Utolsó találkozás Susyval, a búcsú

Ahogy közeledtem a házuk felé, már messziről láttam Sam autóját. Nagyon csodálkoztam rajta, hogy hogyhogy itt van, hisz már legalább 1,5 óra eltelt azóta, amióta elváltunk a kórházban. Susyék kapuján akkor gördült ki egy állatszállító autó. Nem különösebben érdekelt, hogy milyen állatok voltak benne, be kisebb méretűek lehettek, mert ketrecben voltak. Beléptem a kapun de embert sehol nem láttam. Volt ott lószállító kamion, másik állatszállító és egy normál szállítójármű, ami tele volt különféle dobozokkal. Elköltöznek és nekem nem is mondta senki. Ráadásul ilyen hírtelen! Apám még a kórházban is jól értesült, elképesztő! Iszonyú dühös voltam! Embert sehol sem láttam, bár az istálló felől szűrődtek ki zajok, emberi kiabálások, utasítások, hogy oda vezessed, ne úgy, stb. De az egész udvar üres volt. A kutyák sem jöttek elém, el nem tudtam képzelni, hogy hol lehet a család a kutyákkal. Közeledtem a ház bejáratához, a nyitott ablakokon keresztül halk beszélgetés szűrődött ki, aminek meglehetősen szomorú volt a hangvétele, mielőtt beléptem az ajtón még orrfújást is hallottam. A kopogásomra senki sem felelt, vagy nem hallották meg, vagy mindegy volt nekik, hogy valaki bemegy-e a házba vagy sem. Beléptem az ajtón, ott az előtérben sem láttam senkit. Csöndben hallgatózni kezdtem, hogy honnan jönnek a hangok, sírást az étkező felől hallottam. Így abba az irányban indultam tovább én is. Beléptem az étkezőbe és Susy anyja volt ott Emilyvel a poharakat meg tányérokat csomagolták újságpapírba, majd dobozolták.

- Szervusz Jacob! – üdvözölt barátnőm anyja.

- Sziasztok! Mi ez a nagy pakolás? Hol van Susy? – kérdeztem tőlük.

- Fent van az emeleten, a szobájába, menjél be hozzá. Leülni csak a szőnyegre tudtok, de még maradt egy kis időtök beszélgetni, kb. 2 óra múlva jönnek csak az ügynökök.

- Köszi! Maradt időnk? Mit jelent ez az ügynök, milyen ügynök? – kérdeztem elkeseredetten a választ meg sem várva, szinte rohantam fel a lépcsőn. Sam jött velem szemben 2 nagy zsákot cipelve.

- Szia Jacob! Susy a szobájában van és már nagyon vár téged! – mondta nekem miközben én helyet adtam neki a lépcsőnél félreállva.

Kopogás nélkül berontottam a Susy ajtaján. Amikor beléptem egy teljesen dobozokkal és ruhákkal, cipőkkel, tárgyakkal teleszórt szobát láttam magam előtt, amiből a bútorok és minden nagyobb használati tárgy hiányzott.

- Mi van itt, mi történt? – néztem rá értetlenül, mindenféle köszönés helyett.

- Apám egy gazember, nemcsak, hogy megcsalta anyámat, hanem egy csomó embert is becsapott valami részvény dologgal, amit még csak nem is értek. Képzeld ráadásul beköpte a társait, így cserébe egy tanúvédelmi programban is részt veszünk. Eladta a házat és holnap már jönnek az új tulajdonosok. Ma mindenképpen ki kell pakolni, üríteni a házat, 1,5 óra múlva érnek ide az FBI ügynökök és szó szerint eltűntetnek minket. Addigra kell mindent elpakolnunk, felpakolnunk a szállítóautóra. Amivel nem végzünk az itt marad, azt mondták ez nem játék, indulunk és kész. Senki sem tudhatja meg, hogy hol fogunk lakni és mi lesz az új nevünk! – mesélte nekem az én kisírt szemű Susym, miközben a karjaimba vetette magát és zokogni kezdett.

- Ma elmész? Hol fogtok lakni? – kérdeztem fojtott hangon.

- Állítólag apám vett nekünk egy kicsi farm szerűséget jó 600 km-re ide, lent délen. De nekem és anyámnak semmit sem mondanak, senkit fel sem hívhatok legalább 5 évig és nem tarthatom a kapcsolatot senki baráttal, barátnővel, rokonnal. Még azt a galád apámat sem láthatjuk. Teljesen új életet kell élnünk, az úton kapom meg az új személyimet és memorizálnom kell az új nevemet. Ha valamilyen vizsgán sikeresen átmentem, akkor mehetek majd csak iskolába, anyám meg dolgozni. Mint a filmekben, csak ez nem film, hanem az én életem! Mi lesz velünk Jacob? – kérdezte könnyes szemmel.

- Ma már nem alusztok itt? Ma már indultok is? Elmegyek veled! – szaladt ki a számon, nem hagylak elmenni Susy, maradj velem gondoltam ez lesz majd a következő mondatom feléje, de magam sem értem, nem tudtam kimondani, lehet, hogy apám miatt?

- Nem jöhetsz velünk, beszéltem anyámmal, most meg különösen, hogy apád kórházba került, otthon a helyed. Erre sajnos nincs megoldás Jacob! Segítenél nekem pakolni, mindent be kell gyömöszölni zsákokba és a zsákok száját be kell kötni.

- Persze segítek! Mióta tudod ezt a dolgot, hogy elköltöztök? – kérdeztem szemrehányóan.

- Ma reggel amikor visszajöttünk, akkor mesélte anyám. Úgy ért engem, mint derült égből a villámcsapás. Egy barátnőmtől sem tudtam elbúcsúzni, a suliba senki sem tudja, hogy holnap nem megyek. Állítólag majd valahogy eltűntetnek minket, gondolom majd papíron meghalunk vagy valami. A filmekben is így szokott lenni nem?

- De!

- Bocsi srácok! Nagyon sajnálom, hogy meg kell zavarnom a meghitt beszélgetéseteket! – lépett be Sam megzavarva a meghitt összeölelkezős, babusgatós beszélgetésünket.

- Jöttem segíteni, mert lassan egy óra múlva jönnek az FBI emberei és indulnotok kell. Ami készen van azt már viszem is le. Gondom Jacob, te Susyval pakolsz, amíg én cipekedek, segíts neki, mert a végén egy szem ruhája és cipője sem lesz, mert indulásra kényszerítik őket. Na, hopp! – bíztatott mindet felállásra, majd munkára Sam.

- Oké, Sam igazad van! – mondta szomorúan Susy, majd egy csókot adott, miközben felállt a földről miután kiszállt ölemből. Felém nyújtotta a kezét, majd engem is felhúzott. Nekiálltunk pakolni, ahogy Sam kitette a lábát, rögtön összeölelkeztünk és élveztük az utolsó lopott perceit. Nagy nehezen kiürítettük a szobát. Nem is gondoltam, hogy ilyen ügyesek leszünk, mesélte Sam, az emeletet teljesen leürítettük. Most le kellene menni és mondjuk a szerszámosba megy a garázsba nézzetek körül, mi az amire az eljövendő időben valószínűleg kellhet. Örültünk, hogy nem Emily és a majdnem anyósom közelében kell pakolni és így egy kis magányra egy kettőnk közötti meghitt beszélgetésre sort keríthetünk a nagy munka közben. A szerszámos szinte üres volt. Egy-két jó kis motor alkatrészt találtam, azt egy dobozba félretettem magamnak, hogy hazaviszem, hátha jók lesznek majd valamire. Ebben a begyűjtögetésben nagyon hasonlítottam apámra, azért volt a garázsunk mindig egy lomtár, mert mindenféle általunk kincsnek gondolt kocatot begyűjtöttünk. Csak akkor szortíroztunk belőle, amikor az alkatrész már teljességgel használhatatlan lett.

A garázsban történt hosszabb összeölelkezésünket, csókunkat egy ismeretlen munkásruhába öltözött nő és egy férfi szakította félbe. Akik közölték velünk, illetve Susyval, hogy 10 perc múlva indulás és ő lesz a női kísérője. A nő megfogta Susy kezét és kivezette a garázsból egyenesen egy autóba ültette, meg sem tudtam volna akadályozni, mert az én karomaT EGY erős, robosztus férfi fogta meg és Sam mellé kísért, aki már a kapun kívül várt rám Emilyvel. A férfi mindhármunkat kioktatott, hogy mit szabad mondani a történtekről és amennyiben kitudódik egy másik történet, intézkedni fognak, hogy többet ne nagyon tudjunk beszélni. Felszólított minket a távozásra. Ahogy ezek a mondatok elhangzottak egy személyautó állt meg és a férfi beszállt az utas oldalra és sietősen elhajtott. El sem tudom képzelni, hogy hogyan történt , de nem is láttam a Susyt szállító autót elhajtani mellettünk csak az utolsó teherautót a dobozokkal. Bambán bámultam a kerítésen át az üres udvar irányába. Sehol emberek, mindenhol csak a nagy űr. A lelkemben és a szívemben ez a nagy űr, ami abban a pillantban keletkezett, ahogy tudatosodott bennem az üres udvar, egyre csak nőt, növekedett. Szinte ordítani tudtam volna dühömben, de akkor a környék figyelmét magunkra vontam volna, de azt most nem tehettem. Sam és Emily közrefogtak és beültettek az autóba, tompán hallottam, hogy most elmegyünk hozzájuk megkínálnak teával és Emily készít nekünk valami ennivalót. Egy szót sem tudtam kinyögni, hogy jó vagy köszönöm, egyszerűen nem voltam ura az érzékszerveimnek.