1. fejezet
Jeges szél korbácsolta Elena haját az arca körül, tépdesve világos pulóverét. A tölgyfa
levelek, örvénylettek, ostorozták ágaikkal a többsoros gránát sírok között. Elena keze hideg
volt, ajka és arca zsibbadt, de bátran állt a sikoltó széllel szembe.
- Damon!
Ez az időjárás, az ö műve volt, ereje fitogtatása. Megpróbálta elijeszteni. De ez nem fog
működni. A gondolat, hogy ezt az erőt használta Stefan ellen, forró dühként tört rá, a jeges
szél ellenére. Ha Damon bármit csinált Stefannal, ha, Damon bántotta őt…
- Az Isten verje meg, válaszolj nekem – kiáltotta a temetőt körülvevő tölgyfák felé.
Egy barna, halott tölgyfa levél landolt a lábánál, de nem érkezett semmi válasz. Fölötte az ég
szürke volt, szürke mind a sir kövek, amik körülvették. Elena, haragot és csalódóságot érzett.
Tévedett. Damon mégsem volt itt. Egyedül volt az öt körülvevő széllel.
Megfordult, és megijedt.
Mögötte állt, olyan közel hozzá, hogy a ruhája súrolta az övét mikor megfordult. Ekkora
távolságnál, észre kellett volna vennie, meg kellett volna, érezze egy másik ember közelségét.
De, természetesen Damon nem volt ember.
Hátratántorodott néhány lépést, még mielőtt leállíthatta volna magát. Minden ösztöne, ami
mostanáig csendben volt arra ösztökélte öt, hogy meneküljön.
Összeszorította az ökleit. - Hol van Stefan?
Egy ránc jelent meg Damon sötét szemöldökei fölött. - Milyen, Stefan?
Elena előre lépett, és lecsapott rá.
Elena, lépett egyet előre, és megpofozta. Nem volt szándékában megtenni, és miután
megtörtént, szinte el sem hitte, hogy mit tett. De minden ereje benne volt és akkorát csattant,
hogy Damon félrekapta a fejét. Égett a keze. Csak állt nézte öt, és próbált megnyugodni.
Feketébe volt öltözve, mint mikor legelőször meglátta öt. Puha fekete csizma, fekete farmer,
fekete pulóver és fekete bőrdzseki. És pont úgy nézett ki, mint Stefan. Nem tudta, hogy nem
vette észre ezt hamarabb. Ugyan az a fekete haj, ugyan az a sápadt bőr, és ugyan az a zavarba
ejtő szép külső. De az ő haja egyenes volt, nem hullámos, a szemei éjfeketék, és a szája
kegyetlenségről árulkodott.
Lassan fordította vissza a fejét, és amikor ránézett látta, hogy meg van pirosodva a hely, ahol
megpofozta.
4
- Ne hazudj nekem. – mondta remegő hanggal. - Tudom, hogy ki vagy. Tudom, hogy mi
vagy. Tegnap este megölted Mr. Tanner-t. És most Stefan eltűnt.
- Valóban, eltűnt?
- Tudod, jól hogy igen.
Damon rámosolygott, majd hirtelen el is komolyodott.
- Figyelmeztetlek, ha csak egy ujjal is bántottad őt…
- Akkor mi? – kérdezte – Akkor mit fogsz tenni, Elena? Mit tudsz tenni ellenem, Elena?
Elena, elhallgatót. Most először vette észre, hogy a szél, megállt halálos csend vette őket
körül, és ők úgy álltak ott mozdulatlanul, mintha valami mágikus, erős körben állnának, és
minden, a szürke ég, a lila bükk, a barna tölgy, még maga a föld is, valamiképp hozzá volt
kötődve, mintha abból merítené erejét. Csak állt előtte, fejét kicsit hátra hajtva és szemei
furcsán fénylettek.
- Nem tudom. – suttogta – De ki fogok valamit találni. Azt elhiheted.
Hirtelen nevetni kezdett és Elena szíve megrándult, keményen kezdett verni. Istenem,
csodálatos volt. A jóképű túl gyenge és színtelen szó volt rá. Mint általában, a nevetés csak
egy pillanatig tartott, és habár az ajkai nevettek a szeme komoly maradt.
- Hiszek neked – mondta, körülnézve a temetőben. Majd hirtelen kinyújtotta a kezét feléje –
Túl jó vagy a testvéremnek - mondta könnyedén.
Először, el akarta lökni a kezét, de nem akart megint hozzá érni. - Mond, meg hogy merre
van!
- Később, esetleg, valamiért cserébe. - Visszahúzta a kezét, Elena csak most jött rá, hogy a
rajta hordott gyűrű olyan, mint Stefan-é: ezüst lapis lazuli kővel. Emlékezz erre, gondolta
vadul. Ez fontos.
- A testvérem, - folytatta, - egy bolond. Azt gondolja, hogy mert úgy nézel ki, mint Katherine,
te is gyenge és könnyen irányítható vagy, mint ő. De téved. A város másik feléről is éreztem a
haragodat. Érzem most is, mint egy sivatagi forróság. Erős vagy Elena, még így is. De
annyival erősebb lehetnél…
Csak bámult rá, nem értette, és nem szerette a hirtelen témaváltozást. - Nem tudom, miről
beszélsz. És mi köze mindennek Stefanhoz?
- A hatalomról beszélek, Elena. - Hirtelen közel lépett hozzá, mélyen a szemébe nézett,
hangja lágy és sürgető volt. - Már mindent megpróbált mást, és semmi sem elégedett veled.
Kipróbáltál minden mást, és semmi nem elégített ki téged. Te vagy az a lány, akinek meg van
mindene, de mégis mindig csak valami mást keresel, valamire halálosan szükséged van, és
nem tud elérni. Ez az, amit felajánlok neked. Hatalom. Örök élet. És érzések, amit azelőtt
soha nem éreztél.
5
A lány megértette, az epe nőtt a torkában. A lány félrenyelt a rémülettől és a megtagadástól. –
Nem.
- Miért ne? – suttogta – Miért ne próbálnád ki Elena? Légy őszinte. Nincs egy olyan részed,
sem amely akarná? - Szemei tele voltak forrtsággal és szenvedéllyel, fogva tartva őt. - Olyan
érzelmeket tudok benned ébreszteni, amik mostanáig mélyen szunnyadtak benned. Elég erős
vagy, hogy a sötétben élj, a sötétség királynője lehetnél. Miért ne fogadnád el azt a hatalmat?
Engedd, meg hogy segítsek neked.
- Nem, - mondta, fájdalmas elszakítva tőle a tekintetét. A lány nem nézett rá, nem engedte
meg magának. A lány nem engedte meg, hogy elfelejtse… elfelejtse, nem felejtheti el…
- Ez a végső titok, Elena, - mondta. Hangja olyan volt, mint a simogatás, mintha a kezével
megérintette volna a torkát. - Te olyan boldog leszel, mint még soha.
Volt valami igazán fontos, amit szem előtt kellett tartania. Damon használta az erejét, amitől
elfelejti, de ő nem engedte, hogy elfelejtse…
- És mi együtt leszünk, te meg én. - Hűvös mozdulattal megsimogatta a nyaka oldalát,
lecsúsztatva vele a pulóver gallérját. - Csak mi ketten, örökre.
Hirtelen fájdalom nyilallt bele, ahogy ujjai elérték a két pici lyukat a nyakán, és akkor az
elméje, kitisztult.
Nem felejtheti el… Stefan-t.
Ez volt az, amit el akart tüntetni az elméjéből. Stefan emléke, a zöld szeme, és a mosolya, ami
mögött mindig ott volt a szomorúsága. De most semmi nem tudta kitörölni a gondolataiból
Stefan-t, és azt, amit együtt átéltek. Elhúzódott Damon-tól, miközben félre lökte azokat a
hűvös ujjhegyeket. Egyenesen rá nézett.
- Én már megtaláltam, amit akarok, - mondta brutálisan. - És akivel örökké lenni akarok.
A feketeség megint ott volt a szemébe, és hirtelen hideg levegő söpört végig rajtuk. Ahogy a
szemébe nézett. Elenának egy kobra jutott eszébe, amint épp támadni készül.
- Ne légy hülye, mint az öcsém, - mondta. - Vagy lehet, hogy téged is úgy kellene kezelnem.
Most már megijedt. Nem tehetett ellene semmit sem, a félelme a csontjáig hatolt. A szél újból
felélénkül t.- Mond meg, hol van, Damon.
- Ebben a pillanatban? Nem tudom. Nem tudsz egy pillanatra, másra gondolni?
- Nem! - Megborzongott, a haja az arcába lógott újra.
- És ez a végleges válaszod, mára? Legyen, nagyon akarod játszani velem ezt a játékot Elena.
De következmények nem lesznek vidámak.
Biztos vagyok benne - Muszáj, volt megállítani, mielőtt újra bejut a fejébe – és nem is tudsz
meg félemlíteni Damon, vagy ez még nem tűnt fel neked? Mihelyt Stefan elmondta, hogy mi
6
voltál, és miket tettél, elvesztettél fölöttem minden hatalmat. Utállak, undorodom tőled. És
nem tehetsz ez ellen semmit sem, már nem.
Az arca megváltozott, megfagyott, kegyetlen lett és keserű. Felnevetett és csak nevetett és
nevetett. - Semmit?? Bármit megtehetek veled, és azokkal, akik fontosak neked. Fogalmad
sincs, hogy miket tudok tenni Elena, de majd megtudod.
- Jön a tél Elena – mondta, és hangja a szél ellenére is tisztán hangzott – Egy, nem igazán
megbocsátó évszak, mielőtt itt lesz, megtudod, hogy mire is vagyok képes. Mielőtt beköszönt
a tél, csatlakozni fogsz hozzám, az enyém leszel.
- Jön a tél, Elena - mondta, a hangja tiszta volt és hűvös akár a szél üvöltése. - Egy
engesztelhetetlen szezon. Mielőtt eljön, megtanulod, hogy mit tudok és mit nem. Mielőtt itt a
tél, csatlakozol hozzám. Te az enyém leszel.
Az örvénylő fehérség elvakította, és már nem látta sötét szemeit. Most még a hangja is
elhalványult. Átfonta magát a karjaival, fejét lehajtotta, egész testéből remegett. Stefan… -
suttogta.
- Jah, és még valami – hallatszott megint Damon hangja – az előbb Stefan után érdeklődtél.
Ne zavartasd magad, miatta, Elena. Tegnap este megöltem.
Felkapta a fejét, de nem volt mit látnia. Csak a fehérséget, ami az orrát zavarta. És csak abban
a pillanatban, jött rá, mi is az. Hópehely.
November elsején, havazni kezdett. Eltűnt a nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése