A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2009. október 30., péntek

Beszélgetés Marienne-vel


- Rendben! Beszélgessünk! – adtam meg magamat nagy mérgesen.

- Tehát mi van az apámmal? Igaz ez volt az első kérdésed hozzám?

- Igen, ez az első. – az első szót jelentőségteljesen mondta.

- Apám beszélt telefonon a barátjával aki elmesélte neki, hogy a lányát majdnem baleset érte. De a vizsgáló orvos fia megmentette a lány az életét a koccanásnál. Ennyi történt.

- Te ezt mind hallottad a telefonon keresztül vagy mi? – kérdezte csodálkozva.

- Igen, jó a fülem! – vigyorodtam el az elképedt arcán.

- Hát ez jó dolog! De mitől lett ilyen ideges? Rendes volt a doki fiától, hogy megmentette a lányt. Akár a srác is megsérülhetett volna nem?

- Nem hinném! – vigyorodtam el magam.

- Egyébként szerintem is jó dolog ez. Gyerekkori pajtásom volt Bella mindig. Apa ki nem állhatja a dokit, azért lett mérges. Charlie pedig agyon ajnározta, dicsérte és ezen dühödött fel.

- Milyen legendákról beszélt itt teljesen felpaprikázva?

- A legendákról én nem tudok semmit. Ezek biztos valamilyen ősi titkok. A te törzsednek nincs legendája? – kérdeztem, gondoltam mesélni fog és nem kell a második kérdésre rátérnünk. Nem akartam a legendákról beszélni neki, inkább cikinek éreztem, mint igaznak.

- Vannak legendáink természetesen, amit el is mondok majd holnap, mert nagyon érdekesek. Könyv is született belőle a Winnetout olvastad esetleg? Egy híres indián regény.

- Olvastam kissrác koromban és nagyon tetszett! – egészen felélénkültem, na végre egy olyan téma, amiről órákat tudok majd beszélni vele és kihúzom egészen Sam érkezéséig. Ami remélem nem várat már sokáig.

- Jacob, majd holnap Winnetouzunk. Most, mivel mindjárt jön Sam, a második kérdésről szeretném ha beszélnénk.

- Igen tényleg nemsokára jön!

- Tehát mi a bajod velem? Emlékszel igaz, ez volt a második kérdésem hozzád! De őszintén! Annak ellenére, hogy nő vagyok, mint férfi a férfivel úgy beszélgessünk!

- Biztos, hogy ez a megfelelő időpont erre?

- Igen, szeretném, ha minél előbb tisztáznánk egy két dolgot ami közénk áll. Ha ma nem tudjuk befejezni, akkor holnap folytatjuk. – nagyon elszánt volt, így gondoltam, jöjjön aminek jönnie kell.

- Rendben! Őszintén! – egyeztem bele. Elvégre ő provokálja ki a szavaimat.

- Igen, őszintén! – bíztatóan rám nevetett.

- Apám elmúlt 50 éves. Te jóval fiatalabb vagy nála. Ne szépítsük a dolgot, lánya lehetnél! Egyszerűen nem értem miért nem keresel egy korban hozzád jobban illő férfit. Tudom, apámat vonzónak tartják a nők! Egy fiatal nő számára egy középkorú férfi akinek családja van… Már ne haragudj, de egyszerűen nem értelek. Szinte meg babonázod apámat, ez a túlzott kedveskedés, akár mintha egy macskát látnék. Masszírozás, vakargatás, kedvenc ételének főzése, stb. Apám meg láthatóan nem sajnál tőled semmit. Ne érts félre, nem féltékeny vagyok! Sőt őszintén örülök, hogy apám boldog. Nagyon köszönöm neked, hogy apát olyan felszabadultnak láthatom, mint még szerintem soha. – figyeltem a reagálását miközben a rövid monológomat elmondtam neki.

- Valóban idősebb nálam édesapád, sőt még az apámnál, aki sajnos már nem él is idősebb! – miközben ezt mondta elmosolyodott látszott rajta, hogy elborítja az emlékezés boldog hulláma.

- Meghalt? Őszinte részvétem! –egy kicsit megváltozott a hangulatom irányában.

- Már régen történt, lassan egy éve. Nagyon rendes ember volt, mindig is imádtam apámat. Állandóan a kedvemet kereste, amit csak kimondtam, már rögtön meg is vette nekem. Anyám hamar meghalt, így csak mi voltunk egymásnak. Igen, lassan egy éve már, hogy meghalt és nagyon hiányzik. Nem csak ő, hanem az érzés, hogy szeretnek és a kedvemet keresik. Amikor apáddal találkoztam, ezeket az érzéseket újból megtaláltam.

- Ennek szívből örülök! Ne haragudj rám! – vetettem közbe.

- Nem, igazad van, amikor előhoztad a dolgot. Valóban végig kell gondolnom az érzéseimet. Nem pótapát találtam-e apádban! Egyfolytában a kedvemet keresi. Vett nekem cipőt, nadrágot, kabátot, kedvenc együttesem lemezét, ami nem is volt megjegyzem olcsó. Mindig csak adja a pénzt, és én mehetek vásárolni, magamra költhetem.. Ilyen élményben már nagyon régen volt részem, így megértheted, hogy ki is használom. Nagyon bőkezű és lovagias az apád! Az eddigi férfiak, akikkel találkoztam, mind csak kihasználtak. Csak a testem kellett nekik, nem keresték, kérdezték, hogy én mit szeretnék. Csak egy használati tárgy voltam. Apád teljesen más! Önnáló jövedelmem soha nem volt, mindig eltartott valaki.

- Egyetértek, apám teljesen más, amióta itt vagy. Nem tudok vele gyakorlatilag a szia Jabcob, gyere enni szokásos szövegen kívül egy szót sem váltani. Szinte megbabonázva lesi minden lépésedet. Ezek szerint a megtakarított pénzét is rád költi. Remélem az én részemet, még nem verte el. Csak úgy mellesleg megemlíteném, hogy tudjál róla. Kb. egy éve semmilyen ruhát, cipőt, kabátot, cd-t, tv-t, semmit sem vásárolt sem nekem, sem saját magának. Nagyon örülök, hogy ezek szerint az autó árát rád költötte! Lett volna a házon is mit csinálni. Az autóm alkatrészéhez nem adott 50 $. Érted, mocskos 50 $. Láttam a kabátod árcéduláját 70$ volt. – keltem ki akaratlanul is magamból.

- Nagyon sajnálom, nem tudtam. Majd visszaviszem a boltba!

- Nem viszel vissza semmit! A pénzt meg úgysem adnák vissza. Maradjon minden, úgy ahogy van. Amit kaptál és vett neked, azoknak örüljél és használjad. Légy boldog, mert megérdemled! Azon viszont el kellene gondolkodnod, hogy ideje lenne felnőnöd és megtanulni, hogy az életben mindenért meg kell dolgozni. Mondtad, hogy nem dolgoztál egyáltalán soha az életedben.

- Igen, leérettségiztem, tovább nem tanultam, mert nem vettek fel. Orvos szerettem volna lenni. Gyerekorvos. Sajnos nem tanultam elég jól.

- Nővérnek, asszisztensnek is lehet ám menni! Igaz, hogy sokkal hálátlanabb és kevesebb pénzzel járó munka, de munka és pénzt lehet keresni, amit magadra tudsz költeni. Esetleg félre is lehet belőle tenni és valami nagyobb célt megvalósítani. Ezt a Rabbitot, én már közel háromnegyed éve pofozom, egyszer autó lesz. Saját autóm lesz! – beszélgetésünket a közelgő autó dudája zavarta meg.

- Azt tanácsolnám, gondolkodj el hogyan, hol és milyen formában képzeled el az életed. Milyen rövid és hosszú távú céljaid vannak, amit el szeretnél érni. Szeretnél e gyerekeket? – az autó dudája, most már türelmetlenebbül és hosszabban hallatszott.

- Menjél Jacob, majd holnap vagy akár ma este folytatjuk a beszélgetést tovább. Várnak a barátaid, igyekezzél! Neked legalább vannak barátaid, nekem senkim sincs! – mondta szomorúan.

- Leszek én a barátod, akivel tudsz beszélgetni és itt van neked, apám is! Elfogadsz haverodnak? – kérdeztem tőle, miközben a kezemet nyújtottam neki, kézfogásra.

- El, hát persze! – csapott a tenyerembe. Megölelt, és én is automatikusan visszaöleltem, majd az arcomra adott egy puszit. Pont a puszi kapáskor lépett be Sam.

- Jacob, mit szórakozol már, gyerünk…ŐŐŐ Bocsánat megzavartam valamit? – kérdezte, miközben zavartan rám és Mariennére nézett.

- Nem zavartál meg semmit, csak beszélgettünk! – mondtam.

- Aha, látom! De nem értem! Mindegy! Jössz vagy maradsz Jacob, sietnünk kell!? A mozi nem vár meg. – kérdezte és kiment az ajtón.

Intettem Mariannének és én is mentem Sam után.


2009. október 29., csütörtök

Neheztelés


Másnap reggel a lovak elszállításánál segédkeztem és csodálkoztam, amikor Sam és Emily az általam „megmentett” gyerek társaságában érkeztek. Mivel nem tudtam mire vélni a dolgot, így megkérdeztem tőlük, hogy mi történt, hogy a kislány még mindig itt van és nem a szüleivel.

- Nálunk aludt a gyerek és nagyon jól eltöltöttük az időt. Igaz? – közben a kislány felé fordult és megsimogatta az arcát.

- Igen! Nagyon szeretem Emilyt! – dörgölődzött a gyerek Emilyhez.

- Roppant szolgálatkész és sok mindenben tudott segíteni nekem. – mesélte Emily.

- Ma jön Charlie és elviszi a nagyvárosba. Ott van személyzet és szállás lehetőség ahol a gyereket el tudják helyezni, addig is, amíg a szülei nem jelentkeznek. – vetette közbe Sam.

- Már előre sajnálom, hogy a kisbarátnőm nem marad itt velem! – puszilta meg Emily a gyereket.

- Charlie mondta, hogy ez az eljárás. Na, csajok gyerünk dolgozni! – vetett véget Sam az érzelgésnek.

Aznap nem mentem iskolában, úgymond hivatalos kikérőn voltam. Sam igazolta távollétemet, mivel nem volt elég sok felnőtt segítség. Jared, Paul és Embry segítettek még. Pár évvel ezelőtt Sam is még tanult, most meg már az ő igazolását is elfogadják. Ennyit tesz 4 év?! Jól eltelt a nap, kérdezgettek ugrattak Susyval kapcsolatban. Viccelődtünk, egy kicsit spricceltük egymást.

A hetek általában tanulással teltek. Hét végén a fiúkkal a tengerparton múlattuk az időt vagy a garázsban lapuló Volkswagen Rabbitomat szerelgettem, próbáltam bele életet lehelni. Hengerfejet kellene szereznem valahogy, de a használtautósnál éppen nem volt. Pedig egész szép bevételre tettünk szert apámmal, legalább is remélem. Még nem volt lehetőségem apával a pénzügyekről beszélni, mert a hölgyvendége nálunk lakott és egész nap otthon voltak. Szerintem alig várták mindig, hogy távozzam. Igyekeztem is nem a lábuk alatt lenni. Olyan érzésem van, mintha apámat megbabonázta volna ez a nőci. Ahogy apára nézett, szinte cicás, ugyanakkor hamiskásan tág szemei voltak. Tiszta fura! Még a hátamon is borsózott a szőr. Nem szívesen ettem abból az ételből, amit ő készített. Ki tudja, hátha valamilyen boszorkány főzet.

Amikor csak lehetett és Susy is ráért, találkoztunk és sétálgattunk, lovagoltunk vagy moziba mentünk. Most játszották a Titanic című filmet és Susy szerette volna megnézni. Így, hát hagytam magamat elcsábítani egy film erejéig és megbeszéltük, hogy szombaton elkísérem az előadásra. Addigra valami járgányt is kell beszereznem, igaz jogsim még nincs, de Charlietől nem félek. Tudom, hogy most ő lesz az ügyeletes járőr.

- Apa, szeretnék veled beszélni! Mikor tudnánk négy szem között egy pár szót váltani? – kérdeztem apát. Nagyon szerettem volna már apával beszélni, de a nőci, állandóan ott volt, mint egy kullancs le sem lehetett vakarni. Két hét várakozás után, nem bírtam tovább ezt a szótlanságot és megszólítottam apámat. Meg akartam tudni, meddig marad még a nő, hogyan állnak egymással és a pénzügyeket is szerettem volna tisztázni. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de a nőcinek, akinek most már tudom, hogy Marienne a neve egyre nehezebben viseltem a jelenlétét.

- Mondhatod Jacob, nincs Marienne és közöttem semmi titok, mondjad, mintha itt sem lenne. – miközben hozzám szólt jelentőségteljesen a nőre nézett és kacsintott egyet. Marienne éppen apám hátát masszírozta. Ezt a kényeztetést!

- Apa, én csak veled szeretnék beszélni valamikor, egy pár szót váltanánk csak! Nem rabolnám sokáig az idődet! Utána turbékolhattok tovább Mariennével, akár a galambok! – futottak ki a számon a szavak.

Nem most, látom most elfoglalt vagy, csak egy napot és körülbelüli időpontot mondjál, hogy mikor beszélhetünk! – mondtam most már egy kicsit idegesen.

- Mi ez a „galamb” mag „turbékolás” szöveg, fiam! Mit képzelsz Te magadról? Amíg az én házamban laksz, addig kellő tisztelettel kell velem és Mariennével beszélned, értetted? – förmedt rám olyan hévvel, hogy akaratlanul is hátrálni kezdtem, pedig ő ültéből csak most kezdett felállni. Tudtam, hogy rosszkor és rosszat szóltam.

- Bocsánat, nem szerettem volna senkit sem megbántani! Elnézést Marienne és bocsáss meg apa! – beszélgetésünket a telefon csörgése zavarta meg.

Charlie telefonált, mivel apa volt a telefonhoz közelebb, így ő vette fel a kagylót.

- Tessék! – szólt a telefonba kissé morcosan apám.

- Helló Billy, képzeld, tegnap Bellát majdnem elütötte az egyik évfolyamtársa, Tyler. - Olyan hangosan beszélt Charlie a telefonba, vagy olyan jó a fülem, hogy minden szavát hallottam a beszélgetésnek én is. Valami baj érte Bellát? Akaratlanul is fülelni kezdtem.

- Szent Isten! Mi van vele? – aggódott apám.

- Ne izgulj, nem lett végül is semmi baja! Személyesen Dr. Cullen vizsgálta meg, pedig először nem is ő kapta meg betegének. De szólt a kolleganőjének, hogy a rendőrfőnök lányát ő akarja ellátni. Megmondom őszintén, nagyon jólesett a bánásmódja velünk. Mindig is szerettem a Doktort, de most, ahogy beszélt Bellával is és ahogy vizsgálta, foglalkozott vele…De végül is megnyugtatott és azt mondta, hogy nem lesz semmi probléma.

- Hogy történt? – kérdezte apám. Érdekes volt, hogy amikor apám meghallotta a Dr. nevét, rögtön arcvonást változtatott, eddig is morcos volt, igaz csak rám, most aztán még morcosabb lett!

- Reggel kiszállt Bella az autóból, tudod, ma csúszós volt az út, még hóláncot is tettem a furgonra. Na, szóval Tyler túl gyorsan ment, megcsúszott az autója és pont Bellának és az autójának csapódott volna a kocsija. Ha a Dr. fia pont akkor nincs ott a közelben, Bella akár meg is halhatott volna. – ecsetelte Charlie.

- Aha! Még szerencse, hogy ott volt!…– mondta apám. Ilyen gúnyosnak a szavait még sohasem hallottam. Semmi aggódás, részvét, csak utálat volt a hangjában.

- Na, szóval, csak három dolgot szerettem volna mondani, a hangodból úgy érzem rosszkor hívlak!

- Nem, mondjad csak! – sóhajtotta apa.

- Egyrészt örülök, hogy az autódat megvettem, képzeld el, az egyik lámpája törött csak el és a keréknél a sárhányó horpadt be. Látod, tudtam, hogy ilyen autó való Bellának! Ha látnád Tylerék autóját lehet, hogy csak roncsként tudják majd eladni. – mesélte most már vidáman Charlie.

- Hát igen, jó kis kocsi a Chevy. – nyugtázta apám.

- A másik, ha láttad volna, hogy milyen gondossággal és szakszerűen vizsgálta meg a doktor Bellát, akkor nem lennél ilyen ellenséges vele. – Charlie még folytatta volna az áradozást, de apám leállította. Hiába kényes téma ez nálunk itt a rezervátumban!

- A Doktor téma nem érdekel, mond a harmadikat Charlie! Ne kímélj! – szólt bele apám, barátjába fojtva a szót.

- Ühüm, tehát a harmadik a hétvégi meccs lett volna, tudod, hogy átjöttök, és együtt nézzük a plazmán. – szinte esdeklőn mondta, biztos egy kis baráti társaságra vágyott.

- Most a héten nem jó! Sajnos más elfoglaltságom, feladatom van, közbejött valami, köszönöm a hívást! Jó éjszakát! – köszönt el apám, igencsak nyersen.

- Jó éjszakát! – köszönt el Charlie egy kicsit megbántottan.

Utána apám dünnyögését kellett hallgatnom. Hallottad a hívást mi? Hogy ordított Charlie a telefonba! Még hogy a doktor ilyen jó meg olyan jó! Ráadásul valamelyik kölyke mentette meg Bellát! Megmentette, nem is értem, hogy miért?… Charlie ismeri a törzsi legendát, hogyan áradozhat így a doktorról? Mintha Isten lenne! Még folytatta tovább, de én magára hagytam, had dünnyögje ki magát. Nekem más volt a nézetem a dologgal kapcsolatban. Mindenesetre, szerintem rendes volt a Cullen gyerektől, hogy a balesetnél közbeavatkozott. Szörnyű lett volna Charlienek, ha egyszem lányának valami baja esett volna.

Miközben készülődtem, hogy moziba megyek, hallottam amint Marienne faggatózik a legendák és a telefonbeszélgetés miatt. Akaratlanul is hallottam a választ. Apa közölte a nővel, hogy úgysem ismeri, akiről szó van és egyébként a legendák, meg nem rá tartoznak és úgysem érdekelné őt. A csaj még nekiállt erősködni, hogy őt érdeklik a régi történetek. Unszolta apámat, hogy mondjon már valamit.

- Jacob, reggel beszélünk! Sam itt van, megjött érted. Igyekezzél fiam! – kiabált be a szobába.

- Elmegyek a bárba! – közölte, majd kigurult a házból.

Micsoda fejlemények, gondoltam. Végre kezd az apám visszaalakulni a kábulatából? Közben hallottam, hogy elmegy az autó, gondolom Sam elviszi apát. Amint kiléptem a szobából Marienne az ajtóm előtt állt és láthatóan beszélni akart velem, mivel elállta az utamat. Nem akartam vele különösebben beszélni de láthatóan más választásom nem volt, mint megkérdezni tőle, hogy mit akar és várni a felmentő autó érkezését.

- Kiengednél? Mert ma moziba megyek, mindjárt jönnek értem! – szólítottam meg a meredten rám néző nőt.

- Beszélni akarok veled! Mi van apáddal? Miért utálsz engem? Gyere ülj le és beszélgessünk, amíg nem jön az autó érted.


2009. október 25., vasárnap

La Puch 2. nap délután


A tiszteletkör végével megállítottuk a lovakat. Felsorakoztak a fogatok, aki végignézte a versenyt és ezt a csodálatos hajrát, az biztos, hogy egy felejthetetlen élménnyel lett gazdagabb. Miközben vártuk a video felvételek és a képek elemzésének az eredményét, a kislányt felkísértem az emelvényre. Nem is volt olyan könnyű tőle megszabadulni, mert nagyon jól érezte magát. Azt mondta, hogy most vigyem el lovagolni! Szerencsére egy nő jött a megmentésemre, aki el kezdte kérdezgetni őt, hogy kicsoda, honnan jött meg ilyesmi. Kis idő múlva hallottam, hogy a hangosbemondó gondolom a gyerek nevét, szajkózza egyfolytában, hogy a szülők, mint valami csomagot átvehetik az emelvénynél. Ahogy közeledtem vissza a fogathoz apám és női látogatójának közeledő alakját véltem felfedezni a tömegben. A nő mintha valami régi jó ismerőse lennék, már messziről integetett és kiabált felém valamit. Amit nem lehetett érteni, mert túl nagy volt a zaj, ami körül vett minket. Nem mintha túlzottan izgatott a dolog, hogy mit akar a nő. Az egymás közelében lévők csak egészen közelről értették egymást. Mikor odaértek apám szűkszavúan a gratulált a nő pedig megölelt, aminek nem igazán tudtam eldönteni, hogy örüljek-e? Mivel nem ismerjük egymást annyira, hogy ölelgessen és hátba veregessen. Egyszer csak megszólat apám.

- Honnan vetted a bátorságot az ötletet, hogy azokkal a lovakkal bemenjél a verseny területére? Alig lehetett őket megfékezni, majdnem eltaposták a kislányt. Te meg beállsz velük versenyezni. Borzasztó felelőtlen vagy fiam! Csodálkozom rajtad! Sokkal megfontoltabbnak gondoltalak. Egyáltalán, hogyan jutott eszedbe, hogy négy lovat hajtsál, ráadásul úgy, hogy benne ül a gyerek és Susy. – zúdította rám szavait.

- Igazad van apa, de amikor úgy döntöttem, hogy megyek versenyezni, addigra a lovak már megnyugodtak. – mondtam neki.

- Jól mondja Jacob, én cseppet sem féltem felszállni a fogatra. – sietett a segítségemre Susy.

- Szerintem nincs szüksége Jacobnak védőügyvédre! – intette a lányt apám.

- Köszönöm Susy, hogy a pártomon állsz, de ebbe a beszélgetésbe most ne szólj bele. Inkább légyszíves figyeljed, hátha bemondják, hogy mi lett az eredmény és akkor elmehetünk a lovakat rendbe tenni. – kértem a lányt, ismerve apámat.

- Rendben, odamegyek közelebb! – mondta és elindult az emelvény felé.

- Most, hogy elment Susy, el szeretném mondani az álláspontomat, kérlek hallgass meg! – apa az udvariasabb hangnem hallatán egy kicsit megenyhülni látszott.

- Teljesen ura voltam az állatoknak. Ismersz, hogy felelőtlen lépésre nem szántam volna el magam. Sam is segített a pályára jutásomban. Nyugodjál meg apa, biztos voltam a dolgomban. Susy pedig bekötötte a gyereket, hogy még véletlenül se legyen baja. Hogy miért nem tettük, nem tudom megindokolni. Jött egy újságíró aki velem akart beszélgetni. Én pedig azt nem szerettem volna. Szóval el akartam kerülni ezt az egész macerát. – meséltem apának.

- Az interjú miatt ne aggódj, nem fog nagyon zaklatni. Elküldtem, hogy a mi családunk nem óhajt semmilyen újságban benne lenni. Mivel nem voltam hozzá túl udvarias, így csodálkoznék, ha megkeresne.

A beszélgetést az eredményhirdetés szakította félbe.

Kedves Vendégeink, olyan sajátos helyzet alakult ki, hogy két második helyezettet is üdvözölhetünk nyertesként. Elkezdte mondani a bemondó az eredményeket, de mivel apa megölelt és a srácok is elkezdtek jönni és gratulálni a szép hajtás miatt, így nem tudtam figyelni a bemondó szavaira. Egyébként meg úgy voltam vele, hogy második helyezettnek lenni hátrányból azért nem semmi eredmény. Teljesen meg voltam magunkkal elégedve. Közben megérkezett Susy is az apjával. Jól megszorította John a kezemet, nem finomkodott az biztos! A barátságos hátbavágások, nem nevezhetők ütögetésnek. Egy vékonyabb fickó szerintem orra is bukott volna John gratulációja alatt. John úgy mellékesen megjegyezte, hogy majd beszélni szeretne velem a jövő hét folyamán és keressem meg. Majd távozva odaszólt a lányának, hogy este 9-re mindéképpen érjen haza.

Apám és hölgyvendége elköszöntek tőlünk, a haveroktól pedig mi köszöntünk el, mondván, hogy a lovakat rendbe tesszük, mert csak úgy folyik róluk a víz. Susy felült mellém a fogatra és a lovak szállása felé tartottunk. Egyszer csak előttünk termett az újságíró és kért, hogy álljak meg pár percre, mert lenne pár kérdése. Úgy voltam vele, hogy egy-két gyors kérdést akkor már had tehessen fel, ha egyszer ilyen kitartó. Felült a fogatra és az alatt a pár perc alatt kellőképpen kifaggatott az életemből. Hogyan és mikor kerültem kapcsolatba először a lovakkal? Hogy telt a gyerekkorom, mióta tudok hajtani? Ahogy egyre jobban a magán életemről, kapcsolataimról kezdett kérdezni úgy annál jobban kezdtem hárítani és a végén közöltem, hogy véget ért az interjú. Megállítottam a lovakat és finoman megkértem, hogy szálljon le a fogatról, majd elhajtottunk.

Leszerszámoztuk a lovakat, megcsutakoltuk, elláttuk őket, majd elhívtam Susyt enni valamit, mert már igencsak éhes voltam. A rossz hangulatom, ami a riporter miatt rám tört, a munka és a lány társasága hamar feledtetett.

A nap további részét együtt töltöttük beszélgettünk, ugrattuk egymást. Három órától együtt voltunk beosztva lovagoltatni és kocsikáztatni az embereket, természetesen térítés ellenében. A pénzt a törzsi ifjúsági klub számára gyűjtöttük. A lovagoltatás inkább Susy feladata lett, mert ahhoz több türelem kellett. A néha még lovat sem látott embereknek elmagyarázni, hogy hogyan kell felszállni, ülni és olykor még fent maradni is a nyeregben. Quil segített Susynak egy esetleges nehezebb esetnél felszállni. Én a kocsikázást választottam, gondolván az könnyebb lesz, nem kell annyit csevegni és jópofizni a vendégekkel. Hát, mint később kiderült nagyot tévedtem. A második fordulónál egy testesebb hölgy és a férje szerettek volna felszállni a kocsira.

- Láttam magát, fiatalember hajtani, nagyon ügyes volt és azok a lovak, ahogy száguldottak a pályán, az valami csodálatos volt! Jó jól tudom másodikak lettek igaz? Fel a fejjel fiatalember, legközelebb maga és a lovai fogják megnyerni a versenyt! Ha egy kicsit hosszabb lett volna a pálya, akkor szerintem maguk nyerték volna! Gyere már Georg, ne kéressed magad, férfi létedre hogyan lehetsz ilyen nyámnyila, neked kellett volna már itt integetni helyettem a fiatalembernek. Látod ő volt az, aki olyan ügyesen hajtott, akit Te is megdicsértél. Két menetet szeretnék váltani fiatalember! A fiatal koromra emlékeztet a kocsikázás, amikor Janerrel kocsikáztam. Olyan jóvágású, erős srác volt, mint Te fiam! Haj, azok voltak ám a szép idők! –ezeket a mondatokat mindkettőnknek egy szuszra mondta, gondolom választ nem igazán akart egyikünktől sem. Részemről én szólni sem tudtam a hallottakra.

A kocsin ülőknek úgy kellett leugrálnia, mert a fellépő oldalát teljesen eltakarta a testével. Közben egyik lábát már fel is tette a fellépőre. Szegény férje teljesen zavarban volt, mivel a leugráló emberek és a környéken mindenki hallotta a harsány asszonykáját. Gondoltam szegény férjnek, aki pipacspiros arcával pislogott körbe, gondolom, hogy ki hallotta, ki látta a vele való bánásmódot, besegítek és egyben oldom a feleség okozta kellemetlen helyzetet.

- Egy pillanat asszonyom, mindjárt segítek felszállni! – miközben mondtam, már ugrottam is le a kocsiról.

- Igazán köszönöm fiatalember! Gyere Georg, ne nézelődjél már annyit! Ilyen udvarias fiú is ritka manapság! – miközben mondta, kénytelen voltam ránézni, bár ne tettem volna! Ritkás, szuvas fogai csak úgy vigyorogtam rám. Jajjjj, a vasorrú banya is hasonló lehet csak soványabb változatban! Magamban jót mulattam az összehasonlításon. El is határoztam, ha ezen a kocsizáson túlleszek, akkor ebből valami viccet fogok alkotni, még nem tudom, hogy milyet, de tudom, hogy összehozom majd valahogy.

- Jövök kedvesem, jövök nem nézelődöm, itt állok mögötted. – mondta szegény papucs Georg.

Ha én is szemlélődő lettem volna, mint Quil, akkor biztos én is jót kuncogtam volna a helyzeten, de így csak egy félig szigorú nézés telt tőlem. Miközben a hölgyet a férjjel sikeresen felsegítettük a kocsira, ami bevallom őszintén nem kis feladat volt. Én toltam a kezénél könyökénél fogva a férjnek pedig a fara jutott. Hát ez gondolom biztos érdekházasság lehetett, mert ilyen vak nem lehet az aki szerelmes. Halottam a hajó kürtölését, hogy kiköt és várja a következő és egyben utolsó csoportot, aki a hajókázást választotta szórakozásaként. Mennyei ötletem támadt, hogy hogyan szabadulok meg tőlük előbb, ha fél órán át kell így kocsiznom velük, akkor még az életkedvem is elmegy. Csak ez motoszkált bennem. De csak óvatosan kell csinálnom, mert nem akarok nézeteltérést.

Miközben a kocsi meglódult alattunk. Vitatkozni, veszekedni kezdtek, ha valaki megkérdezné, hogy miért, egyszerűen meg sem tudnám mondani. De lehet, hogy náluk ez a beszélgetés?

- Tudom, hogy két alkalomra fizettek be. Jó kis kocsikázásban lesz részük, gyönyörködjenek a tájban! Az Önök kedvéért megváltoztatom az útirányt, a part felé megyünk jó? – próbáltam a beszélgetésüknek ilyen módon véget vetni.

- Jó lesz úgy, köszönjük! Nagyon szeretem a vízpartot! Imádok horgászni is, bár az utóbbi időben sokkal kevesebb lehetőségem volt, mint régebben. - szólt hozzám most először a férfi, közben a feleségét méregette, hogy most is mond-e valamit. Valami csoda folytán csöndben volt a nő. Pár mondatot váltottunk a horgászásról, melyik horgász az aki nem szeret arról mesélni, hogy milyen halakat fogott és mivel horgászik. Így gondoltam, már sínen vagyunk. A férfi szereti a vizet, szeret horgászni, bár a nő nem tudom, hogyan vélekedik, de gondoltam most vagy soha és előhozakodtam a hajókázás ötletével.

- Voltak mostanában hajókiránduláson? –kérdeztem.

- Nem voltunk, de jó lenne, hallottuk, hogy van bálna leses lehetőség. Még ha bálna nem is lesz, de egy hajózás jó lenne! Miért kérdezi fiatalember? – élénkült fel a nő.

- Az imént tülkölt a hajó és most fut ki az utolsó a mai nap folyamán, ha a lovak közé csapok, szerintem még el is érjük. Csodás 3 órában lenne részük. A hajó alja úgy van kiképezve egy ablaknál, hogy a vizet is tudják nézni és lehet látni a halakat és a vízi élőlényeket. – próbáltam úgy mondani, hogy meghozzam a kedvüket.

- Jó rendben, akkor ahogy Ön mondta, csapjon a lovak közé! – mondta mosolyogva a nő. Közben a férjére nézet és megsimogatta a kezét. A férje megcsókolta. Hihetetlen, akkor meg miért viselkednek így? Lehet, hogy a fejem még mozgott is a gondolataimra reagálva.

Gyorsítottunk egy kicsit és egész kellemes légkörben tettük meg a visszalévő durván 1,5 km-es távot. A hajó még ott állt a kikötőben, a hölgy szokatlanul lelkesen felállt, gondoltam gyorsan megelőzöm, nehogy még földet éréskor orra bukjon és próbáltam lesegíteni.

- Fogja meg a vállamat, úgy mintha egy korlát lenne! – tanácsoltam a nőnek. Végül is a férj is beszállt a lesegítésbe. Felszálláskor fel sem tűnt, hogy szinte zörögnek a csontjai a soványságtól, vagy csak a felesége mellett tűnt úgy? Megmutattam, hogy hogyan kell jegyet váltaniuk, jó utazást kívántam nekik és elköszöntem tőlük. Még visszafelé fuvarra is lett utasom, akik lovagolni és kocsikázni szerettek volna, így elmondhatom, hogy ez jó kör volt!

Öt óra elmúlt, amikor visszaértem. A többieknek intettem, de sajnos nem lehetett még oda mennem, mert már vártak rám a kocsikázni szándékozók. Miközben beszálltak a hangosbemondón hallottam, hogy még mindig a gyerek szüleit keresik. Majd az utóbbi percek legszebb mondata következett, legalább is most úgy tűnt. A mondat úgy hangzott, hogy 6 órakor véget érnek a programok és a zenés koncertes utcabál veszi kezdetét. Az 1 órából háromnegyed órát varázsoltam, mert szerencsére elfogytak az utasok. Susy már nem volt ott. Ezek szerint ők előbb abbahagyták Quillal a lovagoltatást. A lovak közé csaptam és igyekeztem amilyen gyorsan csak tudtam az ideiglenes istállókhoz. Úgy látszik meghallották, hogy jövök, mert kijöttek és segítettek a lovakat kifogni és leápolni. Jó hangulatban viccelődtünk, nevetgéltünk, ugrattuk egymást. Ami számomra érdekes volt, hogy lány abszolút jól vette az ugratásokat. Szóba került a házaspár, hogy miként boldogultam velük.

- Voltál olyan erős, hogy le tudtad segíteni, elbírtad a nőcit? – kérdezte Quil vigyorogva.

- Látod, mik vannak itt, ezek nem labdák öregem! – mondtam miközben megmutattam a bicepszemet. Quil reagálása csak annyi volt, hogy a fejével elismerően bólintott. Majd közölte, hogy biztosan edzőterembe járok és gyúrok. Mellesleg miközben az övét mustráltuk, mesélte, hogy a szomszéd gyereket többször is lenyomta, pedig az nagyon nagyra volt, hogy őt senki sem tudja legyőzni.

- Úgy látszik én is erősödöm! – mondta, miközben elismerően a saját bicepszeit mustrálta.

A nap további részében szabadságoltuk magunkat. Úgy gondoltuk, mi már eleget cselekedtünk a mai nap. Quil vette a lapot, hogy kettesben akarunk maradni és elköszönt tőlünk. Susyval igyekeztünk elvegyülni a táncoló, zenét hallgató emberek között. Nagyon jól éreztük magunkat. A zene szuper volt jól kiénekeltük magunkat. Jól esett egy kicsit kieresztenünk a két napi hajtás után. Az idő iszonyú gyorsan telt és mivel jó pontot akartam szerezni Johnnál, így figyelmeztettem Susyt az időre és, hogy az apja nehogy bunkósbottal várjon minket. Kézen fogva lassan, andalogva beszélgettünk, miközben Susyék lakása felé tartottunk. Olykor-olykor megálltunk egy-egy puszi vagy csók erejéig.


2009. október 18., vasárnap

La Puch 2 nap de. Jacob az életmentő


Hajnalban arra ébredtem, hogy valami nagy zaj és nevetgélés van a konyhában, ami kissé szokatlannak mondható. Az óra hajnali 1-et mutatott. A zajból ítélve valami eltörött. Fülelni kezdtem. Női hang és apám hangja. Beszélgetnek. Nem szokott apám nőket hazahozni! A hangokból ítélve a nő kivette apám kezéből a söprűt és söpri az üvegszilánkok nyomait. Nem tudom, mi van mostanában a fülemmel, pár hónapja vettem észre, hogy egyre jobban hallok. Hasonlókat tapasztaltam az erőmmel, izmaimmal és a szememmel kapcsolatban is. Szoktam is a suliban szórakozni, hogy vajon áthallok-e a másik osztályokba. Nem egyszer csodálkoztam el rajta, hogy igen. A minap beszélgettem is erről Embryvel. Kinevetett, hogy hallucinálok. Ő nem hall semmit sem. A fülemmel kapcsolatban azt mondta, hogy biztos kiszedtem a fülzsírt azért hallok jobban. Majd jót nevetett saját poénján. Néha olyan eszetlen ez az Embry, de most kénytelen voltam igazat adni, elég furán hangzik, hogy áthallok a szomszédba így én is nevettem.

Szóval apám egy nővel, hajnalban, nálunk a konyhában. Nem volt ismerős a hangja. Nagy valószínűséggel nem La Puchi lehet. Érdekes fejlemény, ilyenre nem emlékszem már jó pár éve. Na nem mintha apám szűzies életet élt volna anyám halála óta, de inkább ő szokott menni a nőkhöz és nem fordítva. Egyszer, amikor kérdezték erről nővéreim, azt mondta, hogy a gyerekek életébe nem akar zavart. Egyébként soha nem tartott olyan hosszan egy kapcsolata sem, hogy bemutasson engem valakinek, hogy Jacob ez a nő a kedvesem, a jövendőbelim. Apa kerülte a túl szoros, kötött kapcsolatot. Ahogy komolyabbra fordult a dolog, mármint a nő részéről, apám rögtön kihátrált a kapcsolatból. Halvány emlékeim mintha lettek volna, vagy csak a nővéreim mesélték, hogy Leah Clearwater anyja, mintha nálunk lakott volna egy pár hónapig. Akkor még nem élt Seith. Leah is csak pár éves lehetett. A szóbeszéd szerint viszonyuk volt egymással már korábban is.

Teljes figyelemmel fülelni kezdtem, hogy vajon bementek-e apámék a szobába, mert már nagyon kellett volna a lakás legkisebb helyiségét meglátogatnom. Kiugrottam az ágyból és kikukucskáltam. Sötét volt a konyhába. A cipőmbe mentem ki. Egyrészt, hogy az üvegcserép maradványok nehogy a talpamat megsebezzék, másrészt mert nem találtam a papucsomat.

Nehezen tudtam vissza aludni. Csak remélni tudtam, hogy apám jól szórakozik, elvégre miért ne, különben is megérdemli.

Reggel magamtól keltem, nem kellett az órának jelezni. Amennyire tudtam halkan felöltöztem, ettem pár falatot, valami édesség volt az asztalon. Gyorsan főztem teát és már indultam is az ideiglenes lóistállókhoz. Megírtam apának a cetlit, hogy elmentem. Nem hiányzott, hogy bemenjen a szobámba és azzal kezdje majd, ha hazaértem, hogy már megint disznóól van a szobámban.

Miközben gyalogoltam teljesen elgondolkodtam. A tegnap megismert lány, Susy járt az eszembe. Tegnap alig láttam, tiszta eszement nap volt. A csúcs Paul viselkedése volt. Elvette az eszét a szerelem vagy mi. Remélem lassan engem is eltalál Ámor nyila, de bizakodom, hogy párosul ilyen féltékenykedéssel. Érdekes ez a számomra megmagyarázhatatlan vonzalom amit Susy iránt érzek. Pedig nem is voltam vele sokat, de az a kicsi idő, az szuper volt. Egyszer csak valaki jól hátba vágott. Védekezően gyorsan megfordultam, hogy bekeverjek annak a lököttnek, aki molesztált akár ki is volt az!

- Nem hiszem el, Paul, mi a bajod ma is velem? Minek köszönhetem a hátbavágást? – kérdeztem tőle mérgesen. Mégsem kevertem be neki, most nincs itt Sam, hogy leszedje rólam. Erősítenem kell, mert Paul iszonyú erős lett mostanában. Nem tudom mi a titka, de nem csak az izmai dagadnak, mint a városi srácoknak a poroktól, hanem erő is van azokban az izmokban.

- Jöttem egy kicsit elfoglalni magamat. Marissa csak 10 órára fog majd jönni. Addig is gondolom lesz tennivaló a lovak körül. – mesélte nekem.

- Ha jól tudom, Sam mondta neked, hogy ma helyettem is fogsz vicceket mesélni és a hajós túránál leszel beosztva nem? – kérdeztem tőle.

- Igen ma hajózni fogok Marissa is fog jönni velem. Szeretem ha magam mellett tudom őt. Nehogy még ráhajts öcsi, tudod! – mutatott az ujjával fenyegetően. De a szeme nevetett, így kivételesen nem is reagáltam le. Tudtam, ha valaki valamit magyarázni kezd, az már nem jó jel, ilyenbe nem megyek bele Paullal.

- Melyik részét szeretnéd a munkának? – kérdeztem tőle. Közben odaértünk és rajtunk kívül nem volt még ott senki a közelben. Biztos túl korán érkeztünk.

- Éretem a célzást Jacob, a tisztes távolságot szeretnéd megtartani köztünk, igaz? – kérdezte Paul.

- Tulajdonképpen igen. – válaszoltam őszintén.

- Rendben én itt kezdem, és mivel te még fiatal vagy, elmész a túloldalra és ott dolgozol. – közölte velem.

- De ugye ez nem parancs volt Paul igaz, hanem egy kompromisszumos javaslat igaz? – kérdeztem.

- Hát persze, hiszen barátok vagyunk. – mondta vigyorogva és bement a lovak közé. Így tudtomra adta, hogy vége a beszélgetésnek, aminek megmondom őszintén nagyon örültem.

Gyorsan telt az idő. Nem tudom hol vannak a többiek, de minden lóval végeztem az előkészületekkel. Paul is eltűnt valahova. Ránéztem az órára és elmúlt 9 óra. Gondolom a vicceken már túl vannak. Odamentem apám kipakoló asztalához, hogy ott van-e már. Megkérdezem kell-e segíteni neki. Apa ott volt és már végzett a pakolással. Egy nő segített neki. Középkorú, kimondottan csinos, szemrevaló nőszemély. Az indián beütés egyértelműen látszott rajta, pláne abban az ősi viseletben ami volt rajta. Kifejezetten jól festett apám mellett. Mikor megjelentem apán nem jött zavarba. Bemutatta a nőt, mint egy kedves nő ismerősét. Annyi megmaradt a mondataiból, hogy a szomszéd indián törzsből származik. Mondta a nevét, de nem értettem és nem tartottam e pillanatban lényeges dolognak. Pár üzleti dologról beszéltünk, hogy mennyi üveget és faragást adott el. Inkább a nőnek mondta, mint nekem. Szinte dicsekvésnek tűntek a szavai.

- Szerintem Jacob sok a dolgod ma még, bizonyára várnak a többiek. – adta apám finoman a tudtomra, hogy távozzak.

- Rendben, már megyek is! Ügyes legyél apa! – köszöntem el tőle, majd bólintottam a nő felé. Mondtam volna a nőnek, hogy csókolom vagy viszlát vagy helló. A bólintás tűnt a legjobbnak. Kivételesen apámnak is megfelelt.

A fiúk már vártak rám. Megdicsértek, hogy jó munkát végeztem. Így a napom már jól kezdődött. A dicséret az mindig inspirált, bár gondolom nem csak engem, hanem minden embert.

- Fiúk, valami kaját kérek én is! Farkas éhes vagyok! Egyébként sziasztok!– szóltam hozzájuk.

- Tessék egyél! - mondták és a kezembe nyomtak két nagy tálat. Letettem a közeli asztalra és enni kezdtem. Most éreztem csak igazán, hogy milyen éhes is lettem. Sam hozott egy Colát, hogy felpörögjek. Legalább is ezeket a szavakat használta. Bár én úgy éreztem, hogy kellő képen fel vagyok pörögve, hisz egyfolytában csinálok, csináltam valamit. Közben Sam összehívott minket és elkezdtük felosztani a feladatokat. 11 órától mennek a lovas programok. Fogathajtás és lovagoltatás. Paul és Jared ezeken a programokon nem vesz részt, mint tudjátok a dupla hajókázás miatt.

Először Leahhal akart párba tenni, majd amikor meglátta a szemrehányó tekintetemet, módosította a felállást így végül Susyval lettünk párok. Leah párja Embry lett. Embry nem ellenkezett, mert tetszett neki a lány. Irigy is volt Samra amikor együtt járt a lánnyal.

- Helló, Susy! – mentem a hozzá boldogan.

- Szia Jacob, tegnap alig láttalak. – üdvözölt engem.

- Igen és nagyon sajnálom, de nem úgy sikerült a tegnapi nap, ahogy szerettem volna, de ma bepótoljuk, rendben? – kérdeztem tőle. Nagyon csinos volt, egy kis fehér ing volt rajta a derekán elől megkötve, azon egy újatlan farmer kicsi mellény, és farmer nadrág. Az ilyen rövid fajta mellényeknek eddig úgy gondoltam, semmi funkciójuk nincs, de Susyn értelmet nyert ez a ruhadarab. Kiemelte karcsú derekát.

- Lovas verseny lesz fogathajtós. Arra gondoltam, hogy te leszel a hajtó és én a segédhajtó, ha így megfelel. Egy könnyű kis kocsit fogunk használni, ami most lesz élesbe először kipróbálva. Apám tervezte. Színben is harmonizáló lovakat választottam és rámutatott egy feldíszített fogatra, amihez két gyönyörű pej ló volt befogva. Gyere, mehetünk is, miközben megfogta a kezemet és kacsintott egyet rám.

Miközben mentünk én csak arra tudtam gondolni, hogy ez a lány egy csoda. Teljesen belefeledkeztem a látványába. Még, jó, hogy én fogok hajtani, így legalább nem őt fogom egyfolytában nézni. Nem is értem mi történik velem.

- Fel a bakra partner! – utasított Susy, miközben elengedte a kezem és elfoglalta a helyét a kétkerekű kocsin.

- Még csak udvarias sem tudtam lenni veled szemben, hogy felsegítselek. – mondtam neki.

- Gyerünk Jacob, ne lazsálj, mindjárt indulnunk kell, szedd már össze magad! Mi ütött beléd? Hajts! – utasított.

Össze kell szednem magam, van egy csodás segédhajtóm, szuper kocsit hajthatok, még szuperebb lovakkal. A feladatra kell koncentrálnom, hisz meg kell nyernünk a fordulót! Felálltunk a célhoz, ez most sima gyorsasági verseny volt, nem volt akadály. Csak úgy suhantak velünk a lovak, viszonylag hamar az elsők közé értünk az első kör végére, már a második helyre sikerült felküzdenünk magunkat. Még egy kör és úgy dől el, ki jut tovább. Hosszabb szárat és egy kis bíztatást adtam a lovaknak és a csoda megtörtént, mi voltunk az élen, nem is kicsi távolsággal vezettük a mezőnyt, mindenki nekünk szurkolt. Mindenhonnan gyerünk Jacob, vagy hajts Jacob kiáltások hallatszottak. Csak úgy repültünk át a célon. Kezdtem visszafogni a lovakat, gondoltam egy kis levezető kör nem fog ártani, az ünneplő közönség így még jobban örülhetett velünk. Mellém mászott Susy, majd megölelt és a fülembe súgta, hogy ügyes vagyok. Felé fordultam, így arcom egész közel került az övéhez, megcsapott egy kellemes virágos illat és megcsókoltam. Egyszerűen nem tehettem mást. Vártam a hatást. Pofon vagy valami más…., de egy puszit kaptam tőle és összeborzolta a hajamat. Visszamosolyogtam rá, majd az útra néztem. Kezdték felvezetni a következő kör résztvevőit. Mi pedig lehajtottunk az istálló felé. Valami zavart láttam a közelben, úgy tűnik, valaki nem bír a lovakkal. Minden látogató ugrott, futott el abból az irányból. Nem volt a közelünkbe sehol lovas segítség. Átadtam a gyeplőt Susynak, aki csak bólintott, hogy menjek, majd leugrottam a kocsiról. Még hallottam amint mondta, hogy ahogy tud, jön ő is segíteni, csak leállítja a lovakat és rögzíti a kocsit az istálló előtt. A fához kikötött lóhoz rohantam, nem volt nehéz kioldani a gyeplőt, felugrottam a lóra, majd a száguldó lovak felé mentem. Hírtelen arra lettem figyelmes, hogy emberek ordítanak és kiabálnak, hogy csináljon már valaki valamit, mentsék meg a kislányt. Ugyanis a lovak egy álló kb. 8 éves kislány felé közeledtek igen csak rohamos gyorsasággal. Útirányt módosítottam, szegény ló alattam megcsúszott, szerencsére nem esett és vágtázott velem a gyerek felé. Meg kellett előznöm a kocsiba fogott lovakat, nehogy a gyereket elcsapják és agyon tapossák. Érthetetlen, hogy senki nem mozdul, csak kiabál mindenki, sőt elkezdtek futni, kitérni a lovas kocsi irányából. Lett egy-két ember, aki felém vette az irányt, ne ám már még őket is kerülgetnem kelljen, így ordítottam egyet, ahogy csak a számon kifért, hogy el az útból emberek, el az útból.

Szerencsére vették a lapot és elkotródtak az utamból, szabad lett a terep, így gyorsabb ütemet diktáltam a lónak, kihajoltam oldalra a ló hátáról és átölelve elkaptam a kislányt. Könnyebb volt, mint gondoltam, így kicsit keményebben tudtam magam elé ültetni a gyereket a ló hátára. Közben gyorsan mondtam neki, hogy minden rendben van és most fogatozni fog velem, ezen szavakkal készítettem fel a következő kalandjára. Már fej-fej mellett ment a lovam a fogatos lovakkal. A gyereket finoman bedobtam a kocsiba pont az ülésre esett, majd én is átugrottam a fogatos kocsira. Gyorsan a gyeplő szárakat a kezembe vettem és irányítani próbáltam a megzavarodott lovakat. Egész simán ment a dolog, nem volt alapvetően semmi gond a lovakkal, csak valamitől megijedhettek. Biztos a sok kiabáló, futkározó embertől. Mikor már úgy gondoltam nagyjából ura vagyok a helyzetnek, hátra néztem a kislány felé. Nyugodtan ült és nevetett, integetett az embereknek. Úgy látszik nem fogta fel a veszélyt, amiben volt. Ráadásul úgy tűnik élvezi a kocsikázást. Integetett Sam, így megállítottam a most már teljesen megnyugodott állatokat.

- Hallottam mi történt, egyszerűen nem értem, hogy-hogy nem volt ott senki a kocsinál. Nagyon ügyes voltál, hogy megoldottad a helyzetet! Képzeld el a helyi újságíró interjút akar az életmentővel, azaz veled! – mondta mosolyogva Sam.

- Ne, már! Hagyjanak engem békén! Majd győzök egész nap bujkálni. – mondtam mérgesen. Ekkor fényképezőgép kattogásra lettem figyelmes. Majd egy kissé zömök testalkatú, mackós járású és kiabáló emberre.

- Sam, most meg kell mentened, találj ki valamit én nem vagyok felkészülve semmilyen firkász faggatózására. – kértem esdekelve. Sam beleszólt valamit a Woki-tokiba, majd bólintott, hogy így jó lesz és felém fordult.

- Mehetsz a pályára, jártassad meg egy kicsit ezt a szép fogatot, mindjárt ideér a barátnőd is. Láttam ám a csókot! Helyes kiscsaj, jó az ízlésed Jacob! – mondta miközben intett, hogy mehetek.

Ennél jobban zavarban nem is lehettem volna. Gondolom még a hajam is elpirult. Közben odaért a firkász és pont egy magnót akart bekapcsolni és gondolom felém nyújtani, hogy rögzítse a válaszaimat. Sam közbe avatkozott, indítottam a lovakat és hallottam amint az újságírónak mondta, hogy most Jacob nem ér rá megy egy kis négyes fogathajtó versenyre. Az újságíró medve uraság pedig lelkesen kérdezte Samet, hogy ismer-e engem és mondjon pár szót neki rólam. A többi mondatot nem hallottam, hiába vannak szuper füleim, de a távolság túl nagy volt köztünk. Nem messze ahol jártam, láttam a közelegő Susyt. Lassítottam, hogy megállok, de már a kocsin is ült mellettem.

- Mindenki rólad beszél! Te bátor hős! – miközben ezt mondta, mosolyogva összeborzolta a hajamat és átölelt. A szívem hevesebben verni kezdett. Éppen mondani akartam valamit, amikor megfordult és a fogat ülésére nézett, majd hátramászott a kislányhoz, akiről mindenki megfeledkezett. Én legalább is mindenképpen.

- Kitenni már nem tudjuk, mert már a rajthoz érünk és tulajdonképpen utolsóként indulunk, mert a kör már elkezdődött és most mondanak be minket, hogy beszálltunk a versenybe. Sam intézte el igaz? – kérdezte tőlem.

- Ezek szerint! - kaptam észbe én is.

- Na, akkor mire vársz, versenyben vagyunk, csapj a lovak közé! Gyerünk! Hajrá! Jacob mehetüüünk!!!! Én vigyázok a lányra! – utasított ellentmondást nem tűrő hangon.

- Kívánságod legyen parancs! – kiabáltam hátra és gyorsabb menetre ösztökéltem a lovakat. Akikben benne volt a versenyszellem, mert rögtön gyors vágtába kezdtek. Csodálatos volt nézni a száguldó paripákat, akik az idővel és a távolsággal versenyeztek. Csak úgy lobogott a sörényük. Nem csak a lovakban, hanem bennem is csak úgy tört utat magának az adrenalin. Mindenhonnan buzdító szavakat hallottam. Teljesen magával ragadott a versenyszellem, már közben le is hagytuk az utolsó lovas fogatot.

- Utolsók már, nem leszünk! – kiabáltam hátra a csajoknak! Akik láthatóan nagyon élvezték, bár láttam kapaszkodnak azért becsületesen. Susy be is kötötte a kislányt, hogy ne legyen baja. Csodálkoztam, még nem láttam biztonsági öves fogatot. Ez is valami újítás féle lehet.

- Első kör végén utolsó előtti, hát ez is valami! – kiabáltam hátra Susynak.

- Még hátra van két kör, akár elsők is lehetünk! Csak így tovább Jacob! – biztattak szavai. Közben hallottam amint a hangosbemondón a kislány szüleinek hívják fel a figyelmét, hogy akinek hiányzik egy 8 éves forma szőke lány, az nézze az utolsó előtti kocsiban lévő fiatalabb segédhajtót, felismerik-e csemetéjüket.

Második kör elég mozgalmasan telt 2 fogatot sikerült újból lehagynunk. Úgy tűnt, hogy mindenki nekünk szurkol, mindenhonnan ordítás, kiabálás volt hallható és nekünk szurkoltak!

- Még 5 fogatot kellene lehagynunk az utolsó körben! – szóltam megint hátra.

- Így igaz Jacob, csak ügyesen! Hallod, hogy mindenki nekünk szurkol? Tök jó, mi? - kérdezte lelkesen.

- Igen, én is hallom! De most többet a kör végéig nem szólok. – mondtam. Még gyorsabb ütemre próbáltam a lovakat rábírni, valamelyest sikerült is a próbálkozásom. Közeledett az utolsó kör vége. Kettő fogatot lehagytunk már, így még hármat kellett már csak. Akár harmadikak is lehetnénk, de jó lenne, csak ez a mondat járt a fejembe. A lovak is megérezhették, hogy közeleg a finich, mert szinte repültek. Hatalmas hajrával harmadikak lettünk, teljesen felbuzdultam, nem sok kellene és másodikak lennénk! Gyerünk paripák kiabáltam nekik és ők úgy tűnik meghallották, mert a cél előtt beértük a másodikat , de túl közel volt a cél, vajon le tudjuk-e hagyni őket? Jaj, mi lesz, gyerüüünk! Repüljünk be másodiknak lovacskáim! Elhagytuk a célt! Vajon sikerült a második hely, vagy csak harmadikak lettünk? Mindenki tanácstalanul nézi egymást. Szinte senkit nem érdekel a többi befutó, egy szenzációs hajtásnak voltak a szemtanúi. Mindenki a fotóst és a zsűrit nézte. Lassítottam a tempót a levezető körre most mindenképpen szükség volt. Boldogan néztem hátra a lányokra. Egymást ölelték örömükben, úgy látszik őket is teljesen magával ragadta a verseny szelleme. Egyszer csak hátulról én is kaptam egy ölelést és boldog puszit. Susy mellettem termett, átölelt és megcsókoltunk egymást. Ez volt eddigi életem legszebb pillanata.


Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes