La Puch 2. nap délután

A tiszteletkör végével megállítottuk a lovakat. Felsorakoztak a fogatok, aki végignézte a versenyt és ezt a csodálatos hajrát, az biztos, hogy egy felejthetetlen élménnyel lett gazdagabb. Miközben vártuk a video felvételek és a képek elemzésének az eredményét, a kislányt felkísértem az emelvényre. Nem is volt olyan könnyű tőle megszabadulni, mert nagyon jól érezte magát. Azt mondta, hogy most vigyem el lovagolni! Szerencsére egy nő jött a megmentésemre, aki el kezdte kérdezgetni őt, hogy kicsoda, honnan jött meg ilyesmi. Kis idő múlva hallottam, hogy a hangosbemondó gondolom a gyerek nevét, szajkózza egyfolytában, hogy a szülők, mint valami csomagot átvehetik az emelvénynél. Ahogy közeledtem vissza a fogathoz apám és női látogatójának közeledő alakját véltem felfedezni a tömegben. A nő mintha valami régi jó ismerőse lennék, már messziről integetett és kiabált felém valamit. Amit nem lehetett érteni, mert túl nagy volt a zaj, ami körül vett minket. Nem mintha túlzottan izgatott a dolog, hogy mit akar a nő. Az egymás közelében lévők csak egészen közelről értették egymást. Mikor odaértek apám szűkszavúan a gratulált a nő pedig megölelt, aminek nem igazán tudtam eldönteni, hogy örüljek-e? Mivel nem ismerjük egymást annyira, hogy ölelgessen és hátba veregessen. Egyszer csak megszólat apám.

- Honnan vetted a bátorságot az ötletet, hogy azokkal a lovakkal bemenjél a verseny területére? Alig lehetett őket megfékezni, majdnem eltaposták a kislányt. Te meg beállsz velük versenyezni. Borzasztó felelőtlen vagy fiam! Csodálkozom rajtad! Sokkal megfontoltabbnak gondoltalak. Egyáltalán, hogyan jutott eszedbe, hogy négy lovat hajtsál, ráadásul úgy, hogy benne ül a gyerek és Susy. – zúdította rám szavait.

- Igazad van apa, de amikor úgy döntöttem, hogy megyek versenyezni, addigra a lovak már megnyugodtak. – mondtam neki.

- Jól mondja Jacob, én cseppet sem féltem felszállni a fogatra. – sietett a segítségemre Susy.

- Szerintem nincs szüksége Jacobnak védőügyvédre! – intette a lányt apám.

- Köszönöm Susy, hogy a pártomon állsz, de ebbe a beszélgetésbe most ne szólj bele. Inkább légyszíves figyeljed, hátha bemondják, hogy mi lett az eredmény és akkor elmehetünk a lovakat rendbe tenni. – kértem a lányt, ismerve apámat.

- Rendben, odamegyek közelebb! – mondta és elindult az emelvény felé.

- Most, hogy elment Susy, el szeretném mondani az álláspontomat, kérlek hallgass meg! – apa az udvariasabb hangnem hallatán egy kicsit megenyhülni látszott.

- Teljesen ura voltam az állatoknak. Ismersz, hogy felelőtlen lépésre nem szántam volna el magam. Sam is segített a pályára jutásomban. Nyugodjál meg apa, biztos voltam a dolgomban. Susy pedig bekötötte a gyereket, hogy még véletlenül se legyen baja. Hogy miért nem tettük, nem tudom megindokolni. Jött egy újságíró aki velem akart beszélgetni. Én pedig azt nem szerettem volna. Szóval el akartam kerülni ezt az egész macerát. – meséltem apának.

- Az interjú miatt ne aggódj, nem fog nagyon zaklatni. Elküldtem, hogy a mi családunk nem óhajt semmilyen újságban benne lenni. Mivel nem voltam hozzá túl udvarias, így csodálkoznék, ha megkeresne.

A beszélgetést az eredményhirdetés szakította félbe.

Kedves Vendégeink, olyan sajátos helyzet alakult ki, hogy két második helyezettet is üdvözölhetünk nyertesként. Elkezdte mondani a bemondó az eredményeket, de mivel apa megölelt és a srácok is elkezdtek jönni és gratulálni a szép hajtás miatt, így nem tudtam figyelni a bemondó szavaira. Egyébként meg úgy voltam vele, hogy második helyezettnek lenni hátrányból azért nem semmi eredmény. Teljesen meg voltam magunkkal elégedve. Közben megérkezett Susy is az apjával. Jól megszorította John a kezemet, nem finomkodott az biztos! A barátságos hátbavágások, nem nevezhetők ütögetésnek. Egy vékonyabb fickó szerintem orra is bukott volna John gratulációja alatt. John úgy mellékesen megjegyezte, hogy majd beszélni szeretne velem a jövő hét folyamán és keressem meg. Majd távozva odaszólt a lányának, hogy este 9-re mindéképpen érjen haza.

Apám és hölgyvendége elköszöntek tőlünk, a haveroktól pedig mi köszöntünk el, mondván, hogy a lovakat rendbe tesszük, mert csak úgy folyik róluk a víz. Susy felült mellém a fogatra és a lovak szállása felé tartottunk. Egyszer csak előttünk termett az újságíró és kért, hogy álljak meg pár percre, mert lenne pár kérdése. Úgy voltam vele, hogy egy-két gyors kérdést akkor már had tehessen fel, ha egyszer ilyen kitartó. Felült a fogatra és az alatt a pár perc alatt kellőképpen kifaggatott az életemből. Hogyan és mikor kerültem kapcsolatba először a lovakkal? Hogy telt a gyerekkorom, mióta tudok hajtani? Ahogy egyre jobban a magán életemről, kapcsolataimról kezdett kérdezni úgy annál jobban kezdtem hárítani és a végén közöltem, hogy véget ért az interjú. Megállítottam a lovakat és finoman megkértem, hogy szálljon le a fogatról, majd elhajtottunk.

Leszerszámoztuk a lovakat, megcsutakoltuk, elláttuk őket, majd elhívtam Susyt enni valamit, mert már igencsak éhes voltam. A rossz hangulatom, ami a riporter miatt rám tört, a munka és a lány társasága hamar feledtetett.

A nap további részét együtt töltöttük beszélgettünk, ugrattuk egymást. Három órától együtt voltunk beosztva lovagoltatni és kocsikáztatni az embereket, természetesen térítés ellenében. A pénzt a törzsi ifjúsági klub számára gyűjtöttük. A lovagoltatás inkább Susy feladata lett, mert ahhoz több türelem kellett. A néha még lovat sem látott embereknek elmagyarázni, hogy hogyan kell felszállni, ülni és olykor még fent maradni is a nyeregben. Quil segített Susynak egy esetleges nehezebb esetnél felszállni. Én a kocsikázást választottam, gondolván az könnyebb lesz, nem kell annyit csevegni és jópofizni a vendégekkel. Hát, mint később kiderült nagyot tévedtem. A második fordulónál egy testesebb hölgy és a férje szerettek volna felszállni a kocsira.

- Láttam magát, fiatalember hajtani, nagyon ügyes volt és azok a lovak, ahogy száguldottak a pályán, az valami csodálatos volt! Jó jól tudom másodikak lettek igaz? Fel a fejjel fiatalember, legközelebb maga és a lovai fogják megnyerni a versenyt! Ha egy kicsit hosszabb lett volna a pálya, akkor szerintem maguk nyerték volna! Gyere már Georg, ne kéressed magad, férfi létedre hogyan lehetsz ilyen nyámnyila, neked kellett volna már itt integetni helyettem a fiatalembernek. Látod ő volt az, aki olyan ügyesen hajtott, akit Te is megdicsértél. Két menetet szeretnék váltani fiatalember! A fiatal koromra emlékeztet a kocsikázás, amikor Janerrel kocsikáztam. Olyan jóvágású, erős srác volt, mint Te fiam! Haj, azok voltak ám a szép idők! –ezeket a mondatokat mindkettőnknek egy szuszra mondta, gondolom választ nem igazán akart egyikünktől sem. Részemről én szólni sem tudtam a hallottakra.

A kocsin ülőknek úgy kellett leugrálnia, mert a fellépő oldalát teljesen eltakarta a testével. Közben egyik lábát már fel is tette a fellépőre. Szegény férje teljesen zavarban volt, mivel a leugráló emberek és a környéken mindenki hallotta a harsány asszonykáját. Gondoltam szegény férjnek, aki pipacspiros arcával pislogott körbe, gondolom, hogy ki hallotta, ki látta a vele való bánásmódot, besegítek és egyben oldom a feleség okozta kellemetlen helyzetet.

- Egy pillanat asszonyom, mindjárt segítek felszállni! – miközben mondtam, már ugrottam is le a kocsiról.

- Igazán köszönöm fiatalember! Gyere Georg, ne nézelődjél már annyit! Ilyen udvarias fiú is ritka manapság! – miközben mondta, kénytelen voltam ránézni, bár ne tettem volna! Ritkás, szuvas fogai csak úgy vigyorogtam rám. Jajjjj, a vasorrú banya is hasonló lehet csak soványabb változatban! Magamban jót mulattam az összehasonlításon. El is határoztam, ha ezen a kocsizáson túlleszek, akkor ebből valami viccet fogok alkotni, még nem tudom, hogy milyet, de tudom, hogy összehozom majd valahogy.

- Jövök kedvesem, jövök nem nézelődöm, itt állok mögötted. – mondta szegény papucs Georg.

Ha én is szemlélődő lettem volna, mint Quil, akkor biztos én is jót kuncogtam volna a helyzeten, de így csak egy félig szigorú nézés telt tőlem. Miközben a hölgyet a férjjel sikeresen felsegítettük a kocsira, ami bevallom őszintén nem kis feladat volt. Én toltam a kezénél könyökénél fogva a férjnek pedig a fara jutott. Hát ez gondolom biztos érdekházasság lehetett, mert ilyen vak nem lehet az aki szerelmes. Halottam a hajó kürtölését, hogy kiköt és várja a következő és egyben utolsó csoportot, aki a hajókázást választotta szórakozásaként. Mennyei ötletem támadt, hogy hogyan szabadulok meg tőlük előbb, ha fél órán át kell így kocsiznom velük, akkor még az életkedvem is elmegy. Csak ez motoszkált bennem. De csak óvatosan kell csinálnom, mert nem akarok nézeteltérést.

Miközben a kocsi meglódult alattunk. Vitatkozni, veszekedni kezdtek, ha valaki megkérdezné, hogy miért, egyszerűen meg sem tudnám mondani. De lehet, hogy náluk ez a beszélgetés?

- Tudom, hogy két alkalomra fizettek be. Jó kis kocsikázásban lesz részük, gyönyörködjenek a tájban! Az Önök kedvéért megváltoztatom az útirányt, a part felé megyünk jó? – próbáltam a beszélgetésüknek ilyen módon véget vetni.

- Jó lesz úgy, köszönjük! Nagyon szeretem a vízpartot! Imádok horgászni is, bár az utóbbi időben sokkal kevesebb lehetőségem volt, mint régebben. - szólt hozzám most először a férfi, közben a feleségét méregette, hogy most is mond-e valamit. Valami csoda folytán csöndben volt a nő. Pár mondatot váltottunk a horgászásról, melyik horgász az aki nem szeret arról mesélni, hogy milyen halakat fogott és mivel horgászik. Így gondoltam, már sínen vagyunk. A férfi szereti a vizet, szeret horgászni, bár a nő nem tudom, hogyan vélekedik, de gondoltam most vagy soha és előhozakodtam a hajókázás ötletével.

- Voltak mostanában hajókiránduláson? –kérdeztem.

- Nem voltunk, de jó lenne, hallottuk, hogy van bálna leses lehetőség. Még ha bálna nem is lesz, de egy hajózás jó lenne! Miért kérdezi fiatalember? – élénkült fel a nő.

- Az imént tülkölt a hajó és most fut ki az utolsó a mai nap folyamán, ha a lovak közé csapok, szerintem még el is érjük. Csodás 3 órában lenne részük. A hajó alja úgy van kiképezve egy ablaknál, hogy a vizet is tudják nézni és lehet látni a halakat és a vízi élőlényeket. – próbáltam úgy mondani, hogy meghozzam a kedvüket.

- Jó rendben, akkor ahogy Ön mondta, csapjon a lovak közé! – mondta mosolyogva a nő. Közben a férjére nézet és megsimogatta a kezét. A férje megcsókolta. Hihetetlen, akkor meg miért viselkednek így? Lehet, hogy a fejem még mozgott is a gondolataimra reagálva.

Gyorsítottunk egy kicsit és egész kellemes légkörben tettük meg a visszalévő durván 1,5 km-es távot. A hajó még ott állt a kikötőben, a hölgy szokatlanul lelkesen felállt, gondoltam gyorsan megelőzöm, nehogy még földet éréskor orra bukjon és próbáltam lesegíteni.

- Fogja meg a vállamat, úgy mintha egy korlát lenne! – tanácsoltam a nőnek. Végül is a férj is beszállt a lesegítésbe. Felszálláskor fel sem tűnt, hogy szinte zörögnek a csontjai a soványságtól, vagy csak a felesége mellett tűnt úgy? Megmutattam, hogy hogyan kell jegyet váltaniuk, jó utazást kívántam nekik és elköszöntem tőlük. Még visszafelé fuvarra is lett utasom, akik lovagolni és kocsikázni szerettek volna, így elmondhatom, hogy ez jó kör volt!

Öt óra elmúlt, amikor visszaértem. A többieknek intettem, de sajnos nem lehetett még oda mennem, mert már vártak rám a kocsikázni szándékozók. Miközben beszálltak a hangosbemondón hallottam, hogy még mindig a gyerek szüleit keresik. Majd az utóbbi percek legszebb mondata következett, legalább is most úgy tűnt. A mondat úgy hangzott, hogy 6 órakor véget érnek a programok és a zenés koncertes utcabál veszi kezdetét. Az 1 órából háromnegyed órát varázsoltam, mert szerencsére elfogytak az utasok. Susy már nem volt ott. Ezek szerint ők előbb abbahagyták Quillal a lovagoltatást. A lovak közé csaptam és igyekeztem amilyen gyorsan csak tudtam az ideiglenes istállókhoz. Úgy látszik meghallották, hogy jövök, mert kijöttek és segítettek a lovakat kifogni és leápolni. Jó hangulatban viccelődtünk, nevetgéltünk, ugrattuk egymást. Ami számomra érdekes volt, hogy lány abszolút jól vette az ugratásokat. Szóba került a házaspár, hogy miként boldogultam velük.

- Voltál olyan erős, hogy le tudtad segíteni, elbírtad a nőcit? – kérdezte Quil vigyorogva.

- Látod, mik vannak itt, ezek nem labdák öregem! – mondtam miközben megmutattam a bicepszemet. Quil reagálása csak annyi volt, hogy a fejével elismerően bólintott. Majd közölte, hogy biztosan edzőterembe járok és gyúrok. Mellesleg miközben az övét mustráltuk, mesélte, hogy a szomszéd gyereket többször is lenyomta, pedig az nagyon nagyra volt, hogy őt senki sem tudja legyőzni.

- Úgy látszik én is erősödöm! – mondta, miközben elismerően a saját bicepszeit mustrálta.

A nap további részében szabadságoltuk magunkat. Úgy gondoltuk, mi már eleget cselekedtünk a mai nap. Quil vette a lapot, hogy kettesben akarunk maradni és elköszönt tőlünk. Susyval igyekeztünk elvegyülni a táncoló, zenét hallgató emberek között. Nagyon jól éreztük magunkat. A zene szuper volt jól kiénekeltük magunkat. Jól esett egy kicsit kieresztenünk a két napi hajtás után. Az idő iszonyú gyorsan telt és mivel jó pontot akartam szerezni Johnnál, így figyelmeztettem Susyt az időre és, hogy az apja nehogy bunkósbottal várjon minket. Kézen fogva lassan, andalogva beszélgettünk, miközben Susyék lakása felé tartottunk. Olykor-olykor megálltunk egy-egy puszi vagy csók erejéig.