hangszigetelték volna. Miranda felfigyelt egy halk zümmögésre - talán légkondi¬cionáló. Az utcai villanypóznára pillantva látta, hogy sem az áram, sem a telefon nincs bevezetve a házba. Miranda rájött, hogy egy áramfejlesztő hangját hallja. Bárki lakott is itt, nem volt rákötve a hálózatra. Mindent összevetve a hely igen meghitt volt, már ha a meghitt egyenlő a hátborzongatóval és a szektással. És a nő, aki kinyitotta a bejárati ajtót!
Pont ilyenre számít olyantól valaki, aki hátborzongató és szektatag — gondolta Miranda. Őszülő haját laza kontyba fog¬ta össze, hosszú szoknyát és kinyúlt melegítőfelsőt viselt. Har¬minc és hatvan között bármilyen idős lehetett, a korát nehéz lett volna megállapítani. Hatalmas, nem túl előnyös, szögletes, bifokális szemüveget viselt, amely a szemét és arca felső felét felnagyította. Totál ártalmatlannak látszott, akár egy általános iskolai tanítónő, aki idős rokona ápolásának szenteli az életét, s egyetlen bűne, hogy titokban Mr. Rochesterről ábrándozik a Jane Eyre-ből.
Valami ilyesmi. Legalábbis úgy nézett ki. De volt egy kis bibi. Volt valami, ami nem igazán passzolt, egy kis apróság, ami nem illett oda.
Annyira. Nem. Rád. Tartozik.
Miranda búcsút intett, elvette az 1,00 $ borravalót: — Mert nagyon elkésett, drágám... - Majd elhajtott. Már fél háztömbnyire járt, mikor beletaposott a fékbe, és visszatépett a házhoz.


ÖTÖDIK FEJEZET

Mégis mit képzelsz, mit csinálsz? - kérdezte saját magát. A hét törpés-jézuskás szomszéd kertjében álló fán kuksolt, és figyelte a házat, ahol Sibbyt hagyta.
Már alig várom, hogy magyarázkodj a zsaruknak! — „Igen, biztos úr, tisztában voltam vele, hogy birtokháborítást követek el, de az a nő annyira gyanús volt a műszempillája miatt!"
Abban a hátborzongató szektás kosztümjében. Egyszerűen nem stimmelt. Ráadásul egy piercing nyomát látta az orrcimpáján. És francia manikűrje volt. Lehet, hogy csak tágpórusú a bőre! És szereti az elavult manikürt! Nem az volt, aminek mutatta magát.
Ez most egy bajbajutottnak való segítségnyújtásról szól, vagy csak arról, hogy ellóghass a bálról, és megúszd a látványt, amint Will be¬fúrja fejét Ariel dús, puha...
Befejezhetnéd a Nagy Szívatás Show-t!
...hajába.
De vicces vagy!
De beszari vagy!
A hátsó kertben két fickó üldögélt, egymással szemben, egy piknik-asztal mellett. Közöttük egy könyv hevert. Mindketten pólót, khaki-színű nadrágot és Teva szandált viseltek. Az egyikük vastag, fekete keretes szemüveget hordott, a másiknak durva szakálla volt. Úgy néz-tek ki, mint két pancser főiskolás, akik épp Dungeons and Dragonst játszanak. Úgy is hangzott, mikor a szemüveges megszólalt:
- Ez nem így működik! A szabálykönyv azt írja, hogy a saját ér-dekében nem teheti, csak másoknak! Ez olyan, mint a dzsinneknél a kívánság, nem teljesíthetik a sajátjukat.
A különbség persze, hogy automata fegyver hevert mellettük az asztalon, Miranda pedig céltáblákat látott a kerítésen.
És akkor mi van? Felfegyverkezettpancserek. Lehet, hogy pont Sibbyre vigyáznak. Menj haza! Sibbynek nincs szüksége rád. Kutya baja.
De ha tényleg kutya baja, akkor miért nincs idekint, és próbálja lesmárolni a két fiút?
Miranda feszülten figyelt, hátha kihallatszik valami a házból, de az kétségtelenül hangszigetelt volt. Egy pár lépett ki a tolóajtón a teraszra, távol a pancserektől: egy cigarettázó nő rövid, intenzív slukkokat szívva, és egy férfi. Miranda majd leesett a fáról, mi¬kor felismerte a szektás nőt, aki most a szemüveg, a szoknya és a melegítőfölső nélkül, leeresztett hajjal jelent meg. Ami nem jelent semmit. A nő ezt suttogta:
- Még szükségünk van a lányra, hogy elárulja az útirányt, Byron.
- El fogja mondani.
- Eddig még nem tette.
- Mondtam, hogy ha én nem tudom szóra bírni, a Kertésznek majd sikerül- Nagyon jó ebben.
Aztán megint a nő:
- Nem tetszik, hogy hozott magával valakit. Ez nem volt része a tervnek. Ha valamit megsejt...
A Byron nevű férfi közbevágott:
- Dobd el a cigit, és csitulj el! Társaságunk van - mutatott rá a pancserekre, akik feléjük bandukoltak.
A nő eltaposta a csikket, és arrébb rúgta.
-Jól van a Lány? - kérdezte izgatottan a szakállas pancser, mint ha az „L" betűt naggyal kéne írni.
- Igen - biztosította a férfi. - Éppen kipiheni a megpróbáltatásokat.
Nem lehet, hogy Sibbyről beszélnek! Megpróbáltatás? Lehetetlen.
- Mondott valamit? — kérdezte Szemüveges Pancser. A férfi válaszolt:
- Csak kifejezte a háláját, hogy itt lehet. Miranda majdnem felhorkantott. Szakállas Pancser reagált:
- Láthatjuk?
- Majd az Átalakuláskor.
A pancserek üdvözült arckifejezéssel vándoroltak odébb, Miranda pedig úgy döntött, ez a legfurább dolog, amit életében látott.
De bebizonyosodott, hogy Sibby nincs veszélyben. Ezek az embe¬rek egyértelműen imádták őt. Ami azt eredményezi, hogy ideje...
- Egyébként, miért hívják Kertésznek? - kérdezte a műszem-pillás nő a férfit.
- Azt hiszem, azért, mert ügyesen gyomlál ki dolgokat.
- Dolgokat?
- Fogak, körmök, ízületek. így veszi rá az embereket, hogy be-széljenek.
… kihozni onnan Sibbyt. Miranda a fáról a szomszéd udvarára huppant, ahol egy auto¬mata géppisztoly csövével találta szemben magát.


HATODIK FEJEZET

— Emeld fel! - mondta Szemüveges Pancser. — Ugy értem, a mancsodat.
Miranda tette, amire utasították, mert annyira reszketett a fiú keze, hogy attól félt, hogy a végén még véletlenül lelövi.
— Ki vagy? Mit keresel itt? — követelte a választ, kezéhez hasonló remegő hangon.
— Csak egy pillantást akarok vetni Őrá. — Miranda remélte, hogy meggyőző, amit mond.
A fiú összevonta szemöldökét.
— Honnan tudod, hogy itt van?
— A Kertész árulta el, de nem tudtam, hogy hol tartják őt, így aztán felmásztam a fára, hogy körülnézzek.
— Melyik csoporthoz tartozol?
Tudtam, hogy sírás lesz a vége! És most mi lesz, okostojás? Miranda felvonta a jobb szemöldökét, és visszakérdezett:
— Te melyik csoporthoz tartozol? — toldotta meg. — Csak emlé¬keznék egy ilyen srácra, ha láttam volna azelőtt.
Működött! Látta, hogy a fiú hatalmasat nyel, ádámcsutkája fel-le szökkent. Soha többé nem kételkedik a Hogyan szerezd meg és csókold a fiúdatbanl Szemüveges így válaszolt:
— Én is emlékeznék rád!
A fiúra villantott a készletből egy zsáknyi megnyerő mosolyt, amelyre újabb heves ádámcsutka-liftezést kapott válaszul.
- Lelősz, ha kezet nyújtok? — kérdezte Miranda.
A fiú felkuncogott, majd leeresztette a fegyvert.
- Nem. - Még mindig vihogott. Kezet nyújtott: - Craig vagyok.
- Szia Craig, én Miranda vagyok - mondta és kezet fogott vele. Aztán megpenderítette, és egyetlen, hangtalan mozdulattal leütötte.
Aztán rámeredt a kezére. Még soha nem csinált ilyet azelőtt. Nagyon baró!
Ha már mindenáron kockára óhajtasz tenni mindent, és idióta móájára akarsz viselkedni, akkor akár el is végezhetnéd azt, amiért idejöttél. Tudod, ahelyett, hogy bámulod a pasit, akit leütöttél! Odahajolt hozzá, és a fülébe súgta:
-Sajnálom! Vegyél be három aszpirint, amikor magadhoz térsz, attól jobban fogod érezni magad.
Megfordult, és a ház sarkához sétált. Nyitva lehetett egy ablak, mert hangokat hallott, a férfi, aki az előbb kint volt, így szólt:
- Kényelmesen ülsz?
- Nem. Nem tetszik ez a kanapé - így Sibby. - Nem hiszem el, hogy ez a ház legszebb szobája! Olyan ez a hely, mintha egy nagyi lakna itt.
Hah!
Sibby hangját követve Miranda az egyik utcára néző ablak előtt találta magát, ahol a sötétkék függönyszárnyak között beleshetett a nappaliba. Egy keskeny kanapét, egy széket és egy dohányzóasz¬talt látott. Sibby a székben ült, oldalt fordulva Mirandának, egy tál Oreo keksszel az ölében. Úgy tűnt, hogy jól van.
A férfi Sibbyre mosolyogva letelepedett a kanapéra, majd meg¬szólalt.
- Nos, hova is kéne vinnünk téged? Sibby elvette a legfelső kekszet a tányérról, és elrágcsálta.
- Majd később elmondom.
A férfi tovább mosolygott.
- Tudnom kell, hogy megtervezzem az útvonalat. Nem lehe¬tünk elég óvatosak!
- Ó, istenkéim, csak órák múlva indulunk! Tévét akarok nézni! Miranda hallotta, ahogy a férfi szívverése felgyorsul, a keze pe¬dig megfeszül, de könnyed hangon beszélt hozzá:
- Természetesen! — Majd hozzátette: — Amint elmondod, hova vigyünk!
Sibby összeráncolta a homlokát.
- Süket vagy, vagy mi? Megmondtam, hogy később!
- Jobban jársz, ha elmondod! Máskülönben attól félek, kényte¬len leszek mást is bevonni. Valakit, aki sokkal... erélyesebb.
- Rendben, de amíg várunk, nem nézhetném a tévét? Kérem, mondja, hogy van kábeltévéjük! Istenkéim, ha nincs MTV-jük, nagyon pipa leszek!
A férfi olyan arckifejezéssel állt fel, mint aki azon nyomban összetör valamit, majd hirtelen az ajtó felé fordult. Miranda lépése¬ket hallott a folyosó felől. Egy ismerős cha-cha szívdobbanást. Két pillanattal később Caleb Reynolds rendőr viharzott be a szobába.
Látod? Sibby nincs veszélyben! Itt a rendőrség. Tűnés!
Reynolds rendőr odaszólt a férfinak.
- Mi tart ilyen sokáig?
- Nem beszél.
- Biztos vagyok benne, hogy meggondolja magát! — Felgyorsult a szívverése.
Sibby rábámult.
- Ki maga?
Caleb válaszolt.
- Én vagyok a Kertész.
Ez egyáltalán nem jelent jót, döntötte el Miranda.
- Nem vagyok elragadtatva a gyeptől odakint — felelte Sibby.
- Én nem olyan kertész vagyok! Ez egy becenév. Azért hívnak így, mert...
- Ez engem totál hidegen hagy! Nézd, Parkőr, nem tudom, mit tervezel ...
- Kertész! - igazította ki amaz, elvörösödve.
- ...de ha azt akarod megtudni, hogy hol vesz fel a Tengeren¬túli, akkor életben kell hagynod, nem igaz? Halállal hiába is fe¬nyegetsz.
- Halállal valóban hiába. De fájdalommal... — Majd odaszólt a férfinak. — Hozd be a szerszámaimat, Byron!
Amikor a férfi elhagyta a szobát, Sibby megszólalt.
- Semmit sem fogok elárulni!
Reynolds rendőr megkerülte a széket, és háttal az ablaknak a lány fölé hajolt.
- Ide hallgass... — mondta. A szívverése hirtelen lelassult. Miranda nem hagyta, hogy befejezze, lábbal előre átrobbant az
üvegen, majd még mielőtt a rendőr megfordulhatott volna, egy oldalrúgással nyakon találta, az pedig eszméletlenül esett össze. Lehajolt és a fülébe súgta:
- Sajnálom! — Úgy döntött, büntetésképp nem szól az aszpirin¬ről, megragadta Sibby grabancát. A kocsihoz futott vele, és a gázra taposott.


HETEDIK FEJEZET

- Észre sem vett! - mondta Sibby. - Sohasem tudja meg, hogy ki ütötte le!
- Ez volt a terv. - Egy elhagyatott vasúti karbantartó épület mel¬lett parkoltak. Egy régi sínen álltak, amelyet nem lehetett látni az utcáról. Miranda két hónapja kezdett el ide kijárni, hogy kihajtsa magából az újonnan jött, tébolyult energiákat, és kipróbálja azokat a dolgokat, amiket máshol nem lehet. A görkori derby nagyszerű lehetőséget adott, hogy kihasználja a képességeit, a gyorsaságát, de nem verekedhetett. És fegyvert sem használhatott.
Az épület oldalán kivehetőek voltak legutóbbi számszeríj gya-korlatának nyomai, és ott volt még a földön a síndarab is, amelyre akkor kötött csomót, amikor Will visszautasította. Senkit nem látott még erre járni, így biztosra vette, hogy ő és Sibby láthatatla¬nok lesznek, amíg itt parkolnak.
- Hol tanultad meg így leütni az embereket? - kérdezte Sibby, a hátsó ülésről előremászva. — Megtanítasz?
- Nem.
- Miért nem? Csak egyetlen mozdulatot!
- Esélytelen.
- Miért mondtad, hogy sajnálod, miután megütötted? Miranda odafordult hozzá.
- Most én kérdezek! Ki akar megölni és miért?
- Istenkéim! Nem tudom! Egy csomó ember jöhet szóba. Ez nem az, amire gondolsz!
- Akkor mi a helyzet?
- Bonyolult. De ha akad egy hely, ahol ellehetünk hajnali né¬gyig, utána már lesz hova mennem.
- Az még hat óra!
- Az legalább még tíz csók!
- Hát persze! Mégis mi mást csinálhatnál, mint hogy annyi vad-idegennel nyelvtangózz, amennyivel csak lehetséges, miközben megpróbálnak megölni?!
- Nem akartak megölni, hanem el akartak rabolni. Az teljesen más. Ugyan már! Szórakozni akarok! Fiúkkal!
- De nem fogsz.
- Nézd, csak azért, mert alapító tagja vagy a Le a Bulizással Rt.-nek, még nem jelenti azt, hogy én is be akarok lépni!
- Nem vagyok alapító tagja a Le a Bulizással Rt.-nek! Szeretek szórakozni! De...
- Ünneprontó!
- .. .a gondolat, hogy összevissza kószáljunk, míg téged „egy cso¬mó ember" próbál elrabolni, valahogy nem tűnik jó mókának. Vi¬szont jó módja annak, hogy „A világ leghülyébb terve" címszó alatt bekerülj a Guinness Rekordok Könyvébe. Ráadásul ártatlan áldozatok is belekeveredhetnek, mikor az „egy csomó ember" rád talál.
- Ha! És nem mikor! Őket nem érdekli más, csak én! Miranda a szemét forgatva megfordult.
- Ezért hívják őket ártatlan áldozatoknak. Mert melletted áll¬nak, és ártatlanok, de véletlenül megsérülnek.
- Akkor elég nyilvánvaló, hogy el kell tűnnöd a közelemből. Most komolyan, nincs örömtelibb dolog számomra az életben, mint hogy hat órán át itt parkoljak egy hajléktalan fürdőszobájában, a te társa-ságodban. De azt hiszem, mindkettőnknek biztonságosabb lenne, ha másfelé próbálnék szerencsét. Mint az a fagyizó például, ami mellett idefelé elhaladtunk. Láttad a pult mögött álló srác száját? Igéző volt. Tegyél ki ott, majd elleszek valahogy.
— Baromira nem mész sehova!
- Igazán? Hallod ezt a hangot? Ez én vagyok, ahogy a kilincs felé nyúlok.
- Igazán? Hallod ezt a hangot? Ez én vagyok, ahogy bekapcso¬lom a gyerekzárat.
A visszapillantóban Miranda szikrázni látta Sibby szemét.
- Olyan gonosz vagy! — mondta Sibby. — Valami szörnyű tör¬ténhetett veled, hogy ennyire gonosz lettél!
— Nem vagyok gonosz! Csak megpróbálok vigyázni rád!
— Biztos vagy benne, hogy rólam van szó? Nem inkább valami csontváz a szekrényedben? Mint mikor...
Miranda bekapcsolta a rádiót.
— Kapcsold ki! Épp beszéltem, és én vagyok az ügyfél!
— Már nem! - Sibby ordított.
— Mi történt a nővéreddel?
— Fogalmam sincs, miről hadoválsz! — ordította vissza Miranda.
- Ez hazugság! Miranda nem válaszolt.
- Korábban megkérdeztem, hogy van-e lánytestvéred, és könnybe lábadt a szemed — ordította Sibby a fülébe. — Miért nem mondod el?
Miranda kikapcsolta a rádiót.
- Csak három jó okot mondj, hogy miért kéne elmondanom!
- Lehet, hogy jobban érzed magad tőle. Lenne miről beszélgetni, amíg itt ücsörgünk. És ha nem mondod el, akkor találgatni fogok.
Miranda visszafordult, és az órájára nézett, majd kibámult az ablakon.
- Parancsolj!
- Addig buzeráltad, amíg le nem lépett? Annyira untattad, hogy lelépett? Vagy elkergetted a seprűnyéllel, amit a seggedben hordasz?
- Ó kérlek, ne légy már ekkora tekintettel az érzéseimre! Gye¬rünk, csak rajta! Mondd el, hogy mit is gondolsz igazán!
- Ez gonoszság volt. Ne haragudj! Miranda nem felelt semmit.
- Nincs is seprűnyél a seggedben. Akkor nem tudnál vezetni, nem igaz? Ha-ha!
Csend.
- Úgy értem, te kezdted. Azzal a gyerekzáras dologgal. Nem vagyok gyerek! Tizennégy éves vagyok!
Még nagyobb csend.
- Mondtam, hogy sajnálom! - Sibby hátravetette magát és fel¬sóhajtott. - Rendben. Ahogy akarod!
Csend. Amíg aztán, bármiféle megmagyarázható ok nélkül, Miranda megszólalt.
- Meghaltak.
Sibby felült, gyorsan az első ülés felé hajolva.
- Kik? A nővéreid?
- Mindenki. Az egész családom.
- Valami olyan miatt, amit tettél?
- Igen. És valami olyan miatt, amit nem tettem meg. Azt hiszem.
- Öhm, Morcos Nagyi! Ennek nincs értelme! Hogy tehet olyat vala¬ki, amit nem... várjunk csak! Gondolod? Nem is tudod, mi történt?
- Nem igazán emlékszem az életemnek arra a szakaszára.
- Úgy érted, arra a napra?
- Nem. Arra az évre. És az utána következőre. AJig emlékszem valamire tízéves koromtól egészen tizenkét éves koromig. És van¬nak más fekete lyukak is,
- Úgy érted, hogy ez a dolog túl fájdalmas, hogy emlékezz rá?
- Nem, hanem egyszerűen... eltűnt. Csak benyomások marad¬tak. És a rossz álmok. Nagyon-nagyon rémes álmok.
- Mint például?
- Mint, amikor úgy érzem, hogy nem vagyok ott, ahol lennem kéne, hogy történt valami, és cserbenhagytam mindenkit... — el¬hallgatott és legyintett.
- Várj csak! Úgy gondolod, hogy képes lettél volna közbelépni, bármi is történt velük? Egymagad? Amikor négy évvel voltál ná¬lam fiatalabb?
Miranda torka összeszorult. Senkinek sem mesélt még ennyit a valódi életéről, soha nem beszélt róla, még Kenzinek sem. Soha. Nagyot nyelt.
- Megpróbálhattam volna! Ott lehettem volna, és megpróbál¬hattam volna!
- Istenkéim, ez aztán egy jó kis önsajnálat-party! Ásítanom kell! Ébressz fel, ha végeztél!
Miranda tátott szájjal nézett rá a visszapillantó tükörben.
- Megmondtam, hogy nem akarok beszélni erről, de te csak tovább faggattál, most pedig hirtelen te vagy Mondjadcsak-úgyseérdekel City polgármestere!? — Nyelt egy nagyot. — Te kis...
- Még csak nem is tudod, mi történt! Hogy érezheted magad ennyire rosszul miatta? Ráadásul nem értem, hogy lehetne az egész a te hibád! Még csak ott sem voltál! És még csak tízéves voltál! Szerintem le kéne állnod ezzel a titokzatos megszállottsággal, és hajítsd az egészet a Missouriba!
- Elnézést, de mintha azt mondtad volna az előbb, hogy „ha¬jítsd a Missouriba"?!
- Igen! Jól hallottad! Felejtsd el a múltat, és koncentrálj a mostra! Mint a dalban, ami az előbb a rádióban szólt. Szívás! És itt van egy egész város, tele helyes fiúkkal, akikkel most éppen nem csókolózok!
Miranda vett egy mély levegőt, de mielőtt bármit is mondha¬tott volna, Sibby folytatta.
- Tudom, tudom, hogy azért mondod a lecsapott paliknak, hogy sajnálod, mert nem volt alkalmad ezt elmondani a családod¬nak, és azért kell rám vigyáznod, mert rájuk nem tudtál vigyázni. Most már értem!
- Nem erről van szó. Én...
- Blablabla, ide kérjük a kifogásokat! Amúgy meg a „biztonság¬ban lenni" miért jelenti azt, hogy itt csücsülök veled a kocsiban egész éjjel? Nincs egy hely, ahol el tudunk vegyülni? Ahelyett, hogy bujkálnánk? Elvegyülésben nagyon jó vagyok! Láthatatlan leszek!
- Ó igen, láthatatlan! Ebben a „Madonna-telefonált-mert-vissza-akarja kapni-a-Borderline-klipben-viselt-cuccát gyakorlati¬lag észrevétlen vagy!
-Ez jó volt, Ünneprontó! Rajta, menjünk valahova! Miranda hátrafordult az ülésében, és így szólt:
- Olvass a számról! Valaki. Meg. Akar. Ölni!
- Nem. Nem. Akarnak. Folyton csak ezt hajtogatod, pedig már megmondtam! Nem ölhetnek meg! Komolyan kezeltetned kéne ezt a mániádat, hogy mindenkit meg akarnak ölni. És, hogy őszinte legyek, kezdem unni. Mire hangoltad a rádióállomást? S.Z.A.R 98.9? Szó sem lehet róla, hogy itt fogunk üldögélni ebben a kocsiban hat órán át!
Mirandának egyet kellett értenie vele. Tisztában volt vele, hogy ha mégis maradnak, akkor saját kezűleg nyírja ki Sibbyt.
Ekkor jutott eszébe a legmegfelelőbb hely, ahova mehetnének.
- El akarsz vegyülni?
- Igen! Fiúkkal!
- Pasikkal! — mondta Miranda.
- Tessék?
- Normális amerikai lányok ebben az évszázadban pasinak hív¬ják őket, nem pedig fiúknak! Már ha el akarsz vegyülni.
Sibby egy pillanatra sokkot kapott. Majd elmosolyodott.
- Ó, igen. Pasik!
- Ja. Es nem azt mondjuk: igen, hanem azt, hogy: ja. Hacsak nem egy felnőttel beszélsz!
- Ja!
- Es Te jó ég! vagy jesszus!, nem pedig Istenkéim!
- Én tényleg...?
- Ja! Es soha senki nem mondott és nem is fog olyat mondani, hogy hajítsd a Missouriba!
- Várd ki a végét!
- Nem! Soha! Ó, és ne fizess a fiúknak a csókért! Nincs szüksé¬ged rá! Tartsák szerencséjüknek, ha megcsókolhatnak!
Sibby összevonta a szemöldökét.
- Miért vagy ilyen kedves hozzám? Miért segítesz?
- Mert tudom, milyen érzés távol lenni az otthontól, egye¬dül, és megpróbálni beilleszkedni. Tudom, milyen, ha soha nem mondhatod el, hogy ki is vagy valójában.
Miután némán kocsikáztak pár percig, Sibby megszólalt:
- Öltél már puszta kézzel? Miranda ránézett a visszapillantóban.
- Még nem.
- Ha, ha!


NYOLCADIK FEJEZET

- Te megőrültél! - kiáltott Sibby, ahogy besétáltak. Szeme ak¬korára kerekedett, mint egy fánk. - Azt mondtad, hogy szívás lesz. De ez nem szívás! Ez fantasztikus!
Miranda megborzongott. A vészkijáraton surrantak be a Santa Barbara-i Történelmi Szervezet nagytermébe, amit a piálni kiszök¬döső hallgatók támasztottak ki. Az ivászat nagyon vonzó tud lenni. A terem falait fehér csillagokkal hímzett kék szatén takarta, a kö¬zepén négy nagy oszlop állt, amiket piros és fehér szalagokkal dí¬szítettek. A félretolt asztalokat amerikai zászló mintás drapériákkal takarták le, az asztaldíszként szolgáló gömbölyű akváriumokban pi¬rosra meg kékre festett halak úszkáltak. A terem szélein az Amerikai Egyesült Államok fő látványosságai kaptak teret, mint a Rushmore-hegy, a Fehér Ház, a Szabadság-szobor, a Liberty Bell vagy az Old Faithful Gejzír. Kockacukorból. Ariel West édesapjának figyelmes gesztusa. Ariel az előző nap jelentette be az egybegyűlteknek, hogy a dekorációt a bál után a „Santa Barbara-i szegény éhező embe¬reknek adományozzák, akiknek cukorra van szükségük". Miranda émelyegni kezdett, és nem tudta, hogy a mennyezetről alácsüngő léggömbök lusta himbálózása vagy a rossz előérzet okozza.
Sibby a fellegekben járt.
- Ne feledd! A pasik többsége barátnővel érkezett, szóval légy óvatos a csókbanditás dologgal! - mondta Miranda.
- Ja, oké!
- És ha hívlak, jössz!
— Kutyának látszom?
Miranda élesen ránézett. Mire Sibby megszólalt.
— Oké, rendben, Ünneprontó!
— Ha pedig úgy érzed, hogy valami furcsaság történik...
— .. .szólok neked. Értettem! Most pedig menj, és érezd jól magad! Ja, persze! Valószínűleg azt sem tudod, hogyan kell! Nos, ha kétsé¬ged támadna, tedd fel magadnak a kérdést: „Mit tenne Sibby?"
— Leszállnál rólam?
Sibby nem felelt. Elmélyülten pásztázta a termet.
— Wow, ki az a cukorfalat ott a sarokban? — kérdezte. - A szem-üveges fickó!
Miranda kutatva nézett körül a cukorfalat után, de csak Phil Emoryt látta.
— Phillipnek hívják.
— Hello, Phillip! — mondta Sibby, miközben a sráchoz vezető legrövidebb utat latolgatta.
Miranda egy asztal alá rejtette a táskáját, majd a Fehér Ház és az Old Faithful közé húzódott, részben azért, hogy szemmel tartsa Sibbyt, másrészről meg azért, hogy elkerülje a tantestület tagjai¬nak figyelmét. A személyzeti WC-t használva öltözött át munka¬ruhájából az egyetlen olyan hacukába, ami épp nála volt, és bár piros volt, fehér és kék, nem hitte, hogy a görkori derby egyenru¬ha megfelelő báli öltözék lenne. Két váltás ruha volt a tatyójában, egy hazai egyenruha, fehér szatén, nyakbakötős felsővel, kék kö¬pennyel és piros-fehér-kék csíkos szoknyával (már ha szoknyának nevezhető egy 15 cm-es textildarab, amihez hozzá kell erősíteni a bugyit), és egy másik ugyanilyen egyenruha, csak kékben. Úgy döntött, a fehér elegánsabb, bár elég biztos volt benne, hogy a kék véraláfutások nem emelik az eleganciáját.
Álldogált ott egy darabig, és a többieket nézte, azon töpreng¬ve, hogy lehet az, hogy rajta kívül senki más nem amortizálja le a másikat a táncparketten, amikor ismerős szívdobbanásokra lett figyelmes. Kenzi és Beth igyekezett felé a tömegen át.
- Eljöttél! - kiáltott Kenzi, és lelkesen átölelte. Ez volt az egyik do¬log, amit annyira bírt Kenziben Miranda, hogy mindig úgy viselkedett, mint aki ecstasy hatása alatt áll, még akkor is, ha nem. Mindenkit meg¬ölelt és elmondta, hogy szereti őket, és soha nem jött zavarba emiatt.
- Annyira örülök, hogy itt vagy! Nem volt jó nélküled! Szóval készen állsz arra, hogy ledobd instabil fiatalságod láncait? Készen állsz a jövődre?
Kenzi és Beth úgy néztek ki, mint akik készek rá, gondolta Miranda. Kenzi szűk, hát nélküli, kék ruhát viselt, a hátára pedig egy zafírkék szemű fekete párducot festetett. Bethen vörös szatén miniruha volt és rubinszemű arany kígyókarkötő tekeredett a felkarjára (legalább¬is azt gondolta Miranda, hogy rubinból készültek, minekután Beth szülei Bollywood legünnepeltebb filmsztárjai voltak). Ha az ember rájuk nézett, úgy tűnt, a felnőttkor egy totál baró és izgalmas parti, egy olyan klassz DJ előadásában, ahova csak a VIP-listások nyernek bebocsátást. Miranda lenézett görkori derbys egyenruhájára.
- Tudhattam volna, hogy mikor elérkezik az a pillanat, hogy fel-készüljek a jövőmre, úgy fogok kinézni, mint egy jégrevütáncos.
- Nem is igaz! Fantasztikusan nézel ki! — mondta Beth, amiből Miranda akár azt is feltételezhette volna, hogy szarkasztikus akart lenni, ha nem tudta volna, hogy Beth egyike azon embereknek, akik a szarkazmusra való képesség nélkül születettek.
- Igazán - erősítette meg Kenzi -, jócskán beléptél a SZÉ-k ter-ritóriumára! - Az SZÉ a szexre éhes megfelelője volt. - Nagyszerű dolgokat látok feltűnni a jövődben!
- Én meg téged látlak, ahogy feltűnsz a szemorvosnál! — jö¬vendölte Miranda. A távolból láthatta, amint Sibby épp Phillip Emoryt rángatja a táncparkettre.
Miranda visszafordult Kenzihez.
- Szerinted én tudok szórakozni? Nem vagyok Morcos Nagyi? Ünneprontó?
- Morcos Nagyi? Ünneprontó? - ismételte Kenzi. — Mi a csu¬dáról beszélsz? Megint beütötted a fejed edzésen?
- Nem, most komolyan! Vicces vagyok?
- Igen! - felelte Kenzi ünnepélyesen.
- Igen! - értett egyet Beth.
- Kivéve dolgozatosztáskor — módosított Kenzi. — Es amikor megjön. Es a születésnapod környékén. Ja, és amikor egyszer...
- Felejtsd el! - Miranda figyelmét most Sibbyre összpontosítot¬ta, aki mintha vonatozni hívta volna a táncolókat.
- Viccelek! - mondta Kenzi, Miranda fejét maga felé fordítva. - Igen! Tényleg úgy gondolom, hogy vicces vagy! Mármint, ki más lenne képes Thomas Magnumnak öltözni Halloweenkor?!
- Vagy gondolj arra, amikor a rákos gyerekeket szórakoztattad a kórházban a Dawson és a haverok szép pillanatainak kifigurázásával! — tette hozzá Beth.
Kenzi bólintott.
- Így van! Még a rákkal küzdő gyerekek is úgy gondolják, hogy vicces vagy! És nem ám csak egyedül ők!
Kenzi hanglejtése aggodalommal töltötte el Mirandát.
- Mit műveltél?
- Briliáns volt! - mondta Beth. Miranda erre még jobban bepánikolt.
- Ki vele!
- Semmiség, csak egy kis kutatómunka! - felelte Kenzi.
- Miféle kutatómunka? - Csak most vette észre, hogy Kenzi karjára írva van valami.
Kenzi szólalt meg.
- Willről és Ariéiról. Nem járnak!
- Megkérdezted tőle?
- Interjúnak hívják! - felelte Kenzi.
-Ne! Nem! Mondd, hogy csak viccelsz! — Egy újságírónak ké¬szülő szobatárs meglehetősen veszélyes tud lenni.
- Nyugi, nem sejt semmit. Úgy tettem, mintha kötetlen beszél¬getés lenne - mondta Kenzi.
- Nagyszerűen csinálta! - erősítette meg Beth. Miranda megint csak a csapóajtó után áhítozott.
- Mindegy, a lényeg, hogy megkérdeztem tőle, hogy miért vet¬te komolyan, hogy Ariel elhívta a bálba, erre pedig azt felelte, hogy... - Kenzi itt rápillantott az írásra - ...hogy féltékennyé tegyen valakit. Hát nem vall éles szemre? Főleg egy pasinál!?
-Okos - tette hozzá Beth. — És kedves.
Miranda szórakozottan bólintott. Sibbyt kereste a táncolók kö¬zött. Először nem talált rá, de később kiszúrta, ahogy egy sötét sarokban álldogál Phillippel. Beszélgettek és nem csókolóztak. Va¬lami miatt mosolyra késztette a látvány.
- Nézd, felvidítottuk! - mondta Kenzi, aki őszintén elégedett¬nek hangzott, így Miranda nem árulta el az igazságot.
- Kösz, hogy mindezt kiderítetted — mondta Miranda — Ez...
- Még nem is hallottad a legjobb részt! — mondta Kenzi. — Meg-kérdeztem, hogy miért egyezett bele, hogy eljön a bálba Ariellel, ha nem alkotnak egy párt, és azt mondta: - a karjára nézett — „Mert nem kaptam jobb ajánlatot".
- Azzal a cuki mosolyával - emlékeztette Beth.
- Úgy van! Cuki mosollyal az arcán. Egyenesen rám nézett, ami¬kor ezt mondta, és annyira nyilvánvaló volt, hogy rád gondolt!
- Nyilván! - Miranda szerette a barátait. Még akkor is, ha na¬ivak voltak.
- Ne nézz úgy rám, mintha a Lobotómia Boltban jártam vol¬na, Miranda! - szólt Kenzi. - Totál igazam van! Tetszel neki, és nem jár senkivel. Hagyd abba az agyalást, és mozdulj rá! Menj, és HAM, ami elmúlt!
- HAM?
- Hajítsd a Missouriba! Miranda szájtátva figyelt rá.
- Ilyen. Nincs.
- Mi? — kérdezte Kenzi.
- Semmi - rázta meg Miranda a fejét. - Még ha facér is, miből gondolod, hogy Will járni akar velem?
Kenzi rásandított.
- Most söpörjük félre a sok baromságot arról, hogy mennyire okos és kedves vagy, és ezt most azért mondom, mert a legjobb barátod vagyok: néztél te mostanában tükörbe?
- Ha-ha! Hidd el nekem...
- Na csá! - szakította félbe Beth, és vonszolni kezdte Kenzit. — Viszlát később!
- Ne feledd: HAM! - tette hozzá Kenzi a válla felett. - Fald a férfiakat!
- Hova... - kezdte volna mondani, de ekkor ismerős szívdobo¬gást hallott meg szorosan a háta mögött, és gyorsan megpördült.
A válla majdnem Will mellkasának ütközött.


KILENCEDIK FEJEZET

Azt mondta: - Szia!
Ő pedig: - Csá! - Istenem! ISTENEM! Tud még egyáltalán normálisan beszélni? „Kösz, Lepcses Száj!" Felvonta az egyik szemöldökét.
- Nem tudtam, hogy eljössz a bálba. -Ohm... az utolsó pillanatban meggondoltam magam.
- Jól nézel ki!
- Te is! - Az nem is kifejezés! Úgy nézett ki, mint egy dupla adag fahéjas-almás palacsinta, sült szalonnával és extra ropogós burgonyakrokettel. A legjobb dolog, amire Miranda valaha is sze¬met vetett.
Azon kapta magát, hogy bámulja a srácot, majd lesütötte sze¬mét és pirulva elfordult. Egy másodperc csend. Majd még egy másodperc. „Nem tarthat négy másodpercnél tovább!" — emlé¬keztette magát. Ez úgy egy másodperc lehetett, most már kettő, mondj valamit! Mondj...
- Űrnadrág van rajtad?
- Hogy?
Hogy is végződik? Ó, meg is van!
- Mert fincsi a hátsód.
Will úgy meredt a lányra, mintha muszájdzsekihez venne méretet. - Szerintem... - kezdett bele Will, majd félbehagyta a monda¬tot, mintha képtelen lenne folytatni. Háromszor köszörülte meg a torkát, mielőtt végre kimondta volna.
— Azt hiszem, a szöveg úgy hangzik: Mert földöntúli hátsód van.
— Ha csak úgy nem! Már értem! Tudod, ezt egy könyvben olvas¬tam, amiben leírják, hogy érheti el az ember lánya, hogy kedveljék a fiúk, és azt írták benne, hogy van egy szöveg, ami mindig bevá¬lik, de a kellős közepén megzavartak, előtte pedig a porcelánról volt szó, és ott volt valami finom rész, és összekeverhettem.
A fiú csak bámult. Miranda emlékezett a könyv másik tanácsára is. „Kétséges helyzetben tégy ajánlatot!" Kinyúlt, és felkapta az első keze ügyébe kerülő dolgot, majd a fiú orra elé tartotta:
— Mogyorót?
Úgy tűnt, hogy a fiú mindjárt megfullad az elfojtott nevetéstől. Meg kellett köszörülnie néhányszor a torkát, mielőtt elvette tőle a mogyorót, visszatette a tálat az asztalra, majd közelebb lépett hozzá, úgy, hogy az orruk majdnem összeért, majd megszólalt:
— Ezt is a könyvben olvastad?
Miranda szíve olyan hangosan dörömbölt, hogy a fiúét már meg sem hallotta.
— Igen. Mert nyilvánvaló volt, hogy valamit nem csinálok jól. Mármint, ha megcsókolsz egy fiút, aki ezután elhúzódik tőled, és úgy néz rád, mintha a bőröd hirtelen bíborszínű nyálkává válto¬zott volna, akkor egyértelmű, hogy el kell töltened némi időt a könyvesbolt „Önsegítő kiadványok" feliratú polcánál...
— Sokat beszélsz, amikor ideges vagy — mondta a fiú, még min¬dig közel állva hozzá.
— Nem, nem is! Ez teljesen abszurd. Csak próbálom elmagya¬rázni neked...
— Miattam vagy ideges?
- Nem. Nem vagyok ideges.
- Reszketsz!
- Fázom! Gyakorlatilag nincs rajtam ruha. Will pillantása Miranda szájára tévedt, majd visszatért az arcára.
- Észrevettem! Miranda nyelt egy nagyot.
- Nézd, nekem most...
Még azelőtt elkapta a lány csuklóját, mielőtt elemelhette volna.
- Az volt életem legforróbb csókja! Azért húzódtam el tőled, mert nem voltam biztos benne, hogy képes leszek uralkodni ma¬gamon, és nem tépem le a ruhádat ott helyben. Az pedig nem tűnt az első randink megfelelő befejezésének. Nem akartam, hogy azt hidd, csak az érdekel.
Miranda rábámult. Újra csend telepedett rájuk, ezúttal azon¬ban nem aggódott, hogy hány másodpercig tart majd.
- Miért nem mondtad el? - kérdezte végül.
- Próbáltam, de akárhányszor megláttalak, te eltűntél. Az volt az érzésem, hogy kerülsz engem.
- Nem akartam kínos pillanatoknak kitenni magunkat.
- Na ja, semmi kínos nem volt abban, ahogy egy növény mögé bújtál, amikor szerdán megláttad, hogy az étkezőbe tartok ebédelni!
- Nem bújtam el! Hanem, öhm, lélegeztem! Tudod, oxigént! A növényből. Az a levegő nagyon oxigéndús!
Fejet a sütőbe, most!
- Hát persze! Gondolhattam volna!
- Sokan nem tudják, de ez fontos az egészségnek! Ki se vegyük, amíg nem sült át.
- Biztos vagyok benne, hogy... Miranda közbehadart.
- Komolyan gondoltad? Azt, hogy jó volt, amikor megcsókol¬talak.
— Komolyan! Sokszor gondoltam rá. Miranda keze remegni kezdett. Felnyúlt, és maga felé húzta Willt.
Ebben a pillanatban elhallgatott a zene, és a vészkijáratokat jel¬ző világítás bekapcsolt.
- Kérem, szíveskedjenek az Önökhöz legközelebbi vészkijárat¬hoz fáradni, és haladéktalanul elhagyni az épületet! - szólalt meg egy fémes hang a fejük fölött.
Miranda és Will különböző irányba sodródtak az ajtók felé nyo¬muló tömegtől, amit négy, kommandós testpáncélzatba öltözött férfi kísért. A közleményt folyamatosan ismételték, de Miranda nem hallotta, ahogy azt sem, amikor Ariel West azt üvöltötte, hogy valaki még MEGFIZET azért, hogy TÖNKRETETTE az ő ESTÉJÉT, vagy azt a fickót, aki közölte a haverjával, hogy ez volt a bál befejezésének a legkirályabb módja, óriási ötlet. Meghallotta Reynolds rendőr egy-két-há cha-cha szívdobbanását, amit páncél¬zat tompított. Ez nem gyakorlat volt.
- Ez miattunk van, ugye? — kérdezte Sibby, amint Miranda mellé sietett. — Ezért vannak itt ezek a birodalmi rohamosztago¬sok. Értünk jöttek!
- Ja!
- Igazad volt! El kellett volna rejtőzni! Az én hibám! Nem aka¬rom, hogy bárki is megsérüljön! Egyszerűen odamegyek hozzájuk, és akkor kénytelenek lesznek...
Miranda közbevágott.
- Mindezek után? Amikor már csak három óra van hátra? Te elvegyülőművész! Azt már nem! Nincs még vége! Ki fogunk mász¬ni ebből!
Magabiztosnak akart hangzani, de rémült volt. Mégis mit fogsz csinálni? — ellenkezett a kisördög. Fogalmam sincs!
- Komolyan gondolod? Tudod a kiutat? - kérdezte Sibby re¬ményteli pillantással.
Miranda nyelt egyet, és vett egy mély levegőt.
- Gyere velem! Magának pedig: Ne szúrd el!


TIZEDIK FEJEZET

Tökéletesen működött.
Majdnem. Hat őr lezárta a kijáratokat, másik négy pedig az ajtóknál ellenőrizte a kifelé haladókat. Összesen tíz. Mindegyikük páncélt és maszkot viselt. Türelmesen magyarázták, hogy bom¬bariadó van, és nagyon fontos a lehető leghamarabb evakuálni az embereket. Senki sem kérdezte meg, miért vannak automata fegy¬verekkel felszerelve, amikkel a tömeget lökdöstek előre.
Senki, kivéve Dr. Trope-ot, aki odament egyikükhöz.
- Fiatalember, kérem, hogy tartsák távol a fegyvereiket a diák¬jaimtól! — Ezzel elterelte a figyelmet annyi időre, hogy Miranda és Sibby a tömeg közepébe nyomulhasson.
Az első két birodalmi rohamosztagos terelte őket, már csak ket¬tő mellett kellett elsurranniuk, amikor Ariel elkiáltotta magát.
- Dr. Trope! Dr. Trope! Nézze, ott van Miranda Kiss! Mond¬tam, hogy ő tette tönkre a bált! Pontosan ott van középen! Meg kell...
Hirtelen négy fegyveres férfi fordult sarkon, és gázolt át a diá¬kok tömegén.
- Bukjunk le! - súgta Miranda, és mindketten behúzták a nya¬kukat. Visszaosontak a nagyterembe. Mögöttük Dr. Trope hangja hallatszott.
- Merre van? Hová tűnt? Nem hagyom itt egyetlen tanulómat sem!
Megszólalt a birodalmi rohamosztagos:
- Uram, szíveskedjen elhagyni az épületet! Meg fogjuk találni őket, erről biztosíthatom!
Miranda megfogadta, hogy ha ezt élve megússzák, sokkal ked¬vesebb lesz Dr. Trope-hoz. Ha megússzák. Átráncigálta Sibbyt az Old Faithhilon.
- Befelé! Most!
- Miért nem bújhatok el a Fehér Házban? Miért kell a vulkán¬ban?
- Lehet, hogy szükségem lesz a Fehér Ház egy darabjára. Csak tedd, amit mondok, kérlek! Itt éjjellátóval sem szúrnak ki.
- És mi lesz veled? Fehér a ruhád!
- Beleolvadok a dekorációba.
- Hú, tényleg jó vagy ebben! Ebben a tervezős dologban. Hol tanultad, hogyan kell...
Miranda is hasonló kérdéseket vetett fel magában. Csodálko¬zott azon, hogy amint meghallotta a bejelentést, agyának egy része máris a kijárat felé vezető út távolságát mérlegelte, fegyverként használható tárgyakat keresett és az ajtót figyelte. Érzékei kiéle¬sedtek. Miranda megkönnyebbült, mert ez azt jelentette, hogy talán ura lehet az erejének. De vajon van-e elég ereje ahhoz, hogy elbírjon tíz fegyveressel? A legtöbb ember, akivel eddig sikerült egyszerre megbirkóznia, három volt. És nem volt automata fegy¬verük. Nyílt támadás helyett fortélyhoz kellett folyamodnia.
- Add ide a csizmád! - vetette oda Sibbynek.
- Minek?
- Hogy megszabaduljunk néhány konkurenstől, és kijussunk innen!
- De én tényleg szeretem ezt a csizmát... -Add már ide! És a gumikarkötőt is!
Miranda felállította a csapdát, majd visszatartott lélegzettel fi¬gyelte, ahogy egy őr közeledett. Hallotta, amint az adóvevőjébe beszél: - Délnyugati oszlop. Megvan az egyik! — Majd látta, ahogy fegyvere markolatával átszakítja a szalagokat, így törve utat ma¬gának.
Miranda hallotta, ahogy felnyög: - Mi a... - Aztán a Sibby karkötőjéből meg egy villából rögtönzött csúzlival kilőtte George Washington cukororrát. A rengeteg lőgyakorlat meghozta gyü¬mölcsét, mert egy olyan ponton találta el a fegyverest, hogy az orra bukjon. Fejjel előre ért földet, amitől épp akkora ütést ka¬pott, hogy megszédüljön. így, amíg Miranda az oszlopról szerzett szalagokkal összekötözte kezét-lábát, nyugton maradt.
- Igazán sajnálom! - mondta, majd megfordította, és egy bu¬cival kipeckelte a száját, majd elmosolyodott: — Ó, szia Craig! Ez nem a te napod, mi? Remélem, jobban van a fejed! Hogy mon¬dod? Nem? Majd jobb lesz! Majd dörzsölgesd meg a bokádat meg a csuklódat, ha eloldoztak. Na, szia!
Felkapta az oszlop lábánál csalinak letett csizmát, amikor bal¬ról egy újabb, gyorsan közeledő katona hangját hallotta meg. Frizbiként felé hajította a lábbelit, majd egy kielégítő puffanást hallott, amikor a közeledő eldobta magát. Kettő letudva, még nyolc várólistán!
Épp attól kért elnézést, akit a lábbelivel ütött le — jó érzés volt tudni, hogy a bokacsizma is jó valamire —, mikor a pasas övén függő adóvevő megreccsent:
- Leon, itt a Kertész! Hol vagy? Tartsd a pozíciót! Vetted? Miranda beleszólt az eszméletlen katona walkie-talkie-jába:
- Azt hittem, hogy Caleb Reynoldsnak hívnak. Mi ez a Kertész¬dolog? Vagy, ahogy a barátom hívott: Parkőr!
Recsegés. Majd Reynolds rendőr hangja szólalt meg az adóvevőn keresztül.
- Miranda? Te vagy az? Hol vágy? Miranda!
- Pontosan itt! - suttogta a fülébe. Amíg beszélt, mögé lopa¬kodott, és most, ahogy a férfi háttal állt neki, karját a nyaka köré fonta, és a torkának szegezte a csizma sarkát.
- Mivel akarsz leszúrni?
- Csak annyit kell tudnod, hogy nagy fájdalmat és elég súlyos fertőzést tud okozni, ha nem mondod el, hogy hányan vagytok és mit terveztek?
- Tízen vannak bent, és még öten figyelik a kijáratot odakint. De én a te oldaladon állok!
-Tényleg, Kertész? A házban nem úgy tűnt!
- Esélyt sem adtál, hogy beszéljek a lánnyal!
- Ennél jobbat kell kitalálnod! Nem fogsz játszadozni velem!
- Van fogalmad róla, hogy micsoda ő?
- Hogy mi ő? Nem igazán. Szívverése felgyorsult.
- Ő egy igazi, hús-vér próféta. A Cumaeani Szibilla. Egyike an¬nak a tíz jósnak, akik állítólag képesek látni és irányítani az egész világ jövőjét.
- Azta! És én még azt hittem, hogy csak egy idegesítő tizennégy éves csaj, megvadult hormonokkal!
- A szibiliák különféle testekben fordulnak elő. Legalábbis ezt gondolják. Azok, akikkel együtt dolgozom. Flúgosak. Úgy tesz¬nek, mintha meg akarnák védeni, hogy a jóslatait ne használhas¬sák ki egyes gátlástalanok, de szerintem csak ki akarják kénysze¬ríteni belőle. Hallottam, amikor az egyikük azt mondta, hogy nyolc számjegyű összeget is fizetnének érte váltságdíj gyanánt. - A pulzusa lelassult, amíg beszélt. - Az volt a feladatom, hogy megtudjam, hol fogják felvenni, hogy aztán oda tudjanak küldeni valakit az egyik csecsebecséjével. Így bizonyították volna, hogy ná¬luk van a lány, és rávehették volna a Tengerentúlit, hogy fizessen érte.
Mirandának egyáltalán nem tetszett ez a csecsebecse dolog.
— De nem akartad megtenni?
— Csak arra használják ezt a vallási dolgot, hogy a kapzsiságukat takargassák. Undorító. Képes lettem volna megállítani őket, de te megjelentél... - kezdett zaklatottá válni, a szívverése felgyorsult — és mindent elszúrtál.
Miranda tudta, hogy haragja őszinte.
— Hogy tudnád megállítani őket?
— Az volt a dolgom, hogy megtudjam a találkozó helyét. Ami¬kor berontottál, épp azon voltam, hogy elmagyarázzam neki, mit kell majd mondania, a helyet, amit már ki is néztem a különít¬ménnyel. Akkor a flúgosok odamentek volna, és a rendőrség le¬kapcsolja őket. Én pedig a szibillát biztonságban az eredeti talál¬kahelyre vittem volna. De jöttél te, és mindent elcsesztél. Több hónap rendőri munkáját húztad le a budin! — Szívverése újra lassú és egyenletes volt. Miranda elengedte.
— Nagyon sajnálom — mondta.
A férfi megfordult, és haragosan nézett rá, majd félmosolyra változtatta, mikor meglátta, hogy mit visel.
— Klassz kis szerelés! - Elhallgatott egy pillanatra, majd hoz¬zátette: - Azért van még egy módja, hogy sikerrel elvégezzük a feladatot. Akad még egy ilyen hacukád?
- Görkori derby egyenruhám? Ja. De nem ugyanilyen a színe, azon több a kék.
- Nem számít, ha hasonlítanak egymásra. Ha ti ketten ikreknek öltöztök, akkor képesek leszünk bolondot csinálni belőlük, hogy azt higgyék, te vagy a szibilla. Te leszel a csali, amíg őt ki nem menekítjük.
Gyorsan elmondta a terv egyéb részeit. Miranda így felelt: -Jobb lenne, ha viselnénk a parókákat és a maszkokat is. Hogy teljes legyen az álca.
- Igaz! Tökéletes! Menjetek a személyzeti bejárat felé, ahol beszöktetek! Azt az ajtót őrzik, de van egy másik tőle balra, ami tiszta. Egy irodába vezet. Megegyezek ezekkel a fickókkal, az¬tán...
Félbeszakította a mondandóját, majd felemelte a fegyverét, és Miranda háta mögé tüzelt. Hátrafordulva Miranda látta, hogy az egyik őrt lőtte le.
- Látott minket együtt - magyarázta. — Nem hagyhattam, hogy elkapjon téged, vagy szóljon a többinek. Elterelem a figyelmüket, és itt tartom őket. Te magaddal viszed a szibiliát, beöltöztök, aztán megvártok az irodában.
Miranda már távolodott, amikor megállt és megkérdezte;
- Hogy találtál ránk? Lelassult a szívverése.
- Körözést adtam ki a kocsid ellen.
- Gondolhattam volna! — mondta Miranda, majd elszelelt, míg a férfi bejelentkezett a rádión. - Lelőttek egy embert! Lelőttek egy embert!
Sibby izgatottan fogadta, mikor visszatért hozzá.
- Mi történt? Meglőttek?
- Nem. Kimegyünk innen.
- Hogyan?
Amíg átöltöztek, Miranda elmagyarázta a tervet, majd a nagy¬terem fala mentén az igazgatói irodába osontak. Útközben hallot¬ták Reynolds rendőrt, amint utasításokat harsog az őröknek, hogy lefoglalja őket. Egyszer csak ezt mondta:
- Ne, ne kapcsoljatok lámpát, az csak előnyhöz juttatná őket! Majd fájdalmas nyögést hallott, mintha leütöttek volna valakit.
Miranda le volt nyűgözve.
Anélkül érték el az igazgatói irodát, hogy bárkibe is belebot¬lottak volna. Sibby az asztal melletti széken ült. Miranda fel-alá menetelt, a kandallópárkányon álló óra ketyegésének ütemére. Fel-felkapott valamit, majd letette: egy kristálygömböt, egy do¬boz levélpapírt. Felmérte a súlyukat. Egy családi kép egy férfit, egy nőt, két kisfiút és egy kutyát ábrázolt, akik egy móló szélén üldögéltek, hátuk mögött a lenyugvó nappal. A kutyán kalap volt, teljes értékű családtagnak látszott.
Egy kéz integetett le és fel a szeme előtt.
- Hahó, Miranda! Kérdeztem valamit!
- Bocs, mit is?
- Honnan tudod, hogy jók a megérzéseid a fickóval kapcsolat¬ban?
- Csak úgy. Bízz bennem!
- De ha tévedsz...
- Nem tévedek.
Az óra ketyegett. Miranda járkált. Sibby megszólalt:
- Utálom azt az órát! Ketyegés. Járkálás. Sibby:
- Nem hiszem, hogy én ezt végig tudom csinálni! Miranda megállt és ránézett.
- Dehogyisnem!
- Nem vagyok olyan bátor, mint te.
- Tessék? A lány, aki rávett... mennyi fiúnál is tartunk? Hu¬szonhárom?
- Huszonnégy.
- Huszonnégy fiút, hogy csókolja meg? Bátor vagy! - Miranda hezitált kicsit. — Tudod, én hány fiút csókoltam meg?
- Mennyit?
- Hármat!
Sibby tátott szájjal nézett rá, majd kitört belőle a nevetés.
- Istenkéim, nem csoda, hogy karót nyelt vagy! Jobb, ha ez most sikerül, különben iszonyatosan lehangoló életed lesz!
- Köszike!


TIZENEGYEDIK FEJEZET

Tizennyolc perccel később Caleb Reynolds őrmester megállt az igazgatói iroda ajtaja előtt, és egy résen keresztül figyelte a lá¬nyokat. Kissé tovább tartott, mint gondolta, hogy minden a he¬lyére kerüljön, de jól érezte magát. Magabiztos lett, most hogy minden stimmelt. Főleg hogy a két lány már a Méhek Görkori Derby szerelésében van, kicsi feszes szoknyák és felsők, még úgy is, hogy a parókák és a maszkok már rajtuk vannak. Hasonlítottak egymásra, csak az egyikük kékben, a másik pedig fehérben volt. Mint a játékbabák, igen, szeretett így gondolni rájuk. Az ő kis játékbabái.
Drága babák.
A kék baba megszólalt:
— Biztos vagy abban, hogy a tény, hogy meg akarod csókolni, nem ütközik az elveidbe, Miranda?
A fehér baba válaszolt:
— Ki mondta, hogy meg akarom csókolni? Te vagy a csókban¬dita.
— Ki mondta, hogy meg akarom csókolni? - utánozta a kék baba. — Jaj kérlek, igazán megtanulhatnád, hogyan érezd jól ma¬gad! Hajítsd a Missouriba!
— Talán meg is teszem, amint megszabadulok tőled, Sibby!
A kék baba kiöltötte a nyelvét, amitől a férfi majdnem felneve¬tett. Aranyosak voltak így együtt. A kék baba megszólalt:
- Most komolyan. Honnan tudod, hogy megbízhatunk benne?
-Megvan a saját terve - magyarázta a fehér baba -, és ez összevág a miénkkel.
Ekkor már tényleg el kellett nyomnia a nevetést. A lány nem is rúdja, mennyire igaza van. Az első felében.
És mekkorát téved a másodikkal.
Kitárta az ajtót, mire mindketten csodálattal a szemükben néztek rá.
- Készen van, Miss Cumean? A kék baba bólintott. A kis fehér babája szólalt meg:
- Nagyon vigyázz rá! Tudod, mennyire fontos!
- Vigyázni fogok! Elrendezem őt, majd rátérek a hadművelet második felére. Senkinek ne nyiss ajtót!
- Rendben!
Nem egészen egy perc múlva visszatért.
- Rendben ment minden? Sibby biztonságban van?
- Minden simán ment. Az embereim a megfelelő helyen voltak. Nem is mehetett volna ennél simábban!
- 0. K., mennyit várunk, mielőtt kirontunk? A férfi, a lányt a faihoz terelve, közelebb lépett.
- Változott a terv.
- Mire? Megtoldottad egy csókjelenettel? Még mielőtt eljátszom Sibbyt, az őröket pedig a kommandósaid csapdájába vezetem?
Az őrmesternek tetszett, hogy mosolyog, mikor ezeket mondta. Odanyúlt, hogy megcirógassa az arcát.
- Nem egészen, Miranda. — Kezei arcáról a nyakára vándoroltak.
- Mi a csudáról be...
Még mielőtt befejezhette volna, a férfi a falhoz szorította. A lány, fél lábbal a levegőben kapálózva, hápogott a szorításban.
- Csak te és én. Mindent tudok rólad! Hogy ki vagy. Hogy mire vagy képes.
- Igazán? - kérdezte fuldokolva.
- Igazán, hercegnőm. - Látta, ahogy a lány szemei kitágulnak, és érezte, ahogy nagyot nyel. - Tudtam, hogy ez felkelti a figyelmed!
- Fogalmam sincs, miről beszélsz!
-Tudok a fejedre kitűzött jutalomról! Miranda Kiss élve vagy halva! Eredetileg úgy terveztem, hogy életben hagylak egy ideig, és csak pár hét múlva adlak ki nekik, de sajnos beleavatkoztál! A saját dolgoddal kellett volna törődnöd az enyéim helyett, her¬cegnő. Most már nem kockáztathatom meg, hogy újra az utam¬ba állj.
- Mármint abba az útba, amit Sibbyvel akarsz tenni? Szóval te akarod a pénzt! Elárultad a többieket, és elhitetted velük, hogy az ő oldalukon állsz, pont ahogyan minket is átvertél!
- Okos kislány!
- Végzel velem, elrabolod őt és bezsebeled a pénzt? Erről van szó?
- Egen. Olyan ez, mint a Monopoly, hercegnő. Passzolok, és kapok kétszáz dollárt. Csak ebben az esetben ötvenmillióról van szó. A lányért.
- A mindenit! - Őszinte ámulat volt az arcán. — És mennyit kapsz értem?
- Holtan? Ötmilliót. Élve többet érsz. Néhányan úgy gondol¬ják, hogy te amolyan tini Csodanő vagy, akinek szuperképességei vannak. De nem vállalhatom a rizikót.
- Ezt már mondtad! — mondta a lány reszelős hangon.
- Csak nem untatlak, Miranda? - Kissé erősebben szorította meg a nyakát. - Sajnálom, de ez nem több az előre megírt forga¬tókönyv végénél - mondta a férfi mosolyogva, miközben a lány torkár szorította. Egy pillanatra sem vette le szemét a szeméről, míg fojtogatta.
- Ha meg akarsz ölni, nem lehetne egyszerűen túlesni rajta? Ez elég kényelmetlen.
- Mi? A kezem? Vagy az érzés, hogy elbuktál...
- Nem buktam el!
- ...újra?
A lány a férfi arcába köpött.
- Még mindig lobog benned a tűz. Ezt szeretem benned. Azt hiszem, te és én szép pár lettünk volna. Igazán sajnálatos, hogy nincs rá idő.
A lány még egyszer, utoljára próbált küzdeni, karmolászni kezd¬te a nyakát szorító kezeket, a karjait, bármit, de a férfi még csak fel sem szisszent.
Olyan közel hajolt a lányhoz, hogy érezte a leheletét.
- Utolsó szó?
- Kettő: Tic Tac! Igazán rád férne!
Felnevetett, és erősebben kezdte szorítani a nyakát, egészen ad¬dig, míg ujjai nem keresztezték egymást.
- Viszlát!
Pillantásuk egy másodperc erejéig egybefonódott.
A következő pillanatban hangos reccsenés hallatszott, ahogy valami nehéz sújtott le a férfi fejére. A szorítása elernyedt, a férfi pedig eszméletlenül zuhant a padlóra. Sosem tudja meg, mivel ütötték le - gondolta a kék baba, aki még mindig az órát szoron¬gatta. Sem azt, hogy ki.


TIZENKETTEDIK FEJEZET

A kék ruhás Miranda odébb lökte a férfit, akit ő maga vágott fejbe az imént az órával, és Sibbyért nyúlt. A csuklóin még mindig ott lógtak a bilincs és a lánc darabkái. A karja reszketett. Óvatosan felemelte az eszméletlen lányt.
— Rajta Sibby, nyisd ki a szemed!
Nem lett volna szabad ilyen sokáig húzni az időt. A terv egysze¬rű volt: Ő és Sibby jelmezt cseréltek. Ha Reynolds rendőr kijátssza őket - Miranda tudta előre, hogy így lesz —, Miranda lesz az, akit Sibbynek öltözve átad a csapatának, ő pedig leszámol velük, aztán visszajön és megmenti Sibbyt. Legalábbis így kellett volna történnie.
— Jól van, Sib, ideje felébredni! — szólt Miranda, magához ölelve a kislányt. Olyan gyorsan futott, ahogy csak tudott. De ez lehetetlen!
— Gyerünk, álomszuszék! — mondta elcsukló hanggal. — Kapd össze magad!
Miranda nem számított rá, hogy Reynolds öt banditáját is ott találja. Legalább egyiküknek a kocsiban kellett volna várakoznia. De főleg arra a nőre (és strasszokkal kirakott bokszerére) nem szá¬mított, akit a zsaruval látott a repülőtéren. A fejére mért ütéstől elgyengült kissé, ami elég időt adott nekik ahhoz, hogy egy cső¬höz bilincseljék, így aztán tovább tartott, mint gondolta, hogy egy sorozat körrúgással és egy ollózással leterítse őket, majd eltörje a bilincset, és kiszabadítsa a kezét. így a tervezettnél több időt adott Reynolds rendőrnek, hogy Sibby légcsövével foglalatoskodjon.
Többet a kelleténél.
A szívdobogás alig hallhatóvá gyengült.
- Annyira sajnálom, Sibby! Korábban kellett volna ideérnem! Megtettem mindent, ami tőlem telt, de nem tudtam leszedni a bilin-cseket, túl gyenge voltam, megint elszúrtam... - Miranda látása el-homályosult, ekkor jött rá, hogy sír. Megbotlott, de rohant tovább.
- Sibby, rendbe kell jönnöd! Nem mehetsz el! Ha nem jössz vissza, megesküszöm, hogy soha többé nem szórakozom! Egyet¬lenegyszer sem! - A szívverés mostanra suttogássá halkult, a kar¬jaiban fekvő lány halovány kísértet volt. Miranda visszafojtotta a zokogását.
- Istenem, Sibby! Kérlek...
Sibby szemhéja megrebbent. Élettel telt meg az arca, és felgyor¬sult a szívverése.
- Működött a dolog? - kérdezte.
Miranda lenyelte a hatalmas gombócot a torkában, és ellenállt a kísértésnek, hogy magához szorítsa.
- Működött!
- Te pedig...
- Ütött az órája, szó szerint, ahogy kérted.
Sibby elmosolyodott, Miranda arcához emelte a kezét, majd újra behunyta a szemét. Nem is nyitotta ki, amíg a kocsiban ülve maguk mögött nem hagyták a Történelmi Társaság épületét. Fe¬lült és körülnézett.
-Az első ülésen vagyok!
- Különleges alkalom - magyarázta Miranda. - Ne szokd meg!
- Rendben. - Sibby előre-hátra mozgatta a nyakát. - Jó kis terv volt. Kicserélni a ruhákat, hogy azt higgyék, te vagy én, és nem aggodalmaskodni annyit a fogvatartás miatt.
— Mind kimentek - lökte hátra Miranda a köpenyt. - Elszakí¬tottam a láncot, de a bilincseket már nem tudom levenni. - Aka¬ratlanul is Kenzire gondolt, aki a bál folyamán megkérdezte tőle: Készen állsz arra, hogy ledobd instabil fiatalságod láncait? Készen állsz a jövődre?
— Mi lett a Parkőrrel?
— Megejtettem egy névtelen hívást, amiben elmondtam, hogy hol találják őt és a lelőtt őrök testét. Valószínűleg már úton van a börtönbe.
— Miért voltál biztos benne, hogy igazad lesz?
— Meg tudom állapítani, mikor hazudnak az emberek.
— Hogyan?
— Különböző dolgok alapján. Apró gesztusok. De leginkább a szívverésükre összpontosítok.
— Felgyorsul, ha hazudnak?
— Mindenkinél más. Tudni kell, hogyan reagálnak, amikor igazat mondanak, ahhoz, hogy meg tudd mondani, mikor hazudnak. Az övé lelassul, amikor hazudik, mintha extra óvatos akarna lenni.
Sibby közelebb hajolt hozzá.
— Hallod az emberek szívverését?
— Sok mindent meghallok. Sibby megértette.
— Amikor a Parkőr fojtogatott, mert azt hitte, hogy én vagyok te, hercegnőnek nevezett. És azt is mondta, hogy néhányan úgy gondolják, szupererőd van, mint egy tini Csodanőnek, vagy vala¬mi ilyesmi.
Miranda mellkasára nyomás nehezedett.
— Valóban?
- És azt is mondta, hogy vérdíj van a fejeden. Élve vagy halva!
Bár sajnálattal közlöm veled, hogy én tízszer többet kóstálok.
- A hencegés nem szép dolog!
- Igaz ez? Hogy Csodanő vagy?!
- Lehet, hogy az oxigénhiány az agyadra ment, mert a Csodanő csak egy képregényfigura. Kitalált. Én pedig egy normális, élő ember vagyok.
Sibby felhorkant.
- Egyáltalán nem vagy normális. Totál idegbeteg vagy! — Kis szünet. — Ez nem volt válasz! Tényleg szuperhercegnő vagy?
— Tényleg szent próféta vagy, aki előre tudja, mi fog történni? A tekintetük találkozott. Egyikük sem mondott semmit. Sibby kinyújtózkodott, és elterpeszkedett az első ülésen, Miranda bekapcsolta a rádiót, és némán haladtak tovább. Mind¬ketten mosolyogtak.
Néhány mérföld után Sibby megszólalt.
— Éhen halok! Megállhatnánk egy hamburgerre?
— Ja, de időhöz kell tartanunk magunkat, úgyhogy ne csókol¬gass idegen pasikat!
- Tudtam, hogy ezt fogod mondani!

Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes