NORA ROBERTS: BŰBÁJOSOK 9. rész

10.

Mel egyelőre képtelen volt megszokni a Mrs. Donovan Ryan nevet. Ráadásul úgy vélte, hogy Mary Ellen Ryan, a fi¬gura, akit alakítania kellett, ritka unalmas egy nőszemély: job¬ban érdekli a divat és a manikűr, mint bármi valóban fontos dolog az életben.

Azzal azonban egyet kellett értenie, hogy az ügy szempont¬jából tökéletesen választották meg a szerepeket és a környezetet. Tökéletesebb nem is lehetne, tűnődött magában, miközben kilépett averandára, és elgyönyörködött a holdfény csillogá¬sában a Tahou-tó tükrén.

A ház maga is pont megfelelt az igényeiknek - két tágas, korszerű, kényelmes szint, ízléses bútorok, erőteljes színek, melyek a tulajdonosok személyiségét voltak hivatottak tük¬rözni.

Mary Ellen és Donovan Ryan szabad szellemű, modern há¬zaspár látszatát akarta kelteni, akik pontosan tudják, mit kívánnak az élettől.

Elsősorban természetesen egy kisbabát.

A ház már megérkezésükkor elnyerte a lány tetszését. Meg is jegyezte Sebastiannek, nem nézte volna ki az FBI-ból, hogy ilyen gyorsan ilyen kényelmes kéglit tudjon szerezni. Ekkor a férfi, csak úgy mellékesen, bevallotta, hogy a ház tulajdonképpen az övé - nagyjából fél évvel ezelőtt vette minden különösebb ok nélkül.

Véletlen vagy boszorkányság? - töprengett Mel magában és elfintorodott. Ki a megmondhatója? '

- Kiruccanunk a városba, virágszálam? - kérdezte tőle Sebastian, már félig-meddig magára öltve a szerelmes férj szerepét.

A lány mogorván összeráncolta a homlokát.

- Ha kérhetlek, mellőzd az efféle süket megszólításokat! Csak, mert papíron házasok vagyunk ...

- Isten ments, hogy még egyszer ebbe a hibába essem, csillagom! - felelte Sebastian, majd a lány vérben forgó szemét látva, védekezőn felemelte a kezét, és kilépett mellé a verandára. Melnek el kellett ismernie, olyan ragyogóan festett szmokingban, amilyen ragyogóan csak egy férfi festhet. ¬Hadd lássalak!

- Mindent felvettem - morogta a lány kelletlenül. - Még a fehérneműt is, amelyet kikészítettél.

- Eszményi társ vagy - tréfálkozott Sebastian kedvesen, és ezzel végre sikerült egy kis mosolyt csalnia Mel arcára. A fér¬fi, mintha táncolnának, megfogta a lány kezét, és megpörget¬te maga körül. A vörös selyem fehérnemű valóban tökéletes választásnak bizonyult, mint ahogyan a testhez álló, ezüstszí¬nű kosztümkabát meg a rubin füllbevaló is.

- Gyönyörű vagy... Próbálj úgy viselkedni, mintha el is hinnéd!

- Gyűlölöm a magas sarkú cipőt, arról már nem is beszél¬ve, amit a hajammal műveltek!

Sebastian óvatosan megborzolta Mel olajosan fénylő, hátra¬fésült, begöndörített, oldalt elválasztott pimasz tincseit.

- Szerintem nagyon sikkes.

- Te könnyen beszélsz! Rám szabadult egy félőrült, franciás kiejtésű némber, bedörgölte a hajamat valami gusztustalan trutyival, lefújt spray-vel, mint egy csótányt, órákig piszmogott az ollóval, azután jött még a dauer ... A legszívesebben sikítottam volna!

- Nehéz napod lehetett.

- Az nem kifejezés! Kiváltképp, amikor a manikűrös következett. Fogalmad sincs, mekkora felhajtást képesek ezek csinálni pár nyamvadt köröm körül! Ilyen olló, olyan reszelő, tisztítópálca, körömlakk, közben megállás nélkül részletezi a szerelmi életét, és ami még rosszabb, a tiéd után is érdek¬lődik ... Nekem pedig úgy kellett viselkednem, mintha halálosan élveznék minden átkozott percet! Majdnem pakolást tettek az arcomra - borzongott a lány undorodva. - Fogalmam sincs, hová fajul a dolog, ha nem mentem ki magam, hogy haza kell jönnöm vacsorát főzni.

- Örülök, hogy megúsztad.

- Ajánlom, hogy igazad legyen a két héttel kapcsolatban! Ha hónapokig minden héten legalább egyszer szépségszalon¬ba kell mennem, isten bizony pengét nyelek!

- Bízhatsz bennem, Sutherland.

- Igyekszem - sóhajtott fel Mel némileg megkönnyebbülve. - Ami azt illeti, elég könnyű volt beetetni a lányokat, mi¬lyen csodálatos férj vagy, mennyire örülök az új házunknak, és hogy már évek óta próbálok teherbe esni, sajnos, sikertelenül. Csak úgy itták a szavaimat. Meséltem a termékenységi tesz¬tekről, a fogantatást elősegítő gyógyszerekről, és hogy milyen hosszú a várólista az örökbeadási irodáknál. Roppant együtt érzően viselkedtek.

-Pompás.

- Ami még jobb, rögtön kaptam is tőlük három nevet: két ügyvédét és egy orvosét. Az orvos állítólag a világ legjobb nőgyógyászainak egyike, az egyik ügyvéd a manikűrös unoka¬testvére, a másik pedig tavaly segített a sógornőjének, hogy gyorsabban örökbe fogadhasson két román kisgyereket.

- Alakul - bólintott Sebastian pillanatnyi hallgatás után.

- Gondoltam, utánanézhetnénk a dolognak. Holnap az egészséges-életmód-klubba megyek. Míg gyötörnek, felteszek egy-két rutinkérdést.

- Tudtommal nem írja elő a törvény, hogy nem szabad él¬vezned a szaunát és a masszázst, ha már ott vagy.

Mel néhány másodpercig habozott a válasszal. Most na¬gyon örült, hogy van zseb elegáns estélyi nadrágján, mert így legalább zsebre dughatta a kezét.

- Kicsit zavarban vagyok ... tudom ugyanis, milyen sokat költesz rám a saját pénzedből.

- Jut is, marad is - vont vállat a férfi. - Ha nem akarnám er¬re költeni, elhiheted, hogy nem tenném. Emlékszem azonban Rose arcára, amikor először elhoztad hozzám. És Mrs. Frost arcára is emlékszem. Kötelességemnek érzem végigvinni ezt az ügyet, akárcsak te.

- Már rég észrevettem - bólintott a lány, és megfogta Sebastian csuklóját. - Igazából hálásnak kellene lennem ne¬ked ahelyett, hogy panaszkodom.

- Ugyan, nagyon tehetségesen panaszkodsz - nyugtatta meg a férfi. Amikor Mel elvigyorodott, megcsókolta. - Gye¬re, Sutherland, vár a kaszinó! Úgy érzem, szerencsés napom van.

A Silver Palace a Tahou-tó környékének egyik legújabb és legfényűzőbb szállodája volt. Itt működött a kaszinó is. Hófehér hattyúk siklottak az előcsarnok medencéjének ezüstös vi¬zén, az embermagasságú vázákban hatalmas, egzotikus virág¬csokrok díszelegtek. A személyzet szmokingot, spanyolövet és ezüstszínű nyakkendőt viselt, melyre ráhímezték a szálloda címerét.

Elhaladtak a bejárat két oldalán húzódó elegáns boltsor mellett, ahol gyémánttói kezdve szőrmebundán át "Silver Palace" feliratú pólókig mindent lehetett kapni. Mel elismerő¬en bólintott - nyilván nem véletlen, hogy közvetlenül a kaszi¬nó mellett kaptak helyet ezek az üzletek, így a nagyobb nyereménnyel távozók azonnal vissza is adhatták a pénz egy részét a szállodának...

A kaszinó maga olyan benyomást keltett, mint valami ha¬talmas pénztárgép: érmék csilingelő hangja visszhangzott az egész teremben. Az emberek izgatottan kiáltoztak, a fémgolyó fürgén pattogott a rulettkeréken, a levegőben parfüm, likőr és cigarettafüst szaga terjengett. Meg persze a pénzé.

- Szép kis társaság - jegyezte meg a lány, és viszolygó pil¬lantást vetett az ablaktalan falakra festett, lovagokat és úri kisasszonyokat ábrázoló, giccses festményre.

- Mit játszol?

Mel vállat vont.

- Itt csak veszíteni lehet. Győzni a ház ellenében legalább olyan nehéz, mint felfelé evezni egy sebes sodrású folyón, egy szál evező lapáttal ... Eleinte haladhatsz egy keveset, de előbb-¬utóbb úgyis győz az ár.

Sebastian finoman megcsókolta a lány fülét.

- Ne feledd, Mary Ellen Ryan nem gyakorlatias gondolko¬dású asszony. Ez a második mézeshetünk, emlékszel? Nyuszikám!

- Fúj - sziszegte Mel bájos, sugárzó mosollyal az arcán. ¬Igazad van. Gyere, vegyünk pár zsetont!

A lány a pénzbedobós automatákkal kezdte - ezekhez sem¬mi ész nem kellett, olyannyira, hogy játék közben kényelme¬sen megfigyelhette az embereket maga körül. Azért jöttek ide, hogy megismerkedjenek Jasper Gumm-mal, ő volt az a férfi, akinek Parkland tartozott. Mel sejtette, több éjszakát is itt kell tölteniük, hogy nyélbe üthessék a tervüket.

Sorra vesztette el az érméit, majd visszanyert pár dollárt, de a nyereményt gondolkodás nélkül visszadobálta az automatá¬ba. El kellett ismernie, ő is egyre vonzóbbnak találta a félkarú rablók kattogását, csilingelését, a mell ette játszók időnkénti örömkiáltásait, amikor megütötték a főnyereményt, melyet vi¬dám vijjogás, fényorgona és tapsvihar kísért.

Valóban szórakoztató időtöltés, kellemes kikapcsolódás itt lenni, gondolta, és kipirultan Sebastianre mosolygott a válla felett.

- Attól tartok, nem én leszek az, aki gazdasági válságba taszítja a házat.

- Próbáld kissé ... lazábban! - javasolta a férfi, majd Mel kezére tette a kezét, és finoman meghúzta a kart. Várt, és finoman meghúzta újra. A gép vidáman felvijjogott, majd beindult a fényorgona.

- Jesszus! - kiáltott fel a lány, mikor az érmék vadul potyogni kezdtek a tálcára. - Ötszáz dollár! Nyertem ötszáz dol¬lárt!

Táncolni kezdett örömében, és átölelte Sebastiant. - Hihetetlen! Nyertem! Én!

Adott egy cuppanós csókot a férfinak, de hirtelen ráfagyott a mosoly az arcára.

- Istenem, Donovan, ez nem lehet igaz! Megbűvölted, ugye? Csaltál!

- Fogalmam sincs, hogyan juthat eszedbe ilyesmi - vigyor¬gott rá Sebastian. - Egy gép eszén túljárni igazán nem nevezhető sem bűvölésnek, sem csalásnak. - Látta, a lány örömét beárnyékolja a tény, hogy nem tisztán nyert, ezért így folytat¬ta: - Nyugodj meg, pillanatokon belül elveszítheted kártyán, ha akarod!

- Igazad van. Végül is mindent, amit teszünk, nemes cél érdekében tesszük ... - De mennyire!

Nevetve lapátolták be az érméket a gép melletti vödörbe. - Valójában imádok nyerni - vallotta be a lány.

- Akárcsak én.

Asztalról asztalra jártak, pezsgőt iszogattak, és eljátszották a nyaraló fiatal házaspár szerepét. Mel igyekezett nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani a férfi figyelmességének, a szikráknak, melyek kettejük közt pattogtak, miközben egymás kezét fogták.

Igaz, a valóságban is szeretők, de szerelmet nem éreznek egymás iránt. A jegygyűrű az ujjukon csak színpadi kellékként szolgál, a ház, amelyben élnek, pedig támaszpontul.

Egy nap meg kell válniuk mindkettőtől. Lehet, hogy azután is találkozgatnak majd, legalábbis egy ideig. Míg munkájuk külön utakra nem sodorja őket.

Mel akaratlanul is arra gondolt, hogy eddig mindenkitől, aki sokat jelentett a számára, elváltak az útjai. Lassan kezdett beletörődni ebbe. Legalábbis eddig úgy érezte, képes folytatni az életét egyedül is. Most azonban, valahányszor csak eszébe jutott, hogy Sebastian hamarosan már nem lesz vele, a jövő üresnek, elviselhetetlenül üresnek látszott.

- Mi baj? - fordult felé a férfi, és ösztönösen masszírozni kezdte a nyakát. - Feszültnek látszol.

- Semmi, semmi - rázta meg a fejét a lány. Hiába tartotta be Sebastian az ígéretét, hogy nem kukucskál a gondolataiba, még így is rendkívül könnyen ráérzett Mel hangulatára. ¬- Csak kezdem unni ezt az asztalt. Menjünk át egy másikhoz, hátha ott több szerencsénk lesz.

A férfi nem erőltette a lányt, hogy vallja be az igazat, bár érezte, ennél sokkal komolyabb oka van szorongásának. Amikor helyet foglaltak egy ötdolláros kártyaasztalnál, Mel vállá¬ra tette a kezét, és együtt játszottak.

Nagyon ügyes, állapította meg magában. Józan arányérzé¬kének, éles eszének és kiváló megfigyelőkészségének köszönhetően a lány könnyedén felvette a versenyt a házzal ¬legalábbis az első órában -, annak ellenére, hogy közben mindvégig a termet figyelte maga körül. Pontosan feltérké¬pezte magában, tudta, hol vannak a biztonsági őrök, a kamerák, a tükörnek tűnő, átláthatatlan megfigyelő üveglapok a második szinten.

Sebastian rendelt még egy kis pezsgőt, azután hozzálátott, hogy ő is tájékozódjon a környezetében.

A mell ette ülő férfinak tizenhete volt. Részben amiatt iz¬zadt, merjen-e kémi még egy lapot, részben pedig amiatt, Va¬jon tudja-e a felesége, hogy szeretőt tart. Az utóbbi miatt tel¬jesen fölöslegesen aggódott, mellette ülő hitvese ugyanis mit sem sejtett. Sorra szívta a cigarettákat, és elképzelte magában hogyan nézhet ki a szmokingos osztó meztelenül.

Sebastian sietősen távozott az elméjéből.

Mel másik oldalán egy cowboyforma férfi ült, vizezett whiskyt ivott megállás nélkül, és lassan, de biztosan gyarapította a nyereményét. Gondolatai nagy összevisszaságban kö¬vették egymást kincstári utalványokról, haszonállatokról és a lapok leosztásáról. Azt kívánta, bár egyedül jött volna ez a kis sötétszőke pipi itt mellette az asztalhoz.

Sebastian lopva elvigyorodott. Kíváncsi lett volna, mit szólna hozzá Mel, ha tudná, hogy a szomszédja "sötétszőke pipi"-nek hívta magában.

Ahogy szelleme egyik fejből a másikba vándorolt az asztal körül, találkozott unalommal, izgatottsággal, kétségbeeséssel, mohósággal. Amit igazából keresett, a közvetlenül velük szemben ülő fiatal párnál találta meg.

Columbusból jöttek, mézeshetük harmadik éjszakáját töl¬tötték itt. Feltehetőleg nemrég érték csak el a korhatárt, mely fölött egyáltalán beengedték őket a kaszinóba. Fülig szerelme¬sek voltak egymásba, és hosszas töprengés után döntöttek úgy, hogy a szerencsejátékok izgalma megéri azt a száz dollárt, me¬lyet zsetonokra váltottak.

Igaz, ötvenet már el is vesztettek, de soha jobban nem érez¬ték magukat.

Sebastian hallotta, ahogyan az ifjú férj - Jerrynek hívták ¬épp azon töprengett, merjen-e kémi még egy lapot tizenötre. Küldött neki egy kis önbizalmat, mire Jerry jelezte az osztónak, hogy adhatja a következőt. Mikor meglátta a hatost, a szeme majd kiugrott a helyéről.

Finom, de annál szórakoztatóbb bűbájoskodásával sikerült elérnie, hogy Jerry megduplázza, majd megháromszorozza a tétjét. A fiatal pár önfeledten ujjongott és kacagott látványos szerencséjük felett.

- Mázlisták - jegyezte meg Mel.

- Ühüm - hagyta rá Sebastian, és iszogatta tovább a pezsgőjét.

Jerry természetesen mit sem sejtett a finom befolyásolás¬ról - egyre magabiztosabbá vált, és merészen növelte a tétet. Ahogy az lenni szokott, hamar híre kélt, hogy egy vérbeli sze¬rencsejátékos ül a harmadik asztalnál. Egyre több ember gyűlt köréjük, minden bravúros kör után megveregették Jerry vállát, és megtapsolták. Nyereménye háromezer dollárra nőtt.

- Jerry, azt hiszem, itt az ideje, hogy kiszálljunk - figyel¬meztette a fiút felesége, Karen. - Ennyi pénzből már kifizethetnénk annak a háznak az előlegét, amelyet a múltkor néze¬gettünk, emlékszel?

Sajnálom, kislány, jegyezte meg magában Sebastian, és óvatosan elültetett egy másik gondolatot a fiatalasszony fejé¬ben.

- Illetve ... nem, inkább játsszunk tovább!

Karen Jerry vállára hajtotta a fejét, és elnevette magát. - Varázslatos ez az este!

A megjegyzés hallatán Mel felkapta a fejét, és sanda pillan¬tást vetett Sebastianre.

- Donovan!

- Sss - veregette meg a férfi a kezét csitítóan. - Jó okom van rá.

A lány hamar megértette, mi lehet az. Amikor a megrésze¬gült Jerry előtt már tízezer dollár tornyosult zsetonban, egy tagbaszakadt, öltönyös alak jelent meg az asztalnál. Méltóság¬teljes tartása, sima, napbarnított bőre, gondosan ápolt bajsza és olajosan fénylő, szigorú fazonra vágott haja volt. Mel biztosra vette, az a fajta férfi, aki után megfordul a nők többsége.

Tekintete azonban első látásra ellenszenvessé tette a számára. Halványkék szeme alattomosan csillogott, és hiába húzódott mosolyra a szája, a lánynak borsódzott tőle a háta.

- Sötét egy alak - dünnyögte. Sebastian megszorította a kezét.

Az asztal köré gyűlt tömeg ismét üdvrivalgásban tört ki Jerry ugyanis megint nyert, holott az osztó is tizenkilencet húzott magának.

- Úgy látom, ma éjjel Fortuna istennő a kegyeibe fogadta önt - szólalt meg az elegáns idegen.

- Jól látja - vigyorgott Jerry magabiztosan az újonnan érkezőre. - Még soha nem nyertem semmit életemben, de ma ...

- Itt száll meg nálunk, a Palace-ban?

- Igen, itt töltjük a mézeshetünket a feleségemmel - karolta át Jerry Karent a derekánál. - Most először jöttünk le a kaszinóba.

- Ez esetben engedje meg, hogy személyesen gratuláljak. A nevem Jasper Gumm, én vagyok a szálloda tulajdonosa.

Mel Sebastianre sandított.

- Másképp nem tudtad volna előcsalogatni?

- Néha kerülőútra van szükség, hogy célba érj - magyarázta a férfi. - Szerintem egész mókás kerülőút volt ...

- Roppant mókás - fintorgott a lány. - Ezzel véget is ért a fiatal pár szerepe, ugye?

- Így van.

- Elnézést - állt fel Mel, és körbesétált az asztal körül.

Sebastian jól mondta: Jerry meg Karen már pakolták is össze a zsetonokat, és közben önfeledten beszélgettek Gummmal. - Szívesen látjuk önöket máskor is - mosolygott Gumm. ¬Szeretnénk, ha mindenki győztesként távozna a Silver Palace¬ból!

Amikor Jasper Gumm megfordult, Mel tett róla, hogy összeütközzenek. Egy rutinos mozdulat, és már a férfira is öm¬lött a pezsgő a poharából.

- Ó, istenem, ezer bocsánat! - szabadkozott a lány, és töröl¬getni kezdte a zsebkendőjével a férfi átázott ingujját. - Olyan ügyetlen vagyok ...

- Ugyan, az én hibám - nyugtatta meg Gumm. Elsétáltak az oszladozó tömegtől, majd a férfi elővette a saját zsebkendőjét, és megtörölte a kezét. - Nem figyeltem eléggé - tette hozzá, majd Mel üres poharára pillantott.

- Tartozom magának egy itallal!

- Nagyon kedves, de már alig lötyögött valami az alján - mosolygott rá a lány elbűvölően. - Az öltönye szerencséjére ... Attól tartok, túlságosan is hatalmába kerített a kíváncsiság. Még soha életemben nem láttam ennyi zsetont egyszerre. A férjem és én pont a fiatal párral szemben ültünk az asztal túl¬oldalán, de sajnos nekünk nem kedvezett a szerencse.

- Ebben az esetben meg kell engednie, hogy meghívhassam egy italra - viszonozta Mel mosolyát Gumm. Sebastian ebben a pillanatban lépett oda hozzájuk.

- Szívem, a pezsgőt inni szokás, nem másokra önteni ...

A lány úgy tett, mintha zavarba jönne, majd elnevette ma¬gát, és Sebastian vállára tette a kezét.

- Már bocsánatot kértem - szabadkozott bűnbánóan.

- Nem történt semmi - biztosította Gumm mindkettejüket, és kezet nyújtott Sebastiannek. - Jasper Gumm.

- Donovan Ryan. Ö pedig a feleségem, Mary Ellen.

- Örvendek! Itt szállnak meg a Palace-ban?

- Nem, épp most költöztünk a Tahou-tó mellé - magyarázta Sebastian, és szerelmes pillantást vetett Melre. - Kivettünk pár nap szabadságot, mintha csak a második mézesheteinket töltenénk, azután jöhetnek megint a munkás hétköznapok.

- Hát akkor isten hozta önöket! Most már egyenesen ra¬gaszkodom hozzá, hogy koccintsunk egy pohár pezsgővel ...

Intett az egyik fel-alá sétáló pincérnőnek.

- Maga igazi úriember - hízelgett a lány, és elismerően kör- bepillantott. - Csodálatos ez a hely!

- Most, hogy szomszédok lettünk, remélem, szolgáltatásaink elnyerik a tetszésüket. Az éttermünk legalább olyan híres mint a kaszinó.

Beszéd közben Gumm alaposan szemügyre vette mindkettejüket. Azonnal felfigyelt Mel ékszereire, melyek, bár nem voltak hivalkodóak, nagyon értékesnek tűntek. Sebastian szmokingja is rendkívül elegáns benyomást keltett. Ezek szerint vagyonosak, ha nem is milliárdosok, állapította meg ma¬gában. Ezt a réteget kedvelte a legjobban.

Amikor a pincérnő visszatért egy egész üveg behűtött pezs¬gővel és a poharakkal, Gumm maga töltött nekik.

- Mivel foglalkozik, Mr. Donovan?

- Ingatlannal. Az utóbbi pár évet Seattie-ben töltöttük, de úgy döntöttünk, elköltözünk valami szebb helyre. Én vagyok a cégtulajdonos, ezért szerencsére szabadon dönthetek az ügyeimben. .

- És kegyed? - fordult Gumm a lány felé.

- Nemrég léptem ki a munkahelyemről, legalábbis egy időre. Szeretnék kicsit többet foglalkozni az otthonunkkal.

- Vannak gyerekeik?

- Sajnos nincsenek - hervadt le a mosoly Mel ajkáról. Egy pillanatra lesütötte a szemét, de azután biztatóan Sebastianre mosolygott. - Még nincsenek. Pedig olyan kellemes itt az ég¬hajlat, olyan szépen süt a nap, olyan gyönyörű a tó, hogy ... tö¬kéletesebb helyet nem is találhatnánk családalapításra - tette hozzá árnyalatnyi kétségbeeséssel a hangjában.

- Egyetértek. Kérem, érezzék otthon magukat a Silver Palace-ban! Örülnék, ha gyakran ellátogatnának hozzánk.

- Törzsvendégek leszünk - biztosította a szállodatulajdo¬nost Sebastian.

- További jó szórakozást! - búcsúzott Gumm, és elment.

- Szép munka volt - dicsérte meg a lányt Sebastian, miután magukra maradtak.

- Szerintem is - bólintott Mel elégedetten. - Visszamen¬jünk még az asztalokhoz, vagy csak sétálgassunk kéz a kéz¬ben, szerelmesen?

A férfi elnevette magát, majd átölelte a lányt, és már éppen megcsókolta volna, mikor észrevett valakit. Mozdulatlanná dermedt, és Mel vállára tette a kezét.

- Lám, lám ... néha maguktól a helyükre kerülnek a dolgok.

- Most miért mondod ezt?

- Te csak idd a pezsgődet, drágám, és mosolyogj!

Óvatosan megforgatta a lányt, majd elindultak a rulettasztal felé.

- Látod azt a nőt, akivel Gumm beszélget? Azt a vörös ha¬jút a lépcsőnél.

- Persze - felelte Mel, és Sebastian vállára hajtotta a fejét. ¬Úgy százhatvanöt centi magas, ötvenöt kiló, világos bőrű. Huszonnyolc-harminc körül lehet.

- Linda a neve, legalábbis most. Amikor bejelentkezett ab¬ba a motelba Daviddel, még Susannek hívták.

- Ö az?! - szisszent fel a lány, és már majdnem el is indult felé, mikor megálljt parancsolt magának. - Mit keres itt?

- Gumm szeretője, azt hiszem. Vár a következő munkára.

- Ki kell derítenünk, mennyit tudnak, milyen közel állnak a nagyfőnökhöz. - Mel mogorván kiitta a pezsgőjét. - Lássunk is hozzá, ki-ki a maga módján ...

- Helyes.

Amikor Linda elindult a női mosdó felé, a lány Sebastian kezébe nyomta az üres poharát.

- Megfognád egy pillanatra?

- Ezer örömmel, drágám - felelte a férfi Mel fürgén távolodó hátának.

A lány a megfelelő pillanatra várt, miközben ráérősen rú¬zsozta a száját, és púderozta az orrát az egyik kerek toalettasztal mellett. Miután Linda helyet foglalt a szomszédos öltöző- asztalnál, kezdte elölről.

- Jesszus! - kiáltott fel Mel kétségbeesetten. - Beszakadt a körmöm ...

Linda együtt érző pillantást vetett rá. - Ugye, milyen bosszantó tud lenni?

- Különösen azok után, hogy reggel voltam manikűrösnél!

Egyszerűen nincs szerencsém a körmeimmel. - Úgy tett, mintha keresgélné a körömvágó készletét a retiküljében, pedig so¬hasem tartott ilyesmit magánál. - A te körmeid viszont gyö¬nyörűek!

- Köszi - mosolygott rá a vörös hajú nő, és elégedett pillan¬tást vetett az ujjaira. - Isteni manikűrösöm van.

- Tényleg? - dőlt hátra Mel kíváncsian, és keresztbe tette a lábát. - Tudod, csak nemrég költöztünk ide Seattle-ből. Örülnék, ha ajánlanál egy jó kozmetikust, egészséges-életmód¬klubot, ilyesmit...

- Itt, a szállodában a legjobb minden. Igaz, a nem szálló¬vendégek tagsági díja a klubban kissé borsos, de hidd el, meg¬éri! - Kifésülte sűrű, gyönyörű haját. - A szépségszalon pedig egyenesen csúcs!

- Köszi a tippet! Holnap be is ugrom.

- Mondd nekik, hogy Linda küldött. Linda Glass.

- Nem felejtem el - biztosította Mel, és felállt. - Még egyszer köszönöm!

- Nagyon szívesen - mosolygott a nő, és elővette az ajak¬fényt a retiküljéből. Azt persze nem említette, milyen csinos kis jutalékot kap mindenki, aki beszervez egy új tagot a klub¬ba ... Hiába, az üzlet az üzlet.

Órákkal később Mel hason fekve nyújtózott az ágy köze¬pén, épp egy újabb listát állított össze magának a teendőiről. Sebastian bő pizsamafelsőjét vette föl, azaz kedvenc otthoni öltözékét, és persze divatos frizuráját is összekuszálta rég - tu¬lajdonképpen ez volt az első dolga, amint hazaért.

Rendben, ki fogja használni a Silver Palace nyújtotta lehe¬tőségeket, döntötte el magában. Holnap belép abba a klubba, és megnézi magának a szépségszalont is. Ha kell, még egy arcpakolásra is hajlandó - adná isten, hogy ne kelljen! -, vagy egyéb förtelmes tortúrákra, amelyeknek ilyen helyeken más nők oly nagy élvezettel vetik alá magukat.

Kis szerencsével még ezzel a szörnyeteg Linda Glass-szal is összemelegedhet, akár már holnap. Elég, ha női dolgokra tereli a szót, máris nyert ügye van.

- Min töröd a fejed, Sutherland?

- Egy tartalékterven - felelte szórakozottan a lány. - Mindig ki szoktam agyalni egy B tervet is, arra az esetre, ha az A terv kudarcba fulladna. Mit gondolsz, nagyon fáj a lábgyantá¬zás?

- Fogalmam sincs - ingatta a fejét a férfi, és végigfuttatta egy ujját Mel alsó lábszárán. - Ami azt illeti, szerintem a tiéd így is elég sima.

- Össze kell írnom, mi mindennel tudnának gyötörni a szépségszalonban, mert azt tervezem, holnap néhány órát ott töltök.

Hátrapillantott a válla felett, fel, Sebastianre. A férfin ugyan¬annak a pizsamának az alsórésze volt, amelynek a felsőrésze rajta; brandyvel a kezében bámulta a combját, és kajánul vi¬gyorgott.

Most tényleg úgy nézhetünk ki, mint egy házaspár, akik be¬szélgetnek egy keveset lefekvés előtt, tűnődött a lány. Eljátszadozott a gondolattal, és firkálgatni kezdett a jegyzetfüzete margójára.

- Neked ízlik ez az izé?

- Milyen izé?

- Hát a brandy. Szerintem orvosságíze van.

- Talán nem a megfelelő márkát kóstoltad meg - vélekedett Sebastian, és átnyújtotta neki a poharát. Mel felkönyökölt hogy minőségellenőrzést hajtson végre a rendelkezésére bocsátott szeszesitalmintán, a férfi pedig lovagló ülésben helyet foglalt, és gyengéden, de annál határozottabban masszírozni kezdte a vállát.

- Még mindig feszült vagy - jegyezte meg.

- Egy kicsit. Most kezdem csak elhinni, hogy sikerülni fog ... mármint a tervünk.

- Sikerülni fog. Míg te gyantáztatod a szívszorítóan hosszú és formás lábad, én golfozni megyek, ugyanabba a klubba, ahol Gumm is játszik.

A lány ettől a brandytől sem hatódott meg egy cseppet sem.

Hátrapillantott a válla felett.

- Meglátjuk, ki tud meg többet...

- Meg bizony.

- Igen, ott jó ... Megtaláltad azt a pontot a lapockám közepén - nyöszörögte Mel, és nyújtózni kezdett, mint egy macs¬ka. - Egyébként volna egy-két kérdésem azzal a fiatal párral kapcsolatban. Biztosan emlékszel, akik tegnap olyan sokat nyertek.

- Mi van velük? - érdeklődött Sebastian, miközben felhúz¬ta a pizsamafelsőt, hogy ne legyen az útjában, és élvezettel simogatni kezdte a lány hátát.

- Kétségtelen, hogy sikerült velük Gummot az asztalhoz csalogatnod, de nem túlzás ez egy kicsit? Tízezer dollárt nyertek!

- Gumm sokkal többet zsebelt be a gyerekkereskedelem¬ből.

- Világos, nem is ezzel van bajom. De mi történik, ha az a pár annyira felbuzdul a szerencséjén, hogy holnap elvesztik az utolsó centjüket is? Talán képtelenek lesznek abbahagyni, azután ...

A férfi elnevette magát, és belecsókolt Mel háta közepébe. - Ne aggódj, alaposan átgondoltam mindent! Elültettem az ötletet a fejükben, hogy vegyenek a pénzből egy szép kis la¬kást a külvárosban. Láttam, ahogy meghívják a barátaikat a lakásavatóra, és mivel úgy vélik, Fortuna egy életre lekötelezte őket, csak ritkán játszanak szerencsejátékokat újra. Három gyermekük születik, házasságuk hatodik éve komoly veszeke-désektől lesz hangos, de végül is kibékülnek.

- Vagy úgy - bólintott a lány. - Ez esetben ...

- Ez esetben - duruzsolta a férfi, miközben végigcsókolta Mel hátát a gerincoszlopa mentén - miért nem feledkezel már meg róluk, és foglalkozol velem egy kicsit?

A lány mosolyogva letette a brandyspoharat az éjjeliszek¬rényre.

- Te akartad!

Nagy lendülettel felült, meglökte Sebastiant, és két vállra fektette az ágyon. Lassan az arcához hajolt, míg majdnem összeért az orruk hegye.

- Győztem ...

A férfi elmosolyodott, és finoman megharapta Mel alsóaj¬kát.

- Igen, győztél.

- A foglyom vagy - folytatta a lány, majd megcsókolta Sebastian orrát, arcát, állát, ajkát. - Sokkal finomabb a brandy rajtad, mint a pohárban ...

- Biztos? Kóstold meg még egyszer, hátha tévedsz!

Melnek nem kellett kétszer mondani. Hosszan, mélyen ele¬mezte a férfi csókjának ízét.

- Ühüm - helyeselt. - Egyre jobb ... Szeretem az ízed, Do¬novan.

Ujjaik összekulcsolódtak; a lányelégedetten figyelte, hogy a férfinak esze ágában sincs szabadulni szorongatott helyzetéből - különösen azután nem, hogy csókolgatni kezdte a nya¬kát.

A becézgetés megtette a hatását. Vérük felforrósodott, és Mel pontosan tudta, a tűzzel játszik. Ösztönösen érezte, meddig mehet el, de addig el is ment: csigázta, majd csitította a férfi vágyát, akárcsak a magáét. Hosszan gyönyörködött Sebastian atlétatermetében - széles vállában, kemény, domború mellkasában, lapos hasában. Szívük szaporán és hevesen lüktetett, tekintetük fényleni kezdett.

Miközben Mel a férfi felsőtestét csókolgatta, nemcsak a szenvedély, de valami még ennél is mélyebb, kábítóbb érzés fakadt fel a lelkében. Megrészegült, érzékei elhomályosodtak.

Elszorult a torka, szemét elárasztották a könnyek, a szíve majd szétolvadt a hirtelen feltörő érzelmek özönében.

Rekedten felsóhajtott, és Sebastian ajkán keresett menedé¬ket újra.

A szenvedély Melben is felébresztette a boszorkányt, is¬merte fel a férfi, és hagyta, hogy a lány magával ragadja az érzékek örvényébe. Most övé a hatalom. Meghódította Sebas¬tian szívét és lelkét; a férfi olthatatlan vágyat érzett iránta, meg akarta osztani vele mindenét: a jövőjét, a sorsát.

Sebastian újra meg újra szerelmet vallott a lánynak anya¬nyelvén, Mel azonban egy szót sem értett a kelta suttogás¬ból.

Együtt ringatóztak az ágyon, mint egy kis tavon, hosszan, összefonódva, míg a hold, a hajnal közeledtével, lassan nyu¬godni nem tért. Puha, mágikus burok zárult össze körülöt¬tük, hogy nyugodtan, félelem nélkül elveszhessenek egymásban.

Egy idő után a lány kerekedett felül. Bőre csillogott a lám¬pa fényében, szeme elsötétült a vágytól, szemhéja elneheze¬dett a kéjtől. A férfi még soha nem látta ennyire szépnek, ennyire az övének. Feléje nyúlt, Mel pedig közelebb hajolt, hogy biztosan elérje. Folytatták közös táncukat, de ezúttal a lány irányított. Édes, finom, mégis szenvedélyesen vad percek voltak ezek.

Mel teste ívben hátrafeszült és reszketni kezdett, ujjaik összefonódtak. Miután elértek a gyönyör csúcsára, a lány ernyedten Sebastian mellkasára hanyatlott, és a vállgödrébe fúr¬ta az arcát. A férfi úgy ölelte, mintha soha többé nem akarná elengedni.

- Ne engedj el! - suttogta Mel. - Ne engedj el egész éjjel!

- Eszemben sincs ...

Csak ölelte szorosan, a lány pedig döbbenten vette tudomá¬sul, hogy ezen az éjszakán magával együtt a szívét is Sebastiannek adta. Fáradtan felsóhajtott, majd pillanatokon belül már aludt is.

11.

Mel számára tulajdonképpen gyerekjáték volt belekukkantani a Silver Palace szépségszalonjának és klubjának bejelentkezési naplójába. Elbűvölő mosolya, no és némi borravaló se¬gítségével tulajdonképpen bármilyen naplóba belenézhetett. További csúszópénzek árán még azt is elintézte, hogy mindkét helyen egy időben legyen Linda Glass-szal.

Ez bizonyult aznapi küldetése egyszerűbb részének. A ne¬heze abban állt, hogy az egész napját ezen a két helyen kellett töltenie, többnyire trikóban ...

Amikor elfoglalta a helyét az aerobicteremben egy tucat másik nővel együtt, barátságosan Lindára mosolygott.

- Meglátod, nem bánod meg, hogy hallgattál rám - biztosí¬totta a nő, és gumival összefogta sűrű vörös haját.

- Köszi a tippet - hálálkodott Mel. - A költözés miatt így is ki kellett hagynom egy hetet, pedig az én alakomon sajnos hamar meglátszik, ha nem edzem.

- Kién nem? - sóhajtott Linda. - Elég, ha elmegyek nyaral¬ni egy hét...

A mondat másik felét hangos, de fülbemászó dallam nyelte el, miután a csupa izom oktatólány bekapcsolta a magnót.

- Figyelem, hölgyeim, nyújtógyakorlatokkal kezdünk! ¬kiáltott rájuk lelkesen, majd a csoport élére állt, ő is a tükör felé fordult, és fülig érő mosollyal megmutatta az első gya¬korlatot. - Éééés, nyújt!

Mel úgy tett, mintha nehezére esne a nyújtás, de a bemele¬gítésnél már "hozta a formáját", és a nehezebb gyakorlatoknál sem maradt le a többiektől. Bár jól edzett izmainak meg sem kottyant a megterhelés, a bonyolultabb mozdulatokra nagyon kellett figyelnie, ugyanis ezek nemcsak erőt és kitartást, de ke¬csességet meg stílust is igényeltek. Linda Glass nyilván évek óta főállásban vigyázott az alakjára, ezért járt a haladó aero¬biccsoportba.

Mel már az edzés felénél a legszívesebben falra mászott volna a gumilabdaként pattogó, lófarkas, fülig érő szájú oktatólány buzgó vezényelgetésétől.

- Ha még egyszer azt mondod, lábemelés, agyoncsaplak! - ¬morogta magában. Bár nem akarta, hogy más is hallja, Linda, aki közvetlenül mögötte küszködött, halkan elnevette magát. - Segítek! - ígérte lihegve, közben majd elpusztult az úgynevezett "ollóugrás" gyakori attól. - Ez a csitri még húszéves sincs ... Megérdemli a halált!

Mel, bár forrt benne a düh, gonoszul elvigyorodott. Mikor véget ért a szám, csatlakoztak a kilógó nyelvvel lihegő, verejtéktől csatakos többiekhez.

A pulzusellenőrzés meg a levezető gyakorlatok után Mel Linda mellé ült, és a törülközőjébe temette az arcát.

- Kiveszek tíz nap szabadságot, és tessék, ez lesz belőle ... ¬Fáradtan sóhajtott, majd ledobta a törülközőt maga mellé. - El sem hinnéd, de be van táblázva az egész napom.

- Ne is mondd! Nekem is hátravan még a konditerem.

- Komolyan? - mosolygott vissza Mel meglepetten. - Akárcsak nekem ...

- Pompás! -lihegte Linda, miközben a nyakát pamacsolta. - ¬Akár együtt is szenvedhetnénk, ha van hozzá kedved.

Súlyzókkal kezdték, majd átmentek a szobabiciklikhez, on¬nan pedig a taposógéphez. Minél jobban ki izzadtak, annál barátságosabban viselkedtek egymással. Beszélgetésük egy idő után a gyakorlatokról a férfiakra terelődött, a férfiakról pedig a családra.

Együtt mentek a szaunába, a pezsgőfürdőbe, végül masszázzsal zárták a napot.

- Hihetetlen, hogy képes voltál feladni az állásodat, csak hogy rendben tarthasd a házatokat! - ingatta a fejét Linda, a masszázspadon fekve. - El sem tudom képzelni.

- Még én sem szoktam hozzá - sóhajtotta Mel, miközben a masszőrnő a gerincoszlopa mentén haladt lefelé. - Őszintén szólva, fogalmam sincs, mit kezdjek magammal. Túl sok a bi¬zonytalanság az életemben.

- Úgy érzed?

Mel habozott egy keveset, hogy Linda érezhesse, kényes té¬máról van szó.

- Tudod, már régóta szeretnénk családot alapítani a férjem¬mel, de hiába. Végigcsináltuk az összes létező termékenységi tesztet, szedtük a gyógyszereket, mégsem estem teherbe. Gon¬doltam, ha otthagyom a munkahelyem egy időre, és nem lesz annyi felelősség rajtam, talán ... talán sikerül.

- Nem lehet könnyű.

- Nem az, egyikünknek sem. Igazából mind a ketten gyerekek vagyunk még, nagyra nőtt gyerekek, akiknek nincsen senkijük egymáson kívül. Talán ezért is szeretnénk nagycsaládot. Az élet olyan igazságtalan tud lenni ... Itt van ez a gyönyörű ház, anyagilag sem lehet okunk panaszra, és tökéletes a házas¬ságunk. Mégsem akar jönni a baba.

Még ha vadul kattogtak is a kerekek Linda fejében, ügye¬sen palástolta. Együtt érző pillantást vetett Melre.

- Gondolom, már jó ideje próbálkoztok. Nem akarlak megsérteni, de az örökbefogadás még nem jutott az eszetekbe?

- Hogy eszünkbe jutott-e? - mosolyodott el Mel szomorú¬an. - El sem tudnám mondani, hány várólistára feliratkoztunk már. Egyikünknek sem lenne semmi kifogása egy olyan pici el¬len, akinek nem mi vagyunk a vér szerinti szülei. Sajátunkként szeretnénk, megadnánk neki mindent, amit csak szülő adhat, de .. - Reménytelenül felsóhajtott. - Lehet, hogy önző vagyok, azonban én kimondottan csecsemőt szeretnék. Nagyobb gyere¬keket valamivel könnyebb örökbe fogadni, de mi még nem ad¬tuk fel. Mondták, évekbe telhet, kivárjuk akkor is. Bár hogy mit kezdünk addig az üres szobáinkkal, fogalmam sincs ... ¬Mel olyan jól játszotta a szerepét, hogy ennél a pontnál könny¬be lábadt a szeme. - Ne haragudj, nem akartam elrontani a ked¬ved! Mindig olyan érzelgős leszek, ha ez jön szóba ...

- Semmi baj - nyúlt át Linda a két masszázspad között, és megszorította Mel kezét. - Az ilyesmit úgyis csak egy nő ért¬heti meg.

Ebédre spenótsalátát ettek, és hűtött gyümölcslevet ittak hozzá. Mel hagyta, hogy Linda ismét a magánéletére terelje a szót. A szerepének megfelelően, naivan és gyanútlanul ki¬tálalt mindent a házasságáról, a reményeiről meg a félelmei¬ről. Olykor-olykor el is írta magát a nagyobb hatás kedvéért, majd bátran le is törölte a könnyeit.

- Te nem akarsz férjhez menni?

- Én? Még csak az kellene! - nevetett Linda. - Már egyszer megégettem magam, sok-sok évvel ezelőtt hozzámentem egy fiúhoz. Nem éreztem jól magam, olyan volt, mint a börtön. Jasperrel egészen más. Kedveljük egymást, de egyikünk sem keveri a magánéletét az üzlettel. Akkor jövök hozzá, és akkor megyek el tőle, amikor akarok.

- Elismerésem - bólintott Mel. - Mielőtt megismertem Do¬novant, én is azt hittem, hogy függetlenül fogom leélni az életem. Végül is nem bántam meg, hogy belészerettem és hozzá¬mentem feleségül, de azért egy picit irigylem az olyan nőket, mint amilyen te is vagy, akik függetlenek, mégis boldogok.

- Én egyszerűen ilyen alkat vagyok, de szerintem a te hoz¬záállásoddal sincsen semmi baj. A férjed fülig szerelmes beléd, és van annyi érzéke az üzlethez, hogy megvehette azt a szép kis házat neked. Majdnem tökéletes az életed.

Mel lesütötte a szemét. - De csak majdnem.

- Ha megjön a baba, teljesen az lesz - paskolta meg Linda a vállát. - Hidd el nekem!

Miután Mel elcsigázottan haza vánszorgott, az első dolga az volt, hogy aerobictáskáját az előszoba egyik, a cipőjét a másik sarkába hajítsa.

- Már nagyon vártalak - köszöntötte Sebastian az emeleti korlát mögül. - Ha nem érkezel meg félórán belül, mentőexpedíciót küldtem volna ki érted ...

- Egy hordágy is elég lett volna.

A férfi mosolya nyomban lehervadt.

- Fáj valamid? - kérdezte ijedten, és már indult is lefelé a lépcsőn. - Tudtam, hogy rajtad kellett volna tartanom a szemem!

- Hogy fáj-e? - morogta a lány. - Az nem kifejezés. Az aerobicoktató egy sátánfajzat. Beckynek hívják, és ezzel mindent el is mondtam róla. Olyan kis tünci-bünci, hogy majd elhánytam magam ... Utána egy Manci nevű amazon vett kezelésbe a konditeremben, aki szerintem náci tiszt le¬hetett az előző életében. Pumpáltam, emeltem, guggoltam, és úgy ropogtak az ízületeim, hogy még. - Morcosan a gyom¬rára szorította a kezét. - Ráadásul egész nap nem ettem mást, csak pár nyavalyás salátalevelet. ..

- Ó! - csókolta meg Sebastian a szemöldökét. - Szegény kicsikém.

Mel szeme elkeskenyedett.

- Aligha hoz helyre egy-két sajnálkozó szó.

- És ha főznék neked vacsorát?

- Van mirelit pizza a fagyasztóban?

- Kétlem. De én annál sokkal jobbat is tudok. Gyere! - A férfi kedvesen átkarolta a lányt, és elindultak a konyha irányá¬ba. - Evés közben elmesélhetsz mindent részletesen.

Mel engedelmesen lehuppant a füstszínű üvegasztal mellé egy székre.

- Borzasztó nap volt. Nem is értem, hogyan képes ez a nő, ez a Linda végigcsinálni mindezt hetente kétszer ...

Hirtelen felcsillant a szeme, és kutakodni kezdett a konyha¬szekrényben a nemrég vásárolt burgonyaszirom után.

- Szerinted mire jó ilyen egészségesnek lenni? - kérdez¬te teli szájjal. - Egyébként a felszínen kedves, értelmes nő¬nek látszik, tényleg. Minél tovább beszélgetsz vele, annál inkább. - Harag villant a tekintetében, és visszaült a szék¬re. - Belül azonban hideg, mint a jég, és érzéketlen, mint egy hulla.

- Ha jól hallom, sokat beszélgettetek - pillantott fel a férfi a hatalmas szendvicsről, amelyet a lánynak készített.

- Egész nap. Kitálaltam előtte mindent. Tudja, hogyan vesz¬tettem el a szüleimet húszéves koromban, hogyan ismertelek meg pár évvel ezelőtt, és milyen romantikusan udvaroltál. Elgondolkodva a szájába tömött egy adag burgonyaszirmot.

- Csakugyan? - tette le Sebastian a szendvicset és Mel ked¬venc üdítőitalát az asztalra.

- De mennyire! Elhalmoztál rózsákkal, elvittél táncolni, meg hosszú, holdfényes sétákra. Majd megőrültél értem.

- Ebben biztos vagyok - mosolyodott el a férfi, miközben a lány mohón rávetette magát a szendvicsre.

- Könyörögtél, hogy menjek hozzád feleségül. Hű, de fi¬nom ez a szendvics! - Mel behunyt szemmel, kéjes nyöször¬géssel nyelte le az első falatokat. - Hol is tartottam?

- Ott, hogy könyörögtem, gyere hozzám feleségül.

- Pontosan - bólintott a lány, majd az üdítőért nyúlt. - Én azonban nem adtam fel olyan könnyen a velem született óvatosságomat. Előbb összeköltöztem veled, és csak utána hagytam, hogy az ágyadba csalogass. Azóta is mindent megteszel hogy az életem szép legyen, akár egy tündérmese.

- Ezek szerint nagyszerű fickó vagyok.

- Igen. Én tettelek azzá ... A világ legboldogabb párjának állítottam be magunkat, leszámítva szívünk egyetlen, nagy szomorúságát. - A lány összevonta a szemöldökét. - Eleinte éreztem egy kis lelkiismeret-furdalást, hogy összevissza hazu¬dozom neki. Végül is ő kedvesen, barátságosan viselkedett ve¬lem, amit én hideg, számító alakoskodással viszonoztam. - ¬Miután befejezte a szendvicset, ismét a burgonyaszirom után nyúlt, és elgondolkodva rágcsálni kezdett. - Később viszont, amikor újra felhoztam az örökbefogadás ügyét, nem lehetett nem észrevenni, hogy ráharap, mint egy cápa. Eltűntek a puha vonások az arcáról, és bár továbbra is együtt érzően és barát¬ságosan mosolygott, mint Teréz anya, csak úgy kattogott az agya, számítgatta a lehetőségeket. Akkor már egy csepp bűn¬tudatot sem éreztem. Rács mögé kerül, ebben biztos lehetsz!

- Mikor találkozol vele legközelebb?

- Holnapután. A szépségszalonban, sajnos - tette hozzá Mel sóhajtva, és eltolta maga elől a tányérját. - Azt hiszi, unatkozó háztartásbeli vagyok, aki ilyesmivel próbálja elütni az időt. A vásárlás is szóba jött, természetesen - fintorgott morcosan.

- Szegénykém, mennyi áldozattal jár a munkád ... !

- Nagyon vicces. Persze, te könnyen beszélsz, neked csak egy kis fehér labdát kellett ütögetned egész délelőtt.

- Nem tudom, említettem-e, hogy utálok golfozni ...

- Még nem - felelte a lány vigyorogva. - Nagyszerű! Mesélj, hogy ment?

- Összefutottunk a négyes elütési gumikúpnál. Csak úgy, véletlenül, természetesen.

- Mindjárt gondoltam.

- Ha már így esett, a következő menetet együtt játszottuk végig. - Sebastian felvette Mel félig küvott üdítősüvegét, és kortyolt belőle egyet. - Elbűvölő asszonynak tartja az én kis feleségemet.

- Még szép.

- Beszélgettünk az üzletről, az övéről meg az enyémről. Gondolta, belekóstol az ingatlanvilágba is, ezért adtam neki pár tippet, és elláttam jó tanácsokkal.

- Ügyes.

- Van egy ingatlanom Oregonban, már régóta tervezem, hogy eladom. Mindegy, utána iszogattunk, megvitattuk a legfrissebb sporteseményeket, és egyéb férfidolgokat. Az első adandó alkalommal megemlítettem neki, mennyire örülnék, ha lenne egy fiam.

- Nem mindegy, hogy fiú vagy lány?

- Mint mondtam, épp férfias dolgokról beszélgettünk. Azt mondtam, szeretnék egy fiút, aki továbbviszi a nevem, akivel focizhatok, satöbbi. Jobban illett a beszélgetésbe.

- Lányok is szoktak focizni - mormogta Mel. - Mindegy. Ráharapott?

- Igen, de ügyesen leplezte. Ötöltem-hatoltam egy ideig, gyászos képet vágtam, és másra tereltem a szót.

- Miért? - dőlt hátra a lánya székén. - Ha egyszer ráhara¬pott, miért engedted el?

- Így láttam jónak. Bízz bennem, Mel! Gumrn ravasz fickó, gyanút fogott volna, ha ilyen hamar a bizalmamba fogadom. Nők között ez másképpen zajlik. Nálatok ez könnyebben, ter¬mészetesebben megy.

A lány töprengő arcot vágott, majd lassan, megfontoltan bólintott.

- Lehet. Hajlok rá, hogy higgyek neked. Lényeg, hogy mindkettőnknek sikerült megalapoznia a további munkáját.

- Épp azelőtt beszéltem Deveraux-val, mielőtt megjöttél volna. Holnapra minden anyagot összeszed Linda Glassról, és szólni fog akkor is, ha Gumm kutakodni kezd a múltunk után. -Nagyszerű.

- Ráadásul Gumm meghívott bennünket, hogy vacsoráz¬zunk vele és kedvesével péntek este.

- Még jobb - bólintott Mel elismerően, és adott egy csókot a férfinak. - Jó munkát végeztél, Donovan.

- Szerintem is jó csapat vagyunk mi ketten ... Befejezted az evést?

- Egyelőre igen.

- Akkor készüljünk fel a péntek estére, rendben?

- Hogyan? - vetett a lány gyanakvó pillantást Sebastianre, miközben az felsegítette a székéről. - Ha megint azzal piszmogunk órákat, milyen ruhában menjek, istenemre ...

- Nem erre gondoltam - nyugtatta meg a férfi. Kényelme¬sen kisétáltak a konyhából. - Odaadó, olthatatlanul szerelmes házaspárnak kell látszanunk.

- Igen, és?

- Akik megőrülnek egymásért - tette hozzá Sebastian, majd kézen fogta Melt, és a lépcső felé vonta.

- Menni fog, Donovan.

- Nos, én úgy érzem, egy kis gyakorlás egyikünknek sem árt. - Szerintem nagyot dobna az alakításunkon, ha annyi időt töltenénk szerelmeskedéssel, amennyit csak lehet!

- Á, értem már - mosolygott a lány gúnyosan. Átkarolta a férfit, és maga után húzta a hálószobába. - Legyen! Igazad volt, rengeteg áldozattal jár ez a munka ...

Mel biztosra vette, hogy idős korában mosolyogva gondol majd vissza az életére. Legalábbis büszke elégedettséggel, hogy egyáltalán életben maradt.

Nyomozóként rengeteg támadás érte: belérúgtak, elátkoz¬ták, ütlegelték, molesztálták, rácsapták az ajtót a lábára. Megfenyegették, zsarolni próbálták, sőt egy emlékezetes alkalom¬mal még rá is lőttek.

Most azonban úgy gondolta, mindez semmi, de semmi ahhoz képest, amit a Silver Palace szépségszalonjában, a Silver Womanben műveltek vele ...

A méregdrága szalonban minden létező szolgáltatás a ren¬delkezésre állt, az egyszerű haj mosástól kezdve az egzotikus "testpólyáig" .

Bár ez utóbbitól Melnek végül is sikerült megmenekülnie, ezenkívül minden más kezelést elvégeztek rajta tetőtől talpig, az összes porcikáján .

Percekkel Linda előtt érkezett a Silver Womanbe, ahol pil¬lanatok alatt felvette magára Mary Ellen Ryan szerepét, és ré¬gi ismerőseként üdvözölte a nőt.

A lábgyantázás alatt - melyről hamar kiderült, mennyire fájdalmas - ruhákról és frizurákról beszélgettek. Mel sugárzó mosolya mögött a fogát csikorgatta, ugyanakkor gratulált is magának, hogy előző este órákon át tanulmányozta a legfrissebb divatlapokat.

Később, amikor rászáradt az arcára a kozmetikus által fel¬kent orrfacsaró pép, Mel arról csacsogott, mennyire szeret itt élni a Tahou-tónál.

- Káprázatos tőlünk a kilátás. Már alig várom, hogy össze¬barátkozzunk annyi új ismerőssel, hogy estélyt rendezhes¬sünk. Imádok emberek közt forgolódni.

- Jasper és én szívesen bemutatunk benneteket a barátaink¬nak - ajánlotta Linda, miközben a pedikűrös a lábkörmeit reszelte. - Jasper ismer itt mindenkit, aki számot tarthat az ér¬deklődésetekre.

- Előre is köszönjük - hálálkodott Mel, majd összeszedte minden bátorságát, és vetett egy pillantást a saját lábkörmeire. Rikító fuksziapiros színük láttán elborzadt, ennek ellenére si¬került elégedett arckifejezést öltenie. - Donovan említette, hogy összefutott Jasperrel a golfpályán. Tudod, a golf a férjem egyik gyengéje - tette hozzá, remélve, Sebastian ezúttal is órá¬kat lesz kénytelen a pályán tölteni. - Inkább szenvedély a szá-mára, mint hobbi.

- Jasperrel ugyanez a helyzet. Ami engem illet, sohasem ér¬tettem, miért vannak úgy oda ezért a sportért a férfiak.

Linda ezután hosszasan jellemezte ismerőseiket, akiket majd bemutat nekik, és hogy milyen jó lesz, ha elmennek együtt teniszezni meg vitorlázni.

Mel élénken helyeselt, és közben azon tűnődött, vajon bele lehet-e halni az unalomba.

A kozmetikus ledörgölte az arcáról a bőrradírt, és bekente krémmel. A haját is bedörzsölte valami olajjal, majd műanyag fóliát feszített rá.

- Imádom, mikor így kényeztetnek - vallotta be Linda.

Mindketten egy-egy kényelmes, hátradönthető székben ültek, közben az alkalmazottak masszírozták a kezüket, és ápolták a körmeiket.

- Én is - felelte Mellelkesen, közben viszont azért fohász¬kodott magában, legyen már vége a megpróbáltatásainak.

- Talán ezért szeretem a munkámat is annyira. Általában éj¬jel dolgozom, így nappal szabad vagyok. Ráadásul szabadon élhetek a szálloda adta lehetőségekkel.

- Régóta dolgozol itt?

- Lassan két éve - felelte Linda büszkén. - Sohasem unatkozom, az biztos.

- Gondolom, rengeteg érdekes emberrel találkozol.

- Így van. Egyik gazdagabb, mint a másik ... Akárcsak a kedves férjed, ha jól értettem, amit tegnap meséltél.

Mel a legszívesebben elvigyorodott volna, de beérte egy el¬néző mosollyal.

- Igen, neve van a szakmában. Bármihez ér, arannyá válto¬zik. Varázslatos keze van ...

Leöblítették a hajukat, és megmasszírozták a fejbőrüket ¬ezt kivételesen még Mel is élvezetesnek találta. Tudta, perce¬ken belül készen lesznek, és ha Linda nem hozza szóba az örökbefogadás ügyét, neki kell ráterelni a beszélgetést.

- Sokat gondolkodtam azon, amit tegnap mondtál, Mary El¬len.

- Ó! - sóhajtotta Mel, és szomorú képet vágott. - Nagyon sajnálom, Linda, hogy így rád zúdítottam a bánatomat. Hiszen még alig ismerjük egymást... Csak tudod, nagyon egyedül éreztem magam, talán még egy kis honvágyam is volt...

- Ugyan, ne mentegetőzz! - legyintett Linda lenyűgöző körmeivel. - Hamar összemelegedtünk, örülök, hogy így meg¬bízol bennem.

- Persze, hogy megbízom benned, de azért furdal a lelkiismeret, hogy ilyen sokáig untattalak a személyes gondjaim¬mal.

- Egyáltalán nem untattál! Még meg is hatódtam - tette hozzá a nő kedvesen, selymesen, gondosan adagolt együttérzéssel. - Sokat gondolkodtam a dolgon. Nem akarok tolakodó lenni, de a magán-örökbefogadás lehetősége még nem jutott az eszetekbe?

- Úgy érted, vegyem fel a kapcsolatot egy ügyvéddel, aki házasságon kívül szülő édesanyák gyermekeinek az elhelyezésével foglalkozik? - kérdezte Mel, és reménytelenül felsóhaj¬tott. - Egy éve megpróbálkoztunk ezzel is, bár meglehetősen sokáig rágódtunk rajta, helyesen cselekszünk-e. Nem a közve¬títői jutalékok nagysága hatott ránk riasztóan, hanem egyszerű¬en kétségesnek tűnt az ügylet törvényessége, és egyéb erkölcsi fenntartásaink is akadtak. Azonban megnyugtattak bennünket, nem kell aggódnunk, minden a legnagyobb rendben lesz. Még odáig is elmentünk, hogy találkoztunk a csecsemő édesanyjá¬val. Tudtuk, milyen nevet adunk neki, és nézegetni kezdtük a babaholmikat a kirakatokban. Egy hajszál választott el bennün¬ket a céltól, de .. túl szép lett volna ahhoz, hogy igaz legyen. Az édesanya az utolsó percben meggondolta magát.

Mel beharapta az ajkát, és úgy tett, mintha az emlékek ha¬tására újra eluralkodna rajta a szomorúság.

- Szörnyű lehetett.

- Mindkettőnket nagyon megviselt. Különösen, hogy ilyen közel kerültünk már hozzá, a végén mégis ... semmi. Azóta eszünkbe sem jutott, hogy ezen az úton próbálkozzunk.

- Érthető. Én is csak azért kérdeztem, mert történetesen is¬merek valakit, aki ezzel foglalkozik. Még soha nem hallottam, hogy panaszra adott volna okot a közbenjárásával.

Mel behunyta a szemét, félt, hogy Linda remény helyett gúnyt és megvetést fog kiolvasni belőle, ráadásul joggal.

- Ügyvéd az illető?

- Igen. Személyesen ugyan nem ismerem, de mint mond¬tam, itt a szállodában rengeteg ember megfordul, hallottam ró¬la ezt-azt. Nem ígérhetek semmit, és nem is szeretnélek hiú ábrándokba ringatni, de ha gondolod, érdeklődhetek.

- Hálás lennék - nézett fel Mel, pillantása találkozott Lin¬dáéval a tükörben. - El sem tudom mondani, mennyire hálás.

Egy órával később Mel úgy vágódott ki a szálloda ajtaján, mint akit puskából lőttek ki. Sebastian csak nagy nehezen tud¬ta elkapni, de akkor olyan látványosan csókolta meg - a kar¬jába kapva -, hogy a lánynak nevetnie kellett.

- Mit keresel itt?

- Épp az odaadó, betegesen szerelmes férjet játszom, aki el¬jött imádott feleségéért, hogy hazavigye - mosolygott a férfi, és kissé eltolta magától Melt, hogy jobban szemügyre vehes¬se. Alapos munkát végeztek rajta: a lány haja úgy állt, mintha felborzolta volna a szél, szemét előnyösen kiemelte a szinte észrevehetetlen smink, ajkát pedig ugyanolyan élénk fukszia¬pirosra rúzsozták, mint amilyenre a lábkörmeit festették. Két¬ségtelenül jól állt neki.

- Te jó ég, Sutherland, mit műveltek veled?

- Ne játszd itt nekem az együtt érző lovagot, látom, hogy vigyorogsz!

- Én? Ugyan, dehogy! Elképesztően nézel ki. Vonzóbb vagy, mint valaha, csak ... nem hasonlítasz az én Melemre.

Felemelte a lány állát az egyik ujjával, és megcsókolta újra. - Ki ez a sikkes, csinos nő a karomban?

Mel égnek emelte a tekintetét, bár közel sem bosszankodott annyira, amennyire mutatni akarta.

- Te csak ne csinálj viccet abból a gyötrelemből, amelyen keresztülmentem! Legyantázták a bikinivonalamat... Kegyet¬lenül fájt. - Átkarolta Sebastian nyakát, és gúnyosan elnevet¬te magát. - A lábkörmeim pedig rikító pirosak ...

- Már alig várom, hogy láthassam. Egyébként vannak híre¬im a számodra.

- Nekem is.

- Mit szólnál, ha most megsétáltatnám az én gyönyörű kis feleségemet, és közben beszámolnék neki arról, hogy Gumm nyo¬mozni kezdett a tiszteletreméltó seattle-i Ryan család után?

- Mehetünk - bólintott a lány, és kézen fogta a férfit. - Én pedig arról fogok mesélni neked, hogyan ajánlotta fel Linda Glass, merő szívjóságból persze, hogy összehoz egy ügyvéd¬del, aki magán-örökbeadással foglalkozik.

- Nagyon profik vagyunk mi ketten.

- Azok bizony - helyeselt Me! szerényen. - Vérprofik, Donovan!

Gumm a Silver Palace legfelső emeletén elhelyezkedő el¬nöki lakosztály ablaka mögül figyelte őket.

- Helyes kis pár - jegyezte meg Lindának.

- Kétségtelenül odavannak egymásért - bólintott a nő, és szájához emelte a pezsgőspoharát. Sebastian és Mel kéz a kézben kisétált a látóterükből. - Mikor Mary Ellen a férjéről be¬szél, fátyolossá válik a pillantása ... Szinte hihetetlen, hogy hat éve házasok.

- Pedig azok. Utánanéztem. Megkaptam faxon a házassági anyakönyvi kivonatukat, és egyéb okmányaikat. Mindegyik rendben van. - Tűnődve végigsimított az állán. - Ha beépített ügynökök lennének, nem tudnák ilyen hitelesen alakítani a szerelmespárt.

- Beépített ügynökök? - kérdezett vissza Linda ijedten. - Ugyan, Jasper, hogyan juthat eszedbe ilyesmi egyáltalán? Sen¬ki sem tudhat rólunk.

- Aggaszt a Frost házaspár ügye.

- Az ő bajuk, hogy elvették tőlük a gyereket. Mi megkaptuk a pénzünket, és nem hagytunk nyomot magunk után.

- Parkland mindent kifecseghet rólunk, és ami a legrosszabb, fogalmam sincs, hol bujkál.

- Erre csak egy magyarázat lehet: lepottyant a világ szé¬lén - vont vállat a nő, majd Gummhoz dörgölőzött, mint egy macska. - Miatta nem kell aggódnod. Igaz, tartozott neked, de az adóslevelet azóta elégettük.

- Látott téged.

- Amilyen izgatott volt, nem figyelhetett meg túl alaposan. Ráadásul sötétben találkoztunk, és sálat viseltem. Én nem aggódom Parkland miatt. - Megcsókolta a férfit. - Megvannak az összeköttetéseink, szívem. A szervezet fedez minket, és bármikor kihúz a bajból. A közelünkbe sem kerülhetnek. Ami pedig a pénzt illeti ... - Meglazította Gumm nyakkendőjét. ¬Gondolj bele, mennyi pénzt kerestünk már ezzel!

- Odavagy a pénzért, ugye? - mosolygott rá a férfi, és le¬húzta Linda ruhájának a cipzárját. - Ez a mi közös szenvedé¬lyünk.

- Még számtalan közös vonás van bennünk, bár tényleg ez az egyik legfontosabb ... Ryanéken nagyot kaszálhatnánk. A szervezet busás jutalékot fizetne utánuk. Biztos vagyok benne, hajlandóak lennének a legmagasabb árat is megadni a gyere¬kért. Különösen a lány akar kétségbeesetten anyuka lenni.

- Még szaglászom egy kicsit utánuk - jegyezte meg Gumm, és magával húzta a nőt a pamlagra.

- Az sosem árt, Jasper, de hidd el nekem, ezek ketten nagy fogás lesznek! Csak nyerhetünk a dolgon. Csak nyerhetünk!

Mel és Sebastian napról napra közelebbi kapcsolatba került Gumm-mal meg Lindával. Együtt ebédeltek a város legelőke¬lőbb éttermeiben, szórakoztak a kaszinóban, vacsoráztak a klubban, sőt párosoztak egymás ellen a teniszpályán.

Tíz nap úri muri után Mel úgy tett, mintha egyre izgatottab¬bá válna. Többször is rákérdezett Lindánál, sikerült-e felvennie a kapcsolatot az ügyvéddel, mire a nő kedvesen türelemre intette.

Több tucat ismerősnek bemutatták őket. A lány egy részü¬ket valóban érdekesnek és rokonszenvesnek találta, a többiekről viszont már messziről látszott, hogy minden hájjal meg¬kent szélhámosok. Mel nappal a felső tízezer hölgyeinek fényűző, dologtalan életét élte, éjjel pedig ... nos, az éjszaká¬it Sebastiannek ajándékozta.

Próbált nem tudomást venni a szívében kavargó érzésekről.

Ezt az ügyet most mindennél fontosabbnak tartotta, és úgy vélte, ha - mellesleg - szerelmes lett közben, az az ő baja.

Tudta, sokat jelent a férfi számára, mint ahogyan azt is, mennyire vágyik rá Sebastian. Aggódott is egy kicsit, mi lesz, ha dolguk végeztével leveti magáról Mary Ellen Ryan szere¬pét, mert látta, a férfinak nagyon megtetszett ez az új arca.

"Nem hasonlítasz az én Melemre." Az én Melemre. Csoda, ha hevesebben kezdett el verni a szíve, amikor ezt hallotta? Mi tagadás, cseppet sem volt ellenére a szóhasználat. .Amennyire vágyott rá, hogy lezárják végre az ügyet, és rács mögé dugják a gyerekkereskedő-szervezet tagjait, annyira félt is a naptól, amikor hazatérnek, és nem lesznek többé "házasok".

Elhatározta, semmi esetre sem hagyja, hogy a vágyai befo¬lyásolják a küldetésüket.

Megfogadta Linda javaslatát, és úgy döntött, estélyt rendez.

Végtére is a társaság középpontjában sütkérező lelkes, bűbá¬jos fiatalasszonynak, férje szeme fényének kellett tűnnie.

Miközben elkezdte belepréselni magát testhez álló fekete estélyi ruhájába, azért imádkozott, nehogy elszólja magát, és kiderüljön, csak szerepet játszanak.

- Hogy az a ... - szitkozódott éppen, amikor Sebastian be¬lépett a hálószobába.

- Valami baj van, drágám?

- Beakadt a cipzárom - dühöngött a lány félmeztelenül, elvörösödve. A férfi erős kísértést érzett, hogy lehámozza róla még azt is, amibe már sikerült belebújnia, végül azonban még¬sem tette. Felhúzta a cipzárt, ameddig csak lehetett, azaz Mel háta közepéig.

- Kész - nyugtatta meg a lányt. - Felvetted a turmalint? - Át¬nyúlt a válla felett, és megérintette az ékkövet Mel melle felett. - Morgana szerint segít oldani a feszültséget. Gondoltam, szükségem lehet rá.

A lány megfordult, és vonakodva belebújt a magas sarkú ci¬pőjébe. Így már egy magasságba került a férfival.

- Ostobaság, de nagyon feszült vagyok. Még soha nem ad¬tam estélyt életemben. Igaz, házibulit már tartottam, de ott csak pizza volt, és sör ... Láttad azt a hatalmas svédasztalt oda¬lenn?

- Persze, mint ahogyan a pincéreket és pincérnőket is láttam, akik majd gondoskodnak mindenről.

- De én vagyok a háziasszony, mégis, fogalmam sincs, mit tegyek.

- A te dolgod az, hogy parancsolgass a személyzetnek, utána meg learasd az elismerést a munkájukért.

Ezen még a lány is elmosolyodott kissé.

- Azt hiszem, menni fog... Tudod, már nagyon várom, hogy történjen végre valami. Egy ideje csak egy helyben topogunk, és ettől megőrülök. Linda ugyan folyton burkolt célzá¬sokat tesz, hogy segít, de én úgy érzem, mintha az elmúlt hé¬ten egyvégtében csak mókuskerékben forogtam volna.

- Türelem. A mai este lesz az egyik fordulópont.

- Milyen értelemben? - ragadta meg Mel Sebastian ingujját. - Emlékszel, megígértük egymásnak, hogy nem titkoló¬zunk! Ha láttál vagy hallottál valamit, mondd el!

- Nem láttam pontosan az eseményeket, csak azt tudom, hogy ma este vendégünk lesz az is, akit keresünk. Biztos vagyok benne, hogy fel fogom ismerni. Eddig jól játszottuk a szerepünket, Mel. Nem lesz semmi baj.

- Úgy legyen! - sóhajtotta a lány. - Nos, hogyan tovább, mókuskám? Menjünk le, és fogadjuk a vendégeket?

A férfi összerezzent.

- Ne hívj mókuskámnak!

- Pedig azt hittem, kezdek belejönni - jegyezte meg Mel, majd elindult lefelé. Hirtelen megtorpant, és a gyomrára szorította a kezét. - Már csengetnek is, hallod? Kezdődik a tánc ...

Nem is olyan borzasztó, állapította meg magában a lány, miközben a hangulat egyre oldottabbá vált a házban és a verandán. Szemmel láthatóan jól érezte magát mindenki. A hát¬térből a Sebastian által választott klasszikus zene szólt; balzsa¬mos nyári este volt, így nyitva hagyhatták az összes ajtót, hogy a vendégek ki-be járkálhassanak. A svédasztal első osz¬tályúra sikerült, még Mel ízlése szerint is, és senkinek sem tűnt fel, hogy háziasszony létére nem ismeri a zsúrszendvicsek felének a nevét. Ezzel szemben majd mindegyik férfi elhal¬mozta a bókjaival, amit ő bájos mosollyal jutalmazott.

A bortól hamar jókedvű, érdekes beszélgetés vette kezdetét, jóízű nevetéssel fűszerezve. A lány egyre elégedettebb lett az estélyévei, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy Sebastian időről időre szerelmes pillantást vetett rá, vagy hozzálépett, megérintette, és váltott vele pár bizalmas szót.

Olyan tökéletesen játszották a világ legboldogabb szerel¬mes házaspárját, hogy azzal még egy - másik - tisztán látót is félrevezettek volna. Sőt lassan már Mel sem tudta, mit gondoljon, amikor találkozott a pillantásuk, és Sebastian tekintete láttán izzó szikrák szaladgáltak fel s alá a gerincoszlopa mentén.

Linda hozzálépett fehér, szédítően elegáns, ujjatlan estélyi ruhájában.

- Esküszöm, a férjed képtelen levenni rólad a szemét! Ha volna ikertestvére, talán még egyszer fontolóra venném a házasságot...

- Nincs még egy ilyen férfi, mint Donovan - felelte Mel őszintén.

- De ő már a tiéd.

- Igen. Csak az enyém ...

- Nos, amellett, hogy ilyen szerencsés vagy a szerelemben, büszke lehetsz az estélyedre is. Gyönyörű ez a ház.

És legalább félmilliót ér, tette hozzá magában Linda.

- Köszönöm. Hálás vagyok, hogy ezt a rendezvényszerve¬ző céget ajánlottad. A svédasztal kiváló, és a pincérek is értik

a dolgukat.

- Szívesen. Ha bármiben segíthetek, csak szólj! - szorította meg Linda a kezét, és mélyen a szemébe nézett. - Komolyan.

Mel gyorsan kapcsolt.

- Sikerült felvenned a kapcsolatot a ... ne haragudj, hogy állandóan ezzel zaklatlak, de napok óta másra sem tudok gondolni...

- Nem ígértem semmit - felelte a nő, majd lopva Melre kacsintott. - Szeretnélek bemutatni valakinek. Azt mondtad, nyugodtan hívjak meg bárkit, és én így is tettem.

- Ez csak természetes - nyugtatta meg Mel a nőt a szívé¬lyes háziasszony hangján. - Ez az estély legalább annyira a ti¬éd meg Jasperé, mint a miénk. Ti vagytok a legjobb barátaink ...

- Mi is nagyon megkedveltünk benneteket. Gyere, bemutatlak neki!

Megragadta Mel kezét, és együtt átsiklottak a vendégek kö¬zött.

- Nemsokára visszahozom! - ígérte Linda nevetve. - Csak egy pillanatra rabolom el. Á, már itt is van! Harriet drágám, hadd mutassam be neked a háziasszonyt és egyben kedves ba¬rátnőmet, Mary Ellen Ryant! Mary Ellen, ő Harriet Breezeport.

- Isten hozta! - fogta meg Mel a feléje nyújtott vékony, sá¬padt kezet. Az asszony a hatvanas éveiben járhatott, hófehér hajával, finom, fémkeretes szemüvegével kimondottan töré¬kenynek tűnt.

- Örülök, hogy megismertem. Nagyon köszönöm a meghí¬vást! - szólalt meg Harriet halk, már-már suttogó hangon. ¬Linda mesélte, milyen elbűvölő lány. Ismerkedjen meg a fi¬ammal, Ethannel.

A férfi legalább olyan sápadt volt, mint az édesanyja, csontsovány, szeme fekete, mint egy madáré. Gyorsan, szinte kapkodva rázott kezet Mellel.

- Nagyszerű ez az estély.

- Köszönöm. Jöjjenek, üljünk le valahová! Hozathatok egy italt, Mrs. Breezeport?

- Egy kis bor jólesne, köszönöm. - Az asszony mosolya meglehetősen gépiesnek tetszett. - De kérem, ne fárassza ma¬gát miattam!

- Ugyan! - karolt belé Mel, és egy székhez vezette. - Hozhatok valamit enni?

- Majd Ethan. Fiam, elmennél egy szendvicsért?

- Természetesen. Egy pillanat, és már itt is vagyok.

- Olyan jó fiú - jegyezte meg Harriet érzelmesen, miközben Ethan elindult a büféasztalok felé. - Mindenben gondoskodik rólam. - Melre mosolygott. - Linda mesélte, nemrég költöztek ide a Tahou-tó mellé.

- Így van. Korábban Seattle-ben éltünk a férjemmel. Itt min¬den annyira más ...

- De mennyire! Ethan és én gyakran leruccanunk ide pihen¬ni, tudja, van itt egy kis lakásunk.

Hasonlóan könnyed hangnemben beszélgettek, míg Ethan vissza nem ért a szendvicsekkel és egy kis üveg borral. Linda hamarosan kimentette magát, épp akkor ment el, mikor Sebastian megjelent mellettük.

- A férjem - karolt bele Mel a férfiba. - Donovan, a hölgy Harriet Breezeport, ő pedig a fia, Ethan.

- Linda sokat mesélt önről- mosolygott az asszony a férfira. - Remélem, nem bánja, hogy lefoglaltam a feleségét egy időre.

- Ugyan, velem is gyakran előfordul. Attól tartok, most is el kell rabolnom egy pillanatra, van egy apró nehézségünk a konyhában. Kérem, érezzék jól magukat!

Karon fogta a lányt, és elindultak a konyha felé. Mivel se¬hol nem találtak egy sarkot, ahol négyszemközt maradhattak volna, benyitottak az éléskamrába.

- Donovan, az isten szerelmére ...

- Sss! - intette csendre a férfi. Szeme még a félhomályban is fényesen csillogott. - Ő az - suttogta alig hallhatóan.

- Ki? - súgta vissza Mel. - És miért kell az éléskamrában beszélgetnünk?

- Az idős hölgy. Ö az, akit keresünk.

- Tessék? - habogott Melleesett állal. - Csak nem azt akarod mondani, hogy az a törékeny, idős asszony a gyerekrabló cég feje?

- Pontosan - felelte Sebastian, és adott egy csókot a lány el¬kerekedett szájára. - Lassan bezárul a kör, Sutherland.

12.

Mel az elkövetkező két nap mindegyikén találkozott Harriet Breezeporttal, először egy teadélutánon, másodszor egy esté¬lyen, melyre mindketten hivatalosak voltak. Ha nem lett volna tisztában Sebastian képességeivel, egész biztosan kinevette volna. El sem tudta képzelni, hogyan lehet egy ilyen suttogó hangú, reszketeg öregasszony az alvilági szervezet feje.

Azonban nem kételkedett a férfi szavában, ezért igyekezett nyitva tartani a szemét, és még meggyőzőbben játszani a szerepét.

Deveraux-tól megtudták, hogy sem Harriet, sem Ethan Breezeportnak nincs lakása a Tahou-tónál. Ami még ennél is érdekesebbnek tűnt, hogy hivatalosan egyikük sem létezett.

A közvetlen ajánlatot természetesen nem tőlük kapták, ha¬nem egy napbarnított fiatalembertől a teniszpályán. Mel épp akkor fejezett be egy játszmát Lindával, és egy pohár jeges tea mellett várta, hogy Sebastian is abbahagyja a golfozást Gumm-mal. Ekkor lépett hozzá a férfi teniszütővel a kezében, fehér tenisznadrágban és pólóban, sugárzó mosollyal.

- Mrs. Ryan?

- Igen?

- A nevem John Silbey. Egy közös ismerősünk hívta fel a figyelmemet rá, hogy itt van. Beszélhetnék magával?

Mel úgy tett, mintha habozna, ahogy az egy boldog házasságban élő fiatal nőtől illik, amikor egy idegen férfi meg szólítja, hogy négyszemközt szeretne vele beszélni.

- Rendben.

Silbey helyet foglalt mellette, és napbarnított térdére fektet¬te az ütőjét.

- Tudom, kicsit váratlanul éri a dolog, Mrs. Ryan, de, mint mondtam, egy közös ismerősünk segítségével találtam meg. Azt hiszem, segíthetek önnek és a kedves férjének.

- Csakugyan? - vonta fel Mel a szemöldökét hűvösen, holott a szíve egyre hevesebben vert. - Kertész, ugye, Mr. Silbey? Ami azt illeti, valóban ráférne a kertünkre a szakavatott gondos¬kodás.

- Nem, nem vagyok kertész - nevetett a férfi jóízűen. - At¬tól tartok, ebben nem segíthetek. Ügyvéd vagyok, Mrs. Ryan. - Ó! - vonta fel a szemöldökét csodálkozva a lány, majd igyekezett zavarodott képet vágni. Sikerrel. Silbey közelebb hajolt, és halkan folytatta.

- Higgye el, nem szoktam csak úgy leszólítani a leendő ügyfeleimet, de amikor az előbb szóltak nekem, hogy maga Mrs. Ryan, gondoltam, itt a kiváló alkalom, hogy megismer¬kedjünk. Ha jól hallottam, ön és a férje szeretnének magán¬úton örökbe fogadni egy csecsemőt.

Mel megnedvesítette az ajkát, és kavargatni kezdte ajeget a poharában.

- Én ... mi sokáig reménykedtünk, hátha nem kell ehhez fo¬lyamodnunk - felelte halkan. - Igaz, korábban már megpróbáltuk egyszer, hiába. Ami pedig az ügynökségeket illeti, hi¬hetetlenül hosszú várólistáik vannak.

- Értem.

Valóban értette, ehhez kétség sem férhetett - mint ahogyan ahhoz sem, mennyire örül, hogy így van, és hogy a leendő ügyfele ennyire kétségbe van esve. Együtt érzően megérintet¬te Mel karját.

- Legutóbb, amikor ügyvédnél próbálkoztunk, az utolsó percben fulladt kudarcba a dolog - magyarázta a lány elfúló hangon, és összeszorította az ajkát, mintha attól tartana, bár¬melyik pillanatban elsírhatja magát. - Nem hiszem, hogy képes lennék újra elviselni egy hasonló csalódást.

- Szörnyű lehetett, Mrs. Ryan. Nos, én sem szeretnék vér¬mes reményeket táplálni, amíg részletesen meg nem beszél¬tünk mindent. Mégis, elöljáróban annyit hadd mondjak, hogy számos olyan fiatal anyát képviseltem már, akik ilyen vagy olyan okból arra kértek, segítsek megoldani a gyermekük el¬helyezését. Többségük tehetős, szerető nevelőszülőkhöz ragaszkodik. Az én feladatom, hogy ilyen párokat keressek ezeknek a gyerekeknek. Higgye el, Mrs. Ryan, nincs annál boldogítóbb, mint amikor találok egyet.

És jövedelmezőbb sem, tette hozzá magában Mel. Félsze¬gen elmosolyodott.

- Már hat éve szeretnénk gyereket. Megadnánk neki min¬dent, amire csak szüksége lehet, tenyerünkön hordoznánk, úgy szeretnénk, mint a sajátunkat, Mr. Silbey. Ha tényleg tudna se¬gíteni, én ... el sem mondhatom, mennyire hálásak lennénk!

A férfi ismét a lány karjára tette a kezét.

- Ebben az esetben, ha ön is úgy gondolja, megbeszélhet¬nénk a részleteket.

- Szívesen felkeressük az irodájában, bármikor.

- Őszintén szólva, szeretném, ha kötetlenebb körülmények között találkozhatnánk. Például az önök otthonában. Így elmondhatnám az ügyfelemnek, hová kerül a pici, milyen a kap¬csolatuk a férjével, satöbbi.

- Persze, persze - hagyta rá Mel lelkesen. Szóval még iro¬dád sincs, te szélhámos! - Jöjjön, amikor magának a legmegfelelőbb!

- Sajnos, az elkövetkező pár hétben már nagyon be vagyok táblázva.

- Ó, de kár! - sóhajtotta a lány őszinte csalódottsággal. ¬Mindenesetre, ha eddig tudtunk várni ...

Silbey tartott egy kis hatásszünetet, majd kedvesen elmosolyodott.

- Ma este épp volna egy szabad órám, ha önöknek is megfe ...

- Nagyszerü! - ragadta meg Mel a férfi karját két kézzel. ¬EI sem mondhatom, mennyire hálás vagyok. Donovan is, és én is ... Köszönjük, Mr. Silbey!

- Remélem, tudok segíteni. Hét óra megfelel?

- Tökéletes - vágta rá a lány gondolkodás nélkül, sőt, még egy-két könnycseppet is kicsikart magából a meghatottsága jeléül.

Amikor a férfi elment, Mel megszakítás nélkül játszotta to¬vább a szerepét, mert biztosra vette, hogy továbbra is figyeli valaki. Gyakran megtörölgette a szemét a zsebkendőjével, és elgondolkodva az ajkához érintette az egyik ujját. Sebastian így, szipogva talált rá, a jég már régen vízzé olvadt a teájában.

- Mary Ellen! - pillantott rá a férfi aggódva. Kisírt szeme, remegő ajka láttán megfagyott a vér az ereiben. - Drágám, mi a baj?

Amikor megragadta a kezét, azonnal érezte, szomorúságról szó sincs. A lány izgatottsága átragadt rá is, annyira, hogy majdnem hanyatt esett. Csak megfeszített akaraterejének kö¬szönhette, hogy a döbbenet nem ütközött ki az arcára.

- Ó, Donovan! - állt fel Mel, és forrón magához ölelte Sebastiant.. Lopva körülnézett a férfi válla felett, nyomban észre is vette a közeledő Gummot. - Már megint elérzékenyül¬tem - sóhajtotta, amikor a szállodatulajdonos odaért hozzájuk, majd nevetve letörölte a könnyeit. - Sajnálom, Jasper.

- Semmi baj - nyugtatta meg a férfi, és lovagiasan felaján¬lotta selyem zsebkendőjét. - Felzaklatta valaki, Mary Ellen? - Nem, dehogy - szipogott a lány mosolyogva. - Épp ellen¬kezőleg. Csodálatos hírem van! Először nem is akartam hinni a fülemnek ... Megbocsátana nekünk, Jasper? Kérem, adja át üdvözletemet Lindának! Beszélnem kell Donovannel, négyszemközt.

- Ez csak természetes - biccentett Gumm, majd búcsút in¬tett, és elsétált. Mel Sebastian vállába fúrta az arcát.

- Mi ez az egész? - kérdezte a férfi suttogva, és közben a lány kezét simogatta.

- Bekapták a horgot - magyarázta Mel könnybe lábadt szemmel, reszketeg mosollyal, és hátravetette a fejét. - Az előbb egyszerűen leült mellém egy szélhámos, aki ügyvédnek adta ki magát, és felajánlotta, hogy segít nekünk a magánörökbefogadás ügyében. Tégy úgy, mintha kiugranál a bőröd¬ből örömödben!

- Ki is ugrom! - csókolta meg Sebastian a maga örömére, és persze közönségük kedvéért is a lányt. - Mit mondott?

- Merő szívjóságból, és persze egy kétségbeesetten re¬ménykedő asszony, azaz az én kedvemért meglátogat bennün¬ket ma este, hogy megtárgyalhassuk a részleteket.

- Lekötelezve érzem magam.

- Ó, én is. Lehet, hogy nem vagyok tisztánlátó, mint te, de az ő gondolataiban még én is tudtam olvasni. Úgy nézett rám, mint az eszményi balekra. Szinte hallottam, ahogyan számol¬gatta, mennyi lesz a részesedése utánunk. Gyere, menjünk ha¬za! - karolta át a férfi derekát. - Nagyon rossz itt a légkör.

- Nos? - fordult Linda fölényesen Gummhoz, miközben fi¬gyelték, ahogy Ryanék elsétálnak.

- Mintha hordóból pecáznánk - vigyorgott a férfi elégedet¬ten, és intett a pincérnek. - Úgy kapaszkodnak a lehetőségbe, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba. Keveset fognak kérdez¬ni, és a lehető legtöbbet fizetni. Donovan ugyan óvatosabb al¬kat, de annyira bele van bolondulva Mary Ellenbe, bármit megtenne, hogy boldoggá tegye.

- Ugye, megmondtam - mosolygott Linda magabiztosan. - Ez lesz az eddigi legjobb fogásunk a városban. Kiválasztottad már a gyereket?

Gumm megrendelte az italt, majd hátradőlt, és rágyújtott egy cigarettára.

- Donovan fiút szeretne; jobb, ha eleget teszünk az óhajá¬nak, busásan meghálálja. Van egy ápolónőnk New Jerseyben, bármikor kiválaszt nekünk egy csecsemőt, egyenesen a kór¬házból.

- Remek. Az az igazság, tényleg megkedveltem Mary El¬lent, mit szólnál, ha én szervezném meg neki a babaváró bu¬lit?

- Pompás ötlet. Nem csodálkoznék, ha egy-két éven belül ismét igénybe vennék a szolgálatainkat.

A férfi az órájára pillantott.

- Ideje felhívnom Harrietet, hogy kezdheti a hadműveletet.

- Örülök. hogy nem nekem kell- sóhajtotta Linda viszolygó arccal. - Futkos a hideg a hátamon az öreglánytól.

- Ez az "öreglány" szervezőzseni - emlékeztette Gumm.

- Tudom. És az üzlet az üzlet - bólintott a nő, majd felemelte a poharát, melyet épp ebben a pillanatban tett le eléjük a pincér. - A leendő boldog szülőkre!

- A könnyen jött huszonöt lepedőre!

- Még jobb - ismerte el Linda. Koccintottak. - Sokkal jobb ...

Mel tökéletesen tisztában volt a szerepével, és el is készült mindennel, mire Silbey, pontban hétkor, megérkezett. Hálás mosollyal fogadta a férfi kézfogását.

- Olyan boldog vagyok, hogy eljött!

- Örömmel tettem.

A lány bevezette Silbeyt a tágas nappaliba, és közben lelke¬sen beszélt hozzá.

- Tudja, még csak pár hete lakunk ebben a házban, és annyi mindenen szeretnék változtatni. Odafenn van egy szoba, amelyet csodálatos gyerekszobává lehetne alakítani. Remélem, hogy ... Donovan! - fordult Sebastianhez, aki épp az italukat töltötte ki. - Mr. Silbey megérkezett.

Sebastian legalább olyan jól tudta a szerepét, mint a lány.

Visszafogottan, sőt kissé feszülten nyújtotta át Silbeynek az italát. A kötelező formaságok után helyet foglaltak az asztal körül, Sebastian és Mel szorosan egymás mellett a kanapén, kéz a kézben.

Silbey nagy kegyesen kinyitotta az aktatáskáját.

- Feltehetnék pár kérdést, hogy egy kicsit jobban megis¬merjem önöket?

Míg Sebastian és Mel részletesen előadta életük történetét, Silbey buzgón jegyzetelt, majd annál is buzgóbban kérdezgetni kezdte őket, nem sejtvén, hogy két szövetségi ügynök hallgatja és rögzíti minden egyes szavát az egyik emeleti szo¬bában. A dolgok állásával rendkívül elégedetten, bátorítón a párra mosolygott.

- Nos, mind magánemberként, mind ügyvédként úgy gon¬dolom, önöknél tökéletesebb szülőket nem is találhatnék. El sem tudják képzelni, milyen öröm ez nekem ... Egy kisgyerek sorsáról, egész későbbi életéről van szó.

Az elkövetkező pár percben fontoskodó kis előadást tartott az anyagi biztonság és felelősségvállalás nélkülözhetetlenségéről, valamint az örökbe fogadott gyerekekkel járó külön kö¬telezettségekről. Mel gyomra majdnem felfordult, miközben sugárzó mosollyal csüggött Silbey minden egyes szaván.

- Biztos vagyok benne, hogy önök alaposan átgondolták a döntésüket, szándékuk komolyságához kétség sem férhet. Ugyanakkor van még valami, amiről szót kell ejtenünk, éspe¬dig a költségek. Magam is úgy érzem, otromba dolog pénzről beszélni egy csecsemő kapcsán, de sajnos nem rugaszkodha¬tunk el a valóság talajáról. Számolnunk kell az orvosi költsé¬gekkel, az édesanyának szánt összeggel, az én tiszteletdíjammal, a bírósági és nyilvántartási illetékekkel. Természetesen mindent rám bízhatnak, önöknek csak fizetniük kell.

- Magától értetődik - bólintott Sebastian, és azt kívánta, bár kitekerhetné Silbey nyakát.

- Az ügyvédi díjelőleg huszonötezer dollár, a maradék százhuszonötezer dollárt az örökbefogadás lebonyolítása után kell csak kifizetniük. Ebben már minden benne van, a vér sze¬rinti anyának szánt összeg is.

Sebastian úgy tett, mintha ellenkezni akarna - végtére is, üzletembert játszott -, de Mel megszorította a kezét, és esdek¬lő pillantást vetett rá.

- A pénz nem akadály - sóhajtotta Sebastian, miközben megcirógatta a lány arcát.

- Akkor rendben is volnánk - mosolygott Silbey. - Nos, az ügyfelem fiatal hölgy, hajadon. Mindenáron szeretné befejez¬ni a főiskolát, és belátta, gyermekét egyedül nevelve ez nem megy. Természetesen a rendelkezésükre bocsátom az ő és a vér szerinti apa orvosi adatait is, de ahhoz ragaszkodott, hogy minden másról szigorúan hallgassak. Ha beleegyeznek, mesélek neki önökről, és hozzáteszem, mennyire örülök, hogy ilyen nagyszerű párt sikerült találnom.

- Ó, - rebegtette meg a szempilláit Mel elérzékenyülve. ¬Ahogy gondolja.

- Őszintén szólva pontosan ilyen nevelőszülőket szeretett volna a gyermekének, mint önök. Úgy gondolom, mindenki jól jár, ha sikerül lebonyolítanunk az ügyet.

A lány Sebastian vállára hajtotta a fejét. - Kérdezhetek valamit, Mr. Silbey?

- Természetesen.

- Mikor ... úgy értem, milyen hamar számíthatunk a babára? Tud erről mondani valamit?

- Negyvennyolc órán belül értesítem önöket a részletekről. Ami pedig a babát illeti. .. - Jóságosan elmosolyodott. - Ügyfelem azonnal elhozza hozzám, mihelyt felhívom. Biztos vagyok benne, rendkívüli megkönnyebbülés lesz a számára, ha értesül a jó hírről.

Mel könnyes szemmel az ajtóhoz kísérte a férfit, hálálkod¬va elbúcsúztak tőle. Mikor egyedül maradt Sebastiannel, szikrázó tekintettel fordult felé.

- Átkozott stri ...

- Az - helyeselt a férfi, és a vállára tette a kezét. A lány körül úgy pattogtak a szikrák, mint egy földeletlen elektromos vezetékből. - Elkapjuk őket, Mel. Elkapjuk mind!

- Rács mögött lesznek egytől egyig! - fogadkozott a lány is, és elkezdett fel-alá járkálni. - Ugye tudod, mi következik most? Ellopnak egy csecsemőt, feltehetőleg az egyik kórház¬ból vagy magánklinikáról!

- Így van - morogta a férfi, miközben fürkész pillantást ve¬tett Melre.

- Nem bírom elviselni még a gondolatát sem - sziszegte a lány, és háborgó gyomrára szorította a kezét. - Képzeld csak el, amikor a szegény, kórházi ágyban fekvő kismamának azt mondják, ellopták a gyerekét...

- Nem sokáig lesz távol tőle - próbálta vigasztalni Melt Sebastian. Szeretett volna belekukkantani a gondolataiba, hát¬ha enyhítheti a fájdalmát, de a szavát adta, hogy nem teszi. - ¬Az ő szenvedése árán sikerül végleg leszámolni az egész bűnszervezettel.

-Hm.

A lánynak eszébe jutott valami. Tisztában volt vele, sem a férfi, sem az FBI nem helyeselné az ötletet, ő ennek ellenére úgy döntött, nincs más választása, mint hogy a szívére hallgat. - Kérdezzük meg a fiúkat odafenn, hallottak-e mindent! Utána pedig - sóhajtotta -, tegyük, amit minden boldog vára¬kozásban élő pár tenne a helyünkben.

- Vagyis?

- Menjünk el mulatni, meséljük el a barátainknak a jó hírt, és ünnepeljünk ... !

Mel a Silver Palace halljában üldögéit, kezében pezsgő, arcán sugárzó mosoly.

- Kedves új barátainkra!

Linda elnevette magát, és koccintott vele.

- Inkább a mi boldog, leendő szülőpárunkra!

- Nem is tudom, hogyan köszönhetnénk meg nektek - ingatta a fejét Mel meghatottan, és hálálkodva Lindáról Gummra pillantott. - Mindkettőtöknek.

- Ugyan - simogatta meg a kezét a szállodatulajdonos ba¬rátságosan. - Linda csak feltette a megfelelő kérdést a megfe¬lelő helyen a barátai kedvéért. Mindketten nagyon örülünk, hogy egy ilyen apró szívességgel ekkora örömet tudtunk sze¬rezni.

- Még alá kell majd írnunk apapírokat - vetette közbe Sebastian -, és a vér szerinti anyának is bele kell egyeznie a dologba.

- Ne féljetek, nem lesz semmi gond! -legyintett Linda. ¬Én már holnap elkezdem szervezni a babaváró bulit. Mary El¬len, mit szólnál, ha a szálloda legfelső emeletén lévő lakosztá¬lyunkban ünnepelnénk?

Bár Mel már nagyon belefáradt az állandó sírásba, még egyszer, utoljára hagyta, hogy könnybe lábadjon a szeme.

- Olyan kedvesek ... - kezdte, de közben elcsuklott a hang¬ja, és csak zokogott megállíthatatlanul. - Bocsássatok meg!

Reszkető ajakkal felállt, és elindult a női mosdó felé. Re¬mélte, Linda utána jön - így is történt.

- Annyira szégyellem magam, mintha nem lennék normá¬lis!

- Ugyan, ne mondj ilyeneket! - ült le mellé a nő, és átka¬rolta. - Azt mondják, a leendő kismamák nyugodtan sírhatnak még egy katicabogár láttán is.

Mel bágyadtan elnevette magát, és megtörölgette a szemét. - Jó tudni. Hoznál nekem egy pohár vizet, mielőtt rendbe teszem a sminkemet?

- Maradj csak nyugodtan, mindjárt jövök!

Mel úgy számította, legjobb esetben is csak húsz másod¬perce van, ezért nagyon gyorsnak kellett lennie. Kikapcsolta Linda gyöngyökkel szegélyezett retiküljét, és magabiztosan kihalászta a temérdek ajakrúzs és méregdrága parfüm közül a szálloda legfelső emeletén lévő lakosztály kulcsát. Gyorsan elrejtette nadrágkosztümje zsebében, és visszazárta a retikült. Linda másodpercekkel később tért vissza, kezében egy pohár vízzel.

- Köszönöm - hálálkodott Mel. - Drága vagy.

Most már csak azt kellett kifundálnia, hogyan tudná húsz percre feltűnés nélkül otthagyni őket. Meghívták Lindáékat ünnepi vacsorára, de úgy döntöttek, előtte még lemennek a ka¬szinóba. Gumm lovagias házigazdaként ragaszkodott hozzá, hogy saját maga gondoskodjon az előkészületekről a szálloda éttermében, és elment. Mel az első adandó alkalommal ott¬hagyta Sebastiant meg Lindát a kocka asztal körüli tömegben. Beszállt a gyorsliftbe, és gondosan hátrahúzódott, nehogy ész¬revegyék az üvegfalon keresztül. A legfelső szintre érve ki¬szállt. Néma csend fogadta. Vetett egy gyors pillantást az órá¬jára, majd előhúzta a zsebéből a lakosztály ajtajának kulcsát, és kinyitotta a zárat.

A már meglévő hangfelvételen kívül csak annyit kellett bi¬zonyítania, hogy Gumm és Linda kapcsolatban áll Silbeyvel vagy Breezeportékkal. Márpedig úgy ismerte meg Gummot, mint aki mindenről gondos feljegyzéseket őriz, méghozzá át¬tekinthető rendben.

Talán a nyomozók felelőtlen könnyelműségnek tartják majd a részéről, hogy feljött ide, a gondolattól azonban, hogy mosolygós "barátaik" már ebben a pillanatban egy csecsemő el¬rablását tervezik, felforrt a vére. Nem tűrhette tétlenül, hogy egy ismeretlen pár ugyanazon a szenvedésen menjen keresztül, mint Stan meg Rose. Úgy érezte, van némi esélye, ezért er¬kölcsi kötelességének tartotta, hogy tegyen egy próbát.

Az íróasztalban nem talált semmi figyelemre méltót, saj¬nos. Öt perc már el is telt a húszból, melyet engedélyezett magának. Elszántan kutatott tovább, titkos rekeszeket keresett az asztalok aljában, hiába. Az egyik könyvespolc középső köny¬vei mögött ráakadt a titkos széfre. Ha lett volna elég ideje, boldogan megpróbálkozott volna a zár kinyitásával, de úgy döntött, nem kezd hozzá. Három perccel a kiszabott idő előtt megtalálta, amit keresett - csak körül kellett néznie a lakosz¬tály egyéb helyiségeiben.

A második hálószobát szintén irodának rendezték be: ké¬nyelmes, de kissé giccses bútoraiból egyértelműen látszott, hogy Linda használja. Francia íróasztala tetején nagy, bőrkö¬téses mappa hevert.

Első látásra csak egy egyszerű számlakönyvnek tűnt, amelybe a szálloda beszerzéseit jegyezték föl. Mel már majd¬nem visszadobta az asztalra, amikor felfigyelt a dátumokra.

"Jan. 21., Tampa - áru beszerezve. Jan. 22., Little Rock ¬áru átvéve. Jan. 23., Louisville - áru leszállítva. Jan. 25., Det¬roit - tízezer $ honorárium."

Mel elakadó lélegzettel lapozott tovább.

,,Máj. 5., Monterey - áru beszerezve. Máj. 6., Scuttlefield¬áru átvéve. Máj. 7. - áru leszállítva. Máj. 8. - Lubock. Máj. 11., Atlanta - tizenkétezer $ honorárium."

De hiszen ez David! - gondolta a lány elborzadva, és kese¬rűen szitkozódni kezdett. Minden pontosan akkor és ott történt, ahogyan a számlakönyvben szerepelt. Számtalan ilyen bejegyzés volt még benne - úgy kereskedtek a gyerekekkel, mintha csomagok lennének, melyeket postára adnak, és után¬véttel fizetnének értük ...

Összeszorított szájjal az utolsó oldalra lapozott, és felszis¬szent.

"H. B. megrendelt egy friss, kék csomagot West Bloomfieldből (New Jersey). Átvétel: aug. 22. és 25. között. Szokásos útvonal, huszonötezer $ honorárium legkésőbb aug. 31-ig."

- Mocskos ringyó! - morogta dühösen, majd becsukta a könyvet, és visszatette az asztalra. Nem kis erőfeszítésébe ke¬rült visszafognia magát, nehogy összetörjön valamit, de végül sikerült. Körülnézett, mindent úgy hagyott-e, ahogy talált, majd elindult az ajtó felé. Ekkor hirtelen hangokat hallott meg odakintről.

- Valószínűleg magányosan sírdogál valahol - jegyezte meg Linda, miközben benyitott a lakosztály ajtaján. - Dono¬van hamar megtalálja.

Mel villámgyorsan körülnézett, és úgy döntött, a toalettben rejtőzik el.

- Nincs túl sok kedvem vele tölteni az estét - sóhajtotta Gumm. - Fogadni merek, másról se fog beszélni, mint az előírásos tejkeverékről meg a babacipőkről...

- A szokásos bevételünk kétszereséért én ennél többet is hajlandó lennék elviselni - mosolygott rá Linda. Hangja elhalkult, ahogy belépett a szemközti hálószobába. - Jó ötlet volt, hogy itt vacsorázzunk, ne az étteremben. Minél bensősége¬sebb a hangulat, annál hamarabb eluralkodnak rajtuk az érzel¬mek, és annál kevesebbet gondolkodnak a dolgon. Miután megkapták a gyereket, eszükbe sem jut bármit is megkérdője-lezni.

- Harriet is épp így gondolja. Már szólt is Ethannek, hogy kezdjék meg az akciót. Kissé meglepett, hogy személyesen idelátogatott, és megnézte őket magának. Úgy tűnik, a Frost házaspár ügye óta óvatosabb lett.

Mel igyekezett lassan, egyenletesen lélegezni, és megérin¬tette a turmalint a gyűrűjén. Sebastian azt mondta, a kristály képes közvetíteni két ember között, akik fontosak egymás¬nak ... Most majd kiderül, gondolta, és behunyta a szemét. Gyerünk, Donovan, hozd fel ide azt a formás feneked, meg né¬mi erősítést is, ha lehet!

Tudta, kockázatos dologra vállalkozott, de még mindig lá¬tott rá esélyt, hogy megússza szárazon. Benyúlt a retiküljébe, megragadta a fegyverét, és ettől nyomban meg is nyugodott kissé. Nem, nem fog erőszakos eszközöket használni, döntöt¬te el magában. Mély lélegzetet vett, hogy kitisztuljon a feje, és elengedte a fegyvert. Visszasurrant a szobába, megkaparintot¬ta a számlakönyvet, és azt is a retiküljébe rejtette.

- Az árut a chicagói összekötőnknek adják tovább - magyarázta Gumm.

- Szívesen átveszem tőlük Albuquerqueben - vágott közbe Linda. - Jól jönne még pár ezer dolcsi a szállításért ...

Amikor Mel szándékosan feldöntött egy széket, ijedten fel¬kapták a fejüket. Gumm villámgyorsan a szobában termett, és hátracsavarta az álmos tekintetű Mel kezét.

- Mit művel, Jasper? Ez fáj!

- Betörsz a lakosztályomba, és még neked áll feljebb?

- Én ... én csak ledőltem pár percre - ásított Mel elnehezült pillákkal, de ettől csak még nevetségesebb lett a hazugsága. ¬Nem hittem, hogy megharagszotok érte ...

- Ki vagy te valójában? - kérdezte Linda fenyegetően.

- Beépített ügynök - válaszolt Gumm gúnyosan, és bólo¬gatni kezdett. - Tudnom kellett volna ... Általában messziről megérzem őket.

- Zsaru?

- Zsaru?! - bámult rájuk Mel elkerekedet szemmel, és megvonaglott. - Fogalmam sincs, miről beszéltek! Én csak feljöttem aludni ...

- Hogyan jutott be? - kérdezte Jasper felbőszülve. Mel felmutatta a kulcsot a kezében.

- Az enyém - bökte ki Linda, és férfit megszégyenítő módon káromkodni kezdett. - Megfújta a táskámból!

- Nem értem, miről. .. - kezdte Mel, de Gumm visszakéz¬ből akkora pofont adott neki, hogy csengett a füle. A lány úgy döntött, taktikát változtat.

- Rendben, semmi szükség rá, hogy ilyen durván játsszunk tovább - emelte fel a kezét védekezőn, és hallhatóan nyelt egyet. - Csak a munkámat végzem.

Jasper megragadta a karjánál, durván beráncigálta a nappa¬liba, és rálökte a kanapéra.

- Vagyis?

- Nézze, én csak színésznő vagyok. Donovan magánnyomozó, ő bérelt fel. - Ha sikerül még egy percig húznom az időt, nyertünk, gondolta Mel. Sebastian már úton van felfelé, ezt biztosra vette. - Csak azt tettem, amire kért. Semmi közöm a maguk dolgához, nem is érdekel. A pénz miatt vállaltam az egészet. Soha ilyen gázsit még nem ígértek nekem ...

Gumm az íróasztalhoz lépett, és elővett a felső fiókból egy pisztolyt.

- Mit keresett itt?

- Ember, higgye el, arra nem lesz szüksége! - dadogta Mel, és nagyot nyelt. - Azt mondta, szerezzem meg a kulcsot, jöj¬jek fel, és nézzek körül az íróasztalában - mutatott a lány az ébenfa asztalra. - Nagyon izgi feladatnak tűnt, és hát, azt mondta, öt lepedőt kap ok, ha végigcsinálom ...

- Egy csóró színésznő meg egy magánnyomozó ! - hülede¬zett Linda. - Mégis, mit kezdjünk velük?

- Amit ilyenkor kell.

- Nézzék, elég, ha füttyentenek egyet, és már itt sem vagyok. Úgy értem, eltűnök az államokból - hadarta Mel. - Nem mondom, élveztem a munkát, az a sok szép ruha meg minden, de higgyék el, tőlem nem kell tartaniuk. Nem láttam, nem hal¬lottam semmit!

- Eleget hallottál - vetette ellen Gumm.

- Nagyon rossz a memóriám ...

- Kussolj! - csattant fel Linda. Mel vállat vont. - Fel kell hívnunk Harrietet. Azt hiszem, már visszatért Baltimore-ba, hogy kidolgozza a részleteket - dünnyögte Gumm, és idegesen a hajába túrt. - Irtó dühös lesz. Azonnal le kell fújnia mindent, mert ha nem szól idejében az ápolónőnek, abból baj lesz. Nem hozhatunk el egy gyereket csak úgy, vevő híján.

- Lőttek a huszonötezrünknek! - nyöszörgött Linda pana¬szosan, és gyilkos pillantást vetett Melre. - Pedig kezdtelek megkedvelni, Mary Ellen ...

A lányhoz lépett, és a torkára szorította a kezét.

- El sem tudod képzelni, milyen élvezettel fogom végig¬nézni, ahogy Jasper elintéz - sziszegte az arcához hajolva.

- Nézzék, én ...

- Pofa be! - üvöltött rá Linda, és a falhoz lökte. - Jasper, még ma este hívj fel valakit, hogy végezze el a piszkos mun¬kát! Elkapjuk a nyomozót is, és agyonlőjük mindkettőt az ál¬lítólagos házukban. Azt fogják hinni, csúnyán összevesztek, és ... gyilkosság utáni öngyilkosság történt.

- Megbeszéltük.

Amikor kopogtak az ajtón, Mel gyorsan feltápászkodott. Linda, ahogyan arra számítani lehetett, ugyanilyen gyorsan betapasztotta a lány száját a kezével.

- A szobapincér vagyok, Mr. Gumm.

- Átkozott vacsora! El is felejtettem - morogta Jasper, és Linda felé fordult. - Vidd a másik szobába, de ügyelj rá, hogy meg se mukkanjon! A pincér az én dolgom.

- Szíves örömest! - vette el Linda a pisztolyt, amelyet Gumm a kezébe nyomott, és intett Melnek, hogy lóduljon a hálószobába.

A szállodatulajdonos hátrasimította a haját, majd ajtót nyi¬tott a pincérnek, és betessékelte a zsúrasztallal együtt.

- Ne fáradjon a terítéssei, még nem érkeztek meg a vendé¬geink!

- Dehogynem - lépett be Sebastiano - Jasper, hadd mutassam be Deveraux ügynököt az FBI-tól!

A másik szobában Linda káromkodni kezdett, Mel pedig szélesen elvigyorodott.

- Pardon - szólt a nőhöz udvariasan, majd teljes erejével rátaposott a lábára, és kiütötte a pisztolyt a kezéből. Sebastian ekkor nyitott be hozzájuk.

- Á, Sutherland! - fordult a lány felé. Hangjában elfojtott harag érződött. - Azt hiszem, tartozol némi magyarázattal!

- Egy perc - bólintott Mel. - Lindának is tartozom valamivel. - Azzal egy mesteri jobbegyenessel úgy kiütötte a nőt, hogy az nyomban elterült.

- Ezt Rose-ért kaptad!

A férfi cseppet sem volt elragadtatva a lány kockázatos vál¬lalkozásától, és ezt világosan értésére is adta az est hátralévő részében többször is. Deveraux is hasonlóképp vélekedett, amit Mel meglehetősen kicsinyes hozzáállásnak tartott tőle, hiszen átnyújtotta neki Gumm és Linda tevékenységének tel¬jes lajstromát, talán csak a színes pántlika hiányzott a számla¬könyvről.

Sebastian mindenesetre jogosan háborodott fel, ezt a lány is elismerte. Önfejűen cselekedett, valóban, de mentségére szol¬gált, hogy kettejük közül ő rendelkezett nagyobb tapasztalattal a nyomozói szakmában. Egyébként is, végül minden úgy sült el, ahogyan eltervezte, akkor meg minek ez a felhajtás?

Pontosan ezzel a kérdéssel mentegetőzött, miközben cso¬magoltak, majd a repülőúton Montereybe, de még akkor is, mikor a férfi kocsival hazavitte.

Sebastian minduntalan hosszú, titokzatos pillantással vála¬szolt.

- Én megtartottam a szavam, Mary Ellen, te pedig nem. Azt hittem, megbízhatom benned.

E szavak hallatán Mel elhallgatott, és mélyen magába szállt.

Mindennek már két napja, tűnődött a lány az íróasztalánál ülve. Azóta egy szó nem sok, annyit sem váltottak egymással.

Még arra is hajlandó lett volna a férfi kedvéért, hogy félretegye a büszkeségét, és felhívja. Nem mintha úgy érezte vol¬na, bocsánatkéréssel tartozik neki, csak akart neki adni még egy esélyt, hogy felhagyhasson a gyerekes dacosságával.

Eljátszadozott a gondolattal, mi lenne, ha megkeresné Morganát vagy Anastasiát, és megkérné őket, járjanak közben az érdekében. Úgy döntött, nem teszi, mert ez csak a gyenge¬ségét bizonyítaná. Végül is csak annyit szeretne, hogy ne váljanak el egymástól haragban.

Igazából ennél sokkal többet szeretett volna, vallotta be ma¬gának. Épp emiatt gyötrődött már napok óta.

Arra az elhatározásra jutott, hogy csak egy módon rendez¬hetik közös dolgaikat. Elszántan elrúgta magát görgős székén az íróasztalától. Kinyomozza, hol van a férfi, és ha kell, falhoz szögezi - a lényeg, hogy meghallgassa.

A kanyargós hegyi úton végig azt gyakorolta, mit mond majd neki, és hogyan. Próbálkozott kemény, csendes, ünnepé¬lyes, sőt még bűnbánó hangnemmel is. Miután egyik sem tűnt megfelelőnek, úgy döntött, rámenős lesz. Bedörömböl Sebastian ajtaján, és közli vele, azonnal fejezze be a hideghá¬borút, mert ő már nagyon belefáradt.

Ha netalán nem lenne otthon, megvárja.

Otthon volt. Amikor felért az ösvény tetejére, még az is fel¬tűnt neki, hogy nincsen egyedül. Még három másik autó állt a háza előtt, köztük a világ feltehetőleg leghosszabb limuzinja.

Kilépett az autóból, és tanácstalanul megállt mellette, nem tudván, mitévő legyen.

- Ugye, megmondtam? - szólalt meg egy női hang a háta mögött. Mel körülnézett, és megpillantott egy rendkívül szép asszonyt hosszú, lebegő, indiai ruhában. - Zöld szemű és sző¬ke - tette hozzá a nő enyhe ír kiejtéssel, és elégedetten bólin¬tott. - Tudtam, hogy bántja valami a lelkét.

- Ez igaz, drágám - hagyta rá a mellette lépkedő magas, ti¬tokzatos férfi. Majdnem kétméteres volt, ősz haját simán hát¬rafésülte, és lófarokba fogta. Lovaglónadrágban, térdig érő vadászcsizmájában fess úriember benyomását keltette. Nyaklán¬cán Viktória korabeli nagyító fityegett. - De hogy nő van a do¬logban, azt már én is rég megállapítottam.

- Mindegy - vont vállat az asszony, majd mindkét kezét Mel felé nyújtotta, és hozzálépett. - Isten hozta, drágaságom! - Köszönöm. Illetve jó napot! Nos, én tulajdonképpen Se¬bastiant...

- Hát persze, hogy őt! - nevetett az asszony fesztelenül. - Messziről látszik magán, nem igaz, Douglas?

- Nagyon csinos - jegyezte meg a férfi, miközben végig¬mérte a lányt Sebastianével jóformán megegyező szemével. Mel hamar kikövetkeztette, kikkel áll szemben. - Nekünk bez¬zeg nem szólt magáról, ami elég sokat elárul az érzelmeiről.

- Bizonyára - felelte a lány pillanatnyi habozás után. Egy¬szer akar egy jót vitatkozni Sebastiannel, a szülei meg persze épp akkor jönnek látogatóba. - Nos, nem szeretnék zavarni. Esetleg megmondhatnák neki, hogy itt jártam.

- Ugyan, maradjon csak! A nevem Camilla, Sebastian édes¬anyja vagyok. - Az asszony kedvesen belekarolt Melbe, és elindultak a ház felé. - Édes lányom, én igazán meg tudom ér¬teni, ha szerelmes belé.

Mel ezekre a szavakra összerezzent, mintha áramütés érte volna. Úgy érezte, azonnal el kell menekülnie innen.

- Nem, én csak ... azt hiszem, a legjobb, ha most elmegyek, és csak később keresem újra.

- A jelen pillanatnál nincsen fontosabb - ingatta a fejét Douglas, és barátságosan betessékelte a lányt az ajtón. - Nézd csak, Sebastian, kit hoztunk neked!

Szeméhez emelte a nagyítót, és fontoskodva körülnézett. - Hol lehet ez a fiú?

- Az emeleten - suhant be a nappaliba Morgana a konyha felől. - Szerintem épp ... Á, szia! - Szia!

A fagyos hangszín hallatán Mel egyre inkább úgy gondol¬ta, rossz ötlet volt eljönnie ide.

- Tulajdonképpen... már megyek is. Nem tudtam, hogy most látogatnak meg bennetek a szüleitek.

- Eljönnek olykor-olykor - felelte Morgana, és miután hosszan Mel szemébe nézett, mosolya melegebbé vált. - Belecsöppentél a kellős közepébe ... Nagyon helyes. Sebastian mindjárt jön.

- Szerintem jobb lenne, ha én most...

- Megismerkednél a család többi tagjával is - fejezte be a mondatot Camilla vidáman, és továbbra is fogva tartva Mel karját, elindult vele a konyhába.

A levegőben isteni illatok terjengtek, az asztal körül vagy féltucatnyi ember gyűlt össze. Volt közöttük egy magas, királynői tartású asszony, nevetésébe beleremegtek a falak. Épp kevergetett valamit egy lábosban. Nash egy karcsú, középko¬rú, acélszürke hajú férfi mellett ült, aki nyomban fel is pillan¬tott Melre, amikor belépett a konyhába. Pillantása úgy hatolt át a lányon, mint gombostű a lepkén.

- Üdv, Me!! - integetett Nash barátságosan. Ebben a pilla¬natban már minden szem rászegeződött. Camilla azonnal magára vállalta a bemutatkozás levezénylését.

- Ez itt a sógorom, Matthew - mutatott a Nash mellett ülő férfira. - A hölgy a tűzhelynél a nővérem, Maureen.

Maureen szórakozottan intett szabad kezével, majd meg¬szagolgatta a főztjét.

- Ö pedig a másik nővérem, Bryna.

. - Isten hozta! - lépett hozzá az asszony, aki ugyanolyan gyönyörű volt, mint Morgana, és megragadta a kezét. - Ké¬rem, ne feszélyezze magát a társaságunkban! Úgy döntöttünk, meglepjük Sebastiant. Ma reggel érkeztünk.

- Nem, tényleg nem akarok zavarni. Örülök, hogy találkoz¬tunk, de most, ha megbocsátanak ...

Elkésett - Sebastian már be is viharzott hozzájuk, egyik oldalán Ana, a másikon egy alacsony, tagbaszakadt, csillogó szemű férfi.

- Á, Sebastian! - üdvözölte a férfit Bryna, miközben mind¬végig fogva tartotta Mel kezét. - Érkezett még egy látogatód. Mel, ez itt Padrick, Ana édesapja.

- Üdvözlöm! - mosolygott rá a lány boldogan, hogy nem kell Sebastianre néznie. - Örülök, hogy megismerhetem.

Padrick egyenesen Melhez lépett, és atyáskodva, kedélyes mosollyal megcsípte az arcát.

- Itt marad velünk vacsorára! Olyan kis soványka, ennie kell ... Maureen, százszorszépem, mi ez az isteni illat? - Gulyásleves.

Padrick Melre kacsintott.

- Garantáltan nincs benne tarajos gőte szemgolyója, nekem el hiheti ...

- Elhiszem, és nagyon szépen köszönöm a meghívást, de nem szeretnék zavarni. - Óvatosan Sebastianre pillantott. ¬Sajnálom - mentegetőzött a férfi rezzenéstelen, kifürkészhe¬tetlen arckifejezése láttán. - Nem lett volna szabad ... Úgy értem, telefonálnom kellett volna. Később találkozunk.

- Ha megbocsátotok - ragadta meg Sebastian a lány karját, épp amikor az megpróbált kisurranni mellette. - Mel nem lát¬ta még a kiscsikót a születése óta - fordult a többiek felé mint¬egy magyarázóan, azzal húzni kezdte maga után a lányt kifelé a konyhából.

Bár tudta, gyáva dolog, Mel mégis kétségbeesett pillantást vetett maga mögé .

- De hát vendégeid vannak ...

Ami a vendégeket illeti, egy emberként léptek a konyha¬ablakhoz, hogy nyomon követhessék a kinti eseményeket.

- A családtagok nem vendégek - jegyezte meg Sebastian, miután hallótávolságon kívül kerültek. - Gondolom, nem véletlenül utaztál ennyit. Szeretnél mondani valamit?

- Igen, és el is mondom, mihelyt nem rángatsz így magad után!

- Nagyszerű.

A férfi megállt a karámnál, ahol Psziché épp szoptatta a kis¬csikót.

- Hallgatlak.

- Szerettem volna ... Beszéltem Deveraux-val. Azt mondta, Linda, hogy enyhítse a büntetését, mindent kitálalt. Gumm és Breezeporték hosszú időre ki lesznek vonva a forgalomból, de vannak még páran, például Silbey, akire szintén ráhúzták a vi¬zes lepedőt.

- Én is beszéltem vele.

- Sejtettem, csak nem voltam benne biztos - magyarázkodott Mel, miközben zsebre dugta a kezét. - Eltart egy ideig, míg megtalálják az összes babát meg gyereket, és visszaviszik őket az igazi szüleikhez, de ... megcsináltuk, nem? - fakadt ki indulatosan. - Fogalmam sincs, miért fújod úgy fel, hogy vál¬laltam egy kis kockázatot!

Sebastian hangja megtévesztően kedvesen csengett. - Fogalmad sincs?

- Azt tettem, amiről úgy gondoltam, az adott helyzetben a lehető legjobb megoldás - tárta szét a karját a lány, majd odébb rúgott egy göröngyöt, és a kerítéshez lépett. - Már terv¬be vették egy másik baba elrablását is, láttam a számlakönyv¬ben.

- Amikor betörtél a gyerekkereskedők lakosztályába?

- Ha elmondtam volna neked, mire készülök, megpróbáltál volna megállítani.

- Tévedsz. Egészen biztos, hogy megállítottalak volna.

Mel összevonta a szemöldökét.

- Na, látod! Így azonban rengeteg szenvedést megtakarítot¬tunk.

- És még többet tettünk kockára. - A férfi dühe, melyet egészen idáig gondosan elfojtott, most kitört belőle. - Horzso¬lás volt az arcodon, amikor rád találtam!

- Szakmai ártalom - legyintett a lány. - Különben is, az én arcom!

- Te jó ég, Sutherland! Linda pisztolyt fogott rád!

- Csak egy percig. Ugyan már, Donovan, ha megérem a napot, hogy nem tudok elbánni egy ilyen némberrel, mint Linda Glass, ígérem, nyugdíjba vonulok. Egyszerűen nem bírtam el¬viselni a gondolatot, hogy elraboljanak még egy kis babát. Ösztönösen cselekedtem. - Mel ékesszóló pillantása láttán a férfi dühe valamelyest enyhülni kezdett. - Talán úgy tűnt ne¬ked, hogy ki akartalak zárni a végjátékból, de nem így történt. Hiszen hívtalak ...

Sebastian vett egy mély lélegzetet, hogy megnyugodjon, de nem használt.

- És ha túl későn érkezem?

- Épp időben érkeztél. Ez a lényeg, nem?

- Az a lényeg, hogy nem bíztál bennem.

- Hogyne bíztam volna! Ki másban bíztam volna, mikor ott lapultam a toalettben, és próbáltam a gyűrű segítségével üzen¬ni neked, hogy gyere, és hozd a febeseket is magaddal? Ha nem bíztam volna benned, egyszerűen csak kisurranok az aj¬tón a könyvvel együtt! - Megragadta a férfit az ingénél fogva, és határozottan megrázta. - Csak azért mertem felhívni ma¬gamra a figyelmüket, mert bíztam benned. Hagytam, hogy el¬kapjanak, mert tudtam, úton vagy az erősítéssel. Próbáltam már elmagyarázni ezt neked korábban is: biztosra vettem, Gumm és Linda kikotyog előttem olyasmit, amit Deveraux felhasználhat. A számlakönyv és a magnófelvétel jelentette a garanciát, hogy hűvösre kerülnek.

Sebastian elfordult, és csípőre tette a kezét. Annak ellenére, hogy még mindig haragudott a lányra, érezte, van igazság abban, amit mond. Nem éppen ilyen bizalomra vágyott, de ettől még nem vonhatta kétségbe Mel őszinteségét.

- Komolyabb bajod is eshetett volna.

- Ez a munkámmal jár. Elvileg minden ügyembe belehalhatok ... Én mégis ezt a hivatást választottam. - A lány nyelt egyet, és megköszörülte a torkát. - Nekem sem ment könnyen, hogy elfogadjalak annak, aki vagy, elhiheted. Ha azt akarod, hogy ... barátok maradjunk, neked is el kell fogadnod engem.

- Elismerem, nem lehet kizárni, hogy esetleg helyesen cse¬lekedtél. Akkor sem tetszik a stílusod!

- Nekem sem a tiéd! - vágott vissza Mel, és lopva letörölte a könnyeit.

Camilla megcsóválta a fejét a konyhaablak mögött. - Mindig makacs kölyök volt.

- Fogadjunk tíz fontba, hogy a lány végül leveszi a lábáról! - kiáltott fel Padrick, miközben csattanósan megpaskol¬ta a felesége hátsó felét. - Tíz font, de semmi trükk, gyere¬kek!

Ana lepisszegte.

- Így nem hallunk semmit!

Mel csüggedten felsóhajtott.

- Most legalább tudjuk, hányadán állunk. Egyébként sajná¬lom, Sebastian.

- Mit hallok? - fordult felé a férfi fölényesen, de a lány könnyei láttán nyomban elkomorult az arca. - Mary Ellen ...

- Most nehogy vigasztalni kezdj! Nem szorulok rá. - Mel bőszen letörölte a könnyeit. - Azt teszem, amit helyesnek gondolok. És még most is úgy vélem, nem követtem el hibát, de azt sajnálom, hogy ennyire haragszol rám, mert... Istenem, mennyire utálom ezt! - Tenyerébe temette az arcát, de amikor Sebastian hozzáért, villámgyorsan hátralépett. - Ne! Ne bánj úgy velem, mint egy vigasztalásra szoruló kislánnyal! Tudom, hogy utálsz, és megértem, ha elhidegültél tőlem ...

- Elhidegültem?! - Sebastian kis híján elnevette magát. ¬Azért nem kerestelek, nehogy olyat tegyek veled, amit később nagyon megbánnék! Gondoltam, lehiggadok kissé, mert a végén még úgy lehordtalak volna, hogy nem állsz többé szóba velem.

- Aha, értem - szipogta Mel. - Sajnálom, hogy ennyire megbántottalak. Nem akartam.

- Én sem - mosolyodott el a férfi halványan.

A lány szerette volna úgy befejezni a beszélgetést, hogy mind a ketten megőrizhessék a méltóságukat.

- Azért jöttem, hogy ezt tisztázzuk, és hogy elmondjam, szerintem jó munkát végeztünk. Mivel ezzel vége az együttműködésünknek, azt hiszem, ideje visszaadnom a gyűrűdet. - Nem gondolta volna, hogy ilyen fájdalmas lesz lehúzni a az uj¬járól. - Látod, még a fülig szerelmes Ryan házaspár története is válással végződik ...

-Hm.

Sebastian elvette a gyűrűt, és a tenyerében melengette egy ideig. Nem kellett Mel gondolataiban olvasnia ahhoz, hogy érezze, szenved. Enyhe bűntudattal ugyan, de be kellett ismer¬nie, kimondottan jól esik neki, hogy így van.

- Kicsit sajnálom - cirógatta meg a lány arcát. - Ugyanak¬kor örülök is, mert téged sokkal jobban kedvellek, mint Mary Ellen Ryant.

Mel szeme elkerekedett. - Tényleg?

- De mennyire! Már kezdtem kissé unalmasnak találni. Soha nem vitatkozott velem, és mindig ápoltak voltak a kör¬mei. - Gyengéden megragadta a lány nyakát, és óvatosan maga felé húzta. - A farmer is sokkal jobban áll neked, mint neki ...

- Az biztos - bólintott Mel, és hagyta, hogy Sebastian meg¬csókolja. Egész teste megremegett a csóktói, majd újra könnybe lábadt a szeme. Átölelte a férfit. - Sebastian, szükségem van ... - kezdte volna, de az ajkuk ismét összeforrt.

- Igen?

- Szeretném, ha ... Ó, istenem, de nehéz! - Elhúzódott a férfitól, a szemében kétségbeesés tükröződött. - Olvass a gondo¬lataimban, jó? Most, kivételesen, nemcsak megengedem, de kifejezetten erre kérlek. Más módon képtelen lennék elmon¬dani, amit érzek.

Sebastian két keze közé fogta a lány arcát, a pillantása elsö¬tétült. Belenézett Mel szívébe és elméjébe, ahol pontosan azt látta, amire vágyott.

- Köszönöm - suttogta. Csókja ezúttal becéző, már-már hí¬zelgő volt. - Miért nem tudod kimondani? Ez a szóa leghatalmasabb varázsige a világon.

- Nem szeretném, ha úgy éreznéd, el akarom venni a sza¬badságodat. Én csak ...

- Szeretlek - fejezte be a férfi helyette.

- Valahogy úgy - mosolyodott el a lány halványan. - Átléptem a saját magam által kijelölt határvonalat. Nem akartam elmondani, de úgy éreztem, jobb, ha megteszem. Így tisztessé¬ges, csak egy kicsit kínos lett volna annyi ember előtt.

- És ha azt mondom, az egész bagázs a konyhaablakból bámul bennünket, és legalább annyira élvezik az előadást, mint én?

- Tessék? - pördült meg Mel, majd elpirult, és hátrálni kez¬dett. - Jézusom! Nézd, most mennem kell! El sem hiszem, hogy ezt tettem ...

Elbátortalanodva a hajába túrt, ekkor vette észre, hogy a gyűrű megint ott van az ujján. Miközben elkerekedett szem¬mel bámulta, Sebastian hozzálépett.

- A turmalint én adtam Morganának. A kedvenc kristályom volt. Megkértem, csináltasson gyűrűt belőle. Neked. Csak ne¬ked - ismételte, és megvárta, míg a lány a szemébe néz. ¬Mert te vagy az egyetlen, aki ezt a gyűrűt hordhatja. Te vagy az, akivel szeretném megosztani az életem. Már másodszor húzom az ujjadra, és mind a kétszer megfogadtam magamban valamit. - Kinyújtotta a kezét Mel felé. - Most éppen azt, hogy soha, senki nem fog jobban szeretni nálam.

A lány könnyei felszáradtak, aggodalma is úgy párolgott el, mint a kámfor.

- Komolyan mondod? A férfi elmosolyodott.

- Nem, Sutherland. Hazudok.

Mel boldogan a férfi karjába vetette magát.

- Van fél tucat tanúm, aki bármikor bizonyíthatja az ellen¬kezőjét...

A konyhaablakból hallatszó tapsvihar mindkettőjüket meg¬nevettette.

- Úgy szeretlek, Donovan! Én is ígérek valamit, jó? Ígé¬rem, hogy színessé teszem az életed.

Sebastian megpördült, karjában a lánnyal.

- Nem kétlem. - Megcsókolta Melt még egyszer, hosszan, majd kézen fogta.