12.
A férfinak szemernyi kétsége sem maradt afelől, ha így folytatja, az őrültekházában köt ki. Napközben fel-alá járkált a házban, vagy céltalanul rótta az utcákat, éjjel pedig álmatlanul forgolódott az ágyban.
A lány azt ígérte, a szíve is, az elméje is megszabadul tőle.
Tévedett.
Minduntalan csak Morgana járt a fejében. Látta maga előtt, ahogy utolsó találkozásukkor felé fordul bánatos szemével, könnyáztatta arcával - mindennél jobban vágyott rá ilyenkor.
Próbálta bemagyarázni magának, hogy továbbra is bűbáj hatása alatt áll. Hiába, sőt. Kénytelen-kelletlen kezdte belátni, a lány talán soha nem is babonázta meg.
Egy hét után feladta a 'harcot, és Morgana házához hajtott.
Nem találta otthon. Amikor a boltban kereste, Mindy - meglehetősen hűvösen és barátságtalanul - közölte vele, hogy elment, de sejtelme sincs, hová, és mikor jön vissza.
Tulajdonképpen meg kellett volna könnyebbülnie, igyekezett is. Mogorván félrelökte a lánnyal kapcsolatos gondolatait, és próbált úgy élni, mint azelőtt, amikor még nem találkozott vele.
Egyszer lement a tengerpartra, és megjelent előtte egy kép: kéz a kézben sétálnak Morganával a homokon, miközben egy totyogós kisgyerek ugrabugrál körülöttük.
Bárhová ment, minden a lányra emlékeztette, ezért úgy döntött, Los Angelesbe utazik pár napra.
Szerette volna azt hinni, jobban érzi ott magát, a nyüzsgés, a tömeg és a zaj közepette. Együtt ebédelt az ügynökévei a Polo Lounge-ban, megvitatták a leendő film szereposztását. Elment klubokba, egyedül, és próbálta magába szívni a város sajátos hangulatát, a zenét, a nevetést. Talán hibát követett el, amikor északra költözött, hisz a szívében mindig is nagyvárosi srác maradt, aki jobban szeret vadidegenek meg villogó neonreklámok közt élni.
Három napig bírta, de aztán honvágya lett - süvítő szél és morajló hullámok zenéjére vágyott. És Morganára.
Visszament a boltba, ahol olyan erőszakosan kezdte vallatni Mindyt, hogy a vevők elhátráltak előle, és susmorogni kezdtek a háta mögött - a lány azonban hallgatott, mint a sír.
Végül, amikor már tényleg a teljes összeomlás szélén állt, nap mint nap elhajtott Morgana házához, ráfordult az autófeljárójára, és várt. Egy hónap telt el azóta, hogy utoljára látta - azzal vigasztalta magát, most már hamarosan vissza kell jönnie, hiszen itt az otthona, itt az üzlete.
Arról nem is beszélve, hogy ő is itt van, és epedve várja ... Lenyugodott a nap. Fáradtan a kormányra könyökölt, majd a karjára hajtotta a fejét. Tulajdonképpen mást sem tesz egész nap, csak rá vár, ismerte el magában. És véletlenül sem azért, hogy józanul megbeszélje vele kettejük ügyét, bármennyire is próbálta magát meggyőzni erről az utóbbi hetekben.
Arra várt, hogy térdre borulva könyörögjön, hogy fogadkozzon neki, hogy harcoljon vele - tulajdonképpen bármire hajlandó lett volna, hogy jóvátegye a hibáját, és visszahozza Morganát az életébe.
Összezárta ujjait a kő körül, melyet még mindig a nyakában hordott, és azon tűnődött, vissza tudná-e hívni a lányt az akaratával. Egy próbát mindenesetre megér... Jobb, mint ha hirdetést adna fel az újságban, az biztos, gondolta keserűen. Behunyta a szemét, és minden erejével Morganára összpontosított.
- Az ördögbe is, tudom, hogy hallasz, ha hallani akarsz! Nem zárhatsz ki csak így az életedből! Egyszerűen nem! Igaz úgy viselkedtem, mint egy idióta, de ez még nem ok arra...
Azonnal megérezte, hogy nincs egyedül. Óvatosan kinyitotta a szemét, az ablak felé fordult, és felnézett Sebastian gunyorosan mosolygó arcába.
- Valahol el kell kezdeni - jegyezte meg a fiatalember. Nash válasz helyett szélsebesen kipattant a Jaguárból, és megragadta Sebastian ingét.
- Hol van Morgana? - esett neki elszántan. - Te biztosan tudod, és ki is szedem belőled, így vagy úgy!
A fiatalember pillantása veszélyesen elsötétült.
- Lassan a testtel, barátocskám! Én már hetekkel ezelőtt kis híján neked ugrottam ...
Nash határozottan kedvet érzett egy jó kis bunyóhoz. - Akkor talán ...
- Viselkedjetek! - parancsolt rájuk Anastasia ellentmondást nem tűrő hangon. - Mindketten. - Gyengéden a két férfi vállára tette a kezét, és szétválasztotta őket. - Tudom, boldogan bevernétek egymás orrát, és adnátok a másik szeme alá, de én sajnos nem tűröm az ilyesmit.
Nash ökölbe szorította a kezét. - Tudni akarom, hol van!
Sebastian vállat vont, és kényelmesen neki dőlt a Jaguámak. - Itt nem sokat számít, mit akarsz - vetette oda gúnyosan, miközben hanyagul keresztbe tette a lábát. Anastasiának ismét közéjük kellett lépnie. - Elég ramatyul nézel ki, öcskös - folytatta kéjes örömmel. - Furdal a lelkiismeret, mi?
- Sebastian!
Ana halk hangja egyszerre tűnt rosszallónak és együtt érzőnek.
- Ne piszkáld már! Nem látod, hogy ki van borulva?
- Könyörgöm, mondjátok már meg, hol van Morgana!
Anastasia odalépett Nashhez, és barátságosan a karjára tette a kezét.
- Ráadásul szerelmes belé. Sebastian kurtán felnevetett.
- Ne hagyd, hogy a bűnbánó tekintete félrevezessen, Ana!
A lány türelmetlen pillantást vetett az unokabátyjára.
- Nyisd már ki a szemed, az isten szerelmére!
Sebastian, vonakodva bár, de így tett. A tekintete elsötétült, és kisvártatva barátságosan megveregette Nash vállát, majd még mielőtt a férfi mérgesen elhúzódott volna, felnevetett.
- Valóban - csóválta meg a fejét. - Hogy az ördögbe tudtad így elszúrni, he?
- Semmi közöd hozzá - morogta Nash, és szórakozottan megdörgölte a vállát ott, ahol a fiatalember hozzáért. Olyan érzés volt, mintha megégette volna a nap azon a helyen. - Ez csak rám és Morganára tartozik. Majd neki elmondom, amit mondanom kell.
Sebastian kezdett megenyhülni, de ettől még nem kívánta megkönnyíteni Nash helyzetét.
- Attól tartok, ő úgy gondolja, már mindent elmondtál, amit akartál. Nincs olyan állapotban, hogy még egyszer meghallgassa az ostoba vádaskodásaidat!
- Miért, milyen állapotban van? - kérdezte a férfi elszoruló szívvel. - Beteg? - ragadta meg Sebastian ingjét újra. - Mi baja van?
A két unokatestvér rövid, sokatmondó pillantást váltott egymással, olyan ügyesen, hogy Nash nem vett észre semmit.
- Nyugodj meg, nem beteg - felelte Anastasia. - Sőt tulajdonképpen nagyon is jól van. Sebastian csak arra célzott, hogy Morgana milyen feldúlt állapotba került a legutóbbi veszekedésetek után.
Nash elengedte a fiatalembert, és valamelyest megnyugodva bólintott.
- Értem. Gondolom, most arra vártok, hogy könyörögjek. Jól van ... Megteszem. Találkoznom kell vele. Ígérem, ha úgy dönt, nem akar többé látni, eltűnök az életéből.
- Írországba utazott - mosolygott rá Ana bájosan. - A szüleinkhez. Van útleveled?
Morgana boldog volt, hogy eljött ide - Írország levegője mindig megnyugtatta, akár a hegyekről lágyan alátáncoló, balzsamos szellő, akár a csatorna felől fúvó sós, viharos szél formájában vette körül.
Bár tudta, hamarosan haza kell térnie, hogy onnan folytassa az életét, ahol abbahagyta, hálát érzett ezért a pár nyugodt hétért, melyek során lassan gyógyulni kezdtek a sebek a szívében.
Még ennél is nagyobb hálával tartozott a családjának. Kinyújtózott az ablak melletti széken édesanyja nappalijában, és ugyanúgy otthon érezte magát, ugyanolyan béke töltötte el a lelkét, mint odahaza. Süttette az arcát a nappal, mely talán csak itt, Írországban ilyen káprázatosan fényes. Ha kinézett a ragyogóan tiszta üvegen, hatalmas sziklákat látott mélyen belógni a szaggatott tengerpartra, mely hosszan elnyúlva fogadta a hullámok nyaldosását. A parttól a házig gondosan nyírt pázsit emelkedett lépcsőzetesen, kissé odébb vadvirágokban bővelkedő rét, rajta húsos, a zöld ezer árnyalatában pompázó fűszálak, vadul hajladozva a szélben.
A nappali másik felében édesanyja ült, és rajzolt. A meghitt pillanat édes gyermekkori emlékeket ébresztett Morganában. Bryna szinte semmit nem változott a hosszú évek során.
Haja ugyanolyan sűrű, fényesen csillogó fekete volt, mint a lányának, bár ő rövidre vágva hordta. Sima bőre még mindig magán viselte a gyönyörű, hamisítatlan ír jegyeket. Kobaltkék szeme kissé álmodozóbbnak tűnt, mint a lányáé, de ugyanolyan tisztán látott, mint ő.
Amikor a lány felnézett rá, elöntötte a szívét az iránta érzett szeretet.
- Olyan szép vagy, anya!
Bryna felé fordult, és rámosolygott.
- Nem ellenkezem, ha nem baj ... Egy felnőtt lánytól különösen jólesik ilyesmit hallani - tette hozzá anyanyelvének bá¬joS dallamával. - El sem tudod képzelni, mennyire örülünk mindannyian, hogy itt vagy!
Morgana felhúzta a térdét, és összefonta rajta az ujjait.
- Nagyon jól éreztem magam ... Hálás vagyok, hogy nem firtattátok, mi bajom, pedig mindvégig éreztem, mennyire aggódtok értem.
- Hálás is lehetsz - mosolygott az édesanyja. - Kis híján némává kellett varázsolnom az apádat, hogy ne kérdezősködjön ... - Kissé elfelhősödött a pillantása. - Imád téged.
- Tudom - bólintott Morgana, és könnybe lábadt a szeme. - Ne haragudj, hogy már megint sírok ... - Megrázta a fejét, majd felállt. - Még nem sikerült teljesen túltennem magam rajta.
- Csillagom - nyújtotta felé Bryna mindkét kezét, és megvárta, míg a lánya odasétál hozzá, hogy megölelje. - Nekem mindent elmondhatsz. Csak szólj, ha úgy gondolod, már képes vagy rá!
- Anya ... - Morgana letérdelt, és vigaszt keresve édesanyja ölébe hajtotta a fejét. Amikor Bryna simogatni kezdte a haját, szomorkásan elmosolyodott. - Nemrég jöttem csak rá, milyen szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen családban nőttem fel, ilyen szülők mellett, mint ti vagytok. Többet törődtetek velem, mint saját magatokkal. Csak szeretetet kaptam tőletek mindig. Elmondhatatlanul hálás vagyok ezért.
Édesanyja meglepetten nézett maga elé.
- Pedig mi nem tettünk semmi különöset. Családnak lenni ugyanis éppen azt jelenti, hogy szeretjük egymást és törődünk a másikkal.
- Nem minden család ilyen - emelte fel Morgana a fejét. Már nem csillogtak könnyek a szemében, csak szomorúság. - Sajnos.
- Mi a baj, Morgana?
A lány megragadta édesanyja kezét.
- Sokat gondolkodtam azon, milyen lehet nem kívánt gyereknek lenni, akit senki sem szeret igazán. Akibe azt sulykolják születése óta, hogy csak egy ballépésnek köszönheti az életét, és olyan terhet jelent, amelyet pusztán kötelességtudatból viselnek el. Létezik ennél nagyobb bűn?
- Nincs fagyosabb annál, mint szeretet nélkül élni - felelte Bryna. - Szerelmes vagy, ugye? - kérdezte óvatosan.
Morganának nem is kellett válaszolnia.
- Olyan mély sebeket szerzett gyerekkorában ... Soha nem kapta meg azt, amit ti mindannyian a legnagyobb természetességgel adtatok nekem. Minden szenvedése, megaláztatása ellenére csodálatos ember lett belőle. Tetszene neked ... - Édesanyja tenyerébe fúrta az arcát. - Kedves, és jó humora van. Nagyon okos, ráadásul rendkívül élénk a képzelőereje. Nyitott minden új ötletre, de ... lelkének egy része zárt, számtalan érzést elfojt magában. Nem ő tehet róla, talán csak így tudott életben maradni gyerekként. Még az én erőm is kevés ahhoz, hogy ezt a mázsás lakatot kinyissam - csóválta meg keserűen a fejét, majd hátraült a sarkára. - Nem akar szeretni, én pedig megfogadtam, nem kérek tőle olyat, amit magától nem adna oda.
- Jól tetted - bólintott Bryna. Morgana fájdalmas arckifejezése láttán majd meghasadt a szíve. - Túl erős, büszke és bölcs vagy ahhoz, hogy ne így tegyél. De ne add fel a reményt túl hamar! Az emberek változnak, Morgana. Idővel...
- Nincs időm. Karácsonyra megszülöm a gyermekünket.
Bryna fejében egy pillanat alatt szertefoszlott minden biztató, vigasztaló gondolat. Az ő kis babájának babája lesz ...
- Jól vagy? - bökte ki nagy sokára.
A lány elmosolyodott - boldog volt, hogy ez édesanyja első kérdése azok után, hogy elárulta neki a titkát. - Remekül.
- Biztos, hogy ...
- Biztos.
- Kincsem! - pattant fel Bryna, és magához ölelte Morganát. - Én kicsi lányom!
- Már nem sokáig leszek kicsi ... Nevetve engedték el egymást.
- Az egyik szemem sír, a másik nevet - sóhajtotta édesanyja.
- Tudom. Mindenképpen megszülöm a babát. Hidd el, egy gyerekre sem vártak még ennyire, mint én rá. Nemcsak azért, mert talán ő lesz az egyetlen, aki az apjából nekem marad, hanem önmagáért.
- Hogy érzed magad?
Morgana vállat vont.
- Furán. Egyik pillanatban erős vagyok, a következőben ijesztően törékeny. Nem vagyok beteg, de néha szédülök.
Bryna megértően bólintott.
- Azt mondod, jó ember az édesapja?
- Igen, nagyon jó ember.
- Ezek szerint, amikor megmondtad neki, annyira felkészületlenül érte, annyira meglepődött, hogy ... - Bryna figyelmét nem kerülte el, milyen bűntudatosan néz félre a lánya. - Morgana, már kiskorodban is elnéztél mellettem, amikor titkoltál valamit - figyelmeztette.
A lány összerezzent a feddő hangszín hallatán, és édesanyja szemébe nézett.
- Még nem árultam el neki. Kérlek, ne szólj semmit! - intette le Brynát, mielőtt édesanyja akár csak a száját is kinyithatta volna. - Próbáltam, de másként alakultak a körülmények. Talán hibát követtem el, de még nagyobb hiba lett volna, ha azzal próbálom magamhoz kötni, hogy elmondom neki. Alaposan megfontoltam mindent, azután döntöttem így.
- Nem tudom, jól döntöttél-e.
Morgana büszkén felemelte az állát, pontosan úgy, ahogy az édesanyja szokta.
- Akár jól, akár rosszul, eldöntöttem. Nem kívánom, hogy érts egyet velem, de elvárom, hogy tiszteletben tartsd! Még valami: nagyon kérlek, maradjon köztünk a titkom, egyelőre. Még apának se mondd el!
- Mit ne mondjon el apádnak? - lépett a nappaliba az apja, nyomában Pan apjával, egy farkassal.
- Női dolgok - felelte a lány nyájasan, majd édesapjához lépett, és megpusziita. - Szia, apu!
Matthew finoman belecsípett a lánya orrába.
- Mindig megérzem, ha a nők a családban titkolóznak előttem!
- Csak semmi kukucskálás! - figyelmeztette Morgana.
Édesapja majdnem olyan folyékonyan olvasott mások gondolataiban, mint Sebastian.
- Hol vannak' a többiek?
Apja, morcosan ugyan, de beletörődött, hogy még egy ideig türelemmel kell lennie. Megfogadta, ha nem vall színt előtte, méghozzá hamar, maga fog utánanézni a dolognak. Elvégre az édesapja, vagy mi.
- Douglas és Maureen a konyhában vitatkozik, ki és mit főzzön ebédre. Camilla épp most fosztja ki Padricket a kártyaasztalnál - vigyorgott Matthew komiszul. - Szegény fiú nagyon maga alatt van. Azzal vádolja Camillát, hogy megbűvölte a kártyákat…
- Na és? Tényleg megbűvölte? - kérdezte Bryna moso¬lyogva.
- Természetesen - bólintott Matthew. - A nővéred született szélhámos!
Bryna csúfondáros pillantást vetett rá. - A bátyád pedig született vesztes!
Morgana égnek emelte a tekintetét, és belékarolt a szüleibe. - Kész csoda, hogyan vagytok képesek együtt élni itt hatan úgy, hogy még egyikötökbe sem csapott bele a villám ... ! Gyertek, menjünk le, hátha sikerül még ennél is jobban felborzolnunk a kedélyeket!
Morganát semmi sem vidította fel jobban, mint egy közös étkezés a Donovan famíliával. Márpedig most épp erre volt a legnagyobb szüksége. Meghatottan figyelte a családi perpatvart, a testvérek és a házastársak közti finom csipkelődést - jobban érezte itt magát, mintha a cirkusz első sorában ült volna.
Tudta persze, bármennyit veszekednek is, olyan elválaszthatatlanok egymástól, mint a nap meg a fény. Ő is közéjük tartozik, és mindig is közéjük fog tartozni, még ha hamarosan óhatatlanul ki is derül a titka.
Nem akarta rájuk zúdítani a bánatát - csak azért jött Írországba, hogy együtt lehessen velük egy kicsit.
Bár az asszonyok és a férfiak is hármas ikrek voltak, nem sok hasonlóság mutatkozott a testvérek között. Édesapja magas termete, ezüstszürke haja, méltóságteljes tartása éles ellentétben állt Padrick zömök alkatával, kidolgozott izmaival és nyughatatlan természetével, ahogy állandóan valami kópéságon törte a fejét. Douglas majdnem kétméteresre nőtt, a haját simán hátrafésülte, és lófarokba fogta. Általában meglehetősen különc szokásokat vett fel - most éppen egy nagyítót viselt a nyakláncán, és azon át nézte a világot, amikor éppen kedve szottyant rá. Vadászsapkáját és a köpenyét is csak azért vette le, mert különben Camilla, a felesége nem ült volna vele egy asztalhoz.
Hatuk közül a legfiatalabb, a vasakarattal megáldott Camilla rendkívül csinos volt, bár dundi, mint egy töltött galamb. Férje különcségén csak a sajátja tett túl. Ezen a reggelen például élénk narancsszínűre festette a haját, csigába göndörített fürtjei úgy álltak el a fejétől, mint a dugóhúzók. Hosszú sastollat viselt fülbevaló gyanánt. Maureen - a világ legérzékenyebb médiuma Morgana szerint - szerfelett tiszteletet parancsoló külsővel rendelkezett, de ha rájött, olyan harsányan nevetett, hogy beleremegtek a gerendák.
Morgana derűs édesanyjával és méltóságteljes édesapjával együtt meglehetősen tarka társaságot alkottak. Boszorkány volt mindegyikük, jelenlétükben, civódásukat hallgatva a lány szíve önkéntelenül is megtelt szeretettel.
- A macskád már megint felmászott a függönyre a szobámban! - hadonászott Camilla a villájával Maureen felé.
- Nagy ügy - vonta meg a vállát Maureen. - Nyilván egerekte vadászott...
Camilla rugószerű fürtjei megremegtek.
- Nagyon jól tudod, hogy egy fia egér sincs a házban! Douglas kivarázsolta mind.
- Sületlenség - morogta Matthew.
- Sületlenség?! - fújta fel magát Camilla férje védelmében. - Az egyetlen, ami sületlen, az a pite itt az asztalon!
- Nem véletlenül, hiszen ezt is Doug csinálta - vigyorgott Padrick. - Bár én pont ilyen ropogósan szeretem az almát... - Ez egy új recept - nézett bele a nagyítójába Douglas, mint egy bagoly. - Egészségesebb.
- Ami a macskát illeti - kötötte Camilla a macskát a karóhoz -, szerintem ...
- A macska egészségesebb, mint a ló - segítette ki Padrick készségesen. - Nem igaz, oldalbordácskám? - kacsintott a feleségére vidáman. Maureen legalább ilyen vidám kuncogással válaszolt.
- Érdekli a cigányt, milyen egészséges a macska! - fortyant fel Camilla.
- De drágám! - paskolta meg Douglas felesége húsos karját. - Nem nézhetjük tétlenül, ha egyszer beteg! Reenie majd főz neki gyógyteát.
- NEM BETEG A MACSKA! - sipította Camilla. - Douglas, az isten szerelmére, már megint nem vagy képben!
A férfi a szeme elé emelte a nagyítót.
- Milyen képben? - kérdezte meghökkenve. - Szívem, ha nem beteg a macska, fölösleges így felhúznod magad. Morgana, kislányom, miért nem eszed a pitét?
Hogy enné, amikor állandóan nevetnie kell?
- Isteni finom a pite, Douglas bácsi, csak későbbre tartogatom - felelte a lány, majd felállt, körbetáncolt az asztal körül, és sorra megpuszilta mindegyiküket. - Imádlak benneteket!
- Morgana - szólt utána Bryna, amikor a lány kipenderült az ajtón. - Hová mégy?
- Sétálni, a partra. Későn jövök, ne várjatok rám! Douglas utána bámult a nagyítójával.
- Szeszélyes egy lány - jegyezte meg fontoskodva. Már majdnem befejezték az evést, ezért felkapta a vadászsapkáját az öléből, és a fejébe nyomta. - Nem gondoljátok?
Nash furán érezte magát - talán, mert nem aludt már két napja. Nyilván az is hozzájárult, hogy húsz órája utazott repülőn, vonaton, taxiban és ingabuszokon megállás nélkül. Először átrepült a nyugati partról a keleti partra, majd átszállt egy New York-i gépre. Hajnalban, az Atlanti-óceán felett szállva szerencsére tudott pihenni egy keveset. Dublinban felszállt az első dél felé tartó vonatra, és Waterfordba érve lázasan keresni kezdett egy autót, amelyet bérbe vehet vagy megvásárolhat, esetleg ellophat az utolsó pár tikkasztó mérföldre a Donovan kastélyig.
Igyekezett észben tartani, hogy itt az út bal, azaz ellenkező oldalán kell haladnia. Nem mintha bármit is számított volna ezen a hepehupás, tócsákkal teli földúton - már, ha útnak lehetett nevezni egyáltalán -, melybe mély árkot vájtak az autók kerekei.
Ráadásul az autó, melyet ezerkétszáz dollárnak megfelelő összegért sóztak rá - ebből is látszik, milyen agyafúrt alkudozók az írek -, minden bukkanónál széteséssel fenyegetett. A. kipufogónak titulált rozsdás csődarabot már el is vesztette Valahol, ettől kezdve olyan éktelen hangerővel dübörgött tova hogy a halottakat is fellármázta a sírjukban.
Igaz, a tájnak megvolt a maga szépsége meg bája, sziklás dombjaival és buja zöld rétjeivel. Ha nem tartott volna attól hogy a célszalagot már csak kormánykerékkel a kezében, futva szeli át, kimondottan élvezte volna a kocsikázást.
Nyugatra a Knockmealdown-hegység húzódott - onnan tudta, hogy a kereskedő, miután megvette tőle az autót, készségesen és meglehetősen terjengősen útba is igazította -, keletre a Szent György-csatorna. Állítólag még a délutáni tea, azaz öt óra előtt odaér.
Feltéve, hogy nem leli halálát egy tőzeglápon a délutáni tea, azaz öt óra előtt…
És mindennek Morgana az oka!
- Ha élve megúszom ezt az utat - mormogta magában -, megölöm. Lassan - tette hozzá élvezettel -, hogy lássa, komolyan gondolom!
A lány persze feltámad, mivel boszorkány. Ekkor elviszi valami sötét, csendes helyre, és szeretkezik vele egy héten át, megállás nélkül. Azután aludni fog egy héten át, megállás nélkül, majd felkel, és kezdi elölről az egészet.
Feltéve, hogy megúszom élve ezt az utat, emlékeztette magát.
A kocsi köhögött, pöfögött, és kirázta a csontjait. Azon tűnődött, vajon hány belső szerve mozdult el a helyéről. Fogcsikorgatva elmormolt néhány szitkot, majd hol hízelegve, hol fenyegetően megpróbálta rábeszélni az autót, hogy ezt az emelkedőt még bírja ki, legyen szíves. Kibírta. Mikor felért, tátva maradt a szája - csak bámult maga elé, majd beletaposott a fékbe, mellyel sikerült némiképp lelassítania a lefelé gurulást. Leért a domb aljára, és fittyet hányva a füstölgő motorháztetőnek meg az égett gumiszagnak, kiszállt a kocsiból.
Egyszerűen nem tudott betelni a kastély látványával.
A név ellenére nem igazán számított kastélyra, de ez itt felülmúlta minden várakozását, ahogy ott magasodott a sziklás szirtfal tetején, a háborgó tenger partján. Szürke kövei fényesen ragyogtak a napfényben az apró kvarc- és csillámkristályoknak köszönhetően. Tornyai merészen íveltek a gyöngyházfényű égbolt felé, a legmagasabbik tetején fehér zászló lobogott, a közepén Salamon pecsétjével. Elakadt a lélegzete.
Pislogott párat, nem álmodik-e, de a kastély maradt a helyén, és fenségesebben nézett ki, mint amilyeneket horrorfilmjeiben lehetett látni. Azon sem csodálkozott volna, ha páncélos lovagok viharzanak elő a felvonóhídján - te jó isten, tényleg van felvonóhídja!
Elnevette magát - ilyen csak a mesékben létezik. Visszaült az autóba, és türelmetlenül rálépett a gázra. A kormány sajnos beragadt, ezért pillanatokon belül egy árokban kötött ki.
Válogatott szitkok közepette kimászott a kocsi maradványaiból, és dühében belerúgott egy isteneset. A rozsdás lökhárító engedelmesen le is pottyant.
Hunyorogva felmérte a távolságot a kastélyig. Pompás.
Ezek szerint jó hárommérföldes gyalogtúrával kell megkoronáznia kis kirándulását... Lemondóan kiráncigálta katonai vászonzsákját a hátsó ülésről, és útnak indult.
Amikor egy fehér ló vágtatott felé a felvonóhídról, megcsípte magát, nem álmodik-e. Bár a lovas nem viselt páncélt, tiszteletet parancsoló jelenségnek tűnt: magas, szikár férfi, ezüstszürke hajjal. Azon már meg sem lepődött, hogy egy sólyom kapaszkodik hosszú bőrkesztyűjébe a bal kezén.
Matthew megnézte magának a felfelé vánszorgó férfit, és megrázta a fejét.
- Szánalmas, Odüsszeusz, szánalmas! Fél fogadra sem len, ne elég ...
A sólyom egyetértően pislantott.
Nash nem nyújtott valami bizalomgerjesztő látványt kócos hajával, borostás arcával, vizenyős tekintetével. Homlokán hatalmas púp nőtt, és vér csurgott alá a halántékáról.
Mivel Matthew látta, ahogy ez a félnótás az árokba hajt, kötelességének érezte segíteni neki. Odalovagolt hozzá, és büszkén lepillantott.
- Eltévedt, fiam?
- Nem, a kastélyba igyekszem - mutatott Nash a férfi háta mögé.
Matthew összevonta a szemöldökét.
- A Donovan kastélyba? Nem mondták önnek, hogy ezt a helyet boszorkányok lakják?
- Dehogynem. Épp ezért jöttem.
Matthew kihúzta magát, és igyekezett felülemelkedni első benyomásán. Igaz, kissé ágrólszakadt a fickó, de nem csavargó. A szeme vizenyős a fáradtságtól, de acélos határozottság csillog benne.
- Remélem, nem veszi sértésnek - folytatta Matthew -, de ha jól látom, nincs olyan állapotban, hogy megküzdhetne velük ...
- Csak az egyikkel van dolgom - sziszegte Nash. - Remélem, e1bírok vele.
- Hm. Tudja, hogy vérzik?
Nash óvatosan a halántékához nyúlt, majd undorodó pillantást vetett véres ujjaira.
- Jellemző. Nyilván megátkozta a kocsimat...
- Kiről beszél?
- Morganáról. Morgana Donovanről - felelte Nash, és beletörölte a kezét amúgy is piszkos farmerjába. - Hosszú utat tettem meg, hogy a kezem közé kaparinthassam...
- Csak lassan a testtel! - figyelmeztette Matthew jóindulatúan. - Morgana a lányom.
Nash fáradtan, fájdalmasan felsóhajtott, és a férfi palaszürke szemébe nézett. Megfogadta, még ha svábbogárrá változtatja is és rátipor, akkor sem enged a negyvennyolcból.
- A nevem Kirkland, Mr. Donovan. A lányáért jöttem. Többet nem mondhatok.
- Valóban? - mosolyodott el Matthew, majd derűsen oldalra biccentette a fejét. - Nos, ha így áll a dolog, másszon fel mögém! Majd meglátom, mit tehetünk önért.
Elröptette a sólymot, és Nash felé nyújtotta kesztyűs kezét. - Örvendek a szerencsének, Mr. Kirkland.
- Hasonlóképpen - felelte Nash, és nagyot nyögve felkászálódott a férfi mögé a lóra.
Lóháton sokkal hamarabb a kastély hoz értek, mint gyalog - különösen, miután Matthew vágtába kezdett. Amikor beszáguldottak a felvonóhídon, egy magas, sötét hajú asszony sietett elébük.
Nash fogcsikorgatva lepattant a nyeregből, és a nő felé indult.
- Beszédem van veled, szépségem! Kezdjük azzal, hogy levágattad a hajad! Mit képzelsz, mi ...
Hirtelen elhallgatott, és csak bámult a rezzenéstelen tekintetű asszonyra, aki szemmel láthatóan jól szórakozott rajta.
- Nagyon sajnálom. Összetévesztettem valakivel.
- Mindenesetre hízelgő - mosolygott rá Bryna, majd nevetve a férje felé fordult. - Kit hoztál nekem, Matthew?
- Ez a fiatalember nem messze a kastélytói az árokba szaladt a kocsijával. Mint kiderült, Morganát keresi.
Bryna összehúzta a szemét, és tett egy lépést Nash felé. - Csakugyan? A lányomhoz jött?
- Én ... igen, asszonyom.
Bryna ajka mosolyra húzódott. - Boldogtalanná tette magát?
- Igen. Illetve, nem - helyesbített Nash gyorsan, majd megint felsóhajtott. - Csak magamnak köszönhetem, ami történt. Kérem, árulja el, itt van?
- Kerüljön beljebb! - ragadta meg az asszonya férfi karját gyengéden. - Előbb megtisztítom a sebét, utána találkozhat vele.
- Kérem, nem lehetne ...
Nash nagyot nyelt az ajtóból rámeredő hatalmas szem láttán. Douglas leengedte a nagyítót, és kilépett az árnyékból.
- Hát ez meg ki az ördög?
- Morgana barátja - felelte Bryna, majd betessékelte Nasht az ajtón.
- Vagy úgy. Szeszélyes egy lány - bólintott Douglas, és szívélyesen hátba veregette a férfit. -Jó, ha tudja.
Morgana hagyta, hogy a csípős, viharos szél az arcába csapjon, és bebújjon vastag pulóvere alá. Olyan frissnek érezte, olyan gyógyítónak ... Még pár nap, és készen áll, hogy hazatérjen, hogy szembenézzen bármivel, ami otthon vár rá.
Halkan sóhajtott, majd leült egy sziklára. Most, hogy egyedül volt ezen a csodálatos helyen, és nap mint nap faggathatta a szívét, már tudta: soha nem gyógyul be a seb, amelyet Nash ejtett rajta. Soha nem lesz egész, egészséges többé. Felneveli a babát jólétben, szeretetben - elég erős és büszke hozzá. De valami, pontosabban valaki mindig hiányozni fog az életéből.
A könnyeken meg az önsajnálaton túljutott már. Írország megvigasztalta. Ide kellett jönnie, és végigsétálni az oly jól ismert tengerparton, hogy átélhesse, semmi nem tart örökké, bármily fájdalmas legyen is.
Talán csak a szerelem.
Felállt, továbbindult, és figyelte, hogyan porlanak apró cseppekké a hullámok a sziklákon. Feltesz majd egy teát, belenéz Camilla tarotkártyáiba, vagy meghallgatja Padrick hosszú, alaposan ki színezett történeteinek egyikét. Utána pedig bevallja nekik, amit talán már első nap be kellett volna vallania: hogy gyereket vár.
Tudta, a család, mint mindig, melléje áll majd. Szomorúság töltötte el arra a gondolatra, hogy Nash soha nem tapasztalhatta meg ezt az érzést.
Még azelőtt megsejtette a férfi jelenlétét, hogy meglátta volna. Képtelenség, intette le magát. Nyilván zaklatott idegei űznek tréfát vele, bosszúból, amiért ilyen erősnek és bátornak tetteti magát. Nagyon lassan, torkában dobogó szívvel, megfordult.
Nash hosszú, sietős léptekkel tartott felé. A vízcseppekké robbanó hullámok teljesen eláztatták a haját, és fényesen csillogtak az arcán. Kétnapos borosta volt az állán, meg egy gondos, hófehér kötés a homlokán. Olyan tűz lobogott a szemében, hogy Morgana ijedten összerezzent, és védekezően hátralépett.
A férfi megtorpant, majd fürkésző pillantást vetett a lányra.
Az a tekintet. ... Nem, most nem csillogtak könnyek a szemében, melyektől majd megszakadt a szíve a múltkor. Mégis, észrevett benne valami különös villanást - mintha félne tőle. Mennyivel könnyebb dolga lenne, ha foggal-körömmel nekiesne, szidná, szapulná, veszekedne vele!
- Morgana ...
A lány lopva a hasára tette a kezét, mintegy rejtegetve a titkot, melyet magában hordozott.
- Mi történt veled? Megsérültél?
- Ugyan - nyúlt a kötéshez Nash -, semmiség. Csak szétesett alattam egy autó. Édesanyád rendbe tette. Mármint a fejemet, nem a kocsit.
- Anya? - csillant fel Morgana szeme, és a kastély felé pillantott. - Találkoztál anyával?
- Mindenkivel találkoztam - bólintott a férfi, és elmosolyodott. - Szép kis társaság, mondhatom ... Árokba hajtottam pár mérfölddel a kastély előtt. Ekkor találkoztam édesapáddal - vetett jelentőségteljes pillantást a lányra. Tudta, csak fecseg összevissza, de képtelen volt abbahagyni. - Felvitt hozzátok lóháton. Utána betessékeltek a konyhába, teáztunk, és ... Az ördögbe is, nem jöttem rá, hol vagy, Morgana, pedig sejthettem volna! Mesélted, hogy mikor Írországba jössz, mindig lemégy sétálni a tengerpartra. Tudhattam volna... ezt is, és még annyi minden mást is.
A lány nekitámaszkodott a sziklának, hogy megőrizze az egyensúlyát. Félt, sőt rettegett, hogy méltóságteljesnek legkevésbé sem nevezhető módon a férfi karjába veti magát, vagy ájultan esik össze a lába előtt.
- Hosszú utat tettél meg - bökte ki nagy nehezen.
- Már korábban is ideértem volna, de ... istenem!
Nash látta, hogy Morgana elszédül - össze is esett volna, de szerencsére sikerült idejében elkapnia. Ijesztően törékenynek érezte a lányt a karjában.
Morganában azonban még maradt annyi erő, hogy ellökje magától.
- Ne ...
Nash eleresztette a kérést a füle mellett; átölelte a lányt, és a hajába temette az arcát. Úgy szívta magába az illatát, mint a levegőt.
- Csak egy percet adj! Utána ellökhetsz, ha akarsz.
Morgana megrázta a fejét, de hűtlen karja megtagadta az engedelmességet, és szorosan a férfi köré fonódott. Sóhajtott - nem tiltakozásképpen, hanem melegen üdvözölve Nash ajkát, mely mohón az övére forrt. A férfi úgy merült el benne, mint sivatagi vándor az oázis tiszta, hűvös tavában.
- Ne szólj semmit! - kérte Nash, miközben csókokkal borította a lány arcát. - Előbb hallgass meg!
Morgana felidézte magában legutóbbi beszélgetésüket; elhúzódott, és megrázta a fejét.
- Képtelen lennék még egyszer, Nash ... Ne tedd ezt velem!
- Várj! - ragadta meg a férfi a lány csuklóját, és a szemébe nézett. Ugyanaz a tüzes akarat égett a tekintetében, mint amely elhozta idáig. - Elég a falakból, Morgana! Az enyémből is. Ígérd meg, hogy nem zársz el többé magadtól!
A lány próbált ellentmondani neki, de a szemében égő tűzzel szemben nem volt hatalma.
- Ígérem - sóhajtotta. - Szeretnék leülni ...
Nash bólintott, és elengedte Morganát. Talán jobb is, ha nem érnek egymáshoz, míg nem tisztázzák ezt a zűrzavart, amivé a kapcsolatuk vált, éppen neki köszönhetően. A lány leült a sziklára, összefonta a karját az ölében, és büszkén felemelte az állát. Átkozott büszkeség! Csoda, hogy a férfi idefelé jövet megfogadta, kitekeri a nyakát?
- Tudom, hibát követtem el - kezdte ennek ellenére bűnbánó hangon. - Ettől azonban még nem kellett volna, sőt, nem lett volna szabad elmenekülnöd!
- Tessék? - nézett rá Morgana izzó, elkerekedett szemmel.
- Jól hallottad - bólintott Nash. - Lehet, hogy ostobán viselkedtem, és fájdalmat okoztam neked, de az semmi ahhoz képest, hogy nem találtalak otthon, amikor észhez tértem, és kerestelek!
- Szóval én vagyok az oka mindennek, ugye? - kérdezte a lány csípősen.
- Annak, hogy az elmúlt hónapban teljesen elvesztettem a fejem, igen - vágott vissza a férfi. - Minden másban azonban... én vagyok a ludas - ismerte el, és önkéntelenül megsimogatta Morgana arcát. - Sajnálom.
A lány félrenézett, nehogy sírva fakadjon.
- Tudnom kell, pontosan tudnom, miért kérsz bocsánatot! -követelte Nashtől.
- Sejtettem, hogy meg kell alázkodnom előtted - sóhajtott a férfi fáradtan. - Rendben. Bocsáss meg mindazért az ostobaságért, amelyet mondtam vagy elkövettem!
Morgana halványan elmosolyodott. - Mindenért?
Nash elvesztette a béketűrését, és talpra rántotta a lányt.
- Nézz rám! Azt akarom, hogy nézz a szemembe, amikor bevallom, szerelmes vagyok beléd, és ennek semmi köze bűbájhoz, varázslathoz, és soha nem is volt! Szeretlek azért, aki vagy, és úgy, ahogyan vagy.
Amikor Morgana behunyta a szemét, végigfutott a hideg a férfi hátán.
- Ne zárj ki az életedből, kérlek! Tudom, én ezt tettem veled ... Elismerem, hibát követtem el. Pokolian megijedtem. Bocsáss meg, Morgana! - kérlelte a lányt, és két kezébe fogta az arcát. - Nyisd ki a szemed, légy szíves, nézz rám!
A lány engedelmeskedett. Nash megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Még soha nem kerültem hasonló helyzetbe - kezdte Óvatosan. - Nem kértem bocsánatot nőtől azért, amit mondtam. Most megteszem. Magyarázgathatnám hosszasan, hogy nem gondoltam komolyan, és csak azért bukott ki belőlem, mert tudat alatt el akartalak taszítani magamtól, de ez nem lényeges. Egyedül az a fontos, hogy megbántam.
- Megértem, hogy féltél - bólintott Morgana, és gyengéden a férfi csuklójára tette a kezét. - Megbocsátok, mert tanultál belőle.
- Csak ennyi? - kérdezte Nash meglepetten, és megcsókolta a lány arcát. - Nem is változtatsz, mondjuk, lepényhallá három-négy évre?
- Az első veszekedés után még nem - mosolygott rá Morgana. Bízott benne, képesek lesznek könnyed, barátságos hangnemben folytatni a társalgást. - Hosszú utat tettél meg, biztosan fáradt vagy. Menjünk vissza a házba! Erősödik a szél, és különben is, mindjárt itt a délutáni tea ideje.
- Morgana - ölelte magához a férfi szorosan. - Te vagy az első nő életemben, akinek szerelmet vallottam. Nem ment könnyen, de ... talán egyre könnyebb lesz.
A lány ismét félrenézett - édesanyja már tudta volna, hogy menekül, Nash azonban visszautasításnak vette.
- Azt mondtad, te is szeretsz - jegyezte meg számon kérő hangon.
- Így volt - bólintott Morgana, majd csúfondárosan a férfi szemébe nézett. - És most is így van ...
Nash a hosszú fekete hajzuhatagba fúrta a fejét.
- Jó hallani - sóhajtotta megnyugodva. - Szeretsz valakit, és ő viszontszeret: ez a legjobb érzés a világon... Erre már lehet építeni. Tudom, nem vagyok egy főnyeremény, és ahogy magamat ismerem, nyilván össze fogom kuszálni a dolgokat rendesen. Nem szoktam hozzá, hogy van valakim, akire mindig számíthatok, és ő is számíthat rám, de ... megteszek minden tőlem telhetőt. Ígérem.
A lány értetlenkedve vonta fel a szemöldökét. - Mégis, miről beszélsz? - kérdezte halkan.
A férfi zavartan ellépett, és zsebre dugta a kezét. - Tudod, ez afféle ... házassági ajánlat akart lenni.
- Afféle?
Nash felsóhajtott.
- Gyere hozzám feleségül! Nem tudom, ez-e a megfelelő hely és idő. Ha azt szeretnéd, előbb rendezzem be a színpadot, boruljak térdre előtted, zsebemben a gyűrűvel, úgy lesz. Nem hittem volna, hogy ez valaha is megtörténik velem, de ... szeretlek. Bármire hajlandó lennék, hogy bebizonyítsam.
- Nincs szükségem színpadra, Nash, de ez akkor sem ilyen egyszerű.
A férfi keze ökölbe szorult.
- Szóval nem akarsz hozzám jönni.
- Ó, dehogynem. Szeretnék együtt élni veled, nagyon is. Azonban ha összeházasodunk, tudnod kell, nemcsak engem veszel el.
Nash egy pillanatig nem értette a dolgot, de azután szélesen elmosolyodott.
- Á, a családodra gondolsz, és a Donovan... örökségre, ugye? Szépségem, te vagy álmaim asszonya, sőt! Az, hogy a nő, akit szeretek, mellesleg boszorkány is, csak hab a tortán!
Morgana meghatottan a férfi arcához emelte a kezét.
- Nash, annyira szeretlek ... már régóta el akartam mondani. - A férfi szemébe nézett. - Gyermeket várok. Tőled.
A férfi arca fal fehérré vált. - Tessék?
A lány a jelekből úgy ítélte, szükségtelen elismételnie a mondottakat. Nash hátratántorodott, és lehuppant a sziklára, ahol ő ült korábban. Jó ideig csak bámult maga elé, és igyekezett levegőhöz jutni.
- Kisbabát? Te ... várandós vagy? Szülni fogsz?
Morgana, látszólag nyugodtan, bólintott.
- Igen. - Egy percig nem szólt, várta, hogy a férfi mondjon valamit, de Nash csak hallgatott. Összeszedte a bátorságát, és folytatta. - Tudom, nem szeretnél családot, és én nem is ...
- Ezt akartad mondani aznap - vágott közbe a férfi rekedten. Nyelnie kellett, hogy hangját ne nyomja el a szél meg a tenger. - Ezért jöttél el hozzám ...
- Igen.
Nash felállt, és reszketeg léptekkel a vízhez sétált. Emlékezetébe idézte, hogyan nézett rá a lány akkor, és hogy Ő, ennek ellenére, miket vágott a fejéhez. Soha nem fogja elfelejteni, mekkorát hibázott aznap. Csoda, hogy Morgana otthagyta, és megtartotta a titkát?
- Azt hiszed, nem akarom a babát?
- Megértem, ha nem - suttogta a lány, és beharapta a szája szélét. - Egyikünk sem számított erre, még én sem.
- Nem követem el kétszer ugyanazt a hibát - lépett hozzá Nash vadul villogó tekintette!. - Különösen nem veled. Mikorra várod?
Morgana összefonta az ujjait a hasán.
- Karácsony előtt pár nappa!. A tavaszi napéjegyenlőség éjszakáján fogant. Az erdőben.
- Karácsonyra - ismételte a férfi. Eszébe jutott a piros bicikli, a süteményillat, a sok-sok nevetés és a család, mely fél évre magához fogadta. Most saját családja lehet. A lány olyasmit ajánl neki, amiben csak egy villanásnyi időre lehetett része, és amire már régóta vágyott titokban.
- Azt mondtad, szabad vagyok - kezdte óvatosan. - Tőled és mindattól, ami a kapcsolatunkból származhatott. A gyerekre céloztál.
Morgana szeme elsötétült, a hangja erőteljesen, büszkén csengett.
- Szeretni fogom, és úgy bánok majd vele, hogy tudja: ő az ég ajándéka, nem egy sajnálatos ballépés eredménye. Inkább felnevelem egyedül, mint hogy egy pillanatig is azt érezze, terhes a jelenléte bárki számára is.
Nash nem hitte volna, hogy meg tud szólalni egyáltalán, de mikor sikerült, szavai egyenesen a szívéből szóltak.
- Szeretnék a babának apja, neked pedig férjed lenni.
A lány szeme könnybe lábadt.
- Csak kérned kell ...
A férfi óvatosan Morgana hasára tette a kezét.
- Adjatok nekem még egy esélyt! - kérte mindkettejüket.
- Már régóta várunk rád - mosolygott a lány, és meghatottan hagyta, hogy Nash szájon csókolja.
- Apa vagyok - ízlelgette a szót a férfi lassan, óvatosan, majd felnevetett, és a karjába kapta Morganát. - Lesz egy kisbabánk!
A lány puhán a nyaka köré fonta a karját. - Így van, így ...
- Egy család vagyunk!
- Így van, így ...
Csókolóztak megint, majd Nash, a karjában Morganával, elindult a parton.
- Ha jó munkát végzünk az elsővel, összehozhatunk pár kistestvért is neki, mit gondolsz?
- A számból vetted ki a szót. Különben hová viszel?
- Vissza a házba, és ágyba duglak. Azután melléd bújok.
- Mertem remélni ... ettől még nem kell cipelned.
- Dehogynem! Gyereket vársz, az én gyerekemet. Már látom is magam előtt. .. Belső kameraállás, nappal. Napsütötte szoba, világoskék falakkal.
- Sárga.
- Jó, akkor ragyogó, sárga falakkal. Az ablak alatt régimódi bölcső ring, felette olyan vicces pörgettyűk lógnak, tudod. Gügyögő nevetés hallatszik, és egy apró, húsos kis kar felnyúl, hogy megragadja az egyik pörg ... - Hirtelen elhallgatott, és a lányra nézett. - Ó, istenem.
- Mi baj van?
- Ö is ... Mondd, mennyi az esélye annak, hogy a baba örökölni fogja a ... képességeidet?
Morgana mosolyogva az ujja köré csavarta a férfi egyik tincsét.
- Úgy érted, mennyi az esélye, hogy boszorkány lesz? Szinte biztos. Tudod, a Donovan-gének nagyon erősek... Nash arcához dörgölte az orrát, és elnevette magát. - De a szeme egész biztosan a tiéd lesz ... a kislányunknak.
A férfi büszkén kihúzta magát.
Sebastian
Előhang
Sebastian tisztán látónak született.
Már kisfiú korában maradéktalanul rendelkezett ezzel a természetfeletti képességgel - senkinek sem kellett elmagyaráznia, milyen vér csörgedezik az ereiben, miért lett az, aki. Azt is pontosan tudta, hogy ez a képesség csak igen keveseknek adatik meg.
Látomásai mindig lenyűgözték, ha nem is volt éppen mindegyik kellemes. Élete természetes velejárójának tekintette őket már totyogós babaként, ugyanúgy, ahogy az evést vagy a napkeltét.
Édesanyja gyakran lekuporodott mellé a szőnyegre, és megvárta, míg találkozik a pillantásuk. Szemében - a szeretet mellett - a remény tükröződött, hogy fia nem utasítja el magától az isteni adományt, de nem is roppan össze a terhe alatt.
Tudta jól, a látás egyszerre átok és áldás.
Ki vagy te? - hallotta a kisfiú édesanyja gondolatait olyan tisztán, mintha hangosan mondta volna. Kivé leszel?
Erre a kérdésre egyelőre sem belül, sem kívül nem talált választ. Már akkor megértette, sokkal könnyebb belelátni másokba, mint önmagába.
Teltek az évek. Különleges képessége cseppet sem akadályozta abban, hogy a legválogatottabb csínytevésekkel borsot törjön unokanővérei orra alá. Kisfiúként persze gyakran megpróbált visszaélni a hatalmával, és gondosan lefátyolozott titkokat is kifürkészett, de ettől még ugyanúgy örömét lelte a fagylaltban vagy a vasárnap reggeli rajzfilmekben, mint minden gyerek.
Látnoki képességét leszámítva teljesen átlagos, élénk, csintalan kölyök volt, sziporkázóan furfangos észjárással, megkapóan helyes arccal, átható tekintetű, szürkéskék szemmel és könnyen mosolyra húzódó, telt ajakkal.
Átment a férfivá érés minden egyes szakaszán, mint bárki más. Lehorzsolta a térdét, eltörte pár csontját, lázadó kamaszként meg akarta váltani a világot, és majd kiugrott a szíve a helyéből, mikor egy csinos lány rámosolygott. Amikor nagykorú lett, elköltözött szüleitől, és megteremtette saját otthonát.
Látnoki képessége egyre erősödött az évek során. Elégedett volt az életével, úgy érezte, ura sorsának, önmagának.
Soha semmi nehézséget nem okozott elfogadnia, hogy boszorkány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése