A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2010. november 3., szerda

NORA ROBERTS: BŰBÁJOSOK 8. rész

8.

Mel világéletében óvatos volt. Gyakran vállalt kockázatot, de mindig számolt a következményekkel. Sebastiannel kapcsolatban azonban minden olyan kiszámíthatatlannak tűnt, és állandóan a megérzéseire kellett hagyatkozni. Bár józan esze könyörgött, mentse, ami menthető, és fusson, amerre lát, vala¬mi odabenn azt súgta, maradjon.

Bízhat benne.

A férfi még mindig a karjában tartotta a lány vágytól resz¬kető testét. Melt nem szemérmetessége tartotta vissza attól, hogy Sebastiant magával rántsa az ágyra. Sohasem tartotta magát szexbombának, de szégyenkeznie sem kellett semmilyen szempontból. Egyszerűen csak szeretett volna még egy¬szer, utoljára Sebastian szemébe nézni, mielőtt az övé lesz.

Pontosan azt látta benne, amire vágyott.

Lassan elmosolyodott. Hagyta, hogy a férfi az ágyra fektes¬se, és miközben fölé hajolt, Mel érezte, élete legkellemesebb csapdájába esett - a selyemlepedő meg Sebastian közé.

A férfi lassan végigcirógatta a combját, csípőjét, majd el¬időzött a mellénél, végül megsimogatta a nyakát és az arcát is. Amikor a lány minden ízében remegni kezdett, Sebastian gyengéden a hajába markolt, és harapdálni kezdte az alsó aj¬kát.

Testük olyan szorosan fonódott össze, hogy Mel érezte a férfi izmainak minden rezdülését. Egy farkas ereje feszült bennük, egy farkasé, mely csak arra várt, hogy kiszabadulhasson. Kielégíthetetlen, birtokló csókjától szertefoszlott minden gon¬dolat Mel fejében, hogy elfeledettnek hitt érzések, vágyak és szenvedélyek foglalják el a helyüket. Úgy érezte, mintha le¬mondana Sebastian kedvéért a saját akaratáról.

A férfi azonnal tudta, hogy a lány megadta magát - Mel tes¬te egyszerre feszült puhán és keményen az övének, ajka reszketett, miközben sóváran várta, amit az ő ajka adhat. Úgy ha¬sított Sebastianbe a hév, mint egy ezüstpenge, és egykettőre lehámozta róla az illem meg jólneveltség vékony burkát. Zi¬hálva adta át magát a vágynak, mint egy tüzes mén, amikor megérzi a kanca illatát.

Hátravetette a fejét, szeme sötéten csillant, mint az éjfél.

Telve volt nyughatatlan hevülettel, vad, szilaj szenvedéllyel, és ... diadalmasan feltörő erővel. Olyan erővel, melynek láttán a lány félelmében visszafojtotta a lélegzetét, majd kéjesen fel¬nyögött a mámortól.

Sebastian nem hagyta ki a kedvező pillanatot. Egyetlen rán¬tással letépte Melről a blúzát, és simogatta, ahol érte. A lány pillái megremegtek, teste ívben hátrafeszült. Válaszul ő is megragadta a férfi ingét, és akkorát rántott rajta, hogy szerte¬szét repültek a gombjai, az anyag pedig recsegve hasadt fel a varrásnál. Amikor meztelen bőrük egymáshoz ért, hosszan, elégedetten felsóhajtott.

Sebastian nem sok gondolkodási időt hagyott neki - úgy¬szólván semmit. Tomboló viharba hajszolta mindkettejüket, melyben mennydörgött az ég, süvített a szél, cikáztak a villá¬mok. Ajka, ujjai minden boszorkányság nélkül is mágikus erő¬vel bírtak, hiszen magukkal ragadták Melt egy másik világba, a rózsás alkonyon, az éppen ébredező éjszakai madarak dalán is túlra, ahol nem létezik más, csak szédítő sebesség, leírhatatlan mámor és egy olyan nyelv suttogása, melyet nem értett csak érzett.

Mi ez? Varázsige? Mantra? Egy régen halott szerelmespár egymásnak elsuttogott ígéretei? Ez a hang önmagában is levette volna a lábáról, hát még a férfi simogatásaival és egyre hevesebbé váló csókjaival elegyítve! Csoda, ha egyre többet és többet akart?

Milyen nagylelkű, gondolta magában Sebastiano Erős és odaadó. Az alkony vöröses fényében a lány bőre úgy ragyogott, mint a kitömi készülő vulkán öle, forrón és lüktetőn kínálkozott föl minden érintés perzselő kéjére. Karcsú volt, nőies, rafináltan mozgékony és mégis kislányosan érzékeny. A férfi hallotta visszafojtott zihálását, érezte hátába mélyedő körmeit, ahogy elérte a gyönyör csúcsát, ahová együtt, egy-mást segítve repültek fel.

Amikor Mel keze ernyedten aláhullt Sebastian izzadtságtól fénylő válláról, a férfi ismét támadásba lendült. Vad vágyának, gyakorlott mozdulatainak köszönhetően a lány hamarosan még magasabbra szárnyalt, mint az imént, és a beteljesülés pillanatában a nevét suttogta.

Sebastian megrázta a fejét, hogy kitisztuljon a látása. Ami¬kor ismét megjelent előtte Mel arca, félig lehunyt, mámoros pillantású szeme, csókjától duzzadt ajka, hamiskásan elmoso¬lyodott.

- Most jövök én ...

A lány körülfonta kezével-lábával, és arra gondolt, a va¬rázslatnak van olyan formája, melyhez nem kell más, csak két szív, mely egyet akar.

Mintha zenét hallott volna, bájos, nyugtató tündérzenét.

Melnek fogalma sem volt, létezik-e egyáltalán ilyesmi, min¬denesetre elmosolyodott, és a másik oldalára fordult.

Egyedül feküdt az ágyon.

Villámgyorsan éberré vált, és felült. Bár az éjszaka koromsötétjében nem látott semmit, mégis tudta, a szobában nincsen rajta kívül senki. Egyedül maradt Sebastian szobájában.

Kitapogatta az éjjeli lámpa kapcsolóját az ágy mellett, és hunyorgott, míg a szeme meg nem szokta a fényt.

Csak, mert egyedül van az ágyban, még nem fog kiabálni a férfi után, határozta el. Ehelyett kikászálódott a takaró alól, magára kapta a padlóról Sebastian szakadt ingét, és a zene nyomába indult.

Mintha nem is egy irányból szólna, állapította meg hamaro¬san magában. Halkan bár, mint a suttogás, de körülölelte minden oldalról. Akárhogy hegyezte is a fülét, lehetetlennek tűnt eldönteni, énekhangot hall-e vagy esetleg valamilyen fúvós hangszert - a bájos zeneszó egyszerre volt titokzatos és elbű¬völő.

Egy ideig csak együtt hullámzott vele, és rótta a ház folyo¬sóit a megérzésére hallgatva. A hang nem lett hangosabb vagy halkabb, de egy idő után folyékonyabbá vált, behatolt a bőre alá, az agyába. Balra fordult, és felsétált egy rövidebb lépcsőn.

Megpillantotta a gyertyalángok éteri villódzását, mely kis¬vártatva aranyos ragyogássá erősödött, mihelyt a folyosó végi szobához ért. A levegőben forró viasz és szantálfüstölő átható illata terjengett.

A lány megállt az ajtóban, és elakadt a lélegzete.

A szoba elég kicsinek tűnt, a kamra elnevezés talán jobban illett volna rá. A falakat halvány, meleg színű faburkolat fedte, melyet most még több tucat vékony, fehér gyertya aranyló fénye is megvilágított.

Az apró helyiségnek három, holdsarló alakú ablaka volt.

Mel már látta őket odakintről, tudta, ez a ház legmagasabban elhelyezkedő szobája, melyből a tengerre és a parti sziklákra nyílik kilátás. A nyitott tetőablakon keresztül beragyogtak a fényes csillagok, és beáradt az éjszaka friss levegője. Az asztal, a székek, az állványok egy középkori kastély hangulatát idézték. Ebbe a környezetbe jól illeszkedtek a különféle kristálygömbök, színes tálak, ezüsttükrök, hegyikristály pálcák és ékkövekkel kirakott kelyhek.

A lány nem hitt a mágiában, tudta, hogy a varázslónak min¬dig van egy trükkös fiókja a szekrényében, és egy szív ász a ruhaujjában. Mégis most, hogy ott állt az ajtóban, érezte, itt lüktet a levegő, és olyan titkok otthona ez a hely, melyekről ál¬modni sem mert volna.

Sebastian a szoba közepén ült, Melnek háttal, egy ezüst öt¬ágú csillagon belül, mely a parketta mintázatába illeszkedett. Nem mozdult, nem szólt. Bár a lány mindig nehezen küzdötte le kíváncsi természetét, érezte, most nem zavarhatja meg ma¬gányában. Hátralépett, és elindult visszafelé, de a férfi utá¬naszólt.

- Nem akartalak felébreszteni.

- Nem ébresztettél fel - nyugtatta meg Sebastiant Mel, miközben az ing megmaradt gombjaival játszadozott. - A zené¬re ébredtem. Az is lehet, hogy már korábban felébredtem, és kíváncsi lettem ...

Hiába nézett körül alaposan, sehol nem látta a hifitornyot, de még egy magnót sem. Zavartan pislogni kezdett.

- ... honnan jöhet.

- Az éjszakából jön - felelte a férfi, és felállt. Bár a lány nem tartotta magát különösebben szégyenlősnek, most mégis fülig pirult Sebastian meztelensége láttán. A férfi Mel felé nyújtotta a kezét.

- Ne haragudj, nem akartalak zavarni! - kezdte újra a lány.¬ Igaz, furdalja az oldalamat a kíváncsiság, mi ez a sok érdekes holmi, de ...

- Nem zavarsz - biztosította Sebastian. Mel habozása láttán közelebb lépett hozzá, majd kézen fogta. - Azért jöttem fel, hogy összeszedjem a gondolataimat. Melletted képtelen let¬tem volna rá. - Belecsókolt a lány tenyerébe. - Az erős érzé¬sek könnyen elhomályosíthatják a tisztánlátást.

- Azt hiszem, jobban tettem volna, ha hazamegyek. Az ügy most a legfontosabb ...

- Okosan döntöttél, hogy maradtál - hajolt hozzá Sebastian, és gyengéden megcsókolta. - Tényleg.

- Tudod, az az igazság - magyarázta zavartan a lány, mi¬közben, biztos, ami biztos, kissé elhátrált a férfitól -, hogy általában nem csinálok ... ilyesmit. .

Sebastian nem tudott betelni Mel szépségével - olyan fia¬talnak és törékenynek látszott, ahogy ott állt abban a szakadt férfiingben, szerelmeskedéstől és alvástói kócos hajjal, meg¬szeppent arccal, tágra nyílt szemmel.

- Elhiszem. Azonban hadd jegyezzem meg, most, hogy ve¬lem kivételt tettél: elképesztő tehetséged van ebben az "ilyes¬mi"-ben ...

- Inkább ne beszéljünk róla! - kérte a lány, de közben ön¬kéntelenül is elmosolyodott. Ami azt illeti, a férfinak igaza van: tényleg brillírozott az este. Mindketten büszkék lehetnek a teljesítményükre. - Azért kösz. Gyakran üldögélsz meztele¬nül a padlón, gyertyafényben?

- Csak ha kedvem szottyan rá.

Mel, miután összeszedte a bátorságát, belépett a szobába, és sorra kézbe vette a különös tárgyakat. A több száz éves jóstü¬kör láttán elismerően bólintott.

- Ez valami mágikus tükör, ugye?

Olyan aranyos volt, miközben gyanakodva méregette a fel¬becsülhetetlen értékű műremeket, hogy Sebastian a legszívesebben összevissza csókolta volna.

- Állítólag Niniané volt.

- Kié?

- Ejnye, Sutherland, boszorkányügyekben ilyen hiányos a műveltséged? Ninian az egyik leghíresebb varázslónő volt, még a nagy Merlint is sikerült bebörtönöznie egyszer a saját kristálybarlangjába.

- Ha te mondod! - vont váll at a lány. Közelebbről is megnézte a tükröt, de miután nem látott többet benne holmi csinos kis régiségnél, letette, hogy helyette egy füstös kvarckristály gömböt vegyen a kezébe.

- És ez mire jó?

- Például gyönyörködni lehet benne.

Sebastian soha nem szorult a jóstükör vagy a kristálygömb segítségére a tisztánlátáshoz, részben hagyomány tiszteletből, részben a szépségük miatt vette magát körül ezekkel a tár¬gyakkal. Élvezettel figyelte, ahogyan Mel összevont szemöldökkel, sanda pillantással méregeti a mágikus hatalom e régi eszközeit.

Szerette volna megajándékozni valamivel, valami apróság¬gal. Eszébe jutott, milyen szomorúan beszélt arról Mel, hogy már nem is emlékszik az édesapjára.

- Szeretnél látni?

- Mármint mit?

- Valami mást - felelte a férfi titokzatosan, és a lányhoz lépett. - Gyere velem!

Sebastian egyik kezével megragadta a kristálygömböt, a másikkal Mel ujjait, és magával húzta a lányt az ötágú ezüst¬csillag közepébe.

- Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet ...

- Térdelj le! - kérte a férfi, és miután a lány engedelmeskedett, mellé térdelt. - Múlt, vagy jövő? Melyiket szeretnéd?

Mel zavartan elnevette magát, és ráült a sarkára. - Most nem kellene turbánt viselned?

- Képzeld a fejemre! - mosolygott Sebastian, és megérintette a lány arcát. - Ha jól sejtem, inkább a múltat választanád. A jövődet kizárólag te szeretnéd alakítani.

- Ebben igazad van, de ...

- Tedd a kezedet a gömbre! Nincs mitől félned.

- Nem félek - vetett a férfira egy rosszalló pillantást Mel, majd nagyot sóhajtott, és bizonytalanul a gömbre helyezte a kezét. - Végül is ez csak egy üvegdarab ... Igaz, még soha nem csináltam ilyesmit.

A férfi megtámasztotta alulról a lány kezét, és elmosolyo¬dott.

- Ezt a gömböt Bryna nagynénémtől, Morgana édesanyjá¬tól kaptam ajándékba, mikor megkereszteltek. Kisfiú korom¬ban valami olyasmit jelentett nekem, mint a biztonsági kerék egy gyerekbiciklin.

Mel simának és hűvösnek érezte a gömböt, mint egy hegyi tó tükrét.

- Nekem is volt valami hasonló játékom ... Egy fekete, mű¬anyag varázsgömb, amelynek kérdéseket kellett feltenni, és ha megráztad, megjelent rajta egy írás. Nekem általában azt írta, hogy "bizonytalan a válasz, próbáld újra!"

Sebastian ismét elmosolyodott; nagyon bájosnak találta a lány izgatott várakozástól kipirult arcát. Lassan megtölteke¬zett az erővel, mely édesen áradt szét benne, és szilaj izzással hevítette, mint a nemes bor. Elhatározta, hogy most csak egy egyszerű képsort mutat a lánynak.

- Nézz bele! - kérte Melt. Hangja különösen visszhangzott a kicsi szobában. - És láss!

A lány érezte, egy erő a gömbre vonzza a pillantását. Elein¬te csak a finom vonalakat látta a kristály belsejében, melyek a gyertyafényt a szivárvány színeire törték. Ezt árnyak követték, majd árnyak az árnyakon belül, végül formák bukkantak a fel¬színre, és vérző színek.

- Ó! - suttogta Mel. A gömböt már nem érezte hűvösnek, inkább nagyon is melegnek, mint a nap sugarát.

- Láss! - parancsolta a férfi újra, de szavai ezúttal a lány fe¬jében szóltak. - A szíveddel.

Mel megpillantotta édesanyját, fiatalon, szépsége teljében látta őt, annak ellenére, hogy most is vastagon kihúzta a szemöldökét, és a rúzsa is több árnyalattal világosabbnak tűnt a kelleténél. Mégis, a derű átsugárzott erősen túlsminkelt arcán, és ragyogóvá tette. Haja szőke volt, egyenes, vállig érő. Melegen rámosolygott egy fehér egyenruhában feszítő fiatalemberre, aki hetykén oldalra csapott matrózsapkát vi¬selt, és egy kétéves, rózsaszín tüllszoknyás, fekete szandálos, fehér csipkezoknis kislányt tartott a karjában.

Az a kislány én vagyok! - hasított belé Melbe a felismerés. A háttérben egy hajó ringatózott - egy nagy, szürke hadiha¬jó. A katonazenekar lelkesen fújta a magáét, a parton emberek nyüzsögtek. Mindenki egyszerre beszélt, ezért nem értette a szavakat, csak a hangjukat hallotta.

A férfi ekkor feldobta a levegőbe, magasra. A lány szédült, és érezte, ahogyan a gyomra megemelkedik Sebastian gyertyafényes szobájában. A két erős kar elkapta, és megint nem létezett más, csak szeretet, bizalom és ártatlanság. Édesapja büszkén, ugyanakkor várakozásteljes izgalommal nézett rá, majd szorosan magához ölelte. Egy pillanatra érezte arcsze¬szének fanyar, férfias illatát. Megcsiklandozta az oldalát, mire ő gügyögve felnevetett.

Kicsit megváltozott a kép - most már a földön állt, édes¬anyja kezét fogta, és figyelte, ahogyan a szülei megcsókolják egymást. Milyen forró volt az a csók! Végül az édesapja jó¬kedvűen szalutált nekik, a hátára vetette a katonazsákját, és elindult a hajó felé.

A gömb Mel kezében ismét halott kristállyá változott, melynek belső vonalai a gyertyafényt a szivárvány színeire törték.

- Az apám - suttogta a lány, és minden bizonnyal elejti a gömböt, ha Sebastian keze nem tartja alulról. - Láttam az apámat... Tengerésznek szegődött, mert körbe akarta utazni a vi¬lágot. Norfolkban szállt hajóra kétéves koromban ... Én ugyan nem emlékszem semmire, de édesanyám mesélt arról a napról. Hogy milyen izgatottan vágott neki a "nagy kalandnak" ... ¬Elcsuklott a hangja, egy percig csak térdelt, szótlanul. - Pár hónappal később viharba kerültek a Földközi-tengeren, és megfulladt. Huszonkét éves volt, tulajdonképpen még gyerek ... Anyának vannak fényképei róla, de azokon nem lát¬szik, milyen fiata! - A lány vetett még egy utolsó pillantást a gömbre, majd felnézett Sebastianre. - Állítólag örököltem a szemét... - Egy ideig csak meredt maga elé, megvárta, míg le¬csillapodik a szívverése. - Tényleg őt láttam, ugye?

- Igen - bólintott a férfi, és megcirógatta a haját. - Nem akartam, hogy elszomorodj, Mary Ellen.

- Nem vagyok szomorú, csak ... sajnálom - sóhajtotta Mel. ¬Sajnálom, hogy nem emlékszem rá, de azt is sajnálom, hogy édesanyám képtelen nem emlékezni rá. Jó volt együtt látni ket¬tejüket, illetve hármunkat egyszer ...

Sebastian kezébe gurította a gömböt. -Köszönöm.

- Ez csak jelentéktelen apróság ahhoz képest, amit én kaptam tőled.

- Miért, mit kaptál tőlem? - kérdezte csodálkozva a lány, miközben a férfi felállt, és a helyére tette a kristályt.

- Téged.

- Hát ... - köszörülte meg a torkát Mel, és lassan ő is felemelkedett. - Azért ezt így nem mondanám. - Akkor hogy mondanád?

A lánynak összeszorult a gyomra.

- Nem is tudom ... Végül is mindketten felnőttek vagyunk.

- Ahogy mondod - bólintott Sebastian, és elindult Mel felé. A lány, saját maga számára is meglepő módon, hátrálni kezdett.

- Függetlenek.

- Pontosan.

- Felelősségteljesek.

- De még mennyire! - simogatta meg a férfi Mel haját. - Már régóta szeretnélek gyertyafényben látni, Mary Ellen.

- Ne kezdd már megint, kérlek! - húzódott el a lány Sebas¬tian keze elől.

- Mit ne kezdjek?

- Ne hívj Mary Ellennek, és ne gyere ezzel a gyertyafény - hegedűmuzsika szöveggel!

A férfi végig futtatta egyik ujját Mel nyakán. - Nem szereted a romantikus ... kalandokat?

- Nem erről van szó ...

Azok után, amit a gömbben látott, nem csoda, ha kissé nehezen tudott úrrá lenni az érzelmei fölött. Szeretett volna megbizonyosodni arról, hogy a legalapvetőbb szabály, melyben megegyeztek, még mindig érvényes.

- Egyszerűen nincs szükségem rájuk. Mit kezdenék velük? Szerintem mindketten jobban járunk, ha előre tisztázzuk, mihez tartsuk magunkat.

- Miért, mihez kellene tartanunk magunkat? - érdeklődött Sebastian kíváncsian, és átölelte a lány derekát.

- Mint mondtam, felelősségteljes, független felnőttek vagyunk, akik mellesleg ... vonzódnak egymáshoz.

A férfi megcsókolta Mel halántékát. - Eddig mindennel egyetértek.

- Így hát fontos, hogy józanul kezeljük a kapcsolatunkat, különben ...

- Á, értem. Nos, ebben eltér a véleményünk.

- Hogyhogy?

Sebastian végigsimított a lány oldalán, a derekától a melléig. - Nem vagyok biztos benne, hogy szeretnék józan maradni. Mel térde megcsuklott, a feje hátrahanyatlott.

- Pedig be kell tartanod a ... fontossági sorrendet.

- Épp azt teszem - nyugtatta meg a férfi, és szájon csókolta. - Most például az a legfontosabb, hogy szerelmeskedjek veled az észvesztésig, hogy ezt a sok érvet, elvet meg szabályt legyőzze benned a szenvedély, és helyükben csak a gyönyör maradjon.

- Én ... - kezdte a lány bizonytalanul, de azután készségesen hagyta, hogy Sebastian magával húzza a padlóra. - Hát jó. Kezdetnek ez a fontossági sorrend sem rossz ...

Mel sokkal hatékonyabban tudott dolgozni, ha összeállított egy listát a teendőiről, így hát másnap este leült az íróasztalához, és próbált összedobni egyet. Ez volt az első szabad órája azóta, hogy délelőtt tízkor szélsebesen elviharzott Sebastian házából, hullafáradtan, és már akkor is jócskán késésben.

Soha nem szokott késni. Persze, boszorkánnyal sem szerel¬meskedett még soha. Ez a hónap az "életében először" -ök hó¬napjának bizonyult.

Ha nem lett volna találkozója, nem várt volna rá ennyi pa¬pírmunka és nem kellett volna bíróságra mennie, talán el sem jön a férfitól. Sebastian meg is tett mindent, hogy visszatartsa, gondolta elégedetten, miközben mosolyogva rágcsálta ceruzá¬ja végét.

Különös erőkkel rendelkezik, az biztos.

A munka mindenesetre nem vár, emlékeztette magát. Nem nyugszik, míg le nem zárja ezt az ügyet.

Szerencsére adódott közben egy új, ígéretes fejlemény: a New Hampshire-i rendőrségnek sikerült elfognia James T. Parklandet. Az egyik rendőrőrmester rendkívül készséges vi¬selkedett vele, részben, mert tőle kapta a tippet, részben, mert hasonlóan ki nem állhatta az FBI-t, akik most természetesen átvették az irányítást.

Az őrmester még Parkland kihallgatási jegyzőkönyvét is elfaxolta neki titokban.

Ezzel már el lehetett indulni.

Parklandből sikerült kiszedni az uzsorás nevét, akinek tar¬tozott. A lány úgy döntött, maga ered a fickó nyomába, ami azt jelentette, kis szerencsével pár napot a Tahou-tónál tölthet. Ezután persze meg kellett győznie Deveraux-t, aki legszívesebben mindenhová a saját ügynökeit küldte volna, hogy nála és Sebastiannél eszményibb csalit nem találhat. Számos érvvel kellett előhozakodnia, mire a nyomozó ráállt a dologra.

Az, hogy a Merrick-ügyet neki sikerült lezárnia, nyilván előnyére vált, de biztosra vette, hogy önmagában még nem lett volna elég. Hiába szerzett nevet a szakmájában, Deveraux, mint minden FBI-ügynök, ellenezte magánnyomozók bevoná¬sát az ügybe. Sebastian együttműködése azonban nagyon nyo¬mós érvnek bizonyult. Talán azzal sikerült végleg a maga ol¬dalára billentenie a mérleg nyelvét, hogy minden dicsőségről lemondott a febesek javára, azaz hivatalosan továbbra is az övék maradt az ügy.

- Még tart a fogadóórája, kérem? - nyitott be Sebastian az iroda ajtaján.

Mel igyekezett nem tudomást venni a gyomrában jelentkező remegésről, és elmosolyodott.

- Nos, tulajdonképpen öt perc múlva zárok.

- Ezek szerint jól időzítettem. Nézzenek oda! - húzta fel a férfi a lányt a kezénél fogva, és megcsodálta elegáns, őszibarackszínű kosztümjét.

- Késő délután a bíróságra kell mennem - magyarázta Mel. Amikor Sebastian játszadozni kezdett a gyöngysorával a nyakán, Mel zavarában kihúzta magát. - Válási ügy. Elég gusztustalan ... Mindenesetre igyekszem olyan nőiesnek tűnni, amennyire csak lehet.

- Sikerült.

- De milyen áron! Kétszer annyi időmbe és erőfeszítésembe került az öltözködés, mint egyébként...

Nekidőlt az íróasztalának, és átnyújtott egy papírlapot a férfinak.

- Kaptam egy példányt Parkland vallomásából.

- Ez gyorsan ment.

- Amint látod, elég szánalmas alak. Azt állítja, végső két¬ségbeesésében sodródott bele az ügybe, nem akart ő fájdalmat okozni senkinek sem, csak átcsaptak a feje felett a hullámok. Rengeteg pénzt vesztett szerencsejátékon, komoly adósságba verte magát. Félt, hogy kicsinálják, bla-bla-bla. - Gyors, egy¬általán nem nőies mozdulattal jelezte, mi a véleménye Parkland mentegetőzéséről. - Csak azon csodálkozom, miért nem említette, mekkora megrázkódtatást jelentett a számára, hogy nem kapott gyerekkorában kis piros teherautót az édes¬apjától karácsonyra.

- Fizetni fog a tettéért - bólogatott Sebastian. - Akár szá¬nalmas, akár nem.

- Pontosan. Egyébként nemcsak szánalmas, hanem ostoba is. Azzal, hogy átvitte Davidet az államhatáron, sokat rontott a helyzetén. – Mel lerúgta magáról magas sarkú cipőjét, és meg¬dörgölte a lábikráját a talpával. - Állítólag telefonon bízták meg a munkával.

- Hihetően hangzik.

- Szerintem is. Kérsz valamit inni?

- Ühüm - bólintott a férfi, és míg a lány kiment a konyhába, átfutotta még egyszer a kihallgatási jegyzőkönyvet.

- Ötezer dollárt kapott a rablásért. Nem valami jó üzlet, ha figyelembe vesszük, milyen ítéletnek néz elébe - csóválta meg a fejét Mel.

Észrevette, hogy Sebastian időközben utána jött, és ott áll mögötte a konyhaajtóban.

- Á, itt vagy? Tessék - nyújtotta felé az üdítőjét. - Három¬ezer-ötszáz dollárral tartozott annak a kaszinónak a Tahou¬-tónál, és tudta, ha nem fizet, úgy átrendezik az arcvonásait, hogy az anyja sem ismer rá. Így hát fogta magát, és elrabolta Davidet.

Amíg Mel beszélt, a férfi érdeklődve körülnézett a konyhá¬ban.

- Miért pont Davidet? - kérdezte, és követte a lányt a szom¬szédos szobába.

- Egyszerű. Parkland öt hónappal ezelőtt bevitte Stanhez a kocsiját a szervizbe. Stan olyan büszke a fiára, hogy fűnek- fának mutogatja a fényképét. Parkland úgy döntött, a gyerek¬rablás még mindig jobb, mint a plasztikai műtét egy baseball¬ütővel, és a szerelő fiára esett a választása. Emlékezett rá, David milyen helyes, aranyos kisfiú, és bármennyire ostoba is, azt még ő is tudja, minél helyesebb egy gyerek, annál kelen-dőbb.

- Világos.

Sebastian megdörgölte az állát, és körülnézett a lány háló¬szobájában. Onnan gondolta, hogy hálószoba, mert egy keskeny, vetetlen ágy díszelgett a közepén, bár ezen az alapon nappali is lehetett volna. A széken halomban álltak a könyvek és a színes újságok; a hordozható kistévé egy ingatag virágtar¬tón helyezkedett el, a pisztráng alakú lámpa pedig a sarokban.

- Te itt laksz?

- Aha - bólintott Mel, és odébb rúgott egy pár bakancsot az útjából. - A szobalány szabadságon van. Már egy éve. Szóval - ¬folytatta, miközben helyet foglalt egy fiókos szekrényen, me¬lyen ott díszelgett majdnem mind az ötven állam matricája -, minden utasítást megkapott X. úrtól telefonon. Találkozott a vö¬rös hajú nővel az előre megbeszélt helyen, és elcserélte Davidet egy készpénzt tartalmazó borítékra.

A férfi ámuló pillantást vetett a szoba falán ékeskedő filmplakátokra és filmsorozat poszterekre.

- Mondd csak, figyelsz te rám egyáltalán?

Sebastian a lány felé fordult, és elmosolyodott.

- Csupa fül vagyok. Ami azt illeti, elég szokatlan ízlésed van... Nem sokan mernék a narancssárgát lilával keverni ugyanabban a szobában.

- Én szeretem az élénk színeket.

- A piros csíkps lepedőről nem is beszélve ...

- Árleszállításon vettem - intette le Mel türelmetlenül. - Lefekvés előtt úgyis leoltom a villanyt, akkor meg nem mindegy? Még valami észrevétel a lakberendezési szokása¬immal kapcsolatban?

- Várj, körülnézek!

A férfi felvett egy fakutya alakú tálat, melyben rengeteg apró-cseprő dolog hányódott: gombostű, biztostű, gombok, egy huszonkét kaliberes golyó meg egy tolvajkulcs.

- Nem vagyok kínosan pedáns, az biztos. A rendszerező ké¬pességemet csak a munkámban szoktam kamatoztatni.

- Vagy úgy. - Sebastian letette a tálat, és felvett egy köny¬vet. - Médiumok kézikönyve?

- Kiváncsi voltam erre-arra - vont vállat a lány morcos képpel. - Pár hete vettem ki a könyvtárból. - Mire jutottál?

- Arra, hogy semmi köze ahhoz, amit csinálsz.

- Ezt én is elmondhattam volna - vigyorgott rá a férfi, miközben félredobta a könyvet. - Ennek a szobának viszont nagyon sok köze van hozzád. Mint ahogyan az irodádnak is. A gondolataidban ugyanolyan rend van, mint az irattartó szekré¬nyedben.

Mel nem tudta pontosan, ez most bók akar-e lenni, vagy le¬tolás. Sebastian pillantása láttán azonban megszólalt a fejében a vészcsengő.

- Nézd, Donovan ... !

- Ami viszont az érzelmeidet illeti - folytatta a férfi zavartalanul, és tett egy lépést a lány felé -, azok kuszák. Nagyon is. Kuszák és színesek.

Sebastian újra játszadozni kezdett Mel gyöngysorával, de a lány ezúttal nem hagyta.

- Épp azon igyekszem, hogy szakmai beszélgetést folytas¬sak veled, nem vetted észre?

- Tíz perce még azt mondtad, öt perc múlva zársz, nem em¬lékszel?

- Nem kötött a munkarendem.

- Az enyém sem - vetett egy sokatmondó pillantást Melre a férfi, majd kigombolta a kosztümje legfelső gombját. - A reggeli szerelmeskedésünk óta csak arra tudok gondolni, hogy meg kellene ismételnünk ...

A lány bőre felforrósodott Sebastian érintésétől; érezte nem túl meggyőzően ellenkezik, miközben a férfi sorra szétnyitogatta a gombjait.

- Kissé egyoldalú lett a gondolkodásmódod, attól tartok.

Sebastian elégedetten szemlélte Mel fedetlenül maradt női¬es idomait.

- Tévedsz, nagyon is sokoldalú ... Egyébként intéztem ezt-¬azt, aminek örülni fogsz. Szakmailag.

A lány épp időben fordította el a fejét, hogy elkerüljön egy csókot.

- Halljuk!

- Hosszan beszélgettem Deveraux ügynökkel és a felettesével.

Mel kiszabadította magát a férfi karjából. - Mikor? Miről?

- Maradjunk annyiban, hogy pár napig még hagynunk kell őket főni a saját levükben. Türelem.

- Én is beszélni akarok vele! Szerintem ...

- Várj vele holnapig, jó? Legkésőbb holnapután megadja magát, hidd el! - Megragadta a lány mindkét kezét, és a háta mögé szorította. Ujjai bilincsként fonódtak össze a csuklóján. ¬Minden úgy történik, ahogyan történnie kell, méghozzá hamar. Azt is tudom, mikor, azt is, hogy hol.

- Akkor...

- A ma este csak a tiéd meg az enyém.

-Mondd ... !

- Inkább mutatom - dünnyögte Sebastiano - Megmutatom, milyen egyszerű nem gondolni, nem érezni, nem akarni semmi mást. - Finoman harapdálni kezdte a lány alsó ajkát. - Ed¬dig egyáltalán nem viselkedtem veled gyengéden.

- Emiatt ne fájjon a fejed! - mosolygott a lány hamiskásan.

- Nem is azért mondtam, mert bűntudatom lenne, vagy ilyesmi - mosolygott vissza a férfi, és hűvös csókkal enyhítet¬te a harapdálás fájdalmát. - Csak tudod most, hogy ebben a nőies kosztümben látlak, szeretnék úgy bánni veled, mint egy igazi lovag a szíve hölgyével. Míg teljesen el nem veszted az eszed ...

Amikor csiklandozni kezdte a nyelvével Mel nyakát, a lány fojtottan felnevetett.

- Szerintem te már elvesztetted a tiédet!

- Ugyan, még csak most kezdem.

Szabad kezével lehámozta Mel kosztümkabátját. A lány át¬tetsző, pasztellszínű blúzt viselt alatta, amelyről Sebastiannek kerti összejövetelek és udvariaskodós teadélutánok jutottak az eszébe. Miközben Mel ajkát és nyakát csókolgatta, ujjai be¬kúsztak a blúz, majd a csipkés melltartó alá.

A lány már most reszketett a vágytól. Eleinte képtelenség¬nek tartotta volna, hogy a férfi csak így hátraszorítja a kezét, ő pedig hagyja, de azután egyre izgalmasabbnak találta a hely¬zetet. Sebastian ujjai lassan, kíváncsian beutazták az egész testét.

Amikor levette a blúzát, és csókolgatni kezdte meztelen vállát, Mel libabőrös lett a férfi forró leheletétől. Bár tudta, még mindig állnak, úgy érezte, mintha lebegnének. Sebastian olyan ínyenc élvezettel kóstolgatta különböző testrészeit, mintha csak svédasztalról csemegézne: ebből is egy kicsit, ab¬ból is egy kicsit.

Utána a keze lejjebb vándorolt, és a következő pillanatban le is szánkázott a lány szoknyája a lábán. A férfi ujjai utánaeredtek, hogy játszadozni kezdjenek Mel harisnyatartójának kapcsával. A lány hosszan, elégedetten felsóhajtott.

- Mary Ellen, kissé szokatlan viselet ez ma már, nem gon¬dolod? - dünnyögte Sebastian, miközben gyakorlott mozdu¬lattal felpattintotta az elülső két kapcsot.

- Szokatlan, de célszerű - zihálta Mel, ahogy a férfi ujjai egyre közelebb merészkedtek a legérzékenyebb pontjához.

- De még milyen célszerű - hagyta rá Sebastian rekedt han¬gon. Komoly erőfeszítésébe került visszafognia magát, de végül sikerült. Felkapta a lányt, és az ágyra fektette. Nem gon¬dolta volna, hogy elég pár csipkés holmi Mel izmos, ruganyos testén, máris megrendül az önuralma ...

A legszívesebben ott helyben felfalta volna, és magáévá te¬szi, de megígérte neki, hogy gyengéd lesz. Melléfeküdt, majd finoman szájon csókolta.

A lány hamar megértette, a férfi igazat mondott - nagyon egyszerű volt nem gondolni, nem érezni, nem akarni semmi mást, csak Sebastiant.

A férfi gyengédsége elringatta, ugyanakkor felvillanyozta minden porcikáját, akárcsak előző éjjel. Még soha nem cso¬dálta meg senki ennyire a nőiességéért, igaz, az esetek többsé¬gében nem is viselkedett, nem is öltözködött nőiesen.

Sebastian csókjai fellebbentették a fátylat olyan titkokról, melyek mélyen eltemetve szunnyadtak benne. Tegnap éjjeli hevességük, kétségbeesett ölelésük mára lassú, lágy, érett szenvedéllyé szelídült.

Egy idő után persze most is felgyorsult a szív, felerősödött a suttogás, és egymásnak feszült a két test. Mel elégedetten figyelte, hogy a férfi legalább annyira elvesztette az eszét az ér¬zékek örvényében, mint ő. Megnyílt előtte, hogy olyan közel kerülhessenek egymáshoz, amilyen közel férfi és nő csak ke¬rülhet. Amikor végül Sebastian megvonaglott a mámortól, ez¬úttal a lány volt az, aki ringatni kezdte, mint anya a gyerme¬két.

9.

- Csak az időnket vesztegetjük!

- Épp ellenkezőleg - ingatta a fejét Sebastian, miközben megállt egy kirakat előtt, és szemügyre vette a flitteres kosztümöt az arctalan próbabábun. - Ezzel alapozzuk meg a ké¬sőbbi munkánk sikerét.

- Vásárlással? - fintorgott Mel gúnyosan, és a zsebébe akasztotta a hüvelykujját. - Egész nap mást se csináltunk, csak egyik üzletből a másikba rohangáltunk!

- Drága Sutherlandem, nekem farmerban is nagyon tetszel, de egy milliomos üzletember felesége általában gazdagabb ruhatárral rendelkezik.

- Több ruhát vettünk, mint amennyire három nőnek egy év alatt szüksége lehet! Remélem, gondoskodtál valami komolyabb erőgépről, mert mással biztosan nem lehet felvontatni ennyi holmit a házadhoz.

A férfi rosszalló pillantást vetett rá.

- Könnyebb volt rávenni az FBI-t az együttműködésre, mint téged ...

A megjegyzés hallatán a lánynak enyhe lelküsmeret-furda¬lása támadt - hálátlan, hisztis, kicsinyes kamasznak érezte magát. Bűnbánóan vállat vont..

- Ne haragudj! Én is együttműködöm veled, már órák óta ... csak szerintem túl sok göncöt akarsz összeszedni ...

- Erre még szükségünk lehet - biccentett Sebastian a kira¬kati baba felé. - Hatásos darab, az biztos.

Mel szemügyre vette a ruhát, és harapdálni kezdte a szája szélét.

- Flitteres.

- Van valami vallási vagy politikai kifogásod a flitter ellen?

- Nincs, csak nem csípem túlzottan a csillogó-villogó ruhákat. Úgy érezném benne magam, mint valami ostoba liba. Arról nem is beszélve, milyen kihívó. - Az elegáns, vállpánt nél¬küli, fekete ruha valóban falatnyi volt, épphogy combközépig ért a falfehér próbababán. - Fogalmam sincs például, hogyan lehet egy ilyenben leülni ...

- Ha jól emlékszem, pár héttel ezelőtt még ennél is rövi¬debb szoknyában mutatkoztál egy kikötői bárban.

- Az más, akkor dolgoztam.

A férfi derűs, türelmes pillantása láttán a lány fáradtan fel¬sóhajtott.

- Rendben van, Donovan. Meggyőztél.

- Légy jó katona! - paskolta meg Sebastian Mel arcát. - Menj be, és próbáld fel!

A lány dörmögött-mormogott, de végül úgy döntött, jó ka¬tona lesz. A férfi bement vele a boltba, és miközben kiegészí¬tő kellékeket válogatott a ruhához, végig Melen járt az esze.

Úgy tűnt, a lányt egyáltalán nem érdekli a divat, sőt egye¬nesen kínosan érintette, hogy olyan ruhatárat szedtek össze ne¬ki, amelyre a legtöbb nő irigy lenne. Nem kételkedett benne, hogy kitűnően játssza majd a szerepét, és engedelmesen felveszi a ruhákat, melyeket ő választott neki, de amint teheti, vis¬szabújik a farmerjába, a bakancsába meg a kopott pólóiba - és ugyanolyan csinosan néz majd ki bennük, mint a legelegán¬sabb ruhakölteményekben.

Merlin szakállára, nem lesz ez így jól Térj észhez, Donovan fiam! - figyelmeztette magát Sebastian, miközben kiválasztott egy ezüstszínű retikült smaragdcsattal. Édesanyja egyszer azt mondta neki, a váratlan szerelemnél nincs fájdalmasabb, örömtelibb és megállíthatatlanabb.

Igaza volt.

A legkevésbé sem számított rá, hogy egy olyan lány iránt, mint Mel, mélyebb érzéseket táplál majd a derűs vonzódásnál, s nem riasztja vissza kemény, tüskés természete, feltétlen önállóságra és függetlenségre törekvő személyisége. Pedig egyik sem nevezhető túl vonzó tulajdonságnak egy nőben.

Igaz, kedves is tudott lenni, és nagylelkű. És megértő. És bátor. És őszinte.

Ugyan melyik férfi lenne képes ellenállni egy ilyen csípős nyelvű, éles elméjű és melegszívű nőnek? Sebastian Donovan biztosan nem.

Nem kellett igénybe vennie látnoki képességeit, hogy tisztá¬ban legyen vele, még sok-sok időre és türelemre lesz szüksége, mire meghódíthatja. Mel túlságosan óvatos volt, és - látszólagos fölényessége ellenére - túlságosan bizonytalan ahhoz, hogy kitárja előtte a szívét. Egyelőre.

Szerencsére ideje is, türelme is akadt bőven. Nem akart be¬pillantani a jövőjükbe, mert úgy érezte, az nem lenne igazsá¬gos egyikükkel szemben sem - ráadásul a szíve mélyén rette¬gett, esetleg azt látná, hogy a lány elhagyja.

- Felvettem - morogta Mel a háta mögött. - Nem hiszem, hogy sokáig képes lennék megmaradni ebben a ruhában.

A férfi megfordult, és leesett az álla.

- Valami baj van? - nézett rá a lány értetlenül. Önkéntele¬nül is összefonta a karját a melle előtt, hogy eltakarja, és lené¬zett magára. - Fordítva vettem fel, vagy mi?

Sebastian elnevette magát - épp időben, mert már-már attól lehetett tartani, hogy nem indul újra a szíve.

- Nem, nagyon jól áll ... Csak tudod, semmi sem veszélyesebb egy férfi vérnyomására, mint egy magas, karcsú nő feke¬te ruhában.

Mel felnyögött.

- Hagyjál békén, jó?!

- Egyszerűen tökéletes! - lépett hozzájuk a negyvenes eladónő sugárzó báj mosollyal. A lány égnek emelte a szemét. ¬Álomszép!

- Egyetértek - helyeselt Seb as ti an buzgón. - Mint egy álom ...

- Van hozzá vörös selyem fehérneműnk, szerintem tökéle¬tesen illene a kisasszonyra az is.

- Donovan! - kezdte Mel könyörgő hangon, de a férfi már el is indult a lelkes asszonyság nyomában.

Félórával később kiléptek a butik ajtaján.

- Ennyi! - jelentette ki a lány határozottan. - Mára végez¬tünk.

- Még beugrunk egy helyre, rendben?

- Én már egy kesztyűt sem vagyok hajlandó felpróbálni, világos? Inkább húzzanak karóba egy hangyaboly közepén! - Nyugi, semmi köze a ruhákhoz - ígérte Sebastian.

- Még ha tíz évig kellene nyomoznom titkosügynökként a gyerekrablók után, akkor is maradna olyan ruha, amelyet egyszer sem vettem fel. ..

- Két hét alatt végzünk - tette a vállára a kezét a férfi. - Egy nappal sem kell több. Meglátod, ha végigjárjuk az előkelőbb kaszinókat, klubokat, estélyeket, jó hasznát veszed majd a ru¬határadnak.

- Két hét? - meredt rá Mel tágra nyílt szemmel. Fásultsága egy csapásra izgatottságnak adta át a helyét. - Biztos vagy benne?

- Mondjuk úgy, hogy ezt súgja a szimatom - veregette meg Sebastian a lány kezét derűsen. - Van egy olyan érzésem, ha a Tahou-tónál sikerrel járunk, végigdől a dominó.

- Még nem is mesélted, mivel sikerült meggyőznöd a febe¬seket, hogy ránk bízzák az ügyet.

- Sok ismerősöm van az FBI-nál, régóta együttműködöm velük. Ígértem nekik ezt-azt, cserébe szóltak pár jó szót az érdekünkben.

Mel megállt egy másik butik kirakatánál, persze nem azért, hogy szemügyre vegye a ruhákat, csak szerette volna gondosan megválogatni a szavait.

- Nélküled nem sikerült volna rávennem őket, hogy állja¬nak mellénk. Rendes tőled, hogy segítettél, pedig semmi érde¬ked nem fűződik hozzá.

- Ugyanazért akarok a végére járni, amiért te - fordult felé Sebastian. - Téged sem bízott meg vele senki, és nem is fizet érte senki.

- Nem számít.

- Valóban nem - mosolygott rá a férfi, és megcsókolta a homlokát. - Ritkán ugyan, de néha velem is előfordul, hogy önzetlenül segítek, hátha jobb lesz tőle egy kicsit a világ.

- Sokáig azt hittem, Rose miatt akarom folytatni - jegyez¬te meg tűnődve a lány -, de rájöttem, ugyanannyira akarom Mrs. Frost miatt is. Még mindig hallom magamban, hogyan sírt, amikor elvettük tőle Davidet.

-Tudom.

- Pedig én sem vagyok az a jótét lélek, elhiheted - tette hozzá Mel kissé feszengve.

- Ezt is tudom - vigyorgott Sebastian, majd megcsókolta újra. Kézen fogták egymást, és sétáltak tovább. A lány egy ideig nem szólt, de azután úgy döntött, óvatosan előhozakodik azzal a kérdéssel, amely már napok óta foglalkoztatta.

- Ha a hét végére minden előkészülettel megleszünk, tulajdonképpen ... együtt fogunk élni egy ideig. - Nem hagy nyugodni a dolog?

- Ugyan, dehogy ... , feltéve, ha téged nem zavar.

Mel kezdte úgy érezni magát, mint akinek elment az esze, mégis fontosnak tartotta, hogy tudassa a férfival, nem az a fajta lány, aki összekeveri a valóságot az illúzióval.

- Úgy teszünk, mintha házasok lennénk, meg szerelmesek egymásba, satöbbi.

- A házaspároknak már csak így illik, nem igaz?

- De - sóhajtotta Mel. - Szeretném azonban egyszer s mindenkorra világossá tenni, hogy könnyedén el tudom ját¬szani ezt a szerepet, méghozzá jól, de ez távolról sem jelen- ti, hogy ...

- Mit? - kérdezte Sebastian kíváncsian, miközben a lány ujjaival játszott.

- Hát vannak olyanok, akik olyan jól játsszák a szerepüket, hogy a végén úgy is maradnak. Összekeverik a valóságot a játékkal. Nos, én igyekszem minél hitelesebben játszani, de Sze¬retném, ha ... nem értenéd félre. Nem akarok fájdalmat okoz¬ni neked.

- Nem hinném, hogy fájdalmasnak találom, ha úgy teszel, mintha szerelmes lennél belém - nyugtatta meg a férfi olyan könnyed hangon, hogy Mel önkéntelenül is elfordult, és csaló¬dottan meredt maga elé.

- Nagyszerű. Akkor ezt is tisztáztuk.

- Szerintem ránk férne egy kis gyakorlás - kacsintott rá Sebastian, majd váratlanul magához húzta. - Tessék?

- Gyakorlás - ismételte a férfi készségesen. - Hogy minél magabiztosabban játszd majd a szerető feleség szerepét. - Átölelte a lányt. - Csókolj meg, Mary Ellen!

- Itt az utcán? Mindenki előtt?

- Még szép! Teljesen mindegy, hogyan viselkedünk, mikor magunk között vagyunk ... Elpirultál. - Nem igaz.

- Dehogynem. Erre nagyon kell majd ügyelned. Senki nem jönne zavarba, ha meg kellene csókolnia a férjét, akivel már ... Mennyi ideje is? Öt éve házasok. Ráadásul, a szerep szerint már házasságunk előtt is együtt éltünk egy évig. Azaz huszon¬két évesen szerettél belém.

- Én is tudok számolni - morogta Mel.

- Mosod a zoknimat.

- Mossa a fene! - vonta össze a szemöldökét a lány. - Modern házasságban élünk, te mosol mindkettőnkre.

- Te viszont lemondtál a család kedvéért egy reklámcég igazgatói posztjáról.

- Ezt a részt kifejezetten utálom - sóhajtotta a lány. - Még¬is, mit fogok kezdeni magammal egész nap?

- Teszel-veszel - vigyorgott Sebastian. - Kezdetben sza¬badságon leszünk, hogy megszokjuk az új otthonunkat. Ren¬geteg időt töltünk majd az ágyban.

- Nem bánom - mosolygott vissza Me!' - A nemes cél érdekében ...

Hosszan, mélyen megcsókolta a férfit; önfeledten a nyelvük játszadozott, míg végül már olyan hevesen vert a szívük, mint egy gőzkalapács. Ekkor lassan elhúzódott Sebastiantő!.

- Öt év házasság után nem biztos, hogy így csókolóznék veled - tűnődött.

- Dehogynem - biztosította a férfi, és bekormányozta a lányt unokatestvére boltjába.

- Nem mondom ... - jegyezte meg Morgana elismerően, és letette a tojás alakú malachitot, melyet éppen fényezett. A kira¬katüvegen át tökéletes rálátása nyílt az iménti kis előadásra. ¬Még pár perc, és leáll a forgalom.

- Pedig ez még csak a próba volt - magyarázta Sebastiano ¬Morgana tud mindenről - folytatta, és cseppet sem zavartatta magát Mel összevont szemöldöke láttán. - A családom előtt nem szoktam titkolózni.

- Bízhatsz bennem! - fordult Morgana a lányhoz, miköz¬ben barátságosan vállon veregette az unokatestvérét. - Igaz, nem titkolózunk családon belül, de idegenek előtt mindig tart¬juk a szánkat.

- Semmi baj, csak ... nekem olyan szokatlan az egész, mert soha senkiben nem mertem ennyire feltétel nélkül megbízni mint ti egymásban.

- Nem csoda, amilyen veszélyes szakmát választottál- he¬lyeselt Morgana, majd Sebastianhez fordult. - Nash hátul van, segít kipakolni egy szállítmányt. Nem túl lelkes szegény, be¬szélgess vele egy kicsit, jó?

- Persze.

Miután Sebastian hátrament, Morgana az ajtóhoz lépett, és a "Zárva" táblát fordította kifelé. Szeretett volna pár percig nyugodtan beszélgetni Mellel.

- Tudod, Nash az utóbbi időben úgy vigyáz rám, mintha porcelánból lennék. Nem hagyja, hogy dobozokat emelgessek. - Szerintem ez természetes a te állapotodban.

- Ugyan, erős vagyok, mint egy bivaly - legyintett Morgana. - Ráadásul más módszer is van a nehéz portéka mozga¬tására.

- Hm - jegyezte meg Mel, jobb híján.

- Nem szoktuk fitogtatni, kik vagyunk. Sebastian képességéről sokan hallottak már, de azt hiszik, ő is csak egy csodabogár a sok közül, akiről a bulvárlapokban lehet olvasni. Fogalmuk sincs, ki ő, és milyen képesség birtokában van va¬lójában. Ami engem illet, az, hogy összesúgnak a hátam mö¬gött, és a természetfeletti hatalmamról pletykálnak, csak jót tesz az üzletnek. Ana pedig ... Ana a maga módján él a ké¬pességeivel.

- Az igazat megvallva, most zavarban vagyok - tárta szét a karját tanácstalanul Mel. - Kétlem, hogy valaha is képes le¬szek hozzászokni ehhez az egészhez. Még a fogtündérben sem hittem kislánykoromban.

- Jaj, de kár ... !

- Tagadhatatlan, hogy Sebastian ... más. Hogy rendelkezik a tisztánlátás képességévei, vagy adományával, nevezhetjük, aminek akarjuk. És ez kissé ... - Megcsóválta a fejét. - Még soha nem találkoztam hasonló férfival.

Morgana mélyen felnevetett.

- Sebastian még a "mások" között is a párját ritkítja. Egy nap, ha van kedved, szívesen elmesélek róla pár történetet. Buzog benne a versenyszellem. Soha nem fog beletörődni ab¬ba, hogy képtelen egy rendes varázslatot összehozni ...

Mel érdeklődve közelebb lépett. - Vetélkedtek?

- Állandóan. Nem is nagyon hangoztatom előtte, milyen hosszadalmas szertartást kell végrehajtanom, hogy csak egy pillantást vethessek olyan dolgokra, amelyeket ő kényelmesen végignézhet az utcán fütyörészve ... - tette hozzá Morgana, és legyintett. - Amióta az eszemet tudom, versengünk egymás¬sal, de nem untatlak ezzel. Igazából azért szerettem volna be¬szélni veled, mert látom, mennyire megbízik benned és meny¬nyire fontos vagy neki. Ezért avatott be a titkába is.

- Én ... - kezdte Mel, majd sóhajtott egyet. Most mit mond¬jon? - Munkatársak vagyunk - jegyezte meg óvatosan. - Igaz, magánemberként is kialakult közöttünk valamiféle kapcsolat. Személyes kapcsolat.

- Nem szeretnék beleszólni ebbe a személyes kapcsolat¬ba ... legalábbis nem túlságosan ... Tudod, olyan ő nekem, mint a testvérem. Nagyon szeretem, ezért arra kérlek, ne okozz neki fájdalmat most, hogy ennyire megigézted!

Mel elképedt.

- Megigéztem? Én? Az a te asztalod, nem az enyém! - csú¬szott ki a száján. Zavartan pislogni is kezdett azon nyomban. ¬Úgy értem ...

- Tudom, hogyan értetted, nincs is vele semmi bajom. Va¬lóban az én asztalom, hiszen boszorkány vagyok. De ugyanakkor nő is ...

Mel megrázta a fejét.

- Nem értem, mi módon okozhatnék én Sebastiannek fájdalmat. Ha csak nem arra célzol, hogy szerinted nem kellett volna belerángatnom ebbe a veszélyes ügybe.

- Nem - ingatta a fejét Morgana. - Látom, tényleg nem ér¬ted. - Mosolygós pillantást vetett a lányra. Nyilvánvalónak tűnt, gyönyörűségesen nyilvánvalónak, hogy fogalma sincs Sebastian mennyire szerelmes belé. - Elbűvölő - dünnyögte halkan. - Csodálatos!

- Megmagyaráznád, miről beszélsz, Morgana?

- Ha lehet, inkább nem - felelte kedvesen a fiatalasszony, és megragadta Mel mindkét kezét. - Ne haragudj, összevissza beszélek! Mi, Donovanek túlságosan is féltjük egymást, én azonban kedvellek téged - vallotta be őszintén. - Nagyon is. Remélem, jó barátok leszünk. - Egy pillanatra elgondolko¬dott. - Szeretnék adni neked valamit.

- Ugyan, igazán nem ...

- Hagyjad, ne ellenkezz! - legyintett Morgana, és az egyik ékköves pulthoz vezette Melt. - Mikor megvettem ezt a kristályt, éreztem, hogy rövidesen találkozom az igazi tulajdono¬sával. Veled!

Kivett egy hosszúkás, ezüstláncra fűzött kék ékkövet az egyik bársonytokból.

- Nagyon kedves vagy, de ez túl értékes ahhoz, hogy elfo¬gadjam ...

- Az érték viszonylagos dolog. Számodra például biztosan nem olyan értékes, mivel nem viselsz ékszereket. - Morgana a lány nyakába akasztotta a kristályt. - Tulajdonképpen ez sem az. Inkább talizmán. Vagy segédeszköz, ha úgy tetszik.

Bár Mel valóban nem rajongott túlságosan az ékszerekért, most mégis alaposan szemügyre vette a nyakláncon lógó kristályt. Áttetsző volt, ha átlátszó nem is, ami pedig a hos¬szát illeti, nem lehetett nagyobb, mint a hüvelykujja körme. A kék szinte minden árnyalatát magán viselte a világostól az indigóig.

- Mi ez?

- Kék turmalin. Kiválóan oldja a feszültséget.

És segít, hogy a szerelem bölcsességgel párosuljon, de erről Morgana mélyen hallgatott.

- Gondolom, adódnak feszült helyzetek a munkád során... - Persze, ez vele jár. Köszönöm! Nagyon szép.

- Morgana! - dugta ki a fejét Nash a raktárajtón. - Szia, Mel!

- Szia!

- Figyelj, drágám, már megint az a bolond nő van a vonalban, aki zöld dioptázist akar a négyes csakrájára!

- Úgy értetted, hogy az a vevő, ugye? - vonta össze szigorúan a szemöldökét Morgana. - Merthogy ő az egyik törzsvásárlóm, Nash.

- Világos. Lényeg az, hogy szeretné megnagyobbítani a szívközpontját. - Nash Melre kacsintott. - Méghozzá kétségbeesetten ...

- Megyek - bólintott Morgana, és intett a lánynak, hogy kö¬vesse.

- Tudsz valamit a csakrákról? - vigyorgott Nash Melre, amikor belépett a raktárszobába.

- Valami indiai kaja, ugye? Vagy tánc?

A férfi elégedetten megveregette a lány vállát. - Máris beloptad magad a szívembe.

Morgana a telefonhoz lépett, Mel pedig szemügyre vette a kis konyhát, amely szintén a raktárszobában kapott helyet. Sebastian egy asztal mellett ült sörrel a kezében.

- Kérsz te is?

- Naná.

A levegőnek itt is gyógynövényillata volt - az ablakpárká¬nyon sorakoztak kis cserepekben. Morgana kivitte a telefont az eladóhelyiségbe, és élénk beszélgetésbe kezdett.

- Nagyon érdekes ez a bolt - jegyezte meg Mel.

Sebastian elővett egy üveg sört a hűtőből, és a lány kezébe nyomta.

- Látom, már választottál is egy ékkövet magadnak.

- Tulajdonképpen ajándékba kaptam Morganától - fogta meg Mel a kristályt. - Szép, ugye? - Nagyon.

A lány Nashhez fordult.

- Már régóta szerettem volna elmondani, mennyire tetszenek a filmjeid. Különösen a Kaméleon.

- Nekem is az az egyik kedvencem - bólintott Nash, és turkálni kezdett a konyhaszekrényben némi sütemény után. - Nincs vonzóbb egy érzéki farkasemberlánynál, különösen, ha még lelkiismerete is van.

- Tetszik, ahogy valószerűvé teszed azt is, ami eredendően nem az - folytatta Mel, és kortyolt egyet a söréből. - Úgy értem, létrehozol pár igazán fura szabályt, törvényszerűséget, és a későbbiek során következetesen tartod magad hozzájuk.

- Tudod, Mel a szabályok embere - tette hozzá Sebastian.

- Ne haragudjatok! - tért vissza Morgana. - Tényleg nagyon kétségbeesett volt a hölgy. Ne fáradj, Nash, már az összes sütit megetted!

- Az összeset? - sóhajtott fel a férfi, majd csalódottan be¬csukta a szekrény ajtaját.

- Az utolsó morzsáig - bólintott Morgana, majd Sebastian¬hez fordult. - Gondolom, kíváncsi vagy, megérkezett-e a csomag.

-Hogyne!

A lány a zsebébe nyúlt, és elővett egy kis, ezüstveretes do¬bozkát.

- Szerintem tetszeni fog.

Sebastian felállt, hogy elvegye tőle. Mélyen a szemébe nézett.

- Bízom az ízlésedben.

- Én is a tiédben.

Morgana megpuszilta unokatestvére homlokát. - Sok szerencsét, bátyus!

Hirtelen ötlettől hajtva Nashhez fordult.

- Szívem, kijönnél velem a boltba? Szeretnék rakodni egy kicsit.

- Most? Mel épp a filmjeimet dicséri ...

- Így is épp eleget hízott már a májad, fiacskám - jelentette ki Morgana, majd megragadta a férje kezét, és maga után rántotta. - Remélem, hamarosan találkozunk, Mel!

- Én is. Még egyszer köszönöm!

Amikor becsukódott az ajtó, a lány Sebastianhez fordult. - Mi volt ez az egész?

- Morgana megérezte, hogy jobban szeretnék egyedül maradni veled - magyarázta a férfi, és miközben végigsimított a hüvelykujjával a dobozkán, egy pillanatra sem vette le a sze¬mét a lányról.

Mel mosolya kissé feszültebbnek tűnt a szokásosnál. - Nem fog fájni, ugye?

- Nem - ígérte Sebastiano A lánynak legalábbis biztosan nem. Kinyitotta a dobozkát, és Mel felé nyújtotta.

A lány belekukkantott, és ha nem a konyha asztalnak tá¬maszkodik, nyilván hátraugrott volna ijedtében. A gazdagon díszített dobozka bársonybélésén egy gyűrű feküdt. Akárcsak a nyaklánc, amit Morganától kapott, ez is ezüstből készült, vé¬kony, tekervényes szálak egyesültek benne bonyolult formává a pirosas, zöld szegélyű ékkő körül.

- Mi ez?

- Ez is turmalin - felelte a férfi. - Dinnyeturmalinnak hívják, a színe miatt.

Kivette a gyűrűt a dobozból, és a fény felé tartotta.

- Egyesek szerint képes közvetíteni két ember között, akik fontosak egymásnak. A gyakorlatban, ami, gondolom, talán még jobban is érdekel téged, elektromos hangoló áramkörök¬ben használják. Nem hasad meg még magas frekvenciákon sem, mint más kristályok.

- Érdekes - motyogta Mel kiszáradt torokkal. - De minek rendelted?

Bár Sebastian nem egészen így képzelte ezt a pillanatot, a hangja mégis kedves maradt.

- Jegygyűrűnek - felelte, és odaadta a lánynak.

- Tessék?

- Hogyan lehetnénk már öt éve házasok, ha jegygyűrűnk sincs?

- Á! - sóhajtott Mel megkönnyebbülten. Biztosra vette, csak képzeli, hogy a turmalin rezeg a kezében. - Világos. Mi¬ért nem maradtál az egyszerű aranykarikánál?

- Az ezüstöt jobban szeretem.

Leheletnyi türelmetlenséggel kivette a gyűrűt a lány tenye¬réből, és az ujjára húzta.

- Jó, jó, nem akartalak megbántani! Csak azért mondtam, mert szerintem sokkal egyszerűbb lett volna bemenni bármelyik nagyáruházba, és venni egy közönséges ...

- Hallgass!

Miközben beszélt, Mel mindvégig a gyűrűvel játszadozott, de ekkor mozdulatlanná dermedt, és elkeskenyedett szemmel a férfira meredt.

- Nézd, Donovan ...

Sebastian megragadta a hóna alatt, és lábujjhegyre emelte. - Egyszer, csak egyszer érném meg, hogy vitatkozás nélkül beleegyezel abba, amit szeretnék! Néha a legszívesebben megfojtanálak!

A lány szeme szikrákat szórt.

- Csak elmondtam a véleményem. Tisztázzunk valamit! Ha azt akarod, hogy sikerrel járjunk, nincs többé olyan, hogy "amit te szeretnél", vagy "amit én szeretnék"! Csak olyan van, "amit mi szeretnénk"!

Miután a férfinak hosszas gondolkodás után sem jutott az eszébe semmi, amit ellene vethetett volna, elengedte a lányt. - Nagyon ritkán jövök ki a sodromból - jegyezte meg halkan, félig magának. - Az erő és a temperamentum veszélyes elegy.

Mel enyhe duzzogással megdörgölte a karját ott, ahol Sebastian olyan erősen megszorította.

- Na, persze.

- Van egy szabály az én világomban, Sutherland, melyet kivétel nélkül mindenkinek be kell tartania: "Ne árts senkinek!" ¬idézte. - "Ne élj vissza soha a hatalmaddal!" Mindig komolyan vettem ezt a figyelmeztetést, de most, életemben először, a leg¬szívesebben olyan átkot szórtam volna rád, hogy életed végéig a legszörnyűségesebb nyavalyáktól szenvedj!

A lány gúnyosan biccentett, és ivott egy korty sört.

- Ne hantázz itt nekem, Donovan! Az unokatestvéred el¬árulta, hogy még egy apróbb varázslatot sem tudsz rendesen összehozni ...

- Azért van egy-kettő, amelyet tűrhetően csinálok.

Megvárta, míg a lány kortyol egy nagyot, és összpontosíta¬ni kezdett. Keményen összpontosítani.

Mel fulladozva a torkához kapott, és zihálva vette a levegőt.

Úgy érezte, mintha nem sört, de legalább hetvenfokos házi pá¬linkát ivott volna.

- Leginkább azok mennek, amelyek az elmét célozzák meg - tette hozzá kaján vigyorral Sebastian, miközben a lány levegőért kapkodott.

- Jópofa ... Egész ügyes ...

Bár az égető érzés elmúlt, Mel jobbnak látta félretenni a sö¬rét, biztos, ami biztos.

- Fogalmam sincs, hol csúszott a hiba belétek, de örülnék, ha halloweenre vagy bolondok napjára tartogatnád a nevetsé¬ges kis trükkjeidet!

- Nevetséges? - kérdezte a férfi vészjóslóan, és tett egy lé¬pést a lány felé. Mel állta a sarat, ő is lépett egyet előre, míg szemtől szemben nem álltak egymással. Bármire is készültek, el kellett halasztaniuk egy időre, mert ebben a pillanatban be¬nyitott valaki a raktárszoba hátsó ajtaján.

- Ó, - hökkent meg Anastasia, mikor megpillantotta őket. Haja bájosan a szemébe hullott, miközben a csípőjével igyekezett kitámasztani az ajtót, hogy behozhassa a nagy tálca szá¬rított virágot. - Ne haragudjatok, nem akartam zavarni!

Jottányival sem kellett beljebb mennie ahhoz, hogy érezze, úgy feszülnek egymásnak az indulatok, mint a szablyák.

- Majd később visszajövök ...

- Ugyan, ne butáskodj! - szólt rá Sebastian, majd gyengédnek a legkevésbé sem nevezhető mozdulattal odébb tessékelte Melt, és kivette unokatestvére kezéből a tálcát. - Morgana a boltban van.

Ana sietve kisimította a haját a szeméből.

- Megyek, szólok neki, hogy megjöttem. Örülök, hogy újra látlak, Mell - mosolygott a lányra kedvesen. Tekintete a gyűrűre tévedt. - Jaj, de szép! Olyan, mintha ... - Habozni kezdett, és lopva Sebastianre pillantott. - Olyan, mintha neked készült volna.

- Tulajdonképpen csak kölcsönkaptam pár hétre.

Ana jelentőségteljesen bólintott.

- Értem. Ha a helyedben lennék, megszakadna a szívem, amikor vissza kellene adnom ... Szabad?

Gyengéden megfogta Mel gyűrűs kezét, és szemügyre vet¬te az ékszert. Felismerte az ékkövet - Sebastian legkedvesebb turmalinja volt korábban.

- Ez igen - bólintott újra. - Nagyon jól áll.

-Köszönöm.

- Sajnos, csak pár percem van, szóval fejezzétek be a vitátokat nyugodtan! - mosolygott Anastasia unokatestvérére, majd benyitott a boltba vezető ajtón.

Mel hanyagul nekidőlt az asztal sarkának, és oldalra bic¬centette a fejét.

- Bunyózni akarsz?

A férfi felvette a lány félig teli sörösüvegét. - Nem sok értelme lenne.

- Tényleg nem sok. Az a baj, hogy nem vagyok dühös rád, csak... izgulok. Még soha nem játszottam ilyen komoly szerepet. Nem mintha félnék, hogy kudarcot vallok, csak ...

- Csak? - dőlt neki Sebastian is az asztalnak.

- Csak ez eddig a legfontosabb ügyem, és nagyon szeretném, ha ... ha sikerülne. No meg persze itt van ez a másik do¬log is.

- Milyen másik dolog?

- Tudod ... te meg én. Ez is fontos.

A férfi kézen fogta.

- Az.

- Nem örülnék, ha két ilyen fontos dolog összemosódna, mert nem mindegy, mi lesz vel ... szóval, hogy mi lesz - zárta le gyorsan a mondatot a lány.

Sebastian az ajkához emelte Mel gyűrűsujját. - Nem mindegy.

Most, hogy ismét megenyhült kettejük közt a légkör, a lány elmosolyodott.

- Tudod, mit szeretek benned, Donovan?

-Mit?

- Azt, hogy képes vagy úgy megcsókolni a kezem, hogy közben nem tűnsz komplett idiótának.

- Porig vagyok sújtva - nyöszörögte a férfi megjátszott fel¬háborodással. - Istenem, mit vétettem, hogy ezzel a perszónával büntetsz engem?!

Órákkal később, amikor mindent magába ölelt az éjszaka csendje, Mel Sebastian felé fordult álmában. Átölelte, hozzásimult, és a vállára hajtotta a fejét, a férfi pedig kisimította a lány tincseit a homlokából, és megdörzsölte hüvelykujjával a gyűrűje ékkövét. Most, hogy Mel ujján van a gyűrű, osztozhat a lány álmában, amikor csak akar. Nagy volt a kísértés, legalább akkora, mint hogy felébressze, és ...

Még mielőtt azonban az egyik vagy a másik változat mellett döntött volna, felvillant előtte az istálló képe, szalmaillatot meg izzadtságszagot érzett, és hallotta a kanca fájdalmas nyi¬hogását.

Amikor sietősen elhúzódott a lánytól, Mel álmosan kinyitotta a szemét. - Mi történt?

- Aludj! - szólt rá Sebastian, miközben az ingéért nyúlt.

- Hová mész?

- Az istállóba. Psziché elleni fog.

-Ó!

A lány gondolkodás nélkül felült, és keresgélni kezdte a ruháit.

- Veled megyek. Kihívjuk az állatorvost?

- Nem kell, Ana jönni fog.

- Ó! - bólintott Mel, és szöszmötölni kezdett a gombjaival. - Felhívjam?

- Nem kell, jönni fog - biztosította a férfi, és magára hagyta a lányt, hogy felöltözhessen.

Mel utánasietett, a bakancsát már útközben húzta magára. - Forraljak vizet, vagy ilyesmi?

Sebastian megállt a lépcsőn, félúton lefelé. - Igen, a kávéhoz. Kösz.

- Pedig láttam egy filmben, hogy ilyenkor vizet kell forralni - motyogta a lány magában, miközben becaplatott a konyhába. Alig főtt ki a kávé, máris egy autó állt meg a ház előtt. - Három csésze kávé - bólintott Mel. Úgy döntött, teljes¬séggel hiábavaló azon törnie a fejét, honnan tudhatta Anastasia, hogy most kell jönnie.

A két unokatestvér már az istállóban serénykedett, mire a lány is odaért. Ana a kanca mellett térdelt, és suttogott. Két, bőrből készült erszény hevert mellette, meg egy össze göngyölített kötény.

- Jól van, ugye? - kérdezte Me!' - Úgy értem, egészséges?

- Igen - simogatta meg Ana Psziché nyakát. - Minden rendben van.

Olyan kellemesen simogatónak tűnt a hangja, mint a hűvös fuvallat a sivatagban. A kanca halk, örömteli prüszköléssel vá¬laszolt.

- Nem tart sokáig. Nyugi, Sebastian! Nem most születik először csikó a világra.

- De neki igenis ez lesz az első! - vágott vissza a férfi, és nagyon kínosan érezte magát. Tudta, nem lesz semmi baj, még azt is látta előre, milyen nemű lesz a kiscsikó. Ettől azonban szemernyivel sem viselte könnyebben a tehetetlen várakozást, amíg az ő imádott Pszichéje szenved.

Mel átnyújtotta Sebastiannek az egyik csésze kávét.

- Tessék, apuci. Ha már nézni sem bírod, menj át inkább Ámorhoz!

- Jó ötlet - csatlakozott a lányhoz Ana. - Nem ártana, ha megnyugtatnád egy kicsit, Sebastian.

- Rendben.

- Kávét? - nyújtotta Mel a másik csészét a férfi unokahúga felé.

- Köszönöm - mosolygott rá Ana. Hátradőlt, és jólesően belekortyolt. Hirtelen elkerekedett a szeme.

- Ne haragudj! - szabadkozott Me!' - Borzasztó erőset szoktam főzni... ,

- Semmi baj. Legalább hetekig elég lesz…

Kinyitotta az egyik bőrerszényt, és a tenyerébe rázott pár szárított levelet meg szirmot.

- Mik ezek?

- Gyógynövények - felelte Ana, és gyöngéden megetette a kancával. - Enyhítik a fájdalmát az összehúzódások alatt.

Elővett a másik erszényből három kristályt, Psziché reszkető hasára helyezte őket, és kelta nyelven mormolni kezdett.

Mel elbűvölve figyelte a három követ. Már régen le kellett volna csúszniuk, részben a gravitáció, részben a ló rángatózó hasfala miatt, mégis a helyükön maradtak.

- Kellemes kisugárzása van a kezednek - jegyezte meg Ana. - Simogatnád a fejét?

Mel eleget tett a kérésnek.

- Semmit nem tudok a szülésről. Igaz, a rendőrtiszti főiskolán tanultunk róla ezt-azt, de még soha ... Mi lenne, ha ...

- Csak simogasd a fejét! - kérte Ana kedvesen. - A többit rám bízhatod. Ne aggódj, a szülés a legtermészetesebb dolog a világon ...

Lehet, hogy ez a legtermészetesebb dolog, gondolta Mel nem sokkal később, miután Ana, Sebastian és ő világra segí¬tette a kiscsikót, de a legcsodálatosabb is. Bőre fényesen csil¬logott a kanca meg a saját izzadtságától, a kávétól felment a vérnyomása, és kissé megszédült a gondolattól, hogy részben neki köszönhetően született egy új élet a világra.

Az ellés órái alatt Ana szeme vagy tucatszor megváltozott.

Kezdetben hűvös, nyugodt szürke volt, majd fátyolossá vált az aggodalomtól. Később meleg derű ragyogott benne, melyet olyan mély, határtalan együttérzés váltott fel, hogy akaratlanul Mel is könnyezni kezdett.

Később valami vad, kétségbeesett fájdalom villant a tekin¬tetében - ezt Mel egészen biztosan látta -, és csak azután múlt el, miután Sebastian élesen rászólt unokatestvérére.

- Gondoltam, hadd legyen egy perc pihenője - szabadkozott Ana, de a férfi megrázta a fejét.

Ezután felgyorsultak az események. Mel felállt a ló feje mellől, és hátrasietett segíteni.

- Hihetetlen! - Csak ennyit volt képes kinyögni, mikor Psziché nekilátott, hogy megtisztogassa a fiát. - Nem hiszem el .. Már lábra is áll! Megszületett, és már lábra is áll!

- Nem lehet megszokni - helyeselt Ana ragyogó szemmel, majd eltette a kristályokat az erszénybe. Levette magáról a kötényt, és összegöngyölítette újra. - Psziché is meg a kiscsikó is jól van. Este még visszajövök, és vetek rájuk egy pillantást, bár biztos vagyok benne, anya is és fia is kiváló egészségnek örvend majd.

- Köszönőm, Ana - ölelte magához unoka testvérét Sebas¬tian.

- Szívesen. Ahhoz képest, hogy először segédkeztél szülés¬nél, nagyon ügyesen viselkedtél, Mel - fordult a lányhoz Anastasia.

- Csodálatos élmény volt.

- Most megyek, megmosakszom, hazaszáguldok, és alszom délig - fogadkozott Ana. Megcsókolta az unokabátyját, majd ugyanolyan természetességgel megcsókolta Melt is. - Gratu¬lálok!

Ezzel elment.

- Micsoda éjszaka! - sóhajtott fel a lány, és Sebastian vál¬lára hajtotta a fejét.

- Örülök, hogy kijöttél.

- Én is ... Még soha nem láttam szülést. Nem hittem volna, hogy ilyen fennkölt, ilyen káprázatos ... - Ásított egyet. - ... és ilyen fárasztó. Bár én is aludhatnék délig!

- Miért ne aludhatnál? - kérdezte Sebastian, majd lehajolt, hogy megcsókolja a lányt. - Miért ne aludhatnánk?

- Maradt egy-két lezáratlan ügyem, és most, hogy hetekig nem leszek itthon, kénytelen vagyok sürgősen a végükre járni. - Itt is van egy lezáratlan ügyed.

- Csakugyan?

- Bizony - bólintott a férfi, és felkapta a lányt úgy, ahogy volt, véres ingben, szutykos kézzel. - Tudod, pár órával ezelőtt azon törtem a fejem az ágyban, hogy belopózzam-e az álomodba, vagy inkább ébresszelek-e fel...

- Be akartál lopózni az álmomba? - meredt rá Mel, és segítségképpen kilökte helyette az istálló ajtaját. - Csak azt ne mondd, hogy meg tudod csinálni!

- Jaj, Sutherland, mikor hiszel már nekem végre? Mindenesetre - folytatta Sebastian, miközben a konyhán át egyenesen a nappaliba vezette a lányt - Psziché a legrosszabb pillanatban terelte el a figyelmemet. Szóval, mielőtt elmennél, hogy végé- re járj a lezáratlan ügyeidnek, előbb varrjuk el a szálakat itthon ...

- Érdekes gondolat. Ugyanakkor hadd figyelmeztesselek, hogy elkerülte a figyelmedet egy apróság: mindketten tetőtől talpig merő vér és szutyok vagyunk.

- Észrevettem - ellenkezett Sebastian, és a nappaliból a lenti hálószobán át a fürdőszobába cipelte Melt. - Most szépen lezuhanyozunk.

- Jó ötlet. Szerintem ... Sebastian!

Amikor a férfi a lánnyal együtt belépett a zuhanyfülkébe, és elfordította a csapot, Mel visítva felnevetett.

- Te őrült! Még a bakancsom is rajtam van!

Sebastian elvigyorodott.

- Ne aggódj, már nem sokáig ...

Nincsenek megjegyzések:

Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes