A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2010. május 19., szerda

Regény fordítás Vámpírnaplók 1 Ébredés 13. fejezet

13. fejezet
Elena felnőttek és a rendőrség gyűrűjében állt, egy menekülési esélyre várt. Tudta, hogy Matt időben figyelmeztetette Stefan-t – a fiú arca azt sugallta neki -, hogy de nem tudott elég közel kerülni hozzá, hogy beszéljen vele.
Végül, minden figyelem a test felé fordult, kiverekedte magát a tömegből, és Matt felé húzódott.
- Stefan rendben távozott. - mondta, és szemét a felnőttek csoportjára vetette. - De azt mondta nekem, hogy vigyázzak rád, és azt akarom, hogy maradj itt.
- Arra kért, hogy vigyázz rám? - riasztó gyanú villant át Elena agyán. Aztán, szinte suttogva, azt
mondta: Értem.
Egy pillanatig gondolkodott, majd óvatosan megszólalt. - Matt, el kell mennem, megmosni a kezem.
Bonnie miatt véres lettem. Várj itt, mindjárt visszajövök.
Matt elkezdett valamit mondani tiltakozásul, de ő már távolodott. A lány fölemelte véres kezét
magyarázatképp, ahogy elérte a lány öltöző ajtaját, és a tanár, aki most ott állt, átengedte. Egyszer csak az öltözőben volt, de a lány nem maradt soká, kilépett a távolabbi ajtón a sötét iskolába. És onnan, bele az éjszakába.
Tökfej! Gondolta Stefan, és megragadta a könyvespolcot és elhajította, és ezzel a tartalmát szanaszét repítette. Bolond! Vak, utálatos barom. Hogy lehetett ilyen hülye?
Találni egy helyet, ahol együtt lehet velük? Befogadják maguk közé? Számolnia kellett volna ezzel, hogy őrültség azt hinni, hogy ez lehetséges.
Felvette egyet a nehéz utazó ládák közül, és keresztül dobta a szobán, végül a túlsó falnak ütközött, összetörve egy ablakot. Hülye, hülye.
Ki van a nyomában? Mindenki. Matt is mondta. "Történt egy újabb támadást… Azt hiszik, te voltál.”
Nos, most az egyszer úgy nézett ki, hogy a barbár, kicsinyesen élő emberek félelme az ismeretlentől, most jogos volt.
Mi mással tudná megmagyarázni, a történteket? Úgy érezte, a gyengeség, a forgó, örvénylő zavar, aztán sötétség vette őt körül az este. Amikor felébredt, hallotta Matt hangját, amint azt mondja, hogy egy másik embert megtámadtak, bántalmaztak. Elvették, ezúttal nem csak a vérét, de az életét is. Mi lehet erre a magyarázat, ha nem ő, Stefan volt a gyilkos?
Egy gyilkos volt, ő volt. Gonosz. Egy lény született a sötétben, arra a sorsra kárhoztatva, hogy éljen és vadásszon, és ott rejtőızködjön örökre. Nos, miért gyilkol akkor? Miért nem követi az ösztönét? Mivel nem tud ezen változtatni, talán a kedvét is lelhetné benne. Szabadítsa rá a városra, mely gyűlölte őt, a gonoszságát, hogy vadásszanak rá, mint most is.
De először is… szomjas volt. Ereiben égett, mint a szárazság hálózata, forró drótok. Szüksége volt a táplálékra… hamarosan… most.
A panzió sötét volt. Elena kopogtatott az ajtón, de nem kapott választ. Dörgött és villámlott a feje
fölött.
Még mindig nem esett.
Miután a harmadszor kopogott, megpróbálta kinyitni az ajtót. Belül, a ház csendes volt, és koromsötét.
A maga módján érzékelte a lépcsőházat, és felment rajta.
A második emelet ugyanolyan sötét volt, és megbotlott, miközben megtalálta a szobában a lépcsőket a harmadik emeletre. Halvány fény mutatta a lépcső tetejét, és ő mászott feléje, úgy érezte, összenyomják a falak, amik körbezárták őt mindkét oldalról.
A fény a zárt ajtó alól érkezett. Elena megkocogtatta azt könnyen és gyorsan. – Stefan - suttogta a lány, aztán hangosabban hívta. - Stefan, én vagyok az.
Nem jött válasz. Megragadta a kilincset, és belökte az ajtót, belesett az egész szobába. – Stefan.
Egy üres szobához beszélt.
A szobában káosz uralkodott. Úgy nézett ki, mintha valami nagy szél támadt volna, és mindent
lerombolt, ami az útjába került. A ládák, amik a sarokban álltak, most groteszk szögben hevertek
szanaszét, a fedelek tátongva, nyitva voltak, és azok tartalma szétszórva a padlón volt. Az egyik ablak össze volt törve. Stefan minden tulajdona, az összes holmija, amit oly gondosan óvott, és úgy tűnt kincs, szétszóródtak, mint a szemét.
Rémület söpört végig Elenán. A düh, az erőszak, ebben a jelenetben, a pusztulás fájdalmasan
egyértelmű volt, és úgy érezte, szinte bele szédül. Valaki, akinek a múltja erőszakos, ezt mondta Tyler.
Engem nem érdekel-, gondolta, a harag hullámzott benn, elnyomva a félelmet. - Nem érdekel semmi, Stefan; én látni akarlak. De hol vagy?
A plafonon nyitva volt egy csapóajtó, és hideg levegő áramlott be rajta. Ó, gondolta Elena, és hirtelen dermesztő félelmet érzett. Ez a tető olyan magas volt…
Soha nem mászott még létrán az özvegysétány előtt, s a hosszú szoknya megnehezítette. Lassan
átmászott a csapóajtón, a tetőre térdelve, majd felállt. Látott egy sötét alakot a sarokban, és ő gyorsan afelé indult.
- Stefan, el kellett jönnöm, … - kezdte, de hamar elhallgatott, mert egy villám az égen világította az alakot a sarokban, amint hátraperdült. Olyan volt, mintha minden rossz előérzet, félelem és rémálom, amit a lány valaha is átélt, egyszerre valóra vált. Azon túl csak sikítás volt, semmi más.
Ó, Istenem… nem. Az agya nem volt hajlandó megérteni, amit a szeme lát. Nem. Nem. Nem akart ezt látni, nem akarta elhinni…
De nem tudott ezen segíteni. Még ha be tudta volna csukni a szemét, akkor is a jelenet minden részlete belevésődött memóriájába. Mintha a villám bele égette volna az agyába örökké.
Stefan. Stefan karcsú és elegáns alakja, a rendes ruhái, a fekete bőrkabát gallérja bukkant fel. Stefan, a sötét haja, mintha egy lenne a háta mögött kavargó viharfelhők közül. Stefant körbefogta a felvillanó fény, félig feléje fordult, teste torz bestiális, támadó pózban, dühödt, állati viccsorral az arcán.
És vér. Arrogáns, érzékeny, érzéki szája maszatos volt a vértől. Megmutatta éles fehérségét szemben a vörössel, kísérteties, sápadt bőrét, és csupasz fogait. A kezében volt egy galamb ernyedt teste, szétterített szárnyakkal, fehér, mint a fogai. A másik a földön feküdt eldobva a lába előtt, mint egy gyűrött zsebkendő.
- Ó, Istenem, nem… - suttogta Elena. Így folytatta, suttogva hátrált, alig tudatában annak, hogy mit csinál. Az agya egyszerűen nem tudott megbirkózni ezzel a borzalommal, gondolatait vadul cikáztak a pánik felé, mint az egerek, próbáltak menekülni a ketrecből. Ezt nem hiszem el, azt nem hiszem. A teste tele volt elviselhetetlen feszültséggel, szíve majd meg szakadt, a feje forgott.
- Ó, Istenem, nem…
- Elena! - Rettenetesebb volt ez, mint bármi más, látni Stefan-t, ahogy kinéz, az állati arc, a vicsorgás, a pillantása megváltozott, sokk és kétségbeesés. - Elena, kérlek. Kérlek, ne…
- Ó, Istenem, ne! - A sikolyok megpróbáltak utat törni a torkán. A lány botladozva távolodott, ahogy tett egy lépést felé. - Nem!
- Elena, kérlek - légy óvatos-. - Ez szörnyű dolog, a dolog Stefan arcával, jött utána, zöld szeme égette.
Hátra vetette magát, ahogy még egy lépést tett felé a fiú, kinyújtotta a kezét. Hosszú, keskeny ujjú keze volt, mellyel megsimogatta a haját, olyan szelíden…
- Ne érj hozzám! - kiáltotta. És aztán sikított, ahogy hátával elérte a vaskorlátot az özvegysétányon. Ez vasból volt, közel egy, másfél évszázados volt, és helyenként szinte teljesen rozsdás. Elena pánikba esett, a tömege már túl sok volt a vasnak, és érezte, hogy enged. Hallotta a fémből és a fából a szakadás hangját, keveredve a saját visításával. És mögötte semmi volt, semmi, amit megragadhatna, és zuhant.
Abban a pillanatban meglátta a forrongó lila felhőket, s mellette a sötét ház nagy részét. Úgy tűnt, elég ideje volt, hogy tisztán lásson, és érezze a végtelen rémületet, ahogy felsikoltott, és zuhant, és zuhant.
De a szörnyű, megrázó hatás nem jött. Egyszer csak egy kar ölelte körül, biztosítva őt a semmiben.
Volt egy tompa puffanás, és a kar megfeszült, a tömeg vele szemben elnyelte az ütközést. Aztán
minden elcsendesedett.
Fogta magát, mozdulatlanul a karok gyűrűjében, és megpróbált tájékozódni. Próbált elhinni egy
hihetetlen dolog. Leesett egy három emelet magas tetőről, és mégis életben volt. Ott állt a kert mögött a panzió, a tökéletes csendet megtörve dörgött az ég, a lehullott levelek a földön, ahol az ő törött testének kellene lennie.
Lassan, felemelte a tekintetét annak az arcára, aki fogta. Stefan.
Túl sok félelem volt, túl sok csapás ma estére. A lány már nem tudott reagálni. A lány csak bámult föl rá egyfajta csodálattal.
Szomorúság volt a szemében. Azok a szemek, amik égtek, mint a zöld jég, most sötétek és üresek
voltak, reménytelenek.
Ugyanaz a nézés, amit a lány látott az első éjszakán a szobájában, csak most még rosszabb volt. Mert most az öngyűlölet keveredett a bánattal, és keserő elítélés. A lány nem tudta elviselni.
- Stefan. - suttogta a lány, és megérezte a szomorúságot a saját lelkében. A lány még mindig látta a vörös árnyalatot az ajkán, de most felébredt benne a sajnálat, az ösztönös rémület mellett. Amiért így egyedül, annyira idegen, és egyedül…
- Ó, Stefan. - suttogta a lány.
Semmi válasz nem volt e sivár, elveszett szemekben. – Gyere. - mondta csendesen, és vitte vissza a ház felé.
Stefan érezte, hogy megrohanja a szégyen, mert felértek a harmadik emeletre, és káosz volt a
szobájában. Elena az, az összes ember közül, akinek ezt látnia kell, ez elviselhetetlen. De aztán, talán úgy is illik, hogy lássa, hogy milyen volt ő valójában, mire képes.
A lány lassan, kábultan az ágyhoz ment, és leült. Aztán felnézett rá, a szeme találkozott az övével. - Mondd csak. – ez volt minden, amit mondott.
A fiú felnevetett, humor nélkül, és látta, hogy a lány hátrál. Ettől még jobban utálta magát. - Mit kell tudnod? - mondta. Rátette a lábát az egyik felborult láda fedelére, és szembefordult vele szinte dacosan, jelezve a szobára, ezzel a mozdulattal. - Ki tette ezt? Én tettem.
- Te erős vagy. - mondta, egy felborult ládára nézett. Majd a szemét felemelte az égre, mintha eszébe jutott, hogy mi történt a tetőn. - És gyors.
- Erősebb, mint egy ember. - mondta, szándékos hangsúlyt helyezve az utolsó szóra. Miért nem retteg most a lány tőle, miért nem néz rá az utálattal, mikor látta mire képes? Nem érdekelte már többé, mit gondol a lány. – És a reflexeim is gyorsabbak, és én rugalmasabb is vagyok. Annak kell lennem. Én vagyok a vadász. - mondta durván.
Valami a lány tekintetében emlékeztette rá, hogy valamiben félbeszakította őt. Ő megtörölte a száját a kezével, aztán gyorsan felvett egy pohár vizet, ami sértetlenül állt az éjjeliszekrényen. Magán érezte a lány tekintetét. Ivott, és újra megtörölte a száját. Oh, még mindig érdekelte, mit gondolt, rendben.
- Tudsz még enni és inni… más dolgokat is, - mondta.
- Nem kell, - mondta csendesen, és érezte, hogy fáradt és levert. - Nekem nem kell semmi mást. – Hirtelen felélénkült körülötte és érezte, hogy a heves intenzitása növekszik benne. - Azt mondtad, gyors voltam,- de ez az, amit én nem vagyok. Hallottad már a mondást: „a gyors és a halott”, Elena? A gyors élőt jelent, olyan valakit jelent, akinek van élete. Én vagyok a másik fele.
Látta, hogy a lány reszket. De a hangja nyugodt volt, és a szeme soha nem hagyta el. - Mondd csak, - mondta újra. - Stefan, jogom van tudni.
Felismerte ezeket, a szavakat. És olyan igaz voltak, mint amikor először mondta. - Igen, azt hiszem, igazad van. - mondta, a hangja fáradt volt, és kemény. Nézte a törött ablakot néhány szívdobbanásnyi ideig, majd visszanézett rá, és határozottan mondta. - A tizenötödik században végén születtem. Elhiszed ezt?
A lány ránézett a tárgyakra, amik szanaszét hevertek a földön, mert dühében szétdobálta őket.
Az arany forint, az achát kupa, a tőr. - Igen, - mondta halkan. - Igen, elhiszem.
- És mit akarsz tudni? Hogyan lettem az, ami vagyok? - Amikor a lány bólintott, újra az ablak felé fordult.
Hogyan tudná elmondani neki? Ő, aki mindig kerülte a kérdéseket, olyan hosszú ideje, aki ilyen
szakértőjévé vált a rejtőzködésnek és a csalásnak.
Itt csak egy út van, és az az volt, hogy elmondja az abszolút igazságot, nem rejtve el semmit. Hogy feltárjon előtte mindent, amit még soha nem mondott el más léleknek.
És meg akarta tenni. Annak ellenére, hogy tudta, hogy a lány a végén elfordul tőle, az igaz valóját
kellett megmutatnia Elena-nak.
És így bámult ki a sötétbe az ablakon, ahol a cikázó kék villámok néha megvilágították az eget,
elkezdte.
Szenvtelenül beszélt, érzelmek nélkül, gondosan megválogatva a szavait. Azt mondta neki az apja, hogy ő egy szilárd reneszánsz ember, és az ő világa Firenze és saját vidéki birtoka. Mesélt a
tanulmányairól és az ambícióiról.
És a bátyjáról, aki annyira más volt, mint ő, és a közöttük lévő rossz kapcsolatról.
- Nem tudom, hogy mikor kezdett el Damon utálni engem. - mondta. - Ez mindig így volt, amióta az eszemet tudom. Talán azért, mert az anyám sohasem épült már fel igazán a születésem után. Néhány évvel később meghalt. Damon nagyon szerette, és mindig is az volt az érzésem, hogy engem hibáztat.
- Elhallgatott, és nagyot nyelt. - És aztán, később, volt egy lány.
- A Lány, akire nagyon hasonlítok? - kérdezte Elena halkan. Stefan bólintott. – A Lány, - folytatta Elena tétován, - aki a gyűrűt adta neked?
Lenézett az ezüst gyűrűre az ujján, majd találkozott a tekintetük. Aztán lassan kihúzta az inge alatt, láncon hordott gyűrűt, és megnézte.
- Igen. Ez volt az a gyűrű. - mondta. - Csak egy ilyen talizmánféle, nélküle meghalunk a napfényben, mintha a tűzben égnénk.
- Olyan volt… mint te?
- Ő tett azzá, ami vagyok. – Akadozva mesélt Katherine-ről, a szépségéről, a finomságáról, az iránta érzett szerelméről. És Damon szerelméről.
- Ő túl finom volt, tele túl sok szeretettel, - mondta végül fájdalmasan. – Ő ezt megadta mindenkinek, köztük a bátyámnak is. De végül azt mondtam neki, hogy választania kell kettőnk közül… És ekkor jött el hozzám.
Az éjszaka emléke, az az édes, rettenetes éjszaka, elsöprő erővel tört rá. A lány eljött hozzá. És ő
olyan boldog volt, tele félelemmel és örömmel. Próbálta elmondani azt Elena-nak, kereste a szavakat.
Azon az éjszakán annyira boldog volt, és még másnap reggel is, mikor felébredt, és a lány elment, ő volt a legboldogabb az egész világon…
Már szinte csak olyan volt, mint egy álom, de a két kis seb a nyakán igazi volt. Meglepve tapasztalta, hogy, hogy nem fáj, és úgy látszott, hogy részben már begyógyult. Elrejtette az ingje magas nyaka.
A lány vére égett most ereiben, gondolta, és e szavakra a szíve őrült tempóba kezdett verni. A lány adott neki erőt, őt választotta.
Még Damon-ra is rámosolygott, amikor találkoztak a kijelölt helyre, azon az estén. Damon nem volt egész nap odahaza, de a ragyogóan parkosított kertbe éppen időben jelent meg, és ott állt, nekidőlve egy fának, a mandzsettáját igazgatva. Katherine késett.
- Talán fáradt, - mondta Stefan, figyelte a dinnye színű ég elhalványodik és mélykék lesz. Igyekezett tartani a félénk pedánsságot a hangjában. - Talán több pihenésre van szüksége, mint máskor.
Damon élesen nézett rá, sötét szeme átható volt fekete haja mögött. - Talán, - mondta megemelt
hanggal, mintha folytatni akarta volna tovább.
De aztán hallott egy könnyű lépést az úton, és Katherine megjelent a sövények között. Fehér ruhát viselt, s olyan szép volt, mint egy angyal.
Mindkettőjükre rámosolygott. Stefan udvariasan mosolygott a titkukról csak a szemével beszélt. Aztán várt.
- Azt kérded, hogy ki a választottam, - mondta, először rá nézett, majd a testvérére. - És most eljött az óra, amikor meg kell neveznem, és én megmondom, kit választottam.
A lány felemelte kis kezét, az egyiken egy gyűrű volt, Stefan a követ nézte, és ráébredt, hogy
ugyanolyan mélykék volt, mint az esti égbolton. Olyan volt, mintha Katherine mindig magánál tartott volna egy darabot az éjszakából.
- Mindkettőtök látta ezt a gyűrűt, - mondta csendesen. - És tudja, hogy e nélkül meghalnék. Nem könnyű ilyen talizmánokat csinálni, de szerencsére a nevelőnőm ügyes. És sok ezüst van Firenzében.
Stefan hallgatta, de nem értette, de amikor a lány felé fordult, rámosolygott, bátorítóan.
- És így - mondta, közben a szemébe nézett. - Van egy ajándékom a számodra. Elvette a kezét,
megmutatva valamit, amit benne szorongatott. Úgy nézett ki, mint a lány gyűrűje, de ez nagyobb és nehezebb volt, és ezüst helyett aranyból volt megmunkálva.
- Még nem szükséges ahhoz, hogy szembenézz a nappal, - mondta halkan, mosolyogva. - De
hamarosan az lesz.
Büszkeség és elragadtatás elnémította. Kinyújtotta felé a kezét, hogy megcsókolja, szerette volna a karjaiba fogni, itt Damon előtt. De Katherine elfordult tőle.
- És te, - mondta, Stefan kihallotta a melegséget és a szeretet, Katherine hangjából, a testvére iránt. – a számodra is. Szükséged lesz rá hamarosan neked is.
Stefan szeme is áruló volt. Azt mutatta neki, ami lehetetlen volt, ami nem lehetséges. Damon kezébe helyezte Katherine a gyűrűt, ami olyan volt, mint az övé.
Csend következett, abszolút csend, mint a világ vége után.
- Katherine - Stefan alig tudta kipréselni magából a szavakat. - Hogy tudtad odaadni neki? Azután, amit megosztottunk…
- Amit megosztott veled? - ez Damon hangja volt, mint egy ostort lett volna, s dühe Stefan-on csattant volna. - Tegnap este odajött hozzám. A választás már megtörtént. - és Damon lehúzta a magas gallérját, megmutatva ezzel két apró sebet a torkán. Stefan nézte őket, harcolt az émelygés ellen.
Ugyanolyanok voltak, mint a saját sebei.
Megrázta a fejét mélységes zavarában. - De, Katherine… ez nem álom volt. Eljöttél hozzám…
- Elmentem mind a kettőtökhöz. - Katherine hangja nyugodt volt, és elégedett, és a szeme derűs.
Rámosolygott Damon-ra, majd Stefan-ra. - Ez legyengítette, de én annyira boldog voltam. Hát nem érted? – folytatta, döbbenten bámult rá, miközben beszélt. - Ez az én választásom! Szeretlek benneteket, és nem fogok választani közületek. Most mind a hárman együtt leszünk, boldogan.
- Boldog - Stefan elfojtotta a végét.
- Igen, boldog! Mi hárman leszünk, vidám társak, örökre. - Hangja megemelkedett, és sugárzó
gyermeki fény csillogott a szemében. - Mi mindig együtt leszünk, soha nem leszünk betegek, soha nem öregszünk meg, az idők végezetéig! Ez az én választásom.
- Boldog… vele? - Damon hangja remegett a dühtől, és Stefan látta, hogy általában nyugodt testvére, fehér volt dühében. - Ezzel a fiúval, aki köztünk állt, ez a fecsegő példaképe az erénynek? Most is alig bírom a látványát. Azt kívánom Istentől, hogy soha ne lássam újra, soha se halljam a hangját újra!
- És én is ugyanezt kívánom, testvér, - morgott Stefan, a szívét megszakadt a mellkasában. Ez volt Damon hibája, Damon megmérgezte Katherine agyát, így már nem tudta, mit csinál. - És az biztos, hogy azt mindig szem előtt fogom tartani. - tette hozzá dühösen.
Damon nem hazudtolta meg magát. - Akkor rántsd elő a kardod, persze ha megtalálod, - sziszegte vissza, szeme fekete fenyegetés volt.
- Damon, Stefan, kérlek! Kérlek, ne! - kiáltott fel Katherine, közéjük vetette magát, és megfogta
Stefan karját. Úgy nézett az egyikről a másikra, kék szeme szélesre tágult, fényes volt a visszafojtott könnyektől. - Gondoljatok csak arra, amit mondok. Testvérek vagytok.
- Nem én tehetek róla. - reszelt Damon a szavakat, mint egy átkot.
- De békélhetnél meg? Számomra Damon… Stefan? Kérlek.
Stefan részéről eleget akart tenni Katherine-nak, látta kétségbeesett tekintetét, és a könnyeit. De a sérült büszkesége és a féltékenysége túl erős volt, és tudta, az arca olyan kemény és merev, mint Damoné.
- Nem, - mondta. - Nem tudjuk. Meg kell válnod az egyikünktől, Katherine. Soha nem
fogok osztozkodni vele.
Katherine keze elengedte a karját, és a könnyek záporoztak a szeméből, nagy cseppeket fröcskölve rá, a fehér ruhában. A lány lélegzete elakadt, fájdalmasan felzokogott. Aztán, még mindig sírva, felkapta szoknyáját és futásnak eredt.
- És akkor Damon elvette a gyűrűt, amit adott neki, és felvette azt, - mondta Stefan, hangja rekedt volt a megerőltetéstől és az érzelemtıl. - És azt mondta nekem: Szükségem lesz még rá, testvér. - És aztán elment.
Megfordult, pislogott, mintha erős fényről jött volna a sötétbe, és nézte Elena-t.
Az ágyon ült mozdulatlanul, és őt nézte azokkal a szemekkel, amelyek annyira hasonlítottak
Katherine-re. Különösen most, amikor tele volt bánattal és félelemmel. De Elena nem futott. Beszélt hozzá.
- És… mi történt azután?
Stefan keze erőszakosan, reflexszerűen ökölbe szorult, s elszakadt az ablaktól. Nem olyan emlék. Nem tudta elviselni, hogy emlékezzen rá, még kevésbé megpróbálni beszélni róla. Hogy tehette ezt?
Hogyan tudná Elena-t a sötétségbe vinni és megmutatni neki azokat a szörnyű dolgokat, amik ott leselkednek?
- Nem, - mondta. - Nem tudok. Nem tudok.
- El kell mondanod. - mondta halkan. - Stefan, ez a történet vége, nem igaz? Ez az, ami a falak mögött van, ez az, amitől félsz, hogy láthatom. De ez kell, hadd nézzem meg. Ó, Stefan, most már nincs, vissza út.
Érezte, hogy a rémület megérinti, a tátongó gödröt látott, olyan tisztán, annyira jól, az a nap, régen.
A nap, mikor minden véget ért, amikor minden elkezdődött.
Érezte, hogy megfogja a kezét, és látta, hogy Elena ujjaival körbe zárja, meleget adva neki, erőt adva neki. A szemét rá vetette. - Mondd el nekem.
- Azt akarod tudni, mi történt ezután, mi lett Katherine-nel? - suttogta. A lány bólintott, szeme szinte vak volt, de még mindig figyelt. - Akkor elmondom neked. Meghalt a következő napon. Damon, a testvérem és én, mi megöltük.

Nincsenek megjegyzések:

Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes