A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2010. május 22., szombat

Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 2. fejezet




2. fejezet
Természetellenes szürkület lógott az elhagyott temetőben. A hó elhomályosította Elena
szemét, és a széltől zsibbadt a teste, mintha jeges vízbe esett volna bele. Ennek ellenére
makacsul nem fordult az új temető és a mögötte lévő út felé. Amennyire meg tudta ítélni,
Wickery híd egyenesen előtte volt. És ő arra indult.
A rendőrség, az Old Creek úton találta meg, Stefan elhagyatott autóját. Ami azt jelentette,
hogy valahol az erdő és Drowning patak között hagyta el. Elena rábukkant a temetőn
keresztül vezető, benőtt ösvényre elindult rajta, kezeivel körül ölelve magát. Egész életében
ismerte ezt a temetőt, és akár vakon is megtalálja az utat.
Mire átvágott a hídon, a remegés már fájdalommá alakult. Már nem havazott annyira, de a
szél, még rosszabb volt. Átvágott a ruháin, mintha papír zsebkendőből lenne, elállítva a
lélegzetét.
Stefan – suttogta – miközben ráfordult az Old Creek útra, észak felé tartva. Nem hitt neki. Ha
Stefan halott lenne, ő tudná, érezné. Életben van valahol, és neki muszáj megtalálnia. Bárhol
lehet odakint, ebben a vakító fehérségben, sebesülten, megfagyva. Homályosan, Elena,
érzékelte, hogy nem jó irányba halad, már nem racionális. Minden gondolata, egyetlen
dologra szűkült. Megtalálni, Stefant.
Egyre nehezebben tudta tartani az irányt. Jobb oldalán a tölgyek voltak a balon meg a patak.
Tántorgott, és lelassult. A szél már nem volt annyira erős, de, ö nagyon fáradt volt. Le kellet
ülnie és megpihenni, még ha csak egy pillanatra is.
Mikor leült, hirtelen rádöbbent, hogy, mennyire buta is volt, hogy egyedül indult el Stefant
megkeresni. Stefan majd megtalálja őt. Csak itt kell ülnie és várni rá. Biztos eljön majd érte.
Elena, lehunyta a szemét, és fejét a térdeire hajtotta. Sokkal melegebb volt így. Az elméje
elhomályosult, és látta Stefant mosolyogni rá. Átölelte, erős karjai közt ellazult, biztonságban
érezte magát, boldog volt. Otthona volt. Ott volt, ahová tartozott. Stefan soha nem engedné,
hogy bármi baja essen.
De akkor, ahelyett hogy ölelte volna őt, Stefan elkezdte rázni, tönkretéve a nyugalmát. Látta,
sápadt arcát, fájdalommal tel zöld szemeit. Próbálta megnyugtatni, elmondani neki hogy
minden rendben, de nem hallgatott rá.
- Elena, állj fel – kiáltotta, és látta a sürgetést a zöld szemiben – Elena, állj fel, azonnal. Elena,
kellj fel. A hang, magas vékony és ijedt volt. - Gyerünk, Elena, kellj fel, nem tudunk így vinni
téged.
Pislogva, próbált az előtte lévő arcra fókuszálni. Kicsi, szív alakú arc volt, majdnem áttetsző
bőr, pirosban fénylő göndör fürtökkel körülvéve. Barna szemeiben aggodalmat vélt
felfedezni.
- Bonnie, - mondta lassan. – Mit keresel te itt?
8
- Segített nekem megkeresni, téged - válaszolta egy hang a másik oldaláról. Lassan arra
fordult, egy elegánsan boltozott szemöldököt, és egy olíva színű arcot látott maga előtt.
Meredith általában gúnyos fekete szemeiben, most aggódást látott. - Állj fel Elena, ha nem
akarsz komolyan jéghercegnővé válni.
Egész testét, vastag hótakaró borította be. Elena mereven állt a két lányra támaszkodva,
miközben ők visszavezették Meredith autójáig.
Melegebb kellett volna, hogy legyen az autóba, de Elena idegvégződései kezdtek visszatérni
az életbe, és remegni kezdett, ráébresztve, hogy mennyire fázik. A tél egy meg nem bocsátó
évszak, gondolta miközben Meredith beindította az autót.
- Mi folyik itt, Elena? - mondta Bonnie a hátsó ülésről. - Mi a fenét gondoltál, hogy csak úgy
elrohantál az iskolából? És hogy jöhettél ki ide?
Elena habozott majd megrázta a fejét. Semmi mást nem akart, mint elmondani Bonnienak és
Meredithnek mindent. Elmondani azt a rémisztő igazat Démonról és Stefanról, és arról, hogy
mi is történt valójában Mr. Tannerel. De nem tehette.
Még ha hinnének is neki, ez nem az ő titka volt.
- Mindenki téged keres. – mondta Meredith – az egész iskola feldúlt, és a nagynénid majd
megörült.
- Sajnálom – suttogta Elena, megpróbálva leállítani az áradatot. Befordultak a Maple Streetre,
a házuk elé.
- Judit nénikéje, fűtött takarókkal várta odabent. Tudtam, ha megtalálnak, félig meg leszel
fagyva – mondta egy céltudatosan vidám hanggal, miközben Elena után nyúlt – Havazik
mindenszentek utáni napon. El sem tudom hinni. Hol találtátok meg, lányok?
- Az Old Creek Road-nál, túl a hídon. - mondta Meredith.
Judit néni arcából kifutott a szín. - A temető közelében? Ott ahol azok a támadások voltak?
Elena, hogy tehetted ezt? – elcsuklott a hangja, ahogy ránézett – Mindegy, majd máskor
beszéljük ezt meg. Most előbb vesd, le magadról ezekez a vizes ruhákat.
- Vissza kell mennem, amint megszáradtam – mondta Elena. Az agya megint rendesen
működött és rájött, hogy valójában nem is látta Stefan, az csak egy álom volt. Stefan, még
mindig nem került meg.
- Neked, semmi ilyet nem kell tenned – szólalt meg Robert, Judith néni vőlegénye. Elena
észre sem vette mostanáig – a rendőrség, már keresi Stefant, hagyd rájuk a dolgot. Ez a
munkájuk.
- A rendőrség azt hiszi, hogy ő ölte meg Mr. Tannert, de ez nem igaz. Nem ő tette. Tudod,
igaz? - Amíg Judit néni lehúzta róla a nedves ruhákat, segélykérően nézett egyik arcról a
másikra, de mind ugyanazt tükrözték. - Tudjátok, hogy nem ő tette, igaz!? – kiáltotta már-már
hisztérikusan.
9
Csend vette körül. - Elena – szólalt meg végül Meredith – Mind szeretnénk elhinni, hogy nem
ő tette, de… nos, azzal nem segít magán, hogy elfutott.
- De ő nem futott el. Nem futott el. Nem futott el.
- Jól van Elena, hallgass most már. Ne idegesítsd fel magad. Azt hiszem, beteg leszel. Olyan
hideg volt ott kint, és te csak egy pár órát aludtál tegnap éjjel. - Tétován, megsimogatta az
arcát.
Hirtelen, mindez túlságosan sok lett Elenának. Senki nem hitt neki. Sem a barátai, sem a
családja. Abban a pillanatban, úgy érezte, mintha ellenségek vennék körül.
- Nem vagyok beteg! – kiáltotta, és ellökte Judith néni kezét.
- És nem vagyok őrült sem, bármit is gondoljatok. Stefan nem futott el, és nem ő ölte meg Mr.
Tannert, és nem érdekel, hogy elhiszitek e vagy sem. - Judith néni forgolódott körülötte, és
próbálta siettetni felfelé a hálószobába, ő meg hagyta magát. De nem feküdt le, mikor Judit
néni azt javasolta, pihenjen le mivel biztos fáradt lehet. Ehelyett a kandalló előtti kanapéra ült,
hogy minél hamarabb megszáradjon. A telefon egész délután csengett, és hallotta, mikor
Judith néni mindenkinek azt mondja, hogy már jól van, csak a tegnapi tragédia kiakasztotta
egy kicsit, de miután pihen egy kicsit, olyan lesz, mint újkorában.
Meredith és Bonnie odaültek melléje. - Akarsz beszélni róla? – kérdezte Meredith halkan.
Csak megrázta a fejét és bámult tovább a lángokba. Ők mind ellene voltak. És Judith néninek,
nincs igaza. Nem volt jól. És nem is lesz jól, amíg Stefan elő nem kerül.
Matt lépett be. Szőke haja és kék csuklyás kabátját, hó lepte be. Elena bizakodóan felnézett rá.
Tegnap Matt segített megmenteni Stefant, mikor az iskola többi része meg akarta lincselni őt.
De ma, csak józan sajnálatot látott a szemében és aggódást, de csak iránta.
A csalódás kibírhatatlan volt. - Mit keresel itt? Megtartod az ígéreted, hogy vigyázol rám? -
kérdezte Elena gúnyosan.
Fájdalom csillant a szemeiben, de hangja nyugodt volt mikor megszólalt. - Lehet, részben, de
akkor is vigyáznék rád, ha nem ígértem volna meg. Aggódtam érted. Figyelj Elena…
Nem volt olyan hangulatban, hogy bárkit is meghallgasson. - Nos, én jól vagyok, köszönöm
kérdésed. Kérdezz csak meg bárkit. Most már nem kell aggódnod. Azon kívül, nem látom be,
miért kellene betartanod egy gyilkosnak tett ígéretedet.
Matt, döbbenten Bonnira és Meredithre nézett majd csalódottan megrázta a fejét. - Nem vagy
igazságos.
De Elena semmi kedvet nem érzett, ahhoz sem hogy igazságos legyen. - Mondtam már, abba
hagyhatod az aggódást, semmi közöd hozzám. Jól vagyok.
A célzás nyilván való volt. Matt megfordult és elindult kifelé, pont mikor Judith néni a
szendvicseket hozta be.
10
- Bocsánat, nekem mennem kell - motyogta miközben az ajtó felé sietett. Távozott anélkül,
hogy visszanézett volna.
Meredith, Bonnie, Judith néni, és még Robert is próbálták rá venni, hogy egyen és
beszélgessenek, de neki semmi kedve nem volt sem enni, sem beszélgetni. Az egyedüli, aki
nem érezte magát nyomorúságosan az Margaret volt, Elena kis húga. Egy négy éves
ártatlanságával, felmászott Elena ölébe és felajánlotta neki a Halloween-i cukorkája egy
részét.
Elena erősen magához szorította, arcát húga szőke hajába temette. Ha Stefan, fel tudta volna
hívni, vagy akár csak egy üzenetet hagyhatott volna, mostanra már megtette volna. Semmi,
abszolút semmi nem állíthatta volna meg öt, hacsak nem fekszik valahol sérülten, vagy
csapdába esett vagy…
Nem engedte meg magának, hogy az utolsó vagy -ra gondoljon. Stefan él. Neki élnie kell.
Damon hazudott.
De Stefan bajban volt, és neki meg kellet találnia öt. Egész este aggódott miatta és
kétségbeesetten próbált valami tervet kitalálni. Az biztos, hogy teljesen egyedül van. Nem
számíthat senki másra.
Kezdett besötétedni. Elena felállt a kanapéról és nagyot ásított.
- Fáradt vagyok – mondta csendesen – lehet, mégis beteg leszek. Azt hiszem, lefekszem.
Meredith élesen nézett rá. Majd Judith néni felé fordult. - Miss. Gilbert, ha nem bánná, Bonni
és én itt maradnánk ma éjszakára, tudja, szórakoztatni Elenát.
- Micsoda jó ötlet – mondta Judith néni – rendben, ha szüleitek nem bánják, akkor én sem.
- Hosszú az út vissza a városba. Azt hiszem, én is maradnék – szólalt meg Robert – alhatok a
kanapén. Judith néni ellenkezett, hogy van elég vendégszoba fent az emeleten, de Robert
ragaszkodott a kanapéhoz.
Miközben a kanapén ült Elena kipillantott a bejárati ajtóra. Tökéletesen rálátni. Szóval ezt
együtt főzték ki. Így akartak meg győződni arról, hogy nem fogja elhagyni a házat.
Mikor kicsivel később kijött a fürdőszobából, piros kimonójába burkolózva, Mereditht és
Bonnit az ágyán ülve találta.
- Nos, hello Rosencranzt és Guildenstern – mondta keserűen.
Bonnie, aki eddig lehangoltnak tűnt, most óvatosan nézett Meredithre.
- Tudja, hogy kik vagyunk. Úgy értem arra gondol, hogy a nagynénje kémjei vagyunk –
értelmezte Meredith. - Elena, igazán tudhatnád, hogy ez nem igaz. Nem tudnál egy kicsit
jobban bízni bennünk?
- Nem tudom? Bízhatok?
11
- Igen, mivel a barátaid vagyunk. - Mielőtt Elena megszólalhatott volna, Meredith leszökött az
ágyról, és becsukta az ajtót – és most, életedben először figyelj rám te kis idióta. Igaz, nem
tudjuk, mit gondoljunk Stefanról. De nem veszed észre, hogy ez egyedül a te hibád? Az első
pillanattól kezdve, ahogy összejöttetek, kizársz minket mindenből. Történtek dolgok, amiket
nem mondtál el nekünk, vagy legalább is nem a teljes igazságot. De mindezek ellenére,
mindazok ellenére, ahogy viselkedtél, mi még mindig a barátaid vagyunk, mi még mindig
aggódunk érted. Mi melletted állunk és segíteni akarunk. És ha te ezt nem látod, akkor tényleg
idióta vagy.
Elena, Meredithről, Bonnie sápadt arcára nézett. Bonnie bólintott.
- Igaza van – mondta, miközben sűrűn pislogott, hogy a könnyeit visszatartsa – még ha te nem
is szeretsz minket, mi szeretünk téged.
Elena, érezte, hogy a saját szemei is megtelnek könnyel, és mielőtt észbe kaphatott volna,
Bonnie máris a nyakába borult, és már nem tudták megállítani a könnyeket.
- Sajnálom, hogy nem beszéltem veletek. Sajnálom, hogy nem mondtam el dolgokat, és
tudom, hogy nem értitek meg, és még csak meg sem magyarázhatom, miért nem mondhatom
el. Én nem tehetem – hátra lépett, kitörölte a könnyeket s szeméből és rájuk nézett – Nem
számit hogy minden bizonyíték Stefan ellen szól, nem ő ölte meg Mr.Tannert. Tudom, hogy
nem ő tette, mert tudom, hogy ki a gyilkos. Ugyan az a személy, aki megtámadta Vickit, és
aki megölte azt az öregembert a híd alatt. És – egy pillanatig habozott – Bonnie, azt hiszem ő
ölte meg Jangcét is.
- Jangcét? - Bonnie szemei kitágultak – de miért akarna megölni valaki egy kutyát?
- Nem tudom, de ott volt azon az éjszakán a házadban, és dühös volt nagyon… Annyira
sajnálom Bonnie.
Bonnie meghökkenve rázta meg a fejét, Meredith megkérdezte – Miért nem mondtad el a
rendőrségnek?
Elena nevetése kissé hisztérikus volt – Ez nem olyasmi, amivel ők meg tudnának birkózni. És
ez egy másik dolog, amit nem tudok megmagyarázni. Azt mondtátok, hogy bíztok bennem,
nos, ebben megint bíznotok kell bennem.
Meredith és Bonnie egymásra néztek, majd az ágytakaróra, ahol Elena ujjai idegesen
játszódtak egy fonallal a hímzésből. - Rendben – szolalt meg Meredith – Miben segíthetünk?
- Nem tudom. Nem tehetünk semmit… ha csak – megállt és Bonnira nézett. - Ha csak nem –
szolalt meg, megváltozott hangon – segítenétek nekem megtalálni Stefant?
Bonnie barna szemei, hitetlenkedve néztek rá. - Én, de mit tehetnék én? - Aztán, leesett – Oh.
Oh!
- Tudtad hol voltam az nap, a temetőbe mentem – mondta Elena – és te még azt is
megjósoltad, hogy Stefan az iskolába jön.
- Azt hittem, nem hiszel ezekben, a pszichés dolgokban. – mondta Bonnie csendesen.
12
- Azóta, megtanultam egy - két dolgot. Hajlandó vagyok elhinni bármit ami, segít megtalálni
Stefant. Ha csak egy esély is van rá.
Bonnie összegörnyedt, hogy még kisebbnek látsszék, mint volt. - Elena, te ezt nem érted.
Nem vagyok edzett. Ez nem olyasmi, amit kontrolálni tudok. És ez nem játék – már nem.
Minél gyakrabban használod, azokat az erőket annál gyakrabban használnak azok téged. És
végül, aztán bármikor használhatnak téged, akár akarod akár nem. Ez nagyon veszélyes.
Elena felkelt, és odasétált a cseresznyefa fésülködő asztalhoz, lebámulva rá anélkül, hogy
tényleg látná. Végül megfordult.
- Igazad van, nem játék. És hiszek neked is abban, hogy ez milyen veszélyes lehet. De ez
Stefan számára sem játék. Bonnie, úgy hiszem, hogy valahol odakint van, megsérült. És senki
sincs, aki segítsen neki, ráadásul senki nem keresi őt csak az ellenségei. Lehet, hogy
haldoklik. Lehet – lehet, hogy már meg is… - Összeszorult a torka. Lehajtotta a fejét és
próbált mély lélegzetet venni, hogy megnyugodjon. Mikor felemelte a fejét, látta, hogy
Bonnie Meredithre néz.
Bonnie kihúzta a vállait, ahogy felült. Az állát felemelte, a száját legörbítette, rendszerint
puha szemeiben most zord elhatározás látszott, ahogy Elenára nézett.
- Kell egy gyertya – csak ennyit mondott.
A gyufa fellobbant és szikrák szöktek a sötétbe, majd a gyertyák erős és fényes lángja
világította meg a szobát. Ez egy arany izzást kölcsönzött Bonnie sápadt arcának.
- Szükségem lesz mindkettőtökre, hogy segítsetek koncentrálni – mondta – nézzetek a
lángokba és gondoljatok Stefanra. Képzeljétek el magatok elé. Bármi is történjen,
folyamatosan nézzetek a lángokba, és semmi szín alatt ne szólaljatok meg.
Elena bólintott, aztán az egyetlen zaj a szobában az egyenletes légzés volt. A láng pislákolt és
táncolt a három lány fölött miközben keresztbetett lábbal ültek a földön. Bonnie behunyt
szemmel, lassan és mélyeket lélegzet, mint mikor valaki mély álomba zuhan.
- Stefan – gondolta Elena a lángokba bámulva. Megpróbálta öt maga elé képzelni,
felhasználva minden emlékét róla, gyapjú pulóvere durvaságát, bőr dzsekije illatát, erős
karjait körülötte. Oh, Stefan…
Bonnie légzése felgyorsult, mint mikor valakinek rémálmai vannak. Elena elszántan a
lángokba bámult, de amikor Bonnie megtörte a csöndet, a hideg végig futott a gerincén.
Először csak egy nyögés volt, aztán olyan volt, mint mikor valakinek nagy fájdalmai vannak.
Akkor, ahogy Bonnie dobálta a fejét, és szaggatottan lélegzett, szavak törtek elő belőle.
- Egyedül… - mondta, és megállt. Elena körmei a tenyerébe mélyedtek. - Egyedül… a
sötétben – mondta Bonnie. A hangja távoli, és kínzott volt.
Újra csend volt, aztán Bonnie megint beszélni kezdett, gyorsan.
13
- Sötét van és hideg. És egyedül vagyok. Valami van mögöttem… Hideg és kemény. Kövek.
Fájt eddig, de most már nem. Már zsibbadt vagyok a hidegtől… olyan hideg van. Bonnie
hirtelen kicsavarodott, mintha próbálna valamitől megszabadulni, aztán elnevette magát.
Félelmetes nevetés volt, már-már mintha sírásba fulladna. - Ez vicces… soha nem gondoltam
volna, hogy ennyire vágyódom majd a nap után. De itt mindig sötét van. És hideg. A víz a
nyakamig ér, jeges. Ez is vicces. Mindenhol víz, és én szomjas vagyok… olyan szomjas.
Elena érezte összeszorulni a szívét. Bonni Stefan fejében volt, ki tudja, mit fedezhet fel. -
Stefan, mond el nekünk hol vagy - gondolta kétségbeesetten – nézz körül, mond, el mit látsz.
- Szomjas… Szükségem van. Életre. - Bonnie hangja tele volt kétséggel, mintha nem tudná
pontosan, hogyan értelmezze. - Gyenge vagyok. Megmondta, hogy mindig én leszek a
gyengébb. Ő erős… egy gyilkos. De én is ez vagyok. Megöltem Katherinet, talán
megérdemlem, hogy meghalljak. Miért is ne adnám fel?
- Ne – kiáltotta Elena, mielőtt leállíthatta volna saját magát. Abban a pillanatban elfelejtett
mindent Stefan fájdalmán kívül. - Stefan.
- Elena- sírt fel Meredith. De Bonnie feje előre hullót és a szavak áradata hirtelen elhalt.
Elborzadva, Elena rájött mit tett.
- Bonnie, rendben vagy? Meg tudod újból találni? Nem akartam…
Bonnie felkapta a fejét. Szemei nyitva voltak, de nem nézett sem Elenára sem a lángokra.
Csak bámultak előre, a semmibe. Mikor megszólalt, a hangja torz volt, és Elena szíve megállt.
Nem Bonnie hangja volt, de Elena megismerte a hangot. Hallotta már Bonnie szájából,
korábban a temetőben.
- Elena – mondta a hang – ne menj a hídhoz. A halál az Elena. A saját halálod vár ott rád.
Aztán Bonnie összeesett.
Elena elkapta, és rázni kezdte – Bonnie – sikította – Bonnie.
- Mi… ó, nem. Engedj el. - Bonnie hangja gyenge volt és megrendült, de az övé volt. Fölé
hajolt, és kezét a homlokára tette.
- Bonnie, jól vagy?
- Igen, azt hiszem, de olyan furcsa volt. - Pislogva fel nézett. - Mi volt ez, Elena, ez a gyilkos
vagyok cucc?
- Emlékszel?
- Mindenre emlékszem. Nem tudom leírni, ez borzasztó volt. Mit akart azzal mondani?
- Semmit, - mondta Elena. - Hallucinált, ennyi az egész.
- Ő? - Meredith félbe szakította - Azt hiszed Stefan fejében volt?
14
Elena bólintott szemei megteltek könnyel. – Ő kellet, legyen. Igen, biztos Stefan volt, és épp
most árulta el nekünk hol van. A Wickery híd alatt, a vízben.

Nincsenek megjegyzések:

Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes