Regény fordítás: STEPHENIE MEYER Földi pokol

Gabe a szemöldökét ráncolva figyelt a táncparkett túloldala felé. Nem egészen értette, miért is hívta el Celeste-et a bálba, és továb¬bi rejtély volt, hogy a lány miért mondott igent. Ennél is nagyobb fejtörést okozott a látvány: a lány olyan szorosan fonódott Heath McKenzie-re, hogy a fiúnak gondjai lehettek a légzéssel. A testük egyetlen, vonagló tömeggé olvadt össze, ahogy a dübörgő zene ütemét figyelmen kívül hagyva ringatóztak. Heath keze bizalma¬san kalandozott Celeste csillogó, fehér ruháján.
- így jártál, cimbora!
Gabe elszakította a pillantását a pártól, és közeledő barátjára pillantott.
- Szevasz Bry! Szép estéd van?
- Jobb, mint neked, öregem, jobb mint neked! — felelte vigyo¬rogva Bryn. Fikazöld punccsal teli poharát koccintásra emelte. Gabe hozzákoccantotta a vizespalackot Brian poharához és felsó¬hajtott.
- Nem is tudtam, hogy Celeste rákattant Heathre. Ki a srác? Az exe, vagy mi?
Bryan kortyolt egyet a gyanús külsejű löttyből, majd fintorogva megrázta a fejét.
- Nem tudok róla. Ezelőtt még beszélgetni sem láttam őket. Mindketten Celeste-re néztek, aki kétségtelenül elveszíthetett
valami nagyon fontosat, amit most mélyen Heath szájában pró¬bált megtalálni.
- Huh! - nyögte Gabe.
- Biztosan a puncs az oka! - szólt Bryan bátorítóan. — Fogal¬mam sincs, hányan spékelték meg piával, de nagyon durva lett! Lehet, hogy azt sem vette még észre, hogy nem veled táncol.
Bryan fintorogva kortyolt egyet.
- Minek iszod egyáltalán? - tudakolta Gabe.
Bryan megvonta vállát. - Nem tudom. Lehet, hogy ha lenyo¬mok egy pohárral a torkomon ebből az izéből, akkor kevésbé tű¬nik majd szánalmasnak ez a zene.
Gabe bólintott. - A fülem talán sosem bocsátja meg nekem ezt az élményt! El kellett volna hoznom az iPodomat!
-Azon tűnődöm, hogy merre lehet Clara. Van arra valami lány-szabály, hogy a buli hány százalékát kell a többiekkel a mosdóban tölteni?
- Igen. És kemény büntetés vár arra, aki nem tartja a kvótát. Bryan felnevetett, majd elkomorult, és a csokornyakkendőjét
kezdte babrálni.
- Amúgy Clara meg én... - kezdte.
- Ne mondj semmit! - biztosította Gabe. - Csodás lány! És ti ketten tökéletesen összeilletek. Csak akkor nem tűnt volna fel, ha vak vagyok.
- Tényleg nem bánod?
- Nem én mondtam, hogy hívd el a bálba?
- Igen, valóban. Sir Galahad újabb párt hozott össze! Most ko¬molyan, öregem, magadra soha nem gondolsz?
- Dehogyisnem! Az óra minden percében! De ha már Claráról beszélünk... tegyél róla, hogy jól mulasson ma este, vagy beve¬rem az orrodat! — vigyorodott el szélesen Gabe. — Még mindig jó barátok vagyunk, úgyhogy ne hidd, hogy nem hívom fel, hogy kifaggassam.
Bryan a szemét forgatta, de hirtelen elszűkült a nyelőcsöve. Ha Gabe Christensen el akarja törni az orrát, nem sokat tö¬köl azon, hogy megtegye-e, Gabe nem bánta, ha lehorzsolja a bütykét, vagy ha folt esik az iskolai aktáján, ha jóvátehet valami igazságtalanságot.
- Gondom lesz rá! - ígérte Bryan, remélve, hogy a szavak nem hangzottak ünnepélyes fogadalomként. Volt valami Gabe átható pillantású kék szemében, amitől úgy érezte magát az ember, hogy bármilyen feladat teljesítésére képes. Néha elég idegesítő. Bryan grimaszolva öntötte ki a puncs maradékát a műfikusz tövében döglődő mohára. - Már ha még ebben az életben kijön a mos¬dóból! $
— Helyes! — mondta Gabe jóváhagyóan, de a mosolya nem volt felhőtlen. Celeste és Heath éppen eltűntek a tömegben.
Gabe nem volt biztos benne, mi a szokás, ha dobnak valakit a bálon. Hogy győződhetne meg róla, hogy épségben hazaért-e a lány? Vagy ez most már Heath dolga? Gabe újra eltöprengett, miért pont Celeste-et hívta el a buliba.
Nagyon csinos lány, amolyan reprezentatív szépség. Tökéletes sző¬ke haj - sűrű és selymes -, távol ülő, barna szemek és hívogatóan rózsaszínre festett, telt ajkak. Nem csak a szája volt telt. Gabe fantá-ziáját igencsak megmozgatta a vékony, testhez álló ruha, amit viselt.
Ugyanakkor nem csak a külsejével vonta magára Gabe figyel¬mét. Az ok valami egészen más volt.
Komolyan ostoba és kínos oka volt. Gabe soha nem ismerte
volna be, hogy néha az a furcsa érzése támadt, hogy valakinek
segítségre van szüksége. Az ő segítségére. Megmagyarázhatatlan vonzást érzett Celeste felől, mintha a formás, szőke lány gondosan elkészített sminkje egy meggyötört kislányt rejtene.
Mekkora baromság! Nyilvánvalóan téved. Celeste szemmel látha¬tólag semmilyen segítséget nem vár Gabe-től ebben a pillanatban.
Újra végigvizslatta a táncoló tömeget, de sehol sem tűnt fel az aranyszőke hajkorona. Felsóhajtott.
- Hé Bry! Hiányoztam? - Clara elszakadt a szétszóródó csaj¬csordától, és csatlakozott a falat támasztó fiúkhoz. Sötét, göndör haja ragyogott. - Szia Gabe! Hol van Celeste?
Bryan átölelte a lány vállát.
- Már azt hittem, hogy leléptél! Féltem, hogy törölhetem az összes mocskos tervemet...
Clara könyöke Bryan gyomorszájába mélyedt.
- ...Mrs. Finkle-lel - folytatta Bryan levegő után kapva, majd biccentett az igazgatóhelyettesnek, aki a terem túlsó feléből figyel¬te őket, távol a hangszórók zajától. - Pedig azt terveztük, hogy gyertyafénynél fogjuk kiosztani a bukásról értesítő leveleket.
- Igazán nem akarnám, hogy kimaradj belőle! Azt hiszem, Lauder edzőt láttam a sütis asztal körül ténferegni! Talán szólhat¬nék pár jó szót az érdekedben egy kis extra fekvőtámaszért.
- Vagy mondjuk, táncolhatnánk! - javasolta Bryan.
- Rendben, azzal is beérem!
Nevetve a táncparkettre sétáltak, Bryan Clara dereka köré fonta a karját.
Gabe nagyon hálás volt, amiért Clara nem várt választ. Kissé kínos volt, hogy egyedül van.
- Szia Gabe! Hol van Celeste? Gabe elhúzta a száját, és Logan felé fordult. Pillanatnyilag Logan is szólóban volt. A partnere valószínűleg
épp a szokásos csajszeánszon vett részt a mosdóban.
- Nem tudnám megmondani — ismerte be Gabe. — Nem láttad valahol?
Logan csücsörített, és mintha azt mérlegelte volna, hogy elmond¬jon-e valamit vagy sem. Idegesen simított végig ruganyos fekete haján.
- Hát, azt hiszem, láttam. De nem vagyok egész biztos benne... Fehér ruhában van, igaz?
- Ja, Hol van?
- Azt hiszem, az előcsarnokban láttam. Nem vagyok biztos benne. Az arcát alig tudtam kivenni... Dávid Alvaradóé szinte teljesen eltakarta!
- Dávid Alvarado? — ismételte meglepetten Gabe. — Nem Heath McKenzie?
- Heath? Áh! Tutira Dávid volt az!
A nagydarab Heath hátvéd, szőke és világos bőrű, Dávid pedig alig magasabb 150 centinél, a bőre pedig olajszínű, a haja fekete. Képtelenség összetéveszteni kettejüket.
Logan szomorúan csóválta a fejét.
- Sajnálom, öregem! Ez rohadt nagy szívás!
- Sose sajnáld!
- Legalább nem te vagy az egyetlen, aki ebben a cipőben jár — mondta elhagyottan Logan.
- Tényleg? Mi történt a partnereddel? Logan vállat vont.
- Itt durcáskodik valahol. Nem akar táncolni, nem akar beszél¬getni, nem akar puncsot inni, nem akar fényképezkedni, és nem akar velem lenni. — Minden egyes negatívumot leszámolt az ujja¬in. - Fogalmam sincs, miért hívott el. Lehet, hogy csak fel akart vágni a ruhájával, ami egyébként nagyon dögös, ezt beismerem. De nem úgy tűnik, mintha a dicsekvésen járna az esze... Bárcsak valaki mást hoztam volna magammal! — Logan pillantása sóvárog¬va időzött egy csapatnyi lányon, akik férfitársaság nélkül ropták a parkett közepén. Gabe-nek feltűnt, hogy Logan különösen az egyiküket figyeli.
- Miért nem Libbyt hívtad?
Logan sóhajtott. - Fogalmam sincs. Szerintem... szerintem sze¬rette volna, hogy meghívjam. Most már mindegy.
- Ki a párod?
- Sheba, az új lány. Kissé heves, de nagyon klasszul néz ki, eg¬zotikus. Túlságosan megdöbbentem, hogy egy igenen kívül bár¬mit is kibökjek, amikor elhívott. Azt hittem, hogy talán, hát... hogy talán... szórakoztató lesz... — fejezte be Logan ügyefogyot¬tan. Sheba kis híján megparancsolta, hogy vigye el a bálba. De ezt elmesélni Gabe-nek nem tűnt helyénvalónak. Elég sok min¬den tűnt helytelennek Gabe közelében. Shebával ellentétben. Amikor végignézett az észbontó, piros bőrruhán, tele lett a feje olyan ötletekkel, amelyek aztán valóban egy cseppet sem tűntek helytelennek. Amíg a lány sötét, mély pillantása a szemébe fú¬ródott.
- Nem hiszem, hogy találkoztam volna vele - mondta Gabe, félbeszakítva Logan rövid fantáziálását.
- Tutim emlékeznél rá! - Habár Sheba őt azon nyomban elfelej¬tette, amint beléptek a terembe, nem igaz? - Hé, gondolod, hogy Libby egyedül jött? Nem hallottam, hogy elhívta volna valaki...
- Ööö, Dyhnnel jött.
— Ó? - csüggedt el Logan. Majd megeresztett egy félmosolyt. — Ez az este már így is elég pocsék. Nem úgy volt, hogy élőzene
lesz? Ez a DJ...
— Ne is mondd! Most vezeklünk a bűneinkért — mondta Gabe nevetve.
— Bűnök? Mintha neked lenne akár egyetlen bűnöd is, szűzi Galahad!
— Most viccelsz? Epp időben lett vége a felfüggesztésemnek, kü¬lönben el sem jöhettem volna. — Gabe ezúttal azt kívánta, bárcsak ne lett volna ilyen szerencsés az időzítés. — Szerencsém van, hogy nem rúgtak ki.
— Mr. Reese miatt fajult el,
— Ja, tudom — mondta Gabe, hangjában hirtelen felbukkanó él¬lel. Az iskolában mindenki tartott Mr Reesentől, de nem sok min¬dent tehettek, amíg a matektanár nem ment túl a kritikus ponton. A felsősök is tudtak Mr. Reese dolgairól, de Gabe nem állhatta meg, hogy közbe ne lépjen, amikor a tanár zaklatni kezdte azt a gyanútlan elsőévest... Egy tanárt megütni meglehetősen extrém húzás. Bizonyára jobb módja is lett volna a helyzet kezelésének. A szülei ezúttal is támogatták, mint mindig.
Logan szakította félbe a gondolatmenetét. — Talán jobb lenne, ha lelépnénk! - mondta.
— Pocsékul érezném magam, ha kiderülne, hogy nincs, aki ha-zavigye...
- Nem hozzád való, Gabe! — Maga a megtestesült gonoszság, ráadásul irtó nagy ribanc, tette volna hozzá szívesen Logan, de ilyet nem mond az ember egy lányról, míg Gabe hallótávolságon belül van. — Hadd menjen csak haza azzal a sráccal, akinek a torkába dugta a nyelvét!
Gabe felsóhajtott, majd megrázta a fejét. — Megvárom, hogy lássam, rendben van.
Logan felnyögött. — Nem tudom elhinni, hogy elhívtad! Lelép¬hetnénk legalább annyi időre, míg beszerzünk pár tisztességes CD-t? Aztán elcsaklizhatnánk azt a halom szart, amit a OJ játszik...
— Tetszik az ötlet! Lehet, hogy a limo sofőr sem bánna egy kis kiruccanást...
Logan és Gabe végül egy kis árvitában próbálták eldönteni, hogy milyen CD-ket szerezzenek. A top öt nyilvánvaló volt, de onnantól lefelé már eltérő volt a véleményük. Sokkal jobban érez¬ték magukat ez idő alatt, mint egész este összesen.
Mókás volt, de ahogy viccelődtek, Gabe-nek az az érzése tá¬madt, hogy egyedülök szórakoznak ilyen jól. Úgy tűnt, mindenki¬nek van valami baja. Az állott sütiknél, a sarokban is sírdogált egy lány. Csak nem Evie Hess? Ursula Tatumnak is vörös volt a szeme, és elkenődött a sminkje. Lehet, hogy nem csak a zene és a puncs volt ócska a bálon. Clara és Bryan boldognak tűntek, de rajtuk kívül csak a nemrég faképnél hagyott Gabe és Logan érezték jól magukat a többiekhez képest.
Logan kevésbé volt fogékony a hangulatváltozásra, így addig nem is érzékelte a kellemeden légkört, amíg Libby és Dylan vesze¬kedni nem kezdtek, majd Libby méltóságteljesen le nem vonult a parkettről. Ez nyomban felkeltette a figyelmét.
Logan megmozdult, tekintete a távozó Libbyre tapadt.
— Hé, Gabe, nem bánod, ha most magadra hagylak?
— Egyáltalán nem. Menj utána!
Logan majdnem sprintelve követte a lányt. Gabe-nek fogalma sem volt, mihez kezdjen magával. Netán ke¬resse meg Celeste-et, és kérdezze meg tőle, hogy nem bánná-e, ha itt hagyná? Bár nem igazán volt ínyére az ötlet, hogy kétségbe vonja a lány erkölcseit azzal, hogy hagyja másnak hazakísérni.
Végül úgy elöntött, hogy szerez még egy üveg vizet, megkeresi a legcsendesebb sarkot, és ott kivárja az este végét.
Aztán, mikor a csendes sarok keresésére indult, újra megérezte azt a furcsa vonzást, ezúttal erősebben, mint addig. Olyan volt, mintha valaki mély vízben fuldokolva segítségért kiáltana. Magán kívül kereste a segélykiáltás forrását. Nem értette az éles, eleven gyötrelemhullámot. Addigi megérzéseinek egyikéhez sem volt fogható. Egy pillanatra megakadt a szeme egy tőle távolodó lá¬nyon. Tükörfényes fekete a haja, és tűzpiros, földig érő ruhát vi¬selt. Amíg Gabe figyelte, fülbevalója apró vörös szikraként villant meg egy pillanatra.
A fiú szinte öntudatlanul indult utána, elmerülve a szorító két-ségbeesésben, ami a lányt körülvette. Megfordult kissé, Gabe pe¬dig egy ismeretlen, sápadt arcot, sasorrot, telt, elefántcsontszín ajkakat és íves, fekete szemöldököt látott meg egy pillanatra, aztán a lány eltűnt a női mosdó ajtaja mögött.
Gabe-nek külön erőfeszítésébe került, hogy ne kövesse őt a férfimentes övezetbe. A lány olyan erősen szippantotta magához, akár a futóhomok. Nehezen lélegezve nekidőlt a mosdóval szem¬közti falnak, szorosan összefonta a karját a mellkasán, és próbálta lebeszélni magát arról, hogy megvárja a lányt. A holdkóros ösztön, ami idáig vezette, nagyon nem volt frankó. Nem Celeste erre a legmegfelelőbb bizonyíték? Csak képzelődik!
Talán mehetne is.
Gabe azonban képtelen volt egyetlen lépést is megtenni.
Bár a lány még tűsarkú cipőben is alig lehetett 160 centimé¬ter, nádszálkarcsú és szálegyenes alakja miatt magasabbnak tűnt. Nem csak a magassága miatt volt két lábon járó ellentmondás: kékesfekete haja és krétafehér bőre volt, a vonásai pedig egyszerre tűntek lágynak és markánsnak. Egyszerre volt erőteljes és nőies. Hipnotikusan hullámzó teste egyszerre hívogatott és taszított. Az arca barátságtalan volt.
Egyetlen dolog nem volt kétséges; hogy az estélyi ruhája mestermű. Fényes, bőrből készült lángnyelvek táncoltak csupasz, sá¬padt vállán és nyalogatták végig karcsú testét, egészen a padlóig. Miközben átvonult a táncparketten, irigy női szempárok és kéjvá¬gyó férfi tekintetek kísérték.
De más jelenség is követte. Amint tüzes ruhájában elhaladt a táncolók mellett, riadt fájdalomkiáltások és zavart sikkantások fa¬kadtak a nyomában. Csakis véletlen egybeesés lehetett. Kitört egy cipősarok, és kibicsaklott a viselője bokája. Egy szaténruha varrá¬sa combtól derékig felhasadt. Kiesett egy kontaktlencse, és nyo¬ma veszett a piszkos padlón. Egy melltartó pántja elpattant. Egy pénztárca kiesett egy zsebből. Egy váratlan görcs korai havi bajt jelzett. Egy kölcsönkapott nyaklánc gyöngyzuhatagként szóródott a padlóra.
És így tovább, apró gyötrelmek gyűrűztek a lány körül, amerre csak ment.
A sápadt-sötét jelenés úgy mosolygott magában, mintha kéjjel ízlelgetné a levegőben terjengő szenvedést. Megnyalta az ajkát.
Aztán összevonta a szemöldökét, homloka ráncba szaladt az erős összpontosítástól. Az egyetlen fiú, aki az arcát figyelte, különös ragyogást látott a fülcimpájánál, mintha valami vörös szikrákat lövellne. Mindenki más Brody Farrow felé fordult, aki a karjához kapott, és felkiáltott fajdalmában. A lassú tánc egy finom mozdu¬lata kificamította a vállát. A vörös ruhás lány elégedetten mosolygott. Cipősarkai keményen kopogtak a kőpadlón, ahogy a folyosón a női mosdó felé tartott. Útját halvány, fájdalmas sóhajok és apró bosszúságok szegélyezték.
Egy csapat lány álldogált a mosdó egész falát beborító tűkor előtt. Csak egy percük volt megcsodálni a lélegzetelállító ruhát, mielőtt észrevették, hogy a vékony lány a helyiség fülledt, forró levegőjében megborzong. Kitört a káosz. Emma Roland kezdte a sort, aki szemen szúrta magát saját szempillaspiráljával. Rémülten csapkodni kezdett, kiütve ezzel Bethany Crandall kezéből a pun¬csot, ami a leglehetetlenebb helyeken terítette be Bethany és még másik két lány ruháját. A mosdó hangulata hirtelen felforrósodott, miután az a lány, akinek mellkasán egy förtelmes zöld folt éktelen¬kedett, megvádolta Bethanyt, hogy szándékosan öntötte le.
A sápadt-sötét lány halványan elmosolyodott a készülő veszeke¬dés láttán, majd a hosszú terem legtávolabbi fülkéjéhez sétált, és magára zárta az ajtót.
Nem arra használta a fülkét, amire gondolnánk. Ehelyett, a nem igazán higiénikus körülményekre fittyet hányva, homlokát behunyt szemmel a falnak támasztotta. Ökölbe szorított kezét is a falnak feszítette, mintha támogatást várna tőle.
Ha a lányok bármelyike is odafigyelt volna, esetleg elcsodálkoz¬nak azon, hogy mi okozhatja a vöröses ragyogást, ami az ajtó és a fal közötti résen kiszűrődik. De senki sem figyelt.
A vörös ruhás lány összeszorította a fogát. Forró lángok csap¬tak ki az ajkai közül, és fekete perzselésnyomot hagytak a lemez¬fal bézs festésén. Valami láthatatlan súly nyomása alatt lihegni kezdett, a tűz pedig forróbbá vált, vastag, vörös ujjakkal mardosta a hideg acélt. A tűz elérte a haját, de nem égette meg a lágy, sötét fürtöket. Füstcsóvák szivárogtak az orrából és a föléből. Szikraeső zúdult a füléből, miközben azt suttogta; - Melissa!

A zsúfolt táncparketten Melissa Harris zavartan felkapta a fejét. Szólt valaki? Senki olyan nem volt a közelében, aki a halk hangot hallatta volna. Biztosan csak a képzelete játszott vele. Visszanézett a párjára, és próbált a fiú beszédére összpontosítani.
Melissa elcsodálkozott azon, miért is egyezett bele, hogy Coo¬per Silverdale-lel jöjjön el a bálba. Nem az ő esete a srác. Egy kis¬fiú, eltelve önnön fontosságával és bizonyítási kényszerrel. Egész este fel volt pörögve, megállás nélkül csak a családja pozíciójával és vagyonával kérkedett, Melissa már nagyon unta. Újabb halk suttogásra lett figyelmes, így megfordult. Távol, a tömeg túloldalán Tyson Bell bámulta őt táncpartnere válla fölött, de túl messze volt ahhoz, hogy ő legyen a hang for¬rása. Melissa elkapta a tekintetét, és megborzongott. Próbált nem törődni azzal, hogy kivel táncol a srác, feléjük se nézett.
Közelebb lépett Cooperhez. Lehet, hogy unalmas és felszínes alak, de még mindig jobb Tysonnál. Tysonnál bárki csak jobb lehet!
Valóban? Cooper tényleg jobb választás lenne? A kérdés úgy pat¬tant az agyába, mintha valaki egész máshoz tartozna. Akaratlanul is Tyson sötét, sűrű szempillával keretezett szemébe nézett. Még mindig őt bámulta.
Persze, hogy Cooper jobb, nem számít, Tyson mennyire sármos. Ez a sárm csak a csapda része.
Cooper tovább fecsegett, szavai akadozni kezdtek, ahogy Melissa figyelmét próbálta magára vonni.
Cooper nem ér fel hozzád, suttogta a képzelete. Melissa szégyen¬kezve rázta meg a fejét, amiért ilyen gondolatok járnak a fejében. Hiába. Cooper legalább olyan jó, mint ő, mint bármelyik másik srác.
De nem annyira, mint Tyson! Emlékezz!
Melissa próbálta elhessegetni a képeket: Tyson forró, vágyakozó pillantását. Ahogy a keze erőteljesen és mégis gyengéden siklik a bőrén... buja hangja, amitől még a leghétköznapibb szavak is köl-tészetté váltak... az érzés, ahogy az ujjait gyengéden érintő ajkak finom nyomásától felgyorsul a szívverése...
A szíve fájdalmasan megdobbant.
Melissa szándékosan kotort elő egy újabb emléket, hogy meg¬küzdjön a lázító képekkel: Tyson acélos ökle, amint figyelmeztetés nélkül az arcába vág, a fekete foltok, amik a szeme előtt táncoltak, a tulajdon keze, ahogy a földön támaszkodik, a hányás, ahogy fel¬tör a torkából, a nyers fájdalom, ami megfeszíti a testét.
Sajnálta. Annyira sajnálta. Megígérte. Soha többé. Akaratlanul is felmerült Tyson könnyektől fátyolos, kávébarna szemének képe.
A fiút kutatta pillantásával. Még mindig őt bámulta. Homlokát ráncolva, összevont szemöldöke alól, sebzett pillantással figyelte.
Melissa újra megremegett.
— Fázol? Nem kéred a...? - Cooper félig levette a zakóját, majd hirtelen megállította a mozdulatot, az arca elpirult. — Nem fáz¬hatsz, nagyon meleg van itt - mondta ügyefogyottan, ahogy visszaszívta ajánlatát, és visszagombolta a kabátot.
- Jól vagyok! — biztosította Melissa. Kényszerítette magát, hogy csakis az előtte álló sápadt, fiús arcot nézze.
— Ez a hely irtó ciki! — mondta Cooper, Melissa pedig bólintott. Örült, hogy egyetérthet vele. — Elmehetnénk apám country klub¬jába. Hihetetlen étterme van, ha van kedved egy desszerthez. Nem kéne várnunk az asztalra. Amint kimondom a nevem.. Melissa figyelme újra elkalandozott.
Miért vagyok én itt ezzel a kis sznobbal? - kérdezte a gondolat, ami annak ellenére idegenül csengett a fejében, hogy a saját hangján szólt hozzá. — Ez egy nyápic! Na és akkor mi van, ha képtelen bántani egy kiscicát is? A biztonságon kívül mást is lehet szeretni! Nem ugyan-azt a vágyat érzem, amikor Cooperre vagy bárki másra nézek, mint amit Tysonnál éreztem. Képtelen vagyok hazudni magamnak! Még mindig őt akarom !Nagyon. Nem ez a vágy a szerelem?
Melissa azt kívánta, bárcsak ne ivott volna annyit abból az össze-kotyvasztott, forró puncsból. Képtelen volt józanul gondolkodni.
Nézte, ahogy Tyson otthagyja a partnerét, és átvág a parketten. Egészen addig meg sem állt, míg oda nem ért hozzá, majd a töké¬letes, széles vállú focihős pózába vágta magát. Úgy tűnt, mintha Cooper ott sem lenne köztük.
- Melissa! - szólt meghatottan, bánatos arccal. - Melissa, kér¬lek! - Cooper szótlan hüledezését figyelmen kívül hagyva a lány felé nyújtotta a kezét. Igen, igen, igen, igen, igen!- kántálta a hang Melissa fejében. Ezer, vággyal teli emlék rohanta meg. Elködösült elméje végül behódolt.
Melissa tétován bólintott.
Tyson megkönnyebbülten és a boldogságtól mámorosan mo¬solyodott el, majd Coopert megkerülve a karjaiba vonta a lányt. Annyira könnyű volt elmenni vele! Melissa vére perzselő tűzként lüktetett az ereiben.
— Ez az! — sziszegte a sápadt-sötét lány a WC-fülkében, és egy villás tűznyelv világította meg vörösen az arcát. A tűz elég hango¬san ropogott ahhoz, hogy odakintről meghallják, de a mosdó még mindig tele volt ingerülten rikácsoló lányokkal. A lángok vissza¬húzódtak, a lány mély levegőt vett. Szemhéja megremegett, majd újra lezárult. Az ökleit annyira megfeszítette, hogy úgy tűnt, fakó bőre szétreped a bütykein. Karcsú teste remegni kezdett, mintha egy hegyet próbálna felemelni. Feszültség, elhatározás és várakozás aurája izzott körülötte, majdnem láthatóan.
Bármilyen nehéz feladatot is tűzött ki most maga elé célul, egy¬értelmű volt, hogy ennek teljesítése sokkal értékesebb számára, mint eddig bármi.
- Cooper! - sziszegte, majd tűz lobbant a szájából, orrából, fü¬léből. Az arca lángokban fürdött.

Mintha semmi volnál! Mintha láthatatlan lennél! Mintha nem is léteznél! Cooper reszketett a dühtől, a fejében zsolozsmázó han¬gok pedig csak táplálták tajtékzó haragját, ami lassan fortyogni kezdett.
Tehetsz róla, hogy észrevegyen! Megmutathatnád Tysonnak, ki az igazi férfi! A keze automatikusan tapogatta ki a súlyos dudort a derekán, a zakója takarásában. Eszébe jutott, hogy magával hozta a fegyvert. Szinte sokkot kapott. A meglepetés elfújta a dühét, és zavartan pislogni kezdett, mintha csak álmából ébredne. Libabőrös lett a nyaka. Mi a csudát csinál egy fegyverrel a bálon? Megőrült?
Hatalmas baromság volt, de mégis, mi mást tehetett volna, mikor Warren Beeds hencegő hólyagnak hívta? Persze, az is igaz, hogy az iskola biztonsági ellenőrzése kész vicc, és amit be akartak vinni, azt be is vitték. Bizonyított, nem igaz? De megéri a rizikót egy fegyver a derekánál, csak hogy Warren Beeds előtt felvágjon?
Figyelte Melissát, ahogy lehunyja a szemét, és az izomagy vál¬lára hajtja a fejét.
Őt már teljesen el is felejtette volna?
A düh újra felszínre tört, a keze a fegyver felé tapogatózott.
Cooper ezúttal még nyomatékosabban rázta meg a fejét. Őrült¬ség! Nem ezért hozta el a stukkert... Csak vicc volt, egy apró csíny.
De nézz csak Tysonra! Nézd azt az önelégült vigyort az arcán! Mit képzel, ki ó? Az apja nem több egy túlértékelt kertésznél. Nem tart tőle, hogy ártasz neki, amiért elcsábította a barátnődet. Valószínűleg még az sem rémlik neki, hogy Melissa veled jött a bálba. De akkor sem félne tőled, ha netán mégis emlékezne erre. Melissa pedig arra sem emlékszik, hogy létezel!
Cooper a fogát csikorgatta, egyre dühösebb lett. Elképzelte, ahogy Tyson arcán a gőg helyét elszörnyedés, majd félelem veszi át, amikor a pisztoly csövébe néz.
Jeges rémület rántotta vissza a valóságba.
Puncs. Még több puncs, erre van most szükségem! Olcsó, közönsé¬ges, de legalább ütős. Még néhány pohár abból a puncsból, és tudni fogom, mit tegyek!
Cooper mély levegőt vett, hogy erőt merítsen, majd a frissítők felé vette az irányt.

A lány a mosdóban összeráncolta a homlokát, és bosszúsan megcsóválta a fejét. Vett két mély lélegzetet, majd doromboló torokhangon nyugtató szavakat suttogott magának.
— Még rengeteg időd van! Még egy kis alkohol, elborul az agya, és meggondolja... türelem. Sok mindenről kell még gondoskodni, annyi tennivaló van még... — Összeszorította a fogát, a szemhéja megint reszketni kezdett, ezúttal hosszabb ideig.
— Először Matt és Louisa, majd Bryan és Clara — sorolta ma¬gában, mintha a teendőket olvasná egy listáról. — Bahh, és az az idegesítő Gabe. Miért nem érzi még nyomorultul magát? — újabb nyugtató lélegzetet vett. — Ideje, hogy a kisinasom újra bevesse magát.
Öklét a homlokához szorította, és behunyta a szemét.
— Celeste! — csattant a hangja.

A hang ismerős és szívesen látott vendég volt Celeste fejében. Minden jó ötletet így kapott mostanában. Hát nem megható? Matt és Louisa együtt?
Celeste a kérdéses pár felé vigyorgott.
Valaki még jól érzi magát? Elfogadható ez egyáltalán?
— Mennem kell... — Celeste a partnere neve után kutatva annak arcába nézett —, Derek.
A bordáin felfelé tartó ujjak riadtan megtorpantak.
— Jó móka volt! - biztosította Celeste, ahogy kezének hátsó fe¬lével ledörzsölte a száját, mintha még a srác emlékét is el akarná törölni. Kibontakozott az ölelésből.
— De Celeste... Azt hittem...
— Na, szia!
Celeste pengeéles mosollyal lépdelt Matt Franklin és párja — Miss Szürke Kisegér, vagy hogy is hívják — felé. Egy futó pillanatra felrémlett neki a hivatalos kísérője, a kis rendes Gabe Christensen, és nevetnie kellett. Milyen remek estéje lehet! Már a megaláztatás miatt is megérte eljönni vele, bár maga sem tudta, miért mondott igent. Kirázta a fejéből a zavaró emlékképet. Gabe ráemelte azokat az ártatlan kék szemeit, és egy fél pillanatig igent akart mondani. Közelebb akart kerülni hozzá. Egy röpke másodpercre megfordult a fejében, hogy feladja a finom kis tervet, és egyszerűen csak jól érzi magát a bálon egy helyes fiúval az oldalán.
Hű, de jó, hogy már nyoma sincs annak a szenteskedő ér¬zésnek! Celeste még soha életében nem érezte olyan jól magát, mint ma este. A lányok felének estéjét már tönkretette, a fiúk fele pedig érte viaskodott. A fiúk mind egyformák, és mind az övé lehetne, ha akarná. Itt az ideje, hogy a többi lány is lássa ezt. Micsoda csodálatos inspiráció ez a felismerés a báluralomra töréshez!
- Szia Matt! — veregette meg a fiú vállát.
- O, szia! — köszönt vissza Matt zavartan felnézve.
- Elrabolhatlak egy pillanatra? — kérdezte Celeste, a pilláit re¬begtetve. Hátrahúzta a vállát, hogy a dekoltázsa jobban érvénye¬süljön. - Ohm, szeretnék mutatni neked valamit. — Celeste meg¬nyalta az ajkát.
Matt hangosan nyelt egyet.
Celeste érezte, hogy előbbi partnerének pillantása szinte lyukat éget a tarkójába, eszébe juttatva ezzel, hogy Matt a fiú legjobb barátja. Elfojtotta a nevetést. Milyen tökéletes!
- Matt? - szólította meg a párja sértett hangon, ahogy a fiú karjai lecsúsztak a derekáról.
- Csak egy pillanat... Louisa.
Hah! Még ő maga is alig emlékszik a nevére! Celeste rávillantott egy elbűvölő mosolyt.
- Matt! - szóit utána a lány megbántottan. Döbbenten nézte, amint Matt megfogja Celeste kezét, és követi a táncparkettre.

A legtávolabbi fülke mostanra elsötétedett. Odabent a lány a falnak simulva várta, hogy a lélegzése csillapodjon. Annak elle¬nére, hogy a helyiség levegője kellemetlenül meleg volt, a lány didergett.
A mosdóban zajló veszekedés véget ért, mostanra újabb lány¬csapat ellenőrizte a sminkjét a tükör előtt.
A tűzokádó összeszedte magát, és újabb vörös szikrák jelentek meg a fülénél. A tükörnél állók mindegyike várakozóan fordult a mosdó ajtaja felé, míg a vörös ruhás lány kisurrant a fülkéből, és kinyitotta az alacsonyan elhelyezett ablakot. Senkinek sem tűnt fel a szokatlan távozás. Továbbra is az ajtót bámulták, keresve a zajt, mely felkeltette a figyelmüket.

A ragacsos, nyirkos miami este olyan kellemetlen volt, mintha magával a pokollal kívánt volna versenyezni. A bőrruhás lány fel-szabadultan mosolygott, a tenyerével megdörgölte csupasz karját.
Ellazultan nekidőlt egy közeli kuka mocskos oldalának, és a nyitott tető fölé hajolt. A szemetes fölött rothadó étel bűze lebe¬gett. Behunyta a szemét és mélyet szippantott a levegőből. Mo¬solygott.
Egy másik, sokkal rosszabb szag is terjengett a levegőben. Vala¬mi savas, égő hús szaga, vagy annál is gusztustalanabb sodródott a fülledt éjszakában. A lány erre még szélesebben mosolygott. Par-fümként szívta tüdejébe az émelyítő szagot.
Aztán a szeme hirtelen kipattant, teste kiegyenesedett és megfe¬szült. Mély kuncogás gördült elő a bársonyos sötétből.
- Honvágyad van, Sheeb? — dorombolta egy női hang.
A lány ajkai morogva húzódtak hátra, ahogy a hang testet öltött.
Ügy tűnt, hogy a lélegzetelállító, fekete hajú nő testét csak va¬lami lustán örvénylő fekete köd burkolja, semmi más. Lába és lábfeje láthatatlan volt. Ha volt egyáltalán. Magasan a homlokán két apró, fényesre polírozott ónix szarv ékeskedett.
- Chex Jezebel aut Baal-Malphus - morogta a vörös ruhás lány.
- Mit keresel itt?
- Miért ily hivatalosan, húgom?
- Törődöm is én a testvérekkel!
- Igaz. Felmenőink közt pedig ezer és ezer... De azt hosszú lenne elsorolni. Miért nem szólítasz egyszerűen Jez-nek, én pedig kihagyom a Chex Sheba aut Baal-Malphust és csak Sheebnek fog¬lak hívni.
Sheba gúnyosan felhorkant:
- Úgy tudtam, hogy New Yorkba helyeztek.
- Igen, csak tartok egy kis pihenőt, ahogy nyilvánvalóan te is.
- Jezebel végignézett Sheba pihenőhelyén. - New York nagyszerű város, majdnem olyan gonosz, mint a pokol, köszönöm kérdé¬sed, de még a gyilkosok is alszanak néha. Unatkoztam, így aztán eljöttem megnézni, hogy jól szórakozol-e a bálon — dorombolta Jezabel. A sötét köd táncolt körülötte.
Sheba haragosan figyelte, de nem felelt.
Zavaró jelek után kutatott, a gyanútlan tinédzserek közt, a hotel nagytermében. Vajon azért van itt Jezebel, hogy felborítsa a ter¬veit? Mi másért? A legtöbb középkategóriás démon képes mérföl¬dekre is kiruccanni, hogy megszívasson egy másikat hazai pályán, vagyis hogy jót tegyen. Balan Lilith Hadad aut Hámon egy évtizede még emberalakot is képes volt ölteni az egyik közép-iskolában, ahova Shebát helyezték. O meg nem értette, hogy miért végződik minden egyes cselszövése happy enddel! Amikor végre rájött, még mindig alig tudta felfogni Lilith pimaszságát. A rosszindulatú démon három különböző alkalommal is igaz sze¬reimet hozott össze, csak azért, hogy Shebát lefokozzák! Sheba szerencséjére az utolsó pillanatban sikerült egy remek árulást kreálnia, ami két szerelemnek is véget vetett. Sheba mély leve¬gőt vett. Az aztán meleg helyzet volt! Visszarepíthették volna a középiskolába.
Sheba a feléje lebegő démonra fintorgott. Bárcsak neki is olyan álommelója lenne, mint Jezebelnek: az emberölések démona! Ez volt a csúcs: elmerülni a pusztításban, és elfelejteni a szánalmas kis trükköket!
Sheba gondolatai láthatatlan füstfelhőként, árulást kutatva sod¬ródtak a háta mögötti épületben táncolók között. Minden úgy ment, ahogy kell. A teremben új hullámokat vetett a nyomorúság. Az emberi boldogtalanság mámorító ingere töltötte be agyának minden zegzugát. Mennyei!
Jezebel felkuncogott, pontosan tudván, hogy mit művel Sheba.
- Nyugi! — mondta Jezebel. — Nem azért vagyok itt, hogy bajba keverjelek.
Sheba felhorkantott. Hát persze, hogy Jezebel azért jött, hogy bajba keverje. Ez a démonok dolga.
— Jó a rucid! — jegyezte meg Jezebel. — Pokolkutya bőr. Tökéle¬tesen megfelel a kéjvágy és az irigység felszítására.
- El tudom végezni a munkámat!
Jezebel újra felnevetett, Sheba pedig ösztönösen közelebb hajolt, hogy érezze leheletének kénköves aromáját.
- Szegény Sheb! Még mindig félember-alakban rabosko¬dik! — cukkolta Jezebel. — Emlékszem még, milyen remekül il¬latozik itt minden. Es a hőmérséklet! Muszáj az embereknek megfagyasztaniuk mindent a légkondijukkal?
Sheba arca mostanra kisimult, visszanyerte az önuralmát.
- Elboldogulok. Egy rakás gyötrelem van, amit szétoszthatok.
- Van benned spiritusz! Még néhány évszázad itt, és az öröklét¬ben találod magad, együtt velem.
Sheba megengedett magának egy önelégült mosolyt, ajkai hát-rahúzódtak.
- Lehet, hogy nem is kell olyan sokat várnom!
Jezebel szemöldöke a fehér homlokán díszlő ébenfekete szar¬vacskájáig szökött fel.
- így állunk? Van valami különleges gonoszság a tarsolyodban, húgom?
A lány nem válaszolt. Teste újra megfeszült, amikor Jezebel lát-hatatlan gondolatai végigkúsztak a báltermen. Sheba összeszorí¬totta az állkapcsát, tettre készen figyelt, ha netán Jezebel vissza akarná fordítani valamelyik ármánykodását. De Jezebel csak néze¬lődött, nem avatkozott semmibe.

- Hmm - hümmögött magában Jezebel. — Hmm.
Sheba keze ökölbe szorult, amikor Jezebel kutató gondolata meg-érintette Cooper Silverdale-t, de Jezebel csupán tapogatózott.
- Nahát, nahát - motyogta a szarvas démon. - Nahát! Sheb, meg kell hagynom, le vagyok nyűgözve. Fegyver is van a játékban!
És rávetted, hogy bepiáljon, így gyengítve az akaratát! - Az idő¬sebb démon őszinte örömmel mosolyodott el. - Ez aztán igazán gonosz! Mondjuk, ezt egy középszintű, gyilkossággal, csonkítással vagy zendüléssel foglalkozó démon is össze tudja hozni egy iskola¬bálon, de hogy egy félember, akit nyomorúság keltésére osztottak be... Mennyi vagy? Kétszáz-háromszáz éves?
— Eredeztetésem óta csak száznyolcvanhat év telt el! - felelte Sheba nyersen, továbbra is óvatosan.
Jezebel egy tűznyelvet füttyentett elő ajkai közül.
— Nagyon meggyőző! Látom, a küldetésedet sem hanyagolod el. Ez aztán nyomorúságos egy banda odabent! - nevetett fel Jezebel. - Majdnem az összes ígéretes kapcsolatnak véget vetettél, feldúltál pár tucat életre szóló barátságot, cimborákból ellenségeket csinál¬tál... három, négy... nem is, öt verekedés van készülőben! — szá¬molt Jezebel, és elméje egyesült az emberekével. — Még a DJ-t is rávetted, hogy rád hallgasson! Milyen aprólékos kidolgozottság! Ha-ha! Egy kezemen meg tudom számolni, hányan nem omlottak össze!
Sheba kegyetlen mosolyra húzta a száját.
— Ok is meglesznek!
— Szörnyű, Sheeb. Nagyon komisz. Naggyá teszed a nevünket! Bárcsak minden végzős bálnak ilyen démona lenne! Mi uralhat¬nánk a világot!
— Jaj, Jez, elpirulok! — mondta Sheba erős szarkazmussal. Jezebel felnevetett.
— Persze azért van segítséged!
Jezebel gondolatai Celeste köré kanyarodtak, aki épp most szállt rá egy újabb fiúra. Elhagyott lányok sírtak, míg a fiúk, akiket Celeste érzéketlenül eltaszított magától, ökölbe szorított kézzel méregették a versenytársaikat. A vágy tüzében égve mindegyikük elhatározta, hogy Celeste vele fogja befejezni az estét. Celeste végezte a munka felét.
- Kihasználok minden lehetőséget — közölte Sheba.
- Mily gonosz elme! Ember?
- Elmentem mellette a folyosón, csak hogy ellenőrizzem -ismerte be Sheba. - Hamisítatlan, tiszta emberi szag. Visszata¬szító.
- Megesküdtem volna rá, hogy démon is akad a felmenői kö¬zött. Jó kis felfedezés! De Sheba, te randira hívtál valakit? Elég amatőr dolog fizikailag is bevonni magad.
Sheba védekezően felszegte az állát, de nem felelt. Jezebelnek igaza van, éretlen és időpocsékoló dolog volt, hogy emberi alakját vetette be, ahelyett, hogy démoni erejét használná. Akárhogy is, az eredmény a fontos. Jól időzített közbeavatkozása meggátolta Logant, hogy megtalálja élete szerelmét.
- Nos, ez egyáltalán nem kisebbíti a ma esti teljesítményedet — Jezebel hangja békítő volt. — Ezt az egyet még összehozod, és be is kerülsz a bébidémonok tankönyvébe.
- Kösz! — vágta oda Sheba. Jezebel tényleg ennyire naiv, hogy azt hiszi, hízelgéssel elaltathatja az éberségét?
Jezebel elmosolyodott. Ködruhája széle, a mosolyát utánozva, felkunkorodott.
- Egy jó tanács, Sheba. Maradjanak ilyen zaklatottak! Ha el¬éred, hogy Cooper meghúzza a ravaszt, akkor talán sikerülhet el¬hitetni azokkal az önjelölt kis gengszterekkel, hogy rájuk tüzelnek. - Jezebel ámulva rázta meg a fejét. - Mennyi csonkítás! Persze... iderendelnek majd egy zendülésdémont, ha felforrósodik a han¬gulat... de még így is megkapod a jó pontot a lázításért.
Sheba fintorgott, majd pislákoló fény lobbant fel a füleinél. Mégis mi a fenét művel Jezebel? Hol itt a trükk? Agya újra és újra leellenőrizte azokat az embereket, akiket kínszenvedésre ítélt, de a bálteremben nyomát sem találta Jezebel jellegzetes kénkőszagának. Semmi más nem volt ott, csak a maga okozta a nyomorúság, meg néhány apró örömfoszlány, amelyeket hamarosan eltávolít.
- Milyen segítőkész vagy ma este! — jelentette ki Sheba, szándé¬kosan támadó hangsúllyal.
Jezebel felsóhajtott. Volt valami a körülötte lévő ködben... va¬lami szégyenféle. Sheba most először látta kételkedni az idősebb démont. De Jezebel indítékai rosszindulatúak is lehetnek. Egy dé¬monnak elvégre nem lehetnek más indítékai.
Jezebel arcán bánatos kifejezés jelent meg, és halkan megkérdez¬te: - Olyan nehéz elhinni, hogy örülnék, ha téged előléptetnének?
— Igen!
Jezebel felsóhajtott. Majd újra. És ettől már a köd is bánatosan megvonaglott. Sheba elbizonytalanodott.
— Miért? - követelte Sheba a választ. - Miért jó ez neked?
— Tudom, hogy helytelen — illetve inkább helyes —, ha tanácsot adok. Nem valami gonosz dolog tőlem.
Sheba figyelmesen bólintott.
- A vérünkben van, hogy elgáncsoljuk a másikat. Démonokat, embereket, még angyalokat is, ha esélyt kapunk rá. Gonoszak va-gyunk. A természetünkből fakad, hogy hátba szúrjuk a másikat, még ha ez árt is a mi oldalunknak. Nem lehetnénk démonok, ha nem engednénk eluralkodni az irigységet, a mohóságot, a bujasá¬got és a haragot magunkon is - kuncogott Jezebel. — Emlékszem, amikor - hány éve is volt? — Lilith majdnem visszabuktatott téged pár osztállyal. így volt, nem igaz?
Vörös tűz izzott fel Sheba szemében.
— De csak majdnem!
- Jobban kezelted a dolgot, mint az átlag. Te vagy jelenleg a legeslegrosszabb szerencsétlenségdémon.
Megint a hízelgés. Sheba kihúzta magát.
Jezebel megkavarta a ködöt a mutatóujjával, „feltekerte", majd gömbbé formálva a sötét ég felé lökte.
— Más perspektíva is van, Sheba. Az olyan démonok, mint Lilith, képtelenek messzebbre látni a kézenfekvő megoldásoknál. Csakhogy egy egész, emberekkel teli világ vár odakint. Döntések millióit hozzák meg a napszakok minden egyes percében. Mi csu¬pán a döntéseik töredékét vagyunk képesek befolyásolni. Néha már úgy tűnik számomra - legalábbis onnan, ahonnan én figye¬lem az eseményeket —, hogy az angyalok leköröznek...
- Jezebel! - vágott közbe Sheba elakadó lélegzettel. A sokk vé¬gül áttörte a gyanakvás hálóját. — Mi győzünk! Nézd csak meg a híreket! Nyilvánvaló, hogy mi fogunk győzni!
— Tudom, tudom. De még a háborúk és a pusztítások ellenére is... egyszerűen furcsa ez, Sheba. Továbbra is bosszantóan sok a boldogság. Minden egyes utcai rablótámadásra, amiből a közre-működésemmel rablógyilkosság lesz, jut a város másik felén egy angyal, aki rávesz egy bámészkodót, hogy ugorjon neki az utcai rablónak, és ő lesz a nap hőse! Vagy ráveszi a rablót, hogy hagyjon fel bűnös életével. Pfuj! Elveszítjük a talajt a lábunk alól.
- Az angyalok gyengék, Jezebel. Ezt mindenki tudja. Annyira el vannak telve szeretettel, hogy koncentrálni sem bírnak. Azok az ostoba tyúkagyúak az idejük felében belezúgnak egy-egy em¬berbe, és feladják a szárnyukat egy halandó testért cserébe. Mégis milyen idióta angyal akarná ezt?! — nézett végig emberi testén, ami oly sok gátat szabott neki. — Sosem értettem, miért kell ezt
viselnünk félezer évig! Gondolom, az a lényeg, hogy kínozzanak bennünket, nem igaz? A sötét nagyurak bizonyára nagyon élvezik
a vergődésünket!
— Több annál! Azért van ez az egész, hogy igazán meggyűlöld őket! Mármint az embereket. — Sheba rámeredt. — Miért kéne eh¬hez ok? Az élet értelme maga a gyűlölet!
— Tudod, előfordul ilyesmi — mondta Jezebel lassan. — Nem csak az angyalok szokták feladni. Vannak démonok, akik a szarva¬kat emberi testre cserélték.
— Nem! — Sheba szeme kimeredt, majd összeszűkült a hitet-lenkedéstől. — Ez már túlzás! Néhanapján akad egy démon, aki összeszűri a levet egy emberrel, de csak azért, hogy meggyötörje. Csak egy kis kaján kikapcsolódás!
Jezebel arca megrándult. A ködből nyolcasokat formált, de nem ellenkezett. Pontosan ez volt az, amitől megértette Sheba, hogy komolyan gondolja.
Az ifjú féldémon nagyot nyelt. |~Hűha!
Képtelen volt elképzelni. Hogyan dobhatná el magától ezt a ren¬geteg fenséges gonoszságot?! Hogy feladja a nehezen megszerzett szarvakat - a szarvakat, amikért Sheba jelenleg bármit elpusztíta¬na —, és cserébe bezárja magát egy gyenge, halandó testbe? Sheba szemügyre vette Jezebel ragyogó ónix szarvait, és összeráncolta a szemöldökét.
— Nem értem, hogy tehet ilyet bárki is!
— Emlékszel, mit mondtál az angyalokról? Hogy a szeretet el¬tereli a figyelmüket? - kérdezte Jezebel. - Nos, a gyűlölet is figye¬lemelterelő lehet. Nézd csak meg Lilithet és a kellemetlenkedő jócselekedeteit. Talán csak a kisebb démonoknál kezdődik, de ki tudja, hova vezet ez? Erkölcsi romlás.
— Nem tudom elhinni, hogy pár trükk egy másik démon ellen olyan hülyévé tesz, mint azok a tyúkagyúak! — motyogta Sheba az orra alatt.
— Sheba, soha ne becsüld alá az angyalokat! — intette Jezebel. — Ne szórakozz velük, hallod? Még egy erős középosztálybeli démon is, mint én, bölcsebb annál, semmint hogy összeakassza a szarvát egy tollashátúval. Ok félreállnak az utunkból, mi pedig az övékből. Hagyjuk csak a démon nagyurakat az angyalokkal foglalkozni.
— Tisztában vagyok vele, Jezebel! Nem ebben az évtizedben let¬tem ivadék!
— Bocs. Megint csak segítőkész akartam lenni — vont vállat. — Annyira csalódott vagyok néha! Jóság és fény mindenütt!
Sheba megrázta a fejét.
— Én nem így látom. Mindenhol van nyomorúság.
— Boldogság is, hugi. Beborítja az egész világmindenséget — mondta Jezebel szomorúan.
Hosszú ideig hallgattak. Jezebel szavai a levegőben lebegtek. Ragacsos fuvallat simított végig Sheba bőrén. Miami nem a pokol, de legalább kényelmes.
— Az én bálomon ugyan nem! - vágott vissza Sheba hirtelen haraggal.
Jezebel szélesen elmosolyodott. Fogai feketék voltak, akár az éjszaka.
- Pontosan ez az! Ezért vagyok ennyire pokoliatlanul segítőkész. Mert olyan démonokra van szükségünk, mint te. A lehető legrosszabbakat kell az élvonalba állítani! Az alvilág Lilith-féléi játsza¬dozzanak csak a piti kis trükkjeikkel! Állítsatok Shebákat mellém! Adjatok ezer Shebát! Megnyerjük ezt a harcot egyszer és minden¬korra!
Sheba elgondolkodott egy pillanatra. Mérlegelte a Jezebel ter¬vében bujkáló tüzes szenvedélyt.
— Ez szokatlanul gonosznak tűnik. Már majdnem kitűnő!
— Nem könnyű követni, tudom! Először nevettek együtt.
— Most menj vissza, és csináld ki azt a bált!
— Rajta vagyok! A pokolba veled, Jezebel!
— Kösz Sheeb, hasonlókat neked is!
Jezebel kacsintott, majd addig szélesedett a mosolya, mígnem úgy tűnt, mintha fogai feketesége az egész arcát betakarná. Majd elillant az éjszakába.
Sheba addig időzött a koszos sikátorban, amíg a kénkőszag el nem párolgott, majd véget vetett a pihenőnek. Az élvonalhoz csat¬lakozás gondolatától felpezsdülve visszasietett a feladatát jelentő gyötrelmekhez.

Odabent javában állt a bál. Lassan minden a helyére került. Celeste toronymagasan vezetett a gonosz meccsen. Minden egyes, a sarokban síró lány után, egy ponttal jutalmazta magát. Két pon¬tot ért minden fiú, aki behúzott egyet a riválisának. A terem min¬den szegletében a Sheba által elhintett magok csíráztak. A kéjvágy, a harag és a kétségbeesés mellett dúsan burjánzott a gyűlölet. Egy kert egyenesen a pokolból. Sheba egy cserepes pálma árnyékából figyelte az eseményeket.
Nem, az embereket nem kényszerítheti semmire. Saját, szabad akaratuk van, így ő csak a mézesmadzagot húzhatja el az orruk
előtt, csak tippeket adhat. Apró dolgokat fizikailag is manipulál¬hat — cipősarkokat, ruhavarrásokat és főbb izomcsoportokat —, de nem irányíthatja az akaratukat. Az ő választásuk, hogy hallgat¬nak-e rá. Ma este pedig hallgattak rá.
Sheba nyerő szériában volt, és semmiben nem akart veszíteni, így aztán mielőtt legígéretesebb tervéhez, Cooperhez fordult vol¬na — aki mostanra már simulékonnyá vált a részegségtől, készen a sugallatok elfogadására —, végigpásztázta a teremben maradt apró boldogságbuborékokat.
Senki sem hagyja el sértetlenül a bált! Nem, amíg Sheba testé¬ben egyetlen szikra is van!
De mi folyik ott? Bryan Walker és Clara Hurst álmodozva néztek egymás szemébe, teljesen megfeledkezve az őket körülvevő haragról, kétségbeesésről és a pocsék zenéről. Csak egymás társaságát élvezték.
Sheba osztott, szorzott, majd úgy döntött, hogy Celeste-nek kell közbeavatkoznia. Celeste élvezni fogja. Nincs annál gono¬szabb móka, mint a saját hatalmadat a tiszta szerelem képébe vág¬ni! Mindezek mellett Celeste egyetértett Sheba minden démoni ármánykodásával, és elfogadta minden javaslatát.
Mielőtt lépésre szánta el magát, Sheba még egyszer felmérte a terepet.
Nem messze tőle olyasvalami történt, ami megbocsáthatatlan hibára utalt. Az ott nem épp a saját partnere, Logan, aki olyan jól érzi magát? Lehetetlen! Mégis rátalált Libbyre, és most mindket¬ten elfogadhatatlanul boldogok voltak. Nos, ezt legalább könnyű lesz helyrehozni. Odamegy és visszaszerzi a partnerét, Libby pedig majd szépen elrohan zokogva. A fizikai kontaktus igencsak amatőr és nyers módja a közbeavatkozásnak... Mégis jobb, mintha hagy¬ná, hogy a boldogság a legkisebb mértékben is csatát nyerjen.
Sheba már majdnem befejezte a felmérést. Már csak egy apró kis békesség volt, de ezúttal nem egy párocska formájában- Egy magányos fiú lépdelt az előcsarnok felől a terem hátsó része felé. Az az idegesítő Gabe Christensen!
Sheba haragos pillantásokat lövellt felé. Mégis mitől olyan boldog? Dobták és magára hagyták! Az ő partnere volt a bál legnagyobb veszedelme. Egy normális srác mostanra már tele lenne fájdalommal vagy haraggal. De ragaszkodik hozzá, hogy Shebának még több munkája legyen! Sheba közelebbről is meg¬figyelte Gabe gondolatait. Hmm. Gabe nem is igazán boldog. Valójában megállás nélkül aggodalmaskodik és keres valakit. A fiú láthatta, ahogyan Celeste Rob Carltonnal vonaglik egy las¬sú számra (Pamela Green dermedten nézte a szemérmetlen jele¬netet, és a kétségbeesésnek egy különösen pikáns felhője lengte körül), de nem Celeste volt az, aki miatt Gabe aggódott. Valaki mást akart megtalálni.
Nos, a fiú valóban nem volt boldog. Sheba valami egészen mást látott, amely durván belegázolt gondosan ápolt nyomorúságültet¬vényébe. A fiú minden porcikájából maga & jóságamat. Vagy még annál is rosszabb.
Sheba a pálma mögé húzódott, és szabadon engedte gondolata¬it. Füst tört elő az orrlyukából.
- Gabe!

Gabe szórakozottan csóválta meg a fejét, és folytatta a keresést.
Fél órán át figyelte, ahogy lányok tömege hagyja el a mosdót, fal¬ka falka után. Néhányszor érzett egy gyenge vonzást, de semmi sem volt annak a lánynak a dühéhez és elfojtott vágyához fogható.
Mire három különböző csoport is érkezett, majd távozott, Gabe megállította Jill Steint, hogy kérdezzen a lány felől.
— Fekete haj és vörös ruha? Nem, nem láttam senkit, aki így nézne ki. Szerintem senki sincs már bent. A lány valahogy elslisszolt mellette.
Gabe nemrég tért vissza a táncparkettre, és a rejtélyes lányon tűnődött. Legalább Bryan és Clara meg Logan és Libby jól érzik magukat. Ez jó! Az évfolyam többi részének láthatóan kivételesen rossz estéje van.
És most megint itt van! Gabe, megneszelve a kétségbeesést, amit eddig keresett, felkapta a fejét. Hol lehet az a lány?
Sheba csalódottan felszisszent. A srác agya teljesen józan és pá¬ratlanul zárt volt az ő alattomos hangja előtt. Nos, ez egyáltalán nem fogja megállítani őt. Más eszközök is vannak a tarsolyában.
- Celeste!
Ideje, hogy a gonosz lány a saját partnerét is meggyötörje.

Sheba enyhén Celestére támaszkodott, így jelölve ki neki az utat. Mindent egybevéve, Gabe emberi mértékkel mérve igen vonzó. Egyértelműen megfelel Celeste ízlésének, akinek pedig az elvárásai igencsak szigorúak. Gabe magas, izmai kidolgozot¬tak, a haja sötét, az arca szimmetrikus. Világoskék szeme, amelyet Sheba személy szerint visszataszítónak talált — határozottan nem „átoktalan" , majdhogynem mennyei, pfuj! —, a halandó lányok¬nak tetszett. Azok a tiszta szemek vették rá Celeste-t, hogy igent mondjon a pedánsan tiszta, jótevő alak meghívására.
Jótevő, hogyne! Sheba szeme összeszűkült. Gabe már azelőtt rajta volt a listáján, mielőtt még a fiú úgy döntött, hogy nem foglalkozik Celeste viselkedésével- Ez a fiú tett keresztbe a ter¬veinek. A buja matektanárral kapcsolatos ügyet csak egy kis bál előtti mókának szánta, miközben gondoskodott róla, hogy senki se a megfelelő partnerrel érkezzen a bálra. Ha Gabe nem avatko¬zott volna közbe a csábítás kritikus pillanatában... Sheba a fogát csikorgatta, és szikrák pattogtak a füléből. Tönkretette volna vele a férfit és azt az ártatlan kislányt is. Nem mintha Mr. Reese-nek sok lenne még hátra, de micsoda jó kis szaftos botrány kereked¬hetett volna! És tessék, a matektanár most már extra óvatos lett, és ugyanazok az égszínkék szemek tették ilyen körültekintővé. Még bűntudata is van! Azt fontolgatja, hogy szakemberhez for¬dul! Pfuj!
Gabe Christensen rengeteg szenvedéssel tartozik! Ö pedig be fogja hajtani az adósságot.
Sheba csodálkozva bámult Celestére. A lány vajon miért nem tett egyetlen lépést sem a partnere felé? Celeste, Pamela fájdalmát kiélvezve, még mindig Robbal foglalatoskodott. Elég a szórako¬zásból! Előbb a pusztítás, aztán a szórakozás! Sheba javaslatokat sugallt Celestének, Gabe irányába taszigálva őt.
A lány eltántorodott Robtól, és Gabe felé nézett, aki még min¬dig a tömeget pásztázta. A pillantása megpihent egy pillanatra a kék szemeken, majd alázatosan újra Rob karjaiba simult.
Furcsa. Gabe világos szeme legalább annyira taszító a gonosz kis szőke számára, mint Shebának.
A démon újra a lányhoz suttogott, de Celeste ezúttal lerázta magáról, és Rob mohó ajkaival próbálta meg elterelni figyelmét Gabe-ről.
Sheba zavartan kutatott más lehetőség után, hogy tönkretegye az irritáló fiút, de valami sokkal fontosabb szakította félbe, mint egy jó ember. Cooper Silverdale egyszerűen reszketett a haragtól ahogy a táncparkett mellől figyelte Melissát és Tysont, A lány feje Tyson vállán pihent, az pedig lezser, önelégült vigyort villantott Cooper irányába.
Ideje cselekedni! Cooper fontolóra vett még egy pohár pun¬csot, hogy enyhítsen a fájdalmán, de már kis híján kiütötte magát, Sheba pedig ezt nem hagyhatta. Összpontosított, füst szivárgott a füléből, Cooper pedig tompa aggyal rájött, hogy a puncs un¬dorító. Nem bírt többet inni. A félig kiürített poharat a padlóra dobta, majd visszafordult Tyson felé.
Melissa szerint szánalmas vagyok! — mondta a hang Cooper fe¬jében. — Nem! Egyáltalán nem is gondol rám! De teszek róla, hogy soha ne felejtsen el...
Cooper alkoholtól kábultan a derekához nyúlt, és a zakója alatt végigsimított a fegyver csövén.
Sheba visszatartotta a lélegzetét. Szikraeső tört elő a füléből.
És akkor, abban a sorsdöntő pillanatban, megzavarta a felisme¬rés, hogy valaki kitartóan bámulja.

Gabe a bálteremben újra megérezte azt a sürgető érzést, ami maga felé rángatta őt, ahogy az a valaki süllyedt és segítségért ki¬áltozott. Ugyanaz a lány volt. Még soha nem találkozott ilyen sür¬gető érzéssel.
Szeme kétségbeesetten fürkészte a táncoló párokat, de nem lát¬ta a lányt. Végigment a tánctér szélén álldogálók között, de ott sem látta őt.
Látta Celestét egy újabb fiúval, de a szeme meg sem akadt raj¬tuk. Gabe már azon tépelődött, hogy megőrült-e. Lehet, hogy csak beképzelte magának a tűzruhás lányt? Lehet, hogy ez az őrjítő hívás csak érzékcsalódás volt?
Abban a pillanatban Gabe kutató pillantása megtalálta, akit keresett. Kikerülte a duzzogó Heath McKenzie-t, és figyelmét egy apró, vörös villanás vonta magára. Es ott volt ő, lángvörös ruhában, félig egy műfa mögé bújva, fülbevalója csillagszóróként ragyogott. Sötét szeme mély volt, akár a medence vize, amelyben képzeletében a lány fuldoklott. Feléje nézett. A remegő vágyako¬zás szorosan körülvette. Nem kellett fontolgatnia, hogy közelebb menjen-e hozzá. Akkor sem tudott volna megálljt parancsolni magának, ha akar. Biztos volt benne, hogy még sosem látta ezt a lányt azelőtt, teljesen ismeretlen volt.
Sötét, mandulavágású szeme összpontosítást tükrözött, és fi¬gyelmes volt, ugyanakkor mintha érte kiáltott volna. A szeme volt az iránta érzett vágy középpontja. Ahogyan a saját szívverését nem tudta megállítani, úgy ennek a könyörgésnek sem volt képes el¬lenállni.
A lánynak szüksége volt rá.

Sheba hitetlenkedve nézte, hogy Gabe Christensen feléje igyek¬szik. Önnön arcát látta a fejében, és ráeszmélt, hogy akit a fiú keresett... az ő maga.
Engedélyezett magának egy rövid kitérőt — tudva, hogy Cooper úgyis az övé, ez a pár perces szünet már nem mentheti meg —, hogy megörvendeztesse magát ezzel a finom kis iróniával. Szóval Gabe személyesen Sheba segítségével kíván összeomlani? O persze szí-vességből megteszi! Még édesebb lesz a szenvedése, tudván, hogy ő maga választotta ki. Kihúzta magát a pokolkutya bőr ruhában, amely sokat sejtetően ölelte körül a testét. Tisztában volt vele, hogy mit érez egy férfiember a ruha láttán. Ez az idegesítő fiú azonban a szemét nézte. Veszélyes dolog egyenesen egy démon szemébe nézni. Azok az emberek, akik nem néznek félre elég gyorsan, csapdába eshetnek. Aztán már csak a démon után epekednek egész hátralévő életük¬ben, perzseli őket a vágy...
Sheba elfojtott egy mosolyt, és viszonozta a pillantást. Mélyen belenézett az égszínkék szemekbe. Butácska ember!

Gabe alig egy méterre állt meg a lánytól, elég közel ahhoz, hogy ne kelljen túlordítania a hangos zenét. Tudta, hogy tolakodóan bámul, a lány még azt gondolhatja, hogy faragatlan alak vagy va¬lami őrült. A lány ugyanolyan intenzíven nézett vissza, mélységes mély pillantása a ő szemét fürkészte.
Szólásra nyitotta a száját, hogy bemutatkozzon, amikor a lány óvatos arckifejezése hirtelen sokkot tükrözött. Sokkot? Rettegést! Sápadt ajkai szétváltak, és apró nyögés hagyta el őket. Feszes test¬tartása elernyedt, majd hirtelen zuhanni kezdett. Gabe odaugrott hozzá és elkapta, mielőtt összeesett volna.

Sheba térdei elgyengültek, amikor kialudt a tűz. Belső tüze el¬halt, kiapadt, befulladt, mint vákuumtól a gyertya.
A terem már nem volt olyan hűvös, és nem érzett mást a le¬vegőben, csak édes illatokat, parfümöt és áporodott, légkondi¬cionált levegőt. Már nem érezte azt a káprázatos nyomorúságot, amit teremtett. Semmi mást nem tudott érzékelni, csak a sajátkiszáradt száját. És Gabe Christensen erős karjait is, ahogy meg¬tartották őt.

A lány ruhája puha volt és meleg. Lehet, hogy ez a baj - gon¬dolta Gabe, miközben magához húzta. Lehet, hogy a teremben túl nagy a meleg ehhez a nehéz anyaghoz. Aggódva simította félre a selymes hajat a lány arcából. A homloka nem tűnt melegnek, lágy bőre nem volt nyirkos. Mind ez idő alatt a lány tekintete egy pillanatra sem eresztette az övét.
- Jól vagy? Fel tudsz állni? Sajnálom, de nem tudom a ne¬ved.
- Jól vagyok! — felelte a lány mély, doromboló hangon. A do¬rombolás ellenére hangja ugyanolyan döbbent volt, mint a tekin¬tete. - Fel... fel tudok állni.
Felegyenesedett, de Gabe nem engedte el. Nem akarta elenged¬ni. 0 pedig nem húzódott el. Apró kezei felkúsztak a fiú vállára, és ott megpihentek, mintha csak táncolnának.
- Ki vagy te? — kérdezte a lány torokhangon.
- Gabe. Gábriel Michael Christensen — egészítette ki egy vi¬gyorral. - Te pedig... ?
- Sheba - felelte, sötét szemei kitágultak. — Sheba... Smith.
- Nos Sheba Smith, van kedved táncolni? De csak ha elég erős¬nek érzed magad hozzá!
- Igen - suttogta félig magának. — Igen, miért is ne?
A lány tekintete egy pillanatra sem hagyta el a fiú szemét.
Egy tapodtat sem moccanva onnan, ahol álltak, Gabe és Sheba egy újabb borzasztó zeneszám ritmusára kezdtek ringatózni. A szörnyű zene ezúttal nem zavarta annyira a fiút.
Gabe-ben ekkor összeállt a kép. Új lány. Mesés ruha. Sheba. O volt Logan partnere, aki elhívta a hűt a bálba, aztán látni sem akarta többé. Egy pillanatig aggódott, hogy helyénvaló-e, amit tesz, hiszen a barátja randijáról van szó. Az aggodalom gyorsan tovaszállt.
Először is, Logan jól érzi magát Libbyvel. Nincs értelme félbe¬szakítani valamit, ami eleve elrendeltetett.
Másodszor pedig, egyértelmű, hogy Sheba és Logan nem egy¬másnak vannak teremtve.
Gabe-nek mindig is jó megérzései voltak ezen a téren, ügyesen kiválasztotta az összeillő személyiségeket, egymással harmonizáló természetű embereket. Sok tréfa céltáblája volt az adottsága, de ez nem zavarta. Gabe szerette, ha az emberek boldogok.
Ez a tengermély pillantású, heves lány nem Loganhez való. Amikor megérintette, lecsillapodott a kétségbeesett vágyódás. Gabe sokkal jobban érezte magát a lánnyal a karjaiban. Amíg ölelte, úgy tűnt, hogy lecsendesül a furcsa hívás. A lány biz¬tonságban volt, már nem fuldoklott, s megszűnt az elveszettség érzése is. Gabe félt elengedni, aggódott, hogy az égető vágy visszatér a lányba.
Páratlan pillanat volt. Gabe furcsa módon először érezte, hogy épp a megfelelő helyen van, és ő az egyetlen, aki idevaló. Nem mintha nem lett volna már barátnője, a lányok kedvelték Gabe-et, neki pedig sok alkalmi kapcsolata volt. De sosem bizonyultak tartósnak. Mindig akadt valaki más, akihez valójában tartoztak. Egyiküknek sem volt igazán szüksége Gabe-re, hacsak nem barát¬ként. És mindig jó barátok maradtak. Egyik eset sem volt ehhez fogható. Hát hozzá tartozik? Ez a dolga, hogy megóvja ezt a kar¬csú lányt, hogy a karjában tartsa?
Ostobaság ilyen fatalista módon gondolkodni. Gabe próbált hétköznapian viselkedni.
- Te ugye új vagy itt, a Reed Fivérben? - kérdezte a lánytól. 4 Csak pár hete járok ide - igazolta a feltevését a lány.
- Nem hiszem, hogy lennének közös óráink.
- Nem, emlékeznék rá, ha valaha is a közelembe jöttél volna. Furcsán fejezte ki magát. A lány belenézett a szemébe, kezei
gyengéden a vállába kapaszkodtak. Ösztönösen is közelebb húzta magához.
- Kellemesen telik az estéd? - kérdezte Gabe. Nagyot sóhajtott, egészen lényének mélyéről tört elő.
- Most már igen — felelte kissé bánatosan. — Nagyon jól érzem magam.

Besétált a csapdába! Mint egy idióta, egy ivadék, egy újonc, egy zöldfülű!
Sheba Gabe-hez hajolt, képtelen volt ellenállni. Képtelen volt akarni ellenállni. Belebámult az égszínkék szempárba, és erős kényszert érzett, hogy felsóhajtson.
Hogy nem vette észre a jeleket?
Hogy a jóság pajzsként öleli körül! Ahogy a suttogása érintet¬lenül hagyva a fiút, szinte lepattan a lelkéről. Hogy azok a ke¬zelhetetlen boldogságbuborékok, amik ellenálltak ma este az ő gonoszságának, mind azokhoz tartoztak, akikkel érintkezett, a barátaihoz!
A szeme már önmagában figyelmeztető jel volt! Celeste okosabb volt Shebánál. Legalább a megérzései távol tar¬tották őt ettől a veszélyes fiútól. Amint megszabadult az átható pillantástól, tartotta a két lépés távolságot. Miért nem értette meg Sheba az okát? És annak az okát, hogy Gabe épp Celeste-et hívta el a bálba. Persze, hogy vonzódott Celeste-hez! Most már minden világos!
Sheba a teremben morajló zene ritmusára ringatózott a fiú biz¬tonságot adó ölelésében. Védelmezte őt. Kicsi, addig ismeretlen boldogságindák kacskaringóztak üres lelkében.
Ne! Ezt ne! Csak boldogságot ne!
Ha már most boldognak érzi magát, a többi sem várat sokáig magára!
Nincs módja elkerülni a szerelem csodájának rettenetét? Nem sok esély van rá, ha egy angyal karjaiban találod magad.
Nem igazi angyal. Gabe-nek nincs szárnya, és nem is tartozik azok közé az ütődött tollashátúak közé, akik emberi szerelemre cserélték el a szárnyukat. De egyik szülője megtette.
Gabe valójában félvér angyal volt, bár neki fogalma sem volt erről. Ha tudott volna róla, Sheba hallotta volna a gondolataiban, és megmenekült volna ettől a szent rettenettől. Ez most már na¬gyon is nyilvánvaló volt a számára. Ilyen közelségben érezte a fiú bőréből áradó liliomillatot. Egyértelműen az angyalszülő szemét örökölte. Az égszínkék szempár láttán Sheba is azon nyomban rá¬jöhetett volna, ha nem foglalja le annyira a cselszövés.
Az angyaloktól okkal óvakodtak még az olyan tapasztalt dé¬monok is, mint Jezebel. Ha egy ember számára veszélyes volt egy démon szemébe nézni, akkor legalább annyira veszélyes volt egy démonnak egy angyal szemébe pillantani. Ha egy démon pillan¬tása túl sokáig időzik egy angyalon... Pfrrrrt! kihunynak a pokol tüzei, és a démon egészen addig csapdában vergődik, amíg az an¬gyal fel nem hagy a megmentésével.
Mert pontosan ezt teszik az angyalok. Mentenek.
Sheba örök életű, így egészen addig fogoly marad, amíg Gabe maga mellett akarja tartani.
Egy telivér angyal azonnal tudta volna, hogy kicsoda Sheba, és azonnal elkergette volna, ha elég erős hozzá, vagy nagy ívben el-kerülte volna, ha nem az. Sheba el tudta képzelni, milyen hatással lehetett Gabe oltalmazó ösztöneire az ő jelenléte. A fiú a tudatlan¬ság homályában élve válaszokat keresett. Sheba átkozott állapota szirénaként üvöltött felé. Tehetetlenül nézte Gabe gyönyörű arcát, teste boldogsággal telt meg, és azon tűnődött, vajon meddig tart majd ez a gyötrelem. Már így is túl soká tart ahhoz, hogy megmentse az ő tökéletes bálját.
A pokol tüze nélkül már nem volt befolyása a halandókra. De továbbra is teljesen tudatában volt mindennek, tehetetlenül és gusz-tustalanul boldogan nézte, ahogy minden munkája semmivé foszlik. Cooper Silverdale elszörnyedve kapkodott levegő után, mikor a re-megő kezében tartott fénylő pisztolyra nézett. Mégis mi ütött belé? Visszadugta a fegyvert a rejtekhelyére, és félig rohanva a mosdó felé szaladt, ahol aztán kihányta a bevedelt puncsot a mosdókagylóba.
Cooper gyomorproblémái félbeszakították Matt és Derek nem¬rég kezdődött ökölharcát a férfimosdóban. A két jó barát dagadt szemekkel bandzsított egymásra. Miért verekedtek? Egy olyan lány miatt, akit egyikük sem kedvelt? Mekkora baromság! Hir¬telen sürgős vágyat éreztek, hogy egymás szavába vágva kérjenek elnézést. Felrepedt szájjal vigyorogva, egymás vállát lapogatva in¬dultak vissza a bálterembe.
Dávid Alvarado feladta azon tervét, hogy nekiessen Heathnek a tánc után, hiszen Evie megbocsátotta neki, hogy úgy elvonult Celeste-tel. A lány arca lágyan és melegen simult az övéhez, ahogy a zene ritmusára lassan ringatóztak. Esze ágában sem volt újra magára hagyni.
Nem Dávid volt az egyetlen, aki így érzett. Ahogy a zene is varázslatosra váltott az unalmas helyett, a táncosok is ösztönösen azok felé indultak, akikkel eredetileg idejöttek volna, akik az este szörnyűségeit boldogsággá változtatják majd.
A magányos és lehangolt Lauder edző felpillantott az íztelen süte-ményekről, egyenesen Finkle igazgatóhelyettes szomorú szemébe. Az asszony magányosnak tűnt. Az edző tétova mosollyal elindult felé.
Fejét rázva és pislogva, mint aki épp egy rémálomból akar sza¬badulni, Melissa Harris elhúzódott Tysontól, és a kijárat felé ro¬hant. Megkeres egy ajtónállót és taxit hívat...
A Reed River gimi végzős báljának hangulata túlfeszített gumi-szalagként pattant vissza a helyére. Ha Sheba önmaga lett volna, addig feszíti a szalagot, amíg darabokra nem szakad az egész este. Mostanra azonban a nyomorúság, a harag és gyűlölet mind eltűn¬tek. Az emberek agyát túl sokáig szorították satuba. A bálozok megkönnyebbülten ernyedtek a boldogság karjaiba, és két kézzel kaptak a szeretet felé.
Még Celeste is belefáradt a rombolásba. Rob karjai közt maradt, és megremegett kissé, amikor azokra a tökéletesen kék szemekre gondolt, míg egyik lassú szám a másikba olvadt.
Sem Sheba, sem Gabe nem érzékelte a zene változását.
Az összes részegítő fájdalom és nyomorúság megsemmisült. Még ha Sheba fel is szabadulna, visszarendelnék a középiskolába. Hol marad az igazságtalanság?!
És Jezebel! Ő tervelte volna ki az egészet? Megpróbálta elterelni Sheba figyelmét a veszedelmes félvér angyalról? Vagy csalódik most vajon? Tényleg azért jött, hogy bátorítsa? Nem tudott rájönni.
Amikor Sheba tüze kialudt, Jezebel megszűnt létezni számára akár kinevette, akár bosszankodott, nem láthatta már. Sheba önmagától undorodva, boldogan felsóhajtott.
Gabe annyira jó. És a karjába simulni is nagyon jó érzés. Cso¬dásan érezte magát. Meg kell szabadulnia, mielőtt a boldogság és szeretet végképp tönkreteszi! Vajon örök foglya marad ennek az ismeretlennek, a tollas hátúak mennyei fajzatának? Gabe rámosolygott, ő pedig felsóhajtott. Sheba tudta, mit érez a fiú. Az angyalokat semmi sem teszi bol¬dogabbá, mint amikor másoknak szereznek örömet, és minél na¬gyobb a változás az illető lelkében, annál elragadtatottabbak lesz¬nek az angyalok. Amennyire tökéletesen nyomorult és átkozott volt Sheba, Gabe bizonyosan szárnyalt a boldogságtól - mintha
valódi szárnyai lennének. Sosem akarja majd elengedni. Shebának egyetlen esélye maradt. Egyetlen út vezethetett csak
vissza az ő korcs, nyomorult, lángoló, bűzös otthonába. Ha Gabe maga küldi oda. Ebbe az eshetőségbe belegondolva a korábbi nagyszerű pusz¬títás hullámai söpörtek át rajta, s végre sokkal rosszabbul érezte magát. Amint megérezte a visszacsúszását, Gabe még szorosabban ölelte magához. A szenvedést elnyelte az elégedettség, de Sheba még reménykedett. Felnézett a szeretettel teli angyalszemekbe, majd elandalodva elmosolyodott.
A megtestesült gonosz vagy, Sheba — mondta magának. Igazi te¬hetség vagy, ha szenvedésről van szó! Ismersz minden lelki és testi kínt. Kimászol a kelepcéjéből, és minden újra a régi lesz. Hiszen amennyi fájdalmat és pusztulást ő képes volt okozni, mi sem lesz könnyebb, mint rávenni az angyali fiút, hogy a pokolba küldje...