16. fejezet
Réges-régen, Firenze sötét mellékutcáiban, éhezve, rémülten, és kimerülten, Stefan tettemagának egy esküt. Számos fogadalmat, sőt, hogy mennyire szükséges használnia az erejét,
és arról, hogyan kell kezelni a gyenge, ügyetlen, de mégis emberi lényeket maga körül.
De most mindet meg fogja szegni.
Megcsókolta Elena hideg homlokát, és letette a fűzfa alá. Visszajönne ide, ha tudna, hogy
csatlakozzon hozzá, ez utána.
Arra gondolta, hogy a hullámzó erő követte Bonniet és Meredithet, de már újra visszatért
hozzá, most készül vissza, és vár.
Nem hagyja sokáig várni.
Elena teste nem jelentett számára terhet, egy ragadozó szökellésével ment az üres úton. Be
volt fagyva az ónos esőtől és a széltől, de nem zavarta nagyon. A vadász érzékei
keresztültörtek rajtuk.
Megfordult, mind idegszálával a zsákmányt akarta. Most nem gondolt Elenára sem. Később,
amikor ez véget ért.
Tyler és barátai még mindig a Quonset kunyhóba voltak. Jó. Nem is sejtették, mi következik,
amint az ablak betört, és feléjük repültek az üvegszilánkok, és a vihar belseje.
Stefan ölni akarta, amikor megragadta Tyler nyakát és elsüllyedt a szemfogai benne. Ez volt
az egyik szabály, nem gyilkolni, és ő meg akarta szegni.
De a másik gondolata támadt, mielőtt teljesen lecsapolta Tyler a vér. A srác nem is próbált
védekezni, a bukott vezér, csak menekülni. Ez volt a balszerencséje, mely Stefan útjába
sodorta. Stefan leengedte a földre, és egy újabb vénát csapolt meg mohón.
A forró fémes íze újjáélesztette, felmelegítette őt, keresztülfolyt rajta, mint a tűz. Ennél többet
akar.
Hatalom. Élet. Ezek voltak ők, és neki szüksége volt rá. Ahogy ivott, egyre erősebb lett, és
sorra könnyedén lökte félre őket. Aztán átment egy másikra, mélyen ivott belőle és eldob
őket. Olyan volt, mintha megbontott volna egy hatos csomagot a legjobb pezsgőből.
Végzett az utolsóval is, amikor meglátta Carolinet a sarokban kuporogni.
A szája csöpögött, ahogy felemelte a fejét, és ránézett. Ezek a zöld szemek, amik általában
olyan szűkek voltak, most fehér volt körös-körül, mint a rémült lovaknak. Ajkai halvány
foltok, ahogy hangtalanul motyogott segítségért.
Felhúzta a lábától a derekáig a zöld ruhát. A lány csak nyöszörgött, szeme pedig fenn akadt.
Sebesen megfogta gesztenyebarna haját, és veszélyes pózba állította a torkát, ahogy akartam.
De Caroline visszarántotta a fejét és felsikoltott, aztán elsántikált.
117
Elengedte. Már egyébként is elég volt. Tele volt vérrel, félő volt, hogy túltáplálkozik. Még
soha nem érezte magát ennyire erősnek, így megbízott elemi erejében.
Most jött el Damon ideje.
Kiment a Quonset kunyhóból, de nem emberi alakban, mint amivel bement.
Vadászsólyomként röppent ki az ablakon, és felrepült az égbe.
Ez az új forma csodálatos volt. ... Erős és kegyetlen. És a szeme éles. Úgy vitte, hogy a
tölgyfák szinte elfutottak mellette az erdőben. Egy adott tisztást keresett.
Meg is találta. Szél tombolt, de ő spirálisan szállt lefelé, kihívóan sikítva. Damon lentebb,
emberi alakban felemelte a kezét, hogy megvédje az arcát, amint a sólyom rávetette magát.
Stefan véres csíkokat tépett ki a karjából, és hallotta, ahogy Damon válaszképp felsikolt
fájdalmában és dühében.
„Többé nem a gyenge kistestvér vagyok.” - Küldte gondolatban Damonnek egy lenyűgöző
energia lökettel. – „És most a te véredért jöttem.”
Érezte, ahogy Damon gyűlölete felé sodródik, de a hang a fejében gúnyos volt. – „Szóval ez a
köszönet azért, hogy megmentettelek téged és a menyasszonyodat?”
Stefan összecsukta szárnyait és megint lebukott, s egész világ csak egy célra szűkült.
Gyilkolni. Damon szemére támadt, Damon lecsapott az új alakjára egy bottal. De a karmai
beletéptek Damon arcába, és Damon vére kiserkent. Jó.
„Nem kellett volna életben hagynod.” - mondta Damonnek. – „Meg kellett volna ölöd
mindkettőnket egyszerre.”
„Örömmel kijavítom a hibát!” - Damon volt felkészülve, de most Stefan érezte kirajzolódni
az erejét, élesítette magát, készen áll. – „De először is, mondd meg, kit öltem meg állítólag
mostanában.”
A sólyom agya nem tudta kezelni az érzelmek lázadását és a gúnyos kérdést felvenni.
Szótlanul visított, ahogy újra Damon felé zuhant, de ezúttal a nehéz bot eltalálta. Megsérült,
az egyik szárnya lógott, és a sólyom Damon mögé esett vissza.
Stefan egyszerre visszaváltozott saját alakjába, és alig érezte a fájdalmat, pedig eltörött a
karja. Mielőtt Damon reagálhatott volna, megragadta jó kezével és az ujjait belevájta bátyja a
nyakába és körül fonta őt.
Ekkor megszólalt, majdnem szelíden.
- Elenát. - suttogta, és elindult Damon a torka felé.
Sötét van, és nagyon hideg van, és valaki megsérült. Valakinek segítségre van szüksége.
De a lány rettenetesen fáradt volt.
118
Elena szemhéja lecsukódott, és kinyitotta, és a sötétségre gondolt. Hideg van... dermesztő
hideg, csontig át van fagyva. Nem is csoda, jég vette körül.
Valahol mélyen tudta, hogy ez több annál.
Mi történt? Ő már otthon van, alszik... Nem, ma volt az Alapítók Napja. Ő a menzán volt, a
színpadon.
Valakinek az arca viccesen nézett ki.
Ez már túl sok volt, hogy megbirkózzon vele, nem tudott gondolkodni. Testetlen arcok
lebegtek a szeme előtt, töredék mondatok hangzottak a fülébe. Nagyon zavaros volt.
És olyan fáradt.
Jobb, ha visszamegy aludni. A jég nem volt olyan rossz igazán. Elkezdett visszafeküdni, majd
újra kiabálás támadt.
Hallotta őket, nem a fülével, hanem az elméjében. Sírás, düh és fájdalom. Valaki nagyon
boldogtalan volt.
Ott ült mozdulatlanul, és igyekezett rendezni a gondolatait.
Látómezeje szélén mozgást észlelt. Egy mókus. A lány ezt nagyon furcsállta, mert az előtt
élőben még soha sem látott mókust. Úgy nézett rá fényes, fekete szemeivel és akkor hirtelen
feliramodott a fűzfán. Elena rájött, hogy csak felment, és üres körmökkel kaparni kezdte a
kéreget.
Most, ez nevetséges volt. Mi a csudát művel ez a mókus? A lány zavartan gondolkodott rajt
egy kicsit, aztán lefeküdt, kimerült.
A sírás tovább folytatódott.
Megpróbálta elfedni a fülét, de nem használt, nem tudta megakadályozni. Valaki megsérült,
és boldogtalan, és harcol. Ez az. Valahol egy harc folyik.
Rendben. Meggondolta magát. Most már nem tud aludni.
Nem tud, mégse. A sírás hívta őt, maga felé húzta. Úgy érezte, nem tud ellenállni, követnie
kell a forrását.
És nem aludhat el. Miután látta ... őt.
Ó, igen, ez most emlékszik. Eszébe jutott. Ő volt az egyetlen, aki megértette őt, aki szereti őt.
Ő volt az, akit akart, örökre együtt lenni vele.
Arcán látszott eltűnt a köd az agyából. Úgy vélte, ez a szerelem. Rendben, akkor. Fel kell
kelnie, elindult a nevetséges ónos esőbe, amíg meg nem találja a tisztáson. Amíg nem tud
csatlakozni hozzá. Akkor újra együtt lesznek.
119
Ahogy rá gondolt, átmelegedett. Olyan tűz volt benne, amit csak kevés ember láthat. A lány
mégis látta. Olyan volt, mintha a tűz benne égett volna.
Abban a pillanatban úgy látszott, valami probléma van. Legalábbis volt egy csomó kiabálás.
Elég közel volt ahhoz, hogy a fülével hallja, valamint a lelkében is.
Ott, azon túl az ős öreg tölgyön túl. Onnét jött a zaj. Ott volt ő, a mérhetetlenül fekete
szemével, és titokzatos mosolyával. És szüksége volt a segítségére. És ő segíteni akart rajta.
Kirázta a hajából a jégkristályok, és Elena belépett a tisztásra az erdőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése