A honlapon film, könyv és honlap ajánlást találtok.

Olyan filmeket és filmsorozatokat szeretnék nektek ajánlani, amik nekem nagyon tetszettek, tetszenek. Nem csak vámpíros témájúak lesznek hanem mások is. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó film nézést, olvasást kívánok!

THE VAMPIRE DIARIES

The Vampire Diaries (Vámpír naplók)

RÖVID LEÍRÁS:

L. J. Smith Vámpírnaplók című regényei alapján készült, misztikus-romantikus sorozat.

A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak.
Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát.
Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…

MŰFAJ: misztikus, romantikus, fantasy

SOROZAT INDULÁSA: 2009

ALKOTÓK: L. J. Smith, Julie Plec, Kevin Williamson, Marcos Siega, Kevin Bray

SZEREPLŐK:
Nina Dobrev - Elena Gilbert/Katherine
Paul Wesley - Stefan Salvatore
Ian Somerhalder - Damon Salvatore
Steven R. McQueen - Jeremy Gilbert
Katerina Graham - Bonnie Bennett
Candice Accola - Caroline Forbes
Zach Roerig - Matt Donovan
Michael Trevino - Tyler Lockwood
Sara Canning - Jenna Sommers
Matthew Davis - Alaric Saltzman
Kayla Ewell - Vicki Donovan


Damon; Elena; Stephan

vampire diaries-cast

2010. november 3., szerda

NORA ROBERTS: BŰBÁJOSOK 7. rész

6.

Mel úgy aludt, mint a bunda. Sebastian ivott még egy kis bort, hátradőlt a székében, és elnézte a lányt, ahogy elnyúlva szuszog magánrepülőgépe legnagyobb helyiségében, a kana¬pén. Mel nem vitatkozott vele, amikor előállt az ötlettel, hogy a saját pilótája jöjjön értük Utah-ba, és vigye őket keletre. Csak zavartan bólintott egyet, majd őrült sebességgel tovább rótta a sorokat elmaradhatatlan jegyzetfüzetébe.

Pillanatokkal azután, hogy elérték a repülési magasságot, a lány végignyúlt a kanapén, behunyta a szemét, és már aludt is, olyan mélyen, mint egy elcsigázott csecsemő. A férfi tudta, hogy a szervezetnek ugyanúgy szüksége van feltöltődésre, mint minden más energiaforrásnak, ezért magára hagyta.

Lezuhanyozott, és átöltözött tiszta ruhába, amelyet a Lear fedélzetén tartott. Bekapott pár falatot ebédre, lebonyolított néhány telefonhívást.

Enyhén szólva különös utazás volt ez. Ő és az alvó Mel, ahogyan sebesen távolodnak a Naptól, holott egész éjjel felé¬je száguldottak. Rá fognak találni Davidre, összetörik egy gyermektelen házaspár szívét, hogy begyógyíthassák a Rose¬én ejtett sebeket. A végzet gondoskodik róla, hogy semmilyen tett ne maradjon következmény nélkül.

Mire ennek a gyászos történetnek a végére érnek, átutazza az egész földrészt a lánnyal, akit egyszerre talált bosszantónak, kívánatosnak és érthetetlennek.

Mel ekkor megmozdult, motyogott valamit, majd kinyitotta a szemét. Sebastian figyelte, miként oszladozik a lány homályos tekintetében a köd, ahogy lassan rájön, hol is van tu¬lajdonképpen.

Mel nyújtózott egyet - szinte öntudatlanul, mégis rendkívül csábosan -, és felült.

- Mikor érünk oda? - kérdezte álmosan, de már éledezve.

- Egy órán belül.

- Nagyszerű - bólintotta lány, és kisimította a haját az arcából. Hirtelen felkapta a fejét, és a levegőbe szimatolt. - Enni¬való?

A férfi elvigyorodott.

- A konyhában. A zuhanyzót jobbra találod, ha szeretnél megmosakodni.

- Köszi.

Mel a zuhanyzót részesítette előnyben. Nem volt könnyű a választás, de úgy döntött, illedelmesen viselkedik, ha már Sebastian ilyen nagylelkűen a rendelkezésére bocsátotta a ma¬gánrepülőgépét. Ahogy elnézte az óarany szőnyeget, a fényűző hálószobát meg a konyhát, amely mellett a sajátja sufni¬nak tűnt, megállapította, hogy szakmát tévesztett ...

Utána kellett volna nyomoznia a családi hátterének, gon¬dolta, miközben belebújt egy tiszta fürdőköpenybe, és lábujjhegyen besurrant a hálószobába. Csak azért nem tette, mert biztosra vette, sikerül lebeszélnie Rose-t, hogy a segítségét kérje. És most... itt repül harmincezer láb magasan, a pilótát leszámítva kettesben egy férfival, akit alig ismer.

Megfogadta, azonnal orvosolni fogja a mulasztását, mihelyt visszaértek Montereybe. Bár, ha úgy alakulnak a dolgok, aho¬gyan szeretné, már nem lesz szükség rá. David visszatér oda, ahová tartozik, ők pedig lassan megszakítanak minden kap¬csolatot egymással.

Ettől még utánanézhet Sebastiennek merő kíváncsiságból is. Csípőre tette a kezét, és bekukkantott a szekrényébe. Ezek szerint szereti a selymet, a kasmírt meg a lenvásznat. Talált egy farmeringet, rögtön ki is vette. Legalább van kényelmes holmija is, szerencsére. Már igencsak ráfért, hogy ruhát vált¬son.

Magára kapta, és villámgyorsan az ajtó felé fordult. Egy pillanatig azt hitte, a férfi lopakodott be mögé, azután rájött, csak az illatát érezte, amely beleivódott az ingébe.

Sehogy sem tudott rájönni, miféle illat lehet ez, hiába sza¬golgatta az ing ujját. Azt viszont tisztán érezte, hogy vad és érzéki, olyasmi, ami néha az erdőben terjeng, titokzatos éjjele¬ken, amikor fenn van a hold.

Rémes, mennyire meglódult megint a képzeletem, csóválta meg rosszallóan a fejét, miközben belebújt a farmerjába. A vé¬gén még hinni kezdek a boszorkányokban...

Feltűrte az ing ujját a könyökéig, és a konyha felé vette az irányt. Rávetette magát egy banánra, és figyelemre sem méltatva a kaviáros üveget, készített magának egy sonkás-sajtos szendvicset.

- Mustár van? - kiabálta hátra, azután majdnem lenyelte a nyelvét, amikor megérezte, hogy Sebastian gyengéden a vál¬lára teszi a kezét. Olyan hangtalanul járt-kelt, mint egy szel¬lem.

A férfi átnyúlt a feje felett, és kivette a mustáros üveget a szekrényből.

- Tessék. Kérsz bort?

- Ühüm - mosolygott a lány, miközben alaposan megkente a szendvicsét mustárral. Zavarba jött Sebastian közelségétől, azt kívánta, bár lenne kicsivel még nagyobb a konyha, hogy könnyebben ki tudjon térni előle.

- Kölcsönvettem egy ingedet, nem baj?

- Persze, hogy nem - felelte a férfi, és mindkettejüknek töltött a borból. - Látom, kipihented magad.

- Igen, aludtam egy kicsit. .. Legalább gyorsabban telt a az idő.

A gép hirtelen kisebb légörvénybe került, és megrázkódott Sebastian elkapta Mel karját, hogy el ne essen, és úgy döntött• egy ideig nem is engedi el, biztos, ami biztos.

- A pilóta szerint lesz egy-két rázós útszakasz. Megcirógatta a lány könyökét a hüvelykujjával, és kíváncsian leste a hatást. Mikor érezte, hogy Mel érverése felgyorsul, elégedetten elmosolyodott.

- Nemsokára megkezdjük a leszállást.

A lány felnézett Sebastian arcába, és megint olyan hangulat lett rajta úrrá, mint hajnalban, amikor a napfelkeltében gyönyörködtek a sivatag mellett. Finoman, mint egy rügy, felfakadt valami a lelkükben egymás iránt. Vajon nyugodtabb lenne-e, ha látná, mit tartogat számukra a jövő?

- Akkor talán üljünk le, és szíjazzuk be magunkat!

- Viszem a borodat.

Mel megkönnyebbülten sóhajtott, és tányérral a kezében követte Sebastiant. Ahogy hatalmasat harapott a szendvicsé¬ből, észrevette, hogy a férfi mosolyogva figyeli.

- Valami baj van?

- Nem, csak az jutott az eszembe, hogy most már tényleg tartozom neked egy rendes ebéddel ...

- Nem tartozol nekem semmivel - ellenkezett a lány, és ivott egy kortyot a borból. Olyan finom volt, annyira más, mint minden, amit eddig kóstolt, hogy tüstént újra belekor¬tyolt. - Különben sem szeretem, ha más fizet helyettem.

- Észrevettem.

Mel mélázva oldalra biccentette a fejét. - Sok férfit ez kifejezetten zavar.

- Tényleg? - mosolyodott el Sebastiano - Engem nem. Mindegy, azért remélem, ha ennek vége, meghívhatlak vacso¬rázni. A jól végzett munka örömére.

- Talán - válaszolta Mel teli szájjal. - Majd feldobunk egy érmét, ki fizessen.

- Ha nem lennél, téged ki kellene találni - csóválta meg a fejét a férfi, majd hátradő1t, és kinyújtotta hosszú lábát. Örült, hogy a lány a vele szemközti ülést választotta, nem a mellette lévőt, így most is gyönyörködhet benne, amikor ébren van, nem csak akkor, amikor alszik.

- Miért pont magánnyomozó lettél?

-Hm?

Sebastian összefonta a karját a mellkasán.

- Már régóta meg akartam kérdezni. Miért választottad épp ezt a szakmát?

- Szeretek kideríteni dolgokat - vonta meg a vállát Mel, és felállt, hogy kivigye az üres tányérját, de a férfi udvariasan elvette tőle, és ő ment ki vele a konyhába.

- Ilyen egyszerű? - kérdezte, miután visszatért.

- Hiszek a törvények igazságosságában és szükségességében.

Az ülés nagy volt, és kényelmes, ezért a lány felhúzta a lá¬bát, és törökülésbe helyezkedett. El kellett ismernie, otthonosan, sőt határozottan jól érzi magát: felfrissült az alvástól, a zuhanyozástói és az új reménysugártói, hogy végre lezárhatja ezt az ügyet. A férfi társaságát is kimondottan kellemesnek ta¬lálta.

- Hiszek abban, ha megszeged a törvényt, valakinek gon¬doskodnia kell róla, hogy megfizess érte. - Érezte, ahogy eny¬hén megemelkedik a gyomra, és megdől a szoba. Ezek szerint megkezdték a leszállást Atlantába. - És szeretek egyedül a dolgok végére járni. Zsarunak csak jó voltam, magánnyomo¬zónak viszont szédületes vagyok - tette hozzá szerénykedés nélkül.

- Ezek szerint nem vagy csapatjátékos.

- Nem bizony - ingatta a fejét Mel. - Miért, te az vagy?

- Nem - mosolygott Sebastian a pohara felett. - Nem hiszem.

Tekintete a lányra tévedt, és megcsillant benne valami. Mintha nem is rá nézne, hanem belé.

- A törvény változik, Mel. A jót a rossztól elválasztó határvonal pedig néha nagyon homályos. Mikor ez a helyzet, mi alapján döntesz?

- Úgy, hogy tudom, mi az, amit egyértelműen meg lehet ítélni, ahol nem fog el mosódni a határvonal soha. Egyszerűen érzem.

- Igen - bólintott a férfi, miután látta az erő villanását a lány szíve körül. - Érzed.

- Ennek azonban semmi köze a látnoksághoz - vetette közbe Mel, mert hirtelen megsejtette, hová akar Sebastian kilyukadni. Még nem érezte elég erősnek magát ahhoz a beszél¬getéshez. - Nem hiszek a látomásokban, vagy a harmadik szemben, nevezzük bárminek.

A férfi a lányra emelte a poharát. - Mégis itt vagy.

Melnek a szeme sem rebbent. Ha Sebastian azt hiszi, sarok¬ba tudja szorítani, nagyon téved.

- Igen, itt vagyok, Donovan. Itt vagyok, mert kötelességem belekapaszkodni még a legvékonyabb szalmaszálba is, amely segíthet megoldani az ügyet.

A férfi kissé gúnyosan felvonta a szemöldökét. - Ennyi?

- Nézd, hajlok rá, hogy elhiggyem, tényleg láttál vagy éreztél valamit. Az is lehet, hogy csak jobb szimatod van, mint ne¬kem. A szimatban például hiszek.

- Én is - helyeselt Sebastian, miközben a gép zökkent egy picit, mert éppen földet értek. - Én is.

A lány számára mindig nagyon nehéz volt megosztani a nyomozás irányítását valaki mással. Tudta, elengedhetetlen, hogy bevonja az ügybe a helyi rendőrséget meg az FBI-t, de nem szeretett alkalmazkodni olyasmihez, amivel nem értett egyet. Amikor Thomas A. Deveraux titkos ügynökkel tárgyalt, legalább egy tucatszor ráharapott a nyelvére, és csak David miatt nem hagyta faképnél a férfit.

- Már sokat hall.ottam önről, Mr. Donovan - fordult az ügy¬nök Sebastian felé elismerő mosollyal. - Számos kollégám nemcsak megbízhatónak, de hogy úgy mondjam, élő csodának tartja.

Mel égnek emelte a tekintetét - Sebastian már egyébként is úgy ült a bézs színű irodában, mint valami királya trónteremben. Az ügynök kijelentését hallva egyszerűen bólintott.

- Részt vettem pár nyomozásban.

- Mint például Chicagóban, nem is olyan régen - pillantott bele Deveraux az előtte fekvő aktába. - Kegyetlen egy ügy lehetett.

- Igen. - Sebastian csak ennyit bírt kinyögni. Egy árnyalat¬nyit sem halványodtak el benne a gyilkos elméjében látott képek.

- És maga is szép hírnévnek örvendhet, Miss Sutherland ¬simította meg kerek, kopasz fejét Deveraux, majd feltolta a szemüvegét az .orrán. - A kaliforniai helyi hatóságok nagyra értékelik a munkáját.

A lány nem törődött Sebastian figyelmeztető pillantásával. - Nincs idő most udvariaskodásra! - támadt az ügynökre.¬ - Nem hagyhatnánk ki ezt a ki-mit-csinált-a-múltban részt, Deveraux? A barátaim Kaliforniában kétségbeesve várják ha¬za a kisbabájukat. David Merrick pedig alig pár mérföldnyire lehet innen, és ...

- Erre még nincsen bizonyítékunk - tette félre az aktát a nyomozó, és felütött egy másikat. - Mindenesetre a vonatko¬zó adatokat elfaxoltuk a központba, egy ügynökünk már ki is hallgatta a szemtanújukat a ... Dűne Motelben, Utah-ban. ¬Feltette a szemüvegét újra. – A portás azonosít.otta David Merricket a fénykép alapján. Jelenleg a nő személyazonosságának megállapításán dolgozunk.

- Akkor miért ülünk még mindig itt?

Deveraux rosszallóan Melre pillantott a szemüvegkerete fö¬lött, amely ismét lecsúszott az orrán.

- Mégis, mit vár tőlünk? Hogy kopogtassunk be minden aj¬tón Forest Parkban, és kérdezzük meg, nem raboltak-e el egy kisbabát mostanában? - Még mielőtt a lány bármit is válaszol¬hatott volna, a férfi védekezőn felemelte húsos kezét. - Már folyamatban van minden hat és kilenc hónap közötti fiúgyer¬mek adatainak a letöltése. Anyakönyvi kivonatok, örökbefogadási engedélyek, satöbbi. Még annak is utánanézünk, ki költözött ide az elmúlt három hónapban gyermekestül. Biztos vagyok benne, holnapra sikerül annyira leszűkítenünk a kört, hogy megtaláljuk, akit keresnek.

- Reggelre? Hallgasson ide, Deveraux, az elmúlt huszon¬négy órában szinte megállás nélkül utaztunk, hogy ideérjünk. Maga meg azt akarja most mondani, hogy várjunk türelmesen holnap reggelig?

A férfi bólintott.

- Igen. Ha megadják a szállodájuk címét, értesítjük önöket, mihelyt megtudunk valamit.

A lány felpattant a székéből.

- Ismerem Davidet. Ha átfésülhetném a környéket, azonnal rendőri felügyelet alá ...

- Ez az ügy már az FBI -ra tartozik - vágott közbe Deve¬raux. - Természetesen meg fogjuk kémi, hogy azonosítsa ne¬künk a fiút, bár rendelkezésünkre áll az ujj lenyomata. Az is elég lenne. - A férfi Mel dühödt arckifejezésével mit sem tö¬rődve Sebastianhez fordult. - Egy régi jó barátom és chicagói kollégám, Tucker ügynök kérésére vállaltam el az ügyüket. Mivel ő igen nagyra értékeli az ön munkáját, és mert az uno¬kám épp egyidős Daviddel, kivételesen nem kérem meg magukat, hogy menjenek vissza Kaliforniába, és bízzák kizárólag ránk a nyomozás befejezését.

- Köszönjük a segítségét, Deveraux - állt fel Sebastian, és még idejében megszorította Mel könyökét, nehogy valami sértést vágjon a férfi fejéhez. - A Kisfa Szállóban foglaltattam szobát, ott várjuk a hívását.

Deveraux elégedetten emelkedett fel a helyéről, és kezet nyújtott.

- Bele kellett volna köpnöm - morogta a lány pár perccel később az utcán, a perzselő atlantai éjszakában sétálva. - A Febesek úgy lekezelnek minket, magánnyomozókat, mintha korcs kutyák lennénk!

- Megtesz minden telhetőt, hidd el!

- Na, persze - pufogott Mel. Annyira kihozta a sodrából az ügynök viselkedése, hogy szokásától eltérően nem előzte meg a férfit, amikor az előrehajolt, és kinyitotta előtte a reptéren bérelt autójuk ajtaját. - De csak azért, mert a régi haverja odá¬ig van érted. Mégis, mit műveltél odafenn?

- Nem eleget - sóhajtotta Sebastian, majd becsukta a lány mögött az ajtót, és megkerülte az autót. - Gondolom, nincs kedved megvacsorázni velem a szálloda bárjában.

- Jól gondolod! - bólintott Mel gúnyosan, és bekapcsolta a biztonsági övét. - Szükségem lenne viszont egy távcsőre. Merre lehet itt egy sportbolt?

- Szerintem biztos találunk útközben.

- Ezenkívül kellene egy teleobjektíves fényképezőgép - folytatta a lány, és feltűrte a kölcsöning ujját. – Még hogy az FBI-ra tartozik! Talán tiltja a törvény, hogy körülszaglásszak a külvárosban?

- Nyilván nem - csitította a férfi, és besorolt a forgalom¬ba. - Ha odaértünk, menjünk gyalog, rendben? Nyári estéken imádok sétálni ...

Mel, némiképp megenyhülve, rámosolygott.

- Ami azt illeti, én is.

- Jól hallottam, te valamiben egyetértettél velem?! Sohasem felejtem el ezt a napot...

- Nem tudnád megmondani, melyik ... - kezdte a lány, majd az ajkába harapott, és inkább lenyelte a kérdést. Már Forest Park fák szegélyezte utcáin haladtak lassan a kocsival. - Hogy melyik házban van? - segítette ki Sebastian. - De, talán meg tudnám.

- Mégis, hogyan ... - próbálkozott Mel újra, de közben úgy tett, mintha nem nagyon érdekelné a válasz, és a szeméhez emelte a távcsövet.

- Hogyan működnek a megérzések? - fejezte be a férfi mo¬solyogva, majd váratlanul balra fordult. - Nehéz elmagyaráz¬ni. Talán egyszer, ha még mindig kíváncsi leszel rá, megpró¬bálom.

Sebastian elment a sarokig, majd lehúzódott a járdaszegély mellé, és megállt. Mel összevonta a szemöldökét. - Miért álltunk meg?

- Gyakran sétáltatják erre vacsora után.

- Tessék?

- Beültetik a babakocsiba, és sétálnak vele vacsora után, az esti fürdés előtt.

A lány ujjongva átölelte a férfi nyakát, és közelebb húzta magához. Ekkor azonban hirtelen rádöbbent, mire is készül tulajdonképpen, és habozni kezdett. Sebastian szeme akkorát villant, hogy Mel félszegen pislogni kezdett. Milyen sötétnek tűnik most a szeme! - csodálkozott magában. Majdnem fekete ... Mikor megszólalt, hangja alig volt erősebb a sutto¬gásnál.

- Hol van?

- Ott, abban a házban, az utca túloldalán. Amelynek kék redőnyei vannak, és egy nagy fa áll előtte az udvarban.

Ahogy a lány az ajtó kilincse felé nyúlt, megragadta a csuklóját. -Ne!

- Ha ott van, bemegyek és kihozom! Engedj már!

- Előbb gondolkodj! - szólt rá a férfi határozottan. Tudta, túl erős érzelmek irányítják a lányt ebben az ügyben ahhoz, hogy képes legyen megfontolt maradni, ezért megragadta a vállánál, és erővel visszanyomta az ülésbe. Nem ment könnyen, ismerte el magában vigyorogva. Mel karcsú volt ugyan, mint egy manöken, de erős, mint egy birkózó. - Az isten sze¬relmére, hallgass rám! Biztonságban van, érted? David bizton¬ságban van! Mindent, amiért eddig dolgoztunk, tönkretennél, ha most csak úgy berontanál, és visszarabolnád tőlük!

A lány szeme szikrákat szórt, miközben megpróbált kisza¬badulni Sebastian szorításából. Úgy nézett a férfira, mint vala¬mi haragos istennő, aki pillanatokon belül agyonsújtja a villá¬maival.

- De hát elrabolták!

- Tévedsz. Nekik sejtelmük sincs, hogy lopott gyerek. Azt hiszik, a szülei lemondtak róla. Olyan kétségbeesetten szerettek volna egy kisbabát, hogy eszükbe sem jutott utánanézni, valóban így történt-e. Te talán sohasem vágytál valamire olyan erősen, hogy a rövidebb utat választottad volna?

Mel dühében eleresztette a füle mellett Sebastian szavait. - Nem az ő gyerekük!

- Nem - hagyta rá a férfi halkan. - Három hónapig azonban annak érezték. Az ő kis Erikjük. Imádják, mindent megadnának neki, és abban a hitben élnek, hogy az ég ajándékoz¬ta meg őket vele.

A lány légzése nyugodtabbá, egyenletesebbé vált.

- Azt azért, ugye, nem kívánod tőlem, hogy csak úgy hagy¬jam itt nekik?

- Legfeljebb egy kis időre - kérte Sebastian, és megsimogatta Mel arcát. - Esküszöm, holnap este már Rose karjában alszik el.

A lány nyelt egyet, majd vonakodva bólintott.

- Engedj már el! - morogta a férfinak. Amikor az engedel¬meskedett, reszketeg kézzel a szeméhez emelte a látcsövet. ¬Igazad van. Jól tetted, hogy nem hagytál bemenni. Még meg kell bizonyosodnom, tényleg ott van-e.

A széles, kiugró ablakra irányította a látcsövet, az áttetsző függönyön át tisztán kivehető volt a pasztellszínű fal. Látta a ringó bölcsőt, és egy gesztenyebarna kanapét, teleszórva játé¬kokkal. Összeszorított szájjal figyelte, ahogyan egy asszony sétál be a képbe. Karcsú, barna hajú, utcai rövidnadrágot és pamutblúzt viselt. Hosszú haja bájosan libbent, amikor megfordult, és ránevetett valakire, aki nem látszott.

Ekkor kinyújtotta a kezét. - Ó, istenem! David ...

Mel ujjai elfehéredtek a látcsövön, miközben figyelte, hogy a férj felesége várakozó karjába adja Davidet.

A baba mosolygott.

- Gyere, sétáljunk egyet! - fordult felé Sebastian, de a lány megrázta a fejét.

- Még szeretnék készíteni pár fényképet.

Amikor elvette a szeme elől a látcsövet, már nem reszket¬tek az ujjai. Előkapta a fényképezőgépet, és beállította a teleobjektívet.

- Ha Deveraux a füle botját sem mozdítja a kedvünkért, majd ezektől észhez tér.

Türelmesen elfényképezett fél tekercset - Most már me¬hetünk - tette le a gépet az autó padlójára. - Hamarosan ki¬hozzák.

- Remélem, nem akarod kiragadni a ...

- Nem estem a fejem lágyára - nyugtatta meg a férfit Mel - Az előbb nem gondolkodtam. Most már tudom, hogyan fogom csinálni.

Egyszerre szálltak ki az autóból, a férfi megvárta a lányt a járdán.

- Jobb, ha fogjuk egymás kezét, úgy biztosan nem gyanak¬szanak majd ránk - javasolta Sebastian. Mel habozó pillantást vetett a feléje nyújtott kézre, majd vállat vont.

- Ezt is túlélem valahogy.

- Hogy te milyen romantikus vagy! - morogta a férfi, miközben az ajkához emelte a lány kezét, és megcsókolta. Mel tett egy csípős megjegyzést, de Sebastian csak mosolygott. ¬Mindig tetszettek az efféle környékek, bár sohasem akartam ilyen helyen élni. Szép, gondozott pázsit, a szomszéd állan¬dóan a rózsáit metszi a kerítés túloldalán … - Fejével egy kisiskolás fiú felé biccentett, aki épp sebesen végigkereke¬zett az utcán. - ... a kölykök nevetve játszanak, sült csirke il¬lata száll ...

A lány viszont mindig is szeretett volna egy kis házat vala¬mi ehhez hasonló környéken, de ezt sem a férfinak, sem magának nem merte bevallani.

- ... puccos pázsit, hangos szomszédok, akik a függöny mögül lesik, mit csinálsz, és acsargó, rosszindulatú házőrző kutyák ...

Mintegy varázsütésre, egy már rohant is nyílegyenesen fe¬léjük, torkaszakadtából ugatva. Sebastian az állat szemébe nézett, mire az megtorpant, nyüszíteni kezdett, majd fülét-farkát behúzva eloldalgott.

Mel elismerően bólintott. - Jó trükk ...

- Adottság. Így születtem - vont vállat a férfi. Elengedte a lány kezét, csak hogy átkarolja a vállát. - Nyugalom - dünnyögte. - Nem kell aggódnod miatta!

- Semmi bajom.

- Feszült vagy, mint egy rugó. Érzem, itt - siklott a keze Mel válláról a nyakára. Amikor finoman masszírozni kezdte, a lány megpróbálta lerázni a kezét.

- Ide figyelj, Donovan ... !

- Cssss! Ez egy másik adottság.

Mel hiába ficánkolt, egy-két mozdulat, és feszült vállizmai bágyadtan, jólesően elernyedtek.

- Ú! - sóhajtotta kéjesen.

- Jobb? - mosolygott Sebastian, és újra átkarolta a lány vállát. - Egyszer, ha több időnk lesz, szívesen levetkőztetnélek meztelenre, és kidolgoznám belőled az összes merev gócot... - Mel fagyos pillantását látva elvigyorodott. - Ne ha¬ragudj, csak szerintem úgy igazságos, ha néha én is bepillan¬tást engedek neked a gondolataimba. Márpedig egyre gyak¬rabban gondolok erre mostanában.

A lány pulzusa az egekig szökött. Nem akarta, hogy a férfi lássa elpirulni, ezért gyorsan félrenézett.

- Gondolj valami másra!

- Ez nem olyan egyszerű. Ha tudnád, milyen jól áll neked az ingem ...

- Nem szeretem, ha flörtölnek velem - ellenkezett Mel alig hallhatóan.

- Drága Mary Ellen, a flörtölés és vágyaink egyenes beval¬lása ég és föld. Ha azt mondanám, olyan gyönyörű a szemed színe, mint a domboké a szülőföldemen, úgy ragyog a hajad, mint az arany Botticelli festményein, és olyan puha a bőröd, mint a nyáresti fellegek, az tényleg flörtölés lenne.

A lánynak most már nemcsak a szíve kalapált, de a gyom¬ra is görcsbe rándult.

- Már az első ilyen bók után tudnám, hogy elment az eszed ...

- Látod, éppen ezért döntöttem az egyenes beszéd mellett. Szeretnék ágyba bújni veled, méghozzá lehetőleg a saját ágyamba.

Egy széles tölgy alá érve Sebastian megállt, és olyan fürgén ölelte magához Melt, hogy a lánynak nyelni sem maradt ideje. - Szeretném lassan lesimogatni rólad a ruhát, megcsókolni a tested mindenhol - zihálta, és gyengéden megharapta a lány alsóajkát. - Miután elöntött a gyönyör, kezdeném elölről az egészet...

Mel megremegett, a harapdálás hosszú, telhetetlen csókba váltott át.

- Elég egyenes beszéd?

A lány közben azon kapta magát, hogy a férfi mellkasát si¬mogatja. Még csak nem is sejtette, hogyan tévedhettek az uj¬jai oda. Ajka megduzzadt, lángolt, mint a tűz, és mohón köve¬telte a jussát.

- G-gondolom, i-igen - dadogta Mel. Ez ugyan erős túlzás volt, mert jelen pillanatban egyáltalán nem tudott gondolkodni. Tisztán hallotta viszont, hogyan dübörög az ereiben a vér; és csodálkozott is, miért nem jönnek ki az emberek a házaik¬ból az éktelen zenebonára ...

- Te megőrültél! - támadt Sebastianre, miután kissé össze¬szedte magát.

- Azért, mert kívánlak, vagy azért, mert bevallottam?

- Azért, mert ... mert azt hiszed, az ágyadba csalogathatsz néhány szép szóval. Alig ismerlek!

A férfi felemelte a lány állát, és a szemébe nézett.

- Nagyon is ismersz - ellenkezett, majd előrehajolt, hogy újra megcsókolja.

Még mielőtt Mel bármit is szólhatott volna, Sebastian moz¬dulatlanná dermedt.

- Most jönnek ki - jegyezte meg anélkül, hogy hátrafordult volna. A lány vetett egy pillantást a férfi válla felett az ajtóra, és látta, ahogy megjelenik a barna nő a babakocsival, mögötte a férje. - Menjünk át a túloldaira! Szembe fognak jönni velünk, akkor majd jól megnézheted magadnak őket.

Mel tagjaiba visszatért a feszültség. Sebastian továbbra is a vállán tartotta a kezét, részben figyelmeztetően, részben azért, hogy támogassa. A lány hallotta, a pár milyen könnyedén, bol¬dogan beszélget semmiségekről - mint két fiatal szülő, akiknek egészséges gyermeke született. Önkéntelenül is átkarolta a férfi a derekát, és úgy kapaszkodott belé, mint fuldokló a mentőövbe.

Mekkorát nőtt David! Erővel kellett visszatartania a könnyeit. Csecsemőből totyogós kisbabává érett. Kis, piros, ma¬gas szám cipő volt rajta, kissé kopott - ezek szerint már tanul járni! Göndör haja megnőtt, és lágyan keretezte pufók, rózsás arcát.

A szeme pedig ... A lány megtorpant, David neve már a nyelve hegyén volt. A kisfiú meredten figyelte őt élénkkék babakocsijából, és a felismerés öröme csillogott a tekintetében. Felsikoltott, majd Mel felé nyújtotta a kezét.

- Erik odavan a csinos nőkért ... Hiába, apja fia! - mosoly¬gott a férj büszkén, amikor elhaladtak egymás mellett.

Mel lába földbe gyökerezett, úgy figyelte, ahogyan David hátrafordul a kocsiból, és elkerekedő szájjal néz utána, majd elkeseredve bömbölni kezd. A barna nő kedvesen dudorászni kezdett neki, hogy lecsillapítsa.

- Megismert - suttogta a lány, és eleredtek a könnyei. ¬Még emlékszik rám ...

- A szeretetet nem felejti el senki - bólintott Sebastian. Mel tett egy bizonytalan lépést előre, de a férfi visszatartotta. ¬Még ne! Menjünk, hívjuk fel Deveraux-t!

- Megismert - szipogta Mel Sebastian lenvászon ingjébe. ¬Jól vagyok - bizonygatta a férfinak, amikor az simogatni kezdte a haját, de esze ágába sem jutott elhúzódni tőle.

- Tudom - csókolta meg Sebastian a homlokát, és megvár¬ta, míg Mel kizokogja magát.

Soha nem érezte még magát ilyen nehéz helyzetben, mint most, amikor kinn állt a kék redőnyös ház előtt a járdán, a hatalmas fa alatt. Deveraux és egy ügynöknő már bement. Mel látta, ahogy a barna nő ajtót nyitott nekik, és beengedte őket.

A reggeli köntösét viselte, és a szemében félelem villant, talán már sejtette is, miről lehet szó.

Azóta már elmondtak neki mindent. Hallani lehetett, mi¬lyen keservesen sír. Mel szeretett volna kemény maradni, mint a szikla, de képtelen volt rá.

Mikor jönnek már ki? Zsebre dugta a kezét, és elkezdett fel-¬alá sétálni. Deveraux a fényképek ellenére is ragaszkodott hozzá, hogy várják meg a reggelt - ennek köszönhetően a lány egy szemhunyásnyit sem aludt az éjjel.

- Gyere, szállj be a kocsiba! - nógatta Sebastian.

- Most képtelen lennék egy helyben ülni.

- Úgysem hagyják, hogy rögtön magunkkal vigyük!

Deveraux elmondta, hogyan megy az ilyesmi. Vérmintát és ujjlenyomatot vesznek Davidtől, nekünk pedig meg kell várnunk, míg elvégzik a vizsgálatokat a laborban. Órákig is el¬tarthat.

- De addig is adják nekem! Nem hagyom, hogy idegenek vigyázzanak rá ... - Mel hirtelen elhallgatott, az ajka elkeskenyedett. - Mesélj róluk! - kérte halkan.

A férfi már várta, mikor kerül sor erre. Elfordult a háztól, és a lány szemébe nézett.

- Az asszony tanárnőként dolgozott - kezdte. - Amikor David megérkezett hozzájuk, felmondott. Fontosnak érezte, hogy annyi időt tölthessen a babával, amennyit csak lehet. A férje mérnök, nyolc éve házasok. Azóta próbálkoztak, hogy saját gyerekük legyen, hiába. Jó emberek, nagyon szeretik egymást, akkora szívük van, hogy abba két család is belefér¬ne. Könnyen rá lehetett szedni őket.

Mel lelkében egymásnak feszült a harag és az együttérzés.

Veleszületett érzéke, mellyel mindig meg tudta különböztetni a jót a rossztól, most is a segítségére sietett.

- Sajnálom őket - suttogta. - Szomorú, hogy vannak embe¬rek, akik képesek hasznot húzni a szeretetből meg a család utáni vágyból. Fogalmuk sincsen, min ment keresztül Rose meg Stan, és min fog keresztülmenni ez a házaspár miattuk. - Az élet nem mindig szép.

- Az élet általában nem szép - helyesbített Mel.

A lány folytatta a fel-alájárkálást, olykor-olykor sötét, két¬ségbeesett pillantást vetve a gyerekszoba kiugró ablakára. Amikor nyílt az ajtó, lábujjhegyre emelkedett, hogy azonnal üldözőbe vehessen bárkit, aki esetleg menekülni próbál, de csak Deveraux lépett ki az épületből.

- A fiú ismeri magát?

- Igen. Mondtam, hogy fel ismert, amikor tegnap meglátott.

Az ügynök bólintott.

- A gyerek keservesen sír, érzi, Mr. és Mrs. Frost mennyi¬re kétségbe van esve. Az asszony nagyon kiborult, sokáig tartott, míg valamelyest sikerült lecsillapítanunk. Ahogy említet¬tem, be kell vinnünk a kisfiút, elvégezni az ilyenkor szokásos vizsgálatokat, ráadásul rengeteg papírmunka is vár még ránk. Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha bemenne a gyerekhez, és végig vele lenne, Barker ügynökkel együtt.

- Ez csak természetes - bólintott a lány, torkában dobogó szívvel. - Donovan?

- Követlek benneteket.

Mel besietett az ajtón, és próbálta kirekeszteni a szívéből meg az elméjéből a hálószoba ajtaja mögül hallatszó zoko¬gást. Végigment a folyosón, átlépett a bájos fa hintalovacska fölött, és benyitott a gyerekszobába. A falakat itt pasztell¬kékre festették, és rajtuk vitorlás hajók úsztak a képzeletbeli tengeren. A bölcső felett cirkuszi állatokat mintázó játékok lógtak.

Pontosan úgy néz ki, ahogy Sebastian leírta, gondolta a lány elakadó lélegzettel. Pontosan úgy.

Erőt vett magán, és minden figyelmével a pityergő David felé fordult. Lehajolt érte a bölcsőbe, és magához ölelte.

- Szia, kincsem - suttogta a fúlébe, saját arcával törölve le könnyeit. - David, drága kis David ...

Ringatni kezdte a kisfiút, miközben hátrasimította nedves haját a homlokából. Hálás volt, amiért az ügynöknő hátat fordított nekik, így titokban maradhatott, hogy könnybe lábadt az ő szeme is.

- Na, gyere, nagyfiú! - csókolta meg a gyerek reszkető aj¬kát. David csuklott egyet, megdörgölte a szemét apró öklöcskéjével, majd fáradtan felsóhajtott, és Mel vállára hajtotta a fejét. - Így, ni! Most pedig hazamegyünk, apa és anya már nagyon vár ...

7.

- Soha nem leszek képes ezt meghálálni neked. Soha - in¬gatta a fejét Rose a konyha ablakában állva. Lent, az udvaron férje és fia egy napsütötte folton ülve élénk narancssárga szí¬nű labdával játszott. - Elég, ha rájuk nézek, máris ...

- Tudom - bólintott Mel, majd gyengéden a barátnője vál¬lára tette a kezét. Egy ideig csak álltak szótlanul, és hallgatták David ne vetését. Rose megszorította a lány ujjait.

- Igazán helyesek így együtt, ugye?

- Helyesebbek nem is lehetnének ...

Rose megtörölte a szemét egy papír zsebkendővel, és felsó¬hajtott.

- Ha arra gondolok, mennyire rettegtem, hogy soha többé nem láthatom a fiamat...

- Ne gondolj erre! David itt van újra, ahová tartozik. Csak ez számít.

- Hála neked és Mr. Donovannek!

Rose ellépett az ablaktói, de a pillantása újra meg újra visszavándorolt az udvarra. Vajon képes lesz-e valaha is megnyugodni, amikor David nincs a közelében? - tűnődött el Mel szo¬morúan.

- Mesélnél valamit arról a házaspárról, aki nevelte? Az FBI-ügynökök nagyon kedvesen viselkedtek, de ...

- Nem mondtak semmit - fejezte be Mel. - Jó emberek, Rose. Jó emberek, akik nagyon szerettek volna családot alapítani. Elkövették azt a hibát, hogy megbíztak valakiben, akiben nem lett volna szabad. Hidd el, megadtak mindent Davidnek, amit csak lehetett!

- Annyira megnőtt ... Pár lépést már meg tud tenni egyedül. Hangjában keserűség érződött - keserűség, hogy nem lehetett jelen kisfia életének három végtelenül hosszú, de annál szebb hónapjában. Ugyanakkor sajnálta is azt a másik as¬szonyt, mert még nagyon jól emlékezett, milyen érzés az üres bölcső látványa.

- Látszik Daviden, hogy szeretettel gondoskodtak róla. Saj¬nálom is azt a szerencsétlen asszonyt. Neki nehezebb lesz, mint nekem volt, mert ő még csak nem is reménykedhet, hogy viszontláthatja azt, akit a fiaként szeretett. - A konyhaszekré¬nyen nyugvó keze ökölbe szorult. - Ki tette ezt velünk, Mel? Ki képes ilyen szörnyűségre?

- Még nem tudjuk pontosan, de hamarosan kiderítjük.

- Továbbra is együtt dolgozol Mr. Donovannel? Ő olyan megértő ...

- Sebastian?

- Nemrég meglátogatott bennünket, beszélgettünk egy kicsit.

- Ó! - lepődött meg Mel, majd próbált közömbösnek lát¬szani, több-kevesebb sikerrel. - Beugrott hozzátok?

Rose arca megenyhült, majdnem olyan boldognak és életvi¬dámnak tűnt ebben a pillanatban, mint még mielőtt a fiát elrabolták volna.

- Visszahozta David plüssmackóját, és egy kis kék vitorlás hajót is adott neki ajándékba.

Mel elismerően bólintott. Sebastian még erre is gondolt. - Kedves tőle.

- Szerintem ö pontosan látja az érem mindkét oldalát. Tisztában van vele, min mentünk keresztül Stannel, de azzal is, min megy keresztül az a pár Atlantában. És mindez egy szívtelen szörnyeteg miatt, akit csak a pénz érdekel. Aki nem tisztel se is¬tent, se családot, se gyereket... - Az asszony ajka megremegett egy pillanatra, de azután sikerült erőt vennie magán. - Minden pénzünket odaadtuk volna Davidért, de Mr. Donovan nem foga¬dott el egy centet sem.

- Tessék? - kérdezett vissza Mel döbbenten.

- Nem fogadott el pénzt.

Rose kinyitotta a sütő ajtaját, hogy megnézze, mennyi idő kell még a húspástétomnak.

- Arra kért, ha mindenáron fizetni akarunk, küldjünk pénzt a hajléktalanok alapítványának.

- Értem.

- Azt is mondta, segít teljesen felgöngyölíteni ezt az ügyet. A tettesnek David csak egy volt a sok elrabolt kisbaba közül: nem az első, és sajnos nem is az utolsó.

- Most mennem kell, Rose - kapta fel Mel a táskáját hirte¬len.

A fiatalasszony visszacsukta a sütő ajtaját, és meglepett pil¬lantást vetett a barátnőjére.

- Nem maradsz vacsorára?

- Sajnos, nem tehetem - szabadkozott Mel. Habozott egy keveset, majd elszánta magát, és kissé szégyenlősen megcsókolta Rose arcát. - Valamit feltétlenül el kell intéznem.

Már régen meg kellett volna tennem, gondolta Mel magában.

Azért nem tette, mert pár napja értek csak haza Montereybe. Amikor ráfordult a felfelé vezető keskeny, hepehupás murvaút¬ra, a férfi házát épp eltakarta előle egy alacsonyan szálló felhő. Nem mintha Sebastian olyan nagyon törte volna magát, hogy ta¬lálkozzon vele. Meglátogatta Rose-ékat, de arra már nem vette a fáradtságot, hogy hozzá is beugorjon, pedig csak pár háztömb¬nyire lakik tőlük.

Nyilván nem gondolta komolyan az idétlen bókjait a szeméről, a hajáról meg a bőréről, mint ahogy azt sem, mennyire kívánja, mennyire vonzónak találja. Csalódottan dobolni kez¬dett az ujjaival a sebességváltón. Ha komolyan gondolta volna, mostanra már biztosan megkeresi. De feléje sem nézett. Pedig nagyon várta, vallotta be magának. Persze akkor sem könnyítette volna meg a dolgát, de így, hogy rá sem hederített, tényleg megnézheti magát!

Most tehát felkeresi a farkast a saját odújában. Elég erőt ér¬zett magában ahhoz, hogy tisztázza kettejük ügyét egyszer s mindenkorra.

Félúton vadul beletaposott a fékbe - egy ló a lovasával együtt eléugratott. A fekete csődör és sötét lovasa szemvilla¬nás alatt keresztülszáguldott az úton, csak egy kötegnyi hul¬lámzó izmot meg egy sötét inget lehetett látni belőlük. A ló feketén ragyogó szőre, a férfi daliás termete, szabadon lobogó haja évszázadokkal visszarepítette a lányt az időben, egy olyan korba, ahol a hősöknek még sárkányokkal kellett vias¬kodniuk, és a mágia mindennapos dolognak számított.

Mel tátott szájjal figyelte, ahogyan ló és lovasa felviharzik a sziklás kaptatón, egy pillanatra elvész a felhőben, majd is¬mét kibukkan a napfényre. Kentaur még nem nyújtott ennyire magával ragadó látványt, mint ők ketten.

Amikor elhalt a patadobogás, a lány ismét rálépett a gázra, és folytatta útját fel az emelkedőn. Hamar visszatért a jelenbe a kocsija erőlködő motorjának dübörgését, köhögését, akado¬zását hallva.

Leparkolt a ház előtt. Sebastiant, ahogy sejtette, a ház mö¬götti karámnál találta, épp Ámort csutakolta. A lóról leszállva is ugyanolyan megnyerő, titokzatos hős benyomását keltette, mint az imént Ámor hátán. Kicsattanó életerejétől csak úgy vibrált körülötte a levegő. Arca, tekintete még mindig a lovag¬lás izgalmát tükrözte, hátán és alkarján keményen megfeszül¬tek az izmok, miközben a lovával foglalkozott.

Mel élvezettel szemlélte a férfi érzékien izmos testét. Olyan érzése támadt, ha most hozzáérne a bőréhez, megégnének az ujjai...

- Jó lehet lovagolni ilyen szép időben.

Sebastian büszkén figyelte, ahogyan Ámor elviharzik, majd a lányra pillantott, és elmosolyodott.

- Majdnem mindig jó. Ne haragudj, hogy nem álltam meg köszönni, de Ámor utálja, ha vágta közben visszafogom.

- Semmi baj - biccentett Mel. Valójában kimondottan örült, hogy nem álltak meg. Biztosra vette, egy értelmes szót sem bírt volna kinyögni, ha a férfi lovon ülve beszél hozzá. - Gon¬doltam, beugrok, hátha szánsz rám pár percet, hogy megbeszéljünk ezt-azt.

- Még szép.

Ámor időközben visszatért; Sebastian megpaskolta a hor¬paszát, majd, az állat térdét a combján pihentetve, elkezdte megtisztítani a patáját.

- Voltál Rose-éknál?

- Igen, épp tőlük jövök. Említette, hogy beugrottál hozzájuk ... , és vittél Davidnek ajándékba egy kis vitorlás hajót.

A férfi felnézett, majd folytatta a tisztogatást a következő patával.

- A Frost házaspártól is csak szeretetet kapott. Fontos, hogy legyen egy emléke arról a pár hétről is, amelyet távol töltött. - Rendes tőled.

Sebastian felegyenesedett, és Ámor elülső lábához sétált. - Előfordul néha.

Most, hogy biztosabb talajt érzett maga alatt, a lány feltette bakancsos lábát a kerítés alsó lécére.

- Rose azt is elmesélte, hogy nem fogadtál el tőlük pénzt.

- Mondtam, hogy nincsen szükségem a pénzükre.

- Tudom - bólintott Mel, majd nekidőlt a korlátnak, és simogatni kezdte Ámor nyakát. - Belenéztem az aktádba. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokoldalú üzletember vagy.

- Nem nagy ügy.

- Persze, könnyű jól keresni, ha az embemek ekkora indulótőkéje van. .

A férfi nekilátott az utolsó patának.

- Igaz. De sokat veszteni is könnyű, nekem elhiheted.

- Világos.

A lány felegyenesedett, és oldalra biccentette a fejét. - Az a chicagói ügy ... kemény lehetett.

Sebastian arcvonásai egy pillanat alatt megkeményedtek.

Mel már bánta, hogy szóba hozta - látszott, ezek az emlékek még mindig nagyon megviselik a férfit. Évekbe telhet, mire si¬kerül megbékélnie vele, pár hét alatt ez nem megy.

- Az volt. A kudarc mindig az.

- Nem vallottál kudarcot! Neked köszönheti a rendőrség, hogy sikerült elfogni.

- Öt emberrel végzett időközben ... Mi ez, ha nem kudarc?!

Amikor befejezte az utolsó pata tisztítását is, elégedetten rácsapott Ámor tomporára; mire az állat vidáman elgaloppozott.

- Menjünk be! Gyorsan lezuhanyozom, utána beszélgethe¬tünk.

- Sebastian!

A férfi csodálkozó pillantást vetett a lányra - most először szólította a keresztnevén. Annyira meglepte ez a váratlan fordulat, hogy elfelejtett átlendülni a kerítésen.

- Igaz, öten meghaltak - folytatta Mel halkan. Szemében megértés tükröződött. - Azt viszont, úgy látom, nem tudod, mennyien menekültek meg!

Sebastian átugrott a kerítésen, és puhán földet ért a lány előtt.

- Kedves tőled, hogy vigasztalsz - nézett rá hálásan, majd Mel vállára tette a kezét. Ujjai lassan a karjára, majd a könyökére, végül a csuklójára siklottak. - Gyere!

A lány jól érezte magát idekinn, itt ugyanis bőven volt hely elhúzódni a férfitól, ha éppen annak érezné szükségét. Mégsem tehette meg, hogy nem megy be vele, túl kínos lett volna magyarázkodnia.

- Szeretnék beszélni veled valamiről.

- Tudom. Vacsoráztál már?

-Még nem.

- Nagyszerű. Evés közben mindent megbeszélünk.

Az oldalsó, vörösfenyőből ácsolt verandán mentek be a házba. Odabenn egy széles üvegajtó egyenesen az elegáns, csillogó-villogó, királykék és fehér konyhába vezetett, mely úgy nézett ki, mintha egy előkelő lakberendezési lapból került volna ide. Sebastian egyenesen az üvegajtós hűtőszekrényhez lépett, és elővett egy üveg bontatlan bort.

- Foglalj helyet! - mutatott az egyik székre a márványlapos konyhaasztal mellett. Gyakorlott mozdulattal kicsavarta a dugót, és töltött Melnek. - Gyorsan lezuhanyozom, addig érezd otthon magad!

- Köszönöm.

Abban a pillanatban, hogy a férfi kilépett a konyhából, a lány már fel is pattant a székről, hogy körülnézzen egy kicsit. Nem szégyellte magát veleszületett kíváncsisága miatt, egy cseppet sem - az ember közvetlen környezete, személyes tere mindennél jobban árulkodik belső tulajdonságairól. Márpedig őt roppantmód érdekelték Sebastian Donovan belső tulajdon¬ságai.

A konyhában pedáns rend uralkodott, minden ragyogott a tisztaságtól. Sehol egy folt, az edények és tányérok nagyság szerint sorakoztak az üvegajtós szekrényekben. Furcsamód sem fertőtlenítő, sem mosogatószer szagát nem érezte - a levegőben enyhe gyógynövény- és fűszerillat terjengett.

Már azt is tudta, miért - a mosogató fölötti nyitott ablakban számos szárított fűszernövénycsokor lógott fejjel lefelé. Meg¬szagolgatta őket, kellemes, kissé titokzatos illatuk volt.

Kihúzott egy fiókot - csak a szokásos evőeszközkészletet látta benne. Kihúzott egy másikat, abban is teljesen hétközna¬pi fakanalak és konyhaeszközök sorakoztak szépen, rendben.

Sehol semmi rendetlenség? - bosszankodott magában. Ös¬szevont szemöldökkel körülnézett - kell, hogy legyen egy kis rumli valahol, és ő meg is fogja találni! A titkok mindig a rum¬lis helyeken rejtőznek.

Villámgyorsan visszaült a helyére, és szájához emelte a po¬harát, egy másodperccel azelőtt, hogy a férfi belépett volna az ajtón. A legcsekélyebb ijedséget vagy bűntudatot sem érezte, csak felfokozott izgalmat.

Sebastian feketébe öltözött - kényelmes farmert és inget vi¬selt, melynek ujját könyékig feltűrte. Mezítláb volt. Ahogyan az üveg felé nyúlt, és töltött magának is, valóban annak tűnt, akinek mondta magát - varázslónak.

A férfi elmosolyodott, koccintott Mellel, majd közelebb hajolt hozzá, és mélyen a szemébe nézett. - Bízol bennem?

- T -tessék? - dadogta a lány.

- Az ízlésemben. Tudod, a vacsora - magyarázta Sebastian még szélesebb mosollyal.

- Vagy úgy - bólintott Mel. Még mindig hevesen lüktetett a szíve, ezért ivott egy korty bort. - Persze. Mindenevő va¬gyok.

Amikor a férfi nekiálIt, hogy elővegye a hozzávalókat, a tálakat és edényeket, a lány értetlenül nézett rá. - Főzni fogsz?

- Ühüm - felelte Sebastian. - Miért?

- Azt hittem, rendelsz valamit telefonon - vont vállat Mel, és enyhe berzenkedéssel figyelte, ahogy a férfi olajat tölt egy serpenyőbe. - A főzés olyan ... fárasztó.

- Én élvezem. - Sebastian lecsípett pár növényt a mosoga¬tó fölül, és beleszórta az olajba. - Megnyugtat - tette hozzá.

A lány megvakarta a térdét, és kétkedő pillantást vetett a serpenyőre.

- Segítsek?

- Nem is főzöl soha ...

Mel felvonta a szemöldökét. - Honnan veszed?

- A múltkor, amikor az irodádban jártam, bekukkantottam a konyhádba. Fokhagyma? - Jöhet.

Sebastian a kés lapjával összezúzott néhány gerezdet. - Miről szeretnél beszélni velem, Mel?

- Ó, semmi különösről - húzta az időt a lány, hogy legyen módja összeszedni a gondolatait. Az asztalra könyökölt, az állát a tenyerén pihentetve. Nem hitte volna, hogy ilyen jó érzés nézni, ahogyan mások főznek. - Örülök, hogy sikerült segíte¬nünk Rose-nak, Stannek meg Davidnek. Most mit teszel bele?

- Rozmaringot.

- Jó illata van.

Akárcsak neked, tette hozzá magában a lány. Az érzéki bőr ¬és izzadságszagot, amely lovaglás után érződött Sebastianen, legalább annyira érzéki, vad és férfias fenyőillat váltotta fel. Mel ivott még egy korty bort, és letolta a lábáról a bakancsát.

- A Frost házaspárt nagyon sajnálom. Borzasztó lehet most nekik.

Sebastian beledobálta a paradicsomot meg a fokhagymát a serpenyőbe.

- Ilyen az élet. Valaki nyer, valaki veszít.

- Mi csak azt tettük, amit tennünk kellett. Az ügy azonban még koránt sincs lezárva.

A férfi befűszerezett néhány szelet kicsontozott csirkemel¬let, majd betette őket egy tepsiben a sütőbe. Örült, hogy Mel ilyen otthonosan érzi magát - a lány lustán lógázta a lábát, és élvezettel figyelte, ahogyan ő a tűzhely körül sürgölődik.

- Hallgatlak.

- Még nem csíptük nyakon az igazi tettest, Donovan. Aki az egészet szervezte. Eddig a legfontosabb az volt, hogy megtaláljuk Davidet, és ez sikerült is. Csakhogy nem ő az egyet¬len elrabolt csecsemő.

- Honnan tudod?

- Számomra ez egészen nyilvánvaló. Túl simán, túl zökkenőmentesen hajtották végre a rablást. Profik állnak a háttér¬ben, akik már végigcsináltak néhány hasonló esetet.

- Valóban - bólintott Sebastiano Újratöltötte a poharakat, majd öntött egy kis bort a csirkére is.

- Elmondom, hogyan látom a dolgokat - folytatta a lány, és felállt a székről. Megfigyelte, jobban tud gondolkodni járás közben. - A Frost házaspár kapcsolatban állt egy összekötő¬vel. A febesek azóta nyilván a nyomában vannak, de szerintem már rég elhagyta az országot.

Megállt egy pillanatra, és tűnődve oldalra biccentette a fe¬jét. Sebastian bólintott.

- Folytasd!

- Szerintem egy egész cég áll a háttérben, saját ügyvéddel, aki elintézi az örökbefogadási papírokat. Talán egy orvos is, vagy valamilyen egészségügyi dolgozó, aki hozzáfér a termékenységi tesztek eredményéhez. A Frost házaspár kipróbálta az összes létező termékenységi tesztet. Utánanéztem.

A férfi, miközben Melt hallgatta, megkavarta, majd meg¬szagolgatta az ételt, végül ellenőrizte egy villával, átsült-e a csirkemell.

- Gondolom, az FBI is utánanézett.

- Nyilván - helyeselt a lány. - Deveraux barátunk érti a dolgát. Mindegy, én szeretem befejezni, amit elkezdtem. Gondolj bele, hány házaspárnak nem lehet valamilyen okból gyereke! Kipróbálnak mindent, szabályozzák a szexuális éle¬tüket, az étrendjüket, meztelenül táncolnak teliholdkor. És persze fizetnek, amennyit csak kell. Fizetnek tesztekért, cso¬dát ígérő műtétekért, gyógyszerekért. Ha egyik sem jön be, nos ... akkor fizetnek egy gyerekért.

Mel a konyhaasztalhoz lépett, és beleszagolt a serpenyőbe.

- Hű, de jó illata van! - dicsérte meg Sebastiant. - Persze, ezt csak az igazán tehetősek engedhetik meg maguknak. Választanak egy jó hírű örökbefogadási irodát és egy jó hírű ügy¬védet. Az esetek többségében valóban árva gyerek kerül hoz¬zájuk, és mindenki jól jár: a baba szerető otthonra lel, a vér szerinti anya új életet kezdhet a pénzből, az örökbefogadó szü¬lők pedig beteljesülni láthatják régi álmukat. Csakhogy min-denütt vannak kiskapuk. Elég egy gerinctelen, megvásárolha¬tó alak valamelyik hivatalban, aki a pénz kedvéért előteremt egy babát a semmiből, persze, támadhatatlan iratokkal ...

- Világos. Megterítenél az ab laknál? Figyelek.

A lány a férfi útmutatását követve elővette a tányérokat, az evőeszközt és a szalvétát a szekrényekből, majd miközben be¬szélt, megterített.

- A mi emberűnk persze nem kispályás. Nagyban játszik, egy egész kis csapattal dolgozik. Elrabolnak egy gyereket az egyik partról, átpasszolják a túlpartra, mint egy focilabdát, és máris új, gazdag otthonban találja magát több ezer mérföldre a szüleitől.

- Eddig mindenben egyetértünk.

- Nos, ezt a gerinctelen férget kellene nyakon csípnünk. Egyelőre még Parkland is szökésben van, de szerintem őt napokon belül kézre kerítik. Ő azonban csak egy kisstílű senki, aki megpróbált gyorsan pénzhez jutni, nehogy eltörjék a térd¬kalácsát az adósságai miatt. Nyilván nem tud sokat, de valamit biztosan. Attól tartok, az FBI szigorú őrizetben tartja majd, és nem hajlandó semmit kiszivárogtatni a vallomásából.

- Én is így gondolom. Egyébként kész a vacsora. Hozd az üveget, és együnk!

A lány törökülésben helyet foglalt a párnázott sarokpadon, az ablak mellett.

- A febesek amúgy sem avatnának be egy magánnyomozót a részletekbe.

Sebastian szedett a tányérokra a csigatésztából, arra paradicsomos, fokhagymás, fűszeres mártást terített, majd az egészet megkoronázta a pácolt, borban sült csirkemellel, végül vastag, ropogósan friss kenyérszeleteket vágott mellé.

- Téged viszont igen. Tartoznak neked ennyivel.

- Talán.

- Ha megkéred őket, biztosan adnak egy másolatot Parkland kihallgatási jegyzőkönyvéből, miután elfogták. Ta¬lán még azt is megengedik, hogy beszélj vele. Csak annyit kell mondanod, még mindig érdekel az ügy.

A férfi megkóstolta az ételt, és elégedetten bólintott. - Kérdés, tényleg érdekel-e még.

Mel - óvatosan, mivel épp csirkét szeletelt - a férfi csukló¬jára tette a kezét.

- Nem szoktad befejezni, amit elkezdesz?

Sebastian mélyen a lány szemébe nézett - olyan mélyen, hogy Mel remegve húzta vissza a kezét.

-De.

A lány zavartan tört magának egy falatot a kenyérszeletéből.

- Nos?

- Segítek. Ígérem, mindent elmondok, amit megtudok.

- Köszönöm - mosolygott rá Mel melegen csillogó szemmel, bár most már nagyon ügyelt rá, nehogy a férfihoz érjen. - Tény¬leg. Lekötelezel.

- Ezt majd akkor mondd, ha hallottad a feltételeimet... Együtt kell dolgoznod velem.

A lány ezekre a szavakra kiejtette a kezéből a kenyeret.

- Nézd, Donovan, hálás vagyok, hogy segítesz, de én egye¬dül dolgozom. Arról nem is beszélve, hogy a módszereidtől, szóval a látomásoktól meg minden ilyesmitől nekem a hideg futkos a hátamon.

- Akkor kvittek vagyunk, mert nekem is a tiédtől: pisztoly, szajhaszerkó, meg ilyesmi... Kössünk egyezséget! Dolgozzunk együtt, és próbáljuk meg elviselni egymás különcségeit! Végül is a cél a fontos, nem?

Mel néhány pillanatra eltöprengett a hallottakon.

- Tulajdonképpen nekem is eszembe jutott, mi lenne, ha ... gyermektelen párnak adnánk ki magunkat. - Óvatosan Sebastianre pillantott. - Viszont ha tényleg együtt fogunk dol¬gozni, be kell vezetnünk bizonyos szabályokat.

- Egyetértek.

- Csak ne vigyorognál ilyen gúnyosan, miközben ezt mondod! Egyébként isteni ez a kaja - tette hozzá, és a szájába vett egy újabb kiadós falatot. - Ahhoz képest egész könnyedén összeütötted ...

- Mindjárt elpirulok.

- Úgy értem ... - kezdte a lány, majd vállat vont, és elnevette magát. - Azt hittem, az ilyen ínyenc kaják sokkal melósabbak. Édesanyám sokáig pincérnőként dolgozott, ha tehette, mindig hazahozott valami finomat. Persze ő főleg gyorsétter¬mekben szolgált fel, ott nem tartottak ilyesmit, mint ez.

- Édesanyád jól van?

- Soha jobban. Múlt héten kaptam tőle lapot Nebraskából. Állandóan utazgat, nem bír megmaradni egy helyben.

- Édesapád? .

Mel szemében szomorúság csillant, egy pillanatig késett a válasszal.

- Nem is emlékszem rá.

- Mit gondol édesanyád a munkádról?

- Szerinte izgalmas. Nem csoda, amennyit tévézik. És a tiéd? - A lány felemelte a poharát, és koccintott a férfival. - Mit szólnak a szüleid ahhoz, hogy te vagy Monterey varázslója? - Azért ezt nem mondanám - szabadkozott Sebastian sze¬rényen. - Szerintem örülnek, hogy folytatom a családi hagyo¬mányt.

A lány majdnem félrenyelte a borát.

- A családod valami boszorkányfamília?

- Hát... majdnem olyanok vagyunk, mint egy normális csa¬lád - felelte a férfi kedvesen, minden sértődöttség nélkül.

- Hogy őszinte legyek, én nem hittem egy szavadat sem mindaddig, amíg ... amíg a saját szememmel nem láttam. Ettől persze még nem szűnt meg bennem minden kételkedés! - Mel fürkésző pillantást vetett Sebastianre. - Kicsit utána olvastam a dolognak. Sokan folytatnak kísérleteket ezen a téren, sőt szép számmal akadnak olyan neves tudósok, akik szerint tényleg létezik látnoki képesség.

- Hű, de megnyugodtam ...

- Ne gúnyolódjl - kérte Mel, és kissé kihúzta magát. - Azt minden tudós elismeri, hogy még nem teljesen ismerjük az emberi agy működését. A kutatások során bebizonyosodott, valóban vannak olyan emberek, akik például kitalálják egy lefordított kártyalapról, mi látható a túloldalán. Ezeket az embereket aztán alapos vizsgálatnak vetették alá különféle laboratóriumokban, nézték az EKG-jüket, az agyhullámai¬kat, satöbbi. Persze, a komoly tudomány az olyan jelenségek elismerésétől, mint amilyen a boszorkányság, a próféciák vagy a tündérpor, még ma is mereven elzárkózik.

- Pedig egy kis tündérpor igazán nem ártana neked - düny¬nyögte a férfi hamiskás mosollyal. - Csak el ne felejtsem megemlíteni Morganának...

- Most komolyan szeretném tudni, te hogyan csinálod!

- Biztos? - kérdezett vissza Sebastiano Egy ideig habozni látszott, majd vállat vont, és megragadta a lány kezét. - Te akartad ... Tündérvérrel születtem. A boszorkányság öröklő¬dik a családunkban, gyökereink egészen a kelta Fiónáig nyúlnak vissza. Én a tisztánlátás adományával születtem. Nem küzdöttem érte, még csak nem is kértem, hogy így legyen. A látomásoknak semmi közük az ésszerűséghez vagy a tudo¬mányhoz, de a meztelen ugrabugráláshoz sem teliholdkor... Ez az örökségem, egyben a végzetem is. Egyszerre átok és ál¬dás.

Mel nyelt egyet.

- Hm - jegyezte meg egy idő után. - Hm - tette hozzá va¬lamivel később, majd megnyalta a szája szélét, és megköszö¬rülte a torkát. - Vizsgálták a telepátiát és a tárgyak lebegteté¬sének képességét, azaz a telekinézist is ...

- Bizonyítékot akarsz, ugye?

- Nem ... De. Úgy értem, ha együtt fogunk dolgozni, szeretném tudni, mik a ... képességed határai.

- Rendben. Gondolj egy számra egytől tízig ... ! Hat - mondta a férfi, mielőtt a lány egy szót is szólhatott volna.

- Még nem voltam készen ...

- De ez volt az a szám, amelyik először az eszedbe jutott.

Tényleg ez volt, de Mel nem adta meg magát ilyen könynyen.

- Még nem voltam készen - kötötte az ebet a karóhoz. Be¬hunyta a szemét. - Most mondd meg!

Ügyes, gondolta a férfi. Nagyon ügyes. Érezte, a lány min¬den erejével igyekszik kizárni őt az elméjéből. Hogy elterelje a figyelmét, csókolgatni kezdte a kézfejét. Ez a kis csel mes¬teri húzásnak bizonyult.

- Három.

Mel kinyitotta a szemét.

- Nyert. Hogyan csinálod?

- Belépek az elmédbe - magyarázta Sebastian, és a lány ujjain folytatta a csókolgatást. - Hallom a szavakat, látom a felvillanó képeket, osztozom az érzésekben, néha még az intuíci¬ókban is, bár ezeket szinte lehetetlen leírni. Most például azon tűnődsz, nem ittál-e több bort a kelleténél, mert egy kicsit a fe¬jedbe szállt.

- A fejemmel nincsen semmi baj - rántotta el Mel rosszal¬lóan a kezét. - Legalábbis nem lenne, ha volnál szíves távoz¬ni belőle! Érzem, hogy ...

- Igen - dőlt hátra a férfi elégedetten, és ivott egy kis bort. ¬Tényleg érzed. A családtagjaimat leszámítva igen ritkán találkozom olyanokkal, akik érzik, ha olvasok a gondolataikban, kü¬lönösen, ha ilyen felületesen csinálom, mint most. Ami azt je¬lenti, hogy neked is van érzéked a látnoksághoz, Sutherland. Ha egyszer rászánnád magad, hogy kibontakoztasd a képességedet, szívesen segítek neked.

A lány még az ötlettől is megborzongott.

- Kösz, inkább nem. Én úgy szeretem a fejem, ahogyan van.

- Én is - vigyorodott el Sebastian, de Mel pillantása láttán úgy döntött, jobb, ha csöndben marad.

A lány, kísérletképpen, a homlokára tette a kezét, és közben a férfi arcát fürkészte.

- Nem tetszik, hogy képes vagy bármi kor turkálni a gondo¬lataim között. Ha együtt akarsz dolgozni velem, még ha rövid ideig is, az első szabály: az elmémbe belépni tilos!

- Rendben. Nem fogok olvasni a gondolataidban, kivéve, ha kifejezetten megkérsz rá. - Mel kétkedő arckifejezését lát¬va elmosolyodott. - Komolyan.

- Boszorkány-becsszavadra?

- Ha tetszik.

Nem, egyáltalán nem tetszett neki, mégis megnyugodott valamelyest.

- Jól van. A következő: minden, az üggyel kapcsolatos adatot megosztunk egymással. Semmit nem tartunk vissza!

Sebastian csibészesen elmosolyodott.

- Már így is túl sok mindent tartottunk vissza ...

A lány enyhén elpirult.

- Ne feledd, kapcsolatunk szakmai természetű, és ...

- Jó étvágyat a szakmai természetű vacsoránkhoz! - emelte poharát a férfi.

- Természetesen nem így értettem - sóhajtott fel Mel. ¬Nem kell nevetségesen mereven viselkednünk. Azt azonban nem szeretném, ha túlzásokba esnénk, miközben a gyermekte¬len párt alakítjuk. Az már ...

- Sértené az alapelveidet - fejezte be helyette Sebastiano ¬Értelek. Esetleg már van is valamilyen terved?

- Sokat segítene, ha tudnék valamit az FBI nyomozásának eredményeiről, és biztosítanának a további együttműködésükről is ...

- Rám bízhatod.

A lány szélesen elmosolyodott, pontosan ezt a választ akar¬ta hallani.

- Ha ők mögénk állnak, könnyedén megszerezhetjük a szükséges papírokat, hogy jómódú, gyermektelen házaspár vagyunk, érvényes adószámmal, letelepedési engedéllyel, és így tovább. Fontos, hogy felhívjuk magunkra ennek a féregnek a figyelmét, tehát gazdagnak kell tűnnünk, de nem túl gazdagnak, mert az esetleg elijesztené őt. Olyan helyre kell költöznünk, ahol senki nem ismer bennünket, távol az isme-rőseinktől, a rokonainktól. Fel kell iratkoznunk a legnevesebb örökbefogadási intézmények várólistáira, igazolásokat kell szereznünk, hogy nem lehet saját gyerekünk. Miután elcsíp¬ték Parklandet, vagy bárki mást, aki nekik dolgozik, talán könnyebb lesz eldönteni, hová érdemes költöznünk.

- Van egy egyszerűbb módszer is.

- Éspedig? .

A férfi intett, hogy hajoljon közelebb, mintha csak valami titkot akarna közölni vele.

- Látnok vagyok - suttogta derűsen. Mel égnek emelte a tekintetét.

- Pedig már kezdtem megfeledkezni róla - sóhajtotta. - Mindegy, igazad van. Sokat segíthet, ha utánanézel.

- Időbe telhet, míg jutok valamire.

- Nem baj, megéri.

- Rendben. Akkor legyen a következő a felállás: én először kiderítem, hol, mikor, hogyan érdemes kezdenünk, és onnantól kezdve te vagy a főnök.

A lány habozott egy pillanatig - szeretett elejétől a végéig főnök lenni, ezért sem rajongott különösebben a csapatmunkáért.

- Ha elfogadható érvekkel alá tudod támasztani, miért dön¬töttél éppen az adott hely, időpont és módszer mellett, akkor természetesen benne vagyok.

- Megbeszéltük.

Egyszerű és nagyszerű, gondolta Mel; kellemes izgalom járta át tetőtől talpig. Érezte, fontos és érdekes munka előtt állnak.

- Ha másban nem is, a mosogatásban szívesen segítek ¬- ajánlotta, és már vitte is az értékes porcelántányérokat a mosogatóhoz, szakszerűen, ahogyan pincérnő édesanyja mutatta neki. Sebastian a karjára tette a kezét.

- Ugyan, hagyd csak!

- Te főztél - magyarázta a lány, és fürgén a mosogatóhoz lépett. Túl szűk itt a hely ... Egy kis mosogatás most pont jól fog jönni, hogy biztos talajt érezzen a lába alatt. - Különben is, ahogy elnézem a konyhádat, nem az a fajta férfi vagy, aki napokig penészedni hagyná a mosatlan edényeket.

Sebastian nesztelenül mögötte termett, és a vállára tette a kezét, nehogy megint elszökhessen előle.

- Akkor most bebizonyítom, mennyire kiszámíthatatlan va¬gyok.

- Esetleg ráparancsolhatnál a tündéreidre, hogy csinálják meg helyettünk ...

- Nem élek a szolgálataikkal, legalábbis Kaliforniában so¬hasem.

Mel szemében ijedtség tükröződött; a férfi masszírozni kezdte a vállát.

- Mindig olyan feszült leszel, ha a közeledben vagyok. Pe¬dig vacsora alatt néha még rám is mosolyogtál, ami, mit mondjak, igen örvendetes változás az eddigiekhez képest...

- Nem szeretem, ha hozzám érnek - felelte a lány bizony¬talanul, de nem mozdult. Nincs is hová, mentegette magát.

- Miért nem? Ez is csak az emberi érintkezés egyik esz¬köze ... mint a szem, a hangszín vagy a kéz. - Az övé alatt las¬san elernyedtek a lány vállizmai. - Nem kell tartanod az érin¬téstől.

- Nem kell, de lehet.

Sebastian kihívóan elmosolyodott, ujjai közben Mel hátára vándoroltak.

- Tudtommal bátor lány vagy, aki akkor sem hátrál meg, ha komoly veszély fenyegeti.

Mel büszkén felszegte az állát, pontosan, ahogy a férfi várta. - Azért jöttem, mert beszélni szerettem volna veled.

- Beszéltünk is - helyeselt Sebastian, és még közelebb húzódott a lányhoz. Ha most lehajtaná a fejét, megcsókolhatná azt a helyes, alig észrevehető kis gödröcskét az állán … - Ami engem illet, nagyon élveztem a társalgást.

Csak nem képzeli, hogy hagyom magam elcsábítani? ¬méltatlankodott magában Mel. Védekezőn a férfi mellkasára tette a kezét.

- Nem játszadozni jöttem.

- Kár - hajolt Mel ajkához Sebastian; várt egy keveset, majd adott egy puszit a lány nyakára. - Én szeretek játszani. Talán majd máskor.

Egyre forróbbá vált közöttük a levegő.

- Nézd, lehet, hogy vonzódom hozzád valamelyest, de ez még nem jelenti ... nem jelent semmit.

- Persze, hogy nem. Mindenesetre szólok, nagyon érzékeny az arcbőröd, Mary Ellen. Ha továbbra is ilyen hevesen ver a szíved, a végén még meggyullad.

- Nevetséges vagy! - ingatta a fejét Mel, de mikor a férfi kihúzta a blúzát a farmerjából, és benyúlva alá, végigsimított meztelen hátán, olyan érzékennyé vált, mint a gyermekláncfű pihéi. Kéjes hangot hallatott valahol a nyöszörgés és a sóhaj¬tás között, majd nekidőlt Sebastiannek.

- Már kezdtem elveszíteni a türelmemet - suttogta a férfi, és megcsókolta a nyakát. - Úgy vártam, mikor jössz el hoz¬zám!

- Nem, én csak ... - ellenkezett a lány, mégis, lassan átka¬rolta Sebastiant, és a keze önkéntelenül is a hajába markolt. - Nem ezért jöttem ... - Ami igaz is volt, bár valahol belül pon¬tosan tudta, hogy ez fog történni. - Kérlek, ne ... Gondolkod¬nom kell! Nem akarok ostobaságot csinálni ... - Alig mondta ki, ajka máris forrón a férfiéra tapadt. - Ki nem állhatom az ... ostoba dolgokat...

- Mmm ... én is így vagyok vele ... - helyeselt Sebastian.

Amikor keze Mel hátáról a fenekére vándorolt, a lány megbor¬zongott. - De ez nem az!

- Majd később kiderül - sóhajtott fel Mel, és hagyta, hogy a férfi a karjába kapva kivigye a konyhából. - Szeretném, ha tudnád, ennek semmi köze az ügyünkhöz! El akarom kapni azt a férget, és sohasem bocsátanám meg magamnak, ha azért nem sikerülne, mert most veled ... - Nyöszörögve csókolgatni kezdte Sebastian nyakát. - Ha sejtenéd, mennyire kívánlak ...

E szavak hallatán lassú, ütemes, fülledt dobogás vette kez¬detét a férfi fejében. Lehajolt, és hevesen megcsókolta a lányt.

- Ne aggódj, a két dolognak ... semmi köze egymáshoz ...

- De lehet - ellenkezett Mel, és amikor Sebastian elkezdte felfelé vinni a lépcsőn, macskásan odabújt hozzá. - Talán lesz is.

- Akkor legyen! - rúgta be a férfi a hálószoba ajtaját. ¬Most pedig megszegjük pár szabályunkat...

Nincsenek megjegyzések:

Jacob

Jacob

Kedves látogató és olvasó!

Aki még nem látta az Alkonyat című filmet, az sűrgősen pótolja, aki nem olvasta a Stephanie Meyer könyveket és szeret jó és izgalamas történeteket olvasni, az ne habozzon. Rajta!

ÚGYMOND KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!

New Moon előzetes magyar felirattal! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Jó jelenetek New Moon

New Moon előzetes