A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2010. május 22., szombat

Regény fordítás Vámpírnaplók 2. Küzdelem 6. fejezet

http://static.tvfanatic.com/images/gallery/vampire-diaries-cast_521x331.jpg

6. fejezet
Stefan a Gilbert nappaliban ült, udvariasan egyetértve azzal, ahogy Judit néni kérte. Az
idősebb nő kényelmetlenül érezte magát, hogy ő itt van, ehhez nem kellett gondolatolvasónak
lenni. De ő próbálkozott, így Stefan is próbálkozott. Azt akarta, hogy Elena boldog legyen.
Elena. Még nem is látta meg őt, de érezte, ő több volt, mint bármi más a szobában. Jelenléte
zárt szemhéján keresztül is olyan volt, mint a napfény. Amikor végre tényleg megengedte
magának, hogy szembe forduljon vele, az édes sokk volt, minden érzékének.
Annyira nagyon szerette őt. Soha többé nem látta már olyannak, mint Katherine, már
majdnem elfelejtette, hogy olyan volt, mint a halott lány. Minden szempontból annyira
különbözőek. Elena ugyanolyan sápadt volt, aranyhajú és bőre krémes, ugyanolyan finom
vonalak, mint Katherinenek, de a hasonlóságok itt véget érnek. A szeme lila volt a tűz
fényében, de általában olyan sötétkék, mint a lapis lazuli kő, és nem volt félénk sem, sem
gyerekes, mint Katherine volt. Éppen ellenkezőleg, a lelkét tükrözték, ragyogott, mint egy
mohó láng. Elena, Elena volt, és az ő képe váltotta fel Katherine szelíd kísértetét a szívében.
De az igazi ereje veszélyessé tette a szerelmüket. Nem volt képes ellenállni neki múlt héten,
amikor a lány felajánlotta neki a vérét. Elfogadja, hogy így nem halt meg, de ez már túl
messzire ment, Elena biztonságát veszélyeztette. A századik alkalommal, tanulmányozta
Elena arcát, változásra utaló árulkodó jeleket keresve. Krémes bőre egy kicsit sápadtabb
lenne? Tekintete kissé beesett?
Mostantól óvatosabbnak kell lennie. Sokkal óvatosabbnak. Gondoskodnia kell megfelelő
mennyiségű táplálékról, jól kell laknia állatokkal, így nem lenne olyan nagy a kísértés. Soha
nem hagyhatja, hogy a szükség túl erős legyen. Most, hogy rá gondolt, éhes lett. A száraz, égő
fájdalom végig futott a felső állkapcsán, suttogva a vénái és hajszálerei. Neki kint kellene
lennie az erdőben — érzékei feléledtek, ahogy érzékeli a száraz gallyak legcsekélyebb
reccsenését, az izmai készek a hajszára — nem itt, ahol a tűz fényében láthatja a halványkék
ereket Elena torkánál.
Elfordult karcsú torkától, amint Elena ránézett. - Akarsz menni a partira ma este? Elvihetjük
Judit néni autóját. - mondta. - De először maradnotok kellene vacsorára. - mondta Judith néni
gyorsan. - Majd veszünk valamit útközben. – ez azt jelentette, hogy vesznek valamit
Elenának, gondolta Stefan. Ő maga képes volt megrágni és lenyelni normál élelmiszereket, ha
kellett, de ez neki nem jó, és már régen elvesztette minden íz érzékét. Nem, az ő... ízlése
különleges volt, gondolta. És ha elmegy erre a partira, az azt jelenti, hogy még több órán át
nem tud táplálkozni. De bólintott, egyetértve Elenával.
- Ha akarod. - mondta. A lány akarta, rá volt kényszerülve. Látta rajta az elejétől kezdve. -
Rendben akkor meg kellene változnom. - Követte őt a lépcső aljához. – Viselj inkább valami
magas nyakú pulóvert. - mondta neki túl alacsony hangon ahhoz, hogy más is hallja. Kinézett
az ajtón, az üres nappaliba, és azt mondta: - Rendben lesz. Már majdnem meggyógyult.
Látod? Lehúzta csipkés gallérját, és az egyik oldalra elhajtotta a fejét.
Stefan megbabonázva nézte a két kerek nyomot a finom szemcséjű bőrén. Könnyű, áttetsző
bordó színe volt, mint a vizezett bornak. A fogait visszahúzta, és kényszeríttette magát, hogy
elforduljon. Hosszú ideig nézte, ami az őrültbe kergette.
39
- Nem így értettem. - mondta nyersen. Csillogó fátyol haja visszahullott a nyomokra, megint
elrejtve őket. - Oh.
- Gyertek csak be! - Amint besétáltak a szobába, leállt a beszélgetés. Elena az arcokat nézte,
amik feléjük fordultak, furcsa, alattomos szemek, és gyanakvó arckifejezés. Nem pont olyan
pillantások, amikhez hozzászokott, mikor megérkezett.
Egy másik diák volt, aki ajtót nyitott nekik; Alaric Saltzmant nem látta sehol. De Caroline ott
volt, egy bárszéken ült, ami előnyösen emelte ki a lábait. Egy gúnyolódó pillantást vetett
Elenára, azután valamilyen megjegyzést tett egy jobb oldalán levő fiúnak. Nevetett.
Elena érezte, hogy mosolya kezd fájdalmassá válni, újabb hullám kúszott fel az arcán. Aztán
egy ismerős hang jött felé. - Elena, Stefan! Ide. - Hálásan, észrevette Bonniet, aki Meredithel
és Ed Goffal egy fotelon ült a sarokban. Ő és Stefan letelepedett egy nagy kerevetre, velük
szemben, és hallotta, hogy a beszélgetés kezd ismét felélénkülni a teremben. Hallgatólagos
megállapodás szerint, senki nem említette a kellemetlenséget, amit Elena és Stefan érkezése
okozott. Elena úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. És Bonnie és Meredith is
segített neki. - Jól nézel ki. - mondta Bonnie melegen. - Imádom azt a piros pulóvert. Jól néz
ki. Igaz, Ed? - kérdezte Meredith, és Ed, aki kissé megdöbbent, egyetértett. - Szóval a te
osztályod is meg lett hívva? - kérdezte Elena Meredithet. - Azt hittem, hogy csak
hetedikeseket hívta.
- Én nem hiszem, hogy a meghívott a megfelelő szó. - válaszolta Meredith szárazon. -
Tekintettel arra, hogy a részvétel a fele az osztályzatunknak.
- Azt hiszed, hogy komolyan gondolta? E nem lehet komoly. - szólt közbe Ed.
Elena vállat vont. - A hangja komolynak tűnt. Hol van Ray? - kérdezte Bonniet.
- Ray? Ó, Ray. Nem tudom, valahol, azt hiszem. Itt van egy csomó ember.
Ez igaz volt. A Ramsey nappali tele volt, és ahogy Elena látta, a tömeg beözönlött az
ebédlőbe, az elülső társalgóba, és valószínűleg a konyhába szintén. Állandóan könyökök
súrolták Elena haját, ahogy mögötte járkáltak.
- Saltzman mit akart tőled óra után? - kérdezte Stefan.
- Alaric. - javította ki Bonnie kimérten. Azt kérte tőlünk, hogy hívjuk őt Alaricnek. Oh, ő csak
kedves volt. Rettenetesen érezte magát, mert arra késztetett engem, hogy felelevenítsek egy
olyan kínzó emléket. Nem tudta pontosan, hogy Mr. Tanner hogyan halt meg, és nem gondolt
rá, hogy én annyira érzékeny vagyok. Természetesen ő maga is hihetetlenül érzékeny, tehát
megérti, hogy ez milyen. Ő egy Vízöntő.
- Egy holddal, ami beúszik a horizontra. - mondta egy szuszra Meredith. - Bonnie nem hiszel
ebben a szemétben, ugye? Ő tanár; neki nem szabadna diákokkal kikezdenie.
- Nem próbálkozott semmivel! Pontosan ugyanezt mondta Tylernek és Sue Carsonnek is. Azt
mondta, hogy alakítanunk kellene egymásnak egy támogatócsoportot, vagy kellene írnunk
arról az éjszakáról egy esszét, hogy kifejezzük az érzéseinket. Azt mondta, hogy a tizenévesek
40
mind nagyon befolyásolhatóak, és nem akarja, hogy ez a tragédia tartós hatással legyen az
életünkre.
- Ó, testvér! - mondta Ed, Stefan elfordult köhögésnek álcázva nevetését. Bár nem
szórakozott, és Bonniet sem pusztán kíváncsiságból kérdezgette. Elena tudta, ő érezte, hogy
sugárzott belőle. Stefan úgy érzett Alaric Saltzman iránt, mint a legtöbb ember ebben a
szobában iránta érzett. Óvatosság és bizalmatlanság.
- Furcsa volt, úgy adta elő az egészet az osztályunkban, mintha a parti egy spontán ötlet lett
volna. - mondta miközben öntudatlanul válaszolt, Stefannak ki nem mondott szavaira. -
Amikor nyilvánvalóan ezt előre eltervezte.
- Az még furcsább, hogy az iskola felvett egy új tanárt, anélkül, hogy elmondta volna neki,
hogy halt meg az előző tanár. - mondta Stefan. – Mindenki erről beszél, és biztos az
újságokban is benn volt.
- De nem minden részlet. - mondta Bonnie határozottan. - Tény, hogy vannak dolgok, amiket
a rendőrség még mindig nem mondott el, mert gondolom, talán segít elkapni a gyilkost.
Például, lehalkította a hangját: - Tudod, mit mondott Mary? Beszélt Dr. Feinberggel, aki a
férfit boncolta, a halottkém. És ő azt mondta, hogy egyáltalán nem maradt vér a testében. Egy
csepp sem.
Elena úgy érezte, jeges szél fúj át rajta, mintha ismét ott állna a temetőben. A lány nem tudott
beszélni. Ed azt kérdezte: - Hova tűnt?
- Nos, gondolom a padlóra. - mondta Bonnie nyugodtan. - Lefolyt az oltáron, meg minden. Ez
az, amit a rendőrség most vizsgál. De szokatlan, hogy egy holttestet teljesen kivérezzen,
általában valamennyi lesüllyed a szervezetben. Ezt hívják hiposztázis. Úgy néz ki, mint a
nagy lila véraláfutások. Mi a baj?
- A hihetetlen érzékenységedtől nekem hányingerem lesz. - mondta Meredith fojtott hangon. –
Nem beszélgethetnénk esetleg valami másról?
- Nem te voltál az, aki csupa véres lett… - kezdte Bonnie, de Stefan félbeszakította.
- A nyomozóknak sikerült valamit kideríteniük, hogy ki tehette? Közelebb kerültek hozzá,
hogy megtalálják a gyilkost?
- Nem tudom. - mondta Bonnie, aztán felderült. – Igaz is. Elena, te azt mondtad, hogy
tudod…
- Hallgass, Bonnie! - mondta Elena kétségbeesetten. Ha van olyan hely, ahol ezt nem
tárgyalhatják ki, akkor az ez a zsúfolt terem körülvéve azokkal, akik gyűlölték Stefant.
Bonnie szeme tágra nyílt, aztán lecsillapodva bólintott.
Elena nem tudott megnyugodni. Bár nem Stefan ölte meg Mr. Tannert, mégis ugyanazok a
bizonyítékok, amelyek Damon ellen szólnak, könnyen Stefan ellen is fordíthatók. És a
nyomok elvezethetnek hozzá, mert Damon létezéséről csak ő és Stefan tudott. Odakint van,
valahol az árnyékban. A következő áldozatára várva. Vagy talán Stefanra vagy rá vár.
41
- Melegem van. - mondta hirtelen. - Azt hiszem, megyek megnézni, hogy milyen frissítőt
kínál Alaric.
Stefan felemelkedet, hogy vele megy, de Elena leintette. Úgy sem menne semmire a chipssel
és a punccsal. És pár percig egyedül akart maradni, hogy az ücsörgés helyett mozogjon egyet,
és megnyugtassa magát.
Meredith és Bonnie jelenléte hamis biztonságérzetet adott neki. Most, hogy ott hagyta őket,
megint ferde pillantásokkal és a hirtelen elfordulók hátával találta szembe magát. Ez
alkalommal dühössé tette. Szándékos pimaszsággal haladt át a tömegen, nem vetve egyetlen
pillantást sem azokra, akik mellett elhaladt. Én már hírhedt vagyok. - gondolta. - Ezért akár
arcátlan is lehetek.
Éhes volt. A Ramsey étkező valaki tele volt mindenféle étellel, és meglepően jó nézett ki.
Elena vett egy papírtányért és szedett rá néhány sárgarépa darabot, figyelmen kívül hagyva az
embereket körbe a fehér tölgy asztalnál. Nem akart beszélni velük, hacsak nem ők szólnak
hozzá először. Teljes figyelmével a frissítőkre koncentrált, feledve az embereket, hogy
válasszon a sajt szeletek és Ritz keksz között, elérve az előtte lévő szőlőt, tüntetően fel és
lenézett, mintha valamit hiányolna.
Sikerült felhívnia magára mindenki figyelmét, tudta anélkül, hogy oda nézett volna. Finoman
beleharapott egy grissinibe, és a fogai között tartva, mint egy ceruzát, elfordult az asztaltól.
- Én is haraphatok egyet?
Mintha arcon csapták volna, szeme tágra nyílt és elakadt a lélegzete. Elméje leállt, nem volt
hajlandó elhinni, hogy mi történt, és így ő tehetetlen és kiszolgáltatott volt. Bár az ésszerű
gondolatai eltűntek, az érzelmei továbbra is könyörtelenül működtek: a sötét szemek, amik
fogva tartották őt, valamilyen kölni illatát érzékelte az orrával, és két hosszú ujjat, amely
enyhén hátradönti a fejét. Damon fölé hajolt, és szépen, pontosan leharapta a grissini másik
véget.
Abban a pillanatban, hogy szájuk csak néhány centire volt egymástól. Mielőtt odahajolt volna
a második falatért, Elena hirtelen felocsúdott, hátrébb lökte, a kezével megragadta a grissinit
és elhajította. Damon elkapta a levegőben, bemutatva virtuóz reflexét.
Szemével még mindig fogva tartotta az övét. Elena újra levegőhöz jutott, és végre kinyitotta a
száját. Nem tudta, miért. Sikoltani, talán. Hogy figyelmeztesse ezeket, az embereket, hogy
meneküljenek ki az éjszakába. Szíve erősen lüktetett, mint egy emelős gőzkalapács, látása
elhomályosult.
- Nyugi, nyugi. - Elvette tőle a tányérját, majd valahogy elkapta a csuklóját. Könnyedén
tartotta, ahogy Mary érezte Stefan pulzusát. Miközben továbbra is csak bámult, és elakadt a
lélegzete, megcirógatta a hüvelykujjával, mintha megnyugtatná őt. - Nyugi. Minden rendben
van.
Mit csinálsz itt? - gondolta. A megjelenése, mintha körülötte minden hátborzongatóan fényes
és természetellenes lenne. Olyan volt, mint egyike azoknak a rémálmok, amikor minden
rendes, mint éber állapotában, majd hirtelen valami furcsa történik. Meg fog ölni mindenkit.
42
- Elena? Jól vagy? - Sue Carson beszélt hozzá, megragadta a vállát.
- Azt hiszem, félrenyelt valamit. - mondta Damon, elengedve Elena csuklóját. - De, minden
rendben van. Miért nem mutatsz be minket?
Mindenkit meg fog ölni...
- Elena, ez itt Damon, um ... - Sue bocsánatkérően intett kezével, és Damon fejezte be
helyette.
- Smith. - Elena felé emelve papírpoharát. - La vita.
- Mit keresel itt? - suttogta.
- Ő egy főiskolai hallgató. – mondta magától Sue, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Damon
nem akar válaszolni. - A Virginiai Egyetemről, ugye? William & Mary Főiskola?
- Több különböző helyen. - mondta Damon, még mindig Elenát nézte. Nem is nézett Suera
egyszer se. - Szeretek utazni.
A világ ismét a helyére állt Elena körül, de ez a világ hűvös volt. Minden oldalon emberek
vették körül, és csodálattal nézték, tartva attól, hogy szabadon beszéljenek vele. Tartották vele
a biztonságos távolságot. Bármilyen okból, Damon azt játszotta, mintha az egy lenne közülük.
És amíg a színjáték tart, nem tehetett semmit vele a tömeg előtt... remélte.
A játék. De ő alkotta a szabályokat. Itt állt a Ramsey-k ebédlőjében és játszott vele.
- Csak egy pár napra érkezett. - folytatta Sue segítőkészen. – Azt mondtad, barátokat
látogatsz? Vagy rokonokat?
- Igen. - mondta Damon.
- Szerencsés vagy, hogy mehetsz, amikor csak akarsz. - mondta Elena. Nem tudta, miért, de
megpróbálta leleplezni őt.
- A szerencsének igen kevés köze van hozzá. - mondta Damon. - Szeretsz táncolni?
- Miért akarod tudni?
Ő rámosolygott. - Amerikai folklór. Tudtad például, hogy egy anyajegy a nyakon azt jelenti,
hogy gazdag lesz? Nem bánod, ha megnézem?
- Én igen. - A hang Elena háta mögül érkezett. Világos volt, hideg és csendes. Elena csak
egyszer hallotta Stefant ilyen hangon beszélni: amikor rájött, hogy Tyler megpróbálta
megtámadni őt a temetőben. Damon elvette ujjait a torkáról, megszabadulva a varázslattól,
hátralépett.
- De mit számít? - mondta.
Farkasszemet néztek egymással a sárgaréz csillár halványan pislákoló fényében.
43
Elena gondolatai összefolytak, mint egy parfé. Mindenki bámult, jobban volt, mint a
filmekben... Nem vettem észre, hogy Stefan magasabb... Hol van Bonnie és Meredith, vajon
mi történt... Stefan mérges, de még mindig gyenge, még mindig fájdalmai vannak... Ha most
rátámad Damonra, veszíteni fog...
És ezek előtt, az emberek előtt. Gondolatai csapongása leállt, minden a helyére került. Ezért
volt itt Damon, hogy megtámadja Stefan, miközben látszólag nem is provokálta. Nem számít,
mi történik aztán, hogy nyer. Amennyiben Stefan elkergeti, akkor azzal csak még jobban azt
bizonyítja, hogy Stefan „hajlamos az erőszakra”. További bizonyíték Stefan vádlóinak. És ha
Stefan elveszíti a harcot...
Az az életébe kerülne. - gondolta Elena. - Oh, Stefan, ő most sokkal erősebb, kérlek, ne
csináld. Ne játssz a kezére.
Meg akar ölni, csak a megfelelő alkalmat keresi.
Megfogta a karját, ami olyan merev és kemény volt, mint a Pinokkióé. – Stefan - mondta,
fogta a hideg kezét. – Menjünk haza.
Érezte a feszültséget a testében, mintha elektromos áram futott volna a bőre alatt. Ebben a
pillanatban teljesen Damonra összpontosított, és a fény a szemében olyan volt, mint a tűz,
mint egy tőr pengéje. Nem látta még azelőtt ilyennek, nem ismert rá. Megijesztette.
- Stefan. - mondta, szólítva őt, mintha elveszett volna a ködben, és nem találna rá. - Stefan,
kérlek.
És lassan, lassan, a lány érezte, hogy válaszol. Hallotta, és érezte, lélegezni, a teste felébredt,
csökkent a benne lévő feszültség. A halálos koncentrációt visszafogta, és úgy nézett rá, hogy
látta is őt.
- Rendben van. - mondta halkan, a szemébe nézve. – Menjünk.
Rajta tartotta a kezeit, ahogy elfordultak, egyikkel a kezét szorította, a másikkal a karjában
kapaszkodott. Puszta erővel, sikerült neki nem visszanézni a válla fölött, ahogy elsétáltak, de
a bőre bizsergett a hátán, mintha azt várná, hogy leszúrják egy késsel.
Helyette hallotta Damon alacsony gúnyos hangját: És hallottad, hogy ha megcsókolsz egy
vörös hajú lányt, akkor begyógyul az ajak herpeszed? - Azután Bonnie felháborító, hízelgő
nevetését.
A kivezető úton végül összefutottak a házigazdájukkal.
- Elmentek ilyen hamar? - mondta Alarik. - De én még nem is volt alkalmam, hogy beszéljek
veletek.
Mohón és szemrehányóan nézett, mint egy kis kutya, amelyik tudja jól, hogy nem fog sétálni,
menni, de csóválja a farkát. Elena aggodalmat érzett a gyomrában, tőle és mindenki mástól a
házban. Ő és Stefan elhagyta őket és Damont.
44
Csak azt remélte, hogy jól ítélte meg, és folytatja a színészkedést. Most ez elég volt ahhoz,
hogy elmenjen innen Stefannal, mielőtt meggondolja magát.
- Nem érzem túl jól magam. - mondta, miközben felemelte a táskáját, ami ott feküdt az
ottomán. - Sajnálom. - Jobban nyomta Stefan karját. Nem kellett neki sok hozzá, hogy
megforduljon, vissza az ebédlő irányába.
- Sajnálom. - mondta Alaric. - Viszlát!
A küszöb előtt álltak, amikor meglátott egy kis lila papír, ami majdnem kicsúszott a retikülje
oldalzsebéből. Kihúzta, és majdnem reflexszerűen kibontotta, de meggondolta magát.
Rajta az írás világos, merész és ismeretlen volt. Csak három sor. Elolvasta őket, és érezte,
rászakad az ég. Ez túl sok volt; nem tudott semmi mással foglalkozni többé.
- Mi az? - kérdezte Stefan.
- Semmi. - Visszalökte a papírt az oldalzsebébe, miközben Stefant tolta az ujjaival. - Ez
semmi, Stefan. Menjünk végre!
Kiléptek az esőbe.

Nincsenek megjegyzések:

Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes