15. fejezet
- Elena, milyen durva vagy! - Judit néni ritkán van dühös, de most az volt. - Már túl öreg vagyaz ilyen viselkedéshez.
- Ez nem gorombaság! Te nem érted…
- Tökéletesen megértem. Úgy viselkedsz, úgy ahogy múltkor, amikor Damon eljött vacsorára.
Nem gondolod, hogy egy vendég megérdemel egy kis figyelmet?
Csalódottság elárasztott Elenát. - Nem is tudod, mit beszélsz. - mondta. Ez már sok volt.
Hallani Damon szavait Judit néni szájából... ez elviselhetetlen volt.
- Elena! – foltok kúsztak felfelé Judit néni arcán. - Én vagyok döbbenve! És azt kell
mondanom, hogy ez a gyerekes viselkedés akkor vette kezdetét, amikor összejöttél ezzel a
fiúval.
- Ó, „ez a fiú”. - Elena Damonra meredt.
- Igen, ez a fiú! - válaszolt Judith néni. – Elvesztetted tőle a fejed, teljesen más ember lettél.
Felelőtlen, titokzatos és kihívó! Ő rossz hatással van rád a kezdetektől, és nem fogom
tolerálni ezt többé.
- Ó, tényleg? - Elena úgy érezte, mintha egyszerre beszélt volna Damonhoz és Judith nénihez,
és úgy nézett oda-vissza a kettejük között. Minden érzelmet elnyomott az utolsó napokban, az
utolsó hetekben, és hónapok óta, mióta Stefan belépett az életbe, és egyre növekedett. Mintha
egy hatalmas szökőár lett volna benne neki, amellyel nem bírt tovább.
A lány rájött, hogy remeg. - Nos, ez nagyon rossz, mert még fogod tolerálni. Én soha nem
fogom elhagyni Stefant, senki kedvéért. Természetesen miattad sem! - Ez utóbbit Damonnak
címezte, de Judith néni csak hüledezett.
- Elég volt! – csattant fel Robert, aki megjelent Margarettel, arca sötét volt. - Kisasszony, ez a
fiú arra ösztönöz, hogy így beszélj a nagynénéddel…
- Ő nem „ez a fiú”! - Elena még egy lépést hátra, mindenkinek a szemébe nézett. Az udvaron
mindenki őket figyelte, de nem nézett rájuk. Nem érdekelte. Túl hosszú ideig rejtegette az
érzelmeit, kitört belőle az összes szorongás, félelem és harag, ami eddig nem volt látható.
Minden aggodalom Stefan miatt, minden rettegés Damon miatt, minden szégyen és
megaláztatás, ami az iskolában érte, mélyen eltemette. De most mind visszajött. Az egész,
egyszerre, egy forgatag, lehetetlen erőszak. A szíve vadul lüktetett, és a füle csengett. Úgy
érezte, hogy semmi sem számít, kivéve, hogy bántsa az embereket, akik ott álltak előtte, hogy
megmutasson nekik mindent.
- Ő nem „ez a fiú”. - mondta újra, a hangja halálosan hideg volt. - Ő Stefan, s minden, ami
fontos nekem. És történetesen eljegyeztük egymást.
- Ó, ne légy nevetséges! - mennydörgött Robert. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
109
- Ez nevetséges? - A lány felemelte a kezét, és a gyűrű feléjük. – Mi össze fogunk házasodni!
- Nem mész férjhez, - kezdte Robert. Mindenki dühöngött. Damon megragadta a kezét, és a
gyűrűt nézte, majd hirtelen megfordult, és elindult, minden lépése tele volt alig korlátozott
vadsággal. Robert köpködött elkeseredésében. Judit néni dühöngött.
- Elena, én teljesen megtiltom…
- Nem vagy az anyám! - sírta Elena. Könnyek csordultak ki a szeméből. Szüksége volt rá,
hogy elmenjen, hogy egyedül legyen valakivel, aki szereti. - Ha Stefan kérdezi, mondd meg
neki, hogy a panzióban leszek! - tette hozzá, és elszakadt a tömegtől.
A lány várta, hogy Bonnie és Meredith követi őt, de örült, hogy nem. A parkoló tele volt
autóval, de emberek szinte egyáltalán nem voltak ott. A legtöbb család a délutáni
programokon vett részt. De egy ütött-kopott Ford szedán parkolt a közelben, és egy ismerős
alak nyitotta ki az ajtaját.
- Matt! Indulsz? - azonnal döntött. Túl hideg volt gyalogolni, egészen a panzióig.
"Micsoda? Nem, segítek Lyman edzőnek visszapakolni az asztalok. Aztán, ha végeztünk,
megyek. - a kiemelkedő sportoló díjat az első ülésre dobta. - Hé, jól vagy? - A szeme tágra
nyílt, amikor meglátta az arcát.
- Igen-nem. Leszek, ha el tudok innen menni. Nézd, elvihetném a kocsid? Csak egy kicsit?"
- Hát ... biztos, de ... tudom, miért nem engedsz vezetni? Megyek, és szólok Lyman edzőnek.
- Nem! Csak egyedül akarok maradni... Jaj, kérlek, ne kérdezz semmit. - szinte kikapta a zárat
a kezével. - Majd hamarosan visszahozom, ígérem. Vagy Stefan. Ha látod Stefant, mondd
meg neki, hogy a panziónál leszek. És köszönöm. - becsapta az ajtót meg se várva a
tiltakozást és beindította a motort, az összecsapódó fogaskerekek kissé csikorogtak, mert nem
volt hozzászokva a kézi sebességváltóhoz. Miután ott hagyta a fiút, az csak állt, és nézett
utána.
Vezetett, de nem igazán látott semmit az út során, sírt, és fogva tartották saját kavargó
érzelmei. Stefannal el fognak menni innen... Megszöknek... Megmutatják, mindenkinek. Soha
nem teszi be többé a lábát Fell’s Church-be.
És akkor majd Judith néni sajnálkozhat. És Robert beláthatja, hogy milyen rosszul viselkedett.
De Elena soha nem bocsát meg nekik. Soha.
Ami Elenát illeti, neki nincs szüksége senkire. Biztosan nem fog hiányozni a hülye, vén
Robert E. Le-bene, ahol mega-népszerű volt, egy társadalmi pária, és egyik napról a másikra
nem kedvelt személy. Nincs szüksége családra, vagy barátokra, vagy ...
Lassított a panziónál a kacskaringós út után, Elena érezte, hogy lassan lehiggad.
Hát ... a barátaira egyáltalán nem volt mérges. Bonnie és Meredith nem tett semmit. Vagy
Matt. Matt rendben volt. Sőt, talán szüksége is van rá, jól jött, hogy kéznél volt az autóval.
110
Annak ellenére, hogy érezte magát Elena, fojtott hangon kuncogni kezdett. Szegény Matt. Az
emberek mindig igényt tartanak az ő kőkorszaki autójára. Biztos azt hiszi, Stefan és ő is
megőrült.
Kuncogás közben ejtett még néhány könnycseppet, és leült, letörölte őket, és megrázta a fejét.
Ó, Istenem, hogy alakulhattak így a dolgok? Micsoda nap. Arról kellene szólnia, hogy
megünnepeljék a győzelmet, mert megverték Carolinet, és ő e helyette itt sír egyedül Matt
autójában.
Caroline képe viszont rohadt vicces volt. Elena testét megrázta finoman egy hisztérikus
kacagás. Ó, az arca. Fel kellett volna valakinek vennie videóra.
Végül a zokogással, és kuncogással is alábbhagyott, és Elena érezte, hogy elönti a fáradtság.
Nekidőlt a kormánynak, és próbál egy ideig nem gondolni semmire, aztán kiszállt a kocsiból.
Megy, és megvárja Stefant, és akkor visszamegy, és foglalkozik a káosszal, amit ő teremtett.
Ez a sok teendő, gondolta fáradtan. Szegény Judith néni. Elena a fél város előtt kiabált vele.
Miért is engedte magát így felidegesíteni? De az érzelmei még mindig túl közel voltak a
felszínhez, a panzió ajtaját is zárva találta, és senki nem válaszolt a csengőre.
„Ó, csodálatos.” - gondolta, a szeme újra égett a könnyektől. Mrs. Flowes is lement az
Alapítók Napi ünneplésre. Elenának most választania kellett, hogy visszaül az autóba, vagy itt
álldogál tovább ebben a szélviharban ...
Ez volt az első alkalom, hogy érzékelte az időjárást, és ekkor ijedten nézett körül. Az idő
zavaros és hideg lett, ködfolyó szállt le a földre, mintha a környező területek lehelete lenne. A
felhők örvénylettek és kavarogtak fölöttük. A szél pedig egyre erősebb lett.
Recsegtek a tölgyfák ágai, a szél letépte a megmaradt leveleket, és a válla felé repítette. A
hang most egyre hangosabb lett, de nem csak a recsegés, hanem az ordítás is.
És volt ott valami más. Valami, ami nem csak a szél hozott felé, hanem a levegőben volt, az
egész hely levegőjét betöltötte. Egy érzés, nyomás, fenyegetés, valami elképzelhetetlen erő.
Közeledett felé, alig pár hüvelykre volt tőle a forrása.
Elena megpördült, és szembenézett a tölgyfákkal.
Volt egy facsoport a ház mögött, és még azon túl az erdő. És azon túl, volt a folyó és a
temető.
Valami ... volt odakint. Valami ... nagyon rossz ...
- Nem. - suttogta Elena. Nem látta, de érezte, hogy valami nagy alakja van a háta mögött, és
eltakarta az eget. Érezte a gonoszt, a gyűlöletet, az állati dühöt.
Vérszomj. Stefan már használta ezt a szót, de akkor nem értette meg. Most úgy érezte, ez a
vérszomj ... és rá összpontosul.
- Nem!
111
Egyre magasabban és magasabban tornyosult fölé. Még mindig nem látott semmit, de olyan
volt, mintha nagy szárnyak bontakoztak volna ki, és léptek volna be a látóhatára mind két
oldalán. Valami felfoghatatlan erő ... és meg akart ölni ...
- Nem! – az autó felé kezdett rohanni, miközben az alak felé közeledett. A kezei a kilincset
keresték, és kétségbeesetten kotorászott a kulcsok után. A szél üvöltve, sikoltozva, tépte a
haját. Jégdarabkákat szórt a szemébe, elvakította, de aztán elfordult a kulcs, és felrántotta az
ajtót.
Biztonság! Becsapta az ajtót, és öklével lenyomta a zárat. Aztán áthajolt az ülésen, hogy
ellenőrizze a zárakat a másik oldalon is.
A szél egyre hangosabban zúgott odakint. Az autó is elkezdett tőle ringatózni.
- Hagyd abba! Damon, hagyd abba! - A lány halk kiáltása elveszett a hangzavarban. Kezét a
műszerfalra tette, mintha az autó egyensúlyát akarná visszaállítani, és ringatta a nehezebb,
zuhogó jéggel szemben.
Azután látott valamit. A hátsó ablak fent elborult, de nem tudta kivenni rajta az alakot. Úgy
nézett ki, mint valami nagy madár, de a körvonalai homályosak voltak. Csak egy dologban
volt biztos, hogy ennek a valaminek hatalmas, mindent elsöprő szárnyai voltak… és felé
közeledett.
Tedd a kulcsot a gyújtásba. Tedd be! Most menj! Parancsolta az elméje. Az ősi Ford szinte
zihált és a kerekek hangosabban sikítottak fel, mint a szél, ahogy szállt. És az alak a háta
mögött követte, egyre nagyobb és nagyobb lett a visszapillantó tükörben.
Be a városba, gyere Stefan! Menj! Menj! De ahogy balra kanyarodott az Old Creek Road-nál,
a kerekek leblokkoltak, az égen pedig egy villám hasított végig.
Ha nem csúszott volna meg és nem fékezett volna már, a fa lezuhant volna rajta. Úgymond az
erőszakos ütközés rázta az autót, mint egy földrengés, ami hüvelykek által szalasztja el az
elülső jog-lökhárítót. A fa abból temérdek volt, hogy emelt, ágakat hajított, a törzse volt, ami
teljesen vissza városba torlaszolja el az utat.
Ha nem csúszott volna meg és fékezik, rá zuhant volna egy fa. Az erőteljes ütközés úgy
megrázta az autót, mint egy földrengés, hiány hüvelykkel ment el a jobb első sárvédő a
hüvelylökhárító előtt. A fa hatalmas volt, az ágai elhajlottak, a törzse pedig teljesen elzárták a
városba visszavezető utat.
Csapdába esett. Az egyetlen haza vezető út el volt vágva. Egyedül maradt, nincs menekvés
ettől a rettenetes erőtől…
Hatalom. Ez volt, ez volt a kulcs. „Minél erősebb a hatalmad, annál jobban kötnek a sötétség
szabályai.”
Folyóvíz!
112
Közben hátra menetbe tette az autót, elhozta azt azután csatárba vágódott be. A fehér alak
megdőlt és lecsapott, de elvétette, ő pedig elszáguldott az Old Creek Roadon, a legnagyobb
viharban.
De az még mindig követte. Csak egy gondolat járt most Elena eszében. Kereszteznie kell a
folyóvizet, hogy ott maga mögött hagyhassa ezt a valamit.
Újabb villámok cikáztak az égen, és újabb fákat pillantott meg, miközben kidőltek, de sikerült
kikerülnie őket. Most már nem lehet túl messze. Halványan már látta a folyót a tomboló
jégviharon keresztüli bal oldalt. Azután látta a hidat.
Ott van, sikerült, megcsinálta! Egy szélroham havas esőt dobott a szélvédő üvegére, de az
ablaktörlők letisztították, így futólag újra látott. Ez volt az, viszont ezt a helyet kerülnie kellett
volna.
Az autó megcsúszott és megindult a fából készült szerkezetre. Elena érezte, hogy a kerekek
tapadnak a sima deszkákon, majd érezte, ahogy elakadnak. Kétségbeesetten próbált
hátramenetbe kapcsolni, de nem látott jól, és nem volt hely...
Azután áttörték a korlátot, és az elkorhadt gyaloghídon fája megadta magát, nem tudta tovább
támogatni a súlyt. Émelyítő érzés volt, ahogy az autó a vízbe esett.
Elena hallotta a sikolyt, de nem úgy tűnik, hogy tőle származna. A folyó hirtelen körül vette,
és minden zajos és zűrzavaros volt és fájdalmas. Összetört az egyik ablak, ahogy megrepedt
az üveg, majd egy másik. Sötét víz betört, mint üveg és a jég. Teljesen elnyelte. Nem látott
semmit, és nem tudott kijutni.
És nem tudott lélegezni. Elveszett ebben a pokoli zűrzavarban, és nem volt levegő. Levegőre
van szüksége. Ki kell innen jutnia...
- Stefan, segíts! - visította.
De a sikolya nem hallatszott. Ehelyett a jeges víz beáramlott a tüdejét. Küzdött ellene, de az
túl erős volt. Egyre vadabbul küzdött, még kétségbeesettebben, de megállt.
Aztán minden elcsendesedett.
Bonnie és Meredith türelmetlenül kutattak, körbe, az iskola területén. Látták, amint Stefan
elmegy Tylerrel és új barátaival, többé-kevésbé kényszerítették. Követni akarták őket, de
aztán, meggondolták magukat, és elkezdték keresni Elenát. És ekkor Matt közölte velük, hogy
a lány elvitte a kocsiját. Így ismét Stefan után kezdtek kutatni, de ő sem volt sehol. Átkutatták
az összes épületet, kivéve a magányos Quonset kunyhót.
- És most még egy vihar is közeledik! - mondta Meredith. - Hallgasd csak, hogy fúj a szél!
Azt hiszem eső is fog esni.
- Vagy hó! - Bonnie megborzongott. - Hová mehettek?
113
- Nem érdekel, én csak egy tető akarok a fejem fölé. Gyere, erre! – Meredith-nek a lélegzete
is elállt, mint a jeges eső lesújtott rájuk, ő és Bonnie a legközelebbi menedékhez, a Quonset a
kunyhóhoz rohant.
És ott volt, megtalálták Stefant. Az ajtó nyitva volt, és amikor Bonnie benézett, visszahőkölt.
- Tyler hülye bandája! - sziszegte. - Vigyázz!
Stefant félkörben körbe vették a fickók, elzárva előle az ajtót. Caroline a sarokban állt.
- Biztos, hogy ő tette! Valahogy elvette a naplót, tudom, hogy ő volt! – mondta a lány.
- Mit vett el? - kérdezte Meredith hangosan. Mindenki az újonnan érkezettek felé fordult.
Caroline arca eltorzult, ahogy meglátta őket az ajtóban és Tyler vicsorgott. – Tűnjetek el
innét! - mondta. - Ne akarjatok részt venni ebben.
Meredith ügyet sem vetett rá. - Stefan, beszélhetnék veled?
- Egy pillanat. Válaszolnál a kérdésére? Mit vettem el? - Stefan Tylerre összpontosított,
minden erejével összpontosított.
- Persze, válaszolok a kérdésére. Rögtön válaszolok a tiédre is. - Tyler izmos tenyerébe verte
az öklét, s előrelépett. – Péppé leszel verve, Salvatore.
A több kemény srác röhögött.
Bonnie kinyitotta a száját, és azt mondja: - Menjünk el innen. - De amit valójában mondott: -
A híd.
Fura volt elég ahhoz, hogy mindenki rá nézzen.
- Mi? - kérdezte Stefan.
- A híd. - mondta Bonnie megint anélkül, hogy szándékában állt volna mondani. A szemei
kitágultak az ijedségtől. Hallotta a hangot, hogy a torkából származik, de nem volt hatalma
felette. Azután érezte, hogy a szemei szélesebbé válnak, és az ajkai szétnyílnak visszakapta a
saját hangját. - A híd, Ó, istenem, a híd! Az az, ott van Elena! Stefan, meg kell mentenünk
őt… oh, siess!
- Bonnie, biztos vagy benne?
- Igen, ó, istenem... Elena odament. És nem sokára megfullad! Siessünk! – Sötét hullámok
törtek rá Bonniera. De most nem ájulhat el; nekik oda kell érniük Elenához.
Stefan és Meredith egy percig habozott, azután Stefan félre lökte Tyler lökött bandáját, mint
papír zsebkendőt, úgy söpörte félre őket. Keresztülvágtak a mezőn, a parkoló irányába,
miközben maguk mögött húzták Bonnie-t. Tyler utánuk indult, de megállt, amikor a szél teljes
erővel meglökte.
114
- Miért menne el ebben a viharban? - kiabált Stefan, ahogy beugrottak Meredith autójába.
- Ideges volt, legalábbis Matt azt mondta, elvitte a kocsiját. - lihegte Meredith a viszonylag
csendes belső térben. Gyorsan kitolatott, és megfordult, szembe a széllel, veszélyesen
gyorsan. - Azt mondta, a panzióba megy.
- Nem, a hídnál van! Meredith, gyorsabb! Ó, Istenem, túlkésőn fogunk érkezni! - Könnyek
csorogtak le Bonnie arcán.
Meredith tövig nyomta a gázt. A kocsi megingott, ahogy a szél és az ónos eső lökdösték. Az
egész rémálomszerű száguldás alatt Bonnie zokogott, ujjait szorongatva maga előtt.
Stefan éles figyelmeztetést tartott Meredith futtatását a fára. Ők halmoztak, és azonnal
rögzítették és büntetik a szél.
- Túl nagy ahhoz, hogy megmozdítsuk! Gyalog kell tovább mennünk. - kiabálta Stefan.
„Persze, hogy túl nagy ahhoz, hogy megmozdítsuk.” - gondolta Bonnie, már mászott az ágak
között. Ez egy teljesen kifejlett tölgyfa. De ha mikor átért a másik oldalra, a jeges szélvihar
kisöpört minden gondolatot a fejéből.
Perceken belül elzsibbadt, és úgy tűnt, hogy legalább már egy órája gyalogolnak.
Megpróbáltak futni, de a szél visszaverte őket. És alig láttak, ha nem lett volna Stefan, ő már
átment a folyóparton. Bonnie elkezdett részegen inogni. Már készen állt, hogy leesik a földre,
amikor meghallotta, Stefan felkiált előttük.
Meredith karja közé szorította, és újra botladozva futottak. De ahogy közeledtek a hídhoz, a
látvány hatására megmerevedtek.
- Ó, Istenem... Elena! –sikoltott fel Bonnie. Wickery híd szilánkokra tört. A korlát az egyik
oldalon beszakadt, úgy nézett ki, mintha egy hatalmas ököl összetörte volna. Alatta a sötét
vízben elmerülve pedig valami undorító törmelék halom. A törmelék teljesen a víz alatt volt,
kivéve a fényszóró, Matt autója volt.
Meredith is ordított, de ő Stefannak üvöltötte. - Ne! Nem mehetsz oda!
Egy pillanatra se fordult hátra. Úgy ugrott le a partról, a víz pedig összecsapott a feje fölött.
Később, Bonnie emlékei az elkövetkező egy óráról könyörületesen homályosak voltak.
Eszébe jutott, hogy vártak Stefanra, míg a vihar tombolt a végtelenségig. Eszébe jutott, hogy
ő szinte nem is gondolkodott, míg görnyedt alakja ki nem jött a vízből. Eszébe jutott, hogy
akkor nem csalódást érzett, hanem csak hatalmas, ásító fájdalmat, amint meglátta a petyhüdt
dolgot, amit Stefan lefektetett az útra.
És eszébe jutott Stefan arca.
Eszébe jutott, hogyan nézett ki, amint igyekezett tenni valamit Elenáért. Csak hogy az a
valami nem volt igazán Elena volt, nem ő feküdt ott, egy viaszbaba volt, Elena arcával. Nem
volt semmi, ami arra utalt, hogy valaha is élt, és ez persze nem volt életben. Bonnie úgy
115
gondolta, hogy ez hülyeség, és megbökdöste, megpróbálta kiszorítani a tüdejéből a vizet, és
így tovább. A viasz baba nem lélegzik.
Eszébe jutott, Stefan arca, mikor végül feladta. Amikor Meredith birkózott vele, és kiabált
vele, mondván, valami több mint egy órán át levegő nélkül volt, és biztos agykárosodása van.
A szavak eljutottak Bonniehoz, de az értelmük nem. Azt gondoltam, hogy nem igaz,
miközben Meredith és Stefan sírva ordítoztak egymással.
Stefan abbahagyta a sírást. Csak ült ott az Elena-baba mellett. Meredith még kiabált, de ő nem
figyelt rá. Csak ült. Bonnie soha nem felejti el azt a kifejezést.
És akkor Bonnie megérzett valamit, ami életre keltette, és megrémült tőle. Belekapaszkodott
Meredithbe és körülnézett a forrását keresve. Valami rossz ... valami iszonyú jön. Már
majdnem itt van.
Stefan mintha megérezte volna rajta. Éber volt, merev, mint egy farkas, ha szagot fog.
- Mi ez? - kiáltotta Meredith. - Mi bajod van?
- Menjetek el innét! - Stefan felállt, még mindig tartva a petyhüdt alakot a karjában. -
Takarodj innen!
- Mit jelentsen ez? Nem hagyhatunk itt téged…
- Igen, tudod! Takarodj innen! Bonnie, vidd el innét!
Soha senki sem mondta még Bonnienak, hogy vigyázzon valaki másra. Az emberek mindig rá
vigyáztak. De most megfogta Meredith karját, és elkezdte húzni. Stefannak igaza volt. Nem
tehettek semmit Elenáért, és ha itt maradnak, bármi támadta is meg, őket is elkapná.
- Stefan! - kiabálta Meredith, ahogy volt, érthetetlen módon, elvonszolva.
- A fák alá fogom tenni. A fűzfák alá, nem a tölgyekhez. - kiáltott utánuk.
Miért mondja el ezt most nekünk? - töprengett Bonnie az elméje egyik kevésbé mély részében,
ami nem volt kitéve félelemnek és a viharnak.
A válasz egyszerű volt, és az agya azonnal megadta. Mert nem lesz itt később, hogy
tájékoztassa őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése