11. fejezet
- A név Salvatore. Úgy, mint megmentő. - mondta. Egy rövid pillanatig fehér fogaimegvillantak a sötétben.
Elena visszanézett. A tető takarásban volt az erkélyről, de csoszogó hangot hallott lentről. De
ezek nem az üldözés hangjai voltak, és semmi jele nem utalt rá, hogy valaki hallaná
beszélgetésüket. Egy perc múlva hallotta, amint a franciaablak visszacsukódik.
- Azt hittem, hogy Smith. - mondta, még mindig a sötétbe bámulva.
Damon nevetett. Borzasztóan megnyerő nevetéssel, olyan, mint Stefané, csak keserű él
nélkül. Ez arra késztette őt, hogy a szivárvány fényekre gondoljon a varjú tollain.
Ennek ellenére nem tudta őt becsapni. Bájosnak látszott, de Damon minden képzeletet
felülmúlóan veszélyes volt. Ez a kecses, heverészett testét tízszer erősebb, mint egy emberé.
Ezek a lusta sötét szemek tökéletesen láttak éjszaka is. A hosszú ujjú kéz, ami felrántotta őt a
tetőre, lehetetlen gyorsasággal mozoghatna. És leginkább zavaró tény, hogy elméje egy
gyilkos elméje volt. A ragadozó.
Ezt épp csak a felszín alatt érzékelhette. Más volt, mint egy embertől. Oly sokáig élt úgy,
hogy megölte vadászott rájuk, hogy nem látott más utat. És élvezte ezt, miközben nem harcolt
a természetével, mint Stefan, de erre büszke volt. Nem volt se erkölcse, se lelkiismerete, és
csapdába ejtette itt az éjszaka közepén.
Az egyik sarok felé hátrált, készen arra, hogy bármelyik pillanatban leugorjon. Most
haragudnia kellene rá, azok után, azért, amit az álmában tett vele. Dühös volt, de nem volt
semmi értelme ezt kifejezni. Tudta, hogy magában dühöng, és ő csak nevetett a lányon,
mintha hangosan is mondta volna neki.
A lány csendesen, elszántan nézte őt, várva a következő lépésére.
De ő nem mozdult. Ezek a kezek, amelyek gyorsabban mozogtak, mint egy támadó kígyó,
mozdulatlanul pihentek a térdén. Arckifejezése emlékeztette őt, hogyan nézett rá egyszer
korábban. Az első alkalommal, amikor találkoztak, ugyanilyen megfontoltnak látszott, kivéve
a kifejezés a szemében, akkor meglepetés volt benne. Most már nyoma se volt.
- Nem fogsz sikítozni velem? Vagy elájulni? - kérdezte, mintha felkínálná neki a szokásos
lehetőségeket.
Elena még mindig őt nézte. Damon sokkal erősebb volt nála, és gyorsabb, de ha szükséges,
úgy gondolta, eljuthat a tető széléhez, mielőtt elérné őt. Harminc láb magas, mintha ennyi
hiányzott volna az erkélytől, de talán úgy érdemes megkockáztatni. Minden Damontól függ.
- Én nem ájulok el. - mondta kurtán. - És miért kellene üvöltöznöm veled? Úgy volt, hogy egy
játékot játszunk. Hülye voltam azon az éjszakán, és így elveszett. Figyelmeztetettél a
temetőben, hogy milyen következményekkel járhat.
78
Az ajka szétnyílt, gyors levegőt vett és elfordult. - Én csak azt mondtam, hogy lehetnél az és
Árnyék Királyném. - mondta, szinte magában beszélt, s így folytatta: Volt már nagyon sok
társam, fiatal lányok, mint te és nők, akik Európa szépségei voltak. De te vagy az, akit az
oldalamon szeretnék. Uralkodók, akik tudják, mit akarnak, és meg is szerzik. Félelemmel és
hódolattal fordulna felénk az összes gyengébb lélek. Ez olyan rossz lenne?
- Én egy vagyok a gyengébb lelkek közül. - mondta Elena. - És te meg az ellenségem vagy,
Damon. És ez sosem fog megváltozni.
- Biztos vagy benne? - őt nézte, érezte, hogy a hatalmával megérinti a tudatát, mintha hosszú
ujjak súrolták volna. De nem volt szédülés, nem érezte magát gyengének, vagy hagyta el
magát. Aznap délután sokáig áztatta magát, mint mindig ezekben, a napokban, egy forró
fürdő, meghintve szárított verbénával.
Damon szemében megértés csillant, de jól viselte a kudarcot. - Mit csinálsz itt? – kérdezte
mellékesen.
Különös volt, de úgy érezte, nem kell hazudnia neki. - Caroline elvett valamit, ami az enyém.
A naplómat. Azért jöttem, hogy visszavegyem.
Új kifejezés villant a sötét szemeiben. - Kétségtelen, hogy megvédd az értéktelen öcsémet
valahogy. - mondta bosszúsan.
- Stefannak ehhez semmi köze sincs!
- Ó, igazán? - Félt, mert megérti, többet jelent neki. - Furcsa, eddig úgy tűnt, hogyha valami
baj van, ő mindig benne van. Ő idézi elő a problémát. Most, ha ő kikerül a képből...
Elena kitartóan beszélt. - Ha megint megsebzed Stefant, nagyon meg fogod bánni. Meg
fogom találni a módját, hogy azt kívánd, bár ne tetted volna, Damon. Komolyan mondom.
- Értem. Nos, hát, sok munkát fogok neked adni, nem?
Elena nem mondott semmit. Rábeszélte magát miközben sarokba szorította, beleegyezett,
hogy megint ezt a halálos játékát játssza. Félrenézett.
- Végül az enyém leszel, ugye tudod. - mondta halkan. Ez az a hang volt, amit a buliban
használt, mikor azt mondta: „Nyugi, nyugi.” Most nem volt benne gúnyolódás, vagy
rosszindulat, puszta tényként mondta. – „Ha törik, ha szakad”, mint ahogy az emberek
mondják, ez egy jó kifejezés. - Az enyém leszel, mielőtt leesik a következő hó.
Elena megpróbálta elrejteni azt a hideget, amit érzett, de tudta, hogy amúgy is látja.
- Jó. - mondta. Bizonyos értelemben igazad van, hogy félsz tőlem, én vagyok a
legveszélyesebb dolog, amivel valószínűleg valaha is találkozhattál az életedben. De most van
egy üzleti ajánlatom számodra.
- Üzleti ajánlat?
79
- Pontosan. Idejöttél, hogy visszakapd a naplót. De nem kaptad vissza. - Mutatta üres kezeit. -
Elbuktál, nem de? - Amikor Elena nem válaszolt, folytatta. És nem akarod, hogy az öcsém
megtudja, így ő nem segíthet neked. De tudok. És fogok is.
- Segítenél?
- Természetesen. Fizetségért cserébe.
Elena rá meredt. Vér lángolt az arcán. Amikor sikerült kiejtenie a szavakat, csak suttogva
sikerült neki beszélni.
- Mi az… ára?
Mosolya felragyogott a sötétben. - Néhány perc az idődből, Elena. Néhány csepp véred. Egy
velem töltött óra, egyedül.
- Te… - Elena nem találta a megfelelő szót. Minden jelző, amit tudott, túl enyhe volt.
- Nekem így is jó, ahogy van, végül is. - mondta ésszerű hangon. - Ha őszinte vagy, akkor ezt
el kell ismerned magadnak. A múltkori nem az utolsó alkalom volt. Miért nem fogadod ezt el?
- A hangja meleggé és bensőségessé vált. - Emlékezz csak...
- Inkább elvágom a torkomat. - mondta.
- Érdekes gondolat. De én sokkal élvezetesebb módon is meg tudnám tenni.
Csak nevetett rajta. Valahogy, ez mindennek a teteje volt, ez már túl sok volt. - Undorító
vagy, tudod. - mondta. – És visszataszító. - A lány remegett, és nem tudott lélegezni. – Előbb
halnék meg, mint hogy ezt megadnám neked. Inkább…
Nem volt biztos benne, mi késztette arra, hogy ezt tegye. Amikor együtt volt Damonnel, egy
más fajta ösztön vezette őt. Abban a pillanatban úgy érezte, hogy inkább kockáztat, bármit,
hogy most nyerjen. Észrevett, elméje egyik felével, hogy Damon ült vissza, nyugodt volt
miközben élvezte azt a kanyart, amit a játéka vett. Az elméje másik fele azt számolta, milyen
messze nyúlhat ki a tető az erkély fölött.
- Inkább ezt teszem. - mondta, és oldalra vetette magát.
Igaza volt, a figyelme gyengült, és nem mozgott elég gyorsan ahhoz, hogy megállítsa. Érezte
a szabad teret a lába alatt, majd rettegés futott végig rajta, mikor rájött, az erkély távolabb
van, mint gondolta. És ő egyre távolodott tőle.
De nem számított Damonre. A keze kilőtt, nem elég gyorsan ahhoz, hogy a tetőn tartsa, de
valamivel később esés közben elkapta. Olyan volt, mintha a súlya semmi lett volna neki.
Reflexszerűen, Elena megragadta a tető zsindelyezett élét és megpróbált felhúzni a térdét.
A hangja dühös volt. - Te kis bolond! Ha mindenképp az a vágyad, hogy meghalj, én tudok
más, jobb módot is mutatni.
80
- Engedj el! - mondta Elena a foga közt szűrve. Biztos ki fog jönni valaki más is az erkélyre,
aki majd megmenti, legalább is bízott benne. - Engedj el!
- Itt és most? - Őt nézte azokkal a feneketlen fekete szemeivel, és rádöbbent, hogy komolyan
gondolja. Ha igent mond, elengedi.
- Ez lenne a gyors módja a dolognak, nem igaz? - mondta. Szíve lüktetett a félelemtől, de nem
törődött vele, hogy Damon ne lássa.
- De az pazarlás lenne. - Egy mozdulattal visszarántotta őt biztonságba. Magához. Karja
megfeszült körülötte, szorosan karcsú kemény testéhez húzta, és Elena hirtelen nem látott
semmit. Be volt burkolva. Akkor úgy érezte, a lapos izmok összehúzódnak, mint egy nagy
macska, és ők ketten elindultak a semmibe.
Zuhantak. Nem tudott mit tenni, de erősen kapaszkodott belé, mint az egyetlen szilárd
dologba körülötte az elsuhanó világban. Aztán leértek, miközben macskaszerűen, könnyen
fogadták az ütközést.
Stefan tette valami hasonló egyszer. Stefan de nem tartotta utána is ilyen szorosan, az ajka
szinte az összeért az övével.
- Gondolj az ajánlatomra. - mondta.
Nem tudott mozogni, vagy elfordulni. És most, hogy már tudta, nincs hatalma fölötte, nem azt
használta, hanem egyszerűen a vonzerejét. Hiába tagadná, teste válaszolt az övének. Érezte a
lélegzetét az ajkán.
- Semmiben nincs rád szükségem. - mondta neki.
Azt hitte, hogy meg csókolja, de nem tette. Fölöttük franciaablakok kinyílt és egy dühös hang
szólalt meg az erkélyen. - Hé! Mi folyik itt? Van valaki odakinn?
- Ezúttal teszek neked egy szívességet. - mondta Damon nagyon halkan, még mindig nem
engedte el. – De legközelebb be fogom hajtani.
Nem tudta volna elfordítani a fejét. Ha úgy gondolja, hogy megcsókolja, ő engedte volna. De
hirtelen a kemény karjai elolvadtak körülötte, és az arca mintha elmosódott volna. Olyan volt,
mintha a sötétség visszaszívta volna önmagába. Aztán fekete szárnyra kapott és csapkodott a
levegőben, és egy hatalmas varjú szárnyalt el.
Valamit, egy könyv vagy cipő szállt utána az erkélyről. Egy méterrel mellé ment.
Átkozott madár! - hallatszott Mr. Forbes hangja felülről. - A tetőn kell fészkelnie.
Elkezdte rázni a hideg, karjait összezárta maga körül, Elena elbújt a sötétbe, amíg Mr. Forbes
visszament.
Úgy látta, Meredith és Bonnie a kapunál kuporog. - Mi tartott ennyi ideig? - suttogta Bonnie. -
Azt hittem, hogy elkaptak!
81
- Majdnem. Meg kellett húznom magam, amíg nem lett biztonságos. - Elena nem beszélt
Damonról, és most nem tudatosan tette. – Mennyünk haza! - suttogta. - Nem tehetünk többet.
Amikor elváltak Elena ajtajánál, Meredith azt mondta: Csak két hét van az Alapítók Napjáig.
- Tudom. - Egy pillanatra eszébe jutott Damon ajánlata. De megrázta fejét, el kell felejtenie. -
Majd kitalálok valamit. - mondta.
Elena a következő nap az iskolában nem tudott semmire koncentrálni. Az egyetlen biztató
tény az volt, hogy Caroline nem úgy tűnt, mintha észrevette volna, hogy jártak szobájában, de
ez volt minden, ami kicsit vigasztalta. Ma reggel volt a gyűlés, amelyen bejelentették, hogy az
iskola tanácsa úgy döntött, Elena fogja képviselni a diákokat, mint „Fell's Church szelleme”.
Az egész megbízó beszéd alatt, Caroline mosolya lángolt, diadalmasan és rosszindulatúan.
Elena megpróbálta figyelmen kívül hagyni ezt. És próbálta figyelmen kívül hagyni, semmibe
venni és elnyomni, amit még közgyűlés nyomán kapott, de nem volt könnyű. Soha nem volt
könnyű, és voltak napok, amikor azt hitte, megüt valakit, vagy csak sikoltozva rohangál, de
eddig tudta kezelni.
Délután, Elena várta a hatodik órában a történelemórát, belépve Tyler Smallwoodot vizsgálta.
Amióta csak visszajött az iskolába, nem foglalkozott vele, egy szót se váltottak közvetlenül.
Most elmosolyodott, gonoszul, mint Caroline a megbízó közlemény során. Most, ahogy
meglátta Elenát egyedül, megbökte Dick Cartert a könyökével.
- Mi az ott? - kérdezte. - Sárgaviola?
„Stefan, hol vagy?” - gondolta Elena. De tudta erre a választ. Félúton az iskolában, a
csillagászat teremből jön az osztályban.
Dick kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán arckifejezése megváltozott. Elena
mögé nézett a folyosón. Elena megfordult, és látta Vickiet.
Vickie és Dick együtt voltak, a Hazatérési Bál előtt. Elena úgy tudta, állítólag még mindig
együtt vannak. Dick bizonytalannak tűnt, mintha maga sem tudta volna, mit várhat a lánytól,
aki felé közeledik.
Volt valami furcsa Vickie tekintetében, és a járásában. Úgy mozgott, mintha a lába nem
érintette volna a padlót. A szeme kitágult és álmodozó volt.
- Hello! - mondta Dick bátortalanul, és felé lépett. De Vickie elhaladt mellette anélkül, hogy
egy pillantást vetett volna rá, és Tyler-höz ment. Elena figyelte, a történteket, és egyre
nyugtalanabbá tette. Viccesnek kellett volna találnia, de nem volt az.
Úgy kezdődött, hogy Tyler kissé meghökkent. Aztán Vickie a mellkasára tette a kezét. Tyler
mosolygott, de kényszeredett volt. Vickie becsúsztatta a kezét a kabátja alá. Tyler mosolya
megingott. Vickie rátette a másik kezét is a mellkasára. Tyler Dickre nézett.
- Hé, Vickie, ébredj fel! - mondta Dick sietve, de nem ment közelebb.
82
Vickie felfelé csúsztatta a két kezét, miközben tolta lefelé Tyler dzsekijét a vállain.
Megpróbált vállat vonni anélkül, vagy a könyvével visszatartani, hogy meg ne érintse. De
nem sikerült. Vickie ujjai becsúsztak az inge alá.
- Állítsd le. Állítsd le őt, gyerünk! - mondta Tyler Dicknek. Közben a falhoz hátrált.
- Hé, Vickie, nyugi. Ne tedd ezt. - mondta Dick, de biztonságos távolságba maradt.
Zaj támadt. Eleinte úgy olyan alacsony frekvencián, hogy az emberi hallás számára nem volt
hallható, de aztán egyre hangosabb és hangosabb lett. Morgás, hátborzongatóan félelmetes,
hogy a hideg futkározott tőle Elena gerincén. Tyler dülledt szemei hitetlenkedést tükröztek, és
hamarosan rájött, hogy miért. A hang Vickietől jött.
Aztán hirtelen sok minden történt egyszerre. Tyler a földre került, Vickie fogai pedig pár
centire csattantak a torkától. Elena, a veszekedést és mindent félre téve, megpróbált segíteni
Dicknek, lehúzni rólam. Tyler üvöltött. A történelem terem ajtaja nyitva volt, és Alaric
kiabált.
- Ne bántsátok! Óvatosan! Ez epilepsziás roham, csak le kell fektetni!
Vickie fogai megint csattantak, ahogy elérték a segítő kezek a kavarodásban. A karcsú lány
erősebb volt mindegyikük együttes erejénél, és elvesztették az irányítást. Nem voltak képesek,
sokkal tovább visszatartani őt. Megkönnyebbülten hallott Elena egy ismerős hangot a háta
mögül.
- Vickie, nyugodj meg. Rendben van. Nyugalom.
Stefan megragadta Vickie karját, és beszélt megnyugtatóan hozzá, Elena ennek ellenére sem
merte elengedni. És úgy tűnt, végre, hogy Stefan stratégiája beválik. Vickie karmoló ujjai
meglazultak, és képes volt, megszabadítani tőle Tylert. Amíg Stefan beszélt hozzá, szeme
petyhüdten csukva volt.
- Így jó. Most fáradtnak érzed magad. Minden rendben, álmos vagy.
De aztán hirtelen, már nem működik, és Stefan fölötte gyakorolt hatalma meg tört. Vickie
szeme kinyílt, és tekintete már nem egy riadt őz szemére hasonlított, mint ahogy Elena a
kávézóban látta. Most vörös dühvel lángolt. Neki esett Stefannak, és újult erővel harcolt
ellene.
Öten vagy hatan bírtak csak el vele, miközben valaki hívta a rendőrséget. Elena ott maradt,
ahol volt, beszélgetett Vickievel, néha rá kiabált, amíg a rendőrség megérkezett. Egyik sem
volt olyan jó.
Aztán hátralépett, és első alkalommal látta a bámészkodó tömeget. Bonnie az első sorban volt,
tátott szájjal bámulva. És Caroline is.
- Mi történt? - kérdezte Bonnie, amint a rendőrök elvitték Vickiet.
Elena, lihegve óvatosan, egy tincset eligazított a szeme elől. - Elment az esze és megpróbálta
levetkőztetni Tylert.
83
Bonnie lebiggyesztette az ajkát. - Nos, ez a lány megbolondult, nem igaz? - És rávigyorgott a
válla fölött közvetlenül Caroline-ra.
Elena kocsonyás térdei és a kezei remegtek. Érezte, hogy a kar átöleli, és hálásan nekidőlt
Stefannak. Aztán felnézett rá.
- Epilepszia? - mondta hiteltelen megvetéssel.
Végig nézett a folyosón Vickie után. Alarik Saltzman, még mindig utasításokat kiabált,
szemmel láthatóan vele megy. A csoport befordult a sarkon.
- Azt hiszem, éppen most engedte el az osztályt. - mondta Stefan. – Menjünk!
Csendben elindultak a panzió felé, mindketten a gondolataikba mélyedve. Elena összeráncolta
a homlokát, és többször is egy-egy pillantást vetett Stefanra, de nem kérdezte, amíg egyedül
nem voltak a szobájában.
- Stefan, mi ez az egész? Mi történik Vickie-vel?
- Ez az, erre én is kíváncsi vagyok. Már csak egy magyarázat lehet, hogy ő még mindig
támadás alatt áll.
- Úgy érted, Damon még…Ó, istenem! Ó, Stefan, neki is kellett volna adni verbénát. Azt
kellett volna...
- Semmin nem változtatna. Higgy nekem. - A lány az ajtó felé fordult, mintha Vickie után
menne, de ő szelíden visszahúzta. - Néhány ember könnyebben befolyásolható, mint mások,
Elena. Vickie akarata soha nem volt túl erős. Most már hozzá tartozik.
Elena lassan leült. – Akkor mi semmit sem tehetünk érte? De, Stefan, akkor ő majd olyan
lesz, mint te, és Damon?
- Attól függ. - a hangja komor volt. - Csak az a kérdés, hogy mennyi vért veszített. Szüksége
van vérre az ereiben, hogy teljesen átváltozzon. Ellenkező esetben, a végén majd csak olyan
lesz, mint Mr. Tanner. Lecsapolt, felhasznált. Halott.
Elena vett egy nagy, mély levegőt. Volt még valami, amiről meg akarta kérdezni, valami,
amiről már régóta meg akarta kérdezni. - Stefan, amikor Vickie-hez beszéltél, hogy hátráljon,
azt hiszem, működött. Használtad fölötte a hatalmadat, ugye?
- Igen.
- De aztán megint megőrült. Akarom mondani... Stefan, akkor ugye minden rendben?
Visszanyerted az erődet?
Nem válaszolt. De ez elég válasz volt neki. - Stefan, miért nem szóltál? Mi a baj? – Odament
hozzá, és letérdelt mellé, úgyhogy rá kellett néznie.
- Kis időbe telik, míg teljesen visszatér, ez minden. Ne aggódj emiatt.
84
- Félek. Van még valami, amit nem tehetnék?
- Nem. - mondta. De a szeme összeszűkült.
Felismerés söpört végig Elenán. – Óh! - suttogta és visszaült. Aztán megint felé nyúlt, és
megpróbálta megfogni a kezét. - Stefan, figyelj rám.
- Elena, nem. Hát nem látod? Ez veszélyes, veszélyes mindkettőnknek, de különösen a
számodra. Meg is ölhetlek, vagy még rosszabb.
- Csak akkor, ha elveszíted az irányítást. - mondta. - És nem fogod. Csókolj meg.
- Nem. - mondta Stefan újra. És kevésbé durván hozzátette. - Ma este vadászni megyek, amint
besötétedik.
- Ez ugyanaz? - kérdezte. Tudta, hogy nem volt az. Az emberi vér adott neki erőt. - Ó, Stefan,
kérlek, nem látod, én ezt akarom? Te nem akarod?
- Ez nem fair. - mondta, szeme megkínozott volt. - Tudod, hogy nem így van, Elena. Tudod,
hogy mennyire… - megint elfordult, a keze ökölbe szorult.
- Akkor miért nem? Stefan, szükségem van... - Nem tudta befejezni. Nem tudta elmagyarázni
neki, mire van szüksége, szüksége volt a kapcsolatra vele, a közelségére. Szüksége volt rá,
hogy emlékezzen, milyen volt vele, hogy kitörölje a táncos álmának emlékét, és Damon
karjait, ahogy körül ölelték. – Szükségem van rá, hogy újra együtt legyünk. - suttogta.
Stefan még mindig elfordult, s megrázta a fejét.
- Rendben. - suttogta Elena, de érezte, ahogy a bánat és félelem elönti, ahogy a vereség
beszivárgott a csontjaiba. Féltette egyrészt Stefant, aki az ereje nélkül sebezhető volt, elég
sebezhető, hogy megsebezzék őt Fell's Church polgárai. De másrészt magát is féltette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése