Ahogy hátrafelé mentem ki ajtón a gyógyszertárból megbotlottam a küszöbben, majdnem elvágódtam. Szerencsére sikerült az egyensúlyomat megtartani. Kár lett volna az üvegekért! Gondolom Marissa valami topa fickónak tart, hát ilyen az én formám, most már mindegy. Sietősre vettem a lépteimet, a fiúk is gondolom vártak már. Marissán gondolkodtam és a puszin, amit kaptam tőle. Gyerekkoromban sok puszit kaptam a csajoktól játék közben, mindig nyálas volt és győztem a kezemmel letörölni. De ez teljesen más volt, ilyen jellegű élményben nem volt még részem. Jóleső, bizsergő érzés fogott el és ez gyakorlatilag az egész testemen végigszaladt. Egyfolytában szidtam magamat, hogy miért nem tettem le az üvegeket és kezdtem el a csajjal beszélgetni. Vagy akár meg is kérdezhettem volna, hogy miért kaptam. Nem, mint a mérgezett egér kihátrálni, ráadásul bénán. Még saját magam számára is elképesztő vagyok! Odaértem Embryékhez, így a gondolataimat abba kellett hagynom.
- Helló fiúk megjöttem! – köszöntem be hozzájuk.
- Gyere Jacob, nézd már egy csomó viccet kiválogattunk az internetről, válogassál velünk. – invitáltak.
Miközben olvasgattuk a vicceket, jókat nevettünk. Megpróbáltuk beosztani egymás között, hogy ki milyen típusút mond. Később kimentük az udvarra és almára meg tökökre, mint rögtönzött céltáblára lőttünk nyilakkal. Már vagy egy hónapja nem lövöldöztünk, először meglehetősen félre ment a vessző, de pár lövés után olyanok voltunk, mint amilyen Robin Hood lehetett. A lovaglást pár napja gyakoroltuk utoljára. Mindegyikünk úgy ül a lovon, mint aki nyereggel született volna. Bár ez elég rossz hasonlat, mert a lovakat szőrén, illetve pokrócon üljük meg. Miközben lövöldöztünk, gondoltam rákérdezek ismerik-e Marissát, hogy mit tudnak róla.
- Srácok, mit tudtok Marissáról a gyógyszerész lányáról? – kérdeztem remélhetőleg könnyedén és nem túl feltűnően.
- Nem túl sokat, miért? – válaszolta Quil.
- Jó tanuló, olyan stéber típus! Állandóan csak tanul. Kémiából, bioszból ő az ász. Az osztálytársai csak méregkeverőnek hívják. Múltkor Karl, a szomszéd településről képzeld úgy szólította meg, hogy „méregkeverőcském, ha ma felelek, remélem kisegítesz.”- mesélte vihogva Embry.
Mellesleg ezen mind a hárman jót nevettünk.
- Mit szólt mindehhez a csaj? – kérdeztem.
- Szerinted? Lekicsinylőn Karlra nézett, igencsak mérges volt. Egyébként eléggé felvágósnak tűnik. Állítólag Paul próbálta már randira hívni, de még nem járt eredménnyel. A szüleinél próbálkozott először. De mivel mondták, hogy sok leckéje van, nem tud kimenni. Paul pedig mit tehetett mást, haza cammogott. – folytatta Embry.
- Régen történt ez? – érdeklődtem.
- Kb. másfél hete. – válaszolta Embry.
- Miért kérdezed? – kérdezett ismét Quil.
- Csak úgy, mert ma ő szolgált ki. Elnéztem, egész helyes csaj. Ami feltűnt, hogy amikor csak megyek ő szolgál ki, nem az apja vagy az anyja.
- Hát ez érdekes, velünk még ilyen soha sem fordult elő. – mondták fiúk.
- Biztos kiles téged! Mikor jársz arra, bezavarja az anyját, apját a ház másik részébe, mert jön Jacob. – mondta Quil viccelődve.
- Hát, igazad van! Csak képzelődöm. – mondtam szinte szégyenkezve. A pusziról hallgattam. Gondoltam mit kell olyanról beszélni nekik, ami még nem igazán világos, hogy miért is volt. Lehet, hogy csak jókedvű volt valami miatt és így vezette le. Nem könnyű a csajokon kiigazodni.
- Miért te tényleg azt hitted, hogy esetleg tetszel neki? – kérdezte hitetlenkedve Embry.
- Á, nem, csak …- Nem érdekes! Fiúk akkor kik mennek a lovakért reggel Johnhoz? Tudtok erről valamit? – igyekeztem témát váltani.
- Sam már mindent lebeszélt, majd téged is fog telefonon hívni. Velünk addig hívott amíg te a gyógyszertárba voltál. – a gyógyszertáros résznél jelentőségteljesen rám néztek miközben válaszoltak.
- Mit kell ezzel kapcsolatban tudnom, hogy felkészült lehessek, már jó előre. – kérdeztem.
- Milyen kis kíváncsi vagy te ma Jacob! – vigyorgott rám Embry.
- 7 órára kell menni a lovakért. Sam hajtja majd az ötös fogatot és hátra kötve kap még ö is 2 lovat. Te is kocsit fogsz hajtani és még 2 – 3 lovat a kocsihoz kötsz, egyébként több lóval megyünk mindannyian. Valószínűleg te meg Sam lesztek a legtöbb „lóerősek”. – mikor ezt elmondta Quil, mindannyian jót nevettünk a lóerőkön.
- Köszi, az infot! – akkor én megyek is haza csomagolni, üvegcséimet címkézni. Összekészülni holnapra.
- Szevasz Jacob, jó munkát! – köszöntek el tőlem.
- Jó ragasztgatást srácok! Sziasztok! – mondtam, majd igyekeztem haza. Nem örültem volna, ha a Marissa üggyel elkezdtek volna ugratni. Tudtam, hogy még jó sok idejükbe kerül, míg a céltáblákat megragasztják. Falapokra fognak medve, szarvas, farkas, vaddisznó képeket ragasztani illetve szögelni.
Mikor hazaértem apám, valami gyors kaját már összeütött számomra. Aminek nagyon örültem, mert már nagyon éhes voltam. Örült, amikor beléptem, gondolom már várt rám, mert segíteni kellett összekészülődni a holnapi napra.
- Szevasz fiam, Sam keresett éppen az imént és üzeni, hogy reggel 7 előtt találkoztok John udvarában és hajtani fogsz. Továbbá, hogy vigyél magaddal kantárokat is és köteleket, ha nincs kérjél kölcsön. – már tudta apám, hogy mit akarok mondani. Gondolatolvasónak is mondhattam volna. Nem csak az én gondolataimmal volt így. Sokszor gondolkodtam azon, hogy ez ember ismeret-e vagy tényleg belelát az emberek fejébe. Néha én is szeretném, ha lenne ilyen képességem, de egyenlőre még nem véltem felfedezni magamban.
- Helló, apa! – köszöntem végre.
- Köszi az üzenetet, akkor miután letettem az üvegeket, el is megyek, kunyerálok kantárt, kötőféket, addigra megmelegíted a kaját? Már nagyon éhes vagyok! – közöltem és már indultam is.
- Oké! – vidd a kézi kocsit magaddal, mert így hátha nehéz lesz.
- Rendben! – egyeztem bele. Bár nem igazán szerettem ezt a kocsis megoldást, mert igen csak megalázónak éreztem. Mivel autónk nincs, így tényleg nem igazán volt más megoldás, ha csak nem akartam többször fordulni.
A viszonylag csöndes házak kéményeiből sűrű füstöt engedtek ki a kémények. A résnyire nyitott ablakokból finomabbnál, finomabb illatok terjengtek ki az utcákra. Ahogy mentem a házak között, összefutott a nyál a számban. Részben az éhség, részben a Pavlovi reflex miatt. Bekopogtam azokhoz az ismerőseinkhez, akiknek tudtam, hogy van, illetve volt lova. Elmondtam, hogy mi a kérésem, aki tudott természetesen segített, adta amit csak tudott. Amíg a férfiak keresgéltek a főzőcskéző asszonyok megkínáltak valamivel. Sütit, husit, fánkot, pogácsát, hamburgert kaptam. Éppen ki mit készített. Innivalóval is megkínáltak. Tele pocakkal tartottam hazafelé. A kézi kocsit nem kellett haza tolnom az öszzegyűjtött szerszámokkal, hanem John lakásához közeli ház garázsába betolhattam. Azt mondták, hogy már reggel fél héttől mehetek hozzájuk nyugodtan, mert ők is pakolnak. A lelkemre kötötték, hogy 7-ig érjek oda, mert utána csak a nagymama lesz majd otthon, de ő úgysem fog kijönni, mert fél a kutyától.
Viszonylag hamar végeztem, bár sötét volt már mire hazaértem. Még Voltige „nyerget” is szereztem. Aminek szerintem örülni fognak, mert akkor lehet futószáron majd lovagoltatni a városi népséget. Apa mérges neheztelő arccal fogadott, egy szót sem szólt hozzám. Gondolom azért, mert ilyen sokáig elmaradtam. Reméltem csak, hogy amit most mondani fogok neki, annak hallatán megenyhül majd.
Rendes volt apa, az üvegeim felét már meg is töltötte. Nagyon megköszöntem neki. Tényleg hálás voltam, mert még iszonyú sok pakolgatni való van vissza. Gyorsan befejeztük együtt az üvegcsékbe az adagolást, közben noszogatott apám, hogy bár ő már evett, de ott az étel, egyek én is. Elmeséltem neki, hogy igazából nem vagyok már éhes, mert amerre csak jártam, mindenhol megkínáltak valami finomsággal. Hol sütit, hol husit kaptam. Nyugtázta a hallottakat, csak annyit mondott, hogy gondoltam.
Összepakoltunk mindent holnapra, hogy hamar menjen majd a kipakolás. Mindent kivittem a garázsba, amit csak lehetett. Egy helyre készítettem össze a sátrat, az asztalokat, apának pótszéket a beszélgető társaknak. Párnát, pokrócot az értékesítésre szánt csecsebecséket, apa faragásait és természetesen az üvegcséket. Közben elmeséltem a már idegesítően szótlan és morcos apámnak aki címkézett a jó hírt.
- Képzeld apa, szereztem helyet és fuvart a portékáinknak egy utánfutón. Reggel 6 –ra jönnek érted. William, tudod Paul apja és a felesége segít neked kipakolni és elrendezni mindent. Ennek azért örülök, mert el sem tudtam képzelni, hogy hogyan fogok lovakért is menni és veled kipakolni egyszerre. Megdicsérsz?
- Hát bizony meg, kölyök! Ez tényleg jó húzás volt! - mondta megkönnyebbülve.
- Tényleg el sem tudtam képzelni, hogy hogyan fogjuk reggel a dolgokat intézni. Iszonyú mérges vagyok Samre és a barátaidra, hogy mindig, mindent az utolsó pillantra hagytok. Állandóan megy a kapkodás, a keverés. Meg kell tanulni az életeteket jobban szervezni és az idővel megfelelően gazdálkodni. – papolt nekem.
- Igazad van, apa! Majd ha ennek az egész 2 napos őrületnek vége lesz, szólok nekik. – válaszoltam a megenyhült apámnak. Most kimegyek a garázsba és az összekészített dolgokat, kihordom.
- Amíg pakolgattam apám lefürdött, borotválkozott, gondolom lélekben is felkészült a másnap őrületre.
- Már alig vártam, hogy kihordjak mindent, olyan álmosság jött rám pakolászás közben, hogy azt hittem mentemben elalszom. Mikor kint volt már minden, becsukódtam, zuhanyoztam, felhúztam az órát 5-re és beleájultam az ágyba. Ringatni nem kellet, szerintem lefekvés közben már aludhattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése