12. fejezet
Egy hang szólt Elenához, amint az üzlet polcai közt keresgélt.- Áfonyamártás, máris?
Elena felnézett. - Szia, Matt. Igen, Judit néni szívesen elkészít a Hálaadásnapi menüt előtte
vasárnap, emlékszel? Ha gyakorol, akkor kevesebb lesz az esély, hogy valami rettenetes fog
belőle kisülni.
- Mint, hogy elfelejti megvenni az áfonyamártást, és ez tizenöt perccel vacsora előtt jut
eszébe?
- Öt egész perccel vacsora előtt. - mondta Elena, az órájára nézett, és Matt nevetett. Ez a hang
jó volt, és Elena már régen hallotta. A lány felé haladt majd megállt mellette, de miután a lány
fizetett a vásárlásért, tétovázott, és visszanézett.
Matt a magazin állványnál állt, látszólag eltűnt, de volt valami a váll tartásában, ami azt
mutatta, hogy oda akar menni hozzá.
A lány az ujjaival megérintette a magazint. – Van programod vacsorára? - kérdezte. Amikor
bizonytalanul felé pillantott az üzletben, még hozzátette: - Bonnie kinn vár a kocsiban, ő ott
lesz. Egyébként csak a család. És persze Robert, most ő is kell. - Ez azt jelentette, hogy Stefan
nem jön. Még mindig nem volt biztos benne, hogy, hogy áll a dolog kettejük között, Matt és
Stefan között ezekben, a napokban. Legalább beszéltek egymással.
- Sajnos ki kell mentenem magam ma estére, Anya nem érzi jól magát. - mondta. De aztán,
mintha témát akart volna váltani, így folytatta: Hol van Meredith?
- A családjával elmentek rokon látogatóba vagy valami ilyesmi. - Elena homályos volt, mert
Meredith is homályosan beszélt magáról, és ritkán beszélt a családjáról. - Szóval mit
gondolsz? Nem akarsz adni egy esélyt Judith néni főztjének?
- A régi idők emlékére?
- A régi barátok kedvéért. - mondta Elena egy pillanatnyi habozás után, és mosolygott.
Pislogott, és elfordult. - Hogy utasíthatnék vissza egy ilyen meghívást? - ezt furcsán, tompa
hangon mondta. De amikor visszatette a magazin, és mikor utána ment, mosolygott is.
Bonnie vidáman köszöntötte őt, és amikor hazaértek, Judith néni is örült neki, majd invitálta,
hogy menjen be a konyhába.
- A vacsora már majdnem kész. - mondta, és elvette a csomagot Elenától. – Robert is itt van,
egy pár perccel ezelőtt érkezett. Miért nem mész vissza az ebédlőbe? Ja, vigyél egy széket,
Elena. Matt-el heten leszünk.
- Hatan, Judith néni. - mondta Elena szórakozottan. - Te és Robert, én és Margaret, Matt és
Bonnie.
86
- Igen, drágám, de Robert hozott egy vendéget is. Ők már leültek.
Elena megjegyezte a szavakat, ahogy belépett az ebédlő ajtaján, de egy pillanatnyi
késedelembe telt, amíg az agya reagált rájuk. Még így is tudta, átlépve az ajtón, valahogy
tudta, mi vár rá.
Robert ott állt, egy üveg fehérborral és a kedélyesen nézett. És ott ült az asztalnál, az asztal
végénél a középpontban, egy magas égő gyertya mögött, ott volt Damon.
Elena rájött, amikor a megállt, és Bonnie hátulról belé ütközött. Aztán kénytelen volt tovább
haladni. Elméje nem volt olyan engedelmes, hanem továbbra is megfagyott.
- Ah, Elena. - mondta Robert, és kinyújtotta a kezét. – Ő itt Elena, a lány, akiről meséltem
neked. - mondta Damonnak. - Elena, ez itt Damon... Damon ...
- Smith. - mondta Damon.
- Ó, igen. Az én alma materből jött, a William & Mary Főiskoláról, és épp most futott be
hozzám, a gyógyszertárba. Mivel olyan helyet keresett, ahol tudna enni, meghívtam
magammal ide egy kis házi főtt ételre. Damon, ezek itt Elena barátai, Matt és Bonnie.
- Helló! - mondta Matt. Bonnie csak bámult, majd ismét Elenára vetette hatalmas szemét.
Elena megpróbálta visszatartani magát. Nem tudta, hogy visítva kivonuljon a szobából, vagy
kivegye a pohár bort Robert kezéből, és Damon arcára öntse. Túl dühös volt abban a
pillanatban ahhoz, hogy féljen.
Matt a nappaliban ment egy székért. Elena csodálkozott, hogy a fiú vajon hogy képes
elfogadni Damont, majd rájött, hogy ő nem volt ott Alaric partiján. Ő nem tudja, mi történt
ott, közöttük, Stefan és a „látogatóba jött egyetemista” között.
Bonnien már látszottak a pánik jelei. Meredten, könyörögve bámult Elenára. Damon felállt, és
kihúzott egy széket neki.
Mielőtt Elena válaszolhatott volna valamit, hallotta Margaret magas kis hangját az ajtóból. -
Matt, akarod látni a cicát? Judit néni azt mondja, megtarthatom. Én úgy hívom, Hógolyó.
Elena megfordult, támadt egy ötlete.
- Milyen aranyos. - mondta Matt előzékenyen, fölé hajolt a kis dombnak, és megsimogatta a
fehér bundáját Margaret karjaiba. Meghökkent, amikor Elena minden ceremónia nélkül
kiragadta a macskát az orra alól.
- Gyere Margaret, mutassuk meg a cicádat Robert barátjának. - majd belenyomta a bolyhos
szőrcsomót Damon arcába, és odadobta őt neki.
Zűrzavar támadt. Hógolyó kétszer akkorára dagadt, mint normálisan, és a szőre felállt. Olyan
hangot adott ki, mint a víz, amit egy vörösen izzó serpenyőre cseppentetek, azután vicsorgott,
köpködött, és megkarmolta Elenát, Damon leütötte róla, visszapattant a fal mellől, majd
kirohant a szobából.
87
Egy pillanatra Elena megelégedésére látta, hogy Damon éjfekete szeme kissé szélesebb, mint
máskor. Aztán lehunyta szemhéját, majd újra kinyitotta őket, és Elena a többiek felé fordult,
figyelve a többi jelenlevő reakcióját a szobába.
Margaret éppen kinyitotta a száját és visított, mint egy gőzmozdony. Robert igyekezett gátat
szabni ennek, csitította a kislányt, és próbálta megtalálni a macskát. Bonnie a hátát a szoba a
falának nyomta, kétségbeesetten nézett. Matt és Judith néni, akik belestek a konyhából, csak
döbbenten néztek.
- Azt hiszem, nem tudod, hogy kell bánni az állatokkal. - mondta Damonnak, és elfoglalta
helyét az asztalnál. A lány bólintott Bonnie felé, aki vonakodva bár, lehámozta magát a falról,
és a saját helye felé száguldott, mielőtt Damon megérinthette volna a széket. Bonnie barna
szeme körbe járt, hogy kövessék őt, amint leült a sorba.
Néhány perc múlva, Robert ismét visszatért a könnyáztatta Margarettel és szigorúan
összevont szemöldökkel nézett Elenára. Matt csendben helyet foglalt a székén, bár ő is
felemelte a szemöldökét.
Ahogy Judith néni megérkezett, elkezdődött az étkezés, Elena fel és lenézett az asztalon. Úgy
tűnt, fényes köd terít be mindent, és úgy érezte, mind ez túl valótlan, de a jelenet maga szinte
hihetetlenül egészségesnek tűnt, mint valami reklámban. Csak egy átlagos család, aki leült
pulykát enni, gondolta. Egy kissé ideges hajadon nagynéni, aki aggódik amiatt, hogy a borsó
túl puha lett, és a tekercs leégett, egy kényelmes, leendő nagybácsi, egy aranyhajú tizenéves
unokahúggal és az ő hirtelenszőke baby húgával. Egy kék szemű szomszéd fiú típus, egy
tündéri barátnő, és egy gyönyörű vámpír kandírozott édesburgonyát fogyaszt. Egy átlagos
amerikai háztartásban.
Bonnie az étkezés első felét azzal töltötte, hogy a szemével azt próbálta Elenának üzenni:
„Mit tegyek?”. De Elena csak annyit válaszolt: „Semmit”. Nyilván úgy döntött, hogy a sorsa
bízza magát. Elkezdett enni.
Elenának fogalma sem volt, mit tegyen. Az, hogy így sarokba szorította, ez sértés, és
megalázó, és ezt Damon is tudta. De Judith nénit és Robertet elkápráztatta, bókolt az
étkezésről és a fényről, meg a William & Mary Főiskoláról csevegtek. Most még Margaret is
rá mosolygott, és hamarosan Bonnie is behódolt neki.
- Fell's Church-ben a jövő héten lesz az Alapítók Napjának megünneplése. - tájékoztatta Judit
néni Damont, vékony arcán halvány rózsaszín pír jelent meg. - Olyan jó lenne, ha vissza
tudnál rá jönni.
- Szeretnék. - mondta Damon nyájasan.
Judit néni elégedetten nézett. - És ebben az évben Elenának is nagy része lesz benne. Őt
választották, hogy képviselje Fell's Church szellemét.
- Biztosan büszke rá. - mondta Damon.
- Ó, azok vagyunk. - mondta Judith néni. - Szóval megpróbálsz majd eljönni?
88
Elena dühösen tört egy darabot a vajas tekercsből. - Hallottam néhány pletykát Vickieről. -
mondta. - Emlékszel, a lány, akit megtámadtak. - nyomatékosan Damonra nézett.
Volt egy rövid szünet. Aztán Damon azt mondta: Attól tartok, nem ismerem.
- Ó, biztos vagyok benne, hogy igen. Olyan magas, mint én, barna szemű, világosbarna hajú
... különben, egyre rosszabbodik az állapota.
- Ó, szegény! - mondta Judith néni.
"Igen, az orvosok nem értik miért. És az állapota egyre csak rosszabb és rosszabb lesz, mintha
a támadás még mindig tartana. - Elena Damon arcán tartotta a szemét, miközben beszélt, de
nem jelent meg rajta más, csak udvarias érdeklődés. - Van még néhány töltelék. - fejezte be,
és felé nyújtotta a tálat.
- Nem, köszönöm. Inkább ebből kérnék még egy kicsit. - egy kanalat tartott a kezébe, zselés
áfonyamártással, a gyertyák fényében megvilágítva. - Ez egy ilyen szívfájdító szín.
Bonnie, mint a többi ember az asztalnál, felnézett a gyertyára. Mikor ezt tette, Elena
észrevette, hogy ő nem fordul el tőle. Ott maradt, nézve a táncoló lángot, és lassan minden
kifejezés eltűnt az arcáról.
„Ó, nem!” - gondolta Elena, mint egy bizsereg, a félelem úgy kúszott át rajta és végtagjain. Ő
látta már ezt a kifejezést az előtt. A lány megpróbálta Bonnie figyelmét magára vonni, de a
másik lány úgy látszik, nem látott semmit, csak a gyertyát.
- … azután az általános iskolás gyerekek felvonulást rendeznek a város történelméről. -
mondta Judith néni azt Damonnek. - De a befejező szertartást az öregebb diákok végzik. -
Elena, hány rangidős lesz benne az idén?
"Csak mi hárman." Elena kellett fordulnia, hogy foglalkozzon a nagynénje, és volt, miközben
ő nézte Judit néni mosolygó arcát, hogy hallotta a hangot.
- Halál.
Judith néni hüledezett. Robert villája félúton megállt a szájhoz. Elena azt kívánta, vadul és
teljesen reménytelenül, bár itt lenne Meredith.
- Halál. - mondta a hang újra. - A halál itt van ebben a házban.
Elena körül nézett az asztalnál, és látta, hogy nem volt senki, aki segítsen neki. Mindnyájan
Bonniera bámultak, mozdulatlanul, mint egy fényképre.
Bonnie a gyertyalángba bámult. Az arca üres volt, a szeme a távolba révedt, ahogy azelőtt
mikor ez a hang beszélt rajta keresztül. Most azok a világtalan szemek készséges Elena felé
fordultak. - A halálod. - mondta a hang. - A halálod vár, Elena. Ez az…
Bonnie úgy tűnt, megfullad. Aztán élesen előre hanyatlott és majdnem tányérján landolt.
89
Egy pillanatra mindenki leblokkolt, majd mindenki megmozdult. Robert felugrott, és kihúzta
Bonniet, a vállára emelte. Bonnie bőre kékes-fehér volt, a szeme csukva. Judith néni körülötte
ugrált, törölgetve az arcát egy nedves szalvétával. Damon figyelte, elgondolkodó szemmel.
- Jól van. - mondta Robert nyilvánvaló megkönnyebbüléssel nézett fel. - Azt hiszem, csak
elájult. Valami hisztérikus rohama lehetett. - de Elena csak akkor tudott fellélegezni, mikor
Bonnie kinyitotta a szemét, és megkérdezte, miért bámulja mindenki.
Ez a hatékony véget vetett a vacsorának. Robert ragaszkodott ahhoz, hogy Bonnie haza vigye,
és miután Elenának jutott rá ideje, egy szót suttogott Damonnek.
- Kifelé!
Felemelte a szemöldökét. - Mi?
- Azt mondtam, kifelé! Most! Menj! Vagy megmondom nekik, hogy te vagy a gyilkos.
Szemrehányóan nézett. - Nem gondolod, hogy egy vendég egy kicsit több figyelmet érdemel?
- mondta, de arckifejezése vállat vont, és elmosolyodott.
- Köszönöm, hogy veletek vacsorázhattam. - mondta hangosan Judith néninek, aki kezében
egy takaróval az autó felé ment. - Remélem, valamikor megismételhetjük. - majd Elenának
hozzátette: Még látjuk egymást.
„Nos, ez elég világos volt.” - Elena gondolta, amint Robert elhajtott egy komor Mattel és egy
álmos Bonnieval, Judith néni felhívta telefon Mrs. McCullough-t.
- Én nem tudom, mi van ezekkel, a lányokkal. - mondta. - Először Vickie, most Bonnie és
Elena ... nem érzi jól magát az utóbbi időben ...
Miközben Judit néni beszélt és Margaret kereste az elveszett Hógolyót, Elena megállt.
Fel akart hívni Stefant. Ez volt minden, amit akart. Nem aggódott Bonnie-ért, a másik
alkalommal, amikor ez megtörtént, nem látszott maradandó károsodás. És Damonnek jobb
dolga is ma este, mint zaklatni Elena barátait.
Idejött, hogy begyűjtse a jussát azért a szívességért, amit tett neki. Minden kétséget kizáróan
tudta, hogy ez volt az utolsó szavai jelentése. És ez azt jelentette, hogy majd mindent el kell
mondania Stefannak, mert ma este szüksége lett volna rá, szüksége lett volna a védelmére.
Csak hogy, mit tehetne Stefan? Annak ellenére, hogy minden ellenkezése és érve ellenére a
múlt héten nem volt hajlandó elfogadni a vérét. Ragaszkodott hozzá, hogy e nélkül is
visszanyeri a hatalmát, de Elena tudta, hogy továbbra is sebezhető. Stefan akkor se tudná
megállítani Damont, ha itt lenne? Ha megtenné, azzal öngyilkosságot követne el?
Bonnie háza nem volt biztonságos. És Meredith eltűnt. Nem volt senki, aki segíthetne neki,
senki, akiben meg tudna bízni. De a gondolat, hogy ma este egyedül várakozzon, tudván,
hogy Damon eljön, elviselhetetlen volt.
90
Hallotta, hogy Judith néni letette a kagylót. Automatikusan, a konyha felé indult, Stefan
számát futtatva át az elméjében. Aztán megállt, és lassan megfordult, hogy visszanézzen a
nappaliba, amin keresztül ment.
Átnézte a padlótól a mennyezetig, az ablakokat és a kandalló bonyolult, gyönyörűen
megformált íveit. Ez a szoba az eredeti ház része volt, amelyik majdnem teljesen leégett a
polgárháborúban. Az ő szobája maradt még meg, fent.
Nagy fény kezdett derengeni. Elena az öntés felső határát nézte, ahol a modern étkező
csatlakozott. Aztán majdnem szaladt a lépcső felé, szíve gyorsan vert.
- Judith néni? - Nagynénje megállt a lépcsőn. - Judith néni, mondj meg nekem valamit.
Damon bement a nappaliba?
- Micsoda? - Judith néni csak pislogott rá.
- Robert megmutatta Damonnek a nappalit? Kérlek, gondolkodj rajta, Judith néni! Tudnom
kell.
- Miért, nem, Azt hiszem nem. Nem, ő nem. Ők egyenesen az ebédlőbe jöttek. Elena, mi a
csuda?... – Miközben hallgatta Elena nagy lendülettel átölelte karjaival, és megölelte őt.
- Bocs, Judith néni. Csak boldog vagyok. - mondta Elena. Mosolyogva megfordult, hogy
visszamenj le a lépcsőn.
- Nos, örülök, hogy valaki boldog, azok után, ami a vacsorán történt. Bár ez a kedves fiú,
Damon, mintha maga is élvezte volna. Tudod, Elena, úgy látszott egészen oda volt érted,
annak ellenére, ahogy viselkedtél vele.
Elena visszafordult. - Na és?
- Nos, csak arra gondoltam, hogy adhatnál neki egy esélyt, ez minden. Azt hittem, nagyon
kellemes. Az ilyen fiatalembereket szeretem látni errefelé.
Elena megdermedt egy pillanatra, majd lenyelte kitörni készülő hisztérikus nevetését. A
nagynénje utalt, hogy válassza inkább Damont, Stefan helyett..., mert Damon biztonságosabb.
Az a fajta fiatalember, akit minden nagynéni szeretne. - Judit néni, - kezdte zihálva, de aztán
rájött, hogy hasztalan. Megrázta a fejét, némán, felemelte kezét, jelezve vereségét, és figyelte,
ahogy felmegy a lépcsőn.
Általában Elena zárt ajtónál aludt. De ma nyitva hagyta az ajtót és mikor az ágyában feküdt a
sötét folyosót bámult. És gyakran pillantott a világítós órára a mellette lévő az
éjjeliszekrényen.
Nem volt veszély, de mégsem tudott elaludni. A percek csak vánszorogtak, hogy majdnem azt
kívánta, bár tudna. Idő gyötrelmes lassúsággal tele. Tizenegy óra...Tizenegy harminc... éjfél.
Hajnali egy. Egy óra harminc. Kettő.
2: 10 – kor zajt hallott.
91
Hallgatott miközben még mindig az ágyán feküdt, a zaj gyenge suttogás volt odalent. Tudta,
hogy megtalálja a módját, hogy feljöjjön hozzá, ha akar. Ha Damon valamit elhatároz, zár
nem tartaná távol.
A dallam jutott eszébe, abból az álomból, ami azon az éjszakán volt, amikor Bonnie-nál aludt,
csilingelt át elméjét, egy maroknyi panaszos, ezüstös emlékként. Furcsa érzéseket ébresztett
fel benne. Majdnem kábulatba esett, vagy mintha álomba zuhant volna, felkelt és odaállt a
küszöbhöz.
A folyosón sötét volt, de a szeme lassan hozzá szokott. Látta a sötét sziluettet, amint felfelé
jön a lépcsőn. Amikor elérte a legfelső fokot, látta a gyors, halálos csillogó mosolyát.
Várt, mosolytalanul, amíg el nem érte őt, és ott állt vele szemben, és csak a keményfa padló
küszöbe volt közöttük. A ház teljesen elhallgatott. Az egész ház, Margaret a folyosó végén
aludt, Judith néni feküdt álmokba burkolva, és nincsenek tisztában azzal, hogy mi történik az
ajtajukon kívül.
Damon nem mondott semmit, de ahogy nézett rá, szemét végig futatta a hosszú, fehér
hálóingén és annak magas, csipkés nyakán. Elena ezt választotta, mert ez volt az egyik
legszerényebb, mind közül, de Damon nyilván úgy gondolta, hogy vonzó. Kényszeríttette
magát, hogy csendben maradjon, de a szája kiszáradt és a szíve tompán lüktetett. Itt volt az
idő. Egy másik percben tudta.
Felnézett rá, anélkül, hogy egy szóval vagy gesztussal meghívta volna, az ajtó üresen maradt.
Látott egy gyors villanást a feneketlen szemében, és kíváncsian nézte, ahogy felé jön. Aztán
néztem, ahogy megáll.
Csak állt, a szobáján kívül, nyilvánvalóan zavarban volt. Megpróbált ismét előrelépni, de nem
sikerült. Úgy tűnt, valami megakadályozza őt, hogy tovább menjen. Az arcán, a zavart
meglepetés váltotta fel, majd düh.
Felnézett, a szeme a fejgerendáját kutatta fönn, miközben letapogatta a mennyezetet, oldalra
állt a küszöbnél. És akkor teljes erejéből megütötte, az ajkai, amiket visszavont a fogairól,
felfedve állati vicsorát.
Biztonságban az ajtó oldaláról, Elena halkan nevetett. Működött.
- A szobám és a nappali alatta minden a régi házból maradt meg. - mondta neki. - És, persze,
ez más otthon. Egy olyan, amibe nem hívták be, és soha nem is fognak.
Mellkasa hullámzott a dühtől, orra kitágult, szeme vadul csillogott. A fekete düh hullámai
áradtak belőle. Úgy nézett ki, mint aki szeretné szétverni a falakat a kezével, melyeket izmai
rángatóztak és megfeszülte a dühtől.
Diadal és megkönnyebbülés járta át Elenát. – Jobb lesz, ha most elmész. - mondta. - Nincs itt
semmi keresnivalód.
Az egyik percben még szeme fenyegetően lángolt, aztán Damon megfordult. De nem a lépcső
felé. Ehelyett tett egy lépést folyósón, s a kezét Margaret szobájának ajtajára tette.
92
Elena megindult előre, mielőtt tudta volna, mit tesz. Megállt az ajtóban, és megragadta a falon
a tapétát, nehezen kapott levegőt.
A fejével hátra fordult, és visszamosolygott a lányra, lassú, kegyetlen mosollyal. Enyhén
elfordította a kilincset, de nem azt nézte. Szeme, ami olyan volt, mint a folyékony ébenfa,
Elenán maradt.
- Te döntesz. - mondta.
Elena dermedten állt, és érezte, mintha a tél benne lenne. Margaret csak egy baba. Ez azt
jelentette, hogy olyan szörnyeteg lenne, hogy képes lenne bántani egy négy évest.
De Damon arcán nyoma sem volt meglágyulásnak vagy részvétnek. Egy vadász volt, gyilkos,
és a gyengék voltak a zsákmánya. Eszébe jutott a félelmetes állati vicsor, ahogy szép
tulajdonosa átváltozott, és tudta, hogy ő soha nem hagyja, hogy bántsa Margaretet.
Úgy tűnt, minden lassítva történik. Látta Damon a kezét a kilincsen; látta azokat, könyörtelen
szemeket. Kisétált az ajtón, hátrahagyva az egyetlen biztonságos helyet.
„A Halál itt van a házban.” - mondta Bonnie. És most Elena nem dönthet felőle szabad
akaratából. Lehajtotta a fejét, hogy elrejtse a tehetetlen könnyeit, melyek a szeméből
hullottak. Végül Damon nyert.
A lány nem nézett fel, hogy látja előre rá. De úgy érezte, a levegő mozdult körülötte, ami neki
borzongás. És akkor volt kesztyűujjszerűen betüremkedik a puha, a végtelen sötétségben, ami
köré tekert vele, mint egy nagy madár szárnya.
Nem nézett fel, hogy lássa őt közeledni felé. De érezte, ahogy a levegő megmozdul körülötte,
miközben elérte, megborzongott. És ekkor érezte, ahogy a puha, végtelen sötétség beburkolja,
körül vette, mint egy nagy madár szárnyai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése