16. fejezet
volt, mintha a távoli gyermekkorában történt volna, alig emlékezett rá. De tudta, hogy ma szembe kell
néznie a következményeivel.
Tegnap este szembe kellett néznie Judith-al. A nagynénje szörnyen ideges volt, amikor a szomszédok
meséltek neki a gyilkosságról, és még idegesebb lett, amikor senki sem tudta, hogy hova tőnt Elena.
Mire Elena hazaért, már majdnem két óra volt, és nagynénje teljesen kétségbeesett, annyira aggódott
érte.
Elena tudott magyarázatot adni. İ csak annyit mondott, hogy Stefannal beszélt, mert ıt vádolta
mindenki, és hogy ı tudta, hogy ártatlan. Semmi többet, nem mondott semmi mást arról, ami történt,
el kellett titkolnia mindent. Még ha Judit el is hinné, akkor sem értené meg soha.
És ma reggel Elena elaludt, és már késésben volt. Az utca néptelen volt, rajta kívül nem volt senki
más, ahogy az iskola felé sietett. Feje fölött, az ég szürke volt és a szél is megerısödött. A lány
kétségbeesetten akarta látni Stefan-t. Egész éjjel, miközben nyugtalanul aludt, rémálma volt, amibe ı
is szerepelt.
Egy álom különösen valós volt. Abban látta Stefan sápadt arcát és a dühös, vádló szemét. Fölemelt
egy könyvet, és felé nyújtotta, majd azt mondta: - Hogy tehetted ezt, Elena? Hogy tehetted ezt? -
Aztán leejtette a könyvet a lábához, és elment. Kiabált utána, könyörgött, de ı tovább folytatta az
útját, amíg eltőnt a sötétben. Amikor lenézett a könyvre, látta, hogy sötétkék bársonykötéső. A naplója
volt az.
Reszketett a haragtól, újra átgondolta, hogyan lopták el a naplóját. De mit jelent ez az álom? Mi volt a
naplójába, ami miatt Stefan ilyet tehetett?
Nem tudta. Csak annyit tudott, hogy látnia kell a fiút, hallani a hangját, érezni a karját, ahogy átöleli.
Amiatt, hogy távol volt tıle, úgy érezte, hogy elszakítják a saját testétıl.
Szaladt fel a gimnázium lépcsıin, a majdnem üres folyosókon. Az idegen nyelv szárny felé, mert
tudta, hogy Stefan elsı órája latin volt. Ha végre látja egy pillanatra, akkor rendben lesz.
De nem volt az osztályban. Az ajtó kis ablakán keresztül látta, hogy a helye üres. Matt ott volt, és a
kifejezéstıl az arcán nagyobb félelmet érzett, mint valaha. Folyton Stefan helyére bámult, beteges
félelemmel.
Elena mechanikusan elfordult az ajtótól. Mint egy gép, felmászott a lépcsın, és ment a trigonometria
terembe. Ahogy kinyitotta az ajtót, látta, hogy minden arc felé fordul, ezért sietve csúszott az üres
asztalhoz, Meredith mellett.
Ms. Halpern megállt az anyaggal egy pillanatra, úgy nézett rá, majd folytatta. Amikor a tanár
visszafordult a táblához, Elena Meredith-re nézett.
Meredith odanyúlt, hogy megfogja a kezét. - Minden rendben? - suttogta.
- Nem tudom, - mondta Elena ostobán. Úgy érezte, mintha a levegı körülötte fojtogatta volna, mintha
hatalmas tömeg nehezedett volna rá. Meredith ujjait száraznak és forrónak érezte. - Meredith, tudod,
hogy mi történt Stefannal?
- Úgy érted, te nem tudod? - Meredith sötét szeme tágra nyílt, és Elena érezte, hogy a súly tovább nı,
és összezúzza. Mintha mélyebb, és mélyebb víz alá kerülne, szkafander nélkül.
- İk nem… tartóztatták le ıt, ugye? - mondta, kikényszerítve magát, hogy kiejtse a szavakat.
- Elena, ez annál is rosszabb. İ eltőnt. A rendırség kiment a panzióba korán reggel, és nem volt ott.
Jöttek az iskolába is, de ma nem jelent meg. Azt mondták, megtalálták a kocsiját elhagyottan, kinn az
Old Creek Road-nál. Elena, azt hiszem, elment, elhagyta a várost, mert bőnös.
- Ez nem igaz, - mondta Elena fogai közt szőrve. Látta, hogy minden ember megfordul, és ıt bámulja,
de nem foglalkozott vele. - İ ártatlan!
- Tudom, hogy azt hiszed, Elena, de mi mást jelenthetne az, hogy elment?
- İ nem. İ nem. - Valami belül égett Elena-ban, a harag tüze, hogy elsöpörve a nyomasztó félelmet.
A légzése szabálytalan volt. - A saját, szabad akaratából soha nem hagyta volna el a várost.
- Úgy érted, valaki kényszeríthette? De ki? Tyler nem meri…
- Kényszeríttették ıt, vagy még rosszabb, - Elena elhallgatott. Most az egész osztály ıket bámulta, és
Ms. Halpern kinyitotta a száját. Ám Elena hirtelen felállt, nézte ıket, de nem látta. - Isten segítsen
neki, ha bántotta Stefan-t, - mondta.
- Isten segítsen neki. - Aztán sarkon fordult, és az ajtó felé ment.
- Elena, gyere vissza! Elena! - Hallotta a háta mögött Meredith és a Ms. Halpern kiabálását. De ı ment
tovább, egyre gyorsabban és gyorsabban, csak azt látta, ami elıtte volt, és agya csak egy dolgon járt.
Azt hitték, a lány Tyler Smallwood-t akarja elkapni. Jó. Pazarolják csak az idejüket azzal, hogy rossz
irányba futnak. Tudta, mit kell tennie.
A lány elhagyta az iskolát, s megcsapta a hideg, ıszi levegı. Gyorsan mozgott, így hamar megtette a
távot az iskola és Old Creek Road között. Onnan a Wickery híd felé fordult, majd a temetıben.
Jeges szél korbácsolta a haját, és csípte az arcát. Tölgyfalevelek röpködtek körülötte, kavarogva a
levegıben. De a tőz tombolt a szívében, és a perzselı meleg ellenállt a hidegnek. Most jött rá, hogy
mit is jelent az, hogy féktelen düh.
Nagyokat lépett a lila bükkökön és a szomorúfüzeken túl, az öreg temetı közepe felé, és lázas
tekintettel nézett körül.
Fenn, a felhık úgy özönlöttek, mint egy szürke folyó. A tölgyek és bükkök ágai vadul csapkodtak.
Egy szélroham több maroknyi levelet sodort az arcába. Olyan volt, mintha a temetı el akarná ıt őzni,
mintha megmutatná neki rettenetes erejét, mellyel elkergetheti ıt.
Elena figyelmen kívül hagyta az egészet. A lány megpördült, s égı tekintetével kutatott a sírkövek
között. Azután megfordult és közvetlenül a szél dühébe kiabált. Csak egy szót, de csak ezzel hozhatta
vissza ıt.
"Damon!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése