A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2010. november 3., szerda

NORA ROBERTS: BŰBÁJOSOK 7. rész

1.

A lány egy férfit látott álmában, aki róla álmodott - de ébren, nyitott szemmel. Szokatlan élességgel jelent meg előtte az alakja, ahogy ott áll egy széles, sötét ablakban, a kezét lazán leeresztve maga mellé, de az arcán feszültség és eltökéltség tükröződött. És a szeme... mély, engesztelhetetlen, szürke. Szívdobogtatóan szürke, állapította meg, miközben a másik oldalára fordult az ágyban. Van benne némi kék is - egyik pillanatban szirtfalból kihasított sziklára, a másikban pedig nyugodt, tiszta vizű tóra emlékeztette.

Fura. Az arcát igazából nem is látta - csak a szemét, azt a felkavaró, elragadó szemét -, mégis sejtette, hogy komor és gondterhelt.

Azt is tudta, hogy a férfi rá gondol, sőt, mintha látná is.

Felsétált az álombéli ablakhoz, megállt vele szemközt, és a szemébe nézett. Maga sem értette, miért, de biztosra vette, ha felé nyújtaná a kezét, ujjai áthatolnának az üvegen, és meg¬érinthetné.

Ha akarná.

Ö azonban nem akarta. Dobálni kezdte magát az ágyon, érthetetlen szavakat motyogott, és közben jól belegabalyodott aZ ágyneműjébe. Mel Sutherlandet még álmában sem lehetett rávenni semmilyen ésszerűtlen cselekedetre. Az élet jól felismerhető törvényszerűségeken alapszik, és ő, mint az emberek többsége, már gyerekkorában megtanulta, jobb, ha nem kacérkodik e törvények megkerülésével.

Így hát nem nyúlt a férfi felé az üvegen át, inkább vadul forgolódni kezdett az ágyában - sikerült is a padlóra pofoznia a párnáját -, ahogy próbálta elhessegetni az álmát.

A kép lassan halványulni kezdett, ő pedig megkönnyebbülten, bár némiképp csalódottan mély, álomtalan alvásba merült.

Pár órával később, amikor felébredt az éjjeliszekrényen vad csörömpölésbe kezdő Miki egeres ébresztőóra hangjára, különös álma már mélyen a tudattalanjába süllyedt. Gyakorlott mozdulattal lecsapta a vekkert, és ismét csend telepedett a szobára. Miután Mel legalább akkora fegyelmezettségre szoktatta a testét, mint az elméjét, nem fenyegette a veszély, hogy a fejére húzza a paplant, és alszik tovább.

Felült, majd ásítva beletúrt kócos, sötétszőke hajába. Mohazöld szeme, melyet ismeretlen édesapjától örökölt, pillanatok alatt kitisztult, s csodálkozó pillantást vetett az összedúlt ágyneműre.

Mel Gibsonnal álmodtam volna? - tűnődött sóhajtva, miközben lerúgta a takarót a padlóra. Miért is ne? Senki nem várhatja tőle, hogy úgy aludjon, mint egy kisbaba, azok után - pontosabban: előtt -, ami ma vár rá. Kikászálódott az ágyból, felkapta a padlóról testéhez simuló, rövid futónadrágját, felhúzta a póló alá, amelyben aludt, és pár perccel később kilépett a friss kora reggeli levegőre, hogy neki vágjon szokásos hárommérföldes kocogás adagjának.

Miután becsukta az ajtót maga mögött, megpuszilta az ujjai hegyét, és hármat koppantott velük a kukucskáló nyílása alatt. Nagyon szerette az otthonát, és bár már négy éve itt lakott, elmondhatatlanul hálás volt minden újabb napért.

Nem mintha luxusvilla lett volna, fűzte tovább a gondolatait, miközben bemelegített pár nyújtógyakorlattal. Csak egy kis stukkós házikó, amely egy mosoda meg egy küszködő könyvelőcég között húzódott meg - de az ő igényeinek pont megfelelt

Elhaladt mell ette egy autó, és a sofőr elismerően füttyentett hosszú, izmos combja láttán, de ő figyelemre sem méltatta Nem a külseje miatt futott, hanem mert tudta, a rendszeres testmozgás fegyelmezi a testet meg az elmét. Magánnyomozóként nem engedhette meg magának, hogy e kettő közül bármelyik is ellustuljon, ha nem akarta egy szép nap munka nélkül, rosszabb esetben holtan találni magát. És Mel egyiket sem találta túl vonzó lehetőségnek.

Kényelmes tempóban kocogni kezdett, élvezte, ahogy a cipője rugalmasan visszapattan az aszfaltról, közben gyönyörködve figyelte a keleti égbolton a felkelő nap narancsszínű gömbjét, mely csodálatos időt ígért. Augusztusban jártak, és már előre félt, milyen meleg lesz Los Angelesben. Szerencsére itt, Montereyben örök tavasz uralkodott - bármit mutatott is a naptár, virágillatú, friss levegő fogadta az ideérkezőt.

Ilyen korai órán alig lehetett látni egy-két autót az utakon.

Itt, a belvárosban még kocogókkal is ritkán találkozott - ha a tengerpartra menne, egészen más lenne a helyzet, Mel azonban szeretett egyedül futni.

Izmai kezdtek bemelegedni, a vékony izzadtságréteg egészséges csillogást kölcsönzött bőrének. Addig növelte az iramot, míg fel nem vette szokásos tempóját, mely úgy beléidegződött már az évek során, mint a levegővétel.

Az első mérföld alatt igyekezett lecsendesíteni az elméjét, hogy érzékei a lehető legpontosabb képet adhassák a környezetéről. Eldübörgött mellette egy autó, nyilván lyukas lehetett a kipufogócsöve. A kocsi a stoptáblánál a látszat kedvéért lassított egy picit, majd megállás nélkül továbbhajtott.

Mel már sorolta is magában az adatait, nem azért, hogy később feljelenthesse, csak hogy ne essen ki a gyakorlatból. Sötétkék, nyolcvankettes Plymouth kupé, horpadt a vezető melletti ajtó. Kaliforniai rendszámtábla: ACR 2289.

Egy fiatalember hason fekve heverészett a ligetben, a füvön. Amikor a lány elfutott mellette, felült, nyújtózni kezdett, és bekapcsolta hordozható rádióját.

Egyetemista, aki nekivágott, hogy beutazza stoppal az országot, állapította meg magában a nyomozónő. Tempóján szemernyit sem lassítva, szemügyre vette a hátizsákját. Kék, tetején az amerikai zászló, haja színe barna, és ... Halljuk a dal címét! - utasította az elméjét, amikor már alig jutott el hozzá valami halk duruzsolás a rádió műsorából.

Bruce Springsteen: Cover Me, azaz "Borulj rám!" - érkezett a válasz egy pillanattal később.

Örökzöld dal, gondolta mosolyogva, és befordult a sarkon. Hamarosan megcsapta az orrát a közeli pékségből a friss kenyér jól ismert, isteni illata, mintha jó reggelt kívánt volna neki. Pár méterrel odébb nyíló rózsák szagát érezte a levegőben. Óvatosan körbekémlelt, mielőtt mélyen belélegezte volna. A virágok iránti vonzalmát a gyengéi közt tartotta számon, és még édesanyjának sem beszélt róla sohasem. A fák levelei finoman rezegtek a part felől érkező szellőben, mely a tenger sós levegőjét hozta magával.

Mel nem cserélte volna el semmiért, amit elért, hogy öntudatos és független, erős nőként élhetett. Boldogsággal töltötte el, hogy ide tartozik, hogy ismeri ezeket az utcákat. Hogy itt élhet, itt maradhat, és nem kell többé útnak indulnia éjnek idején a nagy, rozoga furgonnal, ha édesanyjának úgy tartja kedve.

Ideje mennünk, Mary Ellen. Eleget időztünk itt, irány észak! Meglátod, milyen jó lesz ...

És már mentek is az édesanyjával, akit ugyan nagyon szeretett, de legalább így utólag be kellett látnia, hogy kettejük közül inkább ő volt a gyerek. Csak kuporgott mellette a szakadt, hevenyészve megragasztott anyósülésen, miközben a fényszórók végigsöpörtek az úton, mely új helyre, új iskolába, új emberek közé vitte.

Soha nem telepedtek le sehol, és soha nem töltöttek egy helyen annyi időt, hogy beilleszkedhessen. Édesanyjának mindenütt hamar "viszketni kezdett a talpa", legalábbis ő így mondta, és már mentek is tovább. Mel hozzászokott, hogy az országút az otthona - már, ha hozzá lehet szokni ehhez egyáltalán.

Ez természetesen már a múlté. Vett édesanyjának egy modern, kényelmes lakókocsit - ami azt illeti, a részleteit még két évig fizetnie kell -, és az asszony azóta a hetedik mennyországban érzi magát. Új álmok, új államok várnak rá, a végtelenségig.

Mel, érthető okból, mindig szeretett volna letelepedni valahol. Igaz, Los Angeles nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit, de legalább ízelítőt kapott, milyen is gyökeret ereszteni egy helyen. Két gyötrelmes, de nagyon tanulságos évet töltött a Los Angeles-i rendőrkapitányságon. Ekkorra már biztosra vette, hogy a bűnüldözésnek fogja szentelni az életét, még akkor is, ha borsózott a háta a parkoló- meg bírságcédulák írogatásától.

Északra költözött, és megnyitotta a Sutherland Nyomozó irodát. Igaz, most is ki kellett töltenie jó néhány - esetenként vagonnyi - nyomtatványt, de ezek legalább a saját nyomtatványai voltak.

Félúton fürgén megfordult, és már kocogott is visszafelé.

Mint mindig, most is elégedettség töltötte el, hogy teste ilyen gyorsan és pontosan engedelmeskedik akaratának. Nem mindig ment ez ilyen jól - kamaszkorában túl magasra nőtt a súlyához képest, következésképp meglehetősen esetlenül mozgott; nem telt el hét anélkül, hogy meg ne sérült volna a térde vagy a könyöke. Hosszú évek kitartó, fegyelmezett munkájának köszönheti, hogy ma már tornászokat megszégyenítő ügyességgel uralja a testét.

Huszonnyolc éves múlt, és egyedülálló. Nem bánta, hogy nem ment férjhez, a családos élet csak elpuhította volna - márpedig egy rendőrnyomozó lány legyen karcsú meg ruganyos. Hosszú, vékony combja, amely miatt nyakiglábnak és égimeszelőnek csúfolták gyerekkorában, mára erőssé, atletikussá és - tette hozzá elégedetten - mutatóssá izmosodott.

Egy bérház nyitott ablakából egészséges, követelőző babasírás hallatszott. Mel hangulata hirtelen mélabúsra fordult.

Egy baba. Mint Rose kisbabája. A drága, pufók arcú David...

Mel futott tovább - pontosabban szólva, vitte tovább a lába -, de elméjében vadul kavarogtak a képek.

Látta maga előtt Rose-t, az ártatlan, kissé habókos Rose-t kócos, vörös hajával, csúfondáros mosolyával. Bár Mel nem volt társasági ember, pillanatok alatt összebarátkoztak.

Rose egy kis olasz étteremben pincérnősködött, kétsaroknyira Mel irodájától. Hamar beszédbe elegyedtek, bár eleinte Rose legalább kétszer annyit csacsogott, mint ő - egy tányér spagetti meg egy csésze cappuccino fölött.

Mel mindig csodálta a lányt, olyan ügyesen egyensúlyozott a tálcákkal, még azután is, hogy a hasa szépen gömbölyödni kezdett a köténye alatt. Boldogan mesélte, milyen türelmetlenül várják már Stannel első gyermekük születését.

Melt is meghívták a babaváró bulijukra. Biztosra vette, hogy egyedülállóként pocsékul fogja érezni magát, de kellemesen csalódott - kimondottan élvezte a csöppnyi kis babaruhák és plüssállatok feletti áhítatos sóhajtozást. Lassan Stant is megkedvelte szégyenlős szemével, meleg mosolyával.

Mikor nyolc hónappal ezelőtt David megszületett, meglátogatta barátnőjét a kórházban. Ahogy elnézte az alvó, bömbölő és ficánkoló apróságokat a bölcsőikben, megértette, miért imádkoznak, küzdenek és hoznak meg minden áldozatot az emberek, hogy gyerekük lehessen.

A kisbabák még olyan tökéletesek, olyan tökéletesen szeretetre méltóak...

Elmondhatatlanul örült Rose és Stan boldogságának. - Ugyanakkor magányosabbnak érezte magát, mint valaha.

Időről időre beugrott hozzájuk valami kis játékkal David számára, amely persze csak ürügyül szolgált, hogy játszhasson vele egy-egy órát. A "szerelem első látásra" esete forgott fenn - ezért nem is szégyellte magát egy pillanatig sem, amikor harsány üdvrivalgásban tört ki az első fogacska kibújásakor, vagy amikor a kicsi megtanult mászni.

Azután jött az a kétségbeesett telefon, két hónappal ezelőtt. Rose hátborzongató hangja, már-már összefüggéstelen szavai. - Elment. Elment! Elment...

Beült a szolgálati autóba, és eszeveszett sebességgel Merrickék otthonába száguldott. A rendőrség már javában folytatta a helyszíni szemlét. Stan és Rose úgy kapaszkodott egymásba a kanapén, mint két hajótörött egy lélekvesztőben a háborgó tenger közepén. Zokogtak.

David eltűnt. Elrabolta valaki, miközben a járóka matracán szunyókált földszinti lakásuk hátsó kiskertjének egyik árnyékos sarkában.

Ennek már két hónapja, de a matrac sajnos még mindig üresen árválkodott.

Mel hiába tett meg minden tőle telhetőt, alapos kiképzése, többéves nyomozói tapasztalata és páratlan megérzései ellenére sem sikerült David hollétére rájönnie.

Rose végső kétségbeesésében úgy döntött, belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba. Amikor elmesélte Melnek, mire készül, a lány együtt érzően bólintott, bár a maga részéről semmi reményt nem fűzött barátnője ötletéhez. Stan is csüggedten csóválta a fejét, de Rose-t nem lehetett lebeszélni. Mindenre hajlandó lett volna, hogy visszaszerezze a gyermekét.

Elhatározta, felkeres egy látnokot.

Épp Big Sur felé tartottak Mel kopott fehér Mustangjával.

A lány tett egy utolsó kísérletet, hogy jobb belátásra térítse a barátnőjét.

- Kérlek, Rose ...

- Úgysem tudsz lebeszélni - szakította félbe a fiatalasszony halkan, de acélos határozottsággal, amely az elmúlt két hónapban vált sajátjává. - Hidd el, Stan is próbálta már ... !

- Mert aggódunk érted. Egyikünk sem szeretné látni, ahogy magadba roskadsz egy újabb kudarc után.

Rose még alig töltötte be a huszonhármat, most mégis olyan öregnek érezte magát, mint az alattuk végtelenbe nyúló óceán - és olyan keménynek, mint a szirtfalból kiugró sziklák. - Semmi sem lehet ennél is rosszabb - ingatta a fejét elkeseredetten. - Tisztában vagyok vele, hogy csak jót akarsz, és azzal is, mekkora áldozat neked, hogy elkísérsz...

- Ugyan, én ...

- De, ne is tagadd!

Rose korábban mindig élénk, derűs tekintete most mérhetetlen bánatot és szorongást tükrözött.

- Azt is tudom, ostobaságnak tartod, talán még sértőnek is, hiszen te is kiteszed a lelked, hogy megtaláld Davidet, de ... akkor is meg kel1 próbálnom. Meg kell próbálnom mindent.

Mel egy darabig nem szólt. Szégyellte magát, mert tényleg sértette a büszkeségét ez az egész. Ő, a profi nyomozó, itt száguld a parton, hogy egy félbolond vajákos emberre bízza legjobb barátnőjének ügyét?

Megszidta magát a gyengeségéért. Ha az ő gyerekét rabolták volna el, és neki kellene nap mint nap az üres járókára pillantania, nem cselekedne-e hasonlóképp?

- Megtaláljuk Davidet - fogadkozott. Levette a kezét a vadul remegő sebességváltóról, és meg szorította Rose jéghideg ujjait. - Ígérem.

A lány szótlanul bólintott, majd lebámult a szédítő mélységben fekvő sziklákra. Ha kudarcot vallanának, és nem találják meg a babát, méghozzá hamar, elég egyetlen lépés egy ilyen szikla tetejéről...

Sebastian tudott az érkezésükről. Nem látnoki képessége révén - hanem mert egyszerűen úgy döntött, felveszi a kagylót, amikor a kétségbeesett fiatal édesanya reszketeg hangon beszélni kezdett az üzenetrögzítőjére. Pedig megfogadta, nem vállal több ügyet a saját szakállára, titkosíttatta a számát, és épp azért szerezte be az üzenetrögzítőt is, hogy leszerelhesse azokat, akik ennek ellenére kinyomozták a számát.

Most mégis felvette a kagylót - úgy érezte, fel kell vennie, Inkább tudta. Már várta őket, bár egy mogorva belső hang továbbra is ágált az engedékenysége ellen.

Fáradt volt. Pár napja ért haza Chicagóból, három rettenetes hét után - a sajtó által chicagói csonkolónak nevezett gyilkos felkutatásában segített a rendőrségnek.

Remélte, soha többé nem lát olyan rémségeket, mint amilyeneket ott.

A széles ablakhoz lépett, kinézett a dús pázsitra, színes sziklakertjére, majd a szirtre, mely meredeken az óceánba hanyatlott.

Nagyon szerette ezt a drámai hatású panorámát: a sziklák vad meredélyét, a háborgó hullámokat, de még a kőbe vájt, kanyargó autóút vékony szalagját is, melyben az emberi értelem, akaraterő és haladni vágyás jelképét látta.

Leginkább a nagy, végtelenbe nyúló távolságokat szerette, A szó szoros és átvitt értelmében is távolságot tartott másoktól, ennek köszönhette, hogy még soha, senki nem merészkedett illetéktelenül sem a házába, sem a gondolataiba.

Most mégis sikerült valakinek áthidalnia ezt a távolságot; ö pedig eltűnődött, vajon ez mit jelenthet.

Két nappal azelőtt különös álmot látott. Itt állt, ahol most, az ablak mögött - és vele szemben, az üveg túloldaláról egy lány nézett rá sejtelmesen. Egy lány, aki azonnal rabul ejtette a szívét.

Sajnos túl elcsigázottnak érezte magát ahhoz, hogy összpontosítson, és utánaeredjen a szellemi világban. A lány alakja egy idő után elhalványodott, majd eltűnt.

Talán nem is baj. Egyelőre még úgyis teljesen használhatatlan állapotban volt.

Nem vágyott semmi másra, csak egy kiadós alvásra, pár nap édes semmittevésre, egy kis lovaglásra, és egy kis csintalankodásra az unokanővéreivel.

Hiányzott a családja. Már nem is emlékezett, mikor járt utoljára Írországban, hogy meglátogassa a szüleit, a nagybátyjait és a nagynénjeit. Unokatestvérei itt éltek, pár mérfölddel odébb a kanyargós szerpentin mentén, mégis úgy érezte, mintha nem három hete, de legalábbis évek óta nem látta volna őket.

Morgana hasa szépen gömbölyödött. Kíváncsi lett volna rá, vajon a lány is tudja-e, hogy ikreket vár?

Anastasia biztosan tudja. Szelídebb unokahúga mindent tudott, ami a testtel, illetve annak gyógyításával állt kapcsolatban. Ana azonban nem fog szólni Morganának, csak ha egyenesen rákérdez.

Szerette volna látni őket. Sógorával is szívesen eltöltött volna pár napot, de tudta, Nasht most teljesen leköti új forgatókönyvének csiszolgatása. Szeretett volna felülni a biciklijére, és szélsebesen Montereybe karikázni, hogy velük lehessen - de legfőképpen azért, hogy ne kelljen találkoznia azzal a két nővel, akik épp ebben a pillanatban kanyarodtak rá a házához vezető hosszú kocsifeljáróra. Már messziről megcsapta elkeseredettségük, reményvesztettségük, kétségbeesettségük szele.

Mogorva belső hangja ki tartóan berzenkedett a találkozás ellen.

Nem tartotta magát önzetlennek, nem is próbált ilyen látszatot kelteni soha, de tisztában volt a felelősséggel, mely elválaszthatatlanul együtt járt természetfeletti képességével.

Persze nem mondhatott mindenkinek igent. Ha így tett volna, szépen, csendesen beleőrül. Az is előfordult, hogy igent mondott, mégsem sikerült segítenie. A végzettel neki sem állt hatalmában szembeszállni. Máskor gondolkodás nélkül nemmel válaszolt, hogy pontosan miért, maga sem tudta, csak hallgatott a megérzéseire. És néha adódott olyan eset is, hogy gondolkodás nélkül nemet vagy igent mondott volna, de a végzet ismét csak mást akart.

Pontosan ettől tartott most is – hogy a saját akarata jelen esetben vajmi keveset számít.

Előbb hallotta az autót, mint látta volna - a meredek emelkedővel még egy ilyen erős motornak is meg kellett küzdenie. Komiszul elmosolyodott. Magasan, magányosan élt, a házához vezető keskeny, göröngyös út inkább riasztóan hatott az idelátogatókra, mint hívogatóan. Egy látnoknak ugyanolyan joga van az egyedülléthez, mint bárki másnak, bizonygatta magának.

Amikor megpillantotta a messzeségben az autó kopottas fehér foltját, felsóhajtott.

Megérkeztek. Minél előbb adja ki az útjukat, annál jobb. Kilépett a hálószobából, és elindult lefelé a lépcsőn. Remélte, már külsejével sikerül ellenszenves benyomást keltenie termete bakancsban majdnem két méter magasra nyúlt, valószerűtlenül széles válla robosztus külsőt kölcsönzött neki, amit csak még jobban ki emelt karcsú dereka. Hátrafésült, fekete tincsei farmeringje gallérjánál enyhén begöndörödtek. Kelta származásának jeleként arccsontja erősen kiugrott, bőrét pedig sötétre cserzette a sok napsütés.

Végighúzta ametisztgyűrűs kezét a fényesre koptatott lépcsőkarfán - szokatlanul fejlett tapintással rendelkezett, élvezetét lelte mind a durva, mind a sima felületekben -, és igyekezett udvarias, egyszersmind megközelíthetetlen arckifejezést ölteni.

Mire az autó felért a kissé különös hangulatú, csupa fa és üveg ház elé, Sebastian már a verandán állt.

Amikor a két nő kiszállt a kocsiból, Sebastian szúrós pillantása Melre vándorolt, és elidőzött rajta egy ideig. Összevonta a szemöldökét, majd észrevétlenül megrázta a fejét, azután Rose felé fordult.

- Mrs. Merrick?

- Igen. Üdvözlöm, Mr. Donovan! - köszöntötte Rose a látnokot elszoruló torokkal. - El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok, hogy fogad bennünket!

Sebastian érthetetlenül mormogott valamit a bajsza alá, majd farmerja elülső zsebébe akasztotta hüvelykujját, és alaposan szemügyre vette két csinos látogatóját. Rose Merrick egyszerű, de szívfájdítóan mutatós, testhezálló kék ruhát viselt. Kissé bőnek látszott a csípőjén, mintha nemrég adott volna le pár kilót. Gondosan kisminkelte az arcát, de hirtelen eleredő könnyei ezt a legkevésbé sem tartották tiszteletben.

Sebastian akaratlanul is együtt érzett vele.

A másik nő nem sokat adott a külsőségekre, sikerült is felkeltenie ezzel a férfi érdeklődését. Akárcsak Sebastian, ő is kopott farmert és bakancsot viselt; hanyagul övébe tűrt pólója megfakult a sok mosástól. Sem ékszer, sem smink nem volt rajta, messziről világított azonban haragos aurája - Sebastian olyan tisztán látta, mint a haját, vagy a szeme színét.

Kemény lány vagyok, ugye?

Miközben próbálta emlékezetébe idézni a nevét, megcsapta egy érzéshullám, libabőrös is lett tőle: a lány legalább annyira kétségbe volt esve, mint Rose Merrick.

Pompás.

Amikor a fiatal anya tett egy lépést felé, Sebastianről lehullott a közömbös, szenvtelen álarc. Rose szívből jövő könnyekkel küszködött; nincs semmi a világon, ami jobban meglágyítaná egy férfi szívét.

- Nem akarom az idejét rabolni, Mr. Donovan. Csak arra Szeretném kémi, hogy ...

Elcsuklott a hangja. Mel tüstént mellette termett, és barátságosnak legkevésbé sem nevezhető pillantást vetett a férfira.

- Megengedi, hogy bemenjünk és leüljünk, vagy itt fogunk...

Most az ő hangja csuklott el, bár nem a torkában gyülekező könnyektől, mint barátnőjének, hanem a döbbenettől.

Már láttam ezt a szempárt valahol! - állapította meg magában olyan hangosan, hogy szavai visszhangot vertek Sebastian elméjében. Képtelen volt levenni a tekintetét a férfiról.

Már tudta is, hogy hol. Nevetséges, szidta meg magát, miután sikerült visszanyernie az önuralmát. Csak álmodott, semmi több, és az álomképek egy pillanatra összemosódtak benne a valósággal. Ettől még valóban lenyűgöző ez a szempár, ezt el kellett ismernie. A lehető legkellemetlenebbül lenyűgöző...

Sebastian viszonozta a lány pillantását, és bár komolyan felkeltette a kíváncsiságát, nem nézett Mel arca mögé. Még a vakító napsütésben is rendkívül vonzónak találta. Hogy mi csillogott a lány állhatatos, zöld szemében, nem tudta pontosan - talán kihívás? Erre utalt büszkén felemelt álla is, melynek közepén alig észrevehető, de annál érzékibb gödröcske díszelgett. Vonzó, tagadhatatlanul az, állapította meg magában, még ha a frizurája majd tíz centivel rövidebb is az övénél, és úgy áll, mintha saját magának vágta volna le konyhai ollóval.

Elfordult a lánytól, és Rose-ra mosolygott.

- Kérem, jöjjenek be! - nyújtotta a kezét a fiatal anyának.

Mel pár lépéssel lemaradva követte őket, így Sebastian sajnos nem láthatta, milyen elbűvölően mozog formás csípője, miközben felfelé megy a lépcsőn. Beléptek a magas mennyezetes, tetőablakos nagyszobába, melyből kényelmes ülő alkalmatosságokkal berendezett veranda nyílott. Mel összevonta a szemöldökét - nem gondolta volna, hogy a ház belülről is ilyen tetszetős. Különösen a meleg, mézbarna tapéta tetszett neki, amely puha, otthonos hangulatot árasztott. Az egyik fal mellett fénylő királykék kárpitú kanapé nyújtózott, hatalmas, pasztellszínekben pompázó takaróval leterítve. Míg a férfi hellyel kínálta Rose-t, Mel körülnézett.

A szobában rend uralkodott, de a legkevésbé sem keltette a kínos rendezettség benyomását. Modem márvány, fa- és bronzszobrok keveredtek szemlátomást roppant értékes régiségekkel. Minden tárgy jóval nagyobb volt az átlagosnál, így a szoba - hatalmas méretei ellenére is - lakályosnak tűnt.

A fényezett stíl bútorok majd minden vízszintes felületén kristályok ékeskedtek - némelyik akkora, hogy belesajdulna egy férfi dereka, ha meg kellene emelnie, némelyik pedig olyan apró, hogy beleférne egy kisgyerek tenyerébe. Mel elbűvölve figyelte csillogásukat. Az egyik alakja hosszú pálcára hasonlított, a másiké óriási golyóra, a harmadiké meredek fa¬lú, sokcsúcsú hegylánc formáját idézte.

Ekkor vette észre, hogy Sebastian derűs türelemmel figyeli. Vállat vont.

- Kedvelem az ilyesmit. A férfi elmosolyodott.

- Örülök, hogy tetszenek. Kérem, foglaljon helyet!

Bár a kanapén kényelmesen elfért volna Rose-zal, akár fekve is, Mel inkább egy széket választott a lepedőnyi, gazdag faragásokkal díszített kávézóasztal mellett.

Sebastian ismét a fiatal anyához fordult.

- Hozhatok egy kávét, Mrs. Merrick? Esetleg valami hideget?

Rose hiába próbált kétségbeesetten uralkodni magán, a férfi kedvessége újra előcsalta a könnyeit.

- Nem, köszönöm, ne fáradjon! - szipogott. - Sajnálom, hogy csak így betolakodtunk az otthonába, de ... olvastam önről az újságban, Mr. Donovan. Sokat köszönhetett önnek a rendőrség, amikor tavaly segített előkeríteni azt a megszökött fiút.

- Joe Cougart - bólintott Sebastian, és helyet foglalt Rose mellett a kanapén. - Elszökött San Franciscóba szerencsét próbálni, és a szüleinek persze nem szólt. A kamaszok már csak ilyenek: kedvelik a kockázatos dolgokat.

- Csakhogy ő tizenöt éves volt - folytatta Rose remegő hangon. Mikor érezte, hogy megint erőt vesz rajta a kétségbeesés, egy pillanatra összeszorította a száját, és megrázkódott. - Nem azt akarom mondani ezzel, hogy ... fölöslegesen aggódtak volna érte a szülei, de ... az én Davidem még kisbaba. A járókájában aludt, és ... - Szívszorító pillantást vetett a férfira. - Csak egy percre hagytam egyedül, amikor csörgött a telefon. Ott aludt a hátsó kiskertünkben. Nem hittem volna hogy ... Nem az utcán hagytam, vagy egy kocsiban, hanem a nyitott ajtó mellett, és csak egy percre mentem el ..

- Rose! - állt fel Mel, és bár eddig igyekezett betartani a három lépés távolságot Sebastiannel szemben, most leült barátnője mellé a kanapéra. - Ne mentegetőzz! Nem a te hibádból történt.

- Ott hagytam - motyogta a fiatal anya -, és eltűnt...

- Jól bánt a picivel, Mrs. Merrick? - érdeklődött a férfi kedves hangon. Rose ijedt, Mel szikrázó pillantással válaszolt. - Imádom Davidet, mindent megtennék érte! Én csak ...

- Akkor ne beszéljen ilyeneket! - fogta meg a kezét Sebastian gyengéden. Rose torkában enyhülni kezdett a szorítás. - Azzal, hogy magát hibáztatja, nem segít megtalálni a kisfiát.

Mel dühe sisteregve kialudt, mint egy tócsába ejtett cigarettacsikk. Elismerően bólintott - a férfi pontosan azt mondta, és pontosan úgy, amit és ahogy mondania kellett.

- Segítene nekem? - esedezett Rose. - A rendőrség teljes erővel nyomoz, és Mel is megtesz minden tőle telhetőt, de ... egyelőre eredménytelenül.

Szóval Mel, tűnődött Sebastian. Meglepő név egy ilyen magas, karcsú, szőke lány számára, akinek forradás van az egyik vállán.

- Meg fogjuk találni Davidet, ne félj! - pattant fel Me! izgatottan. - Van pár nyomunk, igaz, nem túl sok, de ...

- Fogjuk? - ismételte kissé meglepődve a férfi. Hirtelen felvillant előtte egy kép: Mel mindkét kezében revolvert szorongat, szeme hideg, mint a smaragd. - A rendőrségnek dolgozik, Miss ...

- Sutherland. Magánnyomozó vagyok. Különben egy látnoknak nem kellene az ilyesmit ránézésre tudnia? - húzta el a száját a lány gúnyosan.

- Mel! - figyelmeztette a barátnője halkan.

_ Semmi baj - mosolygott Rose-ra Sebastian. - Kiolvashattam volna a gondolataiból, de nem akartam udvariatlan lenni. Még nem ismerjük egymást eléggé, ezért úgy döntöttem, inkább megkérdezem.

- Vagy úgy - sóhajtott fel Mel fáradtan, és visszaült a székre a kávézóasztal mellé.

- Kissé cinikus a barátnője - állapította meg Sebastian. - Ez néha hasznos, néha azonban sértő is lehet.

Már épp összeszedte a bátorságát, hogy nemet mondjon Rose-nak - nem akart még egyszer kudarcot vallani, mint múltkor azzal a nyolcéves kisfiúval-, de Mel miatt nem tette.

Kezdte sejteni, miért hozta úgy a végzet, hogy pont ő kísérje ide a fiatal anyát...

- Miért lennék cinikus? Csak, mert nem kívánok bedőlni a hókuszpókuszainak? - hajolt előre Mel szikrázó szemmel. - Ez az egész látnokmese marhaság! Ugyanolyan ócska trükk, mintha nyulat varázsolna elő egy cilinderből...

A férfi felvonta a szemöldökét, de ezen túlmenően semmi jelét nem adta sem bosszúságnak, sem érdeklődésnek.

- Úgy gondolja?

- Svindli ez is, az is. Nézze, Mr. Donovan, egy kisbaba élete forog kockán, nem hagyom, hogy néhány bűvészmutatvánnyal elszédítse a barátnőmet, csak, mert be akar kerülni az újságokba! Sajnálom, Rose - fordult Mel a barátnője felé, és a hangja még mindig remegett a dühtől. - Nem kell bizonygatnom, mennyire szeretlek, téged is, Davidet is. Éppen ezért semmi kedvem végignézni, ahogy bolondot csinál belőled ez a szélhámos!

- Az én gyerekemről van szó - buggyantak ki Rose vissza, tartott könnyei. - Tudnom kell, hol van! Tudnom kell, jól van-e, fél-e ... még a macija sincs vele - temette a tenyerébe az arcát. - Még a macija sincs vele ...

Mel most elátkozta magában egyaránt heves vérmérsékletét Sebastian Donovant meg úgy általában az egész világot. Mégis: mikor a barátnője mellé térdelt, hihetetlenül gyengéden szólt hozzá:

- Ne haragudj, drága Rose! Tudom, mennyire félsz. Én is félek. Ha szeretnéd megkérni Mr. Donovant, hogy... segítsen - majdnem félrenyelt a szónál -, hát kérd!

A férfira emelte szúrós, kihívó tekintetét. - Segít, ugye?

- Igen - bólintott a látnok. Érezte, nem is tehetne mást. - Segítek.

Sikerült rábeszélnie Rose-t, hogy igyon egy kis vizet, és törölje meg a szemét. Míg az asszony elővett egy kis, sárga plüssmackót a táskájából, Mel komoran kinézett az ablakon. - Ez David kedvenc macija. Ez pedig ő - mutatott rá egy boríték nagyságú fényképre. - Gondoltam... , Mrs. Ott azt mondta, szüksége lehet rá.

- Segíthet, igen - hagyta rá a férfi, és elvette a macit. Abban a pillanatban görcsbe rándult a gyomra; a játék telítve volt Rose keserves kétségbeesésével. Majd kénytelen lesz közömbösíteni ezt. A fényképre egyelőre rá sem nézett.

- Kérem, hagyja itt ezeket! Felhívom, ha sikerült kiderítenem valamit - ígérte, és felsegítette a fiatalasszonyt. - Megteszek minden tőlem telhetőt. Szavamat adom.

- Nem is tudom, hogyan köszönjem meg ... nagyon sokat jelent ez nekem. Stannel van egy kis félretett pénzünk...

- Majd később beszélünk róla.

- Rose, várj meg a kocsiban! - kérte Mel csendesen, de Sebastian látta, hogy a lelke minden, csak nem csendes. - Elmondom Mr. Donovannek, mire jutottam eddig a nyomozás-

- Rendben _ bólintott Rose, és a férfira mosolygott. - Még egyszer köszönöm!

Mel megvárta, míg barátnője hallótávolságon kívülre kerül, majd jéghideg hangon kérdőre vonta a férfit:

- Mégis, mennyit akar kicsikarni belőlük? Rose pincérnő, a férje autószerelő.

Sebastian lustán az ajtófélfának támaszkodott.

- Miss Sutherland, úgy látja, hogy pénzre lenne szükségem?

- Nem, mert feltételezem, már másokon jól megszedte magát - húzta el a száját gúnyosan a lány. - Magának ez csak játék, ugye?

A férfi megragadta Mel karját, és olyan erősen szorította, hogy a lánynak elakadt a lélegzete.

- Nem, nem játék - jelentette ki mély, fojtott hangon. Mel lesütötte a szemét. - Mint ahogy nem játék elrabolni egy kisbabát a járókából. Látnoknak lenni sem az, higgye el!

- Nem akarom, hogy a barátnőmnek megint csalódnia kelljen!

- Én sem. Ha ennyire ellenzi, hogy hozzám fordul, miért hozta ide?

- Mert megkért rá.

Sebastian észrevétlenül bólintott - érezte, a lány sokkal nagyobb áldozatra is képes lenne a barátnője kedvéért.

- Maga nyomozta ki a titkosított számomat is, ugye?

Mel hamiskásan elmosolyodott.

- Ez a munkám.

- Érti a dolgát.

- Ahogy mondja.

- Én is értem az enyémet. Együtt kellene működnünk.

- Miből gondolja, hogy én ...

- Abból, hogy szereti őket, és van esély, még ha maga szerint valószínűtlenül kevés is, hogy csakugyan az vagyok, akinek mondom magam.

A lány érezte, a látnok ujjai egyre forróbbá válnak a karján a hő mintha a csontjába hatolt volna ... Megijedt. Még soha nem találkozott ilyesmivel.

- Egyedül dolgozom.

- Én is - felelte Sebastian nyugodtan. - Alapvető szabály nálam. Most azonban mindkettőnknek meg kell szegnie a szabályokat.

A maga részéről már meg is tette: gyorsan, mint egy kígyó, ki akart mami Mel elméjéből egyapróságot, csak hogy a lány orra alá dörgölje. Mikor megtalálta, amit keresett, elmosolyodott.

- Hamarosan keresni fogom, Mary Ellen.

Élvezettel figyelte, ahogy Mel tátott szájjal, összevont szemöldökkel bámul rá, és próbál visszaemlékezni, vajon Rose használta-e a férfi előtt a teljes nevét? Ha jól emlékszik, nem. Nyilván téved, próbálta megnyugtatni magát - sikertelenül. Megborzongott, és elfordult.

- Ne vesztegesse az időmet, Donovan! És ne hívjon Mary Ellennek!

Büszkén felszegte a fejét, majd elindult kifelé. Nem kellett látnoknak lennie, hogy sejtse, a férfi vigyorog a háta mögött ...

2.

Sebastian nem ment vissza a házba, még azután sem, hogy a kopott fehér autó elszáguldott. Csak állt a verandán, és enyhe ingerültséggel vegyes élvezettel szívta magába a lány által hátrahagyott zavar- és dühszikrákat.

Erős akarata van, állapította meg magában. Talán kissé túlteng az energiája; egy ilyen nő percek alatt pokollá teheti egy békés férfi életét. Sebastian békés férfinak tartotta magát - nem mintha nem piszkálta volna a nőket szívesen, de csak annyira, amennyire egy fiatal kölyök a parazsat, remélve, hogy lángra tudja lobbantani itt-ott.

Egy-két kisebb égési sérülés nem a világ, ha sikerül elérnie a célját ...

Akárhogy is, jelen pillanatban túl fáradt volt ahhoz, hogy maradéktalanul élvezhesse a játékot. Haragudott magára, amiért engedett Rose kérésének. Ehhez - most már pontosan tudta - Melre is szükség volt. Ketten együtt ellenállhatatlan erővel hatottak rá: Rose félelemmel és kétségbeesett reménnyel, Mel pedig tüzes haraggal meg gúnyos kételkedéssel. Külön-külön könnyedén kisiklik a kezük közül, gondolta, miközben lesétált a lépcsőn, együttes, ellentmondó érzéseik kereszttüze azonban térdre kényszerítette.

Segíteni fog. Hiába ígért magának hosszú, édes semmittevést következő ügye előtt, a sorsa mást tervezett vele. Csak azért fohászkodott, hogy képes legyen elviselni majd, amit lát.

Ha hosszú pihenésre nem is számíthatott, az aznap délelőttöt teljes egészében elcsigázott elméje és megtépázott lelke kényeztetésére szánta.

Háza mögött hosszú, bekerített legelő húzódott, ennek aljában állt a lovak vakítóan fehér istállója. Már messziről hallotta üdvözlő nyerítésüket. Természetes, egyszerű, jóleső hang volt ez, mire önkéntelenül is elmosolyodott.

A fényes, fekete szőrű csődör meg a büszke, fehér kanca olyan mozdulatlanul állt, hogy akár hatalmas ébenfa és alabástrom sakkbábunak is nézhette volna őket. Ekkor a kanca kacéran legyintett egyet a farkával, majd a kerítéshez táncolt.

Könnyedén át tudnák ugrani, ehhez nem fért semmi kétség.

Számtalanszor meg is tették - vele a nyeregben. Csak azért nem szöktek el, mert nem ketrecnek tekintették a karámot, hanem az otthonuknak.

- Gyönyörű vagy - simogatta meg Sebastian a kanca fejét, hosszú, kecses nyakát. - Jól viselte magát a férjed, Psziché?

A kanca beleprüszkölt a gazdája tenyerébe, sötét szemében huncut öröm csillant, már, ha létezik lovaknál ilyesmi. Amikor a férfi átvetette magát a kerítés felett, a kanca önfeledten felnyihogott, majd békésen tűrte, hogy Sebastian végigsimítson a horpaszán, le egészen duzzadt hasa aljáig.

- Már csak pár hét - dünnyögte a férfi. Szinte érezte az odabenn készülődő élet lüktetését. Morgana jutott az eszébe, bár sejtette, az unokahúga leharapná a fejét, ha egy várandós lóval hasonlítaná össze, még ha olyan gyönyörű arab telivérrel is, mint amilyen Psziché.

- Látom, Ana remekül gondoskodott rólatok - ölelte át a kanca nyakát, miközben behunyt szemmel átadta magát az állatból áradó nyugodt, békés melegségnek.

Még egy ideig ott maradt, suttogott a ló fülébe, simogatta - tudta, nagyon hiányolták, amíg elvolt. A csődör féloldalasan felé fordult, felszegte fenséges, fekete fejét.

- És te, Ámor? Gondját viselted a feleségednek?

A csődör, nevét hallva, két hátsó lábára ágaskodott, vadul a levegőbe kapált, és harsányan felnyerített. A büszkeség e már-már emberi megnyilvánulása láttán Sebastian akaratlanul is elnevette magát, majd Ámor lépett.

- Hiába játszod meg magad, úgyis tudom, hogy hiányoztam!

Még mindig nevetve megpaskolta az állat véknyát, mire a ló neki iramodott, és körbevágtázta a karámot. A második kör befejeztével a férfi belekapaszkodott a virgonc csődör sörényébe, hogy felpattanjon a hátára. Erre vártak már rég mindketten - egy szélsebes, vakmerő vágtára.

Amikor átrepültek a kerítés felett, Psziché elnéző, fensőbbséges pillantást vetett rájuk, mint egy anya a birkózó kisfiaira.

Sebastian délutánra már sokkal jobban érezte magát - az üresség, melyet Chicagóból hozott magával, lassan elmúlt. Továbbra is kerülte azonban a hosszú kanapén magányosan üldögélő kis, sárga plüssmackót, és nem vette kezébe David fényképét sem.

Helyet foglalt a könyvtárszoba robosztus mahagóni Íróasztalánál, és a kazettás mennyezetig érő, telezsúfolt polcok között iratokkal kezdett el szöszmötölni. Általában öt-tíz üzleti ügyet bonyolított egyszerre, az adott cég kizárólagos, vagy többségi tulajdonosaként. Ezt a tevékenységét szinte a hobbijának tekintette, és nagy kedvteléssel kereskedett ingatlannal, foglalkozott export-import ügyletekkel, újságokkal, sőt fenntartott egy törpeharcsafarmot is a Mississippi mellett, legújabban pedig egy nebraskai baseballcsapatot kezdett futtatni a nemzeti ligában.

Elég jó üzleti érzékkel rendelkezett ahhoz, hogy jelentős haszonnal zárjon minden évet; elég bölcsességgel, hogy a napi ügyintézést szakértőkre bízza, és elég kemény fejjel, hogy senkire sem hallgatva, csak a pillanatnyi szeszélyének engedve adjon-vegyen vállalatokat.

Élvezte a pénz nyújtotta szabadságot, viszont semmi nem állt tőle messzebb, mint a szűkmarkúság vagy a garasoskodás. Jólétben nőtt fel, még a hatalmas összegek - melyek láttán sokan elképedtek volna - sem jelentettek többet számára puszta számoknál. Egyszerűen örömét lelte az emelkedő-hanyatló üzleti görbék matematikai játékában.

Hatalmas összegeket adományozott állatmenhelyeknek - és nem azért, mert leírhatta az adójából, vagy mert jó embernek akarta érezni magát, hanem mert hitt bennük, sőt egyenesen erkölcsi kötelességének érezte a támogatásukat.

Ennek ellenére mindig zavarba jött, ha valaki véletlenül nemes lelkűnek nevezte.

A délelőttre tervezett pihenést egészen napnyugtáig nyújtotta, olvasgatott, írogatott, tökéletesítgette nemrég tanult varázslatait. Bár a mágia Morgana szakterülete volt - még csak nem is remélhette, hogy valaha is megközelítheti boszorkány unokahúga képességeit -, veleszületett versengő hajlamának köszönhetően azért kitartóan próbálkozott.

Tüzet, például, már ő is könnyűszerrel gyújtott pusztán az akaratereje segítségével. Hagyományosan ezt a mutatványt tanulták meg elsőként a boszorkányok, és ezt feledték el utoljára. Lebegni is tudott, bár ez sem tartozott a komolyabb vajákosságok közé. E kettőn kívül nem is büszkélkedhetett több mutatvánnyal. Legfeljebb csak a látomásaival.

Ahogy azonban egy kiváló színész is törheti magát, hogy jól énekeljen vagy táncoljon, neki, látnokként, egy-két látványos varázslatra fájt a foga.

Két óra sikertelen próbálkozás után bosszúsan feladta. Összedobott magának egy pazar, egyszemélyesnek még visszafogottan sem nevezhető vacsorát, betett egy ír népzenei CD-t a hifitoronyba, majd felbontott egy üveg háromszáz dolláros bort olyan nemtörődömséggel, ahogy más egy doboz sört nyit ki.

Vacsora végeztével hosszasan áztatta magát a pezsgőfürdőben; lehunyta a szemét, és hagyta, hogy az elméje kiüresedjen. Belebújt selyem pizsamanadrágjába, végiggyönyörködte a naplementét, és megvárta, míg feljönnek a csillagok az égre.

Nem halogathatja tovább a dolgot. Vonakodva lement a földszintre - most zavarta volna a lámpa éles fénye, ezért inkább illatgyertyát gyújtott. Nem volt sznob, de tiszteletben tartotta a hasonlóan megnyugtató, szép hagyományokat.

Szantál- és vaníliaillat töltötte be a nappalit. A keverék édesanyja szobájára emlékeztette az írországi Donovan kastélyban, mindig meg is nyugodott tőle. A gyertyák sejtelmes, homályos fényében titokzatos erők sűrűsödtek.

Hosszú percekig csak állt a kanapé előtt, majd - sóhajtva, mint egy bányász, mielőtt felemeli a csákányát -, szemügyre vette David Merrick fényképét.

Elbűvölő, boldog kisbabának látszott; ha nem összpontosított volna ilyen erősen, nyomban el is mosolyodik. Szavak gyülekeztek az elméjében - ősi, titkos szavak. Miután megbizonyosodott róla, hogy a kicsi még életben van, félretette a képet, és kézbe vette a szomorú szemű, sárga plüssmackót.

- Jól van, David - mormogta, hangja tompán visszhangzott az üres szobákban. - Hadd lássam, hol vagy!

Nem ragadta magával egy isteni fényoszlop, nem kapott választ a másodperc töredéke alatt - bár ilyen is előfordult már. Most egyszerűen sodródni kezdett, túl a szobán, a falakon, ki az éjszakába. Szeme fátyolossá, majd palaszürkévé vált, végül egy viharfelhő feketébe hajló árnyalatát öltötte; miközben nem pislogott egyszer sem.

Képek. Semmiből formálódó, majd semmibe olvadó képek.

Ujjai továbbra is ernyedten pihentek a plüssmackón, teste azonban kővé dermedt. Légzése lelassult és egyenletessé vált, mintha elaludt volna.

Először át kellett küzdenie magát a játékból áradó félelmen és kétségbeesésen. Megjelent előtte Rose, ahogy sírva magához szorítja a mackót, és férje, ahogy gyászos pillantással átöleli mindkettejüket. Továbbra is erősen összpontosítva elengedte a képet, elengedte a gyász, a rettenet és a düh érzéseit.

Most is, mint mindig, az utolsó, legmélyebb érzelem a szeretet volt.

Még mélyebbre hatolt, még hátrább az időben.

Már a baba szemével látott; áhítattal rácsodálkozott a világra. Egy gyönyörű arc, Rose arca hajolt a bölcső fölé. Mosolygott, kedves szavakat suttogott, és megsimogatta. Mérhetetlen szeretet áradt belőle. Őt egy másik, egyszerű, fiatal arc követte, egy férfié. Óvatosan megérintette ő is erős, kérges kezével. Őszinte szeretet áradt belőle is, kissé más, mint édesanyjából, de ugyanolyan mély. Valami ámuló csodálat is érződött benne, és - Sebastian akaratlanul is elmosolyodott - vágy, hogy végre labdázzanak a hátsó udvaron.

Egymásba csúsztak a jelenetek. Nyűgös bömbölés az éjszaka kellős közepén. Alaktalan félelmek, melyek nyomban semmivé váltak az erős, szerető karok ölelésében. Gyötrő éhség, édesanyja duzzadt keble, meleg anyatej, elégedettség. Mindenekfelett a lét öröme, ragyogó színek, hangok, a napsugarak melege.

Kicsattanó egészség, elképesztően gyors életfolyamatok, melyeknek köszönhetően olyan látványosan fejlődnek a babák első életévükben.

Égető, zavarba ejtően éles fájdalom, ahogy kibújnak az első fogacskák. A séta, ringatás, esti ének öröme.

Újabb arc, ellágyulva egy másfajta szeretettől. Mary Ellen, ahogyan a sárga mackót táncoltatja előtte. Felnevet, gyengéden és nagyon óvatosan a magasba emeli, miközben csiklandós puszikat ad a hasára.

Nagyon szeretne ő is egy kisbabát, de ez a vágy még túl ködös, alaktalan benne ahhoz, hogy tudjon róla. Rengeteg elfojtott érzés lappang a lelkében: boldogtalan, össze van zavarodva, kiábrándult.

Mire vágysz igazán? - szerette volna Sebastian megkérdezni tőle. Félsz, hogy nem lehet a tiéd?

Most azonban másra kellett figyelnie. Mel arca is elhalványult lassan, mint egy krétával rajzolt portré, melyet elmos az eső.

Alvás. Könnyű, puha álmok, napsugarak táncolnak a piciny, ökölbe szorított kezecskén túl, egy fa árnyéka, mely hűvös és puha, mint egy csók. Béke, leírhatatlan, isteni béke.

Álmos nyűgösködés, mikor vége szakad. A kis, erős tüdő megtelik levegővel, hogy felsírhasson, de egy kéz befogja a száját. Ismeretlen kéz, ismeretlen szag, a nyafogás egyszeri¬ben félelemmé változik. Felvillan előtte is az arc, és Sebastian minden erejével igyekszik kimerevíteni a képet, hogy az emlékezetébe véshesse.

Cipeli valahová, túlságosan szorosan fogják, majd babaülésbe szíjazzák egy autóban, melynek romlottétel-, kilöttyentkávé és izzadságszaga van.

Sebastian mindent látott, mindent érzett, egészen addig, míg a gyötrő félelem annyira ki nem merítette a babát, hogy álomba merült.

Látta, amit látott - és már azt is tudta, hogyan tovább.

Morgana pontban tízkor nyitotta ki a boltot. Luna, a nagy, fehér macska a lábához dörgölőzött, majd letelepedett az üzlet közepén, hogy végignyalogassa a bundáját. A nyári forgalmat ismerve Morgana nyomban a kassza mögé állt, és megnézte, mennyi apró maradt a pénztárgépben.

Hasa finoman neki ütődött az üvegnek; kuncogni kezdett. Már majdnem akkora vagyok, mint egy ház, állapította meg magában jólesően. Szerette az új élet kihordásának súlyos, nehézkes érzését - az új életét, melyet Nashsel közösen indítottak útjára.

Eszébe jutott, ahogyan férje cuppanós puszit adott reggel a~ egyre gömbölyödő dombocskára, majd döbbenten, tágra nyílt szemmel hátrakapta a fejét, amikor megérezte, hogy odabenn rugdalózik valaki.

- Jesszusom, egy láb! - simított végig a felesége hasán vigyorogva. - Úgy fejbe rúgott, hogy meg tudnám számlálni a lábujjait az arcomon ...

Feltéve, hogy csak öt van belőlük, gondolta komiszul Morgana. Amikor kinyílt az ajtó, szélesen elmosolyodott.

- Sebastian! - kiáltott fel örömmel, és unokabátyja felé nyújtotta mindkét kezét. - Mióta vagy itthon?

- Pár napja - csókolta meg a fiatalember a feléje nyújtott kezet, egyiket a másik után, majd hátralépett, és összevont szemöldökkel szemügyre vette Morganát. - Nagyot nőttél, húgocskám...

- Ugye? - paskolta meg a fiatalasszony finoman a hasát, és kijött a kassza mögül.

Az, hogy gyereket várt, cseppet sem csökkentette a vonzerejét. Sőt valósággal ragyogott, mint minden leendő kismama. Hosszú, hullámos fekete haja bő, kihívóan vörös ruhára hullt, mely formás combja közepéig ért.

- Meg sem kell kérdeznem, jól vagy-e - bólintott Sebastian elégedetten. - Messziről látszik.

- Akkor én kérdezem tőled! Hallom, segítettél kitakarítani Chicagót - jegyezte meg Morgana mosolyogva, de a szeme aggodalmat tükrözött. - Nagyon megviselt?

- Igen, de szerencsére vége.

Még mielőtt belemehetett volna a részletekbe, három vevő lépett be a boltba, és élvezettel nézelődni kezdett a kristályok, gyógynövények meg szobrok között.

- Egyedül vagy?

- Mindy perceken belül itt lesz.

- Mindy már itt is van! - helyesbített a fiatal eladónő az ajtóból. Macskásan ellejtett fehér, testhezálló ruhájában Sebastian előtt, miközben kacér mosolyt villantott rá.

- Szia, szépfiú!

- Üdv, gyönyörűm!

Ahelyett, hogy angolosan távozott volna a boltból, vagy a hátsó szobába menekül a vevők elől, Sebastian csatlakozott hozzájuk, eljátszadozott a kristályokkal, megszagolgatta a gyertyákat. Morgana, kihasználva az első, pillanatnyi nyugalmat, hozzálépett.

- Csak nem valami mágikus segédeszközre fáj a fogad?

A fiatalember a kezében egy sima obszidiángömbbel gúnyosan elmosolyodott.

- Ó, nekem nincs szükségem segédeszközre ahhoz, hogy lássak ...

Az unokahúgát azonban nem lehetett félrevezetni. Csúfondáros pillantást vetett Sebastianre.

- Gondjaid vannak a legújabb mágikus kísérleteddel, egyetlenem?

Bár a fiatalembert lenyűgözte a gömb, úgy döntött, jobb, ha visszateszi a helyére. Inkább leharapta volna a nyelvét, mintsem hogy bevallja Morganának a kudarcát.

- A varázslatokat inkább meghagyom neked.

- Bár úgy lenne! - sóhajtott a fiatalasszony, majd felvette a gömböt, és túlontúl jól ismert unokabátyja kezébe nyomta. - Tessék, a cég ajándéka! Nincs semmi, ami olyan hatékonyan távol tartaná a rossz kisugárzásokat, mint az obszidián.

Sebastian végiggörgette a gömböt a tenyerén az ujjai hegyéig, majd vissza.

- Morgana, te mint bolttulajdonos, majdnem mindenkit ismersz a városban, ugye?

- Többé-kevésbé. Miért?

- Tudsz valamit a Sutherland Nyomozóirodáról?

- Sutherland? - vonta össze a szemöldökét a fiatalasszony.- Ismerősen hangzik Azt hiszem ... Mondd csak, Mindy, nem te mesélted, hogy a fiúd felkereste a Sutherland Nyomozóirodán A lány fel sem pillantott a pénztárgépről.

- Melyik fiúm?

- Az az értelmiségi kinézetű pasi, az a kopaszodó. Biztosítási ügynök, ha jól emlékszem. - Á, Gary ...

Mindy a vevő felé fordult.

- Használja egészséggel! Köszönjük a vásárlást, reméljük, hamarosan viszontlátjuk!

Sugárzó mosollyal elbúcsúzott tőle, majd sokatmondó pillantást vetett Sebastianre.

- Gary már nem a fiúm. Túl féltékeny. Sutherland Szoros kapcsolatban áll a biztosítótársasággal, ahol Gary dolgozik. Azt mondja, nagyon tehetséges lány.

- Lány? - kérdezett vissza Morgana, majd lopva unokabátyjára sandított, és hamiskásan elmosolyodott. - Á ...

- Nincs semmi "á" - csípte meg Sebastian unokatestvére orrát. - Nemrég segítséget kért tőlem valaki, és én igent mondtam neki. Sutherland a barátnője.

- Értem én - adta Morgana az ártatlant. - Csinos?

- Nem - felelte a fiú őszintén.

- Szóval csúnya.

- Nem, inkább ... rendkívüli.

- A lehető legjobb fajta ... Milyen ügyről van szó?

- Gyerekrablás - sóhajtott fel Sebastiano Nyomban ki is hunyt az évődő csillogás a szemében. - Pontosabban csecsemőrablás.

- Ó, istenem ... ! - ingatta a fejét unokatestvére, és védekezőn a hasára tette a kezét. - Borzasztó! A baba ... Tudsz róla valamit?

- Életben van, egyelőre semmi baja.

- Hála istennek! - hunyta be a szemét Morgana megkönnyebbülten. Felvillant előtte egy újságcikk. - Csak nem az a baba, akit pár hónappal ezelőtt raboltak el a járókából, egy kertből?

- De.

A fiatalasszony az unokabátyja vállára tette a kezét. - Meg fogod találni. Hamar.

Sebastian bólintott.

- Én is ebben reménykedem.

Ugyanebben a pillanatban, pár mérfölddel arrébb Mel éppen egy számlát gépelt az Underwriter Biztosítótársaságnak. Bár rendszeres havi jövedelmet kapott tőlük - a zsebpénz talán pontosabb kifejezés -, az előző hónapban adódott pár pluszköltsége.

Ráadásul egy golyóhorzsolás is éktelenkedett a bal vállán, mert meglőtte egy gazfickó, aki azóta porcleválással és egyéb, nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel fekszik a kórházban. A férfi akkor támadt rá, amikor észrevette, hogy Mel fényképezi, miközben ő kereket cserél.

A kereket, melyet Mel maga lyukasztott ki, észrevétlenül. Horzsolás ide vagy oda, a lány eredményes hetet tudhatott maga mögött.

Bár minden ilyen egyszerű lenne!

David ... Állandóan csak a babán járt az esze. Már a rendőrtiszti főiskolán is tanították neki; hogy óvakodnia kellene az olyan ügyektől, amelyekben személyesen is érintve van, mert az erős érzelmi indíttatás csak akadályozza a munkában. Így is történt - nem csoda, hogy a nyomozás mindmáig eredménytelen.

Pedig végigjárta Rose szomszédságát, és kétszer kikérdezett mindenkit, annak ellenére, hogy ezt már a rendőrség is megtette korábban. Három különböző leírást kapott a Rose há¬zától féltömbnyire parkoló autóról, mellyel feltehetőleg Davidet elrabolták, és négyet egy "gyanús alak"-ról.

Önkéntelenül is elmosolyodott erre a kifejezésre - mintha egy detektívregényből ollózták volna ki. Ha valaki, hát ő pontosan tudta, mennyivel szürkébb, szárazabb az élet a regényeknél. Egy nyomozó munkája a valóságban hegynyi papírmunkával jár; sokórás várakozással egy parkoló autóban, míg végre történik valami; rengeteg telefonálással, és olyan emberek kihallgatásával, akik nem hajlandóak beszélni, vagy ami még rosszabb, túl sokat beszélnek, de semmit sem mondanak.

Persze néha adódott egy kis izgalom is, amikor méltó ellenfelére akadt, mondjuk, egy százkilós gorilla személyében, akit nem sikerült azonnal a padlóra küldenie.

Az ilyen pillanatokért érdemes élni, gondolta nosztalgikus hangulatban.

Mi értelme azonban mindennek, tűnődött, mi értelme azzal keresnie a kenyerét, amit szeret, amihez tehetsége van, ha még a barátnőjének sem tud segíteni? Rose-on meg Stanen kívül tulajdonképpen nem is voltak barátai - rájuk azonban mindig számíthatott, és Davidet is úgy szerette, mintha a sa¬ját gyermeke volna. Befogadták maguk közé, családtagnak tekintették.

Végigsétált volna a parázson mezítláb, mint a legelszántabb indián harcosok, ha visszahozhatta volna vele a babát.

Miután végzett a számlával, elővette az aktát, ami már két hónapja ott feküdt az asztalán. Hiába címkézte fel gondosan:

"David Merrick", a tartalma sajnos nem lett vastagabb.

Belekerült már a baba minden testi adata, magassága, súlya, szeme színe, láb- és ujjlenyomata, vércsoportja, sőt még az is, hogy van egy apró gödröcske a szája bal szélén.

Azt azonban nem tartalmazta a "nyomozati anyag", milyen édesen mélyül el az a kis gödröcske, amikor a kicsi önfeledten nevet, és azt sem, milyen érzés, mikor puszit ad a puha, nyá¬las szájacskájával, vagy hogyan ragyog okos, barna szeme, mikor játék közben a magasba emelik ...

Mel üresnek, letörtnek érezte magát, átjárta a szívét a féle¬lem. Biztosra vette, Rose még az övénél is ezerszer nagyobb fájdalmat él át a nap minden órájában felütötte az aktát, és szemügyre vette a kisfiúról hathóna¬pos korában, közvetlenül az elrablása előtt készült fényképet. David széles mosollyal öleli magához a sárga plüssmackót, amelyet ő vett neki, amikor születése után hazaengedték a kór¬házból. Látszik a képen, hogy már kezd erősödni a haja, még ha egyelőre vörösesszőke is, mint az éretlen narancs.

- Megtalálunk, picikém! Megtalálunk, és hazaviszünk, méghozzá hamar. Esküszöm.

Sietve visszarakta a fotót az aktába. Nem tehetett mást, ha továbbra is nyugodt, megfontolt akart maradni, ahogyan az egy nyomozótói elvárható. Azzal nem segít Daviden, ha meg¬tört szívvel a képét bámulja - ugyanúgy nem, mint ez a szélhámos látnok a kalózvezér szájával meg a kísértetiesen szürke szemével.

Nyugtalanító egy fickó, annyi szent. Szemtelen pillantása felkavarta a feje búbjától a lábujja hegyéig. Nagyon szívesen letörölte volna azt az önelégült vigyort a képéről, mondjuk, egy jobbegyenessel; sima modorától és enyhe ír kiejtésétől pe¬dig egyenesen kiütést kapott. Rose-zal, persze, kedvesen, tü¬relmesen viselkedett, vele viszont hűvösen és fölényesen.

Ingerülten felállt, átküzdötte magát a toronyként magasodó telefonkönyvkupacok között, és a kis konyha ajtajánál álló hű¬t6szekrényhez lépett, mely koffeinos üdítőitalokkal volt tele, finoman szólva, rogyásig.

Még szép, hogy ingerült! A férfi hiú ábrándokba ringatja Rose-t, és ő semmit sem tehet ellene!

Megtalálják Davidet - ennek így kell lennie, de lelkiisme¬retes rendőri munkával, nem pedig holmi szélhámos látnok se¬gítségével, aki hatszáz dolláros bakancsban feszít.

Alig kortyolt egyet, a hatszáz dolláros bakancs már be is sé¬tált az ajtaján.

Mel szikrázó szemmel, szótlanul méregette a férfit, miköz¬ben az üveget továbbra is a száján tartotta, és hanyagul az ajtófélfának támaszkodott. Sebastian becsukta a Sutherland Nyomozóiroda feliratú ajtót maga mögött, és lustán körülnézett.

Látott már rémesebb irodát is, bár nem sokat. A lány szürke fém íróasztalát feltehetőleg a katonaságtól selejtezték ki, ¬masszívnak tűnt ugyan, de még a legrafináltabb posztmodern ízlés szerint sem lehetett volna szépnek minősíteni. A szem. közti falnál, melyre ráfért volna egy alapos festés, két fém irattartó szekrény helyezkedett el, a kopott, égésnyomokkal tarkított dohányzóasztalka mellett egy élénk lila és egy fakó vaj színű szék állt.

A mögöttük lévő falon gyönyörű akvarell függött, mely a Monterey-öblöt ábrázolta, és annyira nem illett ide, mint egy elegáns fotómodell egy kikötői lebujba. Igénytelensége elle¬nére az irodát valami megmagyarázhatatlan okból olyan illat lengte be, mint egy tavaszi rétet.

Sebastian futó pillantást vetett Mel mögé - ennél kisebb és rendetlenebb konyhát még életében nem látott.

Nem állhatta meg, hogy ne évődjön egy kicsit. Zsebre tette a kezét, és a lányra mosolygott.

- Kedvelem az ilyesmit.

Mel ivott még egy kortyot, majd két ujja közé fogva lóbálni kezdte az üveget.

- Mit keres itt, Donovan?

- Van még egy üveggel abból?

Pillanatnyi habozás után a lány vállat vont, és kivett még egyet a hűtőből.

- Nem hinném, hogy azért kocsikázott volna több mérföldet szerény kis hegyi villájától idáig, hogy ihasson az üdí¬tőből.

- Ha már itt vagyok, és ilyen kedvesen megkínált, nem szívesen utasítanám vissza - vigyorgott Sebastian, miközben a lány átnyújtotta neki az üveget. Pillantása Mel kopott bakan¬csára tévedt, majd felfelé vándorolt szűk farmerján, kockás in¬gén, egészen büszkén felvetett álláig, külön figyelmet fordítva a közepén elhelyezkedő, alig észrevehető, de annál érzékibb gödröcskére.

- Nagyon csinos ma reggel, Mary Ellen.

- Ne hívjon így! - förmedt rá Mel élesen, pedig csak hatá¬rozottnak akart mutatkozni.

- Miért? Szép, régies név - biccentette oldalra a fejét a fér¬fi csúfondárosan. A lány gyilkos pillantása láttán azonban vé¬dekezőn felemelte a kezét. - Igaza van, a Mel sokkal jobban illik magához.

- Mit akar, Donovan?

Sebastian szeméből eltűnt az incselkedő csillogás. - Megtalálni David Merricket.

Mel majdnem bedőlt neki. Majdnem. Olyan őszintén hang¬zott ez a három szó, olyan szívből jövően, hogy kis híján át¬ölelte a férfit. Azonban még idejében észhez kapott, szeren¬csére; leült az íróasztala szélére, és megvető pillantást vetett Sebastianre.

- Ne feledd, pajtás, most nincs itt Rose, nem kell megját¬szanod magad! Én is őszinte leszek: semmi közöd az ügyhöz. Csak azért vittem el hozzád a barátnőmet, mert mindenáron beszélni akart veled, hiába próbáltam jobb belátásra téríteni. Szegény, még most is azzal áltatja magát, hogy te majd segítesz ... Nevetséges. Ismerem a fajtádat. Talán kicsit oko¬sabb vagy az átlagos szélhámosoknál, mármint azoknál, akik így hirdetik magukat: "Küldj húsz dollárt, és én megváltozta¬tom az életed! Meggazdagszol, előléptetnek, brillírozni fogsz az ágyban, csak küldd a pénzt!"

Ivott egy kortyot, majd a férfi felé intett az üveggel.

- Nem, te nem vagy ilyen kispályás. Elmégy a tetthelyre, transzba esel, felsorolsz vagy tíz lehetőséget, amelyen elin¬dulhat a rendőrség, és felszeded a nagy lóvét. Néha talán be is jön egy-két tipped ... , ha így van, gratulálok. De akárhogy is, nem hagyom, hogy hasznot húzz Rose és Stan kétségbeeséséből, szóval felejts el bennünket, fiacskám! Neked itt nem terem babér.

Sebastian nem vette a lelkére a sértegetést. Megnyugtatta magát, a legteljesebb mértékben közömbös a számára, mit gondol róla ez a csípős nyelvű, zöld szemű nyomozónő. Kizárólag David Merrick sorsa számít.

Ujjai ennek ellenére megfeszültek az üvegen, és a hangja kissé érdesebben csengett a megszokottnál.

- Büszke lehetsz, hogy ilyen hamar kiismertél, Sutherland.

- Büszke is vagyok - húzta ki magát a lány; csak úgy sugárzott az arcáról a gőg. - Ne is vesztegessük tovább egymás idejét! Ha úgy érzed, tartozunk neked, amiért meghallgattad tegnap Rose-t, az én nevemre állítsd ki a számlát!

A férfi egy pillanatig szólni sem bírt. Eddig Morgana volt az egyetlen nő, akit a legszívesebben megfojtott volna olykor¬-olykor, most eggyel bővült a kör. Elképzelte, ahogy Mel hos¬szú, napbarnított nyakára fonja az ujjait, és ... még Nash, Morgana horrorfilm-forgatókönyvíró férje is megirigyelhette volna a jelenetet.

- Szerencséd, hogy nem örököltem az unokatestvérem ké¬pességeit - morogta magában, majd letette a félig üres üveget, és turkálni kezdett Mel íróasztalának átláthatatlan összevissza¬ságában papír és ceruza után.

- Mégis, mit csinálsz? - kérdezte a lány, miután a látnok felszabadított egy kis helyet, és rajzolni kezdett.

- Egy vázlatot. Úgy tűnik, te is a "hiszem, ha látom" embe¬rek közé tartozol.

Mel elkerekedett szemmel figyelte, ahogy Sebastian keze alatt egy arc kel életre a papíron. Mindig irigyelte azokat az embereket, akik ilyen könnyedén és jól kezelik a ceruzát, anél¬kül hogy tanulták volna. Úgy tett, persze, mintha nem érdekel¬né, amit a férfi csinál, de pillantása újra meg újra a rajzra té¬vedt.

Egy idő után nem állhatta meg, közelebb hajolt. Egy halk, belső hang azt suttogta a fejében, hogy Sebastiannek enyhe ló és erős bőrillata van. Fényes, ápolt lovaké meg feszes, olajos bőré. Ametisztje fényesen csillogott a kisujján az aranyfogla¬latban - Mel belebámult a kristályba, és kis híján hipnotikus álomba merült.

Művészkeze van, ismerte el magában. Erős, ügyes, hosszú, finom ujjakkal. Nyilván puha is, gondolta gúnyosan, hisz a legmegerőltetőbb munkája a pezsgősüvegek bontogatása meg a nők ruhájának gombolgatása lehet.

- Gyakran mindkettő egyszerre.

- Tessék? - nézett fel a lány ijedten. A férfi időközben befejezte a rajzot, most csak állt mellette, közelebb, mint kellett volna, és az arcát fürkészte.

- Semmi, semmi - vont vállat Sebastian mosolyogva, eny¬he bűntudattal a ,,hallgatózás" miatt. Azzal mentegette magát, ő csak azt próbálta kideríteni, miért bámulja a lánya gyűrűjét. Tényleg így történt. Eleinte. Ö arról igazán nem tehet, hogy a nyomozónőnek kissé túl hangosak a gondolatai.

Míg Mel megemésztette a hallottakat, a férfi átnyújtotta ne¬ki a rajzot.

- Ez a férfi rabolta el Davidet.

Szeretett volna legyinteni a képre, és egyszersmind az alko¬t6jára is, de hatalmába kerítette egy kísérteties érzés - valóban a tettes képmását tartja a kezében. Szótlanul íróasztala mögé sétált, és felütötte David aktáját. Kivette a rendőrség által a négy gyanúsítottról készült fantomképek egyikét, és összeha¬sonlította Sebastian rajzával.

A látnok rajza sokkal részletesebbre sikerült, a szemtanú nem vette észre a félhold alakú forradást a fickó bal szeme alatt, és csorba elülső fogát sem. Bár Sebastian rajzán a tettes arca páni félelmet tükrözött, lényegében ugyanannak az arc¬nak látszott, jellegzetes formájával, szemével, enyhén kopa¬szodó fejével, göndör hajával.

Ezek szerint van ismerőse a rendőrségen, bizonygatta magának a lány, és próbált nem tudomást venni felajzott idegeiről. Megkaparintotta valahogy a fantomképeket, találomra kiválasztotta az egyiket, majd kiszínezte egy kicsit.

Maga elé dobta a rajzot, és helyet foglalt a székén, ami nyomban meg is csikordult alatta.

- Miért pont őt választottad?

- Mert őt láttam. Egy régi, barna Mercuryval volt, nyolcvanhármas vagy nyolcvannégyes lehet, az üléshuzat bézs színű, a bal hátsó ülés fel van hasadva. Kedveli a countryzenét, legalábbis azt hallgatott, amikor elhajtott a babával. Kelet felé - mormogta, tekintete egy pillanatig pengévé keskenyedett. - Pontosabban, délkeletre.

Az egyik szemtanú szintén egy jellegtelen, barna autóról számolt be, melyet nem láttak a környéken korábban. Pár nap¬pal a gyermekrablás előtt tűnt fel, Rose lakásának közelében parkolt.

Talán ezt is csak a rendőr ismerősétől hallotta, emlékeztet¬te magát a lány. Így akar bosszút állni, amiért szélhámosnak nevezte. Ha mégis, ha csak a legcsekélyebb esély van rá, hogy a férfi tényleg...

- Az arcon és az autón kívül - kezdte látszólag közömbö¬sen, de remegő hangja elárulta zavarát - nem láttál esetleg egy nevet, címet, vagy rendszámtáblát is véletlenül?

- Nehéz eset vagy, Sutherland.

Sebastian már rég megutálta volna a nyomozónőt, ha nem látja rajta, mennyire aggódik a kisfiúért. Azonban őt ezzel sem veszi le a lábáról. Majd elvi alapon fogja utálni, kedvtelésből.

- Egy gyerek élete forog kockán - hallotta újra a lány hang¬ját.

- Biztonságban van - ingatta a fejét a férfi. - Vigyáznak rá és gondoskodnak róla. Kicsit össze van zavarodva, többet sír, mint egyébként, de nem bántotta senki.

Mel visszafojtott lélegzettel hallgatta. Nagyon szeretett vol¬na hinni Sebastiannek, legalább ebben az egyben, ha másban nem IS.

- Rose-nak ne szólj erről! - utasította a férfit ellentmondást nem tűrő hangon. - Megszakadna a szíve.

- A fickó, aki elrabolta, nagyon félt - folytatta Sebastian zavartalanul. - Egy nőnek adta valahol ... keleten.

Ki fogja deríteni, pontosan hová, csak idő kérdése.

- A nő piros csíkos pólóba öltöztette, és kezeslábasba. Lát¬tam, ahogy autóba ült; nagy, műanyag kulcsokat adott Davidnek játszani. Egész nap hajtott, egy motelban szálltak meg éjszakára, amely előtt egy dinoszaurusz áll. A nő mege¬tette, megfürdette, és mikor sírni kezdett, addig ringatta, míg el nem aludt.

- Hol? - kérdezte a lány.

- Valahol Utah-ban - felelte a férfi, majd összevonta a szemöldökét. - Az is lehet, hogy Arizonában, de inkább Utah¬ban. Másnap továbbment, változatlanul délkelet felé. A nő nem félt, számára ez az egész nem jelentett többet egy átlagos üzleti ügyletné1. Megállt egy játszótérnél, valahol Texasban. Kelet- Texasban. Egy padon várt, míg végül leült mellé egy férfi, közéjük tett egy borítékot, majd eltolta Davidet a baba-kocsijában.

- Másnap ugyanez ismétlődik. David már nagyon fáradt és nyűgös a sok utazástól, a sok idegen arctól. Édesanyja után sír. Elviszik egy házhoz: hatalmas kőház, öreg, nagy levelű fákkal az udvarban. Valahol délen, talán Georgiában. Egy asszony magához öleli, pityereg egy kicsit, a férje pedig átöleli mind¬kettejüket. Saját szobája van, kék vitorlás hajók díszítik a fa¬lát, a bölcsője felett cirkuszi állatokat mintázó játékok lógnak. A házaspár Eriknek szólítja.

- Nem hiszek neked - dadogta Mel holtsápadtan.

- Tudom. Pedig egy hang azt súgja belül, jobban tennéd, ha hinnél. Felejtsd el, mit gondolsz rólam, Mel! Gondolj Davidre!

- Csak rá gondolok, mióta elrabolták! - pattant fel a lány, és felkapta a rajzot az asztalról. - Mondd meg a nevét! Legalább egy nevet mondj!

- Értsd már meg végre, hogy ez nem így működik! - próbálta csitítani Sebastiano - Ez nem olyan, mint valami idétlen vetélkedő, ahol felteszed a kérdést, és már hallod a választ. .. Ez művészet.

Mel visszadobta a rajzot az asztalra. - Persze, persze.

- Figyelj ide! - csapott a férfi az asztalra, elég erővel ahhoz hogy a lány összerezzenjen. - Chicagóból jövök, három hétig figyeltem a fejemben, hogyan szabdalja darabokra egy ke¬gyetlen sorozatgyilkos az áldozatait. Átéltem, milyen kéjes örömmel teszi. Minden erőmmel azon voltam, hogy megtalál¬juk, még mielőtt újra ölhetne. Nagyon sajnálom, ha nem va¬gyok elég gyors neked!

Mel megadta magát. Nem azért, mert megijedt Sebastian váratlan kifakadásától, hanem mert látta az arcán átsuhanni mindazt a rettenetet, amelyet át kellett élnie.

- Őszinte leszek - sóhajtott a lány. - Nem hiszek a látno¬kokban, a boszorkányokban és a kísértetekben sem.

- Majd egyszer bemutatlak a családomnak - vigyorodott el kajánul a férfi.

- Mégis - folytatta Mel, mintha Sebastian meg sem szólalt volna -, kénytelen vagyok figyelembe venni minden nyomot, amely segíthet megtalálni Davidet. Felőlem használhatsz in¬gát, varázsvesszőt, Quija-táblát, mindegy ... - Felvette a rajzot újra. - Egy arc is több a semminél, legalább van miből kiin¬dulnom.

- Kiindulnunk.

Még mielőtt a lány ellenkezhetett volna, megszólalt a tele¬fon.

- Sutherland Nyomozóiroda. Igen, Mel vagyok. Mi újság odalenn, Rico?

A férfi fürkész pillantást vetett rá, figyelte, ahogy hamiská¬san elmosolyodik. Szóval R,ico a fiúja. Nincs is ebben semmi meglepő, vonzó lány, állapította meg magában némi féltékenységgel.

- Ugyan, szívem, bennem megbízhatsz! - Mel kapkodva felfirkantott valamit egy cetlire. - Igen, tudom, hol van. Pom¬pás - bólintott, majd hallgatott egy sort, utána újból jegyzetel¬ni kezdett, és közben motyogott magában. - Nyugi, öregfiú, már azt is elfelejtettem, hogy beszéltünk, soha nem is hallot¬taJ1l rólad. O'Rileytól megkapod a fizetséged. - Rövid szünet után jóízűen felnevetett. - Álmodik a nyomor, fiacskám! -Amikor letette a kagylót, csak úgy pattogtak belőle az izgatott¬ságszikrák. - Mára ennyit, Donovan. Most mennem kell.

- Veled megyek - vágta rá Sebastian önkéntelenül, de nyomban meg is bánta. Vissza is vonta volna, ha a lány nem válaszol neki olyan lenézően.

- Pajtás, ez nem amatőröknek való - nevetett Mel gúnyo¬san. - Csak púp lennél a hátamon.

- Nézd, Sutherland, együtt fogunk dolgozni egy ideig, akár tetszik, akár nem! Látnom kell téged munka közben, hogy job¬ban megismerjelek.

- Izgalomra vágysz? - kérdezte a lány kihívóan, majd las¬san bólintott. - Jól van, Rambo. Várj meg itt! Még át kell öl¬töznöm.

3.

Tíz perc sem telt el, Mel már jött is vissza a hátsó szobá¬ból - de valahol útközben tökéletesen átváltozott. Amikor Sebastian pillantása a lány hosszú, szívdöglesztően formás lábára tévedt, nyelnie kellett.

Világoszöld, zsebkendő nagyságú bőr miniszoknya volt rajta, és az arcával is művelt valamit. Szeme hatalmasra nőtt, a pillái elnehezültek, mintha álmos lenne. Fülledten álmos, talán ez a megfelelő kifejezés, tette hozzá magában. Az ajka sötéten fénylett, a haját kifésülte. Kétségkívül bevetett valami női for¬télyt is, mert tincsei úgy álltak, mintha épp most kászálódott volna ki az ágyból, és nagyon szívesen vissza is bújna oda egy arra érdemes úriemberrel...

Két, csillogó-villogó aranygömböcske függött a fülén, kis híján a válláig értek. Öltözetét - illetve öltözetének hiányát¬ fekete, testhez simuló, ugyancsak zsebkendő nagyságú top tet¬te teljessé.

Nincs férfi, gondolta Sebastian, a kómában fekvőket leszá¬mítva, akinek ne gyulladna ki erre a jelenségre az elméjében neonreklám méretű és fényű betűkkel a szó: SZEX!, és ne an¬nak a legvadabb, leggátlástalanabb, leginkább párját ritkító fajtájára gondolnának ...

Hasonló égi tünemény láttán általában nem késlekedett kihívó megjegyzéseivel, kétértelmű, illetve nagyon is egyértel¬mű célzásaival, nem csoda, ha meglepte, ami végül is kicsú¬szott a száján.

- A kelta Fióna szerelmére, mégis hová készülsz ... így?

Mel felvonta szemceruzával kihúzott szemöldökét.

- Kinek a szerelmére?

A férfi olyan mozdulatot tett, mintha el akarna hessegetni rnagától valamit, miközben minden erejével próbálta elszakí¬tani tekintetét a lány combjáról. Nem tudta megállapítani, mi¬lyen parfümöt használ, de biztos, ami biztos, ráharapott a nyel¬vére, nehogy lenyelje.

- Úgy nézel ki, mint egy ...

- Pontosan - bólintott Mel elégedetten, és szemtelen mosollyal körbefordult Sebastian előtt. - Ez a szajhaszerkóm. Nem hinnéd, mennyire hatékony. A legtöbb pasit nem érdek¬li, szép vagy-e vagy csúnya, ha megvillantasz egy kis bőrt előtte, és testhez álló rucit húzol.

A férfi sóhajtva megcsóválta a fejét, sajnos ebben tökélete¬sen igazat kellett adnia.

- De miért van szükség erre?

- Szakmai kellék, Donovan. - A lány a vállára akasztott egy aránytalanul nagy retikült, melyben egy másik szakmai kellék lapult. - Biztosan velem akarsz jönni?

Sebastian bólintott.

- Akkor indulás! Útközben majd mindent megmagyarázok..

Mel percekkel korábbi izgatottsága most valami másnak adta át a helyét. Amikor beszállt az autóba, a férfi nemcsak pár centivel még feljebb csúszó szoknyájára lett figyelmes, hanem a higanyszerű, ezüstös csíkok megjelenésére is az aurájában, melyek felfokozott várakozásra utaltak. Bevásárlókörútra in¬duló nők körül látni ilyesmit.

Nos, Mel feltehetőleg nem tartozott ebbe a fajtába.

- Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el! - kezdte, mi¬után a látnok helyet foglalt az anyósülésen. Beletaposott a gázba, és felvázolta az ügyet. Sebastian örömmel vette tudo, másul, hogy a lány ugyanolyan gyorsan és megfontoltan Vezet, mint ahogyan magyaráz. - Az elmúlt hat hétben sorozatos betöréseket jelentettek helyi lakosok. Főként szórakoztatóelektronikai termékeket, azaz televíziókat, videókat, hifitornyokat és házimozikat vittek el. A károsultak többségét az Underwriter biztosította. A rendőrség egyelőre nem akadt semmi komolyabb nyomra, és mivel a kár csak pár száz dollárra rúgott fejenként, nem sorolta a ki emelt ügyek közé.

- Az Underwriter, mint minden átlagos biztosítótársaság, nem szívesen tejel - magyarázta Mel, miközben áthajtott a sárgán. - Jobban örülnének, ha megtalálnám a szajrét, vagy ha kiderülne, hogy csalásról van szó. Pár hete ezen dolgozom.

- Ráférne egy generálozás az autódra - jegyezte meg a fér¬fi, mert a motor egyfolytában fura, köhögő hangot hallatott.

- Már egy éve ... Mindegy. Kicsit körülszaglásztam, és mit gondolsz, mire jutottam? Kiderült, a srácok már el is kezdték értékesíteni a holmit, teherautók hátuljából, jutányos áron. Persze, nem itt. Lefurikáznak vele Salinasba és Soledadba.

- Hogyan jöttél rá?

A lány sejtelmesen elmosolyodott.

-- Lábmunka, Donovan. Több mérföld lábmunka.

Sebastian sóvár pillantást vetett a szóban forgó hosszú, napbarnított lábra, bár tudta, csak a szívét fájdít ja vele. - Fogadni mertem volna.

- Megérte, mert szereztem egy új besúgót. Elkövetett pár apróbb baklövést, amelyek miatt körözi a rendőrség, de meg¬ígértem neki, szemet hunynak felette, ha segít. Bennem meg¬bízik, talán, mert nem vagyok rendőr.

A férfinak ismét a szoknya tájékára tévedt a tekintete.

- Igen, nyilván ez az oka - helyeselt buzgón, és megköszörülte a torkát.

- Vannak kapcsolatai - folytatta Mel - Nem csoda, ült egy keveset IB-ért, azaz illetéktelen behatolásért - magyarázta meg rögtön, Sebastian értetlen arckifejezését látva. - Kisebb lopásai is akadtak.

- Elbűvölő barátaid vannak.

- A szakmával jár, talán éppen ezért szeretem ennyire - bó¬lintott a lány nevetve. - Mindenesetre kölcsönösen előnyös üzletet kötöttünk: ő mesél nekem ezt-azt, én pedig fizetek ér¬te. Így tisztességes úton jut pénzhez, nem kell zárakat feltör¬nie. A kikötő környékén szokott lődörögni, a szigorúan nem turista részen. Van ott egy lebuj, tegnap éjjel történetesen ott iszogatott. Összehaverkodott az egyik sráccal, aki addigra már alaposan kiütötte magát. Tudod, a barátomnak jobban csúszik a pia, ha más fizeti. Lényeg, hogy a részegek módján pillana¬tok alatt összemelegedtek, és megtudta, hogy a srác azért ilyen vastag, mert épp most fuvarozott le jó pénzért egy teherautó¬nyi műszaki cuccot King City be. Kisvártatva a barátomra ka¬csintott, és magával vitte egy koszos raktárba, valahová a bár mögé. Mit gondolsz, mit mutatott odabenn?

- Használt szórakoztatóelektronikai eszközöket jutányos áron?

- Bingó.

- Miért nem szólsz a rendőrségnek?

- Lehet, hogy ezek a srácok nem Al Capone és bandája, de attól még számomra nagy fogást jelentenek. Ráadásul az én fogásom - tette hozzá öntudatos mosollyal, és sebességet váltott.

- Gondolom, neked is eszedbe jutott, hogy esetleg nem lesznek ... készségesek.

Mel szeme forrón, elbűvölően csillogni kezdett.

- Nyugi, Donovan, majd én megvédelek! Elmondom, mire kérlek.

Amikor pár perccel később a bárhoz értek, a férfi már ismerte a terv minden apró részletét. Nem nyerte el a tetszését, persze, de legalább tudta, mire számíthat. Kifinomult ízlésű ember lévén viszolygó pillantást vetett a lepusztult, ablaktalan épületre.

Siralmas, gondolta magában. Igaz, a legtöbb bár sokkal rosszabbul nézett ki nappal, mint éjszaka, de ez itt non-stop ronda volt. Salaktömbökből épült, melyeket egy vállalkozó lélek zöldre festett. Hogy milyen zöldre, arra nem is nagyon érdemes szót vesztegetni. A festék azóta több helyütt lepattogzott róla, elővillantva a szürke falakat, ahhoz hasonlóan, ahogyan egy többhetes heg alól elővillan a kocsonyás, elszürkült hús.

Még dél felé sem járt az idő, de a parkolóban már vagy egy tucat autó állt.

A lány eltette a kulcsokat a retiküljébe, és végigmérte Sebastiant.

- Próbálj kevésbé ... !

- Emberszabásúnak látszani? - segítette ki a férfi.

Mel elegánsra gondolt éppenséggel, de talán jobb is, hogy nem mondta ki.

- Kevésbé angol úri embernek. Eszedbe ne jusson fehérbort rendelni!

- Majd visszafogom magam.

- Csak kövesd a tömeget, Donovan, és minden rendben lesz!

Ami azt illeti, ő a lány ringó csípőjét követte, és cseppet sem érezte olyan biztosnak, hogy minden rendben lesz.

Mikor Mel benyitott, Sebastian orrát megcsapta a lebuj bűze. Nyomban hányingere is lett tőle, a helyiség levegőjé¬ben áporodott füst-, sör- és izzadságszag terjengett. A zene¬gépből durva rock harsogott. Bár a férfi a zenét illetően tény¬leg mindenevőnek tartotta magát, ez még az ő gyomrát is megfeküdte.

Tolongtak odabenn jó páran, főleg tagbaszakadt, tetőtől tal¬pig tetoválásokkal borított férfiak, akkora alkarral, mint popeye-é. A sarokban négy olajos képű alak biliárdozott egy felülről megvilágított asztalon. Páran felnéztek, Sebastianre rövid, gúnyos, Melre viszont hosszabb, elismerő pillantást vetve.

A látnok elkapott egy-két gondolatfoszlányt - nem volt ne¬héz dolga, a jelenlévők többségének intelligenciahányadosa Ugyanis nem haladta meg a két számjegyet. Néhány gondolat hallatán elismerően bólintott; álmában sem képzelte volna, hogy ennyiféleképpen le lehet írni egy ... hölgyet.

Közben az érdeklődés középpontjába került hölgy - egy a háromból, akik idebenn tartózkodtak - a pulthoz lejtett, és fel¬tolta bőr miniszoknyás fenekét a bárszékre. Széles, sötéten fénylő ajka kihívó mosolyra húzódott.

- Az a legkevesebb, hogy meghívsz egy sörre - kezdte Mel az előre megbeszélt játékot olyan fülledt, érzéki hangon, hogy Sebastian egy pillanatra kiesett a szerepéből. A lány szúrós, fi¬gyelmeztető pillantása azonban észhez térítette.

- Hallgass ide, pipikém! Már mondtam, hogy nem én tehet¬tern róla!

A lány akaratlanul is az égnek emelte a tekintetét.

Pipikém?!

- Na, persze! Lesittelnek, és nem a te hibád? Száz dollárt vesztettél pókeren a béna haverjaiddal, de nem tehetsz róla, ugye? Ne gyötörd magad, inkább vegyél má' egy sört!

Kimért lassúsággal keresztbe tette a lábát.

A férfi kidüllesztette a mellkasát, szó nélkül feltartotta két ujját a pincérnőnek, és helyet foglalt Mel mellett.

- Mondtam már, hogy az a szemét beleköpött a levesembe, szóval szállj le rólam, aranyom, jó?

- Te csak ne kiabálj velem!

Mikor lecsapták eléjük a két korsó sört, a lány észrevétlenül elhúzta az orrát. Sebastian a nadrágja hátsó - zsebébe nyúlt, de ekkor Melnek eszébe jutott, a férfi tárcájában valószínűleg több pénz van, mint a polcokon sorakozó italok értéke együtt véve: zsíros, zöld hasú bankók, aranyozott hitelkártyák. . . It, F elszisszent.

Fölöslegesen aggódott, Sebastian már a gondolatból is értett. Mel elismerően biccentett.

- Má' megin' csóró vagy? - kérdezte megvetően. - Jellemző! - Vonakodva a retiküljébe nyúlt, és elővett két gyűrött egydollárost. - Született vesztes vagy, Harry.

Harry?! Sebastiannek nem kellett mímelnie a megrökönyödést.

- Nemsokára kapok lóvét. Tízzel jönnek nekem.

- Ezt má' ismerem. Dúskálni fogsz a suskában, bla-bla-bla..

Gúnyosan hátat fordított a férfinak, a sört kortyolgatta, és közben felmérte a terepet.

Rico személyleírása alapján rögtön ráismert a férfira, akit a besúgó szesztestvére Eddie-nek nevezett. Eddie csuda mókás figura a srác szerint, mellesleg ő osztotta szét a lopott holmit a fuvarosok és a seftelők között. Rico szerint egy gyenge pont¬ja van: a nők.

Mel addig lóbálta a lábát a zene ritmusára, míg fel nem kel¬tette Eddie figyelmét. Ekkor szélesen elmosolyodott, megreb¬bentette pilláit, és epedő tekintette! szemezni kezdett vele.

Eddie folyékonyan beszélte a kocsmatündér-testbeszédet, a lány viselkedését a következőképpen fordította le magá¬nak: "Üdv, szépfiú! Egész életemben olyan férfira vágytam, mint te ... "

Sebastian azonban, aki időközben ráhangolódott a lány gondolataira - kizárólag közös kis játékuk sikere érdekében, természetesen - hallotta, mit gondol valójában: "Van egy kis meglepetésem a számodra, te kopasz, hájas disznó!"

Megfordult, hogy szemügyre vegye a férfit. Kopasz, való¬ban, de ujjatlan trikója alatt nemcsak háj látszott, hanem ro¬bosztus izmok is sajnos.

Hallgass ide, szivi! - tette Mel vállára a kezét, amit a lány nyomban le is rázott magáról.

- Elegem van az ostoba kifogásaidból, Harry! Engem an nem etetsz meg többet. Csóró vagy, most is engem lejmolsz. Még ötvenet sem bírsz összeszedni, hogy végre megjavítsd azt a szar tévét, pedig nagyon jól tudod, mennyire szeretern a sorozatokat!

- Túl sokat bámulod úgyis.

- Mi van?! - pattant fel a lány dühösen, és szikrázó szem¬ei Sebastiannek támadt. - Halálra dolgozom magam estén¬ként a csehóban! Van képed cseszegetni, mer' néha szeretek leülni tévézni?! Mit zavar az téged, ha? Nem kerül semmibe!

- Mos' mondtad, hogy ötvenet kér a szerelő ...

Mel akkorát lökött rajta, hogy majdnem lecsúszott a székről. - Te beszélsz?! Dupla ennyit vesztettél kártyán, ráadásul az lóvém is benne volt!

- Mondtam má', hogy szállj le rólam! - förmedt rá a férfi.

Élvezte a játékot, kezdett belemelegedni. Eszébe jutott, hogy megbeszélték, egy kicsit még erőszakoskodnia is kell vele. Megragadta a lány karját. - Hülye liba, mindig csak nyafogsz ámajrézol!

Mel hátravetette a fejét, szeme kihívóan csillogott.

Sebastian ellenállhatatlanul vonzónak találta: ahogy büszkén felszegte az állát, és lekicsinylően mosolygott. Olyan erős ér¬zékiség áradt a lányból, hogy a látnok majdnem kiesett a sze¬repéből.

Mel észrevette a vágyakozó villanást a férfi szemében; és nem kellett gondolatolvasónak lennie ahhoz, hogy megfejtse, mit jelent. Bőven elegendőnek bizonyult a csalhatatlan női ösztöne is. Szíve a torkába ugrott, és olyan hevesen vert, mint egy légkalapács.

- Nem hallgatom tovább a vinnyogásodat! - rázta meg Sebastian durván, részben a megbeszélt játék forgatókönyve szerint, részben saját izgatottsága miatt. - Ha nem tetszik a rendszer, húzz a fenébe!

- Azonnal vedd le rólam a mocskos kezed! - kiáltott rá lány remegő hangon. - Már előre utálta ezt a részt, de tudta, szükség van rá, hogy Eddie bekapja a horgot. - Nem megmondtam, mi lesz, ha még egyszer meg mersz ütni?

Megütni? - rökönyödött meg a férfi. Erről nem volt szó.

- Húzd el a csíkot, Crystal, különben kapsz egyet!

Megragadta Melt, és az ajtó felé lökte. Keze hirtelen bele. ütközött egy hatalmas, izzadtságszagú mellkasba - a trikón nagy betűkkel ez állt: "Kemény Kamionos".

- Nem hallottad, mit mondott a hölgy, apafej?! El a kezekkel!

Sebastian belebámult Eddie szélesen vigyorgó arcába. Mel hangosan szipogott, erősen rájátszva a szerepére. Hogy biztosabb talajt érezzen a lába alatt, a látnok felállt a bárszékről, és a kóbor lovag szemébe nézett.

- Törődj a magad dolgával, haver!

Eddie lazán, fél kézzel visszalökte a székre. Sebastian biz¬tosra vette, évek múlva is meglátszik majd a hatalmas, pörölycsapás erejű taszítás nyoma a mellkasán.

- Megdolgozzam egy kicsit odakinn, édes?

A lány megtörölte nedves pilláit, és úgy tűnt, erősen fontol¬gatja a választ. Megvárta, míg Sebastian izzadni kezd, majd vállat vont.

- Fölösleges - tette Eddie karjára reszkető kezét. - Született vesztes, nem ér meg annyit. - Megint megrebbentette a pilláit, és áhítatos pillantást vetett Eddie-re. - Maga igazi úri¬ember. Manapság egy védtelen lány alig számíthat valakire ... Hálásan köszönöm!

- Meghívhatom egy italra? - karolta át Eddie fatörzs vastagságú karjával Mel derekát. - Jöjjön, menjünk az asztalom¬hoz! Ott nem kell félnie senkitől.

- Igazán kedves - mosolygott a lány, majd Eddie-be karolt, ellejtett vele a törzshelyére.

Sebastian hitelesnek akart látszani, ezért úgy tett, mintha követni próbálná őket. Az egyik biliárdozó, aki időközben mellettük termett, elvigyorodott, és figyelmeztetően megragadta a csuklóját. Sebastian idegesen a hajába túrt, majd a bár hátsó sarkába oldalgott a sörévei, és ott meghúzta magát.

Mel már másfél órája váratta, pedig tudta, hogy még egy újabb korsó sört sem rendelhet magának, mert akkor lebuk¬nak. Annyi apró csörgött mindössze a zsebében, hogy vegyen egy zacskó mogyorót; kínjában azt rágcsálta, gondosan meg¬hagyva az utolsó centi sört a korsóban. A pincérnő, persze, egyre csúnyábban nézett rá emiatt.

Kezdett elege lenni ebből az egészből. Itt ül egy áporodott levegőjű lebujban, és nézi, ahogy egy szumó birkózó fogdos¬sa a lányt, akivel érkezett ... Nem mintha a legkisebb köze is lenne hozzá vagy bármi miatt zavarná, hogy Mel kéjesen vihog, miközben a disznócsülök nagyságú ujjak fel-le csúszkál¬nak a combján.

Megérdemelné, hogy kisétáljon, fogjon egy taxit, és egy¬szerűen itt hagyja.

A lány ezzel szemben roppant elégedett volt önmagával, és a dolgok alakulásával. Sir Eddie - így hívta ugyanis a férfit, annak nagy örömére - lassan, de biztosan elázott a sárga föl¬dig. Szerencsére azok közé tartozott, akik részegen kedvesek és érzékenyek lesznek, nem pedig erőszakosak. Rengeteget beszélt, főleg hetvenkedett, mint minden spicces férfi egy áhí¬tattal hallgató fiatal hölgy társaságában.

Elárulta, hogy éppen most jutott egy csinos kis összeg bir¬tokába, és megkérdezte Melt, nem lenne-e kedve segíteni az elköltésében.

Ezer örömmel, biztosította a lány. Igaz, pár órán belül el kell mennie dolgozni, és hajnali egykor végez csak, de utána ...

Amikor már kellőképpen megpuhította a férfit, előállt elő szívsajdító meséjével. Hogy ő és Harry már majdnem fél éve együtt járnak; de minden pénz kifolyik a férfi keze közül, és emiatt neki milyen rossz dolga van mellette. Pedig az ő boldogságához kevés is elég lenne: pár csinos ruha meg egy kis nevetés. Most épp pokoli időszakot él át, mert tönkrement a tévéje. Nemrég vett egy videót, hogy felvegye a kedvenc sorozatait, míg dolgozik, erre bedöglik az a vacak. A legrosszabb az egészben, hogy Harry elvesztette minden pénzüket kártyán, még egy nyamvadt ötvenest sem képesek leperkálni a szerelőnek ...

- Pedig imádom a sorozatokat, tudod? - nyafogott a férfinak, második korsó sörével játszadozva. Eddie már hétnél tartott. - Olyan szép ruhákat viselnek bennük a nők ... Mindig délután vannak a tévében; mikor éjszakás vagyok, meg is nézem őket otthon. De mikor átraknak nappali műszakba, lemaradok egy csomó részről, és akkor már csak kapkodom a fejem, mi miért történik ...

Bizalmasan előrehajolt, melle finoman súrolta a férfi karját. - A legjobban a szerelmeskedős részeket szeretem. Amikor azokat nézem, mindig olyan... melegem lesz - magyarázta Mel, és megnyalta a szája szélét.

Eddie kezdte azt hinni, feldobta a talpát, és a mennyország¬ba került.

- Sssszomorú lehet ilyessssmit egyedül nézni - kacsintott a lányra.

- Igen, sokkal jobb, ha van velem valaki - duruzsolta Mel; és a pillantásából látszott, az egyetlen lehetséges "valaki" itt ül vele szemben. - Bár lenne egy tévém, amelyik működik is! Imádok napközben tévézni. Olyankor mindenki dolgozik, vagy vásárol, és lehet lustálkodni az ... ágyban.

Sóhajtott, miközben végighúzta az egyik ujját a korsója pe¬remén.

- Mos' isss napközben van - jegyezte meg a férfi sokatmondóan.

- Tényleg. - nevetett fel a lány, mintha a világ legviccesebb megjegyzését hallotta volna. - Csak az a baj, hogy nincs tévém...

- Talán ss segíthetek rajtad, ssszépségem.

Mel szeme elkerekedett, majd szégyenlősen lesütötte a pilláját.

- Jaj, nagyon drága vagy, Eddle, de nem fogadhatom el azt az ötvenest. Nem illik ilyesmit csinálni.

- Mér' akarsz pénzt költeni egy régi vacakra, mikor vehetsz egy újat isss?

- Na, persze - dünnyögte a lány rosszallóan. - Meg vehe¬tek gyémánttiarát is magamnak, ugye?

- Abba' nem sssegíthetek, de a tévébe' igen.

- Menj má'! - vetett rá Mel hitetlenkedő pillantást, és a térdére tette a kezét. - Mégis, hogy?

A férfi kidüllesztette roppant mellkasát. - Egéssz véletlenül tévébe' utazom.

- Tévéket árulsz? - biccentett a lány álmélkodva, és szaporán pislogni kezdett. - Á, csak be akarsz húzni a csőbe!

- Nem, nem - ingatta a fejét Eddie. - Talán később ...

Mel harsányan felnevetett.

- Te vagy a legviccesebb, Sir Eddie, a világon! - veregette meg a férfi kamionparkoló nagyságú hátát, majd ivott egy kor¬tyot, és megint felsóhajtott. - Biztos csak ugratsz... Ha tény¬leg szereznél nekem egy tévét, szörnyen hálás lennék!

Eddie közelebb hajolt, Mel orrát megcsapta füstös, sörsza¬gú lehelete.

- Mennyire hálás?

A lány kimért lassúsággal a férfi nyakához hajolt, és olyat búgott a fülébe, amitől Sebastian ott helyben lenyelte volna a nyelvét.

Eddie lélegzete elakadt - egy hajtásra kiitta a sörét, és megragadta Mel kezét.

- Gyere velem, édesss! Mutatok valamit, aminek nagyon fogsz örülni.

A lány követte; közben még véletlenül sem pillantott Sebastian irányába. Nagyon remélte, Eddie egy televíziót akar mutatni neki ...

- Hová megyünk? - kérdezte a férfitól, amikor az a bár mögé vezette.

- Az irodámba, ssszivi - felelte Eddie, és hamiskásan kacsintott. - Nekem és a társssaimnak van egy kisss üzletünk itt hátul.

Átvezette a lányt egy kupac üvegtörmeléken, szeméten és murván egy másik betonépülethez, amely körülbelül feleakkora lehetett, mint a bár. Három koppantás után egy sötét bőrű húsz év körüli fiatalember nyitott ajtót. Szarukeretes szemüveget viselt, kezében csíptetős irattartó táblát szorongatott.

- Mi az ábra, Eddie?

- A hölgynek tévére van sszüksége - karolta át Eddie Melt a vállánál, és jó erősen megszorongatta. - Crystal, drágám, ez itt Bobby.

- Üdv! - biccentett a lánynak Bobby. - Figyelj, Eddie, nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet. Frank pokoli mérges lesz.

- Nekem itt ugyanolyan jogaim vannak, mint Franknek! - ¬bődült a fiúra Eddie, majd belökte az ajtót.

Te jó ég! - álmélkodott Mel magában, és sóhajtott - min¬den színészkedés nélkül. A fénycsövekkel megvilágított helyiségben legalább egy tucat televízió, CD-lejátszó, videó és hifitorony sorakozott, valamint hangfalak, számítógépek, üzenetrögzítős telefonok, de még egy mikrohullámú sütő is árválkodott a sarokban.

- Hű! - csapta össze a kezét a lány. - Hű, Eddie! Nézd már! Tisztára, mint egy áruházban!

Eddie büszkén kihúzta magát, mire kissé megtántorodott, majd a meglehetősen idegesnek látszó Bobbyra kacsintott.

- Mi afféle ... bessszerzők vagyunk. Ezek a holmik nem ke¬rülnek a boltokba, mert mi raktárról árusítunk. Nézz körül nyugodtan!

Mel, továbbra is a szerepét játszva, a tévékhez lépett; úgy húzta végig az ujját rajtuk, mintha vidraprémet simogatna.

- Frank irtó dühös lesz! - sziszegte Bobby.

- Amiről nem tud, attól nem fáj a feje. Igazam van, fiú?

A fiatalember, miután vagy fél mázsával alulmaradt Eddie¬vel szemben, kényszeredetten bólintott.

- Persze, de ... ezt a tyúkot mégsem kellett volna ide ...

- Tissszta a csaj. Hosszú comb, rövid agy. Kap tőlem egy tévét, cserébe kedvesss lesz hozzám, ha érted, mire gondolok.

Ezzel otthagyta Bobbyt, és Melhez lépett. - Tetszik valamelyik, ssszépségem?

- Persze, mindegyik. Tényleg választhatok egyet? Csak rá kell mutatnom, és az enyém?

- Persze, persze - sietett megnyugtatni Eddie, és bizalma¬san megszorította a karját. - Van biztosssításunk betörés ellen. csak szólnom kell Bobbynak, hogy jelentsen lopást, és késssz.

- De jól - lépett hátra a lány, csak annyira, hogy bármelyik pillanatban benyúlhasson a retiküljébe. - Ez szuper, Eddie! A baj csak az, hogy én fogok lopást jelenteni, méghozzá az ös¬szes holmi miatt. - Azzal előhúzott egy nikkelezett, harminc¬nyolcas kaliberű revolvert.

- Zsaru! - nyüszített fel Bobby. - Jesszusom, Eddie, ez a csaj zsaru!

- Pontosan. Meg ne próbáld! - figyelmeztette Mel Bobbyt, aki az ajtó felé hátrált. - Ülj le szépen a padlóra, fiacskám! Méghozzá a kezedre, ha nem nagy kérés.

- Te ssszuka! - sziszegte Eddie; és érződött a hangjából, hogy készül valamire. A lány éberen figyelte minden mozdulatát. - Nem értem, mi van velem, általában kiszagolorn a hekusssokat már messziről...

- Magánnyomozó vagyok - magyarázta Mel. - Talán ez az oka. - Intett a pisztolyával. - Jól van, Eddie, gyerünk kifelél - Engem ugyan egy nő sssem fog palira venni, stukker ide vagy oda! - kiáltott fel Eddie, és a lányra vetette magát.

Mel nem akarta lelőni, semmi esetre sem. Végtére is Csak egy kövér, kisstílű tolvaj, ezért még nem érdemel golyót. Megpördült és bal felé menekült, bízott benne, hogy edzett izmaival a férfi alkoholos bódultsága nem veheti fel a versenyt.

Így is történt - könnyedén kisiklott Eddie elől, aki fejjel nekirohant egy hetven centiméteres képátlójú tévének. A lány egyelőre nem tudta, melyikük kerül ki az összecsapásból győztesen, a férfi ugyanis hatalmas puffanással elterült, a képernyő pedig széthasadt, mint egy tojáshéj.

Mel ekkor újabb dulakodás hangját hallotta meg maga mö¬gül. Megpördült, és látta, hogy Sebastian Bobby torkára kul¬csolja a karját, aki erre elejti a kalapácsot, amellyel Mel fejét vette célba.

- Lehet, hogy nem úsztad volna meg egy horpadással - je¬gyezte meg Sebastian rosszallóan, miközben Bobby úgy ro¬gyott a betonpadlóra, mint egy zsák krumpli. - Miért nem mondtad, hogy fegyver is van nálad?

- Gondoltam, fölösleges, hiszen látnok vagy, ha nem csaló¬dom.

Sebastian felvette a kalapácsot, és komoran ütögetni kezdte vele a tenyerét.

- Gratulálok, Sutherland. Csak így tovább!

Mel vállat vont, és vetett még egy pillantást a zsákmányára. - Szép kis fogás ... Menj, hívd a rendőrséget! Addig én vigyázok erre a két jómadárra.

- Rendben - hagyta rá a férfi. Sejtette, a lánytól nem szá¬míthat hálára egy olyan apróság miatt, hogy megmentette az életét. A legtöbb, amit tehetett, hogy hangosan becsapta maga mögött az ajtót.

Egy órával később Mel már az autója motorháztetején ülve magyarázta egy rendkívül mogorva kinézetű nyomozónak a történteket. Sebastian pár méterrel messzebbről figyelte őket.

Haverman, jutott az eszébe a mogorva detektív neve. Már találkozott vele egyszer-kétszer.

Tekintete lassan a lányra vándorolt, rá összpontosította minden figyelmét.

Mel időközben levette hosszú fülbevalóját, amely feltehető¬leg nehéz is lehetett, mert időről időre megdörgölte a cimpá¬ját. Sminkjét nagyrészt sikerült letörölnie egy kendővel, bár erősen festett szemhéj a még most is kirítt rúzstalan ajka és ter¬mészetes, kipirult arca mellett.

El kell ismernie, nagyon csinos. Sőt, gyönyörű. Megfelelő fényviszonyok között és megfelelő szögből pedig egyenesen lélegzetelállító... Egy pillanattal később, miután kissé elfor¬dult, megint csak csinos, de semmi különös.

Fura, kimondottan zavaró ez a mágikus képessége.

Elég ebből! - figyelmeztette magát Sebastian. Mit érdekli őt, hogyan néz ki a lány? Különben is, most haragszik rá. Mel képes volt belerángatni egy ilyen veszélyes kalandba! Igaz, önként jelentkezett, de akkor is. Kezdettől a lány dik¬tálta a szabályokat, ő pedig óriási hibát követett el, amikor hagyta.

Elengedte egyedül ebbe a raktárba egy férfival, aki önma¬gában kitett volna két rögbihátvédet. Fegyvert rejtegetett a re¬tiküljében - nem ám kis öngyújtópisztolyt, hanem szabvány revolvert!

Mégis, mihez kezdett volna, ha használnia kell? Vagy, ami még rosszabb, ha az a hústorony elveszi tőle?

- Nézze, Haverman - mosolygott a nyomozóra a lány -, magának is megvannak a saját forrásai, nekem is az enyémek. Kaptam egy fülest, és felgöngyölítettem az ügyet. - Könnyedén vállat vont, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, de Sebastian látta, mennyire élvezi a helyzetet. - Egy szava sem lehet rám, hadnagy.

- Tudni szeretném, ki a besúgója, Sutherland - makacskodott a férfi, már csak elvből is. Elvégre ő a rendőrség kötelékébe tartozott, míg Mel a magánnyomozók megvetett táborába, aki ráadásul nő létére adta a fejét ennek a mesterségnek gyakorlására. E kettő több mint elég volt ahhoz, hogy szívből utálja.

- Nekem pedig nem kötelességem elárulni - felelte a lány kedvesen. Azután eszébe jutott valami, és szélesen elmosolyodott. - Mivel azonban kollégák vagyunk, beavatom. Ő adta a fülest - bökött a hüvelykujjával Sebastianre.

- Sutherland ... ! - villantotta rá a szemét felháborodottan a látnok.

- Ugyan már, Donovan, ne szégyenlősködjön! - húzta el a száját a lány csúfondárosan. - Hadd mutassam be Havennan hadnagyot!

- Már találkoztunk.

- Így van.

Haverman már nemcsak mogorva volt, hanem egyenesen elment a kedve az élettől. Egy magánnyomozónő meg egy látnok ... hová fajul a bűnüldözés?

- Nem tudtam, hogy lopott televíziókkal is foglalkozik.

- Vízió-vízió - vont vállat Sebastian, és rendkívül elégedettnek látszott, hogy ilyen szellemes szójátékot sikerült gyár¬tania. Mel égnek emelte a tekintetét.

- De miért pont neki szólt, Mr. Donovan? - kérdezte a had¬nagy értetlenül. - Korábban mindig a rendőrséget értesítette először.

- Valóban - bólintott a férfi, és hamiskás pillantást vetett a lányra. - Talán, mert neki jobb lába van.

Mel akkorát nevetett, hogy majdnem leesett a motorháztetőről.

Haverman morgott valamit a bajsza alatt, majd elment. A lényeg, gondolta magában, hogy sikerült kézre keríteni két gyanúsítottat. Ha túl nagy felhajtást csinál Donovan körül, még róla fognak cikkezni az újságok, márpedig inkább ő szerette volna learatni a babérokat.

- Bravó! - dicsérte meg a lány nevetve a látnokot, és baráts¬ágosan vállon veregette. - Egész jó szöveged van. Ki sem nézné belőled az ember...

Sebastian felvonta a szemöldökét.

- Meglepődnél, ha tudnád, mi minden van még bennem.

- Mindjárt gondoltam - fintorgott Mel, és Haverman után nézett, aki épp akkor szállt be az autójába. - Egyébként a had¬nagy nem rossz srác, csak azt hiszi, a magánnyomozóknak a krimikben van a helyük, a nőknek pedig még ott is legfeljebb az áldozatok között.

Mivel a nap fényesen ragyogott, a jól végzett munka örö¬mével hátradőlt a motorháztetőn, hogy pár percig sütkérezzen a sugaraiban, illetve a dicsőségben.

- Jól csináltad ... Harry.

- Kösz, Crystal - felelte a férfi hanyagul, és elfojtott egy mosolyt. - Legközelebb azért örülnék, ha előre beavatnál a terv minden részletébe.

- Nem hiszem, hogy lesz legközelebb ... , de azért jó kis mó¬ka volt.

- Móka ... - ízlelgette a szót Sebastiano - Azt mindenesetre láttam, hogy élvezted az egészet. Beöltözhettél örömlánynak, jelenetet rendezhettél, és kacérkodhattál egy izomagyú vissza¬eső bűnözővel ...

- Én is megérdemlek egy kis szórakozást, nem? - jegyezte meg mézesmázos mosollyal a lány.

- Biztosan nagyon mókás lehet, ha kis híján lyukat ütnek az ember koponyájába.

- Ebben a szakmában minden azon múlik, kinek kedvez az a bizonyos "kis híján" - magyarázta Mel. Kezdte megkedvelni a férfit; barátságosan megveregette a karját. - Ugyan már Donovan, lazíts egy kicsit! Mondtam, hogy jól csináltad.

- Igen, mondtad. A magad módján ez valami köszönet féle, ugye? Mármint, hogy megmentettem azt a kemény koponyádat.

- Biztos lehetsz benne, elbántam volna Bobbyval egyedül is! Azért kösz az erősítést. Most mi bajod? Nem hiszel nekem?

- Természetesen nem - felelte Sebastian, miközben a lány csípője két oldalán rátámaszkodott a motorháztetőre, és mé¬lyen a szemébe nézett. - Ha ilyen a munkastílusod, együttműködésűnk ideje alatt be kell vezetnünk bizonyos szabályokat.

- Nekem megvannak a saját szabályaim - ellenkezett Mel. Figyelte, ahogy Sebastian szeme szürkévé változik; olyanná amilyen a pattogó tábortűz füstje éjszaka. - Most pedig hátrébb az agarakkal, Donovan!

Különben? - villant át Sebastian agyán a gyerekes, kihívó¬an kötekedő kérdés. Kicsit szégyellte is magát, hogy ez jutott először az eszébe. Hisz aki szemben ült vele, már rég kinőtt a gyerekkorból, nagyon is érett nő volt, ahogy ott ült a motor¬háztetőn azzal az észvesztően formás fenekével, állát pimaszul felszegve, önelégült mosollyal a száján.

A férfi azon tanakodott, most fojtsa-e meg, vagy két másod¬perc múlva, de miközben az ajkára vetődött a tekintete, jobb ötlete támadt. Elégedetten elvigyorodott.

Egy szemvillanás alatt lekapta Melt a motorháztetőről - a lánynak esélye sem maradt ellenkezni, pedig már jóformán a vérébe ivódtak az önvédelmi fogások. Még akkor is csak pis¬logott, amikor Sebastian átölelte, és szája lassan közelíteni kezdett az ajkához.

- Mégis, mit képzelsz...

Ennyire futotta tőle, majd szavai, gondolatai egy pillanat alatt elenyésztek, és teljesen belefeledkezett a csókba. Nem tört ki a szorításból, nem fordult oldalra, hogy egy válldobással padlóra küldhesse a látnokot, és nem térdelt bele az ágyékába, hogy a férfi mától kezdve szopránban énekelhessen. Csak állt reszketeg lábbal, miközben tehetetlenül tűrte ajkuk játszadozását.

Sebastian sajnálta, hogy megszegte a saját szabályait, de véleménye szerint erről a leginkább Mel tehetett. Soha nem kapott még le nőt a lábáról akarata ellenére, de a lány túl feszítette a húrt. Még ennél is jobban sajnálta azonban, hogy Mel ajkát egészen más ízűnek érezte, mint amire számított. Nem csípősnek, nem forrónak, nem fülledtnek, pedig a személyiséből ez következne ...

Hanem édesnek. Mézédesnek.

Nem sziruposan édesnek, nem is olyannak, mint egy raga¬csos szaloncukrot - hanem mélyen, áthatóan mézízűnek, ami után az ember önkéntelenül is megnyalja mind a tíz ujját. Az a fajta íz volt ez, melynek már gyerekként sem tudott ellen¬állni.

A lány ajka hívogatóan megnyílt, és elnyelte, mint egy örvény.

Távolról sem gyengéd az érintése, álmélkodott magában Mel. Sebastian erősen magához szorította, talán kissé erő¬sebben is a kelleténél. A lány bőre lángra lobbant mohó ujjai alatt.

Testük oly szorosan préselődött egymáshoz, hogy egy kö¬ZÖS, hosszú árnyékot vetett a szemetes, murvás parkoló salak¬jára. Mel megborzongott a vágytól, és kétségbeesett hévvel a férfi nyaka köré fonta a karját.

Milyen más most, gondolta a lány, miközben Sebastian to¬vábbra is vadul ostromolta a száját. Amikor finoman Mel aj¬kába harapott, a lány legszívesebben felsikoltott volna a gyö¬nyörtől. A szíve a torkában dobogott, és úgy zúgott a füle, mintha egy expresszvonat süvített volna el közvetlenül mellet¬te az alagútban.

Már látta is a fényt az alagút végén - nemsokára kirobban a sötétből, és akkor …

-Hé!

Szinte meg sem hallották. Sebastian bódultan a nevét suttogta, majd sóhajtott, és csókolta tovább.

-Hé!

A férfi ezúttal felfigyelt a kiáltásra, és a salakon ropogó léptek zajára. Nem sok hiányzott, hogy leüsse az illetőt, még szerencse, hogy a kezének nem akarózott elengedni sem Mel derekát, sem pedig a nyakát. Az alkalmatlankodó alak Dodgers baseballsapkát viselt őszülő haján.

- Húzz innen, öreg! - sziszegte oda neki Sebastian a fogai között. - Minél messzebbre ...

- Ne haragudj, testvér, csak tudni szeretném, miért van zár¬va a bár?

- Elfogyott a vodka - felelte kelletlenül Sebastiano Érezte Mel lassan elhúzódik tőle; a legszívesebben káromkodni kezdett volna, de tudta, ezzel nem változtat a helyzeten.

- A fene vinné el, csak egy sört akartam inni - mérgelődött az öreg Dodgers-szurkoló, majd visszaszállt platós furgonjá¬ba, és elhajtott.

Ha innia nem is, de a pár hangulatát sikerült elrontania.

A lány összefonta a karját a mellén, és úgy szorongatta a könyökét, mintha fázna.

- Mary Ellen ... - szólalt meg Sebastian, enyhe ír akcentus¬sal.

- Ne hívj így! - kérte Mel, majd hátrébb lépett, mire kemé¬nyen nekiütközött az autójának.

Remegett az ajka. Szerette volna eltakarni a kezével, de nem merte. Nyakán szemmel láthatóan lüktetett egy ér, gyor¬san, egyenetlen ritmusban; és persze örült volna, ha a férfi ezt sem látja. .

Te jó ég! Te jó isten! Hagyta, hogy Sebastian megcsókolja, sőt...

A férfi most ugyan nem ért hozzá, de látszott a szemén, nem sok választja el tőle. Mel büszkesége nem engedte, hogy megfutamodjon, de felkészült a védekezésre.

- Ezt most miért csináltad?

Sebastian nagy nehezen leküzdötte a késztetést, hogy újra a lánynak essen, pedig kíváncsi volt, mit érez valójában. Azonban már így is visszaélt a helyzettel.

- Halvány fogalmam sincs.

Melt meglepte, mennyire csalódott a válasz hallatán. Még¬is mit várt? Hogy a férfi beismerje, képtelen ellenállni neki? Hogy elragadta a hév? Büszkén felszegte az állát.

- Elviselem, ha munka közben molesztálnak, de a szabad¬időmben nem! Világos?!

Sebastian szeme haragosan megvillant - de csak egy pilla¬natra. Azonnal összeszedte magát, és megadóan felemelte a kezét, nagyobb önuralommal, mint amit a lány valaha is felté¬telezte volna róla.

- Világos - hagyta rá a férfi. - Egy ujjal sem fogok hozzád érni, megígérem.

- Ajánlom is! - fenyegette meg Mel, de azután úgy döntött, nem fújja fel a dolgot. Elővette a táskájából a kocsikulcsot. Megtörtént, hát megtörtént. Most már vége, egyikük számára sem jelentett semmi különöset.

- Vissza kell mennem az irodámba telefonálni.

Amikor Sebastian tett egy lépést feléje, úgy kapta fel a fe¬jét, mint egy őzike, amely farkast szimatol.

- Csak szeretném kinyitni neked az ajtót - nyugtatta meg a férfi, bár nagyon hízelgőnek találta a lány viselkedését.

- Kösz - biccentett Mel, majd beszállt, és becsapta az ajtót maga után. Megköszörülte a torkát, és próbált természetes hangon megszólalni. - Gyere már, Donovan! Nem érek rá egész nap.

- Kérdezhetek valamit? - fordult felé Sebastian, miután be¬ült mellé. - Szoktál enni néha?

- Igen, többnyire, ha éhes vagyok. Miért?

A férfi élvezettel fürkészte a lány óvatossá váló ábrázat.

- Semmi különös, csak miután egész nap nem ettem semmit pár szem mogyorón kívül, gondoltam, bekaphatnánk valami késői ebédet, vagy korai vacsorát... Gyere, meghívlak egy hamburgerre.

Mel összevont szemöldökkel habozott egy darabig, attól tartva, valami csapda van a dologban. 1

- Egy burger jólesne - állt végül kötélnek. - De a sajátomat én fizetem.

Sebastian mosolyogva hátra dőlt. - Ahogy akarja, Miss Sutherland.

Nincsenek megjegyzések:

Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes