Hajnalban arra ébredtem, hogy valami nagy zaj és nevetgélés van a konyhában, ami kissé szokatlannak mondható. Az óra hajnali 1-et mutatott. A zajból ítélve valami eltörött. Fülelni kezdtem. Női hang és apám hangja. Beszélgetnek. Nem szokott apám nőket hazahozni! A hangokból ítélve a nő kivette apám kezéből a söprűt és söpri az üvegszilánkok nyomait. Nem tudom, mi van mostanában a fülemmel, pár hónapja vettem észre, hogy egyre jobban hallok. Hasonlókat tapasztaltam az erőmmel, izmaimmal és a szememmel kapcsolatban is. Szoktam is a suliban szórakozni, hogy vajon áthallok-e a másik osztályokba. Nem egyszer csodálkoztam el rajta, hogy igen. A minap beszélgettem is erről Embryvel. Kinevetett, hogy hallucinálok. Ő nem hall semmit sem. A fülemmel kapcsolatban azt mondta, hogy biztos kiszedtem a fülzsírt azért hallok jobban. Majd jót nevetett saját poénján. Néha olyan eszetlen ez az Embry, de most kénytelen voltam igazat adni, elég furán hangzik, hogy áthallok a szomszédba így én is nevettem.
Szóval apám egy nővel, hajnalban, nálunk a konyhában. Nem volt ismerős a hangja. Nagy valószínűséggel nem
Teljes figyelemmel fülelni kezdtem, hogy vajon bementek-e apámék a szobába, mert már nagyon kellett volna a lakás legkisebb helyiségét meglátogatnom. Kiugrottam az ágyból és kikukucskáltam. Sötét volt a konyhába. A cipőmbe mentem ki. Egyrészt, hogy az üvegcserép maradványok nehogy a talpamat megsebezzék, másrészt mert nem találtam a papucsomat.
Nehezen tudtam vissza aludni. Csak remélni tudtam, hogy apám jól szórakozik, elvégre miért ne, különben is megérdemli.
Reggel magamtól keltem, nem kellett az órának jelezni. Amennyire tudtam halkan felöltöztem, ettem pár falatot, valami édesség volt az asztalon. Gyorsan főztem teát és már indultam is az ideiglenes lóistállókhoz. Megírtam apának a cetlit, hogy elmentem. Nem hiányzott, hogy bemenjen a szobámba és azzal kezdje majd, ha hazaértem, hogy már megint disznóól van a szobámban.
Miközben gyalogoltam teljesen elgondolkodtam. A tegnap megismert lány, Susy járt az eszembe. Tegnap alig láttam, tiszta eszement nap volt. A csúcs Paul viselkedése volt. Elvette az eszét a szerelem vagy mi. Remélem lassan engem is eltalál Ámor nyila, de bizakodom, hogy párosul ilyen féltékenykedéssel. Érdekes ez a számomra megmagyarázhatatlan vonzalom amit Susy iránt érzek. Pedig nem is voltam vele sokat, de az a kicsi idő, az szuper volt. Egyszer csak valaki jól hátba vágott. Védekezően gyorsan megfordultam, hogy bekeverjek annak a lököttnek, aki molesztált akár ki is volt az!
- Nem hiszem el, Paul, mi a bajod ma is velem? Minek köszönhetem a hátbavágást? – kérdeztem tőle mérgesen. Mégsem kevertem be neki, most nincs itt Sam, hogy leszedje rólam. Erősítenem kell, mert Paul iszonyú erős lett mostanában. Nem tudom mi a titka, de nem csak az izmai dagadnak, mint a városi srácoknak a poroktól, hanem erő is van azokban az izmokban.
- Jöttem egy kicsit elfoglalni magamat. Marissa csak 10 órára fog majd jönni. Addig is gondolom lesz tennivaló a lovak körül. – mesélte nekem.
- Ha jól tudom, Sam mondta neked, hogy ma helyettem is fogsz vicceket mesélni és a hajós túránál leszel beosztva nem? – kérdeztem tőle.
- Igen ma hajózni fogok Marissa is fog jönni velem. Szeretem ha magam mellett tudom őt. Nehogy még ráhajts öcsi, tudod! – mutatott az ujjával fenyegetően. De a szeme nevetett, így kivételesen nem is reagáltam le. Tudtam, ha valaki valamit magyarázni kezd, az már nem jó jel, ilyenbe nem megyek bele Paullal.
- Melyik részét szeretnéd a munkának? – kérdeztem tőle. Közben odaértünk és rajtunk kívül nem volt még ott senki a közelben. Biztos túl korán érkeztünk.
- Éretem a célzást Jacob, a tisztes távolságot szeretnéd megtartani köztünk, igaz? – kérdezte Paul.
- Tulajdonképpen igen. – válaszoltam őszintén.
- Rendben én itt kezdem, és mivel te még fiatal vagy, elmész a túloldalra és ott dolgozol. – közölte velem.
- De ugye ez nem parancs volt Paul igaz, hanem egy kompromisszumos javaslat igaz? – kérdeztem.
- Hát persze, hiszen barátok vagyunk. – mondta vigyorogva és bement a lovak közé. Így tudtomra adta, hogy vége a beszélgetésnek, aminek megmondom őszintén nagyon örültem.
Gyorsan telt az idő. Nem tudom hol vannak a többiek, de minden lóval végeztem az előkészületekkel. Paul is eltűnt valahova. Ránéztem az órára és elmúlt 9 óra. Gondolom a vicceken már túl vannak. Odamentem apám kipakoló asztalához, hogy ott van-e már. Megkérdezem kell-e segíteni neki. Apa ott volt és már végzett a pakolással. Egy nő segített neki. Középkorú, kimondottan csinos, szemrevaló nőszemély. Az indián beütés egyértelműen látszott rajta, pláne abban az ősi viseletben ami volt rajta. Kifejezetten jól festett apám mellett. Mikor megjelentem apán nem jött zavarba. Bemutatta a nőt, mint egy kedves nő ismerősét. Annyi megmaradt a mondataiból, hogy a szomszéd indián törzsből származik. Mondta a nevét, de nem értettem és nem tartottam e pillanatban lényeges dolognak. Pár üzleti dologról beszéltünk, hogy mennyi üveget és faragást adott el. Inkább a nőnek mondta, mint nekem. Szinte dicsekvésnek tűntek a szavai.
- Szerintem Jacob sok a dolgod ma még, bizonyára várnak a többiek. – adta apám finoman a tudtomra, hogy távozzak.
- Rendben, már megyek is! Ügyes legyél apa! – köszöntem el tőle, majd bólintottam a nő felé. Mondtam volna a nőnek, hogy csókolom vagy viszlát vagy helló. A bólintás tűnt a legjobbnak. Kivételesen apámnak is megfelelt.
A fiúk már vártak rám. Megdicsértek, hogy jó munkát végeztem. Így a napom már jól kezdődött. A dicséret az mindig inspirált, bár gondolom nem csak engem, hanem minden embert.
- Fiúk, valami kaját kérek én is! Farkas éhes vagyok! Egyébként sziasztok!– szóltam hozzájuk.
- Tessék egyél! - mondták és a kezembe nyomtak két nagy tálat. Letettem a közeli asztalra és enni kezdtem. Most éreztem csak igazán, hogy milyen éhes is lettem. Sam hozott egy Colát, hogy felpörögjek. Legalább is ezeket a szavakat használta. Bár én úgy éreztem, hogy kellő képen fel vagyok pörögve, hisz egyfolytában csinálok, csináltam valamit. Közben Sam összehívott minket és elkezdtük felosztani a feladatokat. 11 órától mennek a lovas programok. Fogathajtás és lovagoltatás. Paul és Jared ezeken a programokon nem vesz részt, mint tudjátok a dupla hajókázás miatt.
Először Leahhal akart párba tenni, majd amikor meglátta a szemrehányó tekintetemet, módosította a felállást így végül Susyval lettünk párok. Leah párja Embry lett. Embry nem ellenkezett, mert tetszett neki a lány. Irigy is volt Samra amikor együtt járt a lánnyal.
- Helló, Susy! – mentem a hozzá boldogan.
- Szia Jacob, tegnap alig láttalak. – üdvözölt engem.
- Igen és nagyon sajnálom, de nem úgy sikerült a tegnapi nap, ahogy szerettem volna, de ma bepótoljuk, rendben? – kérdeztem tőle. Nagyon csinos volt, egy kis fehér ing volt rajta a derekán elől megkötve, azon egy újatlan farmer kicsi mellény, és farmer nadrág. Az ilyen rövid fajta mellényeknek eddig úgy gondoltam, semmi funkciójuk nincs, de Susyn értelmet nyert ez a ruhadarab. Kiemelte karcsú derekát.
- Lovas verseny lesz fogathajtós. Arra gondoltam, hogy te leszel a hajtó és én a segédhajtó, ha így megfelel. Egy könnyű kis kocsit fogunk használni, ami most lesz élesbe először kipróbálva. Apám tervezte. Színben is harmonizáló lovakat választottam és rámutatott egy feldíszített fogatra, amihez két gyönyörű pej ló volt befogva. Gyere, mehetünk is, miközben megfogta a kezemet és kacsintott egyet rám.
Miközben mentünk én csak arra tudtam gondolni, hogy ez a lány egy csoda. Teljesen belefeledkeztem a látványába. Még, jó, hogy én fogok hajtani, így legalább nem őt fogom egyfolytában nézni. Nem is értem mi történik velem.
- Fel a bakra partner! – utasított Susy, miközben elengedte a kezem és elfoglalta a helyét a kétkerekű kocsin.
- Még csak udvarias sem tudtam lenni veled szemben, hogy felsegítselek. – mondtam neki.
- Gyerünk Jacob, ne lazsálj, mindjárt indulnunk kell, szedd már össze magad! Mi ütött beléd? Hajts! – utasított.
Össze kell szednem magam, van egy csodás segédhajtóm, szuper kocsit hajthatok, még szuperebb lovakkal. A feladatra kell koncentrálnom, hisz meg kell nyernünk a fordulót! Felálltunk a célhoz, ez most sima gyorsasági verseny volt, nem volt akadály. Csak úgy suhantak velünk a lovak, viszonylag hamar az elsők közé értünk az első kör végére, már a második helyre sikerült felküzdenünk magunkat. Még egy kör és úgy dől el, ki jut tovább. Hosszabb szárat és egy kis bíztatást adtam a lovaknak és a csoda megtörtént, mi voltunk az élen, nem is kicsi távolsággal vezettük a mezőnyt, mindenki nekünk szurkolt. Mindenhonnan gyerünk Jacob, vagy hajts Jacob kiáltások hallatszottak. Csak úgy repültünk át a célon. Kezdtem visszafogni a lovakat, gondoltam egy kis levezető kör nem fog ártani, az ünneplő közönség így még jobban örülhetett velünk. Mellém mászott Susy, majd megölelt és a fülembe súgta, hogy ügyes vagyok. Felé fordultam, így arcom egész közel került az övéhez, megcsapott egy kellemes virágos illat és megcsókoltam. Egyszerűen nem tehettem mást. Vártam a hatást. Pofon vagy valami más…., de egy puszit kaptam tőle és összeborzolta a hajamat. Visszamosolyogtam rá, majd az útra néztem. Kezdték felvezetni a következő kör résztvevőit. Mi pedig lehajtottunk az istálló felé. Valami zavart láttam a közelben, úgy tűnik, valaki nem bír a lovakkal. Minden látogató ugrott, futott el abból az irányból. Nem volt a közelünkbe sehol lovas segítség. Átadtam a gyeplőt Susynak, aki csak bólintott, hogy menjek, majd leugrottam a kocsiról. Még hallottam amint mondta, hogy ahogy tud, jön ő is segíteni, csak leállítja a lovakat és rögzíti a kocsit az istálló előtt. A fához kikötött lóhoz rohantam, nem volt nehéz kioldani a gyeplőt, felugrottam a lóra, majd a száguldó lovak felé mentem. Hírtelen arra lettem figyelmes, hogy emberek ordítanak és kiabálnak, hogy csináljon már valaki valamit, mentsék meg a kislányt. Ugyanis a lovak egy álló kb. 8 éves kislány felé közeledtek igen csak rohamos gyorsasággal. Útirányt módosítottam, szegény ló alattam megcsúszott, szerencsére nem esett és vágtázott velem a gyerek felé. Meg kellett előznöm a kocsiba fogott lovakat, nehogy a gyereket elcsapják és agyon tapossák. Érthetetlen, hogy senki nem mozdul, csak kiabál mindenki, sőt elkezdtek futni, kitérni a lovas kocsi irányából. Lett egy-két ember, aki felém vette az irányt, ne ám már még őket is kerülgetnem kelljen, így ordítottam egyet, ahogy csak a számon kifért, hogy el az útból emberek, el az útból.
Szerencsére vették a lapot és elkotródtak az utamból, szabad lett a terep, így gyorsabb ütemet diktáltam a lónak, kihajoltam oldalra a ló hátáról és átölelve elkaptam a kislányt. Könnyebb volt, mint gondoltam, így kicsit keményebben tudtam magam elé ültetni a gyereket a ló hátára. Közben gyorsan mondtam neki, hogy minden rendben van és most fogatozni fog velem, ezen szavakkal készítettem fel a következő kalandjára. Már fej-fej mellett ment a lovam a fogatos lovakkal. A gyereket finoman bedobtam a kocsiba pont az ülésre esett, majd én is átugrottam a fogatos kocsira. Gyorsan a gyeplő szárakat a kezembe vettem és irányítani próbáltam a megzavarodott lovakat. Egész simán ment a dolog, nem volt alapvetően semmi gond a lovakkal, csak valamitől megijedhettek. Biztos a sok kiabáló, futkározó embertől. Mikor már úgy gondoltam nagyjából ura vagyok a helyzetnek, hátra néztem a kislány felé. Nyugodtan ült és nevetett, integetett az embereknek. Úgy látszik nem fogta fel a veszélyt, amiben volt. Ráadásul úgy tűnik élvezi a kocsikázást. Integetett Sam, így megállítottam a most már teljesen megnyugodott állatokat.
- Hallottam mi történt, egyszerűen nem értem, hogy-hogy nem volt ott senki a kocsinál. Nagyon ügyes voltál, hogy megoldottad a helyzetet! Képzeld el a helyi újságíró interjút akar az életmentővel, azaz veled! – mondta mosolyogva Sam.
- Ne, már! Hagyjanak engem békén! Majd győzök egész nap bujkálni. – mondtam mérgesen. Ekkor fényképezőgép kattogásra lettem figyelmes. Majd egy kissé zömök testalkatú, mackós járású és kiabáló emberre.
- Sam, most meg kell mentened, találj ki valamit én nem vagyok felkészülve semmilyen firkász faggatózására. – kértem esdekelve. Sam beleszólt valamit a Woki-tokiba, majd bólintott, hogy így jó lesz és felém fordult.
- Mehetsz a pályára, jártassad meg egy kicsit ezt a szép fogatot, mindjárt ideér a barátnőd is. Láttam ám a csókot! Helyes kiscsaj, jó az ízlésed Jacob! – mondta miközben intett, hogy mehetek.
Ennél jobban zavarban nem is lehettem volna. Gondolom még a hajam is elpirult. Közben odaért a firkász és pont egy magnót akart bekapcsolni és gondolom felém nyújtani, hogy rögzítse a válaszaimat. Sam közbe avatkozott, indítottam a lovakat és hallottam amint az újságírónak mondta, hogy most Jacob nem ér rá megy egy kis négyes fogathajtó versenyre. Az újságíró medve uraság pedig lelkesen kérdezte Samet, hogy ismer-e engem és mondjon pár szót neki rólam. A többi mondatot nem hallottam, hiába vannak szuper füleim, de a távolság túl nagy volt köztünk. Nem messze ahol jártam, láttam a közelegő Susyt. Lassítottam, hogy megállok, de már a kocsin is ült mellettem.
- Mindenki rólad beszél! Te bátor hős! – miközben ezt mondta, mosolyogva összeborzolta a hajamat és átölelt. A szívem hevesebben verni kezdett. Éppen mondani akartam valamit, amikor megfordult és a fogat ülésére nézett, majd hátramászott a kislányhoz, akiről mindenki megfeledkezett. Én legalább is mindenképpen.
- Kitenni már nem tudjuk, mert már a rajthoz érünk és tulajdonképpen utolsóként indulunk, mert a kör már elkezdődött és most mondanak be minket, hogy beszálltunk a versenybe. Sam intézte el igaz? – kérdezte tőlem.
- Ezek szerint! - kaptam észbe én is.
- Na, akkor mire vársz, versenyben vagyunk, csapj a lovak közé! Gyerünk! Hajrá! Jacob mehetüüünk!!!! Én vigyázok a lányra! – utasított ellentmondást nem tűrő hangon.
- Kívánságod legyen parancs! – kiabáltam hátra és gyorsabb menetre ösztökéltem a lovakat. Akikben benne volt a versenyszellem, mert rögtön gyors vágtába kezdtek. Csodálatos volt nézni a száguldó paripákat, akik az idővel és a távolsággal versenyeztek. Csak úgy lobogott a sörényük. Nem csak a lovakban, hanem bennem is csak úgy tört utat magának az adrenalin. Mindenhonnan buzdító szavakat hallottam. Teljesen magával ragadott a versenyszellem, már közben le is hagytuk az utolsó lovas fogatot.
- Utolsók már, nem leszünk! – kiabáltam hátra a csajoknak! Akik láthatóan nagyon élvezték, bár láttam kapaszkodnak azért becsületesen. Susy be is kötötte a kislányt, hogy ne legyen baja. Csodálkoztam, még nem láttam biztonsági öves fogatot. Ez is valami újítás féle lehet.
- Első kör végén utolsó előtti, hát ez is valami! – kiabáltam hátra Susynak.
- Még hátra van két kör, akár elsők is lehetünk! Csak így tovább Jacob! – biztattak szavai. Közben hallottam amint a hangosbemondón a kislány szüleinek hívják fel a figyelmét, hogy akinek hiányzik egy 8 éves forma szőke lány, az nézze az utolsó előtti kocsiban lévő fiatalabb segédhajtót, felismerik-e csemetéjüket.
Második kör elég mozgalmasan telt 2 fogatot sikerült újból lehagynunk. Úgy tűnt, hogy mindenki nekünk szurkol, mindenhonnan ordítás, kiabálás volt hallható és nekünk szurkoltak!
- Még 5 fogatot kellene lehagynunk az utolsó körben! – szóltam megint hátra.
- Így igaz Jacob, csak ügyesen! Hallod, hogy mindenki nekünk szurkol? Tök jó, mi? - kérdezte lelkesen.
- Igen, én is hallom! De most többet a kör végéig nem szólok. – mondtam. Még gyorsabb ütemre próbáltam a lovakat rábírni, valamelyest sikerült is a próbálkozásom. Közeledett az utolsó kör vége. Kettő fogatot lehagytunk már, így még hármat kellett már csak. Akár harmadikak is lehetnénk, de jó lenne, csak ez a mondat járt a fejembe. A lovak is megérezhették, hogy közeleg a finich, mert szinte repültek. Hatalmas hajrával harmadikak lettünk, teljesen felbuzdultam, nem sok kellene és másodikak lennénk! Gyerünk paripák kiabáltam nekik és ők úgy tűnik meghallották, mert a cél előtt beértük a másodikat , de túl közel volt a cél, vajon le tudjuk-e hagyni őket? Jaj, mi lesz, gyerüüünk! Repüljünk be másodiknak lovacskáim! Elhagytuk a célt! Vajon sikerült a második hely, vagy csak harmadikak lettünk? Mindenki tanácstalanul nézi egymást. Szinte senkit nem érdekel a többi befutó, egy szenzációs hajtásnak voltak a szemtanúi. Mindenki a fotóst és a zsűrit nézte. Lassítottam a tempót a levezető körre most mindenképpen szükség volt. Boldogan néztem hátra a lányokra. Egymást ölelték örömükben, úgy látszik őket is teljesen magával ragadta a verseny szelleme. Egyszer csak hátulról én is kaptam egy ölelést és boldog puszit. Susy mellettem termett, átölelt és megcsókoltunk egymást. Ez volt eddigi életem legszebb pillanata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése