7. fejezet
- Következő alkalommal – mondta Stefan – nem fogok elmenni.Elena, tudta, hogy érti és ettől megborzongott. De jelen pillanatban, semmi sem érdekelte, és
nem is ellenkezett.
– Ott volt bent. Egy teljesen hétköznapi házban, hétköznapi emberek közt, mintha minden
joga meg lenne rá. Nem gondoltam volna, hogy meg meri csinálni.
– Miért ne? - kérdezte Stefan, rövid szünet után. Én is bent voltam abban a hétköznapi
házban, azokkal a hétköznapi emberekkel, mintha minden jogom meg lenne rá.
– Nem úgy értettem, ahogy hangzott. Csak az egyetlen alkalom, amikor láttam a Kísértet
Házban volt és ott maszkot viselt, és sötét volt. Ezelőtt mindig csak elhagyatott helyeken
láttam, mint a suliban mikor egyedül voltam, vagy a temetőben…
Ahogy kimondta, már tudta, hogy hibát követett el. Még mindig nem mondta el Stefannak,
hogy aznap elment megkeresni őt a temetőbe.
– A temetőben?
- Igen, akarom mondani azon a napon mikor valami megkergetett minket a temetőben, mikor
Bonnieval és Meredith-el ott voltam. Vagyis, gondolom, hogy ő volt, és a hely elhagyatott
volt, mármint rajtunk kivéve.
Miért hazudik neki? Azért – válaszolta egy kis hang a fejében – mert máskülönben kiakadna.
Ha tudta volna, miket mondott neki Damon, hogy mit ígért neki, túlfeszítette volna a húrt
Stefannal.
„Sose mondhatom el neki.” – gondolta hirtelen. – „Sem a mostanit, sem a későbbieket, bármit
is tesz majd Damon. Ha harcra kerül sor, ha harcolni fog Damonnal, meghal.”
Tehát, soha nem fogja megtudni, ígérte meg magának. Nem számít, mit kell tennem. Minden
áron megakadályozom, hogy harcoljanak egymással értem. Minden áron.
Egy pillanatra meghűlt a felismeréstől.
Ötszáz évvel ezelőtt Katherine, megpróbálta megakadályozni őket, hogy harcoljanak
egymással, és csak egy halálos küzdelembe hajtotta őket. De én nem fogom elkövetni ugyan
azokat a hibákat. Ígérte meg magának Elena. Katherine módszerei ostobák és gyerekesek
voltak. Ki más, mint egy buta gyerek öli meg magát abban a reményben, hogy a két, érte
harcoló rivális kezet rázva, baráttá válik? Ez volt legnagyobb hiba volt az egész sajnálatos,
szomorú kapcsolatban. Emiatt, a rivalizálás Damon és Stefan között engesztelhetetlen
gyűlöleté vált. És mi több, Stefan azóta is önmagát hibáztatta Katherine ostobasága és
gyengesége miatt.
Próbálta másfelé terelni a beszélgetést – Gondolod, hogy valaki meghívta őt?
46
- Nyilvánvaló, hisz ott volt.
– Tehát igaz, amit rólatok mondanak. Hogy be kell invitálni titeket. De Damon ott volt a
tornateremben, és én nem hívtam meg.
– Ez azért van, mert a tornaterem nem lakóhely. Ez az egyetlen kritérium. Nem számit, hogy
egy ház, vagy egy szoba a raktár fölött. Ha élő emberek ott esznek és alszanak, akkor be kell
minket hívni, ahhoz be bemehessünk.
– De én nem is hívtalak be téged, a házamba.
- De igen, megtetted. Az első este, amikor hazakísértelek, félre toltad az ajtót és intettél, hogy
menjek be. Nem kell verbálisnak lenni a meghívásnak. Ha a szándék meg van, akkor az már
elég. És nem is muszáj ott laknia. Bárki megteheti.
Elena elgondolkodott. - És mi a helyzet a lakóhajóval?
– Ugyan az a helyzet. Habár a folyó víz elég nagy akadály lehet. Egyeseknek szinte lehetetlen
átkelni rajta.
Elenának hirtelen eszébe jutott egy kép mikor Meredith, Bonni és ö menekültek a temetőből.
Valami azt súgta neki, ha elérik a folyó túlsó partját biztonságban lesznek.
- Tehát ezért… - suttogta. De ez még mindig nem magyarázza meg, hogy ö honnan tudta.
Olyan volt, minta valaki szuggerálta volna neki, valaki kívülről. Aztán másvalamire is
rájött…
- Te átvittél a hídon. Te át tudsz kelni a vízen.
– Ez azért van, mert én gyenge vagyok. - Halkan, semmi érzelem nélkül mondta. - Ironikus,
de minél nagyobb az erőd, annál inkább korlátozva vagy bizonyos dolgoktól. Minél sötétebb
vagy, annál jobban megkötöz a sötétség szabálya
– Milyen szabályok vannak még? - kérdezte Elena. Fejében kezdet körvonalazódni egy terv,
vagy legalábbis egy terv része.
Stefan ránézett majd így szolt – Igen, azt hiszem ideje mindent megtudnod. Minél többet
tudsz Damonról, annál nagyobb az esélye, hogy megvédd magad tőle.
- Megvédeni magamat? - Lehet, hogy Stefan, mégis többet tudott, mint amennyit elmondott.
De nem mondott semmit csak leparkolt egy félre eső utcába, és megkérdezte – Szóval, fel
kéne szerelkeznem fokhagymával?
Elnevette magát – Csak abban az estben, ha le akarod rombolni a népszerűségedet. De van pár
növény, ami megvédhet. Mint például a verbéna. Ez egy olyan növény, ami megvéd a
varázslattól és attól, hogy valaki elmekontrolt használ rajtad. Régebben az emberek a
nyakukban hordták. Bonnie imádná, a druidáknak szent kelléke volt.
–Verbéna – mondta Elena, ízlelgetve az idegen szót. - Más valami?
47
- Erős fény, vagy a direkt napfény, elégé fájdalmas lehet. Rögtön észreveheted az időjárás
változásról is.
- Észrevettem – válaszolt Elena egy pillanattal később. - Azt mondod az Damon műve?
– Ő kell, hogy legyen. Nagy erőre van szükséged ahhoz, hogy kontrolálni tudd az elemeket,
de ha sikerül az megkönnyíti a napfényben való járkálást. Amennyiben borúsan tartja az eget,
még a szemeit sem kell megvédenie.
– És neked sem. - mondta Elena. - Mi van a – nos, a vízen való átkeléssel, meg ilyesmi?
- Nem igazán van hatása. - válaszolta Stefan. - Csak abban az esetben, ha erősen hiszel benne,
megerősítheti az ellenálló képes éged.
- Oh… ezüst golyók?
Stefan megint elnevette magát. – Azok a vérfarkasoknak való. Amint hallottam, semmi féle
formában nem szeretik az ezüstöt. Egy fa karó a szívben – na, az még mindig hatásos az én
fajtámra. Persze vannak más módszerek is, amik többé kevésé hatékonyak: elégetés, lefejezés.
De a legjobb…
- Stefan! - A magányos keserű mosoly az arcán, megijesztette őt. – És mi a helyzet az
állatokká változással? Az előbb azt mondta, hogy ha van elég hatalma, megteheti. Ha Damon
bármilyen állat fajtává át tud alakulni, hogyan fogjuk felismerni?
– Nem lehet bármilyen állat. Csak egy vagy legfeljebb kettő. Bármekkora ereje is legyen, nem
hiszem, hogy meg tudja azt tenni.
- Tehát továbbá is vigyázunk a varjúra.
- Igen. De abból is észreveheted, ha más állatok furcsán kezdenek viselkedni. Nem igazán
szeretnek minket, érzik, hogy vadászok vagyunk.
– Jangce folyton megugatta a varjút. Olyan volt, mintha tudta volna, hogy valami nincs
rendben. - emlékezett vissza Elena. Oh. Stefan – hangja megváltozott, ahogy eszébe jutott
valami. - Mi a helyzet a tükrökkel. Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna a
tükörképed.
Egy pillanatig nem válaszolt. Aztán azt mondta. - Egy legenda szerint a tükör tükrözi annak a
személynek a lelkét, aki belenéz. Ezért a primitív emberek féltek a tükröktől, féltek attól,
hogy ha belenéznek, akkor a lelkük a tükörben marad és ellopja tőlük. Az én fajtámnak
állítólag azért nincs tükörképe – mert nincs lelkünk. - Lassan a visszapillantó tükör felé nyúlt
és úgy fordította, hogy Elena belenézhessen. Az ezüstözött üvegben, Elena láthatta, elveszett,
kísérteties és végtelenül szomorú szemeit.
Nem tehetett semmi mást csak szorosan magához ölelte. – Szeretlek. - suttogta halkan. Ez volt
az egyetlen vigasz, amit nyújthatott neki. Csak ez volt nekik.
Karjait szorosan Elena köré fonta, és fejét a hajába temette. – Nekem te vagy a tükröm –
suttogta vissza.
48
Olyan jó érzés volt, érezni, hogy nyugodt, hogy minden feszültség feloldódott benne. Olyan jó
volt, hogy el is felejtette megkérdezni, hogy hogy értette, amíg oda nem értek a ház hóz, és
Stefan búcsúzkodni nem kezdett.
- Én vagyok a tükröd? Ezt hogy érted? – Nézett fel rá.
– Te loptad el az én lelkem – válaszolta – Zárd be az ajtót magad után, és ma este ne is nyisd
ki többé. Aztán már ott sem volt.
- Elena, hála Istennek! - fogadta Judith néni. Amikor Elena rámeredt, hozzátette: - Bonnie
felhívott. Azt mondta, váratlanul eljöttél, és amikor nem jöttél haza, aggódtam.
- Stefannal elmentünk egy körre. - Elenának nem tetszett a kifejezés nagynénje arcán, amikor
azt mondta. – Talán van ezzel valami probléma?
- Nem, nem. Ez csak... - Judit néni úgy látszott, nem tudja, hogyan is kellene befejeznie a
mondatot. - Elena, Kíváncsi vagyok, ha lenne e jó ötlet... ha nem lennél túl sokat Stefannal.
Elena még mindig ment. - Te is?
- Nem hiszek a pletykáknak. - biztosította őt Judith néni. - De, a saját érdekében, talán az
lenne a legjobb, ha egy kicsit távol tartanád magad tőle, hogy…
- Szakítsak vele? Elhagyjam őt, csak mert az emberek pletykákat terjesztenek róla? Annak
érdekében, hogy távol tartsam magamtól a bosszúhadjáratot, arra az esetre, ha meg akarnának
bélyegezni engem? – Jól esett kiengednie a haragját, amely már oly rég óta nyomta Elena
lelkét, minden egyszerre próbált kijutni. - Nem, nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, Judit
néni. És ha ezt Roberttel együtt beszéljük meg, akkor sem. Vagy akárki mással!
- Elena, nem beszélhetsz velem ilyen hangnemben…
- Nekem nincs több mondani valóm! - kiáltotta Elena, és vakon felfutott a lépcsőn. Sikerült
visszatartania könnyeit, amíg a szobájába nem ért, és bezárta az ajtót. Aztán rávetette magát
az ágyra, és zokogott.
Egy idő múlva feltápászkodott, hogy felhívja Bonniet. Bonnie izgatott volt és bőbeszédű.
Miről maradhatott le Elena, történt valami szokatlan az után, hogy ő és Stefan eljött? A
szokatlan dolog az ő távozásuk volt! Nem, az az új srác, Damon nem mondott semmit arról,
vagy Stefanról, utána, egy ideig még ott lebzselt, majd eltűnt. Nem, Bonnie nem látta,
valakivel együtt távozott e. Miért? Elena talán féltékeny? Igen, de ez kész vicc lenne. De
tényleg, nagyszerű volt, ugye? Majdnem csodálatosabb, mint Stefan, azaz feltéve, hogy ha
valaki szereti a sötét hajat és a sötét szemeket. Természetesen, ha te a világosabb hajat és a
mogyoróbarna szemek kedveled...
Elena rögtön arra következtetett, hogy Alaric Saltzmannak mogyoróbarna szemei vannak.
Végül letette a telefont, és csak aztán jutott eszébe a cetli, amit a táskájában talált. Azt kellett
volna megkérdeznie Bonnietól, hogy nem e valaki ment a táskája közelébe, miközben ő az
49
ebédlőben volt. De akkor, Bonnie és Meredith is az ebédlőben volt egy ideig. Valaki akkor
tehette.
Maga a lila papír látványa rossz ízt hagyott a szájában. Alig tudta elviselni, hogy ránézzen. De
most, hogy egyedül is megnézhette, újra és újra elolvasta, minden alkalommal abban a
reményben, hogy valahogy ebben a szavakat értelme más lehet, hogy lehet, korábban tévedett.
De nem volt más. Az éles, tiszta betűkkel állt ellen a halvány háttér, mintha tíz láb magas.
„Meg akarom érinteni őt. Jobban, mint bármelyik fiút, akit valaha ismertem. És tudom, hogy
ő is akarja, de visszafogja magát.”
Az ő szavai. A naplójából. Egy valami, amit ellophattak belőle.
A következő nap Meredith és Bonnie csengettek az ajtónál.
- Stefan felhívott tegnap este. - mondta Meredith. - Azt mondta, biztos akart lenni benne, hogy
nem mész egyedül az iskolába. Ő nem lesz ma iskolában, ezért megkérdezte, Bonnie és én át
tudnánk e jönni és elsétálni veled.
- Elkísérünk téged. - mondta Bonnie, aki egyértelműen jó hangulatban volt. – Kíséret, neked.
Azt hiszem, ez borzasztó édes volt tőle, hogy ennyire oltalmaz.
- Valószínűleg ö is egy Vízöntő. - mondta Meredith. "Gyerünk, Elena, mielőtt megölöm,
amiért állandóan Alaric-ról locsog.
Elena némán sétált, vajon mit csinál Stefan, amíg ő az iskolában lesz. Sebezhetőnek és
elveszettnek érezte ma magát, mintha a bőre fedetlen lenne. Egy olyan nap, amikor bármikor
elsírhatja magát, ha egy utolsó csepp kerül a pohárba.
Az irodai faliújságra volt egy darab lila papír volt feltűzve.
Tudhatta volna. Valahol mélyen belül tudta is. A tolvaj nem elégedett meg annyival, hogy
elolvassa Elena privát gondolatait. Megmutatta neki, hogy képes nyilvánosságra hozni.
Leszakította a cetlit a tábláról, és összegyűrte, de még előtte megpillantotta a szavakat. Egy
pillantást volt csak, de az emlékezetébe vésődött.
„Úgy érzem, valaki rettenetes fájdalmat okozott neki a múltban, és még nem lépett túl rajta.
De azt is gondolom, van valami, amitől fél, valami titok, és attól fél, hogy kitalálom.”
- Elena, mi az? Mi a baj? Elena, gyere vissza!
Bonnie és Meredith követte őt a legközelebbi lányvécébe, ahol a szemétkosár mellett állt,
mikroszkopikus darabokra felaprítva a feljegyzést, a légzése olyan volt, mintha a lány
versenyt futott volna. Egymásra néztek, majd megfordultak, hogy a felmérjék a terepet.
- Oké! - mondta Meredith hangosan. - Senior kiváltság. Te! - Egy lány kopogott az egyetlen
csukott ajtó mögött. - Gyere ki.
50
Kis zörgés, majd egy riadt újonc lépett elő. - De én nem is…
- Nyomás. Kifelé. - parancsolta Bonnie. - És te, - mondta a lánynak, miközben az kezet
mosott. - áll odakint, és győződjön meg róla, hogy senki nem jön be!
- De miért? Mi vagy te…
- Mozdulj, kis csibe. Ha valaki bejön azon az ajtón, téged fogunk érte felelősségre vonni.
Amikor az ajtó bezárult, akkor Elenán volt a sor.
- Oké, ez egy feljegyzés. - mondta Meredith. - Gyerünk, Elena mutasd.
Elena az utolsó pici darabka a papírt hasogatta, nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen. El
akart mondani nekik mindent, de nem tudott. Elhatározta, hogy elmond nekik mindent a
naplóról.
A lányok dühösek és felháborodottak voltak.
- Valakinek a partiról közben kellett lennie. - mondta végül Meredith, miután kifejtette
véleményét a tolvaj jelleméről, erkölcséről, és hogy valószínűleg hova fog kerülni a
túlvilágban. - De ott bárki megtehette. Nem emlékszem arra, hogy bárki különösebben közel
ment volna a pénztárcádhoz, de a szoba faltól falig tele volt emberekkel, és én nem vettem
észre, mikor történt.
- De mit akarhat bárki is ezzel? – állt elő Bonnie - Hacsak ... Elena, azon az éjszakán, amikor
megtaláltuk Stefant, utaltál néhány dologra. Azt mondtad, ha jól emlékszem, hogy tudod, ki a
gyilkos. Nem hiszem, tudom, hogy nincs. De kíváncsi, lennék, hogy összefüggésbe hozható e,
nem vagyok benne biztos. Gondolom, lehetne. Ugyanaz a személy is tehette volna.
Bonnie elszörnyedt. - De ez azt jelenti, a gyilkos az egyik diák az iskolából! - Amikor Elena
megrázta a fejét, ő folytatta. - Az egyetlen embert, aki ott volt, és nem voltak diák, az az új
srác és Alaric. Megváltozott az arckifejezése. - Alaric nem ölhette meg Mr. Tannert! Akkor
még nem volt a Fell’s Church-ben.
- Tudom. Nem Alaric tette. - A lány túl messzire ment, hogy most abba hagyja, Bonnie és
Meredith már túl sokat tudott. - Damon volt.
- Ez a fickó volt a gyilkos? A fickó, aki megcsókolt?"
- Bonnie, nyugodj meg. - Mint mindig, ha valaki más hisztiéről volt szó, Elena jobban érezte
magát, ha ő irányít. - Igen, ő a gyilkos, és mi mindhármunknak résen kell lennie ellene. Azért
mondom el. Soha, soha ne hívjátok őt be a házatokba.
Elena leállt, barátai arcát figyelte. Ők csak bámultak rá, és egy pillanatra az az émelyítő
érzése támadt, hogy nem hisznek neki. Hogy épp megkérdőjelezik a józan eszét.
De mikor Meredith fektette kérdését, hangja egyenletes volt: - Biztos vagy benne?
- Igen. Biztos vagyok benne. Ő a gyilkos, és zárta be a kútba Stefant, és lehet, hogy a
következő áldozata valaki közülünk lesz. És nem tudom, van-e rá mód, hogy megállítsuk.
51
- Nos, akkor, - mondta Meredith, miközben felhúzta szemöldökét. - Nem csoda, Stefan ilyen
sietősen hagyta el a partit.
Caroline egy ördögi vigyort küldött Elena felé, amint Elena besétált a kávézóba. De Elena
szinte észre se vette.
Egy valamit azonban rögtön észrevett. Vickie Bennett volt az.
Vickie azóta nem volt iskolában, mióta az éjszaka Matt, Bonnie és Meredith rátaláltak, ahogy
az úttesten sétált, menekülve valami dühöngő szörny elől a temetőben. Megvizsgálták az
orvosok, akik ezután azt mondták neki, hogy fizikailag baj sincs vele, de még mindig nem
térhet vissza a Robert E. Lee-be. Az emberek arról suttogtak, pszichológusokkal és
gyógyszerekkel akarták kezelni.
Bár nem nézett ki őrültnek. - gondolta Elena. Sápadtnak tűnt, és visszafogottnak, ruhája kicsit
gyűrött volt. És amikor Elena elhaladt mellette, felnézett, a szeme olyan volt, mint egy riadt
őzgidának.
Különös volt, hogy egy félig üres asztalnál ült, csak Bonnie és Meredith társaságában.
Általában az emberek tolongtak, hogy helyet kaphassanak hármuk körül.
- Még nem fejeztük be a ma reggeli beszélgetést. - mondta Meredith. – Menjünk, együnk
valamit, és aztán kitaláljuk, mit tegyünk az említett feljegyzéssel.
- Nem vagyok éhes. - mondta Elena határozottan. - És mit tehetünk? Ha Damon tette, nincs
mód arra, hogy megállítsuk. Hidd el, ez nem tartozik a rendőrség hatáskörébe. Azért nem
mondtam nekik, ő a gyilkos. Nincsen bizonyíték ellene, és akkor soha ... Bonnie, te nem
figyelsz rám.
- Sajnálom. - mondta Bonnie, aki elbámult Elena bal oldala mellett. - De valami fura folyik
ott.
Elena megfordult. Vickie Bennett az asztal elején állt a kávézóban, de már nem tűnt
nyúzottnak és visszafogottnak. Ravasz, érdeklődő arccal nézett körül a teremben,
mosolyogva.
- Nos, ő nem normálisnak néz ki, de nem mondanám, hogy furán, pontosan. - mondta
Meredith. Aztán hozzátette: - Várj egy percet.
Vickie kigombolta a kardigánját. De az a mód, ahogy ezt tette—an egyenként gombolta ki az
ujjaival miközben egész idő alatt azzal a titokzatos mosollyal nézett körbe,— az furcsa volt.
Amikor az utolsó gombot is kibontották, kecsesen levette mutatóujj és hüvelykujj között a
pulóvert és finoman lecsúsztatta először az egyik, majd a másik karján. Majd ledobta a
pulóvert a padlóra.
- Mégis a furcsa a jó szó. –erősített meg Meredith.
A diákok, akik megrakott tálcákkal mentek el Vickie előtt, különösképpen megnézték, azután
visszanéztek vállaik fölött, amikor elmentek. Ténylegesen nem álltak meg, amíg le nem vette
a cipőit.
52
Bájosan tette, miközben megfogta az egy sarkát és a másik lábujjával ellökte azt. Azután
elkezdte a második párat is.
- Nem fogja folytatni. - mormolta Bonnie, ahogy Vickie ujjaival megérintette a gyöngyszínű
gombokat fehér selyemblúzán.
A fejek felé fordultak, az emberek böködték és intettek egymásnak. Vickie körül egy kis
csoport gyűlt össze, elég messzire, hogy nem zavarja meg a többiek rálátását.
A fehér selyem blúz fodrozódott, mint egy sebzett kísértet, és a padlóra hullt. Vickie alatta
csipkés tört fehér melltartót viselt.
A teremben a sziszegő suttogáson kívül semmilyen más hang nem volt. És senki nem evett. A
csoport Vickie körül viszont egyre nagyobb lett.
Vickie illedelmesen mosolygott és elkezdte kioldani a kapcsokat derekánál. A rakott
szoknyája a padlóra esett. Kilépett belőle és a lábával oldalra tolta.
Valaki az étterem hátsó részén felállt és kántálni kezdte: - Vedd le! Vedd le! - másik hangok
is bekapcsolódtak.
- Senki sem állítja le? – füstölgött Bonnie.
Elena felállt. A legutóbbi alkalommal, amikor Vickie közelébe ment, a lány felsikoltott, és
elhúzódott tőle. De most, ahogy közelebb ment, Vickie összeesküvően mosolygott rá. Ajkai
mozogtak, de Elena nem tudta kivenni, mit mondott a kántálás miatt.
- Gyerünk, Vickie. Menjünk! – mondta.
Vickie fénybarna-haja hánykódott és ő leszedett a cédulája szíjánál.
Elena lehajolt, hogy felvegye a kardigánt és azt tekerje a lány karcsú vállai köré. Ahogy
megérintette Vickie-t, félig csukott szemei kitágultak, mint egy megdöbbentett őzborjúé.
Vickie vadul bámult, mintha őt éppen egy álomból ébresztették volna fel. Lenézett magára és
a kifejezése hitetlenségbe fordult. Miközben szűkebbre húzta a kardigánt maga körül, hátrált
miközben remegett.
A szoba megint elcsendesedett.
- Semmi baj. - mondta Elena megnyugtatóan. - Gyerünk.
A hangjára Vickie megrázkódott, mintha hozzáért volna egy feszültség alatt lévő vezetékhez.
Elenára bámult, aztán mozgásba lendült.
- Te vagy az egyik! Láttalak! Te gonosz vagy!
Megfordult, és mezítláb kirohant a kávézóból, Elena pedig csak döbbenten állt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése