A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2010. március 28., vasárnap

Vámpír legendák

Vámpír legendákat gyűjtöttem erre a lapra

A vámpírokat már az ókori görögök is ismerték, ők emberszerű démonokban hittek, akik a vérünket szívják és betegségeket terjesztenek. Empusának hívták azt a vérivó nőstény dögöt, ami az ókori görög színművekben kísértett. A lamia vagy brukolakhosz, így hívták az ókori görögök az általunk ma ismert vámpírt. A mítosz szerint a vámpír mindig udvariasan kopogtat a ház ajtaján, ezért a görögöknél elterjedt szokás volt, hogy az udvarias, egyszeri kopogtatásra nem nyitnak ajtót. A régi Asszíriában az ekimmu volt ismert. Ez életében ember volt, de ha valaki a halála után felelőtlenül nem temette el rendesen, akkor ekimmu lett belőle. Ennek következményeként aztán eléggé szomjas és éhes lett, és a továbbiakban vérszívóként "élt".

A vámpír alakja erősen összekötődik a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és fél-létének fenntartásához vérre, ergo életre van szüksége az életben maradáshoz. A kereszténységördöggel és a gonosszal és a népi motívumokba bekerült elűzésének keresztényi jellege is.

Forrás: Vikipédia, Hot-dog lap

Káin, az első vámpír

A legendák szerint Káinból, az első gyilkosból lett a legelső vámpír. A Biblia szerint Éva két gyermeket szült Ádámnak: Káint és Ábelt. Mikor Káin és Ábel áldozatot mutatott be Istennek az Úr Ábel áldozatát örömmel fogadta, Káinét viszont nem. Káin ezért megölte testvérét, s e bűnért Isten száműzte őt. Három angyal kereste fel Káint száműzetésében, s elmondták neki, hogy csupán kérnie kell Istent, hogy bocsásson meg neki és száműzetése véget ér. Ő ezt háromszor utasította vissza, s ezért Isten megátkozta, így ő lett az első vámpír, minden vámpírok atyja.

Néhányan úgy tartják, hogy Káin testvérét, Ábelt áldozatként bemutatta Istennek, s az Úr örömmel fogadta azt, s megáldotta érte Káint. E szerint Káin átka valójában áldás.
Káin személye mindig is nagy vitákat keltett a vámpírok társadalmában. Nem létezik olyan Vértestvér, aki biztosan állítaná, hogy találkozott Káinnal. Talán a Második Generáció tagjai tudták az igazságot, de ők már nem beszélhetnek.

Az első Város (Énok)

Káin évtizedekig egyedül vándorolt az akkor még fiatal földön. Végül elért egy helyet, ahol az emberek várost építettek, az Első Várost, Énokot. Az emberek látták Káin erejét, s uralkodójukká tették őt. Hosszú ideig uralkodott felettük, s ez elégedettséggel töltötte őt el, de ez nem maradhatott így. Káin a magányosság áldozatává vált, mint annyi más vámpír is azóta. Káin három gyermeket választott, kiknek nevét homály fedi, azonban így emlegetik őket: Enoch, Zillah, Irad. Ők saját gyermekeket teremtettek és hamarosan a halandókat az a veszély fenyegette, hogy a vámpírok felülmúlják őket létszámban. Halandók és halhatatlanok évekig egymás mellett éltek, azonban a vámpírok a halandókat szolgáknak tekintették, nem pedig egyenlőknek, s ezt Káin nem helyeselte. Ekkor következett a Nagy Vízözön, melyben a város és lakói, halandók és halhatatlanok egyaránt elpusztultak.

A Második Város

Káin elhagyta az Első Várost, mivel úgy gondolta, a Vízözön büntetés volt számára, azért, mert átkát megosztotta másokkal. Távollétében gyermekeinek nem kellett követniük szabályait. A Harmadik Generáció, az Antediluvianok felemelkedtek és elpusztították nemzőiket, a Második Generációt. Új várost építettek, a Második Várost, melyben Káin gyermekei uralkodtak, mint ahogy Káin uralkodott az Elsőben. Azonban ez a város sem tartott örökké. Az Antediluvianok vetélkedni kezdtek egymással, s halandókat emeltek maguk közé, hogy egymás ellen használják őket. Hamarosan minden megsemmisült, amit fölépítettek, s kezdetét vette a Dzsihád.
A Klánok

Az Antediluvianok szétszóródtak a világban és megalapították saját klánjaikat, halandókat emeltek maguk közé, hogy szolgálják őket és harcoljanak értük a mindent felemésztő harcban, a Dzsihádban. Az idő múlásával erejük egyre növekedett, s vele együtt Torporban töltött álmuk is egyre tovább húzódott. Hamarosan évtizedeket, majd évszázadokat töltöttek Torporban, s klánjaikat magukra hagyták. Az Antediluvianoknak kialakult az a képességük, hogy a Torporból irányítsák követőiket. A mai modern időkben az Antediluvianok létezése, Káin története, az Első és a Második város, a klánok alapítása mind csak legenda. A fiatalok nagy része úgy gondolja, hogy ezek csak jól hangzó kitalációk.

Kamarilla - Sabbat ellentét: A Tövis Egyezmény

Valamikor a 13-14. században a Lasombra klán, valamint az Anarchok és Asszamiták egy csoportja együttes erővel megtámadta a Castle d'Ombro-t (az Árnyékok Kastélyát) és megölte a Lasombra klán alapítóját. Amint a kastély elesett egy fiatal Lasombra, akit Gratianonak hívtak, s aki magának Lasombrának volt saját gyermeke diableriet követett el atyján. Az erről az eseményről szóló történetek homályosak és változók. A Lasombrák sikerét látva testvéreik, a Tzimiscek követték a példát és Öregjeik ellen fordultak. A Tzimisce Anarchok találtak egy módot az őket Öregjeikhez kötő Vérbilincs megtörésére és háborút indítottak Öregjeik ellen. Rengeteget levadásztak és megöltek a Vének közül, az Anarchok Öregjeik fölé kerekedtek. Mikor megtalálták klánjuk alapítójának menedékét mindennek vége lett. Az Tzimisce Anarchok támadásra gyülekeztek és egy kemény csata segítségével elfogták magát Tzimiscet és diableriet követtek el rajta.

A Tzimiscek és Lasombrák sikerét követően az Anarchok Európa szerte fellázadtak. Az Anarch Lázadásban, ahogy később hívták, Rengeteg Öreget elfogtak és megöltek, ám ők nem adták könnyen életüket és sokszor számos Anarchot is magukkal rántottak a Végső Halálba. Ennek következtében a vámpír népesség száma nagy mértékben lecsökkent. Az Anarch Lázadás közepén a Vértestvérek rádöbbentek, hogy túl messzire mentek. A Csorda, az emberek látva a harcot és rombolást, felfedezte a vámpírok létezését. Az emberiség kétségbeesésében Rómához fordult és könyörgött a pápának, hogy fordítsa az Inkvizíciót a szörnyetegek ellen és pusztítsa el mindet.

A Tövis Egyezmény:

Ennek még súlyosabb következményei lettek a Káinita népességre nézve, mint az Anarchok és Öregek közötti háború. A vámpíroknak már nem csak egymástól kellett félniük, de az Inkvizíció tüzétől is. Végül egy hatalmas vámpírokból álló csoport, a félelmetes Hardestadttal, a Ventrue klán tagjával egyetemben megtalálta az utat az Anarch Lázadás befejezésére. Ez egy írott javaslat, a Tövis Egyezmény volt, melyben megígérték, hogy helyreállítják a rendet a Káiniták társadalmában.

Persze ez az egyezmény csak keveset segített a lázadás elsődleges kiváltó okain. Egyszerűen visszatért a régi időkhöz, azonban ez alkalommal a Kamarilla nevű szervezet vezetésével. Az Anarchoknak és az Asszamitáknak azonban nem volt választásuk. Csapdába estek. Egyik oldalról az Inkvizíció fenyegette őket, a másikról pedig a hatalmas és ravasz Öregek. Az Anarchok elfogadták a Tövis Egyezményt és fejet hajtottak. Megszületett a Kamarilla.

Azonban nem minden Anarch adta fel ilyen könnyen a harcot. A következő fél évszázadban falkák kóboroltak Európa szerte, pusztították a halandókat és lecsaptak az újonnan alakult Kamarillára. Ez alatt az ötven év alatt a lázadók szektába rendeződtek, melynek céljává az őket irányítani akaró Öregek és Antediluvianok elleni harc vált. A 16. század közepére a Sabbat teljesen önállóvá vált és elhatározta, hogy legyőzi a Kamarillát.

Generációk:

2. Generáció
Nód Könyve szerint hárman voltak. Káin szomorúságában teremtette őket, hogy vele éljenek Énok városában. A Nód Könyvében írtak szerint gyermekeik, az Antediluvianok meggyilkolták őket az Özönvíz idején vagy az azt követő Első Háborúban.

3. Generáció - Antediluvianok
A Harmadik Generációnak hét tagja létezett, de csak kettejük neve ismert: Lucian és Mehet. A Harmadik Generáció tagjai alapították a 13 klánt. Mind elrejtőztek, s a Dzsihádon munkálkodnak, a háborún, mely egyidős az írott történelemmel. Ma a nyílt harc helyett fortélyokhoz és cselekhez folyamodnak. Nagyrészt csak figyelik egymást és keresztezik a másik terveit, várva a megfelelő időpontra. A náluk kisebbeket felhasználják céljaik elérésére. Sokan úgy tartják, hogy ők voltak az utolsók, akiknek valódi hatalmuk volt élet és halál felett.

4. és 5. Generáció - Matuzsálemek
Több ezer évesek és majdnem olyan erősek, mint az Antediluvianok. Ők a Dzsihád katonái. Az Antediluvianok ténykedésének következtében számuk jelentősen lecsökkent. Csak kevesen maradtak aktívak, legtöbbjük Inconnuvá vált félelmében a Dzsihádtól és attól, hogy a fiatalabb generációk tagjai vérükre szomjaznak, s mindent megtesznek annak megszerzéséért. Az elbeszélések szerint a Kamarilla Belső Köre Matuzsálemekből áll. A szóbeszéd szerint a Kamarilla egyik célja az, hogy csökkentse az Antediluvianok befolyását a náluk fiatalabb generációk fölött.

6. 7. 8. Generáció - Öregek / Vének
A fiatalabb generációk tagjai Öregeknek vagy Véneknek nevezik őket. Azok, akik nyíltan folytatják a Dzsihádot, általában ezeknek a generációknak a tagjai. Ők a Kamarilla vezetői, a hercegek és primogének nagy része közéjük tartozik. Legtöbbjük vezető szerepet tölt be. Az európai városok hercegei általában Hatodik Generációsak, míg az amerikai városok hercegei Hetedik és Nyolcadik generációsak. A Nyolcadik Generáció tagjai az utolsók, akiket Öregeknek vagy Véneknek hívnak, valószínűleg azért, mert nagyrészük a modern kor előtt született, s ez érezhető modorukon és viselkedésükön is.

9. és 10. Generáció - Ancillák
Ancillának szokás őket nevezni, bár ez a megnevezés inkább korukra utal. A modern időkben születtek, erősebbek a legfiatalabb generáció tagjainál, de nem eléggé, hogy a náluk idősebbekkel dacolhassanak. Sokuk hatalomra éhezik, de csak kevesen képesek szert tenni rá.

11. 12. 13. Generáció - Neonátok
A legfiatalabb vértestvérek, Neonátnak nevezik őket. Legtöbbjük csak néhány évtizedet élt és kevesen idősebbek egy évszázadnál. Ők adják a vámpírok társadalmának nagyobb részét. Még elég nagy erő birtokosai, de nem versenyezhetnek az Öregekkel.

14. 15. Generáció - Hígvérűek
A mai modern estéken egyre többen jelennek meg. Vérük már annyira híg, hogy néhányuk képes a napfényen is élni és a halandók eledelét fogyasztani. Néhányuk, a kevésbé szerencsések öregszenek is, ha nem is olyan gyorsan, mint egy halandó.

Vámpírok léteznek, de ezek nem emberi formában vannak, mint ahogy a legenda tartja. A Föld létrehozott olyan élőlényeket, amelyek harapnak és vért szívnak - a vérszívó denevérek, amelyek bizonyos trópusi országokat gyötörnek, és a legelő szarvasmarhákat vérveszteséggel gyengítik meg. A vérszívó denevérek lennének a vámpír legendák alapja? Így is lehet mondani, mivel a legenda egy hasonló élőlényre alapozódik, amelyik egy másik világban fejlődött ki. Mint ahogy sárkányokat is hoztak a Földre idegenek az önmagukat-szolgálni orientációból, hogy megfélemlítsék az embereket, akiket később a soraik közé reméltek verbuválni, éppen így lettek nagyméretű vérszívó denevérek a Földre hozva.

Akkor miért lett a denevér legendájából ember? A látogatások éjszaka történtek, mivel ezek a denevérek a földiekhez hasonló módon fejlődtek ki, vinnyogó hangokat használva egyfajta radarként, és a sötétség biztonságát használva a ragadozó madarak elkerülésére, melyek a rágcsálókat egy teljes értékű étrendnek tekintik. Az importált denevérek nagyok voltak, ám vékonyak. Repülés közben úgy néztek ki, mint a földi denevérek, de miután leszálltak, a felhajtható szárnyaik úgy néztek ki, mint kinyújtott karok - a vámpír a fekete galléros köpenyében. Vörös szemek? Igen, csakugyan, bármely közeli fényre a szemek, amelyekből hiányoztak az éles napfényben szükséges védő pigmentek, csak a vér színét mutatták éppen a szem felülete alatt. És ahogy néhány szőrös majomnak a Földön szőrtelen, sápadt pofája van, pont úgy volt ezeknek a vámpír denevéreknek szőrtelen pofájuk. Azért őket választották az önmagukat-szolgáló idegenek, mert hasonlítottak az emberekre, az alkonyatban. A halálra rémített áldozatok, megdermedve a félelemtől, megszülték a természetfölötti erők vámpír-mítoszát.

Megtalálták őket és megölték őket karókkal? Megölték őket bármivel, ami kéznél volt, amikor felfedezték őket a sötét odúikban, és ami a legtöbbször kéznél volt, azok fakarók voltak. A kerítésoszlopokat kicövekelő parasztok a hegyes végeket használták fel arra, hogy a vadállatok támadásait elhárítsák, és a legtöbb esetben ez volt az egyedüli rendelkezésre álló fegyver, amikor vámpírok támadása ellen védekeztek.

Vámpír szó mai jelentései:

  1. Egy Dél-Amerikában élő denevérfaj (Vampirus spectrum); vámpír-denevér.
  2. Alvók/élők vérét ivó és fojtogató (és/vagy) sírjából kijáró szellem/lény.
  3. Gonosz, romlott, a férfiakat könyörtelenül kihasználó nőszemély.
  4. Vérszopó személy, mint jelzői alak, azaz másokon élősködő ember. Pl.: ?Ne szívd a vérem, mint egy vámpír?.

    A szó összetett alakjai a vámpírfog, vámpírajak, vámpírtermészet. Mind a vámpírok képességeivel, kinézetével, természetével vannak összefüggésben. A szó szinonimái a vérszopó, vérszívó, éji lidérc. A lidérc főleg a magyar vonatkozásokban lesz érdekes.

    Vámpírok vérszívása

    A vámpírok a nyakon keresztül szívják az emberi vért, azaz a legfőbb táplálékukat, amely szükséges az életben maradásukhoz. Ha bizonyos időn belül nem jutnak elegendő vérhez,legyengülnek és meghalnak. Ha egy vámpír vért szívott, két árulkodó kis sebhely marad a karon, a lábon illetve a nyakon. Ezt az éjszaka leple alatt teszik meg, és a hiedelmekkel ellentétben akárhová bejutnak. (Ha jártak ott, ha nem.) A kilétüket homály fedi, elképzelés azonban akad. Áldozatukat egy-egy vérszívás alkalmával nem ölik meg, de előfordul, hogy véletlen megkarmolják, illetve elvisznek egy hajszálat, vagy egyéb személyes dolgot. Lehet akár egy tárgy is. Ez annak a jele, hogy később még biztosan visszajönnek.


  5. Hogyan is "készülnek" a vámpírok? Legenda Európa nyugati részéről


Nincsenek megjegyzések:

Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes