Péntek reggel a fiúkkal a suliba menet a hétvégén esedékes
Elsősorban a hagyományainkra kíváncsiak az emberek, no meg a vízpart legendás szépségére. Ezekben, a napokban de elsősorban a két hétvégei napon már az összes szállásadással, idegenforgalommal foglakozó család rendkívül elfoglalt. Több család az éves bevételének akár öt - tíz százalékát is ez alatt a pár nap alatt keresi meg. Az Ő számukra készülnek műsorral, hajókázással, bálna lessel az emberek. Sokan értéktárgyakat, faragásokat, kagylókat és egyéb tengeri csecsebecséket árulnak. Idősebb asszonyok szőtteseket készítenek és árulnak. Az árusok legtöbbje ősi viseletet hord, ezzel is jelezve, hogy a mi népünk hűen őrzi a hagyományokat.
Fiúk a már használt, régi játékokat újították fel mintának. Így készítettünk „ősi” játékokat értékesítés céljából. Árusok is megjelennek jó - rossz minőségű ruhaneműkkel, cipővel, régiségekkel. Tavaly a nagyszínpadon a gyerekeknek bábszínházaztunk, akkor nagy sikert arattunk. Felnőttek, gyerekek jól szórakoztak a műsorunkon.
- Képzeljétek én lettem az egyik fő szervező a hétvégén. Szeretném, ha segítenétek benne. Az idén is bábszínházas műsort fogunk adni, mint tavaly. – közölte Sam a fiúkkal.
- Ugyan azt adjuk elő, mint tavaly? – kérdezte Embry.
- Úgy gondolom igen, a „Bálnavadászat” bábozás nagyon jó lesz. Nincs már idő új szöveget írni, megtanulni és jelmezt készíteni. Megvan a bálnánk, vadászaink, kapitányunk, hajónk, szigonyunk, kötelünk. Beszéltem minden szereplővel, emlékeznek még a tavalyi szerepre és boldogan vállalják. Gondolom, aki közületek szerepelt, az most is vállalja. Tegnap már meg is tisztítottam a „szereplőket és a háttereket”, miután a padlásról levettem. – mesélte Sam.
- Vállaljuk, természetesen, hiszen tavaly is jó buli volt, igaz fiúk? – kérdeztem rájuk nézve. Bólogatás volt a válasz mindenhonnan.
- Ügyes vagy Sam! Mást is csináltál esetleg? – kérdezte Paul.
- Igen, megcsókoltam Emilyt. Miért te mit csináltál, ha már ilyen érdeklődő vagy? – kérdezte Sam. Mellesleg vagy négy órát vett igénybe a tisztogatás úgy, hogy Emily is segített. – közölte.
- Igazad van, gyakorlatilag semmi említésre méltót. – válaszolta Paul.
- Na, akkor én adok feladatot! Felmész az internetre vagy elmész a könyvtárba és sok viccet gyűjtesz. Ugyan ez a feladat Jarednek és Embrynek is! – utasított minket Sam.
- Engem kihagytál, szóltam bele a beszélgetésbe. Egyébként milyen jogon utasítgatsz minket? – fordultam Sam felé.
- Igazad van, ha nagyon utasításnak hangzott, akkor elnézést mindenkitől, de holnap szórakoztatnunk kell a látogatókat, mi vagyunk a legidősebb korosztály, aki valami értelmeset elő tud adni. – mondta Sam.
- Nem gond, igazad van! – mondtuk többen is.
- Jacob, arra gondoltam, hogy meg Quil beöltöznétek. Interneten láttam, hogy tetszik az embereknek az állatbőrbe öltözött emberekkel történő fényképezkedés. Van medve bőrünk, nem is egy, továbbá tavaly kapott a múzeum egy kitömött szép nagy farkast. Rátok és a fantáziátokra bízom, hogy mit kezdetek az információval. Jó lenne egy kis bevétel belőle, kellene a klub fenntartására és a költségeinkre. A plakátokat is készítsétek el. Na, szevasztok fiúk! Csak ügyesen!– ezeket az utóbbi mondatokat már egyre távolodva mondta Sam, mert sietett dolgozni.
- Szia! Jó munkát! – kiabáltuk vissza.
Mivel odaértünk a sulihoz, így abbahagytuk a csevelyt. Elváltunk egymástól mondván, hogy szünetekben és suli után megbeszéljük a részleteket. Az órák közötti szünetekben Charliról beszélgettünk, hogy milyen jó kedvű volt, még soha nem láttuk ilyennek. Azon morfondíroztam, hogy elhozza- e majd a lányát.
Suli után nem találkoztunk, mert előbb el tudtam jönni, a mi csoportunknak elmaradt egy órája. Ami abszolút kapóra jött nekem, mert még volt sok dolgom. Ahogy ballagtam hazafelé egyszer csak Quil jött velem szembe.
- Hát te, már mára végeztél is? – kérdeztem tőle.
- Az utolsó két óra elmaradt a holnapi készülődés miatt. A fiúk pakolnak, mert rögtönzött kiállítás lesz a suliba és 3 termet kell üressé tenni. Bár a mi osztályunk nem pakol, de úgy gondoltam segítek. Tulajdonképpen így akartalak megvárni titeket. – mondta mosolyogva.
- Na, akkor gyere velem haza. Ettél már? – kérdeztem tőle.
- Igen ettem, már volt kaja, anya ma ügyes volt! Még sütit is kaptam! – újságolta.
- Nem ettem még, és éhes vagyok már nagyon! – közöltem.
- Gyere el hozzánk, van otthon kaja rengeteg! Anya már 2 napja főz, süt. – invitált.
- Tudod mit, elfogadom! – a korgó gyomrom szinte követelőzött.
Mivel egy sarokra laktak csak, így a ház felé tartottunk. Anyukája örült nekem. Kaptam finom levest, húst, rizst, krumplit. Udvariasan megköszöntem az ebédet. Quil sürgetett, így sietve távoztunk Embryékhez.
- Mivel készültél a napokra? – érdeklődött.
- Faragtam még láncra, karkötőre, fülbevalóra valókat. – válaszoltam.
- De hiszen már egy egész nagy doboznyi csecsebecséd van, különféle méretben. – mondta csodálkozva Quil.
- Az autó miatt készítettem ilyen sokat. Kell a pénz. Apám is sokat faragott, ő igaz, elsősorban díszeket. Megbeszéltük, hogy kora reggel kiül és ott árul majd. Nagyon lelkes, alig várja, hogy emberek között lehessen. Régebben ki nem állhatta a Puchi napokat, de amióta tolókocsiba kényszerült megváltozott a véleménye. – meséltem.
- A köhögés elleni csoda folyadékodat is áruljad ám! – szólalt meg egy akadozós hang.
Hátra néztünk és Embry sietett utánunk. Lihegett és úgy csinált mint egy kutyus. Még a nyelvét is lógatta hozzá.
- Képzeld Embry, igen megfőztem a „gyógyszert” és anyám fejfájás elleni receptjét is elkészítettem, az idén azt is bevetem. Ki kell csak adagolnom üvegcsékbe, meg címkét kell rájuk még nyomtatnom. Egyébként jó, hogy mondod, megyek is a gyógyszerészhez a kisüvegekért. – közöltem.
- Visszatérve a műsorhoz elmélkedett Embry, arra gondoltam, hogy egy-két viccet hazafelé, gyakorlás képen mesélek nektek.
- De ugye nem azokat a fárasztó viccet, fogod nekünk előadni? – kérdeztem.
- Melyikre gondolsz? – kérdezte vihogva.
- Hát ezt például, idéztem a tőle utoljára hallottat
Jack kérdezi apukáját: „Apu, tudod, mennyi fogkrém van egy tubusban?
Nem tudom kisfiam.
Én igen, majdnem
- Ja, ez tényleg fárasztó! – mondta Embry.
- De ez is jó! – mondta vihogva Quil!
„Két bagoly ül a fán, megszólal az egyik: Huuuuuuuuuuuuuuuu!!
Mire a másik: A Jó Édes Anyádat ijesztgesd!!”
- Na ne már! Én sem akartam lemaradni, így gondoltam egy - két gyors viccet elmondok nekik én is.
- „Egy rendező elmegy az indiánokhoz filmet rendezni. Egyik nap megkérdezi az indián varázslót, hogy milyen idő várható mára.
Az indián így felel: Ma meleg lesz!
Másnap ismét megkérdezi a rendező, hogy milyen idő lesz.
Az indián azt mondja: - Esős idő várható!
Másnap már a sajtóval jön, hogy az egész világ hadd lássa, létezik egy indián aki meg tudja mondani az időjárást!
Na és ma milyen idő várható? - Azt sajnos nem tudom megmondani!
És miért nem, talán, mert nem egyedül jöttem?
Á, dehogy, csak elromlott a tévém, és nem láttam az időjárás jelentést!”
- Na, ez végre tényleg jó! – mondta vigyorogva Embry.
Tudok ám még indiánosat! Hallgassátok csak!
„Az indián fiú kérdezi az anyját:
A bátyámat miért hívják Felkelő Nap-nak?
Az indián asszony: - Mert felkelt a nap mikor megfogant.
Újra kérdez a fiú: - És a nővéremet miért hívják Szökkenő Szarvasnak-nak?
Az anya: - Mert akkor szökkent a szarvas mikor megfogant. De miért akarsz mindent tudni Lyukas Gumi?”
- Tudod mit, Jacob, te indián vicceket fogsz mondani. Szellemesek is, jók is. Gondolom tudsz még nem? – kérdezte Embry, majd válaszomat meg sem várva rázendített egy viccre ő is.
„Egy szállodában panaszkodik a vendég: A szobámban két egér kergetőzik!
Mit akar ennyi pénzért? Bikaviadalt? Válaszolt az üzletvezető.”
- Na, de ez is fárasztó! Még az én baglyosom is jobb volt! – mondta szemrehányóan Quil.
- Na, ez tetszeni fog! – közölte Embry.
- „Jonas egyik nap matek egyessel megy haza az iskolából. Az anyukája kérdőre vonja: Hogy lehet, hogy ilyen rossz jegyet kaptál?
Jaj, anya ez egy sajnálatos hiányzás következménye!
De hát te nem is hiányoztál a suliból!
Én nem, de a padtársam igen!
Ezen mindannyian jót nevettünk. Nem bírtam megállni, megkérdeztem Embryt, hogy igazából magadra gondoltál, amikor a viccet kitaláltad, mi? Nincs Jared, akkor néha megáll a tudomány!
- Hát ezt kár volt mondanod! Csak ennyit morgott és a vörösben égő arc, meg a kezek már veszélyesen közel kerültek hozzám .
- Jaj, nekem! Fusson ki merre lát! – kiáltottam és igencsak megszaporáztam a lépteimet.
- Szerencséd, hogy ma lusta vagyok! – mondta nevetve Embry.
A viccdobálózást mellőztük. Hiába kell keresni valamilyen nem elcsépelt és jó kis vicceket.
Mondtam a fiúknak, hogy most szétválnánk, mert akkor nem kell visszajönnöm a gyógyszertárba. Elköszöntem a fiúktól, mert nemsokára úgy is találkozunk Embryéknél a plakátkészítés és egyéb teendők miatt.
A gyógyszertárban a gyógyszerész lánya volt a kiszolgáló. Most tűnt fel először, hogy ahányszor csak jövök, sem az apuka, sem az anyuka nem látható. Amikor beléptem, a lány széles, fülig érő mosollyal fogadott. Úgy tűnt, mintha csak engem várt volna. Egész helyes lány volt. Hosszú barna haj, viszonylag magas, törékeny testalkat, szép barna meleg szemek.
- Szia Marissa! – köszöntöttem kevésbé vigyorogva, mint ő.
- Szervusz, Jacob! Mit szeretnél? – lelkendezett.
- Apám itt volt a múlt héten és a megrendelt üvegcséket a hozzá való dugóval. Azokért az üvegekért jöttem. – közöltem.
- Hozom máris! – majd elviharzott.
- De jó kedved van! – mondtam neki, amikor megláttam a dobozzal.
- Mindig örülök, ha láthatlak! – mondta átszellemülten.
- Én is neked! Várj segítek! – mondtam gépiesen, amikor megláttam a nagy dobozzal a kezében.
- Mész a Puchi napokra? – kérdezte miközben átvettem tőle a dobozt.
- Igen, szerepelni is fogunk a fiúkkal. Gondolom, te is ott leszel majd nem? - kérdeztem?
- Természetesen megyek! Ott leszek! Majd tapsolok, amikor szerepelsz jó? – válaszolta boldogan.
- Köszi! Mennyit fizetek az üvegekért? – érdeklődtem.
- 50$ lesz válaszolta. – lelkesen.
Fizettem és menni készültem, de egyszer csak mellettem teremve elállta az utamat. Ami ez után történt az egyrészt rendkívül gyorsan zajlott, másrészt szokatlan volt. Ugyanis kaptam egy puszit. Nagyra nyitott csodálkozó szemekkel távolodtam el tőle és indultam az ajtó felé. Nem volt egy picit sem zavarban. Szinte elégedett volt az arca.
- Jó készülődést Jacob! – búcsúzott tőlem.
- Köszönöm, viszlát holnap Marissa! – köszöntem én is el tőle.
1 megjegyzés:
Nagyon jól írsz,légyszi folytasd!A vicceken könnyesre nevettem magam. :) Jó végre Jacob szemszögéből is olvasni a történetet.kryszi
Megjegyzés küldése