6. fejezet
Szeptember 26.Kedve Naplóm,
Sajnálom, hogy már olyan hosszú ideje, és nem tudom igazán megmagyarázni, miért nem írtam, kivéve, hogy olyan sok dolog van, amiről úgy érzem, félek beszélni, még neked.
Először is, a legszörnyűbb dolog, ami történt. Az nap, amikor Bonnie, Meredith és én a temetőben voltunk, egy öregembert támadtak meg ott, és majdnem megölték. A rendőrség még mindig nem találta meg a tettest. Az emberek azt hiszik az öreg bolond volt, mert mikor felébredt elkezdett őrjöngeni:
"szem a sötétben" és a tölgyfák, és dolgok. De én emlékszem, mi történt velünk akkor éjjel, és tudom.
Megijedtem tőle.
Mindenki félt egy ideig, és minden gyereknek sötétedés után otthon kellett maradnia, vagy csoportosan mehettek ki. De ez már három hete volt, és nem történt több támadást, így az izgalom lecsillapodott.
Judith azt mondja, hogy egy másik csavargónak kellett lennie az elkövetőnek. Tyler Smallwood apja is azt terjeszti, hogy az öreg tette saját magával, bár szeretném látni, hogy valaki a saját torkába vág.
De legalább a B terv lefoglalt. Amennyire megy, az már jó. Kaptam több levelet, és egy csokor vörös rózsát "Jean-Claude-tól" (Meredith nagybátyjának van egy virágüzlete), és úgy tűnik, hogy mindenki elfelejtette, hogy engem valaha is érdekelt Stefan. Így aztán a társadalmi helyzetem biztonságos.
Caroline nem jelentett problémát.
Ami azt illeti, nem tudom, mit is csinál Caroline ezekben, a napokban, és én nem is érdekel. Én soha nem látom őt ebédnél, vagy az iskola után, ő úgy tőnik, hogy teljesen visszaolvadt a régi tömegben.
Most már csak egy dolog érdekel. Stefan.
Még Bonnie és Meredith sem veszik észre, mennyire fontos ő nekem. Félek nekik elmondani, attól tartok, azt fogják hinni, hülye vagyok. Az iskolában nyugodt és ellenőrzött maszkot viselek, de a belül, nos, ez minden nap csak rosszabb lesz.
Judith kezd aggódni értem. Azt mondja, hogy nem eszek eleget ezekben, a napokban, és igaza van.
Nem tudok összpontosítani az órákon, vagy valamivel foglalkozni, mint például Kísértet Ház
alapítványi pénzgyűjtő akció. Nem tudok koncentrálni semmire, csak ő rá. És nem értem, miért.
Ő nem beszélt velem, azóta a borzalmas délután óta. De mondok neked valami furcsát. A múlt héten a történelem teremben, én felpillantottam, és elkapta, hogy rám nézett. Egy pár helyre ültünk egymástól, és ő teljesen oldalra fordult a padjába, és csak nézett. Egy pillanatra szinte megijedt, és a szívem elkezdett hevesen verni, és mi csak bámultunk egymásra, aztán elfordult. De azóta ez még kétszer megtörtént, és minden alkalommal magamon éreztem a szemét, mielőtt láttam volna. Ez a szó szerinti igazság. Tudom, hogy ez nem az én képzelgésem.
Ö nem hasonlít egyik fiúra sem, akiket valaha is ismertem.
Úgy tűnik, hogy elszigetelt, hogy magányos. Bár ez a saját választása. Ő elég sok találatot szerzett a foci csapatnak, de nem kószál együtt a fiúkkal, kivéve talán Matt-al. Matt az egyetlen, akivel beszél.
Lányokkal sem szokott együtt lógni, talán a drogos pletyka nem tett neki valami jó. De ez több, mint hogy elkerüli az embereket, vagy hogy azok kerülik őt. Ő eltőnik az órák között és a fociedzés után, és én soha nem láttam egyszer se a kávézóban. Soha senkit nem hívott meg magához a panzióba. Soha nem ment a kávézóba suli után.
Tehát hogyan tudok vele valaha is valahol beszélni, hogy ne tudna elfutni előlem? Ez az igazi
probléma a B tervvel. Bonnie azt mondja: "Miért nem akadsz el vele egy viharba, így össze kellene szorosan ölelkeznetek, hogy megőrizzétek a test melegét?" Meredith azt javasolta, hogy az autóm lerobbanhatna a panzió előtt. De az ilyen ötletek sem praktikusak, és én megőrülök, találunk ki valami jobbat.
Minden nap egyre rosszabb számomra. Úgy érzem, mintha egy óra, vagy valami, csavarodna körém szorosabban és szorosabban. Ha nem találok valamit hamarosan. Én…
Azt akartam mondani, hogy "meghalok".
A megoldás váratlanul és egyszerűen támadt.
Sajnálta Matt-et, tudta, hogy megsértődött a Jean-Claude pletyka miatt. A fiú azóta alig beszélt vele, mióta ez történet, általában csak gyorsan felé bólintott. És amikor találkozott vele egy napon egy üres folyósón a kreatív írás termen kívül, még csak felé sem nézett.
- Matt! - kezdte. Azt akarta mondani neki, hogy ez az egész nem igaz, hogy ő soha nem kezdett volna ki egy másik fiúval, ha nem szólt neki előtte. Azt akarta mondani neki, hogy ő soha nem akartam megbántani, és hogy most borzalmasan érzi magát.
De nem tudta, hogyan kezdje. Végül, egyszer csak elkiáltotta magát, - Sajnálom! - és megfordult, hogy bemegy az osztályba.
- Elena! - mondta, s a lány visszafordult. A fiú most rá nézett, legalábbis, hosszan a szemét, az ajkát és a haját.
Aztán megrázta a fejét, mintha azt mondaná ez vicc volt. – Hát, ez a francia srác igazi? - kérdezte
végül.
- Nem! - mondta Elena azonnal és habozás nélkül. - Én találtam ki, tette hozzá egyszerűen, hogy
mindenki azt higgye, nem voltam ideges miatta… - Elhallgatott.
- Stefan miatt. Értem. - Matt bólintott, grimaszolva nézett, valamivel, több megértéssel. - Nézd, Elena, ez elég szemét dolog volt tőle. De nem hiszem, hogy személyesnek gondolta. Ő ilyen mindenkivel…
- Rajtad kívül.
- Nem, úgy beszél velem, néha, de semmi személyes. Soha nem mond semmit a családjáról, vagy
hogy mit csinál az iskolán kívül. Olyan, mintha, mintha egy fal venné körül, amin nem tudok átjutni.
Én nem. Nem hiszem, hogy valaha bárki is átjuthatna azon a falon. Milyen egy átkozott gyalázat, mert azt hiszem, hogy e mögött ő boldogtalan.
Elena elgondolkozott ezen, megbabonázta a látvány Stefan-ról, amit ő eddig soha nem látott. Mindig úgy tőnt a fiú fegyelmezett, nyugodt, zavartalan. De hát, ő tudta, hogy ő is ilyennek mutatja magát a többi ember előtt. Lehetséges, hogy az álarc alatt a fiú is zavart és boldogtalan volt, mint ő?
Ekkor jött az ötlet, ami nevetségesen egyszerű volt. Semmi bonyolult rendszer, nincs zivatar vagy lerobbant autó.
- Matt! - mondta, lassan. - Nem gondolod, hogy jó lenne, ha valaki helyet kapna a fal mögött? Egy jó dolog, Stefan-nak, érted? Nem gondolod, hogy az lenne a legjobb dolog, ami történhet vele? - A lány felnézett rá intenzíven, hajlandó őt megérteni.
Bámult rá egy pillanatig, aztán becsukta a szemét, röviden és megrázta a fejét. – Elena, - mondta
hihetetlen. – te a kis ujjad köré csavarod az embereket. Azt hiszem, nem is tudom, hogy csinálod. És most meg fogsz kéni, hogy tegyek meg valamit, hogy segítsek rajtaütni Stefan-on, és én vagyok olyan hülye balek, hogy talán megállapodnánk abban, hogy csináld.
- Te nem vagy hülye, te egy úriember vagy. És én nem akarok tőled szívességet kérni, csak akkor, ha úgy gondolod, hogy az helyes. Nem akarom bántani Stefan-t, és téged sem akarlak bántani.
- Te nem?
- Nem! Tudom, hogy ez most nem úgy hangzik, de igaz. Én csak azt akarom… - Elhallgatott újra.
Hogyan lehetne megmagyarázni azt, mit akar, amikor még csak nem is érti magát?
Te csak azt akarod, hogy minden és mindenki körülötted, forogjon, Elena Gilbert. - mondta keserően. -
Te mindig csak azt akarod, ami nincs. - Döbbenten hátralépett, és a lányt nézte. A torkát duzzadt, és meleg könny gyűlt össze a szemében. – Ne! - mondta. - Elena, ne nézz így. Nagyon sajnálom. -
Sóhajtott. - Rendben, mit is kellene tennem? Elkapni és kidobni a küszöbödre?
- Nem! - mondta Elena, még mindig a könnyeivel küszködött. - Csak azt akartam, hogy vedd rá, hogy eljöjjön a Hazatérési bulira a jövő héten.
Mart arca furcsa volt. – Csak annyit akarsz, hogy itt legyen a bulin?
Elena bólintott.
- Rendben van. Biztos vagyok benne, hogy ott lesz. És, Elena… tényleg ha nincs más, akkor
szeretném, ha velem jönnél el.
- Rendben. - mondta Elena után egy pillanattal később. - És, hát, köszönöm.
Matt arca még mindig furcsa volt. - Ne köszönd meg, Elena. Ez igazán… semmi. – Ő még mindig
tanakodott, amikor megfordult, és elindult a folyosón.
- Nyugalom. - mondta Meredith, amire Elena a haját rosszallóan megrántotta.
- Én még mindig azt hiszem, - mondta Bonnie az ablak mellől. - hogy ők csodálatosak.
- Ki? - mormogta Elena szórakozottan.
- Mintha nem tudnád. - mondta Bonnie. - A két srácod, akik az utolsó pillanatban csodát műveltek a tegnapi játékban. Amikor az utolsó passzt Stefan elkapta, azt hittem elájulok. Vagy hányok.
- Ó, kérlek! - mondta Meredith.
És Matt-ez a fiú egyszerűen költészet, ahogy mozog…
- És egyik sem az enyém. - Elena mondta határozottan. Meredith szakértő ujjai hajából egy műalkotást varázsoltak, egy puha, aranysárga színű tömeget. És a ruha rendben volt, a jeges, lila szín kihozta a lila színt a szemében. De még sápadtnak és acélosnak nézett ki, nem kissé kipirultan az izgalomtól, hanem fehér és határozott, mint egy nagyon fiatal katona, akit a frontvonalra küldtek.
Állt a futballpályán tegnap, amikor bejelentették, hogy ő lett a Hazatérési Királynő, ott már csak egy gondolat járt a fejében. A fiú nem tudta megtagadni, hogy táncoljon vele. Ha egyáltalán eljön a táncra, nem tagadhatja meg a Hazatérési Királynőt. Most ott állt a tükör előtt, és ezt mondogatta, magában újra.
- Ma este valaki, akit magadnak akarsz, a tiéd lesz. - mondta Bonnie nyugtatóan. - És, figyelj, ha meg akarsz szabadulni Matt-tıl, elhívhatom őt és megvigasztalom.
Meredith felhorkant. – És mit fog gondolni Raymond?
- Ó, te majd meg tudod vigasztalni. De tényleg, Elena, Szeretem Matt-et. Aztán, ha ott van Stefan, a hármas egy kicsit zsúfolt lesz. Szóval…
- Ó, azt csinálsz, amit akarsz. Matt megérdemel némi figyelmet. - Ő biztosan nem megy el tőlem,
gondolta Elena. Még mindig nem tudta elhinni, amit éppen vele csinál. De csak most nem engedhet meg magának egy másodikat, gondolta magában, szüksége van minden erejére és a koncentrációra.
- Na. - Meredith felcsatolta Elena az utolsó hajtincsét. - Most nézz meg minket, a Hazatérési Királynő és udvarhölgyei vagy annak egy része, egyébként. Gyönyörőek vagyunk.
- Mi ez a „királyi többes”? - mondta Elena gúnyosan, de igaz volt. Szépek voltak. Meredith ruhája tiszta bordó, szatén volt, szűk derekú és kiemelte a csípőjét. Sötét haja szabadon lógott le a hátán. És Bonnie, ahogy felállt, és csatlakozott a többiekhez a tükör elıtt, olyan volt, mint egy csillogó party kedvenc, rózsaszín tafettában, fekete flitterrel.
Ami őt illeti… Elena megnézte képmását tapasztalt szemével - és újra arra gondolt, a ruha is rendben van. Az egyetlen szó jutott róla eszébe, hogy kristályos ibolya. Nagyanyja tartotta őket egy kis csuporba, igazi virágok mártott kandírozott cukorba, és megfagyasztotta.
Ők együtt mentek, ahogy minden táncra a hetedik osztály óta, kivéve, hogy korábban, Caroline is mindig velük volt. Elena halvány meglepte, hogy nem is tudja, kivel megy Caroline ma este.
Judith és Robert - nemsokára Robert nagybácsi - volt a nappaliban, valamint a Marggret a
pizsamájában.
- Ó, milyen csinosak vagytok lányok. - mondta Judith csapkodva és izgatottan, mintha ő maga is
táncolni menne.
Megcsókolta Elena-t, és Margaret felemelte a kezét egy ölelésre.
- Te szép vagy. - mondta a lány, négy éves egyszerűségével.
Robert is Elena-t nézte. Pislogott, kinyitotta a száját, és újra becsukta.
- Mi a baj, Bob?
- Oh! - Nézett Judith-ra, mintha zavarba jött volna. - Nos, valójában, csak az jutott eszembe, hogy az Elena egyik formája Helen. És valamilyen okból Trójai Helénára gondoltam.
- Gyönyörű és halálra ítélt. - mondta Bonnie boldogan.
- Nos, igen. - mondta Robert, de egyáltalán nem nézett ki boldogan. Elena nem mondott semmit.
A csengő megszólalt. Matt lépett be, az ő jól ismert kék sport kabátjába. Vele volt Ed Goff, Meredith párja, és Raymond Hernandez, Bonnie párja. Elena kereste Stefan-t.
- Ő már valószínűleg ott van. - mondta Matt, tolmácsolva pillantását. - Figyelj, Elena…
De bármit is akart mondani, elvágta a többi pár a csicsergése. Bonnie és Raymond ment velük Matt kocsijában, és folyamatosan beszéltek egészen az iskoláig.
Zene sodródott ki a nyitott ajtókon a tánctérről. Amint Elena kiszállt az autóból, furcsa bizonyosság rohant át rajta. Valami történni fog, döbbent rá, nézte a nagy teret az iskola épülete előtt. A békés kis lepel, ami elmúlt hetekben volt, hogy a magas emelkedtek.
Kész vagyok, gondolta. És remélte, hogy ez igaz.
Belül volt egy kaleidoszkóp színes és aktív. A lány és Matt is abban a pillanatban értek be, és bókokat kaptak mindketten. Elena ruhája…, a haja…, a virága. Matt egy legenda volt: mint Joe Montana, már várt rá egy atlétikai ösztöndíj.
A szédítő forgatagában kellett neki egy kis élet és lélegzet, Elena egy sötét fejet keresett.
Tyler Smallwood nehezen rálélegzett a lányra, puncs és Brut és Doublemint rágó illata volt a
leheletének. Az ı randija gyilkosnak ígérkezett. Elena ügyet sem vetett rá, abban a reményben, hogy ő is elmegy.
Mr. Tanner papírpohár ácsorgott, mintha nyakkendője fojtogatná őt. Perel Carson, a mások magas végzős hazatérési hercegnő, nézte és csodálta a lila ruha. Bonnie már a táncparketten volt, a csillámló fények. De sehol sem látta Elena Stefan-t.
Még egy fuvallat a Doublemint-ből, és ő lesz a beteg. Lány megbökte Matt-et, és menekült az
asztalhoz, felfrissülni, ahol Lyman edző indított egy vitát a játékról. Párok és csoportok jöttek oda
hozzájuk, eltölteni egy pár percet, majd visszahúzódtak, hogy helyet adjanak a következő sornak.
Mintha csak valóban királyi személy lenne, gondolta Elena vadul. Oldalra pillantott, hogy lássa, ahogy Matt szórakozik rajta, de mereven balra nézett.
A lány követte a tekintetét. És ott, félig focisták csoportja mögé rejtve ott volt a sötét fej, amit eddig keresett. Összetéveszthetetlen, még ebben a gyenge fényben is. Izgalom futott át rajta, mindennél nagyobb fájdalom.
- Most mi lesz? - mondta Matt, állkapcsát összeszorítva. - A disznó-összeköttetés?
- Nem. Meg fogom megkérni, hogy a táncoljunk, ez minden. Megvárom, amíg mi már táncoltunk
egyszer, ha akarod.
Megrázta a fejét, és a lány határozottan elindult Stefan felé a tömegben.
Lépésről lépésre Elena regisztrált minden információt róla, ahogy közeledett. Fekete blézer volt rajta, egy kicsit más, mint a többi fiún, elegánsabb, és fehér kasmír pulóvert viselt alatta. Ott állt,
mozdulatlanul állt, nem izgett - mozgott, egy kicsit távolabb, az ıt körülvevő csoporttól. És bár csak a profilját látta, látta, hogy nem volt rajta a szemüvege.
Levette őket foci közben, természetesen, de ő soha nem láttam közvetlen közelről nélkülük. Úgy
érezte magát, szeleburdin és izgatottan, mintha ez lenne a színészkedés és a leleplezése ideje.
A vállára összpontosított, majd az álla vonalára, aztán a fiú felé fordult.
Abban a pillanatban, Elena tudatában volt annak, hogy szép volt. Ez nem csak a ruha, vagy a haja
miatt történt. Szép volt az egészben: karcsú, birodalmi, valami selyemből és a belső tűzből. Meglátta ajkának egy részét, reflexszerően, majd felnézett a szemébe.
- Hello! – Ez a saját hangja volt, nyugodt és magabiztos? A fiú szeme pedig zöld. Mint a tölgy zöld
levelei a nyáron.
- Jól érzed magad? – kérdezte Elena.
Már jól vagyok. Stefan nem mondta, de Elena tudta, hogy mit is gondol. Látta abból, ahogyan bámult rá.
Elena soha nem volt ennyire biztos az erejében. Kivéve, hogy Stephan valójában nem úgy nézett ki, mintha nagyon jól lenne, Stefan lesújtottan nézett, fájdalmasan, mintha nem bírna ki még egy percig.
A zenekar belekezdett, egy lassú számba. Még mindig őt bámulta, beitta őt. Zöld szemei sötétedtek, feketék lettek a vágytól. A lánynak hirtelen az volt az érzése, hogy a fiú talán bunkó, hogy hirtelen megcsókolja őt keményen, anélkül, hogy egy szót szólna.
"Szeretnél táncolni?" mondta halkan a lány. Én a tűzzel játszom, valamit nem értek, gondolta hirtelen.
És abban a pillanatban rájött, hogy megijedt. A szíve hevesen kezdett verni. Olyan volt, mintha azok a zöld szemek beszéltek volna egy részéről, amit eltemetett mélyen a felszín alá, és az a része, ordított, a fiú "veszélyes". Néhány ıősi ösztön azt mondta neki, hogy fusson, meneküljön.
De ő nem mozdult. Olyan erővel, hogy szörnyű volt, ő ott tartotta. Ez ellenőrizhetetlenné vált,
gondolta hirtelen. Akármi is történik itt, neki túl sok volt, hogy megértse, nem volt semmi normális, vagy épelméjű magyarázat. De most már nem volt megállás, és miközben rémült is volt, szórakoztató is. Ez volt a legintenzívebb pillanat, amit valaha is tapasztalt egy fiúval, de semmi sem történt. Ő csak nézett rá, mintha hipnotizálná, és ő nézett vissza, miközben az energia vibrált köztük, mint a hőhullám.
Látta, hogy a fiú szeme sötétebb lesz, legyőzte, és érezte, hogy a szíve vadul ver, ahogy a fiú lassan kinyújtotta az egyik kezét.
És akkor mindennek vége lett.
"Why, Elena, how sweet you look," said a voice, and Elena's vision was dazzled with gold. It was
Caroline, her auburn hair rich and glossy, her skin tanned to a perfect bronze. She was wearing a dress of pure gold lame that showed an incredibly daring amount of that perfect skin. She slipped one bare arm through Stefan's and smiled lazily up at him. They were stunning together, like a couple of international models slumming at a high school dance, far more glamorous and sophisticated than
anyone else in the room.
- Miért, Elena, milyen édesen nézel ki. - mondta egy hang, és Elena víziója arannyal vegyült. Caroline volt az, vörösesbarna haja gazdag és fényes volt, bőre cserzett, tökéletes bronz. Béna, színarany ruhát viselt, hogy mutassa a hihetetlenül merész összeget és tökéletes bőrét. Ő karon fogta Stefan-t és lustán mosolygott fel rá. Lenyőgözők voltak együtt, mint egy pár nemzetközi modellek a proli iskolai táncon, fényőző és sokkal kifinomultabb, mint bárki más a szobában.
- És ez a kis ruha, olyan szép vagy. - folytatta Caroline, míg Elena elméje automatikus futott. Ahogy a Stefan-ra lazán kapcsolódó kar tulajdonosa mindent elmond neki: hogy Caroline az elmúlt hetekben vele ebédelt, és az összes többi időt is együtt töltötték: Mondtam Stefan-nak, egyszerűen szükségem van egy pillanatnyi szünetre, de nem fogunk sokáig maradni. Szóval, ha nem bánod, ha megtartom magamnak ezt a táncot?
Elena furcsán nyugodt volt, most agya üresen zümmögött. Azt mondta, nem, persze ő nem bánja, és figyelte, ahogy Caroline elmegy, egy szimfónia aranybarna és arany. Stefan ment vele.
Körbe nézett az arcok körül, Elena elfordult, és Matt jött vele szembe.
- Te tudtad, hogy ő vele jön.
- Tudtam, hogy a lány vele akar jönni. Ő követte őt dél körül, és iskola után, és valahogy a lány
rákényszeríttette magát. De…
- Értem. - Még mindig tartott a furcsa, mesterséges nyugodalma, ő ellenőrizte a tömeg, és látta, hogy Bonnie közeledik hozzá, és Meredith elhagyja asztalát. Ezek szerint ők is látták akkor. Valószínőleg már mindenki látta. Egyetlen szó nélkül ott hagyta Matt-et, feléjük indult, ösztönösen a lányok pihenő szobájába.
Ez tele volt testekkel. Meredith és Bonnie elmondták megjegyzéseiket és észrevételeiket miközben aggodalommal nézték őt.
- Láttad azt a ruhát? - mondta Bonnie, Elena titokban az ujjait szorította. - Az elején
pillanatragasztónak kellett megtartania. És mit viselnek a következő táncon? Celofánt?
- Folpackot. - mondta Meredith. Halkan tette hozzá. - Jól vagy?
- Igen. - Elena látta a tükörben, hogy a szeme túl fényes, és hogy volt egy színes, égő folt az arcán. A lány kisimította a haját, és elfordult.
A terem kiürült, így egyedül maradtak. Bonnie haszontalan idegeskedett, a flitterei meghajoltak a derekán. - Lehet, hogy nem is olyan rossz dolog, elvégre, - mondta csendesen. - Úgy értem, még nem gondolt másra, csak ezen héten. Majdnem egy hónap alatt. És lehet, hogy így a legjobb, és akkor átléphetsz most más dolgokra helyette… nos, üdvözöld őket.
Te is fiam, Brútusz? - gondolta Elena. - Nagyon köszönöm a támogatását. - mondta ki hangosan.
- Most, Elena, ne légy ilyen. – Meredith közbe vágott: - Ő nem akar bántani,ő csak azt hiszi, …
- És azt hiszem, így gondolod? Nos, rendben. Akkor megyek, és keresek magamnak néhány más
dolgot, hogy tovább lépjek. Hasonlóan néhány más legjobb barátot. - Elhagyta őket, és mindketten nézetek utána.
Kívül, az örvénylő a színek, és a zene vetette körül. Fényesebb volt, mint valaha is bármilyen tánc előtt. Táncolt mindenki, nevetve túl hangosan, flörtöl minden fiú az útjában.
Valaki hívta, hogy jöjjön fel, és megkoronázták. Ott állt a színpadon, lenézett a pillangó-fényes
figurákra. Valaki adott neki virágot, valaki egy strasszos diadémot tett a fejére. Tapsoltak. Az egész, mintha egy álom lett volna.
A lány flörtölt Tyler-rel, mert ő volt a legközelebb, mikor lejött a színpadról. Aztán eszébe jutott, amit ő és Dick tette Stefan-nal, s kitört egy rózsát a csokrából és oda adta neki. Matt kereste kívülről, a szája feszes volt. Tyler elhagyott párja majd nem sírt.
A lány érezte az alkoholt maga mellett, és Tyler leheletében, és az arca piros volt. Barátai voltak
körülötte, kiabáló, nevető tömeg, és látta, hogy Dick valamit, egy barna papírzacskóból a puncsos
poharába önt.
Soha nem volt ezzel a csoport azelőtt. Üdvözölték őt, csodálták őt, a fiúk a versengtek a figyelméért.
Viccek repült oda-vissza, és Elena nevetett akkor is, ha nem volt semmi értelme. Tyler karja körözött a derekán, és ő csak nevetett nehezebben. A szeme sarkából látta, Matt rázza a fejét, és elmegy. A lányok egyre visítottak, a fiúk lármáztak. Tyler nedves orra volt a nyakán.
- Van egy ötletem. - s bejelentette a csoportnak, szigorúbban átölelve Elena-t. – Menjünk valahova máshova, ahol több az élvezet.
Valaki azt kiáltotta: - Mint szólnál, Tyler? Apád háza?
Tyler mosolygott, egy nagy, részeges, meggondolatlan vigyorral. - Nem, úgy értem, ha valahova, ahol ott tudjuk hagyni a jelünket. Mint a temetőben.
A lányok nyüszítettek. Könyökével a fiúk egymást böködték hamisan.
Tyler párja még mindig ott állt a körön kívül. - Tyler, ez őrültség. - mondta, a hangja magas és vékony volt. - Tudod, hogy mi történt, hogy az öregember. Én nem megyek oda.
- Nagyszerű, akkor, te itt maradsz. - Tyler kulcsokat halászott ki a zsebéből, és intett a többieknek, hogy kövessék.
- Ki nem fél? - mondta.
- Hé, én is megyek. - mondta Dick, és egyhangúlag jóváhagyta a kórusa.
- Én is. - mondta Elena, világosan és dacosan. Elmosolyodott Tyler-re, s aki gyakorlatilag
megfordította őt és a lábát.
És akkor ő és Tyler lettek a vezetői a zajos csoportnak, kiléptek a parkolóba, ahol mindnyájan beültek autóikba. És aztán Tyler lehúzta kabriója tetejét, a lány bemászott mellé, Dick és egy lány, akit Vickie Bennett-nek hívtak, a hátsó ülésre ültek.
- Elena! - kiabálta valaki, messze, a kivilágított ajtóban az iskolából.
- Indulj! - mondta Tyler-nek, levette a tiaráját, és a motor életre kelt. A kerekek égtek, ahogy
elindultak a parkolóban, és a hővös éjszakai szél fújt Elena arcába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése