9. fejezet
- Tudom, hogy sajnálni fogom, hogy megkérdezem. - mondta Matt kipirulva véraláfutásosszemmel, az I-95-ön szemlélődve, Stefannak a mellette lévő anyósülésben. - De meg tudod
mondani, hogy miért akarod ezt az extra-különleges, helyben-nem-elérhető, szubtrópusi
gyomot adni Elenának?
Stefan elnézett a hátsó ülésre, a keresésük eredménye sövényes és durva fű. A növénynek
elágazó zöld szára volt, és kissé fogazott levele, nem úgy nézett ki, mint a gyomnövény, nem
úgy, mint bármi más. Az elszáradt virágok maradványai ott voltak a szárak végein, a hajtások
szinte láthatatlanok, és senki sem tagadhatta volna, hogy a hajtások maguk is dekoratívak
voltak.
- Mi lenne, ha azt mondanám, hogy fel lehetne használni teljesen természetes szemmosónak?
– ajánlotta fel, miután egy pillanatig gondolkodott. - Vagy gyógyteának?
- Miért? Arra gondoltál, hogy valami ilyesmit mondasz?
- Nem igazán.
- Jó. Mert ha így lenne, valószínűleg nem ülnél itt.
Anélkül, hogy valóban Mattre nézett volna, Stefan elmosolyodott. Volt valami új érzés benne,
amit eddig nem érzett, közel ötszáz évig, kivéve Elenával. Elfogadás. Melegség és a barátság
egy fickóval, aki nem ismeri az igazságot róla, de aki e nélkül is megbízik benne. Ki lenne
hajlandó neki hitelt adni. Nem volt biztos benne, hogy megérdemelte, de nem tudta tagadni,
hogy mit jelent neki. Szinte úgy érezte magát... újra emberinek.
Elena a tükörképére meredt. Ez nem álom volt. Nem teljesen. A sebek bizonyították a nyakán.
És most, hogy a lány látta őket, látta, az érzés, amit érzett: kábultság, letargia.
Ez a saját hibája volt. Ő kevert annyi bajt, hogy figyelmeztesse Bonniet és Meredithet, hogy
ne hívjanak idegeneket a házukba. És minden alkalommal elfelejtette, hogy ő maga hívta be
Damont Bonniék házába. Ő tette azon az éjjelen, amikor a néma vacsorát rendezték Bonniék
ebédlőjében és odakiáltott a sötétben: - Gyere be!
És ez meghívó volt örökre. Még most is élt, és nem tudta vissza vonni. Különösen most,
miközben ő gyenge és könnyen be lehet hipnotizálni, újra kinyithatja az ablakot.
Elena kibotladozott a fürdőszobából, Bonniehoz a vendég hálószobába. Megragadta a táskáját
és elkezdte a dolgait beletömni.
- Elena, nem tudsz hazamenni!
- Nem maradhatok itt. - mondta Elena. Körülnézett, keresve cipőjét, kiszúrták őket az ágy
alatt, és elindult felé. Aztán megállt, fojtott hangon. Gyűrött volt az ágynemű az ágyon és volt
rajta egyetlen, kecses, fekete toll. Ez hatalmas volt, rettenetesen nagy és valódi és szilárd,
vastag, viaszosnak tűnő. Úgy nézett ki, majdnem obszcénen pihent ott a fehér lepedőn.
62
Hányinger söpört végig Elenán, és elfordult. Nem tudott lélegezni.
- Oké, oké. - mondta Bonnie. – Ha nem érzed jól magad, szólok apának, hogy vigyen haza.
- Neked is el kell jönnöd. –eszébe jutott Elenának, hogy Bonnie nincs nagyobb biztonságban,
ebben a házban, mint ő. Ő és a szerettei, amikor eszébe jutott, és megfordult, hogy megfogja
Bonnie karját. - Meg kell tenned Bonnie. Szeretném, ha velem jönnél.
És végül valóban elvitték. McCulloughék azt hitték, hogy hisztérikus, és esetleg túlreagálja,
és idegösszeroppanása van. De végül Mr. McCullough beadta a derekát és elvitte őt és
Bonniet a Gilbert házba, ahol, mint a betörők, kinyitotta az ajtót, és bementek anélkül, hogy
bárki felébredt volna.
Elena még itt sem tudott elaludni. A lány ott feküdt Bonnie mellettem, aki halkan lélegzett
mellette, kinézett a hálószoba ablakon. Kint a birsalmafa ágai karistolták az üveget, de semmi
más nem mozdult hajnalig.
Így ment, míg meg nem hallotta az autót. Felismerte a sípoló hangról Matt motorját.
Megriadt, és lábujjhegyen az ablakhoz ment, kinézett a kora reggel csendjébe, egy szürke nap.
Aztán lesietett a lépcsőn, és kinyitotta az ajtót.
- Stefan! – Soha se volt még ilyen boldog, egész életében. Rávetette magát, mielőtt még
becsukta az ajtót.
Hátra tántorodott az erő hatására, és meglepetésében. Nem számított általában ilyen érzelmi
megnyilvánulásra.
- Hé! - mondta, és óvatosan hátrébb lépett az ölelésből. - Én is, de ne törd össze a virágokat.
- Virágok? – visszahúzódott, hogy megnézze, mit visz, aztán nézett az arcára. Majd Mattre,
aki éppen a másik oldalon volt az autónál. Stefan arca sápadt volt és nyúzott, Matt puffadt
volt a fáradtságtól, vérben forgó szemekkel.
- Jobb, ha bejöttök. - mondta végül zavartan. - Mindketten borzasztóan néztek ki.
- Ez itt verbéna. - mondta Stefan valamivel később. Ő és Elena a konyhaasztalnál ültek. A
nyitott ajtón keresztül látni lehetett Mattet, aki a nappaliban, a kanapéban szelíden horkolt.
Miután megevett három tál müzlit. Judit néni, Bonnie és Margaret még mindig az emeleten
aludtak, de Stefan ugyanolyan hanggal folytatta. - Emlékszel, mit mondtam róla? - kérdezte.
- Azt mondtad, ez segít tisztán tartani az elménket, akkor is, ha valaki az erejével próbálja
befolyásolni azt. - Elena hangja tele volt büszkeséggel.
- Így igaz. Ez az egyik dolog, amit Damon megtehet. Használni tudja a hatalmát akár a
távolból is, és ezt megteheti, akár ébren vagy, akár alszol.
Könnyek töltött gyűltek Elena szemébe, úgy próbálta elrejteni, hogy a hosszú, keskeny száron
megmaradt apró, száraz, lila virágokat bámult. – Az álmomban? - kérdezte, attól tartott, hogy
ez alkalommal a hangja nem volt annyira szilárd.
63
- Igen. Rá tud venni, hogy ki gyere a házból, vagy mondjuk, beengedd. De ebben a verbéna
megakadályozza. - válaszolta Stefan, fáradt volt, de elégedett önmagával.
„Ó, Stefan, ha tudnád.” - gondolta Elena. Az ajándék egy éjszakával elkésett, túl későn jött.
Annak ellenére, hogy minden erejét összeszedte, egy könnycseppje leesett, rá csöppent a
hosszú, zöld levelekre.
- Elena! - A hangja meglepett volt. - Mi az? Mondja el!
A szemébe akar nézni, de Elena lehajtotta a fejét, és összehúzta a vállát. Karjával átölelte,
nem is próbálta újra kényszeríteni a lányt. - Mondd csak. - ismételte halkan.
Ez volt az a pillanat. Ha valaha is elmondaná neki, most kellene megtennie. Úgy érezte,
gombóc van a torkában és kiszáradt a szája, el akar mondani mindent, mind azt, ami a szívét
nyomta.
De nem tudta. „Nem számít, nem adom fel harc nélkül.” - gondolta.
"Csak hát, aggódtam érted. - kezdte. - Nem tudtam, hová mentél, vagy, hogy mikor jössz
vissza.
- El kellett volna mondanom. De ennyi az egész? Nincs más, ami nyugtalanít?
- Ennyi az egész. - Most kell esketnie Bonniet, hogy nem árul el semmit a varjúról. Miért jár
egy hazugság mindig együtt egy másikkal? - Mit tegyünk a verbénával? – kérdezte, miközben
leült.
- Majd megmutatom neked ma este. Ha kivontad az olajt a magokból, akkor be kell dörzsölni
vele a bőröd vagy a fürdővizedbe tenni. És a szárított leveleket egy tasakba kell tenni, és azt
be kell tenni éjszaka a párnád alá.
- Jobb, ha adunk belőle Bonnienak és Meredithnek is. Ők is veszélyben lehetnek.
Bólintott. - Akkor most… - Letört egy ágat, és a kezében adta. – Ezt vidd magaddal az
iskolába. Megyek vissza a panzióba, kivonni a magokból az olajt. - Elhallgatott egy pillanatra,
majd megszólalt. - Elena...
- Igen?
- Ha úgy gondolod, hogy ugye jobb lenne, ha elhagylak. Azt megteszem érted Damon miatt.
De nem hiszem, hogy utánam jönne, ha elmennék. Azt hiszem, talán miattad van itt.
- Erre ne is gondolj, hogy elhagy. - mondta dühösen, és felnézett rá. - Stefan, ez az egyetlen
dolog, amit nem bírnék ki. Ígérd meg, hogy nem fogsz elhagyni, ígérd meg nekem.
- Nem hagylak egyedül vele. - mondta Stefan, ami nem egészen ugyanazt jelentette. De nem
volt értelme tovább faggatni.
Ehelyett segített neki felébreszteni Mattet, és ellátta őket. Aztán, a száraz verbéna szárral a
kezében, felment az emeletre, készülődni az iskolába.
64
Bonnie egész úton ásítozott, nem igazán ébresztette fel a gyaloglás az iskolába és az enyhe
fuvallat az arcukon. Ez egy hideg nap volt.
- Volt egy furcsa álmom az éjjel. - mondta Bonnie.
Elena szíve nagyot ugrott. Már elhelyezett egy verbéna ágat Bonnie hátizsákja aljára, ahol
Bonnie nem láthatta. De ha Damon rajta ütött Bonnien tegnap este...
- Miről? - kérdezte, fegyelmezve magát.
- Rólad. Láttalak téged, egy fa alatt álltál, amit fújt a szél. Valamilyen oknál fogva féltem
tőled, és nem akartam közelebb menni. Valahogy olyan… más voltál. Nagyon sápadt, de
mégis szinte ragyogó. És aztán egy varjú szállt le a fáról, és te kinyúltál és megragadtad a
levegőben. Olyan gyors voltál, hihetetlen volt. És akkor, ahogy rám néztél, az a kifejezés.
Mosolyogtál, de nekem az az érzésem támadt tőle, hogy menekülnöm kell. És akkor
kicsavartad a varjú nyakát, és az meghalt.
Elena növekvő rémülettel hallgatta a szavait. Majd azt mondta: - Ez egy undorító álom.
- Az, vagy nem? - mondta Bonnie nyugodtan. - Kíváncsi vagyok, mit jelent? A varjaknak
baljós a legendájuk. A halál hírnökei.
- Ez valószínűleg azt jelentette, ha tudod, milyen ideges voltam, hogy egy varjú volt a
szobában.
- Igen. - mondta Bonnie. - Kivéve egy dolgot. Én ezt az előtt álmodtam, mielőtt
mindannyiunkat felébresztettél a sikítozásoddal.
Ma délben volt még egy darab lila papír az irodai faliújságon. Ezt azonban egyszerű volt
elolvasni: NÉZD MEG A SZEMÉLYEST.
- Mi, a személyest? - kérdezte Bonnie.
Meredith abban a pillanatban jött fel a Wildcat Weekly, az iskola újság, egy példányával,
megadva a választ. - Láttad ezt? - kérdezte.
Ott volt a SZEMÉLYES részben. Teljesen anonim, sem üdvözlés, sem aláírás: „Nem bírom
elviselni a gondolatot, hogy elveszítem őt. De ő annyira boldogtalan valami miatt, és ha nem
mondja meg, hogy mi az, ha nem bízik meg bennem ennyire, akkor nem látok semmilyen
reményt számunkra.”
Elena is elolvasta, majd úgy érezte, hogy egy új energia löket elsöpörte a fáradtságát. Ó,
Istenem, utálta, bárki is tette ezt. Elképzelte, hogy lelövi őket, vagy leszúrja őket, és nézi,
ahogy elesnek. Azután élénken elképzelt valami mást. Ahogy kitép a tolvajból egy maroknyi
hajat, és fogai belemélyednek a védtelen torkába. Ez furcsa, zavaró látomás volt, de egy
pillanatra majdnem igazinak látszott.
Észrevette, hogy Bonnie és Meredith furcsán néznek rá.
65
- Nos? - azt kérdezte, kissé kényelmetlenül érezte magát.
- Mondhatom, nem vagy túl jó hallgatóság. - sóhajtott Bonnie. – Én csak azt mondtam, hogy
még mindig nem úgy néz ki, mintha Da… a gyilkos tette volna. A gyilkos nekem nem tűnt
ennyire kicsinyesnek.
- Bármennyire is utálok egyetérteni vele, igaza van. - mondta Meredith. - Ennek alattomos
szaga van. Olyan valaki volt, akinek ellenszenves vagy, aki igazán azt akarja, hogy szenvedj.
A nyál összegyűlt Elena szájában, nyelt egyet. - És szintén olyan valaki, aki jártas az
iskolában. Ki kellett töltenie egy űrlapot az újság szerkesztőségében, hogy feladhasson egy
személyes üzenetet. - mondta.
- És valaki olyan, aki ismert téged, és tudja, hogy naplót vezetsz, feltéve, hogy ellopta a célra.
Talán az aznapi osztálytársaid közül az egyik volt, amikor elhoztad az iskolába. Emlékszel?
Amikor Mr. Tanner majdnem rajtakapott téged. – tette hozzá Bonnie.
- Ms. Halpern el is kapott, és felolvasott néhány sort hangosan, egy kicsit Stefanról. Ez az
után volt, hogy Stefan és én összejöttünk. Várj egy percet, Bonnie. Aznap este a házatokban,
amikor a naplóból felolvastam nektek, mennyi időre hagytuk el a nappalit?
- Csak egy pár percre. Jangce kapart és ugatott, ezért elmentem az ajtóhoz beengedni, és... -
Bonnie összeszorította az ajkát, és vállat vont.
- Tehát a tolvajnak kellett ismernie kellett a házadat. - mondta Meredith gyorsan - különben
nem tudott volna eljönni, hogy elvigye a naplót, és eltűnjön vele, mielőtt észrevennénk.
Rendben, akkor olyan valakit keresünk, aki alattomos, kegyetlen, és valószínűleg a te egyik
osztálytársad, Elena, és valószínűleg ismeri Bonniék házát. Valaki, akinek ellenszenves vagy,
és nem rettenti vissza semmi attól, hogy téged... Ó, Istenem.
Mind hárman egymásra meredtek.
- Annak kell lennie. - suttogta Bonnie. – Annak kell.
- Mi olyan hülyék vagyunk, rögtön rá kellett volna jönnünk. - mondta Meredith.
Elenát a hirtelen felismeréstől olyan harag öntötte el, amilyet ez előtt még soha sem érzett
volt. Olyan erejű volt a haragja, mint a nap ereje a gyertya lángjához képest.
- Caroline. - mondta, összeszorította a fogát és állkapcsát, olyan keményen, hogy fájt neki.
Caroline. Elena valóban úgy érezte, most meg tudná ölni a zöld szemű lány. Aztán próbált
volna kirohanni, de Bonnie és Meredith megállította őt.
- Tanítás után. - mondta határozottan Meredith - amikor tudunk vele valahol négyszemközt
beszélni. Csak addig vár, Elena.
De ahogy az étterem felé tartottak, Elena észrevette, hogy egy aranybarna fej tűnik el lent a
művészeti és zenei folyosón. És eszébe jutott valami, amit Stefan Caroline-ról mondott
66
korábban az év folyamán, hogy az ebédidőt a fényképészeti szobába tartották. „Magánélet.” -
mondta neki Caroline.
- Ti ketten csak folytassátok, elfelejtettem valamit. - mondta Bonnienak és Meredithnek,
mindkettőnek tele volt étellel a tálcája. Azután úgy tett, mintha süket lenne, és gyorsan
kisétált és visszalépett a művészet szárny felé.
A szobák közül mindegyikbe sötét volt, de a fényképészet szoba ajtaja nyitva volt. Valami
arra késztette Elenát, hogy óvatosan lefordítsa a kilincset, és csendben mozogjon, mielőtt
elkezdené az összetűzést a lánnyal, amit megtervezett. Caroline itt van bent? Ha igen, mit
csinálhat egyedül a sötétben?
A szoba először kihaltnak tűnt. Aztán Elena halk morajt hallott egy kis fülke felől, hátulról, és
látta, hogy a sötétkamra ajtaja nyitva van.
Csendesen és óvatosan lopózott, amíg el nem ért az ajtó mögé, és moraja hangja szavakká
nem alakult át.
- De hogy bizonyosodhatunk meg róla, hogy ő lesz az, akit kiválasztanak? - Ezt Caroline
mondta.
- Az apám benne van az iskolai bizottságba. Őt fogják választani, rendben lesz. - És ez Tyler
Smallwood volt. Az apja ügyvéd volt, és minden tanácson ott volt. – Azon kívül ki más
lehetne? - folytatta. - Fell's Church lelkéről mindenki azt hiszi, hogy eszes és jól felépített.
- És nekem nincs eszem, gondolom.
- Ezt mondtam volna? Nézd, ha szeretnél egy fehér ruhát az Alapítók Napjának parádéján,
rendben. De ha meg akarod nézni, ahogy Stefan Salvatoret kifutni városból a bizonyítéka
miatt, ami a saját barátnője naplójában van…
- De miért várjunk olyan sokáig?
Tyler hangja türelmetlen. - Mert ez így tönkre fogja tenni az ünneplést. A Fell család ünnepe.
Miért az ő nevükhöz fűződik a város alapítása? A Smallwood család volt itt először.
- Ó, kit érdekel, hogy kik alapították a várost? Minden, amit én látni akarok, az Elena
megalázása az egész iskola előtt.
- És Salvatore. - Tiszta gyűlölet és rosszindulat csengett Tyler hangjában, amitől Elena teste
borsózott. - Szerencsés lenne, ha a végén nem egy fán lógva végezné. Biztos, hogy benne van
a bizonyíték?
- Hányszor kell még elmondanom neked? Először is azt írja, elvesztette a szalagot szeptember
másodikán a temetőben. Ezt követően azt írja, Stefan aznap felvette és meg is tartotta. A
Wickery híd mellett jobbra van a temető. Ez azt jelenti, Stefan közel volt a hídhoz szeptember
másodikán, azon az éjszakán, amikor az öreget megtámadták ott. Mindenki tudja, hogy ott
volt akkor is, amikor megtámadták Vickiet és Tannert. Mit akarsz még?
67
- Ez szerintem a bíróság előtt nem lesz elég. Talán kellene még egy kis bizonyíték,
alátámasztás képp. Megkérdezhetnénk az öreg Mrs. Flowerst, mikor ért aznap éjjel haza.
- Ó, kit érdekel? A legtöbb ember úgy gondolja, ő a bűnös. A naplójába mindenki leírja
néhány nagy titkát, amit rejteget. Az emberek ihletet kapnak.
- Biztonságos helyen tartod azt?
- Nem, Tyler, én kinn a dohányzóasztalon tartom. Ennyire ostobának tartasz, mit gondolsz, ki
vagyok én?
- Elég ostoba ahhoz, hogy Elenának feljegyzéseket küldjön, amik lebuktathatják őt. Recsegés
hallatszott, egy újság. - Nézd meg ezt, ez hihetetlen. És ennek véget kell vetni, most. Mi
lenne, ha rájönne, mit tenne?
- Mi tehetne, hívja a rendőrséget?
- Akkor is azt akarom, hogy hagyd abba. Várj az Alapítók Napjáig, azután, ha sikerülni fog,
nézheted, ahogy az jéghercegnő megolvad.
- És mondhatjuk Stefannak, hogy „Ciao!”. Tyler... senki nem fogja bántani igazán, ugye?
Kit érdekel? - gúnyolta ki a korábbi hangját Tyler. – Azt hagy csak rám és a barátaimra,
Caroline. Elég, ha teszed a dolgod, rendben?
Caroline hangja öblös morajjá vált. - Győzz meg engem. - Kis szünet után Tyler kuncogott.
Nem volt mozgás, csak susogó hangok, és egy sóhaj. Elena megfordult, és kilopakodott a
szobából, csendben, ahogy bejött.
A lány befordult a következő folyosóra, aztán nekidőlt a szekrényeknek, és ott megpróbált
gondolkodni.
Ez túl sok volt egyszerre feldolgozni. Caroline, aki egyszer a legjobb barátja volt, elárulta őt
és látni kívánta, ahogy megalázzák az egész iskola előtt. Tyler, aki eddig nem tűnt többnek,
mint egy bosszantó rontás, most igazi fenyegetés, és azt tervezi, hogy elkapja Stefant, kiűzi a
városból, vagy megöli. És a legrosszabbul dolog az egészben, hogy mindehhez az ő saját
naplóját akarják felhasználni.
Most már megértette, mit jelentett a tegnap esti álma eleje. Volt már egy hasonló álma, az
előtti nap, amikor a lány rájött, hogy Stefan eltűnt. Mindkettőben, Stefan dühösen nézett rá,
szemével megvádolta, aztán egy könyvet dobott a lába elé, és elment.
Nem egy könyvet. Hanem a naplóját. Ami halálos bizonyíték lehet Stefan számára. Három
embert megtámadtak Fell's Churchbe, és Stefan mind háromszor a helyszínen volt. Mit
gondolna róla mindenki a városba, és a rendőrségen?
És nem volt rá módja, hogy elmondja az igazat. Tegyük fel, azt mondja: „Stefan nem bűnös.
A testvére Damon tette, aki gyűlöli őt, és aki tudja, mennyire utálja Stefan még a gondolatát
is, hogy fájdalmat okozzon, vagy pusztítson. És akik Stefan körül voltak, megtámadta azokat,
68
az embereket, hogy Stefan azt higgye, ő tette, és az őrültbe kergesse. És itt van valahol a
városban, keressék meg a temetőben, vagy az erdőben. De, oh, az úton, ne csak egy jóképű
srácot keressenek, mert lehet, hogy varjú alakban van, abban a pillanatban. Egyébként, ő egy
vámpír."
Még magának sem hitte el. Olyan nevetségesen hangzott.
A nyilalló fájdalom a nyaka oldalán emlékeztette őt, hogy ez a nevetséges történet milyen
komoly volt valójában. Nem érezte ma igazán jól magát, szinte mintha beteg lenne. Ez több
volt, mint feszültség és alváshiány. Úgy érezte, kissé szédül, és időnként a föld szivacsosnak
tűnt a lába alatt, majd visszaugrott.
Influenzaszerű tünetek, kivéve, hogy biztos volt benne, hogy nem volt semmilyen vírus a
vérében.
Damon hibája, megint. Minden Damon hibája, kivéve a napló. Ezért az egyért nem lehetett
hibáztatni, csakis önmagát. Ha csak nem írt volna Stefanról, ha csak nem hozta volna el a
naplót az iskolába. Ha csak nem hagyta volna ott Bonnie nappalijában. Ha csak…, ha csak…
Most csak egyetlen dolog számított, valahogy vissza kell szereznie a naplóját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése