Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 12. fejezet

12. fejezet

Egy hang szólt Elenához, amint az üzlet polcai közt keresgélt.
- Áfonyamártás, máris?
Elena felnézett. - Szia, Matt. Igen, Judit néni szívesen elkészít a Hálaadásnapi menüt előtte
vasárnap, emlékszel? Ha gyakorol, akkor kevesebb lesz az esély, hogy valami rettenetes fog
belőle kisülni.
- Mint, hogy elfelejti megvenni az áfonyamártást, és ez tizenöt perccel vacsora előtt jut
eszébe?
- Öt egész perccel vacsora előtt. - mondta Elena, az órájára nézett, és Matt nevetett. Ez a hang
jó volt, és Elena már régen hallotta. A lány felé haladt majd megállt mellette, de miután a lány
fizetett a vásárlásért, tétovázott, és visszanézett.
Matt a magazin állványnál állt, látszólag eltűnt, de volt valami a váll tartásában, ami azt
mutatta, hogy oda akar menni hozzá.
A lány az ujjaival megérintette a magazint. – Van programod vacsorára? - kérdezte. Amikor
bizonytalanul felé pillantott az üzletben, még hozzátette: - Bonnie kinn vár a kocsiban, ő ott
lesz. Egyébként csak a család. És persze Robert, most ő is kell. - Ez azt jelentette, hogy Stefan
nem jön. Még mindig nem volt biztos benne, hogy, hogy áll a dolog kettejük között, Matt és
Stefan között ezekben, a napokban. Legalább beszéltek egymással.
- Sajnos ki kell mentenem magam ma estére, Anya nem érzi jól magát. - mondta. De aztán,
mintha témát akart volna váltani, így folytatta: Hol van Meredith?
- A családjával elmentek rokon látogatóba vagy valami ilyesmi. - Elena homályos volt, mert
Meredith is homályosan beszélt magáról, és ritkán beszélt a családjáról. - Szóval mit
gondolsz? Nem akarsz adni egy esélyt Judith néni főztjének?
- A régi idők emlékére?
- A régi barátok kedvéért. - mondta Elena egy pillanatnyi habozás után, és mosolygott.
Pislogott, és elfordult. - Hogy utasíthatnék vissza egy ilyen meghívást? - ezt furcsán, tompa
hangon mondta. De amikor visszatette a magazin, és mikor utána ment, mosolygott is.
Bonnie vidáman köszöntötte őt, és amikor hazaértek, Judith néni is örült neki, majd invitálta,
hogy menjen be a konyhába.
- A vacsora már majdnem kész. - mondta, és elvette a csomagot Elenától. – Robert is itt van,
egy pár perccel ezelőtt érkezett. Miért nem mész vissza az ebédlőbe? Ja, vigyél egy széket,
Elena. Matt-el heten leszünk.
- Hatan, Judith néni. - mondta Elena szórakozottan. - Te és Robert, én és Margaret, Matt és
Bonnie.
86
- Igen, drágám, de Robert hozott egy vendéget is. Ők már leültek.
Elena megjegyezte a szavakat, ahogy belépett az ebédlő ajtaján, de egy pillanatnyi
késedelembe telt, amíg az agya reagált rájuk. Még így is tudta, átlépve az ajtón, valahogy
tudta, mi vár rá.
Robert ott állt, egy üveg fehérborral és a kedélyesen nézett. És ott ült az asztalnál, az asztal
végénél a középpontban, egy magas égő gyertya mögött, ott volt Damon.
Elena rájött, amikor a megállt, és Bonnie hátulról belé ütközött. Aztán kénytelen volt tovább
haladni. Elméje nem volt olyan engedelmes, hanem továbbra is megfagyott.
- Ah, Elena. - mondta Robert, és kinyújtotta a kezét. – Ő itt Elena, a lány, akiről meséltem
neked. - mondta Damonnak. - Elena, ez itt Damon... Damon ...
- Smith. - mondta Damon.
- Ó, igen. Az én alma materből jött, a William & Mary Főiskoláról, és épp most futott be
hozzám, a gyógyszertárba. Mivel olyan helyet keresett, ahol tudna enni, meghívtam
magammal ide egy kis házi főtt ételre. Damon, ezek itt Elena barátai, Matt és Bonnie.
- Helló! - mondta Matt. Bonnie csak bámult, majd ismét Elenára vetette hatalmas szemét.
Elena megpróbálta visszatartani magát. Nem tudta, hogy visítva kivonuljon a szobából, vagy
kivegye a pohár bort Robert kezéből, és Damon arcára öntse. Túl dühös volt abban a
pillanatban ahhoz, hogy féljen.
Matt a nappaliban ment egy székért. Elena csodálkozott, hogy a fiú vajon hogy képes
elfogadni Damont, majd rájött, hogy ő nem volt ott Alaric partiján. Ő nem tudja, mi történt
ott, közöttük, Stefan és a „látogatóba jött egyetemista” között.
Bonnien már látszottak a pánik jelei. Meredten, könyörögve bámult Elenára. Damon felállt, és
kihúzott egy széket neki.
Mielőtt Elena válaszolhatott volna valamit, hallotta Margaret magas kis hangját az ajtóból. -
Matt, akarod látni a cicát? Judit néni azt mondja, megtarthatom. Én úgy hívom, Hógolyó.
Elena megfordult, támadt egy ötlete.
- Milyen aranyos. - mondta Matt előzékenyen, fölé hajolt a kis dombnak, és megsimogatta a
fehér bundáját Margaret karjaiba. Meghökkent, amikor Elena minden ceremónia nélkül
kiragadta a macskát az orra alól.
- Gyere Margaret, mutassuk meg a cicádat Robert barátjának. - majd belenyomta a bolyhos
szőrcsomót Damon arcába, és odadobta őt neki.
Zűrzavar támadt. Hógolyó kétszer akkorára dagadt, mint normálisan, és a szőre felállt. Olyan
hangot adott ki, mint a víz, amit egy vörösen izzó serpenyőre cseppentetek, azután vicsorgott,
köpködött, és megkarmolta Elenát, Damon leütötte róla, visszapattant a fal mellől, majd
kirohant a szobából.
87
Egy pillanatra Elena megelégedésére látta, hogy Damon éjfekete szeme kissé szélesebb, mint
máskor. Aztán lehunyta szemhéját, majd újra kinyitotta őket, és Elena a többiek felé fordult,
figyelve a többi jelenlevő reakcióját a szobába.
Margaret éppen kinyitotta a száját és visított, mint egy gőzmozdony. Robert igyekezett gátat
szabni ennek, csitította a kislányt, és próbálta megtalálni a macskát. Bonnie a hátát a szoba a
falának nyomta, kétségbeesetten nézett. Matt és Judith néni, akik belestek a konyhából, csak
döbbenten néztek.
- Azt hiszem, nem tudod, hogy kell bánni az állatokkal. - mondta Damonnak, és elfoglalta
helyét az asztalnál. A lány bólintott Bonnie felé, aki vonakodva bár, lehámozta magát a falról,
és a saját helye felé száguldott, mielőtt Damon megérinthette volna a széket. Bonnie barna
szeme körbe járt, hogy kövessék őt, amint leült a sorba.
Néhány perc múlva, Robert ismét visszatért a könnyáztatta Margarettel és szigorúan
összevont szemöldökkel nézett Elenára. Matt csendben helyet foglalt a székén, bár ő is
felemelte a szemöldökét.
Ahogy Judith néni megérkezett, elkezdődött az étkezés, Elena fel és lenézett az asztalon. Úgy
tűnt, fényes köd terít be mindent, és úgy érezte, mind ez túl valótlan, de a jelenet maga szinte
hihetetlenül egészségesnek tűnt, mint valami reklámban. Csak egy átlagos család, aki leült
pulykát enni, gondolta. Egy kissé ideges hajadon nagynéni, aki aggódik amiatt, hogy a borsó
túl puha lett, és a tekercs leégett, egy kényelmes, leendő nagybácsi, egy aranyhajú tizenéves
unokahúggal és az ő hirtelenszőke baby húgával. Egy kék szemű szomszéd fiú típus, egy
tündéri barátnő, és egy gyönyörű vámpír kandírozott édesburgonyát fogyaszt. Egy átlagos
amerikai háztartásban.
Bonnie az étkezés első felét azzal töltötte, hogy a szemével azt próbálta Elenának üzenni:
„Mit tegyek?”. De Elena csak annyit válaszolt: „Semmit”. Nyilván úgy döntött, hogy a sorsa
bízza magát. Elkezdett enni.
Elenának fogalma sem volt, mit tegyen. Az, hogy így sarokba szorította, ez sértés, és
megalázó, és ezt Damon is tudta. De Judith nénit és Robertet elkápráztatta, bókolt az
étkezésről és a fényről, meg a William & Mary Főiskoláról csevegtek. Most még Margaret is
rá mosolygott, és hamarosan Bonnie is behódolt neki.
- Fell's Church-ben a jövő héten lesz az Alapítók Napjának megünneplése. - tájékoztatta Judit
néni Damont, vékony arcán halvány rózsaszín pír jelent meg. - Olyan jó lenne, ha vissza
tudnál rá jönni.
- Szeretnék. - mondta Damon nyájasan.
Judit néni elégedetten nézett. - És ebben az évben Elenának is nagy része lesz benne. Őt
választották, hogy képviselje Fell's Church szellemét.
- Biztosan büszke rá. - mondta Damon.
- Ó, azok vagyunk. - mondta Judith néni. - Szóval megpróbálsz majd eljönni?
88
Elena dühösen tört egy darabot a vajas tekercsből. - Hallottam néhány pletykát Vickieről. -
mondta. - Emlékszel, a lány, akit megtámadtak. - nyomatékosan Damonra nézett.
Volt egy rövid szünet. Aztán Damon azt mondta: Attól tartok, nem ismerem.
- Ó, biztos vagyok benne, hogy igen. Olyan magas, mint én, barna szemű, világosbarna hajú
... különben, egyre rosszabbodik az állapota.
- Ó, szegény! - mondta Judith néni.
"Igen, az orvosok nem értik miért. És az állapota egyre csak rosszabb és rosszabb lesz, mintha
a támadás még mindig tartana. - Elena Damon arcán tartotta a szemét, miközben beszélt, de
nem jelent meg rajta más, csak udvarias érdeklődés. - Van még néhány töltelék. - fejezte be,
és felé nyújtotta a tálat.
- Nem, köszönöm. Inkább ebből kérnék még egy kicsit. - egy kanalat tartott a kezébe, zselés
áfonyamártással, a gyertyák fényében megvilágítva. - Ez egy ilyen szívfájdító szín.
Bonnie, mint a többi ember az asztalnál, felnézett a gyertyára. Mikor ezt tette, Elena
észrevette, hogy ő nem fordul el tőle. Ott maradt, nézve a táncoló lángot, és lassan minden
kifejezés eltűnt az arcáról.
„Ó, nem!” - gondolta Elena, mint egy bizsereg, a félelem úgy kúszott át rajta és végtagjain. Ő
látta már ezt a kifejezést az előtt. A lány megpróbálta Bonnie figyelmét magára vonni, de a
másik lány úgy látszik, nem látott semmit, csak a gyertyát.
- … azután az általános iskolás gyerekek felvonulást rendeznek a város történelméről. -
mondta Judith néni azt Damonnek. - De a befejező szertartást az öregebb diákok végzik. -
Elena, hány rangidős lesz benne az idén?
"Csak mi hárman." Elena kellett fordulnia, hogy foglalkozzon a nagynénje, és volt, miközben
ő nézte Judit néni mosolygó arcát, hogy hallotta a hangot.
- Halál.
Judith néni hüledezett. Robert villája félúton megállt a szájhoz. Elena azt kívánta, vadul és
teljesen reménytelenül, bár itt lenne Meredith.
- Halál. - mondta a hang újra. - A halál itt van ebben a házban.
Elena körül nézett az asztalnál, és látta, hogy nem volt senki, aki segítsen neki. Mindnyájan
Bonniera bámultak, mozdulatlanul, mint egy fényképre.
Bonnie a gyertyalángba bámult. Az arca üres volt, a szeme a távolba révedt, ahogy azelőtt
mikor ez a hang beszélt rajta keresztül. Most azok a világtalan szemek készséges Elena felé
fordultak. - A halálod. - mondta a hang. - A halálod vár, Elena. Ez az…
Bonnie úgy tűnt, megfullad. Aztán élesen előre hanyatlott és majdnem tányérján landolt.
89
Egy pillanatra mindenki leblokkolt, majd mindenki megmozdult. Robert felugrott, és kihúzta
Bonniet, a vállára emelte. Bonnie bőre kékes-fehér volt, a szeme csukva. Judith néni körülötte
ugrált, törölgetve az arcát egy nedves szalvétával. Damon figyelte, elgondolkodó szemmel.
- Jól van. - mondta Robert nyilvánvaló megkönnyebbüléssel nézett fel. - Azt hiszem, csak
elájult. Valami hisztérikus rohama lehetett. - de Elena csak akkor tudott fellélegezni, mikor
Bonnie kinyitotta a szemét, és megkérdezte, miért bámulja mindenki.
Ez a hatékony véget vetett a vacsorának. Robert ragaszkodott ahhoz, hogy Bonnie haza vigye,
és miután Elenának jutott rá ideje, egy szót suttogott Damonnek.
- Kifelé!
Felemelte a szemöldökét. - Mi?
- Azt mondtam, kifelé! Most! Menj! Vagy megmondom nekik, hogy te vagy a gyilkos.
Szemrehányóan nézett. - Nem gondolod, hogy egy vendég egy kicsit több figyelmet érdemel?
- mondta, de arckifejezése vállat vont, és elmosolyodott.
- Köszönöm, hogy veletek vacsorázhattam. - mondta hangosan Judith néninek, aki kezében
egy takaróval az autó felé ment. - Remélem, valamikor megismételhetjük. - majd Elenának
hozzátette: Még látjuk egymást.
„Nos, ez elég világos volt.” - Elena gondolta, amint Robert elhajtott egy komor Mattel és egy
álmos Bonnieval, Judith néni felhívta telefon Mrs. McCullough-t.
- Én nem tudom, mi van ezekkel, a lányokkal. - mondta. - Először Vickie, most Bonnie és
Elena ... nem érzi jól magát az utóbbi időben ...
Miközben Judit néni beszélt és Margaret kereste az elveszett Hógolyót, Elena megállt.
Fel akart hívni Stefant. Ez volt minden, amit akart. Nem aggódott Bonnie-ért, a másik
alkalommal, amikor ez megtörtént, nem látszott maradandó károsodás. És Damonnek jobb
dolga is ma este, mint zaklatni Elena barátait.
Idejött, hogy begyűjtse a jussát azért a szívességért, amit tett neki. Minden kétséget kizáróan
tudta, hogy ez volt az utolsó szavai jelentése. És ez azt jelentette, hogy majd mindent el kell
mondania Stefannak, mert ma este szüksége lett volna rá, szüksége lett volna a védelmére.
Csak hogy, mit tehetne Stefan? Annak ellenére, hogy minden ellenkezése és érve ellenére a
múlt héten nem volt hajlandó elfogadni a vérét. Ragaszkodott hozzá, hogy e nélkül is
visszanyeri a hatalmát, de Elena tudta, hogy továbbra is sebezhető. Stefan akkor se tudná
megállítani Damont, ha itt lenne? Ha megtenné, azzal öngyilkosságot követne el?
Bonnie háza nem volt biztonságos. És Meredith eltűnt. Nem volt senki, aki segíthetne neki,
senki, akiben meg tudna bízni. De a gondolat, hogy ma este egyedül várakozzon, tudván,
hogy Damon eljön, elviselhetetlen volt.
90
Hallotta, hogy Judith néni letette a kagylót. Automatikusan, a konyha felé indult, Stefan
számát futtatva át az elméjében. Aztán megállt, és lassan megfordult, hogy visszanézzen a
nappaliba, amin keresztül ment.
Átnézte a padlótól a mennyezetig, az ablakokat és a kandalló bonyolult, gyönyörűen
megformált íveit. Ez a szoba az eredeti ház része volt, amelyik majdnem teljesen leégett a
polgárháborúban. Az ő szobája maradt még meg, fent.
Nagy fény kezdett derengeni. Elena az öntés felső határát nézte, ahol a modern étkező
csatlakozott. Aztán majdnem szaladt a lépcső felé, szíve gyorsan vert.
- Judith néni? - Nagynénje megállt a lépcsőn. - Judith néni, mondj meg nekem valamit.
Damon bement a nappaliba?
- Micsoda? - Judith néni csak pislogott rá.
- Robert megmutatta Damonnek a nappalit? Kérlek, gondolkodj rajta, Judith néni! Tudnom
kell.
- Miért, nem, Azt hiszem nem. Nem, ő nem. Ők egyenesen az ebédlőbe jöttek. Elena, mi a
csuda?... – Miközben hallgatta Elena nagy lendülettel átölelte karjaival, és megölelte őt.
- Bocs, Judith néni. Csak boldog vagyok. - mondta Elena. Mosolyogva megfordult, hogy
visszamenj le a lépcsőn.
- Nos, örülök, hogy valaki boldog, azok után, ami a vacsorán történt. Bár ez a kedves fiú,
Damon, mintha maga is élvezte volna. Tudod, Elena, úgy látszott egészen oda volt érted,
annak ellenére, ahogy viselkedtél vele.
Elena visszafordult. - Na és?
- Nos, csak arra gondoltam, hogy adhatnál neki egy esélyt, ez minden. Azt hittem, nagyon
kellemes. Az ilyen fiatalembereket szeretem látni errefelé.
Elena megdermedt egy pillanatra, majd lenyelte kitörni készülő hisztérikus nevetését. A
nagynénje utalt, hogy válassza inkább Damont, Stefan helyett..., mert Damon biztonságosabb.
Az a fajta fiatalember, akit minden nagynéni szeretne. - Judit néni, - kezdte zihálva, de aztán
rájött, hogy hasztalan. Megrázta a fejét, némán, felemelte kezét, jelezve vereségét, és figyelte,
ahogy felmegy a lépcsőn.
Általában Elena zárt ajtónál aludt. De ma nyitva hagyta az ajtót és mikor az ágyában feküdt a
sötét folyosót bámult. És gyakran pillantott a világítós órára a mellette lévő az
éjjeliszekrényen.
Nem volt veszély, de mégsem tudott elaludni. A percek csak vánszorogtak, hogy majdnem azt
kívánta, bár tudna. Idő gyötrelmes lassúsággal tele. Tizenegy óra...Tizenegy harminc... éjfél.
Hajnali egy. Egy óra harminc. Kettő.
2: 10 – kor zajt hallott.
91
Hallgatott miközben még mindig az ágyán feküdt, a zaj gyenge suttogás volt odalent. Tudta,
hogy megtalálja a módját, hogy feljöjjön hozzá, ha akar. Ha Damon valamit elhatároz, zár
nem tartaná távol.
A dallam jutott eszébe, abból az álomból, ami azon az éjszakán volt, amikor Bonnie-nál aludt,
csilingelt át elméjét, egy maroknyi panaszos, ezüstös emlékként. Furcsa érzéseket ébresztett
fel benne. Majdnem kábulatba esett, vagy mintha álomba zuhant volna, felkelt és odaállt a
küszöbhöz.
A folyosón sötét volt, de a szeme lassan hozzá szokott. Látta a sötét sziluettet, amint felfelé
jön a lépcsőn. Amikor elérte a legfelső fokot, látta a gyors, halálos csillogó mosolyát.
Várt, mosolytalanul, amíg el nem érte őt, és ott állt vele szemben, és csak a keményfa padló
küszöbe volt közöttük. A ház teljesen elhallgatott. Az egész ház, Margaret a folyosó végén
aludt, Judith néni feküdt álmokba burkolva, és nincsenek tisztában azzal, hogy mi történik az
ajtajukon kívül.
Damon nem mondott semmit, de ahogy nézett rá, szemét végig futatta a hosszú, fehér
hálóingén és annak magas, csipkés nyakán. Elena ezt választotta, mert ez volt az egyik
legszerényebb, mind közül, de Damon nyilván úgy gondolta, hogy vonzó. Kényszeríttette
magát, hogy csendben maradjon, de a szája kiszáradt és a szíve tompán lüktetett. Itt volt az
idő. Egy másik percben tudta.
Felnézett rá, anélkül, hogy egy szóval vagy gesztussal meghívta volna, az ajtó üresen maradt.
Látott egy gyors villanást a feneketlen szemében, és kíváncsian nézte, ahogy felé jön. Aztán
néztem, ahogy megáll.
Csak állt, a szobáján kívül, nyilvánvalóan zavarban volt. Megpróbált ismét előrelépni, de nem
sikerült. Úgy tűnt, valami megakadályozza őt, hogy tovább menjen. Az arcán, a zavart
meglepetés váltotta fel, majd düh.
Felnézett, a szeme a fejgerendáját kutatta fönn, miközben letapogatta a mennyezetet, oldalra
állt a küszöbnél. És akkor teljes erejéből megütötte, az ajkai, amiket visszavont a fogairól,
felfedve állati vicsorát.
Biztonságban az ajtó oldaláról, Elena halkan nevetett. Működött.
- A szobám és a nappali alatta minden a régi házból maradt meg. - mondta neki. - És, persze,
ez más otthon. Egy olyan, amibe nem hívták be, és soha nem is fognak.
Mellkasa hullámzott a dühtől, orra kitágult, szeme vadul csillogott. A fekete düh hullámai
áradtak belőle. Úgy nézett ki, mint aki szeretné szétverni a falakat a kezével, melyeket izmai
rángatóztak és megfeszülte a dühtől.
Diadal és megkönnyebbülés járta át Elenát. – Jobb lesz, ha most elmész. - mondta. - Nincs itt
semmi keresnivalód.
Az egyik percben még szeme fenyegetően lángolt, aztán Damon megfordult. De nem a lépcső
felé. Ehelyett tett egy lépést folyósón, s a kezét Margaret szobájának ajtajára tette.
92
Elena megindult előre, mielőtt tudta volna, mit tesz. Megállt az ajtóban, és megragadta a falon
a tapétát, nehezen kapott levegőt.
A fejével hátra fordult, és visszamosolygott a lányra, lassú, kegyetlen mosollyal. Enyhén
elfordította a kilincset, de nem azt nézte. Szeme, ami olyan volt, mint a folyékony ébenfa,
Elenán maradt.
- Te döntesz. - mondta.
Elena dermedten állt, és érezte, mintha a tél benne lenne. Margaret csak egy baba. Ez azt
jelentette, hogy olyan szörnyeteg lenne, hogy képes lenne bántani egy négy évest.
De Damon arcán nyoma sem volt meglágyulásnak vagy részvétnek. Egy vadász volt, gyilkos,
és a gyengék voltak a zsákmánya. Eszébe jutott a félelmetes állati vicsor, ahogy szép
tulajdonosa átváltozott, és tudta, hogy ő soha nem hagyja, hogy bántsa Margaretet.
Úgy tűnt, minden lassítva történik. Látta Damon a kezét a kilincsen; látta azokat, könyörtelen
szemeket. Kisétált az ajtón, hátrahagyva az egyetlen biztonságos helyet.
„A Halál itt van a házban.” - mondta Bonnie. És most Elena nem dönthet felőle szabad
akaratából. Lehajtotta a fejét, hogy elrejtse a tehetetlen könnyeit, melyek a szeméből
hullottak. Végül Damon nyert.
A lány nem nézett fel, hogy látja előre rá. De úgy érezte, a levegő mozdult körülötte, ami neki
borzongás. És akkor volt kesztyűujjszerűen betüremkedik a puha, a végtelen sötétségben, ami
köré tekert vele, mint egy nagy madár szárnya.
Nem nézett fel, hogy lássa őt közeledni felé. De érezte, ahogy a levegő megmozdul körülötte,
miközben elérte, megborzongott. És ekkor érezte, ahogy a puha, végtelen sötétség beburkolja,
körül vette, mint egy nagy madár szárnyai.

Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 11. fejezet

11. fejezet

- A név Salvatore. Úgy, mint megmentő. - mondta. Egy rövid pillanatig fehér fogai
megvillantak a sötétben.
Elena visszanézett. A tető takarásban volt az erkélyről, de csoszogó hangot hallott lentről. De
ezek nem az üldözés hangjai voltak, és semmi jele nem utalt rá, hogy valaki hallaná
beszélgetésüket. Egy perc múlva hallotta, amint a franciaablak visszacsukódik.
- Azt hittem, hogy Smith. - mondta, még mindig a sötétbe bámulva.
Damon nevetett. Borzasztóan megnyerő nevetéssel, olyan, mint Stefané, csak keserű él
nélkül. Ez arra késztette őt, hogy a szivárvány fényekre gondoljon a varjú tollain.
Ennek ellenére nem tudta őt becsapni. Bájosnak látszott, de Damon minden képzeletet
felülmúlóan veszélyes volt. Ez a kecses, heverészett testét tízszer erősebb, mint egy emberé.
Ezek a lusta sötét szemek tökéletesen láttak éjszaka is. A hosszú ujjú kéz, ami felrántotta őt a
tetőre, lehetetlen gyorsasággal mozoghatna. És leginkább zavaró tény, hogy elméje egy
gyilkos elméje volt. A ragadozó.
Ezt épp csak a felszín alatt érzékelhette. Más volt, mint egy embertől. Oly sokáig élt úgy,
hogy megölte vadászott rájuk, hogy nem látott más utat. És élvezte ezt, miközben nem harcolt
a természetével, mint Stefan, de erre büszke volt. Nem volt se erkölcse, se lelkiismerete, és
csapdába ejtette itt az éjszaka közepén.
Az egyik sarok felé hátrált, készen arra, hogy bármelyik pillanatban leugorjon. Most
haragudnia kellene rá, azok után, azért, amit az álmában tett vele. Dühös volt, de nem volt
semmi értelme ezt kifejezni. Tudta, hogy magában dühöng, és ő csak nevetett a lányon,
mintha hangosan is mondta volna neki.
A lány csendesen, elszántan nézte őt, várva a következő lépésére.
De ő nem mozdult. Ezek a kezek, amelyek gyorsabban mozogtak, mint egy támadó kígyó,
mozdulatlanul pihentek a térdén. Arckifejezése emlékeztette őt, hogyan nézett rá egyszer
korábban. Az első alkalommal, amikor találkoztak, ugyanilyen megfontoltnak látszott, kivéve
a kifejezés a szemében, akkor meglepetés volt benne. Most már nyoma se volt.
- Nem fogsz sikítozni velem? Vagy elájulni? - kérdezte, mintha felkínálná neki a szokásos
lehetőségeket.
Elena még mindig őt nézte. Damon sokkal erősebb volt nála, és gyorsabb, de ha szükséges,
úgy gondolta, eljuthat a tető széléhez, mielőtt elérné őt. Harminc láb magas, mintha ennyi
hiányzott volna az erkélytől, de talán úgy érdemes megkockáztatni. Minden Damontól függ.
- Én nem ájulok el. - mondta kurtán. - És miért kellene üvöltöznöm veled? Úgy volt, hogy egy
játékot játszunk. Hülye voltam azon az éjszakán, és így elveszett. Figyelmeztetettél a
temetőben, hogy milyen következményekkel járhat.
78
Az ajka szétnyílt, gyors levegőt vett és elfordult. - Én csak azt mondtam, hogy lehetnél az és
Árnyék Királyném. - mondta, szinte magában beszélt, s így folytatta: Volt már nagyon sok
társam, fiatal lányok, mint te és nők, akik Európa szépségei voltak. De te vagy az, akit az
oldalamon szeretnék. Uralkodók, akik tudják, mit akarnak, és meg is szerzik. Félelemmel és
hódolattal fordulna felénk az összes gyengébb lélek. Ez olyan rossz lenne?
- Én egy vagyok a gyengébb lelkek közül. - mondta Elena. - És te meg az ellenségem vagy,
Damon. És ez sosem fog megváltozni.
- Biztos vagy benne? - őt nézte, érezte, hogy a hatalmával megérinti a tudatát, mintha hosszú
ujjak súrolták volna. De nem volt szédülés, nem érezte magát gyengének, vagy hagyta el
magát. Aznap délután sokáig áztatta magát, mint mindig ezekben, a napokban, egy forró
fürdő, meghintve szárított verbénával.
Damon szemében megértés csillant, de jól viselte a kudarcot. - Mit csinálsz itt? – kérdezte
mellékesen.
Különös volt, de úgy érezte, nem kell hazudnia neki. - Caroline elvett valamit, ami az enyém.
A naplómat. Azért jöttem, hogy visszavegyem.
Új kifejezés villant a sötét szemeiben. - Kétségtelen, hogy megvédd az értéktelen öcsémet
valahogy. - mondta bosszúsan.
- Stefannak ehhez semmi köze sincs!
- Ó, igazán? - Félt, mert megérti, többet jelent neki. - Furcsa, eddig úgy tűnt, hogyha valami
baj van, ő mindig benne van. Ő idézi elő a problémát. Most, ha ő kikerül a képből...
Elena kitartóan beszélt. - Ha megint megsebzed Stefant, nagyon meg fogod bánni. Meg
fogom találni a módját, hogy azt kívánd, bár ne tetted volna, Damon. Komolyan mondom.
- Értem. Nos, hát, sok munkát fogok neked adni, nem?
Elena nem mondott semmit. Rábeszélte magát miközben sarokba szorította, beleegyezett,
hogy megint ezt a halálos játékát játssza. Félrenézett.
- Végül az enyém leszel, ugye tudod. - mondta halkan. Ez az a hang volt, amit a buliban
használt, mikor azt mondta: „Nyugi, nyugi.” Most nem volt benne gúnyolódás, vagy
rosszindulat, puszta tényként mondta. – „Ha törik, ha szakad”, mint ahogy az emberek
mondják, ez egy jó kifejezés. - Az enyém leszel, mielőtt leesik a következő hó.
Elena megpróbálta elrejteni azt a hideget, amit érzett, de tudta, hogy amúgy is látja.
- Jó. - mondta. Bizonyos értelemben igazad van, hogy félsz tőlem, én vagyok a
legveszélyesebb dolog, amivel valószínűleg valaha is találkozhattál az életedben. De most van
egy üzleti ajánlatom számodra.
- Üzleti ajánlat?
79
- Pontosan. Idejöttél, hogy visszakapd a naplót. De nem kaptad vissza. - Mutatta üres kezeit. -
Elbuktál, nem de? - Amikor Elena nem válaszolt, folytatta. És nem akarod, hogy az öcsém
megtudja, így ő nem segíthet neked. De tudok. És fogok is.
- Segítenél?
- Természetesen. Fizetségért cserébe.
Elena rá meredt. Vér lángolt az arcán. Amikor sikerült kiejtenie a szavakat, csak suttogva
sikerült neki beszélni.
- Mi az… ára?
Mosolya felragyogott a sötétben. - Néhány perc az idődből, Elena. Néhány csepp véred. Egy
velem töltött óra, egyedül.
- Te… - Elena nem találta a megfelelő szót. Minden jelző, amit tudott, túl enyhe volt.
- Nekem így is jó, ahogy van, végül is. - mondta ésszerű hangon. - Ha őszinte vagy, akkor ezt
el kell ismerned magadnak. A múltkori nem az utolsó alkalom volt. Miért nem fogadod ezt el?
- A hangja meleggé és bensőségessé vált. - Emlékezz csak...
- Inkább elvágom a torkomat. - mondta.
- Érdekes gondolat. De én sokkal élvezetesebb módon is meg tudnám tenni.
Csak nevetett rajta. Valahogy, ez mindennek a teteje volt, ez már túl sok volt. - Undorító
vagy, tudod. - mondta. – És visszataszító. - A lány remegett, és nem tudott lélegezni. – Előbb
halnék meg, mint hogy ezt megadnám neked. Inkább…
Nem volt biztos benne, mi késztette arra, hogy ezt tegye. Amikor együtt volt Damonnel, egy
más fajta ösztön vezette őt. Abban a pillanatban úgy érezte, hogy inkább kockáztat, bármit,
hogy most nyerjen. Észrevett, elméje egyik felével, hogy Damon ült vissza, nyugodt volt
miközben élvezte azt a kanyart, amit a játéka vett. Az elméje másik fele azt számolta, milyen
messze nyúlhat ki a tető az erkély fölött.
- Inkább ezt teszem. - mondta, és oldalra vetette magát.
Igaza volt, a figyelme gyengült, és nem mozgott elég gyorsan ahhoz, hogy megállítsa. Érezte
a szabad teret a lába alatt, majd rettegés futott végig rajta, mikor rájött, az erkély távolabb
van, mint gondolta. És ő egyre távolodott tőle.
De nem számított Damonre. A keze kilőtt, nem elég gyorsan ahhoz, hogy a tetőn tartsa, de
valamivel később esés közben elkapta. Olyan volt, mintha a súlya semmi lett volna neki.
Reflexszerűen, Elena megragadta a tető zsindelyezett élét és megpróbált felhúzni a térdét.
A hangja dühös volt. - Te kis bolond! Ha mindenképp az a vágyad, hogy meghalj, én tudok
más, jobb módot is mutatni.
80
- Engedj el! - mondta Elena a foga közt szűrve. Biztos ki fog jönni valaki más is az erkélyre,
aki majd megmenti, legalább is bízott benne. - Engedj el!
- Itt és most? - Őt nézte azokkal a feneketlen fekete szemeivel, és rádöbbent, hogy komolyan
gondolja. Ha igent mond, elengedi.
- Ez lenne a gyors módja a dolognak, nem igaz? - mondta. Szíve lüktetett a félelemtől, de nem
törődött vele, hogy Damon ne lássa.
- De az pazarlás lenne. - Egy mozdulattal visszarántotta őt biztonságba. Magához. Karja
megfeszült körülötte, szorosan karcsú kemény testéhez húzta, és Elena hirtelen nem látott
semmit. Be volt burkolva. Akkor úgy érezte, a lapos izmok összehúzódnak, mint egy nagy
macska, és ők ketten elindultak a semmibe.
Zuhantak. Nem tudott mit tenni, de erősen kapaszkodott belé, mint az egyetlen szilárd
dologba körülötte az elsuhanó világban. Aztán leértek, miközben macskaszerűen, könnyen
fogadták az ütközést.
Stefan tette valami hasonló egyszer. Stefan de nem tartotta utána is ilyen szorosan, az ajka
szinte az összeért az övével.
- Gondolj az ajánlatomra. - mondta.
Nem tudott mozogni, vagy elfordulni. És most, hogy már tudta, nincs hatalma fölötte, nem azt
használta, hanem egyszerűen a vonzerejét. Hiába tagadná, teste válaszolt az övének. Érezte a
lélegzetét az ajkán.
- Semmiben nincs rád szükségem. - mondta neki.
Azt hitte, hogy meg csókolja, de nem tette. Fölöttük franciaablakok kinyílt és egy dühös hang
szólalt meg az erkélyen. - Hé! Mi folyik itt? Van valaki odakinn?
- Ezúttal teszek neked egy szívességet. - mondta Damon nagyon halkan, még mindig nem
engedte el. – De legközelebb be fogom hajtani.
Nem tudta volna elfordítani a fejét. Ha úgy gondolja, hogy megcsókolja, ő engedte volna. De
hirtelen a kemény karjai elolvadtak körülötte, és az arca mintha elmosódott volna. Olyan volt,
mintha a sötétség visszaszívta volna önmagába. Aztán fekete szárnyra kapott és csapkodott a
levegőben, és egy hatalmas varjú szárnyalt el.
Valamit, egy könyv vagy cipő szállt utána az erkélyről. Egy méterrel mellé ment.
Átkozott madár! - hallatszott Mr. Forbes hangja felülről. - A tetőn kell fészkelnie.
Elkezdte rázni a hideg, karjait összezárta maga körül, Elena elbújt a sötétbe, amíg Mr. Forbes
visszament.
Úgy látta, Meredith és Bonnie a kapunál kuporog. - Mi tartott ennyi ideig? - suttogta Bonnie. -
Azt hittem, hogy elkaptak!
81
- Majdnem. Meg kellett húznom magam, amíg nem lett biztonságos. - Elena nem beszélt
Damonról, és most nem tudatosan tette. – Mennyünk haza! - suttogta. - Nem tehetünk többet.
Amikor elváltak Elena ajtajánál, Meredith azt mondta: Csak két hét van az Alapítók Napjáig.
- Tudom. - Egy pillanatra eszébe jutott Damon ajánlata. De megrázta fejét, el kell felejtenie. -
Majd kitalálok valamit. - mondta.
Elena a következő nap az iskolában nem tudott semmire koncentrálni. Az egyetlen biztató
tény az volt, hogy Caroline nem úgy tűnt, mintha észrevette volna, hogy jártak szobájában, de
ez volt minden, ami kicsit vigasztalta. Ma reggel volt a gyűlés, amelyen bejelentették, hogy az
iskola tanácsa úgy döntött, Elena fogja képviselni a diákokat, mint „Fell's Church szelleme”.
Az egész megbízó beszéd alatt, Caroline mosolya lángolt, diadalmasan és rosszindulatúan.
Elena megpróbálta figyelmen kívül hagyni ezt. És próbálta figyelmen kívül hagyni, semmibe
venni és elnyomni, amit még közgyűlés nyomán kapott, de nem volt könnyű. Soha nem volt
könnyű, és voltak napok, amikor azt hitte, megüt valakit, vagy csak sikoltozva rohangál, de
eddig tudta kezelni.
Délután, Elena várta a hatodik órában a történelemórát, belépve Tyler Smallwoodot vizsgálta.
Amióta csak visszajött az iskolába, nem foglalkozott vele, egy szót se váltottak közvetlenül.
Most elmosolyodott, gonoszul, mint Caroline a megbízó közlemény során. Most, ahogy
meglátta Elenát egyedül, megbökte Dick Cartert a könyökével.
- Mi az ott? - kérdezte. - Sárgaviola?
„Stefan, hol vagy?” - gondolta Elena. De tudta erre a választ. Félúton az iskolában, a
csillagászat teremből jön az osztályban.
Dick kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán arckifejezése megváltozott. Elena
mögé nézett a folyosón. Elena megfordult, és látta Vickiet.
Vickie és Dick együtt voltak, a Hazatérési Bál előtt. Elena úgy tudta, állítólag még mindig
együtt vannak. Dick bizonytalannak tűnt, mintha maga sem tudta volna, mit várhat a lánytól,
aki felé közeledik.
Volt valami furcsa Vickie tekintetében, és a járásában. Úgy mozgott, mintha a lába nem
érintette volna a padlót. A szeme kitágult és álmodozó volt.
- Hello! - mondta Dick bátortalanul, és felé lépett. De Vickie elhaladt mellette anélkül, hogy
egy pillantást vetett volna rá, és Tyler-höz ment. Elena figyelte, a történteket, és egyre
nyugtalanabbá tette. Viccesnek kellett volna találnia, de nem volt az.
Úgy kezdődött, hogy Tyler kissé meghökkent. Aztán Vickie a mellkasára tette a kezét. Tyler
mosolygott, de kényszeredett volt. Vickie becsúsztatta a kezét a kabátja alá. Tyler mosolya
megingott. Vickie rátette a másik kezét is a mellkasára. Tyler Dickre nézett.
- Hé, Vickie, ébredj fel! - mondta Dick sietve, de nem ment közelebb.
82
Vickie felfelé csúsztatta a két kezét, miközben tolta lefelé Tyler dzsekijét a vállain.
Megpróbált vállat vonni anélkül, vagy a könyvével visszatartani, hogy meg ne érintse. De
nem sikerült. Vickie ujjai becsúsztak az inge alá.
- Állítsd le. Állítsd le őt, gyerünk! - mondta Tyler Dicknek. Közben a falhoz hátrált.
- Hé, Vickie, nyugi. Ne tedd ezt. - mondta Dick, de biztonságos távolságba maradt.
Zaj támadt. Eleinte úgy olyan alacsony frekvencián, hogy az emberi hallás számára nem volt
hallható, de aztán egyre hangosabb és hangosabb lett. Morgás, hátborzongatóan félelmetes,
hogy a hideg futkározott tőle Elena gerincén. Tyler dülledt szemei hitetlenkedést tükröztek, és
hamarosan rájött, hogy miért. A hang Vickietől jött.
Aztán hirtelen sok minden történt egyszerre. Tyler a földre került, Vickie fogai pedig pár
centire csattantak a torkától. Elena, a veszekedést és mindent félre téve, megpróbált segíteni
Dicknek, lehúzni rólam. Tyler üvöltött. A történelem terem ajtaja nyitva volt, és Alaric
kiabált.
- Ne bántsátok! Óvatosan! Ez epilepsziás roham, csak le kell fektetni!
Vickie fogai megint csattantak, ahogy elérték a segítő kezek a kavarodásban. A karcsú lány
erősebb volt mindegyikük együttes erejénél, és elvesztették az irányítást. Nem voltak képesek,
sokkal tovább visszatartani őt. Megkönnyebbülten hallott Elena egy ismerős hangot a háta
mögül.
- Vickie, nyugodj meg. Rendben van. Nyugalom.
Stefan megragadta Vickie karját, és beszélt megnyugtatóan hozzá, Elena ennek ellenére sem
merte elengedni. És úgy tűnt, végre, hogy Stefan stratégiája beválik. Vickie karmoló ujjai
meglazultak, és képes volt, megszabadítani tőle Tylert. Amíg Stefan beszélt hozzá, szeme
petyhüdten csukva volt.
- Így jó. Most fáradtnak érzed magad. Minden rendben, álmos vagy.
De aztán hirtelen, már nem működik, és Stefan fölötte gyakorolt hatalma meg tört. Vickie
szeme kinyílt, és tekintete már nem egy riadt őz szemére hasonlított, mint ahogy Elena a
kávézóban látta. Most vörös dühvel lángolt. Neki esett Stefannak, és újult erővel harcolt
ellene.
Öten vagy hatan bírtak csak el vele, miközben valaki hívta a rendőrséget. Elena ott maradt,
ahol volt, beszélgetett Vickievel, néha rá kiabált, amíg a rendőrség megérkezett. Egyik sem
volt olyan jó.
Aztán hátralépett, és első alkalommal látta a bámészkodó tömeget. Bonnie az első sorban volt,
tátott szájjal bámulva. És Caroline is.
- Mi történt? - kérdezte Bonnie, amint a rendőrök elvitték Vickiet.
Elena, lihegve óvatosan, egy tincset eligazított a szeme elől. - Elment az esze és megpróbálta
levetkőztetni Tylert.
83
Bonnie lebiggyesztette az ajkát. - Nos, ez a lány megbolondult, nem igaz? - És rávigyorgott a
válla fölött közvetlenül Caroline-ra.
Elena kocsonyás térdei és a kezei remegtek. Érezte, hogy a kar átöleli, és hálásan nekidőlt
Stefannak. Aztán felnézett rá.
- Epilepszia? - mondta hiteltelen megvetéssel.
Végig nézett a folyosón Vickie után. Alarik Saltzman, még mindig utasításokat kiabált,
szemmel láthatóan vele megy. A csoport befordult a sarkon.
- Azt hiszem, éppen most engedte el az osztályt. - mondta Stefan. – Menjünk!
Csendben elindultak a panzió felé, mindketten a gondolataikba mélyedve. Elena összeráncolta
a homlokát, és többször is egy-egy pillantást vetett Stefanra, de nem kérdezte, amíg egyedül
nem voltak a szobájában.
- Stefan, mi ez az egész? Mi történik Vickie-vel?
- Ez az, erre én is kíváncsi vagyok. Már csak egy magyarázat lehet, hogy ő még mindig
támadás alatt áll.
- Úgy érted, Damon még…Ó, istenem! Ó, Stefan, neki is kellett volna adni verbénát. Azt
kellett volna...
- Semmin nem változtatna. Higgy nekem. - A lány az ajtó felé fordult, mintha Vickie után
menne, de ő szelíden visszahúzta. - Néhány ember könnyebben befolyásolható, mint mások,
Elena. Vickie akarata soha nem volt túl erős. Most már hozzá tartozik.
Elena lassan leült. – Akkor mi semmit sem tehetünk érte? De, Stefan, akkor ő majd olyan
lesz, mint te, és Damon?
- Attól függ. - a hangja komor volt. - Csak az a kérdés, hogy mennyi vért veszített. Szüksége
van vérre az ereiben, hogy teljesen átváltozzon. Ellenkező esetben, a végén majd csak olyan
lesz, mint Mr. Tanner. Lecsapolt, felhasznált. Halott.
Elena vett egy nagy, mély levegőt. Volt még valami, amiről meg akarta kérdezni, valami,
amiről már régóta meg akarta kérdezni. - Stefan, amikor Vickie-hez beszéltél, hogy hátráljon,
azt hiszem, működött. Használtad fölötte a hatalmadat, ugye?
- Igen.
- De aztán megint megőrült. Akarom mondani... Stefan, akkor ugye minden rendben?
Visszanyerted az erődet?
Nem válaszolt. De ez elég válasz volt neki. - Stefan, miért nem szóltál? Mi a baj? – Odament
hozzá, és letérdelt mellé, úgyhogy rá kellett néznie.
- Kis időbe telik, míg teljesen visszatér, ez minden. Ne aggódj emiatt.
84
- Félek. Van még valami, amit nem tehetnék?
- Nem. - mondta. De a szeme összeszűkült.
Felismerés söpört végig Elenán. – Óh! - suttogta és visszaült. Aztán megint felé nyúlt, és
megpróbálta megfogni a kezét. - Stefan, figyelj rám.
- Elena, nem. Hát nem látod? Ez veszélyes, veszélyes mindkettőnknek, de különösen a
számodra. Meg is ölhetlek, vagy még rosszabb.
- Csak akkor, ha elveszíted az irányítást. - mondta. - És nem fogod. Csókolj meg.
- Nem. - mondta Stefan újra. És kevésbé durván hozzátette. - Ma este vadászni megyek, amint
besötétedik.
- Ez ugyanaz? - kérdezte. Tudta, hogy nem volt az. Az emberi vér adott neki erőt. - Ó, Stefan,
kérlek, nem látod, én ezt akarom? Te nem akarod?
- Ez nem fair. - mondta, szeme megkínozott volt. - Tudod, hogy nem így van, Elena. Tudod,
hogy mennyire… - megint elfordult, a keze ökölbe szorult.
- Akkor miért nem? Stefan, szükségem van... - Nem tudta befejezni. Nem tudta elmagyarázni
neki, mire van szüksége, szüksége volt a kapcsolatra vele, a közelségére. Szüksége volt rá,
hogy emlékezzen, milyen volt vele, hogy kitörölje a táncos álmának emlékét, és Damon
karjait, ahogy körül ölelték. – Szükségem van rá, hogy újra együtt legyünk. - suttogta.
Stefan még mindig elfordult, s megrázta a fejét.
- Rendben. - suttogta Elena, de érezte, ahogy a bánat és félelem elönti, ahogy a vereség
beszivárgott a csontjaiba. Féltette egyrészt Stefant, aki az ereje nélkül sebezhető volt, elég
sebezhető, hogy megsebezzék őt Fell's Church polgárai. De másrészt magát is féltette.

Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 10. fejezet

10. fejezet

Megszólalt a csengő. Ezért nem maradt ideje, hogy visszamenjen az étterembe, és elmesélje a
hallottakat Bonnienak és Meredithnek. Elena inkább elindult következő órájára, az elforduló
arcok és az ellenséges tekintetek, amik övezték, már nagyon is ismerőssé váltak ezekben, a
napokban.
Nehezére esett a történelem teremben, nem Carolinet bámulnia, és úgy tenni, mintha nem
tudná, amit tud. Alarik Matt és Stefan után érdeklődött, akik sorban a második napon nem
voltak órán, Elena vállat vont, és próbálta magát leplezni. Nem bízott ebben az emberben és a
kisfiús mosolyában és a mogyoróbarna szemeiben, amiért annyira érdeklődött Mr. Tanner
halála után. Bonnie, aki lelkesen nézett Alaricra, egyáltalán nem segített.
Az órák után elcsípett egy mondat foszlányt Sue Carson beszélgetéséből. - ...hol töltötte a
főiskolán a nyári szünetet. Nem emlékszem pontosan...
Elena már eleget volt diszkréten csenden. Megpördült, és közvetlenül Suehoz beszélt, és
hirtelen hívatlan beleszólt Sue egy másik lánnyal folytatott a vitájába.
- Ha a helyedben lennék, - mondta Suenak - Én távol maradnék Damontól. Komolyan
mondom.
Ijedten és zavartan felnevetett. Sue egyike volt a keveseknek, akik az iskolában nem kerülték
Elenát, és most úgy nézett ki, mintha azt kívánta volna, bárcsak így tett volna.
- Úgy érted, - mondta a másik lány tétován – azért, mert ő is a tiéd? Vagy…
Elena durván nevetett. - Úgy értem, mert veszélyes. - mondta. - És most nem viccelek.
A lányok csak bámultak rá. Elena mentette meg őket a további kínos beszélgetéstől,
tapintatosan sarkon fordult, és elment. Begyűjtött Bonniet Alaric iskola utáni csoportos
megbeszéléséről és elindultak Meredith szekrényéhez.
- Hová megyünk? Azt hittem beszélni fogunk Caroline-al.
- Már nem. - mondta Elena. - Várj, amíg hazaérünk. Majd elmondom, miért.
- Nem tudom elhinni. - mondta Bonnie egy órával később. - Úgy értem, elhiszem, de nem
tudom elhinni. Nem is Caroline.
- Tyler volt. - mondta Elena. - Ő tervelte ki ezt az egészet. Ennyit arról, hogy a férfiakat nem
érdeklik a naplók.
- Tulajdonképpen, meg kell köszönni neki. - mondta Meredith. - Így legalább van időnk az
Alapítók Napjáig, hogy tegyünk valamit ez ellen. Miért mondta, hogy mind ezt az Alapítók
Napján kellene megtenniük, Elena?
- Tyler valamiért nem kedveli a Fell családot.
70
- De hiszen már mindenki meghalt közülük. - mondta Bonnie.
- Nos, ez úgy tűnik, Tylernek nem számít. Emlékszem, beszélt róla a temetően is, amikor
kerestünk saját családja sírját. Ő azt hiszi, hogy ellopták az őseitől, az őket megillető helyet,
mint a város alapítói, vagy ilyesmi. "
- Elena, - mondta Meredith komolyan: "Van még valami más is a naplóba, ami Stefan ellen
szólhat? Az öreg emberes dolog mellett, úgy értem.
- Hát nem elég? - egyenletes, sötét szemeivel őt nézte a lány, Elena kellemetlen lebegést érzett
a bordái között. Miért kérdezi ezt Meredith?
- Elég ahhoz, hogy Stefan elfusson a városból, ahogy mondták. – állapította meg Bonnie.
- Elég, hogy vissza kelljen szereznünk a naplót Carolinetól. - mondta Elena. - Az egyetlen
kérdés az, hogy hogyan?
- Caroline azt mondta, hogy biztonságosan el van dugva. Ez valószínűleg azt jelenti, a
házában. - Meredith elgondolkodva harapdálta ajkát. - Neki csak egy öccse van, aki nyolcadik
osztály, ugye? És az anyja nem dolgozik, de sokat jár vásárolni Roanoke-ba. Vajon még
mindig van szobalányuk?
- Miért? - kérdezte Bonnie. - Mi a különbség?
- Nos, nem akarjuk, hogy bárki is besétáljon a házba, amíg mi átkutatjuk azt.
- Már itt tartunk? - Bonnie hangja megemelkedett, szinte visított. - Ezt nem gondolhatod
komolyan!
- Mit kéne tennünk, csak hátradőlni és megvárni az Alapítók Napját, hagyni, hogy felolvassák
Elena naplója az egész város előtt? A te házadból lopták el. Ezért csak vissza kell lopnunk. -
mondta Meredith őrjítően nyugodtan.
- El fognak kapni. Elkapnak és kicsapnak az iskolából, és a végén lehet, hogy börtönbe is
kerülünk. - Bonnie Elenéhoz fordult támogatásért. - Mondd meg neki, Elena.
- Hát ... – Mindent összevetve, ettől a kilátástól Elena egy kicsit viszolygott. Nem is annyira
az elképzelés, a kizárás, vagy akár börtön, akár csak a gondolat, hogy tetten érhetik. Mrs.
Forbes gőgös arca lebegett a szeme előtt, tele felháborodással. Aztán Caroline arcára váltott,
amint rosszindulatúan nevet, amint az édesanyja vádlón rögtön Elenára mutat.
Különben is, már maga az a...tény, hogy bemegy valaki házába, amikor ő nincs ott, hogy
megkeressék a holmijukat. Azt is utálta, hogy valaki ezt tette vele.
De, persze, az a valaki. Caroline, megsértette Bonnie házát, és most már Elena legnagyobb
kincse az ő a kezében volt.
- Csináljuk. - mondta Elena nyugodtan. - De legyünk nagyon óvatosak.
71
- Nem beszélhetnénk meg? - kérdezte Bonnie gyengén, Meredith és Elena eltökélt arcát
nézve.
- Nincs mit megbeszélni. Te is jössz. - mondta neki Meredith. - Azt ígérted. - tette hozzá,
Bonnie mély levegőt vett, hogy újból kifogásolja az ötletet. De ő felemelte a mutatóujját.
- A vér esküvel csak abban segítettünk, hogy Elena megkapja Stefant. - sírta Bonnie.
- Gondold csak át újra. - mondta Meredith. – Megesküdtél, hogy megteszel bármit, amit Elena
kér Stefannal kapcsolatban. Nem volt szó semmi határidőről vagy ilyesmi, „csak, amíg Elena
megkapja őt”.
Bonnie szája leesett és tátva maradt. Elenára nézett, aki mindennek ellenére majdnem
nevetett. - Ez igaz. - mondta ünnepélyesen Elena. - És te magad mondtad azt: „Ha vér esküt
teszel, az azt jelenti, hogy neked ragaszkodnod kell az esküdhöz, bármi is történik.”
Bonnie becsukta a száját, és felemelte az állát. - Igazad van, - mondta kíméletlenül. - Most
egész hátralevő életemben azt kell tennem, amit Elena akar, hogy tegyek Stefan miatt.
Csodálatos.
- Ez az utolsó, amit valaha is kérek. - mondta Elena. - Megígérem. Esküszöm…
- Ne! - mondta Meredith, hirtelen komolyan. - Ne, Elena. Lehet, hogy később megbánod.
- Most már te is kezded a jóslatokat? - kérdezte Elena. Aztán azt kérdezte: - Szóval, hogyan
fogjuk megszerezni Caroline házának kulcsát egy óra múlva?
November 9. szombat
Kedves Naplóm,
Sajnálom, hogy már nagyon rég írtam utoljára. Mostanában túl elfoglalt voltam, vagy túl
depressziós, vagy mindkettő, ahhoz, hogy írjak.
Különben is, az után, ami történt, szinte félek naplót írni. De szükségem van rá, hogy
valakinek elmondhassam, mert most nincs egy emberi lény se, egyetlen ember sincs a földön,
akitől nem tartanék valami miatt.
Bonnie és Meredith nem tudja az igazságot Stefanról. Stefan pedig nem tudhatja az igazságot
Damonról. Judit néni nem tud semmit. Bonnie és Meredith tud Carolineról és a naplóról, de
Stefan nem. Stefan tud a verbéna virágról, amit most minden nap használok, de Bonnie és
Meredith nem. Annak ellenére, hogy én mindkettőjük táskájába csempésztem egy darabot.
Egy jó dolog: úgy tűnik, hogy működik, vagy legalábbis még nem voltam újra alvajáró az óta
az éjszaka óta. De jó lenne azt hazudni, hogy az óta nem álmodok Damonnal. De ő ott van
minden rémálmomban.
Az életem most tele van hazugsággal, és kell valaki, akivel teljesen őszinte lehetek. El fogom
rejteni ezt a naplót a meglazult padlódeszka alá a szekrénybe, hogy senki nem találja meg,
akkor se, ha elragad a halál, és kitakarítják a szobámat. Lehet, hogy majd egy napon
72
Margaret unokái fognak itt játszani, és akkor majd kikandikál a szekrényből, és kihúzzák, de
addig senki. Ez a napló az utolsó titkom.
Nem tudom, miért gondolok a halálra és a haldoklásra. Ez Bonnienál divat, ő az, aki azt hiszi,
hogy olyan romantikus lenne. Tudom, amit igazán szeretne, abban nem volt semmi
romantikus, amikor apa és anya meghalt. Csak a legrosszabb érzés a világon. Élni akarok, jó
hosszú ideig, és Stefan felesége lenni, és boldognak lenni. És nincs olyan ok, amiért nem
lehetnék, amikor az összes ilyen jellegű problémát magunk mögött hagyunk.
Kivéve, hogy vannak olyan időszakok, amikor megijedek, és ezt nem hiszem el. És vannak kis
dolgok, amik nem számítanak, de engem zavarnak. Mint például, Stefan miért hordja még
mindig Kathrine gyűrűjét nyakában, bár tudom, hogy szeret engem. Vagy miért nem mondja
ki soha, hogy szeret engem, bár tudom, hogy agy van.
Nem számít. Minden rendben lesz. Ennek működnie kell. És akkor együtt leszünk, boldogan.
Nincs semmi ok, amiért nem lehetnénk. Nincs semmi ok, amiért nem lehetne. Semmi okunk
Elena megállt az írással, és igyekezett egyenesen megtartani a betűk az oldalon a
középpontban. De ezek csak homályosan távolodtak, és becsukta a könyvet, mielőtt áruló
könnycseppjei a tintára eshettek volna. Aztán odament a szekrényhez, felemelte a laza kartont
egy körömreszelővel, és eltette a naplót.
Egy héttel később körömreszelő a zsebébe, álltak mind a hárman, ő, Bonnie és Meredith,
Carolinék házának hátsó ajtajánál.
- Siess. - sziszegte Bonnie kínjában, és körülnézett az udvaron, mintha azt várná, hogy valaki
rájuk ugrik. - Gyere, Meredith!
- Ez az. - mondta Meredith, mert a kulcslyukba végre megtalálta a helyes utat ás hallották,
ahogy a tolózár kattan, és enged neki, hogy elfordítsa ujjaival. - Mehetünk!
- Biztos vagy benne, hogy nincsenek itthon? Elena, mi lesz, ha korábban visszajönnek? Miért
nem csináljuk később, vagy legalább nappal?
- Bonnie, bemész? Mi mindezen már túl vagyunk. A szobalány mindig itt van nappal. És nem
fognak ma este korábban visszajönni, hacsak nem lesz valaki beteg Chez Louis-nál. Most
gyere! - mondta Elena.
- Senki nem merne beteg lenni Mr. Forbes születésnapi vacsorájánál. - mondta
megnyugtatóan Bonnie-nak Meredith, ahogy a kisebb lány belépett. - Biztonságban vagyunk.
- Ha már elég pénzük van, hogy elmenjenek egy drága étterembe, akkor azt gondolhatnád,
hogy megengedhetik maguknak, hogy hagyjanak egy kevés világítást. - mondta Bonnie,
visszautasítva a vigasztalást.
Magántulajdon, Elena egyetértett ezzel. Különös volt, és lehangoló, hogy áthaladnak valaki
másnak a házában, a sötétben, és a szíve hevesen dübörgött, amint felment a lépcsőn.
Tenyerében megragadva a kulcstartós zseblámpát, hogy megmutassa az utat, ami nedves és
73
csúszós volt. Ám annak ellenére, hogy ezek a fizikai tünetek a pánik jelei voltak, agya még
mindig higgadtan működött, szinte levált.
- Valószínűleg a hálószobájában van. - mondta.
Caroline ablaka az utcára nézett, ami azt jelentette, hogy még óvatosabbnak kellett lenniük,
hogy ne bukjanak le a világítás miatt. Elena a zseblámpa apró fény sugarában undorral érzett
körül. Ez volt az egyik dolog, azt tervezték, hogy úgy keresik a naplót a szobájába, hogy
hatékonyan és módszeresen átnézik a fiókokat. Az valójában egy másik dolog, hogy most itt
állt, és körülötte úgy tűnt, mintha ezer helyre lehetne elrejteni valamit, és az érzés, hogy
megérintsen valamit, abban az esetben ha Caroline észrevette volna, megzavarta.
A másik két lány is csak egyhelyben állt.
- Talán csak menjünk haza. - mondta Bonnie csendesen. És Meredith nem mondott ellent
neki.
- Meg kell próbálnunk. Legalább meg kell próbálni. - mondta Elena, hangja ónosan és
üregesen hallatszott. A lány kihúzott egy fiókot, egy magas lábú fiókos szekrényen, és a
zseblámpa fénye rá egy halom csipkés fehérneműt világított meg. Egy Gyorsan
megbizonyosodott róla, hogy egy könyv sincs ott. A lány kiegyenesedett, és visszatolta a
fiókot. Aztán mélyet lélegzett.
- Ez nem olyan nehéz. - mondta. - Azt kell tennünk, hogy felosszuk a szobát, majd mindent
átnézünk a saját részünkön, minden fiókot, minden bútort, minden tárgyat, ami elég nagy,
hogy el lehessen benne rejteni a naplót!
Ő a szekrényt választotta magának, és az első dolog volt, hogy körömreszelővel ellenőrizze az
alját. De Caroliné biztonságosnak tűnt, és a szekrény fala szilárdnak hangzott. Átkutatta
Caroline ruháit, talált néhány dolgot, amit kölcsönadott neki az elmúlt évben. Nagy volt a
kísértés, hogy visszavegye, de persze nem tehette. A keresést Caroline cipői és pénztárcái
között folytatta, de nem talált semmit, kihúzott egy széket, hogy megvizsgálja a szekrény
felső polcát.
Meredith a padlón ült, egy rakás plüss állatot vizsgálat, amik arra voltak kárhoztatva, hogy
egy ládába kerültek, más gyermekkori emlékkel együtt. Hosszú érzékeny ujjait egyenként
végig futtatta az anyagokon. Amikor elért egy bolyhos uszkárt, megállt.
- Ezt én adtam neki. - suttogta a lány. - Azt hiszem a tizedik születésnapjára. Azt hittem rég
kidobta.
Elena nem látta a szemét, Meredith saját zseblámpáját bekapcsolva nézte a pudlit. De tudta,
mit érez Meredith.
- Megpróbáltam kárpótolni őt. - mondta lágyan. - Próbáltam, Meredith, a Kísértet Háznál. De
ahogy ő mondta, soha nem bocsátja meg nekem, amiért elvettem tőle Stefant. Azt kívánom,
bárcsak máshogy állnának a dolgok, de ő nem hagyja, hogy így legyen.
- Szóval ez most háború.
74
Ez most háború. - mondta Elena nyíltan és véglegesen. Nézte, ahogy Meredith félre teszi a
pudlit, és felemeli a következő állatot. Aztán visszafordult a saját részéhez.
De a komódnál sem járt több szerencsével, mint ahogy a szekrénynél se. És ahogy telt az idő,
egyre nyugtalanabbá vált, és szinte biztos volt benne, hogy egy autót hall behúzódni az
úttestről Forbes házhoz.
- Semmi értelme. - mondta végül Meredith, miközben Caroline matraca alatt kutatott. –
Valahova máshova kellet elrejtenie… várj. Van itt valami. Érzem a sarokban.
Elena és Bonnie rá bámult a szoba átellenes végéből, egy pillanatra megfagytak.
- Megtaláltam, Elena, ez egy napló!
Megkönnyebbülés suhant át Elenán, és úgy érezte magát, mint egy gyűrött papírlap, ami
kiegyenesedett, és kisimult. Újra tudott mozogni. És a légzés csodálatos volt. Végig tudta,
hogy semmi igazán rettenetes nem történhet Stefannal. Az élet nem lehet ilyen kegyetlen,
hogy nem Elena Gilberttel. Mindnyájan biztonságban vannak.
De Meredith zavarban volt. - Ez egy napló. De ez zöld, nem kék. Ez egy rossz napló.
- Mi? - Elena elkapta a kis könyvet, s a ragyogó fényben igyekezett, hogy a smaragdzöld fedél
átváltozzon zafír kékké. Nem működött. Ez a napló majdnem pontosan olyan, mint az övé, de
ez nem az övé.
- Ez Caroliné. - mondta ostobán, még mindig nem akarta elhinni.
Bonnie és Meredith közelebb húzódtak. Mindannyian a zárt könyvet nézték, majd egymást.
- Lehet, hogy van benn valami nyom. - mondta Elena lassan.
- Ez így igazságos. – jegyezte meg Meredith. De Bonnie volt az, aki átvette a naplót, és
ténylegesen kinyitotta.
Elena bekukkantott a válla fölött, és látta Caroline tüskés, dőlt írását, nagyon eltért a
nyomtatott betűktől a lila feljegyzéseken. Eleinte a szemét, nem fókuszált, de aztán egy név
ugrott elé: Elena.
- Várj, mi az?
Bonnie volt az egyetlen, aki olyan helyzetben volt, hogy tovább tudta olvasni egy-két szónál,
egy pillanatig hallgatott, ajka mozogott. Aztán felhorkant.
- Ezt hallgassátok. – mondta, majd olvasni kezdte: „Elena a világ egyik legönzőbb embere,
akit valaha ismertem. Mindenki azt hiszi, ő annyira együtt érző, de ő valójában hideg. Ez
undorító, ahogyan az emberek nyaliznak neki, miközben soha nem jönnek rá, hogy őt nem
érdekli senki más, kivéve Elena.”
- Caroline mondja ezt? Róla is beszélhetnénk! - De Elena meleget érzett az arcán. Ez
gyakorlatilag az volt, amit Matt mondott neki, amikor a lány Stefant kereste.
75
- Gyerünk, van még. - mondta Meredith, böködte Bonnie, aki sértett hangon folytatta.
- „Bonnie majdnem olyan rossz manapság, miközben mindig arra törekszik, hogy fontossá
tegye magát. A legújabb dolog az, úgy tesz, mintha ő spirituális lenne, úgyhogy az emberek
fognak figyelni rá. Ha ő valóban médium lenne, rájönni, hogy Elena is csak kihasználja őt.”
Volt egy nagy szünet, majd Elena azt kérdezte: - Ez minden?
- Nem, van egy kicsi Meredithről. „Meredith nem tesz semmit, hogy megállítsa. Sőt, Meredith
nem csinál semmit, ő csak figyel. Olyan, mintha ő nem tudná, mit tegyen, ő csak reagál a
dolgokra. Különben is, hallottam a szüleimet beszélni a családjával, nem csoda, hogy soha
nem említi őket.” - Ez meg mit jelent?
Meredith meg sem mozdult, és Elena csak a nyakát és az állát látta a félhomályban. De halkan
beszélt, és folyamatosan. - Nem számít. Keress tovább, Bonnie, van valami Elena naplójáról?
- Október 18. körül. Akkor lopták el. - mondta Elena, ezzel félre téve a kérdéseit. Erről majd
később kérdezi Meredithet.
Nem volt bejegyzést október tizennyolcadikán, illetve után hétvégén, sőt, csak néhány
bejegyzés volt az azt következő hetekben. Egyikükben sem említette a naplót.
- Nos, ez akkor. - mondta Meredith, miközben visszaült. - Ez a könyv használhatatlan. Hacsak
nem akarjuk vele zsarolni. Tudod, mi nem fogjuk vissza adni az övét, ha ő nem adja vissza a
tiéd.
Ez egy csábító ötlet volt, de Bonnie észrevette a hiányt. – Ebből nem származna Carolinenak
semmi baja, itt csak más emberekre panaszkodik. Főleg ránk. Fogadni mernék, Caroline
szívesen oda adja, hogy a tiédet hangosan felolvashassa az egész iskola előtt. Azt gondolja, az
lesz az ő nagy napja.
- Szóval, mit csináljunk vele?
- Tedd vissza. - mondta Elena fáradtan. A lány könnyen megpördült, körbe a szobában, körbe
járatta a szemét, finom különbségeket keresve, ahhoz képest, amikor bejöttek. – Csak
továbbra is úgy kell tennünk, mintha nem tudnánk, hogy nála van a naplóm, és reméljük, hogy
kapunk még egy esélyt.
- Rendben. - mondta Bonnie, de tovább folytatta a kis könyv átlapozását, időnként ingerülten
fújt, vagy sziszegett egyet. - Ezt hallgassátok meg! - kiáltotta.
- Nincs időnk. - Elena mondta. A lány mondott volna még valamit, de abban a pillanatban
Meredith szólalt meg, hangja parancsoló volt, és felhívta mindenki figyelmét.
- Egy autó.
Beletelt egy másodpercet, míg meggyőződtek arról, hogy a jármű megállt a Forbes felhajtón.
Bennie szemei és szája szélesek és kerekek voltak és úgy tűnt, hogy megbénult, miközben az
ágy mellett térdelt. - Menj! Gyerünk! - mondta Elena, miközben kirántotta a naplót a kezéből.
– Kapcsold ki a zseblámpákat és irány a hátsó ajtó.
Elindultak. Meredith sürgette előre Bonniet. Elena térdre rogyott, fölemelte az ágytakaró,
Elena odaesett a térdeihez és emelte az ágytakarót miközben megállt Caroline matracánál. A
másik kezével előtérbe tolta a naplót miközben kiékelte azt a matrac és a por réteg között. A
gyéren befedett rugókba elakadt a karja, de még rosszabb volt, hogy a királynő méretű matrac
nem egyenletesen tartotta a súlyt, lent és fent. Az ujjhegyeivel még néhányszor oldalba bökte,
majd kihúzta a karját, és visszahúzta az ágytakarót a helyére.
Egy vad pillantást vetett vissza a szobába, miközben balra indult, nem volt ideje, most mást is
rögzíteni. Ahogy megindult gyorsan és csendben a lépcsőn felé, hallotta a kulcsot a bejárati
ajtónál.
Az, ami következett, az egy elég félelmetes játéka volt. Elena tudta, hogy szándékosan nem
üldözték őt, de a Forbes család úgy látszott, hogy eltökélte, hogy sarokba szorítsa őt a
házukban. Visszafordult, ahogy a hangok jöttek felé és felgyúltak a fények a teremben, ahogy
felmentek a lépcsőkre. Bemenekült a folyosó utolsó ajtaján, de úgy látszott követik. A
mozgások egyenesen a hálószoba előtt voltak. A szomszédos fürdőszoba irányába fordult, de
akkor látta, hogy a fények életre kelnek a zárt ajtó alatt, miközben elvágják a szökését.
Csapdába esett. Caroline szülei bármelyik pillanatban bejuthatnak. Látta, hogy a franciaablak
erkélyes, és ugyanebben a pillanatban elhatározta, mit tesz.
Kinn a levegő hűvös volt, lélegzete halványan látszódott. Sárga fény tört elő a szoba mellett,
és ő még hátrébb húzódott balra, kitartva az útját. Aztán a hang rettegve jött, szörnyen
egyértelműen: kilincset elfordult, majd elhúzták a belső függönyöket, és a franciaablak
kinyílt.
Kétségbeesetten nézett körül. Túl messzi volt a föld ahhoz, hogy leugorjon, és nem volt
semmi, amin lemászhatna. Csak a tető maradt, de nem volt semmi sem, amin felmászhatna.
Mégis, ösztöne azt súgta, hogy tegye meg, az erkély korlátjához ment, és tapogatózott, éppen
amikor a kapaszkodó fölött egy árnyék jelent meg a függönynél. Egy kéz szétválasztotta őket,
egy alak kezdett kibontakozni, azután Elena érzett valamit, ami szorítja a kezét, miközben a
csuklóján össze zárul és felfelé húzza őt. Automatikusan fellendítette a lábát, és érezte, hogy
közben felmászott a zsindelyes tetőre. Miközben megpróbálta akadozó légzését
megnyugodtatni, hálásan nézett megmentőjére, … és megdermedt.

Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 9. fejezet

9. fejezet

- Tudom, hogy sajnálni fogom, hogy megkérdezem. - mondta Matt kipirulva véraláfutásos
szemmel, az I-95-ön szemlélődve, Stefannak a mellette lévő anyósülésben. - De meg tudod
mondani, hogy miért akarod ezt az extra-különleges, helyben-nem-elérhető, szubtrópusi
gyomot adni Elenának?
Stefan elnézett a hátsó ülésre, a keresésük eredménye sövényes és durva fű. A növénynek
elágazó zöld szára volt, és kissé fogazott levele, nem úgy nézett ki, mint a gyomnövény, nem
úgy, mint bármi más. Az elszáradt virágok maradványai ott voltak a szárak végein, a hajtások
szinte láthatatlanok, és senki sem tagadhatta volna, hogy a hajtások maguk is dekoratívak
voltak.
- Mi lenne, ha azt mondanám, hogy fel lehetne használni teljesen természetes szemmosónak?
– ajánlotta fel, miután egy pillanatig gondolkodott. - Vagy gyógyteának?
- Miért? Arra gondoltál, hogy valami ilyesmit mondasz?
- Nem igazán.
- Jó. Mert ha így lenne, valószínűleg nem ülnél itt.
Anélkül, hogy valóban Mattre nézett volna, Stefan elmosolyodott. Volt valami új érzés benne,
amit eddig nem érzett, közel ötszáz évig, kivéve Elenával. Elfogadás. Melegség és a barátság
egy fickóval, aki nem ismeri az igazságot róla, de aki e nélkül is megbízik benne. Ki lenne
hajlandó neki hitelt adni. Nem volt biztos benne, hogy megérdemelte, de nem tudta tagadni,
hogy mit jelent neki. Szinte úgy érezte magát... újra emberinek.
Elena a tükörképére meredt. Ez nem álom volt. Nem teljesen. A sebek bizonyították a nyakán.
És most, hogy a lány látta őket, látta, az érzés, amit érzett: kábultság, letargia.
Ez a saját hibája volt. Ő kevert annyi bajt, hogy figyelmeztesse Bonniet és Meredithet, hogy
ne hívjanak idegeneket a házukba. És minden alkalommal elfelejtette, hogy ő maga hívta be
Damont Bonniék házába. Ő tette azon az éjjelen, amikor a néma vacsorát rendezték Bonniék
ebédlőjében és odakiáltott a sötétben: - Gyere be!
És ez meghívó volt örökre. Még most is élt, és nem tudta vissza vonni. Különösen most,
miközben ő gyenge és könnyen be lehet hipnotizálni, újra kinyithatja az ablakot.
Elena kibotladozott a fürdőszobából, Bonniehoz a vendég hálószobába. Megragadta a táskáját
és elkezdte a dolgait beletömni.
- Elena, nem tudsz hazamenni!
- Nem maradhatok itt. - mondta Elena. Körülnézett, keresve cipőjét, kiszúrták őket az ágy
alatt, és elindult felé. Aztán megállt, fojtott hangon. Gyűrött volt az ágynemű az ágyon és volt
rajta egyetlen, kecses, fekete toll. Ez hatalmas volt, rettenetesen nagy és valódi és szilárd,
vastag, viaszosnak tűnő. Úgy nézett ki, majdnem obszcénen pihent ott a fehér lepedőn.
62
Hányinger söpört végig Elenán, és elfordult. Nem tudott lélegezni.
- Oké, oké. - mondta Bonnie. – Ha nem érzed jól magad, szólok apának, hogy vigyen haza.
- Neked is el kell jönnöd. –eszébe jutott Elenának, hogy Bonnie nincs nagyobb biztonságban,
ebben a házban, mint ő. Ő és a szerettei, amikor eszébe jutott, és megfordult, hogy megfogja
Bonnie karját. - Meg kell tenned Bonnie. Szeretném, ha velem jönnél.
És végül valóban elvitték. McCulloughék azt hitték, hogy hisztérikus, és esetleg túlreagálja,
és idegösszeroppanása van. De végül Mr. McCullough beadta a derekát és elvitte őt és
Bonniet a Gilbert házba, ahol, mint a betörők, kinyitotta az ajtót, és bementek anélkül, hogy
bárki felébredt volna.
Elena még itt sem tudott elaludni. A lány ott feküdt Bonnie mellettem, aki halkan lélegzett
mellette, kinézett a hálószoba ablakon. Kint a birsalmafa ágai karistolták az üveget, de semmi
más nem mozdult hajnalig.
Így ment, míg meg nem hallotta az autót. Felismerte a sípoló hangról Matt motorját.
Megriadt, és lábujjhegyen az ablakhoz ment, kinézett a kora reggel csendjébe, egy szürke nap.
Aztán lesietett a lépcsőn, és kinyitotta az ajtót.
- Stefan! – Soha se volt még ilyen boldog, egész életében. Rávetette magát, mielőtt még
becsukta az ajtót.
Hátra tántorodott az erő hatására, és meglepetésében. Nem számított általában ilyen érzelmi
megnyilvánulásra.
- Hé! - mondta, és óvatosan hátrébb lépett az ölelésből. - Én is, de ne törd össze a virágokat.
- Virágok? – visszahúzódott, hogy megnézze, mit visz, aztán nézett az arcára. Majd Mattre,
aki éppen a másik oldalon volt az autónál. Stefan arca sápadt volt és nyúzott, Matt puffadt
volt a fáradtságtól, vérben forgó szemekkel.
- Jobb, ha bejöttök. - mondta végül zavartan. - Mindketten borzasztóan néztek ki.
- Ez itt verbéna. - mondta Stefan valamivel később. Ő és Elena a konyhaasztalnál ültek. A
nyitott ajtón keresztül látni lehetett Mattet, aki a nappaliban, a kanapéban szelíden horkolt.
Miután megevett három tál müzlit. Judit néni, Bonnie és Margaret még mindig az emeleten
aludtak, de Stefan ugyanolyan hanggal folytatta. - Emlékszel, mit mondtam róla? - kérdezte.
- Azt mondtad, ez segít tisztán tartani az elménket, akkor is, ha valaki az erejével próbálja
befolyásolni azt. - Elena hangja tele volt büszkeséggel.
- Így igaz. Ez az egyik dolog, amit Damon megtehet. Használni tudja a hatalmát akár a
távolból is, és ezt megteheti, akár ébren vagy, akár alszol.
Könnyek töltött gyűltek Elena szemébe, úgy próbálta elrejteni, hogy a hosszú, keskeny száron
megmaradt apró, száraz, lila virágokat bámult. – Az álmomban? - kérdezte, attól tartott, hogy
ez alkalommal a hangja nem volt annyira szilárd.
63
- Igen. Rá tud venni, hogy ki gyere a házból, vagy mondjuk, beengedd. De ebben a verbéna
megakadályozza. - válaszolta Stefan, fáradt volt, de elégedett önmagával.
„Ó, Stefan, ha tudnád.” - gondolta Elena. Az ajándék egy éjszakával elkésett, túl későn jött.
Annak ellenére, hogy minden erejét összeszedte, egy könnycseppje leesett, rá csöppent a
hosszú, zöld levelekre.
- Elena! - A hangja meglepett volt. - Mi az? Mondja el!
A szemébe akar nézni, de Elena lehajtotta a fejét, és összehúzta a vállát. Karjával átölelte,
nem is próbálta újra kényszeríteni a lányt. - Mondd csak. - ismételte halkan.
Ez volt az a pillanat. Ha valaha is elmondaná neki, most kellene megtennie. Úgy érezte,
gombóc van a torkában és kiszáradt a szája, el akar mondani mindent, mind azt, ami a szívét
nyomta.
De nem tudta. „Nem számít, nem adom fel harc nélkül.” - gondolta.
"Csak hát, aggódtam érted. - kezdte. - Nem tudtam, hová mentél, vagy, hogy mikor jössz
vissza.
- El kellett volna mondanom. De ennyi az egész? Nincs más, ami nyugtalanít?
- Ennyi az egész. - Most kell esketnie Bonniet, hogy nem árul el semmit a varjúról. Miért jár
egy hazugság mindig együtt egy másikkal? - Mit tegyünk a verbénával? – kérdezte, miközben
leült.
- Majd megmutatom neked ma este. Ha kivontad az olajt a magokból, akkor be kell dörzsölni
vele a bőröd vagy a fürdővizedbe tenni. És a szárított leveleket egy tasakba kell tenni, és azt
be kell tenni éjszaka a párnád alá.
- Jobb, ha adunk belőle Bonnienak és Meredithnek is. Ők is veszélyben lehetnek.
Bólintott. - Akkor most… - Letört egy ágat, és a kezében adta. – Ezt vidd magaddal az
iskolába. Megyek vissza a panzióba, kivonni a magokból az olajt. - Elhallgatott egy pillanatra,
majd megszólalt. - Elena...
- Igen?
- Ha úgy gondolod, hogy ugye jobb lenne, ha elhagylak. Azt megteszem érted Damon miatt.
De nem hiszem, hogy utánam jönne, ha elmennék. Azt hiszem, talán miattad van itt.
- Erre ne is gondolj, hogy elhagy. - mondta dühösen, és felnézett rá. - Stefan, ez az egyetlen
dolog, amit nem bírnék ki. Ígérd meg, hogy nem fogsz elhagyni, ígérd meg nekem.
- Nem hagylak egyedül vele. - mondta Stefan, ami nem egészen ugyanazt jelentette. De nem
volt értelme tovább faggatni.
Ehelyett segített neki felébreszteni Mattet, és ellátta őket. Aztán, a száraz verbéna szárral a
kezében, felment az emeletre, készülődni az iskolába.
64
Bonnie egész úton ásítozott, nem igazán ébresztette fel a gyaloglás az iskolába és az enyhe
fuvallat az arcukon. Ez egy hideg nap volt.
- Volt egy furcsa álmom az éjjel. - mondta Bonnie.
Elena szíve nagyot ugrott. Már elhelyezett egy verbéna ágat Bonnie hátizsákja aljára, ahol
Bonnie nem láthatta. De ha Damon rajta ütött Bonnien tegnap este...
- Miről? - kérdezte, fegyelmezve magát.
- Rólad. Láttalak téged, egy fa alatt álltál, amit fújt a szél. Valamilyen oknál fogva féltem
tőled, és nem akartam közelebb menni. Valahogy olyan… más voltál. Nagyon sápadt, de
mégis szinte ragyogó. És aztán egy varjú szállt le a fáról, és te kinyúltál és megragadtad a
levegőben. Olyan gyors voltál, hihetetlen volt. És akkor, ahogy rám néztél, az a kifejezés.
Mosolyogtál, de nekem az az érzésem támadt tőle, hogy menekülnöm kell. És akkor
kicsavartad a varjú nyakát, és az meghalt.
Elena növekvő rémülettel hallgatta a szavait. Majd azt mondta: - Ez egy undorító álom.
- Az, vagy nem? - mondta Bonnie nyugodtan. - Kíváncsi vagyok, mit jelent? A varjaknak
baljós a legendájuk. A halál hírnökei.
- Ez valószínűleg azt jelentette, ha tudod, milyen ideges voltam, hogy egy varjú volt a
szobában.
- Igen. - mondta Bonnie. - Kivéve egy dolgot. Én ezt az előtt álmodtam, mielőtt
mindannyiunkat felébresztettél a sikítozásoddal.
Ma délben volt még egy darab lila papír az irodai faliújságon. Ezt azonban egyszerű volt
elolvasni: NÉZD MEG A SZEMÉLYEST.
- Mi, a személyest? - kérdezte Bonnie.
Meredith abban a pillanatban jött fel a Wildcat Weekly, az iskola újság, egy példányával,
megadva a választ. - Láttad ezt? - kérdezte.
Ott volt a SZEMÉLYES részben. Teljesen anonim, sem üdvözlés, sem aláírás: „Nem bírom
elviselni a gondolatot, hogy elveszítem őt. De ő annyira boldogtalan valami miatt, és ha nem
mondja meg, hogy mi az, ha nem bízik meg bennem ennyire, akkor nem látok semmilyen
reményt számunkra.”
Elena is elolvasta, majd úgy érezte, hogy egy új energia löket elsöpörte a fáradtságát. Ó,
Istenem, utálta, bárki is tette ezt. Elképzelte, hogy lelövi őket, vagy leszúrja őket, és nézi,
ahogy elesnek. Azután élénken elképzelt valami mást. Ahogy kitép a tolvajból egy maroknyi
hajat, és fogai belemélyednek a védtelen torkába. Ez furcsa, zavaró látomás volt, de egy
pillanatra majdnem igazinak látszott.
Észrevette, hogy Bonnie és Meredith furcsán néznek rá.
65
- Nos? - azt kérdezte, kissé kényelmetlenül érezte magát.
- Mondhatom, nem vagy túl jó hallgatóság. - sóhajtott Bonnie. – Én csak azt mondtam, hogy
még mindig nem úgy néz ki, mintha Da… a gyilkos tette volna. A gyilkos nekem nem tűnt
ennyire kicsinyesnek.
- Bármennyire is utálok egyetérteni vele, igaza van. - mondta Meredith. - Ennek alattomos
szaga van. Olyan valaki volt, akinek ellenszenves vagy, aki igazán azt akarja, hogy szenvedj.
A nyál összegyűlt Elena szájában, nyelt egyet. - És szintén olyan valaki, aki jártas az
iskolában. Ki kellett töltenie egy űrlapot az újság szerkesztőségében, hogy feladhasson egy
személyes üzenetet. - mondta.
- És valaki olyan, aki ismert téged, és tudja, hogy naplót vezetsz, feltéve, hogy ellopta a célra.
Talán az aznapi osztálytársaid közül az egyik volt, amikor elhoztad az iskolába. Emlékszel?
Amikor Mr. Tanner majdnem rajtakapott téged. – tette hozzá Bonnie.
- Ms. Halpern el is kapott, és felolvasott néhány sort hangosan, egy kicsit Stefanról. Ez az
után volt, hogy Stefan és én összejöttünk. Várj egy percet, Bonnie. Aznap este a házatokban,
amikor a naplóból felolvastam nektek, mennyi időre hagytuk el a nappalit?
- Csak egy pár percre. Jangce kapart és ugatott, ezért elmentem az ajtóhoz beengedni, és... -
Bonnie összeszorította az ajkát, és vállat vont.
- Tehát a tolvajnak kellett ismernie kellett a házadat. - mondta Meredith gyorsan - különben
nem tudott volna eljönni, hogy elvigye a naplót, és eltűnjön vele, mielőtt észrevennénk.
Rendben, akkor olyan valakit keresünk, aki alattomos, kegyetlen, és valószínűleg a te egyik
osztálytársad, Elena, és valószínűleg ismeri Bonniék házát. Valaki, akinek ellenszenves vagy,
és nem rettenti vissza semmi attól, hogy téged... Ó, Istenem.
Mind hárman egymásra meredtek.
- Annak kell lennie. - suttogta Bonnie. – Annak kell.
- Mi olyan hülyék vagyunk, rögtön rá kellett volna jönnünk. - mondta Meredith.
Elenát a hirtelen felismeréstől olyan harag öntötte el, amilyet ez előtt még soha sem érzett
volt. Olyan erejű volt a haragja, mint a nap ereje a gyertya lángjához képest.
- Caroline. - mondta, összeszorította a fogát és állkapcsát, olyan keményen, hogy fájt neki.
Caroline. Elena valóban úgy érezte, most meg tudná ölni a zöld szemű lány. Aztán próbált
volna kirohanni, de Bonnie és Meredith megállította őt.
- Tanítás után. - mondta határozottan Meredith - amikor tudunk vele valahol négyszemközt
beszélni. Csak addig vár, Elena.
De ahogy az étterem felé tartottak, Elena észrevette, hogy egy aranybarna fej tűnik el lent a
művészeti és zenei folyosón. És eszébe jutott valami, amit Stefan Caroline-ról mondott
66
korábban az év folyamán, hogy az ebédidőt a fényképészeti szobába tartották. „Magánélet.” -
mondta neki Caroline.
- Ti ketten csak folytassátok, elfelejtettem valamit. - mondta Bonnienak és Meredithnek,
mindkettőnek tele volt étellel a tálcája. Azután úgy tett, mintha süket lenne, és gyorsan
kisétált és visszalépett a művészet szárny felé.
A szobák közül mindegyikbe sötét volt, de a fényképészet szoba ajtaja nyitva volt. Valami
arra késztette Elenát, hogy óvatosan lefordítsa a kilincset, és csendben mozogjon, mielőtt
elkezdené az összetűzést a lánnyal, amit megtervezett. Caroline itt van bent? Ha igen, mit
csinálhat egyedül a sötétben?
A szoba először kihaltnak tűnt. Aztán Elena halk morajt hallott egy kis fülke felől, hátulról, és
látta, hogy a sötétkamra ajtaja nyitva van.
Csendesen és óvatosan lopózott, amíg el nem ért az ajtó mögé, és moraja hangja szavakká
nem alakult át.
- De hogy bizonyosodhatunk meg róla, hogy ő lesz az, akit kiválasztanak? - Ezt Caroline
mondta.
- Az apám benne van az iskolai bizottságba. Őt fogják választani, rendben lesz. - És ez Tyler
Smallwood volt. Az apja ügyvéd volt, és minden tanácson ott volt. – Azon kívül ki más
lehetne? - folytatta. - Fell's Church lelkéről mindenki azt hiszi, hogy eszes és jól felépített.
- És nekem nincs eszem, gondolom.
- Ezt mondtam volna? Nézd, ha szeretnél egy fehér ruhát az Alapítók Napjának parádéján,
rendben. De ha meg akarod nézni, ahogy Stefan Salvatoret kifutni városból a bizonyítéka
miatt, ami a saját barátnője naplójában van…
- De miért várjunk olyan sokáig?
Tyler hangja türelmetlen. - Mert ez így tönkre fogja tenni az ünneplést. A Fell család ünnepe.
Miért az ő nevükhöz fűződik a város alapítása? A Smallwood család volt itt először.
- Ó, kit érdekel, hogy kik alapították a várost? Minden, amit én látni akarok, az Elena
megalázása az egész iskola előtt.
- És Salvatore. - Tiszta gyűlölet és rosszindulat csengett Tyler hangjában, amitől Elena teste
borsózott. - Szerencsés lenne, ha a végén nem egy fán lógva végezné. Biztos, hogy benne van
a bizonyíték?
- Hányszor kell még elmondanom neked? Először is azt írja, elvesztette a szalagot szeptember
másodikán a temetőben. Ezt követően azt írja, Stefan aznap felvette és meg is tartotta. A
Wickery híd mellett jobbra van a temető. Ez azt jelenti, Stefan közel volt a hídhoz szeptember
másodikán, azon az éjszakán, amikor az öreget megtámadták ott. Mindenki tudja, hogy ott
volt akkor is, amikor megtámadták Vickiet és Tannert. Mit akarsz még?
67
- Ez szerintem a bíróság előtt nem lesz elég. Talán kellene még egy kis bizonyíték,
alátámasztás képp. Megkérdezhetnénk az öreg Mrs. Flowerst, mikor ért aznap éjjel haza.
- Ó, kit érdekel? A legtöbb ember úgy gondolja, ő a bűnös. A naplójába mindenki leírja
néhány nagy titkát, amit rejteget. Az emberek ihletet kapnak.
- Biztonságos helyen tartod azt?
- Nem, Tyler, én kinn a dohányzóasztalon tartom. Ennyire ostobának tartasz, mit gondolsz, ki
vagyok én?
- Elég ostoba ahhoz, hogy Elenának feljegyzéseket küldjön, amik lebuktathatják őt. Recsegés
hallatszott, egy újság. - Nézd meg ezt, ez hihetetlen. És ennek véget kell vetni, most. Mi
lenne, ha rájönne, mit tenne?
- Mi tehetne, hívja a rendőrséget?
- Akkor is azt akarom, hogy hagyd abba. Várj az Alapítók Napjáig, azután, ha sikerülni fog,
nézheted, ahogy az jéghercegnő megolvad.
- És mondhatjuk Stefannak, hogy „Ciao!”. Tyler... senki nem fogja bántani igazán, ugye?
Kit érdekel? - gúnyolta ki a korábbi hangját Tyler. – Azt hagy csak rám és a barátaimra,
Caroline. Elég, ha teszed a dolgod, rendben?
Caroline hangja öblös morajjá vált. - Győzz meg engem. - Kis szünet után Tyler kuncogott.
Nem volt mozgás, csak susogó hangok, és egy sóhaj. Elena megfordult, és kilopakodott a
szobából, csendben, ahogy bejött.
A lány befordult a következő folyosóra, aztán nekidőlt a szekrényeknek, és ott megpróbált
gondolkodni.
Ez túl sok volt egyszerre feldolgozni. Caroline, aki egyszer a legjobb barátja volt, elárulta őt
és látni kívánta, ahogy megalázzák az egész iskola előtt. Tyler, aki eddig nem tűnt többnek,
mint egy bosszantó rontás, most igazi fenyegetés, és azt tervezi, hogy elkapja Stefant, kiűzi a
városból, vagy megöli. És a legrosszabbul dolog az egészben, hogy mindehhez az ő saját
naplóját akarják felhasználni.
Most már megértette, mit jelentett a tegnap esti álma eleje. Volt már egy hasonló álma, az
előtti nap, amikor a lány rájött, hogy Stefan eltűnt. Mindkettőben, Stefan dühösen nézett rá,
szemével megvádolta, aztán egy könyvet dobott a lába elé, és elment.
Nem egy könyvet. Hanem a naplóját. Ami halálos bizonyíték lehet Stefan számára. Három
embert megtámadtak Fell's Churchbe, és Stefan mind háromszor a helyszínen volt. Mit
gondolna róla mindenki a városba, és a rendőrségen?
És nem volt rá módja, hogy elmondja az igazat. Tegyük fel, azt mondja: „Stefan nem bűnös.
A testvére Damon tette, aki gyűlöli őt, és aki tudja, mennyire utálja Stefan még a gondolatát
is, hogy fájdalmat okozzon, vagy pusztítson. És akik Stefan körül voltak, megtámadta azokat,
68
az embereket, hogy Stefan azt higgye, ő tette, és az őrültbe kergesse. És itt van valahol a
városban, keressék meg a temetőben, vagy az erdőben. De, oh, az úton, ne csak egy jóképű
srácot keressenek, mert lehet, hogy varjú alakban van, abban a pillanatban. Egyébként, ő egy
vámpír."
Még magának sem hitte el. Olyan nevetségesen hangzott.
A nyilalló fájdalom a nyaka oldalán emlékeztette őt, hogy ez a nevetséges történet milyen
komoly volt valójában. Nem érezte ma igazán jól magát, szinte mintha beteg lenne. Ez több
volt, mint feszültség és alváshiány. Úgy érezte, kissé szédül, és időnként a föld szivacsosnak
tűnt a lába alatt, majd visszaugrott.
Influenzaszerű tünetek, kivéve, hogy biztos volt benne, hogy nem volt semmilyen vírus a
vérében.
Damon hibája, megint. Minden Damon hibája, kivéve a napló. Ezért az egyért nem lehetett
hibáztatni, csakis önmagát. Ha csak nem írt volna Stefanról, ha csak nem hozta volna el a
naplót az iskolába. Ha csak nem hagyta volna ott Bonnie nappalijában. Ha csak…, ha csak…
Most csak egyetlen dolog számított, valahogy vissza kell szereznie a naplóját.

Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 8. fejezet

8. fejezet

- Tudod mi volt furcsa abban, hogy Vickie volt ma az iskolában? Mármint eltekintve a
nyilvánvaló dolgoktól. - mondta Bonnie, miközben az ujjairól lenyalta a csokoládémázat.
- Mi? - kérdezte Elena tompán.
- Nos, ahogy ő végezte, megcsúszva. Úgy nézett ki, mint akkor, amikor rátaláltunk az úton,
csak akkor tele volt karmolás nyomokkal.
- Arra gondoltuk, macskakarmolás. - mondta Meredith, befejezve az utolsó falat süteményét.
Eddig csendesen gondolataiba merülve üldögélt; most Elenát nézte. - De az nem tűnik túl
valószínűnek.
Elena visszanézett rá. - Lehet, hogy tüskés bokrok közé esett. - mondta. - Most, ha
befejeztétek az evést, nem akarjátok megnézni az üzenetet?
Berakták a csészéket a mosogatóba, és felmentek a lépcsőn Elena szobájába. Elena érezte,
hogy elpirul, amint a többi lány elolvasta az üzenetet. Bonnie és Meredith a legjobb barátai
voltak, lehet, habár most már csak a barátai. Ő felolvasta nekik régebben azokat a részeket a
naplójából. De ez más volt. Ez volt a leginkább megalázó, amit valaha érzett. - Nos? -
kérdezte Meredithet.
- Az a személy, aki ezt írta, öt láb tizenegy hüvelyk magas, egy kissé bénán megy, és hamis
bajuszt visel. - kezdte Meredith. – Sajnálom! - tette hozzá, látva Elena arcát. – Tudom, nem
vicces. Igazából nem mentünk túl sokra, ugye? Az írás olyan, mint egy férfié, de a papír
nőies.
- És az egész dolog egyfajta nőies érintése van. - szólt közbe Bonnie, kissé ugrálva Elena
ágyán. - Nos, igen. - mondta védekezően. A naplódból vett idézetek használata, egy olyan
dolog, amire egy nő gondol. A férfiak nem törődnek a naplókkal.
- Csak nem úgy gondolod, hogy Damon volt. - mondta Meredith. - Én azt gondolom, inkább a
miatt aggódjunk, hogy egy pszichopata gyilkos, nem egy napló tolvaj.
- Én nem tudom, a gyilkosok valamiért olyan romantikusak. Képzeld el, ahogy haldokolsz,
keze körül fonva a nyakadon. Ő megfojt, elveszi az életedet, és az utolsó dolog, amit kívánsz,
hogy láthasd az arcát. - Bonnie a saját kezét a torkára tette. Elállt a lélegzete és lejárt tragikus
véget érve elheveredett az ágyban. – Az övé leszek bármikor. - mondta, szeme még mindig
csukva volt.
Ott volt Elena ajkán, hogy azt mondja, hogy: Hát nem érted, ez komoly. - de inkább kifújta a
levegőt. - Ó, Istenem. - mondta, és rohant az ablakhoz. Az idő párás és fojtogató volt, ezért
már kinyitotta az ablakot. Kint a birsalmafa vékony ágán ott volt a varjú.
Elena olyan keményen csapta be az ablakot, hogy az üvege zörgött és csilingelt. A varjú
bámulta őt a reszkető üvegen keresztül, obszidián szemekkel. Szivárvány csillogott a fényes,
fekete tollazatán.
54
- Miért mondtad ezt? – kérdezte, miközben Bonnie felé fordult.
- Hé, nincs ott kint senki. - mondta finoman Meredith. - Hacsak nem madarak.
Elena elfordult tőlük. A fa most üres volt.
- Sajnálom. - mondta Bonnie halkan egy pillanat múlva. - Csak hát mindez nem tűnik túl
valódinak néha, még Mr. Tanner halála sem tűnik valódinak. Damon nem úgy nézett ki... hát,
izgalmas. De veszélyes. Elhiszem, hogy veszélyes."
- És különben is, nem szorítaná össze a torkod, hanem elvágná. - mondta Meredith. - Vagy
legalábbis Tannerrel ezt tette. De az öreg torkát a híd alatt feltépte, mintha valami állat tette
volna. - Meredith Elenára nézett megerősítésért. - Damon nem egy állat, ugye?
- Nem. Én nem tudom. - Hirtelen, Elena nagyon fáradtnak érezte magát. Aggódott Bonnie
ostoba szavai miatt.
“Bármit meg tehetek veled, és azokkal, akiket szeretsz.” emlékezett. Mit fog tenni most
Damon? Nem értette őt. Más volt, minden alkalommal, amikor találkoztak. A tornateremben
ő gúnyolódó volt, miközben nevetett rajta. De a következő alkalommal, megesküdne, hogy ő
komoly volt, verset idézve, miközben megpróbálta megkérni őt, hogy tartson vele. A múlt
héten a jeges temetői széllel, ami körül vette, kegyetlenül fenyegető volt. És a gúnyolódó
szavai alatt a tegnap éjszaka ugyanazt a veszélyt érezte.
De, mi történt, meg kell védenie Bonniet és Meredithet tőle. Különösen azért, mert nem tudta
rendesen figyelmeztetni őket. És mi van Stefannal? Szüksége van most rá, mindennél jobban.
Hol van?
Azon a reggelen kezdődött.
- Engedd meg nekem, hogy ennyire egyenes legyek. - mondta Matt, miközben az ősi Ford
szedánja sebhelyes testének dőlt, mikor Stefan iskola előtt odament hozzá. - Kölcsön akarod
kérni az autómat?
- Igen. - mondta Stefan.
- És az az ok, amiért azt akarod, hogy kölcsön adjam, virágok. Elenának akarsz adni néhány
virágot.
- Igen.
- És ezek a különös virágok, ezek a virágok, amit csak másutt kapsz meg, mert nem nőnek
errefelé.
- Talán igen. De a virágzási szezonnak messze északon vége van. És a fagy egyébként is
végzett volna velük.
- Szóval el akarsz menni le délre, addig, míg nem találsz, ezek közül a virágok közül
néhányat, amit Elenának akarsz adni.
55
- Vagy legalább néhányat a növényből. - mondta Stefan. - Inkább mégis a tényleges virágból.
- És mivel a rendőrség még mindig figyeli a kocsid, szeretnéd kölcsönvenni az enyém, addig,
míg elmész, le délre és megtalálod ezeket, a virágokat, hogy oda add Elenának.
- Nem tudok elképzelni kevésbé feltűnő módot arra, hogy elhagyjam a várost. - magyarázta
Stefan. - Nem akarom, hogy kövessen a rendőrség.
- Uh, huh. És ezért szeretnéd az én kocsim?
- Igen. Oda adod nekem?
- Odaadjam a kocsim a fickónak, aki ellopta a barátnőm, és most el akar menni egy
kiruccanásra, délre, hogy adhasson neki valamilyen különleges virágot? Megőrültél? - Matt,
aki addig kocka házak tetejét bámulta az utca túloldalán, megfordult, és végre Stefanra nézett.
Kék szeme, ami általában vidám és egyszerű volt, most tele volt tökéletes hitetlenséggel, és
összevonta szemöldökét.
Stefan elfordította a fejét. Jobban kellett volna tudnia. Miután Matt már mindent megtett érte,
még többet várni nevetséges. Különösen ezekben, a napokban, amikor az emberek
megrándulnak a lépése hangjára, és elkerülik a szemkontaktust, amikor a közelében vannak.
Arra számítani, hogy Matt, akinek a legtöbb ok van, hogy nehezteljen rá, magyarázat nélkül
tesz neki egy ilyen szívességet, egyedül a hitére alapozva, igazán őrültség volt.
- Nem, én nem vagyok őrült. - mondta csendben, és megfordult, hogy elmegy.
- Én sem. - mondta Matt. - És nekem őrültnek kellene lennem, hogy átadjam neked az
autómat. Fenéket, nem. Elmegyek veled.
Mire Stefan hátsó lett körbe, Matt nézni az autónál volt helyette, alsó ajak-lökés volt előre egy
óvatos, megfontolt tőkehalban.
Mire Stefan volt visszafordult, Matt már az autót nézte helyette, alsó ajkát előre nyújtva,
óvatosan, megfontoltan lebiggyesztve.
Végül is, - mondta, miközben a lepattogzott PVC-t dörzsölgette - lehet, hogy te karcoltad le a
festéket vagy valami.
Elena visszatette a helyére a telefont. Valaki volt a panzió, mert valaki folyamatosan felvette a
telefont, ha megszólalt, de ezután már csak csend, majd letette a kagylót. Gyanította, hogy
Mrs. Flowers, de az nem mond neki semmit arról, hol van Stefan. Ösztönösen, hozzá akart
menni. De odakint sötét volt, és Stefan figyelmeztette rá, hogy ne menjen ki a sötétben, főleg
ne a temető közelébe, vagy az erdőbe. A panzió közelében volt mindkettő.
- Nincs válasz? – kérdezte Meredith, amint Elena visszajött, és leült az ágyra.
- Folyton leráz. - mondta Elena, és motyogott valamit kifújva a levegőt.
- Azt mondtad, hogy ő egy boszorkány?
56
- Nem, de rímel arra. - mondta Elena.
- Nézd, mondta Bonnie, miközben felült. - Ha Stefan hívni fog, itt fog hívni. Ez nem ok arra,
hogy velem gyere, és velem maradj az éjszaka. - Volt egy oka, bár Elena még magának sem
tudta megmagyarázni. Végtére is, Damon megcsókolta Bonniet Alaric Saltzman partiján. Ez
Elena hibája volt, hogy Bonnie most emiatt az első helyen van a veszélyeztetettek között.
Valahogy úgy érezte, ha legalább ott van mellette, talán meg tudja védeni Bonniet.
- Anyám, apám és Mary is, mind otthon vannak. - folytatta Bonnie az érvelést. - És mi
bezárunk minden ajtót, ablakot és mindent, mióta Mr. Tannert meggyilkolták. Most hétvégén
apa beszerelt egy extra zárat is. Nem tudom, mit tehetnél még.
Elena sem tudta. De ugyanúgy ment tovább.
Judith néninél hagyott egy üzenetet Stefannak, amiben elmondta neki, hogy hol van. Még
mindig feszélyezett volt a kapcsolatuk, közte és nagynénje között. És ott van még az is,
gondolta Elena, hogy Judith néninek megváltozott a véleménye Stefanról.
Bonniék házában kapott egy szobát, ami Bonnie másik nővéréjé volt, aki most az egyetemen
volt. Az első dolga az volt, hogy ellenőrizte az ablakot. Ez zárva volt, és nem kívül semmi,
amin valaki fel tudna mászni, például egy csatorna vagy egy fa. Amint lehetséges volt
feltűnésmentesen, azt is ellenőrizte, hogy be lehet-e jutni Bonnie szobájába. Bonnienak igaza
volt, minden szorosan zárva volt belülről. Semmi és senki nem juthat be kívülről.
Sokáig feküdt azon az éjjelen hanyatt az ágyban, bámulva a plafont, és nem tudott aludni.
Folyton eszébe jutott Vickie, ahogy álmodozva levetkőzik az étteremben. Mi volt a baj a
lánnyal? Amikor legközelebb találkozik Stefannal, ne felejtse el neki elmesélni.
Stefanra gondolnia olyan kellemes volt, még a sok szörnyű dolog ellenére is, ami az utóbbi
időben történt. Elena mosolygott a sötétben, hagyta a gondolatait vándorolni. Egy szép napon
minden zaklatás véget érne, és ő és Stefan tervezhetnék a közös életet. Persze, ő valójában
nem mondott semmit, de Elena magában biztos volt. Ő feleségül akar menni Stefanhoz, senki
máshoz. És Stefan sem akarhat elvenni senki mást, csak őt…
Az átmenet az álom és a valóság közt annyira zökkenőmentes és fokozatos volt, hogy alig
vette észre. De valahogy tudta, hogy ő álmodik. Olyan volt, mintha egy kis része félre állt
volna, és figyeli az álmot, mint egy játékot.
Ott ült egy hosszú folyosón, melyet tükrök borítottak, az egyik oldalon az egyik közülük egy
ablak volt. Várt valamire. Aztán mozgást vett észre, és Stefan ott állt az ablak előtt. Az arca
sápadt volt, és a szeme fájdalommal teli és dühös. Odament az ablakhoz, de ő nem hallotta,
mit mond az üveg miatt. Az egyik kezében egy könyvet tartott, egy kék bársonyos fedelű
könyvet, és egyfolytában arra mutatott, és kérdezett tőle valamit. Aztán leejtette a könyvet, és
elfordult.
- Stefan, ne menj el! Ne hagyj itt! - kiáltotta. Ujjai elfehéredtek, ahogy az üvegre nyomta.
Aztán észrevette, hogy volt egy retesz az ablak egyik oldalán, és ő kinyitotta, hívta őt. De
Stefan eltűnt és ő kívül csak az örvénylő fehér ködöt látta.
Csüggedten elfordult az ablaktól, és sétálni kezdett a folyosón.
57
Saját kép derengett a tükrökben, ahogy elhaladt mellettük. Azután az egyik
visszatükröződésen valami felkeltette a figyelmét. A szem az ő szeme volt, de volt valami új
megjelenés benne, ragadozó, ravasz megjelenés. Vickie szeme is ilyen volt, amikor vetkőzött.
És ott volt valami zavaró és éhes a mosolyában.
Ahogy nézte, mozdulatlanul, a kép hirtelen kavarogni kezdett körbe-körbe, mintha táncolna.
Félelem söpört végig Elenán. Futásnak eredt a folyosón, de most minden tükörképe életre
kelt, táncolt, és intett neki, nevetve nézett rá. Csak amikor azt hitte, a szíve és tüdeje kiszakad
a rémülettől, elért a folyosó végére, és kitárta az ajtót.
Ott állt egy nagy és szép szobában. A magas mennyezetet bonyolultan faragott és berakott
arany minták díszítették az ajtó mögött fehér márvánnyal. Klasszikus szobrok sorakoztak
fülkékben a falak mentén. Elena még sosem látott ilyen pompás szobát, de tudta, hol volt. A
reneszánsz Olaszországban, amikor Stefan még élt.
Lenézett magára, és látta, hogy olyan ruhát viselt, mint amilyet a Halloweenkor, a jég kék
reneszánsz ruha. De ez a ruha mély rubinvörös volt, és dereka körül volt egy vékony lánc
fényes vörös kövekkel. Ugyanilyen kövek voltak a hajában. Amikor megmozdult, reszketett a
több száz fáklya selymes fényében.
A terem túlsó végén, két hatalmas ajtó befelé lendült. Egy alak jelent meg közöttük. Azt
odament hozzá, és látta, hogy egy fiatalember, aki reneszánsz ruhába öltözött, mellény és
nadrág és szőrmével szegett zeke.
Stefan! Mohón elindult feléje, érezte a súlyát ruhája a derekán. De amikor közelebb ért,
megállt, kifújt egy éles levegőt. Damon volt az.
Lassan feléje indult, magabiztosan, alkalomhoz illően. Mosolygott, kihívóan mosolygott.
Elérte ót, az egyik kezét a szíve fölé helyezte, és meghajolt. Aztán merészen kinyújtotta felé a
kezét, hogy fogja meg.
- Szeretnél táncolni? - kérdezte. De a szája nem mozdult. A hang az elméjében szólalt meg.
A félelme elpárolgott, és nevetett. Mi volt a baj eddig vele, hogy valaha is félt tőle?
Megértették egymást, nagyon is jól. De ahelyett, hogy megfogta volna a kezét, elfordult, a
selymes ruha pedig fordult utána. Enyhén elbújt az egyik szobor mellé a fal mentén, és nem
pillantott vissza, hogy hátha követi őt. Tudta. A lány úgy tett, mintha képes lenne elnyelni a
szobor, újra eltávolodott, amint elérte őt, bele harapott alsó ajkába, hogy visszatartsa a
nevetést. Úgy érezte, hogy most gyönyörű, hogy él, csodálatos. Veszélyes? Persze, ez a játék
veszélyes volt. De ő mindig is élvezte a veszélyt.
A következő alkalommal, mikor közeledett hozzá, a lány rápillantott kötekedőn, ahogy
megfordult. Kinyújtotta kezét, de csak az ékköves láncot kapta el a derekán. Hagyta, hogy
gyorsan elmenjen, és mikor hátranézett, látta, hogy az egyik drágakövet elvette tőle.
Egy csepp vér volt az ujján, olyan, mint a ruhája színe. Szeme oldalt rá villant, szája gúnyos
mosolyra görbült, ahogy felfelé tartotta a sebesült ujját. Nem mered, mondta a szemeivel.
Ó, igazán? Mondta Elena neki a saját szemével. Merészen megfogta a kezét, tartotta egy
pillanatig, ugratva őt. Aztán az ujját az ajkához emelte.
58
Néhány pillanat múlva, elengedte, és felnézett rá. - Szeretnék táncolni. - mondta, és
megállapította, hogy mint Damon, ő is tudott beszélni az elméjében. Izgalmas érzés volt.
Elment a szoba közepére, és várt.
Követte őt, kecsesen, mint egy vadászó állat. Az ujjai melegek és kemények voltak, amikor
összekulcsolta az övével.
Szólt a zene, bár valahonnét megfakulva, messziről szállt. Damon átkarolta a másik kezével a
lány derekát. Érezte a meleg ujjai nyomását. Felkapta a szoknyáját, és elkezdtek táncolni.
Volt szép, mint a repülés, és a teste ismerte, hogy minden mozdulatát. Táncoltak körbe-körbe,
az üres szobában, tökéletes időzítés, együtt.
Ő rá nevetett, sötét szeme telve csillogó élvezettel. Érezte, hogy olyan szép tartású és riasztó,
kész bármire. A lány nem emlékezett, mikor volt része ennyi mókában.
Mégis fokozatosan mosolya elhalványult, és a tánc lelassult. Végül ő mozdulatlanul állt körül
ölelve karjával. Sötét szeme nem szórakozott tovább, de vad volt és heves. A lány felnézett rá,
higgadtan, félelem nélkül. És akkor az első alkalommal úgy érezte, mintha álmodna, úgy
érezte kissé szédült, és nagyon bágyadt és gyenge.
A szoba körülötte összemosódott. Csak a szemét látta, és álmosnak érezte magát. A lány
hagyta, hogy saját szemét félig becsukta, és a fejét enyhén hátra hajtotta. Sóhajtott.
Érezte, hogy most őt bámulja, a száját és a torkát. Elmosolyodott magában, és a szemét
teljesen lehunyta.
Most Damon tartotta a súlyát, megtartva őt a zuhanástól. Érezte a száját a nyakán, égetően
meleg, mintha lázas lenne. Aztán érezte a szúrást, mint két kis tűszúrás. Gyorsan elmúlt, és
megnyugodott, ahogy elkezdte kiszívni a vérét.
Emlékezett erre az érzésre, az érzés, mintha egy lebegő arany fény ágyon lenne. A finom
bágyadtság elnehezítette az összes végtagját. Úgy érezte, álmos, mintha túl nehéz lenne
mozogni. Nem akar egyébként sem megmozdulni, túl jól érezte magát.
Az ujjai a haján pihentek összekulcsolva. Simogatva a puha, sötét helyeket. A haja meleg és
eleven, olyan volt, mint selyem, az ujjai alatt. Amikor résnyire kinyitotta a szemeit, látta,
hogy szivárványokat tükrözött vissza a gyertyafényben. Piros, kék és lila, úgy, mint… úgy,
mint a madártoll…
És akkor minden összetört. Nem volt fájdalom a torkán, hirtelen, mintha a lelke szakadt volna
ki belőle. Ő volt a rámenős Damon, küzdött ellene, próbálta kényszeríteni. Sikoly csengett a
fülében. Damon küzdött vele, de nem Damon volt, a varjú volt. Hatalmas szárnya vele
szemben verte a levegőt.
Kinyitotta a szemét. Ébren volt és sikoltozott. A bálterem eltűnt, és ő a sötét hálószobában
volt. De a rémálom követte őt. Még akkor is, mikor felgyúlt a fény, akkor ismét szárnyak
csapdosták az arcát, éles csőr közeledett felé.
59
Elena az egyik kezét védelmezően a szeme elé tette. Még mindig sikoltozott. Nem tudott
elmenekülni onnan, a rettenetes szárnyak fogva tartották, kétségbeesett, majd egy hang
hallatszott, mintha ezer pakli kártyát egyszerre kevertek volna össze.
Az ajtó kivágódott, és kiabálást hallotta. A varjú meleg, nehéz testét ütötte valami és az egyre
hangosabban károgott. Aztán valaki lehúzta őt az ágyról, és ott állt mögötte védelmezőn
Bonnie apja. Volt egy seprű nála, és azzal ütötte a madarat.
Bonnie állt az ajtóban. Elena a karjaiba rohant. Bonnie apja kiabált, majd ment kinyitni egy
ablakot.
- Vége van. - mondta Mr. McCullough, nehezen lélegzett.
Mary és Mrs. McCullough kint állt a folyosón fürdőköpenyben. – Fáj valamid? - kérdezte
Mrs. McCullough. Elena csodálkozott. - Az a ronda dolog két ponton megsértett.
- Jól vagyok. - mondta Elena, miközben letörölt egy csepp vért az arcáról. Annyira
megrendült, hogy a térde alig tartotta meg.
- Hogyan jutott be? - kérdezte Bonnie.
Mr. McCullough megvizsgálta az ablakot. - Neked kellett nyitva hagynod az ablakot. -
mondta. - És miért vetted le a zárakat?
- Én nem. - sírta Elena.
- A zár és az ablak is nyitva volt, amikor hallottam a kiabálásodat, és bejöttem. - mondta
Bonnie apja. - Nem tudom, ki más lehetett volna, ha nem te.
Elena visszafojtotta a tiltakozást. Tétován, óvatosan az ablakhoz lépett. Igaza volt, a zár ki
volt csavarva. És ezt nem lehetett máshogy megtenni, csak belülről.
- Lehet, hogy alvajáró volt. - mondta Bonnie, ami Elena eljött ablaktól, Mr. McCullough
elkezdte visszaszorítani a zsilipeket. - Jobb lesz, ha elmentek megmosakodni.
Alvajárás. Hirtelen az egész álomra visszaemlékezett Elena. A csarnok, a tükrök, és a
bálterem, és Damon. Táncolt Damonnal. Kibontakozott Bonnie öleléséből.
- Majd csinálom én magam. - mondta, hallotta a saját hangját, ami a hisztéria szélén állt. –
Nem… tényleg… én akarom. - Elmenekült a fürdőszobába, ott megállt, és visszazárta az ajtót,
megpróbált lélegezni.
Az utolsó dolog, amit most akart, az tükörbe nézni. De végül is lassan odalépett az egyikhez a
mosdókagyló fölött, közben remegett, ahogy látta a visszatükröződést, miközben mozgott,
centikkel közelítette meg, míg szemben nem állt vele.
A saját képe nézett vissza, kísértetiesen sápadt volt, a szeme sérülten és rémülten nézett ki.
Alatta mély árnyékok voltak, és a vére elkenődött az arcán.
60
Lassan elfordította a fejét, és kissé felemelte a haját. Majdnem hangosan felkiáltott, amikor
látta, mi van alatta.
Két kicsi, friss és nyitott seb volt a nyakán.