Nagyon hamar lett öt óra. Az óra iszonyú hangerővel adta tudtomra, hogy Jacob ki az ágyból! Én is gonosz voltam hozzá, lecsaptam a gombját, hogy hagyjon engem békén, a lendület túl nagyra sikeredett, mert az óra a földön landolt. Most feküdtem le aludni alig 4 órája, nekem több alvás kell! Félálmomban úgy hallottam, mintha egy autó állt volna meg a ház előtt. Ajtócsapódás!
- Mi, hol vagyok, mi van? – mondtam hangosan, rájöttem, hogy csak magamnak tettem fel a kérdéseket. Gyorsan kiugrottam az ágyból gatya, nadrág, ing fel. De jó, hogy kiválogattam már tegnap előtt, hogy mit akarok felvenni. Hiába, kezdem magam már lassacskán ismerni. Zokni, fél lábon ugrálva cipő fel és már indultam is ki az udvarra. Szerencsére nem zörögtek még Williamék, mert valami felborult az autójukba és azt kellett helyre igazítaniuk. Jó nagy valami lehet gondoltam, ha ilyen hangosan kell pakolniuk. Paul apja hangos káromkodások közepette ráncigált valamit.
- Sziasztok! Már vártalak titeket! – füllentettem. Nem kell megtudniuk, hogy még a szemeim szinte csukva vannak.
- Szevasz Jacob, jó reggelt! Gyere, segíts nekünk ezt az állványt rögzíteni valahogy.
- Látod, Miriam, még ezt a rögzítést sem lehet Paulra hagyni. – szidta a fiát William.
- Képzeld Jacob, valami csaj után koslat állandóan. Szinte elvesztette az eszét, biztos az apjára ütött. Tudsz esetleg ezzel kapcsolatban valamiről? – kérdezte Miriam miközben jelentőségteljesen férjére sandított.
- Nem tudok semmit. – mondtam a valóságnak megfelelően. Mert ugyebár amit hall az ember az nem biztos, hogy nincs esetleg kiszínezve, kifordítva. Jó kis család lehet ez! De legalább nyíltan szidják egymást. Most már tudom kitől örökölte Paul a forrófejűséget és a hírtelen természetet.
- Jareddel mi a helyzet? Paul állandóan panaszkodik, hogy annyira megváltozott, hogy rá sem lehet ismerni. Olyan mint egy kutya, amikor csak lehet Samot kísérgeti mindenhova. – kérdezte Mariam.
- Ez nem egészen úgy van, majd otthon megbeszéljük! Ez férfi dolog! – hurrogta le feleségét William. Az én válaszomat meg sem várva.
- Rendben, otthon! De elmondod ám! – nyugodott bele Miriam.
Közben szerencsére a helyére tettük az asztalokat és rögzítettük az állványt, amit tényleg elég pancser módon rögzített Paul. Mellesleg az apja is átnézhette volna a fia pakolását. Több karton sör volt az autóban. Ahogy apám is nevezi: „R vitamin”. Ugyanis a címkéjén egy nagy piros „R” betű van és semmi más szöveg. Remélem értékesítés céljából hozták és nem elfogyasztásra.
- Elkezdtem hordani a cuccokat a garázsból az autóhoz. Közben megjelent az apám a házunk ajtajában, feltűnően csinosan volt öltözve.
- Sziasztok, de fürgék voltatok! Még csak fél hat van, úgy emlékszem Jacob hat órát mondott! – üdvözölt minket és jelentőség teljesen rám nézett.
- Hát, igen, nem Jacob a hibás, csak az asszony nem tudott már aludni és annyit szöszmötölt, hogy kénytelen voltam felkelni. Ha én egyszer felkelek, akkor indulni is kell, mert nem tudom elviselni a hülyeséget. – Hadarta egy szuszra William és közben szúrós szemekkel nézett a feleségére.
Miután köszöntem én is apámnak, úgy gondoltam, hogy jobban járok, ha csendben a kezemet és a lábamat jártatom a helyett, hogy hallgatom ezt a bökölődést. Közben Paul szülei bementek hozzánk apámmal beszélgetni. Gondolom, kávéznak és esznek is valamit. A gyomrom jelezte, hogy jó lenne a kora reggel ellenére egy pár falatot magamhoz venni. Most már tényleg értem Pault, hogy néha miért szeret csavarogni és örül, ha minél később ér haza. Nehezen lehet ezt a légkört elviselni. Miután mindent el és bepakoltam az autóba én is bementem a házba a gyomrom betessékelt. Miriam süteményeit ették és kávéztak, amikor beléptem. Én is odafurakodtam a sütis tálhoz és falatozni kezdtem. Közben ránéztem az órára és rájöttem, ha nem igyekszem akkor még elkésem a találkozóról. Zsebembe gyömöszöltem a sütikből, ránézve Miriamra, hogy szabad-e? Mivel ő bólintott így spájzoltam egy kisebb mennyiséget. Elköszöntem és sietős léptekkel a kiskocsinkért mentem. Apámékat is sikerült szétrobbantanom. Természetesen William elkezdte a dörmögést, hogy minden jó helyet az asszony miatt elfoglalnak, amiért ilyen sokáig itt tébláboltak.. Az nem számított, hogy apám meg ő versenyt beszéltek, sokszor egymás szavába belevágva.
Tudtam, hogy nyugodtan mehetek és minden rendben lesz, segítenek apámnak.
A kocsit és a rakományát megkaptam, vihettem is Johnhoz. Már mindenki ott volt és rám vártak a kocsik befogva, lovak felszerszámozva, mármint a készlet erejéig. Örültek nekem nagyon és rávetették magukat a szerszámokra. John lánya termett egyszer csak mellettem. Olyan 15 év körüli helyes vékonyka barna hajú és szűrkés-barnás szemű csaj. Felajánlotta, hogy segít nekem a lovak előkészítésében és felszerszámozásában. Már régen találkoztam vele, ahhoz képest abszolút előnyére változott. Akaratlanul is oda-oda tévedt a szemem, ahol ő dolgozott. Látszott rajta, hogy ért az állatokhoz és szereti is őket. Már egy simogatásra emelték a lábukat, szinte tartották a fejüket, amikor a zablát a szájukba helyezte. Nagy bámészkodásomat a most éppen hozzám intézett szavai zavarták meg.
- Valami baj van? – kérdezte.
- Nem, miért kérdezed? – válaszoltam nagy zavaromban és gyorsan folytattam a szerszámozást.
- Olyan furcsán néztél rám, azért érdeklődöm. – válaszolta teljesen természetesen.
- Csak azt néztem, hogy milyen szép vagy… dolgozol. Szóval látszik, hogy értesz a lovakhoz. – nem tudom fiú létemre el lehet-e pirulni és az látszik-e, de így lebukni! Őrület!
- Lovas család a miénk, így szinte istállóban születtem. – mesélte vidáman. Vagy nem vette észre az én mondatomat, vagy csak szimplán figyelmes volt.
- Bocsi, nem emlékszem a nevedre, elárulnád? – gondoltam, valahogy meg kell szólítanom, ha nem csak kettesben leszünk, mert nem emlékeztem a nevére.
- A Susy becenevet használom, légyszi így szólítsál! Te Jacob vagy, igaz? – kérdezte.
- Igen, jól tudod. Na akkor úgy tűnik végeztünk is nem csak a bemutatkozással, hanem a munkával is.
Elindultunk a lovakkal kifelé és a kocsihoz kötöttük őket. Kettő befogott kocsi várt az udvaron minket.
- Na ezek jól itt hagytak bennünket! – szaladt ki a számon.
- Úgy tűnik, apám sincs már itthon. Várj, megnézem becsukódtak-e, bár nálunk még sohasem történt semmi lopás a kutyák nem engednek be senki idegent. – mondta sietve.
Ruganyos járása egyszerűen magához vonzotta a szememet. A felkelő napban csillogott a haja. Teljesen lenyűgözött a látvány. Kissé nyitott szájjal mint aki el van kábulva néztem a felém közeledő tündérkére.
- Melyik kocsit választod? – kérdezte tőlem.
- Mindegy, te ismered a lovakat jobban, válasszál egy nekem megfelelőt! – válaszoltam vissza.
- Akkor a saját lovainkat ajánlanám neked, jól összeszoktak, tehát a négyes fogat a tiéd, az ötös pedig az enyém. Tudod-e, hogy a nap nagy részét együtt fogjuk tölteni? – kérdezte vidáman.
Igen?, örülök neki. – tényleg nagyon örültem ennek a hírnek. Mintha Susy gondolat olvasó lett volna! Pont azon gondolkodtam, hogy ilyen jól lány társaságában már nagyon régen éreztem magamat. Talán Charlie lányával Bellával éreztem utoljára ilyen jól magamat. De jó lenne a napot vele töltenem.
Mire a helyszínre értünk, már 9 óra is elmúlott.
- Na ideértetek? Mi van, megkérted Susy kezét? Mi a fene tartott ilyen sokáig! Kerülő úton jöttetek? – ilyen mondatokkal ugrattak a srácok.
Embry anyja jött a megmentésemre egy tál süteménnyel. Megkínált mindkettőnket. Közben teát is kaptunk. Invitáltak ismerősök mindenféle husival, sütivel, finomsággal jól teletömtem a hasamat. Kétszer reggelizni? Ezt egy fejlődő szervezetnek, aki mindig éhes, bizony ki kell használni. Apámat is láttam, igaz messziről. Éppen valakivel nagyon beszélt, valamelyik faragását mutatta. Remélem sikerül eladnia. Biztos valamilyen anekdotát is fűzött hozzá, mert erősen gesztikulált.
Először a kicsik műsora ment le, aztán mi következtünk a bábozással. Tetszett a gyerekeknek nagyon. Nagy tapsot kaptunk és a bábuk mellett mi is meghajoltunk.
Még a vicces szereplésem volt vissza. Végül is több viccmondó lett a színpadon, mint hallgató. Miután elmondtam egy - két viccet, siettem is a lovakhoz átöltözni a jelmezbe. Vagy nem is hozzájuk.? Végül is úgy beszéltük meg, hogy én letszek a medve. Quil már ott várt farkas jelmezbe bújva és bőszen integetett.
Egyszer csak Marissa állt velem szemben. Ezek szerint az előadást nézhette.
- Szia Marissa, láttad a bábszínházat és a viccelődő műsort? – kérdeztem tőle, abban bízva, hogy a válasz nemleges lesz. Közben a szemem Susyt leste. Örültem, hogy sehol sem látom, mert akkor talán ő nem látta a szerencsétlenkedésemet.
- Igen, mindegyiket láttam. A viccesben Paul is szerepel. A lelkemre kötötte, hogy nézzem meg a szereplését. – mesélte.
- És hogy tetszett a műsor? – a bábszínház az nagyon klassz volt. A viccek, hát láttam, hallottam már jobb vicceket is. Talán még a tiéd volt a legjobb. – dicsért Marissa.
- Mit mondtál? Jacob volt a legjobb? Te olyan csaj vagy, aki mindig azt ajnározza, akivel beszél? Mit illegeted-billegeted itt magad, ki akarsz kezdeni Jacobbal? – szólt közbe Paul magából kikelve.
- Nem, mi csak beszélgettünk! – védekezett Marissa kikerekedett szemmel.
- Na azért! Megkérnélek, hogy menjél el egy kis szendvicsért, nagyon éhes vagyok!– szólt hozzá Paul egy kicsit békülékenyebben és egyben esedező hanggal. Közben előrehajolt és szájon csókolta a lányt.
- Tényleg csak beszélgettünk! – erősítettem meg a távolodó Marisa mondatait. Még féltékeny is, hisz nincs is miért! Elképesztő!
- Ja, láttam, de képzeld öcsi, nem tetszett, ahogy rád nézett! Mellesleg az sem, ahogy te ránéztél öreg! – ahogy a szavakat mondta egyre jobban közeledett felém. Akaratlanul is egy lépést hátráltam, miközben olyan érzésem, volt mintha valaki nézne és üzenni akarna valamit. Akaratlanul is az érzés irányába néztem. Apám hangját féltem hallani, ami biztos nem történhetett meg, mert legalább 150 m-re volt tőlem és a sok embertől csak szinte kiabálva lehetett beszélgetni. A hang azt mondta nekem, hogy hagyjam, ne reagáljak vissza. Nemsokára odaér Sam és intézkedik. Csak bólintani tudtam apám felé, mert egyszer csak Paul megragadta az ingemet és elkezdett ráncigálni. Mivel közben nagyjából már fel is vettem a medve jelmezt, így a kívülállók akár medve ráncba szedésnek is nézhették a jelenetet.
- Mit nézelődsz, ha egyszer hozzád beszélek! – kiabált rám.
- Rád figyeltem Paul, hisz barátok vagyunk! – próbáltam nyugtatni. Közben fél szemmel láttam, hogy közeledik felénk Sam és Jared.
- Barátok, ja, most ezt mondod, de közben ráhajtasz a csajomra! – Paul tenyere az arcomon landolt, majd a vállánál mindkét kezével megragadta a medve jelmezt és erősen rázni kezdett, mint Floki a lábtörlőt.
- Csak voltunk Jacob, most úgy gondolom, hogy le akarod nyúlni a csajomat. – ordított tovább magából kifordulva.
- Nem is tudtam, hogy együtt jártok! A srácok sem mondták! Egyébként meg csak beszélgettem vele! – mondtam a valóságnak megfelelően, miközben megpróbáltam a kezét lefejteni magamról.
- Beszélgettetek? Akkor mivel magyarázod, hogy csak úgy csüngött a szavaidon? – kérdezte most már szinte furcsán rázkódva. Az egész teste remegett a dühtől. Tudtam, hogy hírtelen haragú de, hogy alaptalanul olyanokat képzel amik meg sem történtek, ez számomra új volt. Annyira kezének a lefejtésével voltam elfoglalva, hogy közben a lábára nem figyeltem. Egy lökő-gáncsoló mozdulattal a földön találtam magamat. Úgy gondoltam, bármit is mondott vagy nem mondott apám, - nem voltam benne biztos, hogy nem halucináció volt-e, amit véltem hallani – ideje cselekednem és a helyzeten fordítani. Kiszabadítottam az egyik kezemet, és egy jó nagyot bevágtam Paul képébe. Paul ettől aztán még vörösebb lett és szinte én is rázkódtam, remegtem vele együtt.
Jared és Sam lefejtették rólam a dühöngő Pault és elkezdtek vele az erdő felé rohanni. Nem is tudtam, hogy ilyen gyorsan tudnak futni. Versenyen is szerepelhettek volna. Sam futtában odakiáltott, hogy „menjél apádhoz”. Gondoltam most az egyszer hallgatok rá. Mivel elég nagy nézőközönségünk gyűlt össze, akik nem értették, hogy mi volt ez így rögtönöznöm kellett. Elmeséltem a kedves vendégeknek, hogy én bizony egy eléggé rakoncátlan medve vagyok és az idomáromnak azért kellett engem elruháznia. De mivel nem egy tehetetlen medve vagyok, ezért vissza pofon is járt.
- Most pedig kedves vendégek farkas barátommal együtt az Önök rendelkezésére állunk és lehet fényképet rendelni, vagy akár saját fényképezővel is fényképezkedni velünk. Ugyan azt az árat fizetik, de természetesen saját fényképezővel annyi képet készítenek amennyit csak szeretnének. – reklámoztam magunkat. Embry és Seat kapta a pénztáros szerepet. Kb. másfél – két órán át tartott a fényképezkedés. Közben láttam visszajönni Sam társaságában Pault is. Békésen odaintett egyet. Láttam amint Marissa mellé ül és boldogan beszélgettek egymással. Minden jó, ha vége jó! - gondoltam. Alig vártam már a fényképezkedés és pózolás végét. Nagyon melegem volt már a medve öltözetben. Barátom is morgott már, hogy elege van ebből az egészből. Miután elfogytak az érdeklődő vendégek, siettünk az öltözőbe. Mind a ketten letusoltunk, mert úgy éreztük, hogy ezt az izzadság szagot, már nem lehet elviselni, amit mi magunkból árasztunk. Megkerestem apámat, érdeklődtem, hogy mi a helyzet, mi mindentől sikerült megszabadulnia. Feltűnően jókedvű volt, leheletének sör szaga volt. Paul apjának a szeme is csak úgy csillogott, ő is feltűnően boldogan nézett az „R” vitaminos doboz fenekére. Amikor éppen nem ivott, akkor egyszerűen be nem állt a szája. Felesége meg, elszidta mindennek. Mivel a hasamnak vacsora idő volt, így gondoltam, mivel a lovas programoknak, kocsikázásoknak is vége már, elhívom Susyt egy közös eszem – iszomra. Sajnos a lányt nem találtam meg, mert haza küldték segíteni az állatok körüli munkában, a szülők éppen nagy alkuban voltak. Az egyik szép lóra akadt vevőjük, pont arra alkudtak náluk nagyban. Megvacsoráztam egyedül, majd mivel sötétedett az kipakolási maradványokat szedtem össze és dobozoltam őket. Közben Mirriam összepakolt és betett mindent az autójukba. Utána szépen én is betettem minden olyan tárgyat, ami ma már nem kell. Mondtam apámnak, hogy hazamegyek és lefekszem aludni, mert másnap reggel nagyon korán kellett kelnem. Tényleg lezuhanyoztam és alig vártam a következő nap reggelét, hogy végre láthassam Susyt. Addig álmodoztam róla, míg el nem nyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése