A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2010. november 3., szerda

NORA ROBERTS: BŰBÁJOSOK 7. rész

4.

Me! a délelőtt java részét azzal töltötte, hogy házról házra járt Rose szomszédságában Sebastian rajzával. Délutánra elkönyvelhetett három szemtanút, négy kávémeghívást és egy sikamlós ajánlatot.

Az egyik szemtanú megerősítette Sebastian leírását a kocsiról, még a szakadt üléshuzatra is emlékezett. Mel egyre kellemetlenebbül érezte magát, miközben hallgatta a vallomást.

Továbbra sem hitt a látnoknak, persze. Az egyik asszony Rose szomszédságában nagyon gyanúsan viselkedett. Fel is ír¬ta a nevét: Mrs. O'Dell, a háromszáztizenhetes lakás volt az övé. A lánynak olyan érzése támadt, hogy elhallgat előle vala¬mit.

Másodszor is visszament hát hozzá, kopogtatott a matt bar¬na ajtón, és megtörölte a lábát a fűzöld lábtörlőn, melynek egy százszorszépet festettek a sarkára. Odabentről gyereknyafogás meg egy délutáni tévés vetélkedő tapsvihara hallatszott ki.

Mint délelőtt, az ajtó most is csak egy centire nyílt ki. Mel barátságosan rámosolygott a csokimaszatos arcú kisfiúra. - Szia! Édesanyád itthon van?

- Azt kérte, idegeneknek mondjam, hogy nincs.

- Értem. Szólj neki, hogy keresik!

A fiú rugdalni kezdte tornacipős lábával az ajtófélfát, majd felcsillant a szeme.

- Ha lenne egy puskám, most lelőhetnélek! Bumm-bumm.

- De nincs. Ebből is látszik, hogy ma jó napom van - guggolt le a lány, hogy egy szemmagasságba kerüljenek. - Csokipuding, ugye? - törölte le a maszatot benyálazott hüvelykujjával. - Fogadjunk, azért került ide, mert lenyaltad a kanalat miután édesanyád elkészült vele!

- Talált! - bámult rá a fiú csillogó szemmel. Úgy tűnt, sikerült felkeltenie az érdeklődését. - Honnan tudtad?

- Még egy óvodás is kitalálta volna, te pudingfej! Friss maszatnak tűnt, és te nemrég ebédeltél. Édesanyád nyilván nem hagyta, hogy megegyél egy egész adagot.

A fiú oldalra biccentette a fejét.

- És ha kiloptam egyet a hűtőből?

- Jó, lehet, hogy kiloptál egyet - hagyta rá Mel -, de akkor elég buta vagy, hogy elfelejtetted lemosni a bizonyítékot...

A kisfiú elvigyorodott, de ekkor édesanyja lecsapott rá há¬tulról, karjában egy ide-oda ficánkoló, könnyes szemű kislánnyal.

- Billy, nem megmondtam, hogy ne nyisd ki az ajtót?! ¬- förmedt rá, majd fél kézzel hátrarántotta, és türelmetlen pillan¬tást vetett Melre. - Hát maga minek jött vissza? Már mindent elmondtam, amit tudtam.

- Nagyon sokat segített, Mrs. O'Dell. Az én hibám. Próbálom helyére tenni a részleteket, de eddig nem sikerült - ma¬gyarázkodott a lány, miközben belépett a zsúfolt nappaliba. - ¬Nem szívesen zavarom újra, különösen azok után, hogy olyan segítőkészen viselkedett már korábban is.

Mel majdnem csuklani kezdett, ez utóbbi kijelentése annyi¬ra távol állt a valóságtól. Mrs. O'Dell délelőtt kimondottan gyanakvónak mutatkozott, barátságtalan és kurta tőmondatok¬ban válaszolt. Feltehetőleg most még inkább ilyen lesz, gon¬dolta a lány, miközben elővette bűnbánó mosolyát.

- Megnéztem azt a fantomképet, és mindent elmondtam róla magának is, meg a rendőrségnek is - kötötte az asszony az ebet karóhoz, a kislányát a csípőjén lovagoltatva.

- Tudom, és azt is tudom, milyen kellemetlen lehet, hogy állandóan zavarják, miközben biztos annyi a dolga.

A lány átlépett egy szakasz G. 1. Joe-t, melyet éppen elgázolt egy kis, piros tűzoltóautó.

- Csak szöget ütött a fejemben, hogy a nappalija ablaka pon¬tosan arra a helyre néz, ahol az állítólagos elkövető az autójával parkolt.

Mrs. O'Dell letette a kislányt a padlóra, aki bizonytalan léptekkel a tévé elé totyogott, és erőteljes huppanással lecsüccsent pelenkás popsijara.

-És?

- Meg kell jegyeznem, a maga ablakai csillognak-villognak a tisztaságtól, talán a legtisztábbak az egész házban. Az utcá¬ról felnézve egyenesen ragyognak, mint a gyémánt.

A hízelgés hallatán nyomban kisimult az asszony rosszalló¬an összevont szemöldöke.

- Büszke vagyok az otthonomra. A rendetlenség nem zavar, két gyerek mellett ez elkerülhetetlen. De a koszt nem tűröm! - Látszik is! Gondolom, gyakran mossa az ablakokat, ha ilyen tiszták.

- Ne is mondja! Túl közel a tenger, a szél gyakran még idá¬ig is elhozza a sós permetet.

Az édesanyák bámulatos megérzésével épp kellő időben pillantott hátra a válla felett.

- Billy, ne hagyd, hogy a húgod a szájába vegye a koszos katonáidat! Inkább add oda neki a tűzoltóautódat!

- De anya ... !

- Csak egy kicsit, jó?

Fia megadó bólintását látva Mrs. O'Dell visszafordult a lányhoz.

- Hol is tartottam?

- A sós permetnél.

- Á, igen. A porról nem is beszélve, amelyet az autók vernek fel. És persze, az ujjlenyomatok... – Elmosolyodott. - Mindig megnézem, nem maradtak-e ujjlenyomatok...

Akkor már ketten vagyunk, gondolta Mel.

- Kemény munka lehet két gyerek mellett ilyen tisztán tartani a lakást.

- Az bizony! Csak mert nem járok puccos aktatáskával egy irodába minden reggel, még rengeteget dolgozom, higgye el!

- Én mindig azt vallottam, a család és az otthon fenntartása a legfontosabb feladat egy nő életében.

Mrs. O'Dell elővette a portörlő rongyot rövidnadrágja hátsó zsebéből, és megtörölgette a nappali asztalának lapját.

- Úgy van, úgy van.

- Kíváncsi lennék - kanyarodott vissza Mel óvatosan az eredeti témájukhoz -, milyen gyakran kell lemosnia az ablakokat, hogy ilyen szépek legyenek!

- Én pontosan havonta szoktam.

- Gondolom, ilyen tiszta ablakok mellett nagyon jól lehet látni, mi történik a szomszédságában.

- Nincs időm a szomszédokat nézegetni.

- Ebben biztos voltam. Gondolom, olykor-olykor azért észrevesz dolgokat, hiszen többnyire itthon van.

- Persze, nem vagyok vak ... Azt a férfit is láttam itt ólálkodni, de ezt már mondtam magának.

- Így van. Mikor legutóbb ablakot mosott, talán még azt is látta, ahogyan az autójában ül, és vár. Ha jól sejtem, az ablak¬mosás úgy egyórás munka ...

- Én negyvenöt perc alatt végzek.

- Nyilván nagy gyakorlata van. Nos, nem találta gyanúsnak, hogy a férfi ilyen sokáig csak ül egy helyben, a kocsijá¬ban?

- Nem csak ült. Néha kiszállt, és körbesétált.

- Ó!

A lány azon töprengett, elő merje-e venni a jegyzetfüzetét, úgy döntött, jobb, ha hagyja beszélni az asszonyt, és csak később írja fel a hallottakat.

- Két napon át ezt csinálta - tette hozzá Mrs. O'Dell.

- Két napon át?

- Akkor is, amikor az ablakot mostam, és akkor is, amikor függönyöket. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget

neki, általában nem ártom mások ügyébe magam.

- Elhiszem, Mrs. O'Dell - bólintott Mel. Én viszont annál inkább, gondolta magában, és szaporábban kezdte szedni a levegőt. Érezte, jó nyomon jár. - Nem emlékszik véletlenül, mi¬kor figyelt fel a férfira?

- Elsején mostam ablakot, mint mindig. Pár nappal később szúrt szemet, hogy a függönyökre is ráférne. Aznap a szemközti járdán láttam, úgy tűnt, siet valahová.

- David Merricket május 4-én rabolták el.

Az asszony összevont szemöldökkel a gyerekeire sandított, hallgatóznak-e, majd mikor látta, hogy épp püfölik egymást, elégedetten bólintott.

- Tudom. Mint mondtam, majd megszakadt a szívem, mi¬kor hallottam. Gyakorlatilag az édesanyja kezéből rabolták el azt a szegény csöppséget... Egész nyáron nem engedtem ki Billyt egyedül.

A lány Mrs. O'Dell karjára tette a kezét, szeretett volna bi¬zalmasan beszélni vele, mint nő a nővel.

- Még ha nem is ismeri Rose Merricket, biztos vagyok ben¬ne, mint anya, tisztában van vele, min mehetett keresztül.

Ez hatott. Az asszony szeme könnybe lábadt.

- Bár segíthetnék! Higgye el, ha mást is láttam volna, el¬mondanám. Emlékszem, korábban mindig azzal nyugtatgat¬tam magam, hogy ez biztonságos környék. Hogy nem kell fél¬tenem a fiamat, ha ki akar menni az utcára. Most azonban már nem merem kiengedni, hátha az az alak visszatér, és magával viszi...

- Ne aggódjon, Mrs. O'Dell! Elkapjuk a gazfickót, de ehhez a maga segítségére is szükségünk van. Végtére is itt parkolt a ház előtt. Még ha nem is fordított rá különösebb figyelmet, kérem, gondolkozzon egy kicsit, hátha eszébe jut valami ami hasznos lehet! Nem vett észre semmi különöset az autóján?

- Azon az ócska tragacson? Nem foglalkoztam vele egy pillanatig sem, higgye el!

- A színére sem emlékszik? Talán fekete volt? Vagy vörös?

Az asszony vállat vont.

- Piszkos volt, az biztos. Azt hiszem, barna. De sötétzöld is lehetett, annyira nem látszott ki a kosz alól.

Mel megkockáztatott egy még ennél is fogósabb kérdést. - És a rendszámtábla? Gondolom, egy másik állam szere¬pelt rajta.

Rövid töprengés után Mrs. O'Dell megrázta a fejét.

- Nem. Tudja, munka közben eltöpreng az ember, csak úgy. Azt hittem, azért vár ennyi ideje az autóban, mert messziről jött, látogatóba. Azután láttam, hogy mégsem jöhetett olyan messziről, mert itteni a rendszámtáblája.

A lány próbált úrrá lenni az izgatottságán, gondolatban ke¬resztbe tette az ujjait.

- Gyerekkoromban édesanyám és én sokat utaztunk; ő pe¬dig menet közben különféle feladatokat adott, hogy ne unat¬kozzam. Tudja, milyenek a gyerekek, ha sokáig vannak be¬zárva.

Az asszony égnek emelte a tekintetét. Most először csillant valami vidámság a tekintetében.

- Bár ne tudnám!

- Azt játszottam, hogy szavakat rakok ki a rendszámtáblák betűiből, vagy úgy néztem őket, mintha monogramok lennének, és próbáltam vicces neveket kitalálni hozzájuk.

- Mi ugyanezt játsszuk Billyvel, ő már elég nagy hozzá. De a kicsi...

- Nem emlékszik véletlenül a számra? Munka közben sok mindent megjegyez az ember, akaratlanul is...

Mrs. O'Dellen látszott, hogy tényleg töri a fejét: az ajkát összecsücsörítette, a szeme elkeskenyedett. Hamarosan azonban feladta, és dühösen az asztalra dobta portörlő rongyát.

- Fontosabb dolgom is akad, mint hogy a rendszámtáblás játékot játsszam,

- Kérem, próbálja meg még egyszer! Higgye el, rengeteg dolog rögzül az elménkben anélkül, hogy tudnánk róla!

- Nézze, Miss ...

- Sutherland - segítette ki a lány.

- Értse meg, én tényleg mélyen együtt érzek azzal az as¬szonnyal meg a férjével. Jobban szeretek azonban a saját dol¬gommal törődni, és nem ütni az orrom a másokéba. Többet nem mondhatok. Még sok dolgom van ma, ezért, ha megbo¬csát...

Mel szinte érezte a falat, amelyet Mrs. O'Dell emelt közéjük. Bólintott, és elővett egy névjegykártyát.

- Ha mégis eszébe jutna valami, ugye, felhív?

- Pók volt! - kiáltott fel Billy.

- Kisfiam, már ezerszer megmondtam, nem illik közbeszólni, ha más beszél!

Billy vállat vont, és felkocsikázott a kis piros tűzoltóautó¬val a húga lábán. A kislány csiklandósan nevetni kezdett.

- Mi volt pók? - fordult Mel reménykedve a gyerek felé.

- Az a kocsi - felelte a fiú, és berregve utánozni kezdte a hangját. - P-o-k, így kell írni azt, hogy pók - szavalta. Édes¬anyja sóhajtott.

- A pókot nem rövid óval írják. P-ó-k! Ha így folytatod, nem engednek másodikba, majd meglátod!

A lány az asszony karjára tette a kezét.

- Kérem! - suttogta, majd leguggolt a gyerek elé. - Láttad odalenn azt az autót, Billy? Azt a koszos, barna autót?

- Persze. Mikor hazajöttem a suliból. Elfoglalta Freddy anyukájának a helyét.

- Mármint Freddy édesanyjának a parkolóhelyét - magyarázta Mrs. O 'Dell.

- Pont mögötte tettek ki. Nem szeretek Freddyvel jönni, mert mindig csipked...

- Játszottátok a rendszámtáblás játékot a barna autóval? - kérdezte Mel.

- Szeretem, mikor rögtön ki lehet egy szót rakni belőle. Mint most azt, hogy pók.

- Biztos vagy benne, hogy a barna autó volt, és nem egy másik, amelyet hazafelé jövet láttál?

- Biztos, mert Freddy anyukája egész héten nem tudott beállni a helyére tőle. Vagyis egyszer az utca másik oldalán is parkolt. Mikor elment, anya állt be Freddy anyukájának a helyére ....

- Nem emlékszel a számára, Billy?

- Nem szeretem a számokat, a betűk sokkal izgalmasabbak. P-o-k - ismételte csillogó szemmel, majd édesanyjára pillan¬tott. - Ha nem azt jelenti, hogy pók, akkor mit jelent?

A lány elmosolyodott, és adott egy cuppanós puszit a fiú még mindig kissé csokimaszatos arcára.

- Azt jelenti, hogy imádlak! Nem is képzeled, milyen hálás vagyok neked ...

Visszaúton irodája felé Mel dalra fakadt jókedvében. P-o-k ezen már el lehetett indulni, még akkor is, ha csak a rendszám¬tábla felét teszi ki, és csak annyira vehette készpénznek, amen¬nyire egy hatéves fiú szavát annak lehet venni.

Amikor megérkezett, megnyomta az üzenetrögzítőjén a visszajátszás gombot, és elővett a hűtőből egy üdítőt. Elégedett mosolya üzenetei lejegyzése közben sem hervadt le az arcáról.

Kemény, fáradságot nem sajnáló nyomozói munka - ez kell a sikerhez. Nem árt egy kis makacsság sem. Biztosra vette, a

rendőrségnek fogalma sincs, ki az a Billy O'Dell, de ha el is jutottak volna hozzá, akkor sem adnának egy hatéves kisfiú szavára.

Kemény, ki tartó nyomozói munka - és "szimat". Mel hitt a megérzéseiben, sőt szerinte nem is lehetett volna ezt a munkát enélkül elvégezni. Hogy a sejtés honnan pottyan az ember elméjébe azt nem firtatta, de arra megesküdött volna, hogy semmi közük a látnoksághoz.

Eszébe jutott Sebastian, és elégedett mosolya csúfondáros¬ra változott. Talán csak szerencséje volt, és tényleg látta a fickót a barna kocsival együtt, de valószínűbb, hogy úgy van, ahogyan gondolta, és egy rendőr ismerőse szolgáltatta ki neki nyomozás eredményét.

Kíváncsian várta, milyen képet vág majd a férfi, amikor az orra alá dörgöli a legújabb értesüléseit.

Különben nem is olyan rossz srác ez a Sebastian, tette hoz¬zá magában kegyesen. Egész rokonszenvesen viselkedett előző este, amikor elmentek együtt egy hamburgerbárba. Nem tá¬madta le többször. Mel el is fojtotta volna csírájában még a leghalványabb kezdeményezést is, ugyanakkor enyhe csalódottságot is érzett emiatt. A hátborzongató hókuszpókuszait sem hozta szóba, szerencsére.

Tulajdonképpen nagyon jól elbeszélgettek. Főként köny¬vekről meg filmekről, persze ezekre mindig lehet számítani, ha más téma nem adódik. Azonban a férfi határozottan érde¬keseket mondott, és a hangja is nagyon kellemesnek tűnt, amikor éppen nem évődött vele.

A látnok alig észrevehető ír kiejtésére is csak akkor figyelt fel, amikor csókolózás után a teljes nevén szólította.

Az a csók... Bosszúsan megrázta a fejét. Nem szabad erre gondolnia. Nem mintha nem esett volna jól, mert nagyon is J6lesett, de jobban szerette ő megválasztani a helyet és az időt.

Még soha nem bágyadt el csóktói ennyire, most is talán csak azért, mert rendkívül váratlanul érte. Sebastiannek sikerült meglepnie, ennyi az egész.

Mindenesetre még egyszer nem fordulhat elő.

Ha így halad az üggyel, nem is lesz szüksége a látnok „segítségére". Jól kiépített kapcsolatokkal rendelkezett a rendőrségen, így a gépjármű-nyilvántartási osztályon is; csak egy telefonjába kerül, és máris kiderítik még a fél rendszámtábla alapján is...

Gondolatai egy pillanat alatt szertefoszlottak, mert váratlanul Sebastian hangját hallotta meg a rögzítőről.

- Üdv, Sutherland! Kár, hogy nem tudtalak elérni, gondolom, a tetthely körül szaglászol valahol.

Fintorogva felhúzta az orrát, és kinyújtotta a nyelvét az üzenetrögzítőre. Kissé éretlen megnyilvánulás, ismerte el magában, de a férfi gúnyos-derűs hangja hallatán nem tehetett mást.

- Megint láttam ezt-azt, gondoltam, talán érdekel. Igyekez¬tem az autóra összpontosítani. A bal hátsó kereke majdnem tükörsima, hamarosan komoly gondjai lesznek a fickónak, ugyan¬is nincs egy vasa sem, hogy kicserél je az abroncsot. Félő, hogy lop egy másikat.

- Hű, te aztán nagyon tudsz, Donovan! - morogta Mel rosszmájúan. A telefonhoz lépett, ki akarta kapcsoini a rögzítőt, hogy ne kelljen a férfi nevetséges fejtegetéseit hallgatnia.

- Mellesleg, kaliforniai rendszámtáblája van - POK 2544.

A lány álla leesett, ujja megmerevedett a gombon.

- Egy pillanatra sem vonom kétségbe, hogy te vagy a nyo¬mozók gyöngye, de ez az apróság talán megkönnyíti a dolgod. Szépségem, ugye szólsz, ha van valami fejlemény? Este ott¬hon vagyok. Jó vadászatot, Mary Ellen!

- Szélhámos senkihá ... - sziszegte a lány fogcsikorgatva, és rácsapott a kikapcsoló gombra.

Nem tetszett neki a dolog. Egy cseppet sem. Akárhogyan is, kötelességének érezte, hogy meglátogassa Sebastiant ezek után. A férfi autófeljárójához érve visszaváltott kettesbe, és dübörögve elindult felfelé a keskeny, göröngyös murvaúton. Egy percig sem hitte, hogy SebastIan megálmodta a rendszámot - vagy megvilágosodott volna előtte egy látomásában, mindegy, minek nevezi -, de ha már közölte vele, kötelességének érezte, hogy utánajárjon. Minden egyezett.

Amikor felért a házhoz, nem tudta, ujjongjon-e örömében, amiért ilyen jól halad az üggyel, vagy inkább bosszankodjon, hogy kénytelen újra szóba állni a férfival. Hivatalos, személy¬telen hangnemet fog megütni, határozta el, miközben beállt egy erőtől duzzadó Harley Davidson meg egy vadonatúj kis¬busz közé.

Felsétált a lépcsőn, és szaporán megütögette az ajtót a réz¬ből készült, vicsorgó farkast ábrázoló kopogtatóval. Igényes darabnak tűnt, felkeltette az érdeklődését. Míg várt, azzal ját¬szadozott. Miután nem nyitott ajtót senki, ösztönösen bekuk¬kantott az ablakon.

Nem látott odabenn egyetlen lelket sem, csak a hatalmas nappalit balra, és a hangulatos könyvtárszobát jobbra. Ha a lelkiismerete engedte volna, hátat fordít és hazamegy, de be¬látta, gyáva, kicsinyes viselkedés lenne. Biztosra vette, Sebastian itt van valahol, ezért elindult a ház körül, hogy meg¬keresse.

Hamar észrevette - a ház mögötti, bekerített karámban állt, fesztelenül átkarolva egy karcsú, szőke lányt, aki testhez simuló farmert és egyszerű fehér pólót viselt. Nevetésük leg¬alább olyan bensőségesnek érződött, mint a testhelyzet, amiben álltak.

Melnek a féltékenységtől az arcába szaladt a vér, de nyom¬ban le is szidta magát emiatt. Kit érdekel, hogy szeretője van? Az sem zavarná, ha egész háremet tartana maga körül. Elvég¬re csak egyszerű munkakapcsolat van közöttük, semmi más.

Mégis, a puszta tény, hogy Sebastian képes így ölelgetni a szőkét, miután előző nap még önfeledten vele csókolózott, mélységesen felháborította. Most már legalább ízelítőt kapott, belőle, miféle alak ez a Sebastian Donovan.

Egy gerinctelen hernyó.

Mindez csak megerősítette elhatározásában, hogy személytelenül, hivatalosan fog vele érintkezni. Zsebre dugta a kezét és elindult a gyepen a viharvert kerítés felé.

- Üdv, Donovan!

A köszöntés hallatán mindketten megfordultak. Mel keserűen nyugtázta, hogy a lány nemcsak karcsú és szőke, de az arca is bájos. Nagyon bájos - nyugodt, szürke szemével, Puha telt ajkával, mely pillanatokon belül meleg mosolyra húzódott.

Mel úgy érezte magát, mint egy nagy, korcs kuvasz, aki egy kecses, fajtatiszta skót juhásszal áll szemben.

Mogorva tekintete láttán a férfi súgott valamit a szőkének majd megcsókolta a homlokát, azután kényelmesen oda sétált a nyomozónőhöz.

- Hogy vagy, Sutherland? - kérdezte a kerítésnek támaszkodva.

- Megkaptam az üzeneted.

- Gondoltam.

Időközben Anastasia is odasétált hozzájuk.

- Ana, ez itt Mel Sutherland, magánnyomozó. Mel, Ő Anastasia Donovan, az unokatestvérem.

- Örülök, hogy megismertelek - nyújtott kezet Ana a lány¬nak. - Sebastian már mesélt az ügyről, amelyen dolgoztok. Nagyon remélem, hogy hamar megtaláljátok a babát!

- Én is - fogadta el Mel a feléje nyújtott kezet. Érzett vala¬mi végtelenül megnyugtatót a lány hangjában, érintésében, amitől félig el is párolgott a haragja. - Szépen haladunk.

- Nagyon sajnálom a fiú szüleit, kegyetlen időket élhetnek át.

- Még nem adták fel a reményt…

- Hálásak lehetnek, hogy ilyen elszántan próbálsz segíteni nekik - bólintott Anastasia, és azt kívánta, bár ő is segíthetne. Tudta azonban, akárcsak Sebastian, hogy bizonyos sorsszerű események felett nincsen hatalma. - Beszélgessetek nyugodtan!

- Nem akarlak zavarni benneteket - szabadkozott Mel, és sokatmondó pillantást vetett Sebastianre. A férfin nyoma sem látszott bűntudatnak. Ezután a lovakra tévedt a pillantása; még ha akarta, sem titkolhatta volna, mennyire tetszenek neki. ¬- Csak egy perc, és már itt sem vagyok.

- Miattam ne siess! - nyugtatta meg Ana, és kecsesen át¬szökkent a kerítés felett, akár egy őzsuta. - Épp indulni ké¬szültem. Sebastian, ne feledd a mozit holnap este!

- Ki választ filmet?

- Morgana. Azt mondta, gyilkos kedvében van, ezért vala¬mi horrort fogunk nézni.

- Pompás! - csillant fel a férfi szeme. - Akkor holnap - bú¬csúzott, és adott még egy csókot az unokatestvére homlokára. - Kösz a sütit!

- Szívesen! Örülök, hogy újra itthon vagy. Minden jót, Mel!

- Minden jót, Anastasia!

Mel kisimított egy tincset az arcából, és figyelte, ahogy Ana átvág a gyepen a ház felé.

- Igen, szerintem is nagyon bájos - helyeselt Sebastian a ki nem mondott gondolatra. - Kívül-belül.

- Unokatestvér létetekre nagyon közeli kapcsolatban vagytok.

A férfi bólintott.

- Igen. Ana, Morgana és én együtt nőttünk fel, itt és Írország¬ban. Ráadásul mindegyikünk rendelkezik valami természetfe¬letti képességgel, tehát hamar megbélyegeztek bennünket, hogy nem vagyunk "normálisak", ezért muszáj volt összetartanunk.

Mel visszafordult Sebastianhez, és kérdőn vonta fel a sze¬möldökét.

- Azt akarod mondani, hogy ö is látnok?

- Nem egészen. Neki más jellegű képességei vannak. - Ezúttal a férfi simította ki a rakoncátlan tincset Mel arcából. -De gondolom, nem azért jöttél, hogy a családomról beszélgessünk.

- Nem - húzódott el a lány finoman, épp csak annyira, hogy a férfi ne érje el. Azon töprengett, hogyan tudna köszönetet mondani neki anélkül, hogy kínosan kelljen éreznie magát. - Ellenőriztem a rendszámot. Jól láttad. Ami azt illeti, a felét már én is kiderítettem, amikor megkaptam az üzeneted.

- Honnan?

- Sikerült felkutatnom egy szemtanút.

Semmi kedve nem volt elmesélni, mennyi munka és szerencse kellett ahhoz, hogy megszerezze azt a nyavalyás három betűt.

- Mindegy; a lényeg, hogy fel hívtam az ismerősömet a gép¬kocsi-nyilvántartási osztályon, nézzen utána a kocsinak.

- És?

- Valóban van egy ilyen autó, James T. Parklandnek hívják a tulajdonost. Jamesburgben lakik. Illetve lakott.

A lány feltette bakancsos lábát az egyik alsó lécre, és nekidőlt a kerítésnek. A szél újra meg újra összeborzolta a haját. Imádta a lovakat, a szaguk sem zavarta - már a puszta látványuktól is megnyugodott.

- Felkerestem a címet, kiderült, hogy nemrég meglépett, titokban persze. A háztulajdonosnő nagyon készségesen viselkedett, mivel a fickó elbliccelt kéthavi albérleti díjat.

A kanca csatlakozott hozzájuk, áthajolt a kerítés fölött, hogy megbökdösse Melt az orrával. A lány felemelte a kezét, és végigsimított selymes, fehér fején.

- Megtudtam erről a Jimmy fiúról ezt-azt. Az a fajta srác, aki vonzza a balhékat. Jóképű, és kifolyik a pénz a keze közül. A sörére azért valahogy mindig sikerül összekaparnia, amen¬nyi kell. A házinéni azt állítja, anyai érzéseket ébresztett benne…, de nekem van egy olyan érzésem, hogy ennél többről lehetett szó közöttük. Különben nem vette volna annyira a szívére, hogy lelécelt a srác.

- Kéthavi albérlet - emlékeztette Sebastian a lányt, miközben mosolyogva figyelte, milyen szeretettel simogatja Pszichét.

- Annál jóval keserűbbnek éreztem a hangját - ellenkezett Mel. -- Tudom, hogyan viselkedik egy nő, mikor elhagyják. Velem is előfordult már.

Sebastian bólintott.

- Így aztán, amikor a jóasszony látta, hogy siráma megértő fülekre talál, még beszédesebb lett, gondolom.

- Jól gondolod. Azt is mondta, Jimmy szenvedélyes szeren¬csejátékos volt. Főleg sporteseményekre fogadott, de bármi másba is bele lehetett rángatni. Az elmúlt hónapokban szinte semmi sem jött be neki. - Jelentőségteljes pillantást vetett a férfira. - Meglátogatták páran, a rosszabb fajtából. Törött or¬rú alakok, akiknek dudorodik az öltönyük azon a helyen, aho¬vá a revolverüket dugják. Próbálta megpumpolni az asszonyt, de az azt hazudta neki, hogy éppen le van égve. Jimmy később kikottyantotta, már tudja, hogyan kerülhet ki a csávából egy¬szer és mindenkorra. Az utolsó napokban rendkívül komoran és idegesen viselkedett. Azután lelépett. Az asszony egy hét¬tel David elrablása előtt látta utoljára.

- Érdekes.

- Szinte biztos, hogy ő tette. Gondoltam, elmondom, hiszen ... neked köszönhetem a rendszámot.

- Miután eljöttél az asszonytól, remélem...

- Igen, értesítettem a rendőrséget. Nem szívesen tettem, de minél többen vadászunk Jimmyre, annál jobb.

Sebastian megveregette Psziché horpaszát.

- Még itt van az országban, de olyan messze Montereytől, amennyire csak lehet.

- Igen, én is így sejtem ...

A férfi szúrós pillantást vetett rá.

- Én nem sejtem. Tudom. New Englandben van, egy előre még fél megállapodni egy helyen.

- Nézd, Donovan ... !

- Amikor átkutattad a szobáját, észrevetted, hogy a ruhásszekrényének alulról a második fiókján meg van lazulva a fogantyú?

Persze, hogy észrevettem, gondolta a lány, de nem szólt semmit.

- Nem érdekel, hogy hiszel-e nekem, vagy sem - folytatta Sebastian türelmetlenül -, csak az érdekel, hogy mihamarabb megtaláljuk a babát. Rose lassan feladja a reményt, és ha ez bekövetkezik, annak szörnyű vége lesz.

A félelem jeges ujjai Mel nyakára fonódtak, és fojtogatni kezdték.

- Ezt... meg hogyan érted?

- Nagyon jól tudod, hogyan értem. Vesd be minden befolyásod, és intézd el, hogy Vermontban és New Hampshire-ben körözést adjon ki ellene a rendőrség! Lopott egy Toyotát a Mercury helyett. Vörös, a rendszám a ugyanaz, átcseré1te, ne¬hogy lebukjon.

A lány szerette volna figyelmen kívül hagyni a hallottakat, de szakmai elkötelezettsége nem engedte.

- Megyek, meglátogatom Rose-t.

Mielőtt ellépett volna a kerítéstől, a férfi gyengéden meg¬fogta a kezét.

- Pár órával ezelőtt beszéltem vele telefonon. Egy ideig nem kell féltenünk.

- Megkértelek, hogy ne beszélj neki a nyomozásról!

- Nekem is megvannak a saját szabályaim, akárcsak neked - szorította meg Sebastian a lány kezét. - Szüksége volt valamire, amiben megkapaszkodhat, amivel átvészelhet még egy éj¬szakát anélkül, hogy sírva, álmatlanul kuporogna az üres járóka mellett. Ezért beszéltem vele.

Mel érezte, a férfi ugyanúgy aggódik Rose-ért, ahogy ő. Megenyhült.

- Igazad van, belátom. De ha abban is igazad lesz, hogy Parkland New Englandben van ...

- Sajnos, nem te fogod fülön csípni - mosolygott rá Sebastian, némiképp megnyugodva. - Gondolom, most pocsé¬kul érzed magad.

- Eltaláltad - sóhajtotta a lány, és némi habozás után úgy döntött, elmesél a férfinak mindent. - Felvettem a kapcsolatot ismerősömmel Georgiában.

- Messzire ér a kezed, Sutherland.

- Húsz év azzal ment el az életemből, hogy keresztül-kasul beutaztuk az államokat anyámmal... Mindegy, ismerek ott egy ügyvédet, ő ajánlott egy nyomozót, akiben feltétlenül megbíz¬batunk. Körülszaglászik egy kicsit a kedvemért.

- Ezek szerint elhiszed nekem, hogy Jimmy Georgiában van?

- Minden szalmaszálba bele kell kapaszkodnom. Ha biztos lennék benne, hogy így van, magam mennék oda.

- Majd szólj, ha az leszel! Veled megyek!

- Rendben - felelte a lány.

Bár aznap este már nem tehetett semmit, összességében elé¬gedett volt a nyomozás előrehaladásával. Be kellett ismernie, nagyot lendült az ügy, amióta Sebastiant is bevonták.

- Mondd csak, a ... képességednek van valami köze ahhoz, amit a Columbia Egyetemen tanulmányoznak? Tudod, az érzékfeletti észlelés kutatása ...

A férfinak mosolyognia kellett: Mel soha nem fog letenni arról, hogy ésszerű magyarázatot keressen az ésszerűségen tú¬li jelenségekre.

- Nem, nem igazán. Amire te gondolsz, az úgynevezett ..hatodik érzék" minden emberben megvan, csak sokan nem hallgatnak rá. Általában villanásnyi megvilágosodásokban, előérzetekben jelentkezik. Az én képességem több is kevesebb is ennél.

A lány szeretett volna valami megfoghatóbb, érthetőbb választ, de gyanította, erre nem sok esélye van.

- Nekem túl... misztikus ez az egész.

- És attól, ami misztikus, félni kell... Akadtak bizony idők, amikor annyira tartott tőle az emberiség, hogy felakasztotta, máglyára küldte vagy vízbe fojtotta azokat, akik kicsit is mások voltak.

Sebastian fürkésző pillantást vetett Melre, a keze továbbra is a lányén pihent.

- Te nem félsz, ugye?

- Tőled? - kérdezte Mel. Fölényes nevetésébe némi bizonytalanság vegyült. - Nem, nem félek tőled, Donovan.

- Pedig fogsz, még mielőtt vége lenne ennek az egésznek - dünnyögte a férfi, félig magában. - Mindegy. Az a legfontosabb, hogy megéljük a jelen pillanatot a maga teljességében, még ha érezzük is, mi vár ránk a jövőben.

Sebastian kezéből izzó hőszikrák csaptak Mel ujjaiba; a lány összerezzent, lélegzete elakadt. A férfi arca nyugalmat tükrözött.

- Szereted a lovakat.

- Tessék? - nézett rá Mel meglepetten, és zavarában elhúzta a kezét. - Persze, hogy szeretem őket, nincs, amit ne lehet¬ne szeretni rajtuk.

- Tudsz lovagolni?

A lány vállat vont. A hőszikrák elenyésztek, de még most is úgy érezte, mintha túl közel tette volna a kezét a gyertya láng¬jához.

- Már ültem lovon. Igaz, annak több éve.

Sebastian nem szólt, a csődör mégis úgy kapta fel a fejét, mintha füttyentett volna neki. Odaügetett a kerítéshez, és ka¬pálni kezdte a földet apatájával.

- Kissé hevesnek látszik - jegyezte meg Mel, de azután elmosolyodott, és megsimogatta az állat nyakát. - Istenem, de

gyönyörű vagy!

- Tud megátalkodott is lenni. - Ismerte el a férfi, - de nagyon készséges is, ha akar. Psziché ellem fog pár héten belül, őt most nem lehet meglovagolni, de ha van kedved, elviheted Ámort egy körre.

- Talán majd máskor - húzta kezét a lány, még mielőtt nagyon beleélte volna magát abba, hogy azon nyomban felpattanjon a nyeregbe, és vágtázni kezdjen. - Most mennem kell.

Sebastian bólintott, még mielőtt túl nagy kísértésbe esett volna, hogy azon nyomban megkérje Melt, maradjon még egy

egy kicsit.

- Ügyes vagy, hogy ilyen gyorsan nyomára bukkantál Parklandnek.

A lányt meglepte a bók, elpirult kissé.

- Rutinmunka. Ráérsz a dicsérettel, míg meg nem találom Davidet.

- Vár ránk a sivatag - dünnyögte a férfi. Méghozzá hamar. Nagyon hamar. - Sutherland, nincs kedved moziba jönni? - Tessék? - pislogott Mel értetlenül.

- Azt kérdeztem, nem lenne-e kedved moziba jönni ve¬lem - lépett közelebb hozzá Sebastian egy leheletnyivel. A lány, maga sem értette, miért, de megijedt. Ez az ijedtség azonban valahogy bizsergetően jólesett. - Holnap este. Jönnek az unokahúgaim is. Szerintem érdekesnek találnád őket.

- Nem vagyok kimondottan társasági alkat.

- Hidd el, nem bánnád meg! - bizonygatta a férfi, és ugyanolyan kecsesen átugrott a kerítésen, mint Ana. A különbség csak abban állt, hogy az ő mozdulata Melt nem őz¬sutára emlékeztette, hanem inkább farkasra. Most, hogy már nem választotta el őket semmi, ijedsége és ezzel együtt a jóleső bizsergés is fokozódott. - Másfél óra szórakozás, hogy kicsit kitisztuljon a fejünk, mielőtt elmegyünk... Mielőtt elmegyünk együtt valahová.

- Ha rejtélyekben beszélsz, nem jutunk sehová.

- Bízz bennem! - kérte Sebastian. Mel arcára tette a kezét, puhán, mintha pillangó szárnya volna, a lány mégsem tudta lesöpörni magáról. - Egy este a Donovan famíliával mindkettőnknek jót fog tenni.

Mel már előre sejtette, hogy remegni fog a hangja, amikor megszólal. Mindennek a férfi az oka, aki továbbra is a legnagyobb természetességgel pihentette a kezét az arcán.

- Semmi, ami veled kapcsolatos, nem tehet jót nekem, erre már régen rájöttem ...

Sebastian elmosolyodott.

- Csak moziba hívtalak, nem keringőre ... Ne mondd, hogy úgy hangzott, mint amit ma reggel Rose-ék házában, a harmadikon az a magányos pasi mondott neked!

Mel úgy ugrott hátra, mintha darázs csípte volna meg. Lehet, hogy a férfi csak tippelt, mindenesetre nagyon ráhibázott. - Honnan tudsz te erről?

- Holnap este érted megyek, időben, hogy elcsípjük a kilencórai filmet. Talán akkor majd elmagyarázom. - Még mielőtt a lány ellenkezni kezdhetett volna, hozzátette: - Azt mondtad, nem félsz tőlem. Bizonyítsd be!

Mel imádta a filmeket, és gyanította, hogy ezzel Sebastian is tisztában van.

- A saját jegyemet én veszem. Nem randizunk, csak együtt megyünk.

- Rendben.

- Akkor holnap este - hagyta rá a lány, majd hátralépett, és megfordult. Észrevette, sokkal könnyebben tud gondolkodni, ha nem áll szemtől szemben a férfival, és nem érzi magán de¬rűs, nyugodt tekintetét. - Szia!

- Szia!

A férfi hosszan nézett utána, ajkáról lassan lehervadt a mo¬soly. Nem, tényleg nem randiznak holnap, talán soha nem is lesznek képesek egy olyan egyszerű lépésre a viszonyuk során mint egy találka. Mert hogy viszonyuk lesz egymással, azt biztosra vette - más kérdés, hogy örüljön-e ennek, vagy sem.

Amikor Mel kezére fektette a tenyerét, bepillantást nyert a jövőjébe. A jövőjükbe ... Nem csoda, hogy a lány zavarában el¬húzódott. Nem szándékosan tette, egyszerűen megtörtént vele.

Látta kettejüket, ahogy ott fekszenek az alkony rózsás fényében; keze Mel meztelen, érett őszibarackszínű bőrét simogatja. A lány szemében félelem csillogott, félelem, és még va¬lami más is, amit még annál is erősebbnek érzett. Hallotta az éjjeli állatok első neszeit a nyitott ablak alatt.

Látta azt is, hol vannak. Hol lesznek, bármennyire is igyekeznek majd elkerülni a végzetüket.

Összevonta a szemöldökét, és felpillantott hálószobája széles ablakára, mely még utoljára megcsillant a lenyugvó nap sugaraiban. Az ablak alatt nyújtózott hatalmas, kétszemélyes ágya - az ágy, melyet még a nyár vége előtt meg fog osztani

Mellel.

5.

Melnek másnap számtalan teendője akadt. Pontot kellett tennie egy eltűnt személy utáni nyomozására, körül kellett szimatolnia egy feltételezett biztosítási csalás ügyében, melyre ismét csak az Underwriter bízta meg, és bekopogott hozzá egy kisfiú is, hogy találja meg az elveszett kutyáját.

Az utóbbi ügyet gondolkodás nélkül elvállalta, és nagy ko¬molyan elfogadta a gyerek által felajánlott két dollár hét cent tiszteletdíjat, melyet körülbelül fél kilogramm aprópénz for¬májában öntött elé a malacperselyéből. Meleg szívvel nézett utána, látta rajta, megnyugodott, hogy az ügye avatott kezek¬be került.

Az íróasztalánál ebédelt, már ha ebédnek lehet nevezni azt a pár szem hasábburgonyát kapros, tejfölös salátával, amelyet két hívás közt bekapott. Telefonált a helyi rendőrségnek, hogy ellenőrizzen bizonyos adatokat, és felhívta Vermont meg New Hampshire illetékeseit is Parkland körözése ügyében. Felvette a kapcsolatot georgiai kollégájával, aki, sajnos, nem számol¬hatott be semmilyen eredményről. Lassan már mindenki James T. Parklandet és David Merricket kereste, de senki sem talált rájuk.

Gyors pillantást vetett az órájára, majd felhívta a helyi ál¬latmenhelyet, és megadta az elveszett kutya leírását ifjú ügyfele nevével és telefonszámával együtt. Nem volt kedve egész nap az irodájában ücsörögni, ezért fogta a fényképet, amelyet a kisfiú készített négylábú kedvencéről, és körbekocsikázott a városban.

Három órával később rá is talált King Kongra, a beszédes nevű, hatalmas, keverék kutyára. Az állat a Halászmóló egyik éttermének élelmiszerraktárában szunyókált békés jóllakott¬sággal. Mel kért egy erős, hosszú madzagot a tulajdonostól, melynek segítségével sikerült a szelíd, de csökönyös állatot autójához vonszolni a, majd betuszkolnia az anyósülésre. Félt, hogy King Kong meglép visszafelé menet, ezért rászíjazta a biztonsági övet. A kutya bensőséges közeledésnek vette moz¬dulatait, és barátságosan képen nyalta.

- Nem szép dolog tőled, hogy megszöktél! - feddte meg az állatot a lány, miután bemászott mellé a vezetőülésre. - Azt hitted, nem jövök rá, hogy a kóbor kutyuscsajokat hajkurászod a kikötőben, miközben a kis gazdád halálra aggódja magát mi¬attad? Téged persze csak a hancúrozás, meg a zabálás érde¬kel... Férfiak!

Kong, arcán a bűntudat legcsekélyebb jele nélkül elvigyo¬rodott, és vidáman kilihegett az ablakon.

- Van fogalmad egyáltalán, mit jelent az, hogy hűség? ¬- fordult az eb felé Mel, számonkérő éllel a hangjában. Kong ránézett, oldalra döntötte roppant termetét, majd a lány vállára hajtotta a fejét, és csábosan morogni kezdett.

- Engem ugyan nem veszel le a lábamról! Ismerem a fajtá¬dat, fiacskám. Mindig annak teszed a szépet, akivel éppen vagy. Na kopj le, öcskös, ha nem tudnád, haragszom rád!

Kisvártatva megadóan sóhajtott, és megvakargatta az állat füle tövét.

Sebastian épp akkor támasztotta ki a Harley Davidsonját, amikor Mel befordult az irodája melletti parkolóba. A férfi elismerő pillantást vetett a lány nyolcvankilós útitársára, és elvi¬gyorodott.

- Nők! Beleélem magam, hogy elmegyünk szórakozni ma este, erre te felszedsz magadnak egy másik pasit...

- Inkább az esetem, mint te - bólintott Mel. Kisimította a haját az arcából, letörölte a kutya csókjait a keze fejével, majd megkereste a madzag végét. - Különben is, mit akarsz itt? Ó! - sóhajtott fel, még mielőtt Sebastian válaszolhatott volna. - Moziba megyünk. El is felejtettem.

- Kösz, Sutherland, ez igazán hízelgő rám nézve ...

A lány kikapcsolta King Kong biztonsági övét, és megpróbálta maga után húzni a járdára.

- Jó kutya - jegyezte meg a férfi.

- Nem éppen - csóválta meg a fejét Mel. - Gyerünk, Kong, a kocsikázásnak vége!

Ezúttal azonban hiába ráncigálta az állatot, az csak ült li¬hegve, és vigyorgott, ráadásul tiszta szőr lett tőle az üléshuzat.

A férfinak tetszett a műsor, csillogó szemmel nekidőlt a motorháztetőnek, és keresztbe tette a lábát.

- Nem gondolkoztál még rajta, hogy elviszed egy engedel¬mességre szoktató tanfolyamra?

- Inkább javítóintézetbe - morogta a lány. - Különben nem az enyém.

Mel dühösen visszamászott a kocsiba.

- Egy ügyfelemé. Az isten szerelmére, Kong, told már ki innen a feneked!

Mintha csak arra várt volna, hogy megkérje, a kutya kiug¬rott, és közben sikeresen nekilökte a lányt Sebastiannek. A férfi ügyesen elkapta Melt a derekánál, és cinkos pillantást ve¬tett az állatra. Kong farkcsóválva figyelte őket.

- Megéred a pénzedet, te bestia! - sziszegte a lány. A kutya szemmel láthatóan egyetértett vele, bizonyságul bemutatta az összes trükköt, amelyet tudott: lefeküdt, átgördült a hátán, majd felült, és pacsira nyújtotta a mancsát.

Mel önfeledten elnevette magát; ekkor vette csak észre, hogy háttal még mindig Sebastian izmos mellkasának dől. Ösztönösen lefejtette magáról a kezét.

- Engedj el, légy szíves!

A férfi végigsimított a lány karján, és csak azután engedel¬meskedett.

- De szemérmes lettél!

- Talán sajnálod? - vetette hátra Mel önérzetesen a fejét.

Gondolta, megvárja, míg lehiggad egy kicsit, ezért kedvetle¬nül paskolgatni kezdte a farmerjának dörgölőző Kongot.

- Megtennél egy szívességet? Maradj kinn ezzel a szőrös dög¬gel, míg telefonálok, jó? A gazdája egy kisfiú, aki, számomra érthetetlen okból, nagyon szeretné visszakapni ezt a korcsot...

- Menj csak! - nyugtatta meg Sebastian a lányt, majd leha¬jolt, és megvakargatta az állat poros, sárgás bundáját.

Pár perccel azután, hogy Mel visszatért, a fiú már rohant is feléjük a járdán, piros pórázt húzva maga után.

- Hű! Szia, Kong!

A kutya már messziről észrevette gazdáját; elébe szaladt, körülugrálta, és boldogan csaholni kezdett. A kisfiú moccanni sem bírt egy darabig, de végül mégiscsak sikerült feltennie rá a pórázt, és szélesen mosolyogva odasétált Melhez.

- Hű, te tényleg szuper detektív vagy! Mint Sherlock Holmes, csak nőben! Nagyon szépen köszönöm.. tényleg. Tök jó voltál, néni!

- Köszönöm - fogadta el a lánya kissrác ünnepélyesen fe¬lé nyújtott kezét.

- Tartozom még valamivel?

- Nem, már kvittek vagyunk. Ígérd meg, hogy veszel egy címkét a nyakörvére, amelyre ráírod a nevét, meg a telefonszámodat! Nagyon megkönnyítenéd a dolgunkat, ha netalán máskor is kedve szottyanna egy kis kirándulásra.

- Oké, oké. Nem felejtem el. Majd szólok anyának. Gyere, Kong, megyünk haza!

Sietve elindultak, a kutya szabályosan vonszolta maga után a gyereket.

- Még egyszer köszi! - szólt vissza a fiú, és vidáman búcsút intett.

- Igazat mondott - dünnyögte Sebastian, miközben barátságosan megsimogatta Mel haját. - Jó voltál, néni.

A lány vállat vont, örült volna, ha nem hat rá ennyire a férfi kedvessége, érintése. - Fizetett érte.

- Képzelem, milyen vastag lehetsz.

Mel félrenézett, és elnevette magát.

- Mit akarsz, kerestem két dollárt meg hét centet! Ha kíván¬csi vagy, ma este ebből fogom venni a pattogatott kuko ...

Sebastian gyengéd csókja beléfojtotta a szót. Nem, nem is igazán csók volt, bizonygatta magának a lány, csak egy baráti puszi - az ajkára.

- Ezt most miért kaptam?

- Ezeregy okot felsorolhatnék - vigyorodott el a férfi, majd berúgta a motorját, és Mel kezébe nyomott egy bukósisakot. ¬Mássz fel, Sutherland! Utálok elkésni a moziból.

Ennél jobb kikapcsolódást keresve sem találhattak volna. A lány világéletében szerette a jó filmeket - mihelyt kialudtak a fények a moziban, megfeledkezhetett róla, hogy ő az új gye¬rek, aki csak komoly próbák után illeszkedhet be a többiek kö¬zé. Arról nem is beszélve, hogy a mozik megnyugtatóan egy¬formán néztek ki szinte mindenütt az országban, El Pasótól Tallahassee-ig, így legalább talált mindenütt valami ismerőset is, amibe belekapaszkodhatott.

Imádta a pattogatott kukorica meg a cukros üdítőitalok illa¬tát, még azt sem bánta, hogy ragacsos a padló, és az emberek hangosan nyüzsögnek mindaddig, míg el nem kezdődik a film. Gyakran a moziba menekült a külvilág elől, míg édesanyja mellett ide-oda vetette a sors. Itt nem számított, ki ő, és hol van éppen.

A félhomályos nézőtéren elbújhatott az emberek elől, és iz¬gatott várakozással nézett elébe a mintegy kétórás varázslatnak. Egy gyilkos lopózott az utcán, mire Mel - a többi néző¬vel együtt - borzongva hátradőlt, hogy tanúja legyen a jó és a rossz ezredszerre is izgalmas összecsapásának.

Ezúttal Sebastian és unokahúga, Morgana között kapott he¬lyet. Gyönyörű lány ez a Morgana, állapította meg magában.

Természetesen tisztában volt vele, mit pletykálnak az em¬berek Morgana Donovan Kirklandről - ő is számtalanszor hallotta már róla, hogy boszorkány. Nevetséges, gondolta mindig, és most, hogy személyesen is találkozott vele, még nevetsége¬sebbnek tartotta a feltételezést. Ki állíthat olyat, hogy ez a tün¬döklő szépség vihogó banya lenne, aki seprűre pattan, és báj¬italt kever?!

Ha a lány mégsem bánja, hogy ilyesmiről suttognak a háta mögött, az nyilván csak azért van, mert az efféle híresztelések fellendítik az üzlete forgalmát.

Morgana mellett Nash, a férje ült. Mel őt is ismerte, szeret¬te a filmjeit. Legutóbbi alkotása minden jegyeladási rekordot megdöntött, bár nem volt kimondottan horrorfilmnek nevez¬hető. Még ő is lélegzet-visszafojtva figyelte a legtöbb művét ¬azután nagyot nevetett magán utólag.

Nash Kirkland nem tartozott a kimondottan hollywoodi for¬gatókönyvírók közé. Nyitottnak, könnyednek tűnt, és szemmel láthatóan imádta a feleségét. A film alatt végig fogták egymás kezét, de nem azzal a nyálas érzelgősséggel, amelytől többnyire hányingere támadt, inkább egyfajta szótlan ragasz¬kodással, melyet szívből irigyelt.

Sebastian másik oldalán Anastasia ült. Fura, hogy egy ilyen végtelenül kedves lánynak nincsen udvarlója. Mel rögtön meg is rótta magát ostoba és némileg elfogult gondolatáért. Vannak nők - saját magát is beleértve -, akik nem látják szükségesnek, hogy mindenhová egy férfi karjába csimpaszkodva menjenek.

A lány majszolni kezdte a pattogatott kukoricát, és belefeledkezett a filmbe.

- Egyedül akarod megenni mindet?

- Hm? - fordult Mel a hang irányába szórakozottan. Úgy húzódott vissza, mintha darázs csípte volna meg: alig pár milliméter választotta el Sebastian ajkától. - Tessék?

- Én is kérek!

A lány egy pillanatig csak bámult a férfira. Különös. Mint¬ha izzana a szeme a sötétben... Amikor Sebastian megpöckölte az ölében fekvő pattogatott kukoricás zacskót, összerezzent, és pislogni kezdett.

- Á, persze. Vegyél nyugodtan!

A férfi így is tett, legalább akkora élvezetét lelve a lány zavarában, mint a vajas kukoricában.

Olyan ... friss illata van, állapította meg magában. Fél füllel, fél szemmel a film fordulatait követte, de azért hagyta, hogy olykor-olykor elkalandozzon a figyelme. Hálás volt, hogy a mo¬ziban megszokott szagok kavalkádja mellett beszívhatja a lány egyszerű gyümölcsillatát is. Ha nagyon összpontosított, még a szívverését is hallotta. Egyenletes, erős - amikor pedig egy iz¬galmas üldözéses jelenet vette kezdetét, megállt egy pillanatra, és hatalmasat dobbant.

Vajon ugyanígy dobbanna-e, ha megérintené? Ha felé ha¬jolna, és megcsókolná telt, festetlen ajkát?

Valószínűleg igen. Majd kideríti, határozta el magában. Nem állta meg, hogy egy kicsit bele ne kukkantson a gon¬dolataiba.

Buta liba! Ha tudja, hogy követi valaki, miért kószál este az utcán? Miért kell a nőket mindig ilyen ostobának vagy tehetet¬lennek beállítani? Tessék, beszalad a parkba. Sok eszed van, nyílt utcáról a bokrok közé rohanni, ahol észrevétlenül elvághatják a torkod! Tíz az egyhez, hogy mindjárt megbotlik ... nyert.

Ó, te jó ég, micsoda pofa! Ránézésre tíz év szigorított...

A lány bekapott pár szem pattogatott kukoricát, és Sebastian még hallotta, hogy azt kívánja, bár megsózta volna egy kicsivel jobban.

A gondolatáramlás ekkor akadozni kezdett, majd zavarossá vált. Bár a férfi már nem hallott semmit, látta Mel arcán, hogy rájött.

Rájött, hogy van még valaki az elméjében rajta kívül, és ösztönösen leámyékolta a gondolatait.

Hihetetlen, gondolta Sebastian. Nemcsak észrevette, hogy hallgatózom, de sikerült kizárnia az elméjéből... Családtagja¬it leszámítva kevés emberrel találkozott, aki képes lett volna erre.

Jelen van benne az erő, még ha nem is tud róla, állapította meg magában. Sőt. Kimondottan tagadja a létezését. Eljátszadozott a gondolattal, ne próbálkozzon-e még egyszer, csak¬hogy Ana is rájött időközben, mit művel.

- Elég, Sebastian! - szólt rá suttogva.

A férfi, vonakodva bár, de átadta magát a film élvezetének.

Egyszerre nyúltak Mellel a pattogatott kukoricáért, kezük egy pillanatra összeért. A lány megrezzent - Sebastian elvigyoro¬dott.

- Pizza - jelentette ki Morgana a moziból kilépve. - Ami belefér...

Nash megsimogatta a haját.

- Úgy emlékszem, idefelé jövet még a mexikói étterembe akartál menni.

A lány elmosolyodott, és a hasára tette a kezét. - Meggondoltuk magunkat...

- Én is pizzára szavazok - jegyezte meg Ana. - De szardella nélkül! - Melre pillantott. - Mit szólsz hozzá?

A lány hálás volt, hogy a társaság ilyen hamar befogadta. - Benne vagyok. Imádom a ...

- Mi most nem mehetünk veletek - vágott közbe Sebastian és a lány vállára tette a kezét.

Morgana elképedt pillantást vetett az unokabátyjára.

- Nem hiszek a fülemnek! Még soha életedben nem utasítottál vissza pizzát ... Elájulnál, ha látnád, mennyit bír enni ¬magyarázta Melnek csúfondáros mosollyal az ajkán.

- Mel túl gyakorlatias ahhoz, hogy csak úgy elájuljon - fe¬lelte Sebastian kifürkészhetetlen arccal. - A hihetetlen dol¬gokról egyszerűen nem vesz tudomást.

- Ne hagyd, hogy hecceljen! - figyelmeztette a lányt Ana, és meglepő fürgeséggel hasba vágta Sebastiant. - Te pedig, bátyuskám, igazán szánhatnál ránk egy kis időt. Régen lát¬tunk. Maradjatok még egy órát!

- Ma este sajnos nem lehet.

- Én szívesen ... - kezdte Mel.

- Majd én hazakísérem a hölgyet - biztosította Nash Sebastiant, és Melre kacsintott. - Három ilyen gyönyörű lányt bárhol, bármikor rám bízhatsz ...

- Hogy te milyen lovagias vagy! - paskolta meg férje arcát Morgana fintorogva. - Sajnos attól tartok, Sebastiannek más tervei vannak a barátnőjével.

- Nem vagyok a ...

- Pontosan - bólintott Sebastian, és megszorította Mel vállát. - Majd legközelebb tovább maradunk - ígérte unokatestvéreinek, és adott mindegyiküknek egy-egy cuppanós pu¬szit. - lsten veletek! - búcsúzott mindhármuktól, majd átka¬rolta a lány vállát, és ellentmondást nem tűrően a Harley felé irányította a lépteiket.

- Ide hallgass, Donovan, megállapodtunk, hogy ez nem randi! Szerettem volna velük menni, ugyanis farkaséhes vagyok!

A férfi kezébe nyomta a bukósisakot.

- Majd én megetetlek, ne aggódj!

- Kösz, de nem vagyok ló! - morogta a lány, és felvette a sisakot. - Egyedül is tudok enni.

Vetett még egy utolsó, sóvár pillantást a pizzéria felé tartó trióra, majd durcásan felült Sebastian mögé. Ritkán ment társasággal szórakozni - különösen ilyen társasággal, akik között ennyire otthonosan érezte magát. Csak azért nem haragudott meg komolyabban Sebastianre, mert végül is neki köszönhet¬te, hogy megismerkedhetett velük.

- Ne duzzogj!

- Soha nem duzzogok - ellenkezett Mel. Mikor kiszáguldottak a parkolóból, a biztonság kedvéért átkarolta a férfi derekát.

Szeretett motoron utazni - élvezte ennek a járműnek a sza¬badságát, a kockázatosságát. Talán, ha sikerül félretennie annyi pénzt, ő is vesz magának egyet. Igaz, előbb talán az au¬tóját kellene szerelőhöz vinnie. A karosszériára is ráférne a festés. A fürdőszobában is meg kellene javíttatnia a csapot, már évek óta csöpög. Egy újabb számítógép sem ártana, ami¬vel közvetlenül hozzáférhet a rendőrség adatbankjához, hogy ne kelljen állandóan telefonálgatnia - márpedig az is egy ki¬sebb vagyon.

Mindent összevetve, még legalább egy év, míg összeszedi a motorra a pénzt. Jelenlegi fizetéséből alig marad valami hó vé¬gére, igaz, most, hogy sikerült megcsípnie az Eddie-féle tol¬vajbandát, és megszabadítania az Underwritert egy tetemes kártérítési összegtől, csinos kis summát kap majd tiszteletdíj¬ként.

Miközben ezen járt az esze, a teste ösztönösen együtt hajolt Sebastiannel a kanyarokban. Nem is vette észre, hogy karja egyre szorosabban fonódik a férfi dereka köré.

Élvezte, ahogy a menetszél az arcába csap, ahogy simogat¬ja a bőrét, és - ismerte be magának kénytelen-kelletlen - élvezte a szoros közelséget is. A Harley olyan csábítóan duruzsolt alatta, mintha összeesküdött volna a férfival ellene.

Sebastiannek nagyon... figyelemreméltó teste van, állapította meg magában. Nem lehet nem észrevenni, miközben ilyen kis helyen kell osztozniuk. Vaj puha bőrdzsekije izmos hátat, széles vállat rejtett. A karja is izmos, fűzte tovább Mel a gondolatait. Nem mintha túlzott jelentőséget tulajdonított volna az ilyesminek, csak meglepte, hogy ilyen "foglalkozás" mellett ennyire jó formában legyen valaki.

Első látásra inkább teniszezőnek tűnt, mint jövendőmondónak.

Nyilván rengeteg ideje van két látomás között edzeni, lovagolni, vagy ki tudja, milyen sportot űzni.

Eltűnődött, milyen lenne, ha ő is megengedhetné magának, hogy saját lovat tartson.

Csak akkor eszmélt fel ábrándozásából, amikor a férfi rá¬fordult a százötvenhatos, kelet felé tartó autóútra.

- Hé! - kopogtatott a lány Sebastian bukósisakján. - Ide fi¬gyelj, eltévesztetted az utat!

. A férfi tisztán hallotta minden egyes szavát, mégis úgy tett, mintha nem értené, és megrázta a fejét.

- Tessék? Mondtál valamit?

- Igen, mondtam valamit! - fakadt ki Mel, de végül is azt tette, amire Sebastian számított: olyan közel hajolt hozzá, hogy a vastag ruhadarabokon keresztül is érezni lehetett nőies idomait. - Mégpedig azt, hogy rossz irányba mégy! Tíz mérfölddel elhagytuk a házam.

- Tudom, hol laksz.

A lány felszisszent, és továbbra is túlkiabálva a motor dübörgését, a férfira támadt.

- Akkor mi az ördögöt keresünk itt?!

- Kellemes az este, gondoltam, kirándulhatnánk egyet.

Igen, tényleg kellemes, ismerte el magában Mel, csakhogy őt nem kérdezte senki!

- De én nem akarok kirándulni!

- Most az egyszer tévedsz.

- Csakugyan? Miért, hová megyünk?

Sebastian megelőzött egy autót, és felgyorsított százra. - Utahba.

A lány jó tízmérföldnyivel később tudta csak becsukni a száját.

Hajnali háromkor pihentek meg először egy kis bolttal egy¬beépített benzinkút parkolójában. Mel álmosan pislogott a halogénlámpák kísérteties fényében.

Elméje azonban friss maradt, fáradtsága, nyűgössége és in¬gerültsége ellenére a majd négyórás motorozás után is.

És csak úgy ontotta magából a jobbnál jobb ötleteket Sebastian Donovan megkínzására, majd meggyilkolására.

Borzasztóan sajnálatos, hogy nem hozta magával a puská¬ját - most egyszerűen agyonlőhetné. Gyors, tiszta munka vol¬na. Azután fel pattanna a motorra a tetemmel, és belevetné az egyik elhagyott mellékút mentén húzódó árokba. Hetekig, sőt, ha szerencséje van, évekig nem találnának rá.

Elkezdett fel-alá járkálni a parkolóban, hogy megmozgassa elgémberedett tagjait. Néha-néha elhúzott mellette egy nyerges vontató a hátsó úton, hogy elkerülje a hatósági mázsálóhá¬zat, de ettől eltekintve csend volt, és nyugalom. Egyszer pré¬rifarkasra emlékeztető vonyítást hallott, de nem törődött vele.

Remélte, hogy az emberek még itt, az isten háta mögött is tartanak kutyát.

El kellett ismernie, Sebastian ügyesen a csőbe húzta - meg sem álltak, míg el nem érték Fresnót. Dühösen odébb rúgott egy üres coca-colás-dobozt - innen gyalog, még ha akarna, sem mehetne vissza Montereybe. Amikor leugrott a motorról, püfölni kezdte a férfit, és válogatott szitkokat vágott a fejéhez. Sebastian nem védekezett, megvárta, míg kidühöngi magát. Miután valamelyest lehiggadt, közölte vele, James T. Parkland nyomában vannak, és hogy látnia kell a motelt, ahol az első nő szobát vett ki maga és David számára.

Mintha létezne az az átkozott motel, rúgott bele a szerencsétlen coca-colás-dobozba a lány újra. Csak nem várja tőle, hogy elhiggye a kisded meséit, létezik Utah-ban olyan motel amely előtt egy dinoszaurusz áll?

Pedig a férfi pontosan ezt várta.

És most itt volt fáradtan, éhesen, deréktól lefelé zsibbadtan valami elhagyott, hátsó úton egy hibbant "látnok" társaságában, kétszázötven mérföldre az otthonától, tizenegy dollárral és nyolcvanhat centtel a zsebében.

- Sutherland!

A lány megpördült, és elkapta a csokit, amit a férfi feléje dobott. Szívesen nekirontott volna, de az üdítősdoboz még csak ezután érkezett.

- Ide figyelj, Donovan! - kezdte, de Sebastian épp a ben¬zintöltővel volt elfoglalva. Megkerülte hát a motort, és közben lehámozta a csomagolópapírt a csokiról. - Saját irodám van, várnak rám az ügyfeleim. Nem érek rá vadludakra vadászni az éjszaka kellős közepén!

- Sátoroztál már?

- Tessék? Nem.

- Én már sátoroztam, fenn, a Sierra Nevadában, nem messze innen. Nagyon békés hely.

- Ha most azonnal nem fordulsz vissza, és viszel haza, még egy annál is békésebb helyre kerülsz perceken belül, örökre!

Mélyen egymás szemébe néztek - érdekes módon a férfi cseppet sem tűnt fáradtnak. Ez nem igazság! - dühöngött ma¬gában Mel. Négy óra motorozás után, hajnali háromkor is olyan friss, mintha egy hetet töltött volna valami méregdrága gyógyfürdőhelyen!

Nyugodt, kipihent külseje alatt azonban izgatott várakozás lüktetett, mely a lányt is magával ragadta. Szégyellte, hogy így van, ezért elfordult, és nagyot harapott a csokoládéba.

- Te megőrültél! Nem mehetünk Utah-ba! Tudod, milyen messze van innen?

Sebastiannek nem kellett igénybe vennie látnoki képességeit ahhoz, hogy észrevegye, a lány ellenállása gyengül, és csak megjátssza, hogy dühös.

- Persze, hogy tudom. Montereytől úgy ötszáz mérföldnyire. Kivette a tankból a benzintöltőt, és visszaakasztotta a kútra. - Fel a fejjel, Sutherland, már túlvagyunk a felén!

Mel feladta a harcot.

- Kell, hogy legyen egy buszmegálló itt valahol! - morog¬ta, majd felhúzta a férfi bőrdzsekijét, és elindult a rikító neonlámpákkal kivilágított bolt felé. Sebastian eléállt, mire a lány durván odébb lökte. Taktikát váltott.

- Itt állt meg Parkland Daviddel- jegyezte meg a férfi halkan.

A lány megmerevedett.

- Itt adta át annak a nőnek. Sokkal lassabban ért ide, mint mi, mert nagy forgalomban jöttek, és Parkland ideges volt, mert állandóan figyelnie kellett a visszapillantó tükröt, nem üldözik-e a rendőrök. Este nyolcra beszélték meg a találkozót.

- Baromság - vetette oda Mel bizonytalanul, és elszorult a torka.

- Az előbb megmutattam az eladónak a rajzot - folytatta a férfi. - Azonnal felismerte. Jimmy nagyon feldühítette, mert keresztben állt be a parkolóba. Végig rajta tartotta a szemét, a fiú ugyanis nagyon idegesnek látszott; és attól félt, lopni akar. Jimmy, szerencsére, fizetett.

A lány fürkész pillantást vetett a férfira, majd feléje nyúj¬totta a kezét.

- Add ide a rajzot!

Sebastian felsóhajtott, és a bőrdzsekije felső zsebe felé nyúlt. Lassan, nyugodtan húzta el a cipzárt, közben finoman végigsimított Mel mellén. Egy szívdobbanásnyi ideig úgy tett, mintha nem találná, végül előhúzta a képet.

A lány érezte, túl szaporán veszi a levegőt, és sokkal izgatottabb annál, mint amire ez a rövid érintés okot adhatna. Szikrázó szemmel kapta ki Sebastian kezéből a rajzot, hátha sikerül elhitetnie vele, hogy izgatottsága csak amiatt van, mert dühös rá. Sietős léptekkel elindult a bolt felé.

Míg Mel ellenőrizte, igazat mondott-e, a férfi visszacsavarta a tanksapkát, és eltolta a motort a kúttól.

A lány öt percen belül visszatért. A szeme sötéten csillogott. Megcsóválta a fejét, és határozott mozdulattal visszatette a képet a dzseki felső zsebébe. Nem volt kedve gondolkodni a dolgon, még nem. Majd később alaposan megrágja magában - most azonban cselekednie kell.

- Minden úgy történt, ahogy mondtad - ismerte el halkan. - Menjünk!

Nem mert aludni - a száguldó motorkerékpáron öngyilkos¬ság lett volna. Elméje mégis félálomszerű állapotba került, emlékképek úsztak el lelki szemei előtt. Nagyon is ismerős¬nek tűnt neki az éjszakai utazás gyerekkorából - akkor sem tudhatta, hová is tartanak pontosan, és mit fognak tenni, ha odaérnek.

Édesanyja nagyon szeretett úttalan utakon vezetni, közben pedig bömböltette a rádiót. Eszébe jutott, milyen kényelmesen el lehetett nyúlni az első ülésen, úgy, hogy a fejét az édesany¬ja ölébe hajtotta. Oly sokáig reménykedett, hogy éppen az lesz az utolsó állomás, és megtalálják végre az igazi otthonukat...

Az emlékezéstől meg a fáradtságtól elcsigázva feje Sebastian hátára hullott. Azonnal felrezzent, és erőnek erejével kényszerítette magát, hogy nyitva tartsa a szemét.

- Megálljunk egy kicsit? - szólt hátra a férfi. - Tartsunk pi¬henőt?

- Ne, csak menj!

Hajnalban álltak csak meg néhány percre, Devil's Playground közelében. A férfi kávét rendelt, Mel pedig koffeines üdítőt és cukormázas péksüteményt.

- Nyugodtan vehettél volna rendes reggelit is - fordult felé Sebastian.

- Szerintem ez a rendes reggeli - sóhajtott a lány elégedet¬ten, és lenyalta az ujjáról a cukormázat. - Fácánsültnek sem örültem volna jobban...

A férfi bűntudatos pillantást vetett Mel karikás szemére. Sajnálta is, meg nem is, hogy csak így magával rángatta. Ösztönösen cselekedett - úgy érezte, ezt kell tennie.

Amikor átkarolta a lányt, az mozdulatlanná dermedt, de csak egy pillanatra. Nyilván érezte, pusztán baráti, támogató gesztusról van szó, semmi többről.

- Nemsokára ott leszünk - jegyezte meg vigasztalóan Sebastian. - Még egy óra.

Mel bólintott. Bíznia kellett a férfiban, nem maradt más vá¬lasztása. Bíznia benne, és a saját megérzésében is, amely azt súgta, jó úton jár.

- Nagyon remélem, eredményes lesz ez a kis kirándulás.

- Majd meglátod.

- Ajánlom is!

A lány álmosan Sebastian vállára hajtotta a fejét, ajka egy pillanatra a férfi nyakához ért. Meleg, jóleső érzés töltötte el mindkettejüket. Hirtelen észbe kapott, a szeme tágra nyílt.

- Ne haragudj! Nagyon fáradt vagyok.

Elhúzódott volna, de Sebastian nem hagyta. - Pihenj csak! Nézd, most kel fel a nap!

Miközben gyönyörködve figyelték a napfelkeltét, Mel is¬mét a férfi vállára hajtotta a fejét, bár kissé visszafogottabban, mint az előbb. A sivatag lassan fénybe borult, a nap vöröslő korongja bíborra festette az alacsonyan úszó fellegeket. A sár¬gás homok előbb rózsás, majd narancsos, végül aranyszínt öl¬tött. Egy órán belül a nap perzselő sugarai kiszívnak minden színt a tájból, de most, ebben a csendes, ünnepélyes pillanatban minden szép volt, mint egy festményen.

Ez a perc őszinteséget kívánt, márpedig, ha a lány őszinte akart lenni magához, be kellett ismernie, Sebastian nem közömbös a számára. Hozzábújt, és úgy érezte, összetartoznak. Kapcsolatuk finoman bontogatni kezdte a szárnyait, szavak nélkül is értették, mi megy végbe közöttük.

A férfi ránézett, ő viszonozta a pillantását. Nem kellett ide több kérdés, nem kellett több fontolgatás. Csókjuk igazolta önmagát. Bármi bontogatta is bimbóját a lelkében, Mel túl fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy harcoljon ellene.

Sebastian még többet akart - és tudta, ha most kérné, meg is kapná. Nem szerette volna azonban kihasználni a lány elcsigázottságát, ezért nagyon ügyelt rá, hogy csókja a kölcsönös vonzalom bensőséges varázsánál ne váltson ki többet Melből. Végül megnyugodva húzódott el a lánytól, mert most már biz¬tosra vette, ami kettejük közt kezdett kibontakozni, nem vesz¬het el soha.

Szótlanul felültek a Harleyra, és folytatták útjukat a nap, az¬az kelet felé.

Utah déli részén, nem messze az arizonai határtól - és épp elég közel Vegashoz, hogy könnyen vagyonokat lehessen veszteni - kirakatok sora húzódott hosszan egymás mellett, az út mentén. A kisváros, merthogy az volt, büszkélkedhetett még egy benzinkúttal, egy kis kávézóval és egy huszonöt szo¬bás motellel, melynek hatalmas, műanyag brontoszaurusz állt a parkolója közepén.

- Ó! - sápadt el Mel, amikor észrevette a lepattogzott festékű dinoszauruszt. - Te jó ég ... !

Amikor leszállt a motorról, lába nem csak a fáradtságtól re¬megett.

- Menjünk be, hátha ébren van már valaki! - karolt belé Sebastian. Elindultak a fogadópult felé.

- Te tényleg láttad!

- Úgy tűnik - bólintott a férfi. A lány megtántorodott, de Sebastian fürgén átkarolta. Vajon mitől gyengült el ennyire hirtelen? - tette föl magában a férfi a kérdést elégedetten. - Míg itt vagyunk, kiveszek neked egy szobát.

- Jól vagyok - tett egy bizonytalan elhárító mozdulatot Mel. Elájulni ráérek később is, tette hozzá gondolatban. Most arra volt szüksége, hogy mozogjon, ne álljon meg egy pilla¬natra sem. Beléptek a hallba, melynek fülledt levegőjét egy ventilátor kavargatta unottan.

Sebastian rácsapott a csengőre a fogadópulton. Pillanato¬kan belül papucscsoszogást hallottak a fakó, virágos függöny mögül.

Álmosságtól duzzadt szemű, borotválatlan férfi jelent meg előttük fehér atlétatrikóban és kitérdelt farmerban.

- Segíthetek?

- Igen - bólintott Sebastian, és elővette a pénztárcáját. - Szeretnénk kivenni a tizenötös szobát. - Azzal letett egy ropo¬gós zöld hasút a pultra.

- Épp üres - akasztotta le a férfi a kulcsot a tábláról a háta mögül. - Huszonnyolc egy éjszakára. Kávézó lejjebb az út mentén, non-stop reggelivel. Bejelentkeznek?

Miután elintézték a formaságokat, Sebastian letett még egy húszast a pultra, David fényképévei együtt.

- Látta ezt a kisfiút? Úgy három hónappal ezelőtt lehetett itt.

A férfi sóvár pillantást vetett a húszasra, a fényképre vi¬szont rá sem hederített.

- Nem emlékezhetek mindenkire, aki megszáll minálunk.

- Egy vonzó, harminc körüli, vörös hajú nővel érkezett, aki egy közepes méretű Chevyt vezetett.

- Igen, talán jártak itt, de ... Tudja, igyekszem a magam dol¬gával törődni, és nem ütni az orrom a másokéba.

Mel finoman félretolta Sebastiant a könyökével.

- Okosabb fiú vagy te annál, hogy ne emlékezz egy csinos nőre, különösen, ha egy cuki kisbabával érkezik, egyedül. Talán még tanácsot is adtál neki, hol vehet pelenkát meg friss tejet.

A férfi vállat vont, majd vakarózni kezdett.

- Mondtam már, nem törődöm a más gondjával.

- Majd törődsz a magadéval - vetette oda Mel fagyos hangon. - Az imént Donovan ügynök... akarom mondani Donovan úr azt kérdezte - folytatta, és elégedetten látta, hogy a portás szeme elkerekedik -, láttad-e a kisfiút? Ajánlom, gon¬dold át még egyszer!

A férfi fürkésző pillantást vetett rájuk. - Maguk zsaruk? FBI, ilyesmi?

Mel csak mosolygott.

- Maradjunk az "ilyesmi"-nél! Mindenkinek jobb lesz úgy ...

- Nyugodt helyez, higgyék el nekem!

- Látom. Éppen ezért biztos vagyok benne, ha megszállt itt egy vonzó, idegen nő egyedül egy babával, nem felejted el olyan könnyen. Ritkán találkozol itt hasonlóval...

- Csak egy éjszakára maradt. Készpénzzel fizetett, előre. A baba sokat sírt, de szerencsére hamar elaltatta. Kora reggel már mentek is tovább.

Mel szeme reménykedve megvillant, de a hangja továbbra is hűvös maradt.

- Halljuk a nevét, pajtás!

- Mégis, minek néz engem? Különleges tudakozónak?

- Vezetsz vendégkönyvet, ugye? - kérdezett vissza Mel, majd rátette a mutatóujját a húszasra, és egy centiméternyivel előrébb tolta. - Szerintem még azt is tudod, milyen telefonszá¬mokat hívott a szobájából. Keresd elő szépen, a társam talán még hálás is lesz neked!

A férfi morogva szitkozódni kezdett, majd elővett egy kartondobozt a pult alól.

- A hívott telefonszámok listája. A vendégkönyvet nézzék meg maguk!

Mel belelapozott a vendégkönyvbe, aztán úgy döntött, átengedi Sebastiannek. Kezdett hinni neki, és biztosra vette, bamarabb megtalálja a nevet, mint ő.

Így is lett.

- Susan White? Gondolom, nem mutatta meg a személyiga¬zolványát.

- Készpénzzel fizetett - mentegetőzött a férfi, és széttárta a karját. - Ugye, nem várják tőlem, hogy megmotozzam a vendégeimet? Mellesleg egy távhívása volt - folytatta, a listára mutatva. - Az is a kezelő segítségével.

Mel elővette a jegyzetfüzetét.

- Halljuk a napot és az időpontot!

Lejegyezte az adatokat.

- Még egy utolsó kérdés, barátom. Ajánlom, ne próbálj át¬ejteni! Meg mernél esküdni rá, akár bíróság előtt is, hogy ezt a babát... - Felmutatta a fényképet. - Nézd meg jó alaposan! Szóval, hogy ezt a babát láttad vele?

A férfi kelletlenül bólintott.

- Igen, ha muszáj. De azért inkább nem mennék bíróságra. Talán az is elég, ha maguknak mondom. Egészen biztos, hogy ezt a babát láttam. Emlékszem a kis gödröcskére az állán, meg a mókás vöröses hajára is.

- Kösz. Nagyon sokat segítettél - veregette meg a vállát Mel mosolyogva. A legszívesebben elbőgte volna magát, de nem tehette. Még nem. Miközben Sebastian eltette a fényké¬pet, és adott még egy húszast a portásnak, ki sétált a szálloda elé.

- Minden rendben? - kérdezte a látnok, miután csatlakozott hozzá.

- Persze, jól vagyok.

- Meg kell néznem a szobát, Mel.

- Jól van.

- Megvárhatsz itt kinn is, ha akarsz.

- Ugyan, szívesen elkísérlek.

Szótlanul felmentek az emeletre, végigsétáltak a kopott fo¬lyosón, és megkeresték a tizenötöst. Sebastian elfordította a kulcsot a zárban, és beléptek a dohos falak közé. A lány leült az ágyra, és próbált uralkodni az érzelmein, a férfi tekintete befelé fordult.

Megjelent előtte a baba, ahogy egy kis matracon alszik a padlón, és nyöszörög zavaros álmában.

A vörös hajú nő égve hagyta a villanyt a fürdőszobában egész éjjel, hogy könnyen megtalálja Davidet, ha esetleg felébredne, és sírni kezdene. Tévézett egy kicsit, majd lebonyo¬lított egy távolsági hívást.

Természetesen nem Susan White-nak hívták. Annyi álne¬vet használt már az évek során, hogy Sebastiannek nem ment könnyen rálelni az igazira - de végül sikerült. Linda. A Su¬sant sem használta túl sokáig, azóta megint másképp hívták.

Mégpedig azért, mert elvállalt egy újabb "üzletet", és pár héttel ezelőtt egy másik elrabolt kisbabát hozott magával ide.

Ha Mel kicsit megnyugodott, elmondja neki ezt is. Leült mellé az ágyra, és a vállára tette a kezét. A lány nem mozdult, csak maga elé meredt a semmibe.

- Nem akarom tudni, hogyan csináltad. Később..., de most ne beszéljünk róla. Rendben? - Rendben.

- Ebben a szobában szálltak meg.

- Igen.

- Davidnek nincs semmi baja, ugye?

- Nincs.

Mel beharapta a szája szélét. - Hová vitte innen?

- Texasba, de nem tudja, onnan hová vitték tovább. Ő ugyanis csak az egyik fogaskerék a gépezetben.

A lány felsóhajtott, kétszer egymás után.

- Georgia a következő állomás, ugye? Biztos vagy benne?

- Igen.

Mel keze ökölbe szorult az ölében. - Azon belül? Nem tudod pontosan?

Sebastian nagyon fáradtnak érezte már magát, fáradtabb¬nak, mint szerette volna. Ha utánanéz, még kimerültebb lesz, mégis meg kellett tennie, a lány kedvéért. De nem itt. Túl sok szomorú történetet őriznek ezek a falak.

- Ki kell mennem, a levegőre. Adj egy percet!

Mel bólintott, és a férfi elhagyta a szobát. Múlt az idő, sze¬rencsére a késztetés is, hogy jól kisírja magát. Nem mintha a gyengeség jelének tartotta volna a könnyeket, csak éppen tel¬jességgel haszontalannak.

Amikor Sebastian visszatért, még mindig száraz volt a szeme.

A férfi sokkal sápadtabbnak és sokkal elcsigázottabbnak tűnt, mint mikor kiment. Fura, hogy pár perce még nem vette észre, milyen karikás a szeme. Nyilván, mert az ő érzékei is sokat tompultak a fáradtságtól.

Önkéntelenül is felállt, és megragadta Sebastian kezét. A család, az otthon, a bensőséges kapcsolatok hiánya miatt rit¬kán mutatta ki az érzéseit, ritkán érintett meg másokat, most mégis így tett.

- Neked talán még nagyobb szükséged lenne alvásra, mint nekem ... Miért nem dőlsz le egy órára? Majd utána kigondoljuk, hogyan tovább.

A férfi nem válaszolt, csak felfelé fordította a lány mindkét tenyerét. Vajon elhiszi neki, mennyi mindent lát benne?

- Az erős kagylónak nem mindig vastag a héja - dünnyög¬te halkan, és Mel szemébe nézett. - Kívül kemény vagy, de a szíved nagyon is lágy. Csábítóan az ...

Sebastian ezután olyat tett, ami egyszerre felrázta és elbó¬dította a lányt: az ajkához emelte a kezét. Még soha nem csó¬kolt kezet Melnek senki - ő meg eddig szentül hitte, ez csak egy szentimentális, szappanoperába illő gesztus. Belátta, tévedett. Izgató, egyszersmind megindító élmény volt.

- Atlantában van, a déli külvárosban; Forest Parknak hívják a helyet.

A lány megszorította a férfi kezét, majd összekulcsolták az ujjaikat. Lehet, hogy eddig csak azt hitte el, amit látott vagy bizonyítékot talált rá, most már azonban nem törődött ilyesmikkel.

- Dőlj le egy kicsit! - utasította Sebastiant felélénkülve, és az ágyhoz vezette. - Én addig felhívom az FBI-t, meg a legközelebbi repülőteret.

Nincsenek megjegyzések:

Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes