8. fejezet
- Tudod mi volt furcsa abban, hogy Vickie volt ma az iskolában? Mármint eltekintve anyilvánvaló dolgoktól. - mondta Bonnie, miközben az ujjairól lenyalta a csokoládémázat.
- Mi? - kérdezte Elena tompán.
- Nos, ahogy ő végezte, megcsúszva. Úgy nézett ki, mint akkor, amikor rátaláltunk az úton,
csak akkor tele volt karmolás nyomokkal.
- Arra gondoltuk, macskakarmolás. - mondta Meredith, befejezve az utolsó falat süteményét.
Eddig csendesen gondolataiba merülve üldögélt; most Elenát nézte. - De az nem tűnik túl
valószínűnek.
Elena visszanézett rá. - Lehet, hogy tüskés bokrok közé esett. - mondta. - Most, ha
befejeztétek az evést, nem akarjátok megnézni az üzenetet?
Berakták a csészéket a mosogatóba, és felmentek a lépcsőn Elena szobájába. Elena érezte,
hogy elpirul, amint a többi lány elolvasta az üzenetet. Bonnie és Meredith a legjobb barátai
voltak, lehet, habár most már csak a barátai. Ő felolvasta nekik régebben azokat a részeket a
naplójából. De ez más volt. Ez volt a leginkább megalázó, amit valaha érzett. - Nos? -
kérdezte Meredithet.
- Az a személy, aki ezt írta, öt láb tizenegy hüvelyk magas, egy kissé bénán megy, és hamis
bajuszt visel. - kezdte Meredith. – Sajnálom! - tette hozzá, látva Elena arcát. – Tudom, nem
vicces. Igazából nem mentünk túl sokra, ugye? Az írás olyan, mint egy férfié, de a papír
nőies.
- És az egész dolog egyfajta nőies érintése van. - szólt közbe Bonnie, kissé ugrálva Elena
ágyán. - Nos, igen. - mondta védekezően. A naplódból vett idézetek használata, egy olyan
dolog, amire egy nő gondol. A férfiak nem törődnek a naplókkal.
- Csak nem úgy gondolod, hogy Damon volt. - mondta Meredith. - Én azt gondolom, inkább a
miatt aggódjunk, hogy egy pszichopata gyilkos, nem egy napló tolvaj.
- Én nem tudom, a gyilkosok valamiért olyan romantikusak. Képzeld el, ahogy haldokolsz,
keze körül fonva a nyakadon. Ő megfojt, elveszi az életedet, és az utolsó dolog, amit kívánsz,
hogy láthasd az arcát. - Bonnie a saját kezét a torkára tette. Elállt a lélegzete és lejárt tragikus
véget érve elheveredett az ágyban. – Az övé leszek bármikor. - mondta, szeme még mindig
csukva volt.
Ott volt Elena ajkán, hogy azt mondja, hogy: Hát nem érted, ez komoly. - de inkább kifújta a
levegőt. - Ó, Istenem. - mondta, és rohant az ablakhoz. Az idő párás és fojtogató volt, ezért
már kinyitotta az ablakot. Kint a birsalmafa vékony ágán ott volt a varjú.
Elena olyan keményen csapta be az ablakot, hogy az üvege zörgött és csilingelt. A varjú
bámulta őt a reszkető üvegen keresztül, obszidián szemekkel. Szivárvány csillogott a fényes,
fekete tollazatán.
54
- Miért mondtad ezt? – kérdezte, miközben Bonnie felé fordult.
- Hé, nincs ott kint senki. - mondta finoman Meredith. - Hacsak nem madarak.
Elena elfordult tőlük. A fa most üres volt.
- Sajnálom. - mondta Bonnie halkan egy pillanat múlva. - Csak hát mindez nem tűnik túl
valódinak néha, még Mr. Tanner halála sem tűnik valódinak. Damon nem úgy nézett ki... hát,
izgalmas. De veszélyes. Elhiszem, hogy veszélyes."
- És különben is, nem szorítaná össze a torkod, hanem elvágná. - mondta Meredith. - Vagy
legalábbis Tannerrel ezt tette. De az öreg torkát a híd alatt feltépte, mintha valami állat tette
volna. - Meredith Elenára nézett megerősítésért. - Damon nem egy állat, ugye?
- Nem. Én nem tudom. - Hirtelen, Elena nagyon fáradtnak érezte magát. Aggódott Bonnie
ostoba szavai miatt.
“Bármit meg tehetek veled, és azokkal, akiket szeretsz.” emlékezett. Mit fog tenni most
Damon? Nem értette őt. Más volt, minden alkalommal, amikor találkoztak. A tornateremben
ő gúnyolódó volt, miközben nevetett rajta. De a következő alkalommal, megesküdne, hogy ő
komoly volt, verset idézve, miközben megpróbálta megkérni őt, hogy tartson vele. A múlt
héten a jeges temetői széllel, ami körül vette, kegyetlenül fenyegető volt. És a gúnyolódó
szavai alatt a tegnap éjszaka ugyanazt a veszélyt érezte.
De, mi történt, meg kell védenie Bonniet és Meredithet tőle. Különösen azért, mert nem tudta
rendesen figyelmeztetni őket. És mi van Stefannal? Szüksége van most rá, mindennél jobban.
Hol van?
Azon a reggelen kezdődött.
- Engedd meg nekem, hogy ennyire egyenes legyek. - mondta Matt, miközben az ősi Ford
szedánja sebhelyes testének dőlt, mikor Stefan iskola előtt odament hozzá. - Kölcsön akarod
kérni az autómat?
- Igen. - mondta Stefan.
- És az az ok, amiért azt akarod, hogy kölcsön adjam, virágok. Elenának akarsz adni néhány
virágot.
- Igen.
- És ezek a különös virágok, ezek a virágok, amit csak másutt kapsz meg, mert nem nőnek
errefelé.
- Talán igen. De a virágzási szezonnak messze északon vége van. És a fagy egyébként is
végzett volna velük.
- Szóval el akarsz menni le délre, addig, míg nem találsz, ezek közül a virágok közül
néhányat, amit Elenának akarsz adni.
55
- Vagy legalább néhányat a növényből. - mondta Stefan. - Inkább mégis a tényleges virágból.
- És mivel a rendőrség még mindig figyeli a kocsid, szeretnéd kölcsönvenni az enyém, addig,
míg elmész, le délre és megtalálod ezeket, a virágokat, hogy oda add Elenának.
- Nem tudok elképzelni kevésbé feltűnő módot arra, hogy elhagyjam a várost. - magyarázta
Stefan. - Nem akarom, hogy kövessen a rendőrség.
- Uh, huh. És ezért szeretnéd az én kocsim?
- Igen. Oda adod nekem?
- Odaadjam a kocsim a fickónak, aki ellopta a barátnőm, és most el akar menni egy
kiruccanásra, délre, hogy adhasson neki valamilyen különleges virágot? Megőrültél? - Matt,
aki addig kocka házak tetejét bámulta az utca túloldalán, megfordult, és végre Stefanra nézett.
Kék szeme, ami általában vidám és egyszerű volt, most tele volt tökéletes hitetlenséggel, és
összevonta szemöldökét.
Stefan elfordította a fejét. Jobban kellett volna tudnia. Miután Matt már mindent megtett érte,
még többet várni nevetséges. Különösen ezekben, a napokban, amikor az emberek
megrándulnak a lépése hangjára, és elkerülik a szemkontaktust, amikor a közelében vannak.
Arra számítani, hogy Matt, akinek a legtöbb ok van, hogy nehezteljen rá, magyarázat nélkül
tesz neki egy ilyen szívességet, egyedül a hitére alapozva, igazán őrültség volt.
- Nem, én nem vagyok őrült. - mondta csendben, és megfordult, hogy elmegy.
- Én sem. - mondta Matt. - És nekem őrültnek kellene lennem, hogy átadjam neked az
autómat. Fenéket, nem. Elmegyek veled.
Mire Stefan hátsó lett körbe, Matt nézni az autónál volt helyette, alsó ajak-lökés volt előre egy
óvatos, megfontolt tőkehalban.
Mire Stefan volt visszafordult, Matt már az autót nézte helyette, alsó ajkát előre nyújtva,
óvatosan, megfontoltan lebiggyesztve.
Végül is, - mondta, miközben a lepattogzott PVC-t dörzsölgette - lehet, hogy te karcoltad le a
festéket vagy valami.
Elena visszatette a helyére a telefont. Valaki volt a panzió, mert valaki folyamatosan felvette a
telefont, ha megszólalt, de ezután már csak csend, majd letette a kagylót. Gyanította, hogy
Mrs. Flowers, de az nem mond neki semmit arról, hol van Stefan. Ösztönösen, hozzá akart
menni. De odakint sötét volt, és Stefan figyelmeztette rá, hogy ne menjen ki a sötétben, főleg
ne a temető közelébe, vagy az erdőbe. A panzió közelében volt mindkettő.
- Nincs válasz? – kérdezte Meredith, amint Elena visszajött, és leült az ágyra.
- Folyton leráz. - mondta Elena, és motyogott valamit kifújva a levegőt.
- Azt mondtad, hogy ő egy boszorkány?
56
- Nem, de rímel arra. - mondta Elena.
- Nézd, mondta Bonnie, miközben felült. - Ha Stefan hívni fog, itt fog hívni. Ez nem ok arra,
hogy velem gyere, és velem maradj az éjszaka. - Volt egy oka, bár Elena még magának sem
tudta megmagyarázni. Végtére is, Damon megcsókolta Bonniet Alaric Saltzman partiján. Ez
Elena hibája volt, hogy Bonnie most emiatt az első helyen van a veszélyeztetettek között.
Valahogy úgy érezte, ha legalább ott van mellette, talán meg tudja védeni Bonniet.
- Anyám, apám és Mary is, mind otthon vannak. - folytatta Bonnie az érvelést. - És mi
bezárunk minden ajtót, ablakot és mindent, mióta Mr. Tannert meggyilkolták. Most hétvégén
apa beszerelt egy extra zárat is. Nem tudom, mit tehetnél még.
Elena sem tudta. De ugyanúgy ment tovább.
Judith néninél hagyott egy üzenetet Stefannak, amiben elmondta neki, hogy hol van. Még
mindig feszélyezett volt a kapcsolatuk, közte és nagynénje között. És ott van még az is,
gondolta Elena, hogy Judith néninek megváltozott a véleménye Stefanról.
Bonniék házában kapott egy szobát, ami Bonnie másik nővéréjé volt, aki most az egyetemen
volt. Az első dolga az volt, hogy ellenőrizte az ablakot. Ez zárva volt, és nem kívül semmi,
amin valaki fel tudna mászni, például egy csatorna vagy egy fa. Amint lehetséges volt
feltűnésmentesen, azt is ellenőrizte, hogy be lehet-e jutni Bonnie szobájába. Bonnienak igaza
volt, minden szorosan zárva volt belülről. Semmi és senki nem juthat be kívülről.
Sokáig feküdt azon az éjjelen hanyatt az ágyban, bámulva a plafont, és nem tudott aludni.
Folyton eszébe jutott Vickie, ahogy álmodozva levetkőzik az étteremben. Mi volt a baj a
lánnyal? Amikor legközelebb találkozik Stefannal, ne felejtse el neki elmesélni.
Stefanra gondolnia olyan kellemes volt, még a sok szörnyű dolog ellenére is, ami az utóbbi
időben történt. Elena mosolygott a sötétben, hagyta a gondolatait vándorolni. Egy szép napon
minden zaklatás véget érne, és ő és Stefan tervezhetnék a közös életet. Persze, ő valójában
nem mondott semmit, de Elena magában biztos volt. Ő feleségül akar menni Stefanhoz, senki
máshoz. És Stefan sem akarhat elvenni senki mást, csak őt…
Az átmenet az álom és a valóság közt annyira zökkenőmentes és fokozatos volt, hogy alig
vette észre. De valahogy tudta, hogy ő álmodik. Olyan volt, mintha egy kis része félre állt
volna, és figyeli az álmot, mint egy játékot.
Ott ült egy hosszú folyosón, melyet tükrök borítottak, az egyik oldalon az egyik közülük egy
ablak volt. Várt valamire. Aztán mozgást vett észre, és Stefan ott állt az ablak előtt. Az arca
sápadt volt, és a szeme fájdalommal teli és dühös. Odament az ablakhoz, de ő nem hallotta,
mit mond az üveg miatt. Az egyik kezében egy könyvet tartott, egy kék bársonyos fedelű
könyvet, és egyfolytában arra mutatott, és kérdezett tőle valamit. Aztán leejtette a könyvet, és
elfordult.
- Stefan, ne menj el! Ne hagyj itt! - kiáltotta. Ujjai elfehéredtek, ahogy az üvegre nyomta.
Aztán észrevette, hogy volt egy retesz az ablak egyik oldalán, és ő kinyitotta, hívta őt. De
Stefan eltűnt és ő kívül csak az örvénylő fehér ködöt látta.
Csüggedten elfordult az ablaktól, és sétálni kezdett a folyosón.
57
Saját kép derengett a tükrökben, ahogy elhaladt mellettük. Azután az egyik
visszatükröződésen valami felkeltette a figyelmét. A szem az ő szeme volt, de volt valami új
megjelenés benne, ragadozó, ravasz megjelenés. Vickie szeme is ilyen volt, amikor vetkőzött.
És ott volt valami zavaró és éhes a mosolyában.
Ahogy nézte, mozdulatlanul, a kép hirtelen kavarogni kezdett körbe-körbe, mintha táncolna.
Félelem söpört végig Elenán. Futásnak eredt a folyosón, de most minden tükörképe életre
kelt, táncolt, és intett neki, nevetve nézett rá. Csak amikor azt hitte, a szíve és tüdeje kiszakad
a rémülettől, elért a folyosó végére, és kitárta az ajtót.
Ott állt egy nagy és szép szobában. A magas mennyezetet bonyolultan faragott és berakott
arany minták díszítették az ajtó mögött fehér márvánnyal. Klasszikus szobrok sorakoztak
fülkékben a falak mentén. Elena még sosem látott ilyen pompás szobát, de tudta, hol volt. A
reneszánsz Olaszországban, amikor Stefan még élt.
Lenézett magára, és látta, hogy olyan ruhát viselt, mint amilyet a Halloweenkor, a jég kék
reneszánsz ruha. De ez a ruha mély rubinvörös volt, és dereka körül volt egy vékony lánc
fényes vörös kövekkel. Ugyanilyen kövek voltak a hajában. Amikor megmozdult, reszketett a
több száz fáklya selymes fényében.
A terem túlsó végén, két hatalmas ajtó befelé lendült. Egy alak jelent meg közöttük. Azt
odament hozzá, és látta, hogy egy fiatalember, aki reneszánsz ruhába öltözött, mellény és
nadrág és szőrmével szegett zeke.
Stefan! Mohón elindult feléje, érezte a súlyát ruhája a derekán. De amikor közelebb ért,
megállt, kifújt egy éles levegőt. Damon volt az.
Lassan feléje indult, magabiztosan, alkalomhoz illően. Mosolygott, kihívóan mosolygott.
Elérte ót, az egyik kezét a szíve fölé helyezte, és meghajolt. Aztán merészen kinyújtotta felé a
kezét, hogy fogja meg.
- Szeretnél táncolni? - kérdezte. De a szája nem mozdult. A hang az elméjében szólalt meg.
A félelme elpárolgott, és nevetett. Mi volt a baj eddig vele, hogy valaha is félt tőle?
Megértették egymást, nagyon is jól. De ahelyett, hogy megfogta volna a kezét, elfordult, a
selymes ruha pedig fordult utána. Enyhén elbújt az egyik szobor mellé a fal mentén, és nem
pillantott vissza, hogy hátha követi őt. Tudta. A lány úgy tett, mintha képes lenne elnyelni a
szobor, újra eltávolodott, amint elérte őt, bele harapott alsó ajkába, hogy visszatartsa a
nevetést. Úgy érezte, hogy most gyönyörű, hogy él, csodálatos. Veszélyes? Persze, ez a játék
veszélyes volt. De ő mindig is élvezte a veszélyt.
A következő alkalommal, mikor közeledett hozzá, a lány rápillantott kötekedőn, ahogy
megfordult. Kinyújtotta kezét, de csak az ékköves láncot kapta el a derekán. Hagyta, hogy
gyorsan elmenjen, és mikor hátranézett, látta, hogy az egyik drágakövet elvette tőle.
Egy csepp vér volt az ujján, olyan, mint a ruhája színe. Szeme oldalt rá villant, szája gúnyos
mosolyra görbült, ahogy felfelé tartotta a sebesült ujját. Nem mered, mondta a szemeivel.
Ó, igazán? Mondta Elena neki a saját szemével. Merészen megfogta a kezét, tartotta egy
pillanatig, ugratva őt. Aztán az ujját az ajkához emelte.
58
Néhány pillanat múlva, elengedte, és felnézett rá. - Szeretnék táncolni. - mondta, és
megállapította, hogy mint Damon, ő is tudott beszélni az elméjében. Izgalmas érzés volt.
Elment a szoba közepére, és várt.
Követte őt, kecsesen, mint egy vadászó állat. Az ujjai melegek és kemények voltak, amikor
összekulcsolta az övével.
Szólt a zene, bár valahonnét megfakulva, messziről szállt. Damon átkarolta a másik kezével a
lány derekát. Érezte a meleg ujjai nyomását. Felkapta a szoknyáját, és elkezdtek táncolni.
Volt szép, mint a repülés, és a teste ismerte, hogy minden mozdulatát. Táncoltak körbe-körbe,
az üres szobában, tökéletes időzítés, együtt.
Ő rá nevetett, sötét szeme telve csillogó élvezettel. Érezte, hogy olyan szép tartású és riasztó,
kész bármire. A lány nem emlékezett, mikor volt része ennyi mókában.
Mégis fokozatosan mosolya elhalványult, és a tánc lelassult. Végül ő mozdulatlanul állt körül
ölelve karjával. Sötét szeme nem szórakozott tovább, de vad volt és heves. A lány felnézett rá,
higgadtan, félelem nélkül. És akkor az első alkalommal úgy érezte, mintha álmodna, úgy
érezte kissé szédült, és nagyon bágyadt és gyenge.
A szoba körülötte összemosódott. Csak a szemét látta, és álmosnak érezte magát. A lány
hagyta, hogy saját szemét félig becsukta, és a fejét enyhén hátra hajtotta. Sóhajtott.
Érezte, hogy most őt bámulja, a száját és a torkát. Elmosolyodott magában, és a szemét
teljesen lehunyta.
Most Damon tartotta a súlyát, megtartva őt a zuhanástól. Érezte a száját a nyakán, égetően
meleg, mintha lázas lenne. Aztán érezte a szúrást, mint két kis tűszúrás. Gyorsan elmúlt, és
megnyugodott, ahogy elkezdte kiszívni a vérét.
Emlékezett erre az érzésre, az érzés, mintha egy lebegő arany fény ágyon lenne. A finom
bágyadtság elnehezítette az összes végtagját. Úgy érezte, álmos, mintha túl nehéz lenne
mozogni. Nem akar egyébként sem megmozdulni, túl jól érezte magát.
Az ujjai a haján pihentek összekulcsolva. Simogatva a puha, sötét helyeket. A haja meleg és
eleven, olyan volt, mint selyem, az ujjai alatt. Amikor résnyire kinyitotta a szemeit, látta,
hogy szivárványokat tükrözött vissza a gyertyafényben. Piros, kék és lila, úgy, mint… úgy,
mint a madártoll…
És akkor minden összetört. Nem volt fájdalom a torkán, hirtelen, mintha a lelke szakadt volna
ki belőle. Ő volt a rámenős Damon, küzdött ellene, próbálta kényszeríteni. Sikoly csengett a
fülében. Damon küzdött vele, de nem Damon volt, a varjú volt. Hatalmas szárnya vele
szemben verte a levegőt.
Kinyitotta a szemét. Ébren volt és sikoltozott. A bálterem eltűnt, és ő a sötét hálószobában
volt. De a rémálom követte őt. Még akkor is, mikor felgyúlt a fény, akkor ismét szárnyak
csapdosták az arcát, éles csőr közeledett felé.
59
Elena az egyik kezét védelmezően a szeme elé tette. Még mindig sikoltozott. Nem tudott
elmenekülni onnan, a rettenetes szárnyak fogva tartották, kétségbeesett, majd egy hang
hallatszott, mintha ezer pakli kártyát egyszerre kevertek volna össze.
Az ajtó kivágódott, és kiabálást hallotta. A varjú meleg, nehéz testét ütötte valami és az egyre
hangosabban károgott. Aztán valaki lehúzta őt az ágyról, és ott állt mögötte védelmezőn
Bonnie apja. Volt egy seprű nála, és azzal ütötte a madarat.
Bonnie állt az ajtóban. Elena a karjaiba rohant. Bonnie apja kiabált, majd ment kinyitni egy
ablakot.
- Vége van. - mondta Mr. McCullough, nehezen lélegzett.
Mary és Mrs. McCullough kint állt a folyosón fürdőköpenyben. – Fáj valamid? - kérdezte
Mrs. McCullough. Elena csodálkozott. - Az a ronda dolog két ponton megsértett.
- Jól vagyok. - mondta Elena, miközben letörölt egy csepp vért az arcáról. Annyira
megrendült, hogy a térde alig tartotta meg.
- Hogyan jutott be? - kérdezte Bonnie.
Mr. McCullough megvizsgálta az ablakot. - Neked kellett nyitva hagynod az ablakot. -
mondta. - És miért vetted le a zárakat?
- Én nem. - sírta Elena.
- A zár és az ablak is nyitva volt, amikor hallottam a kiabálásodat, és bejöttem. - mondta
Bonnie apja. - Nem tudom, ki más lehetett volna, ha nem te.
Elena visszafojtotta a tiltakozást. Tétován, óvatosan az ablakhoz lépett. Igaza volt, a zár ki
volt csavarva. És ezt nem lehetett máshogy megtenni, csak belülről.
- Lehet, hogy alvajáró volt. - mondta Bonnie, ami Elena eljött ablaktól, Mr. McCullough
elkezdte visszaszorítani a zsilipeket. - Jobb lesz, ha elmentek megmosakodni.
Alvajárás. Hirtelen az egész álomra visszaemlékezett Elena. A csarnok, a tükrök, és a
bálterem, és Damon. Táncolt Damonnal. Kibontakozott Bonnie öleléséből.
- Majd csinálom én magam. - mondta, hallotta a saját hangját, ami a hisztéria szélén állt. –
Nem… tényleg… én akarom. - Elmenekült a fürdőszobába, ott megállt, és visszazárta az ajtót,
megpróbált lélegezni.
Az utolsó dolog, amit most akart, az tükörbe nézni. De végül is lassan odalépett az egyikhez a
mosdókagyló fölött, közben remegett, ahogy látta a visszatükröződést, miközben mozgott,
centikkel közelítette meg, míg szemben nem állt vele.
A saját képe nézett vissza, kísértetiesen sápadt volt, a szeme sérülten és rémülten nézett ki.
Alatta mély árnyékok voltak, és a vére elkenődött az arcán.
60
Lassan elfordította a fejét, és kissé felemelte a haját. Majdnem hangosan felkiáltott, amikor
látta, mi van alatta.
Két kicsi, friss és nyitott seb volt a nyakán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése