A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2010. november 7., vasárnap

Vámpírnaplók 3. Tombolás 12. fej.

Tizenkettedik fejezet
Stefan Elenához fordult, a hajában hópelyhek csillogtak. - Mi van Mattel?
- Emlékszem... valamire. Nem túl világosan. De az első este, amikor nem voltam önmagam... nem találkoztam Mattel? Nem...?
Rosszul lett a félelemtől és az aggodalomtól, amitől összeszorult a torka, és elakadt a szava. De nem kellett befejeznie, és Stefannak nem kellett válaszolnia. Látta a fiú szemében.
- Nem volt más választás, Elena - mondta a fiú. - Meghaltál volna emberi vér nélkül. Jobb lett volna, ha egy tudatlan áldozatra támadsz, és őt sebesíted, esetleg ölöd meg? A vérszomj ilyen következményekkel is járhat. Ezt szeretted volna?
- Nem - vágta rá Elena vadul. - De muszáj volt Mattét választani? Jaj, ne is válaszolj, nekem sem jut eszembe más. - Szaggatottan vette a levegőt. - De most aggódom érte, Stefan. Azóta nem láttam. Jól van? Mit mondott neked?
- Nem sokat - kapta el a pillantását Stefan. - Úgy lehetne összefoglalni, hogy „hagyjál békén". Tagadta, hogy bármi történt volna aznap este, és azt mondta, meghaltál.
- Úgy hangzik, mint akinek nem túl strapabíró az elméje - jegyezte meg Damon.
- Jaj, fogd már be! - szólt rá Elena. - Te maradj ki ebből, és ha már itt tartunk, szegény Vickie Bennettre is gondolhatnál. Szerinted ő hogy érezheti magát mostanában?
- Talán segítene, ha tudnám, ki az a Vickie Bennett. Folyamatosan őt emlegetitek, de én soha nem találkoztam vele.
- Dehogynem. Ne szórakozz velem, Damon... a temetőben, emlékszel? A romtemplomnál? A lány, akit egy szál kombinéban hagytál ott?
- Bocs, de nem emlékszem. Pedig általában emlékezni szoktam azokra, akiket kombinéban hagyok ott.
- Akkor, feltételezem, Stefan lehetett a tettes - vágta rá Elena gúnyosan.
Damon szemében harag csillant, amit rögtön egy veszélyes mosoly mögé rejtett.
- Lehet, hogy ő. Lehet, hogy te. Nekem mindegy, csak a vádaskodásból kezd már kicsit elegem lenni. És most...
- Várj - vágott a szavába Stefan meglepő visszafogottsággal. - Még ne menj. Beszéljük meg...
- Attól tartok, korábbi kötelezettségeimnek kell eleget tennem.
- Szárnyak lebbentek, és Stefan magára maradt Elenával.
Elena a szájához emelte az öklét. - A fenébe. Nem akartam feldühíteni. Különösen, miután egész este olyan civilizáltan viselkedett.
- Ne edd magad! - nyugtatta meg Stefan. - Szeret dühöngeni. Mit is mondtál Mattról?
Elena észrevette a kimerültséget Stefan arcán, és átkarolta a fiút.
- Ezt nem most fogjuk megbeszélni, de szerintem holnap elmehetnénk meglátogatni. Megmondani neki, hogy... - Elena tehetetlenül felemelte a kezét. Nem tudta, mit akar elmondani Mattnek, csak azt tudta, hogy muszáj tennie valamit.
- Azt hiszem - szólalt meg Stefan lassan -, hogy jobb lenne, ha te látogatnád meg. Én megpróbáltam beszélni vele, de nem volt hajlandó meghallgatni. Ezt megértem, de neked talán nagyobb szerencséd lesz. És úgy gondolom - hallgatott el, majd elszántan folytatta -, hogy egyedül jobban boldogulsz vele. Most is mehetsz.
Elena határozott pillantást vetett rá. - Biztos vagy benne?
- Igen.
- De... te jól leszel? Veled kellene maradnom...
- Jól leszek, Elena - felelte Stefan gyengéden. - Menj.
Elena habozott, majd bólintott. - Nem fog sokáig tartani - ígérte.
Elena észrevétlenül megkerülte a málló vakolatú favázas házat, és a ferde, „Honeycutt" feliratú postaládát. Matt ablaka nem volt bezárva. Gondatlan fiú, korholta magában Elena. Hát nem tudod, hogy így bármi beszökhet? Belökte az ablakot, de persze ennél tovább nem jutott. Egy láthatatlan akadály állt az útjában, ami sűrű légfalra emlékeztette.
- Matt - suttogta Elena. A szoba sötét volt, de az ágyon látott egy határozatlan alakot. Egy digitális óra sápadt zölden mutatta az időt: 12:15. - Matt - suttogta ismét Elena.
Az alak forgolódni kezdett. - Hmm?
- Matt, nem akarlak megijeszteni. - Elena megnyugtató hangon próbált beszélni, hogy inkább gyengéden ébressze a fiút, mint hogy halálra ijessze. - Én vagyok az, Elena, és beszélni szeretnék veled. Viszont először be kellene hívnod. Behívnál?
- Ööö. Gyere be!
Elenát elképesztette, mennyire hiányzik Matt hangjából bármiféle döbbenet. Csak akkor jött rá, hogy a fiú még mindig alszik, amikor bemászott az ablakon.
- Matt. Matt - suttogta, de nem mert túl közel menni hozzá. A szoba fülledt volt és meleg, a radiátor teljesen fel volt csavarva. Egy csupasz láb lógott ki az ágyon tornyosuló takarók közül, a másik végén pedig egy szőke fej.
- Matt? - Elena óvatosan odahajolt, és megérintette a fiút.
Na ezzel már sikerült reakciót kiváltania belőle. Matt egy mennydörgő nyögés kíséretében felpattant, és csapkodni kezdett maga körül. Amikor megpillantotta Elenát, tágra nyílt a szeme.
Elena azon kapta magát, hogy megpróbál kicsinek és ártalmatlannak tűnni, a legkevésbé sem fenyegetőnek. Visszahátrált a falhoz. - Nem akartalak megrémíteni. Tudom, hogy ez sokkol. De hajlandó vagy beszélgetni velem?
Matt egyszerűen csak bámulta tovább. Szőke haja verejtékes volt, és úgy az égnek meredt, mint egy csirke tollai. Elena látta, hogy lüktet a verőere a csupasz nyakán. Attól tartott, hogy Matt felpattan, és kiveti magát a szobából.
De ekkor a fiú válla leereszkedett, előreesett, és Matt lassan lehunyta a szemét. Mélyeket lélegzett, de szaggatottan.
- Elena.
- Igen - suttogta Elena.
- Te meghaltál.
- Nem. Itt vagyok.
- A halottak nem jönnek vissza. Az apám sem jött vissza.
- Tényleg nem haltam meg. Csak megváltoztam. - Matt szeme még mindig tiltakozóan be volt csukva, és Elena érezte, hogy elönti
a kétségbeesés hideg hulláma. - De azt kívánod, bár meghaltam volna, ugye? Most elmegyek - suttogta. Matt arca szétesett, és a fiú sírni kezdett.
- Ne! Jaj, ne! Jaj, ne! Matt, kérlek! - Elena azon kapta magát, hogy Mattet ölelgeti, és próbálja tartani magát, nehogy ő is sírva fakadjon. - Matt, ne haragudj , nem lett volna szabad idejönnöm.
- Ne menj el! - zokogta Matt. - Ne hagyj itt!
- Nem foglak. - Elena elveszítette a harcot, és a könnyei Matt nyirkos hajára hullottak. - Soha nem akartalak bántani - mondta. - Soha, Matt. Az a rengeteg helyzet, a rengeteg dolog, amit tettem... soha nem akartalak bántani. Tényleg... - Ezzel elhallgatott, és csak ölelte a fiút.
Kis idő múlva Matt zihálása lecsillapodott, és a fiú hátradőlt, majd a lepedővel letörölte az arcát. A tekintete kerülte Elenáét. Az arcán nemcsak
szégyen, de valami bizalmatlanság is tükröződött, mintha felvértezné magát valamire, amitől retteg.
- Oké, szóval itt vagy. Szóval élsz - mondta érdesen. - És mit akarsz?
Elena elképedt.
- Ne már, biztosan van valami. Mi az?
Elena szeme megint könnybe lábadt, de visszanyelte őket. - Azt hiszem, ezt megérdemlem. Sőt, tudom. Matt, most az egyszer nem akarok az égvilágon semmit. Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért kihasználtalak... nemcsak aznap este, hanem mindig. Én szeretlek, és zavar, ha fáj neked valami. Arra gondoltam, esetleg jóvátehetném a dolgokat. - Némi súlyos csend után hozzátette: - Azt hiszem, most tényleg megyek.
- Ne, várj! Várj egy kicsit. - Matt ismét megdörgölte az arcát a lepedővel. - Figyelj. Ez hülyeség volt, és egy bunkó voltam...
- Az az igazság volt, te pedig úriember vagy. Különben már rég elküldtél volna a fenébe.
- Nem, egy ostoba bunkó vagyok. A földhöz kellene vernem a seggem az örömtől, hogy nem haltál meg. Mindjárt meg is teszem. Figyelj. - Elkapta a lány csuklóját, mire Elena meglepve pillantott rá. - Nem érdekel, ha te vagy a Fekete Lagúna, a Godzilla és a Frankenstein főszereplője egy személyben. Én csak...
- Matt. - Elena pánikszerűen befogta a fiú száját.
- Tudom. Annak a fekete köpenyes fickónak a menyasszonya vagy. Ne aggódj, emlékszem rá. Még kedvelem is, bár isten tudja, miért. - Matt nagy levegőt vett, és láthatóan lecsillapodott. - Nézd, nem tudom, Stefan elmesélte-e. Mondott nekem pár dolgot... hogy ő gonosz, hogy nem sajnálja, amit Tylerrel tett... érted, mire gondolok?
Elena lehunyta a szemét. - Azóta alig evett. Szerintem egyszer, ha elment vadászni. Ma majdnem sikerült megölniük, annyira legyengült.
Matt bólintott. - Szóval csak blöffölt. Tudhattam volna.
- Hát, igen, és nem. A vérszomj erős, erősebb, mint azt el tudnád képzelni. - Elena kezdett ráébredni, hogy aznap még nem evett, és már akkor éhes volt, mielőtt elindultak volna Alarichez. - Ami azt illeti... Matt, jobb, ha most megyek. Csak még egy dolog... ha megtartják holnap a bált, ne menj oda. Történni fog valami, valami rossz. Mi őrt állunk majd, de nem tudom, mit tehetünk.
- Ki az a „mi"? - kérdezte Matt élesen.
- Stefan, valószínűleg Damon és én. És Meredith és Bonnié... továbbá Alaric Saltzman. Ne is kérdezd. Hosszú történet.
- De mi ellen őrködtök?!
- Elfelejtettem, hogy te nem tudod. Ez is hosszú történet, de... nos, a rövid válasz az, hogy az ellen, ami engem megölt. Ami támadásra sarkallta a kutyákat a búcsúztatómon. Valami gonosz ellen, Matt, ami egy ideje Fell’s Church-ben tartózkodik. És holnap este megpróbáljuk megakadályozni, hogy bármit is tegyen. - Elena megpróbált nem izegni-mozogni. - Nézd, ne haragudj, de muszáj mennem. - A tekintete minden szándéka ellenére Matt széles, kék nyaki erére vándorolt.
Amikor sikerült leszakítani róla a pillantását, és a fiú arcába nézni, látta, hogy a döbbenet helyét megértés veszi át. Majd valami elképesztő dolog: elfogadás. - Csak nyugodtan - válaszolta Matt.
Elena azt hitte, rosszul hallotta. - Matt?
- Azt mondtam, csak nyugodtan. A múltkor sem fájt.
- Nem. Matt, tényleg nem. Nem azért jöttem...
- Tudom. De én így akarom. Olyasmit akarok adni, amit nem kértél. - Egy másodperc szünet után hozzátette: - A régi szép idők emlékére.
Stefan, gondolta Elena. De hisz Stefan mondta, hogy jöjjön el, és jöjjön egyedül. Stefan tudta, döbbent rá. És nem zavarta. Ez volt az ajándéka Mattnek... és neki.
De hozzád megyek vissza, Stefan, gondolta.
Miközben Matt felé hajolt, a fiú azt mondta: - Holnap én is odamegyek segíteni. Még akkor is, ha nem vagyok meghívva.
Majd Elena ajka a torkához ért.
December 13., péntek
Kedves Naplóm! Eljött a nagy nap.
Tudom, hogy ezt már írtam, vagy legalábbis gondoltam. De ma van a nagy nap, amikor minden eldől. Ez az.
Stefan is érzi. Ma azzal a hírrel jött vissza az iskolából, hogy a bál még áll - Mr. Newcastle nem akart pánikot kelteni azzal, hogy lefújja. Az a terv, hogy „biztonsági őrök" lesznek odakint, vagyis, gondolom, rendőrök. És talán Mr. Smallwood és a barátai, puskával.
Bármi is történjék, szerintem nem tudják megakadályozni.
Abban sem vagyok biztos, hogy mi igen.
Ma egész nap havazott. Az utakat is befújta, ami azt jelenti, hogy a városból se ki, se be kerekes járművön. Amíg oda nem jutnak a hókotrók, vagyis reggelig, amikor már késő lesz.
És a levegőben is van valami furcsa. Nem csak a hó. Mintha valami még annál is hidegebb állna lesben. Hátrahúzódva, ahogy az óceán visszahúzódik szökőár előtt. És amikor megindul. ..
Ma eszembe jutott a másik naplóm, ami a szekrény aljában, a deszkák alatt van a hálószobámban. Ha van még bármim is, akkor az a naplóm. Gondoltam arra, hogy előszedem, de nem akarok megint hazamenni. Nem hiszem, hogy sikerülne feldolgoznom, és tudom, hogy Judith néninek sem, ha meglátna.
Meglep, hogy bárkinek is sikerül. Meredithnek, Bonnie-nak. különösen Bonnie-nak. Vagyis hát Meredithnek is, ha arra gondolunk, min ment keresztül a családja. Mattnek.
Ők jó és hü barátok. Furcsa, régen azt hittem, hogy nem élném túl egy galaxisnyi barát és rajongó nélkül. Most tökéletesen elég három is, köszönöm. Mert ők igaz barátok.
Nem tudom, mennyire voltak fontosak régebben. Vagy Margaret, vagy akár Judith néni. És a többiek az iskolában... Tudom, hogy pár hete azt mondtam, az sem érdekel, ha a Robert E. Lee teljes népessége holtan esik össze, de ez nem igaz. Ma mindent meg fogok tenni, hogy megvédjem őket.
Tudom, hogy egyik témáról a másikra ugrálok, de csak olyasmikről beszélek, ami fontos nekem. Összeszedem ezeket a dolgokat a fejemben. A biztonság kedvéért.
Hát, itt az idő. Stefan már vár. Befejezem ezt az utolsó sort, és indulok.
Szerintem győzni fogunk. Remélem.
Mindenesetre megpróbáljuk.
A történelem terem meleg volt, és ragyogó világos. Az iskolaépület túlsó végén az ebédlő még fényesebb volt, karácsonyi égők és dekorációk díszítették. Amikor odaért, Elena biztos távolból végigvizslatta, és figyelte, ahogy a párok megérkeznek a bálra, és elhaladnak az ajtóban álló rendőrök előtt. Maga mögött érezve Damon jelenlétét, rámutatott egy hosszú, világosbarna hajú lányra.
- Vickie Bennett - mondta.
- Elhiszem - válaszolta Damon.
Elena végignézett rögtönzött főhadiszállásukon. Alaric asztalát lepakolták, és a férfi az iskola nagyléptékű térképe fölé hajolt. Meredith mellette görnyedt, sötét haja a férfi ingujjára hullott. Matt és Bonnié odakint vegyültek a bálozok közé a parkolóban,
Stefan és Damon pedig az iskola körül őrjáratoztak. Ezt váltásokban szándékoztak tenni.
- Jobb lenne, ha te bent maradnál - javasolta Alaric Elenának. - Másra sincs szükségünk, mint hogy valaki meglásson, és üldözni kezdjen egy karóval.
- Egész héten a városban mászkáltam - mosolygott Elena. - Ha nem akarom, hogy meglássanak, nem fognak meglátni. - De azért beleegyezett, hogy a történelemteremből koordinálja a dolgokat.
Ez olyan, mint egy kastély, gondolta, miközben azt figyelte, ahogy Alaric bejelöli a rendőrök és a többi férfi helyzetét a térképen. És mi vagyunk az őrei. Én és hű lovagjaim.
A falon lévő kerek, lapos óra egyre ütötte a másodperceket. Elena figyelte, miközben be- és kiengedte az embereket az ajtón. Forró kávét öntött egy termoszból azoknak, akik igényelték. Végighallgatta a bejövő jelentéseket.
- Az iskola északi végében minden csendes.
- Most koronázták Caroline-t hókirálynővé. Mily meglepő.
- Páran balhéztak a parkolóban... most gyűjtötte be őket a seriff. Eljött, majd elmúlt az éjfél.
- Lehet, hogy valahol máshol történik valami - vetette fel Bonnié, miközben kilépett a csizmájából, majd belekukucskált.
- Nem lehet tudni, hol fog történni - jelentette ki Elena határozottan. - De abban nem tévedtünk, hogy bekövetkezik.
- Lehet - szólalt meg Alaric elgondolkozva -, hogy mégis van módja. Mármint annak, hogy megtudjuk, hol következik be. - Amikor kérdőn felemelkedtek a fejek, hozzátette: - Egy jóslatra lenne szükségünk.
Minden szem Bonnié felé fordult.
- Jaj, ne - vágta rá Bonnié. - Azzal már végeztem. Utálom.
- Ez egy nagyszerű adottság... - kezdte Alaric.
- Ez egy nagy púp a hátamon. Nézze, maga nem érti. A szokásos jóslások is elég rosszak. Az idő nagy részében olyan dolgokra kell rájönnöm, amiket nem akarok tudni. De amikor megszállnak... az rettenetes. És utána még csak nem is emlékszem, miket mondtam. Borzalmas.
- Amikor megszállnak? - visszhangozta Alaric. - Az micsoda?
Bonnié felsóhajtott. - Ami a templomban történt velem - magyarázta türelmesen. - Másfajta jóslásokra is képes vagyok, például vízzel, vagy tenyérből - pillantott Elenára, majd elkapta a tekintetét -, meg ilyesmi. De van, amikor... valaki... megszáll, és csak felhasznál, hogy rajtam keresztül beszélhessen. Olyan, mintha valaki más lenne a testemben.
- Mint a temetőben, amikor azt mondtad, hogy vár rám valami - jegyezte meg Elena. - Vagy amikor figyelmeztettél, hogy ne menjek a híd közelébe. Vagy amikor eljöttél vacsorázni, és azt mondtad, hogy a Halál, az én halálom ott van a házban. - Automatikusan Damonra pillantott, aki közömbösen viszonozta a tekintetét. De persze az tévedés volt, gondolta Elena. Nem Damon volt a halálom. Akkor mit jelenthetett ez a jóslat? Egy
szempillantásra valami megcsillant az elméjében, de még mielőtt elkaphatta volna, Meredith vágott a szavába.
- Olyan, mintha egy másik hang beszélne Bonnie-n keresztül - magyarázta Alaricnek. - Még a külseje is megváltozik. Lehet, hogy a templomban nem volt elég közel hozzá ahhoz, hogy lássa.
- De erről miért nem szóltatok? - lett Alaric izgatott. - Ez fontos lehet. Ez az... entitás... legyen bármi, létfontosságú információkkal láthat el minket. Segíthet tisztázni a Másik Erő rejtélyét, vagy legalábbis tippeket adhat, hogyan győzhetjük le.
Bonnié a fejét rázta. - Nem. Ez nem olyasmi, ami füttyszóra ugrik, és nem válaszol kérdésekre. Csak megtörténik velem. És én utálom.
- Úgy érted, nem jut eszedbe semmi, amivel előidézheted? Bármi, amitől előjött korábban?
Elena és Meredith, akik nagyon is jól tudták, mivel lehet előidézni, egymásra néztek. Elena beharapta az arcát. Ez Bonnié döntése. Erről Bonnie-nak kell döntenie.
Bonnié, aki a tenyerébe temette az arcát, vetett egy oldalpillantást Elenára a vörös fürtjei közül. Majd lehunyta a szemét, és felnyögött.
- Gyertyák - jelentette ki. - Mi?
- Gyertyák. Lehet, hogy a gyertyaláng. Értse meg, nem lehetek biztos benne, nem ígérhetek semmit...
- Valaki menjen, és túrja fel a kémialabort - adta ki az utasítást Alaric.
Ahhoz hasonló jelenet következett, mint amikor Alaric megérkezett az iskolába, és arra kérte őket, hogy állítsák körbe a székeiket. Elena körbenézett a gyertyafénnyel kísértetiesen megvilágított arcokon. Ott volt a feszes állkapcsú Matt. Mellette Meredith, akinek a sötét szempillái hosszú árnyékokat vetettek felfelé. És Alaric, aki türelmetlenül előrehajolt. Majd Damon, az arcán táncoló fényekkel és árnyékokkal. Stefan, akinek Elena szerint túlságosan kiállt az arccsontja. És végül Bonnié, aki még a gyertya aranyfényében is törékenynek és sápadtnak tűnt.
Össze vagyunk kapcsolva, gondolta Elena, akire ugyanaz az érzés tört rá, mint a templomban, amikor megfogta Stefan és
Damon kezét. Eszébe jutott az a vékony, fehér viaszkarika, ami a vizes edényben úszott. Ha összefogunk, meg tudjuk csinálni.
- Egyszerűen csak belenézek a gyertyába - jelentette ki Bonnié enyhén remegő hangon. - És nem gondolok semmire. Megpróbálom... megnyitni magamat előtte. - Nagyokat kezdett lélegezni, miközben a gyertya lángjába meredt.
És akkor megtörtént, éppen úgy, mint azelőtt. Bonnié arca kisimult, minden kifejezés eltűnt róla. A szeme éppen olyan kifejezéstelenné vált, mint a kőangyalkáé a temetőben.
Egy szót sem szólt.
Elena ekkor döbbent rá, hogy nem állapodtak meg abban, mit kérdezzenek. Végigtúrta az elméjét, hogy találjon egy kérdést, még mielőtt megszakad a kapcsolat. - Hol találhatjuk meg ezt a Másik Erőt? - kérdezte közvetlenül azelőtt, hogy Alaric kinyögte volna:
- Ki vagy te?
A hangjuk összekeveredett, a kérdéseik egyszerre hangzottak fel. Bonnié kifejezéstelen arca odafordult, és vak tekintete végigfutott a körön. Majd egy hang, ami nem Bonnie-é volt, azt mondta:
- Gyertek, nézzétek meg.
- Várjunk csak egy percet - szólalt meg Matt, amikor Bonnié továbbra is transzban felállt, és az ajtó felé indult. - Hová megy?
Meredith felkapta a kabátját. - Vele tartunk?
- Hozzá ne nyúljatok - figyelmeztette őket Alaric talpra szökkenve, miközben Bonnié kisétált az ajtón.
Elena Stefanra, majd Damonre pillantott. Egyszerre követték Bonnie-t végig az üres, visszhangos folyosón.
- Hova megyünk? Melyik kérdésre válaszolt? - követelt magyarázatot Matt. Elena csak a fejét rázta. Alaric ügetni kezdett, hogy lépést tudjon tartani Bonnié sikló tempójával.
Amikor kiértek a hóba, Bonnié lelassított, és Elena meglepetésére odasétált Alaric autójához a tanári parkolóban, és megállt mellette.
- Nem férünk be mindannyian , én majd Mattel utánatok megyek - szólalt meg gyorsan Meredith. Elena, aki éppen annyira borzongott a rossz előérzettől, mint a hidegtől, beült Alaric kocsijának hátuljába, amikor kinyitották neki az ajtót, Damonnel és Stefannal a két oldalán. Bonnié elöl foglalt helyet. Egyenesen maga elé nézett, és nem szólalt meg. De miközben Alaric kifordult a parkolóból, felemelte az egyik fehér kezét, és mutogatni kezdett. Jobbra a Lee Streeten, és balra az Arbor Greenen. Egyenesen Elena háza felé, majd jobbra a Thunderbirdön. Az Old Creek Road felé.
Elena ekkor döbbent rá, hová mennek.
A másik hídon keresztül hajtottak a temetőbe, azon, amit mindenki új hídnak hívott, hogy megkülönböztessék a Wickery hídtól, ami immár nem
létezett. A kapu felőli oldalról közeledtek, onnét, ahol Tyler hajtott fel, amikor elvitte Elenát a romtemplomhoz.
Alaric éppen ott állította le az autóját, ahol korábban Tyler. Meredith mögöttük parkolt le.
Elena rettenetes déjà vu közepette túrázott fel a dombtetőre, majd át a kapun, Bonnie-t követve oda, ahol a romtemplom állt az ujjként a viharos ég felé meredező tornyával. Az üres lyuknál, ami egykor a bejárat volt, Elena megtorpant.
- Hová viszel minket? - kérdezte. - Idefigyelj. Elárulnád, melyik kérdésre válaszoltál?
- Gyere, és meglátod.
Elena tehetetlenül pillantott a többiekre, majd átlépett a küszöbön. Bonnié lassan odasétált a fehér márvány sírhoz, majd megállt.
Elena ránézett, majd Bonnié kísérteties arcára. Minden szőrszál az égnek meredt a karján és a tarkóján. - Jaj, ne... - suttogta. - Csak ezt ne.
- Elena, miről beszélsz? - kérdezte Meredith. Elena szédelegve meredt Thomas és Honoria Feli fekvő márványszobrára a sírláda tetején. - Ezt ki lehet nyitni - suttogta.
Tizenharmadik fejezet
Gondolod, hogy nekünk... be kell most néznünk? - kérdezte Matt.
- Nem tudom - válaszolta Elena elkeseredetten. Most sem kívánta jobban látni, mi van a kripta belsejében, mint amikor Tyler javasolta, hogy nyissák ki és gyalázzák meg. - Lehet, hogy nem bírjuk majd felnyitni - tette hozzá. - Tylernek és Dicknek sem ment. Csak akkor kezdett félrecsúszni, amikor én is nekidőltem.
- Hát dőlj neki most is, lehet, hogy van benne valami rejtett zár - javasolta Alaric, és amikor Elena engedelmes mozdulata nem járt eredménnyel, hozzátette: - Rendben, akkor fogjuk meg, és lássunk neki... így. Na, gyerünk...
Guggolva felnézett Damonre, aki mozdulatlanul állt a sír mellett, és láthatóan jól szórakozott. - Elnézést - mondta Damon, Alaric pedig a homlokát ráncolva hátralépett. Damon és Stefan megfogták a fedél két végét, és megemelték.
A fedél le is jött, és Damon Stefannal csikorogva lecsúsztatta a láda egyik oldala mellett.
Elena nem tudta rávenni magát, hogy közelebb menjen.
Ehelyett hányingerrel küszködve koncentrált Stefan arckifejezésére. Abból majd kiderül, mi vár rájuk odabent. Képek villantak át az agyán pergamenszínű, mumifikálódott holttestekről, rothadó hullákról, vigyorgó koponyákról. Ha Stefan elborzad, elszörnyed, rosszul lesz...
De amikor Stefan bepillantott a kriptába, az arcán csak zavart meglepetés tükröződött.
Elena nem bírta tovább. - Mi az?
Stefan egy félmosolyt vetett rá, majd Bonnie-ra pillantva azt mondta: - Gyere, és nézd meg!
Elena a kripta mellé óvakodott, és lenézett. Majd felkapta a fejét, és elképedten pillantott Stefanra.
- Mi ez?
- Nem tudom - válaszolta a fiú. Meredithhez és Alarichez fordult. - Van valakinél elemlámpa? Vagy kötél?
Miután belenéztek a ládába, mindketten a kocsijuk felé indultak. Elena maradt, ahol volt, lefelé bámult, erőltette a sötétben látó képességét. Még mindig nem tudta elhinni.
A sír nem sír volt, hanem egy ajtó.
Értette már, miért csapta meg belőle hideg szél, amikor megmozdult a keze alatt aznap éjjel. Valami üregbe vagy pincébe bámult. Csak az egyik falát látta, azt, ami közvetlenül alatta zuhant a mélybe, és vashurkok voltak beleágyazva létraként.
- Tessék - mondta Stefannak a visszatérő Meredith. - Alaricnek van egy elemlámpája, és itt az enyém is. És itt a kötél, amit Elena rakott a kocsimba, amikor érted mentünk.
Meredith elemlámpájának vékony sugara végigszaladt az alattuk lévő sötét helyen. - Nem látok nagyon be, de üresnek tűnik - mondta Stefan. - Lemegyek előre.
- Lemész?- kérdezte Matt. - Figyelj, biztos vagy benne, hogy le kell mennünk? Bonnié, mit szólsz?
Bonnié meg sem mozdult. Ugyanott állt az arcán azzal a végtelenül elvont kifejezéssel, mintha semmit nem látna. Egy szó nélkül átdobta a lábát a sírláda peremén, megfordult, és elkezdett leereszkedni.
- Hűha - szólalt meg Stefan. Visszadugta az elemlámpát a kabátja zsebébe, megtámaszkodott a sírláda szélén, és leugrott.
Elenának nem volt ideje kiélvezni Alaric arckifejezését , lehajolt, és lekiabált. - Jól vagy?
- Jól. - Alulról felpislogott rá a zseblámpa. - Bonnié is boldogulni fog. A kampók végig lejönnek. De azért hozzátok a kötelet.
Elena Mattre pillantott. A fiú tehetetlenül és valamiféle megadással nézett rá, majd bólintott. Elena vett egy mély levegőt, és ugyanúgy a láda szélére támaszkodott, mint Stefan. Hirtelen valaki elkapta a csuklóját.
- Most jutott eszembe valami - mondta Meredith komoran. - Mi van, ha Bonnié entitása a Másik Erő?
- Nekem ez már rég eszembe jutott - válaszolta Elena. Megveregette Meredith kezét, lefeszegette a sajátjáról, és leugrott.
Stefan ölelésében állt fel, és körülnézett. - Te jó ég...
Furcsa egy hely volt. A falakat kő borította. Simák voltak, szinte mintha lecsiszolták volna. Helyenként vas gyertyatartók voltak felerősítve, néhányban gyertyamaradványt láttak. Elena nem látta a helyiség túlsó végét, de az elemlámpa egy kovácsoltvas kaput világított meg a közelükben, olyat, amilyen az oltárt védi némely templomokban.
Bonnié még csak most ért a fémlétra aljára. Némán várakozott, miközben a többiek is leereszkedtek, először Matt, utána Meredith, végül Alaric a másik elemlámpával.
Elena felnézett. - Damon?
Látta a férfi alakját a világosabb fekete négyszög keretében, ahol a sírbolt az égbe nyílt. - Nos?
- Velünk vagy? - kérdezte. Nem azt, hogy „velünk jössz-e". Tudta, hogy Damon érteni fogja a különbséget.
Öt szívdobbanásnyit várt a kérdését követő csendben. Hat, hét, nyolc...
Levegő lebbent, és Damon kecsesen földet ért. De nem nézett Elenára. A tekintete furcsán távoli volt, és a lány nem tudott olvasni az arcában.
- Ez egy kripta - szólalt meg Alaric csodálkozva, miközben a lámpája bevilágította a sötétséget. - Egy föld alatti kamra a templom alatt, amit temetkezésre használtak. Ilyeneket általában nagyobb templomok alá építenek.
Bonnié egyenesen odasétált a cirádás kapuhoz, és rátette az egyik kis, fehér kezét, majd kinyitotta. Az ajtó kilendült.
Elenának most már túl gyorsan vert a szíve ahhoz, hogy a dobbanásokat számolja. Valahogy kényszerítette a lábait, hogy lépjenek előre, és kövessék Bonnie-t. A kiélezett érzékszervei szinte fájdalmasan pontosak voltak, de semmit nem árultak el arról, hova megy. Stefan zseblámpájának a fénye olyan vékony volt, hogy csak a kőpadlót világította meg, és Bonnié rejtélyes alakját.
Bonnié megállt.
Ez az, gondolta Elena, a torkában akadó lélegzettel. Ó, te jó ég, ez az , most tényleg ez az. Hirtelen olyan érzése támadt, mintha egy élénk álom kellős közepén lenne, egy olyanban, amiben tudja, hogy álmodik, de semmit nem képes megváltoztatni, sem felébredni. Az izmai megbénultak.
Érezte a többiek rémületének illatát, és a mellette haladó Stefan félelmének csípős aromáját. A fiú lámpájának fénye végigsepert a Bonnié mögötti tárgyakon, de Elena szeme először nem tudta azonosítani őket. Szögeket látott, síkokat, kontúrokat, majd valami fókuszba ugrott. Egy holtsápadt arc, ami groteszkül oldalra billen...
A sikolynak végül nem sikerült feltörnie a torkából. Csak egy szobor volt az, ismerős vonásokkal. Ugyanolyanokkal, mint a felette lévő sírkövön. Ez a sírkő annak az ikerpárja volt, amin átjöttek. De ezt megrongálták, a kőfedelét kettétörték, és a kripta falának dobták. Valami szét volt szórva a padlón, ami törékeny elefántcsont-pálcikákra emlékeztetett. Márványdarabok, próbálta Elena elkeseredetten meggyőzni magát , csak márvány, márványdarabok.
Szétszórt, összetaposott emberi csontok voltak. Bonnié megfordult.
Szív alakú arca úgy mozgott, mintha a merev, üres tekintete a csoportot fürkészné. Közvetlenül Elenával szemben állt meg.
Majd összerezzenve megbotlott, és hirtelen előrelendült, mint egy marionett bábu, aminek elvágták a zsinórjait.
Elena alig tudta elkapni, félig maga is elesett. - Bonnié? Bonnié? - A barna szempár, ami tágra nyílt és zavarttá vált, Bonnié sajátja volt. - De mi történt? - kérdezte Elena. - Hova ment?
- Itt vagyok.
A feldúlt sírbolt felett homályos fény gyúlt. Nem, nem fény, gondolta Elena. A szemével érzékelte, de nem normál spektrumú világosság volt. Hanem valami különösebb az infravörösnél vagy az ultraibolyánál, olyasmi, amit az emberi szem képtelen felfogni. Valami külső Erő mutatta meg neki, kényszerítette az agyába.
- A Másik Erő - suttogta, miközben megfagyott benne a vér.
- Nem, Elena.
- Ez a hang nem hang volt, éppen úgy, ahogy a látomás nem fény. Olyan halkan szólt, mint a csillagfény, és éppen olyan szomorúan. Elenát emlékeztette valamire.
Anya? - gondolta riadtan. De nem az édesanyja hangja volt. A sír feletti ragyogás mintha örvényleni és forogni kezdett volna, és Elena egy másodpercre egy arcot pillantott meg, egy gyengéd, szomorú arcot. És akkor rádöbbent.
- Már vártalak - mondta halkan Honoria Feli hangja. - Itt végre a saját alakomban tudok veled beszélni, nem Bonnié ajkain keresztül. Hallgass meg! Kevés az időd, és hatalmas a veszély.
Elena megtalálta a hangját. - De mi ez a terem? Miért hozott minket ide?
- Te kértél rá! Nem mutatkozhattam, amíg meg nem kértél. Ez a te csatameződ.
- Nem értem.
- Ezt a kriptát Fell’s Church népe építette számomra. Nyughelyként a testemnek. Titkos helyként annak, akinek titkos képességei voltak életében. Bonnie-hoz hasonlóan én is tudtam olyan dolgokat, amiket senki más. Láttam olyat, amit senki más.
- Jósnő volt - suttogta Bonnié mély hangon.
- Akkoriban ezt boszorkányságnak hívták. De én soha nem használtam a képességeimet rosszra, és amikor meghaltam, felépítették nekem ezt az
emlékművet, hogy a férjemmel békében nyugodhassunk. De utána, sok évvel később megzavarták a nyugalmunkat.
A túlvilági fény felkavarodott és szétfolyt, Honoria alakja megremegett. - Egy másik Erő érkezett Fell’s Church-be, telve gyűlölettel és pusztításvággyal. Meggyalázta a nyughelyemet, és szétszórta a csontjaimat Ideköltözött. Innen járt gonoszkodni a városommal. Felébresztett.
Már az elejétől fogva próbáltalak figyelmeztetni, Elena. Itt él a temető alatt. Rád várt, téged figyelt. Néha egy bagoly képében...
Egy bagoly. Elena gondolatai száguldani kezdtek. Egy bagoly, mint amit a templom tornyában látott. Mint ami a pajtában volt, mint ami a fekete akácon ült az otthona mellett.
Bagoly... ragadozó madár... húsevő, gondolta. Majd eszébe jutottak a hatalmas, fehér szárnyak, amik mintha a látóhatárig értek volna mindkét oldalon. Egy óriási, ködből vagy hóból álló madár, ami őt üldözi, rá összpontosít, telve vérszomjjal és állatias gyűlölettel...
- Ne! - kiáltott fel, miközben maguk alá temették az emlékek. Megérezte Stefan szinte fájdalmasan a húsába vájó ujjait. Visszatért a jelenbe. Honoria Feli még mindig beszélt.
- És téged, Stefan, téged is figyelt. Már Elena előtt is gyűlölt téged. Megkínzott, és úgy játszott veled, mint macska az egérrel. Utálja azokat, akiket te szeretsz. Maga is telve van megkeseredett szerelemmel.
Elena önkéntelenül is maga mögé pillantott. Meredith, Alaric és Matt szinte kővé dermedtek. Bonnié és Stefan mellette állt. És Damon... hol lehet Damon?
-A gyűlölete olyan erős, hogy bárkinek a halála megteszi, bárkinek a kiontott vére örömmel tölti el. Ebben a pillanatban az általa uralt állatok éppen kiszöknek az erdőből. A város felé mennek, a fények felé.
- A Hóbál! - mondta Meredith élesen.
- Igen, és ezúttal ölni fognak, amíg az utolsókat is meg nem ölték.
- Figyelmeztetnünk kell őket - szólalt meg Matt. - Mindenkit, aki ott van a bálon...
- Addig nem lesztek biztonságban, amíg el nem pusztul az elme, amelyik uralja őket. Folytatódni fog a gyilkolás. Azt az Erőt kell elpusztítanotok, amit utál, ezért hoztalak ide titeket.
Ismét felkavarodott a fény, úgy tűnt, mintha halványulni kezdene. - Meglesz bennetek hozzá a bátorság, ha meglelitek. Legyetek erősek. Csak ennyit tudtam segíteni.
- Várjon... kérem... - kezdte Elena.
A hang zavartalanul folytatta, ügyet sem vetve rá. - Bonnié, neked van választásod. A titkos hatalmad nagy felelősség. Ugyanakkor ajándék, amit vissza is lehet venni. Le akarsz róla mondani?
- Én... - Bonnié rémülten rázta a fejét. - Nem tudom. Időre van szükségem...
- Nincs idő. Válassz. - A fény enyészni kezdett, önmagába zárult.
Bonnié tekintete rémülten, bizonytalanul kutatta Elena arcát segítségért. - Ez a te döntésed - suttogta Elena. - Neked kell meghoznod.
A bizonytalanság lassan eltűnt Bonnié arcáról, és a lány bólintott. Ellépett Elena mellől, és támogatás nélkül megállt a fénnyel szemben. - Megtartom - válaszolta rekedten. - Majd valahogy túlteszem magam rajta. A nagymamámnak is sikerült.
A fény megvillant, mintha mosolyogna. - Bölcsen döntöttél. Úgy is használd. Most szólok hozzád utoljára.
- De...
- Megszolgáltam a pihenést. Ez a ti harcotok. - És a ragyogás elhalványult, mint egy kihaló tűz utolsó parazsai.
Amikor eltűnt, Elena megérezte maga körül a nyomást. Valami történni fog. Egy letaglózó erő közeledett feléjük, vagy nehezedett rájuk. - Stefan...
Stefan is érezte, ez nyilvánvaló volt. - Gyerünk! - mondta Bonnié rémült hangon. - Ki kell jutnunk innen!
- El kell mennünk a bálra - kapkodott levegő után Matt. Fehér volt az arca. - Segítenünk kell nekik...
- Tűz! - kiáltott fel Bonnié meglepetten, mintha akkor jutott volna eszébe. - A tűz nem öli meg őket, de távol tartja...
- Nem figyeltél? A Másik Erővel kell szembeszállnunk. Az pedig itt van, itt és most. Nem mehetünk el! - kiáltotta Elena. Az elméjében zűrzavar támadt. Képek, emlékek, és egy szörnyű előérzet. Vérszomj... érezte...
- Alaric - szólalt meg Stefan parancsoló hangon. - Te visszamész. Vidd a többieket is, tegyétek meg, amit tudtok. Én maradok...
- Szerintem mindannyiunknak el kellene mennünk! - kiabálta Alaric. Muszáj volt kiabálnia, hogy túlüvöltse az őket körülvevő fülsiketítő zajt.
A lámpa fényénél Elena meglátott valamit, amit addig nem vett észre. A mellette lévő falban egy lyuk tátongott, mintha valaki letépte volna róla a kőburkolatot. Mögötte pedig egy földbe vájt alagút, fekete és végtelen.
Hova vezethet? - töprengett el Elena, de a gondolat beleveszett a rettegésébe. Bagoly... ragadozó madár... húsevő... varjú, gondolta, és hirtelen vakító élességgel látta, mitől tart.
- Hol van Damon? - sikoltotta, és Stefant is magával rántva megfordult, hogy körülnézzen. - Hol van Damon?
- Meneküljetek! - kiabálta Bonnié félelemtől éles hangon. A bejárat felé vetette magát, amikor egy hang törte meg a sötétséget.
Acsargás volt, de nem egy kutya acsargása. Nem lehetett volna összetéveszteni vele. Sokkal mélyebb volt, súlyosabb, zengőbb.
Hatalmas hang volt, és a dzsungel, a vadász vérszomja áradt belőle. Elena mellkasában visszhangzott, megrezgette a csontjait. Megbénította.
A hang ismét megszólalt, éhesen és kegyetlenül, ugyanakkor szinte lustán. Magabiztosan. És ezzel egy időben nehéz lépések hangzottak fel az alagútban.
Bonnié sikítani próbált, de csak sípolásszerű hang jött a torkából. Valami közeledett az alagút sötétségéből. Egy laza, macskajárással lépkedő alak. Elena most már felismerte az acsargást. A legnagyobb macskaféle hangja volt, az oroszlánnál is nagyobbé. A tigris szeme sárgán felvillant, amikor az alagút végére ért.
És akkor minden egyszerre lendült mozgásba.
Elena érezte, hogy Stefan hátrarántja, megpróbálja elhúzni az útból. De a saját kővé dermedt izmaival is meg kellett küzdenie, és Elena tudta, hogy túl késő.
A tigris ugrása maga volt a kecsesség, ahogy erőteljes izmai a levegőbe lendítették. Elena abban a pillanatban úgy látta, mintha reflektor világítaná meg, és az agyába belevésődött a szikár, csillogó horpasz és a rugalmas gerinc. De a hangja magától sikoltott fel.
- Damon, ne!
Csak akkor döbbent rá, hogy a tigris fehér, amikor a fekete farkas kiugrott a sötétből, hogy fogadja.
A hatalmas macska lendületét megtörte a másik állat, és Elena érezte, hogy Stefan elrántja az útból, oldalra húzza, a biztonságba. Az izmai hópelyhekként olvadtak semmivé, és Elena bénán engedte, hogy Stefan a falnak támassza. A kripta teteje most már közé és a vicsorgó, fehér alak közé került, de a kapu a csatatér túloldalán volt.
Elena gyengesége részben a rettegésből, részben a döbbenetből eredt. Nem értett semmit , zavartan zúgott a füle. Egy pillanattal korábban még biztosra vette, hogy Damon végig a bolondját járatta velük, hogy ő volt a
Másik Erő. De a tigrisből sugárzó rosszindulat és vérszomj összetéveszthetetlen volt. Ez kergette őt végig a temetőn, és a vendégháztól a folyóig, hogy megölje. Ez a fehér Erő, amivel a farkas életre-halálra szembeszállt.
Kiegyenlítetlenek voltak az erőviszonyok. Bármilyen kegyetlen és agresszív is legyen a farkas, esélye sincsen. A tigris karmainak egyetlen csapása csontig lemarta a válláról a húst. Az állkapcsa vicsorogva kitárult, miközben megpróbálta kitörni a fekete állat nyakát.
De ekkor Stefan is ott termett, az elemlámpával a macska szemébe világított, és félrelökte a sebesült farkast az útból. Elena azt kívánta, bár képes lenne sikoltani, bár tudna tenni valamit, amitől eltűnik belőle ez a nyomasztó sajgás. Nem értette, semmit nem értett. Stefan veszélyben volt. De Elena mozdulni sem bírt.
- Tűnjetek el! - üvöltötte Stefan a többieknek. - Most! Tűnjetek el!
Gyorsabban kitért a fehér mancs elől, mint arra egy ember képes lett volna, és továbbra is a tigris szemén tartotta a fényt. Meredith már a kapu túloldalára került. Matt félig cipelte, félig rángatta Bonnie-t. Alaric átjutott.
A tigris ugrott egyet, és a kapu bezárult. Stefan az oldalára esett, és megcsúszott, miközben próbált feltápászkodni.
- Nem hagyunk itt... - kiáltotta Alaric.
- Menjetek! - üvöltötte Stefan. - Menjetek el a bálra , tegyétek meg, amit tudtok! Menjetek!
A farkas ismét támadásba lendült a fején lévő vérző sebek és a válla ellenére, ahol ott csillogtak szabadon az izmok és az inak.
A tigris felvette vele a harcot. Az állatok hangja olyan erőssé vált, hogy Elena nem bírta. Meredith és a többiek kijutottak , Alaric lámpájának a fénye eltűnt.
- Stefan! - sikoltotta Elena, látván, hogy a fiú ismét kész beleugrani a csatába.
Ha meghal, én is meghalok. És ha meg kell halnia, akkor Elena vele akart meghalni.
Megszűnt a bénultsága, és Stefan felé botorkált hüppögve, próbálta elérni. Megérezte a fiú karját maga körül, Stefan testével takarta el a csatát. De Elena is éppen olyan makacs tudott lenni, mint ő. Megpördült, és együtt néztek szembe, amivel kellett.
A farkas földre került. A hátán feküdt, és sötét szőrén ugyan nem látszott a vér, vörös tócsa kezdett gyűlni alatta. A fehér macska felette állt, az agyarai csupán centikre voltak a védtelen, fekete toroktól.
De nem következett be a halálos nyakharapás. Ehelyett a tigris felemelte a fejét, hogy Stefanra és Elenára pillantson.
Elena különös higgadtsággal kezdte észrevenni a külsejének apró részleteit.
A bajusza egyenes volt és nyúlánk, mint az ezüstdrót. A szőre hófehér, halvány, óarany csíkokkal. Fehér és arany, jutott Elena eszébe a bagoly a pajtában. És ettől egy újabb emlék kavarodott fel benne... valamiről, amit látott... vagy amit hallott...
A macska egy lendületes csapással kiütötte Stefan kezéből a zseblámpát. Elena hallotta, hogy fájdalmában felszisszen, de már nem látott semmit a sötétben. Ahol nem volt fény, még egy vadász is megvakult. Elena Stefanba kapaszkodva várta a halálos csapást.
De hirtelen szédülni kezdett , a feje megtelt szürkeséggel és kavargó köddel, és egyszeriben nem tudott tovább Stefanba kapaszkodni. Nem tudott gondolkozni , nem tudott megszólalni. Mintha távolodni kezdett volna tőle a padló. Ködösen tudta, hogy Erőt alkalmaznak ellene, az borítja el az elméjét.
Érezte, ahogy Stefan teste elernyed, összerogy, elcsúszik mellőle, és nem bírt tovább ellenállni a ködnek. Egy örökkévalóságon keresztül zuhant, és nem is tudta, mikor ért földet.

Nincsenek megjegyzések:

Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes