Vámpírnaplók 3. Tombolás 11. fej.

Tizenegyedik fejezet
Elena nézte, ahogy Mr. Smallwood puskája végiggurul a füvön. Élvezettel bámulta a férfi arckifejezését, amikor megpördült, hogy kiderítse, ki kapta el. És érezte Damon csodálatát a fénykörön túlról, ami olyan harcias és forró volt, mint egy farkas büszkesége a kölyke első zsákmánya felett. De amikor megpillantotta a földön heverő Stefant, minden egyébről megfeledkezett. A fehéren izzó dühtől levegőt sem kapott, és elindult a fiú felé.
- Mindenki állj! Álljatok meg, ott, ahol vagytok!
A kiáltás csikorgó kerekek hangjával együtt ért el hozzájuk. Alaric Saltzman autója majdnem kifarolt, miközben befordult a tanári parkolóba és csikorogva megállt. Alaric kiugrott belőle, szinte még mielőtt a motor elcsendesedett volna.
- Mi folyik itt? - követelt magyarázatot a férfiak felé masírozva.
A kiáltásra Elena automatikusan visszahúzódott az árnyékok közé. Most végignézett a felé forduló férfiakon. Mr. Smallwoodon kívül még felismerte Mr. Forbes-ot és Mr. Bennettet, Vickie Bennett apját. A többiek valószínűleg azoknak a srácoknak a szülei, akik Tylerrel voltak a hombárban, gondolta.
Az egyik idegen válaszolt a kérdésre, elnyújtottan, de ezzel sem tudta palástolni az idegességét. - Hát, szóval, ráuntunk a várakozásra. Úgy döntöttük, felgyorsítjuk egy kicsit a dolgokat.
A farkas felmordult, mély hangon, ami aztán láncfűrész-csikorgás magasságba emelkedett. Mindenki hátrahőkölt, és Alaricnek, aki csak most vette észre az állatot, tágra nyílt a szeme.
Egy másik, lágyabb és folyamatos hang ütötte meg a fülüket, az egyik autónak dőlő alak felől. Caroline Forbes ismételgette nyafogva: - Azt mondták, csak beszélni akarnak vele. Nem árulták el, mi a szándékuk.
Alaric fél szemét a farkason tartva felé intett. - És hagyták volna, hogy végignézze ezt? Ez a fiatal lány? Nem tudják, mennyit árthatnak ezzel a lelkének?
- És az mennyit ártana a lelkének, ha feltépnék a torkát? - vágta rá Mr. Forbes, a többiek pedig egyetértően tették hozzá: - Minket inkább az aggasztott.
- Akkor jobb lenne, ha a tettest próbálnák megtalálni - felelte Alaric. - Caroline - tette hozzá a lány felé fordulva -, szeretném, ha elgondolkoznál, Caroline. Nem fejeztük be az ülést. Tudom, hogy amikor abbahagytuk, úgy
gondoltad, hogy Stefant ismerted fel. De teljesen biztos vagy benne, hogy ő volt az? Nem lehetett valaki más, olyasvalaki, aki hasonlít rá?
Caroline kiegyenesedett, az autónak támaszkodott, és felemelte könnyáztatta arcát. Stefanra nézett, aki közben felült, majd vissza Alaricre. - Én...
- Gondolkozz, Caroline! Teljesen biztosnak kell benne lenned. Van más gyanúsítottad, például...
- Például az a fickó, aki Damon Smithnek nevezi magát - hangzott fel Meredith hangja. A lány keskeny árnyékként állt Alaric
autója mellett. - Emlékszel rá, Caroline? Eljött Alaric első bulijára. Bizonyos szempontból hasonlít Stefanra.
A feszültségtől Elena tökéletesen mozdulatlan maradt, miközben Caroline értetlenül bámult maga elé. Majd a vörösesbarna hajú lány hirtelen bólogatni kezdett.
- Igen... akár ő is lehetett. Minden olyan gyorsan történt... de elképzelhető, hogy ő volt.
- És nem vagy benne biztos, melyikük volt? - kérdezte Alaric.
- Nem... nem vagyok teljesen biztos.
- Tessék - jelentette ki Alaric. - Mondtam, hogy további ülésekre is szükség van, hogy még semmit nem vehetünk biztosra. Caroline még mindig össze van zavarodva. - Óvatosan elindult Stefan felé. Elena észrevette, hogy a farkas visszabújt az árnyékok közé. Ő látta, de a férfiak valószínűleg nem.
Az állat eltűnésétől még agresszívebbek lettek. - Miről beszél? Ki ez a Smith? Még soha nem láttam.
- De a lánya, Vickie valószínűleg igen, Mr. Bennett - jelentette ki Alaric. - Lehet, hogy ez ki is derül majd a következő ülésünkön. Majd holnap megbeszéljük, addig várhat. Most szerintem jobb lenne elvinni Stefant a kórházba. - A férfiak közül páran zavartan toporogni kezdtek.
- Ó, persze, és amíg várakozunk, akármi megtörténhet - kezdte Mr. Smallwood. - Bármikor, bárhol...
- Szóval akkor inkább a saját kezébe veszi a dolgokat? - kérdezte Alaric. Élessé vált a hangja. - Akár a tettesről van szó, akár nem. Mi utal arra, hogy ennek a fiúnak természetfeletti ereje van? Mi a bizonyíték? Mennyire volt nehéz legyőzni egyáltalán?
- Van itt valahol egy farkas, akit elég nehéz lenne legyőzni - mondta Mr. Smallwood kivörösödött arccal. - Lehet, hogy egy oldalon állnak.
- Nem látok itt farkast. Egy kutyát láttam. Lehet, hogy az egyik kutyát, amelyik megszökött a karanténból. De ennek mi köze hozzá? Szakértőként mondom, hogy nem a tettest kapták el.
A férfiak meginogtak, de még mindig maradt némi kétkedés az arcukon. Meredith szólalt meg.
- Szerintem jobb, ha tudják, hogy már korábban is voltak vámpírtámadások ezen a vidéken - mondta. - Jóval azelőtt, hogy Stefan idejött. A nagyapám is az áldozatok közé tartozott. Lehet, hogy erről hallottak is páran - nézett Caroline-ra.
És ezzel vége is lett. Elena látta, hogy a férfiak restelkedő pillantásokat váltanak egymással, és visszavonulnak az autóikhoz. Hirtelen mindenkinek máshol akadt valami fontos dolga.
Mr. Smallwood még odavetette: - Azt mondta, holnap még beszélünk erről, Saltzman. Hallani akarom, mit mond a fiam, amikor legközelebb őt hipnotizálják.
Caroline apja összeszedte a lányát, és gyorsan beült vele a kocsiba, miközben arról motyogott, hogy az egész csak tévedés volt, és senki ne vegye komolyan.
Amikor az utolsó autó is elhúzott, Elena Stefanhoz rohant.
- Jól vagy? Nem bántottak?
Stefan elhúzódott Alaric segítő karja elől. - Valaki leütött hátulról, miközben Caroline-nal beszélgettem. Mindjárt rendbejövök... most már. - Alaricre pillantott. - Kösz. Miért?
- Ő a mi oldalunkon áll - csatlakozott hozzájuk Bonnié. - Mondtam neked. Ó, Stefan, tényleg jól vagy? Egy pillanatra azt
hittem, mindjárt elájulok. Ezt nem gondolták komolyan. Úgy értem, ezt nem gondolhatták komolyan...
- Akár igen, akár nem, szerintem nem kéne itt maradnunk - jegyezte meg Meredith. - Stefannak tényleg kórházba kell mennie?
- Nem - válaszolta Stefan, miközben Elena megvizsgálta a sebét. - Csak pihenésre van szükségem. Arra, hogy leülhessek valahol.
- Nálam vannak a kulcsaim. Menjünk a történelemterembe - javasolta Alaric.
Bonnié gyanakodva fürkészte az árnyékokat. - A farkas is? - kérdezte, majd ugrott egyet, amikor egy árnyék kiemelkedett és Damonná változott.
- Milyen farkas? - kérdezte a férfi. Stefan fintorogva fordult oda.
- Neked is köszönöm - mondta érzelemmentes hangon. De a szeme mintha csodálkozva fürkészte volna a bátyját, miközben az iskolaépülethez sétáltak.
A folyosón Elena félrevonta. - Stefan, miért nem vetted észre, hogy hátulról közelednek? Miért voltál olyan gyenge?
Stefan kitérően megrázta a fejét, mire Elena hozzátette: - Mikor ettél utoljára? Stefan, mikor? Nekem mindig valami kifogással jöttél. Mit akarsz tenni magaddal?
- Jól vagyok - válaszolta a fiú. - Tényleg, Elena. Majd később vadászom.
- Megígéred?
- Megígérem.
Elenában akkor fel sem merült, hogy abban nem állapodtak meg, mit értenek a „később" alatt. Hagyta, hogy Stefan végigvezesse a folyosón.
A történelemterem éjjel másnak tűnt Elena szemében. Volt valami fura hangulata, mintha túl erős lenne a fény. A padokat félretolták, és öt széket húztak Alaric asztala köré. Alaric, aki éppen befejezte a bútortologatást, a saját, párnázott székén kínálta hellyel Stefant.
- Rendben, és most mindenki foglaljon helyet. Rámeredtek. Pár másodperc múlva Bonnié lerogyott egy székre,
de Elena Stefan mellett maradt, Damon egyre rótta a köröket az ajtó és a csoport között, Meredith pedig Alaric asztala közepére tolta a rajta lévő papírokat, és felült a sarkára.
A tanáros tekintet eltűnt Alaric arcáról. - Hát jó - mondta, és maga is leült az egyik fa székre. - Nos.
- Nos - visszhangozta Elena.
Mindenki egymásra nézett. Elena kivett egy darab vattát az elsősegélydobozból, amit az ajtó mellől kapott fel, és nyomkodni kezdte vele Stefan fejét.
- Szerintem itt az ideje valami magyarázatnak - jelentette ki.
- Csakugyan. Igen. Nos, úgy tűnik, mind kitaláltátok, hogy nem vagyok történelemtanár...
- Az első öt percben - tette hozzá Stefan. A hangja halk volt és veszedelmes, és Elena riadtan döbbent rá, hogy Damonéra emlékezteti. - Akkor hát mi maga?
Alaric tett egy bocsánatkérő mozdulatot, és szinte bátortalanul azt felelte: - Pszichológus. Nem az a kanapés fajta - tette hozzá gyorsan, miközben a többiek egymásra pillantottak. - Kutató vagyok, kísérleti
pszichológus. A Duke Egyetemről. Tudjátok, ahol a parapszichológiai kísérletek elkezdődtek.
- Azok, amikor ki kell találni, mi van a kártyán, anélkül, hogy ránéznénk? - kérdezte Bonnié.
- Hát, igen, de persze most már kicsit messzebb tartunk. Nem mintha nem lenne nagy kedvem kipróbálni a képességeidet a kártyákkal, különösen, amikor transzba kerülsz - ragyogott fel Alaric arcán a tudományos kíváncsiság. Majd megköszörülte a torkát, és folytatta. - De... hol is tartottam? Pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor írtam egy parapszichológiai tárgyú cikket. Nem azt szerettem volna bizonyítani, hogy léteznek természetfeletti erők, csak az ilyen emberekre gyakorolt hatásukra voltam kíváncsi. Bonnié ennek egy példája - vált Alaric hangja tanárossá. - Hogy hogyan küzd meg mentálisan és érzelmileg a képességeivel.
- Rettenetes - vágott közbe Bonnié vehemensen. - Meg akarok szabadulni tőlük. Utálom.
- Hát, látod - mondta Alaric -, te remek esettanulmány lennél. Az én bajom az volt, hogy senkit nem találtam, akinek tényleg lettek volna természetfeletti képességei. Persze rengeteg csalóval összeakadtam... kristálygyógyítókkal, médiumokkal, amit csak akartok. De igazit nem találtam, amíg nem kaptam egy tippet egy rendőr barátomtól.
Élt egy nő Dél-Karolinában, aki azt állította, hogy megharapta egy vámpír, és azóta természetfeletti rémálmai vannak. Addigra úgy megszoktam a csalókat, hogy azt hittem, ő is az lesz. De nem az volt, legalábbis megharapni tényleg megharapták. A képességeire viszont nem találtam bizonyítékot.
- Hogy lehetett biztos benne, hogy tényleg megharapták? - kérdezte Elena.
- Orvosi leletek bizonyították. A sebeiben emberi nyálhoz hasonló nyálat találtak... de nem teljesen ugyanolyat. Volt benne egy véralvadásgátló összetevő, amitől a piócák nyálára emlékeztetett... - Alaric visszatért a jelenbe, és folytatta. - Lényeg, hogy biztos voltam benne. És így kezdődött. Amint meggyőződtem arról, hogy tényleg történt valami azzal a nővel, elkezdtem hozzá hasonló eseteket keresni. Nincs sok, de léteznek. Emberek, akik vámpírokkal találkoztak.
A többi kutatási témámat leadtam, és a vámpíráldozatok megkeresésére és kihallgatására koncentráltam. És állíthatom, én lettem a terület legnagyobb szakértője - foglalta össze Alaric szerényen. - Rengeteget írtam róla...
- De soha nem találkozott vámpírral - szakította félbe Elena. - Úgy értem, mostanáig. így van?
- Hát... nem. Mármint élőben nem. De írtam monográfiákat... meg ilyenek. - Alaric szava elakadt.
Elena beharapta az ajkát. - Mit csinált a kutyákkal? - kérdezte. - A templomnál, amikor hadonászott nekik.
- Ó... - Alaric restelkedve nézett. - Tudod, felszedtem egyet s mást itt-ott. Van egy régi varázsige a gonosz elhárítására, amit egy hegyi ember mutatott. Úgy gondoltam, hátha beválik.
- Még rengeteget kell tanulnia - jegyezte meg Damon.
- Ez nyilvánvaló - válaszolta Alaric mereven. Majd elfintorodott. - Erre rögtön az után rájöttem, hogy idekerültem. Az igazgatótok, Brian Newcastle hallott rólam. Ismerte a tanulmányaimat. Amikor Tanner meghalt, és dr. Feinberg nem talált vért a testében, csak harapott sebeket a nyakán... Nos, akkor felhívtak. Úgy gondoltam, ez lehet az áttörésem - egy olyan eset, amikor a vámpír még a környéken van. Csak az volt a gond, hogy amint ideértem, rádöbbentem, hogy azt várják tőlem, hogy végezzek a vámpírral. Nem tudták, hogy azelőtt csak áldozatokkal volt dolgom. És... nos, lehet, hogy egy kicsit eltúloztam a dolgokat. De mindent megtettem, hogy rászolgáljak a bizalmukra...
- Megjátszotta magát - vádolta meg Elena. - Ezt tette, amikor hallottam, hogy arról beszél, hogy megtalálja a feltételezett fészkünket, meg minden. Csak blöffölt.
- Hát, nem egészen - válaszolta Alaric. - Elméletben tényleg szakértő vagyok. - Ekkor leesett neki. - Hogy érted, hogy amikor hallottad, hogy velük beszélek?
- Amíg maga a fészkünket kereste, ő a padlásán aludt - világosította fel Damon. Alaric kinyitotta a száját, majd vissza is csukta.
- Én arra lennék kíváncsi, hogy hogy kerül ebbe az egészbe Meredith - mondta Stefan. Ő nem mosolygott.
Meredith, aki egész idő alatt az Alaric asztalán lévő papírokat bámulta elgondolkozva, felnézett. Nyugodt hangon beszélt, érzelemmentesen.
- Tudod, felismertem. Először nem jutott eszembe, hol láttam már, mert az majdnem három évvel ezelőtt volt. Utána rájöttem, hogy nagyapánál a kórházban. Az igazat mondtam, Stefan. A nagyapámat megharapta egy vámpír.
Kis csend következett, majd Meredith folytatta. - Nagyon régen történt, még mielőtt megszülettem. Nem sebesült meg komolyabban, de
soha nem gyógyult ki belőle teljesen. Olyan lett... hát, kicsit olyan, mint Vickie, csak erőszakosabb. Attól tartottak, hogy kárt tesz magában, vagy valaki másban. Úgyhogy kórházba vitték, hogy biztonságban legyen.
- Őrültekházába - szólalt meg Elena. Elöntötte az együttérzés a sötét hajú lány iránt. - Jaj, Meredith! De miért nem mondtál semmit? Elárulhattad volna.
- Tudom. Megtehettem volna... de nem bírtam. A család olyan sokáig titokban tartotta... vagy legalábbis megpróbálta. Abból, amit Caroline a naplójába írt, kiderült, hogy ő tudta. Az a helyzet,
hogy senki nem hitt a nagyapám vámpírtörténeteiben. Azt hitték, hogy csak hallucináció volt, mert abból akadt elég. Még én sem hittem neki... amíg ide nem jött Stefan. És akkor... nem is tudom, az agyam elkezdte összerakni a dolgokat. De nem igazán hittem el, amire gyanakodtam, amíg te vissza nem jöttél, Elena.
- Kész csoda, hogy nem utáltál meg - jegyezte meg Elena halkan.
- Hogy utálhattalak volna meg? Ismerlek, és Stefant is. Tudom, hogy nem vagytok gonoszak. - Meredith Damonre rá se pillantott, ügyet sem vetett rá, mintha ott sem lett volna. - De amikor eszembe jutott, ahogy Alaric a nagyapámmal beszélt a kórházban, rájöttem, hogy ő sem az. Csak azt nem tudtam, hogyan hozhatnálak össze titeket, hogy bebizonyítsam.
- Én sem ismertelek fel - szólalt meg Alaric. - Az öregembernek más volt a vezetékneve... az anyukád apukája volt, igaz? És lehet, hogy láttalak a váróteremben, de akkor még csak egy kölyök voltál, vékony lábakkal. Azóta megváltoztál - tette hozzá bókolva.
Bonnié jelentőségteljesen elköhintette magát.
Elena megpróbálta helyretenni magában a dolgokat. - Szóval akkor mit csináltak azok a férfiak ott karóval, ha nem maga utasította őket?
- Természetesen muszáj volt engedélyt kérnem Caroline szüleitől ahhoz, hogy hipnotizálhassam a lányukat. És elmondtam nekik, amit megtudtam. De ha azt hiszed, hogy bármi közöm volt ahhoz, ami ma történt, akkor tévedsz. Még csak nem is tudtam róla.
- Elmeséltem neki, mit csinálunk, hogy a Másik Erőt keressük - tette hozzá Meredith. - És segíteni akar.
- Azt mondtam, lehet, hogy segítek - javította ki Alaric óvatosan.
- Téved - szólalt meg Stefan. - Vagy velünk van, vagy ellenünk. Hálás vagyok azért, hogy lebeszélte azokat odakint, de tény, hogy maga volt egy csomó baj eredője. Most el kell döntenie, hogy a mi oldalunkon áll, vagy az övéken.
Alaric egyesével végignézett rajtuk, Meredith állhatatos pillantásán, Bonnié felhúzott szemöldökén, a padlón térdelő Elenán és Stefan máris gyógyulásnak indult fején. Majd Damonre pillantott, aki sötéten, baljósan dőlt a falnak. - Segítek - mondta végül. -A fenébe is, ez a lehető legjobb esettanulmány.
- Akkor hát jó - foglalta össze Elena. - Benne van. Szóval, mi legyen akkor holnap Mr. Smallwooddal? Mi van, ha ismét hipnotizáltatni akarja Tylert?
- Majd megakadályozom - válaszolta Alaric. - Végleg nem fog sikerülni, de nyerünk egy kis időt. Megmondom neki, hogy a bált kell szerveznem...
- Várjunk csak - szólalt meg Stefan. - Nem szabad megtartani a bált, ha van rá egy mód, hogy megakadályozzuk. Maga jóban van az igazgatóval, beszélhetne az iskolaszékkel. Fújássá le!
Alaric láthatóan megdöbbent. - Azt hiszed, történni fog valami?
- Igen - válaszolta Stefan. Nem csak azért, ami a többi rendezvényen történt, hanem mert valami készül. Egész héten egyre erősebb lett, érzem.
- És én is - tette hozzá Elena. Eddig nem jött rá, de az a feszültség, ami megszállta, a sürgető erő nem csak belülről jött. Odakint volt, mindenütt körülötte. Sűrűvé vált tőle a levegő. - Valami történni fog, Alaric.
Alaric halk szisszenéssel kiengedte a levegőt. - Nos, megpróbálhatom meggyőzni őket, de... nem is tudom. Az igazgató eldöntötte,
hogy úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Én pedig semmi racionális magyarázatot nem tudok adni arra, miért akarom lefújni a bált.
- De próbálkozzon - utasította Elena.
- Az lesz. Mindeközben te gondolkozz azon, hogyan véded meg magadat. Ha Meredithnek igaza van, akkor a legtöbb támadás téged és a hozzád közeli embereket érte. A te barátodat dobták kútba , a te autódat lökték a folyóba , a te búcsúztatásodat fullasztották botrányba. Meredith szerint még a kishúgodat is megfenyegették. Ha holnap is történik valami, lehet, hogy el kellene hagynod a várost.
Ezúttal Elena döbbent meg. Eddig nem gondolt a támadásokra ebből a szempontból, de így volt. Hallotta, hogy Stefan beszívja a levegőt, és érezte, hogy az ujjai szorosabban fogják a kezét.
- Igaza van - szólalt meg a fiú. - Elena, el kellene menned. Én itt maradhatok, amíg...
- Nem. Nélküled nem megyek. És - folytatta Elena lassan, elgondolkozva - nem megyek sehova, amíg meg nem találjuk, és el nem pusztítjuk ezt a Másik Erőt. - Őszintén pillantott fel Stefanra, és már
gyorsabban folytatta. - Ó, Stefan, hát nem veszed észre, hogy senkinek nincs esélye ellene. Mr. Smallwoodnak és a barátainak fogalmuk sincsen róla. Alaric azt hiszi, hadonászással is legyőzheti. Egyikük sem tudja, mivel áll szemben. Csak mi segíthetünk.
Észrevette Stefan szemében az ellenállást, és érezte izmaiban a feszültséget. De miközben nézte, látta, hogy egyesével cáfolódnak meg a fiú fenntartásai. Pusztán azért, mert ez volt az igazság, és Stefan ki nem állhatta a hazugságot.
- Rendben - nyögte ki végül Stefan. - De amint ennek vége, elmegyünk. Nem hagyom, hogy egy ilyen városban maradj, ahol önjelölt polgárőrök rohangásznak karókkal.
- Igen - viszonozta Elena a szorítását. - Amint ennek vége, elmegyünk.
Stefan Alarichez fordult. - És ha nem lehet őket lebeszélni a bál megtartásáról, szerintem rajta kellene tartanunk a szemünket a rendezvényen. Ha tényleg történik valami, lehet, hogy meg tudjuk állítani, még mielőtt elfajulna.
- Ez jó ötlet - jelentette ki Alaric felállva. - Találkozhatnánk itt, a történelemteremben holnap, sötétedés után. Ide nem jár fel senki. Egész éjjel őrködhetnénk.
Elena kétkedve pillantott Bonnie-ra. - Nos... ez azt jelentheti, hogy lemaradunk a bálról... mármint azok, akik egyébként ott lehetnének.
Bonnié kihúzta magát. - És kit érdekel, ha lemarad egy bálról?- kérdezte sértetten. - Ki a fenét érdekelnek a bálok?
- Aha - vágta rá Stefan komoran. - Akkor ez rendben. - Látszott, hogy belenyilall a fájdalom, és elfintorodott, miközben lesütötte a szemét. Elena azonnal aggódni kezdett.
- Haza kell menned, és ki kell pihenned magad - jelentette ki. - Alaric, elvinnél minket kocsival? Nincs olyan messze.
Stefan ellenkezni kezdett, mondván, hogy képes sétálni, de végül megadta magát. A vendégházban, miután Stefan és Damon kiszálltak az autóból, Elena egy utolsó kérdés erejéig még behajolt az ablakon. Ez azóta rágta, amióta Alaric elmesélte a történetét.
- Ami azokat illeti, akik találkoztak vámpírokkal - kérdezte -, milyen hatással volt rájuk? Úgy értem, mind megőrültek vagy rémálmaik lettek? Volt, aki ép elmével megúszta?
- Ez személyenként változó - válaszolta Alaric. - És attól függ, mennyi kapcsolatuk volt velük, és milyen. De leginkább az áldozat személyiségétől függ, hogy mennyire strapabíró az elméje.
Elena bólintott, és semmit nem mondott, amíg Alaric autójának fényeit el nem nyelte a havas levegő. Akkor Stefan felé fordult.
- Matt.